Mit tanít a Szentírás : Krisztus el- és visszajöveteléről

Világosan kell látnunk azt, hogy mi egészen más helyzetben vagyunk, mint azok, akik Krisztus eljövetele előtt éltek. Mi nem élhetünk úgy, mintha Krisztust még várnunk kellene. Mi nem vágyakozhatunk a Messiás testben való eljövetelére, ahogy azt a zsidók teszik, mert Ő már eljött testben közénk. Persze, az is igaz, hogy Ő naponta jön hozzánk, mégpedig ígéje és Szentlelke által. Így jött Jézus a hét kisázsiai gyülekezethez is, és így jön ma hozzánk is. Ennek mélyreható következményei vannak a mi életünkben. A Krisztus-követés valóság kell legyen épp abban a világban, kúlturában, társadalmi körülmények között, amelyben élünk. Ez sohasem volt könnyű. Az egyház életét mindig is végigkísérték azok a tévtanítások, amelyek azt próbálták hirdetni, hogy az ember külső élete, az ú.n. testi dolgok nem tartoznak a hit hatáskörébe, a testünnkel azt tehetjük, ami épp nekünk tetszik, hisz a fontos az, hogy a lelkünk meg van váltva, az Istené lett. Jézus épp azért jött el testben közénk, hogy az Ő élete is testté lehessen bennünk.

Szomorú dolog az, hogy a betlehemi jelenet ma is olyan gyakran megismétlődik : Jézus számára nincs hely. Lehet, hogy ha tudták volna az emberek, hogy Mária Isten Fiát, a világ Megváltóját hordja méhében, tolakodtak volna, hogy helyet adjanak neki, de nem azért, mert annyira szerették Istent, hanem azért, hogy ezáltal is a maguk dicsőségét keressék. Nem Istennek, hanem önmaguknak akartak volna ebben is szolgálni. Hogy dicsekedtek volna később, hogy Jézus épp az ő házukban született meg. Ezért jött Jézus úgymond incognitóban, ismeretlenségben, alázatban. Egyszerű emberekért nem kell semmit se tenni, ők nem érdemelnek még egy marék szalmát, egy szerény sarkot sem, ahol meghúzódhatnának.

 Jézus ma is sokszor így jön hozzánk, hogy megpróbáljon minket: vajon mennyire szeretjük Őt? Jön egy koldus, egy jelentéktelen ember vagy esemény formájában. Egyszer majd nekünk is azt fogja mondani : amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg.

Nagy kérdésünk, hogyan lehet ma Jézussal találkozni, eljutni a Vele való közösségre, hogyan lép be Jézus a mi életünkbe? Ebben nagyszerű példát adnak nekünk a pásztoremberek. Ők nem kérdezősködtek, nem okoskodtak, hanem azonnal elindultak az angyal szavára, mondhatnánk úgy is, hogy az ige szavára. Nem ékelődhetett semmi a pásztorok és a Gyermek közé az igén kívül. Ma sincs más út, mint az igének való engedelmesség egyszerű útja. Aki más, kölönösebb utakat keres Hozzá, az soha sem fog célba jutni. Aki nem az Isten szavára, ígéreteire épít, az nem fog megérkezni Jézushoz. A pásztorok egyszerüen azt teszik, amit hallottak. Nem kezdenek el teologizálni vagy vitatkozni, nem forrófejüek és nem hideg szívüek. Nem kezdenek el problémázni, sem hitetlenkedni. Számukra a Krisztus eljövetelére egyetlen helyes válasz létezik : gyorsan Jézushoz menni. Ők keresnek, találnak, látnak, megtapasztalják Jézus jelenlétét és aztán egyszerüen hirdetik, azt amit láttak, hallottak, megtapasztaltak. Ez lehet a mi mai Karácsonyi válaszunk is : figyelni az igére, gyorsan engedelmeskedni annak, megtapasztalni Jézus kegyelmét és arról bizonyságot tenni. Ehhez nem kell nagy teológia, különleges tudás, ezt közülünk a legegyszerűbb ember is megteheti.

De Krisztus nem csak eljött, itt van közöttünk, hanem az idők végén újra vissza fog jönni. Mi Krisztust mindig ebben a két létformában kell megragadnunk : Ő az, aki eljött, de Ő az eljövendő is. Mi mindig egyszerre kell hátra és ugyanakkor előre tekintenünk. Ez a kétfajta látás elválaszthatatlan egymástól. Ahogy a hajnal elválaszthatatlan az estétől, úgy tartozik Karácsony és a Krisztus visszajövetelének napja egyűvé. A Krisztus visszajövetelének megjelölésére az Újszövetség egy különös szót használ, görögül ez így hangzik : parúzia. Ennek a szónak abban a világban egy sajátos jelentése volt. Jelenthette egy akármilyen személy bármikori jövetelét, de sajátos értelemben mindig a királynak, vagy a császárnak a hivatalos érkezését jelentette. A korabeli leírások szerint egy ilyen királyi vagy császári látogatás főleg három dolgot jelentett.

Jelentett mindenek előtt egy új időszámítást. Egy új császárnak a trónra lépésével egy új korszak köszöntött be a birodalom életében. Másodsorban egy ilyen jövetel azt a reményt is magával hozta, hogy visszás helyzetek megoldásra találhattak. Az új király vagy császár elé lehetett tárni a panaszokat, sérelmeket, abban a reményben, hogy ő majd orvosolni fogja azokat. A harmadik dolog, hogy egy ilyen látogatásra nagyon komolyan fel kellett készülni. Mihelyst a császár egy tartomány területére tette a lábát, attól a pillanattól kezdve ott minden és mindenki erre kellett figyeljen, ennek a szolgálatában kellett álljon. Sok papírusz megőrizte az utókor számára azokat a többlet-költségeket, amelyek egy ilyen látogatással jártak és amit természetesen az adófizető polgárok jövedelméből kellett akkor is fedezni.

Mindezt a Jézus Krisztus visszajövetelére alkalmazva elmondhatjuk, hogy az Ő visszajövetelével szintén egy egészen új világkorszak veszi majd kezdetét. Akkor majd beteljesedik az íge : ímé én mindent újjá teszek. A Jézus visszajövetele igazságszolgáltatást is jelent. Ott már semmi helye nem lesz az igazságtalanságnak, csalásnak. Akkor az igazság végső diadalt arat minden gonoszság felett. Ezért nem értelmetlen az, ha mi már most elkezdjük az igazságtalanság elleni harcot, mert ennek íme ilyen dicsőséges vége lesz. Harmadsorban egész földi életünk az Ő visszajövetele várásának a feszültségében kell teljen. Minden percünk, minden szavunk, cselekedetünk és gondolatunk az Úr visszajövetelére kell irányuljon, ez mindent meg kell határozzon az életünkben. Mi a Krisztus visszajövetelének a fényében kell élnünk.

Talán erre azt mondja valaki : igen ez nagyon szép, de az élet maga sokkal nehezebb és kegyetlenebb. Egy olyan világban élünk, ami egészen más dolgokat tart fontosnak, egészen más dolgokra irányul, nem pedig a Krisztus eljövetelére. A Szentírás ebben is csodálatos eligazítást tud adni. István vértanut egy őrjöngő tömeg vette körül, akik halálos ellenségei voltak. Bármerre is nézett csak gyűlölettől elvakult és elvadult arcokat látott. De Istvánnak mégis adatott egy látás, mégpedig a mennybe néző tekintet. Ott pedig a megnyílt égen át látta Isten dicsőségét és Jézust, állván az Istennek jobbján. Ő ebben a pillanatban is kapott feladatot, azt hogy ellenségeiért imádkozzon. Tudta, hogy nemsokára meg fog érkezni a célba. Ez a látás kísérheti a mi földi életünket is. Ebben a látásban adjon nekünk az Úr Áldott Karácsonyi Ünnepeket.

Olvasandó ígék: Máté 24, 3. 27. 37. 39. 46,  Luk.2,7, 15-17,  Ap.csel.1,11,   7,59-6O, 1Kor.15,23, 1Thessz.2,19,  Jak.5,7-8,  Jel.21,1,  22,20

Lőrincz István