Mit tanít a Szentírás : a reményről

Reménység nélkül nem lehet élni, a reménység éltet, szoktuk mondogatni. Petőfi Sándor „A rab” címü versében olyan egyetlen társnak nevezi a reményt, amely megragadja a szegény rab kezét, hogy bilincsével ne verje szerteszét fejét. A reménység mindig a jövő felé éz és mint ilyen meghatározza a jelent. Ha a jövő már semmit se ígér, akkor nincs erőnk egy lépést se tovább menni a mában. Akkor az ember egy olyan pontra jut el, ahol mindennek vége Az öngyilkosságok nagy része is ezen a ponton történik. A Szentírás nem csak a közeli, hanem a távoli, végső jövőre nézve is biztos reménységet kínál. A csodálatos épp az, hogy Isten mindig ott kínál és ad reménységet az embernek, ahol sem a világ, sem az emberek, sem a körülmények nem tudnak reménységet adni. Ezért olyan borzalmas dolog az az ilyen helyzetekben az ember nem tud Istenbe kapaszkodni.  Mert miben is reménykedjen az Isten nélküli ember, amikor már a hírnév, pozició, egészség, halál semmit se jelent? Pál apostol emlékezteti az efézusi hiveket arra, hogy milyen reménytelen helyzetben voltak, amikor Isten nélkül éltek. Isten nélkül élni azt jelenti, hogy ki vagyok szolgáltatva sorsomnak, csak önmagmra vagyok utalva. Mennyire más Istennel élni, reménységben élni, amikor számíthatok az Ő segítségére, ígéreteinek beteljesedésére! Reménységben élni nem más, mint oltalomban élni.

A reménység tulajdonképpen nem más, mint hit a jövendőre nézve. A reménység azt jelenti, hogy hiszem azt, hogy nem jöhet olyan helyzet az életemben, amiben az Úr ne adna szabadulást és megoldást, hogy még a legnehezebb próbán, a halálon is kegyelmesen átvezet. Ez a reménység nem az emberre és az ő korlátozott lehetőségeire néz, hanem az Isten korlátlan lehetőségeire. Hitben remélni épp azt jelenti, hogy naponta felnézhetek az Úrra, naponta jöhetek hozzá lehetetlen helyzeteimmel, tehetelenségemmel, kétségbeesésemmel, mert tudom, hogy Ő tud segíteni rajtam. A mi végső reménységünk az, hogy a mi Urunk és Megváltónk dicsőségben vissza fog jönni. Mi azt reméljük, hogy a legjobb még ezután következik. Ha ezt nem hisszük és reméljük, akkor egyre kétségbeejtőbb a helyzetünk, mert csak sodródunk a halál felé és ott már senki se vár minket és belehullunk a félelmetes halálba. De mennyire más az, ha tudjuk azt, hogy nem a semmibe, nem a rettentő halálba, hanem az Isten atyai kezébe jut ekkor a mi életünk. Így mi már most ebből a dicső jövőből élhetünk, mi vándorok és nem csavargók vagyunk ebben a világban. A csavargó céltalanul bolyong, körbe – körbe forog maga és reménytelen sorsa körül, a vándor azonban tudja azt, hogy útjának célja van és minden nappal közelebb érkezett ehhez a célhoz. A vándor azt is tudja, hogy az erőt is Attól kapja, Aki az út végén őt várja a célnál.

A Szentírás a reménységet mindig együtt említi a hittel és a szeretettel. Ez a három olyan, mint a háromszög három oldala, elválaszthatatlan egymástól. Mert mi is lenne a hit reménység, várakozás, beteljesedés nélkül? De mi lenne a hit szeretet nélkül? Hisz épp a szeretet az, ami mindent hiszen és mindent remél. Ez a három dolog is Jézus Krisztusban lett valóság. Benne jelent meg a bűnös ember számára a reménység, benne érkezhetik haza az ember, benne rejtőzködhetik el, érezheti biztonságban magát. Érezhetjük, hogy az Ő szeretete erősebb mint a bűn, halál, pokol. A mi egyetlen nagy esélyünk ebben az életben, hogy mi hihetünk ebben a Jézus Krisztusban, akiben a mindeneket legyőző szeretet megjelent, és ez lehet a mi végső reménységünk is. A hitetlenség és reménytelenség az embernek a legnagyobb ellensége, mert így az ember teljesen egyedül marad , teljességgel magára utalva, félelmeinek kiszolgáltatva.

Pál apostol a reménységet sisaknak nevezi, ami a testünk egyik legfontosabb részét a fejünket védelmezi. Nagyon sok rossz gondolat támad naponta minket. Hányszor súg a kísértő ilyeneket : mit érsz el azzal, hogy hiszel? Látod, hogy mások nem hisznek és jobban van dolguk? Lopnak, csalnak, hazudnak és mégis makkegészségesek, jól haladnak előre, neked meg íme ezernyi bajod van. Ez az egész keresztyén élet nem kifizetődő. Abban igazuk is van, hogy rövid távon valóban nem az. Máskor ott van az a gondolat, hogy Isten miért nem mutat meg valamit már az Ő hatalmából? Mi lesz az Isten ígéreteivel , a világ semmit sem változik, s ha igen akkor is csak rosszabra. Mikor láthatom meg azt, hogy a gonoszokat megbűnteti a jókat pedig megjutalmazza? Meg ki garantálja nekem azt, hogy mindaz, amit a Biblia mond az igaz és be fog teljesedni? Hányszor kísértenek bennünket ezek a gondolatok. A reménység sisakj a teljes váltságban való reménységünk. Mi most még ennek csak egy részét, a zsengéjét, az előlegét kaptuk meg, de egyszer meg fogjuk kapni a teljességet.

Aki azt mondja, hogy reménységt Krisztusba vetette, az nem kis dolgokról kell bizonyságot tegyen. Az el kell tudja mondani, hogy ő Krsiztusban új teremtmény lett, hogy ő Isten gyermeke, megnyerte bűnei bocsánatát, és hogy az örök élet reménysége él a szívében. De ha ezeket kimondtuk, akkor ezek meg kell lástszodjanak is a mi mindennapi életünkben. Ha ezeknek a nagy szavaknak nincs meg életünkben az aranyfedezete, akkor botránkozássá és csúfsággá lesz az életünk mások előtt. Péter apostol is látta a keresztyén embernek azt , hogy az ilyen ember minden pillanatban kész kell legyen számot adni a benne levő reménységről. Ez megtörténhetik az utcán, a munkahelyen, de megtörténhet üldözések idején egy kihallgatás alkalmával is, amikor a világi hatóság vonhat felelősségre minket. A kivülállóknak mindig meglesznek a maguk kifogásai, ellenérvei a keresztyénekkel szemben, de ha hívő ember életében mindez valóság, akkor mindenki meg kell lássa és el kell ismerje, hogy ezek nem üres szavak, hanem egy csodálatos valóság a mi számunkra. Ha tehát Krisztus valóság az életünkben, akkor jó lelkiismerettel tehetünk bizonyságot a bennünk levő reménységről. A legjobb hitvédelem az, ha Krisztus ott él a mi szívünkben. Egyszer valaki így fogalmazott : én senkivel se vitatkozom Isten létéről, én mindenkinek csak ennyit mondok : Isten itt van az én szívemben és én nélküle nem tudok élni.

Vigyáznunk kell arra is, hogy mit értünk a reménység szó altt.Ennek a szónak a világi használata egyfajta bizonytalanságot fejez ki. Ha valaki súlyos beteg azt mondjuk: nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a kimenetele, de reméljük, hogy az illető meg fog gyógyulni. A bibliai szóhasználatban épp fordítva van. Itt  nem bizonytalanságot, hanem bizonyosságot fejez ki. A biztos reménység az, hogy Isten országa el fog jönni. Ezért az evangélium üzenete a reménység üzenete. Mi nem a jövőben reménykedünk, hogy az valahogy csak jobb lesz, hanem abban, amit Isten mond a jövőről. A jövő, mint olyan bizonytalan, de az, amit Isten mond a jövőről, az egészen bizonyos.

Végül még egy kérdés: úgy tűnik, hogy a Bibliában ellentmondás van afelől, hogy most már mi mire is kell alapozzuk a reménységünket az utolsó ítéletben. A hitre vagy a jócselekedetekre? Hisz Pál apostol azt mondja, hogy mi hit által igazulunk meg, a törvény cselekedetei nélkül, Jakab pedig azt állítja, hogy nem csak hitből, hanem cselekedetek által is. Itt nagyon világosan kell látni, hogy Jézus az egyetlen, igazi jócselekedetnek a benne való hitet nevezi. A legfőbb és legfontosabb jócselekedet nem más, mint hinni Jézusban, a bűnösök Megváltójában. De aki, ezt az első és legfontosabb jócselekedetet megteszi, az ennél sokkal többet is fog tenni.. Aki Isten szeretetéből él, az ezt a szeretetet másoknak is tovább fogja adni. A kegyelemből hit által való megigazulásnak  sok-sok gyümölcse lesz a megszentelődésben, a mindennapi életben.

Olvasandó igék: Péld.1O,28, 1Kor.13,13,  Ef,2,12,  1 Thessz.5,8, Tit.1,2-3,  1Pét. 3,15-16 ,Jel.22,12

                                                                                    Lőrincz István