Barangolás bibliai tájakon :Cézárea Cézárea Filippi

Nemrég emlékeztünk meg gyülekezeteinkben a Heildelbergi Káté megjelenésének  450 éves évfordulójáról. Ezekben a napokban sok gyülekezetben konfirmáció lesz, fiatalok vallást tesznek az ő hitükről. Hadd foglalkozzunk most azzal a vidékkel, ahol Jézus is hitvallásra késztette a tanítványokat, s azok meg is vallották hitüket. Ez a történet egy kérdéssel kezdődik, mely így hangzik : ” engem embernek Fiát kinek mondanak az emberek?”  Cézárea Filippi a Heródes család egyik tagja, Fülöp negyedes fejedelem által alapított város, amelyet ő Tiberius császár tiszteletére nevezett el Cézáreának. Ez a vidék kivül esett a tulajdonképpeni Palesztinán, s ez által kivül esett Jézus munkakörén is. Jézus azt teszi most, amit máskor is gyakran tett, hogy kivonul egy kissé az emberek közösségéből, pihenni, meg még inkább a tanítványaival együtt lenni. Most ebben a csendben számot lehet vetni azzal, hogy mire is jutottak már lelkileg a tanítványok, milyen kép alakult ki bennük Jézusról az eddig már közösen eltöltött időben. Jézus tudja, hogy az emberek sokat beszélnek róla, hisz amit hallottak róla az kizökkentette őket közömbösségükből, akarva-akaratlanul fel kellett figyeljenek rá. Ez nem csak akkor volt így, hanem így van ez ma is. Jézus Krisztus nem csak akkor foglalkoztatta az emberek lelkét, s az emberek nem tudnak egykönnyen napirendre térni felette. Sokan ellenkeznek, perbeszállnak, fellázadnak ellene, de  akkor is foglalkoztatja őket. A Biblia is azért a világ legolvasottab könyve, mert ebben is Jézus jelenik meg, ez a könyv róla beszél. Az ő iránta való érdeklődés soha nem fog kihalni az emberi szívekből.

            A második kérdésaz, hogy miért érdekli Jézust az, hogy az emberek érdeklődnek iránta? Miért kérdezi ő tanítványait efelől? Nem magáért érdekli ez őt, hogy aztán legyezgesse a hiúságát, hogy dicsekedhessen azzal, hogy mennyire érdekli ő az embereket. Őt ez a kérdés az emberek szempontjából érdekli.Ő azt akarja látni, hogy mi emberek mit ismertünk meg és mit sajátítottunk el abból a nagy ajándékból, amit ő akar nekünk adni. Ezért fontos az, hogy mit mondunk mi róla.Ez nem egy elméleti kérdés, hanem egy életbevágó probléma, örök sorsunk dől el ezen a kérdésen és az erre adott feleleten. Itt nem kevesebbről van szó, mint hogy megnyílt-e az Isten országa a te számodra, meghallottad-e Jézus hívó szavát s bekapcsolódtál-e már abba a boldog közösségbe, akik már vallják azt, hogy Jézus Uruk és Megváltójuk? Milyen jó lenne ha minden konfirmáló szeretteivel együtt feltenné a kérdést: hogyan is állok én Jézussal? Mit ismertem meg az Isten ajándékából? Bekapcsolódtam-e már abba az örökkévaló országba, amit ő hozott el erre a földre?

            Erre a kérdésre a tanítványok őszintén elmondják, hogy mi mindent mondanak az emberek Jézusról. Az egyik elmondja, hogy ő azt hallotta, hogy Jézusról azt mondják, hogy ő Keresztelő János. Mintha ő kelt volna ki a sírjából, s él és működik tovább. Egy másik azt mondja, hogy ő hallotta, amikor valaki Illésnek nevezte Jézust, egy másik Jeremiás nevét hallotta emlegetni. Érdekes az, hogy valamennyi válasz megegyezik abban, hogy Jézus egy prófétai alak. A próféták azok az emberek voltak, akik mögött Isten állt, az ő nevében szóltak, a próféta független ember volt, senkitől se kapott semmit. Ezért ő szembe mert állni a tömeggel, s a szavában hatalmas tekintély csengett.

            Milyen jó lenne, ha meglátnánk mi is Jézusban azt a prófétai komolyságot, azt a sürgetést, amivel ő minket megtérésre, követésébe hív. Mert Jézus ezek után a kérdést kiélezi az ő tanítványaira s őket kérdezi, hogy kinek mondják őt? Jézus tudta akkor és tudja ma is, hogy erre a kérdésre az igazi feleletet tanítványaitól fogja megkapni. Jézus tudta, hogy ez a felelet él a tanítványai szívében, csak elő akarta azt csalni, hadd hangozzék el az ő szájukból. Ez tulajdonképpen egy vizsgakérdés. Vizsgakérdéseket a tanév végén szoktak feltenni és nem az elején. Ezt a kérdést egy hosszú iskoláztatás előzte meg. Mert a hitvallás mindig azoknak az ajkán hangzik fel, akik már ismerik Jézust, akik már tudják, hogy ők mit is találtak. A hitvallás azért szép, mert visszhangozza Isten szavát, visszaveri azt a világosságot, ami lelkünkbe hullt. Amikor valaki Jézusról hitvallást tud tenni, az mindig azt jelenti, hogy valaki megértette az üzenetet, és gyümölcsöt termett benne.

            A tanítványoknak ez a hitvallása azért olyan fontos, mert ők a hit úttörői voltak, az ő életükben fakadt fel először az isteni kegyelem forrása, s a mi dolgunk már csak az, hogy a nyomukba szegődjünk. Mert a hitvallás alapját az apostolok rakták le, s nekünk már csak építeni kell rá. Nem véletlen, hogy azt a hitvallást, amiben a mi hitünk alapvető kincsei össze vannak foglalva Apostoli Hitvallásnak nevezzük. Mi lélekben utódai vagyunk ezeknek az apostoloknak, egy nyomon járunk velük, átvettük az ő örökségüket.

            A tanítványok nevében Péter nyilatkozik. Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Ebben a hitvallásban még nincs benne a Krisztus teljessége, de ez akkor elégséges volt arra, hogy Jézus biztosítottnak látta az ő ügyének jövendőjét. Péternek ezt a hitvallását elégségesnek fogadta el, hogy arra felépíthesse anyaszentegyházát. A „fiú” kifejezés jelezte azt a közeli kapcsolatot, ami Isten és Jézus között volt. Azt jelezte ezzel Péter, hogy ők úgy érezték, hogy amikor Jézushoz közel voltak, akkor valóság lett számunkra az Isten. Ha valaki az Istent keresi, annak hozzád kell jönnie, és nálad mindent megtalál, mert Te vagy az Istennek Fia. A „Krisztus” szóban, ami magyarul felkentet jelent benne van az, hogy őt Isten hatalmazta fel és küldte el erre a világra. Azt is nagyon világosan kell itt látni, hogy bár ezt a hitvallást ő mondta el, de ez a hitvallás nem csak az övé, hanem az egész tanítványi csoporté. Ez a hitvallás mindnyájuk lelkében formálódott, csak épp Péter a gyorsszavú tanítvány az, aki ezt megfogalmazza és elmondja.

            Ez a hitvallás azóta is hangzik, millió ember szívéből. Ez csodálatos dolog, hogy annyi fajta ember, annyi féle korból, amikor ezt a hitvallást elmondja, egyet érez. Aki őt megismerte ugyanúgy tesz róla hitvallást, ahogy azt Péter is tette. Persze minden ember és minden nemzedék ehhez hozzáteszi a maga hitét, tapasztalatát, mi még nagyobb hálaadással és boldogsággal tudjuk ezt tovább mondani.

            Jézus válaszol a Péter vallástételére, s rámutat, hogy ez a hitvallás nem emberi vélekedésből ered, nem Péter saját szívének a szüleménye, ez Istennek a kijelentése. Ahhoz, hogy valaki hitvallást tudjon tenni, ahhoz csoda kell történjen, a szemek megnyilatkozása, a lélek megvilágosodása. De ezt nem lehet erőszakkal megszerezni, ezt rá kell biznunk az ő hatalmára és bölcsességére. Ezt mindenekelőtt kérni kell, s ő ezt meg is adja. Sok mindenre nem kapunk választ, életünknek sok rejtélye megfejthetetlen marad, de erre a kérdésre, hogy kicsoda Krisztus, mindig választ kapunk. Mert micsoda rettenetes dolog volna, hogy Isten adta Krisztust ennek a világnak, de őt nem lehetne felismerni. Vannak persze olyanok, akik ezt még nem kérték és ezért nem kapták meg, ezekért imádkozni kell, hogy a maga idejében Isten ezt nekik is adja meg.

            Jézus boldognak mondja Pétert és boldognak mondja ma is mindazokat, akiknek ezt a legkedvesebb titkot megjelentette., akiket beavatott az ő szíve legbelsőbb gondolatába. Adja Isten, hogy minden konfirmandus és minden egyháztag érezze meg, hogy mekkora kiváltság és ajándék, hogy Jézus Krisztus ismerete a mi boldog kincsünk lehet, s hogy ami hitvallásunk is belezendülhet az egyetemes keresztyénségnek  felemelő karába, amely az örökkévalóságig és azon túl is zengeni fog.

Olvasandó igék: Mát.16,13-17,Róm.1,16, 10,10-11, 1Pét.3,15

                                                                                                Lőrincz István

Az életünk értelme

(előadás presbiterképzésre vagy gyülekezeti napra)

1.Bevezető gondolatok

Talán egyetlen kérdést se tettek fel annyiszor az emberek, mint épp ezt: mi is az élet értelme?  Filozófusok és filozófiai iskolák foglalkoztak az évezredek során ezzel a kérdéssel. A Biblia is felteszi ezt a kérdést: mi az élet értelme? A Prédikátor könyve írja le legdrámaibb módon az ember gyötrődését ebben a kérdésben. Miért is élek, miért dolgozok, vajon nem hiábavaló mindez, amit én teszek, teszi fel a Prédikátor is e súlyos kérdést. Manapság már az a jellemző, hogy ezt a kérdést fel se teszi nagyon sok ember. Nagyon sokan annyira megelégesznek az anyagiakkal, a fogyasztásra, élvezetekre berendezkedett világgal, hogy ezt a kérdést már fel se teszik, talán még életük végén sem.

            Az élet értelmének a kutatása egyidős az emberiséggel, és az idők során filozófusok, teológusok, művészek próbáltak erre a kérdésre választ adni. Ez a kérdés főleg krízishelyzetekben, mint szenvedés, halál, szerelmi csalódás esetén aktuális, akkor tör fel leginkább a kérdés: ki is vagyok én tulajdonképpen és miért is élek ezen a világon? Van-e mindennek értelme s ha igen, akkor én azt hogyan tudom felfedezni? A fiatalok általában ezt a választ adják: tegyük, amit tenni kell, s közben igyekezzünk minél többet szórakozni, minél több élvezetben legyen részünk, s a többit majd meglátjuk. A különböző történelmi korokban, hol a boldogságra, hol az értelemre, hol az emberi fejlődésre, vagy sikerre tették a hangsúlyt. Az első világháború aztán véget vetett az optimista világszemléletnek. Marx álma, hogy a proletárok majd szépen egyesülnek, nem valósult meg, s ehelyett az lett, hogy a proletárok egymást öldökölték. A második világháború ezt a krízist még erősebbé tette. Úgy gondolták akkor, hogy mindent előlről kell kezdeni. De a világi szemléletben mindig megmaradt az ember általános jóságába vetett hit.

2.Mit tanít at Ószövetség az élet értelméről?

           

Mit tanít a Biblia, s közelebbről az Ószövetség arról,  hogy értelmes vagy pedig értelmetlen az  élet? Tulajdonképpen az egész  Ószövetségben szó esik erről, de van az Ószövetségnek egy könyve, ami eleitől a végéig erről a kérdésről szól.Ez a Prédikátor könyve. Már a könyv elején ott a megdöbbentő kijelentés: minden hiábavalóság. A „hiábavaló” szó 37-szer fordul elő ebben a könyvben. A héber szó ilyeneket jelent: levegő, lélegzet. A szó kettőzése: hiábavalóságok hiábavalósága csak még fokozza a hatást, minden csak levegő, minden teljességgel értelmetlen. A könyv mindjárt az elején felteszi a kérdést: micsoda haszna van az ő munkájában, mellyel munkálkodik a Nap alatt? Ez a kérdés foglalkoztatja mindegyre a Prédikátort. Mit ér egyáltalán ez az élet? Mi marad meg az ember munkájából? Miért is teszünk mi mindent? Ezek olyan kérdések, amelyeket minden ember fel kell tegyen egyszer az életben, hacsak nem teljesen felületes síkon mozog. Mi tehát a létünk értelme? Ez egy fundamentális kérdés, ami mélységében és fontosságában messze túlhaladja azt, hogy mit együnk és mit igyunk. A Préd.1,4-11 ben az író körültekint a világban. S felteszi a kérdést? Vajon a körülöttem levő világ választ ad erre a kérdésre, hogy mi is az élet értelme?  Látja például azt, hogy az egyik nemzedék jön, amásik pedig elmegy. Nemsokára mások laknak abban a házban, amiben most én lakom, mások dolgozzák meg azt a földet, ami most az enyém, és amit most én dolgozok meg. nemsokára olyanok jönnek, akiket mi sem ismertünk s ők sem ismertek minket. A folyók a tengerbe ömlenek, de azok mégsem telnek meg. A Nap felkél, de újra lemegy, végső soron minden egy unalmas ismétlődés, egy vég nélküli körforgás. Mindenre, amire most az mondják, hogy új, már régi lett. A Prédikátor ezekben a versekben félreteszi a Kijelentést, és a világot önmagából akarja megmagyarázni éppúgy, mint a materializmus és a modern ateizmus. Épp azt akarja megmutatni, hogy ha Istent kihagyjuk a számításból, akkor hamar zsákutcába jutunk.Ha ezen az úton maradunk, csak egy végkövetkeztetésünk lehet: minden felettébb hiábavaló.

            A Préd.1,13-18-ban a Prédikátor a tudományos kutatás eszközével próbálja kikutatni az élet értelmét. Hátha ez többet fog segíteni, mint az őt körülvevő világ? Hisz a tudomány nem csak regisztrál, hanem reflektál, eredményeket tud felmutatni. Ő megpróbálja megállapítani a dolgok közötti összefüggéseket, a törvényszerűségeket. A ráció, az értelem majd csak rendet teremt a káoszban, reméli. De a Prédikátor, aki adta magát minden tudományra, aki kutakodott, értelmét is felhasználta, megint csak egy szomorú végkövetkeztetésre jut, s megint csak azt tudja mondani: ez is csak a lélek gyötrelme, más fordításban: szél utáni vadászat. S ezt nem egy buta és lusta ember mondja, aki nem veszi a fáradtságot, hogy utána járjon a dolgoknak, hanem az a bölcs, tudós és okos király, aki utána járt a dolgoknak, aki mindent kikutatott, amit csak lehetett. Nyilván, hogy Salamon után a tudomány hatalmasat fejlődött, szinte hihetetlen és szédítő magasságokba jutott, de el lehet azt mondani, hogy a tudomyány által közelebb jutott volna az ember az élet értelmének megértéséhez? A válasz az, hogy:nem!

            A harmadik próbálkozása a Prédikátornak: az élet örömei. Minden, ami kívánatos, az az ő rendelkezésére áll. Lehet élvezeteket találni, kacagni és szórakozni. De ez vajon értelmet fog adni az ember életének? A Prédikátor válasz megint csak lesújtó: a nevetésről azt mondom: bolondság és a vígasságról: mit használ az? Erre a következtetésre jut az az ember, akitől az élet semmilyen örömöt, semmilyen élvezetet nem tagadott meg, akinek mindenben része volt, amiben embernek egyáltalán része lehetett.

            Aztán beszél arról, hogy házakat épített, szolgaseregek álltak rendelkezésre, aranya és ezüstje volt, de ez vajon értelmet adott az életének? Nem, mert eszébe jut, hogy egyszer meg kall halni és amit gyűjtött, az mind itt marad. De hát akkor van maradandó érték? Nem csoda, hogy a Prédikátor eljut odáig, hogy azt mondja: gyűlöltem az életet.

            Mindezt azonban azért mondja el a Prédikátor, hogy a végén egy nagyon fontos dolgot jelenthessen ki.:egy dolognak mégis van értelme, és ez az, hogy Istennel és mintegy Isten kezéből éljünk. Ő rájön a könyv végén arra, hogy mindent Isten ad. Ő adja az ételt és italt, Ő ad örömöt a munkában, szórakozásban, házasságban, családban, vagyonban. Az értelme az, hogy meglátjuk és belátjuk, hogy végső soron minden Istentől jön. Az emberi életnek tehát az Istennel való kapcsolatában van értelme. A Prédikátor végső soron nem pesszimizmust hirdet, hanem felszólít arra, hogy Istennel éljünk. Ahol nincs Isten, ott nincs értelme az életnek, ott teljesen üres a lét. A kérdés tehát végső soron nem az, hogy van-e értelme az életnek, hanem az, hogy ki Isten a mi számunkra? Az élet értelme, hogy az ember kapaszkodjon Istenbe, aki az életnek értelmet ad.

3.Mit tanít az Újszövetség az élet értelméről?

Míg az Ószövetség két könyve, a Prédikátor és Jób szinte csak az élet értelméről beszél, addig  az Újszövetségben nem találunk egyetlen olyan könyvet sem, ami egyértelműen erről szólna. De ha figyelmesen olvassuk, akkor az egész Újszövetséget végigkíséri a kérdés, hogy mi az élet célja és értelme.

            Nem felejthetjük el azt sem, hogy az Újszövetség egy olyan korban keletkezett, amikor erre a kérdésre nagyon sok válasz volt. Gondoljunk csak a görög filozófiára, ami ezzel a kérdéssel nagyon alaposan foglalkozott. A görög filozófia tanításának lényege az volt, hogy ez a földi élet csak egy látszat, egy árnyék, és ezért meg kell próbálni ebből kitörni, és egy más világban boldogságot keresni. Így például Socrates a jót, az igazit, szépet és értelmest a gondolatban, az ideában látta. Ismét más filozófusok ezt az életet egy tragédiaként fogják fel, amiben az ember szükségképpen elbukik, mert ez a végzete. Más filozófiai iskolák arra szólították fel az embereket, hogy mivel az élet rövid, igyekezzenek annak minden percét élvezni, mert úgyis minden olyan hamar elmúlik. Mások megint azt hirdették, hogy az élet értelme a belenyugvás, az ha az ember mindent úgy fogad el, ahogy van.

            Nos, ebbe a világba csendült bele az evangélium üzenete. És ez a reménység üzenete volt. A keresztyénség azt tanította, hogy ennek a reménységnek van alapja és perspektívája. Ezért az Újszövetség kulcs-szava az élet értelmét illetően kétség nélkül a reménység. A reménység forrása maga Jézus Krisztus. Benne az emberiség történelme fordulóponthoz érkezett. Ő nem hirdetett szép ideálokat, nem robbantott ki forradalmat, hogy úgymond mindent átrendezzen, hanem Ő meghalt és feltámadott. Ez volt az Újszövetség gyökeresen új ismerete az élet értelméről. Van reménység, mert a Golgotán állott a kereszt, és mert volt üres sír is.

            Ahhoz, hogy ezt jól megértsük két dologra kell figyeljünk. Az egyik az, hogy mit tanít a Szentírás a teremtésről. A Biblia azt tanítja, hogy ez a világ nem látszat, nem is tragédia, nem is végzet, hanem Isten teremtése. És az ember a teremtés koronája, aki egyben Isten képmása és képviselője ezen a földön. A másik dolog, hogy az ember felelős a rosszért. Az ember vétkezett ,ezért ítélet alatt áll. Az ember bűnével lerombolta, megrontotta az Isten jó teremtését. De a Szentírás azt is tanítja, hogy Krisztus a második Ádám, benne egy új kezdet érkezett el erre a földre, Krisztus helyreállítja az ember istenképűségét, úgy hogy az ember élete meg tud felelni Isten szándékának. Az ember tehát tulajdonképpen egy nagy döntés előtt áll: Elfogadja, vagy pedig elutasítja Krisztust? Marad-e a bűnben, romlottságban, kárhozatban, vagy pedig kiszolgáltatja magát Krisztusnak, hogy ezután Ő formálja és használja. Az ember így egy győzelmes és értelmes életet élhet. Az Újszövetség beszél az élet végső céljáról is. Mert bár Krisztus eljött, megváltotta a világot és az embert, az ember és a világ mégis sóhajtozik és nyög. Miért? Mert a gonosz még hatalmat kap ebben a világban. Még van betegség, erőszak, háború, éhség, szenvedés. Vannak olyan pillanatok, amikor még a hívő ember is értelmetlennek láthatja az életét, épp ezen dolgok miatt, vagy pedig elhordozhatatlannak a bűn eláradása miatt. De ezeknek vége szakad, amikor Krisztus eljön, és amikor ezek már nem lesznek. De az életnek az Újszövetség tanítása szerint értelme van, mert Krisztus keresztje és feltámadása ott van mögöttünk, dicsőséges eljövetele pedig előttünk.

4.Az élet értelme a reformátoroknál

Mielőtt erről beszélnénk meg kell jegyeznünk, hogy a 16-ik század egy nagyon zűrzavaros és  nehéz időszak volt, sok feszültséggel, veszéllyel, nyomorúságokkal telve. Gondoljunk csak a pestisjárványokra,aztán a sok háborúra, amik ebben a században folytak. Nagyon sok fiatal asszony halt meg gyermekágyban, a gyermekhalandóság is óriási méreteket öltött. A festők, például Dürer képei is mutatják, hogy az emberek egyfajta apokaliptikus hangulatban éltek. A késői középkorban alakult ki az „ars beata moriendi” vagyis a boldog halál művészete. Képek egész sora ábrázolja, hogy a haldokló ott fekszik a halálos ágyán. Isten maga és az angyalok ott állnak a halálos ágy körül. De az ördög és az ő angyalai is jelen vannak. Pontosan elő volt írva, hogy a keresztyén embernek hogyan kell meghalnia. Ennek megvoltak a maguk jól körülhatárolt szabályai. Az élet értelme főleg ezekben a pillanatokban tört elő elemi erővel. Luther is írt egy prédikciót a halálról, meghalásról ebben három dolog feltűnő. Az első az, hogy a keresztyének számára életben és halálban az a vigasztalás, hogy ő Jézus Krisztus tulajdona. Ez adja meg az élet értelmét. Ő tudja, hogy miért, pontosabban fogalmazva kiért él. Luther ebben a prédikációban azt mondja: ha reád tör a halál, akkor az vigasztaljon meg, hogy az Úré vagy. A keresztyén ember ezért sohasem mondhatja: én semmiért se éltem, életemnek nem volt értelme. Ő nem az ismeretlen, titozzatos sors, vagy épp a halál játékszere. Valaki könyörült rajta, minden nyomorúságával együtt elfogadta, magáévá tette.

            A második dolog a hit. Csak hit által lehet az Úré lenni. Az életnek tehát akkor van értelme, ha a hit által az Úré leszünk, hit nélkül valóban csak az értelmetlenség marad, szüntelen az leselkedik és tör reánk. A hit nem csak Krisztusévá tesz, de a legnehezebb helyzetekben nyugalmat is ad.

            Harmadsorban azt mondja Luther, hogy hogy az élet értelme, nem elsősorban a földi létben van. A létünk értelme Krisztusban van.

            Kálvinnak is szép üzenete van ebben a kérdésben. A Sadoletushoz írott 1539-es levelében egy egész rész szól erről. A katólikus papok önvizsgálatra szólítanak fel, hogy az ember próbálja meg magában az erényeket és kegyességet megtalálni, kitapogatni. Kálvin erre azt mondja: nem ez a helyes út, mert az Isten dicsőségének keresése az ember életének fő célja. Kálvin az élet értelmét abban látja, hogy mi mindenben törekedjünk Istent dicsőíteni. Mi nem önmagunkért élünk, hanem az Ő dicsőségére. Erre teremtett minket Isten. Kálvin rengeteget hadakozik azokkal, akik megelégesznek a földiekkel, és Istennel nem törődnek, másrészt azokkal is, akik magukkal elégesznek meg, és azt gondolják, hogy az a fontos, amit ők gondolnak és tesznekA az ő tisztességük, poziciójuk, teljesítményeik, vallásosságuk. Az Institutióban is értékes dolgokat tanít Kálvin az élet értelméről.Kálvin feszültséget lát aközött, hogy a mi életünk egyrészt Istenre néz, másrészt, hogy mi is felelősek vagyunk minden cselekedetünkért. A keresztyén ember Isten dicsőségét kell keresse, mert ezért teremtetett erre a földre, ez az ő életének az értelme. S ezt a mindennapi élet konkrét cselekedeteiben kell megvalósítania. Kálvin nem veszi ki az embert a társadalomból, ahogy azt  a szerzetesek tették. Ez nem Isten karata, Kálvin a szerzetességet a harc elől való menekülésnek tekinti.

            Kálvin teológiájára jellemző, hogy a keresztyén ember olyan, mint az őrségben levő katona. Ő a keresztyén életre sokszor használ katonai fogalmakat. Ennek oka a bűnbeesés. Az ember elfordult Istentől, ezáltal az ember istenellenes erők hatalmába került. Az Isten dicsőségére való törekvés harcban valósul meg. Harcolnunk kell kifelé, a világ felé, de befelé, a saját szívünk gonosz kívánságai ellen is. A keresztyénnek szüntelen fegyverben kell lennie és éberen kell őrködnie, ezért soha nem lehet nyugalma. A célt még nem értük el, útban vagyunk, Kálvin ezt szüntelenül hangsúlyozza. A keresztyén életnek kettőssége van, de ez mégsem vezet dualizmushoz. Egyrészt ott van benne az önmegtagadás, a kereszthordozás, másrészt ott van az is, hogy Isten teremtett világa jó, és mértékletességgel lehet élvezni annak javait. A kettő közötti harmóniát Isten dicsőségének keresése biztosítja. Kálvinnál nagyon hangsúlyos a keresztyén reménység is. A hit az édesanya, a reménység pedig a leánya. Aki hit által az Isten dicsőségét keresi, annak van reménysége. A reménység testté lett, ez maga Jézus Krisztus. A reménység a jövőre néz, erről Kálvin sokat tanított. Egyrészt beismerte, hogy még ő sem tudja azon dolgokat, amiket Isten még nem jelentett ki. A jövőről a Szentírás nagyon keveset ír, de az nekünk elég, hogy drága reménységgel és örömmel töltsön el.

            Összefoglalva elmondhatjuk azt mondhatjuk, hogy a reformátorok is azt tanítják, amit már eddig is láttunk, hogy az élet értelme Istenben, Krisztusban, a hitben és reménységben és az Isten dicsőségét kereső életfolytatásban van. Az életnek még akkor is van értelme, amikor katasztrófák árnyékában zajlik.

5.Az élet értelme a mindennapi, gyakorlati életünkben

Feltevődik, hogy mit jelent értelmes életet élni? Egyenlőséget lehet tenni az értelmes és  sikeres élet között? S ha nem, akkor mi a kettő között a különbség? Miért nem lehet lemérni az élet értelmességét a sikereken? Induljunk ki a modern reklámokból. A reklám úgy mutat be egy terméket, mint ami feltétlenül szükséges egy sikeres, boldog élethez. Ezenfelül a reklám egy vágyra is apellál. S ha egyszer egy kívánság beindul, azt már nehezen lehet leállítani. A reklám két módon akar hatni ránk. Egyrészt olyan embereket mutat be nekünk, akik sikeresek és rendelkeznek ezzel a termékkel. Ez a termék az egyik titka az ő sikerüknek. A második mód, hogy azt mondja: ha te is sikeres akarsz lenni, akkor neked is rendelkezned kell ezzel a termékkel. A reklám azt az embert mondja sikeresnek és boldognak, aki a vágyát kielégítette. Ez a fogyasztó ember tipusa. De mi keresztyénként tudjuk, hogy az élet sokkal több, mint kívánságok kielégítése. A siker még nem jelenti azt, hogy az életnek értelme van. A siker esetleg segít ebben egy kicsit. De a siker nem egyenlő az élet értelmével. Hol van hát a különbség? A siker mindig azzal áll kapcsolatban, amid van. Az élet értelme azzal áll kapcsolatban, aki vagy. Ez két egészen különböző magatartást jelent. Az elsőnél én vagyok a középpontban, én aki birtokolni akarok, ha lehet minél többet. A másodiknál az ember túltekint önmagán és a másik emberre néz. Ő a másiknak akar adni, jelenteni akar a másiknak valamit, szolgálni akar a másiknak. Itt van a döntő különbség. A sikeres élet úgy érzi, hogy minden ő érte van., az ő rendelkezésére áll, az ő boldogságát szolgálja. Az értelmes életet élő ember a másikért akar élni.

            Az Úr Jézusnak is van erről egy figyelemre méltó kijelentése. (Máté 16,25)”Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem, megtalálja azt. A maga életét megtartó ember, a sikerre vágyó ember, aki egyre többet akar magának, az énközpontú, a maga körül forgolódó ember. Azonkívül jelenti azt az embert is, aki úgy gondolja, hogy segíteni tud magán, meg tudja oldani a maga problémáit. Az ilyennek másra nincs is szüksége. Az ilyen emberről azt mondja Jézus, hogy elveszti az életét. Pont az ellenkezője lesz annak, amit akart. Meg akarta tartani az életét, de elveszítette azt. Minden siker hiábavaló Miért? Azért, mert az ilyen ember nem jut túl önmagán, nem jut el sem Istenhez, sem a felebarátjához. Aki pedig elveszíti énérettem, az megtalálja azt. Mit jelent az életet elveszíteni? Hát nem mást, mint feladni az énközpontú életet, hogy én legyek az életem ura. Jézusnak ebben a szvában hatalmas titok van. Ez a szeretet titka. Jézus épp azokért az emberekért jött, akik sikeresek akarnak lenni, akik azt gondolják, hogy tudnak magukon segíteni. Jézus tudja, hogy a siker bármennyire is csillogó, de üresség marad utána. Mi kell hát megtörténjen az ember életében? Egyszerűen az, hogy én eltűnök a középpontból és Ő kerül a középpontba. Ő tölti meg az életünket s Isten szolgálata lesz annak célja és tartalma. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy annak van értelmes élete, akinek Istentől kapott feladata, küldetése van. S a küldetésben ott van a szolgálatunk a világ s benne embertársaink felé. Nem az az élet értelme tehát, hogy sikeres légy, hogy minél többed legyen, hogy minél többet élvezz, hanem, hogy szolgáld Isten dicsőségét és felebarátod javát. S az ilyen ember ráadásképpen megkaphatja a sikert is, amit a Szentírás áldásnak nevez. Sőt ennél is több: az ilyen ember áldássá válik környezete számára.

6.A látszólag értelmetlen élet

Amikor ezt kimondom, akkor olyan emberekre gondolok például, akik nem tudnak magukról,  akik már nem ismerik fel szeretteiket, akik nem tudnak kommunikálni környezetükkel, kómában vannak. Gondolhatunk egy gyógyíthatatlan betegre, akinek semmi esélye már a gyógyulásra. Mi ilyen esetekben az élet értelme? A megfogalmazásban, hogy „ látszólag értelmetlen élet” már benne van az, hogy az ilyen élet értelmetlennek látszik, de valójában nem az. Mert mik az értelmes élet jellemzői? Az, hogy még élvezni tudjuk az életet? De akkor az élvezet az a cél, amiért érdemes élni? Egy másik kritérium az lehet, hogy addig értelmes az élet, amíg még jelethetek valamit másoknak, amíg még tehetek valamit másokért. De ha már semmit se tehetek, akkor értelmetlen az élet, ha már nem tudok kommunikálni, akkor értelmetlen az élet?          

            Világosan kell látnunk, hogy az életnek ilyen esetekben is van értelme, az ilyen emberek is éreznek és sokszor sokkal többet értenek, mint amint mi gondolnánk. Mert nem csak szavakkal lehet kommunikálni, hanem például egy simogatással, kézfogással is. A non verbális kommunikáció éppoly fontos mint a verbális. Bonhoeffer mondja etikájában, hogy nincs olyan élet, aminek ne lenne értelme, ami nem érdemelné meg az élet nevet. Mert az élet az értékét és értelmét Istentől magától kapja,, mi ezért soha nem nevezhetünk egy életet sem értéktelennek, sem értelmetlennek. És nincs jogunk egyetlen életnek se véget vetni. Hogy miért vnnak ilyen látszólag értelmetlen életek? Ez számunkra titok. De a titkok is hozzátartoznak az életünkhöz és egy titkok nélküli világ egy hideg, racionalizált, tehnicizált világ lenne. Tulajdoinképpen az egész életünk egy nagy titok, annak eredete, jövője egyaránt. A Krisztus áldozata is egy titok, s ezért mi hisszük, hogy Ő a látszólag értelmetlennek tűnő életeket is megváltotta, Ő az ilyen emberekért is adta magát. A mi feladatunk, hogy a látszólag értelmetlennek tűnő életnek is értelmet adjunk.. Az értelem abban van, hogy Isten ezeket az életeket is ránk bízta, és mi ezekhez azzal az irgalommal viszonyulunk, amivel Ő viszonyult hozzánk.

7.A halál értelmének a keresése

Eddig az  élet értelmével foglalkoztunk, de feltevődik a kérdés: mi az értelme a halálnak? Nem veszíti el az élet is az értelmét, amikor tudatosul bennünk, hogy egyszer meg kell halnunk? Az ókorban volt egy híres mondás, amikor egyfajta struccpolitikával azt mondták: amíg én vagyok, addig nincs halál, amikor pedig halál van, akkor már én nem vagyok. (Epicurus) De jól érezzük, hogy ez a válasz nem elégít ki minket s ezért az idők során számtalan próbálkozás volt arra nézve, hogy a halálnak is értelmet adjunk, hogy a haláűlt is integráljuk a valóságba és így annak is értelmet adjunk. Soroljunk fel egy párat:

a.        A biológiai megközelítés szerint a halál elkerülhetetlen és ugyanakkor nélkülözhetetlen. A halál egy természeti folyamat s mint ilyen magától érthetődő.

b.         A halál az életet izgalmassá és dinamikussá teszi. Igyekezzünk azt minél jobban kihasználni, minél többet alkotni.

c.        Helyet kell készíteni másoknak.Ha nem lenne halál, a föld nem bírná eltartani az emberiséget. Ezért jó, ha elhagyjuk, így helyet adunk az utánunk jövőknek.

d.        A halál csak tehnikai kérdés. Kell tudni meghalni, ezt is meg kell tanulni, mint minden mást is.

e.        Az élet túl egyhangú lenne, halál és szenvedés nélkül.

f.          A halál természetes velejárója az életnek, az ember ezt is a maga kezébe veheti és bármikor véget vethet az életének.(eutanázia)

g.        Van reinkarnáció, egy más életben ugyis újra fogok majd élni

Mi  keresztyének másképp látjuk a dolgot. A Szentírás azt tanítja, hogy a halál egy rettenetes valóság és nem természetes velejárója az életnek., hanem a bűn zsoldja. A halál egy baleset a teremtésben, szörnyű rosszként tört be a jó teremtésbe. És Isten megengedte ezt, ennek a szörnyűséges hatalomnak is helyet adott. De a hívő tudja, hogy Isten Úr a halál felett is. Ő elvette annak fullánkját és már nem az övé az utolsó szó.Aki hit által Istenből és, az a halál által se esik ki az Isten kezéből. A hívő tudja, hogy Krisztus legyőzte a halált és már nem árthat neki. Sőt ennél több: átmenetel az örök életre, ahogy a Káténk szépen tanítja. A hívő ember tudja, hogy a halál bűntetés, ellenség, abszurd és rettenetes, de hittel ezt is el tudja fogadni. A hívő ember harcol a halál ellen s amikor bekövetkezik fáj neki és sírhat szerettei sírja mellett. De megvigasztalva sír, mert tudja, hogy akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk. Életében és halálában egyetlen vigasztalása, hogy ő Krisztus tulajdona.

8. Az élet értelme az örökkévalóság szempontja alatt

Az élet végső értelme nem itt ebben a földi életben, az időben, hanem az Isten által nekünk készített  örökkévaló tervében, abban a jövőben van, amit Ő készített el a mi számunkra. A keresztyén ember az örökkévalóság jegyében, erőterében él. Ez segíti őt túl azokon a pillanatokon is, amikor az életet értelmetlennek látja, és tudja mondani: mindenek ellenére, mégis van értelme az életnek. A keresztyén embernek van reménysége és ez élteti őt. A rabot az tartja életben, hogy tudja, hogy egyszer üt a szabadulás órája. A keresztyén ember abban a reménységben él, hogy Krisztus eljön, az ígéretek beteljesednek és eljön az új ég és az új föld. De hogyan működik ez az életünkben? Mi tudjuk először is, hogy a jelen és jövő között folytonosság van. A megváltás elkezdődött a betlehemi jászolban és befejeződik, amikor Krisztus visszajön a felhőkön. Krisztus feltámadt, a legnagyobb esemény már végbement, s mi most már a végső győzelmet várjuk. Krisztus jön és hozza magával a teljességet és minden rossznak a végét.

            Aki ebben a hitben él, annak a sorsa se könnyebb, mint másoké. Ő is sokszor értelmetlennek érezheti az életet, de tudja, hogy Isten mindent számon tart, ami vele történik. Tudja, hogy minden, ami vele történik, az benne van az Isten tervében. A földi élet ezért a keresztyén ember számára nem cél, hanem eszköz. Nem ez az élet a végső: a munkám, a sikerem, a családom. Itt minden viszonylagos és múlandó. A kérdés most már csak az, hogy nem vezet-e ez ahhoz, hogy elhanyagoljuk, megvetjük ezt a földi életet?  Nem ennek épp az ellenkezője az igaz. A mi életünket épp azt teszi komollyá és felelőssé, hogy az örök jövendő felé haladunk. Aki várja a jövendőt, az nem lesz könnyelmű, sem nem vétkezik, hanem megtisztítja magát a Vőlegény érkezésére. S annak van küldetése is itt ebben az életben.

            A kommunizmus azzal vádolta a keresztyéneket, hogy az örök élet ópium a népnek. De tegyük fel nekik és minden hitetlennek a kérdést: tudtok ti ennél jobb megoldást adni, mint a Krisztusban való hit? Le tudja valami más jobban törülni a könnyeinket, tud a halál kérdésére valaki kielégítőbb választ adni, mint a mi hitünk?  Az, amit a világ adhat nem lehet több, mint egy heroikus ellenállás a halállal szemben, de ebben úgyis vesztesek maradunk. De ettől mi nem nyugszunk meg, nem vigasztalódunk meg.

            Csak Krisztus váltsága, feltámadása adhat nekünk megnyugtató választ és vigasztalást. Ez ad erőt és hitet, hogy az életnek igenis van értelme, mert van egy végső cél, ahova megérkezünk és ez az Isten országa, a mi Atyánknak háza, ahol Krisztus nekünk is helyet készített. Ez nekünk nem csak értelmet, célt, hanem örömöt is ad. Csak így ebben a hitben s abból áradó örömben érdemes élni ezt a földi életet. Így kívánok mindnyájatoknak egy értelmes és örömteli életet. Ha ezen előadás is hozzájárulna ahhoz, hogy értelmesebb életet éljünk, akkor ezért Istené legyen minden dicsőség!

Marosvásárhely, 2012 adventjében                                           Lőrincz István

(Előadásom megírásához holland szerzők, teológusok írásait, tanulmányait használtam fel: A.G.Knevel,  N.C van Velzen, G.J van Rookhuijzen, C.den Boer, K.Exalto, W.H.Velema. J Hoek, J.Douma , J.H Velema)

Ezékiel felesége

„Embernek fia! Ímé én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal. És szólék reggel a néphez és estére meghala feleségem, és úgy cselekedém reggel, amint meg vla hagyva nékem.” (Ez.24,16.18)

Isten kegyelméből a bőjt idejébe lépünk. Ez számunkra azt jelenti, hogy drága Megváltónkat elkísérjük a szenvedés útján, próbáljuk megérteni az Ő kimondhatatlan szenvedésének értelmét és ugyanakkor önkéntelenül is gondolunk a magunk szenvedésére is és annak is próbáljuk megérteni értelmét és célját. Mert Jézus sem szenvedett értelmetlenül és a mi szenvedésünknek is megvan az értelme és célja.
A Szentírás egy olyan névtelen szereplője áll előttünk, aki férjével együtt sokat szenvedett Isten nevéért, az Ő népéért. Egy olyan asszonyról van szó, aki nem élt egy látványos életet, de mégis nagyon sokat jelenthetett férje számára. A háttérben marad személye, de halála pillanatában megtetszik, hogy mekkora űrt hagy maga után, hogy mekkora veszteség a halála férje számára.
Sok férfinak az életét teljesen kettétöri a kedves társ elvesztése. Egy életen át nem tudják feldolgozni a veszteséget. Nagyon különös az, hogy Ezékielnek meghal a felesége és neki még az sem engedtetik meg, hogy annak rendje s módja szerint meggyászolja feleségét. Sok bibliaolvasó ember nem is tudja, hogy Ezékielnek felesége is volt. Valahogy az egész életfolytatásából és abból a nehéz feladatból , amit kapott arra következtetnénk, hogy egy ilyen embernek egy ilyen helyzetben nem is kell megházasodnia. Hisz ő viziókat lát, ezeket a látomásokat tovább kell adja a népnek, és ez teljesen igénybe veszi, lefoglalja életét. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen nehéz sorsot és feladatot hordozó embernek jobb, ha meg se nősül, ha egyedül hordozza keresztjét. Pedig ebből az igéből egyértelmüen kiderül az, hogy Ezékiel házas ember volt. Igaz az is azonban, hogy csak egyedül itt, ebben a fejezetben hallunk feleségéről, amikor már egyenesen haláláról kapunk tudósitást. Úgy tűnik, hogy boldog házassága lehetett, hisz feleségét Isten „szemei gyönyörűségének” nevezi. Egy nagyon sokat mondó kifejezés ez, ami arra a bensőséges kapcsolatra utal, ami kettőjük között volt. Boldog házasság lehetett, ami örömöt és gyönyörűséget jelentett számukra a szó legszebb értelmében. Nem csak a házasság elején volt ez így, hanem később is. Ez az asszony tudatában volt annak, hogy ő egy próféta felesége és így mindenben osztozik annak sorsában. Ezékiel 39O napon át a bal oldalára kellett feküdjön és utána 4O napig a jobb oldalára, hogy ezzel kiábrázolja Izrael házának vétkét, azt a tényt hogy ennyi esztendőn át vétkeztek Isten ellen. Nem tudjuk, hogy miként viselkedett ez az asszony e nehéz idő alatt. Vajon segítette és vígasztalta férjét?  Elpanaszolhatta-e neki minden keserűségét és fájdalmát? Elbeszélgetett-e mindarról, ami lelkében zajlott? Erről semmit sem olvasunk, de csak úgy tudjuk elképzelni, hogy ez így volt, egész biztos, hogye együtt hordozták a prófétai sors és e jelképes cselekedet minden keresztjét és megpróbáltatását.
Később együtt deportálták őket Babilonba, együtt telepedtek le a foglyokkal együtt a Kébár folyó partján. Egészen bizonyos, hogy a feleségének mondta el elsőnek különös prófétai  látomásait és meg is beszélték azokat, mielőtt a népnek tovább adta volna.
De egyik nap Ezékiel egy megdöbbentő és egy meghökkentő üzenetet kap. Az üzenet azt tartalmazza, hogy felesége hirtelen meg fog halni és neki még annyi sem engedtetik meg, hogy feleségét a kor szokása és a mózesi törvények előírása szerint elgyászolja. Micsoda egy üzenet lehetett ez a próféta és felesége számára!  Most is meg kellett érezze és lássa, hogy az ő egész élete, a házas élete, a magánéletének boldogsága is teljesen alá van rendelve annak a küldetésnek, amit ő Istentől kapott. Ez az üzenet éjszaka érkezik hozzá, reggel tovább is kell azt adja népének. De valószínü az is, hogy még mielőtt a népnek elmondta volna, először feleségével osztotta meg ezt a megrázó hírt. Nem tudjuk, hogy mit csináltak azon a napon. Lehet, hogy leborultak és megpróbálták megostromolni az eget és Istenhez könyörögni úgy, mint ahogy azt Ezékiás király is tette, kérve az élet meghosszabbítását. De az is lehetséges, hogy megadással fogadták ezt a súlyos döntést, tudva azt, hogy Isten jobban tudja, hogy mit és miért cselekszik. Este be is következik a halál, ahogy ma mondani szoktuk, felesége tragikus hirtelenséggel távozik az élők sorából. El kell válni, búcsut kell venni. Ezután nem lesz ott mellette a hűséges társ, az erős lelki támasz. Isten nem mondja meg azt, hogy miért döntött így, talán azért is, mert Ezékiel ezt most nem tudná megérteni és elfogadni. Ez az asszony halálában is élő prédikáció kell legyen az egész nép számára.
Az az érdekes, hogy Ezékiel semmilyen módon sem szabad meggyászolja feleségét. Csendesen fohászkodhat, sóhajthat, de gyászát el kell rejtenie a nép előtt. Nem szabad jajgasson, nem szabad gyászruhát öltsön, nem szórhat hamut a fejére, nem járhat mezítláb és fedetlen fővel, és egy könnycsepp sem hullhat ki a szeméből. Ezékiel csak annyit tehet, hogy ezt bejelenti a népnek és szigorúan tartja magát az Úr meghagyásaihoz. Feltevődik a kérdés: miért kell így tennie? A válasz egyértelmű. Mintha ezt mondaná Ezékiel a népnek: ahogy az Úr elvette az én szemeim gyönyörűségét, úgy fogja a ti szemetek gyönyörűségét, Jeruzsálemet is elvenni, amely nemsokára romokban fog heverni Én nem gyászolhatok, de ti sem gyászolhattok. Isten haragja olyan rettenetes lesz, az pusztulás üzenete olyan megdöbbentő, hogy ti csak néma gyásszal tudjátok azt kifejezni.Ez leírhatatlanul borzalmas lesz, de meg kell tudjátok, hogy Isten az Úr, aki beváltja szavát és beteljesíti nem csak ígéretét, hanem ítéletét is. Jeruzsálem el fog esni, ti nem akarjátok ezt elhinni, de ez pontosan ilyen döbbenetesen és hirtelen fog bekövetkezni, mint az én feleségem halála. Igen, Ezékiel feleségének ezért kell meghalnia, mert ő feleségestől és mindenestől az Úr rendelkezésére kell álljon, az Úr igéjét kell nem csak hallhatóvá, hanem láthatóvá is kell tegye. Ezékiel azért nem gyászolhatja el feleségét, mert ő próféta, ő az Úr szolgája.
Nemsokára egy követ fog érkezni Jeruzsálemből és hozza az üzenetet, hogy Jeruzsálem elesett. Isten szava beteljesedett. Akkor mindenki meg kell lássa, hogy ő valóban Isten prófétája volt. Akkor majd a foglyok fognak sóhajtozni. Akkor az ő szavuk eláll, megnémulnak a fájdalomtól és a döbbenettől, de akkor Ezékiel szava meg fog jönni és hirdetni fogja nekik Isten igéjét. Így kellett Ezékiás személyes fájdalma és gyásza megrázó igehirdetés legyen a nép számára.
A mi szenvedésünk is bizonyságtétellé kell váljon. Isten azért enged meg nagy próbákat az Ő gyermekeinek az életében is, hogy ez a világ meglássa azt, hogy van egy olyan erőforrás, amit ez a világ nem ismer, amivel ez a világ nem rendelkezik.
De ez a történet is végső soron a Jézus Krisztus szenvedsésére mutat. Az Ő testi és lelki fájdalma sokkal rettenetesebb volt, mint az Ezékiásé. Ő nem valaki másról kellett lemondjon, hanem a saját életét kellett odaáldoznia. Ő is hallgatott. Az a legmegdöbbentőbb a szenvedésében, hogy szótlanul tudta mindazt a szenvedést eltürni, s amikor megszólalt, az mindig bizonyságtevő imádság volt ajkán. Ezékielnek feleségét kellett odaadnia, de a mi Legfőbb Prófétánk drága vérét áldozta azért, hogy aki Benne hisz, annak ne kelljen majd az utolsó napon sirnia és jajgatnia, hanem örök örömben lehessen része .

Kérdések

1. Sorolj fel még olyan prófétákat, akiknek a személyes sorsa jelképes üzenetté kellett váljon a nép számára!
2. Mi egy boldog házasélet titka?
3. Mire akarta Isten a népet megtanítani Ezékiel feleségének a halálával?
4. Miért enged meg Isten az Ő gyermekeinek az életében nagy próbákat?

Lőrincz István

Ésaiás felesége

„És bementem a prófétaasszonyhoz, aki fogant és szült fiat és mondá az Úr nékem: Nevezd nevét: siess zsákmányra és gyorsan prédára.” (És. 8,3)

Próféta feleségének, mondhatnánk lelkipásztor feleségének lenni nem könnyű dolog manapság. Sok leány nem is vállakozik erre a feladatra. Így volt ez már évezredekkel korábban is. Lássuk hát : hogyan nézett ki az élete Ésaiás feleségének?
Az egész könyvben Ésaiás csak egyetlen egyszer említi feleségét, jóllehet tudjuk, hogy legalább két gyermeket szűlt neki. Ez érthető is, hisz Ésaiás életét döntő módon meghatározta az a prófétai szolgálat, amit az Úrtól kapott, és könyvéből kitetszik, hogy ez az ember csodálatos mennyei magasságokban szárnyalt. Nem véletlen, hogy Ésaiást az Ószövetség evangélistájaként szoktuk emlegetni. Felesége eltörpűl férje árnyékában, de ezen a helyen is nagy segítség lehetett férje számára, együtt tusakodott vele, együtt beszélhették meg azokat az üzeneteket, amiket aztán férje Isten nevében tovább adott a népnek. Nem lehetett könnyű az, amikor férje azt a feladatot kapta, hogy ruha nélkül, vagyis felsőruha nélkül és mezítláb járja három éven át Jeruzsálem utcáit, hogy mintegy élő tiltakozás legyen a király terve ellen. Ki kellett ábrázolja azt az állapotot, amiben majd kortársait fogságra fogják hurcolni. Három éven át fagyoskodni és eltűrni az emberek gunyolódását. Micsoda gyalázat lehetett ez a próféta, de nem kevésbbé a felesége számára is. És ki tudja, hogy még mennyi megpróbáltatást kellett együtt a férjével elszenvednie, amikről nem tudósít a Szentírás. Másfelől, mekkora lelki támasz lehetett Ésaiáás számára az, hogy olyan felesége volt, aki őt mindenben megértette, aki mindig együtt érzett vele, aki mindig bátorította és vígasztalta. Bármilyen lelki terhe is volt, odamehetett hozzá. Elpanaszolhatta bánatát, megoszthatta örömét, egyszóval ezt a gyönyörűségesen terhes igát együtt hordozhatták Isten nevének dicsőségére. Csak úgy tudjuk ezt a prófétafeleséget elképzelni, mint egy önfeláldozó, drága lelket. Mindig és minden helyzetben tudta, hogy az ő élete és az ő házassága az Isten szolgálatát kell előmozditsa.
Milyen jó lenne, ha a  mai lelkészfeleségek mind ilyenek lennének. Ésaiás felesége legyen egy drága példakép az ő számukra. Ha így van ez életükben, akkor az ő példája legyen még nagyobb ösztönzés a jövőre nézve, ha nem így van, akkor legyen egy megrázó figyelmeztetés számukra.
Amikor Ésaiás azt a feladatot kapja Istentől, hogy menjen el és bátorítsa Akház királyt az adott politikai helyzetben , fiát, Seár-Jásubot is magával kell vigye. Hogy nézhetett ez az asszony férje és fia után, amikor el kellett szakadjon tőlük! Ugyanebben az időben a próféta egy nagyon különös parancsot kap. Egy fémlapra közönséges betükkel egy isteni üzenetet kell felkarcoljon tanuk szeme előtt. Ez az üzenet azt tartalmazza, hogy nemsokára eljön az idő, melyben a királyt és a népet az ellenség meg fogja alázni. De Akház és a nép nyugton maradhatnak, ha az Úrban bíznak, akkor nem érheti őket bántódás. Ez a feleség mindezt a harcot hősiesen végig harcolja férjével. De Ésaiás ezt az üzenetet még egy más módon is ki kell ábrázolja. Teherbe kell ejtenie feleségét. Különös, hogy amikor Ésaiás erről beszél, feleségét prófétaasszonynak nevezi. Hát nem lesz úgymond automatikusan prófétaasszony valaki, akinek a férja maga is próféta? Még akkor is, ha a Szentírásból ez nem derül ki teljes világossággal, minden jogunk megvan azt feltételezni, hogy ez az asszony Debórához és Huldához hasonlóan prófétai lélekkel is megáldatott. Ha ez így van, akkor itt egy igazi prófétai házaspárral van dolgunk.  Férj és feleség együtt állnak Isten szolgálatában és az ígéről szóban és tettekkel is bizonyságot tesznek. Nekik már van egy gyermekük :Seár -Jásub, aki egy vígasztaló nevet hordoz,  amely azt jelenti : a maradék megtér. Ebben a névben az Isten üdvterve tökröződik vissza. Arról nem olvasunk, hogy ennek az első gyermeknek a nevét Isten határozta volna meg. De az ő neve mégis egy prófétai igehirdetést hordoz . Amikor Ésaiás ezt a gyermeket, Seár-Jásubot kézen fogja és úgy áll a királya elé, akkor ennek a gyermeknek a neve egy megrázó igehirdetés a király számára. A második gyermek nevét azonban Isten határozza meg, s ez a név azt jelenti: siess zsákmányra, gyorsan prédára. Ez a név nagyon harcias. Júda ellenségeinek tudniuk kell, hogy a végük már közel van. Akház király pedig eszébe kell vegye, hogy nem ő kormányozza a világpolitikát és az ország életét, hanem az az Isten, akiről Ésaiás prédikál. Ha ő ezt most nem akarja elhinni, akkor az ő életében is hamarosan el fog jönni a leszámolás napja.
El tudom képzelni, hogy ez a prófétai házaspár milyen sokat beszélgethetett ezekről a dolgokról, arról, hogy mindkét gyermekük neve üzenetet kell hordozzon a király és a nép számára. Mekkora áldásnak láthatták, hogy gyermekeket nemzhettek, szülhettek, nevelhettek az Isten üdvterve számára. Mekkora ajándéknak, mekkora kiváltságnak láthatták ezt az életükben.! És ebben teljesen egyek voltak, semmi nézeteltérés sem volt bennük gyermekeik nevelését és életcélját illetően.
Mekkora áldás az, ha a mai lelkészházaspárok ilyen gyermekeket nevelhetnek a jövő nemzedék számára. Ha ők tudják, hogy ez is az életük egyik nagy feladata, hogy családjaikban is tovább folytatódjon Isten üdvterve. Nem jelenti ez azt, hogy minden lelkészgyermek maga is lelkész kellene legyen, mert Isten üzenetét hordozni nem csak a szószéken és palásttal lehet, hanem az élet minden területén. Mekkora szükség van hívő mérnökökre, orvosokra, ügyvédekre, tanárokra, szakmunkásokra is. Milyen szomorú az, amikor egy lelkészi családban megszünik és megtörik az üdv vonala. Isten őrizzen minden lelkészházaspárt ettől.
Ésaiásnak és feleségének nem volt könnyű sorsa. Ha figyelmesen olvassuk ezt a fejezetet, akkor azt látjuk, hogy Ésaiás egy kis csoport hívő emberrel együtt teljesen magára maradt a nép túlnyomó többségével szemben. De ő, felesége és gyermekei is tudták, hogy nekik az egész nép számára jellé kell lenniük és ezért mindent vállani kell. Ésaiás családja egy csodálatos prófétai család, ahol férj, feleség és gyermekek mind egy nagy dicső cél szolgálatába állították az életüket.
Ésaiás próféciájának középpontjában az eljövendő Messiás áll, az Úr Jézus Krisztus. Az ő családja a Krisztus gyülekezetének az előképe. Ez a kis-nagy család ott él egy ellenséges világban és  sok megaláztatásban és szenvedésben van része. De ez a kis sereg mégis bátran vállalja a küldetést, mert tudja , hogy ezzel az Isten dicsősége lesz nyilvánvalóvá az életében.
Többet nem hallunk erről az asszonyról. De az amit róla tudunk nagyon is sok áldást hordoz számunkra. Ennél többet nekünk se kell tenni. Ennyi elég ahhoz, hogy egy áldott életünk legyen: az Úr felhasznál az Ő üdvtervében. Gyermekeket nemzhetünk, szülhetünk és nevelhetünk az Ő dicsőségére. Lehet, hogy az emberek szemében ez nem egy nagy teljesítmény, hiszen a világ fiai egészen más dolgokat tartanak fontosnak, azt hogy fényes karriert fussunk be, hogy sikeres emberek legyünk, akiket mindenki csodál és irigyel. De nem az a fontos, hogy mit mondanak az emberek, sokkal fontosabb az, hogy mit mond Isten a mi életünkről. Nincs fontosabb annál, mint hogy Isten használhasson minket azon a helyen, ahova állított minket. Lehet, hogy a világ szemében nagyon szerény és jelentéktelen az a hely, de mi nagyon boldogok leszünk azon a helyen, és ami a legnagyobb : Isten áldása nyugszik meg az életünkön.

Kérdések

1. Szerinted mi egy feleség életében a legfontosabb?
2. Hogyan lehet egy feleség áldás férje számára, az ő szolgálatára nézve?
3. Mit tehetnek a komoly keresztyén szülők, hogy gyermekeik is Isten üdvtervének részesei lehessenek?
4. Mi egy mai keresztyén házaspár prófétai szolgálata?

Lőrincz István

Először hű, azután hűtlen

„És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe.”(1Kir.13,1)

Béthelben nagy ünnep van. A tíz elszakadt törzs országának királya a maga elgondolása szerint szervezi meg az ünneplést. Ő egy hónappal elhalasztja a lombsátrak ünnepét, hogy egy hónap múlva Béthelben egy olyan ünneplést rendezzen, amivel messze túl akarja szárnyalni a jeruzsálemi ünneplést. Jeroboám ott áll az oltár mellett és készen áll arra, hogy meggyújtsa a tüzet ezen a furcsa oltáron.
Hirtelen az oltár mellett terem egy ember, aki ünneprontó lesz a mai napon. Isten Lelke Júdából egy embert Béthelbe küld, hogy ott Isten üzenetét hirdesse, Isten ítéletét közölje a bálványozó néppel. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen egyedül van, mint olyan, aki hűséges maradt Istenhez, itt szembe kell úszni az árral, senki sem érti meg őt ebben a csalekedetében, azonfelűl a király haragjával is kell számolnia, a puszta élete is kockán forog. De egy hűséges próféta nem tehet mást, mint hogy engedelmeskedik Isten Lelkének és betölti a rá bízott feladatot.
Ennek az oltárnak nincs jövője Azokat a papokat, akik ennél az oltárnál áldoznak Jósiás király idejében ugyanennél az oltárnál fogják kivégezni. Ebből az oltárból vérpad lesz nemsokára. Ezt az oltárt emberi tetemek fogják megszentségteleníteni. Ez az ember, aki most az oltár mellett áll, semmi kétséget nem hagy ezen események felől és hűséges a küldetéséhez. Felmutatja, hogy egy ordító ellentét van, az igaz istentisztelet és a között, ami most itt történik.
Jeroboám azonban rá se hederít a különös próféta üzenetére. Az üzenet a jövendőre vonatkozik, ő pedig a jelenben él, ezért az ünnepnek folytatódnia kell. De az ismeretlen, névtelen próféta néhány óra múlva ismét megjelenik. Most még világosabban, még konkrétabban közli az üzenetet: ezt az oltárt le fogják rombolni és a rajta levő hamu ki fog ömleni. Jeroboám erre haragra gerjed és elérkezettnek látja az időt arra, hogy keményen fellépjen e kellemetlen, ünneprontó próféta ellen. Rövid, de ellentmondást nem tűrő parancsot ad: a prófétét le kell tartóztatni. Hirtelen kinyújtja kezét a prófétára, ezzel is jelezve eltökélt szándékát. De ebben a pillanatban megszárad, megmered a keze, olyannyira, hogy nem tudja azt többé meghajlítani. Isten még egy másik jelet is tesz, hogy a királyt és a népet meggyőzze: az oltár kettéhasad és a hamu kiömlik. Ez a magaválasztotta istentiszteletnek a csődje és ítélete. Az Úr nem tűr meg egy másik oltárt az igazi mellett, ami Jeruzsálemben áll.
Vajon megtérésre índitja-e mindez Jeroboám királyt? A bűntetés pillanatában kéri a prófétét, hogy imádkozzon érte. Vajon tudatában van-e annak, hogy Istennek van hatalma arra, hogy beteggé tegyen, de arra is, hogy meggyógyítson? Mindenesetre a próféta imádkozik Istenhez a királyért. Ebben a pillanatban nem csak prófétai, hanem papi szolgálatot is végez. Imádságát meghallgatja Isten, Jeroboám újra használni tudja kezét. Erre a király meghívja őt, hogy vegyen részt palotájában az ünnepi ebéden. De a próféta nem enged a kisértésnek, hűséges marad mindvégig kűldetéséhez és egy másik úton tér vizzsa Júdába, hogy ne tudják nyomon követni. Feladatát betöltötte, kűldetését bevégezte, nincs miért tovább maradnia.
Bizonyára nagyon kifáradt, egy csendes helyet választ magának, hogy kipihenje magát, álomba szenderül. Itt találkozik egy öreg emberrel, aki követte őt. Ez az idős ember meghívja őt, hogy vele együtt egyen. A júdai próféta most is ellenáll a kísértésnek, Isten határozott parancsára hivatkozik, amellyel megtiltotta, hogy valakihez is bemenjen, valakinek is elfogadja meghívását. De az öreg ember se adja be olyan könnyen a derekát. Nagyon jól tudja, hogy hogyan kell beszéljen ahhoz, hogy meggyőzze az Isten emberét. Azt mondja: te elvégre az én kollégám vagy. Egy angyal nekem épp az ellenkezőjét mondta annak, amit te kijelentésképpen az Úrtól kaptál. Ez az öreg ember hazudott, mert Isten sohasem hazudtolja meg magát, ő nem ad egyik pillanatban ilyen, a másikban meg olyan kijelentést. A júdai prófétának azt kellett volna mondania: várj, amig megkérdezem az Urat, ha nekem is más kijelentést ad, akkor majd veled megyek.
A hűséges próféta ebben a pillanatban hűtlenné válik, a nagy prófétából semmi sem marad, az engedelmes ember engedetlenné válik egész eddigi kűldetéséhez. Mi emberek minden ilyen hamis magalkuvást mentegetni próbálunk, ilyeneket mondunk: fáradt és éhes volt szegény, egy kollégája hívta, aki angyali kijelentésre hivatkozott, ő is csak egy gyarló ember volt. Isten ítélete azonban megmarad : ez az ember hűtlenné vált Istenéhez és kűldetéséhez. Ezek után azt mondhatta volna egy kivűlálló ember: hát ilyenek az Isten prófétái, az ő gyermekei, ilyen gyengék, ilyen befolyásolhatók? Hát ők sem tudnak a kísértéseknek ellenállni?  Milyen szomorú kép, ott ül az asztalnál két próféta, mind a ketten elbuktak, mind a ketten hűtlenné váltak, mind a ketten engedetlenek Isten szavával szemben. De Isten hűséges marad, hűséges az ő adott szavához. Isten nem tagadja meg ígéretét akkor sem, ha az, aki azt átadta, megtagadta azt. Isten gondoskodik arról, hogy üzenete beteljesedjen. Különös az, hogy evés közben Isten Lelke megragadja az öreg embert és ítéletet hirdet a hűtlenné vált társa felett. Az ítélet az lesz, hogy nem fogják atyái sírjába temetni. Ez egy súlyos ítélet, mert a bűn is súlyos volt, amit ő elkövetett.
Már nem is maradnak sokáig együtt, a júdabeli próféta búcsut vesz kollégájától és útnak indul. Az engedetlenség beárnyékolja ezt a búcsuvételt. Mind a ketten érzik és tudják: megszegték Isten parancsát és ez nem fog bűntetés nélkül maradni. Isten gyermeke nem vétkezhet csak úgy, következmények nélkül. Isten egyformán szeret minden embert, de az övéit szigorúbban szereti. Látjuk ezt Jónás esetében is. A többiek talán még bűnösebbek voltak azon a hajón, de a vihar az ő bűne miatt tört ki. Mert minél többet adott Isten valakinek, annál többet követel meg tőle. Lehet, hogy mások lopnak, csalnak és nem történik semmi, de ha Isten gyermeke vétkezik, azt a legtöbb esetben azonnal megbűnteti az Úr.
Így történik ez ennek a prófétának az életében is. Egy oroszlán jön szembe vele, azt is az Úr küldi, mert ő parancsol a szeleknek és az állatoknak is, ő nyitja meg vagy zárja be az oroszlánok száját, az megöli a prófétét és különös módon életben hagyja a szamarat. Micsoda ítélet: halott próféta, élő szamár. Isten az engedetlent bűnteti meg, az oroszlán pontosan teljesíti Teremtője parancsát. Az ártatlan szamár életben maradhat, a hűtlenné lett prófétának meg kell halnia. Nemsokára el fogják temetni, nem atyái sírjába, hanem valahol Béthelben. Kollégája, aki tulajdonképpen halálát okozta tisztességes módon temeti el őt. Elvégre ő volt a kísértésbe vívő, ő nagyon jól tudja ezt, talán bűnét akarta ezzel a méltóságteljes temetéssel jóvá tenni. Így ér véget ennek a prófétának az élete, aki először hűséges volt, de azután hűtlenné lett.
Isten különös kegyelme az, hogy mégis nem ez a szomorú vég, amit erről a névtelen prófétáról utoljára olvasunk. Ő úgy vonult be a történelembe, mint a júdabeli próféta. Századokkal később Jósiás király lép trónra, úgy ahogyan ő azt megjövendőlte. Ő parancsot adott, hogy azoknak tetemeit, akik a hegyen voltak elhantolva, égessék el az oltáron. Ekkor egy különös sírt fedeztek fel, amiről kiderült, hogy ennek a prófétának a sírja . Igy az ő csontjait nem égették el, megőriztetetett ettől, az eredeti szövegben a megváltás szó áll itt.
Ebben a történetben már felragyog annak a Prófétának a személye, aki mindvégig hűséges maradt kűldetéséhez, akit nem lehetett még az egész világ dicsőségével sem kísértésbe vinni, aki Megváltójává lehetett testünknek és lelkünknek egyaránt. Ő meghalt a mi hűtlenségünkért. Ő meghalt és feltámadott az ilyen emberekért, mint ez a próféta is, mert mi is mind ilyen emberek vagyunk.
Különös kegyelem, hogy ez a próféta mégis kegyelmet nyert, különös kegyelem az, hogy mi is kegyelmet nyerhetünk. A megnyert kegyelem azonban megújító kegyelem is. Ez a kegyelem tehet minket  tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká, úgy ahogyan azt minden úrvacsora után áldásként kapjuk. Ennek a prófétának élete legyen intő példa a mi számunkra, hogy mi el ne sodorhassunk, hanem mindvégig, mindhalálig hűek maradhassunk.

Kérdések

1. Mi volt Jeroboám bűne, hogyan jelenik meg ez a bűn a mi napjainkban?
2. Keress a Bibliában más olyan személyeket, akik jól kezdték és rosszul végezték?
3. Mire figyelmeztet minket az a kemény ítélet, amit ez a hűtlenné vált próféta kapott?
4. Mit tehetünk mi, ha kísértések vesznek körül minket, hogyan állhatunk ellent a kísértéseknek?
5. Mi lehet a megalkuvás, a kompromisszum határa a mi életünkben?

Lőrincz István

Egyoldalú hírvivő

„Monda azonközben Joáb Kúsinak: eredj el, mondd meg a királynak, amit láttál. E közben Kúsi is megérkezett és monda Kúsi: ezt üzenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezéből, akik ellened támadtak volt. Úgy legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad."”(2Sám.18,21.31.32)

Nagyon sok vita folyik arról, hogy milyen legyen az igehírdetés: egyoldalú vagy sokoldalú? Az igazságnak csak egy oldalát kell aláhúzni, megvilágítani, vagy lehetőleg minden oldalról körbe kell azt járni? A mi igénkben egy egyoldalú üzenetről van szó.
Ez a történet egy olyan időben játszódik, amikor Dávid királyságának mélypontján van. Saját fia, Absolon fellázad ellene és minden áron ő akar a trónra kerülni. A harc egyre hevesebbé válik. Joáb nem ismer irgalmat és jóllehet Dávid kifejezetten kérte arra, hogy ha lehetséges kímélje meg fia életét, mégis hidegvérrel meggyilkolja őt. Dávid Mahanaim városában tartózkodik, a Jordánon túl. Feszülten várja a harc kimenetelének a hírét. A helyzet nagyon kényes. Joáb tudja, hogy mit jelent Dávidnak egy ilyen hírt kapni és ezért megakadályozza, hogy Akhimás, Sádók fia, Dávid bizalmasa vigye meg a hírt. A hírvivő megválasztásakor számolni kell a hír milyenségével is. Egy jó barát jó hírt szeret hozni, ezért akarja Joáb megakadályozni, hogy barát legyen a hírvivő. Ebben a kényes és kritikus helyzetben Joáb egy semleges hírvivőt választ. Ő is a névtelen hősök sorába tartozik, hiszen a Kúsi név a származását árulja el, hogy ő egy etiópiai ember, egy néger volt. Tudjuk jól, hogy a négerek manapság is nagyszerű távfutók és ezért is jó, hogy ezt a távot minél hamarabb befussa. De Akhimás is minden áron menni akar a hírrel, legyen aminek lennie kell. Végül Joáb is elfogadja azt, hogy mind a ketten induljanak a hírrel, talán azt is gondolva, hogy jobb ha mind a ketten mennek, mind ha csak az egyik vinné a hírt. Így Dávid teljes bizonyosságot nyerhet a történtek felől. Akhimáz nem volt olyan jó futó, de valószínüleg jobban ismerte a terepet és ezért hamarabb érkezik Dávidhoz, mint a társa.
Dávid feszülten várja a hír megérkezését. Ő még mindig nagyon szereti Absolont, aggódik életéért, egy édesapa nem tudja csak úgy kivetni szivéből gyermekét. Amikor Akhimás megérkezik békességet kíván és bejelenti, hogy a lázadók elveszítették a csatát. Dávid azonnal fia felől érdeklődik, de Akhimás kitérő választ ad. Ő valószínüleg fokozatosan szerette volna a királyt a szomorú igazság meghallására felkészíteni.
Ebben a pillanatban megérkezik a néger is. Az ő üzenete világos és egyértelmü: az Úr megszabadított téged ellenségeidtől, és ezután is úgy legyen minden ellenségeddel, ahogy fiaddal volt. Ez a hirvivő igazat mondott tulajdonképpen. Hisz Absolon valóban ellenségévé vált apjának és nagy iagazságtalanságot követett el. Lázadásával Dávidot életveszélybe sodorta. Igaza van abban, hogy ez az Úrtól való szabadítás volt Dávidnak és hűséges embereinek az életében. Azt is el lehet mondani szavairól, hogy hittel mondja azt, amit mond és pontosan tudósít az eseményekről. Ő nem köntörfalaz, egyenesen megmondja az igazságot. Amikor Dávid meghallja azt is, hogy fia meghalt , keserű sírásra fakad és szívszaggató módon siratja és gyászolja gyermekét. Annyira megy gyászában, hogy azt kívánja: bár én haltam volna meg fiam helyett.
Többet nem olvasunk róluk, sem Akhimásról, sem erről a négerről nem mond többet a Szentírás. Mindketten láthatták Dávid keserűségét és mély gyászát. Dávid lelkében egy nagy harc dúlt az édesapa és a király között. Mint édesapa rettenetesen fájlalja halálát, de mint király örvendeznie kellene a fia halálán, hisz győzelem esetén lehet, hogy nem csak a trón, hanem még puszta élete is veszélyben forgott volna. Ez a néger rossz hírt hozott, de mégis megfelelő keretbe helyezi azt. Ő nagyon is felfogja ennek jelentőségét Dávid számára. De abban mégis csődöt mond, hogy az apai szivet nem tudja megvígasztalni. Ő a hangsúlyt az igazságra helyezi és elfeledkezik a szeretetről.
Mennyire fontos tanulság van ebben a történetben a mi számunkra! Hányszor úgy hirdetjük mi is Isten igéjét, hogy jól mondjuk az igazságot, sokszor a kemény ítéletet, csak épp a szeretet, az irgalom hiányzik szavainkból. Hányszor mondunk jót, de nem jól. Úgy van ahogy valaki nagyon találóan mondotta: a szöveg jó, csak a dallammal van baj.
A megfeszített Krisztusról szóló evangéliumban mind a kettőnek helye van. A golgotai kereszten Dávid Fia eleget tett Isten igazságának. Teljes váltságot szerzett a mi bűneinkért, teljesen megfizetett a mi lázadásunkért. Ez neki életébe került. Nem a lázadó ember halt meg, hanem az a Jézus Krisztus, aki engedelmes volt mindhalálig. De halálában ott van a kimondhatatlan szeretet és kegyelem is. A kereszt egyszerre kemény ítélet bűneink felett, azt hirdeti, hogy olyan súlyos volt a mi lázadásunk, hogy csak Jézus ártatlan vérének kiontása által lehetett ezt meggyógyítani, de ugyanakkor a legnagyobb szeretet szólal meg benne, az Atya szíve dobog az elveszett, lázadó, tékozló fiakért.
Ez a történet arra is megtanít minket, hogy hogyan kell nagyon nehéz helyzetekben viselkedni, egy súlyos baleset, hirtelen jött gyász, nagy veszteség és próba esetén. Ilyenkor is el kell mondani az igazságot, de úgy hogy az teljes legyen szeretettel, irgalmassággal, vígasztalással. Vezessük a szomorkodó lelkeket gyöngéd szeretettel a vígasztalás egyetlen igazi forrásához. Bíztosítsuk a gyászolókat, szomorkodókat Isten szeretetéről. Ő megsebez, de kezei be is gyógyítanak, még a legnagyobb rosszat is javunkra tudja fordítani. Ő ismeri a mi emberi szomorúságainkat és nyomorúságainkat.
Dávidban az édesapa legyőzi a királyt és ezt nem vehetjük rossz néven tőle. Az érzelmeket szabad kifejezni, nem kell azokat elfojtani . De a hit mégis ott kell álljon mindenek fölött, még a gyermekeink ,szeretteink iránti érzéseink fölött is. Milyen harc dúlhat a mi szívünkben is sokszor. De megnyugvást találhatunk Krisztus keresztjénél. Lehet , hogy még a kereszt alatt is maradnak megválaszolatlan kérdések, mert Jézus sem kapott a kérdésére választ. Nem minden kérdésre kapunk választ, de minden kérdésre nézve kaphatunk vígasztalást és megnyugvást. Az utolsó szó nem a fájdalomé és nem a gyászé, hanem azé a kegyelemé, amely a legnagyobb gyászban és nyomorúságban is meg tud vigasztalni minket.
Milyen jó, hogy a mi üzenetünk nem kell egyoldalú legyen. Ott lehet benne a kemény igazság Isten igazságosságáról, bűn ellen való jogos és igazságos, rettenetes haragjáról, de ott lehet ugyanaakkor benne az Isten Jézus Krisztusban megjelentett és megbizonyított szeretetének kimondhatatlan vígasztalása is. Isten adjon nekünk bölcsességet abban, hogy úgy ahogy az apostol is int bennünket, az igazságot mindig tudjuk szeretetben elmondani. Ha így teszünk, akkor azon áldás lesz, akkor megnyílnak a szivek és életek az evangélium vígasztalásának a befogadására. Akkor mi Isten kegyelméből nem csak hogy jó hírt mondunk, de jól is mondhatjuk el azt.

Kérdések

1. Miért akart Akhimás hírvivő lenni?
2. Mit gondolsz, hogy kettőjük közül melyik mondta el jobban az üzenetet?
3. Vizsgáld meg ennek a történetnek a fényében a saját bizonyságtételedet, mi van több benne: igazság vagy szeretet?
4. Mi a szerepe az érzelmeknek, mi kell a legfontosabb legyen a mi életünkben?
5. Hogyan oldotta meg Isten az igazság és kegyelem kérdését Krisztus keresztjében és mi ennek a vígasztalása?

 Egy meggörbedt asszony

„És ímé vala ott egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolc esztendőtől fogva, és meg volt görbedve és teljességgel nem tudott felegyenesedni.”(Luk.13,11)

Mennyi nyomorúság van ezen a világon! Jól mondta valaki, ha a naponta elsírt könnyeket össze lehetne gyűjteni, folyóvá dagadna a könnyek árja. Elég csak bekapcsolni a televiziót, látjuk az éhség és erőszak, a természeti katasztrófák és háborúk áldozatait. Szinte nem hiszünk a szemünknek és fülünknek, és riadtan tesszük fel a kérdést: hát mindez lehetséges? Lehet, hogy nem is kell olyan messzire mennünk, lehet hogy a szűk családi körben is van súlyos betegség, fogyatékosság, naponkénti kereszthordozás.
Ez az asszony, akiről itt szó van, az emberi nyomorúság egyik példája. Csak Lukács beszél róla, talán nem véletlen, hogy egy orvos szeme látta meg az ő nyomorúságát és szenvedését. Biztos, hogy őt magát is megrázta ennek az asszonynak a helyzete, de az a csodálatos gyógyulás is, amiben része lehetett Jézus keze által. Azt olvassuk róla, hogy betegség lelke volt benne, mát tizennyolc esztendő óta. Annyira meg volt görbedve, hogy már egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Biztos, hogy mindenki nagy részvéttel tekintett rá, látva eltorzult testének nyomorúságos látványát. Jézus maga is azt mondja a gyógyulás után, hogy a Sátán kötözte meg őt. Ebből az igéből azt érthetjük meg, hogy a sötétség fejedelmének nagy befolyása van a mi életünkre, a mi testünkre is. Az ő hadseregéhez olyan lelkek is tartoznak, akik a testünket próbálják gyötörni, tönkre tenni. Ő embergyilkos volt kezdettől fogva, mondja Jézus, és ez azt jelenti, hogy testünk tönkretételére is törekszik. Persze nagyon vigyáznunk kell arra, hogy minden betegséget a Sátánnal hozzunk kapcsolatba, de a bűn, betegség, halál mégis szoros összefüggésben van az ő munkájával. Gondoljunk csak a szenvedélyekre, hány ember testét és közvetve lelkét teszi így tönkre a Sátán. Azt nem irja le Lukács, hogy pontosan mi volt ennek az asszonynak a betegsége, az asszony nevét sem jegyezte fel. Mindenki ismerhette őt, talán csak úgy emlegették: a meggörbedt asszony. Senki sem tudott segiteni rajta, lehet hogy nem is nagyon akart. Mindenki el volt foglalva a maga bajával, a maga keresztjével. Ő sem gondolt már változásra. Talán bele is nyugodott helyzetének változtathatatlanságába, kilátástalanságába. Rettenetes dolog így élni. Gondoljuk csak el. Mindig csak a földet nézni, nem tudott felnézni a kék égre, a csillagokra, nem láthatta a fákat, a madarakat, nem tudott az emberek szemébe nézni. Aki nincs ilyen helyzetben el se tudja képzelni ennek az embernek a nyomorúságát.
Mi vajon tudjuk-e értékelni egészségünket, vagy természetesnek, magától érthetődőnek tartjuk, hogy fel tudunk naponta kelni ágyunkból, el tudunk indulni napi munkánk végzésére, kenyeret tudunk keresni családunk számára? Bizony hányszor nem vagyunk hálásak, nem köszönjük meg Istennek az egészséget, az  erőt. Sokszor mi is csak akkor értékeljük egészségünket, amikor már elveszitettük.
De azt hiszem, hogy nem csak a testi görbeségről kell itt beszélni. Nem erőltetett az, ha ennél az igénél a lelki görbeségekről is beszélünk. Hiszen nagyon sok ember testileg egészséges, egyenesen jár, de lelkében meggörbedt, összetört, nincs benne semmi épség. És ez talán még rettenetesebb, minta testi görbeség. Az ilyen emberek keserűséget, terheltséget hordoznak magukban, sokszor pokollá teszik környezetüket, a körülöttük élők életét is. Ez a görbeség lelki értelemben is igaz. A lekileg meggörbedt ember sem tud felfele nézni, az ilyen ember nem látja Istent az életében, csak a földiekre néz, csak azokkal törődik, nem tud túllátni a láthatókon, csak ezt a földi életet látja a maga nyomorúságaival. Ó, mennyi lelki görbeség is van ebben a világban!
Ez az asszony egy szombatnapon a zsinagógába megy. Nem tudjuk, hogy hallott-e Jézusról, az Ő eddigi gyógyításairól. Valószínű, hogy hűséges zsinagógalátogató asszony volt, Jézus is Ábrahám leányának nevezi. Példakép lehet mindenki számára. Betegen, meggörnyedten is templomba menni, Isten igéjét hallgatni. Tudta, érezte, Isten ott van, és ha ő beteg is, de a törvény drága szava értelmet adott beteg életének. Dolgozni nem tudott, de imádkozni annál többet. De most valami rendkivüli dolog történik. Hiszen Jézus is ott van és ahol Jézus megjelenik, ott nem maradhatnak úgy a dolgok, ahogy eddig voltak. Egy csodálatos változás, gyógyulás fog bekövetkezni a mai napon az életében. Jézus meglátja ezt az asszonyt. Nem az asszony látja meg Őt, hanem fordítva. Mindig Jézus a kezdeményező, az Ő irgalmas szemei látják meg ezt a nyomorúságos teremtményt és Ő nem csak meglátja a nyomorúságot, hanem tudja azt, hogy mit lehet a nyomorúsággal, a megkötözöttséggel tenni, tudja azt, hogy Isten általa most nagy szabadulást fog elvégezni. Jézus magához hívja az asszonyt, számára ez az asszony nem egy névtelen senki, nem egy csökkent értékű valaki, hanem egy személy, egy teljes értékű teremtmény, akiben fel fog ragyogni az Isten dicsősége. És ez az asszony elindul Jézus felé. Nem szégyenli betegségét, jön, ahogy van, teljes gyengeségével, reménytelen, megkötözött életével. Tudja: Jézus elől úgy sem tud semmit sem elrejteni, eltitkolni.
Milyen jó, hogy mi is, ahogy szép énekünk is mondja, úgy jöhetünk, ahogy vagyunk. Milyen jó, hogy Ő nem vet meg minket, nem néz le minket. Milyen jó, hogy Ő minket is megszólít, pont mint ezt az asszonyt és rajtunk is tud segíteni. Jézus szavában hatalom van. Egyedül Ő szólhat így: asszony feloldattál a te betegségedből. Milyen jó, hogy Jézus azért jött, hogy a Sátán munkáit lerontsa.
Micsoda pillanat lehetett ez az asszony életében! Tizennyolc év után újra felegyenesedni, egyenesen állni Jézussal szemben, szelíd szemébe nézni. Micsoda látás! Ott áll előtte, a Megváltó, a Szabadító, a bilincsek és láncok megtörője, leoldozója. Különös, hogy ez épp szombatnapon, a nyugalom napján történt. Ebben is szép tanítást adott Jézus. A nyugalom napján lehet jót tenni, lehet gyógyítani. A zsinagóga feje és mások is meg kell lássák: a nyugalom napjának a lényege nem aprólékos betöltése bizonyos rendelkezéseknek, hanem az, hogy Isten országának hatalma nyilvánvalóvá legyen, az örök üdvösség munkálása bontakozzon ki az emberek életében. Ezt sokan a körülállók közül nem értették meg. Ők csak kicsinyes módon őrködtek megmerevedett hagyományok fölött, s közben nem látták meg azt, hogy Isten mit akar elvégezni az emberek életében.
Ennek az asszonynak az életében egy új korszak kezdődött el. Ő megnyugodva mehetett el a zsinagógából, és ezt a nyugalmat hordozhatta ezután is a szivében. Nem csak az egészségét nyerte vissza, hanem az élete fő célja az lett, hogy Istent dicsőitette. Eddigi élete a Sátán hatalmát, megkötöző erejét hirdette, az emberi tehetetlenséget és reménytelenséget, de mától kezdve élete egy új, csodálatos tartalmat nyer, Jézus Krisztus élete lehet nyilvánvalóvá az ő halandó testében, ahogy ezt Pál apostol megfogalmazza.
Van itt még egy nagy és nehéz kérdés, amit sokan feltesznek ma is olyanok, akik nyomorékok, fogytékosak, talán tolókocsiban élik le az életüket. Ők felteszik a kérdést: engem miért nem gyógyít meg Jézus, rajtam miért nrem segít ma? Milyen jó lenne eldobni a mankót, kiugrani a tolókocsiból. Ma Jézus miért nem tesz ilyen csodát? Jogos ez a kérdés és nem könnyű megválaszolni. Az Újszövetségi gyógyulások jelek, amelyek egy dolgot hirdetnek: a Sátán hatalma megtört, egy új korszak kezdődött el. Akinek tolókocsiban kell leélnie az életet, az is teljes értékű életet élhet, Jézus által az ilyen élet sem értelmetlen, Isten dicsősége egy ilyen életben is felragyoghat. Istennek az ilyen élettel is terve van.

Kérdések

1. Miért olyan nagy dolog, hogy Jézus megszólitja ezt az asszonyt a zsinagógában?
2. Mit tanít a Szentírás a bűn-betegség-Sátán összefüggéséről?
3. Mi lehet a mi vigasztalásunk betegség idején?
4. Mit tegyünk betegség esetén: imádkozzunk, menjünk orvoshoz, vagy mind a kettőt? Indokold meg válaszodat!
5. Mit mondjunk pl. egy tolószékben ülő embernek, mi legyen számára az evangélium üzenete?

Lőrincz István