Jakab 18

 

Tanulságos igék a Jakab apostol leveléből 18

Text.”Ha valaki közületek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg a tévelygés útjától, annak lelkét mentette meg a haláltól és sok bűnt elfedez.” ( Jak.5,19-20)

A megelőző versekben a betegségről volt szó, de van valami, ami a betegségnél is rosszabb, és ez a tévelygés, az igazságtól való eltévelyedés. Nagy dolog, ha valaki meg tud gyógyítani egy beteget, de sokkal nagyobb dolog, ha valaki vissza tud vezetni egy embert a tévelygésből az igazsághoz.

De mi az igazság? Az apostol itt nem beszél erről, hisz feltételezi, hogy ezt jól tudja a gyülekezet De mi vajon tudjuk-e? Mi ismerjük azut, aki magáról mondotta: az igazság én vagyok. Az igazság tehát nem valami, amit eszemmel, szívemmel igaznak tartok, az igazság Valaki, maga Jézus Krisztus. Ő az igazság és senki más. Egy ember azt álmodta, hogy megölt valakit. Tudta, hogy ha ez kiderül, akkor az ő életének vége van, minden megingott a lába alatt. De az álomban azt is látta, hogy Istentől kegyelmet kapott, a kegyelem megmentette őt. Ebben a pillanatban felébredt.

Ez, amit ez az ember álmodott még sem álom, hanem ez a valóság. Mert Isten előtt mi mindnyájan elvetemült, nyomorult bűnösök vagyunk, akik hajlandók vagyunk minden gonoszra. De az is igaz, hogy Isten Krisztusban megváltott minket, elfedezte bűneinket. Ott a Gecsemáné kertjében, ott a kereszten elfedezte bűneinket az ő vérével. Ott megfizette azt az árat, amit mi soha nem tudtunk volna megfizetni. Nos, ez az igazság, mi ebből az igazságból élünk.

Mi ezt nagyon jól tudjuk, de a tudás önmagában még nem elég. Az, hogy mi ezt tudjuk nagyon szép és jó, de ennél többre van szükségünk: bizonyosságra .Bizonyosak kell legyünk üdvösségünk, bűneink bocsánata és az örök élet felől. El kell tudnunk mondani Pállal: tudom, hogy semmi sem választhat el Isten szeretetétől. Bizonyos kell legyek abban, hogy az ő halála, vére, feltámadása az a biztos talaj, amin én állok. Ezért beszélt Jakab már levele elején arról, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói, cselekvői is legyünk.

Jakab most pont erről beszél levele utolsó két versében. Megmutatja nekünk azt az utat, amin üdvbizonyosságra juthatunk. És ez az, hogy mi valakit a tévelygés útjáról visszavezetünk az igazságra. Az üdvbizonyosság egy nagy ajándék és mi rendelkezhetünk ezzel, mondja az apostol. Mi Isten boldog gyermekei lehetünk. De hogy történik ez? Kell kutakodjunk, gyötrődjünk, sokat kell olvassunk? Nem. Mert mi nagyon jól tudjuk, hogy van kegyelem, hogy van bűnbocsánat. A baj az, hogy nem tudunk élni ezekből, hogy ez minket közömbössé tesz.

De mit tegyünk ekkor? Nézz körül magad körül, mondja az apostol. Körülötted sok olyan ember van, akik ezt nem tudják. Nem tudják azt, amit te tudsz, ők nem ismerik az igazságot , nem ismerik a kegyelmet. Mert erről nekik még igazából senki se beszélt .Nem tudják, hogy mi a kegyelem és azt sem, hogy ez nekik is elég. Ők csak a maguk erejéből próbálnak élni, csak emberi erőforrásaik vannak. Ők nem imádkoznak, nem olvasnak Bibliát, nem járnak templomba. Ők is meg vannak keresztelve, a gyülekezethez tartoznak, de nyugtalanok, boldogtalanok, érzik, hogy nincs rendben az életük. Ők nem hisznek már Istenben, nem ismernek sem megváltást, sem Megváltót.

Most Jakab apostol azt mondja neked: menj az ilyen emberekhez, és mond el, hogy te tudsz valamit, ismered az igazságot, mondd el neki, hogy Isten él és hogy van kegyelem. Mondd el nekik, hogy te az ő gyermeke vagy, és ő a te Atyád. S Isten megadhatja, hogy előttük is felragyog az igazság, hogy együtt örültök a kegyelemnek .

Talán mi furcsálljuk, hogy Jakab így fejezi be levelét, mi valami mást vártunk volna. Hogy minket vigasztal, hogy minket erősít. De nem! Ő a másik emberhez küld minket, akit én kell vigasztaljak. A különös az, és ezt mi nagyon sokszor megtapasztaljuk, hogy úgy vigasztalódunk meg, hogy másokat vigasztalunk, úgy erősödünk meg hitünkben, ha mások hitét erősítjük. Az apostol arra figyelmeztet, hogy mi mindazt, amit Istentől kaptunk, azt tovább kell adnunk embertársainknak: a hit akkor él, ha azt másoknak is tovább adjuk, ha csak magunknak akarjuk megtartani, halott hit lesz belőle.

Amikor meggyengül a hitünk, amikor nem tudunk imádkozni, amikor az ige nekünk már semmit nem mond, akkor tegyük fel a kérdést: vajon nem azért van ez, mert, amit én Istentől kaptam nem adtam tovább, nem szolgáltam vele, nem sáfárkodtam vele?

Hogy ezt az igét, ezt a tanácsot teljes mélységében megértsük még valamit meg kell gondolnunk. Kétségtelen, hogy mi mindnyájan megpróbáltuk azt a vigasztalást, amit Istentől kaptunk, másoknak tovább adni. Mindnyájan megpróbáltunk embereket az igazságra elvezetni. De azt tapasztaltuk, hogy ez nem sikerült. Éreztük, hogy a másik embert nem tudtuk megvigasztalni, nem tudtunk rajta segíteni. Talán a másik ember azáltal, amit mondtunk még jobban megkeményedett és megkeseredett.  Azt mondta: amit te mondtál, az nem nekem való. És ekkor mi is elbizonytalanodtunk, mi is kértségbe estünk. De ilyenkor a másik emberrel együtt átéltük azt, hogy jött segítség felülről, Istentől.

Jakab apostol itt azt mondja el, hogy a másik ember nyomorúsága az én nyomorúságommá kell legyen. S akkor együtt ezt a nyomorúságot átadjuk Jézusnak, s együtt ragadjuk meg azt a kegyelmet, amit Isten ad nekünk.

Nyilvánvaló, hogy mi nem tudunk senkit se megváltani, nem tudunk senkinek sem hitet adni. De egyet tehetünk, éspedig azt, hogy együtt megyünk a testvérünkkel a kegyelem királyi székéhez, hogy ott együtt találjuk meg a segítséget, a megoldást, a megváltást. Mert Isten nem csak minket akar megváltani, hanem a mellettünk élő embert is. Isten azért küldte el Fiát ebbe a világba, hogy mindenki üdvözüljön. Mi soha nem nyugodhatunk bele abba, hogy a mellettünk élő emberek elkárhoznak. Mi tegyünk meg mindent értük, hogy ahogy az ének mondja: egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt. Az elkövetkező ünnepek nagyszerű alkalmak a bizonyságtételre, hogy odamenjünk az evangéliummal másokhoz, hogy elmondjuk nekik azt, hogy van egy élő Istenünk, s van egy élő Megváltónk.

Javasolt cím: Bizonyságtevő élet.                                  Lőrincz István