Mit tanít a Szentírás : az egyház, állam, társadalom viszonyáról

            Ha az egyház hűséges marad hivatásához, akkor az övé a legnagyobb tekintély ebben a világban. Ez azért van így, mert az egyház nem a maga véleményét mondja, hirdeti, hanem Isten szavát.  Az egyház a társadalom és állam minden megnyilvánulását Isten igéjének mértéke alá kell helyezze, és ezt személyválogatás nélkül kell tegye. Az egyház egyedül Urának tartozik felelősséggel, elszámolással. Ha az egyház ezt felvállalja, akkor nagyon sokszor fog összeütközésbe kerülni az állammal, a társadalommal és azok képviselőivel. De a Szenírásból azt látjuk, hogy a próféták, az apostolok ezt fel merték vállani. Náthán oda mer állni Dávid elé, néven meri nevezni a Dávid bűnét, s a király meghajol Isten szava előtt.  Illés Akháb szemébe mer nézni, s Jézus meg meri mondani Pilátusnak, a Római Birodalom helytartójának, hogy csak annyi hatalma van, amennyit Isten neki megenged. Az egyház számára óriási kísértés az, hogy ezt a prófétai bírálatot felcseréli egy kényelmes élettel, hogy kitér a konfliktusok elől az állam és társadalom mai képviselőivel. Amikor az egyház inkább az állam kegyeit és jótetszését keresi, ahelyett hogy Isten akaratát és jótetszését keresné, elárulja Urát és csődöt mond küldetésében. Ezért mindig nagyon komolyan kell imádkozni Isten szolgáiért, hogy ezt a merész küldetésüket tudják felvállalni.

            Az eddig elmondottak hatványozottan igazak egy totalitárius állam keretei között. Mi az elmúlt évtizedekben a saját bőrünkön tapasztaltuk ezt, az igazság kimondásáért sokan az életükkel fizettek, vagy éveket kellett raboskodniuk a kommunista börtönök poklában.Tudjuk, hogy milyen nehéz és veszélyes volt Isten igéjének igazságát kimondani. De most azt is meg kell látnunk, hogy az úgynevezett demokratikus államban is vannak veszélyek és kísértések. Mert napnál is világosabb, hogy ebben az államban sincs minden a rendjén. Manapság az a legnagyobb veszély, hogy szemet húnyunk az elvilágiasodás, a szabadosság, erkölcstelenség, pénzhajhászás, hamis népszerűség keresése felett. Ez volt a helyzet Malakiás próféta idejében, amikor a papok elfogadták a penészes kenyeret és a sánta bárányokat is az Úr oltárán való áldozatra, hogy népszerüek legyenek a nép előtt. Ehelyett meg kellett volna feddjék az ilyen embereket és a törvényből fel kellett volna mutassák, hogy milyen kell legyen az Úrnak hozott áldozati kenyér és bárány. Hányszor gondolkozunk ma is így, azt gondolván, hogy Isten megelégszik a kevéssel, a hitvánnyal is, amit elébe hozunk. Az igazi próféták soha se a népszerűségre vágytak, hanem hűségesek maradtak küldő Urukhoz és az Ő igéjéhez. Pál is tudja, hogy nem lehetne Isten szolgája, ha még embereknek akarna tetszeni.

            Nagy kérdés a mindenkori egyház számára a felsőbbséghez, az államhoz való viszony. Tudjuk azt, hogy felsőbbségre szükség van, amig e világban élünk, s ahogy Kálvin tanította, még egy rossz felsőbbség is jobb, mintha egyáltalán nem lenne felsőbbség. Mert még egy rossz felsőbbség is biztosít  valamelyes rendet, de ha nincs felsőbbség, akkor csak anarhia, káosz, rendetlenség, romlás, mindenki harca mindenki ellen uralkodik. Ha nincs állam és nincsenek törvények csak önkény, terror és erőszak van. Ahol nincs rendőrség és igazságszolgáltatás, ott a legsötétebb erők és gonosztevők veszik át a hatalmat, ott az ököljog lesz az egyetlen törvény. Ezért a Szentírással és a reformátorokkal valljuk, hogy a felsőbbség, az állam léte Isten akaratából van, hogy az életet megvédelmezzék a gonoszság erőivel szemben. Felsőbbség tehát azért van, hogy az alattvalókat védelmezze és oltalmazza a gonoszokkal szemben. Szolgálata van egy gonosszá és veszélyessé lett világban. Ezért a felsőbbségnek fontos tudni, hogy nem a nép van érte, hanem ő van a népért. Az ideális felsőbbség képét a 72-ik zsoltárban találjuk : "megszabadítja a kiáltó szűkölködőt, a nyomorultat, akinek nincs segítője". Ha a felsőbbség ezt teszi, akkor hálát kell adnunk Istennek érte, még akkor is, ha nem mindenben felel meg a mi elképzelésünknek. Ha nem ezt teszi, akkor az egyháznak két dolgot kell tenni. Egyrészt fel kell szólítania a felsőbbséget a megjobbulásra, rá kell mutatni a felsőbbség Isten szerinti kötelességére, másrészt pedig imádkozni kell érte.

            Általános és szomorú tapasztalat, hogy a hatalom mindenkit megszédít, s ez a legnyilvánvalóbb a felsőbbség, az állam viszonylatában. A felsőbbség hatalomszomja egyre jobban növekszik. Így az állam be akar hatolni a magánélet területére is, ellenőrizni akar emberi kapcsolatokat, olyan dolgokat tesz, amire Isten őt nem hívta el és nem hatalmazta fel. Ez annyira démonivá válhat, hogy az emberek számára már csak a börtönben vagy a koncentrációs táborokban és végső soron a krematóriumban van hely. A múlt század szomorú példákat szolgáltatott erre. De vigyázzunk, mert ez nem csak ilyen szélsőséges formákban rendkívül veszélyes. Hiszen a hatalom sokkal alacsonyabb szinteken is pokollá teheti az életet. Lehet valaki diktátor a családban, a gyülekezetben, egy vállalat élén. Mindenki lehet fenevaddá, akármilyen kis hatalom is van a kezében. A kis hatalommal is nagyon vissza lehet élni. Sokszor ez úgy működik, hogy például a családban valaki azt adja tovább, amit ő a munkahelyén kap. Ott mások uralkodnak  felette, legalább otthon uralkodhasson ő mások felett. Mennyire kell imádkozzunk azért, hogy a legkisebb hatalommal se éljünk vissza, amit Isten nekünk adott. Mindenkit fenyeget az a veszély, hogy a maga kis trónján kiskirály akar lenni. Mindenki imponálni akar, manapság ezt vagánykodásnak is szoktuk nevezni. Jézus ebben is megszégyenítő példát adott nekünk. Ő a legmagasabbról jött, övé volt a hatalom mennyen és földön és mégis le tudott hajolni a tanítványok poros lábáig. Ő a legnagyobbként legkisebbé tudott lenni. Ő a keresztre ment azért, hogy mi le tudjunk szállni önzésünk és gőgünk kicsinyes trónjairól. Isten gyermekei földi életüket a kereszt alatt járják, a trón majd csak az üdvösségben vár rájuk.

            Nagyon kényes kérdés az, hogy az egyháznak mennyire kell beleszólnia a politikába. Két szélsőséges álláspont van itt. Az egyik szerint az egyház foglalkozzon csak a mennyel, az üdvösség dolgaival, az evilági dolgokat pedig hagyja a felsőbbségre. A másik szélsőség az, amikor az egyház csak a földi dolgokkal foglalkozik és azt látja fő hivatásának, hogy a társadalmi-szociális-politikai gondokat megoldja és teljességgel megfeledkezik arról, hogy az ő küldetése az evangélium hirdetése. A megoldás abban van, hogy az evangéliumot úgy hirdesse, hogy abban igenis helyet kapjanak a földi vonatkozások, a mindennapi élet dolgai is. Szép példa erre Jeremiás, aki királyok, helytartók, a nép vezetői szemére kellett vesse bűneiket. Dániel is ott kellett éljen egy nagy világbirodalom napi politikájában, de eközben Isten gyermekeként vigyáznia kellett arra, hogy ne fertőztesse meg magát a király eledelével. Krisztus egyházának az Isten országa mindeneket átfogó evangéliumát kell hirdetnie, el kell mondania, hogy Krisztusnak mindenhez köze van. Isten országának igazsága nem csak a személyes életünket kell áthassa, hanem az állam és a társadalom életét is. Az egyház, a keresztyén ember bizonyságtétele fel kell mutassa az állam és társadalom számára a legfőbb parancsolat köteleztetését : szeretni Istent és felebarátunkat.

            Jézus szembesíti tanítványait a kenyérkérdéssel : adjatok nekik ti enniük. Jézus gondot akar viselni nem csak az emberek lelkéről, hanem a legmindennapibb szükségeiről is. Nem mondja azt, hogy nem számít az, hogy a tömegnek korog a gyomra, mert csak az a fontos, hogy az evangéliumot befogadják. A földi és a mennyei kenyeret egyszerre adja nekik. Pál apostolnak felrójják, hogy nem száll nyíltan szembe a rabszolgatartó társadalom igazságtalanságával, de akik ezt mondják elfeledkeznek arról, hogy Pál a legrövidebb levelével aláásta az egész rabszolgatartó társadalmi rendszert. Azzal, hogy nem azt mondta, hogy Filemon úr, Onézimusz pedig szolga, hanem azt, hogy ők mindketten testvérek, atyafiak az Úrban. Akkor igazi egy társadalom, ha nem a rang, pénz, a bőr színe, a vallás vagy valami más a fontos, hanem ahol testvérként tudnak egymásra tekinteni, ahol egymásban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert látják. Az egyház feladata, hogy megmutassa a világnak, hogy mit is jelent "az Úrban" élni és dolgozni egymással. Isten azt akarja, hogy nem csak az egyházban, hanem az államban, a társadalomban is az Isten és felebarát iránti szeretet uralkodjon.

            Olvasandó igék :2Sám.12,7, 1Kir.18,17-18, Zsolt.72,12, Péld.8,15, Jer.1,9-1O, Dán.1,8, Mal.2,1-2, Máté 14,16,2O,26-28, Ján.19,11, Ap.csel. 4,19-2O, 12,2-3, Róm.13,4,Gal.1,1O,Filemon 15-16 vers, 1Tim.2,1-2, Jel.13,17

                                                                                                Lőrincz István