1Sámuel 9 áhitat

 

Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 9

Text: Mert veled lesz az Isten.”(1Sám. 10,7)

Isten veled van. Amikor Sámuel ezt mondja Saulnak akkor ez nem egy udvariassági formula, nem egy kegyes, kenetteljes beszéd,mert Sámuel Isten nevében szól. Értsd meg Saul: Isten veled van. Minket megdöbbent és elcsodálkozunk ezen a megszólításon. De ez a két fejezet telve van meglepetésekkel. Hisz gondoljuk csak meg és idézzük fel azokat az eseményeket, amelyek ezt a mondatot megelőzik. Izrael olyan királyt kívánt magának, amilyent a többi népek is kívántak maguknak. Ezzel ők lemondatták az ő tulajdonképpeni királyukat: Istent magát.

 És most Isten ennek a kikényszerített királynak mondja: én veled vagyok. Hogy egy modern képet használjak, Izrael egy rossz vonatra szállt fel. Rossz irányba halad, de Isten a mozdonyvezetőnek mégis azt mondja: az Úr veled van. Isten is beszáll a rossz vonatba, és népével együtt elindul a rossz irányba.

Mi nem tudjuk megérteni Istent, ahogy ő a történelemben cselekszik. Isten útjai kikutathatatlanok, titokzatosak. Erre tanít minket a Szentírás. Az én utjaim, nem a ti utjaitok és az én gondolataim, nem a ti gondolataitok. Amennyire magasabbak az egek a földnél, annyira magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál. (És.55) Ennyire más a mi Istenünk, hogy az ellenkirálynak, a riválisnak azt tudja mondani: én veled vagyok.

De lássuk közelebbről ezt a két fejezetet, amelyet azért tárgyalunk együtt, mert szorosan együvé tartozik. Azt kell mondanunk úgy általánosságban a két fejezetről, hogy abban kezdettől végig Isten munkája lesz nyilvánvalóvá. Pontosabban az, hogy ő választ ki magának embereket, Isten kiválasztó tekintete egy Benjámin törzséből való ifjúra esik. Ez is különös dolog. Hisz még nem sokkal ezelőtt a Benjámin törzse gyalázatos dolgot cselekedett, úgy hogy a többi törzs majdnem hogy kiirtotta őket.

Édesapját Kisnek hívták, akinek volt egy daliás fia, aki egy fejjel volt magasabb a többieknél. Isten ennyire enged a nép kívánságának, hogy a legszebb szál férfit választja. Az egész történet egy banális, szinte nevetséges dologgal kezdődik. Egyik nap Kisnek elvesznek a szamarai. Ő azt az elhatározást hozza, hogy fiát Sault egy szolga kíséretében elküldi a szamarak keresésére.

A szamarak keresése egy sokkal magasabb célnak a szolgálatában állt. Saul keres, de tulajdonképpen ő a keresett. Sokszor így van ez a mi életünkben is. Mi úgy gondoljuk, hogy mi keresünk valamit, de közben Isten keres minket.

Amikor a keresés elhúzódik, Saul már azon kezd gondolkodni, hogy az apja már nem a szamarakért, hanem sokkal inkább érette fog aggódni. Nagyon jó dolog egy gyermek életében, ha eljut odáig, hogy az aggódó szülőre gondol. Saul kétségtelenül egy nagyon szimpatikus gyermek, aki törődik az apja szívével, érzéseivel.

Harmadnapra Saul azt határozza, hogy dolgavégezetlenül hazamegy. De Istennek valami más terve van vele. És most erre szolgát használja fel. Ez a szolga figyelmeztette Sault arra, hogy a vidéken van egy úgynevezett látó, az Isten embere, aki bizonnyal segítséget tud nyújtani ebben a helyzetben. Ahogy tovább mennek, a város kapujában szembetalálják magukat a látóval. Sámuel kapja is Istentől a megbízatást, hogy kenje fel Sault királlyá az ő népe felett. Különös az, hogy itt egyetlen versben háromszor is azt mondja Isten: az én népem.

Izrael meg akart szabadulni az Úrtól, de az Úr nem akar megszabadulni az ő népétől, mert az ilyen elesett állapotában is az ő népe marad. Isten végtelenül irgalmas és türelmes az ő népéhez. Sámuel azt is mondja Saulnak, hogy ne aggódjon a szamarak miatt, hisz nemsokára az egész ország az övé lesz. Saul nem hisz a fülének. Sámuel az áldozati lakomán a fő helyre ülteti őket. Mi jelentsen ez? Este még sokáig elbeszélget Sámuel Saullal, majd másnap reggel távozásra szólítja fel őket. Sámuel elkíséri őket a város kapujáig és ott olajt önt a Saul fejére. Azt is elmondja, hogy fejedelemmé kente fel őt Izrael felett. A fejedelem felkent kell legyen, Krisztussá, Messiássá  kente fel Sault.

Sámuel tudatában van Saul gyámoltalanságának. Ezért a Saul hitének erősítésére három jelet helyez az új felkentnek kilátásba. Ez a három jel be is teljesedik.  Később Saul egy közeli rokonnal is találkozik még, akinek Saul csak annyit mond el, hogy a szamarak megkerültek, de egy szót sem szól a királyságról.

Hét nap után Micpában hivatalosan is bemutatják őt a népnek, mint királyt. Néhány dolog itt is feltűnő. Az egyik, hogy Sámuel eddig még nem ejtette ki a „király” szót. Ő következetesen mindig csak fejedelemnek mondta. Ezzel nagyon finoman azt fejezi ki, hogy ez nem az Isten által akart út. Másodszor tudomására hozza a népnek, hogy az, amit tettek, hálátlanság Isten iránt. Harmadszor aláhúzza, hogy Isten mégis királyt adott nekik. Nem a nép választotta, hanem Isten ezt a királyt.

Saul elbújik a holmik közé, aztán előkerül és bemutatják a népnek. Mindenki örül egy ilyen szép szál férfinak, aki egy fejjel magasabb mindenkinél. Amikor a király megjelenik a nép üdvrivalgásban tör ki : éljen a király. A király is csak egy eszköz az Isten kezében. Vannak, akik kételkedve fogadják és felteszik a kérdést: mit segíthet ez rajtunk? Ők megvetéssel szólnak, de Saul úgy tesz, mintha nem is hallaná. Maga Isten azt mondja: az Isten veled van.

Most még ragyog a nap, de sötét felhők kezdenek feltűnni a láthatáron, a folytatás nem lesz olyan nagyszerű, mint a kezdet. Ez az egész király-választás bepillantást ad nekünk Isten útjaiba. Isten másképp cselekszik, mint ahogy mi várnánk vagy elképzelnénk. Most ebből a történetből három kérdést vigyünk magunkkal. Az első a szamarakról szól. Saul szamarakat keres és királyságot talál. Mi mit keresünk? A második kérdés a mi kiválasztásunkról szól. Vajon mi megfelelünk-e annak a dicső célnak, amire Isten minket is elválasztott? Végül a harmadik kérdés: milyen irányba halad a mi világunk, a mi nemzedékünk?  A mi reménységünk, hogy Isten elküldte azt, akinek neve Immánuel: velünk az Isten. Kegyelmi időben élünk, bárcsak tudnánk az jól s jóra használni.

Javasolt cím: Veled lesz az Isten                                              Lőrincz István

 

1Sámuel 2 áhitat

 Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 2

Text:”Örvend szívem az Úrban, fölemelte szarvamat az Úr, Fölnyílt szám ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek.” (1Sám.2,1)

Egy nagy igehirdető azt mondta, hogy az embert emberré azt teszi, ha tudja magasztalni, dicsőíteni, imádni Istent. És ez valóban így is van. Aki pedig ezt nem tudja tenni, az nem is nevezhető embernek. Anna itt pont ezt teszi. Magasztalja, dicsőíti Istent.

Ha ezt a magasztaló éneket, zsoltárt megvizsgáljuk, akkor feltűnik, hogy nem kevesebbszer, mint hétszer mondja ki Anna az Úr nevét. És ha összefoglalva egy szóban akarnánk elmondani, hogy mit tesz az Úr, akkor ez így hangzana: uralkodik. Azt, hogy az Úr uralkodik, ma nagyon sok ember kétségbe vonja, megkérdőjelezi. Sokan azt mondják, amit Bertold Brecht német drámaíró Galileiről írott darabjában a múlt században megfogalmazott: az ég üres. Ezt mondta a szovjet űrhajós, Gagarin is, amikor visszatért a földre, hogy bejárta a világűrt, de sehol sem találkozott Istennel.

Most én nem akarok Isten védőügyvédje lenni, őt ezen megjegyzésektől megvédeni, hisz neki erre nincs szüksége. De egyet azért szeretnék tenni: azokat, akik úgy gondolják, hogy az ég üres, szeretném figyelmeztetni, mert Anna is odakiáltja ezeknek az embereknek: ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen, szátokból ne jöjjön kérkedő szó, mert az Úr ezt látja, hallja. Az Úr hallja, hogy mi miket mondunk róla, még azt is tudja, hogy mit gondolunk felőle. Ezért nem veszélytelen az, ha valaki ilyeneket mond, hogy az ég üres. Az ilyen beszéd nagyon hamar jajgatásba csaphat át. Gagarin is nem sokkal e kijelentése után egy rutinrepülésben meghalt. Az ilyen ember nagyon hamar ott találja magát, ahol lesz sírás, és fogaknak csikorgatása.

De boldog ember ezzel szemben az, aki Annával együtt hisz abban, hogy van egy Úr, aki teremtette ezt a világot és uralkodik is benne és rajta. Azt tud igazán felszabadultan örülni, aki hisz ebben. Az az ember igazán boldog, aki Annával együtt tudja mondani: örvendez szívem az Úrban, szabadításodnak örvendezek.

Olyan jó érzés ebben hinni, ebben megnyugodni, hogy a földnek van teremtője, van gazdája. Mennyit aggodalmaskodik az emberiség például afelett, hogy a népesség növekedése miatt nem lesz elég eledel. A tudósok azt mondják, hogy a föld nyugodtan el tudna tartani 20 milliárd embert is. Csak épp jól kellene gazdálkodni és jól kellene a termést elosztani. A baj nem Istennel van, nem ő a hibás, hogy túl sok embert, vagy túl kicsi földet teremtett, hanem az ember, aki visszaél a teremtett világgal. Tönkre teszi a természetet és ami van, nem jól osztja be.

Az Úr mindent lát és mindent meg fog ítélni. Anna magasztaló énekében arról is szó van, hogy Isten mit tesz, amikor látja az ember cselekvését. Az Úr tiltakozik akkor, amikor mi megrontjuk az általa adott jó rendet.

Anna itt prófétikus látással már látja azt is, hogy Isten hogyan fogja helyre állítani ezt a világot. Az erős kézíjasokat összetöri és a roskadozókat erővel övezi fel, a magtalan hét gyermeket szül. Ezek forradalmi gondolatok, forradalmi változások, amiket az Úr véghez akar vinni. Az Úr öl és elevenít, sírba visz és visszahoz, az Úr szegénnyé tesz és meggazdagít, megaláz és fel is magasztal.

Igen, ez az édesanya itt egy olyan isteni ítéletet hirdet ki, amelyben vér fog folyni, ami áldozatokat fog követelni. Az Úr megítéli a földnek határait, királyának pedig hatalmat ad. Az isteni ítéletnek van egy fontos jellemzője. Az, hogy nem csak egyszerűen megtörténik, hanem a kerék fordul egyet. De az igazságtalanság pont úgy megy tovább, csak a szereplők cserélődnek a földi forradalmaknál. Az emberi forradalom olyan, mint a homokóra, azért nem elégségesek, mert nem tudják megváltoztatni az embert.

Egészen más a helyzet, akkor amikor Isten csinál forradalmat. Anna itt már azt látja, aki el fog jönni, aki hatalommal jön és királyi erővel ítéletet fog tartani. Ő a Felkent, ő a Krisztus. Az Úr megítéli a föld határait, királyának hatalmat ad és felemeli felkentjének szarvát. Ki ez a Felkent? Mi tudjuk, és nemsokára meg fogjuk látni, hogy Izrael történetében ez egy átmeneti korszak volt. A bírák korából átmegyünk a királyság korába. A felkent először is Saul, Dávid, Salamon és a többi királyok.

Ezek után azonban Anna lát egy másik Királyt, akit a Zsidók Királyának fognak nevezni. Ő ezer évvel előre látja az eljövendő Krisztust. Ha Anna énekét összehasonlítjuk Mária énekével, akkor döbbenten látjuk, hogy szinte ugyanazokat a gondolatokat találjuk mindkét énekben. Egész mondatok szó szerint egyeznek.

És mi tudjuk azt, hogy az, akit Anna lát, eljött. De az ő eljövetele mégis más volt. Nem ítélő bíróként, hanem alázatos szolgaként érkezett, nem mint hatalmas király, hanem mint megfeszített rabszolga. Nem mint győztes, hanem mint legyőzött. Izrael nem ezt várta, de mégis így volt jól, hisz Isten nem népének okozott fájdalmat, hanem magára vette népe fájdalmát és bűnét, nem mások vérét ontotta, hanem a sajátját. Az isteni forradalom áldozatot követel, de ez az áldozat ő maga lett. Ennek a forradalomnak az árát Isten fizette meg, ez ott történt Nagypénteken, Jézus keresztjén.

Az isteni forradalomból megszületett egy  új nép, az egész Újszövetség arról beszél, hogy milyen is ez az új nép. A nagy kérdés az, hogy vajon tudott-e ez a nép Isten népe maradni? Csak mélységes bűnbánattal tudunk arról beszélni, hogy sajnos ez nem így történt. Az egyház sokszor megtagadta Urát és a világ szerint rendezkedett be.

Talán nem véletlen, hogy ezt a gyönyörű imát, zsoltárt pont egy édesanya mondta el, hisz most mi is az édesanyákért adunk hálát. Ezt az imádságot a Szentlélek adta Anna szívébe. Ebben az imádságban a legfontosabb az Istenben való hit, hogy higgyünk benne, mint Teremtőben, aki uralkodik az egész világon, és aki Felkentjét elküldte. Ő ebben a csodálatos munkájában minket is használni akar, akár egy törékeny édesanya vagyunk, mint Anna, akár egy Sámuelhez hasonló gyermekként, vagy bárkik is lennénk. Magasztaljuk ezért ezzel az édesanyával együtt az Urat!

 Javasolt cím: Egy édesanya magasztaló éneke                                       Lőrincz 

1Sámuel 1 áhitat

 

Tanulságos igék Sámuel első könyvéből 1

Text.” Ha megtekinted szolgálóleányod nyomorúságát és fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak, én őt egész életére az Úrnak ajánlom…Miután elválasztotta bevitte az Úr házába, Silóba…most azért az Úrnak szentelem őt. Legyen egész életére az Úrnak szentelve. „(1 Sám.1.11.24.28)

Ez a könyv a Biblia ú.n. történeti könyvei közé tartozik. Tudjuk, hogy Isten már az ószövetségben megparancsolta, hogy a szülők mondják el gyermekeiknek azokat a történeteket, dolgokat, amiket a történelemben, a múltban tett értük.

Tudjuk azt is, hogy ez sohasem jelentett pusztán információ-átadást, közlést, hanem ennek mindig, hanem ennek mindig üzenete is lesz a jelen számára. Miközben mi mesélünk, Isten szólal meg. A Sámuel első könyvének központi gondolata az Isten országa. Isten örök, egyedülálló, egészen más országa ez. Ezt az országot a többi népek, országok idegen testnek tekintik. Ezért az Isten országa egy szüntelen harcban áll. Erről a harcról, az az Isten országáért való harcról szól ez a könyv és az lesz a csoda, és azért imádkozzunk, hogy miközben a háromezer évvel ezelőtti harcról beszélünk, ez a mi mai harcunkban döntő segítség lehessen.

Ahogy ezt a fejezetet elolvassuk, azt gondolhatnánk: na, ez is jól kezdődik! Hiszen itt családi botrányról, házassági csetepatéról hallunk. Elkána két feleséget vett magának s ettől kezdve nem volt egy nyugodt perce sem. Főleg ünnepnapokon végig kellett nézze a két feleség versengését, rivalizálását. Úgy tűnik, hogy Isten az Ószövetségben eltűrte a többnejűséget, főleg olyan esetben, ha a jog szerinti feleség nem tudott gyermeket szülni. De a Szentírás azt is őszintén elmondja, hogy minden ilyen házasságban rengeteg baj, vesződség, háborúság volt, hogy ez nem az Isten igazi terve.

Mennyi szívfájdalom jutott azoknak a férfiaknak, akik több feleséget vettek maguknak. Gondolhatunk itt Jákóbra, hogy mennyi fájdalom volt József szívében, amikor a különböző feleségektől származó fiai, képesek voltak testvérüket rabszolgának eladni.

Azt kell mondanunk, hogy Elkána nagyon jól és bölcsen viselkedik, nagyon türelmesen hordozza keresztjét. De nagyon vigyázzunk itt, mert nem ez ennek a fejezetnek a lényege, hanem vicces vagy komoly formában a többnejűségről élcelődjünk. Ha ezt tennénk, akkor nagyon felszínen mozognánk és elmennénk a fejezete központi üzenete mellett.

Még csak az sem a központi, de nem figyelmen kívül hagyható üzenete ennek a fejezetnek, hogy milyen szívfájdalma volt Annának, aki az ókorban annyira megvetett és szégyenteljes állapotban volt, meddősége, terméketlen mivolta miatt. Anna méltósággal hordozta ezt a keresztjét és odamegy vele az Úrhoz és hisz abban az Istenben, aki csodát is tud tenni, ha akar. Isten maga is megjutalmazza őt bátor hitéért.

Anna példakép lehet számunkra, mind a kereszthordozás méltóságában, mind pedig hitében. Az ő példája buzdíthat, vigasztalhat ma is olyanokat közöttünk, akik nehéz kereszttel, megoldatlan kérdésekkel, lehetetlennek tűnő helyzetekkel küzdünk.   Abban aztán igazán fénylő példa, hogy a születendő gyermeket, amelyről meg van győződve, hogy fiú lesz, Istennek ajánlja fel. Még mielőtt megkapná a gyermeket, már fel is ajánlja Istennek. Ez abban az időben is hallatlan dolog volt, hisz a lévitákat is csak 25-50 éves koruk közötti időszakra kellett Istennek szentelni.

De Anna születésétől fogva Istennek szánja a gyermeket. És valószínű, hogy egyetlen gyermeke volt, hisz a Szentírás nem számol be további gyermekek születéséről. Mi talán odakiáltottuk volna neki: jó asszony, tudod, hogy mit teszel? Tudatában vagy annak, hogy milyen döntést hoztál? Hát hova gondolsz, hogy a gyermek még meg sincs foganva és te már rendelkezel vele?

Ezt a döntést valóban csak hitben lehet meghozni,  s csak hittel lehet megérteni is. Itt a hitben, hit által történő csodák egész sorozatával állunk szemben. Hit által imádkozik Anna, hit által nyeri a gyermeket és hit által ajánlja fel az Úrnak. Anna megnyeri a gyermeket, Sámuelnek nevezi el, ami azt jelenti: meghallgatott az Úr.  Ez a gyermek nevével is arra kell figyelmeztessen, hogy ő Isten ajándéka.

De mi lesz a mi ígéreteinkkel? Vajon nincsenek közöttünk olyanok, akik egy nehéz helyzetben ígéretet tettek Istennek, aztán a baj elmúltával elfeledkeztek róla? De térjünk viasza Annához. Neki sem volt könnyű ezt az ígéretet megtartani. De a csoda megtörténik, a szülők oda tudják adni Istennek a gyermeket. Ez az odaszánás egy áldozat keretében történik meg. Itt a Szentlélek van munkában. Csak ő tud ilyen csodát emberek szívében elvégezni. Mert ez Isten országának az ügye.

Ez az egész könyv arról szól, hogy Isten uralkodni akar Izraelben és uralkodni akar a mi életünkben is. Ebben a könyvben találkozunk már a Dávid nevével, akinek házából meg fog születni Jézus Krisztus, a Királyok Királya. Jézus arra tanít minket, hogy azért imádkozzunk, hogy jöjjön el az ő országa. Isten országa el akar jönni, valóság akar lenni s ahhoz Isten eszközöket keres, ebben embereket akar felhasználni. Isten az ő országa építésében minket is fel akar használni. Isten országa akkor egy nagyon elesett állapotban volt. Soha máskor nem volt annyi bűn, bálványimádás, mint épp abban a korban.

Egy család az Efraim hegységből elindul Silóba, hogy gyermekét Istennek szánja. Nem egy ideális család, de Isten ezt a családot mégis fel akarja használni az ő országának építésében. Egy gyermek születik és ez döntő lökést ad Isten országában. Az ő születése egy másik Gyermek születésére utal, aki a legdöntőbb lépés lett az Isten országában. És azóta ez az ország halad előre, mindig előre.

Mekkora kegyelem, hogy Isten ezt épp általunk akarja megtenni. Édesapák, édesanyák, megszületendő gyermekek, unokák által. Bárcsak lehetnénk ennek az országnak mi is munkálói, hogy a mi életünk is lehetne egy építőkocka az Isten országában. Nincs ennél nagyobb öröm, nagyobb kiváltság a mi életünkben. Pál ezt így fogalmazza meg: Krisztus élete láthatóvá válik a mi halandó testünkben.

Javasolt cím:Hogyan épül Isten országa?                                       Lőrincz István

 

 

1Sámuel 23 áhitat

 

Tanulságos igék a Sámuel első könyvéről 23

Text.” Megkérdezte hát Saul az Urat, de az Úr nem felet neki.”(1Sám.28,6)

 

Isten kegyelméből e tanulságos könyv magyarázatának végéhez érkeztünk.Ennek a könyvnek egyetlen nagy témája van: az Isten országa. Azt látjuk meg, hogyan épül Isten országa, hisz Saul és Dávid is ennek szereplői, akik által az ő országát akarja építeni. Dávid élete döntő lökést ad az ő országa előmenetelének.

Isten országa azóta is épül. Isten ma is építeni akarja az ő országát. Mi tudjuk, hogy ő ezt be is fogja végezni. Ezért imádkozzuk naponta: jöjjön el a te országod. Láttuk már eddig is világosan, hogy Isten országa egészen más, mint ennek a világnak az országai. Isten országa egyedülálló, páratlan, ahogy egy írásmagyarázó megjegyzi: besorolhatatlan. Láttuk, hogy milyen nehéz egyes embereknek az Isten országába beilleszkedni. Láttuk, hogy Izrael népének is megvolt erről a maga elképzelése. Olyan királyt akartak, mint amilyen a többi népeknél is volt, ezért választották Sault, a legszebb férfit. 

Isten azonban nemsokára egy más királyt szemelt ki, a betlehemi Dávidot és ezzel ő jelzést ad, hogy neki egészen mások a mértékei, hogy ő úgymond „betlehemi” stílusban építi az ő országát. Mivel ezt a nép és Saul nem értik meg, ezért rendkívüli nehézségek, harcok árán épül ez az ország. Az Isten országának építését könny és vérontás kíséri és ez is már jelzi azt a véres eseményt, ami az Isten országának középpontjában áll: a golgotai véres kereszt.

 Ezt nem könnyű megérteni, mert  az Isten országának építése a kereszt jegyében áll, mi azonban látványos dolgokat szeretnénk. De Isten nem így akarja építeni az ő országát. Mégis igaz marad, hogy Isten nem Saul módjára, hanem dávidi, krisztusi módon építi országát. Isten elvette a királyságot Saul kezéből és Dávidnak adta azt. Minden kétséget kizáróan  láthattuk, hogy Dávid lesz a főszereplő. Azt is láttuk, hogy az Isten által választott emberek sem tökéletesek. A különös az, hogy nem úgy van, hogy Saul csupa bűn és nyomorúság, Dávid pedig a megtestesült tökéletesség. Dávid újra a filiszteusokhoz megy, de most nem csak ő, hanem vele van hatszáz férfi családjaikkal együtt. Dávid újra egy szerepet kell eljátsszon, hogy ő Saul és Izrael ellensége. Ezt a szerepet olyan mesterien játssza, hogy a filiszteusok királya megbízik benne és testőrei főparancsnokává nevezi ki. Ezzel Dávid megmenti a maga és emberei életét, de mi a helyzet az ő isteni kiválasztásával? Hisz ő nem a filiszteusok, hanem Izrael királya.

Ha Dávid érdeme szerint történne, akkor tőle is el kellene szakíttassék az ország, de Isten kitart döntése mellett, hogy Dáviddal építse országát annak ellenére, hogy ő sem tökéletes. Isten még azt is megteheti, hogy országa építésébe még az ellenséget is bevonja. A filiszteus fejedelmek végül nem engedik meg, hogy Dávid velük együtt induljon a harcba. Isten kegyelme megkíméli őt attól a végzetes hibától, hogy saját népe ellen harcoljon. Ennyire hatalmasan tartja Isten keze Dávidot.

Amikor a filiszteusok újra betörnek az országba Saul megfélemlik, szíve megrémül. Tehetségében Istenhez kiált. Ebben is nagyon szimpatikus Saul. Bárcsak tanulnánk meg mi is minden nehéz helyzetben az Úrtól kérni a szabadítást. De most itt azt a döbbenetes kijelentést halljuk, hogy Isten hallgat. Vajon miért? Azért, mert eddig nem hallgatott. Eddig szüntelen beszélt, de Saul nem akart Istenre hallgatni, csak azt akarta hallani, ami neki tetszett. Mivel Saul nem akart hallgatni, Isten már nem akar beszélni.

 De hadd kérdezzük meg itt magunkat: nem ismerős nekünk ez a Saul? Vajon nem azért nem szól hozzánk sem Isten, mert engedetlenekké váltunk? Ma is megtörténhetik, hogy Isten hallgat, mert van az életünknek egy konkrét kérdése, amiben nem akarunk Istenre hallgatni. Amikor Isten hallgat, ott nem az Isten a hibás és ne őt hibáztassuk. A hiba bennünk van. Valaki azt mondta, hogy Isten azt az imát hallgatja meg legszívesebben, amiben azt kérjük, hogy mutassa meg bűneinket.

Saul azonban olyan mint egy durcás gyermek, mint egy ámokfutó, aki menthetetlenül rohan a vesztébe. Olyan eszközökhöz fordul, ami megengedhetetlen: kényszeríteni akarja Istent a szólásra. Ezt nevezi a Szentírás varázslásnak. Megtörténik ez a rettenetes dolog, hogy a daliás király magát elváltoztatva az endori jósnőhöz megy, aki megúszta Saul parancsát, hogy az ilyeneket irtsák ki. A boszorkány először tiltakozik, de utána megidézi Sámuel szellemét, aki nem mond mást, mint amit életében is mondott, hogy Isten elveszi tőle az országot és Dávidnak adja. A varázslással semmi többet nem lehet megtudni, mint amit Isten az általa megengedett úton, vagyis igéje által nekünk kijelentett. Isten igéje a mi számunkra teljesen elégséges. De ezzel az igével egyedül Isten rendelkezik. Ő adhatja azt nekünk, de meg is vonhatja tőlünk. Ezt kikényszeríteni soha nem lehet.

Mi csak egyet tehetünk: engedelmeskedni az Isten szavának. Saul megrázó figyelmeztetés: aki sokszor nemet mond az Isten szavára, annak az életében eljön az a pillanat, amikor már nem tud igent mondani. Az amit Saul tesz, nem más mint a Szentlélek káromlása. A Szentlélek káromlása az, hogy valaki meghallja, megérti Isten akaratát, de nem akarja azt cselekedni. Van itt egy döbbenetes egybeesés: Saul azon az éjszakán evett ennél az asszonynál, azután pedig kiment a sötét éjszakába.

A negyedik evangélista, János apostol szinte szó szerint ezekkel a szavakkal írja le az eseményeket: Júdás pedig, mihelyst a falatot elvette, azonnal kiment az éjszakába. Döbbenetes hasonlatosság az ószövetségi Saul és az újszövetségi Júdás között. Mind a ketten abban pusztulnak el, hogy nem akarnak engedelmeskedni Isten felismert akaratának. Mindketten azt teszik, amit Isten soha nem enged meg: hogy őt kényszerítsék. Mindketten önkezükkel vetnek véget életüknek, mindketten az éjszakában teszik meg ezt.

Ez a sötét történet végül is Jézus Krisztusra mutat, a Dávid fiára. Krisztusban mind a kettőt szemlélhetjük: elvetettségünket és kiválasztottságunkat. Krisztus elvettetett azért, hogy mi kiválasztottak lehessünk. Isten pedig egyetlen cél érdekében választott ki minket: hogy építsük az ő országát. Isten építi az ő országát, vagy velünk, vagy nélkülünk. A mi imádságunk csak egy lehet: Uram, építsd a te országodat,  használj fel engem is abban, add hogy most és egykor én is benne lehessek.

Javasolt cím: Amikor Isten hallgat                                                Lőrincz István

1Sámuel 22 áhitat

 

Tanulságos igék a Sámuel első könyvéről 22

Text. „Dávid azonban azt mondta Abisainak: ne veszítsd el őt. „(1Sám.26,9)

 Ebben az igében össze van foglalva ennek az egész fejezetnek az üzenete. Mert itt az elveszítés , a végső leszámolás tényleg a levegőben lóg. A Saul feje fölött gyülekeznek a halál gomolyfelhői, s a villámcsapás minden percben lesújthat rá. De elhangzik a kiáltás: ne veszítsd el őt. Látjuk, hogy mennyire nem igaz, hogy az Ószövetség a vérontásról, a háborúkról, gyilkosságokról szól, mert nagyon sok szó esik a megmentésről, a szabadulásról. Jézus egyszer azt mondta, hogy ő nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

Dávid a Zif pusztájában tarózkodik, Saul egy elit csapat élén felvonul Dávid ellen. A két csapat egymással szemben üt sátrat, úgy hogy közöttük egy völgy van. Egyik éjszaka Dávid azzal a különös ötlettel áll elő, hogy ő személyesen átmegy az ellenség táborába s megkérdezi embereit, hogy valaki hajlandó-e őtt oda elkísérni. Dávid nővérének a fia vállalkozik erre a kalandra.

Saul sátorában tartózkodik, körülötte a stábja.  Sault egy egész szekértábor veszi körül s nem kevesebb mint háromezer ember. Dávid Abisaival átjut az összes őrsön s egyszer csak ott találják magukat az alvó Saul előtt. A Dárdája a fejénél a földbe van szúrva. Abisai diadalittasan súgja oda nagybátyjának: az Úr kezedbe adta a mai napon ellenségedet, hadd szegezzem a dárdájával a földhöz. Dávid azonban azt mondja: ne veszítsd el őt, mert ki emelheti fel kezét büntetlenül az Úr felkentje ellen?

Abisai nagyon bosszús lesz, nem érti meg Dávidot és ezt nem is leht tőle rossz néven venni. De a kérdés nem az, hogy Abisai értette-e, hanem az, hogy mi vajon értjük-e? Dávid később azt mondja Saulnak, hogy úgy üldözi őt, mint egy bolhát, mint egy fogolymadarat, s ezeket nem azért szokták üldözni, hogy megsimogassák őket, hanem hogy megöljék őket. Saul halálra üldözi Dávidot. Akkor miért kegyelmez Dávid Saulnak. Az biztos, hogy Dávid itt Isten megbízását hajtja végre, ha ez az ő akarata lett volna, akkor Saulnak ez lett volna az utolsó éjszakája. Itt nem a Dávid, sem az Abisai, hanem az Isten akarata kell meglegyen. Ha Isten Sault félre akarja állítani, akkor neki erre meglesz az eszköze.

Annak bizonyítására, hogy ez a történet nem a Dávid kalandvágyából, hanem Isten akaratából származik, annak itt van egy jele, és ez az, hogy itt mindenki alszik. S nem azért alszanak, mert este jól megszívták a boroshordókat, hanem mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk

De itt feltevődik egy másik kérdés is: miért kell Istennek az ő választottját egy ilyen veszélynek kitenni?Mi az értelme ennek az éjszakai vállalkozásnak?Erre csak egyetlen lehetséges válasz van: hogy Isten még mindig küzd a Saul lelkéért. Isten már elvetette őt, mint királyt, és a királyságot Dávidnak adta. De az ember Saulról még nem mondott le Saulnak most csak annyit kellene tennie, hogy szépen visszalép és átadja Dávidnak a királyságot Isten még mindig azért küzd, hogy Saul jusson jó belátásra, mert Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Isten most még egyszer utoljára alkalmat akar adni Saulnaka mewgtérésre.

De Saul, épp úgy, mint a fáraó egyre jobban megkeményedik. De Isten még meg akarja neki mutatni, hogy nem akarja őt elveszíteni, hanem meg akarja tartani. Isten jósága Sault még megtérésre akarja indítani, az érthetetlen kegyelem még mindig jár Saul után, ahogy az ének is mondja. Isten itt is keresi az elveszettet, ezt fogalmazza meg Dávid: ne veszítsd el őt. Isten odáig megy az ő szeretetében és hosszútűrésében, hogy minket ez már bosszant, azt mondjuk: ez már túl sok, ez már túlzás.

Mi ezt könnyen kimondjuk Saulra, de ha ez a „Saul” épp az én feleségem, férjem, testvérem vagy gyermekem? Vagy ha ez a „Saul” épp én vagyok? Akkor is túlzásnak tartjuk Isten szeretetét Mert mi mind Isten türelméből, érthetetlen kegyelméből élünk. Mi lenne velünk, ha Isten is úgy beszélne, mint az a gazda, aki ki akarta vágni a terméketlen fügefáját? Mi lenne velünk, ha nem lenne egy Vincellér, aki azt mondja: ne bántsd, hagyd még egy esztendeig.

De ez a történet még valamit megtanít nekünk. És ez az, hogy bár Isten türelme nagy, de ezzel a türelemmel nem tanácsos visszaélni. Isten nem csúfoltatik meg. Isten itt valóban ad még egy esélyt Saulnak, de ez az utolsó esély. Vannak olyan alkalmak, amiket ha elmulasztunk, soha többé nem térnek vissza. Az Isten országában is van egy:túl késő. Hányan fognak bánkódni a kárhozatban az elszalasztott lehetőségek miatt.

Ezen az éjszakán Saul számára még nem volt túl késő. Saul Dávidban még találkozik az Isten feléje kinyúló kegyelmes kezével. De Saul nem ragadja meg ezt a a felé nyúló kegyelmes kezet. Dávid és Saul utoljára beszélgetnek egymással. Saul fiának nevezi Dávidot Dávid kiönti keserűségét Saul előtt. Elmondja félelmét, hogy idegen földön ontatik ki a vére. De Dávid bizonyságot tesz itt hitéről és kéri Istent, hogy szabadítsa őt meg minden nyomorúságából.  A Saul utolsó rezignált szava Dávidhoz, hogy Isten áldása az ő oldalán van.

A fejezet azzal zárul, hogy Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért az ő helyére. Jézus szenvedéstörténetében van egy mozzanat, ami kísértetiesen hasonlít ehhez a történethez. Jézus ott van a Gecsemáné kertjében.  Jön az elfogató sereg. Jézus kérhetne légiónyi angyalt, hogy megvédelmezzék őt, de nem teszi. Jézus nem ad egy utolsó esélyt magának, hanem hagyja, hogy elfogják, halálra ítéljék. Íde íjézus elfogatása által mások kapnak esélyt. Ott van Barabbás. Ő szabad lehet, mert Jézust elfogják. De szabad lesz a kárhozattól a jobb kéz felől megfeszített gonosztevő is, és nagyon sokan mások is, akik megtérnek a kereszt alatt.

A Jézus keresztje a nagy esély a bűnösök számára. A nagy kérdés, és ezt az áhítatot elolvasva ezzel a kérdéssel foglalkozzunk magunkban: mi mit teszünk ezzel az eséllyel? Megragadjuk-e e személyként, megragadjuk-e népként, megragadjuk-e nemzedékként? Minden ember, minden nép, minden nemzedék ott áll a nagy esély előtt. Megragadjuk-e a kegyelmet, az Isten Krisztusban adott nagy szabadítását?

Az Úr nem akarta elveszíteni Sault, nem akar elveszíteni minket sem, de akaratunk ellenére minket sem tud megtartani, mint ahogy Sault se tudta. Hiába nyújtják a vízbe fúlónak a kötelet, ha ő nem ragadja meg azt. Hiába halt meg Krisztus a kereszten, hiába végezte el a megváltást, ha ez nekünk nem kell. Legyen Isten irgalmas hozzánk, hogy ezt a nagy esélyt ne szalasszuk el.

Javasolt cím:Az utolsó esély                                               Lőrincz István

 

1Sámuel 21 áhitat

 

Tanulságosa igék Sámuel első könyvéről

Text. „Mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, hiszen az Úr harcait harcolja az én uram.” (1Sám.25,28)

Ezt a fejezetet nagyon sok szempontból lehet vizsgálni, értelmezni. Ha egy házas csendesnapon  vennénk elő ezt az igét, akkor beszélhetnénk arról, hogy milyen egy nehéz házasság. Hogy egy ilyen ügyes, hívő asszonynak milyen nehéz lehetett az élete egy ilyen durva férj mellett. Mert ez a házasság néha a pokolhoz hasonlíthatott. Rámutathatnánk Abigail kitartására és hogy ő bocsánatot kér a férje helyett annak hibáiért. Beszélhetnénk arról, hogy milyen bölcsen cselekszik.

De most nem házas találkozóról van szó, nem jegyes beszélgetésen, hanem lássuk meg, hogy mit akar Isten nekünk ezzel a történettel elmondani. A történetnek nem Abigail a főszereplője, hanem Dávid, az Isten választottja. Dávidnak Isten tervében olyan fontos szerepe van, hogy ezer év múlva, amikor megszületik a Messiás, akkor azt olvassuk, hogy Dávid házából és háznépe közül való volt.

Jézust a jerikói úton ülő vak Bartimeus így szólítja meg: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam. Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, akkor a tömeg így köszönti: Hozsánna a Dávid Fiának. Itt nem kisebb emberről, mint Jézus Krisztus ősatyjáról, előképéről van szó. Dávid ebben a pillanatban nem úgy néz ki, mint egy kiválasztott. Sokszor mi sem úgy nézünk ki, ahogy szeretnénk, elgondolnánk. Isten választottja a pusztában él. Úgy tűnik, hogy Dávid minden pusztát végig kell járjon az ígéret földjén. Nagyon gyakran kell helyet változtasson, üldözője Saul kényszeríti erre. 

Jelen pillanatban Dávid azzal foglalatoskodik, hogy Nábál nyájait oltalmazza a rablótámadásoktól. Később Nábál pásztorai elmondják Dávidról és embereiről, hogy olyanok voltak rájuk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal. Dávid ezt abban a reményben tette, hogy egy kis ellenszolgáltatást is fog kapni Nábáltól. De feltehetjük a kérdést: az Isten választottjának ilyen kicsinyes dolgokkal kell foglalkoznia, hát neki nincs fontosabb feladata? Elvégre ő Isten választottja, a jövendőbeli király.

Talán Dávidot ebben az időben már az a gondolat is kísértette, hogy ebből az egész királyságból semmi sem lesz. Ezenkívül még egy lesújtó hírt is kap, éspedig azt, hogy Saul a Dávid feleségét egy másik férfinak adta. Amikor az ember bajban van, akkor az ilyen tragédiák hatványozott erővel hatnak. És még egy másik rossz hír is jön: meghalt Sámuel, egész Izrael siratta őt és eltemették Rámában. Az a próféta, aki őt egykor királlyá kente, már nincs az élők sorában. Az utolsó szál is elszakadt, ami a Dávid kiválasztását még tartotta. Most tényleg egy olyan pillanat következett el Dávid életében, amikor minden összekuszálódott.

Azokban a napokban történt, hogy az egyik legtehetősebb juhos gazda a juhnyírás  ünnepét ülte. Dávid ebből az alkalomból egy kis segítséget kér Nábáltól. De neki van egy óriási tévedése: nem ismeri fel, hogy kicsoda Dávid. Kicsoda az Isai fia, kérdezi becsmérlőleg.  Dávid életének titkát ő nem érti. Jóllehet a Dávid emberei őt „sálommal” köszöntik, ami békességet jelent, de ehhez Nábálnak nincs füle. A jövő tervezéséhez ért, de Isten jövendőbeli tervét nem érti. Vérig sérti Dávid embereit, nem érti meg, hogy Isten választottjával van dolga. Ez a Nábál tulajdonképpeni bolondsága. Nem érti meg, hogy mit akar Isten Dáviddal és az ilyen embert Isten bolondnak nevezi. A legfontosabb dolgot nem látja, éspedig azt, hogy itt Isten munkálkodik.  Aki az Isten munkáját nem látja, az bolond.

Ezer év múlva ugyanez ismétlődik meg. Eljön az Isten Választottja, eljön Jézus, de az emberek nem ismerik fel benne Isten küldöttét. Hogy sír Jézus Jeruzsálem felett: bárcsak megismerted volna csak e mostani napodon is, amik békességedre valók. Pilátus, Heródes, a katonák sem ismerik fel Jézusban Isten Fiát.

De hagyjuk most Nábált és tegyük fel magunknak a kérdést: mi vajon megismertük, felismertük hogy mit akar Isten a mi életünkkel? Látjuk-e az ő vezetését személyes életünkben? Látjuk-e Isten lábnyomait, cselekedeteit a történelemben? Vajon mi megértjük-e azt, ami a mi békességünkre való?

Abigail, a Nábál felesége egészen másképp viselkedik, ő egy nagy személyiség. Nagysága nem másban van, hanem abban, hogy ő meglátja, hogy kivel is van dolga. Ő tudja, hogy miként illik viselkedni Dáviddal szemben. A földre borul előtte. Nyilván, nem Dávidnak szól ez a hódolat, hanem az Istennek, akinek kezében Dávid is csak egy eszköz. Magát nevezi bűnösnek és kéri Dávid bocsánatát. Aki bűnösnek vallja magát, az tudja, hogy mi van az ő békességére. Dávid szinte nem hisz a fülének, amikor ilyeneket mond Abigail: mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harcait harcolja az én uram.

Amikor Dávid már alig mer hinni, akkor most egy asszony, akit életében először lát, mondja ki, hogy Dávid kiválasztása megáll, hogy Isten terve meg fog valósulni. Feltehetjük a kérdést: ki mondott ilyeneket ennek az asszonynak? Erre is igaz, amit Jézus Péternek mond: nem test és vér jelentette ezt meg neked. Most van   Dávidnak legnagyobb szüksége az ígéretekre, mert már odáig jutott, hogy nem úgy viselkedik, mint Isten választottja. Ebben a pillanatban toppan elé Abigail és mondja el négyszer is: az Úr akadályozott meg téged a vérontásban.

Pár nappal korábban még tudott magán uralkodni, hogy ne emeljen kezet Saulra, de most elvakult haragjában képes lett volna egy borzalmas vérfürdőt rendezni. Isten valóban az utolsó pillanatban akadályozza meg egy asszony által, aki angyalként jelenik meg.

Most pedig próbáljuk megfogalmazni e történet üzenetét. Nábál egy ügyes gazda, de Isten nélkül él és az élete ezért tragédiában végződik. A felesége eszes és szép termetű. Az eszesség a Biblia nyelvén bölcsességet jelent. A mi nagy kérdésünk az, hogy mi eszesek vagyunk-e? Nem az a kérdés, hogy sokat tudunk-e, mert ahhoz nem fér kétség. De egy nagy baj van, hogy az értelmünket, tudásunkat elszakítottuk Istentől és ez minket is romlásba dönthet. Az istenfélelem nélküli tudás megsemmisíti az emberiséget. Ez a történet nem más, mint egy felrázó kiáltás, felszólítás a megtérésre. Legyünk eszesek, legyünk bölcsek, ismerjük fel Isten vezetését. Ha ezt megtesszük, akkor van remény a megmaradásra.

Javasolt cím:Isten szerinti eszesség                                                 Lőrincz István

 

1sÁMUEL 20 ÁHITAT

 Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 20

Text: „Dávid szíve megesett rajta.” (1Sám.24,6)

Ott hagytuk abba Dávid történetét, hogy életének talán legnagyobb mélységét élte át. Isten elküldte Kehilla városának felszabadítására. De ott szorítóba került és a város lakói ahelyett, hogy védelmére keltek volna, ki akarták szolgáltatni Saulnak. Dávid nem érti Istent, hogy miért vezeti őt ilyen úton. Mi sem értjük sokszor, hogy miért vezet minket Isten nehéz próbákon át.

De Isten, bár beleengedi Dávidot a nagy mélységbe, nem hagyja őt abban, hanem elküldi hozzá Jonatánt, a szív szerinti barátot, hogy általa erősítse meg őt az Úrban. Áldott legyen Isten a „Jonatánokért” és az ő bátorításukért, bárcsak mi is tudnánk ilyen „Jonatánok” lenni.

Nos, Dávid így megerősödve, megvigasztalódva, megbátorodva megy tovább az ő útján. A pusztában marad betyár csapatával és puszta életét menti Saul elől menekülve.  De Zip lakói, akik még mindig Sault tartják erősebbnek elárulják Dávid tartózkodási helyét. Egyik magyarázó szerint ezek a ziffeusok „helyezkednek”, ők mindig oda állnak, ahol valamilyen zsíros koncot remélnek. Azt is megjegyzi, hogy a történelem hemzseg az ilyen emberektől. Ők mindig jól tudnak helyezkedni, ők mindig arra fordítják köpönyegüket, ahonnan a kedvező szél fúj. Ez az írásmagyarázó őket a történelem szégyenletes figuráinak nevezi. Mi, akik átéltünk már legalább két rendszert eleget láttunk ilyen emberekből. Úgy látszik, hogy ilyen emberek mindig is voltak és lesznek is, csak épp mi ne legyünk ilyen emberek.

Nos, Saul a ziffeusoktól megtudja Dávid tartózkodási helyét és elrendeli, hogy induljanak emberei a Dávid üldözésére. Sikerül Dávidot egy reménytelen helyzetbe hozni, ahonnan úgy tűnik: nincs menekvés. Már-már ott vannak, hogy perceken belül elfogják Dávidot, Saul elérte célját, Dávid élete végéhez érkezett. Már csak percek kérdése, és Dávid nincs az élők között. Saul saját kezével fogja őt megölni.

De ekkor történt valami, olyasmi, amire senki se várt. Isten a meglepetések Istene, aki meg tudja tenni azt, amit mi meg se gondolnánk. Saul egy hírt kap, hogy a filiszteusok betörtek országába. Ekkor ő hátraarcot parancsol csapatának és megy a filiszteusok ellen. Dávid, aki fél lábbal már a sírban volt, fellélegezhet.

Ezzel most megérkeztünk az Isten uralmának, az Isten országának egy másik nagy titkához. Isten ellenségei is lehetnek eszközök az ő kezében. Az Isten ellenségei se tehetnek mást, mint hogy hozzá járuljanak Isten országának előmeneteléhez. Ezért még tőlük sem kell félni, még őket sem kell tragédiának látni. A világ leghírhedtebb helyezkedője, besúgója az áruló Júdás. Ő sem tud egyebet tenni, mint hozzájárulni a megváltás tervének nagy és dicsőséges beteljesedéséhez. A hívő ember számára egy nagyon fontos tanulság az, hogy ő végső soron semmilyen isten-ellenes  hatalomtól sem félhet, mert Isten még fölöttük is Úr tud lenni. Hisz csodák-csodája a filiszteusok Isten népének legrettegettebb ellenségei se tehetnek mást, mint hogy hozzájárul Dávid szabadulásához, meneküléséhez.

De ebben a részben az Isten uralmának még egy harmadik titkával is találkozunk, és ez az, hogy nem a helyezkedők, az árulók, az Isten népének az első számú ellenségei. Van a hívő ember számára egy még nagyobb kísértés és a közeljövőben Dávid ebbe esik bele.

Hiszen szinte eláll a lélegzetünk,amikor halljuk, hogy mik is történnek itt. Dávid csapatával egy barlang mélyébe rejtőzködik el. Saul később ebbe a barlangba tér be és a sok fáradtságtól álomba merül. Most pont az ellenkezője történik annak, ami néhány nappal ezelőtt történt. Nem Dávid esik a Saul kezébe, hanem Saul a Dávidéba.

A nagy kérdés az, hogy kihagyja-e Dávid ezt a tálcán felkínált lehetőséget, hogy végezzen esküdt ellenségével. Tudja-e Dávid másképp felfogni ezt a pillanatot, mint úgy, hogy most ütött a megváltás órája. Ha most Dávid egyetlen mozdulattal végezne Saullal, senki se vehetné rossz néven, elvégre csak egy igazságos ítéletet hajtana végre. A kísértés annál nagyobb, mert Dávid emberei épp egy bibliai igére, egy prófétai szóra hivatkoznak. „Íme, az Úr kezedbe adta ellenségedet.”

Dávid egy pillanatra meginog. Kardjához nyúl, de csak a Saul ruhájának egy darabját vágja le, de még azt is megbánja, hisz Saul az Úr felkentje. Dávid elhagyja a barlangot és felismeri, hogy ez az óra nem a megváltás , hanem a kísértés órája volt számára. Felismeri,, hogy ha most megölte volna Sault, az nem az Isten szerinti cselekedet, nem az Isten akarata lett volna, hanem az ő cselekedete és akarata.

Dávid azt teszi, ami8 ellen minden porcikája, szíve és értelme egyaránt tiltakozik: megkíméli ellenségét, aki minden bűne és gyarlósága ellenére az Úr felkentje. Az ellenségben a felkentet látni, ezt csak a hitnek szemével lehet. Úgy nézni a másik emberre, hogy az minden nyomorúsága ellenére, mégis csak Isten teremtménye, aki szintén meghalt Jézus Krisztus. Ez bizonyosan nem Dávid érdeme, s ha valamit kell itt dicsőíteni, az nem Dávid , hanem Isten kegyelmének nagysága és ereje. Mert itt az Isten kegyelme diadalmaskodik azáltal, hogy meggyőzi Dávidot, hogy ne segítsen magán.

Mert Saulnak már nincs mit veszítenie. Ő már mindent elveszített, amit már elveszíthetett. De Dávid most óriási veszélyben volt, elveszíthette volna a kiválasztottság kegyelmét. Ha ő megölte volna Sault, Isten őt is elvethette volna.

Isten itt nem csak abban építi országát, hogy az elvetettet megőrzi egy gonosz cselekedettől, hanem abban is, hogy a kiválasztottat megőrzi attól, hogy az elveszetten végrehajtson egy gonosz cselekedetet. Nem csak az kegyelem, amikor Isten minket megőriz, hogy egy gonosz ember ártson nekünk, hanem az még nagyobb kegyelem, hogy megőriz attól, hogy mi ártsunk másoknak.

De ne fejezzük úgy be, hogy ne ugranánk ezer évet, amikor Isten Választottját elárulják és ott van az emberek kezében. Keresztre feszítik és a kereszt alatt levők azt mondják neki: segíts magadon, szállj le a keresztről. Ő pedig nem segít magán, de épp ezáltal segített nekünk. Ott a keresztnél nem jönnek a filiszteusok, hogy az utolsó percben mégis megszabaduljon. Ott marad a kereszten, meghal értünk, mert így tudott segíteni rajtunk, így tudott megváltani minket.

Javasolt cím: Dávid Krisztus előképe                                    L