Igehirdetés az aradi vértanúk emléknapján

Text.Jób 2,4

Ezen a napon emlékezik magyar népünk   a tizenhárom aradi vértanúra, akik életüket adták a szabadságért. Erre való tekintettel választottam ezt az igét, lássuk most, hogy mire tanít ez minket épp ezen a napon, ezen az alkalmon.

            Bőrt bőrért. Ez a kifejezés még abból az időből származik, amikor nem volt pénz sem fémből, sem papírból. Ebben az ősi időben a pénz szerepét állati bőrök töltötték be. Bőrre ment az alku, a fizetés. Az emberek mindig nyugodtan kiszámolták, hogy mennyi munkáért mennyi bőrt kell adni, illetve egy bőrt mennyi munkával lehet megszerezni. Megvolt annak a jól meghatározott értéke, hogy egy bizonyos munkát, illetve különböző tárgyakat, eszközöket mennyi bőrön lehet megvásárolni. Ennek akkor megvolt a jól bejáratott módja, s az emberek ezt a legtöbb esetben minden különösebb konfliktus, veszekedés nélkül meg is ejtették. De volt egy eset, amikor elvesztették a fejüket: ha az életük veszedelembe került, mert ilyenkor az összes bőrt odaadták, sőt még azon felül is mindenüket, amivel rendelkeztek, csak épp meg ne haljanak, csak épp az életüket tudják megmenteni.

            Ez így volt Jób korában, de így van ez ma is. Az emberek azt mondják: elvégre csak egy életünk van, ha meghalunk, akkor már semmi nem kell, ezért mindent odaadunk, csak épp meg ne haljunk, csak épp meg ne öljenek minket. De itt meg kell gondolnunk egy dolgot. Ezt a mondatot nem Isten mondja, hanem a Sátán. Ez a mondat a Sátánnak Istennel folytatott beszélgetéséből való, s ez a mondat a Sátán szájából hangzik el, ezt ő találta ki, ezzel ő érvel, ezt ő használja fel ravasz terve igazolására. S a Sátán azt akarja, hogy az ember is így gondolkozzon, hogy így tegyen, mert ez neki nagyon tetszik. Azért fontos ezt nekünk világosan látni, hisz ha mi elfogadjuk az ördög tanácsait, akaratát, gondolkodását, akkor szöges ellentétbe kerülünk Isten akaratával. Ami az ördögnek jó, azt Isten útálja.

            De mit akar az ördög tulajdonképpen? Akkor ott Jób esetében azt akarta, hogy Jób forduljon el Istentől. Tagadja meg, átkozza meg, úgy ahogy azt a felesége meg is fogalmazza s bíztatja is férjét erre a szörnyű tettre. Velünk is pontosan azt akrja, hogy legyünk istentelenekké,, hogy átkozzuk meg, csaljuk meg Istenünket s embertársainkat is. S a Sátán nagyon jól tudja, hogy ezt úgy tudja a legjobban elérni, ha életünket veszélybe sodorja. Az ördög nagyon jól tudja, hogy az ember fél és retteg a haláltól. Tudja, hogy általában az emberek mindent készek megtagadni, feladni, elárulni, csak épp meg ne haljanak. Életveszélyben az ember általában félretesz minden becsületet, emberséget, ilyenkor kész mindenen átlépni, átgázolni, törvényeket lábbal taposni, csak épp az életét tudja megmenteni. Gondoljunk csak a Titanic végóráira, amikor a gazdag milliomosok pénzzel próbálták a tiszteket lekenyerezni, más férfiak női ruhákba öltöztek, minden lehetséges csalást bevetettek, csak hogy menthessék életüket. Ezért az ördög Jóbot próbák alá helyezi. Először elveszi minden vagyonát, ami abban az időben is lehetetlenné tette az ember életét, amikor látja, hogy Jób erősen áll, akkor még tovább megy, elveszi gyermekeit, szép családja omlik össze, de Jóbot ezzel se tudja istentagadóvá tenni, hisz ezek után is ki tudja mondani: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Ezért most az utolsó eszközzel, a halálfélelemmel próbálkozik, halálos betegséggel sújtja Jóbot, hátha most, amikor puszta élete is veszélyben forog, meg fogja biztos tagadni Istenét.

            Ezzel az ördög a történelem folyamán nagyon sokszor próbálkozott és nem kevés sikerrel. Hisz például fogságban lévő emberek elárulták saját bajtársaikat, abban a reményben, hogy ők kiszabadulhatnak, nők ilyen esetekben árúba bocsátották testüket, hogy így próbálják életüket menteni. A keresztyénség első három évszázadában, amikor a véres üldözések folytak, bizony keresztyének gyakran tagadták meg a római hatóságok előtt hitüket, hogy megtartsák életüket abban az életveszélyes helyzetben. Az ilyen elnyomó rendszerek és kiszolgálóik nagyon jól tudják, hogy az emberben a legerősebb érzés az életösztön, s hogy ez sokszor a gyengülő hitet, lelkiismeretet is le tudja győzni. Az is igaz, hogy ne dobjunk könnyen követ azokra, akik adott helyzetben ezt tették. Hisz nagyon sokszor ilyen esetben az embereket nem csak egyszerűen kivégezték, hanem előtte rettenetes kínzásoknak vetették alá őket, s ettől még jobban megretten az ember, mint magától a haláltól. Az ítélkezés helyett mindig tegyük fel magunknak a kérdést személyesen: én egy ilyen helyzetben vajon mit tettem volna, vajon minden áron ki tudtam volna-e tartani hitem és meggyőződésem mellett, tudtam volna-e ezekért kínt és halált is elszenvedni?

            A nagyszerű dolog az, hogy Jézus az ő tanítványaiban el tud végezni valamit, amit a Zsidókhoz írt levél így fogalmaz meg: szabadokká tette azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Pál is ki tud mondani egy ilyen mondatot: az életem sem drága nékem, csak végezhessem el azt, amivel az Úr megbízott. Jézus egy másik helyen arra bátorít, hogy ne féljünk azoktól, akik a testet megölik, de ennél nagyobb kárt nem okozhatnak nekünk. Mert végső soron ezek az igék és még sok más is azt mondják el nekünk, hogy nem a testi élet és annak megmaradása a legfontosabb dolog. Vannak a testi élet megmaradásánál sokkal fontosabb dolgok és értékek, mint példáúl az, hogy teljesítsem Isten akaratát, végezzem el azt a munkát, amit Isten reám bízott. S ha ezt épp a halál vállalásával kell megtennem, akkor erre is késznek kell lenni. A Szentírás világos tanítása, hogy az életet nem szabad a bűn segítségével megmenteni, ilyen bűn lehet adott esetben egy barát elárulása, a hit megtagadása, becsületünk, testünk árúba való bocsátása. Vannak olyan dolgok és értékek az életben, s ilyen a hitünk, becsületünk, hazaszeretetünk, amikért nem szabad még az életünket se kímélni, mert egyszerűen nem éri meg.

            Jób, az aradi vértanúk, a hitvalló mártírok, bár a halál szélén állottak, nem riasztotta meg őket a halál. Nem vesztették el fejüket, szívüket a halál árnyékának völgyében. S bár hitük, meggyőződésük megtagadásával, odaadásával sokan megmenthették volna életüket, ők nem voltak készek mindent odaadni, sőt semmit se adtak oda azért, hogy földi életüket megoltalmazzák. Nekik a hit, az örök élet, a haza becsülete, a szabadság eszméje drágább volt, mint a puszta életük.

            Jób, az aradi vértanúk, a mártírok és a többi hős tudták, hogy az ő testüket ha meg is rágja a féreg, akkor testük nélkül látják majd meg az Istent. Meg fogják látni azt a Megváltót, aki mindenki pora, élete felett meg fog állni és ítéletet fog mondani. Mert mi védte meg Jóbot, a tizenhárom vértanút, a mártírokat és hősöket attól, hogy mindent odadadjanak: a hit, az a hit, hogy az embernek nem csak földi élete van, hogy a test halálával nem lesz vége mindennek, hogy lesz feltámadás, ítélet, számadás és megfizetés. Ez a tudat óvta meg őket attól, hogy mindent odaadjanak, csak épp az életüket menteni tudják.

            Nekünk egy élő Megváltónk van, s ez látszodjon meg abban is, ahogy a halálról gondolkodunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne szeressük az életet, hogy ne vigyázzunk egészségünkre, hogy minél tovább élhessünk ezen a földön, hisz a hosszú élet is Isten ajándéka, ezt is Ő ígérte azoknak, akik az Ő parancsolataiban járnak. Köszönjük meg Istennek az életet, az erőt, az egészséget, minden földi napunkért legyünk nagyon hásásak Istennek. De ne veszítsük el nyugalmunkat akkor sem, ha ez a földi élet adott esetben biszonytalanná válik. Ne adjuk oda pénzünket se a minden áron való gyógyulás reményében, de még kevésbé a szentségünket, igazságérzetünket, becsületességünket, tisztaságunkat, jellemünket, semmilyen lelki javunkat és értékünket, csak azért hogy valamivel hosszabb ideig élhessünk ezen a földön, amit egyszer így is úgy is el kell majd hagynunk. Legyen ebben intő példánk Ézsaú, aki egy tál lencséért eladta elsőszülöttségi jogát, s aki később hiába kereste könyhullatással megbánás helyét, mert már nem találhatta meg azt.

            Jób, a tizenhárom aradi vértanú és még nagyon sokan mások nem estek bele a Sátán csapdájába, áldott legyen érte az Úr. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy mi se adjunk semmit se oda a földi életért, mert e már előbb felsorolt dolgok sokkal értékesebbek, mint maga a puszta földi élet. Így legyen áldott szívünkben a vértanúk emléke is, akik nem adtak oda mindent, sőt életüket is kész voltak feláldozni. Az ő példájuk, de mindenek előtt Isten igéje segítsen minket is bátor helytállásra.

                                                                                                                        Ámen

                                                                                                Lőrincz István

Megjegyzés: Ezen igehirdetés gondolatainak felhasználásával lehet prédikálni a magyar forradalmak (1848,1956) vagy más hősökre való emlékezés alkalmain is.