Barangolások bibliai tájakon: Efézus 1

Isten Efézus városában az evangélium által csodálatos megújulást adott az ő gyülekzetének,  most amikor a reformációra emlékezünk jó nekünk ezt számba venni. Ez egy nagy város volt, a Római Birodalom idején Ázsia tartomány fővárosa lett. A Rómából Kelet felé vezető úton feküdt, Tiberius császár idején nagy földrengés rázta meg, később a kikötő elhomokosodása a város hanyatlásához vezetett, ma már csak romjai vannak. De az Újszövetség idején Efézus Kisázsia legfontosabb metropolisza volt. Multikúlturalitás jellemezte, Athén és Jeruzsálem mellett az ókor egyik szent helyének számított. Az Artemis vagy másképp Diána kultusz által a misztérium-vallások egyik központja lett. Az efézusi Diána templom az ókor hét csodája egyikének számított. Hatalmas szabadtéri színháza is volt, annak hatvanhat padsorában, mintegy huszonnégyezer ember foglalhatott helyet. Pál idejében a városnak volt szenátusa, népgyűlése, amit a császár által kinevezett jegyző vezetett.

Először Apollós működött itt, ő vezette a helyi gyülekezetet. Ő egy igen tehetséges szónok  volt, akit az emberek szívesen hallgattak. Otthonosan mozgott az Írásokban is. Mégis valami hiányzott az igehirdetéséből. Ő nem hirdette a Krisztus váltságának teljességét. Ezért ő nem volt hibás, mert ezt ő még nem hallhatta eddig. De Pál két kedves munkatársa, Aquila és Priscilla maguk mellé vették és pótolták igehirdetésében, életében ezt a hiányt. Meghívták őt magukhoz, s már beszélgetés közben sok mindent elmondhattak neki. Apollós nyitott volt a beszélgetésre, nem vette kioktatásnak a házaspár tanítását. Ebből a beszélgetésből egy gyümölcsöző kapcsolat lett, ami által nagyon elmélyült Apollós igehirdetése. Ebből mi is sokat tanulhatunk. Merjünk beszélgetni az igehirdetésről, merjük tanítani egymást, akkor ha valamiben akár lelkipásztorunknál is hiányosságot látunk. Tanulni mindenkitől lehet, akit Isten Lelke tölt be. A cél az, hogy a bizonyságtétel egyre gazdagabb és áldottabb legyen.

            Mit szólnánk mi ahhoz, ha valaki megkérdezné tőlünk: kaptál-e Szentlelket? Bizony egy kicsit furcsán néznénk arra, aki ezt kérdezné tőlünk. Pál azonban nem fél ezt a kérdést az efézusi keresztyéneknek feltenni. Azért teszi ezt fel, mert valami hiányérzete van, amikor velük találkozik. Úgy tűnik, hogy nincsenek tisztában a Szentlélek munkájával a hívő ember életében. Ez annak lehetett a következménye, hogy Apollós se volt ezzel tisztában és nem hirdette ezt az efézusi atyafiaknak. Pedig itt hívő emberekről van szó, olyanokról, akik már hitre jutottak, s azt pedig jól tudjuk, hogy a hit felébresztése egy emberi szívben a Szentlélek munkája. Szentlélek nélkül hinni lehetetlen dolog. De ezek az emberek mégsem tudják, hogy mit jelent a pünkösdi Lélekkel betöltekezni. A Lélek teljessége és annak munkája hiányzik az életükből. Ezt a kérdést nem felesleges feltenni magunknak. Mert ma is nagy veszély a Lélek nélküli keresztyénség. Amikor hiszünk ugyan, komolyan vesszük Isten szavát, csak épp annak ereje, öröme, jelenléte és vezetése nincs ott igazán az életünkben. Pál apostol kívánsága, kérése: teljesedjetek be Szentlélekkel, örökre időszerű marad. Kérjük ezt mi is szüntelen az Úrtól.

            Pál apostol efézusi tartózkodásáról sokat tudunk.Ez onnan is adódik, hogy Pál itt két teljes esztendőt töltött el, sehol másutt nem tartózkodott ilyen sokat. Pál itt nagy erővel hirdette a a Krisztust és ennek sok szép gyümölcse is volt. De Pál nem csak prédikált itt, mert különös jelek is kísérték az igehirdetését. Betegek gyógyultak meg, gonosz lelkek mentek ki emberekből, már az is sokat jelentett, ha Pál ruhadarabjait megérinthették az emberek. Főleg ez utóbbi dolgot mi nagyon furcsának tartjuk. De ha ez ott áll a Szentírásban, akkor igaznak kell lennie és akkor nekünk azt el kell fogadnunk. Isten sokszor csodákat is tesz azért, hogy a hitet bennünk megerősítse. Ezek a csodák ma főleg ott történnek, ahol az evangéliumot először hirdetik. Úgy látszik, hogy ott ezekre szükség van. Fontos megjegyeznünk azt, hogy a csodák sohasem a mi emberi szenzáció-éhségünket akarják kielégíteni, hanem mindig a hirdetett evangéliumot erősítik meg. Isten szabad arra, hogy bármikor és bárhol csodákat tegyen még ma is.

            Ahol Isten végzi a maga munkáját, ott az ördög sem alszik. Ő is munkához lát és igyekszik mindennel akadályozni a Lélek működését. Egyszer csak Efézusba érkezik egy különös társaság, egy Skéva nevű főpap hét fiáról van szó, akik ördögűzéssel foglalkoznak.Ők is látják, hogy milyen hatalmas dolgok történnek Pál keze által itt Efézusban. Úgy gondolják, hogy ez az ő vállalkozásukat is fellendítheti és ezért most már ők is a Jézus nevében próbálják a gonosz lelkeket kiűzni. A baj csak az, hogy ők nem ismerik Jézust személyes Megváltójukként, ők csak a nevét akarják használni. Ez az ú.n.fehér mágia, amikor valaki a Jézus nevét úgy akarja saját céljaira felhasználni, hogy Vele nem akar személyes kapcsolatba kerülni, Előtte nem akar meghajolni, s mindenek előtt nem akar bűnbánatot tartani és komolyan megtérni. Ez így nem megy, ezt a Skéva fiai is csúfos körülmények között kell megtapasztalják. És ez a megszégyenülés is hozzájárul ahhoz, hogy Isten neve magasztaltassék Efézusban, s hogy az ördög munkája leromboltassék. Mert nekünk egy mindenekben diadalmaskodó Urunk van.

            Amikor az emberek a tiszta evangéliumot megismerik, egy mélyraható átalakulás kezdődik el az életükben. Anélkül, hogy valaki erre kérné őket, babonás könyveiket a város főterén összehordják és elégetik. Pedig a könyvnek abban az időben óriási értéke volt, annak idején, amikor megvásárolták őket, kemény pénzeket fizettek értük. De ez számukra mégsem veszteség, hanem nagy lelki nyereség. Ez a történet minket is komoly elgondolkozásra kell késztessen. Meg kellene mi is vizsgáljuk könyvtárunkat, filmkazettáinkat, újságainkat, hogy nem kellene-e jó párat tűzbe dobni belőlük? Vagy hányszor ki kellene kapcsolnunk a televíziót, amikor olyan műsor megy, ami csak mérgezi a lelkünk! Az igazi megtérés azt jelenti, hogy mi komoly nagytakarítást végzünk életünkben, lakásunkban, szokásainkban. S mindent, ami Isten akaratával nem egyezik, azt kidobjuk az életünkből.

            Még a pogányoktól is lehet valamit tanulni. Az történik ugyanis, hogy Pál igehirdetésének hatására Demeter ötvös üzlete, aki Diána istennőről és templomáról kis ezüstminiatűröket készített, elkezd hanyatlani. Ekkor ő nagy csődületet támaszt, s követői, ennek az istennőnek a hívei órákon át szenvedélyesen kiabálják, hogy: nagy az efézusi Diána. Miben szégyenítenek meg ezek a pogányok minket? Hát abban, hogy ők kiállnak az istennőjük mellett, merik a nevét fennhangon hirdetni. S mit teszünk mi keresztyének? Hallgatunk gyáván, amikor Istenünk nevét gyalázzák, nem merünk Róla bizonyságot tenni. Merjünk sokkal bátrabban bizonyságot tenni Urunkról!

            Egyszer majd mindennek vége szakad, mondja egyik szép énekünk. És ez így van. Pál efézusi szolgálatának is eljött a vége egyszer, búcsút kellett vennie az ottani gyülekezet véneitől, vezetőitől. Pál megható szavakkal válik el tőlük, miután nagyon őszintén betekintést enged szívébe, s elmondja, hogyan is végezte ő ott a munkát. Pálnak Jeruzsálembe kell mennie, s tudja, hogy őt ott szenvedés várja. Azt is érzi, tudja, hogy többet ide nem fog visszajönni már. Szívbemarkoló szavakkal inti a gyülekezet vezetőit, s figyelmezteti őket az elkövetkező veszélyekre, s arra a nagy felelősségre, ami vállaikon van a gyülekezet vezetésében. Pál búcsú-szavai intsenek minket is még komolyabb és felelősebb szolgálatra.

Olvasandó igék: Ap.csel 18,24,  19,17.19.20.28,  20,17.18.23

                                                                                                Lőrincz István