Mit tanít a Szentírás : az időről

            Ilyenkor, az óév végén  és az új év kezdetén különösképpen sokat foglalkozunk az „idő” fogalmával. Szoktuk mondogatni : hogy eltelt már ez az év is, már megint egy újat kezdünk el, vajon még mennyi idő adatik számunkra?

            A pogány görögök az időt egyenesen istenségnek tartották, nevet is adtak neki, Kronosznak nevezték. Ezt az istenséget  kegyetlennek, rettenetesnek képzelték el, és azt tartották róla, hogy a saját gyermekeit is felfalja. Úgy képzelték el, hogy mindent szőröstől-bőröstől felfal, ami útjában áll. Ebben nagy igazság van, hiszen mi is úgy tapasztaljuk meg, hogy az idő mindent elnyel, mindent magával ragad. Talán innen ered az „idő vasfoga” kifejezés is, hogy az mindent szétroppant, annak nem tud semmi ellene állni. Úgy érezzük, hogy nem az idő a miénk, hanem épp fordítva van : mi vagyunk az idő markában, mi vagyunk kiszolgáltatva az időnek.

Az Újszövetség is használja ezt a szót az idő jelölésére, tud az időnek ennek a mindent elnyelő, rettentő munkájáról. De nagyon érdekes az, hogy az Újszövetség használ egy másik szót is az idő megjelölésére, ezt kairosznak nevezi. Ez nem egy általános időt jelöl csupán, hanem egy úgynevezett minősített időt, rendkívüli időt, döntő illetve döntésre, cselekvésre, alkalmak megragadására és kihasználására rendelt időt. A két időfogalom között óriási különbség van. Az egyik mindent magával ránt a múltba, mindent elvesz, mindent lezár. A másik azonban ajándék a mi számunkra, megnyit utakat és lehetőségeket. Az egyik a múltba, a másik pedig a jövő felé mutat.Az egyik azt mondja : én tartalak a markomban, én rendelkezem veled, a másik pedig így szól : itt van egy ajándék, amivel élhetsz, itt van egy kincs, ami meggazdagít téged. Az egyik mindent kivesz, kiragad a kezünkből, a másik azonban új lehetőségeket, új alkalmakat ad a kezünkbe.

Ha ez így van, akkor mi kétféleképpen viszonyulhatunk az időhöz, kétféle módon tapasztalhatjuk azt meg.Úgy is megélhetjük az időt mint egy rosszat, mint egy nyomorúságot, szükséget. Akkor mi is úgy találkozunk az idővel, mint a pogány görögök, hogy annak vadságát és kegyetlenségét érezzük. Az ilyen ember mindig csak siránkozik az idő múlása felett, mindig azt mondogatja : ha még egyszer fiatal lehetnék, ha vissza tudnám forgatni az idő kerekét, ha meg tudnám állítani az időt. Az ilyen ember mindig csak a múltban él, a jelennek se örvend, mert úgy érzi, hogy az szüntelen kicsúszik a kezéből. De ha a másik időfogalom szerint élünk, akkor úgy éljük meg az időt, mint egy nagy lehetőséget, mint egy nagy kihívást, mint egy nagy felelősséget. Az ilyen idő egy nagy ajándék, de nem kevésbbé egy nagy felelősség is.

Feltevődik a kérdés ezek után, hogy hogyan válik ez lehetségessé? Ki hozott ebben változást? Ki változtatta meg az időnek a jellegét, hogy ami eddig rettentés és borzalom volt, az most ajándék legyen, amit eddig mindig veszteségként éltünk meg, az most nyereség lehessen a mi számunkra? A válasz egyértelmű és mindnyájunk számára világos : az, aki eljött az idő teljességében, maga az Úr Jézus Krisztus. Csak az az ember láthatja és érezheti ezt így, aki ismeri Jézus Krisztust és hisz is Benne. Rajta kivül valóban nincs más lehetőség, mint siránkozni az idő gyors múlása felett. De Jézus eljött és az idő nyomorúságát és félelmetes voltát is megváltotta és megszabadított minket az idő vasfogának a rettentésétől. Ezt Ő nem csak szép szavakkal tette meg, hanem mindenek előtt golgotai áldozatával és feltámadásával, mikor is utat nyitott számunkra a jövendő felé, nem is akármilyen jövendő, hanem Isten országának és dicsőségének a jövendője felé. Számunkra így az idő minősített idővé, ajándékba kapott idővé válik, az idő telítődik az örökkévalóság távlatával, dicsőségével. Csak Jézusban és Jézus által lehetséges az, hogy életünket ne lássuk értelmetlennek, hiábavalónak, hogy meglássuk azt, hogy mégis van valami, amit az idő vasfoga nem tud megrágni, megemészteni, hogy van maradanó érték az időben. A hitben való élet azt jelenti, hogy amíg csak e testben élünk naponta újabb és újabb lehetőségeket és alkalmakat kapunk arra, hogy életünk igazi élet lehessen.

Az a tény, hogy Jézus az örökkévalóságból belépett ide a mi időnkbe azt jelent, hogy számunkra minden perc egy új kezdetté válhat, minden perc lehet egy döntő pillanat, a megtérés és az Istennek odaszánt életnek a pillanata. Valaki egyszer találóan így mondotta : az igazi naptár a mennyből adatik, a mennyből száll alá naponként. Ha ez így van, akkor nem kell állandóan a múlton rágódni, vagy a múlt emlékeiből élni, akkor az idő nem tesz mindent múlttá a mi számunkra. Mindennap készek kell lennünk arra, hogy Isten új lehetőségekkel ajándékozzon meg minket. Pál apostol meg van győzdve afelől, hogy Isten kegyelme már eleve elkészíti a mi számunkra azokat a jó cselekedeteket, amelyekben aztán járnunk kell. Mi Isten igéjére és Szentlelkének a vezetésére kell figyelnünk, hogy nehogy elszalasszuk, vagy nehogy rosszul és rosszra használjuk az Isten által nekünk jóra adott lehetőségeket.

Fontos tehát annak tudatában lenni, hogy nem mindegy, hogy miként használjuk fel időnket. Ne gondoljuk soha azt, hogy még van időnk, mert az sokkal kevesebb lehet, mint ahogy gondoljuk. Egyszer majd Isten előtt azzal is el kell számolnunk, hogy mivel töltöttük el időnket. Nehogy a legfontosabb dolog maradjon ki életünkből.

Miután az időről beszéltünk, feltétlenül szólnunk kell az örökkévalóságról is. Ez azért nagyon nehéz nekünk, mert mi ezt még elképzelni sem tudjuk, egyszerüen kivül esik megtapasztalható világunkon. Tudjuk azt, hogy az örökkévalóság Isten tulajdonsága, Ő öröktől fogva van és mindörökké lenni fog. Ő nincs az időhöz kötve, hanem felette áll annak. Mi nagyon nehezen tudunk beszélni Isten örökkévaló voltáról, hisz nekünk csak olyan fogalmaink vannak, amik mind az időhöz kötődnek. Számunkra az örökkévalóság állapota Jézus Krisztus eljövetelével kezdődik. Ez annyira különbözik a jelenvaló világtól, hogy mi még elképzelni se tudjuk. Mi erről csak annyit tudunk, hogy ezt Isten mindeneket betöltő jelenléte és minden rossznak a hiánya fogja jellemezni.

Az azonban nagyon fontos, hogy a keresztyén ember életét már az eljövendő örökkévalóság erői hatják át, ami Jézus Krisztus feltámadásával már belépett ebbe a világba. Ennek a valósága a mi számunkra hit és reménység által már megragadható. De érezhető és tapasztalható is a Szentlélek munkája által. Már most hisszük, hogy Ő kiszabadított minket e jelenvaló gonosz világból. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy e gonosz világ erői szüntelenöl támadnak és ostromolnak minket, még naponta részünk van e jelenvaló világ szenvedésében, de azt is tudjuk, hogy ennek szenvedése nem hasonlítható össze azzal a dicsőséggel, ami egykor nekünk majd megjelentetik. Mi tehát egyfajta köztes állapotban élünk Benne élünk a földi időben és mindabban, amit ez nyomorúságként, fájdalomként, szenvedésként magában hordoz.  Ez minket is sokszor kétségeskedésbe sodor, de mégsem esünk ezek miatt kétségbe. Épp azért nem, mert tudjuk, hogy nem ez az idő az utolsó valósága a mi életünknek. Már útban van felénk az örökkévalóság, ami Krisztus eljövetelével, halálával és feltámadásával betört ebbe a múlandó világba. Ennek erői már most áthatják a mi életünket és mindennapjainkat.

Hadd tekintsünk hát ezzel a drága hittel erre z új esztendőre is, amit nemrég elkezdhettünk. Ne azon siránkozzunk, hogy már ismét eltelt egy esztendő, hogy megint öregebbek lettünk, hanem ragadjuk meg az ajándékba kapott időt és várjuk Isten megígért  és örökkévaló országát.

Olvasandó igék: Jób 14,13,  Zsolt.31,16,  32,6,  Préd.3,1-11,  8,5-6,  Dán.7,12,  Máté 16,3, Márk 1,15,  13,33,  Luk.16,19, Ap.csel.1,7,  17,26,  Róm.13,11, 2Kor.6,2, Gal.4,4, ’Thessz.5,1, Jel.1,3, 2,21

                                                                                                Lőrincz István