Mit tanít a Szentírás : a világról.

            A „világ „ szónak a Szentírásban többféle jelentése is van.Jelentheti a teremtett világot, a világmindenséget, az emberiséget, a bűnös világot és még sok minden mást is. A különböző korokban abba a tévedésbe estek, hogy csak az egyik jelentést hangsúlyozták, a többit pedig mellőzték, vagy elhanyagolták. Az emberre jellemző, hogy csak azt szeretné hallani, ami neki tetszik, ami az ő elképzelésébe épp beleillik. A Szentírás egy nagyon átfogó képet ad a világról és mélyen megvílágítja annak minden oldalát.

A világ jelenti tehát a lakott területet, a Földet. Ezt nem lehet más égitestekről elmondani. A Földet épp az teszi egyedülállóvá, hogy emberek laknak rajta. A Szentírás nem meséskönyv. Nem akar egy valótlan képet festeni a világról sem. Elmondja azt, hogy ez a világ az istenellenes erők színtere is. A bűneset óta ezt a világot elárasztották a démoni erők és hatalmak. A Sátán minden csepp területért, minden lélekért elkeseredett harcot vív. Minden alkalmat és minden lehetőséget kihasznál. Mi is tudjuk és valljuk János apostollal együtt, hogy a világ a gonoszságban vesztegel.És ebben senki se kivétel, az ember sem. Minden ember a gonoszságba születik bele. Mi magunktól a világgal együtt el kellene vesznünk. Mert a gonoszságot meg kell bűntetni. A szent Isten nem fogadhatja el a gonoszságban levő világot és benne a gonoszságban levő embert. Ezért a világ Isten rettenetes haragjának a tárgya is. Isten haragja az Isten megbántott és meggyalázott szeretetéből fakad. Végső soron a harag is Isten szeretetét mutatja. Ha Isten nem haragudna a világra és benne az emberre, ez azt jelentené, hogy teljesen közömbös lett iránta. Ezért nem lehet Isten szeretetéről az Ő haragja nélkül beszélni. Ha Isten nem haragudna a bűnre, akkor ez azt jelentené, hogy együttműködik a Sátánnal. Márpedig nem véletlenül mondja Pál : az ördögnek ne adjatok helyet. Ne engedjük, hogy ez a világ, amely az Isten világa, az ördög világává legyen. A történelmen végigvonul ez a harc. Jézus Krsisztus azért jött el ebbe a démoni erőktől megszállott világba, hogy megmutassa, hogy Isten nem mondott le erről a világról. Isten Krisztusban meggyőzte és legyőzte ezt a világot. Mivel győzte le Isten ezt a világot? Az Ő szeretetével.  Ez a szeretet nem egy olcsó szeretet. Van olcsó szeretet is ez nem tesz semmit, nem vállal semmilyen áldozatot. Mindig az mutatja meg, hogy értékes, drága-e a szeretet, hogy mire képes, meddig megy el, mit kész és mit képes feláldozni. Mert egy kedves, szimpatikus embert nem nehéz szeretni, ez a szeretet nem kerül sokba, nem kell különösen megerőltetnem magam, hogy egy ilyen embert szeretni tudjak. Nem kell megtagadnom magam, nem kell áldozatot hozzak. De ha akkor is tudok szeretni valakit, ha az számomra nagyon kellmetlen, sőt rossz is, akkor az ilyen szeretet nagyon sokba kerül, önmagamat kell feladnom, megtagadnom, hogy egy ilyen embert is szeretni tudjak. Az ilyen szeretetben ott van a kereszt, ott van a szenvedés. Az ilyen szeretetre a hitetlen ember nem hajlandó. Azt mondja, hogy ez bolondság. Minek szeressem azt, aki nekem csak kellemetlenséget okoz.

Az Isten szeretete épp ilyen szeretet. Isten ezt a bűntetésre és kárhozatra méltó világot szerette, azt az embert, akiben az Ő mértéke szerint semmi szeretetre méltó dolog sincs. Isten nem olcsó szeretettel szeret, hanem vérig menő drága szeretettel. Nem azért szereti ezt a világot, mert ennek a világnak joga lenne erre, hanem mindenek ellenére szereti ezt a világot. Isten az áldozatban szeret minket. Jézus Krisztus áldozata a kereszten az Isten világ iránti szeretetének csalhatatlan bizonyítéka. Az Ő szeretete a kereszten kitapinthatóvá lett. Ő nem barátokért, hanem ellenségekért halt meg ott, nem szeretetre méltókért, hanem kárhozatot és halált érdemlőkért. Isten szeretete ezért kegyelem, vagyis meg nem érdemelt szeretet.

Vigyázzunk, hogy az előbb mondottakból ne azt a következtetést vonjuk le, hogy a keresztyénség azt hirdeti, hogy ki kell menekülni ebből a világból, vagy hogy ezt a világot gyűlölni kellene. Persze nem szabad ezt a világot egy bizonyos értelemben szeretni, mégpedig úgy, hogy az bálvánnyá legyen a mi számunkra. Kell hát szeretnünk ezt a világot, mint Isten szeretetének és kegyelmének színterét, de vigyázzunk arra, hogy nehogy Isten-pótlék, bálvány legyen az egy adott ponton az életünkben. Ez épp úgy van, mint az a parancs, hogy szeressük szüleinket és gyermekeinket, de készek kell lennnk meggyűlölni is őket, ha épp ők azok, akik az Isten országa útjában állnak.

Mi tehát egyrészt halljuk a parancsot, hogy a Krisztus szeretetével maradjunk meg a világban, de kerüljük azt, mint veszélyes bálványt. A bálvány épp azt akarja elérni, hogy Isten helyére kerüljön, hogy Őt kiszorítsa az életünkből. Ha a világ azt a helyet foglalja el életünkben, amely egyedül Istent illeti meg, akkor ez már egy nagyon veszélyes helyzet. Ezt nevezi a Szentírás lelki paráznaságnak. Vigyázzunk erre, mert ez a hívő embert is nagyon gyakran megkísérti.

A világnak, és ebben minden ember benne van meg kell hallania azt a leghatalmasabb történést, eseményt, amit Isten ezért a világért Krisztusban elvégzett. Mi emberek nagyon odáig vagyunk mindazokkal a teljesítményekkel, nagy dolgokkal, amiket az ember véghezvitt, de ezek végső soron mind múlandó dolgok, a legnagyobb cselekedet az, amit Isten vitt véghez ezért a világért. Ezért a legfontosabb, amit a világról elmondhatunk az, hogy az Isten szeretetének és kegyelmének missziói területe. Az emberiség sok csodát alkotott, sok monumentális építmény fűződik az ember nevéhez, de a legmonumentálisabb alkotás mégis a kereszt, amely Isten világ iránti kimondhatatlan szeretetét hirdeti. Ezért kellett a tanítványoknak elindulni szerte a világon és ezt mindenütt hirdetni. Ez minden hívő ember szent feladata is. Nehogy elfelejtsük azt, hogy a mi küldetésünk ebben a világban nem csak annyi, hogy megszülessünk, felnőjjünk, szakmát tanuljunk, családot alapítsunk, gyermekeket szüljünk és neveljünk, hanem sokkal inkább az, hogy Isten országának misszionáriusai legyünk. Nem kell Afrikáig vagy Ázsiáig menni, a szomszédban, a munkahelyen, az utcán sokan vannak, akiknek Isten szeretetéről és megváltó kegyelméről nekünk kell bizonyságot tenni.

Egyszer már szóltunk arról, hogy mennyire izgatja az embereket az, hogy hogyan keletkezett ez a világ. De éppúgy az is rendkívüli módon foglalkoztatja az embereket, hogy mi lesz és milyen lesz ennek a világnak a vége? A Szentírás sok mindent mond erről. Persze nem úgy, hogy az emberi kiváncsiság minden vágyát kielégítse. Erre nézve is igaz, hogy Isten azt jelenti ki, ami nekünk az üdvösséghez szükséges. A Szentírás arra figyelmeztet, hogy ennek a világnak lesz egy vége, a Jézus Krisztus visszajövetele. Isten ekkor megítéli, de ugyanakkor megtisztítja és újjá is teremti ezt a világot. A mi dolgunk nem az, hogy ennek a hogyanját és minden részletét megértsük, hanem az hogy lélekben készek legyünk erre az eseményre. Tegyük azt, amit tennünk kell és hagyjuk az Úrra, amit neki kell tudni és tenni. A mi számunkra az a fontos, hogy az a nap munkában találjon, illetve ha nem a mi életünk idejében fog megtörténni, ebben a szolgálatban dobbanjon utolsót a szivünk. Várjuk ezt a nagy eseményt imádságos szívvel, de ugyankkor tegyünk bizonyságot mindenkinek az Isten szeretetéről. Ha így várunk, akkor nem leszünk sem rajongók, sem pedig hidegek és közömbösek.

Olvasandó igék: Ján.3,16, Ján 17,18 ,Róma 3,19, Ef.4,27, Jakab 4,4  1Ján 2,15, 1Ján.5,19 2Pét.3,1o

                                                                                                   Lőrincz István