Igehirdetés Bőjtfő nagyhetére Jézus megkísértése

 

Igehirdetési sorozat böjtfő nagyhetére

Jézus megkísértése

1 Nap A puszta, a kísértés helye Text.Luk.4,1-4

Isten kegyelméből újra megérkeztünk az egyházi évnek abba az időszakába, amit idegen szóval passiónak, a passió heteinek nevezünk. Tudjuk, hogy a „passió” idegen eredetű szó és szenvedést jelent. Vagyis ezek azok a hetek, amik húsvétot megelőzik, amikor különösképpen is odafordulunk Jézus szenvedéseihez, azokról elmélkedünk, azokból tanulunk, kapunk üzenetet hitünk számára.

Ezt mi magyar szóval böjti időszaknak nevezzük, ennek az időszaknak az első vasárnapját pedig böjtfőnek. Régi és jó szokás a mi református egyházunkban, hogy ilyenkor a Jézus megkísértésének a történetével foglalkozunk.

Ha nem is kifejezetten, de ez a történet is Jézus szenvedéséről, a mi megváltásunkról szól. Nem kisebb dolog forog itt kockán, mint az, hogy Jézus Krisztus, akit az Atya elküldött ebbe a világba, fogja-e vállalni ezt a nehéz küldetést, vagy pedig a Sátán szavára hallgat és elutasítja azt s így nem fogja elvégezni a megváltás munkáját.

Hogy ennek a történetnek a középpontjában is Jézus Krisztus engesztelő halála, az emberiség bűn kérdésének a megoldása áll, azt egyetlen dolog bizonyítja, mégpedig nagyon világosan és határozottan. Mert mind a három evangélium beszámol arról, hogy közvetlenül a megkísértés előtt, amikor Keresztelő János az egész népet bűnbánatra és megtérésre szólítja fel, egyszer csak a bűnbánó tömegben feltűnik Jézus, aki eddig ácsmester volt Názáretben, ő is jelentkezik a megkereszteltetésre.

Ő, akiről mindnyájan tudták, hogy ő tökéletesen szent, hogy benne semmi bűn sincs, oda áll Isten ellenségei közé. Oda, ahol jönnek a képmutatók, a bűnbe tévelyedettek s a bűnösök serege. Ez mindenkit nagyon meglepett, de az a különös, hogy az Atya a Fiának erre a cselekedetére egy határozott igent mondott. Hiszen felette megnyílik az ég és szózat hangzik: ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm!

Itt szépen láthatjuk, hogy már kezdettől fogva, ahogy azt az evangéliumok világosan mutatják, hogy az Atya és Fia között teljes egység van abban, hogy a Fiú feladata a bűnösök megváltása, a bűnösökért való szenvedés, hisz az Atya jó tetszését leli abban, hogy Fia megkeresztelkedik. Annak az útnak a célja és végállomása, amire Jézust most itt a Jordán partján elindul a golgotai kereszt. Semmi más módon nem lehet az emberiség megváltását elvégezni, csak így, csak a kereszt, a szenvedés vállalásával. Amikor Jézus ott a Jordán partján megjelenik, akkor tulajdonképpen a megváltás művének elvégzése kezdődik el. Ez az első és döntő lépés ezen az úton, amire most a názáreti Jézus rálép.

Ezt el kellett mondjuk, hogy meglássuk, hogy mit is akar itt tulajdonképpen a Sátán, amikor Jézust itt a pusztában megkísérti. Mert mi a Sátán célja, mit tart ő itt szem előtt? Vagy másképp fogalmazva: mit akar megakadályozni? Miért akarja Jézusnak útját állni?

Ami itt feltűnő, hogy itt Jézust durva bűnökkel kísérti, nem erkölcsi vagy épp gonosz bűnökkel. Itt nincs szó paráznaságról, még kevésbé gyilkosságról vagy más cégéres bűnökről. Az egyik régi igemagyarázó azt mondja ennél az igénél, hogy a Sátán itt egy nemes lélek, egy jóindulatú személy, egy mély gondolkodó.

Itt egy magas szintű kísértésről van szó. A Sátán nagyon jól tudja, hogy Jézust nem tudja durva bűnökkel megkísérteni, egy másik igemagyarázó azt mondja, hogy a Sátánnak nem kis fejtörést okozott, hogy mivel próbálja Jézust megkísérteni.

A Sátán nagyon jól tudja, hogy mit akar. Ebben nincs semmi bizonytalanság. El akarja őt téríteni attól az isteni tervtől, hogy ő megváltsa kereszthalálával ezt a világot. Ahhoz, hogy ezt el tudja érni, minden ravaszságát be kellett vesse. Hisz a célja nem kisebb és nem kevesebb, mint hogy a Megváltót engedetlenségre vegye rá. A Sátán tudja, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás. De ő mégis megpróbálja. Szinte csodálatra méltó a Sátán leleményessége.

Az evangélisták beszámolnak arról, hogy Jézus a keresztelés alkalmával kapja meg a Szentlelket. Akkor töltetik ki rá Isten Szentlelke.  Jézus mostantól fogva a Lélek vezetése alatt áll. Ő betöltetik Szentlélekkel, ahogy azt a Szentírás megfogalmazza. Érdekes azt is megjegyezni, hogy Márk evangélista egyenesen így fogalmaz, hogy a Lélek vitte, vagy ahogy az eredeti szöveg sejteti, a Lélek hajtotta, űzte őt a pusztába. Mintha Jézus maga is félne ettől az úttól, mintha tudná, hogy egy nagyon nehéz esemény következik el az életében.

A pusztába nem könnyű szívvel megy az ember. A puszta az egyedüllét, a rettentés helye, ahol nem tartózkodnak emberek, legfeljebb vadállatok tanyáznak ott.

Különös, nem Jézus az első, akit az Úr a pusztába vezet. Mózes is a pusztában volt negyven napon át fenn a hegyen, amikor a Tízparancsolatot kapta, ő sem evett és ivott ez idő alatt. Illés a pusztában kellett gyalogoljon negyven napon át, annak az ételnek és italnak az erejével, amit az Úrtól kapott, míg el nem érkezett az Isten hegyéig, a Hórebig.  Izrael népének is volt tapasztalata a pusztában való létről.

És most maga a Megváltó is meg kell járja ezt az utat, negyven napon át neki is a pusztában kell lennie. Így akarta, így rendelte Isten. Mindennek rendelt ideje van, mondja a prédikátor, úgy látszik a kísértésnek is. Mert nem minden hely és nem minden idő kísértő a mi számunkra. Vannak életünknek kísértésmentes idői, de ezeket nem mi határozzuk meg és nagyon kell vigyázzunk, mert mi nem tudjuk, hogy mikor tör ránk a kísértés.

Az ördög nagyon ravasz és pont akkor és ott támad, ahol mi nyugodtak vagyunk. Nagyon sok ember a templomot kísértésmentes helynek gondolja. De nem kísértésmentes, sőt sokkal inkább a Sátán egyik kedvenc helye.  Itt nagyon meg tud minket kísérteni a képmutatás, ami a farizeusokat is megkísértette, úgy hogy Jézus meszelt sírokhoz hasonlította őket.

Azt gondolnánk, hogy a tanítványok számára a Gecsemáné kert egy nagyon biztonságos hely volt. Hisz ott csend volt, ki volt zárva a világ zaja és az Úr Jézus is egy kőhajtásnyira volt tőlük. De a nagy altatómester ott is jelen volt és álomba merültek, hogy ne értsék Jézus szenvedését, az ő tusakodását. Számunkra mindig az érvényes, amit épp itt mondott Jézus a tanítványoknak: vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek kész ugyan, de a test erőtlen.

2 Nap Az első kísértés Text. Luk.4,1-4

Tegnap bevezető gondolatokkal foglalkoztunk, ma már direkt rátérünk az első kísértésre. Jézus napokon át nem evett. Életében talán először találkozik az éhséggel. A Jelenések könyvében is találkozunk az éhséggel, megszemélyesítve fekete lovon ül. Érdekes, hogy mikor Pál a Róm.8-ban felsorol néhány dolgot, amik elválaszthatnak Isten szeretetétől, olyanok mint nyomorúság, félelem, fegyver, mezítelenség, az éhség is ott van közöttük. Erről sokat hallhattunk azoktól, akik megjárták a náci haláltáborokat, Szibéria poklát.

Jézus is megéhezik. Negyven napi éhezés után jelenik meg hirtelen mellette a Sátán, ezzel a javaslattal: ha az Isten Fia vagy, akkor változtasd a köveket kenyerekké. A kísértő pont ott támad, ahol mi nagyon rászorulók vagyunk. Mert mi rá vagyunk utalva az eledelre, hisz az eledel a mi életünk alapfeltétele, a gyomor korog, ha üres, így követeli a maga számára az eledelt.

Az éhség nagy úr, tartja a közmondás is, és már annak a puszta gondolata, hogy éhség jöhet szorongással és félelemmel tölt el bennünket. Nem csoda ez, hisz íme a Megváltón is erőt vesz az éhség. Amikor Jézus gyomra is korogni kezd, akkor jön a Sátán a kísértéssel. Azt ajánlja neki, hogy mivel ő Isten Fia, ne szenvedje el ezt a nyomorúságot. Ha te tényleg Isten Fia vagy, akkor élj azzal a lehetőséggel, hogy szabadítsd meg magad az éhségtől.

Hatalma lett volna erre, ez nyilvánvaló. Hisz nem is olyan rég Keresztelő János azt mondta, hogy Isten a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Akkor miért ne tudna a kövekből kenyereket formálni? De Jézus nem akar így szabadulni az éhség természeti törvényeitől. Az ő emberségéhez, elhívatásához az is hozzátartozik, hogy elszenvedi az éhséget. Ő nem él ezzel a lehetőséggel, neki mennie kell a keresztre, ahol majd kiáltani fogja: szomjúhozom.

Erre mi azt mondjuk, hogy az rendben van, hogy Jézus a maga számára lemond a kövek kenyérré változtatásának a lehetőségéről, de miért ne tenné ezt meg értünk, az emberiségért, hisz így megoldódna a kenyér-kérdés, megoldódna a világban az éhezés gondja, s ez megváltaná a világot az egyik legégetőbb problémától. Nem illene a világ Megváltójához, hogy  ő legyen az éhség megszüntetője ezen a földön? Hát nem épp a kenyér, az éhezés kérdésével és annak megoldásával kellene elkezdje megváltói munkáját és működését?

Nincs a Sátánnak igaza, amikor az emberiség eme fájó pontjára teszi a kezét? Hát nem kellene épp itt segíteni? Nem kellene épp itt az emberiség barátja, jótevője legyen? 

Kétségtelen, hogyha Jézus ezt megtette volna, akkor bevonult volna a történelembe, mint az emberiség jótevője, hisz a jótevőket keresi, szereti és értékeli ez a világ. A világ az ilyen embereket nem egyhamar felejti el. Az ember embereknek szobrot állítanak a városok főterein. Miért ne lépne be Jézus is a jótevők sorába, hisz ezek között ő lehetne a legnagyobb?

Tennie kellene ezt annál is inkább, mert ő tudja, hogy az ember kenyérrel is él. Ő majd ötezer embert jól fog tartani kenyérrel a pusztában. Jézus annyira komolyan vette a kenyérkérdést, hogy imájának, a Miatyánknak a közepébe épp ezt a kérdést helyezte: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Az utolsó ítéletről szóló példázatában azt mondja: éheztem és ennem adtatok, mezítelen voltam és felruháztatok. Jézus azt mondja, hogy aki egy éhezőt megelégít, az őt elégíti meg. Az első gyülekezet annyira komolyan vette a kenyér-kérdést, hogy közöttük nem volt nélkülöző.

Jézus kétségtelenül az emberiség egyik legnagyobb jótevője. A keresztyének mindig ott voltak az elsők között, amikor az éhezés kérdésében segíteni kellett. A keresztyének mindig harcoltak a társadalmi igazságtalanság ellen, az ellen, hogy az egyik dúskáljon, a másik pedig éhezzen.

A Sátán azonban azt akarja, hogy az ember csak kenyérrel éljen. A Sátán azt akarja, hogy az emberek kedvesek és segítőkészek legyenek, de Isten nélkül, lélek nélkül. Persze, azt értékelni kell, hogy annyi emberség van a társadalomban, a korházakban, öregotthonokban, szeretet-intézményekben, de Jézus látja a nagy veszélyt, hogy az ember állattá válik Isten nélkül.

Jézus nem csak jótevője, hanem Megváltója is akar lenni az emberiségnek. Mert a kenyér-kérdés megoldása nem a gyomorban, hanem a szívben van. Mert az embernek nem a gyomra, hanem a szíve kell megváltozzon. Jézus nagyon jól tudja, hogy az ember legnagyobb és legégetőbb problémája nem az éhség, hanem a bűn, a hitetlenség, az istentelenség. Éhség is azért van, mert nincs hit, és nincs szeretet. Éhség azért van, mert az ember szíve kemény. A kenyér-kérdés megoldása a szívek, a gondolkodás megváltozásával kezdődik.

Jézus visszautasítja a Sátán ajánlatát és ezt nem azért teszi,  mert ő az éhséget nem venné komolyan, nem hallaná a gyomrunk korgását. Ő komolyan veszi a gyomrunkat, a kenyér-kérdést, de tudja, hogy ennél van egy fontosabb kérdés és ez a szívünk kérdése. Jézus tudja, hogy ha az emberiség megszabadulna a bűntől, akkor megszabadulna az éhségtől is.

A Sátán Jézust jótevővé akarja degradálni. Jézus jótevő, de ennél ő sokkal több. Ő a Megváltó, aki meghalt értünk a kereszten. Az ember nem csak kenyérrel él, hanem az igével is. Az ige pedig maga Jézus Krisztus. Vele és általa kell élnünk s akkor a kenyérrel is jól és Isten dicsőségére tudunk élni.

 

3 Nap A hegyen. Text. Luk. 4,5-7

Sokan már azon megbotránkoznak, hogy Jézus egyáltalán megkísértetett. Mi úgy gondolnánk, hogy legalább ő, a világ Megváltója meg kellett volna kíméltessen ettől a próbától.

A Krisztus megkísérthetősége már korán foglalkoztatta az emberiséget, a keresztyéneket. A Zsidókhoz írt levél beszél erről s azt írja, hogy az ő megkísérthetősége, az ő ember-voltának  a része. A Megváltó sem maradt érintetlen, amikor a világ nyomorúságáról, kísértéseiről van szó. „Mert nem olyan Megváltónk van, aki ne tudna megindulni a mi gyarlóságainkon, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenekben megkísértetett, kivéve a bűnt.”

Krisztusnak ez a megkísérthetősége hozzátartozik az irántunk való együttérzéséhez. S ahogy szintén ez a levél mondja azt jelenti, hogy ő, aki szintén megkísértetett segíteni tud azokon, akik különféle kísértéseken mennek keresztül.

De lássuk most a Sátán második kísértését, amiben megpróbálta Jézust elbuktatni. A Sátán felvitte Jézust egy magas hegyre. Az eredeti szövegben nincs szó hegyről, de azt Luther és Károli is odaírja, az eredeti szövegben csak annyi áll, hogy a Sátán felvitte, magasra vitte. A Sátán azt mondta neki, hogy innen áttekintheti az egész világot. Mi tudjuk, hogy ilyen hegy nincsen, ahonnan az egész világot be lehetne látni. Ez is a Sátán hazugságának a része. Hisz ő emberölő és hazugság atyja volt kezdettől fogva, ahogy ezt Jézus mondja. Amikor a Sátán hazudik, akkor azt teszi, ami az ő lényének része. Itt ebben a kísértésben sem tagadja meg magát, hogy ő a hazugság atyja.

Mennyire elhitet a Sátán dolgokat az emberekkel, például hogy a nikotin vagy az alkohol erőt ad. A volt gyülekezetemben élt egy bácsi, aki igencsak szeretett a pohár fenekére nézni. Egyszer, amikor figyelmeztettem, hogy nem kellene annyit innia, azt mondta: higgye el, tiszteletes úr, hogy ez a bor, amit reggel, délben és este s napközben megiszom, ez tartja bennem a lelket.

Egyszer a temető kapujában három nő dohányzott, megszólítottam őket, hogy jó lenne elhagyni, mire az egyik azt mondta: hagyja, hogy szívjuk, mert ez ad nekünk egy kis erőt, hogy ezt a nyomorult életet el tudjuk viselni. Micsoda hazugság! És micsoda hazugság, amikor a nőket vagy férfiakat elhiteti, hogy akkor lesz boldog, ha kitör a házasságából, vagy ha betör egy másik házasságba.

Mennyi hazugsága van a Sátánnak, amit az ember mind elhisz. Vagy az, hogy ha valaki elkezd hitben járni, ha elkezdi Krisztust követni, akkor egy besavanyodott, örömtelen élete lesz. A Sátán legnagyobb hazugsága az, hogy elhiteti velünk, hogy Isten nélkül is boldogok lehetünk.

Itt azt mondja a Sátán, hogy ő a földkerekség egyetlen birtokosa. Az eredeti szövegben itt az „oikümené” szó szerepel, ami nem az egyházak egymáshoz való közeledést jelenti eredeti értelmébe. A Sátán azt állítja, hogy ennek ő az ura, ő a Pantokrátor, s minden hatalom és dicsőség neki adatott, s ő ezt annak adja, akinek akarja. Nos, ez nem igaz. Mert ez a föld nem a Sátáné, hanem az Istené.

Mi azt valljuk a Hiszekegyben: hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Azt hisszük és valljuk, hogy ő a mindenható Isten, s ezt a második részben is megvalljuk, amikor Jézus Krisztusról azt valljuk, hogy ő a mindenható Isten jobbján ül, onnan fog eljönni ítélni élőket és holtakat.

Mi azt is tudjuk, hogy Jézus a föld feletti hatalmát, de a menny feletti hatalmát is egy hegyen jelenti ki, mégpedig a mennybemenetel hegyén az ő tanítványinak. De ezt Jézus csak akkor mondhatja ki, amikor már a kereszt szenvedése és kínja mögötte van, miután a megváltás munkáját már elvégezte. Pál apostol nagyon szépen beszél erről a Krisztus-himnuszában, amikor elmondja, hogy mivel Jézus alázatos volt, megalázta magát a kereszthalálig és éppen ezért, mert megalázta magát, mert vállalta a keresztet is, az Atya oly nevet ajándékozott neki, amely minden név felett való, amire minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

De itt azért még álljunk meg egy kicsit. Teljes hazugság volt az, amit a Sátán mondott, hogy neki adatott ez az egész világ? Nem adott mégis neki is valamennyi hatalmat az Úr? Kétségtelenül, hogy adott. A Sátán hazugságainak mindig az a jellemzője, hogy van  bennük valami igazság is. Amikor a Sátán hazudik, úgy lép fel, hogy ő az igazság nevében beszél, aki a sötétség fejedelme, világosság angyalává változtatja magát. A Sátán nem teljességgel hazudik, amikor azt mondja, hogy hatalommal és dicsőséggel rendelkezik.

De ez a hatalom egy rossz hatalom, nem egy megváltói, üdvözítő  hatalom, hanem egy veszedelembe vivő, megrontó hatalom. Már a Sátánnak nincs hatalma a mennyben, csak itt a földön. A földön a Sátán egy nagy hatalom, itt ordító oroszlánként jár körbe, keresvén, hogy kit nyeljen el. A Sátánnak van kísértő hatalma és ezt mi nagyon komolyan kell vegyük.

A Sátán Jézushoz azzal a kísértéssel jön, hogy neki adja az egész földet és annak minden dicsőségét. A feltétel, amit elébe szab nevetségesen kevés és csekély. A világ odaadását könnyű feltételhez köti. Nincs itt szó szenvedésről, nincs itt szó keresztről. Csak egy térdhajtás, egy bólintás, ami szinte észrevétlenül megtörténhet. Ilyen kevés a feltétel, ilyen keveset kér a Sátán. Vajon el fogja Jézus ezt fogadni? Belemegy Jézus ebbe az ajánlatba, hogy ő a világ Ura legyen, egy nagy vezető, akár egyházi vezető is, csak épp a világ Megváltója ne legyen, csak épp ne haljon meg a kereszten!

Be fog sétálni Jézus abba a csapdába, amit a Sátán állít neki? Ezzel a kérdéssel fogunk foglalkozni holnap este. Nagyon fontos látnunk, hogy miként reagál Jézus erre az ajánlatra, hisz ennek döntő hatása van a mi életünkre is. Ezért gyertek el holnap este is, hogy együtt lássuk meg ennek a kimenetelét..

 

4 nap A második kísértés visszautasítása Text.Luk.4,8

Istennek hála, Jézus kiállta a próbát, nem engedett ennek a kísértésnek, és ezt értünk tette. Krisztus győzelme a második kísértés felett két szempontból is óriási segítség a mi számunkra.

Először is olyan szempontból, hogy ő nem a dicsőséget, hanem a keresztet választotta. Mert ő visszavonhatatlanul, megkérdőjelezhetetlenül a Megfeszített, s a Feltámadott, a Felmagasztaltatott, aki vissza fog jönni nagy dicsőséggel és hatalommal, aki uralkodni fog örökkön örökké.

De Krisztus győzelme ezen kísértésben egy másik szempontból is javunkra szolgál, mégpedig úgy, ahogyan erről a Zsidókhoz írott levél beszél. Hogy ő, aki a kísértésben győzedelmeskedett, segíthet nekünk, akik különféle kísértéseken megyünk keresztül. Ezt a segítséget senki sem nélkülözheti. Az ördögi kísértés, annak hatalmas ereje, minden embert szüntelenül veszélyeztet.

A kísértések nagyon sokszor a sikeres embereket veszélyeztetik. A siker, a gazdagság, a felemelkedés olyan kísértés a Sátán kezében, amivel ő nagyon sikeresen operál. A modern ember, aki a technika hihetetlen vívmányaival rendelkezik óriási kísértéseknek van kitéve. Ma olyan erők, olyan tudás van az ember tulajdonában, ami akár az egész világot is megsemmisítheti. Az a tudomány, ami ma az emberiség birtokában van, az az emberiséget egyre inkább nem boldoggá, hanem nyugtalanná teszi. A Sátán az embereket ma hallatlan magasságok felé viszi, onnan mutogatja dicsőségét és azt mondja: én mindent neked adok, ha te leborulva imádsz engem. Nagyon igaz ma is Luther éneke: „Erőnk magában mit sem ér,/ Mi csakhamar elesnénk,/ De küzd értünk a hős vezér,/ Kit Isten rendelt mellénk./ Kérdezed, ki az? Jézus Krisztus az,/  Isten szent Fia, az ég és föld Ura,/ Ő a mi diadalmunk./ E világ minden ördöge,/Ha elnyelni akarna,/ Minket meg nem rémítene,/ Mirajtunk nincs hatalma./ E világ ura, gyúljon bosszúra,/ Nincs ereje már,/Reá ítélet vár,/ Az ige porba dönti.”

De itt ebben a kísértésben van ami sokkal veszélyesebb, mint a siker, hatalom, tudás kísértése. Ebben a kísértésben van valami, ami nem általában az emberekre veszélyes, hanem kimondottan a hívő emberekre. Hisz minket Isten  mint keresztyéneket hívott el, mi az Isten országának a polgárai vagyunk.

És Isten itt ebben a világban építi az ő egész földkerekséget átfogó országát. Isten országa azonban egészen más, mint ennek a világnak az országai. Az egy különös, egyedülálló, nem sorolható be földi kategóriák közé. Az Isten gyermekeinek mindig nagyon nehéz az Isten országának ezt a másságát meglátni és elfogadni.

A tanítványokról is azt látjuk, hogy nekik is megvoltak a vágyaik, elképzeléseik erről az országról. Amikor Izrael népe Sámueltől királyt követelt, akkor az emberek azt mondták neki: nekünk is olyan király kell, amilyen a többi népnek van. Ők akkor Saulra adták a voksukat.

Saul volt a legszebb szál férfi az egész országban. Ő egy fejjel mindenkinél magasabb volt, népszerű is volt, mai nyelven szólva ő egy sztár volt. De Isten egy egészen másfajta embert választott ki arra, hogy szíve szerint való király legyen, a betlehemi Dávidot. Isten az ő országát nem „Saul-stílusban” hanem „Dávid-stílusban” építi, „Betlehem-stílusban”.

Mivel Izrael sehogy sem akarta elfogadni, hogy ő egészen más kell legyen, egészen más elvek, törvények szerint kell az életét berendezze. Ezért nagyon sok harc, küzdelem, próba volt. Isten az ő országát a kereszt jegyében építi ebben a világban.

Most elevenítsük fel Jézus és Pilátus beszélgetését. Pilátus megkérdezi Jézustól: Te vagy a zsidók királya? Mire Jézus azt válaszolja: magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked? Pilátus erre azt mondja: zsidó vagyok-e én? A te néped és a főpapok adtak át nekem, mit cselekedtél? Akkor Jézus elkezd Isten országáról beszélni. Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna, akkor az én katonáim harcolnának értem, hogy ne adassam a te kezedbe. Erre Pilátus újra rákérdez: király vagy-é te mégis? Mire Jézus azt válaszolja: te mondtad. Én azért jöttem e világra, hogy az igazságról bizonyságot tegyek, aki az igazságból való, az hallgat az én szómra.

Az Ószövetség idején Izrael népének , de az Újszövetségben is az egyháznak van egy olyan kísértése, hogy olyan uralmat, olyan érvényesülést kapjon, amilyen a többi országnak és népnek van. Mi protestánsok könnyen azt mondjuk, hogy ez a római katolikus egyház kísértése. Neki van hierarchikus felépítése. De sokszor mi protestánsok irigyeljük a katolikusokat, hogy bizony az ő vezetőjük urbi et orbe áldást az összes tv adó közvetíti. De mi protestánsok se akarunk a kereszt jegyében élni, csendben munkálkodni. Mi már itt e földön diadalmaskodó egyház akarunk lenni és nem küzdő egyház.

Az egyház sokszor volt abban a kísértésben, hogy döntő szava lehessen a politikában, a gazdasági életben. Az egyház ennek érdekében sokszor összefogott olyan emberekkel, vagy kiszolgált olyan embereket, akiknek semmi közük nem volt Jézus Krisztus keresztjéhez. Mert Krisztus nem egy uralkodó, pöffeszkedő egyházat akart, hanem egy küzdő egy szenvedő egyházat. Az egyház hitvalló és bizonyságtevő egyház kell legyen.

Jézus Krisztus a Gecsemáné kertjében arra kérte tanítványait: vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek kész, de a test erőtlen..

Nem szabad soha elfelejtenünk, hogy a kísértés mindig erős, mi pedig mindig gyengék vagyunk. Mi nem vagyunk hősök, hanem bukdácsoló, halandó emberek. Csak egy volt, aki a kísértésnek ellene tudott állni. És számunkra egyetlen lehetőség maradt, hogy magunkat az ő kezébe tegyük le, aki tud segíteni mindazokon, akik megkísértetnek.

Jézus elutasította azt, hogy a világ ura legyen, hogy a Sátántól hatalmat és dicsőséget kapjon. Ő megy a keresztre. Ő olyan Király, aki szolgaként, megalázottként áll Pilátus előtt. Ő azt mondja Péternek, hogy a kardját tegye a hüvelyébe.

Jézus itt elutasította a hatalmat, ezen a hegyen nem kellett neki. De megkapta azt egy másik hegyen, amikor azt mondta a tanítványainak: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ő meg tudja őrizni az egyházát a hatalom, a siker, a világiasság kísértésétől és meg tudja őrizni minden gyermekét a Sátán kísértései közepette.

5 Nap A templom tetején Text. Luk.4,9-11

Jézus a Miatyánkba beiktat egy olyan kérést, amiben azt kérjük Atyánktól, hogy ne vigyen kísértésbe. De miért kérjük ezt mi? Nem lenne jobb, hogy ne is jussunk el a kísértésig? Hisz a Sátán olyan veszélyes, hogy jobb nem is találkozni vele. Tényleg olyan veszélyes lény a Sátán? Vajon a Megváltó tud valami többet is a Sátánról, amit mi nem tudunk? Vajon miért vette be ezt a kérést a Miatyánkba: ne vígy minket kísértésbe?

Bonhoeffer, a nagy mártír teológus azt mondja a Kísértés című írásában, hogy a természeti emberben ott van a veszély keresésének a vágya. Egy Himalájáról szóló könyvben olyan statisztikák is vannak, amik arról beszélnek, hogy száz ember, hány hegymászó halt ott meg. A végén a szerző felteszi a kérdést, hogy miért vannak mégis olyan sokan, akik vállalkoznak arra, hogy ezt a hegyet megmásszák? A választ az, hogy egyrészt a dicsőségért, másrészt az ember természetében benne van, hogy szereti az életét kockára tenni, valósággal keresi a veszélyes helyzeteket.

Már a kicsi gyermeket is hányszor kell figyelmeztetni, mert szüntelen olyan dolgokat művel, amivel veszélybe sodorja az életét. Sokszor olyan emberek keresik a veszélyt, akiknek az élete különben teljes biztonságban zajlik. Sokszor olyan emberek, akik munkájuknál fogva veszélyben vannak, gondoljunk a tűzoltókra, ők inkább óvakodnak az ilyen veszélyes helyektől és helyzetektől. Vannak olyanok is, akik veszélyes hivatást választanak, ilyenek a katonák is.

Bonhoeffer azt mondja, hogy a veszélykeresés az erkölcsös, a keresztyén ember számára is kihívás. Sokan szeretik a kísértéseket. Az erkölcsös ember meg akarja mutatni az ő erejét, ellenálló képességét. Az ember szeret harcolni, nem szereti azt, ha nincs kihívás, ahogy ma mondják :adrenalin. Az ember úgy érzi, hogy ezekben formálódik, fejlődik, a próbák és nehézségek edzetté teszik az embert és ebben sok igazság van. A németeknek van egy mondásuk: ami nem öl meg, az erőssé tesz. Gondoljunk csak arra, hogy milyen erős emberek lettek azok, akik átélték a szibériai munkatáborokat vagy azok a zsidók, akik túlélték a náci haláltáborokat. De Jézus mégis arra tanít, hogy kérjük: ne vígy minket kísértésbe!

De jegyezzük meg azt is, hogy a vallásos emberek is szeretik a veszélyeket. Gondoljunk csak a képzőművészetre, hogy hány festő örökíti meg hívő emberek hősiességét, kitartását. Gondoljunk csak a Bunyan Zarándok útjának hőseire, akik minden akadályt legyőzve eljutnak a mennyei Jeruzsálembe. De gondolhatunk Rembrandt festményére az Ábrahám áldozatáról vagy Albrecht Dürer festményeire is. Ezek mind a hívő emberek hősiességéről szólnak, hogy ők miképpen győztek le kísértéseket. S mégis Jézus azt imádkoztatja velünk: ne vígy minket kísértésbe.

Nyilván, Jézus itt arra figyelmeztet minket teljes komolysággal, hogy ne kísértsük, ne provokáljuk a Sátánt, hogy vele szemben ne bízzunk a magunk erejében. Ne bízzunk se a természeti, se az erkölcsi erőforrásainkban, de még a hit erejében sem. Jézus ismeri, tudja azt, hogy a Sátán egy olyan félelmetes ellenség, akivel szemben mi le kell szálljunk a magas lóról és alázatos józansággal be kell lássuk, hogy a kísértővel, a Sátánnal szemben egyedül Isten ereje a mi menedékünk. A Sátánnal nem szabad, nem érdemes sem tréfálni, sem játszani. Igen veszélyes dolog egy háború esetén az ellenséget lebecsülni és ugyanakkor magunkat túlbecsülni. És ez nagyon igaz lelki értelemben, a lelki harcra nézve is.

Ebből a három kísértésből egy dolog nagyon világos kell legyen és ezt nagyon jól meg kell jegyezzük és ez az, hogy a Sátánnal csak egy valaki tud szembeszállni és ez nem egy ember, nem mi vagyunk, hanem akit Isten küldött. Ez a Valaki Jézus Krisztus. Ahogy a Luther énekében olvassuk: „ha kérded, hogy ki legyen az, Jézus Krisztus az. Seregeknek Ura, kinél nincs több Isten, nála vagyon a győzedelem.”

Mi soha nem felejthetjük el és ezért szüntelenül hálát kell adnunk: Jézus Krisztus felvette a harcot a Sátánnal, a kísértővel és kiállta a próbát. Legyőzte a kísértést és a kísértőt. Ma is hála kell eltöltsön minket Jézusért.

Bizonyára mindnyájunk számára feltűnő volt, hogy Lukács evangélista a kísértéseket más sorrendben mondja el, mint Máté s Márk evangélista. Náluk is az első kísértés a kövek kenyérré változtatása, de utána jön a templom tetejére való felvitel s utána jön a hegyre való felvitel. Egészen biztos, hogy Lukácsnál a sorrendnek ez a megváltozása nem véletlenszerű, hanem nagyon is tudatos. Jeruzsálem a papság, a főpap székhelye. Itt fog eldőlni a Jézus sorsa is.

Itt lesz felállítva a kereszt, itt megy végbe a szenvedés és itt fog kitöltetni a Szentlélek is. Különös az, hogy Jézus majd önként megy Jeruzsálembe szenvedni és meghalni. Most azonban a Sátán viszi őt Jeruzsálembe. Biztos, hogy Lukács nem véletlenül ezt a kísértést hagyja a legvégére.

6 Nap A kísértés lényege Text . Luk.4,11-13

Odáig jutottunk, hogy Jézust a Sátán, a kísértő Jeruzsálembe viszi. Nem véletlenül választja a harmadik kísértés színhelyéül épp Jeruzsálemet, hisz ott volt a templom, a zsidók szent helye. Ez a harmadik kísértés olyan szempontból is a történet csúcspontja, hogy az igazság és a hazugság keveredése itt a csúcsra hág. A Sátán itt a legrafináltabb, itt az ördög a legördögibb, mert mindent a hit leple alatt végez.

Nos, Jézus ott találja magát a templom tetején együtt a kísértővel. Egy olyan helyen, ahol ő eddig soha nem volt, ahova nem is szokott menni, a templom tetején, annak is a szélén, ahonnan csak egy pici mozdulat kell, hogy az ember alávesse magát a templom melletti kövezetre. Ezen a különös helyen indítja a Sátán a harmadik kísértést. A Sátán nagyon kitartó. Nem adta fel a harcot sem az első, sem a második sikertelen próbálkozása után. A Sátán kitartását céljai elérésében csodálni lehet, ebben követendő példa is lehet a számunkra.

A Sátán egy pokolian ravasz kísértéssel jön, hisz Jézust arra bíztatja, hogy bízzon Atyja ígéretében és így tegye meg a semmibe való lépést, vesse alá magát a magasból a mélységbe. A Sátán bíztatja Jézust Atyja iránti bizalomra, mintha ő ezt eddig nem tette volna. Hisz az Atyában való bizalom Jézus mindennapi eledele volt, ezt ő minden nap így tette egész életében.

Itt a hazugságba óriási arányban keveredik az igazság. A kísértés itt olyan rafinált, olyan ravasz, hogy egyáltalán nem lehet észrevenni azt, hogy ez kísértés lenne. De itt álljunk meg egy picit, hisz  minden kísértésre jellemző, hogy nem látszik kísértésnek.

Mi rossz van abban, amikor az első cigarettával megkínálják a gyermekeinket? Nyugodtan elszívhatod, nem lesz semmi bajod. Mi rossz van abban, ha megiszod ezt a pohár sört, bort, pálinkát? És valóban igaz, hogy ebben semmi rossz nincs, a rossz abban van, hogy ahogy mondják, az első pohárnak „még” íze van. És jön utána a második, harmadik, tízedik pohár. S így hosszan sorolhatnánk a példákat.

A kísértésnél sok esetben azt is nehéz eldönteni, hogy Istentől jön-e vagy pedig a Sátántól? Isteni lehetőség vagy pedig sátáni kísértés? A Sátán azt mondja Jézusnak, hogy ő Isten Fia és mint olyan igénybe veheti a 90-ik zsoltár ígéretét. Ha ez a zsoltár valakire érvényes, akkor az épp ő, az Isten Fia. Ha Isten Fia vagy, hát hogy ne lenne az Isten Fia? Ehhez semmi kétség nem fér. Ha pedig Isten Fia vagy, akkor nyugodtan alávetheted magad, hisz meg van írva, hogy angyalainak parancsolt, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Ez az Isten szava, csak épp a Sátán szájából hangzik el.

Mi ennek a harmadik kísértésnek a lényege? Miért nem olyan könnyű ezt megérteni, mint ahogy azt első látásra gondolnánk? Itt sok  értelmes és pszichológiai magyarázatot is lehet adni. Erre azt lehetne mondani, hogy megengedett, így is lehet ezt értelmezni. Itt van az, amit a kaland-kísértésnek nevezhetünk. Ez olyan esetben történik meg velünk, amikor olyan helyzetbe kerülünk, amiből mi nem látjuk a megoldást, egy olyan zsákutcába jutunk, ahol se előre, se hátra nem lehet menni.

Ilyenkor az ember olyan dolgokra  is vállalkozik, amik már az őrültség határát súrolják. Ilyenkor történhet nagyon sok fejetlen és meggondolatlan cselekvés. A legborzalmasabb példát hozom erre, ami nagyon gyakran előfordul és ez az öngyilkosság. Egy lehetetlen, kilátástalan helyzetben az ember ezt látja egyetlen lehetséges megoldásnak.

A kaland kísértésétől a keresztyén ember sincs megvédve. A keresztyén ember számára sem könnyű, hogy a kalandot a hittől megkülönböztesse. A hitet és annak mikéntjét nagyon nehéz egymástól megkülönböztetni. Mert a hithez merészség kell. A hitnek is megvan a maga kalandos oldala, a hit is egy lépés az ismeretlenbe, egy ismeretlen út, egy ugrás a tetőről, egy dobbantás, menni oda, ahova az Úr vinni akar. A zsoltáros azt mondja: az én Istenemmel a kőfalon is átugrom.

Amikor a hit atyja, Ábrahám, az Úr parancsára elindult, oda ahova az Úr küldte, amikor odahagyta szülőföldjét s annak a földnek, országnak még a nevét se tudta. Nem úgy tűnhetett az Úr-Kaszdimban lakó embereknek, hogy Ábrahám egy merész kalandra vállalkozik? Amikor Mózes vette a botját és nekivágott a Vörös tengernek és utána a pusztának, nem öngyilkos merényletnek tűnt ez inkább, mint vándorlásnak az ígéret földjére? Nem kaland volt az,, amikor ott a Genezáreti tó partján megszólította Jézus a tanítványait, hogy hagyják ott hálóikat, vállalkozásaikat, biztos megélhetésüket és induljanak el az ő követésébe. Nem vakmerőségnek, sőt azt mondhatnám Isten-kísértésnek tűnhetett az, amikor Jézus azt mondja Péternek, hogy lépjen ki a hajóból és induljon el felé a vízen járva?

A Sátán azon túl, hogy egy nagyszerű helyet választ ehhez a kísértéshez, az egyik legnagyszerűbb ígéretet is választja, amivel Jézust az ugrásra akarja bátorítani.

Van azonban egy dolog, amiről meg lehet különböztetni, hogy mi a hit merészsége és mi az ördögi kaland és ez az, hogy a hit merészségére Isten szólít fel. De a semmibe való ugrásra a Sátán bíztat. Ábrahámot, Mózest Isten, a tanítványokat pedig Jézus szólította fel az engedelmességre. De itt a Sátán bátorít egy Istent kísértő cselekedetre. Ezt ne felejtsük el, s akkor különbséget tudunk tenni a kettő között.

7 Nap. Böjtfő vasárnap Végső győzelem Text. Luk.4,12-13

Egész héten át a Jézus megkísértésének a történetével foglalkoztunk. Láttuk azt, hogy ennek a történetnek a középpontjában is Jézus Krisztus szenvedése áll. Az első kísértés lényege az, hogy Jézus elégedjen meg azzal, hogy az egész emberiség jótevője legyen, aki a köveket kenyerekké változtatja, aki megtölti az emberek gyomrát, aki megoldja az emberiség élelmezésének a kérdését. De Jézus nem megy ebbe bele, mert ő nem e világ jótevője, hanem ő a világ Megváltója akar lenni. Ő tudja, hogy az nem elég, ha az ember gyomrát megtölti, de az ember szíve ugyanolyan marad. Ő először a szívet változtatja meg, mert akkor a gyomor kérdése is megoldódik. Erre én csak egy banális példát hozok fel. Hogy ha valaki megszabadul a káros szenvedélyektől, az azokra kiadott pénzből bőven jut eledelre a maga és családja számára.

A második kísértés a hatalomról és a dicsőségről szólt. Ezek olyan dolgok, amire mindenki vágyik, ezek az egyházat, a keresztyén embereket is megkísértik. De Jézus országa nem e világból való, ő nem evilági hatalommal és dicsőséggel dolgozik.  Jézus vállalja a keresztet, a gyalázatot és a szolgálatot. Ő az ő egyházának is ezt az utat jelölte ki, a kereszt és szolgálat útját.

Végül a harmadik, a legnehezebb kísértéssel foglalkoztunk, ami azért olyan veszélyes, mert ebbe kever a Sátán a hazugság mellé legtöbb igazságot. Itt ő igével operál. Isten szavát idézi. A kísértés az, hogy Isten iránti bizalomnak próbálja beállítani azt, ami tulajdonképpen egy sátáni kaland. Azzal fejeztük be, hogy onnan lehet felismerni, hogy a hit vakmerőségéről  vagy ördögi kalandtól van szó, hogy ki bátorít minket erre. Ha minket Isten bíztat, bátorít valamire, akkor az hitben való engedelmességet kíván. Ha a Sátán bátorít, akkor az ördögi kísértés. Innen folytatjuk most.

Mert itt nem Isten, hanem maga a Sátán az, aki egy merész lépésre bátorít, még akkor is, ha Isten igéjére hivatkozik. Ebbe a kalandba belemenni azzal a reménnyel, hogy Istennek segítenie kell,mert hát úgymond ő nem tehet mást, mint hogy segítsen. Ez nem hitben való engedelmesség, hanem egy kísértés. De sajnos az ilyen Isten-kísértésbe a hívő ember is könnyen beleszaladhat, ha nem áll Isten kegyelmének oltalma alatt. Az Isten-kísértés olyan formában is ott van a hívő ember életében, hogy Isten megkérdezése nélkül tervez bizonyos dolgokat, vagy épp akarata ellenére. De elvárja, hogy ő ehhez áldását és segítségét nyújtsa. Olyan utakon indulunk el, amire nem Isten küldött, aztán amikor bajba kerülünk, még rossz néven is vesszük Istentől, hogy ő nem segített ki szorult helyzetünkből. Mi sokszor felcseréljük a dolgokat, a helyes az lenne, hogy Isten parancsol, mi pedig engedelmeskedünk. De az történik, hogy mi parancsolunk és Istentől várjuk el, hogy engedelmeskedjen nekünk.

Jézus visszautasítja ezt a kísértést is, épp úgy, mint az előző kettőt is. Ő mindhárom alkalommal mennyei Atyjának engedelmeskedik. Nem hiába mondta az Atya a keresztelésekor: ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm. De a Sátán ezt háromszor vonja kétségbe és vonja: ha Isten Fia vagy. Mintha azt mondaná: ha valóban Isten Fia vagy, bizonyítsd be. Tégy egy jelet. S Jézus háromszor válaszol: meg van írva.

De most próbáljuk elképzelni azt, hogy mi történt volna, ha Jézus leugrik a templom párkányáról és ez az ugrás sikerült volna, Isten megmentette volna az életét. Jézus az Istenben való bizalom példaképe lett volna, mint az Ó szövetségben Ábrahám. Jézus hitben való cselekedete nem maradt volna egy futó szenzáció. Nem csak egy emléktáblát állítottak volna, hogy ezen a helyen történt a hitben való ugrás, hanem ez egy búcsújáró, egy zarándoklási hellyé vált volna. Ennek komoly visszhangja és komoly hatása lett volna az elkövetkező időben. Jézus csodálóinak a tömege egyre duzzadt volna, mai szóval ő egy hatalmas influenszer lehetett volna s talán létrehozta volna a hősök, a tökéletesek egyházát, az ideális egyházat.

De ezen csak a Sátán kacagott volna. Mert mi lett volna akkor velünk bűnösökkel, hova mehetnénk mi bűnösök, akik nem tudunk tökéletesek lenni, akik nem tudunk nagyokat ugrani, mi lenne velünk kis emberkékkel? Ki keresné az elveszetteket, ki keresné a gyengéket, bukdácsolókat és olyanokat, amilyenek mi is mind vagyunk?

Mert az Atya akarata nem egy elit-egyház alapítása, hanem az elveszettek, a bűnösök megmentése és megváltása. Jézus elküldésével Isten nem egy szuper-egyházat akar alapítani, hanem a bűnös világot akarta megváltani, hogy a Golgota keresztjén meghaljon értünk. Ettől a szándéktól, üdvtervtől ő nem tér el semmilyen kísértés által. Mert akkor a világ megváltatlan maradt volna. Az Úr Jézus most is egyszerűen annyit mond: meg van írva, hogy ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.

Mert az rettenetes lett volna, hogy Jézus ennek a kísértésnek enged. Akkor az ember egyedül maradt volna a bűnével és lett volna eggyel több vallásalapító. De Jézus nem vallásalapító akar lenni, hanem két gonosztevő között meg akar halni. Az, hogy ő a bűnösök Megváltója legyen , ez marad az ő egyedüli nagy célja. Jézus azért utasítja vissza mind a három kísértést, mert ő nem akar más lenni, mint a mi Megváltónk, a bűnösök Megváltója. Mert a bűnös világnak, nekünk bűnös embereknek csak egyre van szükségünk: a megfeszített és feltámadott Krisztusra. Senki más nem halt meg a mi bűneinkért, semmi más nem lehet egyetlen vigasztalásunk életben és halálban. Ezt senkiben másban nem találjuk meg, hanem csak Krisztusban.

Sajnos, Krisztus egyháza, Isten gyermekei nem tudtak mindig ellenállni ennek a három kísértésnek. Mi sem állottunk ellene minden kísértésnek. De jó, hogy ő ellene állt. Értünk és helyettünk tette ezt. És ebben van a mi vigasztalásunk.

A végén azt olvassuk, hogy a három kísértés után a Sátán eltávozott tőle egy időre. A Sátán, a mindvégig kitartó, a mindvégig ellenálló Krisztus közelségében nem bírja tovább. Neki távoznia kell, menekülnie kell. Ezen a helyen kívül már csak egy kísértésmentes  hely van, ahonnan a Sátán menekül. Ez az a hely, ahol a kereszt áll és ahol a szegény bűnös ember hisz a megfeszített Megváltóban.

Valaki ezt úgy fogalmazta meg: a Sátán akkor menekül el tőlem, amikor engem a keresztnél lát. A Sátánnak menekülnie kell, ha mi Krisztusban vagyunk. Amikor Krisztusban vagyunk, nem tud minket vádolni. Máté evangélista itt még azt is hozzá teszi, hogy ezek után angyalok jöttek és szolgáltak neki.

Ezek az angyalok valószínűleg addig is a közelben voltak és visszafojtott lélegzettel figyelték Jézus harcát a Sátánnal. Most hozzá lépnek és szolgálnak neki. Ehhez a győzelmes Krisztushoz nem csak angyalok járulhatnak, hanem mi is, és mi is szolgálhatjuk és imádhatjuk őt.

(Ezen igehirdetési sorozatot Walter Lüthi :Der Versuchte című könyvének felhasználásával írtam)

                                                                                                            Lőrincz István