Jakab 18

 

Tanulságos igék a Jakab apostol leveléből 18

Text.”Ha valaki közületek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg a tévelygés útjától, annak lelkét mentette meg a haláltól és sok bűnt elfedez.” ( Jak.5,19-20)

A megelőző versekben a betegségről volt szó, de van valami, ami a betegségnél is rosszabb, és ez a tévelygés, az igazságtól való eltévelyedés. Nagy dolog, ha valaki meg tud gyógyítani egy beteget, de sokkal nagyobb dolog, ha valaki vissza tud vezetni egy embert a tévelygésből az igazsághoz.

De mi az igazság? Az apostol itt nem beszél erről, hisz feltételezi, hogy ezt jól tudja a gyülekezet De mi vajon tudjuk-e? Mi ismerjük azut, aki magáról mondotta: az igazság én vagyok. Az igazság tehát nem valami, amit eszemmel, szívemmel igaznak tartok, az igazság Valaki, maga Jézus Krisztus. Ő az igazság és senki más. Egy ember azt álmodta, hogy megölt valakit. Tudta, hogy ha ez kiderül, akkor az ő életének vége van, minden megingott a lába alatt. De az álomban azt is látta, hogy Istentől kegyelmet kapott, a kegyelem megmentette őt. Ebben a pillanatban felébredt.

Ez, amit ez az ember álmodott még sem álom, hanem ez a valóság. Mert Isten előtt mi mindnyájan elvetemült, nyomorult bűnösök vagyunk, akik hajlandók vagyunk minden gonoszra. De az is igaz, hogy Isten Krisztusban megváltott minket, elfedezte bűneinket. Ott a Gecsemáné kertjében, ott a kereszten elfedezte bűneinket az ő vérével. Ott megfizette azt az árat, amit mi soha nem tudtunk volna megfizetni. Nos, ez az igazság, mi ebből az igazságból élünk.

Mi ezt nagyon jól tudjuk, de a tudás önmagában még nem elég. Az, hogy mi ezt tudjuk nagyon szép és jó, de ennél többre van szükségünk: bizonyosságra .Bizonyosak kell legyünk üdvösségünk, bűneink bocsánata és az örök élet felől. El kell tudnunk mondani Pállal: tudom, hogy semmi sem választhat el Isten szeretetétől. Bizonyos kell legyek abban, hogy az ő halála, vére, feltámadása az a biztos talaj, amin én állok. Ezért beszélt Jakab már levele elején arról, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói, cselekvői is legyünk.

Jakab most pont erről beszél levele utolsó két versében. Megmutatja nekünk azt az utat, amin üdvbizonyosságra juthatunk. És ez az, hogy mi valakit a tévelygés útjáról visszavezetünk az igazságra. Az üdvbizonyosság egy nagy ajándék és mi rendelkezhetünk ezzel, mondja az apostol. Mi Isten boldog gyermekei lehetünk. De hogy történik ez? Kell kutakodjunk, gyötrődjünk, sokat kell olvassunk? Nem. Mert mi nagyon jól tudjuk, hogy van kegyelem, hogy van bűnbocsánat. A baj az, hogy nem tudunk élni ezekből, hogy ez minket közömbössé tesz.

De mit tegyünk ekkor? Nézz körül magad körül, mondja az apostol. Körülötted sok olyan ember van, akik ezt nem tudják. Nem tudják azt, amit te tudsz, ők nem ismerik az igazságot , nem ismerik a kegyelmet. Mert erről nekik még igazából senki se beszélt .Nem tudják, hogy mi a kegyelem és azt sem, hogy ez nekik is elég. Ők csak a maguk erejéből próbálnak élni, csak emberi erőforrásaik vannak. Ők nem imádkoznak, nem olvasnak Bibliát, nem járnak templomba. Ők is meg vannak keresztelve, a gyülekezethez tartoznak, de nyugtalanok, boldogtalanok, érzik, hogy nincs rendben az életük. Ők nem hisznek már Istenben, nem ismernek sem megváltást, sem Megváltót.

Most Jakab apostol azt mondja neked: menj az ilyen emberekhez, és mond el, hogy te tudsz valamit, ismered az igazságot, mondd el neki, hogy Isten él és hogy van kegyelem. Mondd el nekik, hogy te az ő gyermeke vagy, és ő a te Atyád. S Isten megadhatja, hogy előttük is felragyog az igazság, hogy együtt örültök a kegyelemnek .

Talán mi furcsálljuk, hogy Jakab így fejezi be levelét, mi valami mást vártunk volna. Hogy minket vigasztal, hogy minket erősít. De nem! Ő a másik emberhez küld minket, akit én kell vigasztaljak. A különös az, és ezt mi nagyon sokszor megtapasztaljuk, hogy úgy vigasztalódunk meg, hogy másokat vigasztalunk, úgy erősödünk meg hitünkben, ha mások hitét erősítjük. Az apostol arra figyelmeztet, hogy mi mindazt, amit Istentől kaptunk, azt tovább kell adnunk embertársainknak: a hit akkor él, ha azt másoknak is tovább adjuk, ha csak magunknak akarjuk megtartani, halott hit lesz belőle.

Amikor meggyengül a hitünk, amikor nem tudunk imádkozni, amikor az ige nekünk már semmit nem mond, akkor tegyük fel a kérdést: vajon nem azért van ez, mert, amit én Istentől kaptam nem adtam tovább, nem szolgáltam vele, nem sáfárkodtam vele?

Hogy ezt az igét, ezt a tanácsot teljes mélységében megértsük még valamit meg kell gondolnunk. Kétségtelen, hogy mi mindnyájan megpróbáltuk azt a vigasztalást, amit Istentől kaptunk, másoknak tovább adni. Mindnyájan megpróbáltunk embereket az igazságra elvezetni. De azt tapasztaltuk, hogy ez nem sikerült. Éreztük, hogy a másik embert nem tudtuk megvigasztalni, nem tudtunk rajta segíteni. Talán a másik ember azáltal, amit mondtunk még jobban megkeményedett és megkeseredett.  Azt mondta: amit te mondtál, az nem nekem való. És ekkor mi is elbizonytalanodtunk, mi is kértségbe estünk. De ilyenkor a másik emberrel együtt átéltük azt, hogy jött segítség felülről, Istentől.

Jakab apostol itt azt mondja el, hogy a másik ember nyomorúsága az én nyomorúságommá kell legyen. S akkor együtt ezt a nyomorúságot átadjuk Jézusnak, s együtt ragadjuk meg azt a kegyelmet, amit Isten ad nekünk.

Nyilvánvaló, hogy mi nem tudunk senkit se megváltani, nem tudunk senkinek sem hitet adni. De egyet tehetünk, éspedig azt, hogy együtt megyünk a testvérünkkel a kegyelem királyi székéhez, hogy ott együtt találjuk meg a segítséget, a megoldást, a megváltást. Mert Isten nem csak minket akar megváltani, hanem a mellettünk élő embert is. Isten azért küldte el Fiát ebbe a világba, hogy mindenki üdvözüljön. Mi soha nem nyugodhatunk bele abba, hogy a mellettünk élő emberek elkárhoznak. Mi tegyünk meg mindent értük, hogy ahogy az ének mondja: egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt. Az elkövetkező ünnepek nagyszerű alkalmak a bizonyságtételre, hogy odamenjünk az evangéliummal másokhoz, hogy elmondjuk nekik azt, hogy van egy élő Istenünk, s van egy élő Megváltónk.

Javasolt cím: Bizonyságtevő élet.                                  Lőrincz István

Jakab 17

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 17

Text: „Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van. Illés ember volt, hozzánk hasonló,, kérte, hogy ne legyen eső és nem volt eső. Azután ismét imádkozott és az ég esőt adott és a föld meghozta termését.” (Jak.5,16b-18)

A levél végéhez közeledünk. Különös, hogy az apostol a levelének végén még egyszer az imádságról beszél, annak jelentőségét hangsúlyozza. Jakab sokat beszélt a hitről és a hitben való életről. De most felszólítja olvasóit, felszólít minket: imádkozzunk. Mi keresztyének vagyunk, egyre jobban meg akarjuk ismerni Krisztust, de mindez üres és hiábavaló,  ha nem imádkozunk. Imádkozva kezdeni a napot és imádsággal befejezni, erre hív minket az apostol.

De nem csak az a fontos, hogy imádkozzunk, hanem az is hogy miként imádkozunk. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van. A „buzgó” szót így is lehetne fordítani: komolyan, erőteljesen. Imádkozni nem jelent mást, mint számolni egy olyan erővel, ami nem tőlünk jön, vagyis az Isten erejével. Imádkozni annyit jelent, mint tudni: nem vagyok egyedül, Isten van itt velem, és én előtte állok. Ő hall engem és beteljesíti kérésemet. De a kérés és beteljesedés között ott van az Isten akarata. Az imádkozó ember nagyon jól tudja, hogy Istent nem lehet kényszeríteni. Mi imádkozunk, utána már Istenen áll, hogy megadja-e azt, amit kérünk, vagy nem. Ebben példánk lehet a bélpoklos, aki így szólt: ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Tudnunk kell, hogy az imádságunkat csak Isten tudja erőssé tenni, ez nem a mi kezünkben van. Nem az teszi erőssé imádságunkat, amit mi érzünk vagy akarunk. Kétségtelen, hogy mi buzgón, teljes szívünkből kell imádkozzunk, de mégsem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy Istenre nézzünk, arra az Istenre, aki erőt tud adni imádságunknak, vagyis be tudja teljesíteni azt. Az imádságnál sem mi vagyunk a középpontban, hanem Isten.

Rólunk csak annyit mond itt az apostol, hogy mi igazak kell legyünk. Igaznak lenni pedig nem más, mint jó helyen lenni. És mi akkor vagyunk jó helyen, ha mi teljesen eltekintünk önmagunktól és teljességgel Istenre figyelünk. Akkor vagyunk igazak, amikor tudjuk, hogy bűnösök vagyunk, hogy nyomorultak vagyunk, de az előtt az Isten előtt állunk, aki megbocsátja bűneinket, meggyógyítja betegségeinket, ahogy azt a zsoltáros mondja. Mi Jézus Krisztus által lehetünk igazak. Csak így fogunk jól imádkozni, így lesz nagy ereje imádságunknak.

Ezek után az apostol egy példát állít szemünk elé, Illést, az Ószövetség nagy imádkozóját. Persze, erre valaki azt mondhatja: én nem vagyok Illés. Mert itt nem rólunk van szó. Az imádság nem egy tehetség, amivel az egyik ember rendelkezik, a másik pedig nem, az imádság nem egy művészet, amire az egyik embernek van hajlama, a másiknak pedig nincs. Ebben mindnyájan egyformák vagyunk, ezért is mondja az apostol, hogy Illés pont olyan ember volt, mint mi. Pont olyan gyenge volt,mint mi, pont olyan kísértései voltak, amilyenek nekünk is vannak. Ő imádkozott, hogy ne legyen eső, és három évig nem volt eső. Utána újra imádkozott és lett eső. Illés teljes bizalommal volt Isten iránt, hogy ő meghallgatja imádságát.

 

Illés imádságában döbbenetes dolgok vannak, hisz ő ítéletért, népe megbüntetéséért imádkozik. Azért imádkozik, hogy drágaság legyen, hogy ne legyen termés, hogy emberek és állatok éhen haljanak. Szinte eláll a lélegzetünk, amikor ezeket olvassuk. El tudjuk képzelni, hogy Izraelben sokan nem értették ezt az imádságot, főleg azok, akik az istentelen királyt és az ő bálványimádását követték. Ők zúgolódtak, panaszkodtak a szárazság, az éhínség miatt. Ez így van ma is. De ma is meg kell látnunk, hogy azért van szenvedés, mert Isten ítélete van rajtunk, mert a mai ember is az istentelenség, a hitetlenség követője lett. Isten ítélete méltán sújtja ezt a világot. Azt kellene meglássa a mai ember is, hogy nem segít a pénz, nem segít a hatalom, csak Isten segíthet rajtunk.

Illés maga is szenved,  szenved az éhségtől, szenved a nyomorúságtól és vele együtt szenved az a hétezer ember, aki nem hajtott térdet Baál előtt. Az igazak együtt szenvednek a bűnösökkel, a Baál előtt meg nem hajlók, a Baál előtt hajbókolókkal. De a nyomorúság közepette Illés és a hétezer igaz Istenhez kiált, ahhoz az Istenhez, aki egyedül tud segíteni. És Isten meghallgatja az imát, mert esőt küld, véget vet a szárazságnak, a nyomorúságnak.

Különös, hogy Isten az Illés és a hétezrek imádságát a szenvedés, az ítélet kohójában érlelte ki. Ezért kellett az igazaknak is szenvedni. Itt van a nagy különbség az igazak és a bálványimádók között. Az előbbiek imádkoznak, az utóbbiak zúgolódnak. Mert az igazak tudják, hogy Isten a halálból is életet tud támasztani.

Ez a különbség ma is megvan az emberek között. A hívők egyre jobban imádkoznak, a hitetlenek egyre jobban eltávolodnak a hittől és nem imádkoznak, sokkal inkább káromkodnak. Ők egyre jobban megkeményednek, Isten népe pedig egyre jobban feleszmél és imádkozik. Isten az igazakat is megítéli, ők is ott vannak a mélységben, de a mélységben még jobban kiáltanak és megtapasztalják, hogy nála van a kegyelem és bőséges nála a szabadítás, ahogy szintén a zsoltáros mondja.

Ebben az évben mi is nagy szárazságot éltünk át, egész Európát sújtotta a z eső, a csapadék hiánya. A folyók szintje történelmi mélypontra süllyedt. Az én kertemben is olyan nagy volt a szárazság, hogy a fák ágai elszáradtak, a gyümölcs összeaszalódott. Vajon nem azért volt-e, hogy végre feleszméljünk, hogy Isten ítélete van rajtunk a sok istentelenség, hitetlenség, közömbösség miatt, a bűneink miatt, hogy végre meglássuk, hogy Isten vissza akar minket téríteni magához. Az ítéletben Isten imádkozni tanít minket. De az ítélet ideje a kegyelem idejévé lehet. Milyen ítéletes idő volt a 16-ik század, háborúk, pestisjárványok, éhínségek ideje. A mi népünk ebben az évben emlékezett meg Mohácsról, az 500 éve történt tragédiáról. De Isten utána nagy áldást adott, hisz a leégett falvakban, városokban felhangzott az evangélium és a mi népünk élete megújult.

Illés imádkozott és jött az eső, jött az áldás. Az ítélet után jött a kegyelem. Most az adventi időben azért adunk hálát, hogy Isten elküldte az ő Fiát ebbe a világba. Ő a legnagyobb áldás. Őbenne az átok áldássá, a halál életté válik. Imádkozzunk, hogy így legyen.

Javasolt cím:Az imádság ereje                                                                Lőrincz István

Jakab 16

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 16

Text: Beteg valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, imádkozzanak érte és kenjék meg olajjal. Valljátok meg egymásnak bűneiteket, hogy meggyógyuljatok. (Jak.5,14.16)

Egy nagyon fontos ígérettel találkozunk itt. A hitből fakadó imádság megtartja a beteget. Arra szólít fel itt minket az apostol, hogy a szükségben, bajban, betegségben imádkozzunk egymásért. Mert ha mi imádkozunk egymásért, megvalljuk egymásnak bűneinket, abból áldás, szabadulás, gyógyulás származik.

Ez azért nagyon fontos, mert mi sokszor nem tudunk, nem merünk hinni a gyógyulásban. Emögött az áll, hogy sokszor imádkozunk, egy egész gyülekezet imádkozik és a beteg nem gyógyul meg.  Itt az áll, hogy az Úr felsegíti  A BETEGET. Tehát nem a mi imádságunk segíti fel a beteget, hanem az Úr. Mi csak imádkozni tudunk, de a segítség, a gyógyulás nincs a mi kezünkben. Mert nem az imádság, hanem az Úr segít. Mi nem az imádságunkban, hanem az Úrban bízunk Így érti ezt Jézus is, amikor azt mondja a betegnek: a te hited megtartott téged. Nem te gyógyítottad meg magad hited által, hanem azért gyógyultál meg, mert Istenre néztél, tőled vártad a gyógyulást. Mi tehát nem az imádságunkban bízunk, hanem egyszerűen belevetjük magunkat az Úr karjaiba. Ilyen hitet, ilyen imádságot vár tőlünk az Úr.

Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert a későbbi időkben ez sok visszaéléshez vezetett. Az imádság egyfajta varázseszköz lett, amivel csodákat lehet tenni. De az imádság nem eszköz, amivel embereket gyógyítunk. Az ilyen imádságban nem az Isten dicsősége a fontos, nem az, hogy a betegben is Isten dicsőüljön meg, hanem az ember dicsősége, az ember egészsége a cél.

Jól értsük, hogy mit akar az apostol mondani. Hát azt, hogy az egyetlen hit, ami segít, az a Jézus Krisztusban való hit. Tőle jön az erő, az ő keresztjéből, feltámadásából. Itt is arról van szó, hogy az Isten országa legyen láthatóvá közöttünk. Nekünk komolyan kell venni az imádságot, mert jóllehet Isten az, aki gyógyít, de ebbe be akar vonni minket. A mi feladatunk az, hogy higgyünk és imádkozzunk. Persze, nem úgy van, hogy Isten is tesz, mi is teszünk valamit s így létrejön a segítség. Nem, Isten tesz mindent, de ebbe bevon minket, részesei lehetünk beavatkozásának. Mi nem tehetetlen bábuk vagyunk, hanem Isten munkatársai.

Nem véletlen az sem, hogy az apostol itt betegségről beszél. Nem azt mondja: ha valaki boldogtalan, valaki szükségben van, tanácstalan, kifejezetten betegségről beszél. Miért? Azért, mert Jakab itt Jézus ra tekint, hisz ő legtöbbször betegeken segített, neki mindig betegekkel volt dolga. Róla már a próféta megmondta: betegségeinket ő viselte. Az utolsó ítéletkor mondani fogja: beteg voltam. Nekünk egy gyógyító Megváltónk van, aki közel van a betegekhez. Jézus nem írja le a betegeket, számára ők fontosak, de a bénák, vakok, süketek, rákosok, haldoklók is. Mivel a betegek Jézus számára fontosak, azért a gyülekezet számára is azok kell legyenek. Mivel Jézus a betegségben is hasonlóvá lett hozzánk, mi is ezt kell tegyük.

De miért van Jézus a betegek között, miért nem az egészségesek társaságában kell őt keresni? Azért, mert a beteg védtelen, kiszolgáltatott, ő az, aki erejének végére jutott. De ilyen értelemben mi mindnyájan betegek vagyunk, s Jézus épp azért jött, hogy az ilyen betegeket, a bűnben haldoklókat megmentse, megváltsa. A betegség ezért egy nagyon jó hely, ahol megértjük: csak ő könyörülhet rajtunk bűnös embereken.  A betegség egy olyan állapot, amiben találkozhatunk az élő Jézussal és az ő erejével.

Mi itt betegek és egészségesek együtt vagyunk, együtt az imádságban, az Úr nevének segítségül hívásában. A beteg példázza azt, hogy mi reménytelen helyzetben vagyunk, de van Valaki, aki megtart, megment minket. Nem csak a betegségben, hanem a halálban is. A beteg magához kell hívassa a gyülekezet véneit. Miért? Hát azért, hogy meglássuk, hogy mi önmagunkban nem tudjuk megoldani sem a betegséget, sem a bűnt. Nekünk szükségünk van egymásra, szükségünk van a másik emberre, szükségünk van a mellettünk levő hívő testvérre, a gyülekezetre. Lehet nyugodtan hívatni a lelkipásztort, egy barátot, egy hívő testvért, akiben megbízol, akiről tudod, hogy előtte kitárhatod szívedet, elmondhatsz neki mindent, ami terhel, nyomaszt, elmondhatod neki bűneidet is. Nagy ajándék az, ha van ilyen embered, becsüld meg őt.

 Picit foglalkozzunk az olajjal, hisz az apostol azt mondja, hogy a gyülekezet vénei kenjék meg a beteget olajjal. Azt jól tudjuk, hogy az olaj az ókorban egy általános gyógyszer, gyógyír volt. Ha ezt az igét ma fogalmaznám meg, így mondanám: ne vesd meg a gyógyszert. Nagyon sok hívő ember beleesik abba hibába, hogy úgy gondolja, hogy ő orvos és gyógyszer nélkül is meg fog gyógyulni, mert ő Istenhez fordult segítségért. De vigyázzunk, mert az imádság nem arra való, hogy helyettesítse az orvost. Az orvos és a gyógyszer is Isten segítségének az eszköze. Isten az orvost és a gyógyszert eszközként használja fel a gyógyulásban. Nagyon kell vigyázzunk arra, hogy ezt a két dolgot, hogy Isten gyógyít, de a gyógyszert is be kell venni, ne játsszuk ki egymással, az igaz, hogy Isten gyógyít, de ebben felhasználja az orvost és a gyógyszert.

Tudjuk, hogy az olaj, nem csak gyógyszer volt, hanem az ünnepi öröm szimbóluma is. A beteg tudhatja azt, hogy ő hivatalos az Isten országának nagy ünnepére, hivatalos az ünnepi vacsorára.

Az utolsó dolog, amit az apostol mond, hogy valljuk meg egymásnak bűneinket. A betegség végső soron a bűn következménye, hogy mi a Paradicsomban elszakadtunk Istentől. Persze, arra vigyázzunk, hogy egy betegséget ne akarjunk egy konkrét bűnre visszavezetni, erre Jézus is figyelmeztette tanítványait. De azt minden Bibliát ismerő ember jól tudja, hogy a bűn és a betegség összefüggésben van egymással. A betegágyon kiderülhet, hogy a beteg nincs rendben Istennel, valamin változtatni kell, lehet életében egy konkrét bűn, amit el kell hagyni, meg kell vallani. A betegágyon el lehet mondani a tékozló fiúval: atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, de azt is: felkelek és elmegyek az én atyámhoz. A betegágyon tudatosulhat, hogy mi bűnösök vagyunk és rá vagyunk utalva a kegyelemre, a bocsánatra.

Tudjuk azt, hogy a katolikus egyház ezen ige alapján rendelte az utolsó kenet sákramentumát. Itt erről nincs szó, hisz itt gyógyulásról, felsegítésről van szó. Nekünk Jézus csak két sákramentumot szerzett: a keresztséget és az úrvacsorát. Ez a két példázat azt példázza, hogy mi nagy bajban vagyunk, betegek vagyunk, de van aki segít rajtunk életben és halálban egyaránt.

Javasolt cím: Imádság vagy/ és gyógyszer?                                 Lőrincz István

Jakab 15

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 15

Text: Ne sóhajtozzatok, ne esküdjetek. Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van valakinek? Dicséretet énekeljen! (Jak.5.9.12.13

Legutóbb Jakab a hosszútűrésről volt szó. Most az apostol konkrét példákon keresztül mondja el, hogy ez miként valósult meg emberek életében. Először is a próféták példáját említi . A próféták szíve volt az, amibe annyi minden belefért, annyi fájdalom és szenvedés, de ők hosszútűrőek voltak, mert tudták, hogy az Úr igen irgalmas és könyörületes.

Az apostol azt is elmondja, hogy a hosszútűrést nem úgy birtokoljuk, mint egy pénzösszeget, amit beteszünk a zsebünkbe vagy a bankba. A hosszútűrés egy élő valóság, ami embereket tettekre ösztönöz. Az, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, mobilizál, mozgásba hoz minket. Elkezdünk dolgozni, küzdeni, harcolni. Ezért van az, hogy az apostol itt szinte úgy osztogatja a parancsokat, mint a katonaságnál szokták. Sorolja: ne sóhajtozzatok egymás ellen, ne esküdjetek, ha beteg valaki, az imádkozzék, ha öröme van dicséretet énekeljen. Mert a hosszútűrés valóságos, konkrét helyzetekben valósul meg az életünkben.  Egy valóságos helyzetben derül ki, hogy hosszútűrők vagyunk-e vagy sem. Egy nagy veszély a keresztyén életben, hogy „úgy általában” hiszünk, de amikor egy nehéz helyzetbe kerülünk, ott már nem működik a hitünk. Pedig a hosszútűrés mindig egy valóságos, konkrét helyzetben kell meglátszodjon .

Lássuk ezeket a parancsokat most egyenként. Az első: ne sóhajtozzatok egymás ellen. A sóhajtás szó az eredeti szövegben ezt jelenti: egy szűk helyen lenni, szorosságban lenni, ahonnan nem látjuk a kiutat. Ilyen helyzetet ki nem élt át közülünk? Ki ne élte volna át azt, hogy nem látta a következő lépést? S ilyenkor elkezdünk sóhajtozni. Ez olyan jellemző ránk, szinte nincs olyan beszélgetés, találkozás, amiben ne lenne ott a sóhajtozás. Egyáltalán meg tudjuk tenni, hogy ne sóhajtozzunk, mikor minden okunk megvan erre?

A sóhajtozással valahogy könnyíteni akarunk magunkon, mert úgy érezzük, hogy igazságtalanság ért minket, s feltesszük a kérdést: miért engedi meg ezt Isten, vagy ha már megengedte, miért nem szabadít ki abból? Jakab azzal vet véget panaszunknak, hogy azt mondja, hogy a Bíró az ajtó előtt áll. Ez Jézus Krisztus, aki maga is annyi igazságtalanságot szenvedett el s végül keresztre feszítették. Miért szenvednek Jézus követői? Hát egyszerűen azért, mert egy olyan világban élünk, ahol nincs hely Jézus számára. Aki már valamennyire is érti a Krisztus szenvedését, az jobban el tudja fogadni a saját maga szenvedését. S gondoljuk meg, hogy Jézus bűntelen volt, mégis szenvedett, mi pedig bűnösök vagyunk és megérdemeljük a szenvedést.

Mi abban nyugodjunk meg, hogy Jézus fog majd mindent megítélni, hogy tudhatjuk, hogy a szenvedésnek is célja van, mert Jézus fogja ezt a világot végső céljába elvezetni. De nem csak a világot, hanem a mi személyes életünket is. Az Úr végső célja velünk az irgalom, a könyörület. Jakab Jób példáját hozza fel, aki az Ószövetség nagy szenvedője és előre mutat Jézus szenvedésére. Jób életében is világossá válik, hogy mi Isten célja a szenvedéssel, még akkor is, amikor ezt Jób még nem érti. Jób nagy mélységekben jár, számunkra szinte elképzelhetetlen szenvedésekben, hogy ott ragyog fel előtt a hit, hogy az ő Megváltója él. Ez a Jób életének fordulópontja, hogy Jézus él s utoljára az ő pora felett is megáll, hogy teste nélkül meglátja Istent, tehát van feltámadás, van  üdvösség. Hát ezért nem kell sóhajtozni.

A próféták életében is annyi harc és próba volt, pedig ők az Úr nevében szóltak. Egy kemény nyakú, pártütő, engedetlen népnek hirdették az igét, pedig a nép nem ezt akarta hallani. De ők kitartottak, meg voltak győződve afelől, hogy Isten ügye nem veszhet el, az Úr megvetett neve újra dicsőséges lesz. A próféták rengeteget szenvedtek a néptől, de ők mégsem sóhajtoztak e nép ellen. Nem menekültek el a szenvedés, a próbák elől, ezért boldogok voltak. Vegyük hát magunkra mi is azt a szenvedést, azokat a próbákat, amiket Isten helyez ránk. Mi azért hordozhatunk terheket, mert minket maga az Úr hordoz terheinkkel együtt.

 A következő parancs: ne esküdjetek. Az az esküvés, amiről itt szó van , nem az ünnepélyes eskütétel, amit házasságkötéskor, vagy egy hivatal elfoglalásakor el szoktunk mondani Itt sokkal inkább arról van szó, hogy valaki az Isten nevében lázadozik, esküdözik olyasmi ellen, amit igazságtalannak érez. Az ilyen eskü így hangozhatott: ha Isten ezt vagy azt megengedte az életemben, akkor én az ő nevére esküszöm, hogy többé nem hiszek benne: De miért ne engedhetne meg bármit, hisz neki joga van erre, ő az Isten én pedig csak ember vagyok. Ilyen esküvés helyett, mondjak igent arra, amit Isten mond és tesz, így sokkal boldogabb leszek.

Az utolsó parancs: szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék. Öröme van valakinek? Dicséretet énekeljen! Nos, itt van a mi nagy lehetőségünk. Hogy mi minden helyzetben odamehetünk a mi mennyei Atyánkhoz, mindent elmondhatunk neki, kiönthetjük szívünket előtte. Ha szenvedünk, ha betegek vagyunk kérhetjük a szabadulást, gyógyulást, ha örömünk van, akkor hozhatjuk Isten elé a hálaadásunkat.

Van itt egy olyan dolog, amit mi szinte elfelejtettünk: dicséretet énekelni. A régi hívő emberek sokkal többet énekeltek. Gyerekkorom egyik legszebb emléke, hogy amikor szüleimet a lelki testvérek, barátok meglátogatták, a szép nyári estéken, a csillagos ég alatt  egy szénakazal tövébe leültek és órákon át énekelték a szebbnél szebb lelki énekeket. És látszott rajtuk, hogy ez mekkora öröm, vigasztalás volt számukra. Mi manapság alig énekelünk, persze a templomban igen, de miért nem éneklünk a mezőn, a kertben, a konyhában, este lefekvés előtt, reggel felkelés után, mindig és minden helyzetben. Az Isten népe éneklő, dicséretet éneklő nép. Az éneklés vörös fonálként vonul végig a Szentíráson. Énekeltek a Vörös tenger partján az Egyiptomból való szabadulás után, énekelt Dávid és a többi zsoltáríró, énekelt Jézus a Gecsemáné kertjében, énekelt Pál és Silás a börtönben, énekelt Husz János a máglyán atyáink a kommunista börtönökben, s énekelni fogunk a megszámlálhatatlan nagy mennyei seregben ott az üvegtenger partján, énekeljük Mózes és a Bárány énekét. Sóhajtozás helyett inkább énekeljünk, mert annyi okunk van a hálaadásra.

 

Javasolt cím: Sóhajtozás helyett dicséret                                   Lőrincz István

 

Jakab 14

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 14

Text. „Testvéreim, legyetek hát hosszútűrőek az Úr eljöveteléig. Legyetek ti is hosszútűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.”(Jak.5,7-8)

Legyetek azért testvéreim hosszútűrőek: Mit is jelent hosszútűrőnek lenni? Egy ajtó előtt állni és várni, hogy az megnyíljon. Most még be van zárva és nekünk várni kell. De már alig bírunk várni. Hányszor vannak ilyen ajtók az életünkben. Lehet egy fekete folt valakinek a lelkiismeretén, amitől nem tud megszabadulni,, s ami minden örömét elveszi. Sokszor lehet ez egy ember, egy munkatárs, egy szomszéd, akit el kell hordozni, el kell viselni. Lehet ez egy olyan tulajdonság, amit egy egész életen át hordozni kell. Vagy lehetnek olyan körülmények, amelyeket nehéz elhordozni. Lehet ez egy testi gyengeség, egy betegség, ami végig kísérheti egész életünket. Ilyenkor mi azt mondjuk: én türelmes vagyok, tudok tűrni, de még meddig? És mi legyen akkor, ha teljesen értelmetlen ez a várakozás, mert ahelyett, hogy javulna ez a helyzet, egyre csak rosszabbodik. Ha ezerszer is csak jön a felszólítás: légy csak türelemmel!

Ilyenkor látszik meg, hogy mekkora baj van a mi türelmünkkel. Mert hosszútűrőnek lenni nem csak annyit jelent, hogy belenyugszunk helyzetünkbe s egy  kicsit reménykedünk, hogy jobb idők jönnek. Legyetek hosszútűrőek, mondja itt az apostol. És ez az, amit türelemnek nevez a Biblia. A hosszútűrés egészen más, mint amit mi türelemnek, béketűrésnek nevezünk. Ez egészen rendkívüli, általunk nem ismert dolog.

A görög szó, amit mi hosszútűrésnek fordítunk tulajdonképpen azt jelenti, hogy „nagy szívű”. Egy olyan nagy szív, amiben sok minden elfér. Ebben a szívben olyan reménység van, ami minden reménytelenséget legyőz. Ami ott is lát segítséget, ahol emberileg már semmi esély sincs a megoldásra. Ez egy olyan szív, ami minden helyzetben ki tudja mondani,hogy: mégis. Én mégis, mindenek ellenére hiszek benned. Az ilyen szív ismeri Istent és bízik benne. Az ilyen szív ismer valamit a bűn és bocsánat, a halál és feltámadás  összefüggéséből, ismeri azt az Istent akinél minden lehetséges. Olyankor is teszi ezt, amikor sok mindent nem ért meg, amikor sok minden megmagyarázhatatlan marad számára.

A hosszútűrés középpontjában ott van Isten, ő a hosszútűrő, Istennek van csak olyan nagy szíve, hogy az ember minden gonoszsága, a világ minden bűne elfér benne. Isten eltűri, elhordozza ezt a világot és az ember szíve Isten szívéből kap meg valamit, annak tágasságából és szabadságából. A hosszútűrő ember nem csak úgy általában vár, hanem Istenre vár. Ő biztos abban, hogy Isten segíteni fog. Az apostol azonban nem csak annyit mond: legyetek hosszútűrőek, hanem az Úr eljöveteléig legyetek hosszútűrőek, mondja.  Az Úr már eljött, belépett karácsonykor ebbe a világba, megmutatta az Isten hosszútűrő szeretetét, de ő újra el fog jönni és akkor majd megnyílik minden ajtó. Ő azért ment fel a mennybe, hogy a bűn, a szenvedés és a halál ajtaját megnyissa. Mert Isten útja az emberiséggel egyszer célba ér. Mert Isten nem csak egyszerűen ott van felettünk, ő belép az életünkbe, munkálkodik bennünk. Ő eljött, el fog jönni, ígéreteiben már most itt van velünk és velünk is fog maradni a világ végezetéig.

Az Úr Jézus Krisztus vissza fog jönni, Isten országa el fog jönni. Ő most is végzi munkáját, ő most is dolgozik ígéreteinek beteljesítésén. Az apostol itt egy képet is használ, a gazdaember képét adja elénk. Ő elveti a magot és azután türelmesen várja a termést. Az aratást nem lehet siettetni, a gazda nem rohanhat ki a mezőre, hiába is tenne bármit, egyszerűen ki kell várni az aratás idejét. Minden attól függ, amit Isten tesz. Ő ad minden gyümölcsöt, ő ad minden termést, minden idő az ő kezében van. Aki ezt tudja, az hosszútűrő lesz. Jeremiás próféta azt mondja Izraelről, hogy az egy türelmetlen nép. És ez a nép ebbe fog belepusztulni. Mert a türelmetlenség bűn, és Jakab ezt akarja elmondani, erre akar figyelmeztetni minket.

A gazdaember azért türelmes, mert tudja, hogy mit vár. Ő tudja, hogy a mag el van vetve és azt termést is fog hozni. Még semmi se látszik, még ki sincs bújva a mag, de ő türelmesen vár. Amikor ősszel veti el a magot, tudja, hogy meg kell várja a tavaszt, meg kell várni, amíg elolvad a hó. Ő nem türelmetlen, tudja, hogy jön az eső, tudja,hogy jön a meleg és egyszer majd lesz aratás.

Mi is tudjuk, hogy mi mit, illetve jobban mondva, hogy kit várunk. A természet is erre tanít minket. A természet példát ad arra, hogy a várakozás nem hiábavaló. Ha mi tudjuk, hogy minden mi háborúságainkban az Úr győzni fog, akkor feloldódik türelmetlenségünk görcse. Mi tudjuk, hogy ez a föld el fog múlni, hogy helyet adjon amaz újnak, ami el fog jönni.

Ez erőt ad nekünk a jelen minden megpróbáltatása közepette. Ezért nem az úgymond  jobb időkre  várunk, hanem az Úrra. Ez az idő, amit ad Isten, ez a felkészítés ideje. Még annyi minden földitől meg kell szabadítson minket.

Ezért erősítsétek meg szíveteket, ez azt jelenti, hogy mi erősek lehetünk az Úrban és az ő ígéreteiben. Az ő napja közel van, de az ő napja nem olyan, mint a mi napjaink. Mi benne állunk a mi napjainkban, de ott várjuk az Úr napját és ez megnyugtat, ez boldoggá tesz minket. Erősen állhatunk mindazon események között, amelyek bekövetkeznek. Talán egyre több próba jön az Isten népének az életében.

De hogyan válhatunk mi hosszútűrő emberekké? Az apostol erre nem ad egy receptet, nem mutat meg egy módszert, nem ad utasításokat, hogy ezt miképpen lehet megszerezni. Mert a helyzet az, hogy ezt nem lehet megszerezni, ezt csak ajándékba lehet kapni, el lehet fogadni. Jézus itt áll előttünk, mi csak rá kell nézzünk, s így kaphatunk mi is egy olyan szívet, amely mindent el tud hordozni.

A szántóvetőtől azt is megtanulhatjuk, hogy azért ő nem ölbe tett kézzel várja a termést ,hanem ő is mindent megtesz annak érdekében, megkapálja, megöntözi, gondozza a földjét. A várakozás ideje nem a semmittevésé, hanem a bizonyságtevés, a szolgálat ideje.

Jézus maga mondta: az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. És azt is mondta: boldog az a szolga, akit az ő gazdája ilyen munkában talál.

Javasolt cím: Hosszútűrés, lehetséges ez?                                        Lőrincz István

 

Jakab 13

 

Tanulságos igék a Jakab apostol leveléről 13

Text. „Most rajta, ti gazdagok,, sírjatok és jajgassatok a rátok következő nyomorúságok miatt. Kincseket gyűjtöttetek az utolsó napokban. (Jak.5,1.3)

Jaj nektek gazdagok! Sírjatok és jajgassatok! Nem félelmetes szavak ezek? Gazdagságotok megrothadt és ruháitokat moly ette meg. Kiknek szól ez a fenyegetés? Azoknak, akik bebiztosítottnak gondolják az életüket , akik úgy gondolják, hogy nekik minden sikerülni fog. Nos, Jakab azt mondja: nem fog sikerülni. Házaitok szét fognak mállani, gazdagságotok egy pillanat alatt oda lesz.

 Talán mi azt mondjuk: de én ma mit kezdjek ezzel az igével? Hiszen én, hiszen mi nem vagyunk gazdagok, nem tartozunk anyagi szempontból a felső tízezer közé, nekünk nem szól ez az ige.

Pedig ezekre a szavakra nekünk is szükségünk van Mert miről is van szó ebben az igében? Arról van szó, hogy az ítélet, amiről itt szó van, már elkezdődött. Ezt az ítéletet maga Isten tartja. Isten keze ránk nehezedett, rá nehezedett erre a világra. Elkárhoztattátok, megöltétek az Igazat, mondja az apostol. Itt nyilván Jézus Krisztusról van szó, ő az Igaz, akit megöltek. Ő nem állt ellen, őt a gazdagok ítélték el, akik biztonságban érezték magukat. De ő feltámadott és most ítéletet tart.

De ebben az igében nem csak kemény ítélethirdetés van, hanem valami más is. Jakab itt nem csak elítéli a gazdagokat, akik biztonságban érzik magukat, hanem ő meg is siratja őket. Látja azt, hogy miként rohannak a vesztükbe és megpróbálja visszatartani őket, hogy inkább kiáltsanak Istenhez, jajgassanak, térjenek meg. Az apostol azt reméli, hogy az ítéletben fel fognak ébredni, meglátják, hogy Isten Úr, aki öl és megelevenít, hogy ő nem csak ítél, hanem meg is vigasztal. Az Úr ítéletei telve vannak kegyelemmel és irgalmassággal.

Halljuk, hallgassuk jól ezt az igét. Mit mond itt az apostol? Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban. Itt is Jézus Krisztusról van szó, ez az ige is Jézus dicsőségét és feltámadását hirdeti. Mert az utolsó napok épp Jézus feltámadásával és dicsőséges mennybemenetelével kezdődtek. Amikor húsvét reggelén ott állt az üres sír, akkor nyilvánvalóvá lett hogy a halál világa egyszer véget fog érni, és egy új korszak kezdődött el a világ életében. Az, ami most a világban történik, hasonlít egy sötét fal melletti meneteléshez, ez a fal az ember bűne, keménysége. De ezt a falat áttörte az Úr. Jézus minden szava egy-egy kapu, ami átvezet minket ezen a sötét falon, az Isten országába, az Isten győzelmébe. Ami most ebben a világban történik, az még ennek a sötét falnak az árnyékában történik. De ami most történi9k, az mind ideiglenes, múlandó, nem végleges és nem maradandó. Ezért nem kell és nem érdemes kincseket gyűjteni az utolsó napokban.

 Ezért beszél olyan keményen, szinte fenyegetően az apostol a világ gazdagjaival. Megkérdezi tőlük: ti nem látjátok, hogy milyen időben éltek? Nem látjátok, hogy ki tartja kezében az egész történelmet? Toi visszatartjátok munkásaitoknak a bérét. De nem látjátok, hogy ezzel az Igazat ölitek meg, az Igazat kínozzátok. Jakab félti a gyülekezetet, hogy nehogy ez az érzület legyen uralkodóvá abban.

 De ezt hallva, valaki felteheti a kérdést: miért olyan nagy baj az, ha kincseket gyűjtünk, miért nem tehetjük ezt, mi rossz van ebben? Jakab válasza egyszerű: azért, mert megrothad, megeszi a rozsda és a molya.

A baj nem a gazdagsággal van, hanem azzal, hogy mire használjuk a gazdagságunkat. A Szentírás azt tanítja, hogy mi mindennel a felebarátunkat kell szolgáljuk. Jakab itt azt veti a gazdagok szemére, hogy ők a kincseket úgymond csomóra hányják, ahol megrothad, s nem a felebarát szolgálatába állítják. Mert milyen pénzt gyűjtenek ezek az emberek? Azt amit jogtalanul visszatartottak a munkásaiktól Ők a kincsekből dőzsölnek, miközben mások szűkölködnek. Ők elfelejtették, hogy az arany és az ezüst az Istené. Mi csak sáfárok vagyunk az Isten kincsei felett. De ez nem csak a pénzre, hanem az időnkre, erőnkre, egészségünkre is érvényes. Isten egykor mindennel el fog minket számoltatni: mit tettünk azzal, amit tőle kaptunk? Csak a magunk javára használtuk? Csak arra, hogy magunkat kényeztessük, hogy magunknak mindent megengedjünk? Miért nem hallottuk meg a szegény, a szerencsétlen hangját, kérését?

Ha nem hallottuk meg, ezért Isten meg fog ítélni. Lehet, hogy Isten azért rothasztja meg kincseinket, hogy végre megtanuljuk, hogy semmi sem a miénk, minden az Úré, s mindennel felebarátunkat kell szolgáljuk. Így éljünk az utolsó napokban.

 Itt nem a kincsekkel van a baj, hanem a lelkülettel. Egy új lelkületre lenne szükség, a Krisztus lelkületére.. Mi ebben a világban élünk, de ne engedjük e világnak a lelkületét magunkon elhatalmasodni. Mi úgy élünk ebben a világban, mint a turista a hotelben, úgy hogy tudjuk, hogy nekünk innen tovább kell menni. Ne gyűjtsünk itt kincseket magunknak, ne gyökerezzünk bele ebbe a világba.

Az, hogy Jakab ilyen keményen szólt, mégis kegyelmet rejt magában. A gazdagokkal szemben ott vannak a szegények, az elnyomottak. Tudjuk azt, hogy a Szentírásban a szegény nem is annyira pénztelent jelent, hanem azt aki teljességgel rá van utalva az Úrra.. A szegény az, aki tudja, hogy ő mindet Istentől kap. Az Úr mindig az ilyen szegényeknek az oldalán áll.

De ezek után azt kérdezhetné valaki: hát akkor Isten gyermekének nem lehet semmije? Se háza, se bankbetétje, se autója. Nem, nem erről van szó, hanem arról, hogy ezeket használja az Úr szolgálatában. Ne a gazdagságában bízzon, ne abba kapaszkodjon, hanem szolgáljon azzal. Ez az ami kiveszőben van ebből a világból: a szolgálat lelkülete, az irgalom, a k9önyörületesség lelkülete.

Ilyen értelemben mindenkit kísért a gazdagság. A kevés, a szegénység is lehet gazdagságom. Ezek után csak imádkozhatunk azért, hogy az Úr ezekben az utolsó időkben tanítson meg minket helyesen élni, az ő akarata szerint, az ő dicsőségére.

Javasol cím: mi legyen kincseinkkel?                                          Lőrincz István

Jakab 12

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 12

Text. Azt kellene mondanotok: ha az Úr akarja és élünk, ím ezt vagy azt fogjuk cselekedni.”(Jak.4,15)

Nem könnyű az apostol szavait megérteni. Aki nagyon hamar meg akarja érteni, az valószínűleg sohasem fogja. Van olyan igemagyarázó, aki azt mondja, hogy ez a rész a zsidó kereskedőkről szól, akik nagyon sokat utaztak, bejárták a fél világot, mindenről és mindenütt terveket készítettek, mindenütt igyekeztek vállalkozásba kezdeni, és ami nyilván a legfontosabb volt, mindenből igyekeztek hasznot húzni.

Itt az apostol azonban nem zsidó kereskedőkhöz ír, amikor e sorokat leírja: ti, akik azt mondjátok, hogy elmegyünk ama városba és ott töltünk egy esztendőt. Ott majd kalmárkodunk, kereskedünk, nyerészkedünk. Jakab itt a keresztyén gyülekezet tagjaihoz szól. Olyanokhoz, akik a gyülekezethez tartoznak, akik Jézus Krisztust, mint személyes Urukat ismerik. Épp ezért azt az igét mi is magunkra kell vegyük, mi is kell érezzük, hogy itt rólunk van szó, erre az igére nekünk is szükségünk van, ez az ige minket szólít meg, minket akar felrázni.

Azok az emberek, akiket itt az apostol megszólít, mind ügyes, talpraesett emberek voltak, vállalkozó szelleműek voltak, tényleg sokat utaztak, terveket készítettek és azokat igyekeztek maradéktalanul megvalósítani. Mi is mindnyájan ismerünk ilyen embereket, ők a mi gyülekezeteinkben is ott vannak. Persze, itt nem kell feltétlenül vállalkozókra, kereskedőkre gondolni, ez az ige szól az orvosokhoz, ügyvédekhez, mérnökökhöz, gazdálkodókhoz, kétkezi munkásokhoz, de még a háziasszonyokhoz is. Sőt, itt egy lelkipásztorról is szó lehet, aki nagyon aktív a gyülekezetében, mindenkit igyekszik bevonni a gyülekezetbe. Itt arról van szó, hogy lehetünk mi nagyon aktívak még a lelki munkában is, de közben az a veszély fenyeget, hogy a fődolog kimarad az életünkből.

 De mi az a fődolog, amit sokszor épp akkor mulasztunk el, amikor nagyon is aktív, mozgalmas az életünk? Mi az, amit itt a gyülekezet tagjai nem vettek figyelembe? Hát az, hogy nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap. Nem tudjuk, hogy holnap fogunk-e még élni, hisz az életünk olyan, mint a pára, ami hamar eltűnik.

Jakab apostol itt azt mondja: ti úgy beszéltek, mintha ti rendelkeznétek az életetekkel . Pedig ez nem így van, az életetek olyan, mint a fövő víz feletti pára, ami pillanatok alatt eltűnik. Mi ma még nagy terveket készítünk, de holnap már oda lehet az életünk.  Ti úgy terveztek, mondja az apostol, mintha a holnap biztos lenne, mintha ti rendelkeznétek azzal. Pedig minden földi dolog felett ott van a halál, a múlandóság fenyegetése. Mert az egyetlen biztos dolog az életünkben, hogy mindnyájan meg fogunk halni.

Vigyázzunk, hogy ez az ige ne vezessen minket egy pesszimista világnézethez, hogy hát ha meg kell halni, akkor ne is csináljunk semmit, mert akkor úgyis minden hiábavalóság, ahogy azt a Prédikátor mondja. Amit az apostol mond, azt a Jézus Krisztus szempontjából mondja. De hát akkor nem azt kellene mondja, hogy Jézus elvette a halál hatalmát és a haláltól való félelmet? Ha mi ismerjük Jézus Krisztust, akkor még beszélhetünk úgy az életről, amit a halál fenyegetése vesz körül? Hát Jakab nem tud húsvétról és a halál feletti győzelemről? Hisz ő ott a Golgotán és húsvét hajnalán nekünk pára sorsú embereknek örök reménységet adott. A mi pára életünknek Jézus halála és feltámadása ad örök értéket és jelentőséget.

De itt arról van szó, hogy mi mindent az Isten akarata szerint kell tegyünk. Ezért kell mindig kimondjuk: ha az Úr akarja és élünk. Jakab apostol itt attól akar megőrizni, hogy ne éljünk vissza a kegyelemmel. Nehogy elbizakodjunk, nehogy azt gondoljuk, hogy minden a mi kezünkben van, nehogy azt gondoljuk, hogy mi Isten kegyelme nélkül is jól elboldogulunk. Sokszor azt gondoljuk, hogy Isten munkája a megigazítás, de utána már mi következünk.

Ezzel kapcsolatban három dologra kell figyeljünk. Az első, hogy mi egy bizonytalan korban élünk, nem tudhatjuk, hogy lesz-e még holnap. Minden percben bekövetkezhet valamilyen rettenetes dolog. Csak egy dolog bizonyos: hogy életünk ott van az Isten kezében, és ebből a kézből senki és semmi nem szakíthat ki, még a halál sem, ez a mi bizonyosságunk.

A második dolog, hogy amikor Jakab a kalmárkodásról, nyerészkedésről beszél, akkor ő a mai kor emberét is leírja. Hisz mi mindent olyan jól kikalkulálunk a mi szuper számítógépeinkkel, terveket készítünk hosszú évekre előre. Mindenki arról beszél, hogy mit fog csinálni holnap és a jövőben. De ezeket a terveket, csak Isten kegyelmében reménykedve lehet készíteni.  Ha az Úr akarja és élünk. Legyen ott mindig ez a „ha” szócska. Ha Ő akarja, ha neki kedves, ha Ő ezt megengedi és dicsőségét szolgálja.

A harmadik dolog az, hogy Isten azt akarja, hogy mi sok jót cselekedjünk. Ez azt jelenti, hogy Isten nekünk feladatokat ad, s nekünk ezeket a feladatokat teljesíteni kell. A jó mindaz, amit Jézus Krisztus bele akar vinni ebbe a világba . Ez a jó sok minden lehet adott esetben: egy bátor szó, amit egy kényes helyzetben ki kell mondani, lehet egy határozott igen van nem egy adott helyzetben, lehet egy nemet mondás a bűnre, vagy épp egy irgalmas cselekedet embertársaink felé.

Aki Krisztus útján jár, az minden pillanatban kap olyan feladatokat, amelyeket el kell végezzen . Nagyon súlyos mondat ez: ha valaki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne az annak. A mi egyházunkban, a mi köreinkben túl keveset beszélünk a mulasztási bűnökről, pedig ezek is súlyosak lehetnek, láthatjuk ezt a pap és lévita esetében, akik elkerülték a bajba jutott embert.

Vigyáznunk kell, mert ez a mai ige nem azt akrja mondani, hogy mi nem szőhetünk terveket, hogy nem kereskedhetünk, hisz az adás-vétel életünk szinte mindennapi része, de eközben tudatában kell legyünk annak, hogy mi mindenben rá vagyunk utalva Isten kegyelmére, hogy mi mindenben az Isten akaratához kell igazodjunk és minden az ő dicsőségét kell szolgálja.  Igen, a mi életünk valóban csak egy pára ezen a földön, de a párának is küldetése van. Pára életünket meg kell töltenünk azzal a jóval, jó cselekedetekkel, amiket Isten elkészített a mi számunkra. A pára felszáll, de a mi életünk is felszáll a mennybe, ahova cselekedeteink követnek minket. Mi itt is és ott is boldogok lehetünk.

Javasolt cím Tervezni Istennel                                               Lőrincz István

Jakab 11

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 11

Text:” Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket ti bűnösök és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétszívűek.(Jak.4,8)

A szelídségről beszélt velünk Jakab apostol. Feltette a kérdést: hol vannak nálunk a szelídség cselekedetei? De amit itt most mond, az egyáltalán nem szelíd beszéd. Itt az ostor csattog. De újra ki kell hangsúlyozni, hogy a szelídség a Bibliában nem azt jelenti, hogy mi mindent elhallgatunk, hogy hagyunk mindent a mentére. Nem csak Jakab csattogtatott ostort, hanem Jézus is azzal űzte ki a kufárokat a templomból. Ahol a bűnről és a szentségről van szó, ott az ostornak is csattognia kell, ott a szent haragnak is helye van. Aki a bűnre nem tufd haragudni, azt Isten nem tudja használni.

De azt kell meglátni, hogy a haragnak a végső célja a szelídség és a békesség. Felteszi a kérdést: honnét vannak háborúk és harcok közöttetek?  Ti békétlen emberek vagytok. A békétlenséget úgy írja le: kívántok valamit és nincs nektek, gyilkoltok és irigykedtek és nem nyerhetitek meg. Pedig a békességet meg kell nyerni, csakhogy az nem megy olyan könnyen. A megelőző igeszakaszból világossá lett,hogy a szelídség felülről való bölcsességből származik és az Úr könyörületéből. Ahol a Krisztus könyörülete legyőz minket, ott szelídség lesz. Ott eltűnnek a harcok, gerjedelmek, ott szentség és szelídség lesz. És itt erről van szó.

De miért nem lesz ez így? Jakab azt mondja, hogy azért mert nem kéritek, ami azt jelenti: üres kezeket nyújtani Isten felé, hogy ő azokat megtöltse. De ti épp ezt nem teszitek. Ti nem kértek, vagy ha kéritek is, nem jól kéritek.  Ti önző módon, önkényesen kértek. És így újra csak Krisztus ellen harcoltok. Ezért ti békétlen emberek vagytok, akiket vágyaitok és kívánságaitok vezérelnek.

Ezek a sorok valóban a mi békétlen életünket írják le. Az élet így nem egyéb, mint háborúskodás. Mert mi önzők vagyunk. Ezért harcolunk a pénzért és a hatalomért és mindazért, aminek ehhez köze van. Azért arra törekszünk, hogy egymás fölé kerekedjünk a családban, az üzleti életben. Megpróbáljuk magunkat jó színben feltűntetni. Így egy szüntelen háborúskodásban élünk és nem csak kifelé, hanem befelé is. Emésztődünk és fel is emésztődünk ebben a harcban.

Az apostol felteszi a kérdést: honnan ez a háború, honnan ezek az indulatok? És a nagy kérdés: hogy lehet ennek véget vetni? Azt mondja: nem tudtok véget vetni, mert nem kéritek. Vagyis véget érhet ez az áldatlan állapot, ha azt kérjük, mégpedig jól kérjük. Ha jól kértek, akkor meg fogjátok mindezt nyerni, vagyis mindezzel a békétlenséggel,  háborúsággal oda lehet menni az Úrhoz és lehet kérni, hogy ő vessen véget nyomorult állapotunknak.

Mert mi a dolog lényege? Hogy végső soron az ember nem csak a másik ember ellen harcol, nem csak önmaga ellen, hanem Isten ellen  is. Ellenségeskedés van bennünk Istennel szemben. Isten helyett a kívánságaink, a vágyaink vezérelnek minket. Ez az ellenségeskedés az Istennel szemben azt jelenti, hogy nem vagyunk rendben Isten, s ez végső soron a békétlenségünk forrása.

De hát itt mégis csak gyülekezetről van szó! Nem olyanokról van szó, akik ezt a háborúskodást már befejezték?  De igen. S mégis ez újra kísért minket. Újra fellázadunk Isten ellen, újra kell az Atyához jönni gyermekként, hogy ő vezessen ki, hozzon ki a békétlenségből.

Jakab itt nagyon komolyan szól hozzánk. Parázna férfiaknak és asszonyoknak nevez minket és ezt elsősorban nem erkölcsi síkon kell érteni ,hanem azt mondja: Isten békességet kötött veletek. Ez a békességkötés pont olyan, mint a férfi és nő szövetsége. Ti újra és újra  megszegitek ezt a szövetséget. Ti úgy tesztek, mintha ez nem lenne, mintha Jézus nem halt volna meg értetek a Golgotán.

Ti újra és újra elhagyjátok Istent, újra és újra nem imádkoztok és ha imádkoztok, akkor pedig nem jól imádkoztok. Ti megint a magatok erejéből akartok boldogulni. Nem engeditek, hogy Isten segítsen rajtatok. Ez a ti házasságtörésetek, hogy megvetitek az Isten szövetségét, ti nagyképűek, gőgösek vagytok és nem akartok a kegyelemből élni. De ez nem fog sikerülni nektek. Ezért van annyi nyomorúság az életetekben.

Addig lesz ez így, amíg nem engeditek, hogy Isten Lelke uralkodjon bennetek. Át akar járni, érvényesülni akar a ti mindennapjaitokban. Isten ellene áll a gőgnek, nem engedi, hogy az célhoz jusson. Ti töritek magatokat,, de nem mentek semmire. Hála legyen az Úrnak, hogy nekünk nem sikerül a magunk útjain járni, hogy mi nem jutunk célba, amikor az ő kegyelme nélkül akarunk boldogulni.

Ezért: alázzátok meg magatokat az Úr előtt. Tisztítsátok meg kezeiteket ti bűnösök és szenteljétek meg szíveteket ti kétszínűek. Ha a háborús kifejezéseknél maradunk, akkor így mondhatnánk: kapituláljatok Isten előtt, adjátok meg magatokat. Ismerjétek el, hogy Isten ellen harcoltatok és hagyjátok abba a háborúskodást. Jakab tudja, hogy az emberek Isten előtt kell magukat megalázzák, Isten előtt kell kapitulálni, de ez nem könnyű dolog. De megéri. Szabad a bűneinket megsiratni, lehet kérni, ahogy egyik egyházatya mondta: a könnyek ajándékát.

Ahol ez a kapituláció megtörténik, ott valami nagy, hatalmas dolog következik el. Ott elkezdődik egy másik harc, a bűn elleni harc, ez a legáldottabb harc, ami létezik ezen a világon. Azt kell kérni, hogy ne Isten ellen, hanem a bűn ellen harcoljunk. Amikor ez a harc elkezdődik az életünkben, akkor békesség támad a szívünkben. Mi azt kell kérjük Istentől, hogy ő ebben a harcban segítsen meg minket. 

Végső soron ez az igeszakasz egy nagyon fontos dolgot mond el nekünk. Ez pedig az, hogy mi ne egymás ellen, ne Isten ellen, hanem a bűn ellen harcoljunk. A Káténk gyönyörűen fogalmaz, amikor a keresztyén ember életének királyi hivatását abban határozza meg, hogy a bűn és Sátán ellen szabad lelkiismerettel viaskodjunk. A keresztyén embert erről lehet a leginkább felismerni ebben a világban. Mert a hitetlen ember nem harcol a bűn ellen, hanem cselekszi a bűnt és dicsekszik a bűnnek. De a keresztyén ember harcol ellene. Hadd legyen így a mi életünkben is.

Javasolt cím: csattog az ostor     .                                               Lőrincz István

Jakab 10

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 10

Text:”A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes.”( Jak.3,17)

Az apostol nagyon konkrét dolgokról beszél itt. A megelőzőkben a beszédünkről, a nyelvünkről volt szó. Láttuk azt, hogy milyen fontos területe ez az életünknek.

Most egy következő lépés áll előttünk: A mai napi leckénk kulcsszava: a bölcsesség. Kicsoda igazán bölcs ti közöttetek? Amikor ezt a kérdést felteszi, ugyanakkor egy döntés elé is állít minket. Mert két fajta bölcsesség van. Van egy felülről való, mennyei bölcsesség és van egy földi, lentről való bölcsesség is. Melyik bölcsességben álltok ti, teszi fel a kérést az apostol. Jé zus egyszer azt mondta: a bölcsesség igazoltatik annak fiaitól. Jakab azt mondja, hogy az életfolytatásunkból látszik meg, hogy melyik bölcsességben állunk. Az apostol itt az életről beszél.

Mikor Jakab bölcsességről beszél ez alatt nem egy elméleti dolgot ért, ami csak a fejünkben van meg. Ő itt olyan dolgokra gondol, amik a mi valós életünkben megtörténhetnek. A bölcsesség elmélet is, de olyan elmélet, ami rögtön gyakorlattá válik. Mindnyájunk élete mögött gondolatok vannak, minden embernek megvan a maga életfilozófiája, a maga életbölcsessége és mindenki igyekszik aszerint is élni, ahogy ő azt elgondolta.

Most az apostol a gyülekezetről beszél. A gyülekezetnek is megvan a maga bölcsessége,  életfolytatása, ami mögött gondolatok állnak. A gyülekezet életfolytatása mögött a hit áll. Ez az a bölcsesség, ami Isten igéjéből származik. Ez az a bölcsesség, ami Krisztus halálából és feltámadásából származik. Aki ezt az üzenetet hallja, azt átjárja ez az üzenet, azt hordozza, sodorja magával az ige, ahogy a folyó árja magával ragad valakit. A hitben erő van, ami egy meghatározott irányba állítja az életünket. A gyülekezet bölcsessége az, hogy ő az igéből él, az ige irányítása alatt folytatja életét.

Valóban így van ez? Ezt kérdezi az apostol a gyülekezettől. Jakab itt egy lépéssel tovább megy. Ő valami konkrétat mond arról az életről, amibe mi hit által jutottunk el. Van valami, ami megmutatja, hogy jó-e az a bölcsesség, amiben állunk. Ezt az ige szelídségnek nevezi. Mutassa meg a gyülekezet az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.

Mi az alázatosság? Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt a szót ne vegyük komolyan. Mi a szelídséget a gyengeséggel azonosítjuk sokszor. De a Bibliában a szelídség egyáltalán nem gyengeség. Aki ezt így érti, az félreérti a dolgokat. Jézus magáról mondta: én szelíd és alázatos szívű vagyok, de azt is mondta: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Az alázatos ember egy erős személy, de ugyanakkor nem erőszakos. A bűnbocsánat a leghatalmasabb dolog, de ugyanakkor a leggyengédebb is.

Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy szelídséggel próbáljuk, hogy szelídséggel próbáljuk megnyerni az embereket Krisztusnak. Mi sokszor túl keményen mutatunk rá a bűnre, az emberek hibáira.

A mennyei bölcsességben békesség van. Ez a békesség azt jelenti, hogy nem állok már harcban Istennel és felebarátommal sem. Erre a békés hangra nagy szükség van, és ez a békességes hang nagy hiánycikk a mi világunkban. A baj az, hogy épp ez hiányzik és sokkal inkább keserű irigység, viszálykodás, civódás van az emberek között. Ott van mindig az egymással való szembehelyezkedés, a kérkedés, az érvényesülési vágy, s ennek a vége szétesés.

Ez is egy bölcsesség, ez is egy emberi filozófia, de ez nem felülről jön, nem a hitből fakad. Ezt a bölcsességet Jakab három szóval jellemzi: földi, testi, ördögi. A földi azt jelenti, hogy mi úgy élünk, mintha nem is lenne Isten fölöttünk, mintha nem is lenne Jézus Krisztusunk, mintha nem is lenne bűnbocsánat. Mi elfelejtjük az egymással való kapcsolatban, hogy az a másik ember ugyanannak az Atyának a gyermeke. Hiányoznak kapcsolatainkból az Isten rendelései, parancsolatai.

Jakab tovább meg és azt mondja, hogy ez a bölcsesség testi is. A testi azt jelenti, hogy lélektelen, érzéstelen. Nem látszik meg az, hogy mi lelki emberek vagyunk, csak a testünk indulatai számítanak, csak az önös érdekek. A testi nem azt jelenti, hogy mindig durván bánunk egymással, lehet hogy azzal, aki hozzánk kedves, azt mi is szeretjük, de nem tudjuk szeretni azt, aki nekünk nem szimpatikus.

A harmadik jellemző: ördögi. Gonosz erők, démoni erők szabadulnak fel ebben. Az „ördög” szó szétdobálót jelent. Az ördögi bölcsesség szétdobálja az életet, szétzilál emberi kapcsolatokat. Az ilyen emberi, földi, testi és ördögi bölcsességet az apostol a mennyei bölcsességgel állítja szembe. A mennyi bölcsesség tiszta, békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes. Nem kételkedő és nem képmutató. Ez a bölcsesség először is felülről jön.

Ez egy egészen más bölcsesség. Ez a mennyei bölcsesség nem más, mint maga Jézus Krisztus. Ahova ő beléphet, ott komoly változások mennek végbe az emberben. Az ő bölcsessége először is tiszta. Az eredeti szövegben itt a szent szó található. Szentség ott van, ahol Isten van jelen. A szentség azt jelenti, hogy én Istené vagyok. Tudom, hogy sok tisztátalanság, szentségtelenség lakozik bennem, de újra kérem az Urat, hogy bocsássa azt meg, űzze ki ezeket belőlem.

A mennyi bölcsesség sok felsorolt tulajdonságai közül még csak az irgalmasságot emeljük ki. Az irgalmasság azt jelenti: hordozni tudni. Az az ember tud hordozni, aki felismerte azt, hogy Isten hordoz engem. Aki még nem döbbent rá arra, hogy milyen nagy dolog az, hogy Isten hordoz és elhordoz engem, az nem tudja, hogy mi az irgalmasság. De aki megértette azt, hogy Isten hordoz engem, az tud már másokat is hordozni.

Végül pedig azt mondja, hogy az igazság gyümölcse békességben vettetik azoknak, akik a békességen munkálkodnak. Azt akarja mondani, hogy nincs más út a békességre, mint a mennyei békesség útja. Az ember be kell lássa, hogy ez alulról jövő erőkkel nem megy, csak felülről jövőkkel, csak Jézus Krisztussal. Csak az ő erejével, csak az ő kegyelmével, csak az ő szeretetével. Ezt fogadjuk el és éljünk vele.

Javasolt cím: A mennyei bölcsesség                                           Lőrincz István

Jakab 9

 

Tanulságos igék Jakab apostol leveléből 9

Text:”A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv tagjaink között olyan, amely beszennyezi az egész testet, lángba borítja egész életünket.” ( Jak.3,6)

Az apostol bűnbánatra szólító igehirdetése tovább folytatódik. Megint kemény szavakkal szól. De ismét mondom, hogy ne felejtsük el, hogy az egész levél a teljes örömről szóló üzenettel kezdődött.

Ha mi meglátjuk azt, hogy Isten egy szigorú Úr, akkor efelett ne essünk kétségbe, hanem örvendezzünk, mert ez egy nagy kegyelem. Az lenne kétségbeejtő, ha az Isten előtti életet egy egyszerű, közömbös, langymeleg dolognak tartanánk. De ha azt látjuk, hogy Isten világosság és nincs benne sötétség, akkor ennek örülnünk kell, mert ez azt jelenti, hogy ő semmilyen sötétséget nem tűr meg életünkben. Az lenne a baj, ha azt gondolnánk, hogy nagyon könnyű dolog Istennel járni, rá kell jönnünk arra, hogy Isten nagyon magasra helyezi a mércét s hogy milyen fontos a hit, az Isten iránti hűség, hogy mit is jelent Krisztust követni és Istennek engedelmeskedni.

Áldanunk és magasztalnunk kell Istent azért, ha ő leleplez minket, mert ez annak a jele, hogy ő szeret minket és hogy terve van velünk. Akik Istentől távol élnek, azok könnyen vehetik, de akiket Isten Lelke megérintett, azok már másként látnak. Az Istenhez közel élő emberhez szól itt az ige. Most Jakab nyelvünket, szavainkat, beszédünket veszi bonckés alá. Talán csodálkozunk ezen. Ő azt akarja elmondani, hogy nem elég az, hogy összegyülekezünk alkalomról-alkalomra, hogy Ist5en igéjét hallgassuk, utána pedig minden marad a régiben. Ha feltesszük a kérdést, hogy minek kell történnie, akkor Jakab nagy csodálkozásunkra azt mondja, hogy a nyelvünket kell megzabolázzuk. E+z kell legyen tehát az első cselekedet.

Mi feltesszük a kérdést: hát ez a legfontosabb dolog? Az apostol azt mondja a beszédre, a szavainkra kell vigyáznunk. Bár a nyelv egy kicsiny tag, de az irányítja az egész életet, nagy dolgokkal kérkedik, nagy dolgokat visz véghez. Ezért fontos, hogy Isten vegye kezébe a mi nyelvünket, a mi beszédünket. Mi olyan könnyen mondjuk: csak beszéd. Pedig a szavakban nagy erő van. Sokszor egy szó egy életet tud megmenteni. Az apostol azt mondja, hogy van egy olyan szó, van egy olyan beszéd, mégpedig az Isten beszéde, amelyik életet tud menteni, ez pedig az Isten szava. Őt azt különbözteti meg a bálványoktól, hogy nem marad néma, ő beszél. Isten épp a szavak, a beszéde által lép ki az ismeretlenségből, szavak által jelenti ki magát. A beszéd közösségteremtő erő. Mihelyst Isten megszólal, az azt jelenti, hogy közösséget teremt velünk

Az embernek a nagysága, méltósága épp abban áll, hogy meghallja az Isten szavát és közösségre lép Istennel. Az apostol itt a teremtéstörténetre is gondol, amikor is Isten hatalmat adott az ember kezébe az egész teremtett világ felett. Az ember hatalma épp abból származik, hogy az ember meg tudja hallani Isten szavát és válaszolni tud arra. Képes Istennel közösségre lépni. Mivel az Isten szava Jézus Krisztusban érkezett hozzánk, ezért fontos az, hogy a mi nyelvünk az övé legyen. Mi ezt a szót egy emberi nyelv közvetítésével tudjuk meghallani. Ahogy Jakab mondja: beoltott ige, bevett ige, mely olyan, mint a fa beoltott ága, hogy megfogan és egy idő után elkezd teremni. Mivel az Isten beszéde ennyire fontos, azért fektet az apostol ekkora hangsúlyt arra, hogy a mi nyelvünkkel minden rendben legyen.

Ekkor elkezdődik az apostol intése: ne legyetek sokan tanítók, hisz tudjátok, hisz tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. Mert mi mindnyájan sokat vétkezünk, de ha valaki beszédben nem vétkezik,- és itt az Isten beszédéről van szó-, az tökéletes és meg tudja fékezni az egész testét. Nagyon fontos, hogy a mi szavunk valóban Isten beszéde legyen. Itt Jakab ebben nagyon szigorú, Isten beszédét nagyon tisztán kell hallani, nehogy beszennyezzük, megrontsuk, elferdítsük az Isten szavát. Nagyon vigyázzunk, mondja Jakab, ha Istenről beszélünk, akkor jól beszéljünk. De nagyon vigyázzon az is, aki hallgatja az Isten beszédét, hogy jól hallgassa azt.

Mi ezek után feltesszük a kérdést: miért olyan nehéz dolog ez? Miért nem elég itt a jóakarat? Mi az, ami Isten beszédének az útjában áll nálunk? Miért épp a nyelvünkről beszél az apostol?  A mi nyelvünk mindent elronthat. Nagyon kemény szavakat használ itt az apostol: a nyelv tűz, a gonoszságnak összessége, megszeplősíti az egész testet és lángba borítja egész életünk folyását. A nyelv a pokol tüzét hordozhatja magában.

Hogyan értsük mi ezt? Hát egyszerűen úgy, hogy nincs még az életnek egy olyan területe, amit annyira kontroll, ellenőrzés alatt kell tartanunk, mint a beszédünket. Az ember soha sem adja jobban önmagát, mint épp a beszédében. A beszédünkben fedjük fel legjobban azt, hogy mi is van a mi bensőnkben. Ezért az egyik legnagyobb csoda az, ha az ember Isten beszédét mondhatja. Mert ez azt jelenti, hogy az énem megsemmisült és Isten jut érvényre bennem.

Ha csak egyetlen szó is nem Istentől van , elég hogy tönkre menjen egy házasság, egy barátság, egy emberi kapcsolat, sőt egy szó halálba is kergethet valakit. Joó Sándor budapesti lelkész mondja el, hogy egy tornatanár egy apró termetű, ügyetlen gyermeket rendszeresen töpörtyűnek nevezett. Ez a gyermek nemsokára öngyilkos lett. Egy levelet hagyott hátra, amin ez volt írva: minek is éljen egy ilyen kis töpörtyű. Ez a tanár ezzel a szavával halálba kergette ezt a gyermeket. Jakab arra figyelmeztet, hogy a mi szavaink származhatnak a pokolból. A bűn is a beszéd által jött be a világba, a kígyó szavai által. Ez a kígyó továbbra is beszél.

Maga a puszta tény, hogy ezt az apostol elmondja nekünk, már egy óriási segítség lesz. De ő tovább megy és azt mondja: ezzel áldjuk, áldhatjuk az Istent. A nyelvvel tehát nem csak rossz dolgokat lehet tenni, hanem jó dolgokat is. A nyelvünkkel áldhatjuk Istent és a nyelvünkkel imádkozhatunk is, bizonyságot is tehetünk hitünkről, sőt énekelhetünk is.

A Krisztusban megjelent kegyelem megszabadít attól a nyomorúságtól, hogy mi átkozzuk Istent. A kegyelem meg tudja zabolázni a mi nyelvünket, hogy mi tökéletes emberek lehessünk.

Lehet, hogy ez az ige, most minket is megdöbbentett, átjárta szívünket és lelkünket. Ez nem baj, sőt jó dolog lehet a mi számunkra. Ha megláttuk, hogy még keserűt is csörgedeztethet a szánk és nem csak édeset. Mi a tiszta beszéd, a megszentelt nyelv ajándékáért mindennap kell imádkozzunk. Nem csak tiszta szívet, hanem tiszta beszédet teremts bennem óh Isten.

Javasolt cím: Vigyázz a nyelvedre                                            Lőrincz István