Mit tanít a Szentírás : a tökéletességről

            A Szntírás nem kisebbet és nem kevesebbet kíván tőlünk, mint hogy tökéletesek kell lennünk. Hisz maga Jézus mondja a Hegyi Beszédben a mindnyájunk számára ismert igét : legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes. Mindnyájan érezzük, hogy ez egy nagyon is kötelező felszólítás, ezzel nem lehet játszani. Itt Istennek egyik legnehezebb és legnagyobb követelése előtt állunk.

            Próbáljuk most egy kicsit közelebbről megérteni, hogy vajon mit is jelent ez a felszólitás, mit jelent az, hogy nekünk tökéleteseknek kell lennünk. Amikor a legtöbb ember ezt a szót hallja, akkor egy bűntelen, hiba nélküli emberre gondol, elvégre ami tökéletes, abban sem bűn , sem hiba nem lehet. Dehát akkor ki lehet tökéletes, hiszen azt nagyon jól tudjuk, hogy amíg e testben élünk nem leszünk bűntelenek, sokféle hiányosság, gyarlóság lesz az életünkben. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell vizsgálnunk ezt a szót a Szentírás eredeti nyelvén. Az a szó, amit itt találunk sokféle jelentéssel bír : teljes, ép, osztatlan,fenntartás nélküli, következetes. Isten maga is ilyen, az Ő hozzánk való viszonya is teljes, ép, osztatlan, következetes. Amikor Jézus azt mondja, hogy legyünk tökéletesek, mert a mi mennyei Atyánk tökéletes, akkor Ő is épp erre gondol. A megelőző versekben arról szól, hogy Isten felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mit akar ezzel Jézus mondani? Hát épp azt, hogy Isten nem végez félmunkát. Nem húz egy vonalat az Ő jósága gyakorlásakor az igazak és a hamisak , a jók és a gonoszok közé. Az Isten tökéletessége az, hogy mindenkit egyformán tud szeretni, hogy Ő nem csak a jókat és az igazakat, hanem a hamisakat és gonoszokat is szeretni tudja.

            S ha Isten így tesz, akkor miért ne tehetnénk mi is így? Ugyanebben az összefüggésben biztat Jézus az ellenség szeretetére is, hogy imádkozzunk üldözőinkért, hogy áldjuk a minket átkozókat is. Mert az nagyon tökéletlen szeretet, ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, és csak azokat köszöntjük, akik nekünk köszönnek. Erre még a hitetlenek is képesek, még a pogányok is képesek. Mert ha mi csak egy bizonyos pontig tudunk elmenni a szeretetben, ha egy bizonyos ponton meghúzzuk a vonalat, hogy eddig és ne tovább, akkor még nagyon messze állunk Isten tökéletes szeretetétől. Csak akkor szeretünk tökéletesen, ha mindenkit szeretünk, ha a mi szeretetünkbe mindenki belefér, még az ellenségünk is. Isten ebben nekünk tökéletes példát adott és most íme Jézus arra szólít fel minket, hogy kövessük Atyánk felséges példáját.

            Mi érezzük, hogy ez nekünk nagyon nehezen megy. Mert a mi nagy nyomorúságunk épp abban áll, hogy mi újra és újra határvonalakat húzunk. Péter is határvonalat akart húzni a megbocsátásban, ezért kérdezte meg Jézust: még hétszer is meg lehet bocsátani. Ezzel tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy ha hétszer megbocsátott, az már bőségesen elég, ennél többet aztán senki se várjon tőle, ezzel Isten és ember igazán megelégedhet. Sőt, Péter még azt is gondolhatta és remélhette, hogy Jézus meg fogja őt dicsérni, hogy íme milyen derég ember ő, hogy még hétszer is kész megbocsátani. De Jézus válasza nagyon meghökkentő a Péter  számára, hisz az Úr Jézus azt mondja, hogy még hetvenhétszer is meg kell bocsátani, ami tulajdonképpen a végtelenségnek a száma. S az ezt követő példázatban Jézus egy olyan királyt állít Péter elé példaként, aki egy óriási , abban az időben szinte végtelennek mondható adósságot kész a szolgának elengedni. Péter érezte és mi is érezzük, hogy nekünk épp az a bajunk, hogy mi mindig elakadunk valahol a félúton. Nekünk mindig megvannak a magunk fenntartásai, előítéletei. És ez egyaránt érvényes úgy az Istenhez való viszonyunkra, mind pedig az embertársainkhoz fűződő viszonyunkra. Mi félutas keresztyének vagyunk az Isten szolgálatában, de az embertársunk iránti szeretetben is. Valahogy úgy vagyunk, mint azok a királyok, hadvezérek, akik az első századokban átttértek ugyan a keresztyén hitre, de úgy keresztelkedtek meg, hogy például a kardjukat nem merítették be a vízbe, ezzel is jelezve azt, hogy a kardot azért nem teszik le, a hadakozást nem hagyják abba. Hány ember van úgy, hogy megtér ugyan Istenhez, de van az életének egy vagy több területe, amit nem enged át Istennek. Abban ő akarja megszabni a dolgokat. Szoktunk beszélni arról, hogy az embernek nem tér meg a füle, vagy a szeme, vagy a szája vagy épp a pénztárcája. Hány ember nem engedi meg, hogy életének bizonyos dolgaiba Isten beleszóljon. Az ilyen emberek is elmennek az Isten útján valameddig, de ott aztán már nem akarnak tovább menni, ott visszafordulnak. Gondoljunk csak Orpára, Naómi menyére. Őt is megragadta anyósának hite, ő is felbuzdult, hogy elmenjen Betlehembe, hogy otthagyja Moáb földjét, s vele együtt a bálványait, de amikor a határhoz érkeztek megtorpant és visszafordult. Mennyire más volt a Naómi másik menye Rúth. Az ő odaszánása teljes és tökéletes volt, őt nem lehetett visszaküldeni, hiába próbálta anyósa meggyőzni ebben. Ő halálig, teljesen, minden fenntartás nélkül ragaszkodott anyósához és még inkább anyósa Istenéhez, akit igaz Istenként ismert meg. Ő nem volt félutas keresztyén, mint Orpa, ő tökéletes volt odaszánásában, szeretetében, mondhatnánk : Krisztus követésében. Az ő szíve nem volt egy megosztott szív.

            Jézus a Hegyi Beszédben és nem csak itt , ilyen tökéletes követésre hív minket is. Hogy ilyen eltökéltek, odaszántak, határozottak, következetesek legyünk Istennek szemben is, de embertársainkkal szemben is. A megtérés ebben az értelemben épp azt jelenti : adjuk fel a mi megosztott szívünket, a mi félutas keresztyénségünket. Mert vajon nem azért lett a keresztyénség olyan erőtelen, vajon nem azért nem vonzó és kívánatos sokak számára a Krisztus követés, mert mi keresztyének, mi hívő emberek nem tudjuk tökéletesen, teljes szívvel követni az Urat? Vajon nem azért ürülnek ki templomaink, hagyják ott sokan az egyházat, mert épp ez a fajta tökéletesség hiányzik belőlünk? Ha mi se tudjuk szeretni ellenségeinket, ha bizonyos dolgokban, életünk bizonyos területein Isten nem uralkodhat, akkor hogyan várhatjuk azt, hogy az emberek hallgassanak reánk  és kövessék Istent. Gondoljunk csak bele : ha Jézus ott a kereszten épp úgy átkozódott volna, mint a többi keresztre feszített, ha nem imádkozott volna az ellenségeiért, ha nem lett volna olyan szelíd és alázatos, akkor olvasnánk azt, hogy a sokaság mellét verve megtére? Bizonyára nem. Jézus a kereszten is tökéletesen tudott szeretni. Szeretetébe nem csak anyja és János fértek bele, hanem belefértek a mellette megfeszített gonosztevők, az Őt csúfoló irástudók és farizeusok, a durva római katonák, egyszóval mindenki.

            Ezek után feltevődik a kérdés : hogyan lehetünk mi ilyen értelemben tökéletes emberek? Csak egy módon : ha engedjük és kérjük, hogy Jézus éljen bennünk. Ha nagyon figyelünk Isten szeretetére és abból a szeretetből táplálkozunk szüntelen, amely ennyire tökéletes, ennyire teljes és következetes. Ez nem egy lehetetlen vállakozás. Ha az lett volna, akkor Jézus nem mondta volna ezt el nekünk.

            Amint látjuk tehát tökéletesnek lenni nem jelent bűntelenséget, hibátlanságot. Erre Káténk tanítása szerint is majd csak az örökkévalóságban jutunk el. Amig itt e földön járunk szüntelen kell éreznünk azt, hogy naponta rá vagyunk utalva Isten kegyelmére és Isten szeretetére. Kegyelem nélkül semmi sem fog menni, az sem, hogy tökéletesek legyünk. De ha Krisztus élhet bennünk, számára ez sem lehetetlen. Kegyelme által a mi szeretetünk horizontja is kibővülhet és immár beleférhetnek olyanok is, akik eddig ki voltak rekesztve. Fogjuk szeretni azokat is, akik minket nem szeretnek, fogjuk köszönteni azokat is, akik minket nem köszöntenek. S kegyelem lesz az is, ha ennek a mindeneket átfogó tökéletes szeretetnek áldott gyümölcsei lesznek az életünkben, ha ezt látva és érezve mások is elindulhatnak a Krisztus követésére.

Olvasandó igék: 3Móz.1,3.1O,  9,2-3, 22,21, 4Móz.6,14, Rúth 1,14-17, 2Sám.22,31, 1Kir.8,61, 11,4, 2Krón.19,9,  25,2,  Zsolt.18,31, 19,8, Mát.5,48, 18,21-22,  19,21, Ján.17,23, Fil.3,15,  Kol. 1,28,  3,14,  4,12,  Jak.117.25, 3,2, 1Ján.4,18

                                                                                                Lőrincz István