A lelki fegyverzet

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetében

1. Nap Bevezető gondolatok Text.Ef.6,13

            Mi mindnyájan tudjuk, hogy milyen nagy kérdés a mi világunkban a fegyverkezés. Mindnyájan tudjuk, hogy a világ felett Damoklész kardjaként ott lebeg egy pusztító atomháború veszélye. Azzal is mindenki tisztában van, hogy a nagyhatalmak, de más országok is egyre szörnyűbb fegyvereket fejlesztenek ki.

            A Szentírás azonban beszél egy másik harcról is. Egy olyan harcról, amit nem fegyverekkel, rakétákkal vagy tankokkal kell megvívni. Ez a hitnek szép harca. Ha Isten segít ezen a nagyhéten, de talán még az ünnepen  is erről fogunk beszélni. Azt fogjuk megvizsgálni, hogy milyen fegyvereket ad Isten ebben a harcban a kezünkbe.

            Ebben az igeszakaszban azt látjuk meg először is, hogy a lelki fegyverzetnek a felvételét Isten nem csak ajánlja, hanem egyenesen parancsolja nekünk. Kétszer is elhangzik egymás után: öltözzétek fel, vegyétek fel az Istennek minden fegyverét. Tehát ezt a fegyverzetet fel kell venni. A fegyverzet úgymond készen áll, le van gyártva, de nem azért, hogy betegyük egy szekrénybe, vagy hogy múzeumi tárgyként őrizzük. Miért parancsolja Isten a lelki fegyverzet felvételét.?

            1.Először is azért, mert mi mindnyájan harcban állunk. A keresztyén ember olyan, mint egy katona. Aki ezt másképp gondolja, az nagyot téved. Ha egy keresztyén ember azt állítja magáról, hogy neki nincsenek harcai, akkor annak az embernek a keresztyénsége nagyon kérdőjeles. Ha valaki úgy beszél a keresztyén életről, mint egy harcmentes létről, akkor az nem ismeri, hogy mi a keresztyén élet. Nem csak Pál apostol, hanem az egész Szentírás arról szól, hogy a keresztyén élet egy szüntelen harcban álló élet.

            2. A második dolog, amit látnunk kell, hogy mi egy bűnös világban élünk. Ez a bűnös világ sokféleképpen csábít, kísért minket. Mindenekelőtt úgy, hogy Isten száműzni akarja a világból. A világ mindig azt mondja: én a magam útját járom, én elég erős, okos vagyok arra, hogy megoldjam a problémáimat.S minket úgy vesz körül ez a kísértés, mint a levegő, amit belélegzünk. Észre sem vessszük, hogy sokszor mennyi mérget, szennyet szívunk magunkba. Ebben épp a megtévesztő, hogy nem is vesszük észre. Úgy beleesünk, mint a gázhalálkor, hogy nem is észleljük, hogy megöl minket.

            3.A harmadik dolog, hogy nekünk van egy félelmetes ellenségünk, és ez maga az ördög. Nagyon sok ember nem hisz az ördög létezésében. Ez az ő legrafináltabb tehnikája, hogy elhitesse velünk, pogy ő nincs is, hisz hazugság atyja volt kezdettől fogva. Ez a leghatékonyabb módszere, hogy elhiteti az emberekkel, hogy ő nem is létezik, s közben nagyszerűen operál s működik ebben a világban. A Szentírás azonban úgy mutatja be az ördögöt, mint egy félelmetes, hatalommal bíró ellenséget. Nem minden hatalom az övé, mert az a Jézusé, de neki is nagy hatalma van. Az ördög ugyanakkor egy nagyon talpraesett, ügyes ellenség. Nagyon jó stratéga, mindig a kellő időben és a legalkalmasabb helyen támad az emberre. Ő egy kitartó ellenség is. Nem könnyen adja fel a harcot, ha nem sikerül neki először, akkor jön másodszor, harmadszor s századszor is. Nem könnyű őt jellemezni és még nehezebb lokalizálni. Mindenütt jelen van, egyik kedvenc helye a templom, a gyülekezet. Jól megszervezi a munkáját, nem könnyű felismerni és leleplezni.

            4. Nagyon választéskos módszerei vannak, hadd soroljunk fel csak néhányat.

            a. Az első a hazugság. Mindig azt hazudja, hogy te nem is vagy Isten gyermeke. Hogy Krisztus nem is végzi benned az ő munkáját.

            b. A második módszere a hit megbénítása. A hit lényegét akarja kihúzni a lábunk alól. Hol elvesz a Szentírásból, hol hozzátesz, hol pedig mindent megkérdőjelez.

            c. A harmadik a figyelem elterelése A figyelmünket Krisztusról a keresztyénekre akarja irányítani. Hogy ne azt lássuk, hogy milyen Krisztus, hanem hogy milyenek a keresztyének. Hány ilyen ember van a mi egyházunkban is, aki azért nem jár templomba, mert ilyenek a lelkipásztorok, a presbiterek, a templombajárók. Mindig csak emberekre néznek s megbotránkoznak, mert meg is akarnak botránkozni.

            d. Széthúzást akar szítani. Az egység helyett veszekedést, szakadásokat támaszt. S milyen „nagyszerű” munkát végzett 2000 év alatt az egyházban. Hogy szét tudta szaggatni a Krisztus testét.

            Ezek után feltevődik a kérdés, hogy miként tudunk mi harcolni? Mivel vesszük fel mi a harcot egy ilyen veszedelmes ellenséggel szemben? Hát azzal a fegyverzettel, amit Isten ajándékba ad nekünk. Mert ez a fegyverzet egy csodálatos ajándék a mi számunkra. Ez egy olyan fegyverzet, ami talál ránk. Mert úgy van az, hogy ha egy ruhadarabot veszünk valakinek, akkor az a kérdés, hogy találjon rá. Nos, a lelki fegyverzet mindenkire jól talál. Ez egy szükséges ajándék is, ezt lehet használni és annak minden darabjára szükség van.

            Kitől kapjuk mi ezt a lelki fegyverzetet? Erre a válasz egyértelmű: a mi drága Urunk és Megváltónk, az Úr Jézsu Krisztustól. Ezt a fegyverzetet ő már korábban kipróbálta, hisz ő is ezzel győzött  az ellenég felett.

            A következő kérdés, amire válaszolni kell, hogy hogyan kapjuk meg ezt a lelki fegyverzetet? Úgy, hogy mindent megteszünk érte, sokat tanulunk, hogy jó cselekedeteinkkel megpróbáljuk azt kiérdemelni?  Szó sincs róla, hisz ezt a fegyverzetet mi kegyelemből kapjuk és hit által fogadhatjuk el. A hit ebben az esetben egyszerűen azt jelenti, hogy nem magamban bízom, hanem az Úrban, nem magamra nézek, hanem Krisztusra, magamra nemet mondok, az Úrra pedig igent.

            Végül látni kell azt, hogy hiába adja nekem az Úr ezt az ajándékot, ha én nem használom. Nekem nem kerül semmibe, de azért nekem kell tennem valamit vele. Az Úr ezt nekünk ajándékképpen adja, de meghagyja, hogy azt használjuk A lelki fegyverzetet fel kell venni, fel kell öltözni, és soha sem szabad levetni magunkról. Az apostol ezzel kapcsolatban egy gonosz napról beszél. Vajon mit ért ez alatt? Sokan úgy magyarázzák, hogy ez az utolsó ítélet napja lenne. Pedig azt kell látni, hogy minden nap gonosz nap, mert a gonosz minden napon támad minket. Nincs olyan kivételes nap, amikor hátradőlhetünk, mert semmi veszély sem fenyeget minket. Persze nem minden nap egyforma intenzitással támad. Vannak könnyebb és nehezebb napok, ez épp úgy van, mint egy háborúban, egy biztos: egy nap sincs harc nélkül.

            Épp ezért, mert minden nap gonosz nap, ezért a lelki fegyverzetre is minden nap szükségünk van. Az apostol azt mondja, hogy ha mindent jól végezünk el, akkor megállunk, vagyis akkor ebben harcban állva maradunk. Ez azt jelenti, hogy a gonosz nem tud legyőzni minket. Ez a mi nagy felelősségünket mutatja, hogy mi százszázalékosan felelősek vagyunk ezért a harcért.

            Aki ennek a parancsnak, hogy vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, nem engedelmeskedik, az tulajdonképpen magtagadja a katonai szolgálatot. Ezt a törvény súlyosan bűnteti. Ebben az esetben az lesz a bűntetés, hogy nem fogunk győzedelmeskedni, de van ennél szomorúbb dolog egy keresztyén ember életében? Isten őrizzen minket ettől.

2 Nap. Az igazlelkűség öve Text. Ef.6,14a

            A tegnapi bevezető gondolatok után, most kezdjünk el foglalkozni a lelki fegyverzet alkotó elemeivel.Az első az igazlelkűség öve. Az Újszövetségben többször is van szó erről. Jézus is beszél erről a Lukács evangéliumában: legyenek a ti derekaitok felövezve és szövétneketek, lámpásotok meggyújtva. Péter is beszél erről az első levelében: felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus hoz nektek, amikor megjelenik. De ennél már sokkal hamarabb, az Ószövetségben is találkozunk ezzel. Amikor Mózes elrendeli a páskabárány elkészítését ezt mondja: derekaitok legyenek felövezve, a saruitok legyen lábatokon, és a pálcáitok a kezetekben. Amikor Ésaiás az eljövendő Messiásról beszél, ezt mondja: derekának az övedzője az igazság lesz és veséinek övedzője a hűség.

            Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy az ókori Keleten mind a férfiak, mind a nők hosszú ruhákat viseltek, amely az egész testüket betakarta. Amikor járni, vagy dolgozni akartak, akkor a ruhát egy övvel szorították a derekukra, hogy így a ruha ne akadályozza őket a járásban, a munkában. A derék felövezése annyit jelent, mint elkészülni, készen lenni valamire. Az akkori fegyverzetnek hat darabja volt, ezek közül hármat a testre kellett felvenni, hármat pedig a kézben kellett tartani.

            Az igazlelkűség övénél is az első fontos dolog, hogy azt az ember kell felvegye, ő ezért a felelős. Ez nem fog magától körültekerődni rajtunk, nekünk kell azt magunkon körülvenni. Ezt is Isten bocsátja rendelkezésünkre, de felvenni nekünk kell azt.

            Mire szolgált ez az öv?  Manapság az öv inkább csak diszítő elem a ruházaton, de akkor nem így volt. Hármas szerepe volt Az első az volt, hogy az ember jól érezze magát az öltözetben, s a készenlétet jelentette.A második szerepe az volt, hogy az öv szorítása által a ruha kissé megrövidült s így az ember nem botlott bele, nem akadályozta a menésben. A haramadik, hogy egy biztonságérzetet adott a harcosnak, most már el lehet indulni, el lehet kezdeni a harcot. Nyilván hogy ennek a lelki harcban is megvan a maga szerepe. Arra is rá kell hangolódni, nem úgy van az sem, hogy csak úgy megy magától. Nem lehet abban sem az esetlegességre bízni a dolgokat. A lelki életben is vigyázni kell azokra az akadályokra, kísértésekre, amik könnyen bukásba sodornak, s azokat el kell kerülni. A keresztyén életben is bizonyosságra van szükség. Nagyon nagy baj az, ha a keresztyén ember nem bizonyos a hitében. Ha valaki nem ismeri Istent és nem tudja, hogy miért is van a keresztyén ember ebben a világban, akkor ott nem lesz győzelem.

            Ezek után próbáljunk választ adni arra a kérdésre, hogy mi az igazság vagy más szóval az igazlelkűség öve? Sokan azt mondják, hogy ez nem más, mint az őszinteség. Ebben is sok igazság van, de mégsem a teljes ez még. Hisz az igazság nem az embernél kezdődik. Mi nem az emberből kell kiindulnunk. Mi onnan indulunk el, hogy nekünk Isten jelentette ki az ő igazságát. Az Isten igazsága az ő hűsége, megbízhatósága. Isten nem csak mondja az igazságot, hanem teszi, cselekszi is. Isten megtartja ígéretét és az ember erre hagyatkozhat, ráépítheti az életét. Az Isten igazsága három irányba mutat.

            1. Először is igaz, amit Isten önmagáról mond. Kijelentette nekünk, hogy ki ő és mit tett értünk. Amit mi ezen kívűl gondolunk Istenről, az csak képzelgés, emberi fantázia.

            2. Másodszor is igaz az, amit Isten rólunk mond. Isten igazsága az emberről az, hogy az ember bűnös, hogy mi elszakadtunk Istentől és a magunk erejéből nem tudunk üdvözülni.

3. De Isten elmondja a harmadik igazságot is, a megoldást, s ez a Megváltóról szóló üzenet Ez egy nagyon markáns, határozott igazság. Bizonyságtétel arról, hogy egyetlen névben van a megtartás, hogy Jézus egyedül az út, az igazság és az élet. Ez az igazság nem viszonylagos, hanem abszolút. Nincs időhöz kötve, hanem időfeletti.

            De az Isten igazsága mindig veszélyben forog. A világban az emberekkel egy eltorzított igazságot akarnak elfogadtatani. Ennek sokszor vallásos formája van, és ez a tévtanítás. A tévtanításnak az az áltaános jellemzője, hogy az ember kedvében akar járni, az ember szája íze szerint próbál beszélni. A tévtanítást általában a lényeget kerüli meg, a keresztről és a feltámadásról szóló tanítást. A tévtanítás kétségbe vonja az Isten igéjének tekintélyét.

            Végül próbáljuk megvizsgálni, hogy miként működik az az öv a gyakorlati életünkben? Hogyan kell az igazság, vagy igazságosság övét felvenni?  Az első nagyon fontos dolog, hogy az öv és annak hordozója szoros kapcsolatban kell legyenek egymással. Ha egy övet nem szorítunk a derekunkra, akkor az semmit sem ér. Mit jelent ez? Hát azt, hogy nem elég az igazságot csak értelmünkkel megragadni. Az igazsággal belső, szívbéli közösségben kell lennünk. Egyszer egy híres rabbit meglátogatott fiatal tanítványa. A rabbi megkérdezte tanítványát, hogy mennyire jutott a Tóra tanulmányozásában? Mire a tanítvány büszkén mondja: már háromszor átmentem az egész Tórán. Erre a rabbi: ez nagyon szép, de a kérdés az, hogy a Tóra hányszor ment át rajtad? Az igazság át kell menjen rajtunk, át kell járjon minket. Az Isten igazsága nem egy racionális, hanem egy egzisztenciális valóság. Az ember egészét érinti, az életünk minden területét.

            A második fontos dolog, hogy az igazságra időt és fáradtságot kell áldozni. Meg kell ismerni annak tartalmát, lényegét. Nagyon egyszerű, feleslegesnek tűnő kérdés, de mégsem az: ismerjük-e mi a Bibliát? Én sajnos úgy látom, hogy ami egyházunkban nagy bajok vannak a bibliaismerettel. Ez sokszor akkor derül ki, amikor szóba állnak velünk a tévtanítók. Ilyenkor derül ki, hogy nagyon hiányos a bibliaismeretünk. Mennyi időt fordítunk naponta a Biblia és más lelki könyvek tanulmányozására?

            Az is fontos harmadsorban, hogy ehhez az igazsághoz tisztelettel kell közeledni. Nem mi kritizáljuk a Bibliát, hanem a Biblia kritizál minket. Arra is vigyáznunk kell, hogy ne különböző szemüvegeken keresztül olvassuk a Szentírást. A múlt században a teológusok nagyon is beleestek ebbe a hibába és így lett szociális, forradalmi, feminista, nemzeti és sok másfajta teológia. Arra is vigyáznunk kell, hogy az egész Szentírás tanítására figyaejünk, ne ragadjunk ki csak bizonyos részeket, azt ami nekünk fekszik. Ragaszkodjunk a Biblia teljes, világos és tiszta tanításához.

            Az igazság, igazlelkűség öve tehát egy nagyon személyes, egész életünket érintő valóság kell legyen. Így lesz az Isten igazsága a mi igazságunkká. Így lesz ez az igazság az én legbensőbb valóságom, az én legdrágább kincsem. Az igazság egyre inkább testhez illő, simuló lesz, hogy az ige képével fejezzem ki magam. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyre inkább ott lesz szívemben a vágy, hogy az igazságot egyre jobban megismerjem és abból éljek.

            Az elején említettük, hogy Ésaiás úgy prófétált az eljövendő Messiásról, mint akinek derekát igazság övezi. Mi tudjuk, hogy ő maga lett az igazság. Ezért az igazságért készek kell lennünk szenvedni is. A világ sohasem fogja elfogadni, ezért üldözi úgy az igazságot, mint annak a követőit is. De mégis érdemes vállalni a szenvedést, Jézus is vállalta. Akit az igazságért üldöznek, az végső soron boldog lesz.

3 Nap. Az igazság páncélja Text. Ef.6,14b

            Azt mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a testünk egyik legfontosabb szerve a szív. Hányszor figyelmeztet a Szentírás: vigyázz a szívedre. Az orvos is szokott figyelmeztetni: vigyázz a motorra, mert ha az megáll, akkor vége az életednek.

            A szív a Szentírás tanítása szerint az életünk középpontja, ezért kell erre annyira vigyázni. A szívet védelmezni, oltalmazni kell.A nagy kérdés, hogy miként tudjuk oltalmazni, védelmezni a szívünket? Meg tudjuk-e mi ezt tenni, vagy mások tudják megtenni ezt velünk? Egyáltalán bízhatunk-e az emberekben? Az persze nagyszerű dolog, ha vannak jó barátaink, akiknek ki tudjuk önteni szívünket, de megőrizni a szívet, erre se mi magunk, se mások nem képesek. De akkor van-e valami, ami a szívünket meg tudja őrizni: Az igénk válaszol: épp az a tartozéka a lelki fegyverzetnek, amiről az ige szólt, az igazság páncélja. Ez a páncél óvja a katona, az evangélium és a harc szívét.

            Miután a katona az övet felvette, rögtön következik a páncél felvevése. Ez nagyon is logikus. A páncél a testet védi a nyaktól egész a combig. A páncél szerepe a legfontosabb szerveket megóvni a sérüléstől: a szívet, tüdőt, gyomrot, vesét, májat. Nyilván, hogy ezek közül a legfontosabb a szív. Azért is mert abból csak egy van. Veséből van kettő, a tüdőnek is van két lebenye, de szívünk csak egy van. A szív valóban a test motorja, a vérkeringés életben tartója. De a szív lelki értelemben is ugyanilyen fontos. Hisz a szívben laknak a kívánságok, a gondolatok, az akarat és az érzések. Ezért tulajdonít a Szentírás oly nagy szerepet a szívnek a megtérésben, az újjászületésben. A mi szívünk kell mindenek előtt megváltozzon. Új szívre van szükségünk.

            Pál a páncélt az igazság páncéljának nevezi, még pontosabban a megigazulás páncéljára kell gondolnunk. A megigazulás az Istentől származik. Ez egy ajándék, amit Isten tulajdonít az embernek. Szóljunk most pár szót a megigazulásról. Megigazultnak lenni azt jelenti más szavakkal, hogy meg tudok állni az Isten előtt. De a helyzet az, hogy a bűnös ember nem állhat meg az Isten színe előtt. De Isten nem mond le az emberről. Isten keresett és talált is egy megoldást, hogy egyfelől megmaradjon az ő igazsága, de az ember is Isten elé kerülhessen. Ez a megoldás Jézus Krisztusban adatott, aki elhordozta a bűn jogos és igazságos bűntetését, és igazságot, pontosabban fogalmazva megigazulást szerzett az ember számára. Isten így a Krisztus igazságát nekünk tulajdonítja, nekünk tudja be.

            Ezek után lássuk e fegyverzet néhány tulajdonságát. Ez először is, úgy mint a többi, egy ajándékba kapott fegyverzet. Nem lehet megvásárolni. Ezt az ajándékot Krisztus szerezte meg, Isten adja, az ember pedig egyszerűen elfogadja. A második tulajdonsága  ennek a fegyverzetnek, hogy nagyszerűen talál ránk. Pontosan ránk van szabva. Se nem túl kicsi, se nem túl nagy. Harmadsorban ez is egy nagyon megbízható fegyverzet, aki ezt magára ölti, nem fog csalódni benne. Végül ez egy hathatós fegyverzet, ezzel eredményesen tudunk védekezni az ellenség minden támadásával szemben.

            Feltevődik itt is a kérdés, hogy hogyan kell ezt magunkra venni, s a válasz itt sem lehet más, mint: csakis hit által. A hit ebben az esetben azt jelenti, hogy elfogadom, hogy én bűnös vagyok, a magam erejéből nem tudok megállni Isten előtt, de hiszem, hogy Jézus megtette helyettem azt, amit én soha nem tudtam volna megtenni.

            Mindezek után azt próbáljuk megvizsgálni, hogy miként működik ez a fegyverzet? Mit jelent a megigazulás páncélja a mindennapi életünkben? Először is azt kell elmondanunk, hogy életünknek lehetnek nagyon nehéz pillanatai, s a lelki életünkben is ott vannak ezek. Ránk törhetnek a kételyek, s ilyen kérdések: vajon valóban Isten gyermeke vagyok-e? Mert sokszor úgy érzem, hogy Isten elhagyott, nem hallgatja meg az imádságom, bezárult felettem az ég. Nos, a megigazulás páncélja épp ezekben a nagyon nehéz lelki helyzetünkben lehet nagy segítségünkre. Azt jelenti, hogy ilyen időkben se kell kétségbe esni.A megigazulás páncélja épp azt jelenti, hogy Isten engem soha nem hagyhat el, mindvégig velem van, akkor is, amikor én ezt talán kevésbé érzékelem. Isten hűséges marad hozzám, akkor is ha én hűtlenkedem, kételkedem, ő magát meg nem tagadhatja. Az én üdvösségem erős alapokon, megingathatatlan fundamentumon áll. Ő mindig kegyelmes lesz hozzám, ő soha nem mond le rólam, ő kitart mindvégig mellettem.

            Mit mond el nekünk ez a fegyverzet? Elmondja azt, hogy az én óemberem már megfeszítettetett, tehát nem uralkodhat már rajtam. Én már nem a Sátán uralma alatt élek, hisz Krisztus megvásárolt engem. Ezért már nem kell félnem a bűntől, az már nem kötözhet meg engem. Még mindig támad, de már nem győzedelmeskedhetik felettem. Igen ám, de mi történik akkkor, ha mégis bűnbe esem? A Sátán ilyenkor rögtön azt súgja: na, látod, hiába volt a kegyelem az életedben, hiába vagy megigazult ember, mégis elestél, vége van a hitéletednek. A megigazulás páncélja erre azt válaszolja a Sátánnak: hazudsz, ez nem igaz. Mert van bocsánat és van újrakezdés. Ez a páncél arra figyelmeztet, hogy mi mindig Krisztusra és az ő elvégzett váltságmunkájára nézzünk. Ha magunkra nézünk, süllyedni kezdünk mint Péter a hullámzó tengeren, de ha Jézus elvégzett váltságmunkájára nézünk, akkor állva maradunk.

            A megigazulásnak látható jelei lesznek az életünkben. Egyre inkább kiábrázolódik bennünk a Krisztus. A megigazulás páncélja biztonságot és védelmet jelent a bűnnek minden támadásával szemben, minden kísértés ellen. S ez a páncél velünk lesz akkor is, amikor szembe kell nézzünk a halállal, amikor minden emberi kezet el kell engdnünk, ez a páncél akkor is megőriz majd minket. Krisztus munkája a halállal szemben is erős oltalmunk lesz.

            A megigazulás utolsó mozzanata az lesz, amikor majd egyszer meg kell állanunk Isten ítélő széke előtt. Ott lesz e fegyver munkájának megkoronázása, hogy nekünk nem kell kárhozatra menni, hanem bemehetünk az Isten országába, az üdvösségbe. Öltsük fel hát, vegyük fel hát ezt az értékes fegyverzetet is, és maradjon is az rajtunk életünk végéig.

4 Nap. A békesség evangéliumának készsége Text. Ef.6,15

            Manapság nagyon divatos dolog a természetjárás. Nagyon sokan, főleg az ülő munkát végző emberek, akik keveset mozognak hét közben, egy-egy hétvégén felkerekednek, és egy egész napot a természetben töltenek, sokat mozognak, túráznak. Egy ilyen egész napos túrához két dolog kell: jó kondíció, jó erőnlét és egy jó cipő. Mert a túrázásnál, gyaloglásnál rendkívűl fontos a jó cipő. Ha valakinek nincs egy jó, kényelmes és strapabíró cipője, az ne is induljon el egy ilyen túrára.

            A lelki fegyverzetnek is egyik nagyon fontos alkatrésze a cipő, a sarú. Miért olyan fontos ez a katona számára? Három okból kifolyólag.

            A katonának azért van szüksége egy jó cipőre, hogy biztosan álljon a lábán. Mert gondoljuk meg, hogy mekkora baj az, ha egy katonának csúszik a cipője, és így elesik harc közben Ez végzetes következményekkel járna az életében Azt is tudjuk, hogy az ókorban nem voltak aknák, de egy harc előtt az ellenség a terepet, ahova a sereget várták teleszórták éles szegekkel, hogy a katonák abba belelépve elvérezzenek és harcképtelenné váljanak. Ha nem volt egy erőps talpú cipőjük, akkor könnyen bajba keveredtek. Harmadsorban a jó cipő, sarú a gyors mozgást bíztosítja a katona számára. Már Nagy Sándor idejében gyors csapatmozgásokat végeztek, és ehhez nagyon jó harci sarura volt szükség. Ha a hadsereg ilyenekkel nem rendelkezett, akkor vesztésre állt.

            Ez pontosan így van a lelki frontvonalon is. A lelki harcosnak is jól kell állania a lábán, védelemre van szüksége és mozgékony kell legyen. De akkor tegyük fel a kérdést: mi hát ez a cipő a keresztyén ember számára? Pál apostol azt mondja: a békesség evangéliuma hirdetésének a készsége, hogy készek legyünk hirdetni az evangéliumot. Már az Ószövetségben van egy szép ige az Ésaiás könyvében: mily szépek az örömmondónak a lábai, aki békességet hirdet. Ez egy nagyon szép gondolat. A gyülekezet minden tagja az evangélium tanúja, és így a gyülekezet egy misszionáló gyülekezet kell legyen. Sajos ezt mi nagyon elhanyagoltuk gyülekezeteinkben. Azt gondoltuk, hogy csak ott messze az őserdőben kell hirdetni az igét, nem pedig a szomszédunknak, munkatársunknak. A legtöbb keresztyén hallgat a hitéről, pedig beszélnie kellene róla.

            De itt még többről van szó. A szó, ami az eredeti szövegben szerepel, nem csak készséget jelent, hanem bizonyosságot, amin meg lehet állni, ami egy erős fundamentum a mi számunkra. Úgy is lehetne fordítani: az evangélium erőssége, bizonyossága. Vagyis az evangélium erősséget, tartást ad, egy olyan talaj a lábunk alatt, amin szilárdan lehet állni. Az evangéliumot hirdetni s erre készen állni, egy nagyon jó dolog, de ezt nem lehet csak úgy tenni, ha biztosak vagyunk a dolgunkban.

            Ezek után próbáljuk meg a sarú tulajdonságait alkalmazni a lelki életünkre. Fontos mindenek előtt, hogy a lelki harcban is bizonyosságunk legyen. Ebben a harcban is döntéseket kell hozni, nagyon világos és egyértelmű döntéseket. A keresztyén embernek egy csomó kérdésben naponta dönteni kell. S milyen könnyn elcsúszhatunk a döntésekben, milyen nagy a veszély, hogy rossz döntést hozzunk. Mert nekünk naponta egyértelmű igeneket vagy nemeket kell kimondani. Igent kell mondani Isten akaratára és nemet kell mondani mindarra, ami ellenkezik az ő akaratával. Ha egy keresztyén nem tud határozott igeneket és nemeket mondani, akkor előbb-utóbb nagy bajok lesznek az életében. Csak egy példát mondjak erre. Van egy keresztyén, hitben járó fiatal. Egyszer csak elkezd közeledni hozzá egy hitetlen ifjú. Ha ebben a helyzetben nem tud nemet mondani, nagyon sok esetben ő fog a hitetlenség útjára térni, s nem a hitetlen a hit utjára. Isten szava ebben világos: ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.

            Egy másik dolog a védelem kérdése. Egy jó sarú védi a lábat a szegek, éles tárgyak szúrásától. Nagyon fontos, hogy a keresztyén harcos felismerje azokat a csapdákat, amelyek naponta veszélyeztetik a keresztyén életét. Hányszor szólít fel minket az ige az éberségre, a vigyázásra. Mennyire lelkünkre köti Jézus: vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Mert nekünk egy nagyon ravasz, alattomos ellenséggel van dolgunk, aki kiváló stratéga, egy olyan ellenséggel, aki magát az Úr Jézus Krisztust is meg merte kísérteni De ő nem bukott el, biztos volt a dolgában, jól meg tudott felelni a Sátánnak. Mennyivel inkább próbálkozik nálunk!

            Végül nagyon fontos a lelki harcban is a mozgékonyság. Mikor nem vagyunk eléggé mozgékonyak? Amikor halott a hitünk, amikor nem szívből teszünk dolgokat, csak unottan, lelketlenül. Az egyik legnagyobb ellenség a keresztyén életben az ú.n. megszokás, idegen szóval a rutin. Imádkozunk, mert úgy szokás, járunk templomba, mert úgy illik, tesszük mi a dolgunk, de nem igazán lelkesen, meggyőződéssel. Nem a szokás ellen akarok beszélni, hisz vannak jó szokások, Jézusról is olvassuk, hogy szokása szerint imádkozott, de ha csak a szokás van, akkor ott nagy a baj. A mozgékonyság azt is jelenti, hogy az evangéliumot mindenkihez oda kell vinni. Nem úgy persze, hogy azt emberekhez igazítjuk, hanem úgy, hogy mindenkinek a maga szintjén, nyelvén kell azt elmondani. Másképp kell beszélni egy analfabétával és megint másképp egy egyetemi profeszorral. Másképp a gyerekkel, másképp a felnőttel. Tudjunk megszólítani mindenkit a maga sajátos helyzetében.

            Tegyük fel a kérdést: mi a békesség evangéliuma? Látszólag itt egy ellentét van, hogy egyfelől egy lelki harcról van szó, a keresztyén ember definíció szerint egy katona. De itt a békességről van szó. Akkor hogyan értsük ezt, mert vagy békesség van, vagy pedig harc. Melyik most akkor az igaz: a harc vagy a béke? A Biblia azonban sokszor fejez ki igazságokat számunkra ellentmondásosnak tűnő módon. Gondoljunk csak arra, hogy a paradicsomban Isten az evangélium békességét egy hadüzenet formájában hírdette ki: ellenségeskedést szerzek a kígyó magva és az asszony magva között. Isten háborút indít a sötétség fejedelme ellen. De ennek a háborúnak a végső célja a békesség. Karácsonykor Betlehem mezején a békesség evangéliuma hangzik fel, de ez a békesség egy harc útján jön el. Maga Jézus is azt mondja egyszer, hogy nem azért jött, hogy békességet hozzon, hanem fegyvert Ezért ne tévesszen, ne zavarjon meg minket az, hogy a harcoló katona fegyverzetéhez hozzátartozik a békesség evangéliuma is. A békességért meg kell harcolni, és csak az evangélium az, amivel a végső harcot ki lehet vívni.

            De mit jelentsen az, hogy az evangélium a békesség evangéliuma? Azt, hogy az evangélium központi gondolata a békesség. A békesség, a sálóm már az Ószövetségben egy nagyon gazdag jelentésű szó. Ilyen jelentései vannak: egész, egészséges, nincs rajta szakadás, repedezés. Istennek a célja az, hogy az embert és a világot, ezt a széttöredezett embert és világot meggyógyítsa, egésszé tegye. A békesség első szinten az Istennel való békesség. Krisztusban Isten minket megbékített önmagával. Aki Krisztusban hisz, az Isten ellenségéből Isten barátja lett. De a békesség jelenti az önmagunkkal való megbékülést is. Evangélium nélkül az ember önmagával is egy szüntelen harcban van. Lázad önmaga ellen, sokszor rendszeresen pusztítja magát, gondoljunk csak a káros szenvedélyekre. Az evangélium helyére teszi bennünk is a dolgokat, el tudjuk fogadni magunkat, körülményeinket. S a békesség harmadsorban jelenti az egymással való békességet. Nem lehet úgy Istennel békességben lenni, hogy egymással meg szüntelenűl veszekszünk. Persze ez kettőn múlik, ezért mondja Pál is: amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Mert hiába teszek én meg mindent a békesség érdekében, de a másik háborút akar. De én tegyek meg mindent, ami rajtam múlik, ne én legyek a békétlenség okozója. Én legyek békességre igyekvő ember. Ez az én felelősségem. Ha a másik nem akar békességet, azért majd ő maga fog számot adni az Isten előtt.

            Íme ez a békesség evangéliumának sarúja. Öltsük fel ezt is és harcoljunk benne.

5 Nap. A hit pajzsa  Text. Ef.6,16

            Mindnyájan tudjuk, hogy az ókori és a mai hadviselés között óriási különbség van.Ma már tömegháború, tömegmészárlás van, és nem úgy van mint régen, amikor a csatában két ember küzdött meg egymással életre-halálra. Ma hogyan tudna védekezni egy katona egy rakétávan szemben, hogy atombombáról ne is beszéljünk? 2000 évvel ezelőtt ez egészen másként volt. A régi csatákban ember-ember közötti harc volt, s ott nem a tömegre kellett figyelni, hanem arra, aki ellen a harcot fel kellett venni, aki szemben állt veled.

            Most a fegyvereknek egy második csoportjáról kezdünk beszélni. Eddig az öv, a páncél és a sarú volt terítéken, most jön a fegyverek második csoportja, ami szintén három fegyverből áll. Mi a különbség az első és a második csoport között? Az első hármat a katona már jóval a csata előtt felveszi, a második hármat csak a harc elkezdésének a pillanatában. Az első hármat inkább viselni kell, a második hármat inkább használni.

            Ezen a ponton szólnunk kell arról az izgalmas kérdésről, hogy mi a viszony Isten munkája és a mi cselekedeteink között? Mit tesz az Úr, és mit kell nekünk tenni? Vagy úgy is fogalmazhatunk: hogyan viszonyul Isten kegyelme a mi hitünkhöz? Nagyon fontos, hogy ezt a két dolgot együtt kell látni, soha nem szabad őket egymástól elválasztani. Nem lehet kegyelemről beszélni hit nélkül, sem hitről kegyelem nélkül. A hit Isten ajándéka, de az ember munkája, felelőssége is. A hit egyszerre ajándék és felelősség, munka is.

            Ezen gondolatok után beszéljünk arról a paizsról, mit itt Pál említ. Ez nem egy kis formátumu, kis kerek paizs volt, ahogy azt sokszor a filmeken látjuk, hanem egy nagy, négyszögletű paizs, 2 m magas és 1 m széles, ami mögé a katona teljesen elrejtőzködhetett. Egy nagyon könnyű fajsúlyu fából készült és bőrrel volt bevonva. A bőrt a harc elkezdése előtt jól megnedvesítették. Ez egyfajta tűzálló, tűzoltó anyagként szolgált, hogy a tüzesített nyílak kialudjanak rajta.

            De valaki kérdezhetné, hogy miért volt szükség a pizsra, amikor ott volt a páncél is? Azért mert a test hajlatait is védeni kellett, az arcot és a szemet, amit nyilván nem takarhatott páncél. A paizs úgymond a páncél kiegészítője volt. A páncél és paizs úgy viszonyul egynmáshoz, mint az elmélet és a gyakorlat. Az elmélet nagyon fontos, de a gyakorlattal ki kell egészíteni. Az elmélet az alap, de rá kell építeni a gyakorlatot. A páncél és paizs között nincs ellentét. A hit is pont ilyen. Annak is van elmélete, de nem az a fontosabb, hanem az, hogy kövesse a gyakorlat, valósuljon meg a mindennapokban, különben semmit se ér. A hit nem kirakati tárgy a templomban, hanem használati cikk a hétköznapokban, így is fogalmazhatnánk.

            A paizs egy befedező fegyver. Amint már mondtuk, befedte az egész testet. A hit paizsa is be kell fedje a hívőt. A hit az élet minden területét le kell fedje, minden időre és minden helyzetre érvényes kell legyen.A hitnek az élet minden dolgához köze van, mindenben és mindenütt kell érvényesüljön. De a paizs elsősorban egy védelmező fegyver. A hitnek van egy védelmező, oltalmazó szerepe is. Erről mindjárt még bővebben szólunk. De azt már eddig láthattuk, hogy a hit nagyon sokoldalú. A hit összekapcsol Istennel, de a mindennapokban is a hit által kell forgolódnunk. A hittel védekezni, de adott esetben támadni is kell. A paizsnak akkor kezdődött a szerepe, amikor az ellenség támadásba lendült. Az ókorban a támadás első mozzanata a nyilazás volt. Amikor a két hadsereg már elég közel került egymáshoz, akkor elkezdék kilőni a nyilakat. Ahogy azt filmeken is láthatjuk a nyílvessző végét szurokba mártották és meggyújtották és így lőtték ki az ellenségre. A tüzes nyílnak kettős szerepe volt: először is megsebezni az ellenfelet, de tüzet is akartak okozni, hogy az egész tábor lángba boruljon. A tüzes nyilak különösen veszélyesek voltak, hisz nem csak néhány nyílvesszőt lőttek ki, hanem egy nyílzáport zudítottak az ellenféélre. Az apostol erre azt mondja: ezeket a nyílakat a hívőkre a gonosz lövi ki. A gonosz nem egy absztrakt, elvont fogalom, hanem egy valóságos, élő személy. A Sátán nem egy mesebeli fogalom, hanem egy élő szellemi lény, aki munkálkodik. Ezek a tüzes nyílak nem a megrémült fantázia szüleményei, hanem nagyon is valóságos kísértések a hívő ember életében. Az Isten gyermekei mindig is érezték életükben a gonosz tüzes nyilait. Minél nagyobb a kegyelem valakinek az életében, a gonosz igyekszik annál több és mérgesebb nyilat kilőni rá. Ismerjük ezt például Luther életében. Talán egyik reformátor se tapasztalta meg annyira a gonosz támadásait, mint ő. Nagyon sok kísértése volt, ő maga is sokat beszél ezekről, éspedig úgy, mint amelyek naponkénti eseményei voltak az életének.

            A gonosz már kora reggel elkezdi kilőni a tüzes nyílakat. Már kora reggel olyan gondolatokat ad, amelyek elcsüggesztenek, elkeserítenek, kétségbe ejtenek. Már kora reggel azt akarja elérni, hogy ne a Bibliánkhoz nyúljunk először, hanem a televiziót kapcsoljuk be, vagy a híreket olvassuk el. De lövi a nyilakat napközben és még este is. Lövi a nyilakat Isten parancsolataira, minden parancsolatot megpróbál meggyengíteni, érvényteleníteni, kétségbe vonni. Most ezzel nincs időnk részletesen foglalkozni, pedig megérné részleteiben is látni, hogy miként próbálja a Tízparancsolatot „lelőni” az életünkben. Csak egyet említsek, a tizedik parancsolatot. Hányféle kívánságot, gonosz, irígykedő, ferde kívánságot próbál szívünkbe lőni.

            Ezek után még azt vizsgáljuk meg, hogy miként tudunk védekezni a hit paizsával? Világosan kell mindenek előtt azt látni, hogy ez a paizs nem más, mint a cselekvő, élő hit. A hit tartalmáról az övnél részleteseb szóltunk, most inkább a hit cselekedeteivel foglalkozzunk. A hit legfontosabb cselekedete, hogy belekapaszkodik Isten ígéreteibe. Ábrahám, a hívők atyja is ezt tette, megragadta Isten ígéretét. S így a hit védelmező erővé lett, ahogy Isten mondta neki: paizsod vagyok neked. Úgy lesz a hit paizzsá, hogy hiszek Isten erejében, hatalmában, jóságában, hűségében. A tüzes nyíl akkor oltatik meg, amikor hiszem, hogy Isten elég erős ahhoz, hogy megtartson engem. A hitnek ezt a paizsát kell magunk előtt tartani, akkor nem árthatnak a tüzes nyilak, amiket az ellenség ránk lő. Aki viszont ezt nem teszi meg, az előbb-utóbb a nyilak áldozatává válik.

            A hitnek paizsát használni azt jelenti, hogy én egy másik valóságból élek, amit ugyan nem lehet látni, de aminek erejét naponta meg lehet tapasztalni. A paizs használata se egyik napról a másikra megy, sokáig kell azzal gyakorlatozni, de mi épp ezért járunk Krisztus iskolájába, hogy ott ezt a szent „fegyverforgatást” megtanuljuk. Hogy minél jobban megismerjük az ellenséget, annak módszereit, taktikáit, stratégiáját, de még inkább, hogy megismerjük a mi drága Megváltónkat, Hadvezérünket, aki minket mindig győzelemre vezet. Járjunk hát ebbe az iskolába, gyakoroljuk a hit harcát, vegyük kézbe a hit paizsát, hogy győzelmes életet élhessünk Isten dicsőségére.

6 Nap. Az üdvösség sisakja text. Ef.6,17a

            Tudjuk azt, hogy aki motorbiciklire ül, annak kötelező az ú.n. bukósisakot viselni. Ennek a használata mindenki számára érthető és egyértelmű. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a motoros baleseteknél, sokkal kevesebb halálos baleset történt, ha a sisak a fejen volt, mintha azt nem tették fel. A statisztikák szerint 30%-al kevesebb a súlyos sérülések, és 60%-al az agysérülések száma, ha fenn volt a sisak. Ezért ajánlatos, hogy aki motorozni, sőt már biciklizni akar, az első lépésként vásároljon egy sisakot magának. Ifjúkoromban én is sokat motoroztam és amikor léptem ki a házból édesanyám mindig megkérdezte, hogy nálad van-e a sisak, s ha nem volt, ott előtte fel kellett tegyem azt.

            A keresztyénektől is meg kell kérdezni: nálatok van-e a sisak, mégpedig az üdvösség sisakja? Mi si az üdvösség? Olyan valami, amit a jövőben fogunk megkapni, mondja erre a legtöbb ember.De ha ez így lenne, akkor miért mondaná Pál még földön élő embereknek, hogy vegyék fel magukra az üdvösség sisakját? Az üdvösség már most valóság az életünkben, a jövőben csak teljessé lesz.

            A sisak tehát a fejet védelmezi. A fej egy nagyon fontos testrészünk, hisz itt van az agyunk, szánk, szemünk, fülünk, orrunk. Ha a fej valami miatt megsérül, annak rettenetes következményei lehetnek. Sokan egy súlyos fejsérülés után elveszítik emlékező tehetségüket, minden múltban történt dolgot elfelejtenek, s ez azt jelenti, hogy történik velük valami s egy perc múlva már semmit se tudnak róla. Vagy mekkora nyomorúság öreg korban az érelmeszesedés, az ú.n. Aizheimer kór. Amikor egy idős szülő már nem ismeri fel a saját gyermekeit vagy házastársát. Vagy milyen rettenetes az agyvérzés, amikor az ember egyik fele vagy épp az egész teste lebénul, s egyik pillanatról a másikra mozgásképtelenné válik az ember.

            A fejre óriási szükségünk van a mindennapi életben. De a lelki harcban is. Hisz a fejünkkel dolgozzuk ki a lelki harcban is a stratégiát, a lelki harcot is jól meg kell tervezni, jó taktikára van szükségünk. Nagyon fontos, hogy mit mondunk ki és mit nem. Az se mindegy, hogy egy szót mikor mondunk ki, mindig jól fel kell mérni a helyzetet.

            Jézus is mindig tudta, hogy kit hogyan kell megszólítani, a gazdag ifjúról nagyon jól tudta, hogy mi az érzékeny pontja. Pál apostol nagyon jól tudta, hogy hogy kell megközelíteni a zsidókat és hogyan a görögöket. Nagyon fontos, hogy legyen stratégiánk arra, hogy miként állunk meg ennek a világnak a harcaiban, kihívásaiban. Három kérdéssel kell itt mindenek előtt szembenézni.

            1. Az első kérdés így fogalmazódik meg: mi hasznod van abból, hogy hiszel? Mert sokan erre a kérdésre azt válaszolják: semmi, mert íme az istenteleneknek még jobban megy dolguk, mint a hívőknek, ők lopnak, csalnak, hazudnak és vígan élik világukat. Rövid távon a hit nem látszik kifizetődőnek. Sok hívő ezt így fogalmazza meg: én hiszek s mégis annyi bajom, keresztem, kísértésem, próbám van, miközben a hitetlennek sokkal jobban megy dolga.

            2. A második kérdés így hangzik: hinni, hinni, de mikor látok én ebből az egészből valamit? A lelkészek mind azt mondják a szószékről, hogy higgyek, de én már látni is szeretnék valamit. Mi lesz az Isten ígéreteivel? Mert ez a világ semmit se változik, a helyzet egyre rosszabb lesz. Én már szeretném látni végre, hogy Isten a gonoszokat megbűnteti, az igazakat pedig megjutalmazza.

            3. A harmadik kérdés így tevődik fel: egyáltalán igaz-e mindez? Ki garantálja azt nekem, hogy ami a Bibliában meg van írva, az mind igaz, és mindaz be is fog teljesedni?

            Nos, testvéreim épp e nehéz és gyötrő kérdések között hangzik felénk a parancs: vedd fel az üdvösség siasakját. Mert ezek a kérdések mind a mi fejünkben fogalmazódnak meg. Az ellenség, a Sátán épp a gondolatainkat akarja megzavarni, elhomályosítani, tönkre tenni. Hát épp ezért van szükség az üdvösség sisakjára, hogy a gondolatainkat védjük a kételkedéstől, a hitetlenségtől.

            A római katona sisakja kitűnő minőségű volt. Tiszta rézlemezből készült, forrasztás nélküli volt, hogy a kard ne akadjon meg rajta, hanem lecsússzon róla. A lelki harcban is egy jó sisakra van szükség, ami jól megvédi gondolatainkat, hogy a gonosz gondolatok nehogy beférkőzhessenek a szívünkbe. De mit jelent ez a mi hitünk számára? Az üdvösség sisakja tulajdonképpen a teljes váltságot jelenti, amit az Úr elvégzett értünk. Ennek megértésében segítségünkre lehet egy másik ige, az 1Thessz.5,8, ami szintén az üdvösség reménységének sisakjáról  van szó.

            Hogyan tudjuk mi magunkat megvédeni a gonosz gondolatoktól? Úgy, hogy a teljes megváltásban reménykedünk. A megváltásnak egy részét már megkaptuk, hisz a Golgotán elvégeztetett az engesztelő áldozat. Ennek eredménye a megszentelődés, amikor a Lélek munkája nyilvánvalóvá válik az életünkben. De a teljes megváltás a jövőben fog beteljesedni. A teljes megváltás még várat magára. Mit jelent számunkra ebben az összefüggésben a reménység? A reménység szónak két használata is van, az egyik a világi, a másik a bibliai. A Biblia egészen másképp beszél a reménységről, amint ahogyan a világ beszél arról. A világi szóhasználatban a reménység egyfajta bizonytalanságot fejez ki. Nem tudom biztosan, de remélem. Nem tudom, hogy holnap jó idő lesz-e, de remélem. A bibliai szóhasználatban ez egészen másképp van., ott nem bizonytalanságot, hanem teljes bizonyosságot fejez ki. Az evangélium üzenete a bizonytalankodó embernek és világnak ez: van reménység. A biztos reménység, hogy Jézus jön és vele Isten országa. Bármennyire reménytelennek is tűnjön a helyzetünk ebben a világban, mi a teljes megváltásban reménykedünk. Amikor tehát a keresztyén ember azt mondja, hogy én reménykedem az üdvösségben, ez annyit jelent, mintha azt mondaná: én biztos vagyok az üdvösségben. Az üdvösség sisakja azt jelenti, hogy Isten ígéretei be fognak teljesedni.

            Gondolhatunk ebben az összefüggsében Jézus szavára.: aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Állhatatosnak lenni azt jelenti: megmaradni a hitben, megmaradni a reménységben. Nem engedem, hogy más gondolatok befolyásoljanak, egyedül  csak az evangélium a döntő számomra. Csak a teljes váltságban való reménység tarthat meg minket a harcban. Az Ószövetségben élt hívők nem láthatták meg az ígéretek beteljesedését, nem volt könnyű nekik, mindig csak várni és semmit se látni. Mi is várjuk a Jézus visszajövetelét, úgy ahogy az ószövetségi hívők várták Jézus születését. De a reménység a távoli jövőt közelre hozza. A jövendő számunkra már most elkezdődik. Mondjak erre egy példát: mi megnyomjuk a televizió gombját és a képernyőn megjelenik Donald Trump amerikai elnök. Ő maga kb.10.000 km-re van tőlünk, de a képe csak pár méterre. Ha mi a szívünkben megnyomjuk a hit gombját, a reménység gombját, akkor a hitünk képernyőjén megjelenik a jövendő. A kép nem a valóság, de mögötte ott van távol a valóság. Pár méterre tőlünk nem az amerikai elnök van, csak a képe, de mi tudjuk, hogy Washingtonban ő beszél a Fehér Házban. Pontosan így vagyunk Isten ígéreteivel is. Ezek be fognak teljesedni, mert Isten valóságán, ígéretein nyugszanak.

            Az utolsó dolog, hogy miként kell ezt a sisakot használni? Láttuk, hogy a megváltásnak különböző fázisai vannak. Számunkra ez még nem teljes, de Jézus ott az Atya jobbján gőzerővel dolgozik ennek beteljesítésén. S ez egyszer nyilvánvalóvá lesz. Az üdvösség sisakját úgy használjuk, hogy erőt, bátorságot kapunk a harcra. Tegyük fel hát az üdvösség sisakját, ha nem, akkor nagy veszélyben vagyunk, aki nem az üdvösség reménységéből él, az hamar feladja a harcot. De mi nem ezt tesszük, s így győzni fogunk.

7 nap. A Lélek kardja Text. Ef.6,17b

            Pünkösd első napja van. Egész héten át a bűnbánati istentiszteleteken a lelki fegyverzetről volt szó, s erre a napra maradt e fegyverzet utolsó darabja, a Lélek kardja. Mivel ma épp a Lélek kitöltetésének ünnepe van, nem is lehetne jobb igénk, mint épp ez.

            A hét folyamán láttuk, hogy az ókori harcban a katonák különféle eszközöket, fegyvereket használtak. Sajnos harc akkor is volt és ma is van. Persze mi szeretnénk, ha nem lennének fegyverek, hisz tudjuk, hogy a fegyverkezés, a hadsereg rengeteg pénzt emészt fel, amit jobb célokra lehetne használni. De amíg egy bűnös világban élünk, addig lesznek fegyverek és lesz katonaság.

            De nincs ez másképp a lelki életünkben sem. Jó lenne, ha nem lennének kísértések, harcok, tusakodások, ha harc nélkül tudnánk leélni ezt a földi életet. De amíg ebben a bűnös testben élünk, addig mindig harcolnunk kell a gonosszal. Eddig öt fegyverről beszéltünk: az igazlelkűség öve, az igazság páncélja, a békesség evangéliumának készsége, a hit paizsa és az üdvösség sisakja. Most a Lélek kardjáról fogunk beszélni,  különbözik az előző öt fegyverzettől. A döntő különbség, hogy az eddig tárgyalt fegyverek mind a védelmet szolgálják.. A kard azonban, bár védekezésre is lehet használni, de igazából inkább támadó fegyver.

            Mivel a Lélek kardja az igazság beszéde, vagyis az ige, ezért itt feltétlenül beszélnünk kell az ige és Lélek kapcsolatáról. Tudjuk azt, hogy erről különböző korokban nagyon különbözőképpen vélekedtek az emberek. Voltak olyanok, akik azt mondjak, hogy a Léleknek voltak rendkívűli kijelentései, amiket nem kell az igéhez, a Szentíráshoz kötni. De az ilyen gondolatokra nagyon kell vigyázni. A Lélek soha nem mondhat mást, mint amit Isten az ő igéjében kijelentett. Az ige és Lélek között nagyon szoros kapcsolat van. Mi hisszük, hogy az egész Szentírás mögött a Lélek ihletése áll. Ezért a Biblia számunkra sokkal többet jelent, mint bármelyik más könyv. Az igaz ugyan, hogy a Biblia is egy könyv, azt is emberek írták, az is igaz, hogy a Biblia könyvei magukon viselik íróik személyiségének jegyeit, de mégis valljuk, hogy a Biblia írója maga a Szentlélek. Ő vezette, indította, okította a Biblia íróit. Ha ez nem lenne igaz, akkor az ige nem lehetne a Lélek kardja.

            Ebben a kardban, a Lélek kardjában óriási erő van. Egy lelki erő, győzedelmeskedő, nélkülözhetetlen erő. Próbáljuk ennek az erőnek különböző hatásait, megnyilvánulásait megvizsgálni.

            1: A Lélek első számú munkája, hogy megérteti velünk az igét. A Szentlélek munkája nélkül a Biblia egy érthetetlen könyv az ember számára. Hogy is lehetne Lélek nélkül érteni azt, amit a Lélek ihletett, iratott meg. A természeti ember nem érti meg azt, hogy mi a bűn, de azt sem, hogy mi a a bűnbocsánat, megváltás, kegyelem, új élet. Ezek a szavak, kifejezések neki semmit sem mondanak. Sok évvel ezelőtt a templomunkba tévedtek egyháztól teljesen elidegenedett fiatalok. Hosszú, csapzott hajjal, tele tetoválással. Megláttam őket s behívtam a lelkészi lakásba. Próbáltam velük lelki dolgokról beszélgetni, de ők erre nagyokat kacagtak. Kérték a bocsánatot persze, de mondták, hogy nekik az ilyen szavak, hogy imádkozni, megtérés, annyira idegenek, hogy ők csak kacagni tudnak ezeken, számukra ezek nevetséges dolgok. Igen, ekkor láttam meg, hogy Lélek nélkül a Biblia, a bibliai fogalmak érthetetlenek, sőt egyenesen nevetségesek az ember számára. Csak a Lélek által érthetjük meg a Biblia mély értelmét, erejét, hogy annak személyes üzenete van a mi számunkra.

            2. A Lélek azonban magyarázza is nekünk az igét. Ez már több, mint a megértés.A Lélek például megmagyarázza Isten szentségét, hogy Isten nem tud a bűnnel együtt lakozni, hogy ő rettenetesen haragszik a bűnre. Azt is megmagyarázza nekünk, hogy kik is vagyunk mi tulajdonképpen: lázadók, akik megrontottuk Isten törvényét. De a Lélek magyarázza meg nekünk, hogy ki Krisztus, hogy hogyan végezte ő el értünk a megváltást, hogy mi hogyan üdvözülhetünk. A Lélek alkalmazza az igéket életünk különböző helyzeteire. Amikor egy-egy nyomorúság, fájdalom, gyász ér, akkor megvigasztal. Amikor mi már-már úgy érezzük, hogy nincs tovább, akkor megerősít, s mondja: ne dobjátok el bizadalmatok, mert annak nagy jutalma van. Lehetnek olyan pillanatok, amikor eltávolodunk az Úrtól, ilyenkor ő visszavezet Istenhez. Lehetnek olyan idők, amikor tele vagyunk kételyekkel és feltesszük a kérdést: vajon szeret-e még engem Isten, s ha szeret, akkkor miért engedte ezt meg az életemben? Ilyenkor a Lélek elénk hozza az igét: kicsoda szakíthat el minket az Isten szeretetétől? S jön a válasz, senki és semmi. Milyen erő van ebben az egyszerű mondatban: meg van írva. Jézusnak is ez volt az erőforrása, amikor a Sátán megkísértette.  De ez nekünk is pont úgy segítség lehet az élet nehéz pillanataiban.

            De ezek után tegyük fel itt is a kérdést, hogy miként működik a Lélek kardja az életünkben? A kard először is sebez. Az első pünkösdkor ez a kard átszúrta 3000 ember szívét, ez áll ott szószerint. Ez az első hatás. Megértem, hogy az én bűneim miatt kellett Jézus szenvedjen és meghaljon. De ez a kard gyógyít is. Mert az ige bizonyságot tesz arról, hogy Isten kegyelmes a bűnbánó bűnös iránt. A Léle kardja elől a Sátán menekül. A Sátán az igével nem tudja felvenni a harcot. Jézustól is eltávolodott, amikor az igével szembeszállt vele.

            A Lélek kardja bizonyosságot is ad, megerősít a mi hitünkben. Akinek a Lélek kardja ott van a lelki fegyverzetében, abban egy mély belső erő van és ez tovább árad a körülötte levő emberek felé is. A Lélek kardja minket lelki emberekké tesz. Ezért arra szeretnélek bíztani benneteket, hogy vegyétek bátran kezetekbe a Lélek kardját, mert semmire nincs olyan nagy szükségünk, mint épp erre. Nehogy úgy legyen a Lélek kardjával, ahogy Ptőfi írja a Magyar nemes című versében a nemesek karjáról: fogason függ, rozsda marja, rozsda marja nem ragyog. Nehogy a mi Lélek-kardunk is fogason függjön és rozsda marja, nehogy por lepje be Bibliánkat. Az Isten beszéde legyen mindennapos eledelünkké. Ez nem egy lényegtelen kérdés, ez nem életünk mellékes ügye, hanem központi kérdése. Az Isten beszéde, a Lélek kardja nélkül semmink sincs, sem jelenünk, sem jövendőnk, sem üdvösségünk, se reményünk. Ne nélkülözzük ezt a drága fegyvert, ahogy az ige mondja : áron is vegyük meg az alkalmat, amikor a Lélek kardját magunkra ölthetjük. Legyünk mindig ott, ahol az ige szól.

            Ha a lelki fegyverzetet magunkra öltjük, ha ezeket a fegyvereket használjuk, akkor mi győztes harcot fogunk vívni, s a győzelem után pedig jön a korona. Adja Isten, hogy ez az igehirdetési sorozat is legyen nekünk segítségül a hit szép harcában és legyne egy áldott eszköz a győztes lelki harcban. Így legyen áldott ez a pünkösdi ünnep és utána a hétköznapjaink is.

                                                                                    Lőrincz István

Tanulságos igék Nóéról 7

„ És amikor ivott a borból megrészegedett:” 1Móz.9,21

            Gyülekezetünk egyik presbitere mentős sofőr. Ünnep előtt mondta, hogy sajnos az ünnep egyik napján is kell dolgoznia. Kérdeztem, hogy sok ilyenkor a munka, sok a riasztás? Mondja, hogy rengeteg. Ugyan mi, kérdezem én. Hát a sok részeg ember, akit alkoholos kómában kell kórházba vinni, s ami még szomorúbb, hogy köztük nagyon sok a fiatal, sőt kiskorú is. Ezen a legtöbb ember csak mosolyog, de sokkal inkább sírni kellene, hisz az alkohol, nikotin, kábítószerek nagyon sok ember, család életét teszik tönkre, rövidítik meg.

            A kérdés, hogy mi ennek az oka? Több mindent fel lehetne itt sorolni. Az, hogy sok embernek nincs támasza, biztos pontja az életében. Aztán a szenvedélyek mindig egyfajta menekülést jelentenek a valóság elől. Ez arra is jó, hogy az ember kibújjon a felelősség alól. Sok ember meg azért él ezekkel, mert úgy gondolja, hogy ez neki jár, így boldogabb lesz, élvezheti mindazon lehetőségeket, amiket az élet nyújt.

            Sajnos még Nóéról is azt kell olvassuk, hogy egy adott pillanatban részegen feküdt a sátra közepén. Szinte nem jön, hogy ezt elhiggyük. Hisz ő egy igaz ember volt és Istennel járt. Évtizedeken keresztül engedelmesen építette a bárkát és közben prédikált az akkori világ bűnei ellen. Átélte hitben az özönvizet, a bárkában való élet minden megpróbáltatását. Ma azt mondanánk: Nóé mindenben példaadó, példamutató keresztyén életet élt. És itt most azt olvassuk, hogy részegen s méghozzá meztelenül ott fekszik a sátra közepén.

            Nem tudjuk, hogy erre a részegségre mi adott okot. Lehetett volna egy nagy családi esemény, amit megünnepeltek, vagy valami nagy öröm? A Biblia csak annyit mond, hogy az özönvíz után Nóé gazdálkodásba kezdett, és így szőlőt is termesztett és bort is készített. Ebben önmagában nincs semmi rossz. A Szentírás szép szavakat mond a borról, példáúl, hogy az megvidámítja az ember szívét. Pál is ajánlja a sokféle gyomorbetegséggel küzdő fiatal munkatársának, Timóteusnak, hogy éljen egy kevés borral. Az italkedvelő emberek hivatkoznak is erre, persze a „kevés” szót legtöbbször kifelejtik.

            Nos, akárhogyan is történt, Nóé egy adott pillanatban túl sokat ivott. Próbálkozhatunk azzal, hogy mentegessük a bűnét, mondván, hogy még nem tudhatta a bor hatását, vagy talán egy olyan borfajtát ivott, aminek erősebb volt a hatása, vagy olyan finomnak találta, hogy többet ivott belőle. De ez nem változtat a tényen, hogy az eredmény szégyenletes lett: Nóé részegen, meztelenül, alkoholos mámorban ott horkol a sátra közepén. Egy olyan szent ember, mint ő, aki olyan lelki magasságokat járt be, ki olyan közel volt az Úrhoz, aki kegyelmet talált az Úr előtt, ma azt mondanánk: egy komoly, megtért, hívő ember, akiről már születésekor azt mondták, hogy meg fogja vigasztalni az embereket minden ő nyomorúságukban, nos épp ezzel az emberrel történik most meg ez a szégyenletes, botrányos dolog. Hogyan történhetett ez meg? Mert abban nem kéteelkedhetünk, hogy Isten igéje igaz és őszinte. A Szentírás nem takargatja, még csak nem is szépítgeti Isten gyermekeinek a bűneit, hanem őszintén és nyíltan elénk tárja. Innen is látszik, hogy a Biblia nem csak emberi könyv, mert akkor biztosan elhallgatná szereplői bűneit. Akkor ez az ige is hiányozna belőle.

            De miért mer a Biblia beszélni Nóé és a többi ember bűnéről is? Azért, mert a Szentírás nem a jó emberekről szól, akik kifogástalan magatartásuk által kiérdemlik a mennyet. Ha ez így lenne, akkor egy ember se üdvözülhetne. A Szentírás szegény bűnös emberekről beszél, akik rá vannak utalva Isten kegyelmére, bűnbocsánatára, Jézus vérére. Bármilyen nagyszerű ember is volt Nóé, nem ezért tartatott meg. Üdvössége neki is csak Krisztus által volt. Nehogy abba a hibába essünk, hogy embereket imádunk, dicsőítünk.

            De még egyszer térjünk vissza a botránkoztató képhez. A már idős, az annyi mindenen átment Nóé ott fekszik részegen a sátra közepén. Figyelmeztetés ez az idősödő embereknek, hogy nagyon vigyázzanak, mert idős korban olyan bűnökbe eshetnek bele, ami fiatalságuk idején nem történt meg. Sok hívő ember idős korában rombolja le azt, amit fiatalon szépen felépített. Figyelmeztessen ez a történet arra, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy engem ez vagy az a bűn már nem kísérthet meg. Sok áldott győzelem után is jöhet csúfos vereség.

            De mi a gyermekek reakciója apjuk részegségére? Kám érkezik először a sátorba és meglátja a részeg apját. Kiszalad és elmondja a két testvérének Sémnek és Jáfetnek. Nem olvassuk, de azt feltételezzük, hogy ezt nem mély szomorúsággal, hanem olyan pletyka szinten mesélte el. Azt kellett volna tegye, amit később a két testvére tett, hogy betakarja a mezítelen apját. Mert ez a részegség nem csak Nóét mérte le, hanem a fiait is. Mert sajnos a bűn rontása megmaradt azután is, hogy Nóé és családja áldozatot mutat be és olyan szépen új élethez kezd. A bűn megy tovább sajnos, Nóé részeg, Kám meg csúfolódó lesz. A hívő emberek, az egyház is nagyon vigyázzon, mert a bűn továbbra is az ajtó előtt leselkedik és ránk van vágyódása. De vigyázzunk arra is, hogy miként viszonyulunk a hívő emberek bűnéhez, mert lehet azon szórakozni, lehet csúfolódni, vagy lehet azt elfedező szeretettel hordozni, gyógyulást keresni, harcolni a bűn és következményei ellen.

            Nóé, miután kijózanodik és tudomást vesz a történtekről, megszólal. Különös, hogy eddig Nóénak egy szavát se hallottuk. A szavak nagyon súlyosak, Kámot megátkozza, Sémet és Jáfetet pedig megáldja. Minket ez megdöbbent s feltesszük a kérdést: ilyen súlyos dolog kellett kijöjjön ebből az egész részegségi történetből? Miért átkozódik Nóé a fia felett, miért nem maga felett mond mindenek előtt ítéletet? Sajnos Nóé bűnvallásáról egy szót se olvasunk, hadd reménykedjünk abban, amit Kálvin mond ennek a részenek a magyarázatánál, hogy Nóé azért odaállt Isten elé és bocsánatot kért a bűnére. Mert Isten gyermekeit épp erről lehet felismerni és megkülönböztetni a világ fiaitól. A világ fiai nem hogy nem bánják, hanem még dicsekszenek is bűneikkel, Isten gyermekei azonban megbánják bűneiket és bocsánatot kérnek Istentől s ha kell emberektől is.

            De itt most az Írás mégis azt mondja el, amit Nóé a fiainak mond. Nóé ezzel a beszédével prófétává lesz és világos választóvonalat húz Isten gyermekei és a világ fiai közé. De itt mégsem az átok a fontosabb, hanem sokkal inkább az áldás. És Isten igéje arra hív fel bennünket, hogy mi az áldást válasszuk, és az áldott néphez, az Isten népéhez való tartozást. Ez se tökéletes nép, mert ilyen nincs ezen a földön, és mégis a legnagyobb dolog ezen a világon a Krisztuis megváltott és megszentelt népéhez tartozni.

            Mi ebben a történetben se állhatunk meg Nóénál, mi ebben a történetben is Krisztust látjuk, azt a Krisztust, aki még a kereszten illetve a keresztrefeszítés előtt se fogadta el a bódító italt. Ő nem kábultan akarta elhordozni a mi bűneinket, hanem teljes józansággal és tudatossággal. Ő ezt azért tette, hogy még a részegség bűnében vergődőket, és minden más szenvedélyben és bűnben vergődőket is kiszabadíthassa megkötözöttségükből az Isten fiainak szabadságára.

            Pünkösdkor Isten  a józanság Lelkét küldte el nekünk, hogy mi abban járjunk. Adja Isten, hogy ebben az Új Évben is maradjunk józanok a szó legtágabb értelmében s így hordozhassuk életünkön Isten áldását.

                                                                                                Lőrincz István

Lehetséges cím: Nóé bűne-Isten kegyelme.

Tanulságos igék Nóéról 6

Text.: „Amikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben.” (1Móz.9,14)

            Vásárlásaink alkalmával gyakran az a kérdés, hogy arra az árucikkre, amit épp megvásároltunk, mennyi garancia van? Van olyan, amire 1, van amire 2 év garancia van adva.

            Isten is vállal garanciát, még akkor is, ha ez a szó így nem szerepel a Bibliában. Ez a garancia a szivárvány. Ez az Isten garanciája arra nézve, hogy a világ többet nem fog özönvíz által elpusztulni. Isten meg fogja ettől őrizni az embereket és állatokat egyaránt. Isten tűrelmes lesz hozzánk. S ez egyfajta szerződés, egyfajta egyezség által érkezik hozzánk.

            Ez a vers arról szól, hogy Isten újat kezd az özönvíz után Nóéval és családjával. Ők a jövőt a szárazon kezdhetik el és folytathatják majd. Számíthatnak az Úr jelenlétére és segítségére. Hisz Ő megáldotta őket és azt a küldetést adta nekik, hogy töltsék be a Földet. Megadta nekik, hogy uralkodjanak a növényeken és állatokon, hogy azok nekik legyenek alárendelve, és azok eledelűl szolgálnak nekik. Persze erre azt mondhatnánk, hogy Isten ígérete elég kellett volna legyen nekik, többre miért is lett volna szükségük? De a Bibliában azt látjuk, hogy Isten az Ő szövetségét mindig megerősíti egy jel által. Ezt ráadásnak is lehetne nevezni. Ennek a ráadásnak, ennek a garanciának a jele a szivárvány. Ezek az Isten „extrái, bónuszai” mondanánk mi mai nyelven. Ilyenek a sákramentumok is, a keresztség és az úrvacsora. Ezek is garanciák, az Isten beszéde mellett.

            Milyen csodálatos az, hogy Isten az ígéret mellett szövetséget is köt, ez nagyon fontos a mi számunkra. Így van ez az emberek közötti kapcsolatokban is. Amikor egy nagyobb értékű tárgyat, házat vagy autót eladunk, nem elég az, hogy ígéretet teszünk annak kifizetésére, mert adás-vételi szerződést is kell írni, amelyben pontosan rögzíteni kell a kifizetés módját és idejét. A szó elszáll, a papír megmarad, szoktuk ilyenkor mondani. De mi ennek a szövetségnek a tartalma, mi áll a szerződésben? Hát az, hogy Isten a Földet és a rajta levő életet meg fogja tartani. Nem lesz már többé mindent megsemmisítő ítélet özönvíz formájában. Hogy ebben az ember ne kételkedjen, ezért adja Isten a szivárványt. Tudjuk, hogy a szivárvány az eső végén keletkezik, amikor még esik ugyan az eső, de a felhők már oszlóban vannak és szépen kisüt a Nap. Az Isten tűrelmének és kegyelmének a Napja ez.  A szivárvány önmagában is egy lenyűgöző jelenség a maga csodálatos színpompájával. Nem tudjuk, hogy Nóé előtt volt-e szivárvány? Az írásmagyarázók arra hivatkoznak, hogy ez előtt nincs szó fellegekről. S felhő és eső nélkül nincs szivárvány sem. Ez érdekes kérdés, de úgy se tudjuk megválaszolni, ezt is csak Isten tudja. De nem is fontos. A fontos az, hogy ma van szivárvány és mi gyakran láthatjuk azt az égen. És ez garancia nekünk is arra nézve, hogy Isten kegyelmes hozzánk. Milyen jó ezzel indulni az Új Évre. Milyen jó erre gondolni most az év elején és annak minden napján.

            A szövetség, amit a szivárvány jelképez, az Isten kegyelmének a bizonyítéka. A kegyelem pedig nem más, mint Isten meg nem érdemelt jósága, amivel megbocsátja és elengedi bűneinket. Ez a szövetség Isten kezdeményezéséből van, hisz erről azt mondja: az én szövetségem, az én ívem. Nóé nem kérte Istent, hogy egy ilyen jelet adjon. De Isten adja és Nóé bízhat abban, hogy ez a jel igaz,és ráépítheti egész életét. Ez nagy csoda. Isten az özönvíz után visszavonulhatott volna és azt mondhatta volna: az ember elbukott, csalódtam benne. S tudom, hogy az özönvíz után se lesz jobb, mint azelőtt volt. Az ember szívének gondolatja gonosz ifjúságától fogva. Az emberek éppúgy fognak vétkezni ezután, mint ahogy eddig is tették. Nóé is nemsokára részegen fog feküdni a sátra közepén. Az emberek fel fogják építeni a Bábel tornyát, hogy dicsőséget és nevet szerezzenek maguknak. Nem nekem fogják azt adni, hanem maguknak. Az embereknél semmi se fog megváltozni, minden úgy megy tovább, ahogy eddig is volt.

            A különös az, hogy az ember valóban nem változik meg, de megváltozik Isten. Nem azt mondja: a Föld lakosai vétkeztek. Ezért jött az özönvíz. Most újra vétkezni fognak, s ezért újra fog jönni egy újabb özönvíz. Az ember szíve nem változik meg, de Isten szívében változás történik, hisz nem semmisíti meg többé a Földet, hanem kegyelmes lesz hozzá és erre még garanciát is ad. Ez aztán a kegyelem, ami meg kell döbbentsen minket. Bárcsak el tudnánk csendesedni amikor a szivárványt látjuk, hogy milyen bűnösök vagyunk mi és milyen kegyelmes Isten! És itt ne csak a magunk bűnére gondoljunk, hanem mindarra a bűn-tömkelegre, ami ebben a világban történik. Ha egy picit is átgondoljuk, hogy csak egy nap leforgása alatt is mennyi bűn történik, akkor tényleg csodának fogjuk tartani, hogy Isten még tartja ezt a világot.

            Ez a szövetség azért is különös, mert a későbbi szövetségek, amiket Isten Ábrahámmal, Mózessel köt, s amit majd az Újszövetségben Jézus által köt, csak az Ő népére, az Isten népére vonatkoznak, csak azokra, akik hisznek. Ebben a szövetségben még nincs szó bűnbocsánatról és kiengesztelésről, megváltásról. Ez egy általános, egyetemes szövetség, amit Isten az egész világgal kötött, minden emberrel és minden állattal. Ez a szövetség nyilván nem örökre tart meg minket. Ez az Isten általános, egyetemes kegyelmének a szövetsége, de ami nem elégséges ahhoz, hogy boldogan élhessünk és halhassunk. Akkor hát mi a szerepe ennek a szövetségnek, amit természeti szövetségnek is szoktunk nevezni? Hát az, hogy valahányszor a szivárványt látjuk, arra gondolhatunk, hogy Isten nem vette le kegyelmes, gondviselő kezét erről a világról. Ő gondoskodik erről a világról, annak ellenére, ami ebben a világban történik. Ez a szövetség értelmet ad minden életnek, ami ezen a Földön van. Ez a szövetség azt mondja el, amit a Káténk olyan szépen fogalmaz meg: Isten ezt a világot mintegy kézen tartja és igazgatja. De miért tarja kézen, miért nem semmisíti meg? Hát azért, hogy az evangélium hirdettessék és az emberek megtérhessenek. Azért, hogy a misszió és evangélizáció még folytatódjék. De ez a szövetség felelőssé teszi az embert a világért, a környezetért. Nem bánhatunk felelőtlenül ezzel a Földdel.

            A szivárványt nem csak csodálni kell, a szivárvány parancs és felszólítás: élj az Isten hűségéből. Mert ez a szivárvány megjelent Nagypénteken a Jézus keresztje fölött is. Amikor az ember bűnének a felhője teljességgel elsötétítette az eget. Ott a kereszten a szivárvány szó formájában jelent meg: Atyám bocsáss meg nékik. Fogadd el áldozatomat az ő bűneikért. S utána elhangzott a második szivárvány-szó is: elvégeztetett!

            Mi ebben az Új Évben is erre a keresztre kell figyeljünk és a keresztről jövő szóban kell hinnünk. Lehet, hogy ebben az évben is sötét felhők fognak tornyosulni az életünk egén és az egész világ egén is. De a felhőkön át lássuk meg az ívet, a szivárványt. Most még van felhő,de van szivárvány is. Egyszer majd nem lesz felhő csak szivárvány lesz. Boldogok vagyunk, még akkor is, ha felhők jönnek, de a felhőkön megláthatjuk a szivárványt.

            Különös dolog, hogy az Ur Jézus a mennybemenetelkor egy felhő takarta el a tanítványok szeme elől, de egyszer az idők végén Jézus vissza fog jönni a felhőkön. Mi ebben az Új Évebn is várjuk az Urat. Bizony jövel Uram Jézus!

                                                                                                            Lőrincz István

Tanulságos igék Nóéról 5

Text:”Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: eredj ki a bárkából.  Nóé oltárt épített az Úrnak.”(1Móz.8, 15.16.20)

            Isten gyermekei lépésről-lépésre megtapasztalják, hogy Isten vezeti őket. Nóét is vezette Isten, mindig pontosan megmondta, hogy mit kell cselekednie, hogy mikor kell hozzáfogjon a bárka építéséhez, hogy mikor kell bemenni a bárkába, hogy meddig kell abban maradni, és most itt az ideje annak, hogy kimenjen a bárkából. Mindennek rendelt ideje van, mondja a Prédikátor s Isten gyermekei ehhez is igazodnak egész életük során. Már nagyon nehéz volt ez a „bárkasors”. Talán már kérdezgette is Nóé magában: ki fogok-e innen jutni valaha is? Vajon gondol-e még ránk az Úr, vagy talán elfeledkezett rólunk.

            De az özönvíz elmúlt és a föld ismét száraz lett.S Nóé hosszú idő után újra biztos talajt érezhetett a lábai alatt. Azt gondolhatnánk: elvégre Nóé is látta, hogy a föld száraz, magától is tudhatta, hogy mikor lehet kimenni a bárkából, miért kellett ehhez Isten parancsára várni? De Nóé vár, Isten gyermekeit épp az jellemzi, hogy ők nem a maguk feje után mennek, hanem mindenben Istent kérdezik, az Ő parancsát várják. Isten gyermekeit épp ez különbözteti meg a világ fiaitól, hogy őket érdekli az Isten akarata, nekik fontos, hogy egy-egy dologban mit mond Isten. A hitetlen ember megy az ösztönei, a maga érzései után, vagy épp együtt úszik az árral, ahogy mások tesznek, ő is úgy cselekszik. Nóénak várni kell az Isten szavára.S milyen jó, hogy neki, nekünk egy beszélő Istenünk van.

            Mit jelent ma nekünk a beszélő Istenre várni? Hát azt, hogy imádkozva olvassuk a Bibliát, s kérdezzük szüntelen:Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Persze az is igaz, hogy nem minden helyzetben kapunk egészen konkrét eligazítást. Sokszor sokat kell gyötrődni, amíg megtaláljuk a megoldást.

            Mi az első dolog, amit Nóé tesz a bárkából való kijövetel után? Ő egy oltárt épített és állatokat áldozott azokból, amik a bárkában voltak. Nem különös ez? Kijönni egy bárkából s mindenütt a pusztítás jelei, tetemek, rothadt állatok és növények, miért kell itt hálát adni? Hát mindenekelőtt azért, hogy Isten megtartotta őket ebben az ítéletben. Hogy eddig eljuttatta őket. Hogy minden próbán átvezette, hogy kirendelte eddig mindazt, amire szükségük volt. Az oltár egy mindenki által látható jel volt., ami azt mutatja, hogy Nóé kész volt mindenki előtt megvallani hitét.

            Amikor Nóé ezt az oltárt felépíti, nem csak magára, családjára és az akkori egyházra gondolt, ami pillanatnyilag csak nyolc emberből állott. Amikor ő a tiszta állatokat feláldozza , akkor ez sokkal többet jelent. Azt jelenti, hogy ő most azt az egész földet, amit lát és amit be fog lakni, az Istennek ajánlja, neki szánja. Nóé ezzel az oltárral az egész teremtett világot az Isten, a Teremtő kezébe helyezi. Jó nekünk ezt tudni, és jó  ha ez megvigasztal minket: nem csak én vagyok Istené, nem csak az egyház az Istené, hanem az övé ez az egész világ. Azok is, akik nem hisznek benne, s még azok is, akik harcolnak ellene.

            Hogy válaszol Isten Nóé oltár-építésére? Mert ez a legfontosabb.Mert mi sok mindent tehetünk, de a kérdés mindig az, hogy mit szól mindehhez az Úr? Kain és Ábel is áldoztak, de a Kain áldozatát nem fogadta el Isten. Azt olvassuk, hogy Isten megérezte az áldozat jó illatát. Ezt így is mondhatnánk: Isten örült a Nóé áldozatának, elfogadta az áldozatát. Az áldozat azonban valami mást is mutat, mégpedig azt, hogy Nóé is csak egy bűnös ember, akinek szüksége van a helyettes áldozatra.

            Most mi épp Karácsonyt ünneplünk. Azt, hogy a Megváltó megszületett. De mi azt is nagyon jól tudjuk, hogy Ő halálra született, azért született, hogy a Golgotán érettünk, a mi bűneinkért engesztelő áldozat legyen. Ez volt az az áldozat, amit Isten elfogadott, ami megváltásunkat jelentette. De akkor nekünk most már nem kell semmit se tenni? Akkor minden mi igyekezetünk, munkánk felesleges és hiábavaló? Nem!  Csak azt kell világosan látnunk, hogy mindaz, amit mi teszünk hálából jöhet, azért az áldozatért, amit Isten Krisztusban értünk elvégzett. Mi azért szánhatjuk oda magunkat élő áldozatúl az Úrnak, mert Ő már előbb odaszánta magát értünk. Ez persze csoda, nem mindenki jut el idáig, nem mindenkinek a szívét mozgatja meg ez az áldozat. Nem mindenki gondolja végig Karácsonykor, hogy mi is történt, mit is jelent Jézus eljövetele. A legtöbb ember számára ez az ünnep is csak futó hangulat, emberi érzések, szokások, alkalmak. Bárcsak mi egyre jobban értenénk és egyre jobban mozgatna meg minket Isten érthetetlen szeretete.

            Ebből az igéből még egy nagyon fontos dolgot kell megértenünk. Isten itt ígéretet tesz Nóénak: Isten nem fogja többé megátkozni a földet az ember bűnéért. Ez egészen más, mint amit az özönvíz előtt mondott. Akkor Isten megátkozta a földet. Hogy töviset és bogáncskórót teremjen. Mondhatná valaki: de hát ez most is így van, még mindig tele van a föld tövissel és gyommal. Mit jelentsen akkor ez? Hát azt, hogy Isten nem fogja többé elpusztítani a világot özönvíz által. Vajon miért? Megváltoztak volna az emberek? Jobbak lettek volna? Sajnos ez nem így van. Az ember szívének gondolatja gonosz ifjúságától fogva, ez ma is így van. S Isten mégis azt mondta Nóénak, s ez ma is érvényes, hogy többé nem pusztítja el a világot özönvíz által. Szinte hihetetlen, érthetetlen ez. Az ember nem változik meg, ezért megváltozik az Isten. Az ember nem lesz jobb, de Isten könyörülőbb és irgalmasabb lesz.

            Isten megígéri az évszakok váltakozását, s hogy mindig lesz vetés és aratás, hideg és meleg, nappal és éjszaka. Most, amikor a klímaváltozás miatt akkora félelmek vannak az emberekben, most amikor mindenki mondogatja, hogy már nincs ősz és nincs tavasz, mert a télből megyünk a nyárba és a nyárból a télbe, olyan jó ennek az igének a vigasztaló üzenetét meghallani, szívünkbe fogadni. Most, amikor annyit aggódunk a magunk és a világ jövője felől, olyan jó érezni, hogy nekünk egy gondviselő Istenünk van, aki ezt az egész világot minetegy kézen tartja és igazgatja, ahogy azt a káténk szépen mondja.

            Ahogy már mondtuk, ma sok ember hitetlenül él, lelkileg vak annak a sok csodának a meglátására, amit Isten teremtett, és annak a meglátására, ahogy Ő ma is szüntelenül cselekszik. De boldog ember az, aki hisz Istenben, s aki hálás Istennek mindazért, amit életében megtapasztalt. S hálásak lehetünk azért, hogy Isten ezt az ígéretét mind a mai napig meg is tartotta. Isten szava évezredeken át igaznak bizonyult.

            Nóé már akkor hálás volt Istennek és bízott benne, amikor Krisztus születése még távol volt, s amikor egy puszta és kietlen világ állt a szemei előtt. Mennyivel inkább bízhatunk benne mi, akik most épp azt ünnepeljük, hogy a Megtartó, a Szabadító megszületett, eljött ebbe a világba. És mi abban is bízunk, hogy Ő nemcsak eljött, hanem el is fog jönni. Mi most már az Ő második eljövetelét, visszajövetelét várjuk dicsőségben. Addig pedig építgessük oltárainkat, tegyük Isten iráti hálából mindazt, amit Isten nekünk parancsol és amire Ő nekünk erőt ad. Ezen gondolatokkal legyen áldott Karácsonyi Ünneplésünk .

                                                                        Lőrincz István

Tanulságos igék Nóéról 4

Text.„Este megjött hozzá a galamb, és íme leszakított olajfalevél volt a csőrében.” (1Móz.8,11)

Sokszor kicsi dolgok nagy jelentőségűnek bizonyulnak az életben. Egy jelentéktelennek tűnő esemény meghatározhatja az egész további életünket. Egy ilyen kicsi dolog ebben a történetben: egy galamb, aminek csőrében egy olajfa levele van. Mert mi is egy ilyen falevél? Ősszel millió falevél van a földön. Sokszor rá se nézünk le se hajolunk egy ilyen falevélért. Az ősszel lehullt faleveleket egyszerűen összeseperjük s vagy elégetjük, vagy pedig a szemétbe dobjuk. De ebben a történetben más a helyzet. Aligha üdvözölt ember a földön ekkora örömmel egy falevelet, mint épp Nóé, amikor azt meglátta azt a galamb csőrében.

            A 8-ik fejezet elején azt olvassuk, hogy Isten megemlékezett Nóéról. Mit jelentett ez? Hát azt, hogy elállt az eső, s a víz már nem ömlött a forrásokból.Ez nem véletlen volt, hanem annak a következménye, hogy Isten megemlékezett Nóéról. Gondoljunk csak bele Nóé és családja helyzetébe. Ott vannak a bárkában a sok állattal, s amerre csak látnak csak víz. Nincs se íránytű, se vilálágítótorony, csak céltalanul hánykolódni a vizeken. Nem kis hitpróba ez Nóé és családja számára. A múlt mögöttük, a jelen szorongató, a jövő meg bizonytalan. Az egyetlen, amit Nóé megragadhatott, az Isten ígérete volt, hogy ők életben fognak maradni.

            Nos, ebben a nyomott hangulatban emlékszik meg Isten Nóéról. Ez nem jelenti azt, hogy eddig nem gondolt volna rá, hisz ahogy a próféta mondja, Ő mirólunk soha nem feledkezhetik el. Mikor Isten megemlékezik, akkor mindig cselekszik is. Amikor gyermekeiről emlékezik meg, akkor mindig kegyelmes cselekede következik. Jusson ez mindig eszünkbe, amikor nehéz helyzetben vagyunk. Istem megemlékezik az Ő gyermekeiről, az Ő egyházáról.  De Krisztusban és Krisztusért megemlékezik az egész világról is. Ha Isten ezt nem tenné, akkor már nem is lenne világ. Csak mi is emlékezzünk meg az Úrról. Emlékezzünk meg arról, hogy minden vasárnap a templomajtó tárva-nyitva áll előttünk, hogy asztalához járulhatunk, hogy hallgathatjuk és meg is cselekedhetjük az igét.

            Az, hogy Isten megemlékezik, még nem jelenti azt, hogy a dolgok egy csapásra rendbe jönnek. Látjuk ezt a Nóé történetéből is. A víz egy erős szél által elkezdett apadni, ami itt akár a Szentlélek munkájára is emlékeztethet minket. De Nóé még mindig nem mehetett ki a bárkából. Eltelt egy jókora idő, amíg a víz folyamatosan apadt és a bárka megfeneklett egy hegy tetején. Ekkor Nóé kiengedett egy hollót a bárkából. Nóét Isten mintegy gyakorolta a hitben és reménységben. A holló egy ragadozó madár, amelyik döglött tetemekből él. Amit ő talál, az nem az élet jele. De a galamb nem ragadozó madár. Ő növényekkel táplálkozik. Ha a galamb talál valamit, az sokkal jobb jel, mint ha a holló találna. Ha a galamb meg tudna kinn élni, akkor Nóé tudhatja: már van új élet, van új föld, vannak növények. Amikor először engedte ki a galambot, az nemsokára visszatért. Semmit se talált. Nóénak még várnia kell. Ezt is meg kell tanulni az Isten iskolájában. De azt is, hogy egyszer eljön az Isten ideje. S ekkor Nóé kiengedi másodszor is a galambot s az visszatér a csőrében egy olajággal. Ez annak a jele, hogy a termetett világ újra lakható. A bárkából nemsokára ki lehet jönni. A galamb este felé tér vissza a bárkába. Ha délben jött volna, Nóénak nem kellett volna annyit várakozni. Nóét így neveli Isten türelemre, hosszútűrésre, mert ezekre még ezután is sok szüksége lesz.  Amikor várunk valamire, akkor érezzük, hogy teljesen rá vagyunk utalva Isten kegyelmére, segítségére, s ez egy olyan áldott megtapasztalás. Meg kell tanulni, hogy Isten óráját s így az Isten idejét nem mi hordjuk a mellényzsebünkben. De azt is, hogy Isten ideje mindig a legjobb idő, Ő nem siet, de soha el sem késik.

            Lehet, hogy a galamb akkor tért vissza, amikor Nóé már nem is reménykedett abban. Merítsünk ebből erőt és vigasztalást. Hisz mi is türelmelenkedhetünk, mi is kérdezhetjük: miért nem segít már Isten, miért nem hallgatja meg imádságomat? Az este jelenti a Szentírásban az öregséget is. Erről az életszakaszról mindenki olyan lemondással beszél, mintha ennek már nem is lenne értelme, mintha ennek nem is lennének áldásai. Pedig íme vannak, lehetnek, csak el kell azokat is kérni Istentől és meg kell látni az abban adott lehetőségeket.

            Mivel tér vissza a galamb? Egy olajággal, egy semmiséggel mondanánk mi. Persze, Isten adhatott volna sokkal nagyobb dolgot is, szólhatott volna egy mennydörgésben, hatalmas szélben. De küldhetett volna egy angyalt is a bárkába, hogy azáltal mondja el az örömhírt. Sok ember azt mondja, hogy Ő hinne Istenben, járna templomba, ha Isten valami nagy dolgot cselekedne az életében. Ha lenne egy látomásuk, ha történne egy csoda. De a prédikáció, a Szentírás, az nem valami nagy durranás.

            De Isten általában kicsiny, megszokott dolgokon keresztül szól hozzánk. Kicsinységekkel, amikre az emberek nem sokat adnak. Pedig a galamb olajfalevéllel a csőrében, az Isten hűségének a jele. És Nóénak ezzel kellett beérnie. S Nóé boldog volt, s mi is boldogok vagyunk, ha kicsiny dolgokban is meg tudjuk látni Isten munkáit. Milyen nagy öröm volt a zsoltáros számára, amikor meglátta a verebet és a fecskét, hogy a templom oltáránál fészket rakhatott, milyen boldogok lehetünk, ha azt halljuk, hogy Isten a hajunk szálait is számon tartja és akarata nélkül még az sem eshetik le a fejünkről. Nóé hite most ebből a kicsiny jelből kellett táplálkozzon. Ezzel a kevéssel is meg kellett elégedjen. Ebből meg kellett értse, hogy a szabadulás órája már közel van.

            Péter apostol számára a bárka és az abban való megtartatás a keresztség képe lesz. Nóé a vizen át az életre megy s a mi megtartásunk jegye is a vízzel elvégzett keresztség. Mert mi is történik, amikor megkereszteltetünk? Krisztussal együtt eltemettetünk az Ő halálába , hogy feltámadjunk egy új életre. Sajnos a mi egyházunkban a keresztséget nem sokra értékeljük, kicsiny dolognak tartjuk, egyháztagjaink óriási többsége még a keresztelése dátumát se tudja. Az igaz, hogy a keresztség nem üdvözít senkit, ha később azt nem párosítja hittel, de az is igaz, hogy a keresztség mégis azt hirdeti, hogy Isten Jézus Krisztus értünk halálba adta, hogy nekünk bűnbocsánatunk és örök életünk legyen.

            Talán ezek után azt kérdezheti valaki: hát igen, Nóéval valóban csodálatos dolgok történtek, Isten neki tényleg kegyelmet adott, de nekem? Velem mi lesz? Én nem vagyok Nóé, én nem vagyok ismert ember. Számomra van fogódzó, számomra van megtartás? Mi által juthatok én üdvbizonyosságra, miből tudhatom, hogy Isten gyermeke lettem? Valami különös jelre, valami különös csodára kell várjak? Nem! Higgy abban, amit Isten feletted is ígért a keresztelésed alkalmával. Ez nem volt semmiség. Hivatkozz erre Istennél: Uram, hát emlékezz arra, hogy engem szövetségedbe fogadtál, Uram bontakoztasd ki ennek minden ajándékát és áldását az életemben.

            Nóénak megadatott, hogy meglássa az új földet. Isten igéje nekünk is arról tesz bizonyságot, hogy mi is új eget és új földet várunk. A Szentírás utolsó könyve azzal fejeződik be, hogy a régiek, vagyis a régi föld elmúlik és minden újjá lesz. Akkor már nem lesz szükség a galamb csőrében levő olajfalevélre, nem lesz szükség a sákramentumokra, sőt nem lesz szükség az egyházra, a templomra sem. Akkor ott leszünk az új teremtés boldog valóságában, ahol már bűn nem lesz, hanem Isten lesz minden mindenekben.

                                                                                    Lőrincz István