Tanulságos igék a Római levélről 2

 

Tanulságos igék a Római levélről 2

 

Text: „Pál, jézus Krisztus szolgája, elhívott apostol, kiválasztott Isten evangéliuma számára.”(Róm.1,1) (Olvasandó Róm.1,1-7)

 

            Amint már nevében is ott van, itt egy valóságos levéllel van dolgunk. Pál úgy írta meg leveleit, ahogy azt a korabeli illemszabályok előírták. Egy ókori levél először a levél íróját, küldőjét kellett megnevezze. Ezért ez nem szerénytelenség, hogy a legtöbb levelében a neve van első helyen. A levél írása idején Pál Korintusban tartózkodik. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv úgy írja le,hogy Pál a harmadik missziói út végén Macedónián és Görögországon át Korintusba megy,ahol 3 hónapot tölt el, hogy aztán innen induljon tovább Jeruzsálembe. E száraz adatok mögött alig lehet sejteni, hogy itt életének egyik legfontosabb eseménye történik: a Római levél megírása. Pál ebben az időben egy Gájusz nevű ember házában tartózkodik, s egy Tertius nevű embernek diktálja a levelét. Az időpont 57-58 fordulója.

            A bemutatkozás után következik a címzettek megnevezése: mindeneknek,akik Rómában vagytok, Isten minden szerettének és elhívott szentjeinek, akik Rómában vagytok. A  levélhez hozzátartozott a jókívánság is. Ez Pálnál sem hiányzik: kegyelem néktek és békesség Istentől, ami Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

            De Pál nem marad csak a formaságoknál. Amiket itt olvasunk, az már szétrepeszti az adott kereteket. Már itt látjuk, hogy Pált egyetlen ügy foglalkoztatja, ez neki szívügye, s ez nem más, mint a világ megváltása Jézus Krisztus által. Az, hogy Jézus Krisztus a mi Urunk, nagyon hangsúlyos Pál számára, ebben az első hét versben négyszer nevezi őt Úrnak.

            Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy Krisztus az én személyes Uram. Minden ember élete tartozik valakihez, mind a családban , mind a munkahelyen nagyon fontos az, hogy neki ki parancsol, kinek tartozom engedelmességgel. A kompetenciákat és felelősséget nagyon világosan kell látni. Ha egy népnek nincs királya, elnöke, kormánya, az egy boldogtalan nemzet. Ha már emberi viszonylatban is ennyire fontos a hovatartozás, mennyivel inkább a lelki dolgokban, hogy mi Jézust nevezhetjük Urunknak és Királyunknak.

            Pál apostol fejezi ki afölött, hogy neki Jézus Krisztus az Ura, hisz ő az Úr szolgája. Ezt az örömöt ő szinte ujjongással mondja el. A „doulos” szót használja, ami rabszolgát jelentette. Abban a korban ennek a szónak nem volt kellemes hangzása. A szabad görögök és rómaiak számára nem volt utálatosabb szó, mint a szabadságától megfosztott rabszolga. A rabszolgákat a tárgyak közé sorolták , kegyetlenül bántak velük, sőt sokszor meg is ölték őket.

            Pál most rabszolgának nevezi magát, de ezt örömmel és ujjongással teszi, mert bár ez teljes ellentmondásnak tűnik, a Krisztus rabszolgája a legszabadabb ember. Az Úr elhívta és kiválasztotta az evangélium hirdetésére. Hozzá elérkezett a mennyei hívás. A mennyből kapott egy feladatot, és most ezt neki teljesítenie kell.

            Érdekes, hogy itt Pál Isten evangéliumáról beszél, általában Jézus Krisztus evangéliumáról beszél. Talán ezzel még inkább világossá akarja tenni,, hogy amit ő képvisel egy hosszú lejáratú ügy. Ő egy elve megígért, már a prófétáknak adatott, általuk hirdetett üzenetet hirdet. Ebben a sorban sokan vannak előtte és sokan következnek utána. Amit Isten az Ószövetség prófétái által hirdetett, az most Krisztusban beteljesedett. Ő egy családban, a Dávid családjában érkezett erre a földre. Erre neki két bizonyítéka van. Az egyik az, hogy feltámadt a halálból, a másik pedig az, hogy elküldte Szentlelkét. Húsvét és Pünkösd azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus valóban Isten Fia.

            Pál itt arról is beszél, hogy ő vette a kegyelmet és az apostolságot. Az apostol szónak kezdetben nagyon negatív, harcias jelentése volt. Azt jelentette, hogy bűntető alakulatokat küldtek például a lázadók ellen. Később a szónak állampolitikai jelentése lett. Így hívtak egy állami küldöttséget, amit mi a nagykövet vagy a miniszter szóval adnánk vissza.

            Az Újszövetség azokat nevezi apostoloknak, akik a feltámadt Krisztust látták és akiket ő kiküldött az evangélium hirdetésére. De Pál az apostolsággal együtt említi a kegyelmet, hisz ő maga is csodálkozik azon, hogy ő egy olyan múlt után, melyben üldözte a keresztyéneket, mégis megkaphatta az apostoli tiszt kiváltságát. Ő ekkor bizonyára a damaszkuszi útra gondolt, ahol ő üldözőből apostol lett. A kegyelem itt hangzik el először és az egész levél kulcsszava lesz.

            Apostolként ő Krisztus iránti engedelmességre hívja olvasóit. Ha Krisztus Úr, akkor ő engedelmességet kíván. Az engedelmesség első lépése, hogy hiszek benne és személyes Megváltómnak ismerem el, aki ugyanakkor az egész világ Megváltója és Szabadítója is. Krisztus úgy akar Úr lenni, hogy nem nyugszik addig, amíg minden ember szívében meg nem születik  az engedelmesség. Krisztus nem nyugszik addig, amíg a halál, az utolsó ellenség is le nem győzetik.

            Talán ezek után mi feltesszük a kérdést: jó, jó, Pál apostol valóban apostol volt, ő ilyen nagy kiváltságban részesült, ő valóban nagy feladatot kapott. De ki vagyok én, kicsi, fapados , egyszerű emberke? Az világos, hogy mi nem vagyunk apostolok, hisz az apostolok azok voltak, akik Jézus halálának és feltámadásának szemtanúi voltak. Én nem tudok nagy dolgokat tenni.

            De ebben a bevezető szakaszban van két szó, ami nem kerülheti el a figyelmünket: ti is. Vagyis a római keresztyének is Isten elhívottai, kiválasztottai. Pál meri az egyszerű római keresztyéneket így megszólítani: Isten szerettei és elhívott szentek. Ezek között mi is ott vagyunk. Minket is ugyanaz az Úr hívott el, aki Pált elhívta, mi is hozzá tartozunk, mi is neki engedelmeskedünk, nekünk is adta a missziói parancsot.

            Ebben a két szóban mi is ott vagyunk, ezért mi is örömmel és ujjongással mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus szolgái vagyunk. Ő ránk is bízta az evangélium ügyét, legyünk méltók ehhez a küldetéshez.

Javasolt cím:Az igehirdető személye                                              Lőrincz István

Tanulságos igék a Római levélről 1

 

Tanulságos igék a Római levélről 1

 

Text: „Elég néked az én kegyelmem! (2Kor.12,9)

 

Isten kegyelméből s ezt most nagyon hangsúlyosan írom, elkezdjük a Római levél magyarázatát. Különös módon az első ige nem magából a levélből való, de ezt is meg fogjuk érteni. Ezt a levelet az írásmagyarázók a kegyelem himnuszának szokták nevezni és ez nem véletlen. Azt tudjuk, hogy Pál miként lett keresztyén, de hogy miként lett az egyház tanítója, arról a második korintusi levél tudósít minket. Itt van szó arról, hogy a kegyelem elég!

De mi is a kegyelem? A vesztesek fájdalomdíja? Azok jutalma, akik csődöt mondtak az életben, hogy legalább azzal vigasztalódjanak, hogy övék lett a kegyelem? Nem! Ennek épp az ellenkezője az igaz. Hisz, ha valakinek minden bejönne is az életben, ha valaki sikeres lenne hivatásában, családjában és a társadalomban, de a kegyelem nem lenne az övé, akkor ez semmit se érne. A kegyelem az egy szükséges dolog, amiről Jézus is beszél.

            De mi az, hogy:elég? Mire elég? Hát erre az egyszerű válasz: az életre és a halálra is. Hisz a kegyelem értelmet tud adni az életnek, még olyan esetben is, ha valaki súlyos fogyatékossággal született, de elég a halálra is, sőt a halálra semmi más nem elég, csak a kegyelem. A halál órájában már csak a kegyelem elég.

            Ezt a mondatot Pálnak Krisztus mondja. A kegyelem nem egy fogalom, nem egy gondolat, hanem egy esemény, jelen esetben egy eseménysor, ami Pál és Krisztus között történt. A kegyelem az ő esetében azt jelentette, hogy Krisztus egy Saulus nevű embert, megkeresett, átformált és a szolgálatába állította. Az elveszettből megmentett, az ellenségből barát, az üldözőből tanítvány lett. A kegyelem ma is az, hogy Krisztus elveszetteket keres meg, formál át és használ fel az ő munkájában. Miután Pál megtapasztalta a kegyelmet, már csak egy célja volt, hogy ezt mások is megismerjék és így Krisztus szolgálatába álljanak.

            A Római levél nem tartozik a Biblia könnyen érthető könyvei közé, pedig szó sincs arról, hogy ezt Pál akadémikusok számára írta volna. Ennek a levélnek első olvasói túlnyomórészt egyszerű emberek voltak, köztük nagyon sok rabszolga. De akkor is ma is, az igét olvasó ember gondolkodó lény kell legyen, mi a hitéletben nem csak hangulatokat kell átéljünk, hanem fel kell vértezzük magunkat a szent tudománnyal, hogy a hit harcában meg tudjunk állni. A keresztyén embernek a környezete naponta kérdéseket tesz fel s ezt neki meg kell válaszolni.

            A levél megértése azért se könnyű, mert fő témája a kegyelem, s ez nem egy könnyen érthető fogalom. A törvény, erkölcs sokkal világosabb és érthetőbb. Törvényeket kihirdetni, recepteket adni az élet különböző helyzeteire sokkal könnyebb adni, mint a kegyelemről bizonyságot tenni. Ahol a kegyelemről szóló bizonyságtétel felhangzik, ott mindig harc alakul ki. A kegyelem a Sátán céltáblája. A Sátán sokkal jobban örül az erkölcsi prédikációknak, mert erre nem lépnek ki az emberek az ő hatalmi köréből, de a kegyelem kiszakítja az embert a Sátán karmai közül. A kegyelemről való bizonyságtételért szüntelen meg kell küzdeni.

            Nem véletlen, hogy hogy a Római levél a nagy lelki ébredések idején óriási szerepet játszott. Luther reformációja a Római levél magyarázatával kezdődött.

            Ezek után lássuk, hogy mi volt a Római levél megírásának az indítéka? Tudjuk azt, hogy Pál a pogányok apostola volt, aki eddig a Birodalom peremén hirdette az igét, de most az akkori világ szellemi központjában, Rómában is szeretné a az evangéliumot hirdetni. Tudjuk azt, hogy innen el akart jutni Hispániába is, úgy képzelte, hogy innen indul majd Nyugat meghódítására, mint ahogy ezt Keleten Antiókhiából tette.

            A római gyülekezetet igazából nem ismerjük, csak a levélből lehet néhány dologra következtetni. Azt sem tudjuk pontosan, hogy miként jutott el a keresztyén tanítás Rómába. A római gyülekezet alapítása nem fűződik egyetlen nagy apostol nevéhez sem. Valószínű, hogy először zsidókból lett keresztyének beszéltek arról, hogy a régiek reménysége, a messiási váradalmak Jézus Krisztusban teljesedtek be. A gyülekezet először zsidókeresztyénekből álhatott, hozzájuk csatlakoztak később a pogányokból lett keresztyének.

            A római levél nem tér ki a keresztyén tanítás minden pontjára, nem elsősorban keresőkhöz, hanem érett hívőkhöz szól. Nyilván nem a mi kérdéseinkre válaszol, hanem az akkori emberek kérdéseire, ezért az ő fülükkel kell hallgatózzunk. Nagyon érdekes a levél stílusa. Nem egy mai értelemben vett előadás, amely a kérdéseket minden oldalról megvilágítja, körbetapogatja. Pál nem könyvet ír egy nyomda számára.

            A levelet úgy kell elképzeljük, hogy Pál egy feltételezett partnerrel vitázik. Sokszor ő fogalmazza meg vitapartnerének a kérdéseit, ellenvetéseket fogalmaz meg, majd pedig válaszol a kérdésekre. Ezt nevezték az ókorban „tanítói beszélgetésnek, tanítói párbeszédnek”.

Ezek után tegyük fel a kérdést: mit fogunk nyerni ennek a levélnek a magyarázásával? Egyáltalán nyerünk –e valamit? Igen, nagyon sokat. Mert ez a levél Istenről szól és arról, hogy mit jelent az, ha Isten az ő kegyelmével belép a mi életünkbe. A Római levél a mi életünk legfontosabb kérdéseit veti fel: hogyan igazulunk meg Isten előtt? Mi a törvény szerepe a mi életünkben? Ha mi kegyelemből hit által igazulunk meg, akkor miért van még szükség szabályokra, intésekre? Mi a megigazulás és a megszentelődés viszonya? Mi a helye Izraelnek az üdvtörténetben? Mert ez a levél kihoz minket a mi kis világunkból és életünket az üdvtörténet nagy összefüggésébe állítja. Ahhoz, hogy ezt a levelet megértsük, ami részünkről is kemény munkára van szükség, s nem csak arra, hogy lelki élvezetben részesüljünk.

Ebben a levélben végső soron önmagunkat kell megkeressük. Mert itt elejétől végig rólunk lesz szó. Annak lesz áldás ennek a levélnek a magyarázata, aki megérti: itt rólam van szó, az én életemről, az én üdvösségemről,az én megváltásomról és bizonyságtételemről. Így áldja meg az Úr az előttünk álló időben ennek a levélnek a tanulmányozását.

Javasolt cím: A kegyelem himnusza                                                Lőrincz István

Találkozásom a koronavírussal

 

Kedves Testvéreim!

Karácsonyt ünneplő kedves Testvéreim! Ez az év kétségtelenül egy rendkívüli évként marad meg emlékezetünkben, mint a pandémia, a koronavírus éve. Sokan átmentünk a vírussal való megfertőződésen, egyesek könnyebben, másokat eléggé meggyötört, a legszomorúbb, hogy sok kedves gyülekezeti tagunkat el is ragadta, mélységes fájdalmat, veszteséget hagyva maga után. Mivel én is átmentem ezen a próbán, leírom, hogy miként éltem meg ezeket a nehéz napokat, talán ezzel is segíteni tudok azoknak, akik ezután kell ezen átmenjenek, vagy akik ugyan ezen nem mennek át, de más próbákon kell keresztül menjenek az elkövetkező időben.

            Azzal kezdeném, hogy ezzel a dologgal úgy voltam, mint Péter a Jézus szenvedéseivel: mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg véled! Hát én is meg voltam győződve, hogy ez velem nem fog megesni, ennek megfelelően nem is igen vigyáztam felettébb, mindenkivel kezet fogtam, gyászolókat meg is öleltem. Hogy ezt jól tettem-e nem tudom eldönteni, bennem az volt, hogy a szeretet nagyobb kell legyen, mint a félelem. Azt se tudom, hogy ha jobban vigyázok, minden előírást pontosan betartok, akkor beleestem volna-e ebbe a nyomorúságba, s ezt talán soha nem is fogom megtudni. A lényeg az, hogy találkoztam, találkoznom kellett ezzel a vírussal s át kellett menjek bizonyos testi, de főleg lelki szenvedéseken.

Az első tünet október 27-én jelentkezett, az irodában ülve hirtelen erős hányinger fogott el, ami igen meglepett, hisz nálam ez nagyon ritka jelenség, utoljára akkor hánytam, amikor pár éve mérgező gombát szedtem és ettünk a Bucsinon. Kirohantam a mosdóba, ott minden erőm elment, annyira, hogy szinte összeroskadtam. Ekkor felkiáltottam az Úrhoz: Uram, könyörülj rajtam, hisz ma két temetésem van s mi lesz így velem? Az Úr könyörült is, hisz jobban lettem, el tudtam végezni a két temetést. De ekkor kezdtem érezni, hogy hőemelkedésem is van, szinte folyamatosan izzadtam. Senkinek nem szóltam, abban a reményben, hogy csak elmúlik, nem is sejtve, hogy a koronavírus fertőzött volna meg. De sajnos nem így történt, később kiderült, hogy mégis megfertőződtem e veszedelmes vírussal. Szerdán még Szászrégenben előadást tartottam az ottani lelkészek értekezletén. Pénteken már nem mentem be az irodába, mert nagyon gyengének éreztem magam. Szombat este még megtartottam a Reformáció emléknapi istentiszteletet, de már nagyon rosszul éreztem magam, kezdtem szárazon köhögni. A kollégám látta, hogy baj van velem, s azt ajánlotta, hogy vasárnap ne jöjjek templomba, mert látja, hogy nem vagyok jól. A harangozónő mondta is az embereknek: a tiszteletes úr biztos covidos.Ezt nagyon sajnálom, hisz ezen a vasárnapon köszöntöttek abból az alkalomból, hogy 25 éve szolgálok az Alsóvárosi gyülekezetben. Szerencsére ezt a szép megemlékezést  Facebookon követni tudtam.

Kb. ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy koronavírussal fertőzött lettem, hisz egyrészt egyre gyengültem, étvágyam is elment, izzadtam folyamatosan, valamint az orromban megjelent egy nagyon fura, kellemetlen szag, amit semmihez se tudok hasonlítani. Előtte már elment a szaglás és részben az ízlelés, amik szintén gyakori és tipikus tünetei ennek a nyavalyának. Ekkor már éreztem, hogy a szervezetem minden erejét összeszedve küzd e gyilkos vírussal szemben. A testi tünetek nagyon kellemetlenek, de mégis elhordozhatóak voltak, hisz lélegezni mindvégig gond nélkül tudtam, viszont ekkor kezdtek rám törni a félelmek: mi lesz velem, ha helyzetem súlyosbodni fog, mi lesz, ha gépre kerülök, mi lesz, ha meg kell halni. Nagy biztatás volt számomra szombat reggel a Spurgeon áhítatos könyvéből az ige: nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr tetteit. (Zsolt.118,17) Ebbe az ígéretbe próbáltam minden erőmmel belekapaszkodni. Álmatlan éjszakákon át tusakodtam az Úrral, hogy tartsa meg életemet, ne adjon át a halálnak.

            Közben beindult a tesztelés kálváriája. Először főgondnokom azt ígérte, hogy felvisz a Sürgősségire, hogy ott teszteljenek, de beszélve egy ottani orvossal, aki azt mondta, hogy órákig kell várakozni a covidosok között s így még több vírust beszívhatok, inkább ne menjek. Ekkor felhívtam a háziorvost, aki azt mondta, hogy felelőtlenség, ha nem teszteltetem magam, így elmentem, szerdán november 4-én egy közeli magánklinikára, ahol jó pénzért el is végezték, aminek eredménye jó 3O óra múlva jött meg, de én már szinte biztos voltam abban, hogy pozitív leszek. Valahogy egyfajta megnyugvásként éltem meg az eredmény tudomásul vételét, de ekkor már a tünetek is kezdtek enyhülni, visszajött az étvágyam, elmúlt a láz, s a fura szag is eltűnt az orromból. Éreztem 3 napi tusa után, hogy szervezetem Isten kegyelme által támogatva le tudta győzni ezt a láthatatlan ellenséget. Ezek után  állapotom javulóban volt, még néha izzadtam, főleg éjjel, és köhintettem néha. De  szép lassan  felépültem s vissza tudtam állni a szolgálatba. Különös élményekben volt részem a karantén 17 napja alatt. Az egyik az, hogy át tudtam érezni a leprások rettenetes helyzetét, hisz amikor az ételt hozták, azt letették a küszöbre s utána pár méter távolságba húzódtak, hogy nehogy ők is megfertőződjenek. Csodálatos volt megtapasztalni azt is, hogy sokan felajánlották segítségüket, eledelt hoztak nekem. 8 család, illetve barát vett részt ebben a szolgálatban, amit ezúton is köszönök. Sokat gondoltam, az Illés történetére, akinek a Kérith patakjánál a hollók hoztak eledelt. Jó volt hallani, hogy az istentiszteleteken kedves lelkipásztortársam buzgón imádkozott értem, a gyógyulásomért, és tudom, hogy a gyülekezet tagjai közül is nagyon sokan imádkoztak ezért. A másik gondolat az volt, hogy az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, hányan szenvedtek fogságot és börtönt a hitükért. Nekem rettenetesen nehéz volt 17 napot a „fogságban” kibírni, de ők sokszor évekig szenvedtek sokkal nehezebb körülmények között.

            Hogy mit tudnék tanulságként megfogalmazni mindezek után? Mindenképp azt, hogy tartsuk be a szabályokat , mert akkor ha meg is fertőződünk, nem vádol a lelkiismeret, hogy nem tettünk meg mindent egészségünk megvédése érdekében. Másrészt ne vegyük természetesnek azt, hogy Isten eddig megőrzött ettől a vírustól, minden reggel úgy induljunk a napunkra, hogy imádkozzunk ezért, imádkozzunk azért, hogy ha lehetséges őrizzen meg minket ettől a megpróbáltatástól.

            Ebben a helyzetben az ember átéli a teljes kiszolgáltatottságot, hogy életem valóban Isten kezében, ő rendelkezik velem, ő tarthat meg engem. S az utolsó: az , hogy életemet megtartotta, még egyszer visszakaptam azt ajándékképpen, azt jelenti, hogy terve van velem és ez a terv, hogy legyek még hálásabb, az életért, az egészségemért, és igyekezzek még odaszántabban neki szolgálni egész további életemben.

            Sajnos a tüdő és szív átvilágítása kiderítette, hogy a koronavírus nyomokat hagyott ezekben a szervekben, ahogy egy orvosprofesszor barátom mondta: téged jól megdolgozott ez a vírus. Így még hálásabb vagyok Istennek-  hisz e vizsgálat elvégzéséig azt hittem, hogy a vírus nem érintette a belső szerveimet. Most látom igazán, hogy emberileg életveszélyben voltam, s a vírussal való megfertőzés életem végét is jelenthettem volna- hogy életem megtartotta, s tovább végezhetem szolgálatomat. Imádkozzatok, hogy a sérült belső szervek regenerálódjanak s újra a régi erővel s egészséggel tudjak közöttetek szolgálni. Istené legyen a dicsőség, hogy megtartotta életemet, ő vigyázzon mindnyájunkra.

            Mindnyájatoknak Áldott Karácsonyi Ünnepeket s egy „vírusmentes” 2021-es Új Esztendőt kívánok.

           

Marosvásárhely Karácsony havában                                       Lőrincz István lelkipásztor

Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 7

 Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 7

Text: „És holttestük annak a nagy városnak az utcáján lesz, amelyet lelki értelemben Sodomának és Egyiptomnak hívnak hívnak, ahol az ő Urukat is megfeszítették.”(Jel.11,8)

Eddig Jánosnak figyelnie és hallgatnia kellett. Most azonban Isten munkát ad neki. Egy nádvesszőt kell vennie és azzal meg kell mérnie a templomot. Nem a jeruzsálemi templomot, mert az most romokban áll. Itt most az egyházról van szó, az újszövetségi gyülekezetről, aminek itt a jelképe a jeruzsálemi templom.

Tudjuk azt, hogy a jeruzsálemi templomnak megvoltak a méretei, alkotóelemei: a szentek szentje, a szentély és a pitvar. Ide, az utóbbiba még a pogányok, a körülmetéletlenek is bejöhettek. Érdekes az, hogy itt pont a pitvart nem kell megmérni. Amit megmérnek, az Isten oltalma alatt áll. Oda az ördög nem férkőzhet be.

Láthatjuk itt azokat a választóvonalakat, amelyek megvannak az egyházban is. A reformátorok látható és láthatatlan egyházról beszélnek s tesznek közöttük különbséget. A látható egyházban sok olyan ember van, aki igazából nem Isten gyermeke, akik valóságban pogányok. A láthatatlan egyházban Isten igaz gyermekei vannak, akik a Bárány vérében megtalálták a váltságukat.

A pogányok 42 hónapon át tapodják a szent várost. Vajon mennyi ez a 42 hónap? 

Nem tudjuk, amint azt sem tudjuk, hogy a fél óra mennyit jelent. Erre is csak azt mondhatjuk, hogy egy meghatározott idő, egy Isten által pontosan kiszabott idő. 

Hogy kik tartoznak a láthatatlan egyházhoz, mi azt nem tudhatjuk és nem is dönthetünk felettük. De magunkról ezen ige fényében el kell döntsük, hogy én hol vagyok? A pitvarban vagy a szentélyben? Élő tagja vagyok-e az egyháznak, vagy pedig halott ág vagyok, ami nemsokára levágattatik és tűzre vettetik. Miért beszél az Úr ilyen komolyan erről? Azért, hogy minket megijesszen, rémítgessen? Nem, hanem azért, hogy megtérésre hívjon.

 Itt először is szó van a Krisztus bizonyságtevőiről. Abban az időben, amikor a pogányok tapodják a tornácot, az Úr végzi a maga munkáját. Az egyház népe bizonyságtételre van elhívva. Itt két tanúról beszél az ige, akik 126O napig prófétálnak. Ez az 126O nap pont 42 hónap, tehát az az idő, amíg a pogányok a pitvart, a szent várost tapodják.

Ez a világ le akarja rázni magáról az igét, de nem tudja. Miközben a várost a pogányok tapodják, hangzik szüntelen bizonyságtétel. Az egyház kell hallassa szavát ebben a világban, kell hirdesse Isten szavát. Nyilvánvaló, hogy a kettes szám is jelképes. Valószínű, hogy arra zsidó törvényre támaszkodik, hogy egy igazság bizonyításához két tanúra volt szükség. Az Úr hatalmad ad ezeknek a prófétáknak. Az Úr ott áll a maga hatalmas erejével az ő bizonyságtételük mögött. Ezek a próféták önmagukban csak gyenge emberek, akik rettenetesen szenvednek amiatt, ami a pitvarban történik. Gyászruhába vannak öltözve, gyászolják azt a helyzetet, azt az állapotot, amit most látnak. De ők mégis mernek prófétálni, merik szavukat felemelni a pogányság ellen. Előttük olajfa és gyertyatartó áll, vagyis a Szentlélek és az ige.

Hatalmuknak ereje abban mutatkozik meg, hogy be tudják zárni az eget, hogy ne essen eső és arra is hatalmuk van, hogy a vizet vérré változtassák. Ebben felismerhetjük az Ószövetség két nagy prófétáját, Illést, aki imádkozott és 3 évig nem volt eső, és Mózest, aki kinyújtotta pálcáját és Egyiptom vizei vérré változtak.

Mi hihetjük, hogy minden igehirdetést jelek kísérnek ma is. S ez az lehet, hogy egy ember megtér, hitre jut. Isten igéje és Lelke ma is meg tudja változtatni az embereket. Ez a munka 126O napon át folyik, ez egy hosszú idő, ami pünkösdtől Jézus Krisztus visszajöveteléig tart, de ennek egyszer vége szakad. A fenevad ekkor meg fogja ölni a prófétákat, s így azok már nem tudnak többé bizonyságot tenni.

A gyülekezet, az Isten gyermekei számára ott a nagy kérdés: miért és hogyan engedi ezt meg Isten? Miért engedte meg Isten, hogy 2OOO év alatt keresztyéneket oroszlánok elé dobjanak, máglyán megégessenek, börtönbe zárjanak? De fel kell tenni azt a kérdést is: miért engedte meg Isten, hogy az ő Egyszülött Fiát is megöljék, két gonosztevő között keresztre feszítsék? Ha Krisztus a szenvedés útját végigjárta, akkor azt nekünk is végig kell járni.

De itt nem csak az történik, hogy megölik őket, hanem az is, hogy a tetemük temetetlenül fekszik az utcán. Ez Izraelben óriási szégyen és gyalázat volt. Ma is mekkora fájdalom, ha valaki úgy tűnik el, hogy még a testét se kapják meg és szerettei nem temethetik el tisztességgel. De az évszázadok során hányszor megtörtént ez kivégzett keresztyénekkel, akik teste az oroszlánok gyomrába került, vagy a máglya tüze teljességgel megemésztette őket. Micsoda megpróbáltatás lehetett ez a gyülekezet számára!

A pogányok eközben örülnek, a világ örül, hogy végre megszűnt az igehirdetés, végre mindenki azt csinálja, amit akar, mert nincs aki figyelmeztesse őket. De hát nem ez történik ma is? Hányan hirdetik ma is fennhangon: az egyház ideje lejárt, az egyház már nem tényező a társadalomban, mi jól megvagyunk Isten és egyház nélkül is.

A döbbenetes itt az, hogy nem Rómáról, Babilonról, hanem Jeruzsálemről van szó, ahol a mi Urunk is megfeszíttetett. Ezt a várost nevezi János Sodomának. Tudjuk azt, hogy Sodoma egy jelképes név, ami az erkölcstelenséget, a bálványimádásnak, a testi és lelki paráznaságnak a jelképe. Egyiptom pedig az elnyomás, a szolgaság, az agresszió, az üldözés, megfélemlítés jelképe. A rettenetes az, hogy ezek a dolgok az egyházban is jelen vannak.

De a világ túl hamar örül, mert a próféták három és fél nap múlva feltámadnak és felvétetnek a dicsőségbe. Az üldöztetés, gyalázat után az Isten népe számára jön a dicső feltámadás, Isten országlásának, uralmának beteljesedése. Ez a mindenkori egyház nagy vigasztalása, így a miénk is.

Javasolt cím: mi vigasztal a nehéz időkben?                           Lőrincz István

Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 1O

 Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 10

Text.” És a gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához. Az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol előkészitett helye volt, hogy ott táplálják ezerkettőszázhatvan napig.(Jel.12,5b-6)

János apostol a Pátmósz szigetén nem csak Karácsonyt ünnepelt, hanem Mennybemenetelt is. Mert ezt az ünnepet sokféleképpel lehet megélni. Más volt ennek a megélése az Olajfák hegyén és megint más a Pátmósz szigetén. Az egész történelem, de az egyház története is arról szól, hogy az a Jézus Krisztus uralkodik, aki Karácsonykor megszületett, Nagypénteken meghalt, Húsvétkor feltámadott, Áldozócsütörtökön mennybe ment és most ott ül az Atya jobbján.

A múlt alkalommal láttuk, hogy a sárkány veszélyeztette a gyermek születését, fel akarta őt falni. Különös látomásban részesült János, hisz egy várandós asszonyt látott, aki szülni akart, de a sárkány a Gyermeket fel akarta falni. De láttuk azt is, hogy nem tudta megakadályozni, hogy a gyermek megszülessen. Mert ennek a Gyermeknek épp azért kellett megszületnie, hogy a sárkány, az ördög munkáit lerontsa. A sárkány azonban nem egykönnyen nyugszik bele abba, hogy a Gyermek él és munkálkodik. Alighogy megszületett a Gyermek, már meg is szállta Heródes szivét , és József és Mária Egyiptomba kellett menekitsék a Gyermeket.  Amikor Jézus felnőtt lett, akkor ennek a Heródesnek az unokaöccse próbál életére törni. De a sárkány ma se nyugszik, és bár a megváltás munkáját nem tudta megakadályozni, de mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek ne higgyenek, hogy ne térjenek meg, sőt még a választottakat is meg akarja téveszteni. Nagyon vigyázzunk hát, mert ez a sárkány, aki a Gyermek életére tör, a Gyermekhez tartozókat se fogja békén hagyni.

Ma is minden édesanya elé oda áll és azt mondja: ez a gyermek az enyém lesz. Világosan kell látnunk, hogy minden lélekért harc folyik két lelki hatalom között. Mert Jézus is ott áll az édesanyák előtt és azt mondja: engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el tőlem, mert ilyeneké a mennyeknek országa. De a sárkány is ott áll, ő is hivogat minden lelket: légy az enyém, gyere hozzám. A kérdés az, hogy melyik erő, melyik hivás fog győzedelmeskedni.

Itt azt látjuk, hogy a Gyermek megmenekül a veszélytől, a sárkány nem tudja elnyelni, mert az elragadtatik. Milyen különös ez, hisz itt Karácsony és Mennybemenetel egyetlen pillanatban történik. Megszületik és utána rögtön elragadtatik. De hát a kettő között mennyi minden történt!Megtörtént Krisztus egész élete és szenvedése. De minderről itt nem esik szó..Hát át lehet ezt csak úgy ugorni? Itt János a két fontos dolgot látja, azt hogy Jézus eljött és miután elvégezte a munkát mennybe ment. Aki magatehetetlen kisgyermekként érkezett, az most győztesként megy vissza a mennybe.

De az a nagyszerű, hogy ő nem akar egyedül lenni a mennyben, ő ott helyet készit az övéinek, s azt mondja: aki győz, az velem együtt ül a királyi széken. Aki az övé, azt senki ki nem ragadhatja az ő kezéből. Aki az ő oldalán áll, az a győztes oldalán áll. Állj te is az ő oldalára, mert nincs nagyobb biztonság, mint az ő kezében lenni.

Jézus Krisztus győzött, ő már megharcolta a harcát, de az övéi még harcban állnak.  A földön élő egyház a küzdelem jegyében él. Az asszony  a Gyermek elragadtatása után a pusztába menekül. Azért teszi ezt, hogy a sárkány ne tudja elérni, mert minden igyekezetével azon lesz, hogy az asszonyt, a gyülekezetet tönkre tegye. Lehet, hogy János itt egy megtörtént eseményre utal .Amikor a jeruzsálemi gyülekezet ellen beindult az üldözés, akkor sokan Pellába menekültek,  ami a Jordán túlsó partján levő pusztai település.

Ez az ige ma is sokatmondó, hisz az egyház ma is a pusztában él, külön a világtól. Az egyház a világban mindig egy idegen test marad. Az egyház útban van egy jobb haza felé. A pusztában lenni nem könnyű dolog. A puszta rideg és kietlen hely.

De miért kell az egyháznak a pusztába menekülnie? Miért kell egyáltalán menekülnie? Nem a gyávaság jele ez? Nem annak a jele, hogy nem bizik eléggé az Úr oltalmazó hatalmában? A kérdés az, hogy milyen céllal történik a menekülés? Mert menekülni valóban lehet gyávaságból is, de úgy is, hogy azt az Úr késziti meg. Itt azt olvassuk, hogy a pusztában levő helyet az Úr készitette az asszony számára. Ha a pusztát az Úr késziti meg, akkor az egy nagyon jó hely lesz a gyülekezet számára. A vándorló nép számára is jó hely volt a puszta, miután az Úr kihozta őket Egyiptomból. Mert azt olvassuk, hogy az Úr ott a pusztában nem hagyta magára az asszonyt, hanem táplálta őt.

Igen az Úr táplálja az ő népét, testével és vérével, az úrvacsora jegyeivel, Krisztus érdemével. Az Isten népe igy a pusztában erőt nyer a kitartásra, a megmaradásra.. Mert a gyülekezet életének a titka az, hogy ő felülről tápláltatik, mégpedig az Úr Jézus Krisztus elvégzett váltságművével. Az a forrás, amiből a gyülekezet erőt merit, kiapadhatatlan. Itt találunk egy számot: ezerkettőszázhatvan nap. Mennyi idő ez? Be kell vallanunk őszintén, hogy nem tudjuk, ez egy titokzatos, számunkra ismeretlen szám. Annyit azonban tudunk, hogy ez egy meghatározott idő, tehát a gyülekezet nem marad örökre a pusztában.

 Ez az idő Jézus Krisztus visszajöveteléig tart. Ez az idő nem egy könnyű idő. A gyülekezet élete itt a földön nem könnyű és nem egyszerű. De mégis egy áldott és gazdag élet, az Úr által táplált és megtartott élet.

Itt a földön nekünk is kiszabott időnk  van. A halálunk pillanatában az idő számunkra befejeződik, s a mi drága hitünk szerint a pusztából mi Isten trónjához érkezünk. Ott már nem lesz harc, a puszta sem rémit, hanem örök öröm lesz. Mi ezt várjuk ebben az adventen is. Addig pedig bizzunk az Úrban, fogadjuk el azt a drága lelki eledelt, amivel minket is táplál az örök életre.

Javasolt cím:Az Úr megtart a pusztában                          Lőrincz István

Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 18

 

Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 18

 

Text: „Semmi elátkozott nem lesz többé,, és az Isten és a Bárány trónja benne lesz, és szolgái szolgálnak neki,és látják az ő arcát és neve homlokukon lesz.”(Jel.22,3-4)

                                 

            A Szentírás a paradicsomkert leírásával kezdődik és azzal is fejeződik be. A Szentírás első lapjain az elveszített paradicsomról olvashatunk, az utolsón az újra megnyert paradicsomról hallunk. Az első emberpár is arra volt elhívva, hogy az Urat szolgálják, most is Isten szolgáiról hallunk, akik a mennyei paradicsomban szolgálják az Urat.

            Ezek a szolgák már mentesek minden átoktól. Ez az ige is az első paradicsomra emlékeztet, hisz ott hangzott el az első átok:amely napon eszel a tiltott fáról, meg fogsz halni. Ősszüleink vétkeztek és ezért elhangzott felettük az átok: átkozott legyen a föld temiattad!

            Azóta, amikor ez elhangzott ez, minden átok alatt áll. S ezt az átkot senki ember nem tudja feloldani. Isten átka követ minket, amit a Káté is idéz: átkozott legyen mindaz, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. Márpedig közülünk senki se tudja mindazt megcselekedni, ami a törvény könyvében megitratott.Dehát ez borzalmas, senki se tudja feloldani az átkot?

            De igen. A Szentírásban nem csak az van megírva, hogy mi átkozottak vagyunk a bűn miatt, hanem az is, hogy Krisztus megszabadított minket a törvény átkától., átokká lévén miérettünk. Krisztus átokká lett értünk és azt felvitte a keresztre. Isten a mi átkunkat őreá helyezte, hogy így nekünk az áldást adhassa nekünk. Ezért ujjong Pál: nincs már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak. Ez már itt és most az életünk legnagyobb boldogsága, de teljességében majd csak ott, a mennyei paradicsomban fogjuk ezt átélni. Ott már nem tudunk vétkezni, hisz Sátán sem lesz, aki bűnre csábítson minket.

            Isten szolgái az Úr trónja körül lesznek. A trón a hatalom és a dicsőség szimbóluma. Isten uralkodik. Ez most itt a földön nem igazán látszik. Mert mi itt lázadást látunk az Úr ellen és ez a lázadás bennünk is ott van. De ott már nem lesz, ott mindenki meghajol a trón előtt, az Isten és a Bárány trónja előtt. Számunkra ez a kettő nehezen egyeztethető össze. Mert, amikor kimondjuk”Isten”, akkor mi az erőre, a hatalomra gondolunk, de amikor a „Bárányt” mondjuk ki, akkor a tehetetlenségre, gyengeségre, kiszolgáltatottságra gondolunk. De a titkok titka az, hogy Isten épp a Bárány által győzött, épp azáltal, hogy benne gyenge és kiszolgáltatottá lett, keresztre lehetett feszíteni.

            Mi ennek az Istennek és Báránynak most szolgái lehetünk. Óriási dolog, ha valaki már nem a bűnnek és Sátánnak szolgál, ha valaki elmondhatja a Káté szavával: szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután őneki éljek. Persze, itt a földi létben szolgálatunk se tökéletes, a bűn lépten-nyomon megrontja azt. De ott a trón körül szolgálatunk már tökéletes lesz, teljes tisztaságban és szentségben fogunk neki szolgálni.

            A mennyei életet ne úgy képzeljük el, mint egy unalmas semmittevést, hanem mint egy áldott és boldog szolgálatot. A halálunk pillanatában megszűnünk a bűntől, de nem szűnünk meg a szolgálattól. Itt a földön az Isten szolgálatába is belefáradunk, de ott a szolgálat már teljes örömöt és boldogságot fog jelenteni. Ott teljes összhangban, teljes egyetértésben fogunk szolgálni. Itt a szolgák között még sok feszültség, versengés lehet, de ott már ezek nem lesznek.

            Az úr szolgái örvendeznek az ő színe előtt. Az öröm forrása az lesz, hogy meg fogjuk látni az Urat színről-színre. 33 évig Isten Jézusban látható volt itt e földön, de azelőtt és azután láthatatlan mindaddig, amíg ott a trónon meglátjuk őt. Mekkora öröm lesz meglátni azt, akit már itt szerettünk, akinek már itt szolgáltunk.

            Az Úr szolgáin ott lesz az Úr neve, mégpedig a homlokukon. Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell azt, amit János apostol a fenevadról mondott. A fenevad szolgáinak homlokán is ott volt a jel, és látszott rajtuk, hogy ők a fenevadnak szolgáltak és őt imádták. Tudjuk azt, hogy a tetoválás már az ókorban ismert és elterjedt volt. Persze, mi nem kell tetovált jeleket magunkra vegyünk, de az kell látsszék  rajtunk, hogy mi neki szolgáljunk, valamit ki kell sugározzunk az ő szeretetéből és szentségéből.

            A mii homlokunkra is rá hullott már csecsemő korunkban az Úr vérén. A Szentháromság Isten neve rátétetett az életünkre a jele a szent keresztségben. Ezt a jelet nem lehet elveszíteni, de meg lehet gyalázni. Erre a jelre rá is lehet cáfolni, de annak az embernek az ítélete rettenetes lesz.

            De milyen jó, ha ez a név meghatározza az életünket, hogy ne csak névleges keresztyének legyünk, hanem igazi keresztyének, hogy méltó módon hordozzuk az Úr nevét az emberek között. S már most örüljünk annak, hogy ez a név ott a trónnál homlokunkon fog ragyogni. Pál a kolossébeli gyülekezet tagjainak azt írja, hogy mindent, amit tesznek szóval vagy tettel, azt mind az Úr Jézusnak nevében cselekedjük, hálát adván az Istennek és Atyának ő általa.

            S valóban számunkra mekkora ajándék, hogy mindent az ő nevében cselekedhetünk, a mi leghétköznapibb munkánkat is. Így végezzük a munkánkat  otthon, a gyárban, a szórakozásunkban is legyen ott az Úr. Ha valamit nem tudunk az ő nevében tenni, amihez ő nem adhatja a nevét, az rossz dolog, azt hagyjuk el, arról mondjunk le, szintén az ő nevében.

            Mert amit az ő nevében teszünk, az nem veszítheti el jutalmát. Azok a jó cselekedetek, amiket az ő nevében hajtottunk végre, azok halálunk után követnek minket, azok ott lesznek velünk a trón körül és ragyogni fognak ki nem hunyó fénnyel.

            Isten kegyelméből végére érkeztünk egy útnak, amire közel egy évvel ezelőtt indultunk el. ’8 alkalommal magyaráztuk a Jelenések könyve nem könnyű, de áldott, vigasztaló, figyelmeztető igéit. Legyen ezeken az Úr gazdag áldása.

 

Javasolt cím: Szolgálni földön és mennyben                                     Lőrincz István

Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 17

 

Tanulságos igék a Jelenések könyvéről 17

 

Text.”És megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály és az Isten és a Bárány trónjából ered.A város utcájának közepén van az élet fája, amely tizenkét gyümölcsöt terem és a fa levelei a népek gyógyítására valók. (Jel.22,1-2)

 

Sokszor teljesen ellentétes dolgok történnek ebben a világban. A világ egyik részén árvíz van, máshol pedig óriási a szárazság, az emberek hőgutát kapnak. Az egyik helyen menekülnek az emberek a víz elől, a másik helyen kívánnák a vizet, de nincs. Tudjuk, hogy a víz az egyik alapvető életszükséglet. Vízre naponta szükségünk van, nélküle nem lehet élni.

            De amikor a teljeség eljön, már nem így lesz. János azt mondja, hogy tenger nem lesz többé.A tenger a Bibliában nagyon sokszor a gonosz hatalmak, a pusztító erők székhelye. De víz mégiscsak lesz, erről beszél itt János.

            Ebben a fejezetben még mindig a mennyei Jeruzsálem bemutatása folyik. Egy angyal vezeti Jánost végig a városon, és mutogatja meg neki a dolgokat. Most épp egy tiszta vizű folyót mutat, ez az élet vizének a folyója. A víz különös módon az élet képe is a Szentírásban, gondoljunk Ésaiás próféta szavaira: vizet öntök a szárazra.

            Jézus egyszer a templomban így kiáltott: aki szomjúhozik, az jöjjön énhozzám és igyék. Az evangélista hozzá is teszi: Ezt Jézus a Lélekről mondta. Amennyire nélkülözhetetlen a víz az élethez, annyira nélkülözhetetlen a Szentlélek is. Lélek az, ami megelevenít, mondja szintén az ige.

            A vízre a növényeknek is szüksége van, hogy növekedhessenek és gyümölcsöt hozhassanak, de a Lélekre is szükség van, hogy a Lélek gyümölcseit megteremhessük. Most János egy folyót lát, ez egy áramló víz, ami kiapadhatatlan. Milyen sokan ittak a történelem folyamán ebből a vízből, milyen sokan tisztultak meg általa., hány terméketlen életet tett ez a víz termékennyé.

            Ennek a folyónak tiszta a vize. A földön már nincs is tiszta vizű folyó. Annyi a szennyezés, a gyárak, az üzemek, a felelőtlen emberek miatt van ez így. De ez a víz tiszta, mint a kristály, áttetsző a vize, a mélyére lehet tekinteni. Honnan jön ez a víz? Minden folyó ered valahonnan. Ez a folyó Istennek és a Báránynak a trónjától jön Ez Ezékiel látomására emlékeztet, hisz a víz ott a is a templom küszöbe alól jön ki és ahol csak elhalad minden megelevenedik általa. A folyó a templomból ered, ahol az engeszteklés áldozata történt.

            A templom Jeruzsálem legmagasabb pontján feküdt. De a mennyei Jeruzsálemben is a legmagasabb helyen van a trón, ahol az ég és föld találkozik egymással. De ez a trón a Bárány trónja is. Ez azt jelenti, hogy mi mindent Jézus áldozatából nyerünk, a kegyelmet, az áldást, az életet.

            A kérdés csak az, hogy mi ismerjük-e ezeket az áldásokat? Mert milyen szegény és nyomorult az az ember, aki ezt nem fogadta el. Az telve van olthatatlan szomjúsággal, tisztátalansággal, annak meddő, gyümölcstelen az élete. Az a folyó, amit itt János lát, az Isten gyermekei életében már itt a földi életben felfakad, már itt vehetjük Isten Szentlelkét.

            János az élet fáját is láthatja. Az élet fájáról a Biblia első lapjain olvasunk. Erről bátran ehetett volna az első emberpár. De volt egy másik fa is, a jó és gonosz tudásának a fája, amiről azonban tilos volt enni.. Mi tudjuk, hogy mi történt, hogy az első emberpár evett a tiltott gyümölcsből és kitiltatott a paradicsomból. Érdekes, hogy utána sehol nem olvasunk az élet fájáról, csak itt a Biblia utolsó lapjain.

            Ez a fa Jézus Krisztust jelképezi. Őróla szóélt a prófécia, hogy Isai törzsének kisarjadt vesszeje. Ezt a fát, miután a földre plántáltatott, gonosz emberi kezek kivágták. De ő nem maradt a halálban, feltámadt és örök életet szerzett és ezt az életet nekünk akarja ajándékozni. Ezen a fán gyümölcsök vannak, úgy terem, mint egyetlen fa sem ezen a földön.. Ez azt jelenti, hogy van bőven lelki eledel, senkinek sem kell éheznie.

            Ennek a fának levelei is vannak. A leveleknek gyógyító hatása van. De hát hogy is van ez, hisz ott már nincs betegség, s akkor gyógyulásra sincs szükség? Akkor itt miért van mégis szó pogányokról és azok gyógyulásáról? Azért, mert a mostani és a jövőbeli élet valahogy összefolyik. Ez a fa nyilván most itt, a földi életben ad gyógyulást nekünk. Milyen betegségből kell nekünk kigyógyulni? Hát a bűnnek, hitetlenségnek betegségéből, ez az a rettenetes betegség, amiből minden rossz származik.

            Nos, ettől a betegségtől meg fogunk szabadulni az élet fájának levelei által. A pogányok a népeket jelenti. Vagyis az üdvösségből egyetlen nép, egyetlen személy sincs kizárva, mindenki jöhet, a legnagyobb bűnös is jöhet és gyógyulást találhat.

            Az új Jeruzsálemben már senki se kell betegségre panaszkodjon, mert ott már mindenki gyógyult és egészséges lesz. Persze, most még mindnyájan érezzük a bűn betegségének nyomorúságát. És jó, hogy érezzük, az lenne a legnagyobb baj, ha egészségeseknek éreznénk magunkat, mert akkor nem lenne szükségünk az orvosra, ahogy azt Megváltónk is mondta.

            Aki maga meggyógyult, az szeretné, ha mások is meggyógyulnának. Mennyi lelki beteg van a környezetünkben, mennyire kell hívogatni őket az áldott orvoshoz, az élet fájához, magához Jézushoz. A betegeket, nem utálni és megvetni kell, hanem szeretni, a gyógyítás áldott szándékával kell közeledni hozzájuk.

Ó bárcsak meggyógyulna sok lélek, bárcsak egyre többen jönnének Jézushoz, az élet vizéhez, fájához, a gyógyulás forrásához!

 

Javasolt cím:egy különös fa                                         Lőrincz István