Barangolások bibliai tájakon: Ararát hegye

            Egy különös hely ez Nóénak és családjának életében, de megvannak ennek a tanulságai a mi számunkra is, jó lesz ezért nekünk is e hellyel foglalkozni. Itt feneklett meg a bárka, itt jöhettek ki az özönvíz után a szabadba, s kezdhettek új életet egy ítéleten átment földön. Isten itt is szólt hozzájuk, mint ahogy eddig is szüntelenül Isten szavára voltak utalva. Ha Isten most hallgatna, akkor Nóé tanácstalan lenne arra nézve, hogy mit is kell tennie ebben az új helyzetben. Mi valahogy másképp képzelnénk el ezt a kijövetelt.  Úgy gondolnánk, hogy már nagyon várták ezt a pillanatot, amikor a bárka zártságából a szabadba mehetnek . Most végre itt a nagy pillanat. Újra szilárd talaj van a lábuk alatt. S mégis olyan különös az, hogy Nóé mintha vonakodna kimenni a bárkából. Nem is csoda, hisz a bárka egy jó menedék volt számukra. Biztonságot, nyugalmat adott. De hogy lesz most tovább, milyen lesz az élet a földön? Isten valósággal rá kell szóljon Nóéra, hogy végre elhagyja a bárkát.

            De nem így van-e ez mivelünk is? Mi se szívesen hagyunk el olyan helyeket, ahol biztonságban voltunk, ahol jól éreztük magunkat. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nehéz a gyermekeknek kirepülni sokszor a szülői házból. Vagy milyen nehéz egy új munkahelyet keresni egy olyan után, ahol évtizedekig dolgozott valaki. De nem ilyen hely számunkra a templom is? Nem véletlen, hogy a templomot, az egyházat sokszor hasonlítjuk a bárkához. Hisz itt összegyűlünk, elhozhatjuk problémáinkat, bajainkat, és itt kiönthetjük szívünket Isten előtt. Itt imádkozhatunk, hálát adhatunk, elmondhatjuk kéréseinket, egyszóval jól érezzük magunkat Isten közelében. Együtt lehetünk itt Isten gyermekeivel Isten jelenlétében. De egy óra múlva innen újra tovább kell menni A templomból, a gyülekezetből vissza kell menni a családba, a munkahelyre, a hétköznapokba, ahol sokszor idegenség és értetlenkedés vesz körül, vagy épp ellenséges indulatokkal kell szembe nézni. Nem könnyű a bárkából kimenni a világba, a templomból, a gyülekezetből a hétköznapokba. Sokan mondják is: itt maradnék örökre. Péter is ott akart maradni a hegyen, de nem lehetett, le kellett menni a völgybe, ahol már várták is a tanítványokat a betegségek, kihívások. Se a bárka, se a templom nem állandó tartózkodási hely, ezek csak arra vannak, hogy egy ideig bennük legyünk, hogy ott feltöltődjünk, megerősödjünk, üzenetet kapjunk, de újra menni kell tovább azzal, amit ott kaptunk, ki a világba.

            Nóé nem egyedül megy ki a bárkából, hanem feleségével, fiaival és fiainak feleségeivel, valamint minden állattal, ami a bárkában volt. Nóé itt is az az ember, aki nem csak önmagáért felel, hanem az egész családjáért, sőt az egész világért, hisz akkor a világ ott volt vele a bárkában. Nóé úgy megy ki, mint aki szolgál. És ez itt is azonnal meglátszik. Néhány állatból többet kellett bevinnie, mint egy párat, vagyis ami a szaporodáshoz szükséges volt, s ennek célját most tudja meg, hisz ezeket az állatokat az áldozásra vitette be Isten. Nóé az új földön, az Ararát hegyén oltárt épít és áldoz az Úrnak. Isten megérzi az áldozat illatát, találóan mondja itt Kálvin, hogy Istennek nem az áldozat szaga, hanem Nóé engedelmessége tetszik.

            Azt gondolnánk, hogy itt az özönvíz után valami egészen új kezdődjön, hogy valahogy visszaálljon a paradicsombeli állapot, de sajnos azt kell látnunk, hogy az ember szívének gondolatja az özönvíz után is csak gonosz, éppúgy mint azelőtt. De Istennnek erre is van megoldása, hisz szövetséget köt itt Nóéval. Isten megállapítja, hogy az ember bűnös maradt, hogy ebben az ember nem változott meg. De megváltozik Isten. A bűnös emberrel szövetséget köt. Abban változik meg Isten, hogy elhatározza, hogy bármit is tegyen az ember, Ő nem fog többé lemondani róla, mindvégig ragaszkodni fog hozzá. Mintha azt mondaná Isten: bár tudom, hogy ti milyenek vagytok, én most mégis szövetséget kötök veletek. S ez a szövetség egészen más, mint amilyen szövetség az emberek között szokott köttetni. Itt nem két egyenrangú félnek a szerződéséről van szó, ahol mind a két fél feltételeket szab. A szövetség, amit Isten itt az Ararát hegyén az emberrel köt, az egyoldalúan Isten adománya, Isten kegyelmi ajándéka. Ezt a szövetséget Isten Ábrahámmal megújította, később Mózessel és Dáviddal megerősítette, és végül egy egészen új szövetséget kötött velünk Jézus Krisztus által. Mennyire szüksége volt Nóénak, és mennyire szükségünk van nekünk is Isten szövetségére, Isten kegyelmére! Hisz a bűn miatt a föld egy állandó veszélyben van. Nem özönvíz, de tűzvész, atomháború, környezeti katasztrófák, pusztítások veszélyében és árnyékában élünk. Az özönvíz egy egyszeri esemény volt, ilyen méretű csapás már nem fog jönni az emberiségre. A Szentírás utolsó könyvében olyan csapásokról van szó,amiben elpusztul a föld lakosságának egyharmad része. Látjuk azt, hogy az államfők mekkora erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az atomháború és más nagy katasztrófák veszélyét elhárítsák. De mi mégsem ebben bízunk, hanem Isten ígéretében.

            Isten itt egy jó rendet ad az embernek, biztosítja életritmusát. A napok és éjszakák, az évszakok váltakozása mind Isten jó ajándákai az ember számára. Látjuk, hogy ha az ember beavatkozik ezekbe, akkor az végzetes lehet az ember számára. Ma már rengeteg szó esik, a klímaváltozásról, mi lesz akkor ha eltűnik a tél, ha az ember sok mindent a kezébe fog venni a tehnika segítségével. Örök figyelmeztetés marad, hogy az örök rendet, amit Isten helyezett ebbe a világba, tiszteljük és őrizzük meg. Érdekes az is, hogy az ember itt kap először engedélyt az állatok levágására és elfogyasztására. Az ember tehát megölheti az állatot, hogy táplálkozzon vele, de az állat nem ölheti meg az embert, innen a mózesi törvénynek ama rendelkezése, hogy az ökör, amelyik egy embert megölt, az köveztessék meg. De az ember a másik embert soha se ölheti meg, mert Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Aki embert öl, az vét az Isten képe ellen. De ez igaz az öngyilkosra is, ő is súlyosan vétkezik, ha Isten képét saját magában öli meg. Mert az élet szent. Isten védelmébe veszi az embert még önmagával szemben is.

            Végül az Ararát lankáin valami szomorú dolog is történik. Nóé ott szőlőt termeszt, mértéktelenül iszik annak borából és megrészegedik. Milyen rettenetes, hogy ebben a szép történetben ez is ott kell legyen. Vajon miért kellett ez megtörténjen és megírattassék a mi számunkra? Két dolog miatt. Az egyik az, hogy nehogy az ember-imádás csapdájába essünk., nehogy embereket istenítsünk és imádjunk. Nem véletlen az, hogy a Szentírásban Isten szinte minden áldott gyermekéről valamilyen súlyos bűn van feljegyezve. Az egyik hazudott, a másik csalt, a harmadik paráználkodott, a negyedik átkozódva tagadott. A másik dolog, amiért ez a történet a Bibliában áll, hogy meglássuk: még a legkülönbek is csak Isten kegyelméből élhetnek. Senki se élt, se ezután nem fog élni a földön, aki ne a kegyelemből élne. Nóéval is azért kellett ez megtörténjen, hogy ő is meglássa, hogy csak a kegyelemből élhet, és nem sütkérezhet abban az érdemben, hogy ő igenis engedelmes volt Isten parancsával szemben, mert is csak kegyelem volt az életében. Isten kegyelme az is, hogy Nóét nem veti el, továbbra is használja az Ő szent szolgálatában, mint ahogy Dávidot és Pétert is használta bukásuk után is. Ez a történet az önigazságnak még a legkisebb töredékét is el akarja venni tőlünk, és ugyanakkor arra bíztat, hogy Isten kegyelmét merjük elfogadni, és merjünk belőle élni.

Olvasandó igék: 1Móz.8,4,15-16, 20,  9,2-3, 11-14,20-21, 2Móz.21,28, Mát.17,4, Jel. 9,15

                                                                                                Lőrincz István

A családlátogatás, mint gyülekezetépítésünk egyik alapköve

Tudatosan használom ezt a kifejezést, hogy egyik alapkő, hiszen sok más is van, az igehirdetés, a tanítás, bibliaórák, különböző körök szervezése. De kétségtelenül igaz az is, hogy a családlátogatás is gyülekezet-építésünk egyik fontos eszköze lehet. Ezt a munkát végezték azok az emberi alakban jövő angyalok, akik Ábrahámot meglátogatják Mamré tölgyesében és tudatják vele azt, hogy gyermeke fog születni és hogy Isten meg fogja semmisíteni a bűnös városokat. De már az Ószövetségben is találkozunk családlátogatással, amikor Náthán próféta meglátogatja a bűnbe esett Dávidot és megmondja neki, hogy: te vagy az az ember! Jeremiás látogatást kell tegyen a fazekas házában, hogy ott kapjon tanítást Isten dolgairól. Jézus is sokat látogatott, szinte minden nap az utcán volt, ott is csodálatos dolgokat vitt véghez, betegeket gyógyított, tanított, de ha valaki behívta házába, akkor szívesen végzett családlátogatást, Zákeusnál vagy épp Simon farizeus házában. Meglátogatta kedves tanítványa Simon Péter kapernaumi házát is, s az épp betegen fekvő anyósát meggyógyította. Számára is fontos volt látni a tanítványait a magánéletben, a családi élet örömei és szomorúságai között. Ő is nagyon jól tudta, hogy életünknek két nagyon fontos területe van: az egyik az ú.n.nyilvános, társadalmi vagy épp gyülekezeti életünk, de nem kevésbé fontos az ú.n.magánéletünk, amikor a világ zajából visszahúzódunk a négy fal közé, ahol legközelebbi hozzátartozóink, szüleink,férjünk/feleségünk,gyermekeink, esetleg nagyszüleink társaságában élünk. Sokszor emberek nyilvános, társadalmi, gyülekezeti szereplését sokkal jobban megértjük, ha tudjuk, hogy mi van a háttérben, hogy az illetőnek milyen a családi élete. Nekem évekig volt egy olyan presbiterem, aki sok keserűséget okozott nekem, akinek nagyon nehezen tudtam addig megbocsátani, míg nem ismertem meg jobban gyermekkorát, frusztrált életét, sebeit, így már jobban értettem fura viselkedését, bántó magatartását és sokkal könnyebben tudtam neki megbocsátani.

            Pál apostol is végezte a családlátogatást,hisz azt mondja az efézusi véneknek, akiktől ott a tenger-parton könnyek között elbúcsuzik, hogy nyilvánosan és házanként is hirdette nekik az evangéliumot és tanította is őket.

Miért tartom fontosnak a családlátogatást? Hát mindenek előtt azért, mert úgy érzem, hogy ezt maga Isten bízta ránk, amikor egy gyülekezet pásztorolásával megbízott. Ha Isten fiai, az ő prófétái és apostolai is végezték ezt a munkát, akkor ezt nekünk is végezni kell. Erdélyi viszonylatban maguk a családok is elvárják azt, hogy a lelkipásztoruk időről-időre meglátogassa őket. Érdekes módon azok a családok is ígénylik és várják a lelkipásztor látogatását, akik már szinte semmilyen kapcsolatot nem tartanak az egyházzal, vagyis nem járnak templomba, csak időnként fizetnek fenntartói járulékot.De a mi egyházunk rendtartása szerint a szolgálati minimumhoz is hozzátartozik legalább kétszáz család meglátogatása évente. Ezt persze nem igen kérik feletteseink számon, annál inkább a lelkiismeretünk. Persze a hívek is tudatában vannak, hogy ha egy gyülekezetben, mint például az enyémben 1600 család van, a lelkész évente nem jöhet el hozzájuk, de azt számon tartják, hogy volt-e már a lelkész és gyakran megkérdezik, hogy ők mikor fognak majd sorra kerülni. Én személy szerint azért is fontosnak tartom a családlátogatást, mert ilyenkor emberként is megismerhetik a lelkipásztort és láthatják, hogy ő nem egy ég és föld között lebegő palástos lény, hanem egy hozzájuk hasonló ember, akinek éppúgy, mint nekik van gondja-baja, öröme és bánata, aki éppúgy tud sírni vagy nevetni,mint ők. Nagyon sokszor a lelkipásztorról egy egészen hamis képet formálnak az emberek, s épp ezért jó, ha látják, hogy milyen ember is az ő lelkipásztoruk valójában.

            Azért is nagyon fontosnak tartom a családlátogatást, mert ez valamiképpen ébresztgeti a lelkiismeretüket: nocsak a lelkipásztor eljött hozzám, nekem is illene visszaadnom a látogatást, el kellene menjek a templomba. Ilyenkor a lelkipásztor szeretettel elmondhatja, hogy mit is jelent a keresztyén élet, mik annak az összetevő elemei, miért jó templomba járni, igét olvasni, imádkozni. A híveknek nagyon sokszor lehetnek sérelmei az egyházzal, esetleg az előző lelkipásztorral, vagy talán egy körzeti presbiterrel szemben, s a családlátogatás nagyszerű alkalom arra is, hogy ezeket szépen tisztázzuk, elmondjuk azt, hogy bizony a lelkipásztorok, presbiterek is gyarló és bűnös emberek, ők is hibázhatnak, de ne ezekre nézzünk, hanem a hitünk elkezdőjére és bevégzőjére Jézusra. Nagyon áldott dolog, ha egy találó igét tudunk olvasni, ami a családnak épp abban a helyzetben nagy segítséget jelenthet. Nagyon áldott dolog a családlátogatás rendjén az imádság, amikor Isten áldását kérjük a családra, gyermekeikre, unokáikra, ahol imádkozunk testi és lelki gyógyulásokért, ahol a család sokszor égető és fájdalmas kérdéseit Isten elé visszük. Sokszor megtörténik, hogy a beszélgetésben valahogy nem tudunk kibontakozni, nem sikerül valamit elmondani, de az imádság rendjén mindezt Isten elé vihetjük és neki imádásgban elmondhatjuk. Sokszor látok az imádság után könnyes és meghatódott szemeket, arcokat.

Vannak persze nehéz pillanatok is, van, hogy nem is engednek be, benntről kikiabálnak, de ez azért hála Istennek ritkán fordul elő. Volt olyan is, hogy a férfi kijelentette cinikusan, hogy itt nehéz dolgunk lesz, mert ő ateista. Erre a Lélek segített s azt válaszoltam: ezt nekem tisztelni kell, csak tudja, az ateizmussal van egy nagy baj, mégpedig az, hogy nem tud minket megvigasztalni, főleg a halálos ágyunkon nem, ahova egyszer mind eljutunk. Erre nagyon elcsendesedett, láttam, hogy mélyen elgondolkozott s megengedte, hogy igét olvassak s imádkozzak. A legtöbb helyen örülnek és szeretettel fogadnak s szeretetüket azzal is kifejezik, hogy egy pohár itallal, süteménnyel megkínálnak. Sok helyen úgy adódik, hogy épp születés vagy névnap van s ilyenkor is felejthetetlen a látogatás. A legtöbb helyen úgy bocsátanak el, hogy máskor is szeretettel várnak.

Én úgy gondolom, hogy a családlátogatás egy szent feladat, amit maga Isten bízott ránk, Jézus, a Főpásztor, hogy így is legeltessük az Ő juhait és báránykáit. De egy olyan áldott lehetőség is, amivel élni kell. Minden lelkészt és presbitert bíztatni szeretnék ennek a nem könnyű, de áldott szolgálatnak a végzésére, abban a hitben, hogy erre a munkára is érvényes, hogy nem hiábavaló az Úrban.

                                                Lőrincz István Marosvásárhely-Alsóváros-i lelkipásztor

Hánókh

Barangolás bibliai tájakon:Hánókh

            Ez személynév is, Kain fiának a neve, de egy város neve is, az első városé, amit Kain épített és fiáról nevezett el.Érdems elgondolkodni arról, hogy mit is jelentett ez a város akkor és mit jelent ma számunkra. Mi Isten terve a várossal? Ez a szó több mint 3OOO-szer fordul elő a Szentírásban. Az első várossal illetve városépítővel a büneset után találkozunk. Kain kezd városépítésbe , miután megöli Ábelt. A testvérgyilkosság és a városépítés szoros összefüggésben állanak egymással. Miután tehát Kain megöli Ábelt, Isten felelősségre vonja őt : mit cselekedtél? A te testvérednek a vére kiált fel hozzám az égre. Isten ekkor megátkozza Kaint : átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét a te kezedből. Az átok egészen konkrétan is meg van nevezve : mikor a földet müveled, ne adja az néked többé az ő termő erejét, bújdosó és vándorló légy e földön. Ez egy nehéz sors : állandóan útban lenni, sehol se találni nyugalmat, mindig menekülni. Nincs az embernek egy stabil hajléka, otthona, nincs egy hely ahol egy kicsit nyugodtan, biztonságban érezheti magát. Kain megretten az átok hallatán : ímé elüzöl engem a földnek színéről, bújdosó és vándorló leszek és akárki talál rám,megöl engemet. De az Úr védelmébe veszi Kaint, mondván hogy aki őt megölné, az hétszeresen megbüntettetik. S az Úr megbélyegzi Kaint, hogy senki ne ölje meg, aki rá talál. Kain Ábelnek nem adott biztonságot, de Isten Kainnak védelmet ad. De Kain még ezt az enyhített büntetést se tudja elfogadni, nincs megelégedve sorsával és két dolgot tesz azért, hogy az Istentől kapott büntetést semlegesítse : családot alapít és várost épít. Felépíti a maga Isten nélküli egzisztenciáját. Neki úgymond nincs szüksége Isten védelmére, ő majd gondoskodik a maga biztonságáról, mégpedig a maga által épített várossal. Ez egy nem akármilyen város, két komoly szándék van mögötte. Az első az, hogy nem fogadja el büntetését, így a városépítás lázadás Isten ellen. A második dolog, hogy nem fogadja el azt a biztonságot, amit Isten ígér neki, ő majd maga garantálja a saját biztonságát. Igy ez a város az ő Istentől való függetlenségének a jele. Már mondtuk, hogy a családalapítás és városépítés szorosan egymáshoz tartoznak. Ez kitetszik abból az egyszerü tényből, hogy a várost a saját fiáról Hánókhnak nevezi el. A családja és a város teljességgel egymáshoz tartoznak. Kain jól elboldogul Isten nélkül is. Neki elég, hogy van családja, van egzisztenciája, van egy szép családja és egy szép városa. Istenre nincs szüksége se neki, se a családjának, se az általa épített városnak. A Hánókh név azt jelenti : odaszentelni, felszentelni, alapítani. Kain most egy egészen új dolgot szentel fel : egy Isten nélküli várost. Ez a város épp az ellentéte az Édennek. Ez Kain alternatívája. Ez a város valami egészen új dolog akar lenni, az ember városa, az Isten nélküli város.

            Isten neve számára e városban nincs hely. Az ember mobilizálódik Isten ellen. Az emberek összefognak, hogy Istent letaszítsák a trónjáról, az ember végérvényesen le akar  számolni Istennel.

            A városépítésben tehát az ember a maga hatalmi vágyát, érvényesülési szándékát éli ki. A várost kezdettől fogva jellemzik a kemény bünök : szenvedélyek, szabad-szerelem, erőszak, élvezetvágy és annak hajszolása. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy a városok fölött nem csak egy légköri, hanem egy lelki szmog is van, ami nem akarja Isten igéjét átengedni. A város egy nagyon jó hely az ember számára, ahol Isten nélkül is megélhet. Falun még akarva.-akaratlan is érik lelki hatások az embereket, ha valaki teljességgel elidegenedik Istentől és egyháztól azt még megdorgálják a többiek, városon ilyen már nincs, itt nagyszerüen el tud rejtőzni az ember Isten elől.

            Ezek után azt remélnénk, hogy legalább Jeruzsálemmel sokkal jobb a helyzet. Sajnos nem így áll a helyzet. A próféták rengeteget ostorozzák Jeruzsálemet bünei miatt. Sofóniás, Jeremiás, Ezékiel jajszót kiáltanak Jeruzsálem ellen, amelyet ellenszegülőnek, undoknak és erőszakodskodónak neveznek. Jeruzsálem is leborul a bálványok előtt. Ezékiel próféta ezért odáig megy, hogy Jeruzsálemet Sodomával azonosítja. Jeruzsálem se jobb, mint a pogány városok. De erről még külön lesz majd szó e sorozat rendjén.

             Ezek után feltevődik a súlyos kérdés : hát akkor a város egy olyan hely,ahol a hit teljességgel meghal, ahol az egyház napjai is meg vannak számolva? 1965-ben megjelent egy könyv, Harvey Cox a szerzője, aki azt állítja, hogy a modern kornak két jellemzője van : az elvárosiasodás és a hagyományos vallások összeomlása és ez a kettő szoros összefüggésben áll egymással. Kétségtelen, hogy összefüggés van az elvárosiasodás és a hitetlenség növekedése között. Ezek szerint a hívő ember számára az a legjobb megoldás, hogy kimeneküljön a városból, mert a város nem egy számára való hely? Ezt teológiailag nagyon jól meg lehet alapozni Ábrahám történetével, hiszen Isten őt kiküldi Úr-Khaszdim városából és egy nomád, vándorló életmódra hívja el. Hogy mindig útban legyen, hogy sehol se legyen otthon. Ábrahám is a Kain sorsára jut, tehetjük fel a nehéz kérdést? De itt van egy nagyon lényeges dolog, egy óriási különbség Kain és Ábrahám között. Kain a megátkozott, Ábrahám pedig a megáldott ember. Ábrahám az áldásban mindent megkap, a biztonságát is, ezért neki nem kell várost építenie a maga biztonságának a szavatolására. Ábrahám Istentől kapja a családot is és kap Istentől alapokkal bíró várost is. Ábrahám nem választja a várost, amikor válásra kerül a sor a Lóttal való feszültségben sem, Lót az, aki a városokkal teli Jordán völgyet választja. De Ábrahám szenvedélyesen imádkozik a városok megtartásáért, megmaradásáért. Jeremiás is arra buzdítja a fogságban levő atyjafiait, hogy imádkozzanak Babilonért és munkálkodjanak annak jólétén.

            A döntő fordulat azonban itt is a Jézus születése. Jézus egy városban születik meg, Betlehemben, a Dávid városában. És egy városban, Názéretben tölti a gyermek és ifjúkorát. Kapernaum pedig mind a mai napig a Jézus városa. Jézus nem félt a városban megszületni, felnőni, élni. Ezzel is azt hirdette, hogy Isten nem mondott le a városokról. Már Sofóniás próféta is hirdette a jajszó mellett, hogy Isten maraszt Jeruzsálemben nyomorúlt és szegény népet, akik bíznak az Úr nevében. Tehát a városban is lehet az Úr nevében bízni. Az Újszövetség két nagy embere nagyon szerette a várost. Az egyik Lukács, ő 97-szer használja a város szót a két könyvében, mig a másik három evangélista együttvéve csak 47-szer. A másik igazi városi ember Pál apostol. Ő egy nagyvárosban született és missziói munkája során mindig városokba megy. Antiókhia lesz a missziói bázis, ez a hatalmas metropolis, már abban az időben több mint 3OO.OOO lakosa volt, Róma és Alexandria után a birodalom harmadik legnagyobb városa. Erről a városról már részletesen szóltunk, s arról is, hogy milyen áldott gyülekezet élt itt. Istennek Korinthusban is sok népe volt. És még abban a városban is volt gyülekezete Krisztusnak, ahol a Sátán királyi széke volt : Pergámumban. Ebben a városban már mártirok is voltak ebben az időben, Antipást név szerin emliti a Jelenések könyve. A város tehát egy nagyon nehéz hely a gyülekezet számára, de mégsem egy reménytelen és egy lehetetlen hely. Istennek volt, van és lesz népe a városban is.

            Különös, hogy a Szentírás egy kerttel kezdődik és egy várossal fejeződik be, a mennyei Jeruzsálemmel. Ez az Isten városa. Bárcsak tudnánk úgy élni a földi városban, hogy egykor majd a mennyeinek is lakosai lehessünk.

Olvasandó igék: 1Móz.4,17, 18,23-32, Jer.29,7, Sof.3,12, Zsid.11,10, 13,14

                                                                                                           

                                                                                                Lőrincz István

Sergius Paulus

A Szentírás emberei:Sergius Paulus

Ez az ember Pál missziói munkájának első gyümölcse. Lehettek mások is, de a Szentírás arról nem számol be, hogy Pál mit is tett megtérésétől az első térítői útig a misszió területén. Biztos, hogy addig sem ült tétlenül, és munkájának lehettek addig is gyümölcsei. De egy adott ponton Pált elválasztotta az Úr, hogy elinduljon, és menjen mindenhova, és vigye ez evangélium üzenetét minden embernek. S ezen az úton, az első, akiben a bizonyságtétel nyomán hit támad épp Sergius Paulus. Az sem véletlen, hogy a missziói munka épp egy szigeten kezdődik el. Főleg az Ésaiás próféta könyvében nagyon sok ígéret van a szigetekre nézve. Ott fog a békesség jó híre felhangzani. Nos Pál és Barnabás először Ciprus szigetére mennek, ebben az is szerepet játszhatott, hogy Barnabás ciprusi származású volt, ismerte az utat, ismerte az embereket, tudta azt is, hogy hol található a zsinagóga. Biztos, hogy nagy várakozással vannak, de az eredmény elég soványnak tűnik. Beszélnek a zsidók zsinagógájában és látszólag nem nagy az ellenállás az üzenetükkel szemben. De gyümölcsökről sem olvasunk, nem igen jutnak hitre emberek, nem alakul gyülekezet. Amikor végiglátogatják a megalakult gyülekezeteket, nem olvasunk arról, hogy Ciprusra mentek volna.Végigjárják a szigetet, de úgy tűnik, hogy nem sok eredménnyel. Így jutnak Páfusig, ami egészen a sziget túlsó oldalán van. Ott se számíthatnak nagy aratásra, hisz ez nem csak a római hatóságok székhelye, hanem ott van egy hatalmas Vénusz-templom is, itt a testi gyönyöröknek hódolnak az emberek. Mit lehet itt egyáltalán kezdeni? De itt mégis megtér egy ember, s az Isten országában egy ember felett is nagy öröm van, aki Istenhez tér. De ez az ember nem akárki. Ő a Római Birodalom helytartója, Ciprus tartományának prokonzulja. Benne teljesedik be először Istennek az a Pálnak adott ígérete, hogy helytartók elé  kell állanod.

            Ez az ember neveltetésétől fogva pogány volt, aki a bűnnek és tisztátalanságnak a világában nőtt fel. De őt ez a világ nem elégítette ki, ő tovább látott. Ő okos ember volt, tudta, hogy kell lennie valakinek, aki az ő életének is egy értelmes célt adhat, tudta, hogy az élet több, mint:együnk, igyunk, múlassunk.Ezt a tényt bízonyítja, hogy udvarában egy különös emberrel találkozunk, egy zsidó mágussal, hamis prófétéval.Lelki keresése során jutott el ehhez az emberhez, akinek a neve Bar-Jézus, Jézus-fia sokat ígérő lett számára. Ő ennek az embernek a vonzásába, bűvkörébe került, de békességet így se kapott lelke számára. Ebben a helyzetben találkozott ő Pállal és Barnabással. Úgy tűnik, hogy épp a varázslón keresztül vezetett egymáshoz útjuk. A helytartó odahívatja Pálékat és figyelmesen hallgatja, amit mondanak. Azt nem tudjuk meg, hogy pontosan mit hirdetttek, de biztos, hogy itt sem beszéltek másról, mint Jézus Krisztusról, mégpedig, mint megfeszített és feltámadott Úrról, aki által a bűnös békességre juthat Istennel. Így jut el Isten igéje és Szentlelke ehhez az emberhez, és kezdi elvégezni benne áldott munkáját. Ő kívánta hallani az Isten beszédét., elkezdte keresni az üdvösséget. Nagy dolog az, amikor valaki szíve már kívánja az igét, kívánja és keresi az Úrral való közösséget. Aki így keres, az biztos találni is fog.

            Van itt még egy másik bizonyítéka is annak, hogy az Úr munkálkodik az Ő szolgái által. S ez az, hogy a Sátán is mozgásba lendül.Erről eddig nam hallottunk. Amíg Isten Lelke nem munkálkodik, addig az ördög is csendben marad. De most kidrül, hogy ez a varázsló kinek a szolgálatában áll, és honnan veszi bölcsességét. Itt is világosan látszik, hogy az ördögnek egy nagy szándéka van: az embereket távol tartani Istentől és a hittől.Ő nagyon jól tudja, hogy ha egyszer valaki élő hitre jut, az megbotolhat, bűnbe is eshet, de azt már semmi se tudja kiragadni az Isten kezéből. Az ilyen embert ő örökre elveszítette. Pál apostol lerántja a leplet a varászlóról. Mert ő Isten elhívott szolgája, aki az Ő nevében hrcot indított a bűn és Sátán ellen. Ne áltassuk magunkat. Világosan kell látnunk az ördög szándékát, aki mindent elkövet azért, hogy az embereket a hitetlenség és a bűn rabságában tartsa. Eszközei ma is ugyanazok: a szórakoztatóipar a maga tisztátalanságával és az Isten leutánzása, varázslás, okkultizmus által.

            De Pál munkája most gyümölcsöt terem. Elimást megfeddi az Úr, mivelhogy a Sátán oldalán áll. S az is meglátszik, hogy a Sátán tehetetlen ott, ahol az ember a Szentléleknek teret ad az életében. A varászló megvakul, aki az Isten világossága elől elzárja magát, az sötétségbe jut. Ez Sergius Paulusban megtöri az utolsó ellenállást is. Az utolsó kétely is eltávozik a szívéből.A hit munkálkodni kezd az életében és teljes bizonyosságra jut. S egyre világosabban látja, hogy az Úr tudománya az egyetlen igaz tudomány ezen a világon.Az Úr ezentúl szólni fog hozzá, és csodáit is szemlélheti a maga és a mások életében is. Egyre jobban felragyog előtte az a Krisztus, aki azért jött el ebbe a világba, azért szenvedett, halt meg és támadott fel, hogy neki is üdvössége és új élete legyen. Ez a magasrangú római tisztviselő, akit eddig a világnak semmilyen csillogása, a bűnnek semmilyen édessége nem tudott kielégíteni, most békességre és boldogságra lel a Krisztusban való hit által.

            Pál apostol számára is csodálatos lehetett ennek az embernek a megtérése, mert láthatta, hogy abban az igében, amit ő és társai hirdetnek csodálatos, életet átformáló, megváltoztató, megújító erő van. Láthatta, hogy ez az ige megbízható, hogy ezzel az igével élni lehet, de ez még a meghalásra is elég, mert ez nem emberi szó, hanem az Úr szava.

            Ez a szép történet is arra bíztat, bátorít minket, hogy higgyünk az Úr szavában. Merjük rátenni életünket. Merjünk reménykedni az emberek felől, hogy ha ezen ige előtt megnyitják szívüket, akkor ma is csodák történhetnek. Annak is tudatában vagyunk, hogy a Sátán is fokozott erővel működik és mindent megtesz azért, hogy emberek ne jussanak hitre, hogy maradjanak az ő fogságában. De, akiket az Úr elválasztott, azokat Ő meg fogja keresni, és meg is fogja tartani.

            Mi nem indulunk missziói utakra, mint Pál apostol. Nem megyünk messzi vidékekre az evangéliumot hirdetni. De munka itthon is bőven van. Körülöttünk ezrek élnek, akik megkötözöttek, akik nem Istenben és az Ő igéjében hisznek, hanem varázslókhoz, jövendőmondókhoz fordulnak, de mégsem boldogok és felszabadultak.Az ilyeneknek mi is kell hirdetnünk Isten beszédét abban a reményben, hogy az nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi azt, amiért az Úr küldötte.

            Nem tudjuk, hogy mi lett ennek az embernek a további sorsa. Lehet, hogy sokat kellett szenvednie hitéért, az is valószínű, hogy állását is elveszítette, hisz alig hihető, hogy keresztyénként megmaradhatott egy ilyen magas állásban. Még az is lehetséges, hogy hitéért életével kellett fizessen. De ő ezt is bizonyára örömmel vállalta. Bizonyára a szenvedések, üldöztetések között is olyan öröme volt, amit senki és semmi nem vehetett el tőle. Bizonyxára Isten nagyon megáldotta az ő életét. S ha Pál munkája nyomán ezen az első térítői úton csak ő egyedül is tért meg az Istenhez, de az ő további bizonyságtétele, szolgálata által még sokan hitre juthattak. Minden megtérő ember nagy ajándék, de ha egy ilyen nagy ember térhet meg Istenhez, akinek nagy befolyása van az emberekre, az különösen áldott dolog. Adja meg az Úr, hogy ma is sokan megtérhessenek Istenhez, az ilyen emberek közül is.

Olvasandó igék: Zsolt.72,10, És. 42,12, 51,5, 55,11,Ap.csel.13,4-12

                                                                                    Lőrincz István 

Orpa

A Szentírás emberei : Orpa

Miután a múlt számban megpróbáltuk Naómi arcvonásait megrajzolni, most tegyük

ezt meg menyeivel is. Tudjuk  ,hogy Naóminak két menye volt, Ruth és Orpa, mindketten

fiatalon, s gyermektelenül özvegyen maradtak. Két különböző ember, más-más életű s

egészen más életük vége is. Ma Orpával foglalkozunk, lássuk meg, hogy ki is volt ő és mit

tudhatunk róla? Mind a ketten pogány lányok voltak, moábiták s a maguk isteneit imádták.

Az élő Istennel anyósuk életében találkoztak először. Persze kezdetben az ő hitével is bajok

voltak, de a próbatételek között egyre inkább megerősödött a hite. Valószínűleg az ragadta

meg először a menyeket, ahogyan anyósuk a gyászt és a fájdalmat viselte. Ők még ilyet nem

láttak. Nekik is voltak isteneik, nem  csak egy volt, mint anyósuknak, de olyant még nem

láttak vagy hallottak, hogy az ő isteneik megvigasztalnák a gyászolókat. Azt is láthatták, hogy

anyósuk naponta beszélgetett Istenével, imádságban kiöntötte előtte szívét, elmondta

Istennek gyászát, keserűségét.  És mindez meg is látszott rajta, volt békessége nem

panaszkodott állandóan, nem lázadozott sorsa ellen. Csendesen, megbékélt szívvel hordozta

hármas terhét, sőt valószínű , hogy még menyeit is vigasztalgatta. Az a mód, ahogyan Naómi

a gyászt és a terheket hordozta, egy megkapó bizonyságtétel lett a fiatal özvegyasszonyok

számára. Egyre világosabbá lett előttük, hogy nem az ő isteneik igaziak, valódiak, hanem

anyósuk Istene az egyedül élő Isten.

Ez a bizonyságtétel az Orpa szemét is nyitogatta, ezért ő is úgy döntött, hogy nem

marad otthon, hanem ő is elmegy anyósának a földjére. Hárman indultak el és meg is

érkeztek Izrael földjének a határára. Ott Naómi azt mondta menyeinek, hogy ők maradjanak

csak itt , szüleik földjén, itt talán még újra férjhez mehetnek, családot alapíthatnak. Lehet,

hogy azt is elmondta, hogy neki jó lenne egy kis támasz öreg korában, de ő inkább a menyei

érdekét, javát nézi és erről ő le tud mondani. Miután Naómi elmondja érveit Orpa meginog.

Azt olvassuk, hogy megcsókolta anyósát és visszatért népéhez és isteneihez. Naómi vár, hisz

azt gondolja, hogy megy utána a másik is. Ruth azonban nem megy, hanem ragaszkodik

anyósához és elmondja szép hitvallását, amit aranymondásként már gyermekkorunkban

megtanultunk.

De mi lesz Orpával, hisz ma vele foglalkozunk. Egy biztos : a Szentírásban nem találkozunk

vele többé. Eltűnik a szemünk elől. Vajon miért fordult vissza? Nem mondja el a Szentírás,

de nem nehéz elgondolni, hogy mi minden juthatott eszébe. Ilyen meggondolásai lehettek :

miért menjek olyan messzire, hiszen itthon is megtalálhatom életem boldogulását? Miért is

menjek egy idegen nép közé, ott talán sohase tudok férjhez menni, sohasem lehetek

boldog? Bizonytalan az egész jövő, ami ott vár rám. Inkább visszafordul. Igy Orpa bár kijött a

pogányságból, de mégsem lett Isten népének a tagja. Ráébredt a maga bálványainak

hiábavalósára, felragyogott előtte az élő Isten nagysága, de nem merte magát rábízni erre az

Istenre. Orpa annak az embernek a típusa, aki félúton visszafordul. Aki elindul a világból Isten felé, meglátja, hogy jó Istennel élni, felmelegszik a szíve, már-már hinni kezd, azután

mégis hátat fordít és elmegy. De sok ilyen ember van, aki kezdik megérezni Isten szeretetét.

Már-már elindulnak, nyúlnak Isten kegyelme után, de utána mégis marad minden a régiben,

mennek tovább Isten nélkül. Sokan elkezdik olvasni a Bibliát, örülnek az igének,

elhatározzák,hogy rendszeresen fognak templomba járni. Igy is megy ez darabig, de aztán

mindig közbejön valami. Közbejön a maguk lustasága, kényelem-szeretete , egy betegség,

egyszóval közbejön az ördög. Miket szokott ő közbevetni akadályként? Hadd soroljunk fel

néhány dolgot a mindennapi életből.

Az első az elképzelt jövő, az elképzelt nehézségek szoktak lenni, amik a Krisztus

követésének útján reánk várnak. Jaj, mi vár rám, mi mindenről kell majd lemondanom? Mi

mindent nem szabad majd csinálnom? Akkor hogy találok majd társat, kérdezik a fiatalok?

Pedig majd meg fogjuk látni, hogy a Ruth életében, aki engedelmesen tovább ment az úton,

Isten mindent csodálatosan megoldott, kirendelt, talált társat is, anyagi gondjai is

megoldódtak, gyermeke is született.

A második akadály az ember múltja szokott lenni. Nagy döntések, választások előtt

mindig visszanéz az ember egy kicsit. Ilyenkor a csúnya is megszépül, amiből akkor, amikor

benne volt, olyan szívesen kimenekült volna, de most mégis vonzóvá válik. Gondoljunk csak

Izrael népének a vándorlására Előttük volt egy gyönyörű, szabad élet egy nekik rendelt

országban és mégis hányszor vágytak vissza Egyiptomba, dorgálják Mózest, hogy miért is

hozta ki őket, mert ott bár rabszolgák voltak, de volt hagyma és dinnye. Sokszor így szépül

meg és tar vissza sok embert a múlt.

A harmadik akadály az lehet, hogy megkötöznek a dolgok és nem egy élő személyhez

kötődünk. Ruth egy személyhez, anyósához kötődött, Orpa az országához, házához,

földjéhez. Milyen nagy baj, de sokszor látjuk ezt, hogy a házasságnál se a személy a fontos,

hanem a tárgyak, a pénz, az örökség, a pozíció. És azt is látjuk, ahol nem a személy volt a

fontos, ott előbb utóbb felbomlik a házasság, mert tárgyak nem tudnak együtt tartani két

embert, esetleg ideig-óráig csak. A keresztyén életben is így van ez. Vannak, akik csak Isten

áldásait akarják, földi dolgokat remélnek Tőle is, de nem Őt magát szeretik, nem Hozzá

kötődnek. Sokan néznek emberi dolgokra a keresztyén életben is, pedig mindig az a kérdés,

hogy van-e olyan szeretet-kapcsolatom Istennel, hogy megéri nekem, hogy Őt kövessem.

Akkor is, ha sok esetben kisebb lesz a pénz, ha a vasárnapjaimat oda kell szánni és nem

fogok dolgozni, le kell mondanom önmagamról és egyéni terveimről, mert az Isten ügye

adott esetben úgy kéri. Kész vagyok-e mindent odaadni, ahogy Pál mondja, mindent kárnak

és szemétnek ítélni, hogy megnyerjem azt, amit Ő ad? Érdemes lenne egy leltárt készíteni,

hogy milyen dolgok kötnek minket, és jó lenne ezeket a kötelékeket elvágni, hogy egyedül

csak Krisztushoz kötődjünk és ragaszkodjunk. Meg kellene tanulnunk szakítani sok

mindennel, amihez eddig ragaszkodtunk és megragadni Istent.

Jó lenne elgondolkozni Orpa szomorú példája alapján, hogy miért nem jutottunk

tovább a hitben, mint ahol most vagyunk? Hol és miért akadtunk el a keskeny úton, a Krisztus követésében? Az ő példája azt üzeni:  ne álljunk meg soha félúton, ha már

elindultunk tartsunk ki mindvégig, mindhalálig.

Olvasandó igék.2 Móz.16,2-3, Ruth 1,14, 2 Kir.13,

Mirjám

A Szentírás emberei: Mirjám

Mirjámról először akkor hallunk, amikor Mózest édesanyja Jókebed gyékény kosárkába tette,  a Nílusra helyezte, s ő figyelte, hogy mi is fog a testvérkéjével történni. Amikor a faraó leánya a gyermeket megtalálta, akkor odament hozzá, és kieszközölte azt, hogy a saját anyja szoptathassa és nevelhesse.

            Az első dolog tehát, amit tőle megtanulhatunk: a testvérszeretet. Ha ez megvan, akkor legyünk nagyon hálásak érte, mert ez nem egy olyan magától érthetődő dolog. Hiszen a testvérek sokat vannak együtt, és így sok alkalom adódik a súrlódásra, a feszültségek kialakulására. Ettől még a bibliai emberek se voltak mentesek, gondoljunk csak Máriára és Mártára. Pedig ők mindketten szerették az Urat, és az Úr is szerette őket. Vagy gondoljunk csak Jézus testvéreire, akik nem értették Jézust, és egy adott ponton haza akarták vinni. De gondolhatunk arra a testvérpárra is, akik közül az egyik Jézushoz ment, hogy Jézus segítsen a vagyon megosztásában. Hányszor történik ez meg manapság is, hogy a testvérek épp akkor vesznek össze, akkor különöznek meg, amikor meghalnak a szülők, és el kell osztani a vagyont.

            Ezért azt kell mondani, hogy nagy és szép ajándék a testvérszeretet.Milyen áldás, amikor egy nagyobb testvér gondoskodik a kisebbikről, és igyekszik így édesanyjának terhén enyhíteni. Mirjám szép példát ad a nagyobb testvéreknek, hogy hogyan kell gondoskodni a kisebb testvérről.

            Másodszor akkor olvasunk Mirjámról, amikor a választott nép száraz lábbal átkel a Vörös-tengeren. Ekkor Mózes és az egész nép háladalba kezd. Ebből a magasztalásból az asszonyok se maradhatnak ki, s az ő éneküket Mirjám vezeti. Jézus egyszer azt mondta: a szív teljességéből szól a száj. S Mirjám szíve úgy tele van az Úr dícséretével, hogy az kicsordul, és magasztaló énekben tör ki. Mirjámról azt olvassuk itt, hogy dobot vesz kezébe, és a többi asszony is kiment utána dobolva és táncolva. Mirjám így tesz bizonyságot az Úrról, és az általa megtapasztalt szabadításról. Ő ebben is példaképünk, hogy mások előtt meri felvállani hitét, Istenhez való ragaszkodását, meri nyilvánosan magasztalni Istent. Ezt mindnyájan meg kell tennünk. Mi egy más szabadításról tehetünk bizonyságot, amit mi Jézus Krisztusban kaptunk meg. Elmondhatjuk minden embernek, hogy minket megszabadított a bűn rettenetes rabságából, hogy mi már egy más uralom alatt élhetünk. Aki ezt megtapasztalta, az már nem tud hallgatni erről, azt szükség kényszeríti, hogy tovább mondja azt másoknak is.

            Mirjám éneke tulajdonképpen válasz a férfiak, Mózes és társai magasztalására. Milyen nagyszerű dolog, amikor férfiak és asszonyok együtt énekelnek, és magasztalják Istent. A férfiak elkezdik, az asszonyok folytatják. Milyen szomorú az a mi népünknél, hogy az Úr szolgálatát sokszor csak asszonyok végzik, templomban is ők vannak, a gyermekek hitbeli nevelését is teljességgel az asszonyokra bízták. Az imádság az asszony dolga, mondják is sok vidéken.Van Erdélyben olyan gyülekezet, ahol például a vasárnap délutáni istentiszteletre egy férfi se megy el, mert úgymond szégyen a néhány asszony istentiszteletén férfinak is részt venni. A gondnok várja a lelkipásztort a templom kapujában, mert valami megbeszélni valója van, de a templomba nem megy be.Talán azt mondják a férfiak: erre nekik nincs idejük, mert pénzt kell keresni. De más dolgokra bezzeg van idejük, újságot olvasni, sportadást , filmeket nézni a TV-ben. Ez egy szomorú dolog, és változtatni kellene rajta.

            Egy helyen azt mondja Pál: aki áll, vigyázzon, hogy el neessék. Ez egy olyan intés, amit jól meg kell szívlelni. Mirjám ebben intő példa számunkra, és igazolja azt a szomorú igazságot, hogy Isten gyermekei is olyan könnyen elbukhatnak. Mert Mirjám nagyon nagy kiváltságot kapott az Isten országában. Ott lehetett öccse mellet, átélhette a pusztai vándorlás sok csodáját. Isten prófétája volt. De a Sátán épp azokra veti ki hálóját, akik ilyen helyen vannak, mert így nagy kárt tud okozni az Isten népének. Micsoda győzelem számára az, ha egy vezető helyzetben levő ember elbukik. Hogy dörzsöli a markát, amikor egy ismert személy esik áldozatául. Ilyenkor csúfolkodik a világ is: hát csak ilyenek még a legjobb keresztyének is, íme ők is elbuktak.Nem véletlen, hogy a Szentírás tele van figyelmeztetéssel: vigyázzatok. Hogy kérte Jézus is tanítványait azon az emlékezetes éjszakán: vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A Szentírás egy nagyon reális könyv, és nem hallgatja el Mirjám szomorú bukásának történetét. Miután Cippóra meghal, Mózes egy kúsita nőt vesz feleségül, először ezt sérelmezik Áronnal együtt, de nemsokára már vezető tisztét is kétségbe vonják. Nem tudják elfogadni Mózes tekintélyét.  Pedig azt ő Istentől kapta. Isten egy rendet adott ebben a világban azzal, hogy egyeseknek nagyobb hatalmat, tekintélyt ajándékozott, mint másoknak. Van, akiknek vezetni kell, s vannak akiknek az engedelmesség a kötelességük. Aki vezet, az vigyázzon, hogy ne éljen vissza hatalmával, aki pedig alárendelt, az tanuljon meg engedelmeskedni. Ha ez nem így történik, előbb-utóbb nagy baj lesz belőle.

            Nagyon kell vigyázni a nyelvünkre. Áron és Mirjám Mózes ellen beszélnek.Ahelyett, hogy érette, mellette beszélnének, ők az ellene való beszédet választják. Ó, mennyi fájdalom, keserűség származik az ilyen beszédekből. Jól gondoljuk meg, hogy kiről és mit mondunk, szavainkkal sokat tudunk rombolni.

            A Szentírásnak egy másik komoly tanítása, hogy az ember azt aratja, amit vetett. Mirjám is le kell arassa cselekedete vetését. Isten poklossággal bűnteti őt, és néhány napig a táboron kivül kell tartózkodjon. De Mózes testvéri szíve megmozdul, könyörög Mirjámért, és Isten meggyógyítja őt, és egészségesen visszatérhet a nép közé.

            Mirjám kemény leckét kapott az Úrtól. Isten nagyon megalázta őt, de nem hagyta ebben az állapotában. Szüksége volt erre, hogy megtanulja a leckét, és ezután többé már nem lázadozott. Az a hét, amíg a táboron kivül volt, jó alkalom lett számára, hogy bűnbánatot és önvizsgálatot tartson. Isten minket is sokszor nehéz próbák közé visz, de azokból megtisztulva és megerősödve hoz ki. Mirjám végül is célba jutott. Isten minket is el akar vinni a végső célba. De ezt nekünk is akarnunk kell. Tanuljunk Mirjám életéből. Kövessük azt, ami az ő életéből követésre méltó, a testvéri szeretetet, az Úr magasztalását, a bizonyságtételt, de hagyjuk el azt, ami az ő életében bűn volt, a tekintély elleni lázadást. Legyünk Istennek alázatos, engedelmes gyermekei mindvégig.

Olvasandó igék.2Móz.2,4-8, 15,20-21, 4Móz.12,1-15, 20,1, mát.26,41, 1Kor.10,12, Gal.6,7

                                                                                                Lőrincz István

Jézus

A Szentírás emberei : Jézus

Végére érkeztünk egy sorozatnak, amit több mint 5 évvel ezelőtt kezdtünk el. Százharminc bibliai  személy életével foglalkoztunk ezen idő alatt. Megpróbáltuk elmondani, hogy mit is tanít róluk a Szentírás, kik voltak ők, mit cselekedtek, de még fontosabb volt számunkra az, hogy üzeneteket halljunk ki az ő életükből, amikkel a mi életünket gazdagíthatják. Volt nagyon sok olyan ember, akitől pozitív példát vehettünk, akiknek életét, cselekedeteit lehet és kell is követni, de mivel a Szentírás egy nagyon őszinte könyv, nem kevés olyan emberrel is találkoztunk, akik elrettentő példát jelentettek a mi számunkra, az ő cselekedeteiket elkerülni és gyűlölni kell, nem pedig követni.

            E sort nem is zárhatja más, mint Jézus. Nyilván ő a Szentírás egyedülálló embere, hisz Ő nem csak ember volt, hanem Isten is. Ő Istennek Fia és az Embernek Fia egy személyben. Istensége szerint Ő sok tekintetben titok marad számunkra, de embersége szerint megismerhető és példája követhető. Kétezer évvel ezelőtt tizenkét ember abban a nagy kiváltságban részesült, hogy három éven át Vele járhattak-kelhettek, láthatták cselekedeteit, hallhatták értékes tanítását. Valóban úgy volt, ahogy ő mondta , hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit ők láttak, és nem látta, és hallani, amit ők hallottak, és nem hallhatták. Persze ez nem jelenti azt, hogy ők semmit se láthattak Isten munkájából. Hisz Kain is láthatta Istent Ábelben, az ő testvérében, Lót is az ő nagybátyjában, Ábrahámban, Ézsau is a megváltozott és áldást nyert Jákóbban. De ez mégis eltörpül amellett, amit a tanítványok Jézusban láthattak. De nem csak ők, hanem gondolhatunk Kapernaum lakosaira is, ahonnan Péter apostol származott. Egyszer csak a Betlehemben született, Názáretben felnőtt Jézus ide költözött. Milyen különös lehetett Jézus az emberek számára. Egyrészt pont olyan volt, mint ők, olyan ruhában járt, mint ők, olyan egyszerüen élt, mint ők, olyan házban lakott, mint ők. El lehetett menni hozzá, el lehetett beszélgetni vele. A Vele való találkozások mélyen bevésődtek az emberek szívébe, János még évtizedek múlva is pontosan emlékezett az óróra is, amikor Jézusnál voltak.Jézus részt vett az ő mindennapi életükben. Ott állt a parton, amikor egész éjszaka semmit se fogtak, és azt mondta nekik, hogy evezzenek a mélyre és ott vessék ki hálóikat a fogásra. Ez egy emberi tanács volt, s méghozzá nem is illett bele a halászás szabályaiba. De Péter azonnal meglátta benne az Istent is, hisz küldi el magától, mert ő mellette magát bűnös embernek látja meg. És ott van az isteni megbizatás: mostantól fogva emberhalász leszel. Különös az, hogy Jézusnál mindig és minden olyan emberi módon kezdődik, hogy aztán mennyei magasságokba vezessen az út. Jézus, mint ember közeledik hozzánk, de isteni hatalmával veszi aztán kézbe az életünket és formálja azt. A nagyon is emberiben elkezd ragyogni az isteni, a hétköznapi, mindennapi szürke életben elkezd megjelenni az Isten újjáteremtő munkája. Olyan emberi dolog az, hogy Péter és társai semmit se fogtak azon az éjszakán s még az is emberinek tűnik, hogy később megtelik a hálójuk halakkal, de az már isteni dolog, hogy Péter felismeri, hogy ő egy bűnös ember, s az is, hogy egy emberfeletti küldetést kap: mostantól fogva embereket fogsz halászni.

            De ott van a másik történet is., amikor Jézus nagyon fáradt, mennyire emberi vonás ez, s mélyen alszik a hajóban. S az is emberi, hogy szélvihar támad, s a tanítványok halálos félelemben vannak. Mennyire magunkra ismerünk ebben a történetben. Hisz a félelem velejárója az életünknek, lépten-nyomon találkozunk vele, nincs szinte olyan élethelyzet, amiben ez ne jönne közel hozzánk. De pár perc múlva Jézus már mint Isten Fia parancsol a tengernek és viharnak és minden lecsendesedik. Hányszor csillapított Ő már le viharokat a mi életünkben is! Hány életveszélyből szabadultunk meg, de hány vihart csillapított Ő már le  a szívünkben, életünkben. Igen, Jézus egyszerre olyan közel van hozzánk és mégis olyan távolinak tűnik. Egyszerre olyan közülünk való, és ugyanakkor olyan más, mint mi. Ez Jézus személyének a titka.

            De épp ezért vonzódunk is annyira Hozzá. Érezzük, hogy bár Ő olyan más, mégis annyira a miénk akar lenni és velünk akar lenni. Érezzük, hogy nekünk követni kell Őt, mindenhová, ahová minket vezet.Sokszor mi sem ismerjük fel Jézust az életünkben, ahogy a tanítványok is kísértetnek látták, amikor közeledett feléjük a háborgó tengeren. De Jézus szól és megnyugtatja őket: én vagyok, bízzatok, ne féljetek. De olyan jó, hogy Péter és a többi tanítványok és mi is, egyre jobban megismerhetjük és megszerethetjük Őt. Ő egyre jobben kijelenti magát nekünk. És egyre jobben rá merjük bízni magunkat erre a különös Jézusra, úgy ahogy Péter is mert elindulni a vizen. Péter elkezd hinni Jézusban, hiszi azt, hogy Jézus parancsolhat a víznek, hogy az a hátán tartsa őt. Ott van a szívében a vágy, hogy bízhasson Benne, hogy teljességgel rábízhassa magát és egész életét. Persze a hit se mindig egyforma bennünk. Luther egyszer úgy fogalmazott, hogy a hit egy nyugtalan dolog, ami hol erősebb, hol gyengébb. De olyan jó, hogy Jézus nem hagyja Pétert akkor sem, amikor az süllyedni kezd, hanem bíztatja és felemeli őt az árból, a elveszésből. Igen, nekünk követnünk kell Jézust, akkor is, ha ez a követés nem megy olyan símán, akkor is ha bukások és mélységek lehetnek az életünkben. Sokszor a bukásokra is szükségünk van, hogy tanuljunk meg újra kiáltani az Úrhoz, hogy megtanuljuk azt, hogy mi Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Péternek háromszor kellett csúfos bukásba jutnia azon az emlékezetes éjszakán, hogy az ő hősies, minden re elszánt én-je Jézussal együtt a golgotai keresztre juthasson és ott meghaljon. Meg kellett tanulnia, hogy nem ő tartja meg Jézust, hanem Jézus tartja meg őt. Meg kellett tanulnia, hogy nem az marad meg és dicsőül meg, ami belőle és tőle való, hanem az, amit Jézus teremt meg benne. Meg kellett tanulnia, amit később majd úgy vall meg a levelében, hogy isteni természet részeseivé lettünk. Péter megértette és mi is megértjük, hogy ez a Jézus szeretetében és kegyelmében a legnagyobb. Hogy ő kész megbocsátani nekünk és kész mindig újat kezdeni velünk.

Az elején azt mondtuk, hogy a Szentírás embereitől sokat tanulhatunk, lehetnek bíztató és elrettentő példák is az életünkben. De Jézus az egyetlen ember, aki ugyanakkor Isten is, aki késszé tesz minket arra, hogy cselekedjük is a jót. Ő nem csak nagyszerű példát ad nekünk az emberségre, hanem erőt is ad nekünk, hogy igazi emberek legyünk. Ő nem csak kívánja tőlünk, hogy mi ilyen meg olyan emberek legyünk, hanem Ő olyanokká formál minket, amilyeneknek Isten erdetileg megalkotott minket ott az Édenben. Hogy Isten ábrázatához hasonlítsunk.

            E szárharminc embernek az élete, akiknek életét végig tanulmányoztuk, sokat segíthetnek nekünk, de csak egy váltott meg minket és ez Jézus. És egyedül Ő az, akiben nem csalatkozhatunk. Láttuk azt, hogy még a legkülönbek is megtántorodtak, vétkeztek, sokszor csúfosan el is buktak. Azért is montda el nekünk mindezt a Szentírás, hogy megőrizzen minket attól, hogy emberekben bízzunk, vagy éppenséggel embereket isteni imádattal vegyünk körül. Nem véletlen, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője, aki olyan csodálatosan beszél a hit hőseiről, akikről azt mondja, hogy nem volt méltó rájuk e világ, s mégis ezek után mégis azt mondja, hogy nekünk csak az Egy-re szabad és kell is nézni: Jézusra, ami hitünk fejedelmére és bevégezőjére. Az a vágyam, hogy bárcsak e sorozat által is tanultunk volna egyre jobban nézni Rá, s Neki adni minden dicsőséget.

Olvasandó igék:Mt.13,17, Márk 1,17, 4,38,  Luk.5,4.8,Ján.1,40, Zsid.12,2, 2Pét.1,4

                                                                                                Lőrincz István

Jézabel

A Szentírás emberei: Jézabel

Ki ne hallott volna Izrael hírhedt királynéjáról Jézabelről, Akháb feleségéről? A Szentírás azon embrei közé tartozik, akiről semmi jó, de ezzel szemben nagyon sok rossz van feljegyezve. De még az ő történetéből is lehet tanulni. Nem azt, hogy mit kell, hanem azt, hogy mit nem kell cselekedni. Jézabel, sok más emberrel együtt intő példa a mi számunkra. Azért kell róla beszélni, azért kell rá emlékezni, hogy mi ne essünk bele azokba a bűnökbe, amikbe ő és férje is belesett.Úgy kezült Izraelbe, hogy Akház őt Sidon földjéről idehozta. Egy pogány nép királyának volt a leánya, s ez a nép az egyik legútálatosabb bálványnak, a Baálnak szolgált. Akhábnak nem lett volna szabad őt feleségül venni, hisz Isten törvénye megtiltotta a pogányokkal való házasságkötést. De sajnos ezt sokan nem fogadták meg. Gondoljunk csak Sámsonra, az Istennek odaszánt emberre, akinek a pogány asszonyokkal való házasság lett a veszte. Akháb bizonyára jól ismerte a Sámson esetét, és tanulnia kellett volna belőle. De itt is igaz az a mondás, hogy a történelemből csak azt tanulhatjuk meg, hogy az ember semmit se tanult a történelemből. Akháb az előtte álló intő példák ellenére pogány feleséget vett magának. Talán keresve se találhatott volna gonoszabb feleséget, mint ez az asszony, aki a bálványok fanatikus és megszállott imádója volt. Amikor átlépte Izrael határát, akkor nem hagyta maga mögött hazája isteneit, nem mondta férjének azt, amit valamikor Ruth mondott az anyósának, hogy :”Istened az én Istenem”.  Ő hozta magával isteneit, sőt ami még rettenetesebb volt, annak a papjait is. A Baál-kultuszt Izraelben államvallási szintre emelte, ami hallatlan volt Izrael történetében. Persze ebben férje, Akháb is nagyon hibás volt, hisz neki joga és hatalma lett volna mindezet megakadályozni, de nem tette. Sehol sem olvasunk arról, hogy legalább megpróbálta volna ezt a szörnyűséget megakadályozni. De Jézabel nem elégedett meg azzal, hogy bálványait és annak papjait behozta az országba, hanem azt is fejébe vette, hogy az igaz Isten prófétáit, élükön Illéssel kiírtja. Milyen sokan fizettek e huszonkét esztendő alatt az életükkel hitükért és az Úr melletti kitartásukért! Az Illés történetéből tudjuk, hogy csak hétezer ember maradt meg Izraelben, akik nem hajtották meg térdeiket Baál előtt, de ezek is mind bujdostak, hisz a nyilvános hitvallás azonnali halált jelentett. Ezért is gondolta Illés, hogy csak egyedül ő maradt meg az Úr követői közül. Jézabel kegyetlen ember volt, és tervei elérésének az érdekében semmitől sem riadt vissza. Amikor férje megkívánja Nábóth szőlőjét, mert az a királyi kert mellett volt, akkor Jézabel az, aki pokoli tervet gondol ki arra nézve, hogy hogyan lehet ezt az ártatlan embert elpusztítani. Eszköztárában nem válogat, ebben hamisított levelek, hamis tanúk egyaránt helyet kapnak. És mindez azzal kezdődött, hogy Akháb Isten kifejezett parancsa ellenére pogány aszonyt vett feleségül. Mennyi bajtól, szerencsétlenségtől, szenvedéstől, oktalan öldökléstől menthette meg volna meg népét, ha nem ilyen asszonyt választ magának! Mert úgy tűnik, hogy Akháb egy nagyon befolyásolható ember volt. Egy jó, istenfélő feleség nagyon jó irányba vihette volna az életét, és így lehetett volna az élete és uralkodása nagy áldás népe számára.

            Látjuk ennek az asszonynak az életéből, hogy egyetlen rossz lépés, Isten törvényének áthágása egy egész életet, házasságot, de ennél sokkal többet, egy egész nép, egy egész közösség életét megkeserítheti, megronthatja. Isten rendeléseit nem lehet bűntetlenül, súlyos következmények nélkül áthágni, és ez nem csak a házaságkötésre igaz. Tizenkét éves börtönszolgálatom alatt számtalan olyan emberrel találkoztam, akinek az életében a tragikus esemény: gyilkosság, erőszak, olyan állapotban történt, amikor részeg volt. Pedig Isten igéje határozottan mondja: meg ne részegedjetek, legyetek józanok. Aki ezt az intést parancsot nem veszi komolyan, az kimondhatatlan szenvedéseket zúdit magára és családjára is.Találkoztam olyan emberrel, aki országunk fővárosának közismert és tisztelt embere volt, de egy józantalan pillanatban megölte egy vagyon feletti vitában testvérét, és egész élete összeomlott. Évtizedekre börtönbe zárták, felesége, családja elhagyta, földönfutóvá lett. Ő is nagyon jól tuidta, hogy józan állapotában ilyet sohasem követett volna el. Isten nem hiába adta nekünk törvényeit. Azok védelmeznek bennünket, aki megtartja a törvényt, ó mi boldog az, mondja egy helyen Isten igéje.

            Egy ideig úgy tűnt, hogy Jézabel gondtalanul űzheti istentelenségét, írthatja Isten prófétáit, elűzheti Illést, nyugodtan paráznaságba viheti népét, mert Isten hallgat, semmit nem tesz ellene. Ez bizony nagy megpróbáltatás lehetett az abban az időben élt hívek számára. Miért engedi ezt meg Isten? Miért hagyja garázdálkodni ezt a gonosz asszonyt, miért nem sújt már le rá haragjával? Miért engedi, hogy az Ő gyermekeit elfogják és kivégezzék? Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyakran hangozhattak el Izraelben ebben az időben. A „jézabeli idők” sajnos még sokszor megismétlődtek az idők során. Gondoljunk csak az első három évszázad kegyetlen, véres keresztyén-üldözéseire, amikor a keresztyéneknek elképzelhetetlen kínok között kellett a hitükért meghalni.  Vagy a reformáció századára is gondolhatunk, amikor máglyák fénye világította meg az eget, amikor szintén ezrek kellett életükkel fizessenek azért, mert a megreformált hitet vallották és élték.De úgy látszik ezek az idők is ott vannak Isten megengedő akaratában, tervében, s ezek a véres idők mégis az egyház életének legáldottabb idei, az evangélium mindig akkor terjedt a legjobban, amikor üldözték. Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy a szabadság nem igazán használ az evangélium ügyének, bár hálát kell adnunk azért, hogy szabadságban élhetünk. Hisszük, hogy minden Isten kezében van, Ő ad áldott időket, de Ő enged meg nehéz pillanatokat is gyermekei életében.  Isten  figyelmeztette Jézabelt mindezekre, de ő nem hallgatott a szóra. Isten malmai azonban lassan őrölnek, és be kell teljesedjen az ítélet rajta is.A Nábót meggyilkolása után Illés megjövendöli, hogy Jézabel azt fogja majd kapni, amit ő is olyan sok embernek adott: erőszakot és halált.Ha legalább ekkor megrettent volna, ha legalább ekkor magába szállt volna, és bocsánatot kért volna Istentől, még talán lett volna számára kegyelem. Isten, aki Ninivé lakosainak megkegyelmezett, neki is megkegyelmezett volna. De Jézabelnek nem kellett a kegyelem, ő rohan a vesztébe. Férje is meghal egy szerencsétlen seb miatt, amit egy véletlenül kilőtt nyílvessző okoz, és  ő is meg kell haljon, miután Jéhu lesz Izrael királya. Jézabel is erőszakos halállal hal meg, s még egy tisztességes temetésben se lehet része, hisz a kutyák falfalják testét. Isten rettenetes ítélete beteljesedik Jézabelen. Isten sokáig volt türelmes hozzá, sokáig tartott számára a kegyelmi idő, de egyszer lejárt.

            Ehhez a történethez szinte semmit se kell hozzáfűzni, ez a történet magáért beszél. De hadd foglaljuk össze életének tanulságát: Isten szavát, törvényét nem lehet súlyos következmények nélkül megvetni. Isten megtartja szavát. De ez nem csak az ítéletre érvényes, hanem a kegyelemre is. Nem csak igaz, hogy aki meg nem tér, az meghal, hanem az is, hogy aki megtér az Úrhoz, az megtartatik.

           

Olvasandó igék: 1Kir.16,31, 19,1-2, 21,5-7. 23-24, Péld.29,18

                                                                                                Lőrincz István

Hulda

A Szentírás emberei: Hulda

Ugyanabban a fejezetben olvashatunk róla is, mint Jedidáról. Amikor Jósiás király a templomot, az  istentiszteletet helyreállíttatta, a bálványáldozati oltárokat leromboltatta, egyszer csak megtalálták a törvénykönyvet, ma azt mondanánk: a Bibliát. Az értékes leletről azonnal szólnak a királynak, aki elkezdi olvasni azt. De nagyon megrettent, amikor látta, hogy Isten milyen komolyan veszi az ő szavát. Azonnal meglátta, hogy sem az ő élete, sem pedig a népének élete nem volt összhangban azzal, amit ebben a könyvben olvasott. Érezte, hogy Isten haragja van népén, mivel az elfeledkezett róla. Mit fog most Isten cselekedni, ez volt a nagy kérdés Jósiás számára? Ezért egy küldöttséget menesztenek Hulda prófétaaszonyhoz, aki Jeruzsálemben lakott, csak épp annak egy másik részéban. Hulda kemény szavakkal üzen a királynak, azt kell a követeknek elmondani, hogy Isten veszedelmet fog hozni e helyre és lakosaira, mivelhogy elhagyták az igaz Istent és idegen isteneknek áldoztak és azokat imádták. De azt is megüzeni, hogy mivel Jósiás király megalázta magát az Isten szava előtt, ezért ő még nem látja meg ezt a veszedelmet, hanem békességgel térhet a sírjába. Ennyi volt a Hulda feladata, ezt a királynak elmondani, megüzenni. De próbáljuk csak az ő személyét megérteni, és néhány üzenetet ez alapján megfogalmazni.

            Először is azt kell meggondolnunk, hogy mekkora tekintélye volt ennek az asszonynak, hogy a király a főpapot és más főembereket hozzá küld azért, hogy Isten akaratát tőle megtudakolhassák. Azt kell feltételeznünk, hogy ő egy Szentlélekkel teljes asszony volt. Ez is csoda volt, hogy a Manassé és fia amon idejében egyáltalán ilyen emberek életben maradhattak. De íme voltak, Jedida a királyi udvarban és Hulda a nép egyszerű fiai között. És az , hogy asszony létére ilyen tekintélyre tett szert a népe között az még inkább növeli személyének értékét, gazdagságát. Talán erre mi azt mondjuk: ó igen, de ez egy kivétel volt,  ez velem nem történhetik meg. Az igaz, hogy Isten az Ószövetség idején csak kivételes esetekben és kivételes embereknek adta az Ő Szentlelkét, gondolhatunk itt Saulra, Sámsonra, de mi már az Újszövetség idejében élünk, amikor pünkösd után beteljesedett Jóel próféta szava: kitöltök az én lelkemből minden testre és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok.Isten Lelke nem tesz kivételt, férfiakra és asszonyokra egyaránt kitöltetik és ők prédikálhatnak.És Isten ma minden gyermekét nemtől és kortól függetlenül prófétává akarja tenni.

            De akkor feltevődik a kérdés: miért vannak manapság olyan kevesen mind a férfiak, mind az asszonyok között, akik prófétálnak, igét hirdetnek, bizonyságot tesznek? Azért, mert olyan kevesen nyitják meg szívüket Isten Szentlelke előtt, hogy az beléjük áradjon, hogy az alkalmassá tegye őket erre a szent szolgálatra. Olyan nagy veszély az mindnyájunk életében, hogy csak a földi dolgok, csak e világ csalárdsága tölti be szíveinket, életünket.  Addig nem tölthet be Isten Szentlelke, amíg szívünk a földieken csügg. És ezen tudatosan dolgoznunk kell. Készek kell legyünk nagytakarítást végezni az életünkben, ki kell raknunk minden olyan kacatot, bűnt, ami útjában áll az Isten Lelke kiáradásának. Amikor Jézus látta, hogy a templomban mi minden nem oda való dolog volt, akkor ostort font és azzal űzte ki mindazt és mindazokat, amik és akik nem oda tartoztak. Ki kellett mennie mindannak, ami az imádság házával nem volt összeegyeztethető.Ott lehet a mi életünkben is a pénz szerelme és sok minden más is.

            A prófétanő a város másik részén lakott, de úgy is ismerték komolyságát, az igében való jártasságát. Ha az élete világított, ez nem maradhatott elrejtve az emberek elől.  S a te hited és Istennel való közösséged se maradhat elrejtve.Ezt előbb-utóbb meg fogják látni, tapasztalni az emberek, és jönnek hozzád kérdéseikkel, bajaikkal. Isten téged is éppúgy használhat, mint Huldát.

            Alig érkeznek meg a követek, a küldöttek, Hulda már mondja is az Isten válaszát. Hogyan volt ez lehetséges? Hát úgy, hogy imádság által szüntelen kapcsolatban volt az Úrral, szüntelen készen állt az Úr beszéde befogadására. Ez az, amirre Pál apostol is gondol, amikor arra bíztat minket, hogy szüntelen imádkozzunk. Ez nem jelent mást, mint mindig ezzel a nyitottsággal járni, hogy várom az Úr szavát, hogy az életem legapróbb, legjelentéktelenebbnek látszó dolgaiban is megkérdezem őt. Láthatjuk ezt Jézus életében is.Minden esemény, minden csoda előtt Ő imádkozott, kereste az Atyjával való bensőséges közösséget. Ez hihetetlen belső nyugalmat és lelki erőt adhat nekünk. Gondoljunk csak Mózesre. Ő fenn van a hegyen, de közben a nép aranyborjút készíttet magának és azt kezdi el imádni. Mózes már messziről látja az elvadult népet, s ekkor megrettenhetett a szíve s kérdezhette magában: mit tehetek én ekkora néptömeggel szemben? Hisz ők rengetegen vannak, én pedig csak egyedül. De a különös az, hogy Mózes htalmas erővel hirdette az Úr ítéletét, és senki se mert szembe szállni vele, mert mindenki érezte, hogy benne az Úr van. Vagy gondoljunk Illés prófétára ott a Kármel hegyén.Ott áll több száz Baál pappal szemben, és mégsem ők győzedelmeskednek, hanem Illés.

            Hulda megkérdezi az Urat, és az Úr azonnal válaszol neki. Isten meghallgatja és megválaszolja az ő gyermekeinek az imádságát. Az, amit Istentől kap, és amit tovább kell mondjon , az egyszerűen félelmetes. De Hulda kész ezt az ítéletes üzenetet is továbbadni. Ő a teljes igazságot mondja meg, semmit se hallgat el abból, amit az Úr neki mondott. Nem törődik a következményekkel, kerül, amibe kerül, ő nem tehet mást, mint Isten szavának engedelmeskedni. Ez kell jellemezze minden időben az Isten gyermekeit. Mi nem azt kell mondjuk, amit ez a világ szívesen  szeretne hallani, hanem azt, amit Isten igéje tanít. Nátán is ki meri mondani a királynak: te vagy az az ember!

            Hányszor vagyunk mi gyávák, hányszor nem merjük Isten igéjét bizonyos helyzetekben bátran felvállalni. Hányszor féltjük poziciónkat, népszerűségünket. Hányszor nem merjük néven nevezni a bűnt, amit pedig nagyon jól látunk a környezetünkben. Bárcsak adná nekünk az Úr ezt a prófétai bátorságot, ami ebben az asszonyban volt, hogy merjük Isten szavát, szentségét, igazságát képviselni ebben a világban.

            Hulda végül is Isten kegyelmességéről is bizonyságot tehetett. Elmondhatta azt is, hogy mivel Jósiás megalázkodott, mivel komolyan vette Isten szavát, Isten őt megkíméli a rettenetes ítélettől. Mi Hulda nyomában végső soron egy kegyelmes Istent hirdethetünk. Azt az Istent, aki úgy szerette ezt a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte. De a kegyelmet csak az kaphatja meg, aki előbb belátja bűnös voltát, azt hogy teljességgel rá van szorulva erre az isteni kegyelemre. Hiába nyújtja felénk Isten az Ő kgyelmét, ha mi hitünk karjával nem fogadjuk el azt. Hiába tett meg mindent Isten értünk, hiába áldozta fel a Fiát, ha nekünk ez nem kell. Hányszor olyan szomorúan látjuk azt, hogy emberek vergődnek, küszködnek különféle bűnökkel, kísértésekkel, Isten tálcán kínálja a megoldást, de ők ezt nem fogadják el, máshol keresik azt, ki se próbálják, hogy vajon nem mond-e igazat Isten? Valami hihetetlen erővel kötözi a bűn az embert. Pedig csak le kellene borulni, be kellene vallani: én vétkeztem, könyörülj rajtam Istenem. Boldog ember az, akiben Isten leleplezi a tehetetlenséget, a büszkeséget, aki alázattal és hittel elfogadja azt, amit Isten kínál. Buzdítson minket is erre ez az ige!

Olvasandó igék: 2Kir.22,14-20, 2Sám.12,7, Máté 5,16, Ap.csel.2,17

                                                                                                            Lőrincz István

Fébé

A Szentírás emberei: Fébé

Pál apostol őt nénénknek nevezi. Milyen kedves név ez, milyen kedves megnevezés. Pál is megtisztelve érzi magát, hogy egy ilyen asszonyt családtagjának tudhat, de ez fordítva is igaz, Fébé számára is megtiszteltetés, hogy Pál testvérének nevezi. Nincs ennél szebb dolog ezen a földön, mint Isten családjához tartozni. Ez azért lehetséges, mert minket maga Isten Fia, Jézus Krisztus nevezett testvéreinek, amikor kijelentette, hogy mindaz, aki az Atya akaratát cselekszi, az fitestvére, nőtestvére és anyja. És mi az Atyának az akarata? Hát az, hogy higyjünk abban, akit Ő elküldött, vagyis higgyünk Jézus Krisztusban. Aki tehát hisz Jézusban, az Jézus testvére, s mindazok is, akik Jézusban hisznek, egymásnak is testvérei. Milyen nagy dolog, hogy Jézus nem szégyel minket testvéreinek nevezni, ahogy azt a Zsidókhoz írott levélben olvashatjuk. Tartsuk nagy kiváltságnak, tartsuk nagy kegyelemnek, hogy mi így az Isten családjához tartozhatunk.Aki hisz Ő benne, aki az Atya akaratát cselekszi, az egy percig se kételkedjen abban, hogy ő ennek a csodálatos családnak a tagja. Ebben a családban ott vannak az apostolok, ott vannak a reformátorok, a magyar reformátorok is, ott vannak hitvalló őseink, drága szüleink, szeretteink. Ez a lelki kötelék sokszor sokkal erősebb és áldottabb lehet, mint a vérségi rokonság. A keresztyének közötti jézusi szerete áthidal hatalmas szakadékokat, és már nem számít, hogy valaki gazdag vagy szegény, hogy művelt vagy egy nagyon is egyszerű ember. Az lesz a legfontosabb, hogy egyek vagyunk Jézus Krisztusban. Ezt a világ nem tudja megérteni és felfogni, csak csodálkozni tud, hogy Isten gyermeki így tartoznak össze és így szeretik egymást. Legyen számunkra ebben az évben is nagy öröm, hogy ehhez a családhoz tartozhatunk, hogy neveink fel vannak írva a mennyben. És igyekezzünk is, hogy legyünk egymásnak minél jobb testvérei, szeressük minél jobban, minél őszintébben egymást. Persze ez nem jelenti azt, hogy Isten gyermekei között nem lehetnek feszültségek,nézeteltérések, bajok. De ők ilyenkor se felejthetik el, hogy ők testvérek, és igyekeznek szeretettel rendbe hozni dolgaikat. A testvér akkor is testvér marad, ha nem tudunk mindig és mindenben egyetérteni.

            A második dolog, amit Fébéről olvasunk, hogy szolgált a Kenkhreabeli gyülekezetnek. Nem tudjuk pontosan, hogy miben állt ez a szolgálat, de valószínű, hogy a szegények gondozásában szolgálhatott. Kenhreában különösképpen sok szolgálat lehetett, hisz ez Korinthusnak egyfajta elővárosa volt, épp ott, ahol a kikötő volt. Ide sokan érkeztek más városokból, akiket be kellett fogadni el kellett rendezni, sok lehetett itt a szegény és hajléktalan. De vannak olyan írásmagyarázók is, akik még egy más különös szolgálatra is gondolnak, mégpedig a prostituáltak közötti szolgálatra. Hiszen ezt is nagyon jól tudjuk a kortörténetből, hogy Korinthus egy nagyon züllött város volt, ahol több ezer ilyen lány volt, akik testükkel próbáltak kenyeret keresni, úgy is, hogy egy-egy pogány termékenységi kultusz papnői lettek. Minden valószínűség szerint Fébé ezeket is próbálta Krisztushoz vezetni, próbálta őket kiragadni a bűn fertőjéből, mocsarából. Mennyire szükség lenne ma is ilyen szolgáló lelkekre, akik mernek a bűnnek ilyen mélységeibe is leszállni, hogy onnan is kiragadjanak lelkeket, hogy azok közül is legyenek Istennek gyermekei.

            De Fébét tartják a diakonisszák anyjának, ősének is. Olyan asszonyok voltak ezek a múltban, akik készek voltak lemondani családról, és sok más mindenről is, hogy életüket egészen Isten szolgálatába állíthassák. Áldott szolgálatot végeztek ezek az asszonyok kórházakban, egyházi intézményekben, árvaházakban, öregotthonokban, fogyatékosok otthonaiban. Egy olyan lelkületet hordoztak ezek az áldott diakonisszák, ami ma már sajnos kihalóban van. Egyházunk mindent elkövetett azért, hogy ezt a lelkületet visszahozzuk, hogy a mai egyházban is legyenek ilyen szolgáló lelkek.

            Úgy tűnik, hogy Fébé egy befolyásos asszony is volt, akinek bejárása lehetett magasabb körökbe, aki el tudott intézni olyan dolgokat, amiket mások nem igen tudtak elintézni. Lehet, hogy ismert római hivatalnokokat, befolyásos embereket, akiknél ő sok mindent el tudott rendezni. Pál apostolnak is sok segítséget jelentett ő ilyen viszonylatban. Az is lehet, hogy római állampolgársággal is rendelkezett, ami szintén nagy előny volt abban az időben. De ha nem is tudjuk pontosan, hogy ez a szolgálata miben állhatott, egy biztos: ő ezt a kiváltságát, ajándékát is jól kamatoztatta, jól gyümölcsöztette. Próbált mindenütt és mindenben testvéreinek segítségére lenni. Ma is sajnos olyan világban élünk, amikor a személyes kapcsolatok, ismeretségek nagyon sokat jelentenek. Sokszor megtörténik ma is, hogy szükség van egy olyan emberre, aki magasabb körökben forgolódik, magasabb poziciókban levő emberekhez van bejárása, s az ilyen ember Isten gyermekeinek is nagy segítségére lehet, vagy épp Isten ügyét tudja ismeretségei által előmozdítani. Gondolhatunk itt különféle engedélyek megszerzésére, pályázatok megnyerésére. Bárcsak lennének az Isten gyermekei közül ma is sokan olyan helyzetben, hogy testvéreiknek, a gyülekezetknek minél többet tudnának ilyen viszonylatban is segíteni. Az Isten családjában épp ez a szép, hogy ott minden rangú ember van. Van, aki csak annyit tud tenni, hogy kisepri a templomot, vagy megfogja, ha kell a lapátot, de nagy áldás, ha vannak olyanok is, akik ennél sokkal többet tudnak tenni, és nem csak köveket, hanem „falakat” is tudnak behelyezni az Isten országának szép épületébe.

            Az írásmagyarózók közül többen arra is gondolnak, hogy a római levelet épp Fébé vitte el Korinthusból Rómába. Nem tudjuk, hogy milyen dolga lehetett Rómában, az is lehetett, hogy üzletasszony is volt, és ilyen ügyben kellett Rómába mennie. De Pál apostol megtudta ezt, és épp reá bízhatta ennek a levélnek az elvitelét, és ezért is ajánlja őt ilyen meleg szavakkal a római gyülekezetnek. Mennyire megbízhatott Pál ebben az asszonyban, hogy ennek a levélnek az elvitelét épp őrá bízta. Milyen fontos és áldott szolgálat lehetett ez is! Hisz ez egy olyan levél, ami nélkül a keresztyénség sokkal szegényebb lenne, a Szentírás egyik legszebb és legértékesebb gyöngyszeme. Hisz a hitből való megigazulást és annak gyümölcseit mutatja be a keresztyén ember életében. Ennek a levélnek az olvasása és magyarázata indította el Luther szívében a reformációt. Ezt a levelet olvasták és magyarázták a magyar reformátorok is a mi népünknek, ebből merített erőt a törökök által leigázott ország .

            Mekkora veszteség lett volna, ha Fébé elvesztette volna ezt a levelet, pótolhatatlan hiányt okozott volna az egész keresztyénség számára. De ez a levél Fébé és más áldott emberek gondoskodása által megmaradt, és ott van a mi kezünkben. Olvassuk sokat és sokszor ezt a levelet. S közben gondoljunk Fébére is, aki ezt a levelet Rómába vitte, szeme fényeként őrizte. Most ennek az új évnek a kezdetén ez az áldott nénénk legyen fénylő példa a mi számunkra. Mi egy egészen más világban élünk, mint ő. A szolgálat útjai és módjai is megváltoztak, de egy nem változott: a Krisztus iránti szeretet és a testvérekkkel együtérző és segítő lelkület, ami ebben a testvérünkben ott volt, s amire ma nekünk is oly nagy szükségünk van, s ami széppé és áldottá teheti a mi életünket is. Fogadjunk mi is minden  testvért kedvesen, legyünk minden embernek pártfogója, segítője, tegyük meg, amit meg tudunk tenni. Szolgáljunk hűséggel azon a helyen, ahova Isten állított minket!

Olvasandó igék: Mát.12,48-50, Róm.16,1-2, Zsid.2,11b

                                   

                                                                                                Lőrincz István

Evódia és Sintikhé

A Szentírás emberei: Evódia és Sintikhé

Nagyon sok egyházban még mindig kemény vita folyik az asszonyok helyéről és szerepéről a gyülekezetekben.  Ezt a vitát mindegyik egyház a maga meggyőződése szerint oldja meg. Mi hálát adhatunk Istennek, hogy az asszonyok szolgálatát minden szinten megbecsüljük, hogy az asszonyok ott állhatnak szószékeinken, ott lehetnek presbitériumainkban. És ezt már az első század gyülekezeteiben is látjuk, hogy az asszonyoknak igen fontos és megbecsült helyük volt. Egy szép példája  ennek az filippibeli gyülekezet.  Pál ennek a gyülekezetnek a római börtönből levelet ír, amiben reagál a gyülekezetben történő dolgokra. Tudjuk azt, hogy Pál és e gyülekezet között nagyon mély szeretet-kapcsolat alakult ki, sokan hitre jutottak itt és Pált tekintették lelki atyjuknak. Nem véletlen, hogy ezt a gyülekezetet Pál „örömének és koronájának” nevezi. A hit és szeretet kötelékei sokszor sokkal erősebbek és mélyebbek, mint a vérségi és rokoni kapcsolatok. Ezt érezzük az egész levélen át, , hisz Pál a szeretet nyelvén szól a gyülekezethez. Pál kifejezésre juttatja meggyőződését, hogy Isten azt a jó munkát, amit elkezdett ebben a gyülekezetben be is fogja végezni a teljes váltság napjára. Arról is ír, hogy mennyire vágyakozik a velük való találkozásra, hogy személyesen is beszélhessen velük.

            De ebben a levélben sok intés is van, mert a szeretet nem zárja ki az intést, és ilyen összefüggésben hallunk a két asszonyról: Evódiáról és Sintikhéről. Valószínűnek tarthatjuk, hogy mindkét asszony a gyülekezetben tartózkodhatott, amikor ezt a levelet felolvasták.Ők mindig is a gyülekezetben szoktak lenni, de az utóbbi időben nem ültek egymás mellett. Amikor a levél felhangzott, mindenki feléjük fordult, hogy mi is lehetett velük a baj? Kik voltak ezek az asszonyok? Sajnos semmi többet nem tudunk róluk, mint amit itt olvasunk. A gyülekezetben bizonyára mindenki ismerte őket. És a mennyben is ismert volt a nevük, hisz Isten áldott gyermekei voltak. Azt is tudjuk, hogy nagyon buzgók voltak és sokat tettek a gyülekezet lelki életének előmozdításáért. Hisz Pál azt irja róluk, hogy ők vele együtt viaskodtak az evangéliumért. Ez nem kis dolog, annak ellenére, hogy most egy kis gond van velük. Kálvin is megjegyzi magyarázatában, hogy helyén volt a szívük. Együtt futottak Pállal a hit versenypályáján, ahogy azt az eredeti szöveg is jelzi.Erről Pál az előző fejezetben írt, mondván, hogy ő nem mondja magáról, hogy elérte volna a célt, de célegyenest igyekszik annak elérésére, hisz Krisztus jutalmat ígért mindazoknak, akik mindvégig kitartanak ebben a szent futásban. Ezen a versenypályán sokan ott futnak vele, közöttük ez a két sszony is. Őket Pál munkatársainak is nevezi, hisz akik együtt futnak, azok együtt is munkálkodnak Isten országa terjedéséért és növekedéséért. Hogy miben munkálkodhattak együtt ezek az asszonyok.? Hát sok dologban. Többek között az imádkozásban, ami az Isten gyermekének egyik legáldottab fegyvere, ami megfutamíthatja a Sátánt. Amikor Pál prédikált, ezek a derék asszonyok imádkoztak az áldásért. Ő sokszor kérte is ezt a gyülekezetektől, közöttük a filippibeliektől is. Aztán munkálkodhattak a diakóniai munkában, betegeket, özvegyeket, árvákat, szegényeket látogathattak, és amiben csak segíthettek, azt örömmel tették. De bizonyára családjaik és gyermekeik is voltak, és mint keresztyén édesanyák mindent megtehettek gyermekeik hitben való neveléséért, igyekeztek őket és férjeiket is Istenhez vezetni. Végül ott lehetett az ő prófétai szolgálatuk, hogy a gyülekezet közösségében és a kivülállók között is bizonyságot tettek az ő Krisztusban való hitükről, igyekeztek mindenkit erősíteni a hitben, s akik még nem jártak hitben, azokat megpróbálták hitre vezetni.

            De a sok szép dolog mellett ezeknek az asszonyoknak az életében az utóbbi időben egy súlyos bűn is volt: az, hogy valami miatt konfliktusba kerültek egymással. Ez mindenütt előfordul, ahol emberek élnek, de ha a keresztyének közötti konfliktusok rövid időn belül nem oldódnak meg, akkor nagy kárt okozhatnak a gyülekezetben.Hisz ilyenkor a kapcsolat két ember között meghidegül, kerülik egymás társasáságát, mindegyik próbál a maga igazának alátámasztására társakat keresni, és így előbb utóbb pártoskodások lesznek a gyülekezetben, márpedig a gyülekezetben egység és egyetértés kell legyen ahhoz, hogy az jól működhessen, hogy betölthesse szent feladatát. Nem tudjuk pontosan, hogy mi volt a veszekedés oka, de egy biztos: az egész gyülekezetben rossz volt emiatt a légkör, az egység és egyetértés hiányzott,nem volt áldás a gyülekezet életén.A Krisztus ügye súlyosan szenvedett e két asszony széthúzása miatt. A Sátán kacag a markába, amikor ilyesmi van a gyülekezetekben.Ilyenkor a gyülekezet nem fut, hanem megáll a hit versenypályáján. Ilyenkor nem harcolja a hitnek szép harcát, hanem mindenki a saját önnös harcát harcolja. Nem igyekszik célegyenest a Krisztusban kapott jutalom elnyerésére. Két egymással veszekedő, civakodó ember a gyülekezet közösségében olyan, mint egy rothadt alma a kosárban, hogy lassan mindegyik alma megromol körülötte és a gyümölcs jó illata és zamata helyett rothadás és bűz lesz érezhető.

            Nagyon sok esetben egy harmadik személy kell közbelépjen, hogy egy ilyen konfliktus megoldódjon.Lehet, hogy Timótheus, vagy pedig Epafroditus kellett ebben a dologban a két asszony segítségére siessen.Szükség volt valakire, aki segítsen ezen a két emberen, akik bár munkatársak és harcostársak voltak a Krisztus ügyében, de most megromlott közöttük a kapcsolat. Nem tudjuk, hogyan tette ezt a közbenjáró atyafi, de el tudjuk képzelni, hogy lélekben mindkét asszonyt a kereszthez kellett újra vezetni, hogy ott megalázkodva megláthassák bűneiket és bocsánatot tudjanak kérni egymástól. Mert megbékélés csak a kereszt alatt és alázatban történhet.

            El tudjuk képzelni, hogy mennyire megszomorodhatott a gyülekezet, amikor a levélből erről a szomorú konfliktusról hallott. Hát ilyen is lehetséges közöttünk? Hogyan történhetett ez meg? - kérdezgethették egymástól. Igen, ez mindenütt és mindig is megtörténhetik. Mert a megváltott emberek se tökéletes és nem bűntelen emberek. Lehetnek olyan kérdések, amikben egy ideig nem tudjuk megtalálni az egységet, annak ellenére sem, hogy Isten gyermekei vagyunk. Nem véletlen, hogy Pál épp ebben a levelében mondja el, hogy ő sem érte még el a célt, még ő is útban van,és ezen az úton vannak konfliktusok, félreértések, megkeseredések is. Az Isten országának építése nem egyszerű és nem könnyű dolog.

            Ebből a történetből megtanulhatjuk, hogy ez nem ejthet minket kétségbe. Az, hogy két hívő ember között konfliktus, félreértés, megkeseredés van, még nem ok a kétségbeesésre. Ez még nem törli ki nevüket az élet könyvéből. Krisztus nem engedi el még azokat a keresztyéneket sem, akik veszekednek egymással. Ilyen helyzetben is kell tudni, hogy Krisztusnál van megoldás, van bocsánat, van gyógyulás. Akiben Krisztus elkezdte a jó munkát, annak az életében be is fogja végezni azt, ez a szomorú epizód, esemény sem lehet akadály ebben. Én valahogy úgy képzelem el, hogy amikor ez a két asszony hallotta Pál szavait, mélyen megszégyenültek, megalázkodtak, talán könnyekre is fakadtak, és az egész gyülekezet színe előtt egymás nyakába borultak, bocsánatot kértek egymástól és Istentől is, és az egész gyülekezet velük együtt örvendezett, hogy Isten meggyógyította kapcsolatukat és a jó rend, békesség és szeretet helyreállt a gyülekezetben.

Adventben vagyunk! Vajon mi hogyan várjuk Urunkat? Békességben, szeretetben, vagy pedig széthúzásban, veszekedésben? Adja Isten, hogy meggyógyulhassanak kapcsolataink, s egy szívvel-lélekkel tudjuk mondani: bizony jövel Uram Jézus!

Olvasandó igék:Fil.1,6, 2,1-2, 14, 3,13-14, 4,2-3, Jel22,20

                                                                                    Lőrincz István