2025. január 28., kedd

Igehirdetési sorozat húsvét nagyhetére

 

Igehirdetési sorozat húsvét nagyhetére

A Bárány vére

1 Nap. A megtisztító vér Text. Ezék.9,9a   1Ján1,7b

Ezen az áldott nagyhéten Isten Lelkének segítségével a Bárány, illetve Jézus véréről szeretnénk beszélgetni. A mai esténk témája: a megtisztító vér. Ahhoz, hogy ezt megértsük két dolog kell világos legyen előttünk. Az egyik, hogy milyen rettenetes dolog a bűn, a másik pedig, hogy milyen nagy gazdagság számunkra a Krisztus vére.

Az Ezék.9,9-ben ezt olvassuk: Izrael és Júda házának bűne igen-igen nagy. Két nagy lecke van, amit minden ember meg kell tanuljon, mielőtt keresztyén lenne. Először is meg kell tanulja, hogy a bűn egy nagyon rossz dolog. De utána meg kell tanulja, hogy Krisztusnak a vére nagyobb, mint az ember bűne, hogy az képes kimosni az embert a bűnéből, akármilyen nagy lenne is az.

Sok ember azt gondolja, hogy az evangélium azért van, hogy kisebbítse, enyhítse Isten haragját a bűnnel szemben. Ez egy nagy tévedés. Mert semmi sem ítéli úgy el a bűnt, mint az evangélium. Menjünk a Sínai hegyhez, ahol halljuk a mennydörgéseket, ahol látjuk a villámlásokat.

Ma a Golgota hegyére megyünk, ott nem hallunk mennydörgést, nem látunk villámlást. De ott halljuk az Isten Fiának a sóhajtásait, nyögéseit, ott látjuk az ő kínjait, ahogy utolsó erejét is megfeszíti, hogy el tudja bűneinket hordozni. Itt a Golgotánál azt kell mondjad: most már látom, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Mert látom, hogy milyen rettenetes kell legyen a szenvedés, ami nekem szabadulást tudott szerezni.

Ó, bűnös ember, ha azért jössz az evangéliumot hallgatni, mert azt hiszed, hogy mentséget találsz a bűneidre, akkor nagyot tévedtél. Mert az evangélium elveszi tőled a mentegetőzés utolsó lehetőségét is. Az evangélium azt mondja el, hogy te szándékosan vétkeztél Isten ellen, hogy neked semmilyen mentséged nincs a bűnre. Hogy nincsenek enyhítő körülmények, nem mondhatod azt, hogy én is csak egy ember vagyok, hogy nekem is vannak gyengeségeim.

Az evangélium nem ad reményt arra, hogy a törvény követelését enyhítené, könnyítené. Sokan azt mondják, hogy az Ószövetségben Isten az embertől nehezen teljesíthető dolgokat követelt s hogy Krisztus azért jött, hogy ezeket a nehezen teljesíthető dolgokat levegye vállunkról és hogy hogy könnyebben hordozható terheket tegyen ránk. Hogy ő olyan törvényt adott, amit könnyebb teljesíteni, aminek könnyebb engedelmeskedni.

Az evangélium nem azért adatott, hogy a törvényt megkönnyítse, Jézus azt mondja, hogy ő nem vesz el a törvényből egy jótát vagy egy pontocskát sem. Az evangélium nem mond mást, mint a törvény. Amikor az ember vétkezik, akkor meg kell halnia. Az evangélium is azt mondja: szemet szemért, fogat fogért. Aki azt állítja, hogy Krisztus azért jött, hogy a törvényt megkönnyítse, az nem értette meg Jézus jövetelének a célját.

Jézus megnehezítette azt, hogy csak egy példát mondjunk. A törvény azt mondja: ne paráználkodj. Jézus pedig azt mondja, hogy ha valaki gonosz kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráználkodott is az ő szívében.

Ez nem megkönnyítése, hanem megnehezítése annak. Be kell lássuk, hogy a mi bűnünk nagy. De milyen nagy? Olyan nagy, hogy egyetlen bűn is elég arra, hogy minket a kárhozatba vigyen. Gondoljuk meg, egyetlen bűn elégséges volt arra, hogy az egész emberi nemzetséget megrontsa. Ádám és Éva egyetlen bűnt követett el és az elég volt a paradicsom elvesztéséhez. A bűn tehát egy rettenetes dolog, ami kárhozatba viszi az embert.

De a második ige arról tesz bizonyságot, hogy Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Mi emberek sokszor különbséget teszünk kis és nagy bűn között, de tudjuk, hogy Istennél nincs ilyen. Minden bűntől megtisztít Jézus vére. Itt fel lehetne sorolni az összes bűnt, a füllentéstől a gyilkosságig, minden bűntől megtisztít Jézus vére. Mert csak egy bűn van, ami nem bocsáttatik meg és ez az, hogy az embernek nincs szüksége a kegyelemre. Ez a Szentlélek ellen való bűn, amikor az ember megkeményedik Istennel szemben.

Legyen ez vigasztalás: bármilyen nagy lenne a bűnöd, Jézus vére megtisztít tőle. A Jézus vére olyan, mint a víz, az özönvízkor, hogy a legmagasabb hegycsúcsokat is befedte. Jézus megbocsátja minden embernek a bűnét. Megbocsátja az ifjúkorban, felnőttkorban és öregkorban elkövetett bűnöket.

Ez az ígéret egyeseket arra indíthatna, hogy most még könnyelműen vétkezzenek, mert azt mondják: majd az életem végén, úgyis meg fogom bánni a bűneimet. De az ige nem jövő időben van írva, hogy meg fog tisztítani minden bűntől, hanem jelen időben. Vagyis ez a vér most tisztít meg. Nagyon sok ember van, akik most tesznek bizonyságot arról, hogy a Jézus vére megtisztította őket minden bűntől. Jézus nem majd, nem a jövőben akar megtisztítani minden bűntől, hanem most. Ezért nem kell várni a tisztulásra, most lehet jönni. Most jöjj Krisztus keresztjéhez, hogy Krisztus vére tisztítson meg minden bűntől. De hogyan kell Krisztushoz jönni? Hát úgy, hogy elhiszem, hogy Jézus vére engem megtisztít. Krisztusban hinni nem más, mint bízni benne.

Csak azt kell  meglássam, hogy milyen nagy az én bűnöm,  meg kell lássam, hogy Krisztus vére nélkül én el kellene kárhozzak. Ha ezt meglátom és elhiszem, hogy Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy megtartsa a bűnösöket, akik között első vagyok én, akkor megtisztulok minden bűntől.

Nagyon fontos, hogy teljes bizodalmamat Krisztus áldozatába helyezzem. Ne az imáimban, érzéseimben, könnyeimben vagy a hitemben és jó cselekedeteimben, hanem egyedül Jézus Krisztusban és az ő vére megtisztító erejében bízzam. Jézus még soha nem utasított el egy bűnöst sem, aki bűneivel hozzá ment, aki az üdvösséget és a bocsánatot nála kereste. Ha a világ legnagyobb bűnöse is lennél, Krisztus vére akkor is megtisztít.

2 Nap A megváltó vér Text. 2Móz.12,13a

Sok ember nehezen tud bizonyos lenni abban, hogy megbocsáttattak a bűnei. Ilyenkor sokan egy jelet kívánnak vagy kérnek Istentől. De Isten azt mondja nekik: és a vér jelül lesz nektek. Mit kívánhatnánk többet? Hisz mennyei seregek se bizonyíthatnák jobban, hogy bűneink meg vannak bocsátva, mint a vér. Az isteni szeretet legfényesebb bizonyítéka: a vér!

De lássuk, hogyan is történt ez az áldozat. A pászkabárány vérét fel kellett fogni egy tálban. Abba bele kellett mártani egy köteg izsópot, azzal be kellett kenni az ajtófélfákat. Így lett a vér jellé. Ez volt a jel elsajátítása. Mi ezt hit által tesszük, hisz ha nem hiszünk Krisztusban és az ő áldozatában, akkor az számunkra mit sem ér.

Ahogy a felkent vér megőrizte az izraelitákat az öldöklő angyal pusztításától, úgy őriz meg minket Jézus vére a kárhozattól, ha hiszünk benne. A felkent vér nyilvános volt. Azt minden arra járó ember láthatta, így van a hittel is, az nem magánügy. Meg kell vallani minden ember előtt. A hit láthatóvá kell legyen az életünkben, sőt ez kell a legláthatóbb legyen, hogy mi hiszünk az Úr Jézus Krisztusban és így üdvösségünk van általa.

Ez a jel még öt dolgot jelentett az izraeliták számára. Ez egy megkülönböztető jel volt. Ha azon az estén valaki Egyiptomban  lett volna, akkor láthatta volna, hogy hol laknak az izraeliták, mert az ő házuk ajtaján ott volt a vér. De azt is tudhatta volna, hogy az egyiptomiak hol laknak, mert az ő házuk ajtófélfáján nem volt vér.

Semmi sem különbözteti meg a keresztyéneket más emberektől, mint a Jézus vére. Ahol a Jézus vérében nem hisznek, mert nem adnak hálát, ott nincs igazi keresztyénség. A vértelen keresztyénség egy halott, élettelen keresztyénség.

De egy igazi keresztyén hordozza ezt a jelet, mert tudja, hogy a mi bűneinkért csak ez a vér tehetett eleget. Csak ez a vér válthatott meg. Azok az izraeliták, akiknek az ajtaján ott volt a vér, nagyon jól tudták, hogy ők épp úgy megérdemelték volna a halált, mint az egyiptomiak, de ők és az ő elsőszülöttjeik, egyedül a vérnek köszönhetik, hogy életben maradtak

Minden hívő tudja, hogy az ő bűne nagy és rettenetes. Minden hívő tudja, hogy bűne miatt halált érdemelne. A hívő ember nem próbálja kicsinyíteni, mentegetni a bűnét, nem mondja azt, hogy ez csak egy hiba, egy tévedés. Az izraeliták elsőszülöttjei  is olyan nyomorultul kellett volna meghaljanak, mint az egyiptomiak, ha a vér nem lett volna.

Ez a vér egy helyettesítő vér. A vér az ajtófélfán azt jelentette, hogy valaki már meghalt helyetted. Mi hisszük, hogy Krisztus helyettünk halt meg, mint igaz a nem igazakért, mint szent a bűnösökért. A mi számunkra fontos igazság, hogy Krisztus a mi helyettesünk, hogy ő helyettünk szenvedte el a halált, békítette ki Istent s töltötte be a törvényt. Ez a mi igehirdetésünk szíve.

Ez egy bizonyosságot adó jel volt. Mi szeretjük a bizonyosságot, örülünk annak, ha egy barát, akit megkérünk valamire, azt mondja: bizonyos lehetsz abban, hogy amire kértél, meg fogom tenni. Az izraeliták egy percig se kellett kételkedjenek abban, hogy a pászkabárány vére meg fogja menteni az ő elsőszülötteiket a haláltól.

Amikor a bárány vérét látták, bizonyosan tudták, hogy meg fognak szabadulni. De ugyanaz kell történjen, amikor Jézus vérét látjuk. Ez a vér számunkra a szenvedésről beszél. A mi bűneinkért szenvedni kellett. Gondoljunk Jézus testi szenvedésére, de még inkább a lelki szenvedésére, ami sokkal nehezebb volt, mint a testi. De ő azért szenvedett, hogy nekünk már ne kelljen szenvedni.

De gondoljunk arra is, amikor a vérre tekintünk, hogy az Jézus számára a halált jelentette. Halálával váltott meg minket. Az ő vére számunkra teljes biztonságot jelent. Az izraeliták teljes biztonságban érezhették magukat. Tudták, hogy az öldöklő angyal hozzájuk nem fog bemenni. Őket nem érheti bántás. Így lehetünk mi biztonságban Jézus vérének oltalma alatt.

A vér a szeretetnek a jele is volt. A Jézus vére azt mutatja, hogy Isten minket nagyon szeret. Ez egy szívből fakadó szeretet. Ez egy mindenható szeretet. Mert még a pokol, a Sátán se tudta legyőzni. Ez egy olyan szeretet, amelyik tudta, hogy mi ezt nem érdemeltük meg, mégis szeretett minket. Ez az ellenséget is szerető szeretet. De egy  határtalan szeretet is, mert mindent megad nekünk, semmit se tagad meg tőlünk. Mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk, ujjong fel az apostol!

Végül ez a jel a felismerés jele volt. Ez a jel ott volt az ajtón, az angyal felismerte, s oda már nem ment be öldökölni. Azt a házat, azt a családot elkerülte.

Mi ezt a jelet már a keresztségben, kisgyermek korunkban megkaptuk. A keresztség vize a Jézus vérét jelképezi, ami kiömlött a mi megtisztulásunkért. Ezt a jelet a Sátán is ismeri s ezért ő különösképpen támadja azokat, akik meg vannak keresztelve. Ő mindent elkövet, hogy az ilyen embereket visszahódítsa, a magáévá tegye. De ne féljünk ettől. Kapaszkodjunk bele a vér erejébe, ami megtart minket.

De erről a jelről a keresztyének egymást is felismerik. Egy ilyen ember, akin ott van a Jézus vére, aki hisz ebben, azonnal megérzi azt egy másik emberben. Sokszor nem is kell megszólaljon a másik ember, s máris érezzük róla, hogy ő is Isten gyermeke. Az ilyen ember felé azonnal szeretetet érezünk, ha az a másik ember testvérem a Krisztusban.

De a legjobb az,ha ezt a jelet maga az Úr ismeri és erről felismeri az övéit. Mi ezen jel által jöhetünk hozzá, járulhatunk a kegyelem királyi székéhez. Mi az Isten előtt mindig hivatkozhatunk erre a vérre és ő ezért elfogad minket.

Erre a vérre támaszkodhatunk halálunk óráján is, amikor a halál rettentése körülvesz minket. Ebbe a vérbe kapaszkodhatunk, amikor a pokol rettent minket, mert e vér megment minket a pokol szenvedéseitől.

A nagyszerű az, hogy ez a vér mindent elvégzett. Nekünk semmit se kell tenni, csak hinni kell benne. Mi hittel fogadjuk be ennek a vérnek az áldásait. Csak ennyit mondj: Uram, én hiszek benned. Bűnös ember vagyok, de köszönöm, hogy te  az én bűneimért is ontottad a véred.

 

3 Nap A vér ereje Text.Zsid.9,22b

Az Ószövetségben végig azt látjuk, hogy folyik a vér. Az áldozatokban, a vallási szertartásokban elmaradhatatlan volt a vér kiömlése. A szent sátornak szint egy pontja sem volt, ahova ne kellett volna vért hinteni.

Persze, voltak olyan helyzetek is, amikor a tisztítást vízzel kellett elvégezni. A ruhák mosása vagy a zsákmány megtisztítása történt így.  Voltak olyan fémből készített tárgyak, amiket tűzzel kellett megtisztítani. De az Ószövetségben a legtöbb dolgot mégis vérrel kellett megtisztítani. A felolvasott igében pedig az áll, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat, vagyis vérontás nélkül nem lehet a bűntől megtisztulni. A bűnért való áldozatnál csak abban az esetben lehetett a vérontást elkerülni, ha a bűnös nagyon szegény ember volt. Ezt liszttel lehetett helyettesíteni. De máskor minden esetben egy állat vérének a kiontásával lehetett csak bűnbocsánatot nyerni.

Nyilván, az Újszövetségben teljesen megváltozik a helyzet. Lelki értelemben mindnyájan szegények vagyunk. Nincs mit adnunk bűneinkért, ezért el kell fogadjuk azt az áldozatot, amit Jézus Krisztus mutatott be értünk. Reánk mindnyájunkra érvényes ez az ige: vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.

Az igénk első fontos üzenete az, hogy van egyáltalán bűnbocsánat. A vér kiömlött, ezért hihetünk és reménykedhetünk a bocsánatban. A bűnt a Biblia a legtöbbször adósságként nevezi meg, ahogy az több idegen nyelvben is van. Az adósságot meg kell fizetni s akkor eltöröltetik. A mi bűn-adósságunkat Jézus kifizette, azért az el van törölve.

Az azonban nagyon fontos, hogy a bűnbocsánatnak van feltétele és ez a bűnbánat. Bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat. De minden megbánt bűnre van bocsánat. Még a gyilkosság bűnére is. Én nagyon sok gyilkossal beszélgettem a börtönben, akik megkérdezték, hogy van-e bűnükre bocsánat? Igen, van, mondtam nekik, ha őszintén megbánják ezt a szörnyű bűnt.

A bűnbocsánat teljes, nem csak részleges. Nem úgy van, hogy Isten egy részét bocsátja meg, a többit pedig megtartja. A Káté gyönyörűen fogalmaz: úgy bocsát meg, mintha semmi bűnöm nem lett volna és semmi bűnt nem tettem volna.

A bűnbocsánatot mi még ma megnyerhetjük. Sokan úgy képzelik, hogy a bűnbocsánatot majd a halálunk pillanatában kapjuk meg. De ez nem így van. Mi azt hirdetjük, hogy a bűnbocsánatot abban a pillanatban megkapjuk, amikor hiszünk az Úr Jézus áldozatában. A megigazulás nem egy hosszú folyamat, az egyetlen pillanatban megy végbe. Abban a pillanatban, amikor hiszek.

A bűnbocsánatról meg lehet bizonyosodni. Az, aki ezt megkapja, azonnal tudja, hogy megkapta. Bizonyosság lehet benne a bűnbocsánat felől. Nem kell félnie, nem kell bizonytalanságban maradnia, ezt a bizonytalanságot a Sátán akarja. Ő akarja, hogy ne jussunk bizonyosságra bűneink bocsánata tekintetében. Sőt, azt mondhatjuk, hogy nekünk ninvcs is jogunk ebben kételkedni, ez hitetlenség lenne Isten felé.

Nagyon fontos tehát kihangsúlyozni, hogy a bűnbocsánat a vérontás által lehetséges. Sok ember úgy gondolja, hogy Isten azért bocsát meg, mert ő megbánta bűnét. Azt már elmondtuk, hogy bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat, de maga a megbánás soha nem tudná elvenni egyetlen bűnünket sem. Az egy nagy kegyelem, ha valaki megbánja a bűnét, és ez csak a Szentlélek tudja az emberben elvégezni. De a megbánás nem elég a bűnbocsánathoz. Mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.

Mások úgy gondolják, hogy az életük megváltozása elég a bűnbocsánathoz. Ha például egy alkoholista elhagyja az ivászatot, egy parázna tiszta életet él, egy tolvaj nem nyúl többé a felebarátja vagyonához. Ezek nagyon szép és kívánatos dolgok, de a bűnbocsánathoz mégsem elegendőek. A bűn nem bocsáttatik meg az élet, a magatartás megváltozása által.

Mások ismét úgy gondolják, hogy az ima az, ami által bűnbocsánatot nyernek. De mindig az a nagyon jó dolog, ha a bűnök megvallása a legtöbbször egy ima keretében történik meg, de mégsem az imáért bocsátja meg Isten a bűnünket. Vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy a keresztség az, ami elveszi a bűneinket, és bűnbocsánatot ajándékoz. A keresztség egy nagyon szép ceremónia, egy szép jelkép, de nem több annál. Nagyon sok olyan ember fog elveszni, aki pedig meg volt keresztelve. Mert a keresztség sem elég a bűnbocsánathoz, mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.

Odáig mehetünk, hogy azt is kijelenthetjük, hogy Jézus Krisztus se tudott volna megváltani, ha nem ontotta volna vérét értünk. Az ő élete, tanítása, gyógyításai sem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk. Mi bocsánatot csak a keresztnél kaphatunk. Mi csak Jézus vére által nyerhetünk bocsánatot, ami a kereszten ontatott ki értünk. Mert e nélkül Isten meg kellett volna büntessen és ez a büntetés az örök halál lett volna.

De most ezt a halált Jézus elszenvedte helyettünk. Ő bűntelen volt, ő a saját bűnéért nem kellett volna meghaljon, ezért ő a mi bűneinkért halt meg. Ezért és egyedül ezért tud Isten nekünk megbocsátani. Így tudott Isten igazságának is eleget tenni és így tudott hozzánk kegyelmes lenni.

Talán most azt mondja valaki: de ezt én már mind tudom, ez olyan egyszerű. Ez így igaz, de vajon hiszünk-e ebben igazán? Elfogadtuk-e már ezt az áldozatot? Belerendültünk-e abba, hogy Isten Fia vérét kellett ontsa az én bűneimért? Tudod –e már, bizonyos vagy-e abban, hogy a te bűneid is meg vannak bocsátva?

Ha már ez megtörtént, ha már hiszel Jézus vérének bűnbocsátó erejében és el is fogadtad, akkor nem marad más hátra, mint hogy bizonyságot tegyél erről. Először is a megtisztított, megszentelt életeddel. Hogy mások is megláthassák, hogy te már nem a bűnnek élsz, hanem Istennek , és hogy már benned Krisztus él.

De nem csak az életed kell erről beszéljen, hanem ezt szavaiddal is meg kell vallanod. El kell mondanod, hogy Jézus drága vére téged is megtisztított. Ez a vér rajtad van. A te bűneid ott vannak már Jézus vére alatt. Bűneinket naponta Jézus vére alá vihetjük, mert tudjuk, hogy a vér által van bocsánat. Áldott legyen az ő szent neve ezért.

4 Nap Az engesztelést szerző vér Text.  3 Móz.16,34

Izrael népének sok csodálatos szertartása volt, amik kiábrázolták Jézus halálát és annak áldásait. Talán az egyik legnagyszerűbb a nagy engesztelési nap volt. Ez a szertartás egyetlen egyszer történt meg egy évben. Ennek is van egy újszövetségi jelentése, mégpedig az, hogy Jézusnak is csak egyszer kellett meghalnia , ezért beszélünk az úrvacsoránál is Jézus egyszeri áldozatáról.

A főpap tehát évente csak egyetlen egyszer ment be a Szentek Szentjébe az engesztelés vérével. Ennek a szertartásnak az idejét is Isten szabta meg. Nem Mózes és Áron határozták meg, hogy mikor legyen. Más napon nem lehetett, csak az Isten által megszabott napon.

A Krisztus halála napja se lehetett más napon, ezt Isten szabta meg már a világ teremtése előtt. Ezen a napon kellett ő , mint az Isten Báránya a nagy áldozatot bemutassa értünk. Mi hisszük, hogy Krisztus az idők teljességében jött el és az idők teljességében halt meg értünk.

Beszéljünk most először is arról a személyről, aki az engesztelést el kellett végezze.  Ő Áron volt, Mózes testvére. Tudjuk azt, hogy a naponkénti áldozást a papok végezték el, de ezen a napon csak a főpap dolgozhatott. Ő kellett meggyújtsa a gyertyákat, ő kellett végezze a tömjénezést.

Ennek az a jelentése a mi számunkra, hogy egyedül Jézus végezte el az engesztelést a mi bűneinkért. Az Újszövetség tanítása szerint mi is mind papok vagyunk, királyi papság, de mi csak a hálaáldozatot kell bemutassuk, életünket kell Istennek odaszenteljük. Az engesztelést csak a mi Főpapunk Jézus Krisztus tudta elvégezni.

A főpap ezen a napon nagyon meg kellett alázkodjon. Ezen a napon csak a lenből való ruhát vehette fel és nem a díszes, aranyozott ruháját.  Ezen a napon nem ölthette magára gyönyörű, színes ruháit, sem az efód nem lehetett rajta, csak egyszerű len ruhában jelenhetett meg a nép előtt.

Jézus Krisztus, amikor értünk az engesztelést bemutatta nagyon alázatos volt. Nem mennyei dicsőségben tette ezt, fején nem volt aranykorona, hanem egy töviskoszorú. Bíbor palástot tettek rá ugyan a katonák, de csak azért, hogy gúnyt űzzenek belőle. De a kereszten minden ruhájától megfosztották. Kezében nem jogar volt, hanem egy nádszál, ami szintén a csúfság jele volt. Értünk alázkodott meg ennyire, hogy bűnünk minden csúfságát, szégyenét magára vegye. De a főpap tökéletes is kellett legyen. Ezért mielőtt a népért elvégezte volna az engesztelést, először önmagáért kellett engesztelést végezzen. Nekünk egy olyan tökéletes Főpapunk van, aki nem kellett önmagért engesztelést végezzen, mert ő bűntelen volt.

Másodsorban beszéljünk az eszközről, ami által Áron főpap az engesztelést elvégezte. Ez két kecskebak volt, az egyiket fel kellett áldozni, a másikat a nép bűnével ki kellett űzni a pusztába. A kecskebakot Isten mutatta meg, ő jelölte ki, hogy a sok kecskebak közül melyiket áldozza fel. Mi tudjuk, hogy Jézust is Isten választotta ki arra a nagy feladatra, hogy az engesztelést elvégezze a mi bűneinkért.

A nép végig kellett nézze a kecskebak halálát, kínját és látnia kellett kihulló vérét. Lelki szemeink előtt mi is újra és újra le kell pergessük Jézus kínszenvedését, hogy miként szegezték át kezét és lábát, miként szomjúhozott, miként kiáltotta: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Kell látnunk, hogy miként lehelte ki lelkét.

A vért aztán be kellett vinni a Szentek Szentjébe és rá kellett hinteni a frigyláda tetejére. A többi rengeteg állatnak a vérét nem kellett bevinni a Szentek Szentjébe, csak ennek a kecskebaknak a vérét. A Jézus vére is ott van, hogy kiáltson, hogy bocsánatért esedezzen az Isten trónja előtt.

Harmadszor beszéljünk arról, hogy milyen következményei lettek ennek az engesztelésnek? Az egyik következmény az volt, hogy a tisztátalan dolgok tisztává lettek. A bűn beszennyezi az embert, a világot. Minden, amihez az ember hozzányúl, az is tisztátalanná válik. De Jézus vére megtisztítja életünket, megtisztítja istentiszteletünket, megtisztítja ezt a világot.

A második bak azt jelképezi, hogy Isten elveszi a bűnt. Ahogy a bak kivitte a nép bűnét a pusztába, úgy veszi el tőlünk a bűnöket és ajándékoz meg minket az ő igazságával. A Szentírás nem írja le, hogy mi történt a pusztába küldött kecskebakkal. Ez sem lehet véletlen. Mi csak annyit tudhatunk, hogy Jézus Isten Bárányaként magára vette a mi bűneinket és elhordozta azokat.

Végül azt vizsgáljuk meg, hogy milyen következményekkel jár ez a mi személyes életünkben. Hát mindenek előtt azt, hogy bűnbánatot kell tartsunk. Az, hogy Jézusnak meg kellett halnia már bőven elég ok arra, hogy mély szomorúság töltsön el bűneink miatt. Már csak ha magát a „Golgota” szót halljuk, könnybe kell lábadjon a szemünk. Kell fájjon az, hogy milyen nehéz szenvedést okoztunk mi a Megváltónknak.

 Itt a történetben azt is olvassuk, hogy semmilyen munkát nem volt szabad végezni ezen a napon. Amikor az engesztelésre gondolunk, akkor ne dolgozzunk. Úgy nyugodjunk, ahogy Jézus nyugodott. Nyugodjunk meg a mi önigazságunktól, nyugodjunk meg abban, hogy ő mindent megtett értünk, hogy ő elvégezte tökéletesen a mi üdvösségünk.

De van itt még valami. Miután a főpap az engesztelés munkáját elvégezte, már a legszebb ruhájában jelent meg a nép előtt. Mikor ezt látta a nép, akkor örömmel kísérték el sátráig. A főpap is hálás volt, hogy bemehetett a Szentek Szentjébe és ki is jöhetett abból, a nép pedig hálás volt, mert az engesztelés nagy műve elvégeztetett. Tudták, hogy az engesztelés el van végezve, az ő bűnbocsánatuk bizonyos.

Nos, pont így van ez most velünk is, Isten újszövetségi népével. Mi is menjünk haza boldogan a Főpapunkkal. Ugráljunk örömünkben, hogy ő elvégezte a nagy munkát. Elvégezte a mi megváltásunkat, a mi üdvösségünket. Bűneinket megbocsátotta, az örök életet megszerezte. A mi bűneink már nem terhelnek, nem fenyegetnek, azok büntetése már el van rendezve. Menjünk haza boldogan, hogy mi is az ő megváltott gyermekei lehetünk s ezután neki élhetünk.

 

5 Nap A vér kiáltása Text. Zsid.12,24b

 

A Szentírás tanítása szerint is a vér az egyik legcsodálatosabb anyag, ami ezen a világon létezik. De ugyanakkor az egyik legszentebb is. A 3Móz.17,11 szerint maga az élet is a vérben van. Azt mondhatnánk, hogy a vér az a titokzatos anyag, ami a testet és lelket összekapcsolja. Az, hogy ez miként történik, azt mi nem tudjuk megmagyarázni. De az tény, hogy ha valakinek elfolyik a vére, az meghal.

Ezért Isten igéje nagyon komolyan veszi a vérontást. Az Ószövetség még az állatok vérét is szentnek tekintette. Az ószövetségi törvény megtiltotta az állatok vérének a megevését. Minden levágott állat tulajdonképpen áldozati állat volt, Istennek szentelve. Nem véletlen az sem, hogy Isten az ember bűnéért egyetlen engesztelő eszközként a vért fogadta el. Azt már elmondtuk, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Épp azért, mert Isten csak az életet jelképező vért fogatta el engesztelésként. Így lett Jézus életének a vérontás általi odaadása Isten előtt a bűnbocsánat lehetőségévé.

Ebben az igében két ember véréről van szó: az Ábel és a Jézus véréről. Ebben az igében tulajdonképpen egy összehasonlítást találunk az Ábel és a Jézus vére között. Ez az igevers azt mondja el, hogy mi Jézushoz járulhatunk, a meghintés véréhez, ami jobbat beszél, mint az Ábelé. A Jézus és az Ábel vére között tehát van hasonlóság, egybeesés, de ugyanakkor különbség is van. Mind a két vér beszél, de a Jézus vére jobbat beszél.

Lássuk először Ábel áldozatát. Bizonyára Ádám is mutatott be áldozatot Istennek. Annál is inkább feltételezhetjük ezt, mert azt olvassuk, hogy Isten bőrből való ruhákat készített az első emberpárnak és az feláldozott állatok bőréből készülhetett. Kain is mutatott be áldozatot, mégpedig ugyanazon a napon. De Kain a föld gyümölcséből mutatott be áldozatot, vagyis ő nem látta magát bűnösnek, mivel vértelen áldozatot mutatott be. Ábel azonban érezte, tudta, hogy ő egy bűnös ember és azt is tudta, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Ezért ő vért helyezett az oltárra.

Kain kész volt hálaáldozatot bemutatni, de nem volt kész bűnért való áldozatot bemutatni. Neki nem volt szüksége a bűnbocsánatra, neki elég volt a föld ajándéka. Ábel azonban egy bárányt áldozott fel, ezzel is jelezve, hogy ő hisz az asszony magvában, aki majd a kígyó fejére fog taposni. Ábel úgy áll ott az oltár mellett, mint egy pap, bűnbánattal, bűnbocsánatért esedezve.

Ábelt tisztelnünk kell, mert ő hitt az eljövendő Messiásban. Mert mit tett Ábel? Bemutatott egy áldozatot, amiben a vérontás szükségessége mutatkozik meg. De Krisztus maga lett a vérontás. Ábel keresett egy áldozatot, de Krisztus maga volt az Áldozat. Ezért beszélt jobbat a Jézus vére, mint az Ábel vére.

De itt most nem csak arról a vérről kell beszéljünk, amit Ábel az ő áldozásakor kiontott, hanem az ő véréről is, ami kiömlött, amikor őt Kain, a testvére megölte. Mert az apostol erről a vérről mondja: kiált. Isten mondja is Kainnak, hogy testvérének a kiontott vére hozzá kiált a földről.

Ábelről már a megelőző fejezet is beszélt a hithősök sorában, amikor azt írja róla: hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain s ezáltal bizonyságot nyert, afelől, hogy ő igaz. Mert Isten bizonyságot tett az ő ajándékáról és így még halála után is beszél. (Zsid.11,4) Tehát az Ábel vére beszél, mint ahogy a Jézus vére is. De mi a különbség a két beszéd között?

Ábel vére három módon beszél. A mennyben, az emberek ellen és Kain ellen. Jézus vére is három módon beszél, de jobbat beszél, mint az Ábelé. Az Ábel vére a mennyben beszél, mert Isten elfogadta az ő áldozatát, miközben a Kin áldozatát nem fogadta el. Ezen ők bizonyára vitatkozni kezdtek. Kain egyre dühösebb lett. Közben Isten figyelmeztette Kaint, hogy milyen veszélyben van, de Kain ennek ellenére eldöntötte, hogy ki fogja ontani testvérének a vérét. És ezt a mezőn meg is tette. Micsoda pillanat ez!

Az első gyilkosság a világegyetemben, az első emberi vércseppek, amik a földre hullnak. És ez a vér kiált. Ezt a kiáltást meghallják az angyalok és meghallja Isten is. Ábel véresen érkezik a mennybe, az első üdvözült lélek, az első mártír. Ez a vér bosszúért kiált s ezt Kain meg is kapja. Egyfajta csavargó lesz a föld színén.

De Krisztus vére egészen más. Őt is megölik, mégpedig a testvérei ölik meg, az övéi közé jött és az övéi megölték. Ő is vérzik, ő is elvérzik, az ő vére is a földre hull és kiált a földre. Az angyalok meghallják és kérdezik: miféle kiáltás ez? Erre az Atya válaszol: ez az én szeretett Egyszülött Fiam vérének a kiáltása. De mit kiált ez a vér? Nem bosszúért, hanem kegyelemért kiált. Ez a vér azt kiáltja: Atyám, bocsáss meg nekik. Azért kiált jobbat a Jézus vére, mint az Ábel vére,mert az Ábel vére bosszúért, a Jézus vére pedig kegyelemért és bocsánatért kiált.

Ábel vére egy emberre kér bosszút. A Krisztus vére minden emberre kéri a kegyelmet. Bárcsak minden ember meghallaná ezt a kiáltást: bocsáss meg nekik. Ez a vér nem csak a mennyben kiált, hanem a földön is. Ábel az ő vérén keresztül beszél hozzánk. Ábel kész volt hitét vérével is megbizonyítani. És itt gondolhatunk mindazokra a mártírokra, akik készek voltak szenvedni és meghalni a hitükért. Az evangélium, az első századokban nem terjedt volna olyan gyorsan, ha a mártírok nem adták volna érte az életüket.

Mégis a Jézus vére jobbat beszél. Mit mond el nekünk Jézus vére? Hát azt, hogy Isten a világ kezdetétől fogva választott magának egy népet, akikért Jézus Krisztus kész volt a legdrágább árat is megfizetni. Ez a vér személyesen hozzánk szól. És ennek a hangja a legkedvesebb kell legyen a mi számunkra. Mert arról beszél, hogy a mi bűnünk meg van bocsátva, hogy az adósság, amit mi sohasem tudtunk volna kifizetni, már el van rendezve.

Az Ábel vérének a kiáltása nem volt hiábavaló, mert Kain megkapta a méltó büntetését, a Jézus vérének a kiáltása sem hiábavaló, mert a bűnös megkapja a meg nem érdemelt felmentését, a kegyelmet. A Jézus vérének kiáltása megrendíti, megnyugtatja az Atya szívét. Könyörületre, bűnbocsánatra indítja.

Ó, bűnös ember csendesedj el végre és hallgasd a Jézus vérének kiáltását. S ha meghallottad, meg ne keményítsd a te szívedet. Ez az ige arra szólít fel minket, hogy járuljunk ehhez a vérhez, a meghintés véréhez. Ne félj, járulj oda, ő elfogad. De hogyan járuljak a Jézus véréhez? Hát üres kézzel, úgy hogy nincs mit hozzak, csak bűneimet. De jöjjek hittel és bizalommal, mert ez a vér érettem is kiömlött, ez a vér számomra, mindnyájunk számára elégséges.

Ha már egyszer odajárultál, járulj oda újra. Mert a bűn újra és újra beszennyez, újra és újra megkísért. De a vér is újra és újra kiált, új kegyelemért, új bocsánatért. Halljuk meg újra a vér kiáltását és fogadjuk el kegyelmét és bocsánatát.

 

6Nap Az elégséges vér Text. 2Móz.12,13b

Isten népe mindig biztonságban van. Az Isten gyermekei az ő kezében vannak és az ő kezében biztonság van. A föld megindulhat, az egek összeomolhatnak, a keresztyén embernek akkor sem kell félni.

Nos, az az idő, amiről ez az ige beszél, egy veszélyes idő volt Egyiptomban. Maga az Úr vonult át Egyiptom városain és falvain. Az Úr ezt mondta: átmegyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán és megölök minden elsőszülöttet az embertől az állatig.(2Móz.12,12)

De Isten szövetségének gyermekei biztonságban vannak, akkor is, amikor a haragvó Isten átmegy a városokon és utcákon. Az Izrael fiainak még csak egy haja szála sem görbült meg, az Úr megőrizte őket, miközben az egyiptomiakat megölte, az övéit megőrizte.

De hogyan őrizte meg őket? Csakis a vér által. A jel, ami miatt őket megőrizte, a vér volt, ami oda volt az ajtófélfákra kenve. A bárány vére megőrizte őket. Mi a keresztségben a Jézus vérének a jegyét kaptuk, ott van a homlokunkon. Ahogy az Úr a vért látta az ajtófélfán, elment a ház mellett, úgy lesz az ítélet napján is, amikor Isten eljön, hogy megítélje a világot. Az Úr Jézus vére,ami által mi megigazultunk, meg fog őrizni Isten haragjától és az ítélet tüzétől.

Talán azt mondja valaki: de ezt a történetet már olyan sokszor hallottuk, olyan jól ismerjük. De ezt a történetet nem lehet eleget hallgatni, mert ez a Szentírás egyik legszebb, legmegrázóbb története, ami a megváltásról, a megtartatásról szól. Ez a történet mindig új és friss kell legyen a mi számunkra, mert Krisztus megtartó véréről beszél.

Itt tehát vérről van szó. Az izraeliták esetében egy bárány véréről volt szó. A mi számunkra ez előre mutat Jézus Krisztus vérére, ami elvette a mi bűneinket. Ez a vér nem akárkinek a vére, hanem annak az áldozatnak a vére, akit Isten erre rendelt. Mert Jézus Krisztus nem csak úgy jött el ebbe a világba, őt az Atya küldte. Őt az Atya rendelte erre már a világ alapjának a felvettetése előtt. Az Atya határozta el, hogy a Fiának vére legyen váltság a mi bűneinkért.

Krisztus ezt az áldozatot nem titokban, hanem nyilvánosan, az egész világ szeme láttára mutatta be. Ez Isten szent akarata volt, hogy Fiának vére kiontassék. Minket Krisztus azért válthatott meg, mert maga Isten rendelte őt erre.

De ő nem csak egy Istentől rendelt, hanem egy tökéletes áldozat is volt. Ha csak egy bűne is lett volna, soha nem lehetett volna a mi Megváltónk. De neki nem volt sem eredendő, sem cselekedeti bűne. Ő mindenekben hozzánk hasonlóan megkísértetett, kivéve a bűnt.(Zsid.4,15)

Ezért ez a vér elégséges a mi megváltásunkra, mivel ő egy ártatlan áldozat volt. Ő nem magáért halt meg, hanem értünk. Amikor ott Egyiptomban a házigazda levágta a pászkabárányt, nagyon jól tudta, hogy az a bárány ártatlan, semmi rosszat nem tett, neki azért kell meghalni, hogy a család elsőszülöttje életben maradjon.

De valaki azt a kérdést is feltehetné: honnan van ennek a vérnek akkora ereje? Hát onnan, mert Jézus Krisztus nem csak ember volt, hanem Isten is. Ha Krisztus csak ember lett volna, akkor vérének nem lett volna ereje minket megváltani. De az ő vére isteni vér, és mégis olyan emberi módon folyt ki.

Ez az áldozat egyszeri volt. Tudjuk azt, hogy a pászkabárányt a zsidóknak minden évben le kellett vágni. De a mi húsvéti Bárányunk csak egyszer áldoztatott meg, mert az áldozat végén elhangzott a kiáltás: elvégeztetett! Ezért nincs szükség több áldozatra. Ó, bűnös ember gyere a kereszthez! Bűnöd bár sok és nehéz, de Krisztus áldozata mindenre elégséges. Értsd meg végre: elvégeztetett! Semmi sem állhat már megváltásod útjában. Csak higgy az Úr Jézus áldozatában.

Isten ezt az áldozatot elfogadta. Honnan tudjuk ezt? Hát onnan, hogy Krisztus nem maradt a sírban, ő feltámadott. Abban a pillanatban, amikor Jézus feltámadt, rá került a pecsét a mi megváltásunk okiratára.

Ezek után lássuk ennek a vérnek a hatását , a munkáját a mi életünkben. Láttuk, hogy csak a Jézus vére tud minket megváltani. Képzeljük el, hogy egy izraelita valami mást tett az ajtófélfára a vér helyett. Például aranyat vagy ezüstöt, vagy valami díszes ékszert. Az ilyen ember elsőszülöttje meghalt, mert ez nem segített. Meg kell értsük végre, hogy minket nem válthat meg semmi, amit m i teszünk, mert nincs a földön és égen más név, ami által megtartatnánk, csak a Jézus neve. Nem tartanak meg a jó cselekedetek, az imádság, nem tarthat meg az sem, hogy meg vagyok keresztelve, hogy járok templomba. Ha valamit is megpróbálok odatenni Jézus vére mellé, el vagyok veszve. Ha bármi másban bízom a Jézus vérén kívül, jaj nekem. De mit is tudnánk mi odatenni Jézus vére mellé? Jócselekedeteinket, hogy azok együttműködjenek a megváltással? Nem lehet. Isten féltékenyen vigyáz az ő dicsőségére. A mi dicsőségünk nem kerülhet az övé mellé.

Drága testvérem! Ne kételkedj abban, hogy Jézus vére megment téged. Ne beszélj: nagyon remélem, hogy Jézus vére talán még engem is megment. Ezzel meggyalázod az Isten dicsőségét. Ne azt mondjad: remélem, hanem azt: tudom, meg vagyok győződve, hogy a Jézus vére megment engem. Az izraeliták miután bekenték az ajtófélfát nem kellett állandóan kimenjenek, hogy lássák, hogy az öldöklő angyal tényleg elmegy-e a házuk mellett? Hogy tényleg nem jön be megölni az elsőszülöttet? Ők nyugodtan ültek benn a házban, mert Isten ezt megígérte. Jézus azt mondta az ő juhairól, hogy Atyja kezéből azokat senki ki nem ragadhatja.

A megmentés úgy történt, hogy Isten látta vért az ajtófélfán, nem azt olvassuk, hogy az izraelita kellett lássa, hanem Isten kellett lássa azt. Az izraelita nem is láthatta a vért, ő benn volt a házban. A mui megváltásunk azért lehetséges, mert Isten látja rajtunk a Jézus vérét. Milyen jó ez! Mert mi sokszor nem látjuk, mi sokszor hitetlenkedünk, mi sokszor kételkedünk, de ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja.

Egész héten a Bárány, a Jézus véréről hallottunk. Lehet, hogy sok mindent elfelejtünk, de egyet ne felejtsünk el: a mi megváltásunk egyetlen alapja, eszköze a Jézus vére. Ebben higgy, ebben bízz, semmi másban.  Ne magunkban bízzunk, hanem egyedül csak Jézus áldozatában. Ha ezt tesszük, minket semmi sem tud elválasztani Isten szeretetétől. Pokol és halál sem tud diadalmat venni rajtunk. Úgy legyen. Ámen!

(Ezen igehirdetési sorozatot C.H.Spurgeon Het bloed van het Lam című  könyvének felhasználásával írtam)

                                                                                                            Lőrincz István ny.lp.

 

 

 

2024. november 14., csütörtök

Tanulságos igék Dánielről 12

 Tanulságos igék a Dániel könyvéről 12


Text: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égbolt fényessége, és akik sokakat

eljuttattak az igazságra.” Dán.12,3

Az Isten csodálatos kiválasztása, vezetése, hogy ő a történelem egy adott pontján egy államférfit,

egy politikust tesz prófétává. Mert Dániel tetőtől-talpig egy államférfi, politikus. Egyik tisztét se

ő választotta magának. Mindkettő sorsszerűen jutott neki. Attól a naptól fogva, amikor

szülőföldjén meglátta az idegen hódítók seregeit, akik aztán őt is, sok többi társával együtt

elhurcolták, el egészen addig, hogy egy idegen birodalom udvarába került, idegen királyok teszik

őt helytartóvá, államférfivá.

Ezért nem csodálkozunk azon, hogy ez a könyv, amelynek magyarázatát most befejezzük, tele

van politikával és történelemmel. Elmasíroznak szemeink előtt királyok és népek, hallunk itt

udvari intrikákról, uralkodói rendeletekről, háborúkról, vereségekről és győzelmekről, látunk

királyi lakomákat, betekintést nyerünk a királyi udvar belső ügyeibe, de még álmaikba,

gondolataikba is. Talán valaki azt kérdezhetné: miért van mindez a Bibliában?

Dániel egy olyan ember, aki két lábbal áll ebben a világban, aki szembenéz az élet kemény

valóságaival, ő ott végzi munkáját, ahol az élet a legmocskosabb és legvéresebb, a politikában.

Biztos, hogy sokszor gondolt már arra, hogy ezt az egészet abbahagyja, és egy olyan területen

próbál elhelyezkedni, ahol sokkal könnyebb az élet, ahol sokkal könnyebb hívő életet élni. De ez

neki nem sikerült, mert Isten akarata az volt, hogy ott kellett maradjon. Olyan nehéz kérdésekben

kellett megoldásokat találjon, mint az egyház és állam viszonya, a birodalom és Isten országa. Ő

végig szenvedte ezeket a kérdéseket el egészen az oroszlánok verméig. Neki sikerült két lábbal a

földön élni, de ugyanakkor mennyei embernek is maradni, a Szentlélek vezetése alatt élni.

Úgy tűnik mintha ezt az államférfit, aki Istenhez mindvégig hű akar maradni, a végén Isten meg

akarná jutalmazni. Isten kijelenti neki, hogy mi lesz a világgal, mi lesz a történelem végén. Ez az

utolsó fejezet épp ezért nem hétköznapi, valami ünnepi ragyogás van felette. Ez a fejezet olyan a

többi fejezet után, mint a vasárnap a hétköznapok után.

De a vasárnap még nincs itt, az ünnep még nem érkezett meg. Még sötét éjszaka van, az utolsó

este és a végső reggel között. Amit Dániel a világ végéről lát, az nagyon sötét éjszaka. Mert

nyomorúságos idő lesz, amilyen még nem volt mindez idáig. Mintha a föld még szeretné magát

utoljára kitombolni. A pokol utolsó támadásra készül. De abban az időben megszabadul a nép,

aki csak beírva találtatik a könyvben.

Ebben az időben sokan, akik nyugszanak a föld porában felserkennek. Ez az utolsó idők második

jele: halál nem lesz többé. Az a halál, ami most leginkább jellemzi a világtörténelmet. Isten

szavára a sírok meg fognak nyílni. Valami hallatlanul nagy dolgot jelent ki Isten a prófétának. Ő

olyasmit láthat, amit előtte még senki nem láthatott ilyen világosan és nyilvánvalóan. Nem

csodálkozhatunk, hogy Dániel sem érti a hallott dolgokat. Mi, jóllehet Jézus Krisztus után


vagyunk, de vajon érthetjük teljesen ezeket a dolgokat? Ki tudná megérteni emberi ésszel a

csodák legnagyobbikát, a halottak feltámadását?

A harmadik jellemzője az utolsó időnek, hogy az ellentéteket nem fogja áthidalni, az embereket

nem fogja egyesíteni. Megtisztulnak, megfehérednek, megpróbáltatnak sokan, de az istentelenek

istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül ezt senki meg nem érti.Az istentelenség nem

fog megszűnni, sőt növekedni fog, elvétetik a mindennapi áldozat s megjeleni a pusztító

utálatosság. De megtörténik a szétválasztódás is. Lesznek olyanok, akik be vannak írva a

könyvbe, mások pedig kimaradnak abból. Egyesek örök életre, mások örök gyalázatosságra

serkennek fel.

De egy valaki mégis csak volt, aki ezt a fejezetet tökéletesen értette és ez maga az Úr Jézus

Krisztus. Ha elolvassuk Jézus beszédeit az utolsó időkről, akkor látjuk, hogy az Úr Jézus sokat

tanulmányozta ezt a fejezetet. Amit Jézus az utolsó időkről mond, az sokszor szó szerint egyezik

azzal, amit Dániel is mondott. Az evangéliumok is beszélnek arról a döntő szétválasztódásról, a

sírok megnyílásáról, az üldözésről, háborúkról, nagy nyomorúságról, mindarról, ami az utolsó

időkben bekövetkezik. Azt is mondja Jézus a tanítványainak, hogy azon örüljenek, hogy neveik

be vannak írva az Élet könyvébe. Dániel beszél arról, hogy az értelmesen fénylenek, de ezt Jézus

is mondja az igazakról. Kikről van itt szó? Kik az értelmesek?

Amikor Jézus az utolsó időkről beszél, szól arról, hogy mekkora a veszélye az eltévelyedésnek,

hogy a csalás és ámítás ebben az időben nagyon nagy lesz. Hamis próféták jönnek, akik még a

választottakat is megpróbálják megtéveszteni. Ebben a helyzetben, a lelkipásztorok, a tanítók

nagy szerepet kapnak. A tanítás a legkomolyabb védelem a tévtanítás ellen. Ne vessük meg a

tanítóinak, a teológiai professzorokat, akik nehéz kérdésekben tusakodnak a világos látásért.

Dániel most arra is rádöbben, hogy számára ez az utolsó látás, az ő számára is elközeledik a vég.

Ebben a helyzetben egy nyugtalanság fogja el ezt a különben nagyon bátor és határozott férfiút.

Dániel szeretne egészen világosan látni a dolgokban, mielőtt elmenne. Az első kérdése, hogy mi

lesz mindazzal, amit leírt? Dániel be kell pecsételje könyvét, mert azt sokan fogják tudakozni.

De a prófétát még mindig gyötri a kérdés: Uram, mi lesz ezeknek a vége? Erre Dániel egy

különös választ kap: menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve ezek a beszédek a vég

idejéig.

Valahogy úgy van ez, mint amikor egy gyermek, aki ezernyi kérdést tett fel napközben az

édesanyjának, este még mindig kérdez, de az édesanyja már nem válaszol a kérdésekre, hanem

azt mondja: gyermekem, feküdjél le és aludjál el szépen! Ezek után még számok hangzanak el,

amik Dániel számára az egészet még titokzatosabbé, érthetetlenebbé teszi. Ezeket a számokat mi

sem értjük és ne is akarjuk érteni őket. Ezeket csak akkor fogjuk érteni, amikor nem rész szerint

lesz bennünk az ismeret és színről-színre fogunk látni.

A próféta is meghalt. Meghalt az idegenben, a száműzetésben, mint a foglyok egyike. De úgy

halt meg, mint Mózes, hogy távolról láthatta az ígéreteket. Mi most harcban állunk. A végső,


nyomorúságos idő még előttünk van. A fontos az, hogy álljunk meg a harcban, hogy építsük

Isten országát, és nevünk legyen beírva az Élet könyvébe. Hogy majd az idők végén, a

feltámadás nagy napján mi is felserkenhessünk az örök életre!

Javasolt cím: A vég felé! Lőrincz István

Tanulságos igék Dánielről 11

 Tanulságos igék a Dániel könyvéről 11

Text: „ De az Istenét ismerő nép fölbátorodik és tettre kél” Dán11,32.

Ebben a fejezetben abba tekinthetünk bele, hogy miként uralkodik Isten a népek és királyok

felett. Nem valami kellemes és építő dolog ez, de szükséges és tanulságos.

Azt látjuk, hogy amikor az egyik király hatalmas lesz, amikor a hatalmának csúcspontjára jut,

akkor háborút kezd egy másik királlyal. Aztán jün egy másik és egy harmadik és ez így megy az

egész fejezeten át. Ahol pedig a hatalom és az erőszak nem segít, ott a ravaszsághoz nyúlnak. A

királyok egy adott ponton szövetkeznek, leányaikat odaadják a másik király fiának, sokszor

azért, hogy megrontsák azt. Van aki adószedőt küld végig az országon, egy másik beszéddel jut

uralkodásra. Van olyan hogy háborút indít egyik, aztán tárgyalóasztalhoz ülnek, de mégsem lesz

béke.

Az utolsó király, akiről szó van, tetszése szerint cselekszik, felfuvalkodik, felmagasztalja magát

minden isten felett És az istenek Istene ellen is vakmerően szól és szerencsés lesz, mígnem

betelik a harag. Ő nem gondol atyáinak isteneivel sem, az erődök istenét tiszteli, de az ő

uralmának is vége szakad. Isten angyala itt néhány évszázad történelmét vonultatja el Dániel

szemei előtt. A 9-ik zsoltár szava jut eszünkbe: elragadod őket, olyanná lesznek, mint az álom.

Az egyik király megy, a másik jön. Egyik király kergeti a másikat, öldöklik egymást. E királyok

közös jellemzői: pénz, hatalom, erőszak, ravaszság, gőg, büszkeség.

Nos, mindezek után nekünk csak egy kérdésünk marad: hol van mindebben Isten és az ő igéje?

Nincs itt Isten, ebben a sok történésben semmi se mutat Istenre? Hol van itt egy Ábrahám, aki

könyörögne ezekért a királyokért, úgy ahogy könyörgött Sodomáért és Gomoráért. Hol van itt

egy Mózes, aki azt mondta: ezek vétkeztek, de bocsásd meg vétküket! Hol van itt egy Nátán, aki

odaállna a királyok elé, és azt mondaná nekik: te vagy az az ember! És hol van itt Dániel, aki

figyelmeztetné ezeket az embereket, hogy ők is csak emberek, s ezért ne fuvalkodjanak fel

annyira. Úgy tűnik, hogy vannak olyan századok, amikor Isten nem szólal meg, s ha meg is

szólal, csak nagyon halkan. Ezekben az időben úgy tűnik, mintha az egyház is eltűnt volna a föld

színéről, de ha van is, nem mer szembeszállni a gonosszal, nem próbálja azt feltartóztatni.

A fejezet végén azonban, mintha felbukkanna az egyház, ami eddig búvó patakként volt csak

jelen. Az utolsó király egy rettenetes ellenállásba ütközik. Az eddigi királyokkal csak hasonlóak

szálltak szembe, de az utolsó király egy egészen más erővel találja magát szembe. Itt többször is

szó esik a szent szövetségről. És ez a szövetség nem más, mint az élő Isten szövetsége, amit

emberekkel között Ennek a szövetségnek a jele mindig ott van a földön, gondoljunk csak Nóé

idejére Ez egy nagyon istentelen idő volt, de Nóéban és családjában mégis jelen volt az Isten.

Aztán évezredeken keresztül ott volt a választott nép. De ennek a népnek ígéret adatott, hogy


benne megáldatnak a föld minden nemzetségei. Aztán eljött Jézus Krisztus, aki azt mondta:

tegyetek tanítványokká minden népeket. Jézus Krisztus óta pedig nincs egy nép sem kizárva

ebből a szövetségből. De az egyház mindig jövevény, idegen test marad ebben a világban.

Az egyház és a világ között mindig megmarad a feszültség. Ahogy ez a fejezet is mutatja, ez az

üldözésig fajulhat el. Az egyház története során ez az üldözés vértelen volt. Van olyan, hogy a

király csak dühöng a szent szövetség tagjaira és kedvez azoknak, akik elhagyják azt. A király

dühe sokakat a szent szövetség elhagyására indít. De van olyan is, hogy a királyok hízelkedéssel

és ajándékokkal próbálják az embereket rávenni arra, hogy hagyják el a szent szövetséget.

De van olyan is, hogy az üldözés véressé válik. A szent szövetség emberei hullnak fegyver és

tűz, fogság és rablás miatt. Sokan válnak ebben az időben árulókká. De az Istenét ismerő nép

felbátorodik és tettre kél. Ez a kicsiny nép megállja minden időben a helyét, az üldöztetést

megtisztításként, megfehérítésként éli meg. De a legcsodálatosabb az, hogy minket Isten elhívott

arra, hogy ennek a szent szövetségnek a tagjai legyünk, s hogy abban azt a munkát, amit Isten

ránk bízott, teljességgel elvégezzük. Hogy ezen a földön van egy ilyen szövetség, hogy van

egyáltalán egyház, ez a legnagyobb csoda, a mi számunkra pedig kegyelem és kiváltság, hogy

annak tagjai lehetünk.

Mert minden más múlandó, a királyok és az ő hatalmuk, de ez a szent szövetség megmarad

mindörökké. Az a tény, hogy mi ehhez a néphez, ehhez a szövetséghez tarozhatunk, az

mindennél nagyobb kincs a mi számunkra. Számunkra drága kincs az is persze, hogy mi egy

nemzethez, néphez tartozunk, de ez mégis, ennél is nagyobb ajándék.

De ez a fejezet arra is figyelmeztet, hogy az egyház megtagadhatja, küldetését, eladhatja azt „

egy tál lencséért”, ahogy Ézsaú eladta elsőszülöttségi jogát. A szent szövetség népe szövetséget

köthet a világgal, olyanná válhat, mint a világ, elárulhatja a szövetséget, elárulhatja az igét is,

ami pedig reá bízatott. Amikor az egyház nem az Isten igéjét hirdeti, hanem szociális, politikai,

gazdasági vagy más érdekeket szolgál ki. Az egyház történelme során nagyon gyakran beleesett

ebbe a csapdába. Amikor az egyház ide jut, akkor mindig megtérésre van szüksége.

Ez a fejezet azt is megmutatja, hogy az egyház nem lehet más, mint szenvedő egyház. Az egyház

az Isten világ feletti szomorúságát kell visszatükrözze. Jaj az egyháznak, ha ezt a prófétai

szomorúságot nem tudja elfogadni és hirdetni! Az egyház rendületlenül kell hirdesse, hogy mi

nem az erődök istenét, se más isteneket, nem azokban kell bíznunk, nem azokat kell tisztelnünk

és imádnunk, a mi egyetlen bizodalmunk a szövetség Istene, aki nem más, mint a mi Urunk

Jézus Krisztus Atyja

Nekünk naponta választani, dönteni kell az erődök istene, vagy pedig a Jézus Krisztus Atyja

között. Boldog az az ember, boldog az az egyház, amelyik őt tudja választani, s amely ember,

amely egyház mindvégig, mindhalálig megmarad e szent szövetségben.

Javasolt cím. A szenvedő egyház Lőrincz István

Tanulságos igék Dánielről 10

 Tanulságos igék a Dániel könyvéről 10

Text Azokban a napokban én, Dániel gyászoltam három teljes hétig Kívánayos ételt nem

ettem, húst és bort sem vettem számba”(Dán 10,2-3)

Szoktuk mondani: valami lóg a levegőben. Senki se tudja pontosan, hogy mi az. De mindenki

érzi, mindenki feszült, izgatott,vár. Ez mindenütt érezhető, az utcán, a váróteremben. Mintha egy

robbanás készülne, puskaporos a levegő. A levegőben ott lebeg egy újabb világháború,

atomháború veszélye, természeti katasztrófák fenyegetnek. Csak angyalok nincsenek a

levegőben. Pedig vannak, s ez a fejezet épp erről beszél.

Mi nem egy rózsás kertben élünk, hanem démonok között és ezek közelebb vannak hozzánk,

mint a saját ingünk Ha nem tudjuk, hogy milyen közel vannak a démonok, azt se vesszük észre,

hogy milyen közel vannak az angyalok

És most vegyük pontosabban szemügyre az előttünk levő fejezetet Azzal kezdődik, hogy Dániel

három héten át bánkódik E három hét alatt minden finom eledelről lemondott, húst nem evett,

bort nem ivott, és külsőjét se ápolta Csak a hozzá legközelebb állókkal érintkezik Huszonegy

napon át szomorkodik népe felett Mi ismerjük a bümbánati hetek gyakorlatát, de nála ez három

hétig tart A huszonegy nap után találkozik vele az angyal Ez az angyallal való találkozás nem

kellemes dolog A Szentírásban az angyalokkal való találkozás mindig egy félelmetes, megrázó

esemény

Az angyal közli a prófétával, hogy az első napon, amikor a próféta imádkozni kezdett népéért, az

imádság szavai meghallgatásra találtak Istennél Ezért kapott Gábriel angyal Istentől megbizatást

Ő Perzsiába ment, hisz Isten népe Babilon bukása után Perzsia kezébe került De Perzsia

fejedelme huszonegy napig ellne állott Erre egy másik angyal, Mihály, az Isten népének

őrangyala jött Perzsiába, hogy Gábriel segítségére siessen Ekkor Gábriel győzött a Perzsa

udvarban Mielőtt az angyal elválna Dánieltől, közli vele, hogy most innen újra Perzsiába megy,

hogy ott tovább harcolja az Isten harcát és meg van győződve, hogy Mihály újta segítségére fog

sietni

Taán nincs még a Szentírásnak egyetlen olyan helye sem, amelyik ennyire szépen mutatná meg a

közbenjáró imádság lényegét Ez az ige mindenképp arra bíztat minket, hogy merjünk népünkért

bátran imádkozni, merjük népünket, családunkat, gyülekezetünket, egyes emberekt Isten elé

vinni, hisz az imádságaink angyalokat hoznak mozgásba, Isten az ő angyalainak parancsokat

osztogat, feleletként a mi imádságunkraLátjuk tehát, hogy az egyház egyik legfontosabb feladata

a népért való közbenjárás, az imádság Ahol az egyház imádkozik, ott csodák történhetnek, ott

angyalok jönnek és mennek és végzik az ő csodálatos szolgálatukat, munkájukat

De azt is látjuk, hogy ez a látás ártására lehet az emberi szívnek olyan szempontból, hogy az

felfuvalkodhat Amikor az imádkozó ember meglátja, hogy milyen hatalmat jelent egy


összekulcsolt kéz és egy meghajló térd, az ember elkezdi magát fontosnak gondolni, elkezdi

magát a középpontba állítani De Isten jól ismeri ezt a veszélyt is Ez az egész fejezet azt mutatja,

hogy itt nem a hívő és kegyes Dániel a fontos, nem ő az, aki valamit el tud érni Nem véletlen,

hogy ez a fejezet a legszemélyesebb hangvételű az egész könyvben Nem véletlen, hogy ebben a

fejezetben nem csak a mennyek világába, hanem a Dániel szívébe is bepillantást nyerünk A

fejezet elején azt láttuk, hogy három hétig szomorúságban volt A 9-ik versben azt olvassuk, hogy

ájultan arcra esik Csak egy isteni kéz érintésére állhat fel, de akkor is csak a térdein és a

tenyerén áll Később is csak isteni hangra állhat fel, de azt is reszketve teszi A16-ik versben azt

mondja, hogy annyira elborították a fájdalmak, hogy alig van jártányi ereje A beszélgetés alatt is

szüntelen angyali erősítésre van szüksége, hogy egyáltalán eszénél tudjon maradni Négyszer

mondja ebben a fejezetben ez az erős férfi, hogy semmi erő sincs bennem

Ez a fejezet félelmetesen hasonlít a Szentírás egy másik fejezetére, a 2Kor12-re, ahol , elmondja,

hogy elragadtatott a harmadik égig, de azt is, hogy tövis adatott a testébe Amikor Isten valakinek

nagy kijelentéseket ad, ott ő azonnal gondoskodik arról, hogy az ember el ne bizakodjon, el ne

higgye magát

Azonban még látunk valamit ebben a fejezetben Nem csak azt látjuk, hogy Isten angyalai hogyan

szolgálnak és engedelmeskednek, hanem azt is, hogy a tőle elpártolt bukott angyalok is

munkában vannak Hogy azok pedig ellenállnak Isten munkájának Ahol Isten végzi a munkáját,

ott az ördög is azonnal munkához lát A perzsa király udvarát démoni erők, hatalmak veszik körül

De Isten angyalai áttörik a démonok falát és eljutnak a király szívéhez

Ez azt jelenti, hogy az egyház ebben a világban egy ádáz harcra, küzdelemre van elhívva Nem

test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek, hatalmasságok, a gonoszság

lelkei ellen, amelyek a magasságban vannak Ezek ellen csak a Lélek fegyvereivel lehet felvenni

a harcot

A győzelem a térdeken dől el, az imádságon dől el, az egyház imádsága mobilizálja Isten

angyalait Dániel itt tulajdonképpen egy előkép, aki Jézus Krisztusra mutat, aki az ő testének

napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közepette járult ahhoz,

aki képes megszabadítani

Mi tudjuk, hogy ebben a harcban megszületett a döntő győzelem A végső győzelemig még

harcban vagyunk, de a döntő győzelem megszületett, mert ott a kereszten a bűn és a halál

legyőzetett A keresztet is körülvették a démoni lelkek, annyira, hogy még a Nap is elsötétült De

elhangzott a kiáltás elvégeztetett

Jézus ott megharcolta a maga nagy harcát, de mi is meg kell harcoljuk a miénket és az egyház is

a magáét Tetszett az Istennek, hogy minket is részeseivé tegyen ennek a harcnak, amiben a

győzelem felől nem lehet kétség Ezért a keresztyén ember napi parancsa ez harcold meg a hitnek

szép harcát És milyen szép lesz, ha életünk végén elmondhatjuk ama nemes harcot

megharcoltam, a hitet megtartottam


Javasolt cím Imaharc Lőrincz István

Tanulságos igék Dánielről 9

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 9

Text. „Arcomat az Úr Isten felé fordítottam, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel. Imádkoztam az Úrhoz és bűnvallást tettem. ( Dán.9 3-4)

Ezzel a 9-ik fejezettel valami új kezdődik el a Dániel könyvében. Hogy milyen fordulatot jelent ez, egy kicsit tekintsünk vissza az eddig megtett útra. Mi is volt eddig ebben a 8 fejezetben? Két szemben álló hatalmat, erőt lehetett megkülönböztetni, amelyek pontosan elhatárolódtak egymástól. Egyik oldalon ott áll Babilon és az ő képviselői: Nebukadneccar, Belsazár, Dáriusz, vagyis az istenellenes hatalom. A másik oldalon ott áll Isten és az ő képviselői: Dániel és az ő barátai.

Ahhoz sem fért kétség, hogy a mi szimpátiánk teljességgel Dániel felé irányult. Egyértelműen az ő  és barátai oldalán álltunk. Mi, mint az egyház tagjai ugyanabban a harcban állunk és Isten ugyanazon ígéreteit tapasztaljuk meg. Minket is ugyanazok az ígéretek lelkesítenek, amik Dánielt is lelkesítették és  a mindenkori gyülekezetet is. Vigasztalást jelent nekünk, hogy Isten Babilont meg fogja ítélni. A világ eseményi fölött ott van a trón és a trónon az Öreg korú és az Embernek Fia. A világ kormánykereke a Szentháromság Isten kezében van. Az ország, a hatalom és a dicsőség végső soron nem a királyoké, fejedelmeké, hanem Istené.

De most a hallatlan fordulat, hogy Isten nem Babilon, hanem az egyház felett mond ítéletet. Az ítélet most nem az istentelen Babilont éri utol, hanem a hívő és kegyes Jeruzsálemet. Most nem Besazár palotája, hanem az Isten temploma felett jelenik meg a kéz, ami ítéletet ír fölé. Az, hogy Isten gyülekezete a babiloni fogságban sínylődik, ezért nem csak Babilon a hibás, hanem Isten népe is. Nem úgy van, hogy az egyik oldalon csak világosság van, a másikon pedig csak sötétség. Az Isten népe oldalán is van sötétség és árnyék. Újra és újra mondja: mi vétkeztünk, mi cselekedtünk gonoszságot, mi nem engedelmeskedtünk Isten szavának. Mi a mi harcterünkről átpártoltunk az ellenség táborába.

Nincs olyan búzavetés, ahol ne lenne jelen a konkoly is. Ez pont olyan, mintha a hadvezér a csata előtt venné észre, hogy az ő seregében ott bujkál az ellenség. Ez a felismerés egy lelki válságba sodorja a prófétát. Eddig egy nagyon öntudatos, magabiztos embert láttunk, de most el van bizonytalanodva. Dániel remegve áll Isten előtt, csak abban bízhat, hogy Isten megkönyörül rajta. Dániel imája az egyik legmegrázóbb bűnvallás, amit a Bibliában találunk. Ehhez csak a Nehémiás és Dávid imái hasonlíthatók.

A fejezet visszatérő, refrénszava:”azért”. Minden „azért”-nek megvan a „miért”- je. Mindennek megvan az oka és ez egyetlen szóval kifejezve: a bűn. Miért történt mindez? Azért, mert vétkeztünk. Most az Isten népe a bűnnek a vermében van, a vétkek kemencéjében. A tüzes kemencéből volt menekvés, de vajon a bűnből lesz-e szabadulás?

Dániel hisz és reménykedik a szabadulásban és ezt így fejezi ki:Uram, légy kegyelmes, ne késedelmezzél! A bűnvallással az egyház nem csak Istennek, hanem a világnak is tartozik. A világ ugyanis nem tud bűnt vallani. A világ csak tagadni tudja a bűnt. Az egyház kell elől járjon a bűnvallásban. Az egyház bűnvallás nélkül nem is egyház. Az egyház az a hely kell legyen, ahol szüntelen ül hangzik a bűnvallás. De az a hitvallás is meg kell szólaljon, hogy van bocsánat és megtérés.

Az egyház ezt a kettőt fő feladatának kell érezze. A hit nem optimizmus. Az optimista azt mondja: itt nem nagy a baj. A hívő pedig azt mondja: itt nagy a baj. A Dániel hite az, hogy ez a nép mégis Isten nevéről neveztetik.

Dániel még egy kérdés foglalkoztatja és nyugtalanítja: meddig tart még Isten haragja Jeruzsálem felett? Ő érzi, hogy már közel van a szabadulás ideje. A „meddig” mindig óriási kérdés volt, főleg az üldözések idejében, ez a mindenkori hívő ember kérdése. A „meddig” kérdése Dániel a szent könyvekhez hajtja és ez nem lehet másképp ma sem. Egyedül a Szentírás adhat választ a kérdéseinkre. A Dániel könyörgésére, imájára válaszképpen Isten elküldi Gábriel angyalt.

Már az ima kezdetén egy szózat hallatszik Gábriel részéről. Itt számok hangzanak el, amiket azonban senki sem tud megfejteni. Az idők végén elküldi a Messiást, nyílván Jézus Krisztusról és az ő eljöveteléről van szó. Az is meg van jövendölve, hogy a Messiás kiírtatik és senkije sem lesz. A várost és a szent helyet elpusztítja a következő fejedelem. Ez a válasz a „meddig” kérdésre.

Ebben a válaszban Isten ad a prófétának, de el is vesz valamit tőle. Elvettetik annak a reménysége, hogy a templom helyre fog állíttatni, de adatik az, hogy a bűnvallásra Isten bűnbocsánattal válaszol. Vége szakad a gonoszságnak, eltöröltetik a hamisság, eljön az örök igazság.

A „meddig” kérdésre a próféta nem kap egy pontos választ. Istennek megvan a nagy terve, amit ő meg fog valósítani és ez túlhalad minden rövid, parányi időtartamot. Végül azt mondhatná valaki: de itt konkrét  számok hangzanak el. Igen ám, de Istent nem lehet kiszámítani, mert Isten óráját senki sem hordja a mellényzsebében. Mi csak annyit tudhatunk, amit az ige mond, hogy a napot és órát még az angyalok sem , még a Fiú sem tudja.

Az idő a mi számunkra olyan mint egy alagút. Az egyház is ott van ebben az alagútban. De ő tudja a szent könyvekből, hogy az alagútnak van egy másik vége, van egy kijárata, mert ezt az alagutat végigjárta már valaki el egészen a poklokra való alászállásig. És ő várja az egyház seregét az alagút végén. De ez a sereg azt is tudja a szent könyvekből, hogy amíg a sötétben kell járnia, amíg az alagúton megy át, addig is Isten kegyelme hordozza.

És azt is tudja a Szentírás utolsó fejezetéből, hogy új ég és új föld várja őt, ahol már nem lesz sötétség és nem lesz fájdalom és nem lesz kiáltás és gyász és halál sem lesz többé. Ezért ez a sereg nem fél és nem esik kétségbe az alagútban, hanem megy hittel és jó reménységgel.

Javasolt cím:Különös fordulat                                     Lőrincz István

Tanulságos igék Dánielről 8

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 8

Text.”Láttam, hogy íme egy kos áll a folyam előtt. Tetszése szerint cselekedett és naggyá lett. Egy kecskebak jött, a koshoz ment és nekirontott teljes erejéből. Az utolsó időről szól ez a látomás.” Dán.8,3.5.17

Talán mindnyájan láttunk már olyat a tévében vagy a valóságban is, hogy két állat, például két bika vagy két kos összecsap egymással, ahogy halálos elszántsággal egymásnak rontanak, jobbik esetben véresen, megsebesülve, rosszabb esetben az egyik halva kerül ki ebből a küzdelemből.

Dániel ebben a fejezetben most ilyen harcot lát az ő víziójában. Érdekes, hogy ez a küzdelem nem a mezőn folyik, hanem egy városban, még pontosabban Susán várában, Élám tartományban az Ulai folyó mellett. Tulajdonképpen nem is állatokról van itt szó, hanem emberekről, hisz a kos és a kecskebak emberi birodalmakat jelképeznek. A kos a méd-perzsa birodalom, a kecskebak pedig, amelyik négy részre esik szét a makedón Nagy Sándor b irodalma.

De mi közünk van nekünk az évezredekkel ezelőtti birodalmakhoz? Jelentenek-e számunkra valamit? Ők maguk nem, utódaik viszont igen. Hisz ezek újra és újra felbukkannak a történelemben Csak a régi neveket újakkal kell helyettesíteni. Még 40 évvel ezelőtt jelentette a Keletet és Nyugatot, ma jelentheti az Európai Uniót és Kínát. Ez a kép örökre aktuális marad a történelemben. Naggyá lett és tetszése szerint cselekedett, mennyire jellemző ez a mai birodalmakra is.

Ami mindkét állatnál feltűnő, hogy a fegyverük a szarv. Ebben a fejezetben nagyon sok szó esik a szarvakról. A szarv a földi erőnek, a hatalomnak a jelképe. A népek világában ma is meghatározó az erő. Ma is mindenki az ő erejét akarja megmutatni. Szarv áll szembe a szarvval, fegyverek a fegyverekkel. Ez a világ egy nagy szerverdővé változott a szarvaktól, a fegyverektől mindenki retteg.

Nagyon fontos, hogy a gyülekezet ne ijedjen meg a szarvaktól. Dániel itt megmutatja a szarvak végét, a szarvak bukását. Bár a kos a föld háromnegyed részét meghódította, senki se tudott szembeszállni vele, egyszer csak, mintha földből bukkanna elő, ott terem valaki, aki hatalmasabb nála. Mert a kost is leteperik, széttapossák. A szarvak hatalma nem végtelen, amikor legerősebbnek tűnik, akkor lesz vége hatalmának.

Itt a világtörténelmet látjuk, ahogy azt Isten igéje elénk tárja. Isten igéje egészen másképp tanítja és magyarázza a történelmet, mint ahogy azt emberek szokták tenni. Mi mindig úgy tanuljuk a történelmet, hogy a kicsiből nagy lesz, vagyis hogy alulról halad felfelé, Isten igéje azonban felülről lefelé tanítja azt, hogy a hatalmasból, a büszkéből kicsiny és legyőzött lesz.

Isten előtt egyetlen olyan nép sincs, akinek ne kellene alá szállnia. Sőt, amikor egy nép, egy birodalom épp hatalmának, erejének csúcsán áll, ez szinte biztos jele annak, hogy jön a megaláztatás ideje. Dániel nem csak hatalmas szarvakat láttat, hanem széttört szarvakat is. A világtörténelemben nincs egy győztes nép sem, mert aki győztes volt, az egyszer legyőzött is leszA Biblia úgy beszél az Úrról, mint aki letöri a szarvakat, megégeti a harci kocsikat, szétzúzza a kézíveket.

Isten igéje egy ilyen uralkodót, akit a történelem a „Nagy” jelzővel illett, egyszerűen kecskebaknak nevez. Valami isteni humor van ebben. A mennyekben lakozó neveti őket, mondja a zsoltáros. Mi hősöknek látjuk a hadvezéreket, csodáljuk a harcosokat, nagy megrendüléssel beszélünk a nagy csatákról, Isten igéje erre azt mondja, hogy egy kos és egy kecskebak verekedik egymással. Isten ezeket a csatákat ocsmánynak, állatiasnak látja.

De ebben a fejezetben szó van egy kicsiny szarvról is, ami aztán nagyon megnő. Ez a szarv az égig nő, a csillagokból is földre vet és megtapod némelyeket. Ez a szarv az Isten ellen is felveszi a harcot.

Dániel nagyon megriad és tanácstalan e látás után egészen addig, amíg Isten el nem küldi Gábrielt, aki elmondja, hogy ez a látomás az utolsó időkre szól. Itt tulajdonképpen az antikrisztusról van szó. Nem véletlen az sem, hogy a népi ábrázolásban az ördög szarvakkal van ábrázolva. Dániel valósággal beteg lesz e látomástól.

De ez a sötét fejezet reménységet is tartalmaz Ebben a fejezetben újra és újra felbukkan egy isteni kéz. Ugyanaz a kéz, ami Belsazár vacsoráján a falra írt. Egy olyan kéz, amiben minden szál összefut. Mert nem az antikrisztusé az utolsó szó. Róla is az van megírva, hogy megrontatik.

Ezt a látomást már csak egy függöny választja el Betlehem jászlától. Karácsony fénye rávetül erre a sötét fejezetre. Isten elküldte a kezét ebbe a világba és ez a kéz diadalmaskodni fog. Nem véletlen, hogy az a Gábriel, aki itt megjelenik, az Názáretben is láttatja magát, hogy Máriának megjövendölje annak érkezését, aki egy másik szarvat hozott el ebbe a világba, az üdvösség szarvát.

Isten egészen másképp cselekszik, mint ahogy azt mi vártuk volna, hisz nem egy hatalmas királyként , hanem egy védtelen Gyermek által jön el ebbe a világba. Ugyan úgy tesz Isten, mint amikor a hatalmas Góliáttal szemben a gyermek Dávidot küldi harcba. A kosok és kecskebakok közé elküldött egy Bárányt. Az utolsó nagy harc Krisztus és az antikrisztus között fog lezajlani és nem kétséges, hogy kié lesz a győzelem.

Különös ennek a fejezetnek a vége. Dániel e látomás után felkel és tovább végzi a király dolgát. Egy pillanatra se gondol arra, hogy visszavonuljon. Nekünk is figyelni kell az idők jeleire, bűn lenne, ha ezt nem tennénk. Kell látnunk a végső célt, az Isten végső győzelmét, közben azonban hűséggel el kell végeznünk mindennapi munkánkat. De ezt úgy végezzük, hogy egy szempillantásra se felejtjük el a mennyei látást. Mi is a király dolgát kell végezzük, a Királyok Királyának a dolgát. Ez nem más, mint a felebaráti szeretet gyakorlása és a Krisztusról való bizonyságtétel. Cselekedjünk Jézus szava szerint, amíg nappal van munkálkodjunk, mert eljön az éjszaka, amikor már senki sem munkálkodhatik.

Javasolt cím: A történelem Isten szemével                                Lőrincz István

Tanulságos igék Dánielről 7

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 7

Text.” Íme, az ég felhőin jött valaki, olyan, mint egy Emberfia. És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki.”(Dán.7,13)

Dániel először is egy nagy tengert lát, amit állandó szél korbácsol fel, állandó hullámzásban van. Ez a világnak a képe. Ez a világ egy állandó mozgásban, forrásban van. De merre tart ez a mozgás, ez a hullámzás? Ki merné, ki tudná ezt megmondani?  Ebből a mozgalmas tengerből állatok és különböző lények emelkednek ki, amikről mi nem is tudjuk megmondani, hogy mit is akarnak jelenteni. Mi csak azt látjuk, amit Dániel megmutat. Mennyi mindent látott csak a huszadik század, gondoljunk csak bele. Most felemelkedőben van egy furcsa lény, amit Európai Uniónak hívnak. Ezt nekünk nagyon szép és kedves alakzatnak mutatják be. De még nem tudjuk, hogy nem-e szörny lesz belőle.

Látunk itt fejeket, a fejek mindig a népeket jelentik és többször van szó szájakról, amelyek nagyokat szólnak. Itt gondolhatunk a TV-re, a médiára, a propaganda és reklám eszközeire.

Egy biztos: Dániel itt egy nagyon találó képet fest a világról, amikor ezt egy hullámzó tengerhez hasonlítja, amiből különös lények emelkednek ki. De nem csak ennyit lát Dániel. A próféta nem csak ezeket a titokzatos, rémisztő lényeket látja, hanem lát egy sokkal kedvesebb valóságot. A tenger és a benne levő különös lénynek fölött  lát egy trónt, amit tüzes lánghoz hasonlít. Tűzfolyam jön ki színe elől. Ezen a trónon ül valaki, akit Dániel öreg korúnak nevez. Az ő ruhája hófehér és az ő fejének haja mint a tiszta gyapjú. Egyre jobban kitűnik, hogy itt egy bíróról van szó, aki ítéletet tart. Hisz az öreg korú körül ezernyi szolga jelenik meg, és ítélők ülnek le körülötte és könyvek nyittatnak meg.

Tehát a történelem felett ott van az öreg korú, ott van Isten és ő megítéli a világot és az embereket. Az ő kezében van a történelem, hisz egyszer csak az állat megöletik, teste is tűzbe vettetik. A különös lények, ezek a szörnyűséges lények is csak addig élnek, amíg a trónon ülő mondja, megengedi.

Milyen jó, hogy mi tudjuk, hogy az egész történelem felett ott van az Isten trónja. A népek és vezetőik nem azt tesznek, amit akarnak, hanem azt, amit Isten meghatározott és megengedett. Nem az állatok a végső győztesek, hanem a trónon ülő. Az állatok végül is mind ott hevernek lábainál. Ideig-óráig tartó élet adatik nekik, meg van határozva az idejük és az órájuk.

Az a tény azonban, hogy a trón miként áll ott a népek és királyok felett, az a mi számunkra titok marad, azt nem tudjuk a mi számítógépeinkkel kiszámolni. A mi emberi logikánkkal ezt nem lehet megérteni. Nem véletlen az, hogy Dániel sem érti ezt az egészet, őt is igen megrendítették ezek a látomások és elváltozott az ábrázata. Itt diadalmaskodik Isten, de mi ezt nem mindig látjuk, hanem csak hisszük.

De van itt egy olyan fájdalmas titok, amit mi nehezen tudunk elfogadni: miért engedi Isten tombolni a tengert, miért kell ebbe a tengerbe belefulladni? Miért engedi meg Isten, hogy az ő népét gyalázzák, kigúnyolják, megöljék?

Ez a legnehezebben érthető titok az Isten uralkodásában, hogy a gonosz ideig-óráig diadalmaskodhat. Isten sokszor a mélységből felbukkanó szörnyeket hosszú pórázra engedi. Mintha nem is lenne egy kéz, ami azt tartja.

De az egyház, a hívő ember hiszi és tudja, hogy minden szörnyetegnek megvan a maga ideje. Micsoda időket éltünk mi is meg. Micsoda diktatúrát is láttunk, szenvedtünk végig, de annak is eljött a végórája. De ezt csak a hit szemével lehet meglátni. Nem csak egy tenger van tehát, ami állandó hullámzásban van, mert Isten adott nekünk egy könyvet is, a Szentírást, amiben ott van a titok megfejtése. Ez a könyv elárulja nekünk azt a nagy titkot, hogy Isten kezében van a világ kormányzása. A Biblia megmutatja nekünk ezt, hogy a tenger felett ott van Isten, hisz már kezdetben Isten Szentlelke lebegett a vizek mélységei fölött. A trónon láttatja azt, akinek a kezében vannak a gyeplők, az én személyes életem is.

Dániel látomása még egy harmadik dolgot is elmond számunkra. Ebben a kaotikus világban Dániel lát egy kis sereget, akik hisznek a trónon ülőben. Ez a sereg a legborzalmasabb állat, a negyedik állat karmaiba kerül, aki sokat szól a Felséges ellen, aki a magasságos egek szentjeit megrontja és úgy véli, hogy megváltoztat időket és törvényeket. Ez a negyedik állat a világ lelke, az antikrisztusi lélek, aki megpróbál mindent megváltoztatni, ami eddig volt. Mindent megpróbálnak megváltoztatni, amit Isten a teremtésben adott, gondoljunk csak a nemiségre.

Van aztán ennek a fejezetnek egy még titokzatosabb része. Hisz egy adott ponton megjelenik egy lény a trón körül, amit a próféta Ember Fiának nevez. Az öreg korú ennek az Ember Fiának adja át a világ kormányzását.

Mi nem tudjuk ezt másképp magyarázni, mint hogy Dániel itt Jézus Krisztus eljövetelét jövendöli meg. Egyetlen olyan hatalom van, egyetlen olyan ország, ami örökké megmarad és a Jézus Krisztus országa és hatalma. Egyetlen olyan trón van, ami örökké megáll.

Azok a fájdalmak, amiket a világ most él át, a haláltusát jelenthetik, de Isten gyermekei számára ezek szülési fájdalmak, amiből valami nagyszerű fog megszületni. Az Isten népe diadalmaskodó nép. Az egyház küzdő egyházból diadalmaskodó egyház lesz.

Mivel az egyház népe hisz az ő Urának diadalában, győzelmében, ezért emberileg egy teljesen értelmetlen dolgot tesz, ami a világ szemében bolondságnak tűnik. Az egyház küldi szolgáit a háborgó tengerre, azok közé a szörnyűséges állatok közé, amelyek a tengerből kiemelkednek. Ezek a szolgák hirdetik Isten országának az eljövetelét. Azt hirdetik: ne csak a tenger háborgását nézzétek, hanem lássátok meg a trónt és az Embernek Fiát, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

Az egyház is hallja a tenger morajlását, ő is remeg a hajóban, amit  ide-oda dobálnak a hullámok, de hisz az Ember Fiának a győzelmében. A világ szája nagyokat szól, hogy elnyomja az igehirdetés hangját. De mi tudjuk, hogy Jézus kiáltása:elvégeztetett, át fog zúdulni ezen a világon.

Javasolt cím: Trón a háborgó tenger felett                               Lőrincz István