Barangolások
bibliai tájakon: Korinthus III.
A Korinthus városában levő gyülekezetnek írt
Pál apostol két olyan levelet, amelyek gyöngyszemei az egész Szentírásnak.
Kétségtelenül a legismertebb az első levél tizenharmadik fejezete, amit
mindnyájan a „szeretet himnusza” néven ismerünk. Ennek pedig klasszikus igéje a
fejezet utolsó verse: „megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között
pedig legnagyobb a szeretet”. Ezek keresztyén életünk nélkülözhetetlen
tartópillérei. Itt a sorrend is fontos. Hisz igazi reményről és szeretetről nem
is lehet szó hit nélkül, hiszen ezek a hit gyümölcsei. Akik még nem járnak
hitben azok egy kicsit másképp gondolkodnak, ők mindenek előtt szeretetet
akarnak tapasztalni a keresztyének között, hogy aztán így a hit és remény felé
meg tudjanak indulni. Ez egy nagyon nagy felelősséget ró a keresztyén
gyülekezetre. Van-e ott meglátható és megérezhető szeretet? Tudunk-e valami
többletet sugározni a világ felé? Ha igen, akkor esélyt kapunk arra, hogy az
emberek rákérdezzenek hitünkre és reménységünkre is. Sajnos Korinthusban nagyon
sok baj volt épp a szeretettel. Veszekedtek egymással, pártokra szakadtak, lenézték egymást. Ez nem
volt akkor se, és ma se jó reklám a keresztyén gyülekezet számára. Ma is nagy
szükség van arra, hogy a szeretet legnagyobb legyen közöttünk.
A korinthusi levelek azért
is értékesek, mert Pál ezekben betekintést enged a szívébe. Nagyon őszintén
beszél önmagáról, nagy alázattal. Pál mindig nagy csodaként éli meg azt, hogy
őt, aki előbb üldözte az Isten egyházát, a Krisztus gyülekezetét, később
elhívta, hogy annak egyik legáldottabb munkása, szolgája legyen. Nem győz
csodálkozni azon, hogy Isten kegyelme őt is megkereste, megtalálta és átformálta.
Nagy baj az, ha mi természetesnek
vesszük azt, hogy Isten gyermekei, Krisztus tanítványai vagyunk. Lehet, hogy mi
nem jutottunk olyan nagy mélységbe, mint Pál, lehet nem üldöztük csúfoltuk a keresztyén embertársainkat, de
gondoljuk csak meg: mivé lett volna az életünk, ha Isten nem keresett volna és
nem talált volna meg?. Mi lett volna belőlünk a hitetlenség útján?
Ehhez a gyülekezethez írta
Pál a feltámadásról szóló hatalmas bizonyságtételét is. Mert a halál ténye,
rettentő valósága mindnyájunkat mélyen foglalkoztat. Mindnyájan álltunk már
szeretteink koporsója mellett és tettük fel a kérdést: mi lett velük, hova
mentek, fogunk-e még velünk találkozni. S mindnyájan gondoltunk már a saját halálunkra
is, s tettünk fel ehhez hasonló kérdéseket. Az is szomorú tény, hogy nagyon
sokan vannak még egyhaztagjaink között is olyanok, akik nem hisznek a
feltámadásban. Ez nem új dolog, hisz a korinthusi hívek között is voltak
olyanok, akik nem tudtak ebben hinni. Pál apostol egy csodálatos fejezetben
mintegy kézen fogva vezeti el lépésről-lépésre olvasóit a halottak
feltámadásában való hitre. Világossá teszi, hogy a mi feltámadásunk
elválaszthatatlan a Krisztus feltámadásától. Elmondja, hogy mi lenne annak a
következménye, ha Krisztus nem támadt volna fel. De ott a
diadalkiáltás:Krisztus feltámadt! S ha Krisztus feltámadt, akkor mi is fel
fogunk támadni. Egy biztos: a feltámadást természettudományos és biológiai
érvekkel nem lehet bebizonyítani, de hittel el lehet fogadni, és ez a hit már
most boldoggá tehet minket!
Pál a korinthusi
gyülekezethez írt leveleiben szép képeket is használ. Ilyen a világosság és
sötétség képe. Isten a teremtés elején világosságot teremtett, amikor pedig
újjáteremti az embert, akkor világosságot teremt a mi szívünkben. A Szentlélek
egy olyan lámpás, -szószerint ez van az igében-, ami megvilágítja ami egész
életünket. E világosság nélkül az ember lelki sötétségben botorkál, s előbb
utóbb elbukik. Áldjuk Istent, hogy nem hagyott minket a sötétségben elveszni.
Hogy ő megvilágosított minket Isten dicsőségének ismeretével. Ez a
legtisztábban a Jézus Krisztus arcán ragyogott, de azoknak az arcán is
felragyog, akik hisznek benne.
Egy másik kifejező kép az
ó és az új ember. Pál apostol az egész Szentírás tanításával összhangban beszél
arról, hogy mi ó-emberként születtünk e világra, vagyis magunkban hordozzuk a
bűnt, s az uralkodik bennünk. De Krisztus váltsághalála, ha mi hiszünk abban,
egy új embert, egy új teremtést hoz létre bennünk. Ez nem jelenti azt, hogy
ó-emberi természetünktől teljességgel megszabadulunk, de azt igen, hogy már nem
uralkodhatik rajtunk.
Mi általában nem szeretünk
szomorúak lenni. Ezt igyekszünk- ha csak lehet- mindig elkerülni. De Pál azt
mondja, hogy van egy Isten szerint való, áldott szomorúság is. Tudjuk azt, hogy
Pál még írt egy levelet a korinthusiaknak, ami nem maradt fenn a Szentírásban,
ez a „könnyek levele”. Ebben nagyon komoly és kemény dolgokat mondott el a
gyülekezetnek, ami miatt ők mélyen megszomorodtak. De a hatás áldott volt,
sokak megtértek bűneikből Istenhez. Boldog az az ember, aki ismeri ezt a
szomorúságot, mármint a bűnei felett való kesergést. Mert az ilyen ember
vágyakozni fog az Istnnel való tiszta és szent élet után. Kérdés az, hogy mi
ismerjük-e ezt? Ha nem akkor nagy baj van az életünkkel!
Mindnyájan hordozunk egy
súlyos terhet, keresztet az életünkben. Ez nem kevés fájdalmat és szenvedést
okoz nekünk. Pál is tudott ilyenről az életében. Ő ezt így fejezi ki:” tövis
adatott testembe”. Hogy mi volt ez a tövis, nem tudjuk pontosan. Egy biztos:
ez ő úgy élte meg, hogy akadályozza az
Istenért végzett szolgálatában. Ő háromszor is könyörgött az Úrhoz, hogy ezt
vegye el tőle. De az Úr ezeket a könyörgéseket másképp hallgatta meg, mint
ahogy az apostol szerette volna. Pál azt várta, hogy elvétessék a tövis,
ehelyett az Úr adott neki valami mást: kegyelmet a tövis, a kerszt
hordozásához. És ez a kegyelem elég volt az ő számára. A kegyelmet ebben az
esetben úgy is érthetjük, hogy hordozó, felemelő erő. Tudta hordozni a
kersztet, a tövist, s tudott szolgálni ennek ellenére is az Úrnak. Lehet, hogy
te is hordozol ilyen keresztet, lehet, hogy te is könyörögtél már azért, hogy
az Úr vegye le vállaidról. Ha nem veszi le, akkor se csüggedj el, hanem legyen
neked is elég a kegyelem!
Olvasandó igék: 1Kor.
13,13, 15,8.20, 2Kor.4,6, 5,17,
7,10, 12,9
Lőrincz István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése