Barangolások bibliai tájakon: Betánia

Jézus rövid szolgálatának egész ideje alatt úton volt. Ment városról-városra, faluról-falura és  hirdette az Isten országának evangéliumát. Így jutott el ebbe a kis faluba is, Betániába, ami magyarul azt jelenti: a nyomorúság háza. Nem messze fekszik ez Jeruzsálemtől az Olajfák Hegyének a lábánál. Ebben a faluban lakott a három testvér: Mária, Márta és Lázár, akik mindhárman nagyon szerették Jézust. Márta hallotta meg először, hogy Jézus arra jár, és rögtön megnyitotta házának ajtaját előtte. Milyen áldott dolog ez.Néhány nappal azelőtt egy másik falu nem akarta befogadni őt. Ő egy példkép a mi számunra. Hisz Jézus ma is szertejár, ha nem is úgy, mint kétezer évvel ezelőtt, és arra vár, hogy valaki befogadja Őt. Befogadjuk Őt, házunkba, szobánkba, de mindenekelőtt a szívünkbe. Vajon helye van-e neki a te életedben? S kiderül, hogy ezt jól tette, mert neki még sokat kellett tanulnia Jézustól. Mert Márta úgy gondolta, hogy az a fontos és nagy dolog, hogy ő szolgálhat Jézusnak, de azt kellett meglássa, hogy ennél sokkal fontosabb, az egy szükséges dolog, hogy Jézus szolgáljon neki, tanítsa őt. Nekünk is szükségünk van naponta az Ő tanácsaira, vezetésére, intésére és vigasztalására. Fogadjuk ezt el Tőle!

            Betániában is sok a baj és nyomorúság, mint minden más helyén a világnak. Itt is megjelenik egy nagy próba, hisz a férfitestvér, aki minden valószínűség szerint a család fenntartója volt, súlyos beteg lesz. De bizonyára nem is azt fájlalták, hogy nehéz sorsuk lesz a férfitestvér nélkül, hanem azt, hogy akit annyira szerettek, az mostantól fogva nem lesz közöttük. Úgy érzi a két nő, hogy Lázárt nem tudják nélkülözni. Ezért azonnal cselekszenek, futárt küldenek Jézushoz az üzenettel: gyere gyorsan, mert minden perc késő lehet. Milyen jó volt ez nekik, de nekünk is, hogy volt és van kihez fordulnunk a bajainkkal, nyomorúságainkkal. Boldog ember az, aki a legnehezebb pillanatokban nincs magára hagyatva. A segítség nem érkezik olyan könnyen, ahogy ők ezt elképzelték, hisz át kell menni a halál borzalmán, fájdalmán, de végül mégis meglátják, hogy mindez az Isten dicsőségére és az ő hitük megerősödésére történt. Mert a hitetlen emberek a próbákban még mélyebbre süllyednek a hitetlenségben, a kétségbeesésben, de a hívő emberek hite megerősödik és megtisztul a próbák tüzében.

            Máriának és Mártának a szomorúságát mindnyájan ismerjük. Hisz közülünk senki sincs, aki még ne kellett volna szeretteinek sírja mellett megállani. S talán úgy volt a mi életünkben is, hogy annyira kértük Istent, hogy gyógyítsa meg szeretttünket, ne vegye el még tőlünk. De Isten sokszor másképp hallgatja meg imádságunkat, mint ahogy azt mi elgondoljuk. Mária és Márta mély gyászban van, és velük együtt az egész falu népe, hisz Lázárt mindenki ismerte és szerette ebben a helységben. Ekkor jelenik meg Jézus. Márta úgy gondolja: túl későn, négy nappal hamarabb kellett volna jönnie. Mert az Ő gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál. Mi sokszor nem értjük, hogy Isten miért cselekszik úgy, de bízhatunk abban, hogy Ő jobban tudja, hogy mi van a mi javunkra és üdvösségünkre. A fontos az, hogy hinni tudjuk azt, hogy Jézus a feltámadás és az élet, és aki hisz benne, az ha meghal is él. Hisszük, hogy azon szeretteink, akik az Úrban haltak meg, élnek az Úrnál, az örök élet drága világában. Egy hívő ember azt hagyta meg, hogy koporsójára egy pálmaágat  fessenek, arra utalva ezzel, hogy nemsokára ott lehet majd abban a megszámlálhatatlan seregben, amelynek tagjai pálmaággal a kezükben  fogják énekelni a Bárány énekét. Gondoljunk mi is erre, amikor koporsók mellett kell állnunk.

            Már az előbb elmondtuk, hogy Betánia az Olajfák Hegyének lábánál fekszik.Ezért különös szerepe van a Jézus szenvedéstörténetében is. Ószövetségi próféciák teljesednek itt be. Mert Jézus megy Jeruzsálem felé. Vonul egy szamárcsikónak a hátán. Minden olyan királyi módon történik. A szamárcsikó tulajdonosa szó nélkül bocsátja azt Jézus rendelkezésére. A tanítványok és a sokaság sok tagja ruháit terítik az útra szőnyeg gyanánt, a tömeg üdvrivalgással köszönti: áldott a a Krály, aki jön az Úrnak nevében. De mégis minden olyan szegényes, mégis olyan más ez, mint egy hatalmas király bevonulása. Jézus olyan védtelenül, olyan szelíden jön. S csak egy fegyvere van: kimondhatatlan szeretete mindenki iránt. Hisz Ő sír Jeruzsálem felett s benne a farizeusok és írástudók felett is, ellenségei felett is. S nem csak sír, hanem meghal értük, értünk, minden emberért, ezért az egész világért. Ez az Ő nagy győzedelme.

            A bevonulás nagy és nehéz napja elmúlt. Este Jézus elindul az Olajfák Hegyének lejtőin Betánia felé. Az éjszakát ott fogja eltölteni. Talán épp Mária, Márta és Lázár házában. Micsoda nap van mögötte, tele eseményekkel, jelekkel, csodákkal, amelyek mind közelgő halálára utalnak. S este nem a nagy és csillogó várost választja, ahol minden ragyog, ahol a vallási élet is látszólag gördülékenyen folyik, de amely város tele van bűnnel és képmutatással, hanem a szegényes Betániát, ahol van igazi szeretet, ahol van befogadás, ahol az emberek nem kétszínűek, nem képmutatók, ahol igaz szeretettel befogadják Őt. Mi vajon melyikre hasonlítunk a két helység közül? Mert Jézus ma is csak a „Betániákban” tud és akar szállást venni.

            Itt Betániában történt az egyik legmegragadóbb esemény a Jézus életében. Itt tölt Mária a poklos Simon házában egy alabástrom szelence drága kenetet Jézusra, ami abban az időben egy nagyon nagy érték volt, s mutatja meg Jézus iránti határtalan szeretetét. A tanítványok nem értik ezt a tékozlást, ők ezt inkább a szegényeknek adnák, de Jézus érti s tudja, hogy ez a megkenetés már az ő halálára, temetésére nézve történt, s ez tulajdonképpen egy prófécia, amiben ez az asszony megelőzi a tanítványokat. Mert az az áldozat rámutatás arra a sokkal nagyobb áldozatra, amit néhány nap múlva Jézus be fog mutatni a Golgota keresztjén. Ennek az asszonynak a példája minket is buzdítson arra, hogy életünket egészen Jézusnak szenteljük.

            Az utolsó találkozásunk Betániával a mennybementel napján van. Jézus itt vesz búcsút tanítványitól, mielőtt visszatérne Atyja országába. Felemeli itt a kezét és megáldja őket. A szegek helyei még mindig látszanak, Tamás is láthatja azokat. Ezek a sebek vették el a bűn miatti átkot, és ezekért a sebekért kaphatjuk mi meg Urunk áldását. Jézus most már elmegy, mert elvégezte a munkát, amit Atyja reá bízott. De itt marad övéivel, velünk is az Ő áldása. S ezt az áldást már senki el nem veheti tőlünk. S ez az áldás még csak szüntelen növekszik, és ebben nekünk is részünk van, ennek az áldásnak gazdagítása és továbbadása a mi drága feladatunk is. Minden istentisztelet uán a lelkipásztorunk felemelt kézzel adja tovább ezt az áldást. Mi így mehetünk ki szüntelen a hétköznapokba, családunkba, munkahelyünkre. Bárcsak igaz lenne a még mindig élő költőnk, Füle Lajos ismert éneke:

Tégy Uram engem áldássá! Lelkedet úgy várom.

Tedd te a szívem hálássá,hogy neked szolgáljon.

Bárhova küldesz, ajkamról zengjen az új ének!

Tégy Uram engem áldássá,oly sok a bús élet.

Magyar református énekeskönyv 481 ének

Olvasandó igék:Mát.21,17,  26,6 Luk.10,38,  19,29, 24,50, Ján.11,1.25, Jel.7,9

                                                                                                Lőrincz István