igehirdetési sorozat reformáció nagyhetére Jézus tanítása

 

Igehirdetési sorozat Reformációi nagyhétre

Jézus tanítása

1 Nap Jézus Názáretben Text. Luk.4,16-21

Ennek az áldott nagyhétnek az alkalmain Jézus tanítása kerül figyelmünk középpontjába. Ez nem véletlen, hisz a reformációban nagyon fontos volt a tanítás. A középkorban gyakorlatilag semmi tanítás nem volt, a prédikációk, ha egyáltalán voltak, nagyon rövidek voltak, és az is csak egyfajta olcsó szórakoztatás volt. Sajnos, bizonyos egyházakban most sincs ez másképp. Részt vettem egy 4 órása templomszentelő istentiszteleten, az igehirdetés ebből 4-5 perc volt.

Ezért gondoltam arra, hogy ezen a héten beszélgessünk Jézus tanításáról. Az első tanítása Názáretben hangzott el, ott ahol gyermek és ifjúkorát töltötte, ahol mindenki jól ismerte.

Most ide érkezik , valószínűleg tanítványaival együtt. Minden szempár reá szegeződik. A feszültség egyre növekszik. Vajon mit fog mondani? Vajon milyen csodát fog véghez vinni? Egyszer csak ott áll előttük Jézus, az ácsmester fia, aki azonban az Isten Fia is. Épp felolvasott egy részt Ésaiás próféta könyvéből. Minden ember, aki a zsinagógában van, feszülten figyel Jézusra. Mit fog ma nekik mondani?

Meg kell próbáljuk magunkat belehelyezni ebbe a helyzetbe, hogy mit éltek át ezen a napon a názáreti emberek, kicsinytől fogva nagyig. Jézus, a József és Mária fia újra itthon van. 30 éves koráig itt lakott, itt élt közöttük, mindenki ismerte őt itt. De mindenki ismerte szüleit és testvéreit is. Názáret nem volt nagy helység, itt mindenki jól ismerte egymást. Hallották azt is, hogy ő néhány tanítványt elhívott magának, ismeretessé lettek csodái és mindenki hallott ezekről. A közvéleményt ezek a dolgok nagyon foglalkoztatták.

Azt is hallották, hogy Jézus prédikált a zsinagógákban és igehirdetése egészen különös. Másképp tanított, mint az írástudók. Hatalom és tűz volt beszédében. Azt is hallották, hogy csodákat is tett, tisztátalan lelkeket űzött ki és betegeket gyógyított. Ezek a csodák is foglalkoztatták a názáreti embereket. Egyfajta csodadoktor hírében állt. Kapernaumban betegeket gyógyított, megszállottakból űzött ki ördögöket. Meggyógyította a százados szolgáját, Péter anyósát, a vérfolyásos asszonyt, a száradt kezű embert és feltámasztotta Jairus leányát.

Ha Jézus ilyen csodákat tett és ilyen sokat, akkor a názáretiek úgy gondolják, hogy a csodák itt sem fognak elmaradni. És erre most itt az alkalom. Jézus megérkezett. Futótűzként terjedt el a hír Jézus érkezéséről. Már mindenki várta a szombatot, hogy mehessen a zsinagógába és hallgathassa Jézust. Hisz itt mindenki tudta, hogy Jézus szokása szerint szombaton a zsinagógába fog menni. A zsinagóga zsúfolásig megtelt. Senki se akarja ezt az eseményt, ezt az élményt kihagyni.

Az emberek nem csalódnak várakozásukban. Jézus valóban elment a zsinagógába. Ő nagyon szerette és értékelte a törvényt és a prófétákat és nem hagyott ki egy alkalmat sem, ahol Isten szava megszólalt. Tudjuk, hogy a zsinagógai intézmény a babiloni fogság idején alakult ki, amikor nem volt templom. Később, amikor a templom újjáépült, a zsinagógákat mint a helyi gyülekezet imaházát használták. Ez nem helyettesítette a templomot, annak megmaradt egyedülálló szerepe és hivatása.

Ha Jézus ennyire szeretett zsinagógába járni, mi elhanyagolnánk a templomlátogatást, ahol Isten igéjét hallgathatjuk? Hisz Jézus azt ígérte, hogy ahol ketten vagy hárman az ő nevében összegyűlnek, ő is ott van. S van-e nagyszerűbb dolog, mint együtt lenni Jézussal, az ő társaságát élvezni? Hisz ő megszólít minket, megérinti a szemünket, tanuljuk meg Jézustól, legyen számunkra is áldott szokássá a templomba járás!

Mert ahol mi összegyűlünk az ő nevében, ott ő megjelenik, ott ő végzi bennünk áldott munkáját, ott ő minket megtérésre vezet, ott ő erősíti gyenge hitünket és vigasztalja bánatos lelkünket, ő ott választ ad az életünk legégetőbb kérdéseire.

 Jézus tehát szokása szerint a zsinagógába megy. A zsinagógában szokás volt, hogy ha egy vendég érkezett, azt felkérték a tekercs olvasására és arra is, hogy szóljon a gyülekezethez. Jézus is kezébe vette az Ésaiás könyvének papirusz tekercsét, ami k. 20 méter hosszú volt és két rúdra volt a két végén lerögzítve. A rudak segítségével a tekercset ki lehetett bontani és újra össze lehetett göngyölíteni. Jézus tudatosan kikeresi az Ésaiás 61-et és elkezdi olvasni, pontosabban annak az első két versét. A próféta ezekben a versekben elmondja, hogy a Messiásra ki fog töltetn Isten Szentlelke. Az Atya azért küldte a Fiát a világba, hogy ő egy üzenetet közvetítsen, hogy örömhírt hirdessen a szegényeknek, hogy a megtört szívüeket bekötözze, hogy a vakok látását visszaadja. Hirtelen abbahagyja az olvasást és leül. Ez így volt szokás. A törvény és a próféták felolvasását mindig állva hallgatták, a magyarázatot ülve. Ezt mi is átvettük, hisz az igét állva hallgatjuk meg, Isten szavát megtiszteljük azzal, hogy állva hallgatjuk.

A feszültség egyre növekszik. Mindenki Jézusra figyel. Vajon most mi fog történni?  Mert ennek a rabbinak valami különös kisugárzása van. Egy szent komolyság árad belőle. A régi prófétai szó valahogy megelevenedik az ő szájában. Síri csend lesz s ebben megszólal Jézus:” ma teljesedett be ez az írás fületek hallására.

A hallgatóság számára ez teljesen új. Ezt az igét ők már sokszor hallották a zsinagógában. Tudták azt is, hogy amit a próféták megjövendöltek, az mind be fog teljesedni. A Messiás és vele az Úr jókedvének esztendeje el fog jönni. Ebben Názáretben senki sem kételkedett. De most ez a rabbi azt állítja, hogy ez az ige szemük láttára teljesedik be. Az az üdvösség, amiről a próféták szóltak most egészen közel jött hozzájuk. Most egy csodálatos üdvkorszak közelített el.. Jézus nem kevesebbet áálít, mint hogy az üdvösség, amiről Ésaiás próféta jövendölt, most testben ott áll előttük. Jézus itt most Názáretben úgy mutatkozik be, mint a megígért Messiás. Saját fülükkel hallják: felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, hogy betegeket gyógyítsak, hogy a foglyoknak is szabadulást hirdessek.. Most egy olyan pillanat jött el, amire Izrael évezredek óta várt, az Úr jókedvének esztendeje.

Az Úr felkent engem. Jézus itt kétségtelenül a Jordánban való megkeresztelkedésére gondol, hisz ott szállt rá Isten Szentlelke galamb formájában, ott mondta a mennyből jövő hang: ez az én szeretett Fiam! Jézus itt nem kevesebbet állít, mint hogy ott a Jordán partján az Atya felhatalmazta, hogy a messiási feladatokat elvégezze. Ha nem is mondja ki, de itt halálára és a megváltásra is gondolhatott.

 Micsoda prédikáció ez: Senki se kell a szegénységben elpusztuljon, senki se kell vakként a sötétben tapogatózzon, senki se kell a fogságban meghaljon Mert benne minden beteljesedett. Az Úr jó kedvének esztendeje eljött, a Messiás megérkezett. Jöhetnek a szegények, vakok, rabok, hogy vegyék vissza szabadságukat.

A zsinagógában jelen levő emberek ezt nagyszerűnek találták. Micsoda prédikáció, egy jó tetsző morajlás fut át az egész zsinagógán. Mindenki megegyezik abban, hogy ez egy szép prédikáció volt. Mindenki büszke Jézusra, íme Názáretből is származhat jó! Lukács meg is jegyzi: elcsodálkoztak kedves beszédén.

Annál is inkább csodálkoztak, mert jézus az ács fia volt, maga is ács. Nincs teológiája és rabbi iskolába se járt.  De most mégis megbotránkoznak, annak ellenére, hogy tetszett nekik a prédikáció, annak ellenére, hogy érzelmileg megmozgatta őket. Mert az érzelem megmozdulása még nem élő hit. Az ámulás még nem hit.

Milyen fontos üzenet van itt a mi számunkra is. Ma is nagyon sok ember hallja az igehirdetést, tetszik is neki, érzelmileg meg is mozgatja őket. De még sem történik semmi, nem születik meg az élő hit. Mert az élő hit ott kezdődik, hogy valaki elfogadja bűnei bocsánatát, Jézus Krisztussal személyes közösségbe jut. A zsidók a názáretiek ámulattal meghallgatták az igét, de nem alkalmazzák azt a saját életükre, nem adják át magukat Jézusnak. Isten őrizzen minket az ilyen igehallgatástól!

2 Nap Az evangélium dicsősége  Text: Luk.4,22-30

Tegnap azt hallottuk, hogy Jézus kedves szavakat mondott a názáreti zsinagógában. Ő a kegyelem szavait hirdette, Ésaiás próféta szavait idézte, hisz már a próféta is megrázó erővel tett bizonyságot Isten kegyelméről. De Jézus tudatosan kihagyott valamit Ésaiás szavaiból. A prófétánál „az Úr kedves esztendeje” után ott van „az  Úr bosszúállásának napja.”  És Jézus ezt nem idézi. Ő nagyon tudatosan tette ezt, ő kegyelmet hirdet és nem ítéletet.

Spurgeon ezt írja ennek a résznek a magyarázatában: „ hogy az ő városában, ahol ő felnőtt, csak a kedvesség szólaljon meg, hogy az ő első prédikációjában ne legyen fenyegetés, Jézus kihagyja ezt az idézetet, mert az ő óhajtott vágya az volt, hogy a názáretiek megtartassanak. Hogy az ő számukra csak az Úr kedves esztendeje legyen és ne a bosszúállás napja.” Ezt Názáretben jól hallották, hogy most a kegyelem ideje jött el. Az emberek ezen elámultak. Mi már elcsodálkoztunk ezen? Hogy mekkora kegyelemben van részünk? Hogy mekkora kegyelem már az is, hogy Isten egyáltalán szól hozzánk. Hogy számunkra nem az ítélet, hanem a megfeszített Krisztus hirdettetik.

Ez az evangélium dicsősége. Lássuk meg még egyszer az evangélium dicsőségét. És szavaiban ott az örömüzenet: elküldött, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, szabadulást hirdessek a foglyoknak és feloldozást a megkötözötteknek, hirdessem az Úr kedves esztendejét. Micsoda evangélium ez a szegényeknek! A szegények a Bibliában azok, akik abból élnek, amit másoktól kapnak, akik ki kell nyújtsák segítségkérésre üres kezüket, akik ismerik nyomorúságukat és Isten előtt meg kell alázkodjanak.

Krisztus a szegényeknek evangéliumot hirdet. Azt az örömüzenetet, hogy van kegyelem, bűnbocsánat és örök élet. De ő bekötözi a megtört szívűeket is. Mit jelent a megtört szív? Egy szív akkor törik meg, ha nagyon szomorú egy megtörtént esemény miatt. Például ha valakinek meghal egy szeretett hozzátartozója vagy ha súlyos beteg lesz. Rengeteg a megtörtség ebben a világban. Gondoljunk csak az éhezésre, háborúkra. Az a nagy megtörtség, amiről az ige beszél a bűnbánat, hogy vétkeztem Isten ellen, hogy távol kerültem tőle. Az ilyen ember számára örömhír, hogy Jézus megbocsát, meggyógyítja, bekötözi a megtört szívűeket.

A foglyoknak szabadulást hirdet. Gondoljunk csak a gadarai ördöngősre. Őt gonosz lelkek tartották hatalmukban, de Jézus megszabadította. Természettől fogva mind a bűn foglyi vagyunk. És milyen jó, ha ezt meglátjuk és belátjuk. Mert egy rab, egy fogoly nem tudja saját magát kiszabadítani sem a bűnből, sem Isten átkától nem tud megszabadulni. De Jézus ezt is megteheti. Én tehetetlen vagyok arra, hogy magamat megszabadítsam, de ő megteheti ezt.

A vakok látását visszaadja. Különös, hogy az evangélium sok vak meggyógyításáról számol be. Ez az ő messiási voltának jele volt. De tudjuk azt, hogy a lelki vakság is rettenetes. Márpedig, ha Jézus nem nyitja meg lelki szemünket, nem látjuk át valós helyzetünket. Mindenek előtt nem ismerjük meg Istent. De Jézus Szentlelkével megvilágosítja értelmünket, úgy hogy helyes megvilágításban kezdjük látni a dolgokat, az ige fényében. De helyesen láthatjuk már önmagunkat is, látjuk elveszettségünket, de látjuk a megoldást Is, amit Isten Jézus Krisztusban adott. Már különbséget tudunk tenni jó és gonosz között és Isten bölcsességével cselekszünk életünk hétköznapjaiban is.

De olyan értelemben is megnyitja szemünket, hogy Jézus nélkül azt látjuk, hogy mindenben a rossz, a gonosz győz. Mert mi mindig alul maradunk a kísértésekkel szemben. De Jézus megmutatja, hogy ő erősebb, mint a gonosz, a Sátás, és vele és általa győzedelmeskedhetünk. Mi felette győzedelmeskedünk mindenben, kiáltja ujjongva az apostol.

De Jézus az Úr jókedvének az esztendejét is hirdeti. Tudjuk azt, hogy Izraelben ismeretes volt a jubileumi esztendő, amikor helyreállították a régi állapotokat, főleg vagyoni szempontból. Az eladósodott szegények visszakapták vagyonukat, akik rabszolgának adták el magukat, azok felszabadultak. El tudjuk képzelni, hogy a szegények, a rabszolgák mennyire várták ezt az ötvenedik esztendőt. Jézus eltörölte, lefizette a bűn-adósságot. Ő a bűn szolgáit szabaddá tette, megváltotta.

Mit tesznek Názáret lakói ezzel az üzenettel? Azt láttuk, hogy csodálkoznak, de mi volt a nagy baj ezekkel az emberekkel, mi volt az ő nagy tévedésük? Hát az, hogy nem jutnak tovább, mint hogy megállapítják: ez a József és Mária fia. Senki sem látja meg, hogy ő az Isten Fia. Pedig felsorolja a Messiás minden fontos ismertető jegyét. Világosan elmondja, hogy most ezek itt szemük láttára beteljesednek. Elmondja, hogy ő az Isten által küldött Messiás, de ők ebben megbotránkoznak. Azért is talán, mert nem tesz csodát, amit pedig ők annyira vártak. Ők valami szenzációra vártak, nem Messiást akartak, főleg nem Üdvözítőt, hanem csodadoktort, földi gondjaik megoldóját.

Mert mi kellett volna történjen? Mindnyájan térdre kellett volna boruljanak Jézus előtt és kiáltsák: te vagy a Krisztus, az Isten Felkentje. Azt kellett volna mondják: végre eljöttél!  Mi téged vártunk. Rád van szükségünk. Itt vagyunk, szegények, vakok, megkötözöttek, ajándékozz meg minket, nyisd meg szemünket, oldd fel köteleinket.

Ehelyett csak addig jutnak: ez Józsefnek és Máriának a fia. Hogy nevezheti magát Messiásnak? Ő nem lehet a Messiás és így az ámulat gyűlöletbe megy át és elvetik Jézust. Mi mit teszünk Jézussal? Elfogadjuk, befogadjuk őt?

A reformáció idején is ez volt a kérdés. Hála Istennek nagy tömegek fogadták be az evangéliumot és ez megváltoztatta Európa képét. De sajnos nagyon sokan, az akkori egyház vezetői elvetette a reformációt, inkább máglyát gyújtottak azok alatt, akik az evangéliumot hirdették. A nagy tanulság, hogy te ismerd fel Jézusban Megváltódat, Üdvözítődet, hódolj meg előtte s add át neki életedet.

 

3 Nap Az evangéliumban való megbotránkozás Text. Luk.4,25-27, Márk 6,1-6

Jézus igehirdetésén elámulnak, elcsodálkoznak, de sajnos azt nemsokára felváltja az ellenségeskedés. Mind szép és jó, amit mondott, de miért nem tesz semmit?  A szó, az csak szó. Ők tetteket akarnak látni. Jézus tulajdonképpen egy döntés elé állította őket. Azt mondta: én vagyok a Messiás, higgyetek  bennem. De ez túl sok a názáretieknek, ők ehelyett azt kérdezik: nem a József, az ács fia ez? Persze, az Úr Jézus átlát rajtuk és tudja, hogy mit akarnak. Ekkor ő egy fura kijelentést tesz, amire nem számítottak.

Ők egy csodát akartak látni, Jézus nagyon jól tudja, hogy nem ismerik el Messiásként. A hitetlenségüket két csodával szemlélteti, amik Izraelben történtek. Ezekből világossá válik, hogy ez nem volt másképp az ószövetségi próféták esetében sem. Nekik se hittek. Illésnek menekülnie kellett Sareptába egy istenfélő asszonyhoz. Szidon vidékére ment, ami pogánynak számított.

A pogány Naámán se hitt Elizeus szavának. Az özvegy és Naámán is pogányok voltak. De mit akar Jézus ezzel mondani? Hogy Isten elmegy azok mellett, akinek pedig joguk lenne arra, hogy törődjön velük. Akik közel álltak, azok mellőztetnek, akik pedig távol vannak, közel valókká lesznek. A sareptai özvegy és Naámán azok a szegények, akiket Isten megajándékoz. Ők azok, akik meggyógyulnak, Názáret lakói pedig kimaradnak ebből.

De most nézzünk bele ennek a történetnek a tükrébe. Mi is közel vagyunk Istenhez, mindent jól tudunk, a Bibliát az anyatejjel szívtuk magunkba. Tudjuk, hogy Jézus az egyedüli Üdvözítő, de vajon meghódoltunk-e előtte, befogadtuk-e őt a szívünkbe? Most egy másik példázat szerint, ha a hivatalosak nem jönnek, akkor a király hívja a csonkabonkákat, a távol levőket. Ez az ige minket is döntés elé állít: Jézus az Üdvözítő, mit teszek vele?

A názáreti emberek először csodát akarnak látni. De miért nem akarják Messiásként elfogadni? Egyszerűen azért, mert büszke, vallásos emberek és nem akarják meglátni, hogy segítségre szorulnak. Ők csodára vártak, de a legnagyobb csoda megtörtént, hogy Jézus eljött és megváltotta őket. Mi tudjuk azt is, amit a názáretiek még nem tudhattak, hogy ő meg is halt értünk, megfizette bűnein k adósságát, kiengesztelte Isten haragját.

Aki ragaszkodik ahhoz, hogy ő egy jó, vallásos ember, aki nem látja bűneit, aki nem akar Isten kegyelméből élni, annak az evangélium nem használ. Pedig Isten mindent megtett értünk, ő a kezdeményező. Mire várunk, miért nem jövünk hozzá?

A názáretiek egy adott ponton, amikor Jézus szava érzékenyen érinti őket, dühösek lesznek. Annyira dühösek, hogy meg akarják ölni Jézust. A Jézus prédikációja túl személyes lett számukra. Jézus döntés elé állítja őket: mellettem vagy ellenem? Ő felfedi hitetlenségüket, az egész nép hitetlenségét. Ezért lesznek mérgesek.

Amíg még általában beszélünk a bűnről, az még megjárja. Hisz úgymond mindnyájan bűnösök vagyunk, ezt még könnyen el tudjuk fogadni. De amikor már a mi konkrét bűnünkről kezd szó lenni, akkor fellázadunk. Mi addig hiszünk, amíg az nem kerül semmibe, amíg nem kíván teljes odaszánást. De amikor az ige leleplez, az már nem tetszik.

Nekünk csak olyan evangélium kell, ami semmire sem kötelez. De ha már kötelez, döntésre szólít, az már túl sok nekünk. Ezt már nem akarjuk. Nem akarunk teljes szívvel megtérni. A megoldás az, hogy higgyünk az evangéliumban. És teljes szívünkből adjuk át magunkat neki. Jöjjünk hozzá mint megfáradtak és megterheltek. Ne engedjük el, ahogy tette azt a a kananeus asszony vagy Jákób a Jabbók révénél. Mert ő azt ígérte: valaki énhozzám jön, azt és semmiképpen ki nem vetem.

Azt is meg kell gondolnunk, hogy mi teljesen érdemtelenek vagyunk Jézus szeretetére. De mekkora kegyelem, ha megvallhatjuk bűneinket és odaborulhatunk Jézus lábához és így szólhatunk: Úr Jézus köszönöm, hogy te azért jöttél, hogy a foglyoknak szabadulást, a megtört szívűeknek örömhírt, a betegeknek gyógyulást hirdess. Tedd meg mindezt velem is. Szabadításodra várok Uram.

Názáretben az érzések, az indulatok 180 fokos fordulatot vesznek. Ámulat helyett gyűlölet lesz úrrá rajtuk. Azt gyűlölik, akin az Isten Lelke van, akin megnyugodott Isten jó tetszése. Ők meg akarják Jézus ölni. Micsoda fordulat! Egyszer csodálkoznak, majd nemsokára már gyilkolni akarnak. Kiviszik a városon kívülre, hogy ott egy szakadékba taszítsák és így megszabaduljanak tőle. Ennyire megbotránkoznak az evangéliumban. Ez a tömeg nemsokára Jeruzsálem utcáin fogja kiáltani: feszítsd meg őt!

Pedig ő a bűnök bocsánatát, a megtört szív meggyógyítását hirdette. Nem mondta, hogy ez számukra nem lehetséges. De ők nem fogadták el. Ők nagyon jól megértették a két prófétáról szóló példákat, hogy ők is olyan hitetlenek és gonoszok, mint azok voltak, akik a próféták idején éltek.

Márk azt is hozzáteszi, hogy Jézus nem tehetett csodát hitetlenségük miatt. Ő azt is megjegyzi, hogy Jézus elámult az ő hitetlenségük felett. Micsoda megkeményedés! Milyen nagy a mi felelősségünk. Mert látjuk, hogy az igehirdetés meghallása után mennyire meg lehet keményedni.

Jézust kivetik annak a városnak a kapuin kívül, ahol az édesanyja lakik. Szinte biztosra vehetjük, hogy Jézus anyja, Mária is jelen volt ezen a zsinagógai együttléten. Bizonyára arra gondolt, amit azután mondott el, amikor az angyal Jézus születését bejelentette: „éhezőket elégített meg és gazdagokat bocsátott el üresen.”

Az evangélium hirdetése mind a mai napig két hatást vált ki. Van, akikben hit támad és elfogadják Jézust Megváltójuknak. De vannak olyanok is, akik megbotránkoznak, akik elvetik az evangéliumot. Mi ne legyünk ilyenek. Ma, ha az ő szavát halljuk, ne keményítsük meg szívünket.

4 Nap Házasságtöréssel vádoltatva Text. Ján.8,1-6

Jeruzsálemben nagy ünnep van, fiatalok és idősek ünneplik a lombsátrak ünnepét. Ez volt talán Izrael legnagyobb ünnepe. Erről mondták: aki ezt az ünnepet nem élte át, az nem is tudja, hogy mi az öröm. Ez az ünnep egy egész héten át tartott. Hét napon át emlékeztek a pusztai vándorlásra, amikor is Izrael fiai sátorokban laktak. Ez az ünnep volt a legvidámabb az ünnepek közül. Ezen nem csodálkozhatunk, hisz ez a szüret végét is jelentette: a hangulatot a bor is emelte, amit az emberek bőséggel fogyasztottak.

De nem így van ez a mi ünnepeinken is? Sajnos, az egyházi ünnepeink is sokak számára az eszem-iszom alkalmai. Szent örömmel, az Úr előtt kellene örvendezni a mámor helyett. Nem volt ez másképp régen sem. Vajon a túlzott borfogyasztás következménye volt ez a bűn is? Mindenesetre az alkoholra nagyon kell vigyázni, hisz nagyon sok bűn okozója lehet.

De hát az embernek nem lehet semmi öröme? Aszkétaként kell leélnünk az életet? Nem, a hívő embernek is lehetnek úgymond világi örömei, de a legfőbb öröme mégis az Úrnak való szolgálat kell legyen. De legyen lehet minden kísértésnek ellene állni? Hát, csak az Úrral! Úgy, hogy nagyon közel vagyok az Úrhoz és ő szüntelen megerősít.

Jézus egy bűnös világba jött el, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett volt. Ő a nagy ünnepen is odakiáltotta az embereknek: ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék! Tudjuk azt, hogy sokan Messiásnak tartották Jézust, mások meg prófétának. Voltak olyanok is, akik kritikus kérdéseket tettek fel, voltak olyanok is, akik megbotránkoztak benne. Sokan gyűlölték őt.

Nagyon feltűnő itt a 7-ik fejezet vége és a 8-ik fejezet eleje. Amikor az ünnepnek vége van, mindenki igyekszik haza menni. De Jézus az Olajfák hegyére megy. Ő az egész éjszakát Atyjával való bensőséges imában tölti. Nincs ennél jobb dolog, amit ő, de bárki más is tehetne. A kísértés ellen nincs jobb fegyver, mint az imádság. Az imádság megerősít. Az Úrral való együttlét erőt ad a bűn elleni harcban.

Az imádság által megerősítve Jézus már másnap reggel ott van a templomban, hogy tanítsa az embereket. Jézus a földön ül, körülötte figyelő emberek. Az írástudók, farizeusok ezt nem nézik jó szemmel,, egyfajta versenytársat látnak Jézusban. Azon törik a fejüket, hogy miként tudnák Jézust megfogni, tőrbe csalni.

És hirtelen nekik erre jó lehetőség adódik. Egy asszonyt házasságtörésen kaptak. S őt hozzák is a templomba, ahol a zsidó törvénykezés alapján ítéletet kell hozni felette. Itt mindenki felteszi a kérdést: de hol van a férfi? Hisz a törvény előírta ilyen esetben, hogy mindketten a bíróság elé kellett álljanak. A férfinek megbocsátottak, egyszerűen elnézték a bűnét? Itt is látjuk a kettős mércét, hogy az asszonyt megfogják, a férfit futni hagyják. Pedig mindketten egyformán hibásak a történtekért.

Mindenesetre, itt áthágják Mózes törvényét, azáltal, hogy az csak az asszonyt állítják bíróság elé. Mert a farizeusoknak és írástudóknak itt sem az asszony a fontos, sem a törvény, hanem az, hogy Jézust valamiképpen megfogják. Ez egy ördögi logika Jézus tőrbecsalására.

Közben Jézus ott ül Atyja házában és az embereket tanítja Isten titkaira. De egyszer csak nagy zaj, mozgolódás, egy egész csapat ember közeledik. Egyszer csak megbontják a kört és egy asszonyt lökdösnek a kör közepébe, pont Jézus elébe. Ott áll ez az asszony teljes kiszolgáltatottságában, rettegve a halálfélelemtől, hisz tudja, hogy rá a megkövezés súlyos büntetése vár.

Őt házasságtörésen kapták, ez akkor súlyos bűnnek számított. Olyanok kapták tetten, akik a törvény tisztelői és őrzői voltak. Ott áll és mindenki őt nézi. A tekintetekből látni, hogy itt nem számíthat irgalomra. Valószínű, hogy még nem volt házas, mert az asszonyokra más büntetés várt, őket megfojtották.

Azt látjuk, hogy Jézus egészen másképp reagál  házasságtörés bűnére, mint Mózes. Pál a törvényt a kárhoztatás szolgálatának nevezi. De az Újszövetség ideje a kegyelem szolgálata. Itt nem a kárhoztatás, hanem az evangélium áll a középpontban. Mert mi most más időben élünk, hála Istennek. Ákán nem kapott lehetőséget bűne megbánására. Az ítéletet végre kellett hajtani. Legyünk nagyon hálásak, hogy mi az Újszövetség idejében élünk.

Jézus a törvényt betöltötte. Ezért Jézus ennek az asszonynak az életében lehetővé tette a megbánás és a megtérés útját. Mi már a bűn kérdését a kegyelem alapján kezeljük. Nem a bűnös halála, hanem annak a megtérése a fontos, a kívánatos.

A tények világosak, nincs mit tagadni, nincs mit szépíteni. Valószínű, hogy itt nem olyan esetről volt szó, hogy egy fiú udvarolt egy lánynak. Valószínű, az ünnep, a bor hatása alatt ismerték meg egymást.

A farizeusok odajönnek Jézushoz és elmondják, hogy ezt az asszonyt házasságtörésen kapták és hogy Mózes törvénye előírja, hogy az ilyent meg kell kövezni. Ezek az emberek nem imádkozni, nem is áldozni akarnak, s nem is azért jönnek, hogy bocsánatért esedezzenek. Irgalomról, együttérzésről náluk nincs szó. Végső soron nem is az asszonyról van szó, aki ott áll a középen. Nem is akarják lelkigondozásban részesíteni , jobb útra téríteni.

Nekik csak egy céljuk van: Jézust megfogni, tőrbe csalni. Ezt János jelzi is, hogy tőrbe akarják csalni, hogy kísérteni akarják Jézust. Mózes azt mondja, hogy az ilyen asszonyt meg kell büntetni, de mit mondasz te?

Ha Jézus azt mondta volna, hogy nem kell megkövezni, akkor azonnal letartóztatták volna, mondván, hogy nem tartja tiszteletben Mózes törvényét. De ha azt mondja, hogy meg kell kövezni, akkor a nép jótetszését veszti el, hisz azért szerették meg, mert irgalmas szívű, telve van szeretetettel. Ezzel a rómaiakkal is összetűzésbe került volna, mert halálos ítéletet csak a római helytartó jóváhagyásával lehetett végrehajtani.  Látjuk ezt Jézus perében is.

A farizeusok úgy gondolják, hogy Jézus most olyan kutyaszorítóba került, ahonnan sehova se lehet menekülni. Egy sakk-matt helyzetet teremtettek számára. Micsoda képmutatás! A templomban, ahova az emberek bűnbocsánatért, feloldozásért jöttek, ők egy kegyetlen cselekedetre készülnek. Hogy oldja meg Jézus ezt a helyzetet? Ezt majd holnap látjuk meg!

 

 

5 Nap. Aki közületek nem bűnös Text .Ján.8,7-11

Amikor ezt a történetet halljuk, érezzük hogy ebben mindnyájan érintettek vagyunk. Ez a történet rólunk is szól. Ha a bűnről van szó, akkor ebben közülünk senki sem ártatlan.

De lássuk, hogy mit mond Jézus erről. A meglepő dolog az, hogy ő elsőször semmit sem mond. Lehajol és ujjával ír a homokba. Erre a beugratós kérdésre nincs válasza. Olyan nagy a feszültség, hogy azt vágni lehetne. A kegyetlen vádlók ott állnak és mérgesek. Miért nem válaszol Jézus?

Vagy Jézus teljesen félretolja, érvényteleníti a törvényt? Nem bűn az, amit ez a nő elkövetett? Ő csak úgy szemet huny a bűn felett, csak legyint egyet, mondván hogy az csak egy csekélység? Nem, ez nem így van, Jézus számára a mózesi törvény szent és szent is marad. Különös az is, hogy kétszer is olvassuk, hogy ő írt a földre. Itt a Jer.17,13-ra gondolhatunk, ahol az áll: „akik elhagynak téged, mind megszégyenülnek, akik elpártolnak tőled, azokat a porba írják, mert elhagyták az Urat, az élő vizek kútfejét.” Ezzel Jézus azt akarja mondani, hogy ő nem kicsinyíti, nem mentegeti a bűnt.

A kérdés az, hogy kik íratnak a porba, kiknek a bűnét írják a porba? Csak ennek a nőnek a nevét? Nem, hanem a farizeusok és írástudók nevét is, akik ezt a nőt ide hozták. Ez abból a mondatból derül ki, amit Jézus mond: aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ.

Aki közületek nem bűnös, jöjjön az ide, aki nem bűnös, aki jobb, mint ez a nő. Látjuk, hogy mi történik itt? Jézus gyökeresen megváltoztatja szerepeket. Ő a reflektorfényt hirtelen a vádlottról a vádlókra irányítja. Ekkor feláll, teljes méltóságával és teljes tekintélyével. Ő nem ment a nő bűnét. Nem érvényteleníti a törvényt: aki házasságot tör, az büntetést érdemel. Jézus nem választ a törvény és a kegyelem között. Ő egyértelműen a törvény oldalán áll. Ő azt mondja, hogy a bűn büntetendő. De ugyanakkor tükröt tart a farizeusok elé.

Jézus a törvényt a lelkiismeretbe írja. Az 5Móz.13 és 17-ben volt egy különös rendelkezés. Ha valakit bűnnel vádoltak, akkor először a tanúk kellett követ dobjanak rá. Csak azután jöhettek a többiek, akik ott álldogáltak.

Most Jézus azt érzékelteti, azt mutatja meg nekik, hogy ők is mindnyájan bűnösök. Egyetlen pillanat alatt kiderül, hogy ők is paráznák és házasságtörők. Ők erre nem számítottak. Aki közületek nem bűnös, ezzel Jézus kiállt a törvény mellett, de ugyanakkor irgalmas is. Ekkor egyszerre csak nagy csend lesz. Mert mindenki magába száll és elgondolkodik.

A Jézus szavainak egészen különös, azt is mondhatnák, hogy csodálatos hatása van. Ezek az emberek pillanat alatt le vannak fegyverezve, kezükből kiesik a kő és elsomfordálnak. Olyan magabiztosan jöttek és most megszégyenülve távoznak. De ezzel elhagyják az élő víznek forrását. Ők most hirtelen rajtakapottak lesznek, hirtelen a vádlottak padjában találják magukat. De ez nagyon jó nekik.

Megtudták, hogy mi van bennük, hogy az ő szívük is bűnös. És ez nagyon jó volt számukra. Jézus pont ezt akarta. A nagyszerű dolog az lett volna, ha mind térdre hullnak és megvallják bűneiket. Ott ők is bocsánatot nyerhettek volna. De sajnos nem ez történik. Ők elmennek Jézustól és ezért nem élik át az evangélium felszabadító örömét.

Ez a történet sok tanulságot tartalmaz a mi számunkra. Mindenek előtt azt, hogy meglátjuk bűneinket. Amikor a magunk bűneivel kezdünk el foglalkozni és nem a másokéval. Mert mi is olyan szívesen mutogatunk másokra. Mi is olyan könnyen ítélünk el másokat, de mi magunk bűntelenek lennénk? Igaz az a mondás, hogy ha egy ujjal másra mutatunk, a többivel azonban magunkra. Nézzünk jól a tükörbe. Ki ártatlan, ha beletekint Isten törvényének tükrébe? Ki mondhatja el, hogy soha nem vétkezett?

Jézus azt mondja, hogy az is paráználkodott, aki gonosz kívánsággal tekintett egy asszonyra. Ez aztán leleplez minket, hisz azt mondja el, hogy mi gondolatban is vétkezhetünk, nem csak cselekedetben. Jézus itt leleplezi szívünk belső, titkos kívánságait.

A vádlók mind elmennek. De az asszony ott marad. Ő is elosonhatott volna, de ő nem ezt tette. Ott áll együtt Jézussal. Micsoda pillanat ez: Jézus és egy parázna nő egy helyen. Távolabb ott állnak a kíváncsiskodók. Jézus az asszonyhoz fordul és megkérdezi: hol vannak vádlóid? Senki sem vádol már? Mire az válaszol: senki.

Az egyetlen, aki erre a nőre követ dobhatott volna, az Jézus volt. Hisz ő bűntelen volt. De mit mond Jézus? Én sem vádollak, én sem kárhoztatlak. Érdekes, hogy Jézus azt sem mondja, hogy megbocsátok neked. Simon farizeus házában viszont mondta ezt a parázna nőnek, hisz ott szó van bocsánatról, bűnvallásról, szeretetről, háláról. De itt nincs ezekről szó.

De itt számunkra most nem ez a fontos. Biztos, hogy Jézus ennek az asszonynak is bocsánatot adott, már a puszta szavával, hogy nem vádollak, nem ítéllek el. De itt most elsősorban rólunk van szó. Mi legyünk bizonyosak bűneink bocsánata felől. Hogy mi valljuk meg bűneinket, nem csak azokat, amikkel a hetedik, hanem Isten minden parancsolata ellen is vétettünk. Akkor megtörténik a csoda, hogy Jézus porba írja a mi bűneinket, de fölé odaírja az ő nevét és odaönti az ő vérét. Akkor mi kegyelmet kapunk.

Jézus irgalmas ehhez az asszonyhoz, nem a halálba küldi, hanem az életbe. Nem a megkövezés helyére vezeti, hanem vissza  az életbe, de úgy, hogy többé már nem vétkezik. Ő egy új lehetőséget nyit meg előtte, a megszentelt élet lehetőségét. Ezt a lehetőséget mi is megkapjuk. Ahogy a reformáció tanította: kegyelemből, hit által, Krisztus érdeméért, Isten dicsőségére.

6 Nap Jézus a világ világossága Text. Ján.8,12-20

Gondoljuk el, hogy mi lenne, ha mindig éjszaka lenne, ha a Nap sohasem kelne fel, soha nem lenne nappal. El se tudjuk képzelni, hogy ennek mik lennének a következményei. Semmi se nőne, egyszerűen nem lenne élet. Nem láthatnánk a szép színeket. Mindenbe belebotlanánk, mindegyre elesnénk. A teremtett világ egyszerűen megszűnne létezni.

A János evangéliuma első fejezetében az van megírva, hogy Isten volt az ige, és az élet volt az emberek világossága. Ő az a fényforrás, aki világosságot áraszt a világba. Mennyire várjuk a világosságot, ha például egy szenvedéssel teli éjszakánk volt! Mert a fény még a hangulatunkat is befolyásolja. Decemberben, amikor olyan rövidek a nappalok, valósággal depressziósak vagyunk. Ma az orvostudomány már ismeri a fényterápia fogalmát. Mert a világosság, az Isten első teremtése, amikor elhangzott a szó: legyen világosság.

Jézus itt azt mondja: én vagyok a világ világossága. Ezzel azt akarja mondani, hogy ez a világ nélküle nem is létezhet. Hisz a fény hordozza az életet. Ő adja a világosságot nekünk és az egész világnak.

De ez azt is jelenti, hogy csak azok élnek igazán, akik Jézust befogadják. Csak azok élnek igazán, akik az ő világosságában járnak. Mert ők már kijöttek a hitetlenség, az istennélküliség sötétségéből. Ő elhordozta a mi sötétségünket.

Milyen örömteljes üzenet ez! Ebben az igében maga Jézus jön hozzánk, ő az igazság napja, aki elűzi a sötétséget.  Ő az a fény, az a világosság, ami még a halál sötét völgyébe is bevilágít. Itt nem csak Jézus személyére kell gondolni, hanem ebben benne van az ő igehirdetése és tanítása is. Mert ez a tanítás arról az üdvösségről szól, amit Isten készített a bűn sötétségében vergődő embereknek.

Jézus itt azt mondja: én vagyok a világ világossága. Ezt az igét Jézus a zsidóknak mondta és az is fontos, hogy hol mondta: a templomban, közvetlenül a lombsátrak ünnepe után. Az előcsarnokban ekkor nagyon sok ember tartózkodik. Az ünnepre rengeteg ember jött fel, hogy emlékezzen meg a pusztai vándorlásról, amikor Isten törvényt adott és sátrakban laktak. Tudjuk azt, hogy ezen a napon két hatalmas gyertyatartóban égtek a gyertyák. Ezek nagy fényt árasztottak a templomban, az ide jövő emberek már messziről láthatták őket. Ez a két gyertyatartó a tűzoszlopra emlékeztette őket, amelyik éjszaka vezette őket egészen a Kánaán földjéig.  A tűzoszlop az Isten jelenlétét jelképezte, az ő vezetését és oltalmát.

Ezek a gyertyatartók arra az üdvösségre mutattak, amit Isten ad. Ezeknek az embereknek a fények szimbólumok voltak, amit Isten itt Jeruzsálemben gyújtott meg, de aminek fénye a pogányokat is meg kell világítsa.

Amikor ez a történet lezajlik, a gyertyatartók fénye már kialudt, a lombsátrak ünnepe lejárt. Az öröm hangjai is elnémultak. De Jézus az ünnep után már kora reggel a templomba megy. A felkelő Nap fénye megvilágította a templomot kívül és belül. Jézus ebben a ragyogásban meglátja az ő küldetését és ezért kiáltja: én vagyok a világ világossága.

Az „én vagyok” nekik már ismerős. Nem itt hangzik el először a Bibliában. Elhangzott Mózes füle hallatára az égő csipkebokornál. De ezt az igét  most Jézus mondja, őt a próféták világosságnak nevezték, gondoljunk csak Ésaiásra. „A nép, amelyik sötétségben jár, lát nagy világosságot.” (És.9,1) Malakiás úgy beszél róla, mint az igazság napjáról, Simeon amikor a kis Jézust karjaiban tartja azt mondja, hogy ő jött világosságul a pogányok megvilágosítására. Zakariás is úgy beszél Jézusról, hogy ő megjelent azoknak, akik a sötétben és a halál árnyékának völgyében ülnek.

Igen, itt Krisztus magát világosságnak nevezi, az igazi világosságnak és azt az ígéretet teszi, hogy ha őt követjük, nem járunk a sötétségben, hanem miénk lesz az élet világossága. De mit jelent Jézust követni? Azt jelenti, hogy neki engedelmeskedünk, átadjuk magunkat az ő vezetésének, őt teljes szívvel szeretjük, így szolgálunk neki.

Jézust követni azt jelenti, hogy az ő tanítványa vagyok. Az ő iskolájában naponta tanulok valamit. Azt jelenti, hogy szüntelen olvasom, tanulmányozom Isten igéjét, hogy ő az én Királyom. Vele együtt megyek a Golgota útján, ahol bűnbocsánatot nyerek. Látom, hogy a bűn milyen pusztítást végzett, de azt is, hogy ő azért támadott fel, hogy én egy új, megváltott, neki szentelt életben járjak.

 

Igehirdetés reformáció vasárnapjára Világosságban járni Text. Máté 5,14-16

Reformációt ünneplünk. Egész héten át Jézus tanított bennünket. Láttuk, hogy a reformáció nagyon nagy hangsúlyt fektetett a tanításra. Minket Jézus tanított ezen a héten két történeten keresztül. Jézus Názáretben és a Jézus a házasságtörő asszonnyal, és az utána következő szavai, ezek álltak figyelmünk középpontjában.

Ma azt próbáljuk megvizsgálni, hogy mit jelent a világosságban való járás? Jézust követni jó dolog, dicsőséges dolog. Egy gazdag és boldog élet az ilyen. De ez tele van harccal, amiben szüntelen szükségünk van az Úrra. Szüntelen kell kérjük, hogy az Úr világossága ragyogjon ránk. Tudatos bennünk, hogy olyan sok sötétség van bennünk és körülöttünk, hogy csak az ő világosságában maradhatunk meg. Mindig leselkedik ránk a veszély, hogy a sötétség ránk tör és elveszítjük az Urat.

Jézus arra hív, hogy kövessük őt. Nekünk is személyesen mondja: kövess engem! Hisz meg vagy keresztelve, s ez azt jelenti, hogy hozzá tartozol. Konfirmáltál s ez azt jelenti, hogy esküt tettél és ünnepélyesen megígérted, hogy neki fogsz szolgálni. Mert Jézus téged is vezetni akar. Ő a jó úton visz, ha őt követed, meg fogsz érkezni a célba, nem fogsz eltévelyedni.

Nagyon sok más hang is fog hívogatni ebben a világban. Annyi minden reklámozza magát: a gazdagság, a gyönyör, az hogy híres leszel, de Jézus hangja újra és újra szól és kérlel: kövess engem! Mert így lehetsz igazán boldog, akkor lesz igazi békesség a szívedben.

A Jézus követése nem az ünnepnapokra, különös pillanatokra szól. Követni Jézust akkor is, amikor gondok-bajok, betegségek vannak, küzdünk az élet különféle nehézségeivel. Ő Úr lesz ezek felett is.

Ahhoz, hogy őt követhessük, sokszor sok mindent hátunk mögött kell hagyni: rossz barátokat, bűnös szokásokat, emberi dicsőséget. Mindezt el kell hagyni, mindazt ami életünkben Isten elé kerülhetne, ami fontosabb lenne, mint ő, és az ő országának a keresése. Jézust követni azt jelenti, hogy ő az első helyen van.

Jézus azt mondja: aki engem követ az nem jár a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Álljunk meg ennél a szónál: sötétség. Aki nem követi Krisztust , az a sötétségben jár, az a sötétségben tévelyeg és a végén a külső sötétségre jut. Gondoljunk csak arra, hogy milyen szörnyű sötétség volt a reformáció idején. De nem csak a világban, hanem az egyházban is. De épp ezért kell Krisztust hirdetni, mert ő azért jött ebbe a világba, hogy megváltson, megszabadítson a sötétségtől. A sötétség a bűnesettel jött be a világba, annak lett ez a szomorú következménye, hogy az emberek jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. Isten minket a vele való boldog közösségre teremtett, de mi ezt elvetettük és a sötétségbe jutottunk.

Ha valaki nem ismeri Istent és nem szereti Krisztust, az a sötétségben jár. A „sötétség” szó a mi nyomorúságunk kifejezője, hogy mi Isten nélkül öröm, reménység, jövő nélküli emberek vagyunk. Ez a világ tele van a sötétség cselekedeteivel, mint engedetlenség, erkölcstelenség, háborúság, irigység, gyilkosság , igazságtalanság és még sorolhatnám tovább.

Azt, hogy a sötétség olyan szörnyű és olyan rettenetes következményei vannak, csak a Jézus Krisztus világosságában látjuk meg. Az ő világosságában látjuk meg, hogy mi milyenek is vagyunk valójában. De ebben azt is meglátjuk, hogy mi már nem kell a sötétségben maradjunk, kijöhetünk onnan az ő csodálatos világosságára. Milyen csoda volt a 16-ik században, hogy a reformáció által egész népek jöttek ki a sötétségből, hogy emberek megismerhették a Krisztusban való megigazulás és megszentelődés igazságát és át is élték azt.

Ha valaki megismeri a Krisztus világosságát, már van célja az életének, s van jövője is. Mert az ilyen ember tudja, hogy nem csak a földön van szép és áldott élete, hanem van örök élete is. Aki Krisztussal jár,  ráömlik Krisztus fénye, annak szívét betölti Isten szeretete. Ahol ez a világosság felragyog, ott felvirágzik az élet. Amikor Kálvin megreformálta Genfet, nem csak az emberek élete változott meg, hanem a gazdasági élet is felvirágzott. A reformáció teremtette meg a polgári kapitalizmus alapjait.

Aki a világosságban jár, az vissza fogja tükrözni a Krisztus világosságát, mi olyanok leszünk, mint a Hold, aminek nincs saját fénye, de visszatükrözi a Nap fényét és így tud világítani.

Ebben az igében egy nagyon komoly figyelmeztetés is van, amit már érintettünk, de most a végén még egyszer alá kell húznunk. Aki nem a krisztus világosságában jár, az a sötétségben marad, itt és az örökkévalóságban is. Mert hiába volt a 16-ik században reformáció, ha a mi életünkben semmi sem változik. Jézus a farizeusoknak azt mondta: a ti bűneitekben fogtok meghalni. (Ján.8,21)

Ez az ige nem fenyeget, hanem hívogat minket arra, hogy lépjünk ki a sötétségből a világosságra. Ahogy 500 évvel ezelőtt egész Európa kilépett és fény áradt szerteszét, legyen úgy ma is a mi életünkben. És imádkozzunk azért, hogy a mi földrészünkön is legyen új reformáció, megújulás. Hogy az evangélium újra áradjon és hozzon megújulást milliók életében.

(Ezen igehirdetési sorozaatot C.G. Vreugdenhil Pelgrimstocht című könyvének felhasználásával írtam)

                                                                                              Lőrincz István