Tanulságos igék a Római levélről 20

 

Tanulságos igék a Római levélről 20

 

Text. „Mert a nekem adatott kegyelem által mondom mindenkinek, hogy ne gondoljon senki többet magáról, mint amennyit kell. Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, a nekünk adott kegyelem szerint, különböző ajándékaink vannak.”      ( Róm.12,3.5.6)

 

                        Érdekes, hogy itt most Pál a római gyülekezetet mértékletességre, mértéktartásra hívja. Egy kicsit meglepő ez a mi számunkra, hisz a múlt alkalolommal  megújulásra, áldozatra, teljes átadásra hívta fel őket. Most pedig azt mondja, hogy mindenki csak egy bizonyos mérték szerint cselekedjen. Mit jelentsen az, hogy senki se bölcselkedjék afelett, ahogy kell bölcselkedni, más fordítás szerint: ne gondolja magát senki többnek, amint gondolnia kell, józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint?

            Eddig Pál mintha teljes erejével azon lett volna, hogy a hit tüzét felcsiholja, felgerjessze a római keresztyének szívében, most pedig mintha félne ettől a tűztől és oltásba fog. Erről szó sem lehet. Dehát akkor miről van itt szó, miért beszél így az apostol? Tudjuk, hogy az ókori, poány filozófiában a bölcsesség, bátorság, igazságosság mellett, a negyedik nagy erény a mértékletesség, a kiegyensúlyozottság volt. Vajon most Pál is azt akarja mondani, hogy ez nem csak a pogányokra, hanem a keresztyénekre is érvényes?

            Nem gondolnám. Hisz akkor nem kezdené így ezt a mondatot: mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek. Azt jelenti, hogy amit most mond, azt ő nem mondaná, ha ő kegyelmet nem kapott volna. Itt ő nem általános filozófiát, életbölcsességet tanít, hanem egy sajátos kijelentése van, vagyis a benne levő kegyelemnek egy kijelentését akarja tovább adni. Valami olyasmit akar mondani, tovább adni, ami a Szentlélek kijelentése volt az ő számára. Rögtön meg is jegyzi, hogy itt nem emberi mértékről van szó, hanem az Isten által adott mértékről. Ki-ki annyira bölcselkedjen, amennyire azt a hit mértéke adja neki.

            Talán jó meggondolni azt, hogy Pál a Római levelet Korintusban írja ott pedig nagyon sok baj volt a felettébb bölcselkedőkkel. Talán ilyen hírek érkeztek hozzá Rómából is, ezért az intés: vigyázzatok, hogy a hit mértékét túl ne haladjátok. Nem tudom, hogy mit írna ma Pál nekünk. Attól félek, hogy most épp az ellenkezőjét írná, nem azt, hogy ne haladjuk meg, hanem legalább érjük a hit minimumát, mértékét. Egy olyan egyházi minimalizmus, ígénytelenség vett erőt rajtunk, hogy ha még kevesebb lenne, akkor már egyáltalán semmi se lenne.

            Mert mit jelent ma a hit az embereknek? Mennyire vesszük komolyan azt? Gondolom, hogy Rómában annyi volt a bizonyságtétel, prófétálás, hogy azt már korlátozni kellett. Nálunk, azt hiszem épp a fordítottja van. Van magas és alacsony vérnyomás, mind a kettő nagyon rossz, ártalmas , pont így van ez a lelki életben is. Van rajongás és van nagy lelki közömbösség, ígénytelenség. Azt gondolom, hogy nálunk az alacsony vérnyomással van a baj, nem pedig a magassal.

            Talán nem véletlen az, hogy sokan felsóhajtunk: újra kellene egy Luther, egy Kálvin, újra kellenének lánglelkű igehirdetők, akik felráznák a mai egyházat tespedtségéből, közömbösségéből. Mert mi ezek miatt szenvedünk nagyon.

            Mert olyan jó lenne, ha elkezdenénk gondolkozni a hitnek mértékéről, hogy vjon én, hogy is állok ezzel? De mi is ennek a hitnek a mértéke? Ennek mustármag alakja van. Ez a legkisebb a magok közül, de mégis óriási erő rejlik benne. Óriási dolog, hogy ha valaki hitben él és hitben hal meg. Pál apostol nagyon sokra becsüli a hit erejét. Valaki ezt így mondta, hogy ha valaki hitben vet el egy ágyás hagymát, az nagyobb dolog, mintha hit nélkül rakétát küld a Holdra. Egyetlen mustármygnyi hit, többet ér, mint egy tonna emberi teljesítmény.

            Ez a hit mértéke mindenki számára adott. Ezt nem lehet megvásárolni. A lényeg az, hogy amennyi adatott, azt használjuk is. Nem az a fontos, hogy valaki öt, kettő, vagy csak egy mértéknyit kapott, hanem, hogy azzal sáfárkodjon. Ezért nincs fontosabb kérés, mint amit a tanítványok mondtak: Uram, növeljed a mi hitünket! Hisz a hit csodákat munkál, rejtett és nyilvánvaló csodákat.

            Ehhez az első intéshez kapcsolódik a második, ami arra vonatkozik,hogy a nekünk adott hittel ne maradjunk egyedül, hanem tagolódjunk be a gyülekezetbe. Pál a gyülekezetet Krisztus testének nevezi. Aki Krisztusban hisz, az a Krisztus testének egyik tagja lesz. De nem egyedül, hanem a többiekkel együtt. Aki Krisztusban hisz, az már megszűnt egyedül lenni. A hívő ember beletartozik egy hatalmas családba, az Isten családjába. Ahogy egy családban mindenkinek megvan a maga helye és szerepe, úgy van ez az Isten családjában is. Ez egy sokszínű család. Itt ne tűnik el az ember egy nagy szürke tömegben, mint a méh a kasban, vagy a hangya bolyban. Krisztus mindenkinek feladatot és küldetést ad. A Krisztus családjában senki sincs kegyelmi ajándék nélkül, ez egy csodálatos test, ehhez hasonló nincs ezen a földön.

            A kegyelmi ajándékok közül Pál itt fel is sorol néhányat. Első helyen a prófétálást nevezi meg. Feltesszük a kérdést: hol van ma a prófécia? Azok a próféták, akik az Isten akaratát meg tudják mondani. A prófécia nem csak a jövőben bekövetkező eseményekre vonatkozik, hanem egy , az Isten Lelkétől áthatott beszéd.

            A második helyen a szolgálatot, a diakóniát említi. Tudjuk, hogy a szónak az eredeti jelentése: a poron át. A szolgálat a gyüleekezetben valóban a poron át történik. A harmadik ajándék a tanítás, a teológis, a szent tudomány. Az intés a llkigondozás a következő.

            Pál arra akarja bíztatni a gyülekezetet, hogy használják a kegyelmi ajándékokat. Mert ha valaki nem használja azokat, akkor az elsorvad.

            Ezek után még három ajándékot említ: az adakozás, az előljárás és a könyörület. Az adakozás is a kegyelem munkája, hogy az ember tud adni, de ez alázatban történjen, az előljáró szorgalmatossággal, vagyis buzgósággal tegye azt, amit tesz. Aki pedig könyörül, valószínűleg a beteggondozókra gondol Pál, az vidámsággal tegye. Ez a felhívás a kegyelmi ajándékokkal kapcsolatban, ma különösképpen időszerű.

            Mert ma nagyon sok olyan ember van, aki valami nagyot tud alkotni. De a gyülekezetben nem magányos hősökre van szükség, hanem olyanokra, akik a közösségért tudnak dolgozni. Mert ma a világnak jó közösségekre van szüksége. Látjuk azt, hogy most már ezt belátták a népek vezetői is, ők is úniót, közösséget akarnak létrehozni. De mi tudjuk, hogy az egyetlen közösség, ami ennek a földnek áldást fog adni, az a gyülekezet, a Krisztus teste.

            Ezért nincs ma fontosdabb dolog, mint hogy mindenki munkálkodjon a hitnek neki adott mértéke szerint a gyülekezetben. Ebből erő áradhat. Ha van egy ilyen közösség, amely összegyűl a templomban, ha van egy ilyen közösség, amely így indul el a napi munkájára, akkor az kimondhatatlan áldás világ számára. Bárcsak lehetnénk mi is ilyen közösséggé, ebben az új évben is!

Javasolt cím Hitben munkálkodni                                        Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 20

Tanulságos igék Jeremiásról 2O

„Amikor befejezed a tekercs felolvasását, köss rá egy követ, és hajítsd be az Eufrátesz közepébe.”(Jer.51,63)

            Amikor gyermekek voltunk, vagy talán még most is szoktuk azt tenni egy vízpart mellett állva, hogy veszünk egy követ, bedobjuk azt a vízbe és élvezzük, hogy, hogy a kő bedobásának helye körül a vízben körök képződnek és mind tovább terjednek. A kő hamar eltűnik a vízben, de a hullámkörök még sokáig látszanak. Aztán a kő lesüllyed a víz aljára s a víz tükre is kisimul.

            Valami ehhez hasonló történik itt Babilonban is. Ott áll egy ember az Eufrátesz partján, és ez az ember egyszer csak a könyvtekercset, amire kő van kötve a vízbe dobja. A kő s a könyvtekercs hamar elsüllyednek, de mégis valami rendkívüli dolog történik ekkor. Már a Jeremiás prófétai szolgálatának a végén vagyunk, ő a népek prófétája volt, mert nem csak a saját népe ellen prófétált, hanem Egyiptom, Moáb, Edom és főleg Babilon ellen. A Babilon fölötti ítélet megsemmisítő, egyetlen ígéret sem hangzik felé. Babilonnak nincs jövője, el fog töröltetni a föld színéről. Persze, Babilon ezzel mit sem törődik, de Jeremiás mégis fel kell jegyezze. Miért?  Júda vigasztalására. Mert Babilon romlása és pusztulása Júda szabadulását jelenti.

            Babilon tehát nem hallja a pusztulásáról szóló próféciát. De ennek mégis el kell jutnia Babilonba. Erre a célra Isten egy olyan valakit használ fel, aki eddig még ismeretlen számunkra, Serája a Néria fia. Ez utóbbi név ismert, hisz Báruk is az ő fia. Tehát ez a Serája a Báruk testvére. Nem csak test szerinti testvér ő, hanem lélek szerinti is. Különben Jeremiás nem bízta volna meg ezzel a feladattal. Serája azon kevesek közül való, akik félik az Urat. Ha kevesen is, de Jeruzsálemben még vannak olyanok, akik az Úr szavára hallgatnak.

            Ez egy nagy biztatás és vigasztalás a mi számunkra is, egy olyan időben, amikor sokan hátat fordítanak az Úrnak. Mi is sokszor úgy gondoljuk, mint Illés, hogy egyedül maradtunk,, de ez nem így van, mindig is van és lesz is egy szent maradék.

            Séruja nem csak valaki Jeruzsálemből, neki funkciója is van a királyi udvarban. Báruk már visszavonult, de épp ekkor lép színre Serája. Különös, hogy Aháb királynak is volt egy istenfélő főembere és Pál is üdvözli a császár udvarából valókat. Tehát még a Néró udvarában is voltak hívő emberek.. Az ilyen embereknek nem lehetett könnyű sorsuk. Nem semmi, egy ilyen helyzetben megvallani, hogy te az Urat szolgálod. Serája Sedékiás király szállásmestere volt, aki a királyt Babilonba kísérte. Ekkor ő már a babiloni király vazallusa és valószínűleg, hogy most egy megbeszélésre hívja. Jeremiás ezt megtudja, minden valószínűség szerint íródeákjától, Báruktól, s így adja neki ezt a feladatot, hogy egy tekercset vigyen Babilonba. Meghagyja neki, hogy mihelyst oda megérkezik olvassa el a tekercset.  Utána pedig kössön rá egy követ és dobja az Eufrátesz folyóba. Ezt a különös feladatot nem a próféta találta ki., ez Isten parancsa.

            De milyen célja volt ennek az egésznek? Nem az, hogy felolvassa az embereknek, hisz erre sem ideje, sem lehetősége nem volt. A tekercs tartalmát is csak akkor tudhatja meg, ha megérkezett Babilonba. Mennyi időt és mennyi energiát kellett ebbe a feladatba fektetni. Hisz akkor még nem volt se írógép, sem fénymásoló. Napokba telt, amíg ez a tekercs elkészült. De miért kell a vízbe dobni?

            Mielőtt ezt megválaszolnánk tudatosítsuk magunkban, hogy nekünk nem csak egy tekercsünk van, hanem az egész Szentírás a kezünkben van. És Isten gondoskodott arról, hogy ez a kezünkbe kerüljön. Tudjuk-e egyáltalán értékelni, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? És olvassuk-e, hisz ez mind nekünk szól. Ez a könyv nem fenyegetéssel van tele, hanem drága ígéretekkel.

            Így jut tehát az Isten beszéde Babilonba, és Serája az egyetlen, aki tud erről. Megérkezve keres egy csendes helyet, ahol a tekercset elolvashassa. Ebben a tekercsben az áll, hogy Babilonban gyönyörű városok vannak, benne szökőkutak, szórakozóhelyek, de ezek mind el fognak pusztulni, semmi se marad meg belőle. Serájának az lehetett az első gondolata: ez egyszerűen nem igaz, hisz ez a város bevehetetlen. Mindig nagy próbája a hitünknek, hogy ne azt higgyük, amit látunk.

            De Serája ezt nem mondja, hanem áment mond Isten szavára, mert erre már Jeremiás megtanította őt otthon. Milyen különös jelenet ez itt az Eufrátesz partján. Nincs gyülekezet, egyedül van. Talán most az elmúlt hetekben, amikor üres templomokban prédikáltunk átérezhettünk ebből valamit. De épp ez a hit, amit Serája tesz. Látni egy elpusztíthatatlannak tűnő várost s mégis hinni azt, hogy itt kő kövön nem marad. Hiszi azt, hogy ha ezt Isten mondta, akkor meg fog történni. Engedelmeskedik a parancsnak a s tekercset a rá kötött kővel a folyó közepébe dobja.. És közben mondja magában: így merül el Babilon is, semmi se marad meg belőle. Ahogy a tekercs a kővel együtt elmerül a vízben, úgy fog Babilon elmerülni az Isten ítéletében.

            De miért kellett ennek így történnie? Azért, hogy ő hazatérhessen és beszámolhasson a Babilonban történtekről. El kell mondja, hogy ő hiszi, hogy ami ott jelképesen megtörtént, az egyszer valóságosan is meg fog történni.

            A kérdés az, hogy mi hiszünk-e Isten ígéreteiben? Ó, a Bibliában annyi minden meg van írva, mondogatják az emberek. Ki tudja mi lesz? A történelem igazolta, hogy Babilon városa tényleg elpusztult és ma a helyén egy nagy pusztaság van. Mi azt is tudjuk a Jelenések könyvéből, hogy Babilon egy jelkép is, nem csak egy város illetve birodalom, mégpedig az Isten-ellenes hatalmaknak, a Sátán uralmának a jelképe. Ez a könyv elmondja nekünk azt, hogy ebben a városban nem hallatszik többé hárfások, zenészek síposok és trombitások hangja, malom zúgása sem hallatszik, lámpás fénye sem világít benne, sőt vőlegény és menyasszony hangja sem hallatszik benne. Ez a világ elmúlik és annak minden dicsősége is, de Isten igéje megmarad és azok is, akik annak engedelmeskednek. Ezzel a figyelmeztetéssel vegyünk közel egy év után búcsút Jeremiás könyvétől s így zárjuk szívünkbe minden üzenetét.

Javasolt cím: Babilon elmúlik, de Isten igéje megmarad.                    Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 19

Tanulságos igék Jeremiásról 19

Text:”Azt mondja az Úr rólad Báruk. Ezt mondtad : Jaj nekem most. És te nagy dolgokat kívánsz magadnak? Ne kívánj, mert én veszedelmet bocsátok minden testre, de életedet ajándékul adom neked mindenütt, ahol csak jársz.”(Jer.45,2-5)

            A szerénység az egyik legszimpatikusabb vonása az embernek. Ezt el lehet mondani Jeremiás íródeákjáról, Bárukról is, aki ugyanakkor szívbéli barátja is volt a prófétának. Nagyon sokszor találkozunk vele a Jeremiás könyvében, de ő mindig szerényen a háttérben marad. De a könyv vége felé egyre több szó esik róla, itt most épp egy olyan ígéretet olvashatunk, amit Isten neki adott.

            Báruk tehát az az ember, aki mindig háttérben marad, miközben Jeremiás mindig előtérben van. De ez Bárukot nem zavarja, meg van elégedve azzal a hellyel, amit kapott.

            Nagyon jó dolog az, amikor valaki tudja, hogy hol van a helye, s még jobb, ha tudjuk, hogy minket Isten helyezett oda, ahol épp vagyunk. Mert az emberek nagyon szeretnek középpontban lenni, ezt látjuk a társadalomban, politikában, de sajnos még az egyházban is sokszor. Ez az ember ősbűne, hogy nagyok akarunk lenni, nem tűrünk meg senkit magunk felett. Az már Isten különös kegyelme, ha valaki tud második lenni vagy akár utolsó is. Báruk tudott háttérben maradni s ezzel örök példát adott nekünk.

            Ő tudta, hogy nem ő a fontos, hanem az az üzenet , amit közvetít. Ez persze nem jelentette azt, hogy ez az üzenet őt nem érintette, nem gépiesen írt le mindent, hanem úgy, mint aki maga is érintett volt ebben az ügyben. Nem hagyta hidegen mindaz, amit le kellett írnia. Ez akkor látszott meg leginkább, amikor  Jeremiás beszédét először leírta, majd a templomtéren felolvasta. Ez számára se volt veszélytelen vállalkozás, hisz a prófétával együtt kellett menekülnie. Később újra hallunk Bárukról, amikor Jeremiás óva inti a népet attól, hogy Egyiptomba meneküljenek, akkor a prófétát azzal vádolják, hogy ezt nem ő mondja, hanem Báruk bíztatta erre. Ez nem volt igaz, de ez is mutatja, hogy Báruk egy olyan személy volt, akinek a véleménye sokat jelentett.

            Az az üzenet, amit Jeremiás hirdetett szíve mélyéig megragadta. Ő maga is szenvedett az üzenet alatt, amit a próféta hirdetett. Főleg két dolog volt fájdalmas a próféta igehirdetésében.: a nép szívének keménysége és Isten rettenetes ítélete, ami nemsokára be fog következni. Az igazi próféták bűnbánattal írnak erről, mint akik magukat is okolják  a helyzetért, mint akik magukra veszik a nép bűnét.

            Ezt tette Báruk is. Most az Úr személyesen hozzá szól., személyes üzenetet kap az Úrtól. Ebből láthatta, hogy az Úr név szerint ismeri őt. Isten látta az ő sóhajtozását, keserűségét. Milyen nagy biztatás ez a mi számunkra is, akik talán azt gondoljuk, hogy Isten a mi gondjainkat nem tartja számon, nem ismeri személyes életünk nehézségeit, bajait. Lehet, hogy valamiért többször is imádkoztunk s nem kaptunk választ kérdéseinkre, kéréseinkre. Azt is gondolhatjuk sokszor, hogy Isten csak a nagyobb, híresebb gyermekeire figyel. Báruk is gondolhatott ilyet: az Úr Jeremiásra figyel, hisz ő próféta, ő királyok elé áll, de rám, aki névtelen kis emberke vagyok?

            Íme, itt azt látjuk, hogy Isten törődik a kis emberek kicsi gondjaival is. Isten itt pontosan idézi Báruk szavait, vagyis pontosan tudja, hogy mit mondott neki. Báruk keserűségét, panaszát mondta el az Úrnak, azt mondta ki: elég, nem bírom már tovább. Azt is jó látni ebből, hogy Isten elfogadja az olyan imádságot, amiben panasz, keserűség van. Nem feddi meg Bárukot és nem mondja: hogy beszélsz így velem?

            Különös az a mód, ahogyan Isten Bárukot megvigasztalja. Első látásra úgy tűnik, mintha Isten rátenne még egy lapáttal Báruk fájdalmára. „Akiket én felépítettem elrontom, s akiket én beplántáltam, kiszaggatom, éspedig az egész földön”.Isten ítélete tehát végleges, Báruk ne tápláljon illúziókat. Báruk át kell élje Isten fájdalmát is, hogy neki se könnyű lerombolni, amit felépített, kiszaggatni azt, amit elplántált. Nekünk nehéz elfogadni, de Isten tervében helye van a rombolásnak, a szaggatásnak is. Isten nem téved, ő tudja, hogy mit cselekszik.

            Nagy dolgokat kívánsz, kérdezi Isten Báruktól? Talán Báruk azt a nagy dolgot kívánta, hogy Isten fordítsa el ítéletét a néptől. De ez nem lehetséges, az ítélet elvégzett dolog. Lehet, hogy most mi is erre vágyunk, hogy Isten egyik pillanatról a másikra állítsa le ezt a járványt. De vágyhatunk úgy is nagy dolgokra, hogy gazdagodjunk, jussunk előre minden dolgainkban.

            A kérdés az, hogy nem kérhetnénk-e még nagyobb dolgokat Istentől? Például, hogy bocsássa meg bűneinket, újítsa meg életünket, adjon lelki ébredést országunkban, népünk között, ezen az egész világon. Báruk egy nagy ígéretet kap, azt amit Ebed-Melek is kapott: ajándékul kapod a te lelkedet. Ez azt jelenti, hogy Jeruzsálem elfoglalásakor életben fog maradni. Sokan meghalnak, de ő életben fog maradni. Vannak idők és a mostani is ilyen, hogy maga a puszta létünk megmaradása is óriási dolog. Ilyen időkben nagy dolog életben maradni, hogy Isten napjainkhoz még napokat told, ahogy az ének mondja.

Nyilván, azt tudjuk, hogy egyszer földi életünknek vége szakad. Ezért a legnagyobb dolog az örök élet. A Szentírás nem tudósít Báruk haláláról s az is különös, hogy ezt más esetben is ritkán teszi. Az Újszövetség alig pár ember haláláról tudósít, az apostolok közül is csak kettőéről: Jakab és Júdás. A többi apostol halála nincs a Szentírásban feljegyezve. Vajon miért? Mert a hit szemével nézve nem az a fontos dolog, hogy mennyit élünk, mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan éltünk, kiben hittünk, kit követtünk, kinek szolgáltunk? A sírunkon nem az a két évszám a fontos, ami születésünk, illetve halálunk idejét jelzi, hanem az vonalka, ami a kettő között van, s az maga az életünk.

            Hisszük, hogy Isten ígérete beteljesedett s Báruk még sokáig hirdethette az igét talán épp Babilonban, a foglyok között. Báruk nem tudhatott még arról, aki 6OO év múlva jött el ebbe a világba, aki azt mondta: ” mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall?” Mert Krisztus azért halt meg, támadott fel, azért küldte el Szentlelkét is, hogy ő bennünk lakozhasson és nekünk egy áldott életünk lehessen. E pünkösdi ünnepen is ezért adjunk hálát Istennek.

A kis ember is fontos                                   Lőrincz István

tanulságos igék Jeremiásról 18

Tanulságos igék Jeremiásról 18

Text.” Kihúzták tehát Jeremiást a köteleken, és fölhozták őt a veremből,ezután Jeremiás a börtön udvaráabn lakott. Egészen biztos, hogy megszabadítalak téged, nem esel el fegyvertől és lelkedet ajándékul kapod, mert bíztál bennem, ezt mondja az Úr.” (Jer.38,13,  39, 18)

            Ki volt közülünk kútba  dobva? Úgy gondolom: senki. Talán még olyanok is csak páran lehetnek, akik valamilyen okból kifolyólag leereszkedtek egy kút mélyére. De a Biblia emberei közül többet is kútba dobtak. Ezek között a legismertebb József, akit testvérei vetettek kútba. De ebben a sorsban Jeremiás is osztozott, őt ugyan nem testvérei, hanem népének tagjai vetették oda.

            Láttuk már eddig, hogy Jeremiás élete már nem is csak egyszer veszélyben volt. Az Anatótból való férfiak összeesküvést szőttek ellene. Papok és hamis próféták is életére törtek. Jojákim király is halálra kerestette, de sikerült elrejtőznie. Nemrég el akarta hagyni a várost, de feltartóztatták, hazaárulással vádolták meg és letartóztatták. Csak Sedékiás király közbenjárására szabadult ki. De most úgy tűnik, hogy ütött az órája. Mert Jeremiás nem tud hallgatni, igehirdetése még keményebb lesz. Azt mondja, hogy egyetlen megoldás az, hogy adják meg magukat Nabukodonozornak, s így életben maradhatnak. Erre a fejedelmek dühbe gurulnak és Jeremiás halálát követelik. Azt állítják, hogy ő demoralizálja a hadsereget, azzal vádolják, hogy nem a nép megtartását, hanem annak vesztét akarja.

            Ez a legrosszabb, amit Isten szolgájára mondhatnak. Ezt a prófétát, aki népének megtérését és megmaradását akarja, azzal vádolni, hogy elveszíteni akarja népét, ez hallatlan dolog. De az Isten mindenkori szolgáival gyakran megtörténik ez, hogy legjobb szándékaikat és kiforgatják, félreértik őket. Akháb Illést Izrael megháborítójának nevezi. Pál apostolt is azzal vádolják, hogy felforgatja a jó rendet. Most itt Jeruzsálemben azt az embert, aki az igazságot mondja, aki népének megtartásán fáradozik, meg akarják ölni.Engedélyt kérnek a királytól, hogy megölhessék. A királynál kedvező fogadtatásra talál a kérésük, jóllehet nemrég még kiszabadíttatta a prófétát.

            Micsoda romlása ez a királyi intézménynek! Hisz a király az Úr felkentje, aki Isten uralmát és igazságát kellene képviselje. Ahelyett, hogy Jeremiást védelmébe venné, rándít egyet a vállán és azt mondja: én semmit se tehetek.  Így kerül Jeremiás egy olyan kútba, ahol víz nincs ugyan, de van sár. Kötelekkel eresztik le oda. Ott vagy megfullad, vagy pedig éhen fog halni. Hogy mit érezhetett és élhetett át ott lenn Jeremiás, az nincs leírva, de jól el tudjuk képzelni. Azt is, hogy milyen lelki fájdalma lehetett ezen bánásmód miatt.  

            Ilyenkor feltesszük a kérdést: hogyan engedheti ezt meg Isten? Hát ez a jutalom a hűséges szolgálatért? Ez a hála mindazért, amit népéért tett? De ilyesmi nagyon sokszor megtörtént azóta is Isten gyermekeinek az életében. És pont így történt ez Jézusnak az életében is. Mennyi jót tett ő, meggyógyította a betegeket, hirdette az örömüzenetet s mit kapott érte: a kereszthalált. Jeremiás tulajdonképpen már most Krisztus gyalázatát hordozza, s Isten gyermekei mindig is ezt kell tegyék.

            Mi lesz Jeremiás sorsa? Mert emberileg úgy tűnik, hogy nincs szabadulás, nincs megoldás. Mintha Isten ígéretei is kútba esnének. Mégis, Isten Jeremiásnak elhívásakor azt ígérte, hogy harcolni fognak ellene, de nem győzhetik le. Az Úr most beteljesíti ezt az ígéretet. A szabadítás olyan irányból jön, ahonnan nem is várnánk. Népének tagjai közül senki sem siet segítségére, de a királyi udvarban szolgál egy szerecsen, egy néger. Nevét is azért kaphatta, mert a király szolálatában állott, hisz az Ebed-Melek név épp ezt jelenti. Ő tehát nem izraelita, ma azt mondanánk: kivülálló, egyházon kivüli ember. De most épp ő az, aki szót emel a királynál Jeremiás érdekében.

            Milyen megszégyenítő ez a királyra és tanácsadóira nézve! Ez a pogány ember megteszi azt, amit nekik kellene megtenniük. Azonnal az irgalmas samaritánus példázatára gondolunk.A pap és lévita elkerülte a bajbajutottat, de a samaritánus könyörült rajta. Az olyan emberek, akik megmentik mások életét gyakran kitűntetéseket kapnak az államelnöktől. Ebed-Melek is kitűntetést kap, de nem a királytól, hanem az Úrtól. Az ő jutalma az lesz, hogy Jeruzsálem elfoglalásakor nem fog elpusztulni, lelkedet ajándékba kapod, mondja neki az Úr.

            Jó nekünk azt tudni, hogy az Úr nem feledkezik meg jócselekedeteinkről, hisz itt azt látjuk, hogy még egy kivülálló ember is jutalomban részesül. Jézus azt mondta, hogy ha valaki csak egy pohár vizet is ad tanítvány nevében, nem veszítheti el jutalmát. Valószínű, hogy Ebed-Melek nem is számított errre, s nem is ezért tette. Az utolsó ítéletkor a jobb kéz felől állók csodálkoznak, amikor Jézus sorolja az ő jócselekedeteiket s kérdik: mikor tettük mi ezeket? Ők már nem is emlékeznek ezekre. Nem azért tették, hogy valaki ezt nekik visszafizesse.

            Miért kapja Ebed-Melek ezt az ígéretet? Azért mert reménységed volt bennem, azért mert bíztál bennem, mondja az Úr. Ő bízott az Úrban, szerette az Urat és így szerette azokat is, akik hozzá tartoznak. Ez nem volt kicsiny dolog egy olyan időben, amikor sem a király, sem a tanácsadói nem bíztak az Úrban. Egy olyan környezetben él, ahol nem törődnek az Úrral, ahol kigúnyolják az Isten beszédét, ahol bántalmazzák azt, aki az Úr igéjét következetesen képviselte. Egy ilyen környezetben ez az ember azt mondja: én az Úrral és az ő szolgájával tartok.

            6OO év múlva egy honfitársa a gázai úton megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia és tovább megy az ő útján örömmel.Nem különös és megszégyenítő ez számunkra? Hogy a négerek jobban hisznek és jobban bíznak az Úrban, mint mi fehérek. Hogy miközben Európában hanyatlik a hit, sokan megvetik, sőt ki is gúnyolják az Isten beszédét, aközben Afrikában nagy lelki ébredés van, szomjúság az evangélium után.

            Imádkozzunk azért, hogy ennek az embernek a példáját sokan tudjuk követni. Egy nehéz időben, amikor sokan elhagyják az Urat, tudjunk bízni az Úrban és tudjunk hitből s hit által sok jót cselekedni. Higgyük, hogy ennek a mi életünkben is meglesz a jutalma

Egy néger ember, mint példakép                                

Akháb szolgája

Akháb szolgája

„ A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szóla néki, mondván: ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek te is úgy, mint azok közül egy, és jövendőlj jót.” (1Kir. 22,13)

Sokszor megtörténik az, hogy jelentéktelen emberek, akik eddig mindig háttérben maradtak, egyszer csak valami megdöbbentőt tesznek vagy gondolnak, amivel egy váratlan fordulatot adnak az eseményeknek. Egy ilyen ember az is, akiről most hallottunk, Akháb király udvari szolgája. Jóllehet ő csak egy szolga, egy követ, megpróbálja az eseményeket az általa jónak gondolt irányba terelni. De lássuk csak,miről is van itt szó. Jósafát, Júda  királya meglátogatja Akhábot, Izrael királyát. Ők tulajdonképpen apatársak, hiszen Jósafát fia Akháb lányát vette feleségül. E látogatás alkalmával Akháb azt a javaslatot teszi apatársának, hogy lépjenek katonai szövetségre és vonuljanak fel Rámóth-Gileád ellen. Jósafát beleegyezik a dologba, de mégis szeretné tudni Isten véleményét ebben az ügyben. Akháb számára nem nagy dolog ezt a kívánságot teljesíteni, mert egy egész sereg udvari próféta áll rendelkezésére, szám szerint négyszáz ember, akik Jósafát kivánságának eleget tehetnek. Ők nagyon hamar készen állnak a válasszal: menj fel, mert az Úr veled lesz. Jósafát azonnal megérzi, hogy ezek a próféták Akháb szájíze szerint beszélnek, hogy ez a válasz nem igazi. Ezek a próféták nem az Úr prófétái. Jósafát megkérdezi: nincs itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk? Akháb igennel válaszol, de rögtön meg is jegyzi, hogy ez a próféta nem igen tetszik neki, mert az mindig rosszat jövendől . Azt azonban most be kell lássa, hogy Jósafát csak akkor indul el, ha ennek a prófétának a véleményét is kikérik Ekkor szólítanak egy szolgát, hogy amilyen hamar csak lehet küldjenek Mikeásért. Ez a szolga jól ráérez az udvarban uralkodó állapotokra, jól ismeri főnökét, azt is hallotta, amit az udvari próféták mondtak. De Mikeást is jól ismeri és azt is tudja, hogy milyen feszült a kettőjük között levő viszony. Ezért útközben megpróbál tanácsot adni Mikeásnak, még akkor is, ha ő ezt egyáltalán nem kérte. Azt mondja neki : az udvari próféták mind beleegyező választ adtak, légy bölcs és okos, ne zavard össze a dolgokat, csatlakozz a túlnyomó többség véleményéhez, mondj te is jót,  mondd azt amire a király vágyik.
Ez a szolga teljességgel kiszolgálja a királyt. Egy olyan ember, aki szolgai módon követi a felsőbb utasitásokat, aki nagyon félti pozicióját és kenyerét. Ő csak egy követ, de mégis azon igyekszik, hogy a maga számára is kedvezően befolyásolja az eseményeket. Ez a szolga nem veszi észre azt, hogy ő a sötétség fejedelmének a szolgálatában áll, hisz magatartása által egy igaz próféta és így maga Isten ellen is fordul. Ha Mikeás ugyanazt mondaná, ezzel a hamis prófétákat és magát Akhábot erősítené meg az istentelenségben és az Istentől való elfordulásában. Ha ezt tenné, akkor lejáratná a prófétai tisztet, akkor ezt azt jelentené, hogy az Úr prófétája is emberekre hallgat, emberektől fél, a maga hasznát keresi.
Mennyire ravasz a Sátán. Ő maga a háttérben marad, előretolt bábukkal dolgozik, akik látszólag jelentéktelen emberek, akik azonban nagyon ügyesen dolgoznak. Ezt a beszélgetést mindenképpen ebben az összefüggésben kell látnunk.
Mekkora tanulság van ebben a történetben a mi számunkra! Mennyire szükséges a lelkeket megvizsgálni. Fel kell tenni mindig a kérdést: vajon ki áll ennek az embernek a háta mögött, milyen lélek szólal meg belőle? És a másik kérdés: én vajon kinek a kezében vagyok eszköz, mert lehetek Isten vagy a Sátán szószólója, eszköze. Milyen ritkán szoktunk erre gondolni, hogy minden szavunk és minden cselekedetünk vagy Isten vagy a Sátán céljait szolgálja. Ha Mikeás nem vigyáz, ha ő erre a szolgára, erre a követre hallgat, akkor a Sátán akarata lett volna meg és nem Isten akarata. Mekkora kárt okozott volna ez a próféta, ha nem lát át a szitán, ha nem látja meg e követben a sötétéség fejedelmének ravasz eszközét.
Mikeásnak nem kell soká gondolkoznia ezen a tanácson. Ő azonnal átlátja a cselvetést és látja azt is, hogy mi lenne annak a következménye, ha ő erre az emberre hallgatna. Éppen ezért ő egy nagyon határozott hangon válaszol ennek a szolgának, ami alapszabály lehetne Isten mindenkori szolgái számára: „ él az Úr, hogy, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mondánd nékem.” Nem az a döntő, amit emberek akarnak, vagy amit a király akar. A próféta, az igehirdető nem egy emberi szervezet szolgálatában áll. Az ő megbizója maga az Úr. A próféta az Úr szócsöve. Amit az Úr mond, ő csak azt mondhatja tovább. A próféta üzenetét nem Akháb, nem a helyzet, nem érdek, mégcsak nem is a hamis próféták egybehangzó üzenete határozza meg, hanem maga az Úr. Ezért ez a próféta kerek-perec elutasítja ennek a szolgának az ajánlatát. Ő hűtlen lenne küldő Ura iránt, ha azt mondaná, amit emberek kérnek, kívánnak, ha ő félne a királytól, vagy attól a veszélytől, ami az igazság bátor kimondásából adódna. A próféták nem emberekre hallgatnak, hanem Urukra, akik mindig és minden esetben megmondja nekik azt, hogy mit kell tenniük.
Ez egy világos és tiszta beszéd volt. Ez a próféta egyetlen mondattal lesepri az asztalról Akháb szolgája ördögi tanácsát és megfogalmazza az igazi bizonyságtétel lényegét. Nem tudjuk, hogy milyen hatást váltottak ki ezek a szavak a szolgánál. Mindenesetre elhallgatott és nem folytatta a győzködést, meglátta, hogy ez a próféta szilárdan áll az Úr akarata mellett. Valószínű, hogy ezt a bizonyságtételt soha többé nem tudta elfelejteni, elkísérte egy egész életen át. Lehet, hogy egész életének más irányt szabott, az is lehet, hogy ő is Isten bizonyságtevő szolgája lett. De ha nem is, a próféta megtette, amit megtehetett: bizonyságot tett az Úrról és az Ő igazságáról.
Milyen nagy figyelmeztetés ez mindnyájunk számára épp most az év elején. Hisz az üzenet ma is ugyanaz. Ma is nagy a kisértés lelkipásztorok, de mindenki más számára is, hogy emberekre hallgassunk, és azt mondjuk ami nekik tetszik, ami nekik fekszik, ahogy azt szoktuk mondani. Pedig nincs nagyobb szerencsétlenség az egyes ember, vagy egy közösség, egy gyülekezet, egy nép számára, mint ha az igazi prófécia, az ige szerinti igehirdetés, a bizonyságtétel elnémul, és helyette hízelgő, de emberi és nagyon sokszor ördögi szavak és üzenetek szólalnak meg.
Mennyire időszerü ma is az igazi prófétákért való könyörgés, hogy mi mindnyájan legyünk igazi próféták. Mert a hitvallásban megtanultuk, hogy azért neveztetünk mi is keresztyénnek, hogy az Ő nevét valljuk, megvalljuk, Isten igazságát semmilyen körülmény között ne hallgassuk el. Ez ma sem könnyü dolog. Nem könnyü megvallani Krisztust egy istentelen környezetben, ahol káromkodnak, ahol kigúnyolják Isten dolgait, Isten üzenetét. Nem könnyü a szóban való bizonyságtétel, de még nehezebb az életünkkel és cselekedeteinkkel való bizonyságtétel. Egyszer azt mondotta valaki. Nem csak négy, hanem öt evangélium van. Az ötödik evangélium a keresztyén emberek élete. A négy evangéliumot, a Bibliát sajnos nagyon kevesen olvassák, de az ötödik evangélium , a keresztyének élete ma is a legolvasottabb. Az akarva- akaratlanul ott van az emberek szeme előtt.
Adja az Úr, hogy ebben az új évben is legyünk Isten igaz bizonyságtevői. Ne szégyelljük a Krisztus evangéliumát, mert Ő sem szégyelt minket, hanem meghalt értünk.


Kérdések

1. Mi a hamis próféták jellemző vonása illetve vonásai?
2. Próbálj olyan helyzeteket megnevezni, amelyekben az igazi bizonyságtétel veszélybe kerülhet!
3. Mi jellemzi ma az igazi bizonyságtételt?
4. Hogyan jelenti ki ma az Úr az Ő üzenetét szolgáinak?
5. Miért olyan nagy a közvélemény sodró ereje?
6. Próbáld megvizsgálni: tettél-e már bizonyságot Krisztusról istentelen, hitetlen emberek előtt?

Lőrincz István

A bizonyosságról

Mit tanít a Szentírás : a bizonyosságról

Az, hogy az ember biztosnak érzi magát valmiben, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy valóban úgy is van az életében. Sokszor halljuk azt, hogy hitetlen emberek is nyugodtan mentek szembe a halállal. Tudatában kell lennünk annak, hogy van egy hamis bizonyosság is ebben az életben. A Szentírás is tud erről, ezért Isten igéje mindig rákérdez a bizonyosságunk alapjára. Mert lehet , hogy valaki makkegészségesnek érzi magát, de halálos betegséget hordoz a testében.

            Az ördög nagy mestere annak, hogy valakinek hamis biztonságot adjon, hogy valaki egy egész életen át becsapja magát. De jaj annak az embernek, aki az ördög kezéből fogadja el a bizonyosságot, mert nagyon hamar ki fog derülni, hogy a bizonyosságának alapja csak homokra épült és nem lesz maradandó. A Szentírásban nagyon sokat hallunk a hamis prófétákról, akik szintén hamis biztonságot adtak a népnek és mindig olcsó megoldásokat kínáltak a nép számára. Ők fennen hirdették, hogy békesség, békesség és nem volt békesség.

Sokkal üdvösebb, ha az ember nyugtalan, mintha hamis biztonságban ringatja magát. Hány olyan ember van, aki úgy gondolja, hogy az hogy meg van keresztelve, hogy konfirmált, még fenntartói járulékot is fizet, bőven elegendő az üdvössége számára. Ha a mi bizonyosságunk nem a Krisztus elvégzett váltságművén nyugszik, akkor az egy hamis biztonság.

Feltevődik az a kérdés, hogy egy keresztyén ember tudatában lehet-e értékének, tudhatja és mondhatja-e magáról, hogy ő egy értékes ember? Másszóval lehet-e egy keresztyén ember magabiztos? Lehet, de a kérdés az, hogy hogyan legyen az. Mert lehet egy ember nagyon gőgös , de alázatos módon is magabiztos. Lehet Pál apostolt is azzal vádolni, hogy oda van elhivatásával, elvégzett munkájával, hisz azt állítja magáról, hogy ő többet munkálkodott, mint a többi apostol együttvéve. De mindezt nem azért mondja, hogy magát mások fölé emelje, hogy önmagát dicsőitse. Maga is csodálkozik azon, hogy Isten őt ilyen nagy áldásokra méltatta, érzi méltatlanságát is, hisz ő üldözte az Isten anyaszentegyházát. Tudatában van annak, amit elvégzett, de ugyanakor azt is tudja, hogy ő a legkisebb az apostolok között. Azt, amit elvégezhetett mind Isten kegyelme által tette. Pál apostolban nincs álszerénység, de nem is gőgös, mintha mindezt magának tulajdoníthatná.

Ne legyünk álszerények sem, de ne legyünk gőgösek se. Józanul ítéljük meg magunkat Isten kegyelmének a fényében.

Az ember végső soron olyan értékeket keres, amiknek maradandó voltuk van. De nagyon hamar meglátja az ember, hogy a legtöbb dolognak, amiben boldogságát keresi, nincs maradandó értéke. A legtöbb ember abban látja életének értékét, hogy mit birtokol, holott az ember sokkal több annál, amije van. Mások a családban és  a család boldogságában látják a maradandó értéket. Mihelyst azonban a család élete összeomlik,oda lesz az élet értéke is. A Szentírás azt tanítja, hogy mindaz, ami ebben a világban van bűnnel fertőzött, ezért minket ez a világ sohasem tehet igazán boldoggá. János kijózanít minket, amikor azt mondja, hogy a világ elmúlik és annak kívánsága is. De ha így van, akkor mi az, ami megmarad, mi az aminek maradandó értéke van? János erre is választ ad : aki az Isten akaratát cselekszi. Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell vetnünk, ami a világban van, a kúlturát és műveltséget, de azt igen, hogy Isten akaratának cselekvése  legfontosabb helyre kerüljön az életünkben. Krisztusért készek kell lennünk minden mást kárnak és szemétnek ítélni. A mi egyetlen bizonyosságunk Krisztus kell legyen. Nem az a fontos tehát, hogy mink van, hanm sokkal inkább az, hogy kik vagyunk. Végül is a legfontosabb az életben Istennek a Krisztusban megjelent szeretete. Aki ebben él, annak külsőleg lehet egy nagyon gyötrelmes, keserves élete, mégis abban az örök élet erői bontakoznak ki. Ez az az érték, amitől senki és semmi nem tud minket elszakítani, még a halál sem. Az Isten szeretetének bizonyossága az a maradandó érték, ami akkor sem inoghat meg, amikor minden más megrendül. A mi nyomorúságunk az, hogy mi emberi dolgokban akarunk bizonyosak lenni : egészségünkben munkánkban, jövendőnkben, gyermekeinkben. Ezek mind Istennek szép ajándékai, de nagyon kell vigyáznunk arra, hogy az ajándékok ne kerüljenek az Ajándékozó helyére. Az Isten Krisztusban megjelent szeretetét semmi mással nem lehet helyettesíteni. Nagyon veszedelmes dolog az, ha Isten kegyelmén kivül még valami másban is reménykedünk. Sokszor Isten kiveszi életünkből, azt ami vagy aki az Ő helyére tolakodott, hogy bizonyosságunkat egyedül csak Nála keressük.

A bizonyosságnak egyik fontos alkatrésze az, hogy az ember otthon érzi magát. Ezért vágyik minden ember arra, hogy legyen egy kis háza, amit a magáénak tud, ahol otthon érezheti magát. Ha így van ez testi viszonylatban, sokkal inkább így van ez a mi lelki életünk vonatkozásában is. A mi ősi zsoltárunk arról beszél, hogy Isten a mi hajlékunk. Ha Isten a mi hajlékunk, akkor biztonságban érezhetjük magunkat. Dávid életének is voltak olyan időszakai, amikor nem volt egy stabil lakóhelye, hanem földönfutóként bújdosott Saul elől. Egyik barlangból menekült a másikba, sohasem érezhette magát biztonságban, mert szüntelen attól kellett tartania, hogy Saul megtudja tartózkodási helyét és üldözésére indul. De ő ekkor is tudja, hogy Isten az, aki neki biztonságos lakozást tud adni. Minden külső nyugtalanság és bizonytalanság ellenére bizonyossága volt és nyugodtan hajtotta álomra fejét.

Amíg egy embernek lelki értelemben még nem Isten a hajléka és menedéke, addig lelkileg hajláktalan lesz, nem érezheti otthon magát, félelemben és rettegésben él, hiába van saját háza, ami esetleg modern riasztó berendezéssel van felszerelve. Mekkora kegyelem a mi számunkra, hogy Isten Krisztusban örökkévaló hajlékunkká lett, hogy Ő helyet készít az Atyának házában is. Milyen jó tudni, hogy ami örök és biztonságos lakásunk nem a temetőben van, hanem Isten országában, ahova Krisztus érdeméért egyszer mi is bemehetünk.

A mi bizonyosságunk egyik másik áldott forrása az Isten szava. Boldog ember az, aki ebben megtalálta életének biztos alapját. Isten szava tele van ígéretekkel, melyek mind a mi életünkre és üdvösségünkre vonatkoznak. Isten szava bár évezredekkel ezelőtt iródott mégis személyesen hozzám szól a mában. Isten igéje elmondja nekünk, hogy ki Ő a mi számunkra és mi mindennel akar minket megajándékozni. Bár mi Isten szemében nyomorúlt bűnösök vagyunk, Ő végtelen kegyelméből teljes gazdagságával akar minket megajándékozni. Amit Isten szava mond, arra bizton építhetünk. Ég és a föld elmúlnak, de Isten szava megmarad örökre.

Életünk legvégső bizonyossága a Krisztus visszajövetele. Ekkor lesz nyilvánvalóvá teljesen és tökéletesen, hogy milyen jó az, hogy egész életünkben rábíztuk magunkat. Minden földi dolog előbb vagy utóbb összeomlik, de ha az Ő országát megnyertük, akkor mindent megnyertünk. Ennek már most örvendezhetünk. Az örökkévalóság fénye már ezt a múlandó életünket beragyoghatja.

A jövőben sok minden bizonytalan lehet, rettenetes dolgok is jöhetnek, de egy biztos : Krisztus visszajön és vele az új ég és új föld, amiben igazságosság lakozik.

Olvasandó igék :  Zsolt.4,9, 18,31,  9O,2,  Jer.6,14, Róm.8, 38-39,

 1Kor.15,9-1O, Zsid.12,28-29, 2Pét.3,13,  1Ján.2,17,  Jel.21,26

                                                                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 2

Tanulságos igék Jeremiásról 2

Text:”Magamhoz veszlek titeket: egyet egy városból,, kettőt egy nemzetségből, és fölviszlek titeket a Sionra. ”(Jer.3,14)

     Nagyon gyakran feltesszük a kérdést: kik fognak üdvözülni? Sokan vagy kevesen lesznek? Ezt a kérdést egyszer egy írástudó is feltette Jézusnak, és ő akkor erre egy különös választ adott: igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert sokan igyekeznek bemenni, és nem mehetnek be. Jézus máskor ilyeneket is mondott: sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.

    Itt most a Jeremiás próféta könyvében is egy ilyen különös igével találkozunk: magamhoz veszek egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből. Hát ennél kevesebbet elképzelni se lehetne. Vajon azt jelentené ez az ige, hogy ennyire kevesen fognak az Isten országába bemenni? Egyetlen ember egy városból és kettő egy népből? Próbáljuk megérteni ennek az igének az üzenetét.

    Először is beszéljünk a hívás komolyságáról. Itt az ige első felében elhangzik egy nagyon komoly felhívás a megtérésre. Kinek mondja ezt az Úr, kiket hív a megtérésre? Jeremiás idejében az   északi ország már fogságra van hurcolva és Júdára is ez a sors vár. Júdának nem fáj az északi testvéreiknek a sorsa, sőt inkább egy káröröm van  a szívükben. Ez onnan származik, hogy Salamon után Roboám király idejében az északi ország, tíz törzs elszakadt a déli országrésztől és így elhagyták a templomot és az Úr szolgálatát is. A Júdabeliek úgy gondolták, hogy ők sokkal különbek az irzaelieknél, hisz náluk ott van a templom, s abban ők Istennek szolgálnak. Ők még bemutatják az áldozatokat, eleget tesznek vallásos kötelezettségeiknek.

   Jeremiás ekkor odakiáltja nekik: lassan a testtel, ne bízzátok el magatokat, hisz ha meg nem tértek, rátok is ugyanaz a sors vár, mint az északi testvéreitekre. Ti ugyanabban a hajóban eveztek, ti ugyan úgy elpártoltatok, lelki paráznaságot követtetek el. Sőt, az ő helyzetük olyan értelemben még súlyosabb, hisz az se rázta meg őket, akkor se tértek meg, amikor látták az északi ország büntetését. Nem vonták le a következtetéseket magukra nézve.

    Mi ennek az igének a mai üzenete?Ma ezt így mondhatnánk: Izrael a világ és Júda az egyház. A világ eltávolodott Istentől és az ő szolgálatától. A világ teljességgel a bűn útjára lépett. De hála Istennek, az egyházban jobb a helyzet, mondogatjuk. Mi még járunk templomba, mi még olvassuk a Bibliát, még igyekszünk valamennyire Isten akarata szerint élni, nálunk még jobb a helyzet! A kérdés az, hogy így van-e ez valójában?Vajon nem azt kell mondja ma az Úr a saját egyházára, népére: rátok még jobban haragszom, mert jóllehet tudtátok akaratomat, mégsem cselekedtétek azt, nem tértetek meg teljes szívvel hozzám.

     És ezzel az Úr pontot is tehetne a dolgokra. Azt mondhatná: a világgal nincs mit kezdeni, de az egyházban sem jobb a helyzet. Nem lesz itt már semmi, se a világból, se az egyházból. De az Úr nem ezt mondja, hanem erőteljes szavával megtérésre szólítja fel népét. Megtérésre hívja az északi országot, de a délit is,megtérésre hívja a világot, de az egyházat is. Szófogadatlan fiak!.Itt tehát a fiakról, az Isten gyermekeiről van szó, mert azok szófogadatlansága sokkal inkább fáj, mint a világ fiainak engedetlensége. Egy szülőnek is sokkal jobban fáj az, ha az ő gyermeke a szófogadatlan, mint ha a szomszédé az. Isten tehát nyitva hagyja a visszatérés lehetőségét minden ember számára. Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mondja Jézus. Adtam elődbe egy nyitott ajtót, mondja szintén Jézus  Jelenések könyvében.

            Mi ennek a hívásnak az alapja?Miért nem adja fel az Úr a reményt, miért nem mond le a népéről, az ő egyházáról? Miért van az, hogy még mindig hangzik a megtérésre hívó szó. Erre maga Isten ad választ. Én férjetekké lettem nektek. Az Úr a Bibliában nagyon sokszor hasonlítja az ő népéhez való viszonyát egy házassághoz. A házasság a legszorosabb kapcsolat, ami létezik ezen a földön két ember között. A házasságban a férj és feleség mindent megoszt egymással, egy a testük és lelkük és megígérik egymásnak, hogy ők jóban és rosszban egyaránt kitartanak egymás mellett, amíg csak a halál el nem választja őket.. Az Úr ilyen szoros, életre szóló közösséget akar az ő népével. S ezt az Úr komolyan is veszi. Azokat is szereti, akik elfordultak tőle, sőt még azokat is, akik megtagadták a vele való közösséget.

De az is hangsúlyos ebben az igében, hogy aki ezt a közösséget megtagadja, az már nem mentegetheti magát. A bűn, az engedetlenség nem egy tragikus sors, ami csak úgy nyakunkba szakad. Mindenkit súlyos felelősség terhel azért, ha hűtlen lett az Úrhoz, aki más istenekhez pártolt. Az úr népének minden hűtlensége és hitetlensége ellenére hívja őket vissza: jöjjetek vissza, térjetek meg, mert én férjetekké lettem és én örökre az is maradok. Itt már újszövetségi magasságokban,, itt már Jézus Krisztus hívja menyasszonyát, aki vére árán hívja vissza, hívja megtérésre a tőle elszakadókat.

            De itt mégis az áll, hogy egy városból csak egyet, egy nemzetségből csak kettőt hív el az Úr. Hogyan kell ezt értenünk?? Hisz ez valóban nagyon kevés lenne, hisz Asszíriába százezreket hurcoltak el. Azt jelentené ez, úgy kell értelmezni ezt az igét, hogy Isten csak nagyon kevés embert akar megtartani, üdvözíteni?S ha ez így lenne, akkor ki lenne az az egy az a kettő, aki üdvözülhetne, aki megtartatna? Vigyázzunk, nehogy félre értsük ezt az igét. Az Úr ezt az igét Asszíria irányába mondja el, de senki se akar ott rá hallgatni. Az elhurcoltak közül senki se kar az Úrra figyelni. De ekkor az Úr azt mondja: ha nagy tömegek nem is akarnak rám hallgatni, nekem engedelmeskedni, akkor az az egy vagy az a kettő, aki kész meghallani a hívást megtartatik. Én azt az egyet, vagy azt a kettőt is megbecsülöm, értékelem.

            Itt nem az üdvözülők számának a korlátozásáról, beszűkítéséről van szó, hanem épp ellenkezőleg:  az Úr tágra nyitja az üdvösség ajtaját minden ember előtt. Ne csak egy jöjjön, ne csak kettő, hanem jöjjenek sokan, jöjjön mindenki. Jöjjön mindenki, aki az Úr szavát komolyan veszi, aki az Isten Krisztusban megjelent szeretetét megérti és elfogadja.       

            Amikor az üdvösségről van szó, ne nézzünk másokra. H te egyedül lennél egy városból, egy népből, egy közösségből, akkor is gyere. Mert Jézus Krisztus azt ígérte, hogy ő senkit ki nem vet azok közül, akik hozzá jönnek

Ilyen kevesen üdvözülnek?                                                             Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 1

Tanulságos igék Jeremiásról 1

Text:” Mit látsz Jeremiás? Azt feleltem: mandulavesszőt látok. Erre azt mondta az Úr:gondom van igémre, hogy beteljesítsem azt.” (Jer.1,11-12)

   Ha Isten seg1t az elkövetkező évben Jeremiás könyvével fogunk foglalkozni. Tudjuk azt, hogy Jeremiás papi családból származott, Kr.e. 626-ban kapta elhívását, és szolgálata kb. 58O-ig tartott. Azt is tudjuk, hogy ez egy rendkívül nehéz, hányatott idő volt Júda országának az életében.

    E próféta élete egészen másképp zajlott lee, mint ahogy ú azt előre elképzelte. Ez velünk is így van többé-kevéssé. Sokszor a mi életünkben is jöhetnek váratlan fordulatok.. Néha nehéz feladatok várnak ránk s feltesszük a kérdést: hogy tudok én mindezeknek eleget tenni? Pedig mindent el kell követni, hogy az elvárásoknak megfelelhessünk. Sokszor azt is mondogatjuk: ha így vagy úgy lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok. De nagyon jól tudjuk, hogy ezek a megfontolások semmit sem segítenek rajtunk.

   Jeremiás tehát papi családból származott, ma azt mondanánk: papfiú. Úgy gondolnánk, hogy számára egyértelmű lett volna az, hogy ő is ezt a hivatást válassza. De az Úr azt mondta neki: nem pap leeszel, hanem próféta, méghozzá népek prófétája. Egy nehéz időre esett a prófétai szolgálata, amikor a népek között sok forrongás, feszültség volt. Jeremiás nem csak a saját népének, hanem a körülötte lakó nemzeteknek is kellett hirdesse Isten igéjét. Mert az Úr az egész föld Királya. Egy óriási feladat tornyosul a próféta előtt, nem   erre teljességgel alkalmatlannak érzi magát ennek elvégzésére. Megpróbál minden kibúvót, kifogást felhozni, hogy megszabadulhasson e nehéz küldetéstől. Fiatal vagyok, nincs még tapasztalatom, természettől fogva félénk ember vagyok. Ezt mindenki átéli, akit az Úr valamilyen feladatra elhív. Talán azt gondolnánk mai gondolkozásunkkal, hogy Jeremiás beiratkozik egy képzésre, kurzusra, hogy jobban elsajátítsa a prófétaság mesterségét, hogy megtanulja miként kell a félelmeit legyőzze. De ő ezt nem kell tegye, mert ha az Úr elhív valakit egy feladatra, akkor ő azt alkalmassá is teszi annak elvégzésére.  dolog tulajdonképpen nagyon egyszerű. Neki csak figyelni kell az Úrra, és tovább kell adnia, amit az Úr szájából hallott.

   Az Úr megerősíti őt elhivatásában  Mert egyáltalán nem könnyű az a feladat, amire az Úr Jeremiást elhívja. Írts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj! Ezek közül négy negatív dolog és csak kettő pozitív. Először irtani, rombolni, hogy utána az így megtisztított helyen lehessen plántálni és építeni. Ez ma sincs másképp. Az ige egy kétélű kard, először minden emberit le kell romboljon bennünk, hogy utána felépülhessen bennünk az, ami az Úrtól van, ami az ő munkája bennünk.

   Hogyan történik ez? Ezt is megtanulhatjuk Jeremiástól. Miközben a próféta a küldetésén gondolkodik, az Úr egyszer csak azt kérdi tőle: mit látsz Jeremiás? Biztos valami egészen különöset, mert ha valaki különös küldetést kap, akkor az Úr annak valami rendkívülit  mutat. Jeremiás egy mandulavesszőt lát. Ez egy kicsi és mindennapi dolog, mert az Úr minket egészen egyszerű dolgok által tanítani. Nem ritka volt az, hogy az Úr az állatok viselkedése által tanította, nevelte népét.

    Nos, Jeremiás egy mandulavesszőt lát, először nem tudja, hogy mit akar jelenteni, de az Úr megmagyarázza. Mert ezzel a látással az Úr bátorítani, erősíteni akarja prófétáját az ő küldetésében.Azt mondja neki, hogy ő őrködik az ige felett, hogy beteljesítse azt Első hallásra ezt nem igen értjük, hisz mi köze van a mandulavesszőnek ahhoz, hogy az Úr őrködik az ő igéje felett?A héber nyelvben itt egy szójátékot találunk. A „mandulavessző” és a „gondoskodni, őrködni ugyanazon mássalhangzókból áll. Kálvin így is fordítja: vigyázó, őrködő vessző. Tudjuk azt is, hogy a mandula az egyik legkorábban virágzó növény. Mikor a többi fa még téli álmát alussza, a mandulavessző már kezd bomlani.. Olyan Izraelben, mint nálunk a som, jelzi, hogy a tél elmúlt és itt van a tavasz. Az Úr ezzel azt akarja mondani: ahogy a mandula már korán felébred, úgy ébredek én is korán, hogy vigyázzak az én igémre, ígéreteimre, hogy beteljesítsem azokat.       

        Ez egy hatalmas bátorítás volt Jeremiás számára, aki egy nagyon nehéz feladatot kapott, olyan feladatot, ami felülmúlta az erejét. De az Úr bátorítja, hogy neki tulajdonképpen semmit se kell tennie, mert mindent az Úr fog elvégezni. Az ő feladata csak annyi, hogy a hallott igét hűségesen tovább adja azoknak, akikhez az Úr küldte. De a beteljesítés már neem az ő műve.

   Ez egy hatalmas bátorítás a mi számunkra is, akik egy egészen más időben, egészen más körülmények között élünk Hisz mi is elcsüggedhetünk: vajon be fogja Isten teljesíteni az ő ígééreteit? Miért olyan kevés az eredménye a lelki munkának? Miért nem térnek meg az emberek, miért hagyják el ma olyan sokan az egyházat, a hitet, Istent? Amikor ezek a kérdések gyötörnek, az Úr azt mondja: ne félj, ezeket a nehéz kérdéseket merd rám bízni. Mert a lelki életben is vannak „téli” időszakok, amikor hidegség, mozdulatlanság van. Az Úr ilyenkor azt mondja: nézz a mandulavesszőre. Amikor a természet alszik, a mandulafa már virágzik.. Így vigyázok én is a te életedre, hogy abban Isten ígéretei mind beteljesedjenek.

   De honnan tudhatom én ezt? Nyilván, mi nem maradhatunk Jeremiásnál, hanem túl keell lássunk a mi legfőbb Prófétánkra, akiben Isten minden ígérete igenné és ámenné lett. Jézus Krisztus az egyetlen garanciája, biztosítéka annak, hogy Isten ígéretei a mi életünkben is be fognak teljesedni.

    Az Úr be fogja tölteni azokat az ígéreteket, amiket nekünk adott. Ő vigyáz reánk, hogy Isten dicsőséges terve, a megváltás teljességgel megvalósuljon a mi életünkben. Higgyük azt, hogy ő vigyáz ránk a mi földi életünk egész idejében, de ő fog őrködni poraink felett is, hogy amikor a halál tele elmúlik, a feltámadás tavasza kisarjadjon sírunkból és mi beléphessünk Isten dicső országába. Ne csüggedjünk hát, hanem bízzunk ígéretében.

  

    

Tanulságos igék a példázatokról 29

Tanulságos igék a példázatokról 29

Text. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, aki énbennem marad és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”(Ján.15,5)

            A szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példázat is Isten szeretetéről beszél. A kérdés persze az, hogy miként szeret minket Isten? Erre a válasz egyszerű: a maga módján. Mi sokszor olyan Istent szeretnénk magunknak, aki a magunk módján szeretne minket, ahogy mi azt elképzeljük. Isten azonban a szeretetben is a maga útját járja és ez jól is van így. Ha mi kellene megmondjuk, hogy milyen legyen az Isten szeretete, az pontosan olyan lenne, mintha mi határoznánk meg az időjárást.

            Isten az ő szeretetét egy meghatározott időben és a maga módján mutatta meg. És mi ezt el kell fogadjuk. Aki ezt nem fogadja el, az egy egész életen át kételkedni fog abban, hogy Isten szeret és állandóan perelni fog Istennel, mert ő nem látja szeretetének jeleit az életében. Hogy miként szeret minket Isten, nos, ezt ebben a példázatban is elmondja nekünk Isten. Egy szőlőtőről beszél itt Jézus, egy különös szőlőtőről, ami nem olyan, mint a többi, egészen más. Ezért is nevezi igazi szőlőtőnek, amihez semmi más szőlőtő nem hasonlítható.

            Az Atya ezt az igazi szőlőtövet egy meghatározott céllal plántálta ide a mi földünkre. És ez a cél nem más, mint hogy megmutassa az ő szeretetét. A plántálás nem más, mint a Jézus testté létele. Isten fogta ezt a csodálatos növényt a paradicsomban, és átültette azt ide, a mi nyomorúságos földünkre. Mi már rég kiűzettünk a paradicsomból, de az Atya épp kétezer évvel ezelőtt ültette ide ezt a csodálatos növényt a mi földünkre, hogy itt növekedjen és hozzon gyümölcsöt. Krisztus születése óta az Isten szeretete visszavonhatatlanul itt van ezen a földön. Most már mindenki tudhatja, hogy benne az Isten szeretete jelent meg ezen a földön.

            De hol látszik meg az, hogy Isten a szeretet? Miben, miből ismerhető fel, hogy Isten szeretete jelen van a földön? Jézus erre azt mondja: nehogy valahol messze, nehogy a világban keressétek, mert ez a szeretet a szőlővesszőkben van és ezek vagytok ti!  Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. És ahogy a szőlőtő nyomja az életadó nedüt a vesszőkbe, úgy árasztja az Atya a szeretetét Jézus által belénk. Ez a szeretet ott van, ott található, ott érzékelhető, ahol emberek Krisztushoz ragaszkodnak, Krisztusból élnek, ahogy a vessző a tőhöz ragaszkodik és abból él.

            Itt mi csak ámulhatunk és csodálkozhatunk. Hisz már az is óriási dolog, hogy ez a szőlőtő itt van ebben a világban, de az még nagyobb csoda, hogy mi emberek ennek a csodás szőlőtőnek ágai, vesszői lehetünk. Ez nem a mi érdemünk, ezt nem mi végeztük el, hanem egyedül az ő kegyelme, kiválasztó szeretete, hogy ő minket méltatott arra, hogy ráoltson minket erre a nemes tőre. Egyedül a Krisztus kegyelme az, hogy ő haszontalan vadhajtásból, gyümölcsöt termő szőlővesszőt formált.

            Ez a közösség annyira bensőséges, hogy rögtön e példázat után Jézus az ő tanítványait barátainak nevezi. Az ember az Isten barátjává lehet. Még az is nagy dolog lenne, hogy szolgái lehetünk, de ő barátainak nevez minket. S teszi ezt annak ellenére, hogy tudja, hogy kik vagyunk s mit érünk, hogy lényünkben ott van a bűn s az Isten ellen való lázadás. Mi nem tehetünk mást, mint hogy ámulunk, csodálkozunk, örülünk és hálát adunk. Jézus barátjának lenni csak ahhoz fogható öröm, ami a mennyben van egy bűnös ember megtérésén.

            Ez a barátság Jézus számára nem volt olcsó dolog. Ő ezért drága árat fizetett. Egy ellenségnek barátságot felajánlani igen rizikós dolog és áldozatba kerül. Ez a barátság végső soron az ő életébe került. Most értjük meg azt, hogy amikor az Úr a bűnösök iránti szeretetéről szól, akkor miért beszél az összes növény közül épp a szőlőről. A szőlőés az abból készülő bor az ő vérére utal, amit értünk kiontott. Az Isten szeretete érettünk a keresztre ment.

            De az, hogy mi szőlővesszők vagyunk, hogy Jézus barátai lehetünk, nem csak Isten számára nem olcsó dolog, hanem a mi számunkra sem. A szőlővesszők nem dísznek vannak a szőlőtövön, hanem azért, hogy azon termés legyen, a szőlőfürt. Abban dicsőíttetik meg az Atya, hogy mi sok gyümölcsöt termünk és az ő tanítványai vagyunk. Mi már azok vagyunk kegyelemből, de igazából csak akkor leszünk azzá, ha gyümölcsöt termünk. És a még nagyobb termés érdekében ő megtisztít minket. A megtisztítás a kereszten már meg is történt. Ezt csak el kell fogadni, a bűnt le kell tenni. Nem kell azzal töltenünk életünk idejét, hogy megtisztuljunk. Aki Jézus barátja lett, az már tiszta, tiszta a kapcsolata Istennel, önmagával, felebarátaival. Isten azért tisztított meg, hogy mi legyünk szabadok a bűntől, és szabadok az Isten és a felebarát szolgálatára. Isten nekünk egy gazdag életet akar adni, sok szeretetet, mert jól tudja, hogy ennek a világnak erre van szüksége. Ezért akar a vesszőkön át szeretetet árasztani ebbe a világba.

            Ebben a példázatban is elhangzik az a mondat, hogy: maradjatok énbennem. A tanítványságot, a Jézus barátságát nem lehet kiérdemelni, sem kierőszakolni, ezt csak megkapni lehet. De el is lehet azt játszani, el lehet azt veszíteni, el lehet azt tékozolni. Ez kétféleképpen történhet. Az egyik mód, hogy vesszők vagyunk ugyan a szőlőtőn, de csak dísznek. Ó, oly nagy veszély az, hogy mi diszítjük az Isten házát, megtöltjük azt alkalomról-alkalomra, de innen kimenve nem igazán teremnek jó gyümölcsök az életünkben.

            De lehet úgy is, hogy elszakítjuk magunkat a szőlőtőtől és azt mondjuk: lehet egyház , Biblia, ige imádság nélkül is élni. Lehetek én jó és becsületes Jézus nélkül is. Biztos, hogy nélküle is sok jó dolgot lehet tenni, de ez nem gyümölcs. Ez nem tőle származik és így nincs örökkévaló értéke, nem fog megállni az Isten ítélő széke előtt. Emberek elfogadhatják, értékelhetik, ki is tűntethetnek érte, de Iszten elveti , tűzre veti ezt. Milyen borzasztó lenne, ha majd ott kellene szembesülni azzal, hogy mindaz, amit tettem, nem ért semmit az Isten országa számára. Jóságommal és becsületességemmel együtt ki leszek vetve a külső sötétségre.

            Érdekes az, hogy a János evangéliumában nem található meg a Hegyi Beszéd. Ezt a fejezetet azonban János Hegyi Beszédének nevezhetjük, hisz itt megtalálható az élet titka, küldetése, célja,: az Atya a szőlőműves, Jézus a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők. Krisztus ott van az élet középpontjában, ő a nagy Közbenjáró, aki átformálja életünket.

            Előbb azt mondtuk, hogy ez a példázat az Isten szeretetéről szól, most a végén ennek a szeretetnek még egy vonása ragyog fel és ez az, hogy Isten szeretete örök, mindvégig megmarad. Megmarad, akár elismerik, akár nem és akkor is megmarad, ha gyűlölet és harag veszi körül.

            Mi most egy olyan korban élünk, amiről Pál azt mondja, hogy a szeretet sokakban meghidegül. Mi hisszük, hogy van egy szeretet, ami nem fog soha meghidegülni és ez az a szeretet, amit az Atya Fiában plántált bele ebbe a földbe. Ez a szeretet mindent ki fog bírni, nem fog ártani neki se a gyűlölet, se a halál. Ezt a szeretetet lehet üldözni,  meg lehet feszíteni, meg lehet kövezni, ki lehet gúnyolni, de ez a szeretet mégis diadalmaskodni fog.

            Mert ez a szeretet a legnagyobb. Mi ezt a szeretetet fogadhatjuk magunkba és adhatjuk tovább. Boldogok vagyunk, ha ezt megtesszük.

Javasolt cím: Az igazi szólőtő                                                   Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 1

Text:” Mit látsz Jeremiás? Azt feleltem: mandulavesszőt látok. Erre azt mondta az Úr:gondom van igémre, hogy beteljesítsem azt.” (Jer.1,11-12)

   Ha Isten seg1t az elkövetkező évben Jeremiás könyvével fogunk foglalkozni. Tudjuk azt, hogy Jeremiás papi családból származott, Kr.e. 626-ban kapta elhívását, és szolgálata kb. 58O-ig tartott. Azt is tudjuk, hogy ez egy rendkívül nehéz, hányatott idő volt Júda országának az életében.

    E próféta élete egészen másképp zajlott lee, mint ahogy ú azt előre elképzelte. Ez velünk is így van többé-kevéssé. Sokszor a mi életünkben is jöhetnek váratlan fordulatok.. Néha nehéz feladatok várnak ránk s feltesszük a kérdést: hogy tudok én mindezeknek eleget tenni? Pedig mindent el kell követni, hogy az elvárásoknak megfelelhessünk. Sokszor azt is mondogatjuk: ha így vagy úgy lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok. De nagyon jól tudjuk, hogy ezek a megfontolások semmit sem segítenek rajtunk.

   Jeremiás tehát papi családból származott, ma azt mondanánk: papfiú. Úgy gondolnánk, hogy számára egyértelmű lett volna az, hogy ő is ezt a hivatást válassza. De az Úr azt mondta neki: nem pap leeszel, hanem próféta, méghozzá népek prófétája. Egy nehéz időre esett a prófétai szolgálata, amikor a népek között sok forrongás, feszültség volt. Jeremiás nem csak a saját népének, hanem a körülötte lakó nemzeteknek is kellett hirdesse Isten igéjét. Mert az Úr az egész föld Királya. Egy óriási feladat tornyosul a próféta előtt, nem   erre teljességgel alkalmatlannak érzi magát ennek elvégzésére. Megpróbál minden kibúvót, kifogást felhozni, hogy megszabadulhasson e nehéz küldetéstől. Fiatal vagyok, nincs még tapasztalatom, természettől fogva félénk ember vagyok. Ezt mindenki átéli, akit az Úr valamilyen feladatra elhív. Talán azt gondolnánk mai gondolkozásunkkal, hogy Jeremiás beiratkozik egy képzésre, kurzusra, hogy jobban elsajátítsa a prófétaság mesterségét, hogy megtanulja miként kell a félelmeit legyőzze. De ő ezt nem kell tegye, mert ha az Úr elhív valakit egy feladatra, akkor ő azt alkalmassá is teszi annak elvégzésére.  dolog tulajdonképpen nagyon egyszerű. Neki csak figyelni kell az Úrra, és tovább kell adnia, amit az Úr szájából hallott.

   Az Úr megerősíti őt elhivatásában  Mert egyáltalán nem könnyű az a feladat, amire az Úr Jeremiást elhívja. Írts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj! Ezek közül négy negatív dolog és csak kettő pozitív. Először irtani, rombolni, hogy utána az így megtisztított helyen lehessen plántálni és építeni. Ez ma sincs másképp. Az ige egy kétélű kard, először minden emberit le kell romboljon bennünk, hogy utána felépülhessen bennünk az, ami az Úrtól van, ami az ő munkája bennünk.

   Hogyan történik ez? Ezt is megtanulhatjuk Jeremiástól. Miközben a próféta a küldetésén gondolkodik, az Úr egyszer csak azt kérdi tőle: mit látsz Jeremiás? Biztos valami egészen különöset, mert ha valaki különös küldetést kap, akkor az Úr annak valami rendkívülit mutat. Jeremiás egy mandulavesszőt lát. Ez egy kicsi és mindennapi dolog, mert az Úr minket egészen egyszerű dolgok által tanítani. Nem ritka volt az, hogy az Úr az állatok viselkedése által tanította, nevelte népét.

    Nos, Jeremiás egy mandulavesszőt lát, először nem tudja, hogy mit akar jelenteni, de az Úr megmagyarázza. Mert ezzel a látással az Úr bátorítani, erősíteni akarja prófétáját az ő küldetésében.Azt mondja neki, hogy ő őrködik az ige felett, hogy beteljesítse azt Első hallásra ezt nem igen értjük, hisz mi köze van a mandulavesszőnek ahhoz, hogy az Úr őrködik az ő igéje felett?A héber nyelvben itt egy szójátékot találunk. A „mandulavessző” és a „gondoskodni, őrködni ugyanazon mássalhangzókból áll. Kálvin így is fordítja: vigyázó, őrködő vessző. Tudjuk azt is, hogy a mandula az egyik legkorábban virágzó növény. Mikor a többi fa még téli álmát alussza, a mandulavessző már kezd bomlani.. Olyan Izraelben, mint nálunk a som, jelzi, hogy a tél elmúlt és itt van a tavasz. Az Úr ezzel azt akarja mondani: ahogy a mandula már korán felébred, úgy ébredek én is korán, hogy vigyázzak az én igémre, ígéreteimre, hogy beteljesítsem azokat. 

        Ez egy hatalmas bátorítás volt Jeremiás számára, aki egy nagyon nehéz feladatot kapott, olyan feladatot, ami felülmúlta az erejét. De az Úr bátorítja, hogy neki tulajdonképpen semmit se kell tennie, mert mindent az Úr fog elvégezni. Az ő feladata csak annyi, hogy a hallott igét hűségesen tovább adja azoknak, akikhez az Úr küldte. De a beteljesítés már neem az ő műve.

   Ez egy hatalmas bátorítás a mi számunkra is, akik egy egészen más időben, egészen más körülmények között élünk Hisz mi is elcsüggedhetünk: vajon be fogja Isten teljesíteni az ő ígééreteit? Miért olyan kevés az eredménye a lelki munkának? Miért nem térnek meg az emberek, miért hagyják el ma olyan sokan az egyházat, a hitet, Istent? Amikor ezek a kérdések gyötörnek, az Úr azt mondja: ne félj, ezeket a nehéz kérdéseket merd rám bízni. Mert a lelki életben is vannak „téli” időszakok, amikor hidegség, mozdulatlanság van. Az Úr ilyenkor azt mondja: nézz a mandulavesszőre. Amikor a természet alszik, a mandulafa már virágzik.. Így vigyázok én is a te életedre, hogy abban Isten ígéretei mind beteljesedjenek.

   De honnan tudhatom én ezt? Nyilván, mi nem maradhatunk Jeremiásnál, hanem túl keell lássunk a mi legfőbb Prófétánkra, akiben Isten minden ígérete igenné és ámenné lett. Jézus Krisztus az egyetlen garanciája, biztosítéka annak, hogy Isten ígéretei a mi életünkben is be fognak teljesedni.

    Az Úr be fogja tölteni azokat az ígéreteket, amiket nekünk adott. Ő vigyáz reánk, hogy Isten dicsőséges terve, a megváltás teljességgel megvalósuljon a mi életünkben. Higgyük azt, hogy ő vigyáz ránk a mi földi életünk egész idejében, de ő fog őrködni poraink felett is, hogy amikor a halál tele elmúlik, a feltámadás tavasza kisarjadjon sírunkból és mi beléphessünk Isten dicső országába. Ne csüggedjünk hát, hanem bízzunk ígéretében.