Barangolások bibliai tájakon:Jerikó

Jerikóról először a kémek kiküldésének történetében olvasunk.A kémek Sittimből, a Jordán keleti partjáról indulnak. Az egyik nagy kérdésük, hogy hogyan fogják a stratégiai fontosságú Jerikót kikémlelni? Ki fogja ott őket befogadni, s hogy tudnak az ottani vezetők szeme elől rejtve maradni? De Isten vezeti őket. De hova? Egy parázna asszony házába. Valóban különösek az Isten útjai. Ez az asszony már hallott arról, hogy közeleg egy nép Jerikó felé, s Isten nekik ígérte ezt a várost. S Ráháb, mert úgy hívták ezt az asszonyt, ezt el is hiszi. Isten csodálatos módon hitet munkál az ő szívében. S ő lesz a szabadulásuk eszköze. S ami még különösebb, ez a parázna asszony bekerül Jézus nemzetségi táblázatába, az Ő egyik ősanyja lesz, a moábita Rúthal együtt. Ők megelőznek sokakat az Isten országában, akik pedig származásuk szerint ott lehettek volna, de engedetlenségük miatt kiestek onnan. Az ő életében szépen láthatjuk, hogy mit tud Isten elvégezni egy ember életében, egy olyan embernek az életében, aki nem sokat ígért emberileg, de aki hitt és hite jó gyümölcsöket termett. Mi az ilyenekre sokszor kimondjuk: kutyából nem lesz szalonna. De ahogy valaki találóan mondta, Isten az a hentes, aki a kutyából a legfinomabb szalonnát tudja készíteni. Ez a történet arra bátorít minket, hogy senkiről se mondjunk le, mindenki felől legyünk jó reménységgel. Az Isten nagyobb a mi szívünknél, Ő feljebb tud cselekedni, mint amint azt mi elképzelni tudjuk. Ezt a saját életünkben is megtapasztalhatjuk naponként.

            Nincs annál csodálatosabb dolog, amint amikor Isten ígéretei beteljesednek a mi életünkben. Mert Isten nekünk is sok ígéretet tett személyes életünkre nézve is. Ezeknek mi is bizalommal várhatjuk a beteljesülését. Milyen csodálatos és bátorító lehetett Józsué számára is, amikor Isten megígérte neki, hogy Jerikó városát be fogják venni. Falai le fognak kéz érintése nélkül omlani. Isten maga fog gondoskodni, hogy ez az első nagy akadály elvétessék az útból s így elkezdődhessen Kánaán földjének birtokba vétele. S Józsué rá meri bízni magát Isten ígéretére, engedelmeskedik Isten parancsainak. Pontosan azt teszi, amit Isten mond neki. Hét egymásutáni napon körül kell járják a várost. Isten ilyen módon fogja a várost nekik adni. Ha hitben meg fogják tenni, amit Isten nekik parancsolt, akkor a város az övék lesz. Isten tőlünk is hitet kér és vár az ő ígéreteire nézve. Ha hiszünk előttünk is lehullhatnak akadályok, bűnök, lehetetlennek és megoldhatatlannak látszó problémák. Merjünk hát hinni és bízni az Úr ígéreteiben!

            Jerikó vastag falai valóban leomlottak Isten beteljesítette az ígéretét, és az első kapu megnyílt előttük a Kánaán földje felé. Isten az ígéret mellé azonban egy különös tiltást is adott, és ez az volt, hogy Jerikó romjait nem volt szabad eltakarítani, ezt a várost nem volt szaband újjáépíteni. Vajon miért, tesszük fel mi a kérdést? Nyilvánvalóan azért, hogy ez egy jel maradjon Izrael egész népe számára, az Isten szabadító hatalmának a jele. S annak a jele is, hogy Isten megbűntette Jerikó lakóinak pogányságát, bálványimádását, istentelenségét. Ezért nem volt szabad ezt a várost újjáépiteni. Aki ezt mégis megteszi, az el fogja veszíteni legidősebb és legfiatalabb gyermekét. Isten nagyon komolyan veszi és számon is kéri ennek a parancsnak a teljesítését. De tudjuk, hogy Izrael népe ennek a parancsnak nem engedelmeskedett, s a város újra felépült s az átok is beteljesedett. Ennek a mi időnkben is komoly lelki üzenete van. Vajon nem az történik, hogy a mi időnkben olyan dolgokat építünk, engedünk meg, amik ellen atyáink, az előttünk járó nemzedékek még nagyon komoly, sokszor vérre menő harcot folytattak? Olyan bűnökkel szemben vagyunk engedetlenek, amiket Isten világosan megtiltott. Gondoljunk csak az élet tiszteletére, a megfogant magzatok ápolására. Nem azért fogyatkoztunk meg olyan vészesen, mert ezt a parancsolatot nem vettük komolyan? S mennyi áldozatot szednek a káros és bűnös szenvedélyek, amiket Isten szintén szigorúan megtiltott, amikre őseink a hitvallásban azt mondták, hogy magad rontására ne törj és önmagadat könnyelműen veszedelembe ne ejtsed! Hányszor építenek az újabb nemzedékek a bűn, a hitetlenség fundamentumára, holott az egyetlen igaz fundamentumra, Jézus Krisztusra kellene építeni. Aki erre épít, az élni fog, annak munkáján áldás lesz. Gondoljuk hát jól meg, hogy mit és mire építünk.

            Talán az egyik legnehezebb dolog az életünkben, amikor elveszítünk valakit, aki értékes és kedves volt a mi számunkra. Aki már átment ezen, az tudja, hogy milyen nehéz próba ez. Elizeus próféta nagyon nehezen tud megválni az ő mesterétől, példaképétől és elődjétől, Illéstől. Ő ott akar maradni mellette, pedig Illés azt mondja neki, hogy maradjon Gilgálban, miközben ő Béthelbe kell menjen. De Elizeus megy vele, ott tudatják vele a prófétafiak, hogy Illést magához veszi az Úr, de Elizeus továbbra is ragaszkodik hozzá, Jerikóban ugyanaz történik, a prófétafiak ott is készítik őt az elválásra, de ő még mindig nincs kész erre a szomorú eseményre. Végül aztán, amikor átmennek a Jordánon Isten elragadja Illést, Elizeus ott marad egyedül, bánata jeléül megszaggatja ruháit. Hogyan tovább, hisz ő nem tudja elképzelni az életét Illés nélkül?

            Ez bizony velünk is megtörténhet. Milyen tehetetlennek, tanácstalannak érezheti magát valaki, aki úgy érzi, hogy a legfőbb támasza, társa, szülője, lelki vezetője vétetett el! Mi is kérdezzük ilyenkor Elizeussal: hol van az Úr?  De Isten nem hagyja magára a magára maradt prófétáját. Amikor ott áll a folyó előtt megmutatja neki hatalmát és segítségét. A víz szétválik előtte. Ez jel arra nézve, hogy Isten vele lesz, és megsegíti őt minden útjában. Ezt megtapasztaljuk mi is ilyen és ehhez hasonló helyzetekben. Mi azt gondoltuk, hogy nincs tovább, de Istennel mindig tovább lehet menni.

            Elizeus az Illés elragadtatása után ismét visszatér Jerikóba. Ott várja is már egy nehéz helyzet. A víz ihatatlan és ettől mindenki nagyon szenved. Az Elizeus jövetele reménységgel tölti el a város lakóit. Elmondják neki a bajt, s bíznak abban, hogy segíteni tud. A próféta az Úr nevében a romlott vízbe sót dob, a víz meggyógyul és az élet élhetővé lesz. Ezt az igét sokféleképpen érthetjük, itt Elizeus Jézus előképévé válik. Ő is eljött egy olyan világba, ahol nem csak a víz, hanem minden megromlott. De Ő azért jött, hogy ezt a mi megromlott életünket, világunkat meggyógyítsa. Mi odahozhatjuk életünket a keresztjéhaz és a vére megtisztít minket. Megváltó szeretetének sójával gyümölcsözővé teheti az életünket.

            Jerikó áldott események színhelye lesz. Ott nyer gyógyulást a vak Bartimeus, akinek az addigi élete egy rémálom volt. Rá volt utalva mások könyörületére, alamizsnájájára. De ha Isten valamit elvesz, ad is mindig valamit. Ha nincs látása van hallása, ha nem láthatja, akkor hallhatja, hogy Jézus arra megy el. Azonnal elkezd segítségért kiáltozni. És Jézus meggyógyítja őt. Jézus ma is gyógyító Úr, merjünk kiáltani hozzá.

            A legismertebb jerikói történet kétségtelenül a Zákeusé. Ő a külső szemlélő számára egy sikeres, fényes karriert befutó, gazdag ember volt. De Jézus és Isten országa számára elveszett volt. És Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Születésünktől fogva mi is elveszettek vagyunk. De Ő keres minket is. Keresett már a keresztségben, konfirmációban, igehirdetésekben, igékben, életünk eseményeiben. A kérdés csak az, hogy mi már megnyitottuk-e szívünk ajtaját előtte, mert Ő ma nálunk akar lenni. S ha Őt beengedjük, akkor ott már Ő uralkodik. A Zákeus élete megváltozik, s aki eddig kíméletlenül harácsolt, az most vagyonát osztogatja másoknak. Így tud Jézus embereket újjá teremteni! Minket is.

Olvasandó igék: Józsué2,1, 6,2.26, 1Kir.16,34, 2Kir.2,4.18-22,Luk.18,35, 19,1.5, 1Kor.3,11, Zsid.11,30

                                                                                    Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon:Olajfák hegye

            Az Olajfák Hegye 800 m magasságban fekszik tengerszint felett és mintegy száz méterrel magasabb,mint a város többi része. Ez nagy áldás a város számára, hisz kifogja a szárító szeleket s így a város növényzete elegendő nedvességhez jut. Nagyon szereti itt az olajfa. Az Újszövetségben tizenkét alkalommal van szó erről a helyről. Jézus itt mondta el megdöbbentő szavait a templomról, ami az egész nép büszkesége  volt, és elpusztíthatatlannak hitték, hogy egyszer az teljességgel el fog pusztulni. S után elmondja híres beszédét az utolsó időkről és annak jeleiről. Érdemes ezt újra és újra elolvasni, és elgondolkodni annak tartalmán.

            Az Olajafák hegyén Jézus egyszer keményen összement a farizeusokkal. Ők ekkor megpróbálták tőrbe csalni. Egy asszonyt hoztak itt elé, akit házasságtörésen kaptak. A farizeusoknak ez most kapóra jön, s elérkezettnek látják az időt, hogy Jézus ellen  egy jó ürügyet találnak. Az asszonyt Jézus elé lökdösik, és felteszik a kérdést, hogy mi Jézus véleménye erről az egész dologról. Úgy gondolják, hogy most akármit is mond Jézus csapdájukba esik. Ha azt mondja, amit a mózesi törvény, hogy meg kell kövezni az asszonyt, akkor a nép fog elfordulni tőle, hisz akkor az irgalomról, bűnbocsánatról szóló szava hiteltelenné válik. Ha azt mondja, hogy meg kell bocsátani, akkor meg még jobb nekik, hisz akkor azzal lehet vádolni, hogy megerőtlenítette a mózesi törvényt. S akkor nyilvánvaló lesz, hogy nem ő a megígért Messiás. De Jézus azt mondja: aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ. S ekkor megszólal a lelkiismeretük s ez által vádoltatva szépen, szó nélkül elmennek.

            Jézus napjai se voltak feszültéségmentesek. Sok szolgálat, vita, viaskodás, nagy emberi tömeg, sokféle nyomorúság, ez mindennapos volt az ő életében. Sokat tanított, sokat gyógyított, sokat vitázott.Ilyen zsúfolt és nehéz nappalok után szüksége volt arra, hogy éjszaka teljes csendben lehessen, hisz emberi természete szerint éppúgy elfáradt, kimerült, mint mi. De az Olajfák Hegyén nem csak pihent, aludt, hanem nagyon sokat imádkozott is. Itt beszélhetett meg mindent a mennyei Atyjával. Ilyen helyre nekünk is szükségünk van. Persze, nem biztos hogy ez valahol egy hegyen, erdőben kell legyen, hisz lehet otthon is egy belső szobánk, de azért nekünk is kell időről-időre egy kis világtól való elvonulás, ahol senki se zavar, ahol mobiltelefonunkat is kikapcsolhatjuk, és minden zavaró tényezőt kiiktathatunk életünkből, hogy teljes csendben Istennel legyünk, imádkozzunk.

            Az Olajfák Hegyéhez kötődik azonban egy egészen rendkívüli esemény. Nisszán hónap tizedik napja van. Ezen a napon minden férfi vett egy bárányt, vagy ha szegényebb volt egy gidát, hogy azt megegye a családjával együtt kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Bort is ittak és énekeltek is ezen az éjszakán. Az étkezés közben és a végén is énekeltek néhány zsoltárt. Olyan zsoltárokat, amikben a hálaadás az alaphang. Így tette ezt Jézus is a tanítványaival együtt. Hisz ők egy családot alkottak, ahol Jézus töltötte be a családfő szerepét. A vacsora után ők is énekeltek, Jézussal az élen. Micsoda érzés lehetett  Jézus számára dícsérő, magasztaló énekeket énekelni abban a tudatban, hogy néhány óra múlva rettenetes szenvedés vár rá. Ó, milyen követendő példakép ő ebben mindnyájunk számára. Akik őt megismerik, azok tudnak általa ilyen helyzetekben is énekelni, amikor testi-lelki fájdalmak éjszakája jön el életükben. Az Olajfák Hegyén Jézusnak meg kell vívni a leggyötrelmesebb harcot, a keserű pohár elfogadását. Ez neki se volt könnyű és nekünk se az, de ő ebben is előttünk járt, s példát mutatott. Ahogy Jézus ott elfogadta a szenvedést, úgy fogadhatjuk azt el mi is. Persze a mi szenvedésünk nem hasonlítható az ő szenvedéséhez. Ő az egész világ bűnét vette ott magára, az Atya bűn ellen való rettenetes haragját. A mi szenvedésünk nem megváltó szenvedés, az csak azért van, mert így is formál minket a mi Urunk. A szenvedés kohójában tisztulunk, előbbre jutunk a megszentelődés útján.

            A tanítványok sokszor tették meg Mesterükkel az utat a városból a hegyre és vissza. Így volt ez akkor is, amikor Jézus utoljára volt velük mennybemenetelekor. Jézus ekkor lelkükre kötötte, hogy menjenek vissza a városba, ne távozzanak el onnan, mert itt kellett bekövetkezzen a pünkösd napja, a Szentlélek kitöltetése. Az engedelmesség áldott gyümölcsöket terem az életükben, de a miénkben is. A Lélek hozzánk is akkor jön, ha engedelmesek vagyunk, ha hallgatunk Urunk szavára.

            Az Olajfák Hegyéről már a próféták is jövendöltek. Zakariás próféta beszél a végső időkről, amikor az Olajfák Hegye ismét fontos szerepet kap az üdvtörténetben. A nagy kérdés, hogy ez a prófécia Jézus első eljöveteléről szól-e vagy a másodikról is? Bizonyára mind a kettőről. Az Írások szerint az Olajfák Hegye még egyszer a világtörténelem középpontjába kerül, a Jézus visszajövetelekor. Persze ennek részleteit csak az Úr tudja, de a próféciák be kell teljesedjenek. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben is azt olvassuk, hogy az angyalok azt mondják a tanítványoknak, hogy Jézus úgyanúgy fog visszajönni, ahogy elment. Ez nyilván vonatkozhat a mennybemenetel illetve a visszajövetel módjára, de bizonyára a helyére is.

            Nyilvánvaló, hogy nem a mi dolgunk ez, a mi dolgunk az, hogy Szentlélekkel megtöltekezve tegyünk bizonyságot a mi feltámadott Urunkról az embereknek, s az ő feltámadott élete legyen nyilvánvalóvá a mi halandó testünkben és életünkben. Mi legyünk készek, lámpásaink égjenek, hogy amikor felhangzik a kiáltás: ímhol jön a Vőlegény, siessünk elébe menni!

Olvasandó igék: Zak.14,4, Mát.24,3, 25,6, 26,30, Luk.21,37,  22,39, Ján.8,1.7,    Ap.csel.1,11-12, 2 Kor.4,11

                                                                                                Lőrincz István

Lieve vrienden!

In de laatste jaren heb ik de gewoonte ingeleid, om Jullie met de grote feesten een rondbrief te schrijven. Ik zou graag aan Jullie persoonlijk schrijven, maar daarvoor heb ik geen tijd, goed dat de moderne techniek wat helpt, en ik kann Jullie ook dan zo groeten. We hebben mooie dagen achter de rug in deze week. Woensdag avond hebben we een weldaadavond na de boetedienst georganizeerd met het optreden van onze jeugd, voor een man uit onze gemeente, die vorig jaar een grote ongeval heeft meegemaakt, de rug gebroken, verlaamd, maar hij kann nu al uit de bed opstaan, en we hopen dat hij weer lopen kann. Zijn zoon is een hele actieve lied van onze jeugd. We hebben 600 Euro voor hem gecollekteerd. Na deze avonddienst hebben we een 24 uur gebedsmaraton georganizeerd, om de half uur kwamen mensen bidden, er waren ongeveer 80 deelnemers, geen minuut bleef zonder bidder, ook in de ncht niet, zelfs waren momenten als er 5-6 ook stonden te bidden. De afsluiting van deze gebedsmaraton was op Witte Donderdag het avondmaal bij tafels, die in de hele Hongaars Gereformeerde kerk uniek is, na de avondmaal groet iedereen, die op zijn of haar linke en rechte hand zit met een heilige kus. Deze keer waren 132 mensen bij deze avondmaal, er komen vele mensen ook uit andere gemeenten en kerken ook. Het was erg gezegend, en hoewel wordt heel slecht weer voorgespeld, we hopen, dat morgen weer ongeveer 9oo mensen tot de drie diensten komen. Ik ben heel dankbaar voor onze hulppredikant, hij is heel actief, we kunnen goed samenwerken, en we vullen elkaar goed aan, we hopen nu minstens 4 jaar samen te mogen werken in de gemeente. Ook voor de gemeente is goed een nieuwe stem te horen, na 18 jaren raak je al een beetje „uitgepreekt”, hoewel ik doe mijn best me niet te herhalen. Met ons gezin gaat het God zij dank goed, drie van de kinderen zijn nu thuis, onze zoon en schoondochter gaan allebei al preken met Paasfeest, onze zoon in Campia-Turzii(dit zal voor de meesten bekend zijn, een grotere stadje na Cluj) onze schoondochter in een stadje bij Zalau, ze hoort tot de andere bisdom. We waren God zij dank niet ziek in deze winter, 1-2 dagen heeft ons de griep even wat geraakt. Als God ons laat leven, dan hopen we met koninginnen of nu koningdag in Nederland zijn, we komen met een groep mensen uit onze gemeente naar Schoonhoven, onze trouwe zustergemeente. We hopen weer in september met mijn vrouw ook naar Nederland te komen, om daar een twee week vakantie te houden, als dit doorgaat zullen we nog Jullie bekend maken.

Ik preek morgen over 1Cor.15,3-10 Ik zal zeggen dat we zitten in een wonderbare ketting, die sinds 2000 jaren nog nooit onderbroken is. Er waren ongeveer 66 generaties sinds die tijd op deze aarde, maar er waren nog in elke generatie mensen, die deze evangelie van het sterven en opstaan van Jezus gekregen en dan doorgegeven hebben. Nu op deze paasmorgen hebben we de voorrecht, dat we ook een deel van deze ketting mogen zijn, we mogen deel krijgen in deze wonderlijke heilsgeschiedenis. We mogen met dankbaarheid terugdenken, aan de generatie van onze ouders, grootouders, aan onze lichamelijke en geestelijke vaders en moeders, die deze heerlijke boodschap aan ons hebben doorgegeven. Maar we mogen kijken ook aan die generatie,die na ons komt, dat we de opdracht tegenover hun volbrengen, om de evangelie ook aan hun door te geven. God beware ons, dat dit even aan ons zou mislopen. Zes jaar geleden waren we in Zwitserland bij een lieve famielie, s morgens deden we net als thuis, we namen Gods Woord, we hebben daaruit gelezen en gebeden, dan zij onze gastvrouw: dit deden mijn ouders net zo, maar dit is nu in Zwitzerland al  bigotte fanatisme beschouwd, en daarom doen we dit nier meer. Wat jammer, God beware ons ervan, we moeten erg dankbaar zijn, dat bij ons ook de communistische, ateistische regering kon de ketting van het evangelie niet doorbreken en onderbreken. De inhoud van het evangelie is, dat Jezus is gestorven, daarna opgestaan en daarna is verschenen aan de discipelen. Hij wil ook aan ons verschijnen, Hij doet dit ook in verschillende vormen.

a. In de kleine gebeurtenissen van ons dagelijks leven. Als we de kleine dingen met grote liefde en groot geloof kunnen doen, dan verschijnt Hij.

b. Maar hij is ook in de grote gebeurtenissen van ons leven, als we genezen van een ziekte, als iets bijzonders in ons leven gebeurt.

c.Hij is in Zijn Woord, als we de Bijbel nemen en daarin lezen.

d.Hij is ook nu aanwezig op de avondmaalstafel, in het brood en in de wijn(we nemen namelijk ook met pasen avondmaal in deze dagen in 8 dagen nemen e 3 keer avondmaal, met palmzondag is namlijk bij ons belijdenis, en dan ook nog op Witte Donderdag)

d. in de vergeving van onze zonden. De naam van Petrus wordt nadrukkelijk vermeld, hij is diep gevallen, maar de Heere kwam tot hem, Hij heeft hem opgetild, vergeven, Hij heeft hem in zijn dienst genomen

e. Hij is aanwezig in het gezin. Ook de naam van zijn broer Jakobus wordt vermeldt, zijn familie geloofde eerst niet in Hem, maar later wel. Laten we goede hoop hebben ook voor onze familieleden.

f. Hij verschijnt in de gemeenschap, in de gemeente, Hij verscheen meer dan 500 mensen. We zijn nu ongeveer net zo veel mensen hier samen. De gemeenschap van de kerk is een geliefde plek van Zijn verschijning, we moeten er altijd zijn, om Zijn zegeningen te ervaren.

g. Maar de mooiste is alj Hij ons persoonlijk verschijnt.n et als aan Paulus. Paulus zegt hij hier dat hij een miskraam was, zonder Hem zijn we allemaal zo. Zonder geloof aan de Opgestane Heer we worden onmenselijk, zelfs beestachtig. Hoe was Paulus vóór zijn bekering? Vol woede en haat, hij heeft mensen in boeien en gevangenis gezet, na hem was geschreeuw en huilen. Maar nadat de Opgestane Heer hem verschenen was, zijn leven was totaal veranderd, hij is tot een zegen geworden voor de hele wereld. We kunnen zeggen: we zijn niet Paulus. Ja we zijn er niet, maar de genade, die in ons werkt, en de Heer die hem verschenen is, is Dezelfde. En Hij wil ons ook gebruiken, waar dan ook, in welk werk dan ook in Zijn koningrijk. God geve, dat we trouw erin mogen zijn.

            Nou lieve vrienden een paar korte gedachten uit mijn paaspreek. We denken met grote liefde aan Jullie, God geve Jullie gezegende Paasdagen in de aanwezigheid en kracht van de Opgestane Heer.

            Met liefde wees hartelijk gegroet Istvan en de zijnen

Ik zet deze rondbrief ook aan mijn persoonlijke blog, de titel is: lorincz-istvan-alsovaros.blogspot.com, helaas de website van onze gemeente is al twede keer door hackers kapotgemaakt, nadat we maanden, honderde uren eraan gewerkt hebben, de duivel slaapt niet, dit zien we ook in deze, ik vind dit verschrikkelijk.

Igehirdetési sorozat 2013 húsvét nagyhetén

Jézus szenvedésének tárgyai

1. Nap A kereszt Text.Ján19,17

            Isten kegyelméből ebben az évben befejezzük azt az igehirdetési sorozatot, amit öt évvel ezelőtt kezdtünk el, s aminek során megvizsgáltuk a Jézus szenvedésének tárgyait és azok üzenetét. Most jutottunk el a legborzalmasabb tárgyhoz: a kereszthez. Mielőtt elkezdenénk beszélni erről a szörnyűséges tárgyról, próbáljuk újra magunk elé képzelni azt a félelmetes jelenetet ott Nagypéntek reggelén. A város szűk kapuján özönlik kifelé a tömeg. Ebben a tömegben vannak kiabáló gyermekek, izgatott bámészkodók, síró asszonyok, gőgös papok, de a menet élén katonák vannak, zsoldosok s mögöttük jön Jézus az Isten Fia. De Őt alig lehet látni, hisz eltakarja egy félelmetes, borzalmas tárgy, ami vállára nehezedik és már-már a földbe nyomja. S Jézus egy adott ponton már nem is bírja, először térdre rogy, s utána a kereszt nagy robajjal zudul a kikövezett útra. Beszéljünk most erről a tárgyról, a keresztről. Mi is ez a kereszt?. Hát először is egy emberi találmány. Karthágóban használták először. Milyen beteges,kegyetlen elme lehetett az, aki ezt kitalálta. Origenes egyházatya elmondása szerint olyan halálraítélt is volt, aki két napon át is szenvedett a kereszten. De a világ ennek a szörnyűséges eszköznek a kitalálóját nem zárta elmegyógyintézetbe, sőt bár a rómaiak elfoglalták Karthágót, le is rombolták, de a kereszt az nagyon megtetszett nekik és úgy gondolták, hogy ezt fel is használják, hogy megfélemlítsék alattvalóikat. Igen, egyik professzorunk mondta a Teológián, hogy az ember semmiben se volt olyan találékony, mint abban, hogy miként tudja kínozni embertársát, hogyan tudjon minél nagyobb szenvedést okozni neki. Az emberi agy annyi alantas dolgot talált ki, el egészen az atom-és hidrogénbombáig, ami mind csak növelte az emberiség kínját és szenvedését. Igaz a közmondás, hogy az egyik ember a másik farkasa. Jézus nem hiába mondta azt, hogy az embernek újonnan kell születnie, különben nem juthat be az Isten országába.

            Nézzük csak jól meg a keresztet. Ez a hatalom másik, láthatatlan oldala, fonákja. Mert mi volt a Római Birodalom színe? Hát csupa csillogás, erő, fényesség. S mi volt a fonákja? A kereszt. Így van ez mindig. A hatalomnak mindig szörnyű eszközökre van szüksége, hogy magát fenn tudja tartani. Így volt ez régen, de így van ez ma is.

 A kereszt leleplezi azt is, hogy mennyit ér az emberi vallás és vallásoskodás. Mert a Jeruzsálem kapuin kijövő emberek mind vallásosak voltak, de ezek a vallásos emberek képesek voltak Jézust  keresztre feszíteni. Mert íme, amikor az Isten elküldte Fiát ebbe a világba, akkor az emberek azt a tárgyat tartogatták számára, a keresztet. Látjuk tehát, hogy a vallás önmagában nem elég, élő hitre van szükség, hogy az ember ne vigyen véghez ilyen szörnyű dolgokat. Vallásos emberek képesek voltak az inkvizíció borzalmaira, képesek voltak az Isten nevében máglyákat gyújtani s más borzalmas dolgokat is megcselekedni.

            De bármennyire is szörnyűséges a kereszt, Isten megszentelte azt. Az előbb már elmondtuk, hogy a kereszt egy emberi találmány, de épp ez a kereszt titka, a Nagypéntek titka, hogy Isten ezt a rettenetes emberi találmányt kezébe veszi és megszenteli. Mert az Isten a keresztből egy oltárt készít, egy olyan oltárt, ami békességet szerez Isten és ember között. S ez az oltár az összes többi oltárt feleslegessé teszi, mert ezen meghal az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Mert az embernek erre van szüksége, az Istennel való megbékélésre. Nagyon sok ember megelégszik azzal, hogy hisz Istenben, hogy Ő létezik, hogy van egy természet feletti lény, de ez nem elég. Az ördögök is hisznek Istenben és rettegnek tőle. Mert nekünk az kell, hogy megbéküljünk , hogy békességben éljünk ezzel az Istennel. De békesség csak az, ami az oltárnál születik, Jézus keresztjénél. Mert itt kapjuk meg bűneink bocsánatát. A 84-ik zsoltárban van egy szép ige, ami arról szól, hogy még a fecske is talál fészket, ahová fiait helyezhesse, a te oltáraidnál, óh Isten. Mert békességet csak a Jézus keresztjénél talál az ember szíve. Te megtaláltad már ezt a békességet, bűneid bocsánatát a Krisztus keresztjében? A keresztnél egy különös élménye, megtapasztalása van a keresztyén embernek. Bár egy egy szörnyűséges, rettenetes dolog, a hívő ember mégis nagyon szereti azt. Mi általában a szép dolgokat tudjuk szeretni, a virágokat, szép tájakat, zenét. De milyen különös! A hívő ember számára a legnagyobb szépség a kereszt. Ez külsőleg nem szép s mégis azzá lesz. Mert mi a keresztnél megszabadulhatunk mindattól ami leterheli az életünket, mardosó lelkiismeretünket, bűnös kötelékeinket, káros szenvedélyeinket, utálatos természetünket. S a kereszten függő Jézus mondja nekünk a legszebb szavakat: ne félj, megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Ezért a hívő ember számára nincs értékesebb dolog, mint a kereszt. Egy öreg tengerész a szép házának legdíszesebb szobájában, annak a közepén, egy korhadt fadarabot őrzött. Mindenki nagyon csodálkozott, hogy mit is keres ebben a gyönyörű szép házban egy ilyen csúnya, korhadásnak indult fadarab. A tengerész azonban nem véletlenül helyezte oda. Sok-sok évvel azelőtt egy hajótörés alkalmával, amikor már merült el a tengeren, akkor ebbe a fadarabba  kapaszkodva menekült meg. Ez a csúnya, korhadt fadarab mentette meg az életét. Így vagyunk mi is a kereszttel. Rettenetes és csúnya, de számunkra mégis a legszebb. Mert ez mentette, váltotta meg az életünket. Adjunk hálát az Úrnak érte!

2. Nap A szegek Text.Luk.23,33

            Próbáljunk lélekben ismét ott állni a Golgota keresztjénél és figyeljünk a középen álló keresztre. Mert az a kereszt az egész kersztyénség középpontja. Mert számunkra ez a kép nem lesújtó, nem elcsüggesztő, hanem örvendetes. Semmi se tud minket úgy megnyugtatni, mint az, amikor feltekintünk erre a keresztre. Ma, amikor a tekintetünket ismét a keresztre függesztjük, figyeljünk elsősorban a szegekre. Ezekkel a nagy, durva szegekkel fszítették fel Jézust a keresztre. De valóban olyan erősek ezek a szegek? Nem, ezek tehetetlen szegek, mert milyen hatalmas volt Jézus karja ezekhez képest. Ő ezt a kezet kinyújtotta a háborgó tenger felett és azonnal csendesség lett. Ezek a kezek megragadták egykoron egy  halott gyermek kezét, s az a gyermek felült, mert ilyen erős ez a kéz. Ezt a kezet Ő rávetette a vak ember szemére és a szemek megnyíltak. Rátette egy bélpoklosra és az megtisztult. Ezzel a kézzel Jézus megragadta a süllyedő Pétert és megtartotta őt. És ezt a kezet most rá lehet szegezni a keresztre. Úgy, ahogy gyerekkorunkban a bogarakat odaszegeztük a bogárgyűjteményünk ládácskájához. Most már vége van az erős kéznek, most a szeg diadalmaskodik? De ez azért van úgy, mert Jézus keze így tudott kivonni minket a kárhozatból, a pokol mélységéből.

            A Jézus keze mindig ott volt, amikor Ő valami kedveset, valami gyöngéd dolgot cselekedett. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor kisgyermekeket visznek hozzá és Ő megáldotta ezeket. Karjával magához ölelte a gyermekeket. A Jézus kezében ott voltak a tanítványok poros lábai, és Ő megmosta ezeket a lábakat. Most ezeket a kezeket a keresztfához szegezik. S ezek a kezek most végzik el a szeretet legnagyobb cselekedetét. Jézus azt mondta egyszer: nincs annál nagyobb szeretet, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért. Nos, itt a kereszten van a legnagyobb szeretet, Jézus odaadja életét az ő ellenségeiért. De ezek a szegek nem csak a Jézus kezébe fúródtak, hanem az ő lábaiba is. Pedig ezek a lábak mennyit jártak, s mindig azért, hogy elveszett bűnösöket találjanak és mentsenek meg. Mennyit járt Jézus! Galileától Jeruszálemig, a pusztától a tengerig. Különös utakon jártak ezek a lábak, még a tengeren is. Fárasztó utakat is tettek, úgy hogy Jézus is kimerűlten ült le Sikár városában a kút mellé. Vagy zuhant bele a hajóba és aludt el, mielőtt a vihar kitört volna. Veszélyes utakon is járt Jézus, amikor Jeruzsálemhez közeledett. Ezeket a lábakat most a keresztfára szegzik, de itt is megtörténik a csoda, hogy Jézus épp most válik úttá a mi számunkra, aki által így van menetelünk az Atyához. És végül Jézust nem is a szegek tartották a kereszten. Ő leszállhatott volna, úgy ahogy azt csúfolói kérték is. De ha leszállott volna, nekünk nem lenne üdvösségünk. Ő ott maradt értünk, nem a szegek tartották Őt ott, hanem irántunk való lángoló szeretete. Ó áldott szegek, de óh még áldottabb szeretet, mely értünk így szenvedett.

3. Nap A Dárda Text.Ján.19,34

            A mai estén megint a Golgota hegyén állunk, ahol a legnagyobb harc folyt a mi megváltásunkért, a mi szabdulásunkért. Ez az ige azt a pillanatot ragadja meg, amikor a harc már a végkifejlethez közeledik. Tudjuk azt, hogy mózesi törvény szerint a holtest tisztátalanná tette a földet, s mivel az ünnep közeledettt, a zsidók azt szerették volna, hogy még az ünnep előtt temessék el Jézust. A keresztre feszítésnél volt egy rettenetes gyakorlat. A keresztre feszítettek lábszárcsontját megtörték, hogy azáltal a vérerek elszakadjanak és a meglévő kis vér is eltávozzon a testből s így néhány perc alatt beállt a halál. Mivel a katona látta, hogy Jézus már meghalt, csak a jobb és balkéz felől megfeszítetteknél végezte el ezt a szörnyű munkát s Jézusnak inkább dárdát szúrt a szívébe. Ez már felesleges volt, de a biztonság kedvéért mégis megtette. Emberileg azt mondhatnánk, hogy ez egy véletlen. De vajon az valójában? Nem! János apostol, aki ott állt és figyelmesen végignézte az egész borzalmas eseménysort, tudta, hogy Isten ezt már az Ószövetségben megmondta, amikor Izrael fiai kijöttek Egyiptomból, le kellett vágják a páskabárányt. Ennek a csontját nem volt szabad megtörni. Most a mi húsvéti Bárányunk, Jézus Krisztus függ a kereszten, aki elveszi a világ bűneit. S íme még a pogány katona is kell engedelmeskedjen az Isten törvényének, hogy az beteljesedjen. Amikor János ezt ott látja, akkor felújjong a szíve: most lesz nyilvánvalóvá, hogy Jézus a mi húsvéti Bárányunk. És akkor jött a katona és a lándzsájával átszúrta Jézus oldalát. Ez is meg van írva az Ószövetségben, újjongott fel újra János szíve. Mert Zakariás próféta azt mondja: néznek arra, akit általszegeznek. Ez nagyon fontos volt János számára, de éppúgy fontos a mi számunkra is. Hisz, amikor Jézus meghalt a kereszten, a hitetlenek azt mondhatták: ki hisz még ezután abban, aki ilyen nyomorúltul a kereszten végezte, ki tesz bizonyságot ezek után Jézusról? S János erre odakiáltja: hát az egész Ószövetség. Hisz nézzétek, már évszázadokkal azelőtt a próféták már mindent elmondtak a Jézus szenvedéséről. A Jézus szenvedése mögött egy csodálatos kéz van, ami mindent úgy mozgat, hogy az ígéretek beteljesedjenek . S ez a csodálatos kéz az Isten keze. A kereszten maga Isten tesz bizonyságot arról, hogy ez a megfeszített az Ő Fia, a Messiás.

            Testvéreim! A keresztnél tegyük le a mgunk balga gondolatait és lássuk meg, hogy Isten mindenben igazolta az Ő Fiát. Ez a lándzsa egy orvosi problémát is rejt magában. Ha valaki a családban meghal, akkor az első dolog, hogy orvost kell hívni. Mi most a legtöbb estben a családorvost hívjuk ki, ő meg kell állapítsa a halált és ki kell állítson egy igazolványt. Nos, a Golgotán nem volt orvos, de Isten gondoskodott az orvosról és ez a lándzsás katona volt. Ő látta, hogy Jézus halott, de hogy minden kétséget kizárjon, a Jézus oldalán át a szívébe szúrt, s ez már a halál biztos beálltát jelentette. Mert Jézus valóban halott volt. Miért olyan fontos ezt kihangsúlyozni? Azért, mert a mi lelkünk csak így nyugszik meg. Mert mit mond a Szentírás? Azt, hogy a bűnnek a zsoldja a halál, és ez nem csak a biológiai halált foglalja, hanem mindazt, ami ezzel összefügg, Isten kárhoztató ítéletét: a poklot, az Istentől való eltaszítottságot. Mert mi nagyon jól tudjuk, hogy bűneink miatt mi bűntetést, halált és kárhozatot érdemlünk, úgy ahogy azt minden úrvacsorázás alkalmával meg is szoktuk vallani, És Ő mindezeket elszenvedte értem. Békességünknek bűntetése rajta van és mi az Ő sebeivel gyógyultunk meg.

            És végül testvéreim e dárda magyarázza, értelmezi Jézus halálát. Mi most már nagyon sokat tudunk erről, könyvtárnyi könyvet írtak a teológusok, arról, hogy mit is jelent nekünk Krisztus halála, szenvedése. De akkor ott a Golgotán még senki se volt, aki azt a századosnak, az asszonyoknak s az ott álló embereknek megmagyarázta volna. De Isten gondoskodott egy különös magyarázóról, s ez a dárda volt, amit a katona Jézus oldalába döfött. Ez a dárda megnyitott egy forrást, amiből vér és víz folyt ki. Ez nem volt magától érthetődő. Ellentmond az anatómia törvényeinek. De János később azt írja, hogy ez azért volt így, hogy mi higyjünk Őbenne. A dárda megnyitotta a vér és víz forrását. Luther ezt így magyarázza.A halottak vére megalvad., de a mi Urunk vére nem alvadt meg. Ebből mi azt érthetjük meg, hogy az Ő vére szüntelenül folyik, él és hat. S mindazok, akik ezzel a vérrel meghintetnek, azok bűneik bocsánatát és örök életet nyernek. Igen, a Jézus vére által bűnbocsánatunk és örök életünk van. És víz is folyt a Jézus testéből.A víz a megtisztítás, a megtisztulás jele. Már Zakariás próféta erről, hogy Jeruzsálemből forrás fakad minden bűn és tisztátalanság ellen. Igen, nekünk szüntelen megtisztulásra van szükségünk, mert a bűn mindig bemocskol, de ott van a Jézus testéből kifolyó víz, ami azt hirdeti: újra meg lehet tisztulni minden bűntől. Jöjj hát a Jézus testéből kifolyó vérhez és vízhez, nyerj bűnbocsánatot, örök életet, és szünetlen megtisztulást, gyógyulást.

4.Nap A kárpit Text.Máté 27,50-51

            Egy múzeumlátogatóval történt évtizedekkel ezelőtt. Délután, zárás előtt nem sokkal  bement egy képtár-múzeumba, nem figyelt a zárási időre s egyszer csak azon kapta magát, hogy bezárták a múzeumba. Nem volt más mit tennie, egy padra lefeküdt s elaludt, hogy majd másnap reggel nyitáskor távozhasson. De közben a hozzátartozói, akik tudták, hogy hova ment a rendőrséggel kerestetni kezdték. Villanyt gyújtottak s ez az ember álmából ébredve egy olyan kivilágított teremben találta magát, ahol vele szemben a megfeszített Krisztust ábrázoló kép volt. Valami elemi erővel nyűgözte le a kép szépsége. Lehet, hogy ez lelki értelemben sok ember életében megtörténik. Sokáig a Krisztus keresztje nem mond sokat, valahogy homályban van, aztán egyszer csak a Szentlélek munkája által felragyog előttük a kereszt dicsősége. A mai napon ebben lesz segítségünk a templom kárpitja.

            Tudjuk azt, hogy a jeruzsálemi templomnak volt egy pitvara, ide mindenki bemehetett. Ez után következett a szentély, ahova már csak a papok léphettek be. Ezután következett a Szentek Szentje, ahová csak a főpap léphetett be évente egyszer. Nos a kárpit a szentélyt választotta el a Szentek Szentjétől. Tudjuik azt, hogy itt maga Isten lakozott. Ebből is látjuk, hogy Ő egy élő személy, nem csak egy személytelen erő, sors, gondviselés, ahogy azt ma sokan képzelik. Isten már az Ószövetségben azt ígérte, hogy Ő közöttünk akar lakozni. Izrael népe s mi most még sokkal inkább tudhatjuk, hogy bár Ő magasságban és szentségben lakozik, de mégis itt velünk is. Mi az Újszövetség népeként tudjuk, hogy Isten most már nem köti magát egy helyhez, hanem mindenütt ott van, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében. A kárpit azt is jelképezi, hogy Isten elrejtette magát előlünk, épp a bűn miatt. Mi bűnös emberek nem láthatjuk színről-színre Istent, mert az a halált jelentené számunkra. De Jézus épp azért halt meg, hogy nekünk ne kelljen örök halállal meghaljunk. A kárpit azt jelentette, hogy a bűnös ember nem léphet a szent Isten elé. De a kereszt azt jelenti, hogy Jézus odaállt áldozatával a bűnös ember és a szent Isten közé. A kereszten elhordozta Isten igazságos bűntetését, békességünk bűntetése rajta van. S a kárpit a Jézus halálának pillanatában ketté hasadt. Az út szabad a Szentek Szentjébe. A bűn miatti válaszfal el van véve, az Isten vezető út szabaddá lett előttünk. Annak is jelentősége van, hogy a kárpit felülről lefelé hasadt ketté. Mi azt gondoljuk, hogy az üdvösséget alulról felfelé haladva kell elnyerjük, például jó cselekedeteink által, de ez nem sikerül. A Jézus halálakor a kárpit felülről lefelé hasad, ez azt jelenti,hogy az üdvösség felülről lefelé adatik nekünk. Isten nyitotta meg az ajtót, ami az üdvösségbe visz. Nem kell nekünk kínlódni, küszködni, mert az ott fenn már elvégeztetetett. Jézus meghalt bűneinkért, az üdvösséget ajándékba kaphatjuk. De ez még nem elég, hogy a kárpit kettéhasadt, ha mi a keletkezett nyíláson keresztül nem megyünk be a Szentek Szentjébe. Úgy vagyunk az üdvösséggel, mint a Jákób fiai az egyiptomi gabonával. Izrael földjén ők hallották, hogy Egyiptomban van gabona bőséggel, hogy lehet vásárolni, de József testvérei mégsem indultak. Végül az apjuk kellett rájuk szóljon, hogy induljanak már, hisz másképp mind éhen fognak elpusztulni. Van megoldás,de ők ezt nem fogadják el. Hány ember van ma is így! Hallják, hogy van Isten, van üdvösség, van új élet, de nem indulnak el Isten felé. Sokan szenvednek a bűn miatt, gyötrődünk szenvedélyekben, hitetelenségben. Isten kínálja a megoldást, de sokaknak az nem kell, amit az Isten kínál. Télen egy hideg reggelen egy hajléktalan ült a padon. Odamentem hozzá és mondtam neki, hogy városunkban van egy alapítvány, amely hajléktalanoknak segít, hogy Istenhez térjenek, hogy megszabaduljanak szenvedélyeikből, hogy új életet kezdjenek, s ott még eledelt is kaphat. Ó, én azt tudom,de azok a hívők, az nekem nem kell. Azóta is ott ül minden reggel, mert neki az, amit az Isten kínál nem kell. Sokan vannak így az ú.n.tisztességes, becsületes emberek között is. Nekik az ige, a gyülekezet, a templom nem kell. Az ajtó nyitva van, a kárpit meghasadt, de ők nem lépnek be a nyíláson. Te mit teszel? Indulj hát!

5. Nap A pokol Text. 1Pét.3,19

           

Nagypéntek van, Jézus halálának emlékünnepe.A Jézus szenvedésének tulajdonképpeni tárgyait  már ki is merítettük, de még mindig maradt két dolog, ami az Ő szenvedésével kapcsolatos.: a pokol és a sír. Ma és holnap este ezekről fogunk beszélni.

            A pokol a Jézus szenvedésének belső történetéhez tartozik. Az Ő szenvedéstörténetében kozmikus méretű lelki harc zajlott le. A Sátán, akit a Szentírás a világ, a sötétéség fejedelmének is nevez, minden lehetséges eszközt felvonultatott Jézus ellen és sikerült megölni Őt. De mi már tudjuk, hogy ez mégsem egy végső vereség, hanem egy csodálatos győzelem volt. A Sátán úgy járt, mint az a méhecske, amelyik meg akarja ölni áldozatát, beleszúrja abba fúllánkját, de annak attól semmi baja nem lesz, hanem ő pusztul bele. Nagypénteken a gonosz látszólag győzött, de valójában csúfos vereséget szenvedett. Amikor a keresztyén egyház néhány évtizeddel a Jézus halála után újrafogalmazta a történteket, hitvallásokban is kifejezésre juttatta hitét. Akkor már világosan látták Jézus győzelmének kozmikus hatását, boldogan vallották, hogy Jézus váltsághalálának az egész emberi történelmet s a teljes világmindenséget átfogó kozmikus jelentősége van. A pokolra való alászállásban tulajdonképpen ez a meggyőződés szólal meg. A pokolra való alászállás jelzi Jézus szenvedésének mélypontját, azt hogy Ő valóban magára vette a mi bűnünket, bűnné lett értünk, a halált annak minden borzalmával együtt elszenvedte. Hisz a keresztre feszítés és a halál után a halottak birodalmába került. Elszenvedte érettünk a legrettenetesebbet, a kárhozatot, az Istentől való elhagyattatás borzalmas kínját. Erről beszél Péter apostol az ő levelében. Ez a Szentírás egyik legnehezebben érthető részei közé tartozik. Nagyon sok vita folyik arról, hogyan is kell ezt a részt érteni. Mi a mai estén nem fogjuk ennek az igének a titkát megfejteni, mégis megpróbáljuik megérteni azt, hogy mit üzen Isten ezen ige által nekünk. Jézus a halála után azok közé került, akik engedetlenek voltak Isten iránt. Gondoljunk itt a Nóé korában élt gonosz nemzedékre. Ennyire a bűnösök közé számláltatott. Nekünk nem kell attól tartanunk, hogy ide jutunk, mert aki hisz Jézusban, annak nem kell a pokolba alászállni, az nem megy kárhozatra, mert általment a halálból az életre. Az, hogy Jézus alászállt a poklokra, az dicsősége bizonyítéka, annak jele, hogy Ő győzött a halál felett, Ő mindenható Úrként ment oda, bízonyítani ezzel azt, hogy előtte már nincs bezárt ajtó, Ő bárhová bemehet. Ő elmondhatta a Jelenések könyvében, hogy nála vannak a pokolnak és a halálnak a kulcsai. Az, hogy Ő leszállt a poklokra azt is jelenti, hogy még ez a félelmetes terület se vonhatja ki magát az Ő uralma alól. Ő ott is prédikál, az Ő végső győzelméből nem marad ki senki és semmi. Nagy kérdés, hogy mit prédikált Jézus a pokolban? Egyesek azt mondják, hogy az ítéletet erősítette meg, mások azt gondolják, hogy evangéliumot hirdetett. A Szentírás erről semmit se mond, jobb ha mi is hallgatunk erről. Arról sincs említés, hogy valaki a pokolban levők közül kegyelmet talált volna, megtért volna és kijöhetett volna örök üdvösségre. A teljes Szentírás tanítása az, hogy a halál után nincs már lehetőség a változtatásra. A Krisztus előtt élt emberek közül is nyilván üdvözültek azok, akik Krisztusra néztek előre, Őt várták. Vigyázzunk tehát nagyon arra, hogy ne arra következtessünk a Jézus pokolra való alászállásából, hogy végül is mindenki üdvözül. Az egész Szentírás az üdvösség kérdésében nagyon komolyan szól az ember felelősségéről. Világosan tanítja, hogy aki hisz, az nem vész el, az üdvözül, de aki nem hisz, az elkárhozik. A Nóé idejében élő embereknek is lett volna lehetőségük a megtérésre, hisz Nóé hirdette, hogy eljön az özönvíz és szemük előtt épült a bárka. A Szentírás azt is tanítja, hogy a halál után már nincs lehetőség a megtérésre. Ma már többé Krisztus nem száll alá a pokolra, hogy ott prédikáljon. Ez éppoly egyszeri és megismételhetetlen üdvesemény, mint az Ő halála és feltámadása. Jézus ma a mi életünk poklába jön el, hogy minket onnan kihivjon, s aki hisz az ki is jön a hitetlenség, a bűn poklából és már most a mennnyország előszobájában él. Mi a Káténk szavaival valljuk, hogy Jézus azért szállat a poklokra, hogy minket az Ő gyötrelmével és szenvedésével a pokol szenvedésétől és gyötrelmétől megszabadítson. Jézusnak azért kellett a pokolra is alászállnia, ezt a szenvedést is átélnie, hogy nekünk azt már soha ne kelljen átélni. Se itt, se odaát, ezért dicsőítsük az Ő véghetetlen szeretetét a mai napon, Nagypéntek napján is.

6. Nap A sír Text. Márk 15,43

            Testvéreim! Egy hosszú út végére érkeztünk el Isten kegyelméből. Öt évvel ezelőtt indultunk erre az útra. Akkor kezdtünk el foglalkozni Jézus szenvedésének tárgyaival s most elérkeztünk a harmincadik tárgyhoz: a sírhoz. Jézus ettől tulajdonképpen már nem szenved, amikor ide helyezik. Akkor Ő már halott. De a sír mégis szoros kapcsolatban áll a szenvedéssel. Mi sokat szenvedünk a temetőben a sírok mellett, főleg, amikor szeretteink sírja mellett állunk meg, de a saját sírunkra való gondolás is fájdalommal, félelemmel tölt el minket. Most egy különös sír áll előttünk. Ez a sír eredetileg nem Jézusnak készült, hanem Arimáthiai József sírja volt. Ezért előbb hadd szóljunk róla is néhány szót. Ő egy gazdag ember volt, különben nem engedhetett volna meg magának egy sziklába vájt sírt. Ő tagja volt a zsidók legfőbb hatóságának, a Nagy Tanácsnak. Az Ő alakja elmondja azt, hogy milyen szerepük lehet az előkelő állásban vagy sorsban levő embereknek Isten országa építésében. A Jézus tanítványai közül nem sokan voltak ilyenek. A legtöbb követője a szegények, a lenézettek közül került ki. Ezért gyakran megkísért az a gondolat, hogy Jézus tanítványai között nem is találhatunk gazdag, előkelő embereket. De Jézus sírja arra is tanít, hogy íme az ilyen nagy emberek között is találunk olyanokat, akik szeretik és követik Jézust. Sokan közülük is belátják, hogy bármennyit kaptak is e világ javaiból, azért mégis csak üres maradt a lelkük, és ilyenek is kereshetik és meg is találhatják az Isten országát. Az ilyenek sokszor nem vallanak színt nyilvánosan Jézusról, pedig mi ezt nagyon szeretnénk és úgy gondoljuk, hogy ez sokat jelenthetne a Jézus ügyének. Sokszor az ilyenek ma is „titkos” tanítványok. Arimáthia Józsefről egy helyen azt mondja az Írás, hogy a zsidóktól való félelem miatt nem vallott színt Jézus mellett. Nos, ez nem válik dícséretére sem neki, sem a többi ilyen tanítványnak, de ez a történet arra tanít, hogy legyünk irántuk türelemmel, mert az ő életükben is eljöhet az ideje a bátor bizonyságtevésnek. Értsük meg azt is, hogy rájuk olyan sokan figyelnek, sokszor ők sokkal többet kockáztatnak, mint mi kis emberek. Megvetés, bírálgatás helyett inkább imádkozzunk azért, hogy az ő életükben is jöjjön el a színvallás ideje. Arimáthiai Józsefnél ez akkor jött el, amikor emberileg senki se számított erre. Ez is arra taníthat minket, hogy ne féltsük Jézus ügyét. Az Ő ügye akkor győzhet, amikor minden a vereségről beszél, hisz emberileg az egy végzetes óra volt. A Jézus tanítványai halálos félelemben, lelki sötétségben, reménytelenségben vannak. S ekkor, ebben a legreménytelenebb pillanatban jön ez a József és színt vall Jézus mellett. Most dőlt el szívében a kérdés, most hozta meg a döntést, hogy ő Jézus mellé áll. Amikor az úgymond bátor tanítványok Péterrel az élen gyáván megfutamodtak, akkor  jön a félénk főember és ő kiáll Jézus mellett. Most már nem törődik azzal, hogy mit fognak szólni az emberek. Elmegy a Pilátus palotájába és bejelenti, hogy neki a Jézus teste drága és szent. Kikéri a testet és a legnagyobb tisztességgel, a törvény minden előírását betartva gyöngéd szertettel rendezi azt el. 

Ez a sír arra is tanít minket, hogy azzal amink van, szolgáljunk Jézusnak. Jézusnak ezen a napon épp egy sírra volt szüksége és ő ezt adta neki. Azon a napon semmi más nem kellett Jézusnak, csak egy méltó  sírhely és ő ezt odaadta. Pedig az neki se lehetett könnyű. Sokszor, amikor kertjében sétált megállhatott e szép sír mellett és elgondolhatta, hogy majd ha ő álmát alussza a virágok illatoznak, a madarak meg csiripelnek sírja mellett. Kedvessé lett számára az a sír, odanőtt a szívéhez, de most mégis odadja azt Jézusnak. Mert ami a Jézus híveié, az mind a Jézusé is. Neki nem volt háza, eledele, s mégis mindene volt, mert az övéi azt rendelkezésére bocsátották.

De ezzel a sírral, ebben a sírban csoda történt. S így, ami áldozathozatalnak látszott, kimondhatatlan nyereség lett. Mert harmadnap visszakapta ezt az ajándékot, mégpedig a feltámadás fényétől övezetten. Azt sem tudjuk, hogy őt végül is ebbe  a sírba helyezték-e, de az biztos, hogy míg élt az övé volt, az övé lehetett az az irigyelt kiváltság, hogy az ő sírjában támadott fel Jézus. Ma nyilván Jézusnak nem sírra van szüksége, de szüksége van kezekre, lábakra, házakra, pénzre, időre, egyszóvan mindenre, ami a miénk. Adjuk ezt oda neki.

            De még egy utolsó tanítása van ennek a sírnak. Mi nem szeretünk a sírunkra gondolni, a legtöbb ember nem is készít sírt előre magának, hogy ne kelljen még az is halálára emlékeztesse, mert az szenvedést okozna neki. De meg kell békülni azzal a gondolattal, hogy ha Jézus vissza nem jön addig, amíg élünk, nekünk is lesz egy sírunk. De ezt a sírt is ajánljuk fel Jézusnak, hogy az Ő feltámadásának fénye ragyogjon felette. Higyjük azt, hogy az idők végén onnan minket is feltámaszt, hogy örökre vele legyünk.

            Kedves Testvéreim, még legvégül köszönetet akarok mondani nektek, hogy öt éven át kitartottatok és szép számmal jártatok ezekre az alkalmakra. Hiszem, nem bántátok meg, hiszem, hogy a Jézus szenvedésének tárgyaival való foglalkozás gazdagította hitünket, Jézus Krisztussal való jáásunkat. Nekem is nagy öröm, s lelki gazdagodás volt ez. Mindenért legyen Istené a dicsőség.

                                                                                                Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozat megírásához Wilhelm Busch gondolatait használtam fel)

           

           

Igehirdetés konfirmációra Text.Máté 21,28-30

            Egy szép, ünnepi alkalomra gyűltünk össze, amikor 25 ifjú fogadalmat tesz Krisztus és egyházunk iránti hűségéről. Egy ígéretet fognak ők tenni, hogy Jézus Krisztusnak igaz követői és református anyaszentegyházunk holtig hűséges, engedelmes és áldozatra kész hívei lesznek. Itt a példázatban két fiúról van szó. Az egyik ünnepélyesen fogadalmat tesz, hogy teljesíti apja kérését, hogy menjen el és munkálkodjon a szőlőjében. Mindent szépen megígér, annak rendje és módja szerint, de amikor arra kerül a sor, hogy az ígéretét be kellene váltani, amikor arra kerül a sor, hogy a szavakat cselekedetekre kellene váltani, akkor már az nem történik meg, életével és cselekedetével épp az ellenkezőjét teszi annak, amit nemrég szépen megígért. Én ezt a példázatot nagyon tanulságosnak tartom, úgy a kofirmanusok, mint az egész gyülekezet számára. Azért választottam a 2013-as évi konfirmáció alapigéjéül. Azt a figyelmeztetést, komoly intést tartalmazza ez a példázat, hogy kétféle igen létezik ebben az életben. Az egyik, amit csak szóval és szájjal teszünk, a másik pedig, amit szívvel, élettel és cselekedettel. Erről a kétféle igenről szeretnék a mai napon bizonyságot tenni.

1.Beszéljünk először arról az igen-ről, amit csak szóval és szájjal mondunk ki. Ez is nagyon szép. A második fiú jól beszélt, amikor az apja kérte, hogy menjen el és munkálkodjon az ő szőlőjében. Nem szabad ezt a szájjal és szóval kimondott igent lebecsülni. A mi Megváltónk nem azt akarja mondani nekünk, hogy a szájjal kimondott ígéret, hitvallás semmire se jó, s ezért teljességgel felesleges. Manapság gyakran elhangzik az ellenvetés: nem kell beszélni, hisz a szavak nem érnek semmit, csak a cselekedet számít. Ezért nem kell konfirmálni sem, hisz az igazi konfirmáció úgyis az életfolytatásban látszik meg. De ugyanígy mondják azt is: minek imádkozni, ehelyett sokkal jobban tesszük, ha munkára vetjük kezünket s elvégzünk valamit. Minek templomba járni, úrvacsorázni, ezek csak külsőséges szokások, minek kell a hitről beszélni, hisz ezzel csak szaporítjuk a szót. Ilyen és hasonló kifogásokkal sokan kivonják magukat a hitvallásból, a gyülekezetből és távol maradnak az egyháztól. Sajnos, akik így beszélnek a legtöbbször hitetlenek, közömbösek, sőt ellenségesek Isten ügye iránt s ezekkel a szavakkal csak magukat akarják igazolni. Nem, testvéreim! Nem hiábavaló a hitvallás, az ima, a templomba-járás, az úrvacsorával való élés, a gyülekezethez való tartozás. Mert a konfirmáció már önmagában egy bizonyságtétel, ehhez bátorság kell, önmegtagadás, áldozathozatal. Már minden évben egyre több ifjú és család tagadja meg ezt. Igenis úgy van, hogy az igent Isten parancsaira, Jézus követésére szóval is ki kell mondani. Mert az, amit szájunkkal kimondunk, az táplálja és erősíti bensőnket, szívünket. Én hiszem, hogy ezt mi mindnyájan megtapasztaltuk. Ezért mi örülünk annak, hogy ez a 25 konfirmandus szájjal is vallást fog tenni és megígéri a Krisztus és egyháza iránti hűség gyakorlását. Mi örülni fogunk annak, hogy utána szülők, nagyszülők , keresztszülők és az egész ünneplő gyülekezet az úrvacsorában szintén ki fogja mondani: hiszem és vallom, ígérem és fogadom. Örülünk azoknak, akik helyükről felállnak és kijönnek ide az úrasztalához, hisz ez már önmagában egy szép hitvallás. Hisszük azt, hogy igaz az ige: aki vallást tesz Krisztusról az emberek előtt, arról Ő is vallást tesz majd mennyei Atyánk előtt.

            De! És ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: vigyázzunk arra, hogy a hitvallásunk, bizonyságtételünk ne maradjon csak szájjal, szóval elmondott ígéret, hogy nehogy úgy legyen, ahogy erről a fiúról olvastuk, aki szépen megígérte az apjának, hogy elment, de végül is nem ment el. Nincs ennél szomorúbb mondat. Feltevődik a kérdés: miért? Vajon már eleve nem is gondolt arra, hogy elmenjen? Vajon képmutatás, szemfényvesztés volt az ígérete? Vagy el akart menni, de közbelépett könnyelműsége, lustasága, valamelyik barátja beszélte le? Nem tudjuk. De egyet tudunk, hogy ma is sok ilyen ember van, sajnos konfirmandus is, aki megígéri, hogy elmegy, de végül is nem megy el, aki szájával igent mond,de életével nemet. Lehet ez a fiú nem volt képmutató, nem volt szájhős, lehet hogy komolyan mondta ki, hogy elmegyek, de a tény az tény maradt, éspedig, hogy nem ment el. Ó testvéreim, ha ennek a templomnak a téglái beszélni tudnának, akkor hány embert vádolnának és azt mondanák neki: te igent mondtál a konfirmációkor, és nem mentél el munkálkodni, te kimondtad, hogy szereted férjed vagy feleséged, holtodig és holtáig hűséges maradsz hozzá,de nem tartottad meg. Kimondtad az úrasztalánál, hogy hiszem és vallom, ígérem és fogadom,de nem igyekeztél Isten dicsőségére élni, hanem szégyent hoztál nevére.

2.De szó van itt egy másik fiúról is, aki jóllehet először megtagadta az engedelmességet, azt mondta, hogy nem megy el, de később megbánta azt és elment. Először, amikor az apja kérte, büszkén, gőgösen, keményen azt mondta: nem megyek el. Valószínű, hogy ezzel nagy fájdalmat okozott apjának, s az is, hogy elveszített néhány értékes órát is, amit már soha többé nem tudott bepótolni. De egy idő után mégis meggondolta magát, több fordítás szerint megbánta, egyszer csak megszólalt a lelkiismerete, ránehezedett engedetlenségének terhe, meghozta a nagy döntést, hogy mégis csak engedelmeskedni fog apja parancsának, kérésének, s valószínű az is, hogy teljes erőbedobással, igyekezett az elmulasztott időt is bepótolni, s bizonyára nagyon becsületesen dolgozott. Az apja pedig szívesen megbocsátotta a kezdeti engedetlenséget és örült nagyon, hogy fia elment dolgozni az ő szőlőjébe. Igen ez a fiú számunkra példakép lesz. Mert megmutatja hogy mit jelent nem szájjal és szóval, hanem élettel és szívvel Istennek szolgálni. Persze kétségtelenül igaz az, hogy jó lett volna, ha azonnal igent mond, és azonnal elmegy. Megspórolhatta volna apja fájdalmát és a saját fájdalmát, múlasztását is. A legszebb az lett volna, ha azt válaszolta volna:elmegyek és el is ment. De különös az, hogy egyik fiú se tökéletes.Ilyen nincs se a példázatban, se az életben. Mert ki merné azt elmondani, hogy ő mindig igent mondott Isten minden szavára és mindig meg is cselekedte az Isten akaratát? Ha őszinték vagyunk, akkor itt most az úrasztalánál meg kell valljuk: ó, bizony sokszor voltam én is engedetlen Atyámmal szemben. Sokszor nem tettem meg, amit pedig megígértem és megfogadtam. De ha ezt valaki belátja és bánja, az már nagyon jó úton van. A mi Atyánk épp azt várja tőlünk, hogy mi ki tudjuk mondani egy másik fiúval együtt: vétkeztem az ég ellen és te ellened.

            Ha ez elhangzik ajkunkról, akkor azt mondja a mi Atyánk: én megbocsátom neked az engedetlenséget, az eltékozolt éveket, de most, még ma eredj el és munkálkodjál az én szőlőmben. Eddig igent mondtál a szájaddal és szavaddal, mostantól fogva mondj igent az életeddel s a szíveddel. Igen, menjünk el az Ő szőlőjébe és dolgozzunk. Ez a szőlőskert lehet az iskola, a család, a munkahely, kit-kit ahova helyezett Isten. De nem csak az iskola, család, munkahely a szőlőskert, ahol dolgozni, munkálkodni kell, a legfontosabb és talán legnehezebb szőlőskert a mi saját szívünk, a mi saját életünk. Ó, mennyi munka van ebben a kertben, mennyit kell kapálni, metszeni, öntözni, trágyázni, hogy a sok gyomot innen kiírtsuk és a mi életünk kertje a Lélek gyümölcseit teremhesse: a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, szelídség, mértékletesség, józanság, hit, tisztaság jó gyümölcseit. De ez a szőlőskert a mi gyülekezetünk is lehet. Itt formál és alakít minket Isten. A ti szőlőskertetek, kedves ifjak az ifjúsági kör, ahol várnak már titeket azok a fiatalok, akik már eldöntötték, hogy igent mondanak és munkálkodnak. Mert itt mindnyájunk számára van munka és van áldás is.

            Elhangzott a kérés: eredj fiam, munkálkodj ma az én szőlőmben. Bárcsak tudná mondani e 25 ifjú, és velük együtt mi mind szóval és szájjal, szívvel és élettel: igen Atyám, én elmegyek!

                                                                                    Ámen.

Elhangzott 2013 március 24-én a Marosvásárhely-Alsóvárosi gyülekezetben

A tanítványságról

Tudjuk azt, hogy Jézus életének nagyon fontos, egyik kiemelkedő eseménye volt a tanítványok elhívása, illetve kiválasztása. Jézusnak is szüksége volt munkatársakra, akiket már a földi életének idejében tanítson, felkészítsen, hogy majd memnnybemenetele után ők folytassák a már megkezdett munkát.

            Figyelemre méltó, hogy munkáját egy kis csoporttal, egy kis gyülekezettel kezdte. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a keresztyénség közösségben tud csak működni és megmaradni, de létrejönni is. Krisztus ügye mindig közösségi ügy. Különböző emberekből álló közösséggel kezdődött, akik azért tudtak együtt dolgozni, mert volt az életükben egy összekötő kapocs: a Jézussal való közösség, a benne való hit.

            Az is feltűnő, hogy Jézus tanítványait nem képzett, egyetemet végzett, hanem nagyon is egyszerű emberek közül választja ki, egyetlen farizeus, írástudó, pap vagy tanító sem volt közöttük. Egyetlen egy se volt közöttük valamilyen vezető, tekintélyes pozicióban.

            Jézus 12 tanítványt választott ki : Izráel 12 törzsének a mintájára. Ezzel nyilván azt akarta kifejezni, hogy nem valami egészen újat akar, hanem folytatni azt, ami már az Ószövetségben elkezdődött. A tanítványokat Jézus választotta és nem a tanítványok választották őt. (Érdekesnek tartom, hogy a Zefirelli által rendezett híres Jézus filmben Júdás maga jelentkezik a Jézus követésére, nem tudom, hogy ennek van-e valamilyen történelmi alapja).

            A kiválasztásnak két célja volt. Az egyik az, hogy vele legyenek, hisz Jézusnak is szüksége volt a testvéri közösségre, és nagyon fájt, amikor a tanítványok részéről ezt a testvéri közösséget nem tapasztalta. Mennyire fájt neki, hogy a Gecsemáné kerti tusakodásában a tanítványok nem tudtak egy óráig se vigyázni vele. Ezzel szemben gyermeki módon tudott örülni a tanítványok közösségének, barátainak nevezte őket. Egy szintre helyezte magát az egyszerű galileai halász-emberekkel. Nem csak Megváltójuk, Mesterük, tanítójuk volt, hanem barátjuk is.

            A tanítványok épp ez által a Jézussal levés által lettek azzá, amivé lettek, ez szinte hihetetlen, hisz emberileg ők teljesen alkalmatlanok voltak ilyen nagy feladatra. Jézus nélkül ezek az emberek soha nem lettek volna azzá, akivé lettek. Névtelen emberekként éltek volna és úgy is haltak volna meg. De Jézus átformálta őket. A formálódás mindenek előtt  a tanulás által történt. Nem ment ez könnyen, zökkenőmentesen, hiszen nagyon nehezen tanultak, sokszor félre is értették a a Jézus által mondottakat. Mégis nagyon sokat tanultak Mesterüktől.

            A másik nagy cél az volt,hogy elmenjenek szolgálni.Ennek fő része a prédikálás volt, a megtérést, a bűnök megbánását , a bocsánat elfogadását, az Isten országát kellett mindenek előtt hirdessék. De Jézus rájuk bízta a gyógyítás feladatát is. Nem volt könnyű a tanítványság, hisz meg kellett tagadják magukat és fel kellett vegyék a keresztet. Vagyis az elhívás után már nem a maguk dolga, hanem Krisztus ügye kellett életük középpontjában legyen, és készek kellett legyenek a Krisztusért való szenvedésre.

            A tanítványok élete nem a templomok hűvös csendjében, hanem a mindennapok zajos világában zajlott. Végezték a mindennapi munkájukat, mosták a hálót, rendezték a családjukat. A tanítványokat az Újszövetség apostoloknak is nevezi, mert ők  voltak azok, akiket Jézus kiküldött széles e világra az evangélium hirdetésére. Ők mentek el a mennybemenetel után azokra a helyekre, ahova Jézus nem jutott el.

            Jézus a tanítványokat emberhalászoknak is nevezte. Kövessetek engem és én azt cselekszem, hogy embereket halásszatok. Ebben a kifejezésben Jézus a tanítványi munka külső formáját jelölte meg. Ez egyfajta példázat, amivel Jézus nagyon fontos dolgokat akart kifejezni.

1. A halászemberek már életkörülményeiből kifolyólag is arra voltak kényszerűlve, hogy közel éljenek Istenhez. Hisz nap mint nap szembe kellett nézni a természet erőivel, félelmek, kétségek között éltek. Életüket viharok között, a háborgó tengeren élték le. Jézus olyan embereket választott magának, akiknek Isten már munkájukból adódóan élő, mindennapi valóság volt. A halászok már természetük szerint is bátor embereknek kellett lenni. Olyan emberek voltak ők, akik naponta szembe kellett nézzenek a halállal, akiknek az élete naponta veszélyben forgott. Amikor kiküldte őket, akkor azt mondta: kiküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé, a farkasok közé nem lehetett gyáva embereket küldeni. Jézus mai tanítványai se lehetnek félénk, bátortalan emberek. Az ilyenekkel nem tud Jézus mit kezdeni.
2. A halászoknak türelmes embereknek kellett lenni. Kitartóan kellett várni. Sokszor napokon át eredménytelen volt a munka és akkor se lehetett feladni a küzdelmet. Aki embereket akar halászni, annak is kitartó, türelmes embernek kell lenni. Sokszor nagyon sokáig kell várni, amíg valaki az Isten országának hálójába kerül. Azt is el kell fogadni és hordozni, hogy a munka néha hiábavaló, de mégis mindig újra kell kezdeni. Semmilyen sikertelenség nem törheti le a tanítványt.
3. A halászoknak bölcs embereknek is kellett lenni. Bölcsen meg kellett választani az időt, a helyet, a hálót, a csalétket. Bölcsen kellett figyelni a szelet, az időjárást a meteorológiai viszonyokat. Mekkora bölcsességre van szükség az emberhalásztban is, különben többet veszíthetünk, mint amennyit nyerünk. Amikor Jézus elhívta és kiküldte tanítványait, erre is gondolt, hisz azt mondta nekik: legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Egy szent ravaszságra s ugyanakkor krisztusi szelídségre van szüksége annak, aki embereket akar Krisztusnak és Isten országának megnyerni.

A tanítványi élet egyszerűen megfogalmazva: Krisztus követése. Jézus többször is arra hívta tanítványait, hogy kövessék őt. Az elhívott épp azáltal lesz tanítvány, hogy követi Jézust. A tanítványság nem szép szavaknak, hitvallásoknak, imádságoknak az elmondásában áll, hanem abban, hogy a mindennapokban engedelmeskedünk neki. Erre a tanítvány a maga erejéből nem képes, csak akkor lesz képes erre, ha Isten kegyelme erre képessé teszi. Mert mit jelent Krisztust követni? Nem csak a Jézus tanításának az elfogadását jelenti, nemcsak egy eszme megvallását, a követés nem kevesebb, mint a Krisztus életében való részesedés. A követés útjában rengeteg akadály is van. Akadály az ha magunk se hisszük igazán, amit mondanunk kellene. Ha úgy akarunk Isten szeretetéről beszélni, hogy nem ismerjük azt és nem abból élünk. De akadály lehet az emberektől való félelem is. Mit szólnak majd hozzá, hogyan fogják fogadni? Mert senki se örül annak ha visszautasítják, vagy épp kigúnyolják. Márpedig az evangélium hirdetésével ez is együtt járhat. Ezért nagyon kell szeretnünk azokat, akiknek bizonyságot teszünk. Akiben nincs ott a mentő szeretet, azt könnyen megbénítja a közönye vagy a büszkesége. Akadály lehet az is, hogy nem vagyunk tisztában feladatunkkal. Nekünk nem előadásokat kell tartanunk, hanem Isten meghívását kell átadni: mit tett Jézus az életünkben s mit végzett el az életünkben. Akadály lehet az is, hogy jobban szeretjük magunkat vagy más embereket, mint Jézust. Aki Jézus tanítványa akar lenni, annak életében ő kell legyen az első helyen, s mindenki csak után a következhet. Aki nem hordozza keresztjét, az sem lehet tanítvány. Krisztust követni áldozatvállalást, folyamatos önmegtagadást jelent. A tanítvány életében semmi sem kerülhet Jézus mellé vagy fölé. Nem lehet semmi és senki se olyan fontos, mint ő. Nem bízhatunk másban, csak benne.Ha azonban követjük Jézust, akkor legyőzhetjük ezeket az akadályokat. A követés feltételeit nem a tanítvány htározza meg, hanem a Mester. Mik a követés jellemzői:

1. Egy új életforma, az addigi élet megváltozása. Nem a körülmények megváltozása, hanem a dolgokhoz való hozzáállás, a szív és az indulatok megváltozása. Persze lehet, hogy adott esetben lehet az is, hogy valaki meg kell változtassa munkahelyét, mert ott olyan dolgokat követelnek tőle, ami ellentmond Krisztus követésének. Pl. Ha valaki egy éjjeli bárt működtetett, vagy olyan munkahelye van, ahol minden vasárnap kell dolgozni.
2. A Krisztus követés a hit útja, hit nélkül nem lehet Krisztust követni, a követés tehát elválaszthatatlan a hittől.
3. A követés nem egy elméleti dolog, hanem cselekvés egy adott élethelyzetben. Nyilván, hogy szavakkal is el kell mondanunk az evangéliumot, de szavak nélkül is Krisztusra mutatunk, a megváltozott életünkkel. A Krisztus követése mindig egy konkrét cselekedetet jelent, amire egy hitben hozott döntés következtében jutunk. A kilencvenes évek közepén Kolozsváron megindult a piramisbank a Caritas. Gyülekezeti tagjaim mindegyike azonnal vitte a pénzét s három hónap múlva kapták is a háromszorosát. Kérdezték tőlem is, hogy én tettem-e ebbe a bankba, mondtam, hogy nem tettem és nem is fogok. Hát miért? Azért, mert én meg voltam győződve arról, hogy valamilyen piszkos üzlet, leány vagy fegyver-kereskedelem áll mögötte, csak az hozhat ilyen busás jövedelmet, s én azt mondtam, hogy az én pénzemet nem adom arra, hogy lányokat vigyenek bordélyházakba vagy emberek életét oltsák ki. Láthatták, hogy mit jelent a hitben való cselekedet, egy hitbeli döntés áll mögötte.
4. A tanítványnak a a Krisztus szolgálatában tehát kettős bizonyságtétele van: az első a szavakkal, a második az élettel való bizonyságtétel. Jézus nagyon sokszor szívére kötötte a tanítványoknak: mondjátok, hirdessétek. A tanítvány nem egy néma, egy hallgató, hanem egy beszélő ember. Tovább kell adnia Isten akaratát. A tanítvány az igét nem csak a maga számára hallja, hanem mindig mások számára is. Először persze a maga számára hallja meg az üzenetet, de azt aztán utána másoknak is tovább adja. Mi a tartalma annak, amit a tanítványnak hirdetni kell? Isten országának evangéliuma. Ez nem más, mint Isten királyi uralma. Azt kell hirdetnie, hogy Isten ma is uralkodik, nem hagyta magára ezta világot, az általa teremtett törvények ma is működnek, erkölcsi törvényei ma is érvényesek, s ő lehetővé teszi ma is az embereknek, hogy visszatérjenek az ő királyi uralma alá. Az üzenetünk lényege: nyitva van az a kapu, amit mi becsaptunk magunk mögött, a lázadó ember hazatérhet az atyai házba. Aki visszatér, az visszakapja az igazi életet, s újra Isten szeretetének uralma alatt élhet. Ne féljünk attól se, hogy nem tudunk jól fogalmazni, bölcsen válaszolni kérdésekre. Jézus azt ígérte akkor is ma is a tanítványainak, hogy nehéz helyzetekben is meg fog adatni nekik, hogy mit mondjanak., nem mi beszélünk, hanem Atyánk Lelke szól majd általunk. Megtapasztaljuk mi is azt, amit a tizenkettő megtapasztalt, hogy Isten együtt munkálkodott velük, s megerősíti az igét a nyomában következő jelekkel. Ne tartson hát vissza minket semmi attól, hogy közöljük az Isten szeretetéről szóló jó hírt másokkal. Legyünk bizonyosak afelől, hogy maga az Úr Jézus szól általunk, s ő tud hitet támasztani azok szivében, akikhez küldött minket. De a szóval való bizonyságtétel még nem elégséges. Ezért van szükség az élettel való bizonyságtételre. Áldott emlékezetű Farkas Gyuri bácsi, a Gecse utca évtizedeken át hűséges gondnoka a téglagyárban dolgozott. Az igazgató közvetlen munkatársa, mindenese volt. Az igazgató kommunista, istentelen ember volt, aki rettenetesen káromkodott, ha valami fogyatékosságot talált. A legjobban az bosszantotta, ha a munkások nem hagytak rendet maguk után, amikor hazamentek, s az igazgató másnap reggel így találta a műhelyt. Gyuri bácsinak fájt az, hogy a főnöke káromkodik, s ezért inkább mindig tovább maradt egy fél órával s rendbe tette a műhelyt. Ez feltűnt az igazgatónak is, s rákérdezett, hogy miért teszi ezt, ő elmondta, hogy őt hite indítja erre, az igazgatóra olyan nagy hatást tett ez a bizonyságtétel, hogy többet nem káromkodott s miután nyugdíjba ment együtt ültek a Gecse utcai presbitériumban. Nagy kísértés a mai tanítványoknak az elvilágiasodás, az a nagy veszély, hogy az egyház megszűnik egyház lenni, már nem az egyház lesz hatással a világra, hanem a világ az egyházra. Csak az a tanítvány töltheti be küldetését, aki lelkületében különbözik e világ lelkületétől. Csak az  a tanítvány tud tenni valamit ezért a világért, aki nem e világból való. Jézus szép képeket használ a tanítvány életére, ő só és világosság ebben a világban. Ízesíti, tartósitja, megóvja a romlástól, illetve világít a körülötte levőknek. Pál apostol így inti a filippibelieket: fényjletek, mint csillagok e világon. Minél több ízt és fényt kapunk felülről, annál többet tudunk tovább adni másoknak. A tanítvány fénye nem önmagától van, hanem Jézustól kapja azt, ezt mindig a Holddal szoktuk szemléltetni, ő a Naptól kapja a világosságot, illetve azt veri vissza.
5. A tanítványi szolgálatot csak nagy szeretettel lehet végezni. Szeretet nélkül a tanítványi szolgálat meghal. Arról ismeri fel a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretni fogjátok egymást, mondja Jézus. A szeretet azt jelenti, hogy Jézus az életét adta értünk, s mi is oda kell adnunk életünket felebarátainkért. Ez ma nem azt jelenti, hogy meg kell halnunk egymásért, de a történelem folyamán ez is előfordult sokszor. Egyik koncentrációs táborban történt a második világháborúban, hogy valaki szökni próbált, ezétrt bűntetésből tizedelést jelentettek be, vagyis minden tizedik embert kivégezték a többi szeme láttára.A sor egy sokgyerekes családapára került, mellette egy katólikus pap állt, Kolbe atya, aki gyorsan odasúgta a családapának,cseréljünk helyet, mert rád oly nagy szükség van még, és meg is halt a másik emberért. De ezek rendkívüli esetek, de a legtöbbször ez ma azt jelenti, hogy készek kell legyünk az önzetlen szolgálatra. Egyik németországi uszoda falán ez van nagy betűkkel kiírva: aki nem ment, az öl. Érvényes ez a lelki mentőszolgálatra is. A tanítvány szeretete túl kell nőjjön a gyülekezet körén is. Jézus egyszer azt mondta: ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek: A szeretet az ellenségre is ki kell terjedjen. A Krisztus tanítványa nem önmagáért, hanem másokért él. Ha megfigyeljük a Jézus életét, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag nem volt magánélete. Állandóan másokért élt. Nyilvánvaló, hogy Jézus ezt nem követeli minden tanítványától, hisz akinek családja van, annak arra is gondot kell viselnie, de a család is egy másokért végzett szolgálat végső soron.A tanítvány életére is illik, amit Jézus magáról mondott, hogy nem azért van, hogy neki szolgáljanak, hanem ő szolgáljon másoknak. Péter a Jézus életét az Ap.csel.10,38-ban így foglalja össze: széjjel járt, jót tévén, gyógyítván mindenkit. Ez a legrövidebb és legtömörebb Jézus-életrajz. Ebben benne van az, hogy Jézus egyszerre Megváltó és példakép. Nem csak meghalt értünk, hanem tökéletes példaképet is hagyott ránk.
6. A tanítványokat azért is választotta Jézus, hogy munkatársai legyenk az Isten országa építésében. Az aratnivaló sok, a munkás kevés, mondja Jézus. Ő munkára hívott és küldött el minket, és azt ígéri, hogy ebben a nagy munkában ő velünk van. Mekkora munkát adott Jézus a mindenkori tanítványoknak. Évezredekre adott munkát. Mintha kiterítette volna előttük a világtérképet és azt mondta nekik: hódítsátok meg az én ügyemnek ezt a világot. Afrikát is, Ázsiát is, az összes földrészt, a fehéreket és feketéket, az indiánokat, a bennszülötteket. Vajon miért köti Jézus ennyire emberekhez és az ő elvégzett munkájukhoz magát? Hát ennyire emberektől függ ez? Igen, ennyire.Általunk akarja építeni országát, s mégis ő építi, mert ő van velünk, ő adja az erőt, a bölcsességet. Nem csak parancsot ad az Isten országa építésére, az evangélium hirdetésére, hanem ahhoz ígéretet is fűz, ígéri jelenlétét, erejét, áldását. Ezen ígéret s ennek beteljesedése nélkül a mi munkánk biztosan csődbe jutna. De ő tesz minket erőssé, bölccsé. Szeretete kíséri, Lelke erősiti munkánkat, s hatalma megsegít minket. Aki tanítvány lesz, az meg is tapasztalja ezt, hogy bár mintha minden rajtunk múlna, mégis minden az Ő kezében van, a diadal nem a miénk, hanem az övé.
7. Krisztus követése szenvedéssel is jár. Tudjuk az evangéliumokból, hogy a tizenkettő életében a tanítványság nagy szenvedéssel is járt. Ezt nekik Jézus jó előre meg is mondta: ha gyűlöl titeket a világ tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt. A tanítványok osztoznak Mesterük sorsában, aki elküldte a bárányokat a farkasok közé. Nincs még egy olyan pásztor a világon, aki ezt tenné. Mi azt gondolnánk, hogy a pásztor feladata épp az, hogy megvédje a bárányokat a farkasoktól, s ő ehelyett közéjük küldi őket? Az emberi értelem számára ez érthetetlen. Mert mire számíthat ebben a helyzetben a bárány-tanítvány? Semmiképp se arra, hogy a farkas szeretni és kímélni fogja. A gonosz nem tehet mást, mint hogy arra törekszik, hogy a tanítványokat elpusztítsa, vagy legalábbis szenvedést okozzon nekik. A történelem folyamán a farkas nagyon sokszor elpusztította a bárányt. Heródes elpusztította Keresztelő Jánost, Néró az első keresztyéneket, a pápa a reformáció követőit. A bárány nem tudja megvédeni magát a farkassal szemben. Nincs védtelenebb, mint egy bárány a farkasok között. Mit tehet ebben a helyzetben a tanítvány? Hát egyszerűen azt, hogy felvállalja, elfogadja a szenvedést. Nem szabad emberi eszközökkel harcolnia a farkasok ellen. Harcoló bárány nincs. Péter kardot emelt a farkasra, de Jézus rendre utasította és hüvelyébe tetette a kardot. Jakab és János tüzet kért a farkasra, de Jézus erre azt mondja: nem tudjátok, hogy minémű lélek van bennetek. A tanítványok gyülekezete a szenvedők gyülekezete. A vigasztalás a tanítvány számára ebben csak az, hogy a bárány nem egyedül van a farkasok között, hanem Jézussal együtt. És ezért a tanítvány nem kétségbeesve, hanem örömmel hordozza a szenvedést, az első keresztyének énekelve mentek az oroszlánok elé,  reformáció mártírjai énekelve léptek a máglyára, mentek a börtönökbe. Örültek, mert nekik megadatott a szenvedés kegyelme.

Még sok mindent lehetne a tanítványságról mondani, de most legyen elég ennyi. Úgy gondolom, hogy ebben az előadásban elég gondolatot, ösztönzést kaptunk arra, hogy Krisztust ezután még hűségesebben követni tudjunk, hogy lehessünk még igazibb tanítványai.

(Előadásom megírásához:Sarkadi Nagy Pál,  William MacDonald és Cseri Kálmán munkáit használtam fel)

                                                                  Lőrincz István 2013 február 26

Igehirdetési sorozat 2012 húsvét nagyhetén Jézus szenvedésének tárgyai

1 Nap Pilátus mosdótálja Text. Mt.27,24

            Isten kegyelméből folytatjuk azt az igehirdetési sorozatot, amit már negyedik éve elkezdtünk Jézus szenvedésének tárgyairól. Megpróbáljuk ebben az évben is meghallani azon tárgyak prédikációját, bizonyságtételét, amik Jézus szenvedésével kapcsolatban vannak. Már eddig is sok áldott üzenetben volt részünk, imádkozzunk azért, hogy Isten nyissa meg ebben az évben is az ige ajtaját, hogy Szentlelke segítségével érthessük az igét és gazdagodhassunk általa.

            Megint azzal kezdem, hogy próbáljuk lelki szemeink előtt elképzelni ezt a drámai jelenetet. A római helytartó székhelye előtt egy nagy tér volt, amit Gabbatának hívtak. Ez egyfajta terasz volt, ahol egy díszes székben ott ült a római helytartó Pontius Pilátus. A ruha rajta az egyetlen szép és ékes dolog. Hisz, ami a ruha alatt van, az csupa zűrzavar, zavarodottság, bizonytalanság. Pilátust is nagyon megviselte ez a kihallgatás, már nagyon kínos ez az egész dolog számára, s már alig várja, hogy az egésznek vége legyen. Elkínzott tekintetével most Jézusra néz, aki csodálatos lelki nyugalommal áll előtte. Mit tudjak tenni vele, ez Pilátus gyötrő kérdése. Körülötte is minden csupa nyugtalanság. A téren ott a tomboló, magából kikelt, ordítozó tömeg, akik folyamatosan skandálják: feszítsd meg! A háttérben néhány katona épp Barabást vezeti elő, s oldja meg bilincseit. Ekkor Pilátus füléhez odahajol feleségének egyik szolgája, aki arra kéri, hogy ne avatkozzon ennek az igaz embernek a dolgába. Pilátus fáradtan int, s lehanyatlik keze. Nagy dilemma előtt áll, hisz szíve, lelkiismerete s felesége is azt mondja, hogy ezt az embert fel kell mentenie, de előtte ott a tömeg, élén a főpapokkal, akik már azzal is fenyegetik, hogy ha el találja engedi Jézust, akkor a császárnál is bevádolják, hogy már nem a a barátja. S ekkor Pilátus hirtelen int egyik szolgájának s egy rövid parancsot ad. Ekkor egy ezüst mosdótálat hoznak oda. A téren mély csend lesz, mindenki feszülten figyeli az eseményeket: mi akar ez lenni. Hallani lehet, a víz csobbanását, amint Pilátus kezét a tálba mártja. S csak ennyit mond: ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől, ti lássátok.

            Ezen az estén mi is megpróbálunk erre a tálra figyelni és meghallgatni annak üzenetét. Mit is akar ez nekünk elmondani? Mielőtt erre rátérnénk csak emlékeztetlek, hogy pár évvel ezelőtt Magyarországon egy sokáig elhuzódó per volt, egy asszisztensnőnek a pere, aki állítólag sok embert ölt meg, aki azonban mindvégig ártatlannak vallotta magát s azt állította, hogy ő csak segíteni akart a súlyos betegeken, meg akarván rövidíteni azok szenvedését. Mi, akik csak a tévé képernyőjén láttuk ezt a pert, úgy gondoltuk, hogy semmi közünk nincs ehhez az eseményhez. Ebben az esetben lehetett ez igaz, de nem érvényes a Jézus perére, itt senki sem mondhatja, hogy ő ebben semleges, őt ez nem érinti.  Pilátus pedig ezt akarja megjátszani. Ő eddig érintett volt a perben, belerángatták a főpapok, a nép előljárói. De most már legyen elég, én most kilépek ebből az egész dologból- mondja Pilátus. Nekem ehhez a perhez tulajdonképpen semmi közöm nincsen. De a nagy kérdés: mondhatja ezt Pilátus?

            Izraelben volt az Ószövetség idején egy érdekes rendelkezés. Ha valahol az ország területén egy meggyilkolt ember holttestére bukkantak, akkor a szomszédos települések vénei összegyűltek, s egy tálban megmosták kezüket s kijelentették: a mi kezeinknek semmi köze ehhez a gyilkossághoz, ami kezeink ártatlanok ebben a dologban. Valószínű, hogy Pilátus ismerte ezt a rendelkezést. Ő Jézust már meggyilkoltnak látja, hisz tudja, hogy előbb-utóbb ez fog következni, s ezért ő is megmossa kezét s azt mondja, hogy ez az ügy őt nem érinti, ő ártalan ebben a dologban. De mi tegyük fel újra a kérdést: ki tudja ő ezt jelenteni, lehet ebben a perben bárkinek is kivülálló szemlélődőnek maradni? Pilátus azt mondja, hogy lehet s ártatlanságban mossa a kezét. De igaza van Pilátusnak? Mondhatja Pilátus, mondhatod te, mondhatom én, mondhatja bárki: ehhez a dologhoz nekem semmi közöm? Erre a kérdésre válaszol ez a mosdótál.

            Mert az, amit itt Pilátus tesz és mond egy nagy hazugság. Hisz ő mondja ki a halálos ítéletet. Még a hitvallás is őrzi örök időkre a tényt, szenvedett és megfeszíttetett Poncius Pilátus alatt. Amig ezt a hitvallást a keresztyének mondani fogják, addig az is nyilvánvaló, hogy Pilátus nem ártatlan ebben az ügyben. Ez a mosdótál csalás és ámítás. Pilátus ott benn nagyon is jól érzi ezt. Mert miért is mossa kezét? Hát azért, mert le akarja mosni lekiismeretének szavát, amely így vádolja: megölted az Isten ártatlan Fiát!

            Pilátus tehát nem tudta magát kivonni ebből a perből, de kinek sikerülhet ez? A Biblia világos és egyértelmű válasza ez: senkinek. A Jézus perében senki se kivülálló, hanem mindenki érintett S még ha millióan vannak is azok, akik azt harsogják: mi nem feszítettük meg Jézust, mi ártatlanságban moshatjuk kezünket, akkor ők vegyék tudomásul a kemény igazságot, hogy ez egy hazugság és önmaguk becsapása. Mi mindnyájan részt vettünk ebben a perben. Mert közülünk mindenki bizonyos helyzetekben eltaszítottuk Jézust. Nem kérdeztük, hogy mi az Ő akarata, nem hallgattunk rá. Mi mind vádlottak vagyunk, mert Jézusnak nem a saját bűneiért kellett szenvednie, hanem a mi bűneinkért. A tulajdonképpeni vádlottak mi vagyunk és nem Ő. Mi mindnyájan Jézus gyilkosai vagyunk, bármennyire is keményen hangzik a mi fülünkben. Mert minden mi bűnünk egy-egy kalapácsütés, egy –egy szeg az Ő testében. Minden hitetlenség, széthúzás, gyűlölet,veszekedés, minden áthágása a parancsolatoknak, minden szeretetlenség, hazugság, tisztátalanság kalapácsütés és szeg a Jézus testén. Hagyjuk hát abba a színjátszást, hogy mi ártatlanok vagyunk, és valljuk be alázattal és bűnbánattal: igenis én is odaszegeztem Jézust a keresztfára.

            Még egyszer képzeljük magunk elé a jelenetet. Ott ül Pilátus és vele szemben ott áll Jézus. S közöttük ott van a mosdótál, amiben Pilátus mossa a kezét. S ebben a pillantban belénk hasít a gondolat: ez a tál egy határvonal, ami két világot választ el egymástól. A kegyelem, a kegyelemben részesültek s a hitetlenek a kárhozottak világát választja el egymástól. Ott áll Jézus, aki a kegyelem országának Királya. S most itt be lehet lépni az Ő országába. Hogyan? Hát úgy, ahogy azt a tékozló fiú tette, aki azt mondta: elmegyek atyámhoz és megvallom neki: vétkeztem te ellened. S akkor az Atya azt mondja neki: ne félj,gyermekem! Mert a Fiam megfizetett érted a golgotai kereszten. Maradj itt és tanulj meg a kegyelemből élni.

            De a másik oldalon ott van a hitetlenek világa, akiknek nem kll a kegyelem. Ott van e sereg élén Pilátus, aki mossa a kezét és azt állítja: én ártatlan vagyok. S Pilátus mögött ott vannak milliók, akik vele együtt mossák kezüket és vele együtt állítják: ártatlanok vagyunk. Mi jó emberek vagyunk, értünk nem kell meghaljon Jézus, mi nem vagyunk bűnösök.

            Ó testvérem, ha te ezen az oldalon állsz, akkor most, mai estén jöjj át a Jézus és a bűnbánó bűnösök oldalára, hogy kegyelmet nyerhes. Siess ne késs egy percet se.

2 Nap. A bírói szék Text.Ján.19,13

            Ha valaki egy munkahelyre jelentkezni akar, akkor a legtöbb helyen kérnek egy hivatalos iratot, amit mi inkább román nevén ismerjük „cazier” amiben az áll, hogy bűntetlen, vagy bűntetett előéletü az illető személy. Sokan tudják rólam, hogy én tizenkét évig szolgáltam a marosvásárhelyi börtönben, s a legtöbbször, amikor a szabadulás előtt álló rabokkal beszéltem, ők elmondták, hogy nagyon nagy bennük a félelem s szorongás, hisz akárhová fognak ezután menni, mindig ott lesz rajtuk a bélyeg, s ott lesz az irataikon, hogy ők bűntetett előéletüek. S ez bizony nem kis dolog az ő számukra.

            De most azt kell mondjuk, hogy a mi Megváltónk papírjaiban is az áll, hogy bűntetett előéletű. Szinte beleborzong a lelkünk: nem csak a börtönben ült emberek, hanem maga az Isten Fia is bűntetett előéletű. Hiszen a mai igénk egy bírói székről beszél, ami elé Jézust Nagypéntek reggelén odaállították, s elkezdték vádolni. Pilátus pedig felvette a bírói palástját és halálra ítélte Jézust. Így Jézus bűntetett előéletű ember lett. Pedig mi nagyon jól tudjuk, hogy Jézus volt az egyetlen ember a világon, akinek egyetlen bűne se volt, Ő az egyetlen, akire úgy lehet felnézni, hogy az Ő életét egyetlen bűn se rontotta meg, nem mocskolta be, és most azt kell látnunk, hogy Őt szörnyű bűnökkel vádolják és el is ítélik. Mit jelentsen ez? Ahhoz, hogy ezt megértsük közelebbről meg kell néznünk azt a bírói széket, amelyben ülve Pilátus elítélte Jézust, hogy mit is üzen ez a szék a mi számunkra.

            Az első dolog, amit ez a szék üzen, hogy e székkel nincs minden rendben, ez a szék tulajdonképpen nem is hivatalos, nem is lenne itt helye. Ez a szék az igazságtalanság széke. Hisz ez egy római szék, de hol áll? Izrael földjén, egy idegen ország földjén. Pilátusnak fel kellett volna tennie a kérdést: hogy jövök én ahhoz római polgár létemre, hogy zsidó embereket ítéljek el? Nyilván, ha Pilátus egyáltalán erre gondolt, akkor azonnak kivágta magát és azt mondta: engem Róma helyezett ide, nekem itt feladatom, küldetésem van. Ha jól belegondolunk, akkor azt látjuk, hogy ez nem egyedülálló ebben világban. Hisz hányszor megtörtént már a történelem folyamán, hogy egyik nép meghódított egy másik népet, és úgy gondolta, hogy most ott ő az úr, s neki van joga ott ítéletet mondani. Csak gondoljunk például arra, hogy a Szovjetúnió elfoglalta egész Kelet-Európát és ott felállította a maga szörnyű rendszerét, s bíráskodott azok felett, akik ellene mertek mondani, akik megkérdőjelezték az ő hatalmukat, vagy megpróbáltak valamit tenni ennek az idegen hatalomnak az eltávolításáért. Gondoljunk itt az 56-os magyar forradalomra és arra, hogy mennyi embert ítéltek ezután halálra, évekig tartó ártatlan szenvedésre börtönökben, bűntető táborokban.

            De lássuk csak ezt a Pilátust. Neki azt mondták a főpapok: ha te Pilátus nem ítéled el ezt a Jézus, akkor mi feljelentünk a főnöködnél, a római császárnál, s így kiderül, hogy te nem is vagy igazából az ő barátja s így nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhetsz, s a helytartói széked is veszélyben forog. Ez a ravasz  érvelés eléri célját, s Pilátus beül a bírói székbe és kimondja az igazságtalan ítéletet. Nem ő az első, s sajnos nem is az utolsó igazságtalan és igazságtalanul bíráskodó bíró. Ez a világ tele van igazságtalansággal. Mi ezért várjuk az új eget és új földet, amiben igazságosság lakozik. És ennek az országnak a Királya itt áll előttünk, s aki nem más mint Jézus Krisztus. Róla azt mondja az ige, hogy Ő igazságosan ítél. Jézus ebben a jelenetben is harcol az igazságosságért. Mintha azt mondaná itt Jézus: ti emberek igazságtalanok vagytok, az Isten igaz ítéletét magatok felett nem akarjátok elfogadni. Ti a bűneiteket jónak gondoljátok és igazoljátok azokat. Most én épp ezért magamra veszem a ti bűntetéseteket és elhordozom azt. Jézus így az Ő igazságával betör ebbe az igazságtalan világba és meggyógyítja azt.

            De ez a bírói szék azt is megmutatja, hogy mennyire megromlott, kificamodott ez a világ. Az Apostoli Hitvallásban valljuk: onnan jön ítélni élőket és holtakat. Mindnyájan ismerjük Michelangelónak a híres festményét a sixtusi kápolnában, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor Krisztus majd ítéletet tart mindenki felett, egyeseket a mennybe, másokat pedig a pokolba küld. Most azonban azt látjuk, hogy az igazságtalan, korrupt, erőszakos Pilátus ül a bírói székben és az igaz, bűntelen Jézus ott áll vádlottként előtte. Mennyire feje tetejére állt ez a világ! S ez mindenben meglátszik. Hisz sajnos nagy világvallások is épp az ellenkezőjét tanítják az igazságnak. Az embercsinálta vallások azt tanítják, hogy az ember keresi az Istent. A Szentírás azonban azt tanítja, hogy Isten keresi az embert. Keresi Jézusban, a Jó Pásztorban az elveszett juhát. Az embercsinálta vallásban az ember kér valamit Istentől, a Biblia azonban azt tanítja, hogy Isten kér valamit az embertől. Ő hív minket magához: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket. Minden pogány vallás azt tanítja, hogy az ember kell hordozza bűnének bűntetését, következményét, de az igében azt tanuljuk, hogy Jézus elhordozta a mi bűntetésünket, s így mi bűnbocsánatot nyerhetünk. A legtöbb vallásban az ember kell áldozzon Istennek, a mi hitünk az, hogy Isten mutatta be értünk a nagy áldozatot, áldozta oda Fiát érettünk.

            Végül ez a bírói szék előre mutat Isten bírói székére. Minden földi ítélet és bíráskodás arra mutat, hogy lesz egy végső, utolsó ítélet, amelyben Isten lesz a Bíró. A Szentírás nagyon sokszor és nagyon egyértelműen beszél arról, hogy a történelem végén Isten meg fogja ítélni ezt az egész világot, s személy szerint minden embert. Vajon tudatában vagyunk-e mi ennek? Feltettük-e már komolyan a kérdést: mi lesz ott velünk?  A Szentírás megmutatja annak az útját is, hogy hogyan lehet ez az ítélet örvendeztető a mi számunkra. Úgy, ha most odaállunk Isten ítélő széke elé, s ott megvalljuk bűneinket, s odamenekülünk Jézus keresztjéhez, ahol Ő elhordozta a mi bűneink bűntetését. Aki hisz a Fiúban az nem megy az ítéletre, mondja az ige. A bűnbánat és a hit, ezek szabadítanak meg minket, s ha ezek megvannak bennünk, akkor felmentő ítéletet kapunk majd az utolsó ítéletben.

            A bírói szék ma ezt a kérdést intézi hozzánk: van-e bennünk hit és bűnbánat? Ha erre igennel tudunk válaszolni, akkor a bírói szék üzenete elvégezte bennünk a maga áldott munkáját.

3 Nap. A keresztre szegzett felirat Text Ján.19,19-22

          Ma rengeteg plakátot, hirdetést látunk. Millió reklám van már nem csak a falon, hanem az óriásképernyőkön is szerte a városokban. Ma már a Jézus nevével is lehet találkozni különböző plakátokon, hirdetéseken, ahol evangélizációkat, rendezvényeket hirdetnek, ahol Jézusról lesz szó, ahol róla fognak bizonyságot tenni. Az első ilyen plakát, felirat, ahol a Jézus neve állott, az épp a golgotai kereszt volt, Pilátus helyezte el azon. A mai estén erről a feliratról fogunk beszélni, hogy mit is üzen az a mi számunkra.

            Ez a felirat először is egy vád volt Jézus ellen. Tudjuk, hogy a zsidók épp e napokban ülték a páska ünnepét. Erre az alkalomra nagyon sokan eljöttek a külföldre telepedett, elszármazott zsidók közül is. Ezért volt az, hogy Pilátus három nyelven iratta meg a feliratot, hogy azok is érthessék, akik már a zsidó nyelvet nem értették. A felirat ez volt magyarra fordítva: a Názáreti Jézus a zsidók királya. A feszületeken ma is ott áll ennek a feliratnak a rövidítése: I.N.R.I, ez a latin szöveg rövidítésének a kezdőbetüit jelzi. Jezus Nazarenus Rex Iudeorum. A Márk evangéliuma azt is megjegyzi, hogy ez az ő kárhoztatásának oka volt, más fordításban: elítéltetésének oka. Ez a plakát, táblácska s rajta felirat tehát egy vádirat volt Jézus ellen, ami azt jelentette, hogy Jézus egy politikai bűnöző. Mennyire igaz,  amit a Prédikátor könyve mond, hogy semmi új sincs a nap alatt, hisz a keresztyéneket mind a mai napig a legtöbbször úgy ítélik el mint politikai bűnözők, holott semmi közük sincs a politikához. Ez egy teljességgel hamis vádirat tehát. A világ vádolja a Megváltóját, pedig őt semmivel se lehet vádolni. Viszont van mivel vádolni minket embereket, ellenünk igenis össze lehetne egy vádiratcsomót, méghozzá jó vastagot. De most ezt a feliratot Jézus ellen írták, s az Ő keresztjére szegezték. Mennyire beteljesedett, amit Ésaiás már évszázadokkal azelőtt megjövendőlt: az Úr mindnyájunk bűnét Ő reá veté, békességünknek bűntetése rajta van. És ez most minket örvendezőkké és boldogokká tehet. A bűn súlya és bűntetése már nem minket terhel, nem ránk nehezedik.

            Aztán azt is el lehet mondani erről a feliratról, hogy ez nagyon felületes írás volt. Mindnyájan visszaemlékszünk diákkorunkra, amikor a tanárok sok dolgozatunkra ezt írták: felületes, összecsapott, nem kielégítő. Nos, erről az írásról is azt lehet elmondani,, hogy hiányos és felületes volt. Pilátust figyelmeztették is a zsidók arra, hogy ez az írás pontatlan. Mert Jézus nem király a zsidók szerint, csak ő mondta magáról ezt. Pilátus azonban kerek-perec kijelenti, hogy ezen már nem lehet változtatni, amit megírtam, azt megírtam, ez a válasza. Pilátus ezzel a kijelentésével csúfolkodik is a zsidók felett: ilyen Messiásotok van nektek, aki azt állította magáról, hogy ő király, s most íme mégis ott függ a kereszten. De más pontatlanság is volt ebben a feliratban. Názáretinek írják, holott ő betlehemi, ott született, csak Názáretben nőtt fel. A „názáret” jelző Jézusból embert akart csinálni, azt akarták ezzel elmondani, hogy ő is csak pont egy olyan ember, mint akárki más. A Jézuzs név helyes, hisz ezt a nevet maga Isten adta neki, ez a név minden név felett való, ettől a névtől reszketnek az ördögök. Az se teljesen helyes, hogy ő a zsidók királya, hisz ő minden nép királya, nem csak a zsidóké. A kereszten az a név se igen állja meg a helyét, hogy ő király, hisz a kereszten sokkal inkább Főpap, aki az egész világ bűnéért bűnhődik, aki az egész világért bemutatja az áldozatot. Nekünk erre az áldozatra szükségünk van, fogadjuk el ezt az érettünk hozott hatalmas áldozatot.

            Végül is ez a felirat egy kifejezett csúfolkodás volt. Pilátus elsődleges célja az volt, hogy gúnyt űzzön Jézusból, s ugyanakkor a zsidókból is, hisz ez a felirat valami ilyesmit akart kifejezni: ilyen Messiásotok van nektek, akiben ti reménykedtek. Íme, ennyire vitte a ti Királyotok és Messiásotok, a keresztig. De miközben Pilátus és a világ gúnyolódik, a mennyben is történik valami. Az történik, amiről a második zsoltár így ír: a mennyben ülő neveti őket. S ezt jól véssék emlékezetükbe Jézus mindenkori gúnyolói. Mert miközben itt a földön gúnyolódnak Jézussal, addig Isten őt a világ Urának kiáltja ki a mennyben, aki előtt egyszer minden térd meg fog hajolni.

            Ez a felirat, amit Pilátus kifügesztett már réges rég nincs. De Jézus Király, aki uralkodik az ő gyermekei szívében és életében. S egykor majd az egész világ felett is uralkodni fog. Jöjjetek hát, hódoljunk Előtte!

4 Nap A kockakő, amivel sorsot vetettek Máté 27,35

            Jézus keresztje alatt katonák álltak, hisz a római törvények előírása szerint, az ilyen kivégzetteket őrizni kellett. Ez is hozzá tartozik a bűntetett ember megalázásához. Egyszer beszélgettem egy asszonnyal, aki tulajdonképpen a férje bűnét vállalta magára s ezért néhány évet börtönben töltött. Elmesélte, hogy a legmegalázóbb az volt, amikor vakbélműtétet hajtottak végre ez idő alatt rajta, tehetetlenül feküdt a korházi ágyán, de a lábát odabilincselték az ágyhoz és egy őr akkor is ott volt szüntelen az ágya mellett. Mozdulni se tudott, de a megaláztatás ekkor volt a legnagyobb. Így volt ez Jézussal is. Már tulajdonképpen semmi szükség sem volt katonákra, hisz Jézus oda van szegezve, már haldoklik, de a katonák ott kell legyenek mégis. A katonák valamivel agyon kellett üssék az időt, általában kedvenc játékukat, a kockavetést gyakorolták. Az ókorban erre kocka alakú köveket használtak, ez tulajdonképpen a mi dobókockánk őse. Érdekes az, hogy ezt már a 22-ik zsoltár megjövendőlte és ez most be is teljesedik. Lássuk a mai estén, hogy mit üzen nekünk ez a kő?

            Hát először is azt, hogy az ember szíve olyan kemény lehet, mint a kő. Ezeket a kockákat általában a legkeményebb kőből,  kovakőből faragták, s pont ilyen kemény lehet az ember szíve is. Hisz képzeljük csak el magunk előtt ezt a jelenetet. Ott függ a kereszten három ember, akik szörnyű kínok között haláltusájukat vívják. De ez a katonák szívét egy cseppet sem indítja meg, ők csak a kötelességüket végzik.A másik ember rettenetesen szenved, ők közben jól szórakoznak. Ne gondoljuk testvéreim, hogy ma a helyzet valamivel is jobb. Holland barátaink mesélték néhány évvel ezelőtt, hogy Hágában a nemzetközi bíróságon folyt a jugoszláviai háborús bűnösök pere, olyan emberek pere, akik a 90-es évek elején szörnyűséges tetteket hajtottak végre. Ilyeneket meséltek el a holland barátok: szerb csetnyikek(félkatonai alakulat tagjai) találkoztak egy horvát esküvői menettel, s fogták a vőlegényt s a menyasszony, s a násznép előtt kettőbe fűrészelték, egy másik esetben ugyancsak ilyen csetnyikek egy horvát családnál végeztek rajtaütést, akik épp disznót vágtak, s erre fogták a gazdát s pont úgy leszúrták, mint a disznót s utána meg is perzselték a család szeme láttára. Ezzel nam akarunk népeket minősíteni, hanem az embert akarom ezzel minősíteni. Minden nép között megtörténhetnek ilyen események bizonyára. A TV-ben minden nap látunk szörnyűségesebbnél szörnyűségesebb gyilkosságokat, eseményeket. Igen, ne áltassuk magunkat, az ember szíve ma is olyan kemény tud lenni, mint a kő. S itt azt is meg kell gondolni, hogy a középen nem akármilyen ember függött, hanem az élő Istennek Fia. És a katonák láthatták azt a megfeszítéskor, hogy Jézus egészen másképp viselkedett, nem átkozódott, nem szitkozódott, hanem imádkozott pont érettük, akik őt megfeszítették, hallották azt a párbeszédet is, ami lezajlott a jobb és bal felől megfeszített gonosztevővel, s még annyi mindent, ami nincs is lejegyezve az evangéliumokban. Ez a sok minden csak meg kellett volna érintse őket, gondolnánk, de szó sincs ilyesmiről, ők játszadoznak, nagyokat röhögnek, őket a kereszten levők nem érdekli, őket semmi se hatja meg. 

            Igen testvéreim, ennyire kemény tud lenni a mi szívünk! Mert ma hány embert mozgat meg vajon a Jézus halála? Hány ember van, akit meghat ez a rendkívűli szenvedés? Hát ha érdekelné az embereket a Jézus szenvedése, akkor itt lennének a templomban, akkor jönnének az igét hallgatni. De nem jönnek, mert az ember szíve ma is hitetlen és kemény. És ezen mi emberek nem tudunk változtatni. Sokszor úgymond a szívünket is kitesszük, és mégsem történik semmi változás. Amikor egyszer a börtönben  nagy tűzzel hirdettem az igét, hívtam őket Krisztushoz megtérésre, hogy nyerjék el az örök életet. A végén egy rab jelentkezett, s azt mondta, hogy ő is örökké szeretne élni. Nagy volt az öröm a szívemben, remélvén, hogy valami megmozdult benne, de hamar jött a hideg zuhany, mert amikor rákérdeztem, hogy miért szeretne örökké élni, akkor jött a csúfolódó válasz: hát, hogy örökké lophassak. Igen, ez a történet is mutatja, hogy milyen az ember szíve, hogy mi azt nem tudjuk meglágyítani. De milyen jó, hogy Isten Szentlelke képes erre. Már Ezékiel próféta által üzente Isten, hogy Ő a kőszív helyett hússzivet tud adni. Bárcsak megkaphattuk volna ezt már mi is!

            Másodszor ezek a kövek azt is kérdezik: hát miért kell a katonáknak sorsot vetni, hol vannak a Jézus rokonai, jog szerinti örökösei? Igen ám, csakhogy a kivégzettekre más törvények vonatkoztak, hisz az ő esetükben minden vagyontárgy az államra szállt, az állam lett az örökös. S mivel itt az államot a katonák képviselik, ezért a kivégzett vagyona őket illeti meg. Ennek a Jézusnak nincs más vagyona, csak a ruhája, ezért ez őket illeti meg. De ebben tévednek a katonák. Az ő állításukat, hogy ruhák őket illetik meg megcáfolja azoknak a hangja, akik hittek és hisznek Jézusban, és ők odakiáltják a katonáknak: Jézus hagyott ránk egy más ruhát is, az Ő igazságának ruháját, az Ő békességének, váltságának ruháját. S ez az örökség a miénk lehet.Ebben az örökségben ott van a bűnbocsánat, az igazi öröm, az örök élet. Fogadjuk el ezt a drága örökséget.

            A harmadik üzenete ennek kőnek tulajdonképpen egy kérdés: mit kívánunk mi Jézustól? A katonák csak a ruháját, cipőjét, s most ezt a köntöst kívánták. Kaphattak volna sokkal többet is, kaphattak volna örök életet, üdvösséget, új életet, de nekik csak ennyi kellett, ők többet nem kívántak. Mit kívánunk mi Jézustól? Ma is a legtöbb ember csak földi dolgokat kíván Tőle: erőt, egészséget, és sok pénzt. Persze ezekre is szükség van, de Ő sokkal többet akar adni.Az előbbi dolgokat általában ráadásképpen szokta megadni az övéinek. Hogy mondja Jézus: keressétek először az Istennek országát és az ő igazságát, s a többiek majd ráadásképpen megadatnak néktek. Merjük hát kérni, kívánni a legnagyobb és legszentebb ajándékokat Jézustól!

5 Nap. A köntös Text. Ján.19,22-24

            Hadd szóljon az igehirdetés a mai estén a köntösről, Jézusnak arról a köntöséről, amire a katonák sorsot vetettek, ahogy azt már a tegnap este is láttuk. Próbáljuk újra magunk elé képzelni a jelenetet. A katonák ott ülnek a három megfeszített keresztje alatt. A Jézus alsóruháit, cipőjét már elosztották. Valószínű, hogy a másik két gonosztevő dolgait is elosztották már, de erről semmit se ír a Szentírás. Most a Jézus felsőruháján, a köntösön a sor. Tudjuk azt is, hogy ez a ruhadarab egy igazi mestermű volt. Nem úgy készítették, mint manapság, hogy elsőzör kiszabják az újjakat, majd zsebeket, gallért, s utána pedig összevarrják, hanem ez egyetlen szövéssel készült el. Nem sokan tudták ezt elkészíteni, csak nagy szabómesterek értettek ehhez, s ezért is igen értékes volt. Nem csoda, hogy a katonák nem tudtak megegyezni, hogy kié legyen, hogy mindegyik szerette volna azt megkaparintani.

            Tudjuk azt, hogy a Szentírásban a ruhának nem csak szószerinti, hanem átvitt értelme is van. Ésaiás próféta például azt mondja, hogy minden mi igazságunk olyan, mint  a megfertéztetett ruha. Jézusnak van egy szép példázata a királyi menyegzőről, ahova csak azok mehettek be, akinek a király előzőleg egy menyegzői ruhát adományozott. Mikor a király a menyegzőn szemlét tart, akkor talál egy embert, akinek nincs menyegzői ruhája, s azt azonnal kidobatja a külső sötétéségre. A laodiceai gyülekezetnek is azt írja: végy tőlem fehér ruhát, s öltözz fel abba, hogy ki ne láttassék a te mezítelenségednek rútsága. Mi, gondolom értjük, nem úgy mint ezek a katonák, hogy a kereszten ruha nélkül meghaló Jézus Krisztus ránk hagyta az Ő igazságának, megigazításának szép fehér ruháját. Ahogy a katonák meg akarták kapni a Jézus köntösét, úgy kell mi akarjuk az Ő megigazító, megszentelő kegyelmének a ruháját, mert mi majd az utolsó ítéletkor csak abban állahatunk meg Isten színe előtt. A Krisztus váltsághalála, az Ő érdeme a mi legszebb öltözetünk.

            A második üzenet az, hogy ezt a ruhát nem lehet szétszaggatni, de egyben meg lehet kapni. A katonáknál legalább annyi jó van, hogy ők akarják ezt a ruhát és egyik közülük végül meg is fogja kapni. De hány olyan ember van, aki semmit se akar Jézustól. Még földi javakat sem kér, nem hogy lelki javakat kívánna. Az ilyen emberek teljesen közömbösek Jézusal szemben. Nem is kapnak tőle semmit, marad üres és szegény az életük. Mi kívánjuk-e ezt a ruhát? Ezt egészében Ő adja. Nem úgy van, hogy ennek a ruhának egy része a miénk, a  másik pedig az övé. Nem úgy van, hogy mi is teszünk valamit és Ő is tesz valamit. Az üdvösség kérdésében úgy van, hogy azt nem lehet szétszaggatni. Nem úgy van, hogy 50% a miénk, a mi érdemünk, a mi jócselekedeteink, és 50% pedig az övé. Üdvösségünk 100%-ban azáltal van, hogy Jézus meghalt értünk a golgotai kereszten. De a mi üdvösségünk tőlünk is teljes erőbedobást , teljes odaszánást kíván. Szívünk nem lehet félig Istené, félig pedig a világé. Egészen Istené kell hogy legyen, egészen neki kell azt adni.

            Ez a köntös tökéletes. A Jézus köntöséről azt olvassuk, hogy varrás nélküli volt. Én nem értek sokat a szövéshez, hogy hogyan is szőtték ezt így meg, de egyet tudok: az a köntös csodálatos és hibátlan volt. Azt már elmondtuk, hogy a ruha a Szentírásban a mi igazságunknak a képe, mégpedig az Isteni előtti igazságnak a szimbóluma, Ezt Isten a bűnbánó bűnösnek ajándékozza. Aki ezt az igazságot megkapta, az tökéletes, hibátlan igazságot kapott. Erről olyan szépen mondja a Káté, hogy még akkor is, ha lelkiismeretem vádol, hogy Isten minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem, azoknak csak egyikét is meg nem tartottam, sőt még most is hajlandó vagyok minden gonoszra, mégis Isten nekem tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha én semmi bűnt nem tettem volna, és semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha én tanusítottam volna mindazt az engedelmességet, amit Krisztus érettem tanusított. Igen, ez a Krisztus által nekünk ajándékozott ruha, ezt fogadjuk el most is hívő szívvel. S ha elfogadtuk, vigyázzunk rá, mint nagy értékre. Ne szennyezzük be azt. Mindnyájan visszaemlékszünk, hogy amikor édesanyánk szépen felöltöztetett lelkünkre kötötte: aztán gyermekem nagyon vigyázz rá, mert nekünk ez sokba került. Sokat kellett dolgoznunk érte. Hát Jézusnak ez sokba, az életébe, a keresztbe került. Vigyázzunk hát rá, mint leginkább féltett, drága kincsünkre!

6 Nap. A szivacs  text. Mát.27,48-49a

            Az ecettel átitatott szivacs nem kevés fejtörést okoz nekünk. Mert, hogy például egy fürdőszobában szivacs van, azon nem csodálkozunk. Azon sem, ha az iskolában a táblánál törlőszivacs van. De mit keres a szivasc a Golgotán? Ki hozhatta azt magával? Vagy még kiváncsibbak vagyunk arra, hogy  mi célból hozhatta ide azt valaki? Ezekre a kérdésekre nem igen lehet válaszolni. Talán véletlenül maradt valamelyik katonának a zsebében. Vagy ilyenkor használták azt valamire. De ez a szivacs egy titok, egy rejtély marad a számunkra. De a tény az áll, hogy ez a szivacs ott volt és hogy az egyik bámészkodó ember tett vele valamit. Ez azért nagyszerű, mert talán ez az egyetlen eszköz, amivel a Jézus szenvedésében találkozunk, ami nem szenvedést, hanem enyhülést jelentett számára. És még valami: az egész golgotai eseménysor arról beszél, hogy  mit tett Jézus értünk, de itt most arról hallunk, hogy egy ember is tett valamit Jézusért. Most ezen azen az áldott estén ezzel foglalkozunk.

Ez a szivacs egy jellé lett. Most képzeljük el magunk előtt azt a borzalmas jelenetet. Az ég is elsötétedik, egy sötét  felhő takarja el a Napot. Jézus a haláltusáját vívja, egy olyan haláltusát, aminek a mélységét mi felfogni se tudjuk. És ebben a sötétéségben és mélységben felhangzik egy kiáltás: szomjúhozom! Az egyik ottálló ember meghallja ezt a kiáltást és megszánja Jézust. De hogy segítsen rajta, hogy enyhítse rettentő szomjúságát? Ekkor látja meg azt a szivacsdarabot, gyorsan tölt rá az ecetes borból, amiből a kivégzés előtt megitatták az elítélteket. Ez egyfajta fájdalomcsillapító volt, hisz az ecetes bor elzsibbasztja az idegeket és nagymértékben tompítja a fájdalmakat. Feltűzi egy nádszálra és felnyújtja, hogy Jézus érintse azt meg nyelvével. Ez egy nagyon szép jelenet. Mert a Golgota hegyén eddig csak ízzó gyűlöletet láttunk, vagy legfeljebb teljes közömbösséget, cinizmust a katonáknál, akik szórakoznak Jézus keresztje alatt. Vagy látunk gúnyt, csúfolódást, kemény szíveket, amiket ez a fájdalom se tud meghatni. De az ember mégis más. Ő az egyetlen ebben a pillanatban, aki kivétel, aki nem üvölt együtt a farkasokkal, ahogy egy német közmondás mondja. És ez egy csodálatos jellé válik, annak az embernek a jelképévé, aki nem vállal közösséget a gyűlölködőkkel, a közömbösökkel. Hogy jutott oda ez az ember, hogy ezt megtegye? Hogy a Megváltó szomjúságát enyhítse? Mi mehetett végbe ennek az embernek a szívében? Mert hogy valaminek történnie kellett, az biztos. Ez az ember csak nyitott szemmel, de még inkább nyitott szívvel figyelte az eseményeket. És miközben Jézus szavait hallotta, megmozdult a lelkiismerete. Most pedig ő meri azt vállalni, hogy miközben mindenki más gúnyolódik, átkozódik, addig ő segít Jézuson. Ez az ember tulajdonképpen már a második gyümölcs, az első volt a jobbkéz felől megfeszített gonosztevő, a harmadik lesz a százados, aki vallást fog tenni.

             A második üzenet az, hogy ez a gesztus nagyon értékes volt a Jézus szemében. Mert mit mondott Jézus az utolsó ítéletről mondott példázatában a jobb keze felől állóknak: gyertek én Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, mert én szomjaztam és innom adtatok. Hát nem csodálatosan talál ez az ige erre az emberre? Hiszen ő megitatta a szomjazó Jézust. Szinte irigyeljük ezt az embert és azt mondjuk: milyen jó is volt neki, hogy ő ezt megtehette. Mi már sajnos nem tehetjük meg. De mit mond Jézus ebben a példázatban? Ha megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. Jézus ezzel az irgalmasságot nagy becsbe állítja. Akinek nincs irgalmas szíve, az nem mehet be az Isten országába. De az irgalmas szívüek öröklik az Isten országát. Ez a világ egyre inkább irgalmatlanná válik. És ezen mi tudunk változtatni, mégpedig úgy hogy irgalmasságot cselekszünk. Erre naponta lehetőség adódik. Az irgalmasság jeleit naponta fel lehet mutatni ebben a világban.

            Végül azt kell meglátnunk, hogy a szivacs mégis csak egy piciny dolog, amellett amit Jézus cselekedett. Hisz Ő hány embernek adott kenyeret és bort, gondoljunk csak a kánai menyegzőre vagy az ötezrek megvendégelésére és most ő csak ennyit kap vissza halálakor, hogy a nyelve hegyét meghűsítheti pár csepp ecetes borral? Ő az élet vizének gazdag forrását fakasztotta fel, s mi csak pár cseppet tudunk visszahálálni. De azt mégis meg kell tegyük. Ezzel mégis örömöt okozunk neki. Ezt a néhány cseppet, azt a keveset, amit meg tudunk tenni, Ő mégis sokra értékeli. És azt mondja, hogy ez az ítéletkor nem veszítheti el jutalmát. Legyünk hát irgalmas szívű emberek. Drága testvéreim, ezen a héten hat tárgy prédikált nekünk: Pilátus mosdótálja, a bírói szék, a keresztre szegzett felirat, a kocakakő, a köntös és a szivacs. Bárcsak megértettük volna e hat tárgy bizonyságtétetlét és látszana meg az életünkön. Ha Isten életünket megtartja a jövő esztendőben be fogjuk fejezni ezt a sorozatot.

                                                                                                Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozatot Wilhelm Busch gondolatainak felhasználásával írtam)