Tanulságos igék Dániel könyvéről 1

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 1

Text:”Majd ezt mondta király Aspenáznak, a főudvarmesterének, hogy hozzon ifjakat Izrael fiai közül, a királyi utódok közül, az előkelő származásúak közül.”(Dán.1,3)

Jojákim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében vagyunk.  Nebukadneccar,  seregei ott állnak a szent város kapui előtt. De ez a király átlép az évezredeken és megjelenik ma is. Ő nem marad ott Jeruzsálem kapui előtt. Nincs olyan „Jeruzsálem” amely kapui előtt ne állanának babiloni sátrak. Nekukadneccar ma is minden várost ostromol.

Babilon mindenek előtt az ifjakat akarja, az ifjúságot akarja magának. Ő nem elégszik meg néhány templomi edénnyel. Az ő uralkodási szándéka mindenre kiterjed. Ezért karja rátenni kezét az ifjúságra, a gyülekezet utánpótlására. Ő nagyon jól tudja, hogy akié az ifjúság, azé a jövő. Ő az ifjakat akarja, fiúkat és leányokat egyaránt. Mert ő az ifjakban a jövő katonáit, a leányokban a jövő édesanyáit látja.

De nem is akármilyen ifjakat akar, hanem előkelő származású, fogyatkozás nélküli fiatalokat. A gyenge, tehetségtelen fiatalok nem érdeklik, az ilyen fiataloktól legszívesebben meg is szabadulna. Nebukadneccar a korszellem megtestesítője. Neki csak az számít, aki teljesíteni tud. Neki a sztárok kellenek, a szépségversenyek győztesei,akik a sportban vagy az élet más területein valami kiemelkedőt alkottak.

A babiloni király ezeket a fiatalokat az udvarába viszi. Ott gazdagon és bőségesen gondoskodik róluk. Pontosan elő van írva, hogy mit egyenek, mit igyanak és az is, hogy mit csináljanak három esztendeig. Nem számít a költségvetés, mert itt ezen fiatalok átneveléséről van szó.

A király nagyon jól gondoskodik az ifjakról. Nem csak testükről akar gondoskodni, hanem a lelkükről is. Azt is meg akarja nekik szabni, hogy miről gondolkodjanak, mit higgyenek. Az ifjak meg kell tanulják a káldeusok nyelvét és írását., hisz a király káldeus fiatalokká akarja formálni őket. Ő nagyon jól tudja, hogy ezk a fiatalok otthon egy más nyelvet tanultak, az anyatejjel egy más nyelvet, más hitet szívtak magukba. Ezért van szükség az átnevelésre. Ezért ír elő nekik egy három évre megtervezett pontos átnevelési programot.. A király szeret hosszú távú terveket készíteni. Át is kereszteli őket és ott Babilonban ezen a néven kell őket szólítani.

A király félreérthetetlen terve, hogy ezk a fiatalok az átnevelés után neki szolgáljanak. Ezt ma is világosan lehet látni ebben a világban. Ez a világ úgy akarja nevelni és átnevelni a fiataljainkat, hogy ők majd ennek a világnak szolgáljanak és éljenek, ne pedig Istennek. A kommunizmus idején ezért vették el tőlünk iskoláinkat, ezért tiltották meg az egyházi nevelést. Dániel és barátai most ezen kell átmenjenek. A király parancsol nekik és nekik engedelmeskedni kell. A világ ma is el akarja venni gyermekeinket, ő akarja nevelni őket.

De az a csodálatos, hogy Isten az övéire még a babiloni udvarban is tud vigyázni. Isten áthúzza Nebukadneccar tervét. Pedig a király igenis biztos volt a dolgában, de meg kellett tudja, hogy Izrael őrizője nem alszik. Ezek a fiatalok hamarabb beírattak Isten könyvébe, mint Babilon könyveibe. Isten már a maga szolgálatába állította őket, még mielőtt a király a maga szolgálatába tudta volna őket állítani.

Nebukadneccár sok mindent megtehet, de célját nem tudja elérni. Ő Istennel próbál szembeszállni, de ez nem lehetséges. Istennek van útja és módja, hogy az ő gyermekeit célba vigye a világ minden mesterkedése ellenére. Mert Dániel és barátai elhatározzák, hogy nem szennyezik be magukat a király eledelével. Az pedig egészen érthetetlen, hogy a felügyelő nem haragszik meg rájuk ezért, hanem ellenkezőleg, kedvessé teszi őket a felügyelő szemében. Ők azt az eledelt eszik amit Isten adott nekik. És ebben épp a király embere lesz eszköz, mint ahogy az történt Mózes életében a fáraó leánya által. A felügyelő fél, hogy az ifjak az egyszerű eledeltől lesoványodnak, de nem akar hinni szemének, amikor látja, hogy az ifjak szebbek és kövérebbek, mint akik a király eledelét eszik.

Nebukadneccar és a világ meg kell lássa, hogy Isten gyermekei nem csak kenyérrel élnek, hogy aki csak a világ eledelét eszi, az sokkal nyomorúságosabb, gyengébb lesz, mint az aki az Úr asztaláról eszik. Ez a világ különböző korokban sok mindennel megpróbálta helyettesíteni az Isten igéjét, de próbálkozásai mindig csődöt vallottak.

Mert mit tud adni Isten végső soron az embernek? Hát azt, ami ezeknek a fiataloknak adatik: felülről való bölcsesség, amiről ebben a könyvben rengeteg szó esik. Isten ezt a bölcsességet elrejtette a világ bölcsei és értelmesei elől, de a kisdedeknek, az övéinek megadta. Isten százszor többet tud adni az övéinek, mint ez a világ.

Ebben a könyvben, ahogy majd látni fogjuk, gyakorta olvassuk ezt a mondatot:Isten ad, Isten adott. Megadta ezeknek az ifjaknak mindazt, amire szükségük volt. Dánielnek megadta az írás és álommagyarázás ajándékát is. Mert ennek a könyvnek a középpontjában nem Dániel áll, sem az ő barátai, hanem az ajándékozó Isten. Amit ő adott, az pedig leginkább az ő Egyszülött Fiában teljesedett be.

Ez a mi nagy reménységünk, mégpedig az, hogy gyermekeink, unokáink nem fognak elveszni Babilon udvarában, mert gyermekeink meg vannak keresztelve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mi ezzel a hittel tekinthetünk gyermekeinkre, hogy ők Isten tulajdonai, Isten népéhez tartoznak.

Kié lesz az ifjúság? Mi lesz a gyermekeinkkel, az eljövendő nemzedékekkel: Lesz-e Krisztusnak gyülekezete a következő nemzedékekben, ez az egyik legégetőbb, legnyugtalanítóbb kérdés a mi számunkra. A Dániel könyvének első fejezete arra tanít, hogy ne essünk kétségbe. A világ nem tudja gyermekeinket elhódítani Krisztustól. Isten nem engedi meg, hogy ez a világ elrabolja gyermekeink, unokáink lelkét.

Dániel ideje óta körülbelül hetven nemzedék telt el, és Isten gondoskodott arról, hogy minden nemzedékben szólítson meg és hívjon el magának fiatalokat, ahogy Jézus megszólította Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost, a damaszkuszi úton Pál apostolt. Megszólított és elhívott minket is, legyen áldott szent neve.

Javasolt cím:Kié az ifjúság                                                        Lőrincz István

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére 2024

 

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére

A sareptai özvegy története 1Kir.17,8-24

1Nap Az özvegy  Text. 1Kir.17,8-11

            Ezen az áldott nagyhéten a sareptai özvegyasszony történetével fogunk foglalkozni. Tudjuk azt, hogy ez Izrael életének egy nagyon nehéz korszakában játszódik. Illés bejelentette Aháb királynak, hogy három évig nem lesz eső Izraelben a király és a nép bűne miatt.

Először Illés Kérit patakjánál tartózkodik, amikor Isten őt hollók által táplálja, de amikor a patak is kiszárad, akkor az Úr őt Sareptába küldi egy özvegyasszonyhoz, hogy az gondoskodjon róla. Ebben az időben testi és lelki éhség is van Izraelben. A környező népek bálványkultuszaiból államvallás lesz. Ez egy óriási mélypontot jelent Izrael életében. Illés egymagában száll szembe a korszelemmel. Ő is éhezik, patakból iszik, a hollók elejtett eledelét eszi.

Amikor megérkezik Sareptába az özvegyasszonyhoz, kiderül hogy neki csak egy kis lisztje van a véka alján és egy kis olaja a korsóban, ami távolról sem elég ahhoz, hogy három személynek elég legyen, hisz az özvegynek még egy fia is van, akiről gondoskodnia kell. Ez az utolsó tartalék, ami még házában van. S nincs remény arra, hogy utánpótlás érkezzék valahonnan. Az ország átok alatt van, amit Illés mondott ki. Aháb király bűne miatt, s az egész ország szenved emiatt.

Milyen nagy figyelmeztetés! Egy ember élete jelenthet áldást vagy átkot egy egész nép, egy egész ország számára. De ez nem csak a királyokra érvényes, hanem reánk is. De honnan kapunk mi áldást? Hát a mi mennyei Királyunktól, az Úr Jézus Krisztustól. Ő magára vette a bűnünk miatt kimondott átkot, hogy nekünk adhassa az áldást. Dávid így vall a 23-ik zsoltárban:” Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” 

Jézus azt mondja, hogy ő azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Minden az Isten áldása, az anyagi javaink, a mindennapi kenyér, a termés is, amit az Úr ebben az esztendőben is megadott, de még sokkal inkább a bűnbocsánat és az örök élet, amelyek Isten legnagyobb ajándékai a mi számunkra. Mi nem felejtjük el, hogy nem az egészség a legnagyobb ajándék, hanem az, hogy Krisztus áldozatáért Isten megkegyelmezett nekünk.

De térjünk vissza a történethez. Csak egy kis liszt a vékában és egy kis olaj a korsóban, ennyi az egész., amiből az özvegy és fia kellene egyen és azután meghaljon. Az asszony mondja is Illésnek, hogy ha ez elfogyott, akkor meg fogunk halni, nyilván azt gondolja, hogy éhen fognak halni fiával együtt.

Sehol sem olvasunk arról, hogy lenne még reménység az életben maradásra, a túlélésre. Arról sem olvasunk, hogy ezt kérte volna az özvegy Istentől. Sőt még arról sem olvasunk, hogy a prófétát kérte volna az asszony arra, hogy valamilyen megoldást találjon ebben a reménytelen helyzetben, hogy tanácsot adjon, mitévő is lehessen.

Semmiből se látszik, hogy lenne valamilyen reménysége, vagy hite. Ő csak kétségbeejtő körülményeit látja, az éhséget, az átkot, ami az országra nehezedik. S azt is, hogy az olaj és a liszt nagyon kevés. És nem reméli azt, hogy ebben a helyzetben bárki is segítséget tudna hozni. Ő már csak annyit lát, hogy azt a keveset, ami még van „ megesszük és meghalunk.”

De itt is, mint a Szentírásban nagyon sok esetben az történik, hogy Isten közbeavatkozik. Úgy avatkozik közbe, hogy azt senki sem kéri, a bajba jutottak nem is érdemlik és nem is várják.

Ez már elég üzenet is mára, hogy ezen mi is elgondolkozzunk. Az első gondolat, ami minket megragadhat az, hogy Illés kész volt az Úr szavára elindulni. Érezte, hogy Sareptában is van missziói küldetése. Beteljesedett életében Jézus szava: „aki meg akarja tartani életét, elveszti azt.” Ami az övé, azt kész odaadni másnak is. És mi az övé? Az élő hit abban az Istenben, aki a lehetetlen helyzeteknek is Ura. Mi abban az Istenben hiszünk, aki ma is ugyanaz, aki 2500 évvel ezelőtt volt, akinek a kegyelme olyan nagy, hogy le tudja győzni a mi hitetlenségünket is. Aki mindent előre lát, hisz Illés még a Kérit patakjánál volt, de Isten már látta Sareptát, az özvegyet, a fiát, a csodát, ami meg fog történni.

A körülmények semmi okot sem adnak a reménységre, maga az özvegy sem ad semmi okot a reménykedésre. De Isten fölötte áll a körülményeknek, fölötte áll a reménytelenségnek. Elhangzik ez a csodálatos mondat: „az Úr beszéde szerint”. Nem az asszony reménysége szerint, mert az nem volt. Nem a hite szerint, mert az sem létezett. Nem aszerint, amit ő tudott volna adni az Úrnak, hogy őt megjutalmazza, hanem az Úr szava szerint, az ő kegyelme, az ő ígérete szerint. Egyedül azért, mert ő ezt így akarta, így adta, így ígérte.

Lehetnek a mi életünkben is ilyen sötét, kétségbeejtő helyzetek, de nála mindig van reménység, mindig van világosság.

2 Nap Csoda Sareptában Text.1Kir.17, 12-14

Amikor a Bibliában a csodákról olvasunk, mindig feltesszük a kérdést: vajon a mi életünkben történnek csodák, vagy várható-e az, hogy ezután történjenek?  Vajon ez a csoda csak egy véletlen, egy egyedi eset, ami történelmileg érdekes, olyan mint egy múzeumi tárgy, amit jól és biztonságosan őriznek, vagy pedig ez az én életemben is megtörténhet?  Várhatok-e én is ilyen csodára? Vajon az az Isten, aki ezt ennek az özvegynek az életében megcselekedte, megcselekszi ugyanazt az én életemben is?

A csodáknál tehetünk egy dolgot, én ezt körülhatárolásnak hívnám. Mert az sem helyes, ha ezt a csodát egy múzeumba rejtjük, vagy kitesszük a vitrinbe. De azt sem mondhatjuk, hogy ez a csoda minden embernek az életében meg fog történni. Mert így ez sem igaz. Valahogy ezt körül kell határolni.

Mert először is, nem történt meg mindenütt ez a csoda az országban. Pedig az éhség mindenütt jelen volt, abban nem volt különbség, nem volt kivétel az ország különböző vidékei, városai és falvai között. Illés sem küldetett minden házhoz, csak ide Sareptába, ahogy Jézus mondja ezt később.

A második dolog, hogy az a viszonylagos jólét az özvegy házában csak sok napon át tartott, de nem az éhség egész ideje alatt. Az éhség később múlt el, mint a liszt és olaj megszaporításának a csodája. Az özvegy és a fia még egy ideig el kellett viseljék az éhséget. Valahogy úgy mint Lázár is, Mária és Márta testvére , miután az Úr feltámasztotta, újra meg kellett haljon.

De mégis történt egy óriási dolog az özvegynek és az ő fiának az életében: megismerték az élő Istent. Elkezdődött valami új dolog az életükben. Isten a mi életünkben is tesz csodákat és jeleket. A csodák és a jelek csak egy bizonyos ideig tartanak, legtöbbször csak perceket, órákat vagy legfeljebb napokat, de az Istennel való közösség ezek után is megmarad.

A harmadik dolog hogy ez a csoda a nyomorúságban, a szükségben történik. A világosság mindig a sötétségben fénylik. De itt az a különös, hogy a sötétséget is az Úr küldi, hisz az éhség büntetés az Aháb bűnére. És az a csodálatos, hogy Isten még az ő büntetését is arra használja fel, hogy azokban kijelentse magát.

Jézusnak a főpapi imájában van egy különleges mondat: én megdicsőítettelek téged. Ezt más szóval így lehetne kifejezni: megláttattam veletek a láthatatlan Istent. De miben láttatta meg Jézus Istent? Nagy ünnepi pillanatokban, a templomban? Nem, hanem a betegekben, nyomorékokban, bűnösökben, ez volt az ő életének a csodája, hogy a leghétköznapibb pillanatokban tudna megmutatni Istent az embereknek.

Ne ijedjünk meg, ha épp egy nyomorúságos idő van az életünkben, amikor minden olyan reménytelennek tűnik. Mert Isten számára nincs lehetetlen eset, reménytelen helyzet. Lehet, hogy mi úgy gondoljuk, hogy nincs más hátra, mint meghalni, ahogy ez az özvegy is gondolta.

Isten épp ezekben a pillanatokban tud cselekedni. Ez az ő pillanata. Ha az első században volt reménytelen eset, akkor az a tárzuszi Saulus volt. Senki sem hitte volna, hogy Isten ezt a dühtől lihegő embert meg tudja változtatni. Senki se gondolta volna, hogy belőle lesz a legnagyobb apostol.

Mi gyakran kimondjuk emberekre: kutyából nem lesz szalonna. De Istennél ez nem így van. Nála az utolsókból elsők lehetnek, a bűnösökből szentek, a csúfolódókból Istent dicsőítők, az ellenségből barát.

De hát nem így volt ez már az ősatyánknál, Ádámnál is? Isten kimondta:”amely napon vétkezel, meg fogsz halni”. De Ádám nem halt meg, kapott esélyt az életre. Mi mindig csak az emberekre, a körülményekre nézünk, de nem nézünk Istenre, aki felette van a körülményeknek, az eseményeknek, aki át tud formálni emberi életeket, sorsokat.

Ádám nem halt meg, a sareptai özvegy és a fia sem halt meg, de miért nem? De erre már nem ez a történet adja meg a választ, hanem az Újszövetség. Azért nem, mert eljött Isten Fia, aki a bűnt, a halált magára vette, aki az Isten nevét abban dicsőítette meg, hogy a halálra ítélteket felmentette, életet adott nekik.

Ennek az özvegyasszonynak a kezében semmi más nem volt, csak a halál. De az Isten kezében ott volt az élet. Ő is ott volt az Isten kezében és az ő kezéből senki , még az éhség, még a halál sem tud minket kiszakítani.

3 Nap A hit útján Text.1 Kir.17,15-16

Láttuk tegnap, hogy ebben a történetben vannak határok.. Láttuk az egyik határt, hogy nem minden házban történt ilyen csoda, azt is láttuk, hogy ez a csoda nem tartott az éhség egész ideje alatt, ennek is egy meghatározott ideje volt. Végül számba vettük azt, hogy ez a csoda a bajban, a nyomorúságban, a szükségben történik.

De van itt még más is, ami fontos üzenetet tartalmaz a mi számunkra. És ez az, hogy ez a csoda nem  emberi kérésre,, kívánságra következik be, hanem Isten akaratából. Ennek a csodának a forrása az ő szeretetén, jó tetszésén és akaratán múlott. Mert mi sokszor nem jót kérünk, amikor Istentől csodát várunk, vagy épp kikényszeríteni akarunk. Gondoljunk itt csak a bal kéz felől megfeszített gonosztevőre. Ő is kért úgymond Jézustól, és ez így hangzott: „ha Isten Fia vagy, szabadítsd meg magadat és minket is. Ez látszólag egy imádság volt, de tulajdonképpen zsarolni akarta Jézust. Jézus ezt az imát nem hallgathatta meg, mert akkor a lator számára nem lehetett volna megváltás. Amit pedig felőle is remélhetünk, hisz amikor a jobb kéz felőli gonosztevő őt megfeddette s elmondta hogy ők méltán szenvednek, akkor a bal kéz felőli lator elhallgatott. Nem válaszolt többé. Egy nagy igehirdető azt mondja, hogy ez lehetett a megkeményedés hallgatása, de lehetett a magába szállás, a megtérés hallgatása is. Amikor Jézus a jobb kéz felőlinek a Paradicsomot ígérte, nem fordult a bal kéz felőli felé, és nem mondta neki: te pedig  most mész egyenesen a pokolba.

Krisztus erre a kérésre nem válaszolt, nem teljesítette, mert ő fenntartja azt a jogot, hogy ő akkor adjon, amikor ő akar és annak adjon, akinek ő akar. Ezt nekünk sokszor nehéz elfogadni. Mi sokszor imádkozunk valamiért, de az Úr nem adja meg. Mi ilyenkor lázadozunk, de erre nincs jogunk, mert az adás, a kéréseink teljesítése az ő akaratától függ.

Egy nagyon fontos dolog ebben a történetben, de a mi életünkben is, hogy ez a csoda is nem úgy automatikusan, magától lett, hanem hit által. Itt van egy hitből való engedelmesség. Az engedelmesség már Illéssel kezdődik a Kérit patakjánál. Illés ott tartózkodott, oda is Isten parancsának engedelmeskedve ment, miután Áháb bűne miatt Isten büntetéseképpen három évi szárazságot jelentett be a próféta. Illés is kegyetlenül szenved az éhség miatt, pedig ő ebben ártatlan. Ő mint próféta szenved, királya és népe bűneiért, ebben ő Jézus Krisztus előképe lesz. Ő magára vette a bűn miatti átkot.

Illés Kérit patakjánál a hollók által tápláltatott. De nem csak Illés volt engedelmes, hanem a hollók is engedelmesek voltak, ők azt tették, amit nekik az Úr parancsolt. Ha a hollók nem engedelmeskednek az Úrnak, akkor ez a csoda sem következhetett volna be. Hisz akkor Illés éhen pusztult volna Kérit patakjánál.

De ott van végül az özvegyasszony  engedelmessége is. Tőle egy nagyon nehéz dolgot kér a próféta: előbb neki süssön pogácsát s csak azután fiának s magának. Pedig csak annyi volt, hogy ő és a fia egyenek. Az utolsó falatot kellett odaadnia, mindent oda kellett adnia.

A mi számunkra nagy kihívás, hogy oda tudjuk-e adni magunkat Istennek? Mert a mi legnagyobb nyomorúságunk, hogy mi csak valamit adunk időnkből, pénzünkből, erőnkből, de nem adjuk oda önmagunkat. Ezért olyan nehéz a mi egyházunkban az adakozás. Ezért olyan nehéz odaadni az 1%-ot, mert híveink nagy része önmagát még nem adta oda Istennek. Az tud adakozni, aki előbb önmagát odaadta élő, szent és Istennek tetsző áldozatul.

Ez az asszony még Jézus előtt élt, nem ismerhette az Ő áldozatát, mégis oda tudta adni mindenét, mint majd újszövetségi társa, aki a perselybe mindenét bele tudta dobni. Ott az eredeti szövegben a „biosz”, vagyis az „élet” szó szerepel.

Ez az asszony tudott hitből engedelmeskedni, mert Isten csodái a mi engedelmességünk útján érkeznek el hozzánk. Ezt az utat is legteljesebben Jézus Krisztus járta be. Ő engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Legyünk mi is ilyenek, tudjunk hitben járni és hitben engedelmeskedni.

Mert az asszony engedelmessége áldás lett fia és a próféta számára is. És ez a csoda minden ember áldására lesz, aki csak olvassa, hogy a mi hitünk is sokasodjon, mint az olaj és a liszt. Mert olaj és liszt nélkül meghal a test, de hit nélkül meghal a lélek. Aki nem hiszen , az elkárhozik.

4 Nap Egy más ember hite által Text.1Kir.17,17-19

Különös dolog ebben a történetben, hogy aki a csodában részesül, azt mindig egy másik hitbeli engedelmességének köszönheti.

Nagyon hangsúlyos ez a történetnek abban a részletében, amikor a próféta feltámasztja az özvegyasszonynak a fiát. Ő a feltámadását édesanyja hitben való engedelmességének köszönheti. Egy adott ponton az asszony fia súlyos beteg lesz. Annyira, hogy a lélegzete is elállott, vagyis gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy meghalt. Különös az, hogy Isten a legdrágábbat veszi el, az egyedüli támaszt , az asszony létének egyetlen értelmét, a gyermekét. De ez sem lehetett véletlenül. Mert ennek az asszonynak volt egy olyan álnoksága, amire épp ez a szomorú eset kellett emlékeztesse. Lehet, hogy ez a gyermek egy bűnös kapcsolatból született, vagy valamilyen más bűn kapcsolódott hozzá? Ezt az asszonyt ez a kemény próba kellett térdre kényszerítse, bűnismeretre elvezesse.

Isten minket is nagyon sokszor csak egy nagyon nehéz próba által tud önmagához hajlítani, megtérésre vezetni. Jó esetben úgy kellene legyen, hogy Isten áldása, jósága vezessenek minket megtérésre, de a való életben ez legtöbbször nem így van. Isten nagyon sok embert egy kemény próba által tud csak térdre kényszeríteni, tud minket bűnbánatra és megtérésre vezetni. Amikor jön egy ilyen próba, akkor lázadozunk. De később meglátjuk, hogy Isten jót akart és végzett el az életünkben.

Illés azt mondja az asszonynak: add ide a te fiadat. Az asszony megtehette volna, hogy nem adja oda, hogy azt mondja: hát neked ilyen Istened van, aki elvette egyetlen gyermekemet? Most legalább a holtteste lehessen az enyém. Hadd hogy békében temessem el őt. De az asszony nem ezt teszi, hanem újból engedelmeskedik és ennek az engedelmességnek lesz a gyümölcse, hogy az asszony életben kapja vissza fiát.

Milyen balga is az ember! Azt hiszi, hogy ha Istennek adja az életét, akkor elveszti azt. Hány fiatal gondolja úgy, hogy ha Istennek, ha Jézusnak szánja oda az életét, akkor nem lesz benne öröm, akkor egy szürke, szomorú, bús élete lesz. Pedig ez nem így van. Igazán Isten tud minket boldoggá tenni. A Sátán egyik legnagyobb hazugsága az, hogy mi Isten nélkül is boldogok tudunk lenni.

Itt a különböző emberek hite olyan szépen kapcsolódik egymáshoz. Az asszony megteszi azt, amit Illés mond neki, elmegy és Illés szava szerint cselekszik. De az ő engedelmességét megelőzi az Illés engedelmessége. Mert ha Illés nem engedelmeskedik, és nem megy el a Kérit patakjához s utána nem megy el Sareptába, akkor az asszonynak se lett volna alkalma, esélye az engedelmességre. Az asszonnyal történt csodák az Illés engedelmessége által valósulnak meg.

De még különösebb az, hogy az Illés engedelmességét is megelőzi valami és ez a hollók engedelmessége. Az Úr azt mondja, hogy ő parancsolt a hollóknak, hogy gondoskodjanak róla, és a hollók engedelmeskedtek a parancsnak, meg teszik azt, amit az Úr nekik mondott. És azáltal, hogy a hollók engedelmeskedtek, Illés naponta kétszer kap kenyeret és húst, sok napon át.

Nagyon figyelemre méltó az, hogy mind a három csodánál az alap, a csoda oka nem annál van, akivel a csoda történik, hanem rajta kívül , azon az emberen kívül, aki a csodát átéli, aki a csodának részese lesz. A csoda mindig egy más valakinek a hitből való engedelmességéből származik s ide még állatok is tartoznak, a hollók.

Ez előre mutat Jézus Krisztusra. Mert minden jel és csoda végső soron benne teljesedett be. Itt is meg kell látnunk, hogy mi az ő engedelmességéből élünk, amely engedelmesség a keresztfának haláláig elment értünk. Mi az ő engedelmességéből részesülünk, ami szoros kapcsolatban van a mi szükségünkkel, a mi nyomorúságunkkal. Mert mi is szükségben vagyunk, persze ez nálunk nem testi értelemben vett éhség, hanem egy lelki nyomorúság. Az ő engedelmessége, az ő igazsága, az ő érdeme előzi meg a mi megváltásunkat, ahogy a hollók „hite” is megelőzi az Illését, az Illésé az asszonyét, és az asszonyé a fiáét. Pál ezt így fogalmazza meg a Római levélben: mert eszerint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. (Róm.5,19). Ő jött el hozzánk, a mi nyomorúságunkba, hogy segítsen rajtunk, hogy megváltson minket. Mert ő azért jött, hogy nekünk életünk legyen és bővölködjünk. (Ján.10,10)

5 Nap Minden üdvösség forrása 1Kir. 17,20-23

Van ebben a történetben valami, és mindabban, ami e körül történik, ami hegyként magaslik ki, ami fénylik és világosságot áraszt. Ami kimagaslik Illés hitből való engedelmességéből, ami fölé emelkedik a hollók engedelmessége fölé és végül az özvegyasszony hite fölé is, aki pedig megteszi azt, amit Illésen keresztül parancsol neki az Úr. Toronyként magasodik ki ebből a történetből: Isten kegyelme. Az ő kegyelme már akkor ott volt, mielőtt a hollókat bekapcsolta volna Isten ennek a történésnek a folyamatába. Isten kegyelme ott volt az özvegyasszonnyal mielőtt Illés tudta volna, hogy neki Sareptába kell menni.

Ezt nevezzük mi megelőző kegyelemnek. Ennek egy szép példája a gyermekkeresztség. Ezért ragaszkodunk mi ahhoz, hogy már pici csecsemőként megkereszteljük gyermekeinket, mert ebben felragyog Isten megelőző kegyelme, szeretete. Hisz a kisgyermek még semmit sem tud tenni, még nem is tud Istenről, nem lehet szó hitből való engedelmességről sem nála, de Isten kegyelme már ott van, ott munkálkodik.

Isten kegyelmével árasztja el gyermekeinket, árasztott el bennünket is, már piciny korunkban és ennek jele a keresztség. A reformáció egyházaiban így mi is azért ragaszkodunk ahhoz, hogy már piciny korukban megkereszteljük gyermekeinket, mert ebben Isten megelőző kegyelme jut kifejezésre.

Mert milyen nagyszerűen tesz bizonyságot ez a történet is erről a kegyelemről. És ez milyen vigasztaló a mi számunkra. Mert mielőtt Illés a Kérit patakjához ment volna, Isten már parancsolt a hollóknak, hogy táplálják őt, hogy gondoskodjanak róla. De Illés még nem volt ott. Csak a következő versben olvassuk, hogy Illés odament és egy ideig ott lakozott a Kérit patakjánál.

Mi azt gondolnánk, hogy az étellel való ellátás csodáját a hollóknak köszönheti Illés, de ez nem így van. Hisz ezt megelőzte már Isten kegyelmének csodája, hogy ő ezeket a madarakat választotta ki gondoskodása eszközéül. Hogy ő nem csak kiválasztotta ezeket a madarakat, hanem szolgálatba is állította őket és ez áldás lett Illés életében.

Nem véletlen az, hogy a mi református hitünk középpontjában ott áll a kegyelmi kiválasztás tana. Hogy Isten minket már a világ alapjának felvettetése előtt kiválasztott az üdvösségre, kiválasztott arra, hogy neki szolgáljunk, az ő dicsőségére éljünk.

És Isten kegyelme megelőzte az özvegyasszonyt is, hisz még mielőtt ő engedelmeskedne Illésnek Isten már kiválasztotta őt arra feladatra, hogy ő legyen a próféta megtartatásának az eszköze. Hisz azt mondja Illésnek, hogy menjen el Sareptába, mert ő parancsolt egy özvegyasszonynak, hogy viseljen gondot róla. És a kegyelem által megerősítve alkalmas eszköz lesz az Úr kezében, hogy a próféta élete, de a fia élete is megmaradjon, hogy Isten dicsősége ebben is felragyogjon.

Ez egy csodálatos erőt és vigasztalást jelent a mi életünk számára. Ez egy erős hivatás és küldetéstudatot kölcsönöz nekünk. Hogy mi nem csak úgy véletlenül vagyunk a világban, életünk eseményei sem csak úgy véletlenül történnek, hanem Istennek egy csodálatos terve és célja van a mi életünkkel. Mi önmagunkban semmik és senkik vagyunk, de azáltal, hogy Isten minket megszólított, elhívott, hogy minket egy küldetéssel ajándékozott meg, mi egy kiváltságos helyzetben vagyunk. A kiválasztottság és az elhívottság tudata egy hihetetlen méltóságot kölcsönöz nekünk.

Sokan, akiknek erről bizonyságot teszünk, beképzelt és gőgös embereknek tartanak minket, azt gondolják, hogy mi ezért jobbnak tartjuk magunkat. Pedig ez nem így van, mi nem vagyunk jobbak, de van egy nagy plusz az életünkben és ez nem más, mint Isten kegyelme. Mi Pál apostollal együtt valljuk: Isten kegyelme által vagyok az, aki vagyok. Mi azt is hisszük, szintén Pál szavai alapján, hogy Isten nem csak kiválasztott és elhívott minket, hanem mindazokat a jó cselekedeteket is elkészítette, amelyekben kell járnunk.

Mi csak hallgatnunk kell Isten szavára, hogy ő ezeket is megmutassa nekünk. Hisszük, hogy az az Isten, aki Illést ilyen csodálatosan vezette, minket is vezetni fog.

6 Nap Hármas irgalmasság Text.1Kir.17,24

Végére érkeztünk ennek a sorozatnak, amiben Illés életének egy különleges szakaszát vettük számba, amikor Isten őt az éhség idején Sareptába vezette egy özvegyasszonyhoz, aki kellett gondoskodjon róla.

A tegnap Isten kegyelmét láttuk felragyogni ebben a történetben, de nem csak Isten kegyelme ragyog itt fel, hanem  az ő irgalma és könyörülete is. Több irgalmasság is felragyog, de csak hármat fogunk megemlíteni, hárommal fogunk a mai estén foglalkozni. A zsoltáros Isten gondolatáról mondja, hogy mily nagy azoknak száma, de ez még sokkal inkább érvényes Isten irgalmasságára is.

Az első irgalmasság az, hogy Illésnek nem kell keresnie a helyeket, ahova Áháb haragja és a pusztító éhség elől menekülnie kell. Bizonyára Illés nagyon félt ettől. Hisz az Úr csak annyit mondott, hogy menjen Sareptába, mert ő ott parancsolt egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon róla. De nem adott egy pontos címet nem mondta meg , hogy milyen utca és hányas házszám alá kell menjen. Valószínűleg, hogy nem ő volt Sareptában az egyetlen özvegyasszony, hanem rajta kívül még nagyon sokan voltak. Hogy fogja ő megtalálni a sok közül azt, akit az Úr neki rendelt? Illés nem kapott erre részletes útbaigazítást.

De Isten irgalmassága ebben is megmutatkozik, hogy Isten egyszerűen elébe hozza ezt az asszonyt, mielőtt a városba érne, már a város kapuja előtt találkozik vele. Hányszor átéljük mi is ezt a csodát, hányszor van szükségünk valakire vagy valamire és mi nem tudjuk, hogy ki vagy mi lesz az és Isten azt egyszerűen elénk hozza. Elénk hoz egy embert, aki segít rajtunk, elénk hoz valamit, amire szükségünk van. Ez Isten vezetése az életünkben. És ezért mi nem kell aggódjunk ilyen helyzetekben, mert hisszük azt, hogy Isten a maga idejében elénk fogja hozni azt, akire vagy amire szükségünk van.

A változások után sok gyülekezet vágott bele nagy építkezésekbe, úgy hogy a pénznek csak töredéke volt meg és nem is tudták, hogy honnan lesz meg a hiányzó összeg. De az Isten kirendelt egy testvérgyülekezetet, kirendelte a pénzt, amire szükség volt.

A második irgalmasság nagyon különös, hisz Illés úgy gondolta, hogy az özvegyasszony fog

 majd gondoskodni róla , hisz az Úr ezt így ígérte meg. De kiderült, hogy ez épp fordítva történik, hisz neki kell gondoskodni az asszonyról és fiáról. Még akkor is igaz, ha az özvegyasszony is aktív  részese lett ennek a gondoskodásnak. A szerepek felcserélődnek, mert képzeljük csak el, hogy milyen meglepetés lehetett Illésnek azt hallani, hogy róla, aki egy férfi és ráadásul még próféta is, egy asszony fog gondoskodni és ez az asszony ráadásul még özvegy is. Az, hogy a hollók gondoskodtak még elfogadható gondolat volt számára, de hogy egy asszony, ez már tényleg hihetetlen.

Illés számára kétségtelenül ez az út a megalázkodás útja volt. De nem így van ez a mi tápláltatásunkkal is? A hívő ember tudja, hogy minden kegyelem, hogy a kenyér nem az ő verítékének az eredménye, hanem Isten kegyelme. Mert mit mond a Káté: Isten áldása nélkül sem a mi gondoskodásunk, sem munkánk nálunk nem gyarapodnak. Az igaz, hogy mi keményen meg kell dolgoznunk a kenyérért, a megélhetésért, de ki adja az esőt, a termő időt, az erőt a munka végzéséhez? Hát: Isten és az ő irgalma.

Illés elfogadja a megaláztatás útját és ezen megtapasztalja, hogy így lesz ő áldás, így lesz ő több, mint egy özvegyasszonyra utalt ember, így lesz ő próféta. Hogy végső soron nem az özvegyasszony fog gondoskodni róla, hanem ő fog az özvegyasszonyról és fiáról gondoskodni.

A harmadik dolog amiben Isten irgalmassága megmutatkozik az, hogy meghal az asszony fia. Erről az Úr előre semmit se mondott Illésnek. Ez egy váratlan, előre be nem jelentett esemény, helyzet volt Illés számára. Ő hirtelen nagy nyomorúságba került. Hisz az asszony őt vádolja, hogy ő azért jött, hogy őt bűnére emlékeztesse.

De Illés itt is megtapasztalja Isten irgalmát, hisz imádkozik és a fiú feltámad. És még sokkal több történik. Az asszony felismeri, hogy Illés valóban Isten embere. Mert nagy reformátorunk szerint életünk fő célja az, hogy felragyog benne az Isten dicsősége.

Mi azért kapunk kenyeret, hogy testünk éljen, életben maradjon .De azért élünk, hogy ebben a halandó testben felragyogjon Isten dicsősége, hogy ebben a halandó testben Jézus Krisztus és a Szentlélek lakozzon. Illésben kétségtelenül felragyogott Isten kegyelme. Ragyogjon fel a mi életünkben is.

(Ezen igehirdetési sorozatot J.J.Poort  Bij dagen en bij nachten című áhítatos könyve gondolatainak felhasználásával írtam.)

                                                                                       Lőrincz István ny.lp.

 

 

 

 

Krisztusért hordozott szenvedés

 

Szenvedés Krisztusért (Mt5,10-12)

 

            Jézus a Hegyi Beszédben a mennyek kapuját tágra nyitja azok előtt, akik üldöztetnek az igazságért. A világ történelme során egy ideálért, egy eszméért sokan szenvedtek és meg is haltak. Vagy gondoljunk a forradalmakra, amikor az emberek a szabadságért, a társadalmi igazságosságért harcoltak, szenvedtek, üldöztettek vagy épp meg is haltak. Az Úr nem veti meg ezeket,  nem nézi le az ő harcukat. Gondolhatunk itt egy Ghandira, aki nem volt ugyan keresztyén , de csodálatra méltó harcot vívott népéért, a szabadságért, az igazságosságért.

            De mi most nem ezzel foglalkozunk, hanem kimondottan a Krisztusért és a hitért való szenvedéssel. Érdekes, hogy Jézus a Hegyi Beszédben először általában mondja boldogoknak az igazság miatt szenvedőket, de utána már azokat mondja boldogoknak, akik miatta szenvednek. Ezzel már leszűkíti a kört azokra, akik miatta szenvednek, az ő nevéért, az ő bizonyságtételéért. Tehát itt a keresztyének Krisztusért hordozott szenvedéséről van szó. Az ő szenvedésük abban áll, hogy üldözik őket, hogy minden gonosz hazugságot mondanak róluk, szidalmazzák őket.

            Amikor a keresztyének szenvedéséről beszélünk, egy olyan rejtély előtt állunk, ami nem kis gondot okoz nekünk. Már  önmagában az is nehéz nekünk, hogy a keresztyéneket gyűlölik, üldözik, hogy nekik szenvedni kell. Miért bántják a keresztyéneket, hisz egy igazi keresztyén ember egy kedves, udvarias, önzetlen ember, aki csendben és hűséggel végzi a maga munkáját, aki senkinek nem árt, sőt amennyiben rajta áll, mindenkinek segíteni igyekszik és aki a társadalomban is törekszik a „város jólétét” előmozdítani, ahogy azt Jeremiás kéri a babiloni fogságra hurcolt zsidóktól. Mi úgy gondolnánk, és ez teljesen logikus, hogy az ilyen embereket nem üldözni, bántani kell, hanem értékelni, megbecsülni és megdicsérni.

            De amikor mi így gondolkozunk elfelejtjük, hogy mi egy feje tetejére világban élünk, egy Istentől elszakadt világban. A Heildelbergi Káté nagyon józanul és világosan tanítja, hogy a bűnbe esett, a bűn által megrontott ember hajlandó Isten és felebarátja gyűlölésére.       Ez a világ kiesett az Isten által adott rendből. A világ azért gyűlöli Isten gyermekeit, mert elszakadt Istentől, az Úr idegen számára, sőt egyenesen zavaró, idegesítő tényező. A világ számára a hívő ember szálka a szemében, idegen test, zavaró tényező. Amikor Thesszalonikában Jázont és néhány más keresztyént a városi vezetők elé hurcoltak, azt kiáltozták: ezek világfelforgatók. Pál ezen  egyáltalán nem csodálkozik. Ő tudta, hogy ez a bukott világ nem értelmezheti másképp azokat, akik az Isten rendjét képviselik, mint akik felforgatják ezt a világot. Ha egy igazi keresztyén valahol megjelenik, ott elkerülhetetlen a konfliktus, az összeütközés, amiből aztán legtöbb esetben az üldözés is származik.

            Jézus nagyon gyakran készíti tanítványait erre az elkerülhetetlen feszültségre a világban. A keresztyén emberre nem érvényes a római hadvezérek jelszava: veni, vidi,vici, vagyis: jöttem, láttam, győztem. Jézus pont az ellenkezőjére készíti fel a tanítványait. „De óvakodjatok az emberektől, mert törvényszékre adnak és zsinagógákban megkorbácsolnak titeket, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak titeket énérettem.”(Mt10,17-18) Jézus mindig saját hozza fel példaként, hogy őt is üldözik, s ezért az övéit is üldözni fogják. Ezért ők normalitásnak kell elfogadják, hogy ők az üldözött Mesterük üldözött tanítványai lesznek.

            Még súlyosabban beszél erről Jézus a Ján17,14-ben. Ő elvárja az övéitől, hogy az üldöztetés keresztjét hordozzák, persze Jézus azt is tudja, hogy mi nem vagyunk sem óriások, sem hősök és félünk a szenvedéstől. Ezért két dolgot ad segítségül.

1.      Mert övék a mennyeknek országa. Ugyanezt mondta Jézus a lelki szegényeknek is. Ők is gyenge emberek, akiknek semmijük sincs, akik önmaguk erejéből semmire sem képesek. De Jézus épp a gyenge embereknek tud erőt és kitartást adni, amikor jön az üldözés. Arra bíztat, hogy az üldöztetésben, az érte való szenvedésben, nem önmagunkra építsünk, hanem őreá nézzünk és benne bízzunk. A keresztyén ember a szenvedésben Krisztusra néz, az ő példája ragyog előtte, tőle kap erőt a szenvedéshez. Az, hogy mi szenvedni tudunk, ajándék és kegyelem.

2.      A hit nem kerül mindig életünkbe, nem mindenki lesz vértanú a Jézus nevéért. Nem mindig érvényes Luther éneke: „gyermeket, nőt, testi éltet, hírt és jólétet, elvihet, benyelhet a föld gonoszsága.” Nem mindenkinek kell máglyára lépni, nem mindenkit köveznek meg vagy fejeznek le. Az üldözéshez tartozik az, hogy gonosz dolgokat , hazugságokat terjesztenek rólunk, szidalmaznak bennünket.

Az is különös, hogy Jézus arról is beszél, hogy az üldözés ne tegyen minket szomorúvá, kétségbeesetté, sőt inkább boldoggá és örvendezővé. Erre magunktól valóban nem lennénk képesek, mert ez a Szentlélek ajándéka. Lehetünk boldogok az üldöztetésben , a Krisztusért hordozott szenvedésben. Az a tény, hogy üldöznek annak a jele, hogy mi a helyes úton járunk,annak a jele, hogy Krisztusnak szolgálunk, hogy őt követjük.

Az üldözött keresztyén egy kiváló társaságban van. Ez a Krisztus közössége, a próféták és a hit hőseinek a közössége. Amikor megtérünk, lehet hogy elvesztünk régi barátokat, de nyerünk újakat., akik sokkal értékesebbek, mint a régiek. A szenvedés által a próféták, apostolok, a reformátorok, a gályarab lelkipásztorok, a kommunizmus idején börtönt szenvedett emberek, s a most szerte a világon Krisztusért szenvedő emberek társaságába jutunk.

      Jézus azt is mondja, hogy Isten a mennyben meg fogja jutalmazni a Krisztusért való szenvedést. Érte szenvedni ajándék és kegyelem, de ugyanakkor meglesz a jutalma is. A mennyben nem fogjuk bánni azt, amit Krisztusért elveszítettünk, kárba veszni hagytunk. Ami itt veszteségnek tűnt, az a mennyben nyereség lesz. A Krisztusért való szenvedés boldogsága megadatott már az ószövetségi embereknek is, gondolhatunk itt Mózesre és Jeremiásra, a tanítványok boldogan mentek el a Nagy Tanács elől, miután megvesszőzték őket. Pál és Silás kalodába szorítva dicsérte Istent.

      Az első három század keresztyének énekelve mentek Néró arénáiban a kiéheztetett oroszlánok elé, Husz János végig énekelt a máglyán, amíg csak a tűz s a füst meg nem ölte. A gályarab lelkipásztorok is énekeltek volna, a kegyetlen munkájuk közben, de kipöckölték szájukat. Mint aki Krisztusért börtönt viselt édesapa gyermekeként nőhettem fel, ámulva hallgattam, amikor a börtönviselt emberek sugárzó arccal mesélték, hogy mennyi áldást kaptak a szenvedés helyén.

      Személy szerint elmondhatom, hogy én csak nagyon keveset szenvedtem Krisztusért. Azért az „átkosban” háromszor voltam a román hírhedt Szekurítáté (AVÓ) karmai között s olyan is volt egy temetés után, hogy ordítozva állták el utamat, mert mertem arról beszélni, hogy Krisztus nélkül menthetetlenek vagyunk és megváltásra van szükségünk. Valamiképpen Isten minden gyermeke részesül a Krisztusért való szenvedésben, így mi mindnyájan boldog emberek vagyunk.

                                                                                                                                                                                                                                                                        Lőrincz István ny.lp.

 

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

 

Igehirdetési sorozat Pünkösd nagyhetére

Ige és Lélek

1 Nap Az ige keletkezése Text. Jel. 22,18-19

Az elmúlt évtizedekben nagyon sokszor beszéltünk a pünkösdi nagyheteken a Lélek munkájáról. De mi tudjuk, hogy a Lélek egy eszközt használ a munkája végzésében és ez nem más, mint az ige.  Az ige és a Lélek elválaszthatatlanok egymástól. Mivel az igéről az igéről eddig kevés szó esett, ezért most ezen az áldott nagyhéten erről szeretnék beszélni.

            Ha egy könyvet kezünkbe veszünk, akkor az első kérdésünk, hogy miért is íródott ez a könyv. Milyen könyv ez? Milyen céllal íródott, ki írta, hogyan keletkezett? Vannak egyedi, különleges könyvek. Olyanok, amikből már csak pár példány van. Ezek értéke óriási. Ezeket legtöbbször híres könyvtárakban őrzik, vagy múzeumokban állítják ki őket.

Ilyen könyv a Biblia is, de csak bizonyos szempontok alapján. Hány féle Biblia van a világon sok nyelven elterjedve. A Biblia ilyen szempontból nem egy különleges könyv, az ára se magas, nagyon olcsón lehet vásárolni egy példányt, sokszor ingyen is osztogatják. A Biblia mégis egy egyedülálló könyv, amit semmilyen más könyvvel nem lehet összehasonlítani. Azért mert az Isten igéje. Ebből maga Isten szól hozzánk, Ő szólít meg minket.

Erre persze azt mondják sokan: de hát a Bibliát is emberek írták, mégpedig mindennapi emberek, akik bár egy egészen más kultúrában és időben éltek, mégis pont olyan egyszerű, fapados emberek voltak, mint mi. Miért mondhatjuk akkor, hogy amit leírtak, az Isten igéje, abban Isten jelenti ki magát? Azt is mondják, hogy ez nem Isten kijelentése, hanem emberek elbeszélései, gondolatai Istenről. Ezért is fontos, hogy ezekről a kérdésekről beszélgessünk.

Az első kérdés, amire megpróbálunk választ adni: hogyan keletkezett a Szentírás? Isten először az első emberpárhoz, Ádámhoz és Évához beszélt a teremtés után. Nekik elmondta, hogy Ő teremtette őket, hogy vele legyenek közösségben, utána pedig, hogy miről ehetnek és miről nem.

De Isten nem szűnik meg beszélni a bűneset után sem. Megkérdezte Ádámot: hol vagy? S mert Ádám a bűnben volt, már ott a Paradicsomban megígérte a Szabadítót, azt aki a kígyó fejére fog taposni. Tudjuk azt, hogy a Biblia először szájhagyományként terjedt, de később már le is írták ezeket és a tekercseken őrizték a zsinagógákban.

Tudjuk azt, hogy a Biblia nem egyszerre íródott, hanem részletekben és különböző időkben. A Szentírás első részeit Mózes írta le, hisz ő értett az íráshoz, az egyiptomi udvarban ezt is megtanulta. De utána nagyon sokan írták a Szentírást. Voltak ú.n. íródeákok, például Jeremiás íródeákja , írnoka Báruk volt. Amikor már több könyv is megíratott, ezeket összegyűjtötték, egy „kötetbe” szerkesztették.

Az Ószövetség három fő részből áll: Mózes könyvei, ez volt a Tóra, aztán a költői könyvek, és a prófétai könyvek. Ezek a könyvek évszázadokon át keletkeztek, mintegy 2500 év alatt.

Az Újszövetség keletkezése sokkal rövidebb időtartam alatt történt. Az első század második felében íródtak mind. Tudjuk, hogy a Biblia összeállítása egy döntés, zsinati döntések által történt. Az Ószövetség kanonizálása ( kanonizálási folyamatnak nevezzük azt, ahogyan megvizsgálták és eldöntötték, hogy a rendelkezésre álló iratok közül melyek kerüljenek be a Kánonba , vagyis a Bibliába). Az Ószövetség kanonizálása már a Kr.e. negyedik században megtörtént. Az Újszövetség kanonizálása a Római zsinaton, 386 –ban történt.

Kik voltak a Szentírás írói? Pont olyan egyszerű, mindennapi emberek voltak, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. De őket a Szentlélek használta, hogy Isten tévedhetetlen igéjét írják le. Az írók személyisége nyílván rányomta pecsétjét az irataikra. Benne vannak érzéseik, az értelmüket is használták a könyveik megírásakor. Isten felhasználta az ő sajátos jellemüket, kegyelmi ajándékaikat, személyes jellemvonásaikat. A Szentírás szerzői között sok szempontból lényeges különbségek is vannak. Mózes más volt, mint Jeremiás, Pál más volt, mint Lukács.

Ámós barompásztor volt, ez érződik stílusán. Ésaiás udvari pap volt, neki sokkal emelkedettebb a stílusa. Volt költői tehetsége is és énekeket is tudott írni, mint például az Úr szőlőjéről, az Úr szenvedő szolgájáról.

Van, aki durván beszél, Samária asszonyait „Básán teheneinek” nevezi. Ő hallotta az oroszlán ordítását, ezért mondja: ha az oroszlán üvölt, ki ne rettegne, ha az Úr szólt, ki ne prófétálna?

De ez a különbség az Újszövetség könyveire is jellemző. Máté, a korábbi Lévi vámszedő volt. Ő tisztviselő volt, listákkal dolgozott. Ezért ő nagyon sok nemzetségi táblázatot közöl, hivatkozik az ószövetségi iratokra, hogy azok miként teljesedtek be. Ő gyakran használja a kifejezést: hogy beteljesedjék az Írás. Lukács orvos volt, sokat tanult, őt nagyon érdekli az események pontos leírása. Ezért nála találjuk meg Jézus születésének legrészletesebb leírását.

János sokkal inkább teológiai oldalról közelíti meg a dolgokat, őt nem annyira maguk az események érdeklik, hanem a mögöttük levő teológiai igazságok. Az a csodálatos, hogy bár nagyon különböznek, mégis egyetlen egységes könyvet írtak, ami nem mond ellent egymásnak. Ők azt írták le, amit Isten mondott nekik.

Mi a Bibliát nem írjuk, hanem ajándékba kapjuk. Mi a Szentírás 66 könyvét a Szentlélek ajándékaként vesszük a kezünkbe. Ezek után valaki feltehetné a kérdést? Miért egy bezárt, lezárt könyv a Biblia? Istennek nincsenek új kijelentései? Ha valamilyen ásatás során megtalálnák például Pál apostol Listrabeliekhez írt levelét. (Ilyenről nem tudunk, de Pál nekik is írhatott levelet.) akkor az bekerülne a Bibliába? De azt is kérdezhetné valaki: miért kell csak a Bibliát a hit dolgaiban mértékadóként elfogadni? Hisz nagyon jól tudjuk, hogy a római katolikus egyház az ú.n. tradiciót, vagy más néven egyházi hagyományt is ugyanolyan tekintélyként fogadja el, mint mi a Bibliát. Nem arrogancia, beképzeltség azt kijelenteni, hogy mi csak a Bibliát fogadjuk el hitünk mértékének?

Nyílván, ehhez is hit kell. Mi hisszük azt, hogy Isten a Bibliában adta meg számunkra az üdvösség megismeréséhez való kijelentést. Mi elolvassuk a tradiciót, az ú.n. apokrifus könyveket is (az apokrifus könyvek a Bibliával egy időben keletkezett könyvek, egy részük benne van a katolikus Bibliában is) , de mégis hisszük, hogy a Biblia számunkra Isten tökéletes kijelentése, amihez úgy ahogy a textusunkban olvastuk, nem szabad hozzá tenni és nem szabad elvenni belőle. Jézus a megkísértésekor a Sátánnak is azt mondja: meg van írva. Mi ezt hisszük és ebben boldogok vagyunk.

2 Nap Ki írta a Szentírást? Ki a Biblia szerzője?

Text.2 Pét.1,19

Amikor egy könyvet a kezünkbe veszünk, sok minden megragadhatja a figyelmünket. Megragadhat a könyv címe, a könyv borítója, de azért a legfontosabb a szerző. Főleg, ha őt ismerjük, akár más könyveiből, akár személyesen. Egy ismeretlen szerző nem érdekel annyira bennünket. De ha a szerzőt, akár könyveiből, akár személyesen ismerjük, akkor megvásároljuk az újabb könyvét is.

Nos, ha a Szentírás szerzőjére kérdezünk rá, akkor erre nem könnyű válaszolni, ennek a könyvnek különös szerzője van. Mert még annak ellenére is, hogy a Szentírást emberek írták, Isten embereket használt fel, mégsem mondhatjuk, hogy a Szentírás szerzője Mózes vagy Pál apostol, illetve a Bibliai többi írója.

A Szentírás a mi hitünk szerint a Szentlélek írta. Ennek a könyvnek mennyei szerzője van. A Szentírás szerzője a Szentlélek. Ez már eleve egy óriási tekintélyt kölcsönöz ennek a könyvnek. Mert a többi könyvekkel úgy vagyunk, hogy bármennyire is szeretjük őket, bármennyire is tiszteljük a szerzőket, mégiscsak tudjuk, hogy ők is, pont mint mi, csak gyarló emberek voltak.

De a Szentírásban magával Istennel van dolgunk, a Szentlélekkel találkozunk, aki isteni tekintéllyel mondja el, hogy ez így van és nem másként. Más könyvet, bárki is írta kritizálhatunk, de ki merné a Szentírást kritizálni, ki merne neki ellent mondani?

Persze, azt hogy a Szentírást a Szentlélek írta szintén kétségbe lehet vonni és sokan kétségbe is vonják ezt, és a benne írtakat nem tudják, nem akarják elfogadni. Nagyon sokan nem fogadják el a teremtés-történetet, Jézus szűztől való fogantatását, feltámadását, mennybemenetelét. Nem fogadják el azt, hogy van menny és pokol, hogy van üdvösség és kárhozat, hogy vannak, akik megtartatnak és vannak, akik elvesznek. Vajon tényleg a Szentlélek írta a Bibliát? Vajon tényleg igaz?

Nyílván, hogy ezt hinni is kell, hogy a Szentírásból maga Isten szól hozzánk, hogy a Szentlélek adta az emberek szívébe, gondolataiba, hogy mit írjanak le. Ők nem a maguk gondolatait írták le, még akkor sem, ha személyiségük pecsétje rajta van az írásaikon. Péter apostol azt mondja, hogy Isten szent emberei a Szentlélektől indíttatva szóltak. Az apostol ezt tudhatta, hisz ő Jézussal volt a megdicsőülés hegyén is, amikor Mózes és Illés megjelent. Ekkor szó is hallatszott: ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!  Ezt a mennyből Hozzá intézett szózatot hallottuk, mert vele együtt voltunk a hegyen, mondja el később. A Szentlélek valósággal kényszerítette őket az írásra, ők nem tehettek mást, mint hogy leírták, amit a Szentlélek nekik mondott.

Sokszor nyilván vannak nehézségeink is a Biblia olvasásakor. Sokszor úgy tűnik, hogy a Biblia ellentmond önmagának, s nem tudjuk, hogy bizonyos dolgokat hogyan értsünk és értelmezzünk. Csak egy példát szeretnék elmondani erre. Az 1 Sám.17,2 és a 2 Sám.21,19. Hogyan ölte meg Dávid Góliátot? A második ige szerint nem Dávid ölte meg Góliátot, hanem a betlehemi Jaare_- Oregim fia. Itt az lehetséges, hogy hiányzik egy szó, éspedig hogy Dávid ölte meg Góliátot és testvére Elhánán Laknát, a Góliát testvérét. Azért mi azt elismerjük, hogy szavak maradhattak aki a Szentírásból is, de ez még nem jelent ellentmondást.

A Bibliára azt a szót is használjuk, hogy azt az Isten Szentlelke ihlette, inspirálta. A görög szövegben erre egy különös szó van :”theüpneüsztosz”. Ezt szó szerint úgy lehetne fordítani: Isten belelehelte, belefújta. Vagyis a Biblia könyveinek írói is tudatában voltak annak, hogy őket Isten ihlette és azt le kellett írják. Az igében tehát Isten maga szólal meg, Ő maga szólít meg minket. Tudjuk azt, hogy Isten utolsó szava, végleges szava mag az Úr Jézus Krisztus. Már más szó nem lesz, Ő az utolsó szó, ige, kijelentés.

Persze, erre is lehet azt mondani, hogy egy híres regényt, zeneművet is inspirált, ihletett emberek írtak és nem maguktól írták le azt, amit leírtak. Nagyon sokszor ezek az emberek hitték, hogy azt, amit ők alkottak, az Istent dicsőíti. Nyílván, hogy mi hisszük, hogy például Bachot is a Szentlélek inspirálta, amikor nagyszerű kantátáit, zeneműveit megírta. Ő minden műve alá odaírta: SDG.  Én is mindig úgy ülök le prédikációt írni, hogy hiszem, Isten inspirál abban, amit leírok. Azon túl, hogy én becsületesen felkészülök, kommentárokat, prédikációkat is hozzáolvasok, beleteszem legjobb hitem és tudásom, ennek ellenére hiszem, hogy Isten Szentlelke vezérli kezemet az írásban. Erre engem Isten Szentlelke tett képessé.

És mégis, bármilyen szép zeneművet is komponáltak, bármilyen szép prédikációt is írtak, ez mégiscsak emberi munka. De amit a Szentírás szerzői leírtak, az teljes, ahhoz nem kell hozzá tenni és nem kell elvenni belőle.  Az Isten igéje tehát más, mi azt hisszük és valljuk, hogy ebben adta Isten számunkra a szükséges kijelentést és ehhez valóban nem kell se hozzátenni, se elvenni belőle. Az Írással kapcsolatban szoktunk nem csak inspirációról, hanem  illuminációról , vagyis megvilágosodásról is beszélni. Az inspiráció, az ihletettség azt jelenti, hogy bár a Szentírás szerzői hétköznapi, egyszerű emberek voltak, mégis Isten Lelke által írták le azt, amit leírtak.

De például az igehirdetés előtti imádságban szoktuk kérni a Szentlélek általi megvilágosítást, hogy a Szentlélek vezessen minket az ige magyarázatában és megértésében. Erre a leírt szentírási szöveg megértésében és magyarázásában van szükségünk, hogy jól értsük az igét, hogy ne értsük félre és ne magyarázzuk félre, hogy jól megértsük, hogy mit akar ez az ige mondani, hogy jól megértsük az üzenetét.

De vigyázzunk, hogy ezt a kettőt, az ihletést és a megvilágosítást ne mossuk egybe. Az első a Szentírás íróira, a második pedig a Szentírás magyarázóira vonatkozik. Nyílván, hogy mind a kettő nagyon fontos, de az első a fontosabb. Az írók nem tévedtek, a magyarázók tévedhetnek. Ha azt mondjuk, hogy a Szentírás írói is tévedhettek, akkor vége az ige tekintélyének, mert akkor már nincs súlya a szavaknak.

De nyílván, azt is kell kérni, valahányszor igehirdetőként, magyarázóként vagy csak egyszerű olvasóként nyúlunk a Szentíráshoz, hogy a Szentlélek világosítson meg minket, világosítsa meg értelmünket.

3 Nap Az igazság. Text.2Tim.2,15

 

Micsoda az igazság?-  tette fel Pilátus a kérdést Jézusnak. Jézus erre azt válaszolja, hogy Ő azért jött, hogy az igazságról bizonyságot tegyen. Igen ám, de ebben az a bökkenő, hogy olyan sokan állítják azt magukról, hogy ők a tiszta igazságot mondják. Honnan lehet hát tudni, hogy valaki az igazságot mondja?

Pilátus kérdését mindnyájan megértjük. Hisz mi egy olyan korban élünk, amikor mindenki mindenben kételkedik, ha valaki azt állítja, hogy ő az igazságot mondja, azt arrogánsnak, beképzeltnek tartják. Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy te birtokolod az igazságot? – kérdezik az ilyen embertől. S mi van a többi vallással, akik szintén azt állítják, hogy ők mondják meg az igazat. Ma az emberek nagy része nem csak a Bibliát kérdőjelezi meg, hanem Isten létét is és így érthető a cinikus kérdés: micsoda az igazság?

Az is nagy veszély, hogy a keresztyén egyház átveszi a filozófia gondolatait és Isten igéjét annak a segítségével próbálja magyarázni. Pedig Luther azt mondja az énekében: „Isten szava megáll mindenha”.  De sokan a filozófusokra figyelnek és Isten igéjét emberi gondolatoktól teszik függővé. Azt mondják, hogy Isten szava csak akkor lesz igévé számunkra, ha mi elfogadjuk azt. Ilyen esetben az ember kerül az ige fölé, az igének már nincs tekintélye számára.

Mi tehát az igazság? Ki tud erre a kérdésre válaszolni? Hát ki tudna jobban, mint maga Isten. És ő az igazságot igéjében jelentette ki. Pál arra figyelmezteti Timóteust, hogy ő minden emberi beszéd közepette tartsa magát Isten igéjéhez. Azt mondja, hogy vigyázzon arra, hogy helyesen hasogassa az igazság beszédét( 2 Tim.2,15).

A Biblia nagyon sokat beszél az igazságról, hogy mi is az igazság és ezt nekünk is fontos tudni. Az igazság nem egyszerűen a hazugság ellentéte, nem arról van szó csupán, hogy az igazság Istene szemben áll a hazugság atyjával. Az „igazság „ szó a héber nyelvben, amiből a mi „ámen” szavunk is származik. Az „ámen” pedig megbízhatóságot jelent elsősorban. Arra rá lehet állni, mint egy kősziklára. A világban semmi sem állandó, de Isten beszéde megmarad örökké. Aki ráépíti életét az Isten szavára, az igére, az előbb-utóbb rájön arra, és boldogan tapasztalja, hogy életét a kősziklára építette, ami nem rendül meg. Jöhet az eső és az árvíz, nem fog összedőlni. Ezért boldog ember az, aki a megbízható isteni szóra, az igére építette fel életét, ami maga az igazság.

A reformáció , a hitvallások nagyon határozottan ragaszkodtak ahhoz az igazsághoz, ami a Szentírásban van megírva. Tudjuk azt is, hogy a reformáció azért is indult el, mert a középkori egyház a Biblia mellé odatette az ú.n. „egyházi hagyományt”, ami sokszor ellentmond a Biblia tanításának és így egy tévútra vezeti az embert.

Persze, ma már a reformáció tanítását is kétségbe vonják, azt mondván, hogy azok már túlhaladottak. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy a kételkedés jobb mint a bizonyosság. Ők azzal érvelnek, hogy ez az őszinte, ez az emberi. Ők azt mondják, hogy beképzelt ember az, aki annyira biztos a dolgában, jobb ha kérdéseket teszünk fel, ma a kételkedés divat lett, mindenki mindenben kételkedik, a kételkedést vallási rangra emelik.

Lehet-e hát teljes bizonyosságra jutni, s ha igen, mi ennek a titka? A Biblia azt mondja, hogy mindet a Szentlélek vezet bizonyosságra. Mi hisszük, hogy a Szentlélek nem csak inspirálta, ihlette a Szentírás szerzőit, hanem ő munkálja azt a hitet is, amivel mi hiszünk az igében. Ő vezet minket hitre, hogy elhiggyük, hogy Isten igéje az igazság.

De hogyan kell ezt elképzelni? Hallunk egy mennyei hangot, ami meggyőz bennünket az ige igazsága felől? Nem, a Szentlélek másképp dolgozik, ő nem dolgozik ige nélkül, az ige megkerülésével. A Szentlélek munkája az, hogy miközben olvassuk, hallgatjuk az igét, érezzük, hogy ez az ige személyesen hozzánk szól, minket szólít meg s érezzük, hogy ez az ige tényleg az igazság. Szívvel kezdünk el hinni és ez minden kételkedést kiűz az életünkből és minden kételkedést le tudunk győzni. Így nem csak megszeretjük Isten igéjét, de meg is hajlunk előtte és engedelmeskedünk is neki.

Persze, a kételkedés nem egy csapásra tűnik el belőlünk. Sokszor felüti bennünk a fejét, nem akarunk kételkedni, és mégis újra és újra kételkedünk. Ilyenkor imádkozni kell, mert csak a Szentlélek tudja a kételkedést teljességgel kiűzni belőlünk, hogy tényleg elhiggyük, hogy Isten igéje az igazság.

A Szentlélek nem csak igehirdetést használja fel abban, hogy mi bizonyosságra jussunk, hanem például a szülői, nagyszülői nevelést is. Pál írja, hogy Timóteusban ugyanaz a hit volt, ami már anyjában és nagyanyjában is lakozott. De a Szentlélek felhasználja a tanítást is, például a Káté tanítását és tanulását.

A kételkedés a hitetlenségből jön és hitetlenségre vezet. A kételkedés rettenetes bűn és a bűnt mi el karjuk kerülni. Mi nem kételkedni akarunk, hanem hinni, biztosan és boldogan hinni, hogy amit Isten az Ő igéjében kijelentett, az mind igaz, az Ő ígéretei is mind igazak és be fognak a mi életünkben teljesedni. Ezért kérjük mi is a tanítványokkal együtt: Uram, növeljed a mi hitünket.

4 Nap A cél text. 2Tim.3,16-17

Mi a Bibliát nem „csak úgy” ahogy népiesen mondanánk, nem potyára kaptuk. Istennek ezzel egy határozott célja volt. Ezt a célt jó nekünk szem előtt tartani, hogy mit is akar vele Isten elvégezni a mi életünkben a Szentlélek által. Mert olyan könnyű ezt a célt eltéveszteni, elhanyagolni. Mert lehet úgy is foglalkozni a Bibliával, hogy végül semmi hasznunk nem lesz belőle. Pál a 2 Tim.3,16-ban elmondja, hogy mi9lyen céllal adta nekünk Isten az Írást.

Nagyon fontos, hogy a hitéletben lássuk azt, hogy vannak fontos és mellékes kérdések. A fődolog maga Jézus Krisztus. Tulajdonképpen Ő áll a Biblia középpontjában. Nyílván, ezt úgy is lehet fogalmazni, hogy a Biblia Istenről, a Szentháromság Istenről szól, hisz Isten három személyben jelenik meg.

A Biblia nem elsősorban az értelmünket célozza meg, jóllehet a Szentírás megértésében nagyon fontos szerepe van az értelemnek. Mégis a Bibliát elsősorban nem az értelemmel lehet megközelíteni. Ha csak az értelem oldaláról közelítjük meg, a hitünk nagyon hideg és száraz lesz. A Szentírást elsősorban a szívünkkel kell megközelítenünk, a Biblia nem csak a fejünkben, hanem a szívünkben kell legyen.

Aki a Bibliát csak értelmével közelíti meg, az mindig bizonyítani akar, mégpedig a maga igazát akarja bizonyítani. Nagyon jól látható ez egyes felekezetekben. A Biblia nem is csupán egy érdekes könyv, jóllehet a Bibliában nagyon sok érdekes dolog van, rengeteg információt szolgáltat a régi időkről, amit más könyvekben nem is lehet megtalálni. Például az Ap.csel. 27-28 fejezetek az egyik legrészletesebben leírt hajózási történet abból a korból, hogy mit is tettek a hajósok a menekülés érdekében. Nagyon sok érdekes információ van növényekről, állatokról, építkezésről, szokásokról.

A Biblia nem is egy hittankönyv, hogy konferenciákon, szimpóziumokon vitatkozzunk annak igazságain. Sok olyan ember van, a mi gyülekezeteinkben, akik nagyon szívesen vitatkoznak egy-egy bibliai kérdésről, csak épp hinni és engedelmeskedni, megtérni nem akarnak.

De a Biblia nem is egy érzelmes könyv, ami jól megmozgatja az érzéseinket, amikor beleéljük magunkat a Bibliai szereplők helyébe és helyzetébe, hogy milyen lehetett Dániel helyzete az oroszlánok vermében és milyen érzések kavarogtak Dávidban, amikor saját fia támadt ellene. Az is rendkívül megható, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat mindabba a kínba és szenvedésbe, amit Jézus a kereszten értünk elhordozott.

Persze, nekünk is vannak érzéseink. A Bibliát nem szenvtelenül olvassuk, de mégsem elég az, hogy ez csak érzelmeinket mozgatja meg, de akarati döntés , egy-egy bűn megbánása nem következik be nyomában. Hányszor hullatnak emberek könnyeket a prédikáció alatt ,de hazamenve mégis ott folytatják az életüket, ahol épp abbahagyták. Édesapámra emlékezem, ő nagyon örült, hogy egy férfi sírt a prédikációja közben. Örömmel újságolta ezt el édesanyámnak. Mire édesanyám azt mondta: Józsi bácsiból csak a pálinka sírt, amit istentisztelet előtt megivott.

Végül: a Biblia célja nem a mi kíváncsiságunk kielégítése, hogy mi mindent megtudjunk és minden kérdésre választ találjunk. Kálvin társaságában arról beszélgettek egyszer, hogy milyen is lesz a mennyben. Mire Kálvin azt mondta: ne azon filozófáljatok, hogy milyen lesz a mennyben, hanem járjatok azon az úton, ami a mennybe vezet.

János apostol evangéliuma végén válaszol arra a kérdésre, hogy miért is adta nekünk Isten az Ő igéjét. Azt mondja, hogy ha mindent leírtak volna, amit Jézus tett, mondott, a világ sem fogadhatná be a könyveket, de amik megírattak, azért írattak meg, hogy higgyünk. Ez az ige elsődleges célja, hogy mi higgyünk és bízzunk benne.

Mert a Szentlélek a hitet bennünk az ige által teremti meg. És nem akármilyen hitet, hanem az üdvözítő hitet. Mert az igében Isten minket keres, mégpedig megtartásra keres. Azért keres, hogy higgyünk és életünk legyen az Ő nevében. Isten azért adta a kezünkbe a Bibliát, mert az igében maga Isten jön hozzánk. Az igére nyilván nem csak addig van szükségünk, amíg hitre jutunk, hanem utána is, mégpedig azért, hogy növekedjünk és erősödjünk a hitben.

De az igének van egy ú.n. normatív szerepe is. Nekünk szükségünk van az igére, hogy lássuk, hogy mit is kell nekünk cselekednünk, hogy mihez tartsuk magunkat. Nekünk az ige szerint kell élni, minden cselekedetünket ahhoz kell igazítanunk. Minket nem a korszellem, az emberek véleménye, nem a média, az internet vezérel, hanem Isten igéje. Mi Isten igéjéből tudjuk meg, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy mit kell cselekedni vagy mit nem kell cselekedni. Isten a rendnek és a fegyelemnek az Istene.

Képzeljük el, hogy mi történne, ha egy nap bejelentenék, hogy ma semmilyen közlekedési szabályhoz nem kell tartanunk magunkat. Hát a temetkezési vállalatoknak pár nap múlva nagyon busás jövedelme lenne. A közlekedési szabályok az élet védelmében vannak, de azok a szabályok is, amiket Isten ad az Ő igéjében.

Ez nem jelent azt, hogy nem lehetnek jó szokások, hagyományok, amikhez tartjuk magunkat, amik nincsenek megírva a Bibliában. Csak egy példa: a keresztyén ember szép szokása a napi igeolvasás. Erre nem találunk kifejezett parancsot a Bibliában, de ez egy nagyon jó szokás, amihez jó tartani magunkat. Mert bár ez nincs kifejezetten megparancsolva, de mi nem növekedhetünk a hitben naponkénti bibliaolvasás nélkül. Az ige olvasása, hallgatása által mindig erősödik a hitünk. Az ige int is, figyelmeztet, adott esetben meg is ítél minket, helyreigazítja az életünket. Ezért olvassuk naponta Isten igéjét.

5 Nap A bibliaolvasás Text. Ján. 5,39

Az nem is kérdés, gondolom, hogy mindnyájunknak van Bibliája. Talán nem is csak egy, hanem több is, esetleg több fordításban vagy több nyelven is. Tudjuk azt, hogy ez nem mindig volt így. A kommunizmus ideje alatt sokan örültek, ha bár egy Újszövetséggel rendelkeztek. Most is vannak olyan országok, ahol keresztyén-üldözés van, ahol nagyon boldogok, ha esetleg egy evangélium a kezükbe kerülhet. Nagyon sok olyan család van, ahol a Biblia csak a könyvtár egyik darabja, vagy épp dísze. De nem olvassák, nincs mindennapi használatban. Van sok olyan család, ahol esetleg vasárnap vagy ünnepnapokon olvassák csak a Bibliát.

Ezért nagyon időszerű kérdés: olvassuk-e a Bibliát és ha igen, hogyan tesszük ezt? Először is tudatosítsuk magunkban, hogy mekkora ajándék, ha a Bibliát a saját nyelvünkön tudjuk olvasni. Azért is hálát adhatunk, hogy több fordítás is rendelkezésünkre áll, amit mind jó használni.

A megszokott Károli fordítás mellett most már elérhető a revideált Károli és az Új fordítás is. Aki más nyelveken is beszél, az olvassa a bibliát ezeken a nyelveken is. Minél több fordítást használunk, annál gazdagabb lesz a bibliaolvasásunk.

Ha keresztyén családban nőttünk fel, akkor megszokhattuk a Biblia közös olvasását. A mi családunkban ez mindig este történet, amikor együtt volt a család. Emellett természetesen nagyon áldott dolog a személyes foglalkozás a Bibliával. A Bibliát naponta kell olvasni. Aki nem olvassa naponként, annak a hite sorvadni kezd.

Most már nagyon áldott eszköz áll rendelkezésünkre, a Református Bibliaolvasó Kalauz, mely 3 év alatt végigveszi az egész Bibliát. Minden napra van Ó és Újszövetségi rész is, és egy rövid magyarázat is segít a rész megértésében. Emellett nagy segítséget jelenthetnek az ú.n. áhítatos könyvek, amik most már igen szép számmal állnak rendelkezésünkre. Naponta olvassunk el legalább egy áhítatot is, de lehet többet is.

Fontos az is, hogy a Bibliát imádkozva olvassuk. Sámuel szép imádsága örök érvényű: szólj Uram, mert hallja a te szolgád. A Szentírás nem egy könnyű olvasmány, ezért óriási szükségünk van a Szentlélek megvilágosító munkájára, hogy értsük is meg, amit olvasunk. Nagyon ki szeretném hangsúlyozni, hogy a Szentírás alapigazságának, az üdvösség útjának megértéséhez nem kell teológia. Ezzel nem akarom lekicsinyelni a teológiai tudást, mert vannak olyan igék, amiket csak komoly háttérismerettel lehet magyarázni. Például a Jelenések könyve olvasásakor elengedhetetlen, hogy ismerjük a császárkultuszt.

Ezért fontos az igeolvasás mellett az igehirdetés, amit az arra kiképzett, teológiai tudással rendelkező lelkipásztorok végeznek, akik jó esetben elolvassák az eredeti szöveget és kommentárokat, igemagyarázatokat, más igehirdetők prédikációit is tanulmányozzák. Amennyiben egy igét nem értünk, nyugodtan kérdezzük meg lelkipásztorunkat. Lehet, hogy ő sem tud azonnal választ adni, de könyvtárában utána néz és megkeresi a helyes választ.

Nagyon fontos, hogy mély tisztelettel közeledjünk az igéhez. Aki nem tiszteli, hanem kritizálja az igét, az semmit se fog nyerni annak olvasásakor. Az is fontos, hogy szeressük az igét, mert az annak az Istennek a szava, aki minket úgy szeretett, hogy Egyszülött Fiát adta értünk.

Nagyon fontos, hogy időt szakítsunk a Bibliával való foglalkozásra. Modern életünk egyik legnagyobb nyomorúsága a rohanás, hogy semmire sincs igazán időnk, mindent csak úgy „kutyafuttában” intézünk. Persze, azt is nagyon jól tudjuk, hogy arra van időnk, amire időt szakítunk. Aki szereti a labdarúgást, az szakít időt a meccsek megnézésére, akinek van egy hobbija, annak arra mindig van ideje. Így lesz ez a bibliaolvasással is, időt kell szakítsunk rá. Fontos, hogy Isten előtt elcsendesedjünk, kikapcsoljunk minden zavaró tényezőt, hogy Isten szavára, igéjére figyelhessünk. Ha a hétköznapokon nincs is időnk, szenteljük meg az Úr napját, az legyen tényleg Istené, azon foglalkozzunk sokkal többet az igével, bibliaolvasással. Ilyenkor mélyüljünk el az igében.

Ez a nap különösen is alkalom arra, hogy a Biblián kívül más segédeszközöket igénybe vegyünk. Említettem már az áhítatos könyveket, de most már hála Istennek rengeteg más könyv is rendelkezésünkre áll. Nagyon sok olyan könyv van, ami egy – egy témát dolgoz fel, amiben jó elmélyedni, de vannak olyanok is, amelyek egy bibliai személyről szólnak. Ma már óriási segítség az internet, rengeteg igehirdetést, előadást hallgathatunk naponta, illetve teológiai kérdésekben is tájékozódhatunk. Éljünk ezzel az áldott lehetőséggel is. Így elérhetők olyan kincsek, amik régen nem álltak rendelkezésre.

Mindenkit buzdítok egy teológiai, bibliai könyvtár kialakítására. Én Hollandiában láttam, hogy az egyszerű egyháztagoknak is legalább 4-5 méternyi teológiai könyvtára van: áhítatos könyvek, kátémagyarázatok, prédikációs kötetek, meglepett magas szintű teológiai képzettségük, tájékozottságuk egyházi és lelki kérdésekben.

Nagyon tanulságos lehet számunkra azon könyvek tanulmányozása, amik az egyház történetéről, a híres  keresztyének életéről szólnak. Nekem óriási élmény volt ifjúkoromban a Quo vadis vagy a Köntösömre sorsot vetettek című könyvek elolvasása. De nagyon tanulságos lehet a reformátorok életéről olvasni vagy megismerni például a gályarab lelkipásztorok helytállását, szenvedését vagy atyáink szenvedését , akik megjárták a kommunista börtönök poklát. Ezek a történeti könyvek a bizonyságok fellegei, amik körül vesznek, mind-mind áldott segítség lehet hitünk erősödésében.

 

6 nap Amikor az ige megszólal Text. Mt.5,13-16

A mai napon beszéljünk arról, hogy mi különbség van Isten szava és a mi emberi szavaink között. Nagy a veszély, hogy mi túl sokat beszélünk és nem engedjük az igét szóhoz jutni. Mi rengeteget beszélünk, rengeteg információ áraszt el minket, de emiatt is a hallásunk nagyon felületes, sok minden az egyik fülünkön be, a másikon ki. Egy ilyen világban nagyon nehéz Isten igéjére figyelni és azt komolyan venni. Az ige is elmegy különösebb hatás nélkül a fülünk mellett. Megdöbbentett, hogy már többször is rákérdeztem emberekre, akik azelőtt egy-két nappal temetésen vettek részt, hogy mi volt az ige. De fogalmuk sem volt róla. Egyszerűen elfelejtették vagy meg sem hallgatták azt.

Az igére nagyon oda kell figyelni, azt meg kell jegyezni és annak engedelmeskedni kell. Ezt más szavakkal úgy fejezzük ki, hogy az ige szerint kell élni. Mert minket nagyon fenyeget az a veszély, ami ős-szüleinket is megejtette, hogy mi nem Isten szavára, hanem a Sátánra figyelünk és neki engedelmeskedünk. Mert a bűn nem a cselekedettel kezdődik, hanem azzal, hogy nem az Úrra, hanem a Sátánra figyelünk. Pedig nekünk Istenre kell figyelni és neki kell engedelmeskedni. A megtérés tulajdonképpen nem is más, mint engedni, hogy Isten igéje belénk hatoljon, bennünk hitet és hitből való engedelmességet munkáljon.

Jézus azokat mondta boldogoknak, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét. Ez a bensőnkben, a szívünkben történik, aztán meglátszik külső életünkben is. Mi elkezdjük tartani magunkat az igéhez, az ige emberei leszünk. Pál apostol a levelei végén mindig intéseket fogalmaz meg azok számára, akik az ige szerint akarnak élni. Megmutatja azoknak, hogy mit is jelent a valós életben az igéhez tartani magunkat.

Jakab apostol is felszólít arra, hogy az igének megtartói , cselekvői legyünk és ne csak hallgatói. Tehát nem elég meghallgatni az igét, azt meg is kell cselekedni. Levelében nagyon sok utalás van arra, hogy ez mit jelent. Hogy csak egy példát mondjunk, a hívő ember nem lehet személyválogató.

De hol hangzik fel az ige? Hát egy dolog biztos: a gyülekezet összejövetelein. Nem véletlenül beszélünk az ige szolgálatáról, az ige szolgáiról, ma ez nem is olyan egyszerű, mert az emberek nem szeretik azt, ha megmondunk nekik valamit. Nekik ne mondja meg senki, ők már felnőttek, majd ők eldöntik, hogy mi a jó és mi a rossz. Nyílván, hogy itt óriási az igehirdetők felelőssége, hogy ők valóban Isten igéjét hirdessék, ne emberi véleményeket fogalmazzanak meg. A hallgatók meg kell érezzék, hogy ez valóban nem emberi szó, hanem Isten szava hozzájuk, hogy az igehirdetőn keresztül maga Isten szólít meg.

Arra is nagyon kell vigyázni, hogy a teljes Szentírás üzenete szólaljon meg, jusson szóhoz. Ne csak azokról az igékről beszéljünk, amik nekünk „fekszenek”, amikről úgy gondoljuk, hogy senkit sem sértenek, merjünk a Szentírás kemény igéiről is prédikálni. Mi azokat az igéket is el kell fogadjuk, amik nekünk nem annyira tetszenek. Nagyon fontos, hogy a Szentírás nagy igazságai napirendre kerüljenek, hogy mi a bűn, mi a kegyelem, kicsoda Isten, kicsoda az ember, mi a megváltás, mi a megszentelődés. De azt is látnunk kell, hogy mi az Isten munkája és mi a mi felelősségünk. Világosan kell látnunk, hogy mi a megtérés, hogy mi az újjászületés. Tisztán kell látnunk azt, amit a Káté így fogalmaz meg: nyomorúság, megváltás és hálaadás. Nagyon jól kell lássuk a Szentháromság személyeinek a munkáját az életünkben. Tanítást kell kapnunk a végső dolgokról, az örök életről, a feltámadás kérdéséről is.

Mi nem szabad az igét megtartanunk a magunk számára. Mert az igére nem csak a gyülekezetnek, nem csak ami kis zárt közösségünknek, hanem a világnak is szüksége van az igére. Isten igéje a világ világossága, nem csak a hívőké, mert Isten nem csak a hívőket szereti, hanem ezt a világot is, és meg akarja menteni, meg akarja váltani azt. Mert ez a világ mégis csak Isten világa. Enyém a föld és annak teljessége, mondja a 24-ik zsoltár. Isten nem mondott le erről a világról. Jézus a Hegyi Beszédben azt mondja, hogy ti vagytok a földnek sója és ti vagytok a világ világossága és úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a tii jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Mi büszkék vagyunk arra, hogy demokráciában élünk, ami népuralmat jelent, tehát ahol a nép dönti el, hogy mit akar tenni, hogy mi számára jó. De Isten teokráciát akar, ez Isten uralmát jelenti s ezt Ő igéje által valósítja meg. Mi el kell mondjuk a világnak, hogy Isten parancsolatai ma is érvényesek, ezeket ma is meg kell tartani. Mi nem az emberek véleményét tartjuk irányt adónak, hanem Isten szavát.

Nekünk az igét mindig mondanunk kell. Péter és János egy adott ponton azt a parancsot kapják a főpapoktól és az írástudóktól, hogy ne szóljanak többé a Jézus nevében. De ők ennek nem engedelmeskedhetnek, mert inkább Istennek kell engedelmeskedni, mintsem embereknek. Mi nem hallgathatunk a Jézus nevéről, mert nem adatott más név, ami által megtartatunk, csak az Ő neve. Az apostolok nem voltak hajlandók hallgatni erről a névről, hanem bátran bizonyságot tettek róla, még akkor is, ha ezzel az életüket sodorták veszélybe.

Az egyház története során nagyon sokszor a bátor bizonyságtétel a vértanúhalált jelentette. De ők ekkor sem hallgattak és ezért oroszlánok elé, máglyára vagy börtönbe kellett menniük.

Nagyon sok ember van, aki nem olvassa Isten igéjét, de látja a keresztyének életét, és ahogy valaki találóan mondta: a keresztyének élete az ötödik evangélium. Tegyünk mi is bátran bizonyságot róla.

                                                                                                            Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozatot J van Amstel Door Woord en Geest című könyve alapján írtam)