Tanulságos igék Dánielről 4

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 4

Text.”Láttam, hogy íme, egy fa áll a föld közepén, amely rendkívül magas.. Nagy volt a fa és erős, magassága az égig ért, és az egész föld széléig látható volt.”(Dán.4,7-8)

Egy nagyon magas fát lát itt Nekukadneccar. A fák nagyon magasra nőhetnek, véghetetlenül magasra. Egész az égig növekednek büszkeségükben és elbizakodottságukban.

A kicsi fáktól pedig elvesznek minden fényt és elszívnak minden nedvet. És látszólag Isten tétlenül és tehetetlenül szemléli, hogy a fák ilyen magasra nőnek. Sőt, Isten esőt és növekedést ad ezeknek a nagy fáknak. Isten kegyelméből még a gonoszság is növekszik. Az ő irgalma és hosszútűrése sokszor érthetetlenné válik a mi számunkra.

Nebukadneccarnak nincsenek olyan nyugodt éjszakái, ahogy mi azt gondolnánk. Ő álmában lát egy Vigyázót és Szentet leszállni az égből. Ez a Szent, Vigyázó ott áll a posztján. Milyen jó nekünk tudni, hogy van egy Vigyázó, aki nem hagyja a Nebukadneccarokat se nyugton. Egyszer üt a nagy fák órája is. Erre vigyáz e szent Vigyázó.

A király dicsősége sokáig tarthat. Az ítélet már ki van mondva, de Nebukadneccar még tizenkét hónapig haladékot kap. De akkor lecsap az ítélet villáma, ahogy a vihar lecsap az égből. A király végtelenül elbizakodik. Annyira elbizakodik, hogy egy adott ponton azt mondja: „nem ez-e az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére.” De szinte torkán akad a szó, alig tudja befejezni a mondatot, amikor egy szózat hallatszik az égből: „elvétetett tőled a birodalom.”

Sokáig tart a Nap dicsősége, sokáig tart Isten hosszútűrése, de egyszer vége szakad. Van egy svájci közmondás: Isten gondoskodik arról, hogy a fák ne nőjenek az égig. Ez a fejezet azt mutatja meg, hogy Isten mi módon gondoskodik arról, hogy a fák ne nőjenek az égig. Erről a szent Vigyázó gondoskodik, aki posztján áll és vigyáz az Isten dicsőségére.

Én úgy gondolom, hogy nem tévedünk akkor, ha e Vigyázó mögött mi Isten követeit, prófétáit látjuk.  Isten Nebukadneccar mellé is állított egy embert, aki emlékeztette őt arra, hogy adja meg Istennek, mai az Istené. Heródes mellé is állított egy Keresztelő Jánost, aki azt mondta a parázna királynak: „nem szabad neked testvéred feleségével élned. Ez a Keresztelő János odakiáltja a nép vezetőinek: a fejsze immár a fák gyökerére vettetett.

De most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről a király álmát. Talán ez az álom nem csak a magas fáknak, királyoknak és császároknak, minisztereknek és diktátoroknak mond valamit, hanem nekünk is, akik a nagy fák árnyékában vagyunk és élünk.

Erről a fáról a király azt látja, hogy levelei szépek és gyümölcse sok. Mindenki számára volt rajta táplálék, alatta árnyékot talált a mező vadja és róla evett minden élőlény. Nagyon szép szavak ezek egy olyan uralkodó szájából, aki 2500 évvel ezelőtt élt. Olyan szép ez az álom, hogy nem könnyen szabadulunk bűvköréből. A király nem csak hatalomról és nagyságról álmodik. Ő egy olyan fa szeretne lenni, ami gyümölcsöt terem, annyi gyümölcsöt, hogy belőle minden megélhet. Ő árnyékot szeretne biztosítani még a vadállatoknak is. Ő egy olyan jó atyának képzeli el magát, aki gondoskodik országa lakosairól és ugyanakkor meg is védi őket külső és belső ellenségtől.

Egy királyi álom, egy királyhoz méltó álom ez. Szebbet nem is álmodhatna. Egy olyan álom, amely nagy és erős, egy olyan haza, amit mindenki tisztel és respektál, amely egyre jobban terjeszkedne a világ végéig. Egy ilyen álomért érdemes lelkesedni, még akkor is, ha ez Nebukadneccar álma.

Látjuk, hogy milyen csábító ez az álom és a mi saját álmaink is. Ez az álom mindnyájunk szívében ott van. Hát nem azt ígérték nekünk és a világnak, nem erre vágyik minden ember? Jólétet és biztonságot ígérnek, ez a mi álmunk is, ez Európa álma is.

Ebben csak az a sajnálatos, hogy nincs benne Isten, elfordul Istentől, önmagát isteníti. Az ásatások, amelyek feltárták a Nebukadneccar korabeli Babilont, mutatják hogy a király neve mindenhova bele volt vésve. Az egyik ilyen kövön az áll: „az istenek adjanak nekem hosszú életet, jólétet a testemnek és örökké tartó öregséget.” De van Vigyázó is, az a szent Vigyázó gondoskodik arról, hogy a király ne higgye el magát. Mert még rá is érvényes: ne legyenek neked idegen isteneid én előttem.

De ezzel már meg is érkeztünk az álom második feléhez, ami kevésbé szép, mint az első fele. Mert a Vigyázó így kiált: „vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait. A Vigyázó határozatából van ez a rendelet és a Szent parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik.”  A szent Vigyázó, aki az Isten dicsőségére vigyáz, munkálkodik. Egyre közelebbről hallatszanak a fejszecsapások.

Hogy mennyire teljesedett be ez az ige már eddig és mennyi vár beteljesedésre, azt mi nem tudhatjuk. Csak annyit tudunk, hogy az ítélet folyamatosan benne van ebben a világban. És az ember, amelyik dicsőségre vágyott képes állati sorba süllyedni.

De van még ebben a fejezetben valami, ami nélkül nem tudnánk ezt a fejezetet megérteni. A sötétben felragyog egy fénylő csillag és ez a csillag, ami végül megállapodik a betlehemi istálló fölött. Van itt egy vers, ami fénylik, még Nebukadneccar felé is: „vétkeidtől igazság által szabadulj.” Dánielnek így kell szólni, ezt az igét Isten adta a szájába. Így szólott Dániel által, majd Fia által, azután az apostolok által. Ma a Dániel szava így hangozna: igazságot nem lehet kapni csak a Megfeszített által. Jézus Krisztus által megszabadulhatsz bűneidtől és hálából cselekedj jót mindenekkel.

A királynak fizetnie kellett az elbizakodottságáért, amíg hét idő telt el felette. A fejezet végén egy ígéret áll, amely olyan szép és világos, mint a hajnal: Isten nem megsemmisíteni akarja a királyt, mert ő nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. A Nebukadneccár országa megsemmisült. De az Újszövetség beszél egy mustármagból kikelő fáról, amely felnő és amely végül is, be fogja érni az egész földet. Ez az Isten országa, aminek mi is tagjai lehetünk.

Javasolt cím.Az álom és a Vigyázó                                Lőrincz István

 

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 3

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 3

Text.”Íme, a mi Istenünk, akit szolgálunk, ki tud szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, ó király. Legyen tudtodra ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amit fölállíttattál,, nem imádjuk. „(Dán.3,17-19)

Arról számol be ez a fejezet, hogy Nebukadneccar király Dura mezején egy arany állóképet állíttatott fel. Így szokott Nebukadneccar tenni, ott épít, ahol mások verítékeznek, ahol mások sírnak, gyermekek éheznek. Ott a király egy hatalmas képet állíttat magának a nép könnyéből és verítékéből.

De Nebukadneccar nem tud örülni ennek az állóképnek. Az arany csillogása szegény és hitvány. A király ünnepeltetni akarja magát. Nagy ünnepet rendel el. Erre az ünnepre meghív fejedelmeket, helytartókat, kormányzókat, bírákat, igazgatókat, kincstartókat és tanácsosokat. De nem csak őket, hanem népeket, nemzeteket, nyelveket. Egy óriási felvonulást rendez.

És megparancsolja, hogy a képet imádni kell. Nebukadneccar világában mindent parancsra kell teljesíteni. Mennyire  ismerős ez a mi számunkra is. Felvonulni s a diktátort imádni. Amikor megadták a jelet, akkor le kell borulni. S ehhez hangulatot is kell teremteni. Nebukadneccar mindent meg tud csinálni, amit akar. A hangulatot a zeneszerszámok által éri el.

Gondosan kiválasztják a zeneszerszámokat: citera, hárfa, lant, kürt, síp, duda. Amikor ezek a zeneszerszámok megszólalnak, akkor nem csak hurrát kell kiáltani, hanem le kell borulni és az állóképet kell imádni.

Parancsra kell imádni a három méter széles és harminc méter magas képet. Vallásos tisztelettel kell körülvenni  a király képét. Mennyire ismerős ez! Mennyire jellemző ez a mindenkori Nebukadneccárokra. A király a totalitárius állam megtestesítője. A hatalma mindenre kiterjed. Nem maradhat egyetlen terület sem, ami ne lenne alávetve az ő uralmának. Mindent ő állíttat fel. Nem kevesebbszer, mint hatszor olvassuk, hogy „állította”. Mindennek ő helyezi el az alapkövét, minden az ő parancsára kell történjen.

És jaj annak, aki nem engedelmeskedik. Arra a tüzes kemence vár. Mert a tüzes kemencét is ő állíttatja. Nebukadneccar és a tüzes kemence együvé tartozik. A tüzes kemence Nebukadneccar állandó leltári tárgya. A tüzes kemence mindennek a mozgató rugója. A mozgató rugó a félelem Nebukadneccar országában. A félelem olyan nagy, hogy az mindenkit letaglóz. A fejedelmek, a helytartók, az igazgatók, tanácsosok mind leborulnak az álló kép előtt. Ez nagyon is érthető. Az lenne érthetetlen, ha nem így lenne.

De most jöjjünk közelebb magunkhoz. Nem maradhatunk csak a szemlélők szerepében. Mi mindnyájan ott vagyunk Dura mezején. Ami ott történik, az a mi nyomorúságunk. Azért van olyan kevés ellenállás az emberekben, mert tulajdonképpen egy kis Nebukadneccar lapul bennünk is. Nem igaz az, hogy csak a vezetők rosszak, a nép pedig jó. Azért nem állnak ellent, mert bennük van a hazugság Lelke,  Mert mindnyájan vétkeztünk és szűkölködünk asz Isten dicsősége nélkül. Itt az van, hogy minden nép leborult. Nincs arról szó, hogy mi magyarok kivételek lennénk.

De van Isten az égben. És Isten az égben látja a mi szégyenünket.  Látja azt teljes mélységében. És Isten könyörületessége ott van Dura mezeje felett is. Isten mindig kiválasztotta az ő könyörületességének és szeretetének edényeit. Csak egy maroknyi ember, csak három barát, de ez a három jelenti most Isten egyházát. És ennek a három embernek megadatik az a bátorság, hogy nem borulnak le a Dura mezején. Isten megadja nekik a szót, amikor királyok és helytartók elé viszik őket. Nem kezdenek el vitatkozni, ők egyszerűen megvallják hitüket. Azt mondják: a mi Istenünk ki tud minket szabadítani a tüzes kemencéből.

A hitvalló egyháznak ez a csodája úgy áll Nebukadneccar előtt, mint egy fal, ami mintha váratlanul a földből nőne ki. A hitnek ezt a falát nem emberi kéz építette. A király érzi, hogy ez a fal sokkal kevésbé áttörhető, mint az a 22 méter magas fal, amit ő épített a város köré. Így az ő orcájának színe elváltozik. Olyan parancsot ad ki, am i egyszerűen nevetséges.  A kemencét hét szerte olyan forróra hevítsék ,mint máskor.

 Ami ezután történik, az mind nyájunk számára ismert. Nebukadneccarnak meg kell látnia, hogy neki itt nem csak a három emberrel van dolga. Beteljesedik az ígéret: ha tűzön mész át, a tűz meg nem perzsel téged. Még a füst szaga sem volt érezhető rajtuk. Nebukadneccar csodálkozik. És elkezd gondolkodni a történtek felett.

Nem ismeri el Isten kegyelmét,  de hatalmát már igen: nincs ilyen Isten, aki úgy tudna megszabadítani, mint ő. Itt mindent Isten cselekedett, az az Isten, akiről már a Biblia első fejezetében azt olvastuk, hogy Isten adott. A hitvalló egyház csodája, hogy a tűz nem emészti meg a három embert.Az is megtörténhetett volna, hogy a tűz megemésztette  volna őket.

És végül egy utolsó kérdés, amit vonakodva teszünk fel: hogy ki az a titokzatos negyedik, aki felett  Nebukadneccar is csodálkozik? Mi úgy gondoljuk, hogy ismerjük azt a negyediket, akinek ábrázata olyan, mint valami Istennek Fiáé. És mi még azt is hinni merjük, hogy az egy igaz Isten fia volt ott, aki leszállott a mi világunknak tüzes kemencéjébe. A Nap ragyog Dura mezeje felett, azóta Dura mezején nem egy képet, hanem Jézus keresztjét is felállították. Jézus azért kellett eljöjjön, mert mindenki leborult az állókép előtt és ezért kellett meghaljon és feltámadjon.. Az, ami a tüzes kemencében történt, kicsinység amellett, ami ott a sír5ban történt, az Arimáthiai József sírjában. Nem csak Nebukadneccar tüze, de még a  halál sem tudta őt megemészteni.

Azóta ez a titokzatos negyedik mindig jelen van, ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az ő nevében. És ahol a tüzes kemencében be kell lépni. Amikor a legtüzesebb kemencébe, a halálba be kell lépnünk, akkor is ő lesz velünk. Velünk lesz az ő csodálatos szabadításával.

Javasolt cím:Hitvallás nehéz időkben                                  Lőrincz István

 

 

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 2

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 2

Text. „Uralkodásának második esztendejében álmokat látott Nebukadneccar, és nyugtalan lett a lelke és nem tudott tovább aludni. „(Dán.2,1)

Ha a diktátorok álmokat álmodnak, ott mindig Isten van munkában. Amikor József az egyiptomi fáraó börtönében szenvedett, akkor Isten őt a fáraó nyugtalanító álma által szabadította meg. Itt is azt olvassuk, hogy Nebukadneccar uralkodásának második esztendejében álmot álmodott és nyugtalan lett. Amikor Isten a királyt álom által rettenti, akkor eljött a Dániel órája, mert Dániel az Isten titkainak sáfára. Nebukadneccar érdeklődik az álom értelme felől. Az ember nem érti az életét, nem érti a történelmet, nem érti a dolgok alakulását.

Mit tesz a király ebben a helyzetben? Összehívja az írástudókat, varázslókat, bűbájosokat és a káldeusokat. Összehívja korának legbölcsebb, legintelligensebb embereit. De ezek az emberek be kell vallják, hogy teljességgel tehetetlenek, és nem tudják megfejteni az álmot. Hányszor volt így már ez a világon és talán mi is voltunk így, hogy segítséget reméltünk a szakemberektől a bölcsektől. Hányszor mindent megpróbál az ember, fut fűhöz-fához, csak épp ott nem keresi a megoldást, ahol az lenne.

Amikor a király nem találja a megoldást, akkor elkezd fenyegetőzni. Amikor a bölcsek csődöt mondanak, akkor a király az erőszakhoz akar fordulni. Egy vérfürdőt helyez kilátásba, az ország bölcsei, értelmes emberei között.

Az utolsó segítség, amihez az ember fordul, az erőszak. Ez a forradalmak útja, a bal és jobb oldaliaké egyaránt. Ha semmi segít, hát jöjjön az erőszak. Az erőszak mindig a végső tehetetlenség jele. Ahol a tudás se segít, ott jöjjön a titkosrendőrség. Ahol a bölcsek kudarcot vallanak, ott jöjjön Ariók, a hóhér.

De él a király udvarában egy Dániel nevű ember a júdabeli foglyok egyike. Ő is látja, hogy közeledik a végzetes lépés. De ez az ember ott is lát megoldást, ahol a bölcsek és a káldeusok csődöt mondtak, lát egy kiutat, de ez nem az erőszak, hanem az Isten útja.

Dániel ez a helyzet az imádságba  kergeti. Imádkozik, hogy szavakat kapjon, amivel megfeleljen a haragvó királynak. Nem egyedül imádkozik, hanem maga mellé veszi barátait is.

Dániel válaszként az imára egy álmot kap. A próféta számára annyira világos ez az álom, hogy egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy ebben az álomban megkapta azt az üzenetet, amit a királynak el kell mondania. Alig tudja másnap reggel örömét elrejteni, az üzenet az, hogy van egy isteni bölcsesség, ahol a mi emberi bölcsességünk csődöt mond. Dániel és barátai ekkor kitörnek Isten magasztalásában. Magasztalják Istent, hogy az övé az erő és a bölcsesség. Ő változtatja meg az időket, dönt királyokat és tesz királyokat, ő jelenti meg a mély és elrejtett titkokat.

A királynak egy elég különös álma volt. Egy nagy és fényes kép állott előtte. A képnek a feje aranyból, a melle is karjai ezüstből, a hasa és dereka vasból, a lábai vegyesen ércből és agyagból. Aztán egy kő leszakadt kéz érintése nélkül. A kő végül is összetöri az egész képet.

Dániel elmondja, a megoldást is: te vagy az aranyfej. Az írásmagyarázók sokat törték a fejüket azon, hogy milyen birodalmakról is lehet itt szó. Úgy tűnik, hogy nem a nevük, a lényeges. Talán nincs egy olyan ország, birodalom sem, amiről is ne lenne szó. Ez a kép minden nagy birodalomról beszél, amik csak a történelemben léteztek. Hány olyan birodalomról van szó a történelemben, amelyek arany képhez hasonlítanak. És olyanok is vannak, amelyek ezüsthöz, érchez vagy agyaghoz hasonlítanak. A lényeg az, hogy a kőnek egyetlen birodalom ország se tud ellene állni.

De az egyes embernek is van birodalma. A mi saját vágyaink, terveink, a mi megszerzett javaink, s egyszer csak jön a kő, az Isten ítéletének a köve, és ekkor minden romba dől. De hála Istennek, nem ez a teljes kijelentés, ami Dániel prófétának adatott.  Ez az isteni kő, nem csak úgy véletlenül jön és nem csak úgy találomra zúz és tör össze mindent.

A kőnek van egy célja, amit Isten adott neki. Bár mi nem látjuk ezt a kezet, amelyik a követ tartja és irányítja, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne egy kéz, amely ezt a követ kezében tartja és akarata szerint irányítja.  Ez a kő nem csak úgy, cél nélkül zúzza össze a világ országait, hanem azért, hogy helyet készítsen egy másik országnak, mégpedig Isten örökkévaló országának.

Bennünk is azért tör össze sok mindent, hogy helye legyen a mi életünkben az ő országának, az ő uralmának. Ez a kő, amely kéz érintése nélkül leszakad, az Isten országának az előkészítője, útkészítője. Nem véletlen a látomásban az, hogy a kő egy adott pillanatban heggyé lesz és betölti az egész földet.

A kő feladata, nem csak az, hogy összezúzzon valamit, hanem sokkal inkább, hogy felépítsen valamit.  Ebben a kőben Jézus Krisztust kell meglátnunk, aki a szegletkő. Ő az a hegy, amely az egész földet betölti. Nem lehet itt nem másra gondolni, mint arra az országra, aminek eljövetelét maga Jézus Krisztus jövendölte meg.

Dániel ezt még nem láthatta, itt még egy lyuk van a látomáson. Ezt a lyukat az Újszövetség üzenete tölti ki. Jézus Krisztusban találja ez a kő a küldetését és ugyanakkor beteljesedését is. Az a hely, ahol a kő mindent összezúz, de ugyanakkor mindent helyre is állít, a Jézus Krisztus keresztje. Ott Isten haragjának rettenetes köve Jézusra zúdult és őt is szétmorzsolta. A kő ott volt a sír száján, de az Isten angyala elhengerítette a követ és legyőzte a halált. Húsvét óta van egy hely, ahol mi menedéket, oltalmat, vigasztalást találhatunk.

Ez a kő még mindig munkában van. Isten ítéletei még mindig végigzúdulnak ezen a világon. Most még sóhajtozunk a kő pusztításai miatt, mondaná Pál apostol.

De hitben már látjuk azt a helyet, ahová a kő nem tud eljutni, ahol Isten megálljt parancsol neki. És mi várjuk ezt a napot hitben, amikor megérkezik hozzánk ama örökkévaló ország. Akkor az összes kő végérvényesen eltűnik, megmozdulnak a sírkövek és a halottak is kijönnek sírjaikból. Akkor fog végérvényesen beteljesedni az ige, hogy a kő heggyé lett és betöltötte az egész földet. Mi várjuk ezt a nagy pillanatot, amikor minden földi birodalom és ország megszűnik minden hatalmával és csillogásával és eljön az Isten országa. A Lélek és a gyülekezet a Biblia utolsó lapjain fohászkodik: bizony Jövel, Uram Jézus. És hallja a választ: íme, eljövök hamar.

Javasolt cím:A király álma                                                                                                  Lőrincz István

 

 

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 1

 

Tanulságos igék Dániel könyvéről 1

Text:”Majd ezt mondta király Aspenáznak, a főudvarmesterének, hogy hozzon ifjakat Izrael fiai közül, a királyi utódok közül, az előkelő származásúak közül.”(Dán.1,3)

Jojákim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében vagyunk.  Nebukadneccar,  seregei ott állnak a szent város kapui előtt. De ez a király átlép az évezredeken és megjelenik ma is. Ő nem marad ott Jeruzsálem kapui előtt. Nincs olyan „Jeruzsálem” amely kapui előtt ne állanának babiloni sátrak. Nekukadneccar ma is minden várost ostromol.

Babilon mindenek előtt az ifjakat akarja, az ifjúságot akarja magának. Ő nem elégszik meg néhány templomi edénnyel. Az ő uralkodási szándéka mindenre kiterjed. Ezért karja rátenni kezét az ifjúságra, a gyülekezet utánpótlására. Ő nagyon jól tudja, hogy akié az ifjúság, azé a jövő. Ő az ifjakat akarja, fiúkat és leányokat egyaránt. Mert ő az ifjakban a jövő katonáit, a leányokban a jövő édesanyáit látja.

De nem is akármilyen ifjakat akar, hanem előkelő származású, fogyatkozás nélküli fiatalokat. A gyenge, tehetségtelen fiatalok nem érdeklik, az ilyen fiataloktól legszívesebben meg is szabadulna. Nebukadneccar a korszellem megtestesítője. Neki csak az számít, aki teljesíteni tud. Neki a sztárok kellenek, a szépségversenyek győztesei,akik a sportban vagy az élet más területein valami kiemelkedőt alkottak.

A babiloni király ezeket a fiatalokat az udvarába viszi. Ott gazdagon és bőségesen gondoskodik róluk. Pontosan elő van írva, hogy mit egyenek, mit igyanak és az is, hogy mit csináljanak három esztendeig. Nem számít a költségvetés, mert itt ezen fiatalok átneveléséről van szó.

A király nagyon jól gondoskodik az ifjakról. Nem csak testükről akar gondoskodni, hanem a lelkükről is. Azt is meg akarja nekik szabni, hogy miről gondolkodjanak, mit higgyenek. Az ifjak meg kell tanulják a káldeusok nyelvét és írását., hisz a király káldeus fiatalokká akarja formálni őket. Ő nagyon jól tudja, hogy ezk a fiatalok otthon egy más nyelvet tanultak, az anyatejjel egy más nyelvet, más hitet szívtak magukba. Ezért van szükség az átnevelésre. Ezért ír elő nekik egy három évre megtervezett pontos átnevelési programot.. A király szeret hosszú távú terveket készíteni. Át is kereszteli őket és ott Babilonban ezen a néven kell őket szólítani.

A király félreérthetetlen terve, hogy ezk a fiatalok az átnevelés után neki szolgáljanak. Ezt ma is világosan lehet látni ebben a világban. Ez a világ úgy akarja nevelni és átnevelni a fiataljainkat, hogy ők majd ennek a világnak szolgáljanak és éljenek, ne pedig Istennek. A kommunizmus idején ezért vették el tőlünk iskoláinkat, ezért tiltották meg az egyházi nevelést. Dániel és barátai most ezen kell átmenjenek. A király parancsol nekik és nekik engedelmeskedni kell. A világ ma is el akarja venni gyermekeinket, ő akarja nevelni őket.

De az a csodálatos, hogy Isten az övéire még a babiloni udvarban is tud vigyázni. Isten áthúzza Nebukadneccar tervét. Pedig a király igenis biztos volt a dolgában, de meg kellett tudja, hogy Izrael őrizője nem alszik. Ezek a fiatalok hamarabb beírattak Isten könyvébe, mint Babilon könyveibe. Isten már a maga szolgálatába állította őket, még mielőtt a király a maga szolgálatába tudta volna őket állítani.

Nebukadneccár sok mindent megtehet, de célját nem tudja elérni. Ő Istennel próbál szembeszállni, de ez nem lehetséges. Istennek van útja és módja, hogy az ő gyermekeit célba vigye a világ minden mesterkedése ellenére. Mert Dániel és barátai elhatározzák, hogy nem szennyezik be magukat a király eledelével. Az pedig egészen érthetetlen, hogy a felügyelő nem haragszik meg rájuk ezért, hanem ellenkezőleg, kedvessé teszi őket a felügyelő szemében. Ők azt az eledelt eszik amit Isten adott nekik. És ebben épp a király embere lesz eszköz, mint ahogy az történt Mózes életében a fáraó leánya által. A felügyelő fél, hogy az ifjak az egyszerű eledeltől lesoványodnak, de nem akar hinni szemének, amikor látja, hogy az ifjak szebbek és kövérebbek, mint akik a király eledelét eszik.

Nebukadneccar és a világ meg kell lássa, hogy Isten gyermekei nem csak kenyérrel élnek, hogy aki csak a világ eledelét eszi, az sokkal nyomorúságosabb, gyengébb lesz, mint az aki az Úr asztaláról eszik. Ez a világ különböző korokban sok mindennel megpróbálta helyettesíteni az Isten igéjét, de próbálkozásai mindig csődöt vallottak.

Mert mit tud adni Isten végső soron az embernek? Hát azt, ami ezeknek a fiataloknak adatik: felülről való bölcsesség, amiről ebben a könyvben rengeteg szó esik. Isten ezt a bölcsességet elrejtette a világ bölcsei és értelmesei elől, de a kisdedeknek, az övéinek megadta. Isten százszor többet tud adni az övéinek, mint ez a világ.

Ebben a könyvben, ahogy majd látni fogjuk, gyakorta olvassuk ezt a mondatot:Isten ad, Isten adott. Megadta ezeknek az ifjaknak mindazt, amire szükségük volt. Dánielnek megadta az írás és álommagyarázás ajándékát is. Mert ennek a könyvnek a középpontjában nem Dániel áll, sem az ő barátai, hanem az ajándékozó Isten. Amit ő adott, az pedig leginkább az ő Egyszülött Fiában teljesedett be.

Ez a mi nagy reménységünk, mégpedig az, hogy gyermekeink, unokáink nem fognak elveszni Babilon udvarában, mert gyermekeink meg vannak keresztelve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mi ezzel a hittel tekinthetünk gyermekeinkre, hogy ők Isten tulajdonai, Isten népéhez tartoznak.

Kié lesz az ifjúság? Mi lesz a gyermekeinkkel, az eljövendő nemzedékekkel: Lesz-e Krisztusnak gyülekezete a következő nemzedékekben, ez az egyik legégetőbb, legnyugtalanítóbb kérdés a mi számunkra. A Dániel könyvének első fejezete arra tanít, hogy ne essünk kétségbe. A világ nem tudja gyermekeinket elhódítani Krisztustól. Isten nem engedi meg, hogy ez a világ elrabolja gyermekeink, unokáink lelkét.

Dániel ideje óta körülbelül hetven nemzedék telt el, és Isten gondoskodott arról, hogy minden nemzedékben szólítson meg és hívjon el magának fiatalokat, ahogy Jézus megszólította Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost, a damaszkuszi úton Pál apostolt. Megszólított és elhívott minket is, legyen áldott szent neve.

Javasolt cím:Kié az ifjúság                                                        Lőrincz István

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére 2024

 

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére

A sareptai özvegy története 1Kir.17,8-24

1Nap Az özvegy  Text. 1Kir.17,8-11

            Ezen az áldott nagyhéten a sareptai özvegyasszony történetével fogunk foglalkozni. Tudjuk azt, hogy ez Izrael életének egy nagyon nehéz korszakában játszódik. Illés bejelentette Aháb királynak, hogy három évig nem lesz eső Izraelben a király és a nép bűne miatt.

Először Illés Kérit patakjánál tartózkodik, amikor Isten őt hollók által táplálja, de amikor a patak is kiszárad, akkor az Úr őt Sareptába küldi egy özvegyasszonyhoz, hogy az gondoskodjon róla. Ebben az időben testi és lelki éhség is van Izraelben. A környező népek bálványkultuszaiból államvallás lesz. Ez egy óriási mélypontot jelent Izrael életében. Illés egymagában száll szembe a korszelemmel. Ő is éhezik, patakból iszik, a hollók elejtett eledelét eszi.

Amikor megérkezik Sareptába az özvegyasszonyhoz, kiderül hogy neki csak egy kis lisztje van a véka alján és egy kis olaja a korsóban, ami távolról sem elég ahhoz, hogy három személynek elég legyen, hisz az özvegynek még egy fia is van, akiről gondoskodnia kell. Ez az utolsó tartalék, ami még házában van. S nincs remény arra, hogy utánpótlás érkezzék valahonnan. Az ország átok alatt van, amit Illés mondott ki. Aháb király bűne miatt, s az egész ország szenved emiatt.

Milyen nagy figyelmeztetés! Egy ember élete jelenthet áldást vagy átkot egy egész nép, egy egész ország számára. De ez nem csak a királyokra érvényes, hanem reánk is. De honnan kapunk mi áldást? Hát a mi mennyei Királyunktól, az Úr Jézus Krisztustól. Ő magára vette a bűnünk miatt kimondott átkot, hogy nekünk adhassa az áldást. Dávid így vall a 23-ik zsoltárban:” Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” 

Jézus azt mondja, hogy ő azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Minden az Isten áldása, az anyagi javaink, a mindennapi kenyér, a termés is, amit az Úr ebben az esztendőben is megadott, de még sokkal inkább a bűnbocsánat és az örök élet, amelyek Isten legnagyobb ajándékai a mi számunkra. Mi nem felejtjük el, hogy nem az egészség a legnagyobb ajándék, hanem az, hogy Krisztus áldozatáért Isten megkegyelmezett nekünk.

De térjünk vissza a történethez. Csak egy kis liszt a vékában és egy kis olaj a korsóban, ennyi az egész., amiből az özvegy és fia kellene egyen és azután meghaljon. Az asszony mondja is Illésnek, hogy ha ez elfogyott, akkor meg fogunk halni, nyilván azt gondolja, hogy éhen fognak halni fiával együtt.

Sehol sem olvasunk arról, hogy lenne még reménység az életben maradásra, a túlélésre. Arról sem olvasunk, hogy ezt kérte volna az özvegy Istentől. Sőt még arról sem olvasunk, hogy a prófétát kérte volna az asszony arra, hogy valamilyen megoldást találjon ebben a reménytelen helyzetben, hogy tanácsot adjon, mitévő is lehessen.

Semmiből se látszik, hogy lenne valamilyen reménysége, vagy hite. Ő csak kétségbeejtő körülményeit látja, az éhséget, az átkot, ami az országra nehezedik. S azt is, hogy az olaj és a liszt nagyon kevés. És nem reméli azt, hogy ebben a helyzetben bárki is segítséget tudna hozni. Ő már csak annyit lát, hogy azt a keveset, ami még van „ megesszük és meghalunk.”

De itt is, mint a Szentírásban nagyon sok esetben az történik, hogy Isten közbeavatkozik. Úgy avatkozik közbe, hogy azt senki sem kéri, a bajba jutottak nem is érdemlik és nem is várják.

Ez már elég üzenet is mára, hogy ezen mi is elgondolkozzunk. Az első gondolat, ami minket megragadhat az, hogy Illés kész volt az Úr szavára elindulni. Érezte, hogy Sareptában is van missziói küldetése. Beteljesedett életében Jézus szava: „aki meg akarja tartani életét, elveszti azt.” Ami az övé, azt kész odaadni másnak is. És mi az övé? Az élő hit abban az Istenben, aki a lehetetlen helyzeteknek is Ura. Mi abban az Istenben hiszünk, aki ma is ugyanaz, aki 2500 évvel ezelőtt volt, akinek a kegyelme olyan nagy, hogy le tudja győzni a mi hitetlenségünket is. Aki mindent előre lát, hisz Illés még a Kérit patakjánál volt, de Isten már látta Sareptát, az özvegyet, a fiát, a csodát, ami meg fog történni.

A körülmények semmi okot sem adnak a reménységre, maga az özvegy sem ad semmi okot a reménykedésre. De Isten fölötte áll a körülményeknek, fölötte áll a reménytelenségnek. Elhangzik ez a csodálatos mondat: „az Úr beszéde szerint”. Nem az asszony reménysége szerint, mert az nem volt. Nem a hite szerint, mert az sem létezett. Nem aszerint, amit ő tudott volna adni az Úrnak, hogy őt megjutalmazza, hanem az Úr szava szerint, az ő kegyelme, az ő ígérete szerint. Egyedül azért, mert ő ezt így akarta, így adta, így ígérte.

Lehetnek a mi életünkben is ilyen sötét, kétségbeejtő helyzetek, de nála mindig van reménység, mindig van világosság.

2 Nap Csoda Sareptában Text.1Kir.17, 12-14

Amikor a Bibliában a csodákról olvasunk, mindig feltesszük a kérdést: vajon a mi életünkben történnek csodák, vagy várható-e az, hogy ezután történjenek?  Vajon ez a csoda csak egy véletlen, egy egyedi eset, ami történelmileg érdekes, olyan mint egy múzeumi tárgy, amit jól és biztonságosan őriznek, vagy pedig ez az én életemben is megtörténhet?  Várhatok-e én is ilyen csodára? Vajon az az Isten, aki ezt ennek az özvegynek az életében megcselekedte, megcselekszi ugyanazt az én életemben is?

A csodáknál tehetünk egy dolgot, én ezt körülhatárolásnak hívnám. Mert az sem helyes, ha ezt a csodát egy múzeumba rejtjük, vagy kitesszük a vitrinbe. De azt sem mondhatjuk, hogy ez a csoda minden embernek az életében meg fog történni. Mert így ez sem igaz. Valahogy ezt körül kell határolni.

Mert először is, nem történt meg mindenütt ez a csoda az országban. Pedig az éhség mindenütt jelen volt, abban nem volt különbség, nem volt kivétel az ország különböző vidékei, városai és falvai között. Illés sem küldetett minden házhoz, csak ide Sareptába, ahogy Jézus mondja ezt később.

A második dolog, hogy az a viszonylagos jólét az özvegy házában csak sok napon át tartott, de nem az éhség egész ideje alatt. Az éhség később múlt el, mint a liszt és olaj megszaporításának a csodája. Az özvegy és a fia még egy ideig el kellett viseljék az éhséget. Valahogy úgy mint Lázár is, Mária és Márta testvére , miután az Úr feltámasztotta, újra meg kellett haljon.

De mégis történt egy óriási dolog az özvegynek és az ő fiának az életében: megismerték az élő Istent. Elkezdődött valami új dolog az életükben. Isten a mi életünkben is tesz csodákat és jeleket. A csodák és a jelek csak egy bizonyos ideig tartanak, legtöbbször csak perceket, órákat vagy legfeljebb napokat, de az Istennel való közösség ezek után is megmarad.

A harmadik dolog hogy ez a csoda a nyomorúságban, a szükségben történik. A világosság mindig a sötétségben fénylik. De itt az a különös, hogy a sötétséget is az Úr küldi, hisz az éhség büntetés az Aháb bűnére. És az a csodálatos, hogy Isten még az ő büntetését is arra használja fel, hogy azokban kijelentse magát.

Jézusnak a főpapi imájában van egy különleges mondat: én megdicsőítettelek téged. Ezt más szóval így lehetne kifejezni: megláttattam veletek a láthatatlan Istent. De miben láttatta meg Jézus Istent? Nagy ünnepi pillanatokban, a templomban? Nem, hanem a betegekben, nyomorékokban, bűnösökben, ez volt az ő életének a csodája, hogy a leghétköznapibb pillanatokban tudna megmutatni Istent az embereknek.

Ne ijedjünk meg, ha épp egy nyomorúságos idő van az életünkben, amikor minden olyan reménytelennek tűnik. Mert Isten számára nincs lehetetlen eset, reménytelen helyzet. Lehet, hogy mi úgy gondoljuk, hogy nincs más hátra, mint meghalni, ahogy ez az özvegy is gondolta.

Isten épp ezekben a pillanatokban tud cselekedni. Ez az ő pillanata. Ha az első században volt reménytelen eset, akkor az a tárzuszi Saulus volt. Senki sem hitte volna, hogy Isten ezt a dühtől lihegő embert meg tudja változtatni. Senki se gondolta volna, hogy belőle lesz a legnagyobb apostol.

Mi gyakran kimondjuk emberekre: kutyából nem lesz szalonna. De Istennél ez nem így van. Nála az utolsókból elsők lehetnek, a bűnösökből szentek, a csúfolódókból Istent dicsőítők, az ellenségből barát.

De hát nem így volt ez már az ősatyánknál, Ádámnál is? Isten kimondta:”amely napon vétkezel, meg fogsz halni”. De Ádám nem halt meg, kapott esélyt az életre. Mi mindig csak az emberekre, a körülményekre nézünk, de nem nézünk Istenre, aki felette van a körülményeknek, az eseményeknek, aki át tud formálni emberi életeket, sorsokat.

Ádám nem halt meg, a sareptai özvegy és a fia sem halt meg, de miért nem? De erre már nem ez a történet adja meg a választ, hanem az Újszövetség. Azért nem, mert eljött Isten Fia, aki a bűnt, a halált magára vette, aki az Isten nevét abban dicsőítette meg, hogy a halálra ítélteket felmentette, életet adott nekik.

Ennek az özvegyasszonynak a kezében semmi más nem volt, csak a halál. De az Isten kezében ott volt az élet. Ő is ott volt az Isten kezében és az ő kezéből senki , még az éhség, még a halál sem tud minket kiszakítani.

3 Nap A hit útján Text.1 Kir.17,15-16

Láttuk tegnap, hogy ebben a történetben vannak határok.. Láttuk az egyik határt, hogy nem minden házban történt ilyen csoda, azt is láttuk, hogy ez a csoda nem tartott az éhség egész ideje alatt, ennek is egy meghatározott ideje volt. Végül számba vettük azt, hogy ez a csoda a bajban, a nyomorúságban, a szükségben történik.

De van itt még más is, ami fontos üzenetet tartalmaz a mi számunkra. És ez az, hogy ez a csoda nem  emberi kérésre,, kívánságra következik be, hanem Isten akaratából. Ennek a csodának a forrása az ő szeretetén, jó tetszésén és akaratán múlott. Mert mi sokszor nem jót kérünk, amikor Istentől csodát várunk, vagy épp kikényszeríteni akarunk. Gondoljunk itt csak a bal kéz felől megfeszített gonosztevőre. Ő is kért úgymond Jézustól, és ez így hangzott: „ha Isten Fia vagy, szabadítsd meg magadat és minket is. Ez látszólag egy imádság volt, de tulajdonképpen zsarolni akarta Jézust. Jézus ezt az imát nem hallgathatta meg, mert akkor a lator számára nem lehetett volna megváltás. Amit pedig felőle is remélhetünk, hisz amikor a jobb kéz felőli gonosztevő őt megfeddette s elmondta hogy ők méltán szenvednek, akkor a bal kéz felőli lator elhallgatott. Nem válaszolt többé. Egy nagy igehirdető azt mondja, hogy ez lehetett a megkeményedés hallgatása, de lehetett a magába szállás, a megtérés hallgatása is. Amikor Jézus a jobb kéz felőlinek a Paradicsomot ígérte, nem fordult a bal kéz felőli felé, és nem mondta neki: te pedig  most mész egyenesen a pokolba.

Krisztus erre a kérésre nem válaszolt, nem teljesítette, mert ő fenntartja azt a jogot, hogy ő akkor adjon, amikor ő akar és annak adjon, akinek ő akar. Ezt nekünk sokszor nehéz elfogadni. Mi sokszor imádkozunk valamiért, de az Úr nem adja meg. Mi ilyenkor lázadozunk, de erre nincs jogunk, mert az adás, a kéréseink teljesítése az ő akaratától függ.

Egy nagyon fontos dolog ebben a történetben, de a mi életünkben is, hogy ez a csoda is nem úgy automatikusan, magától lett, hanem hit által. Itt van egy hitből való engedelmesség. Az engedelmesség már Illéssel kezdődik a Kérit patakjánál. Illés ott tartózkodott, oda is Isten parancsának engedelmeskedve ment, miután Áháb bűne miatt Isten büntetéseképpen három évi szárazságot jelentett be a próféta. Illés is kegyetlenül szenved az éhség miatt, pedig ő ebben ártatlan. Ő mint próféta szenved, királya és népe bűneiért, ebben ő Jézus Krisztus előképe lesz. Ő magára vette a bűn miatti átkot.

Illés Kérit patakjánál a hollók által tápláltatott. De nem csak Illés volt engedelmes, hanem a hollók is engedelmesek voltak, ők azt tették, amit nekik az Úr parancsolt. Ha a hollók nem engedelmeskednek az Úrnak, akkor ez a csoda sem következhetett volna be. Hisz akkor Illés éhen pusztult volna Kérit patakjánál.

De ott van végül az özvegyasszony  engedelmessége is. Tőle egy nagyon nehéz dolgot kér a próféta: előbb neki süssön pogácsát s csak azután fiának s magának. Pedig csak annyi volt, hogy ő és a fia egyenek. Az utolsó falatot kellett odaadnia, mindent oda kellett adnia.

A mi számunkra nagy kihívás, hogy oda tudjuk-e adni magunkat Istennek? Mert a mi legnagyobb nyomorúságunk, hogy mi csak valamit adunk időnkből, pénzünkből, erőnkből, de nem adjuk oda önmagunkat. Ezért olyan nehéz a mi egyházunkban az adakozás. Ezért olyan nehéz odaadni az 1%-ot, mert híveink nagy része önmagát még nem adta oda Istennek. Az tud adakozni, aki előbb önmagát odaadta élő, szent és Istennek tetsző áldozatul.

Ez az asszony még Jézus előtt élt, nem ismerhette az Ő áldozatát, mégis oda tudta adni mindenét, mint majd újszövetségi társa, aki a perselybe mindenét bele tudta dobni. Ott az eredeti szövegben a „biosz”, vagyis az „élet” szó szerepel.

Ez az asszony tudott hitből engedelmeskedni, mert Isten csodái a mi engedelmességünk útján érkeznek el hozzánk. Ezt az utat is legteljesebben Jézus Krisztus járta be. Ő engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Legyünk mi is ilyenek, tudjunk hitben járni és hitben engedelmeskedni.

Mert az asszony engedelmessége áldás lett fia és a próféta számára is. És ez a csoda minden ember áldására lesz, aki csak olvassa, hogy a mi hitünk is sokasodjon, mint az olaj és a liszt. Mert olaj és liszt nélkül meghal a test, de hit nélkül meghal a lélek. Aki nem hiszen , az elkárhozik.

4 Nap Egy más ember hite által Text.1Kir.17,17-19

Különös dolog ebben a történetben, hogy aki a csodában részesül, azt mindig egy másik hitbeli engedelmességének köszönheti.

Nagyon hangsúlyos ez a történetnek abban a részletében, amikor a próféta feltámasztja az özvegyasszonynak a fiát. Ő a feltámadását édesanyja hitben való engedelmességének köszönheti. Egy adott ponton az asszony fia súlyos beteg lesz. Annyira, hogy a lélegzete is elállott, vagyis gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy meghalt. Különös az, hogy Isten a legdrágábbat veszi el, az egyedüli támaszt , az asszony létének egyetlen értelmét, a gyermekét. De ez sem lehetett véletlenül. Mert ennek az asszonynak volt egy olyan álnoksága, amire épp ez a szomorú eset kellett emlékeztesse. Lehet, hogy ez a gyermek egy bűnös kapcsolatból született, vagy valamilyen más bűn kapcsolódott hozzá? Ezt az asszonyt ez a kemény próba kellett térdre kényszerítse, bűnismeretre elvezesse.

Isten minket is nagyon sokszor csak egy nagyon nehéz próba által tud önmagához hajlítani, megtérésre vezetni. Jó esetben úgy kellene legyen, hogy Isten áldása, jósága vezessenek minket megtérésre, de a való életben ez legtöbbször nem így van. Isten nagyon sok embert egy kemény próba által tud csak térdre kényszeríteni, tud minket bűnbánatra és megtérésre vezetni. Amikor jön egy ilyen próba, akkor lázadozunk. De később meglátjuk, hogy Isten jót akart és végzett el az életünkben.

Illés azt mondja az asszonynak: add ide a te fiadat. Az asszony megtehette volna, hogy nem adja oda, hogy azt mondja: hát neked ilyen Istened van, aki elvette egyetlen gyermekemet? Most legalább a holtteste lehessen az enyém. Hadd hogy békében temessem el őt. De az asszony nem ezt teszi, hanem újból engedelmeskedik és ennek az engedelmességnek lesz a gyümölcse, hogy az asszony életben kapja vissza fiát.

Milyen balga is az ember! Azt hiszi, hogy ha Istennek adja az életét, akkor elveszti azt. Hány fiatal gondolja úgy, hogy ha Istennek, ha Jézusnak szánja oda az életét, akkor nem lesz benne öröm, akkor egy szürke, szomorú, bús élete lesz. Pedig ez nem így van. Igazán Isten tud minket boldoggá tenni. A Sátán egyik legnagyobb hazugsága az, hogy mi Isten nélkül is boldogok tudunk lenni.

Itt a különböző emberek hite olyan szépen kapcsolódik egymáshoz. Az asszony megteszi azt, amit Illés mond neki, elmegy és Illés szava szerint cselekszik. De az ő engedelmességét megelőzi az Illés engedelmessége. Mert ha Illés nem engedelmeskedik, és nem megy el a Kérit patakjához s utána nem megy el Sareptába, akkor az asszonynak se lett volna alkalma, esélye az engedelmességre. Az asszonnyal történt csodák az Illés engedelmessége által valósulnak meg.

De még különösebb az, hogy az Illés engedelmességét is megelőzi valami és ez a hollók engedelmessége. Az Úr azt mondja, hogy ő parancsolt a hollóknak, hogy gondoskodjanak róla, és a hollók engedelmeskedtek a parancsnak, meg teszik azt, amit az Úr nekik mondott. És azáltal, hogy a hollók engedelmeskedtek, Illés naponta kétszer kap kenyeret és húst, sok napon át.

Nagyon figyelemre méltó az, hogy mind a három csodánál az alap, a csoda oka nem annál van, akivel a csoda történik, hanem rajta kívül , azon az emberen kívül, aki a csodát átéli, aki a csodának részese lesz. A csoda mindig egy más valakinek a hitből való engedelmességéből származik s ide még állatok is tartoznak, a hollók.

Ez előre mutat Jézus Krisztusra. Mert minden jel és csoda végső soron benne teljesedett be. Itt is meg kell látnunk, hogy mi az ő engedelmességéből élünk, amely engedelmesség a keresztfának haláláig elment értünk. Mi az ő engedelmességéből részesülünk, ami szoros kapcsolatban van a mi szükségünkkel, a mi nyomorúságunkkal. Mert mi is szükségben vagyunk, persze ez nálunk nem testi értelemben vett éhség, hanem egy lelki nyomorúság. Az ő engedelmessége, az ő igazsága, az ő érdeme előzi meg a mi megváltásunkat, ahogy a hollók „hite” is megelőzi az Illését, az Illésé az asszonyét, és az asszonyé a fiáét. Pál ezt így fogalmazza meg a Római levélben: mert eszerint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. (Róm.5,19). Ő jött el hozzánk, a mi nyomorúságunkba, hogy segítsen rajtunk, hogy megváltson minket. Mert ő azért jött, hogy nekünk életünk legyen és bővölködjünk. (Ján.10,10)

5 Nap Minden üdvösség forrása 1Kir. 17,20-23

Van ebben a történetben valami, és mindabban, ami e körül történik, ami hegyként magaslik ki, ami fénylik és világosságot áraszt. Ami kimagaslik Illés hitből való engedelmességéből, ami fölé emelkedik a hollók engedelmessége fölé és végül az özvegyasszony hite fölé is, aki pedig megteszi azt, amit Illésen keresztül parancsol neki az Úr. Toronyként magasodik ki ebből a történetből: Isten kegyelme. Az ő kegyelme már akkor ott volt, mielőtt a hollókat bekapcsolta volna Isten ennek a történésnek a folyamatába. Isten kegyelme ott volt az özvegyasszonnyal mielőtt Illés tudta volna, hogy neki Sareptába kell menni.

Ezt nevezzük mi megelőző kegyelemnek. Ennek egy szép példája a gyermekkeresztség. Ezért ragaszkodunk mi ahhoz, hogy már pici csecsemőként megkereszteljük gyermekeinket, mert ebben felragyog Isten megelőző kegyelme, szeretete. Hisz a kisgyermek még semmit sem tud tenni, még nem is tud Istenről, nem lehet szó hitből való engedelmességről sem nála, de Isten kegyelme már ott van, ott munkálkodik.

Isten kegyelmével árasztja el gyermekeinket, árasztott el bennünket is, már piciny korunkban és ennek jele a keresztség. A reformáció egyházaiban így mi is azért ragaszkodunk ahhoz, hogy már piciny korukban megkereszteljük gyermekeinket, mert ebben Isten megelőző kegyelme jut kifejezésre.

Mert milyen nagyszerűen tesz bizonyságot ez a történet is erről a kegyelemről. És ez milyen vigasztaló a mi számunkra. Mert mielőtt Illés a Kérit patakjához ment volna, Isten már parancsolt a hollóknak, hogy táplálják őt, hogy gondoskodjanak róla. De Illés még nem volt ott. Csak a következő versben olvassuk, hogy Illés odament és egy ideig ott lakozott a Kérit patakjánál.

Mi azt gondolnánk, hogy az étellel való ellátás csodáját a hollóknak köszönheti Illés, de ez nem így van. Hisz ezt megelőzte már Isten kegyelmének csodája, hogy ő ezeket a madarakat választotta ki gondoskodása eszközéül. Hogy ő nem csak kiválasztotta ezeket a madarakat, hanem szolgálatba is állította őket és ez áldás lett Illés életében.

Nem véletlen az, hogy a mi református hitünk középpontjában ott áll a kegyelmi kiválasztás tana. Hogy Isten minket már a világ alapjának felvettetése előtt kiválasztott az üdvösségre, kiválasztott arra, hogy neki szolgáljunk, az ő dicsőségére éljünk.

És Isten kegyelme megelőzte az özvegyasszonyt is, hisz még mielőtt ő engedelmeskedne Illésnek Isten már kiválasztotta őt arra feladatra, hogy ő legyen a próféta megtartatásának az eszköze. Hisz azt mondja Illésnek, hogy menjen el Sareptába, mert ő parancsolt egy özvegyasszonynak, hogy viseljen gondot róla. És a kegyelem által megerősítve alkalmas eszköz lesz az Úr kezében, hogy a próféta élete, de a fia élete is megmaradjon, hogy Isten dicsősége ebben is felragyogjon.

Ez egy csodálatos erőt és vigasztalást jelent a mi életünk számára. Ez egy erős hivatás és küldetéstudatot kölcsönöz nekünk. Hogy mi nem csak úgy véletlenül vagyunk a világban, életünk eseményei sem csak úgy véletlenül történnek, hanem Istennek egy csodálatos terve és célja van a mi életünkkel. Mi önmagunkban semmik és senkik vagyunk, de azáltal, hogy Isten minket megszólított, elhívott, hogy minket egy küldetéssel ajándékozott meg, mi egy kiváltságos helyzetben vagyunk. A kiválasztottság és az elhívottság tudata egy hihetetlen méltóságot kölcsönöz nekünk.

Sokan, akiknek erről bizonyságot teszünk, beképzelt és gőgös embereknek tartanak minket, azt gondolják, hogy mi ezért jobbnak tartjuk magunkat. Pedig ez nem így van, mi nem vagyunk jobbak, de van egy nagy plusz az életünkben és ez nem más, mint Isten kegyelme. Mi Pál apostollal együtt valljuk: Isten kegyelme által vagyok az, aki vagyok. Mi azt is hisszük, szintén Pál szavai alapján, hogy Isten nem csak kiválasztott és elhívott minket, hanem mindazokat a jó cselekedeteket is elkészítette, amelyekben kell járnunk.

Mi csak hallgatnunk kell Isten szavára, hogy ő ezeket is megmutassa nekünk. Hisszük, hogy az az Isten, aki Illést ilyen csodálatosan vezette, minket is vezetni fog.

6 Nap Hármas irgalmasság Text.1Kir.17,24

Végére érkeztünk ennek a sorozatnak, amiben Illés életének egy különleges szakaszát vettük számba, amikor Isten őt az éhség idején Sareptába vezette egy özvegyasszonyhoz, aki kellett gondoskodjon róla.

A tegnap Isten kegyelmét láttuk felragyogni ebben a történetben, de nem csak Isten kegyelme ragyog itt fel, hanem  az ő irgalma és könyörülete is. Több irgalmasság is felragyog, de csak hármat fogunk megemlíteni, hárommal fogunk a mai estén foglalkozni. A zsoltáros Isten gondolatáról mondja, hogy mily nagy azoknak száma, de ez még sokkal inkább érvényes Isten irgalmasságára is.

Az első irgalmasság az, hogy Illésnek nem kell keresnie a helyeket, ahova Áháb haragja és a pusztító éhség elől menekülnie kell. Bizonyára Illés nagyon félt ettől. Hisz az Úr csak annyit mondott, hogy menjen Sareptába, mert ő ott parancsolt egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon róla. De nem adott egy pontos címet nem mondta meg , hogy milyen utca és hányas házszám alá kell menjen. Valószínűleg, hogy nem ő volt Sareptában az egyetlen özvegyasszony, hanem rajta kívül még nagyon sokan voltak. Hogy fogja ő megtalálni a sok közül azt, akit az Úr neki rendelt? Illés nem kapott erre részletes útbaigazítást.

De Isten irgalmassága ebben is megmutatkozik, hogy Isten egyszerűen elébe hozza ezt az asszonyt, mielőtt a városba érne, már a város kapuja előtt találkozik vele. Hányszor átéljük mi is ezt a csodát, hányszor van szükségünk valakire vagy valamire és mi nem tudjuk, hogy ki vagy mi lesz az és Isten azt egyszerűen elénk hozza. Elénk hoz egy embert, aki segít rajtunk, elénk hoz valamit, amire szükségünk van. Ez Isten vezetése az életünkben. És ezért mi nem kell aggódjunk ilyen helyzetekben, mert hisszük azt, hogy Isten a maga idejében elénk fogja hozni azt, akire vagy amire szükségünk van.

A változások után sok gyülekezet vágott bele nagy építkezésekbe, úgy hogy a pénznek csak töredéke volt meg és nem is tudták, hogy honnan lesz meg a hiányzó összeg. De az Isten kirendelt egy testvérgyülekezetet, kirendelte a pénzt, amire szükség volt.

A második irgalmasság nagyon különös, hisz Illés úgy gondolta, hogy az özvegyasszony fog

 majd gondoskodni róla , hisz az Úr ezt így ígérte meg. De kiderült, hogy ez épp fordítva történik, hisz neki kell gondoskodni az asszonyról és fiáról. Még akkor is igaz, ha az özvegyasszony is aktív  részese lett ennek a gondoskodásnak. A szerepek felcserélődnek, mert képzeljük csak el, hogy milyen meglepetés lehetett Illésnek azt hallani, hogy róla, aki egy férfi és ráadásul még próféta is, egy asszony fog gondoskodni és ez az asszony ráadásul még özvegy is. Az, hogy a hollók gondoskodtak még elfogadható gondolat volt számára, de hogy egy asszony, ez már tényleg hihetetlen.

Illés számára kétségtelenül ez az út a megalázkodás útja volt. De nem így van ez a mi tápláltatásunkkal is? A hívő ember tudja, hogy minden kegyelem, hogy a kenyér nem az ő verítékének az eredménye, hanem Isten kegyelme. Mert mit mond a Káté: Isten áldása nélkül sem a mi gondoskodásunk, sem munkánk nálunk nem gyarapodnak. Az igaz, hogy mi keményen meg kell dolgoznunk a kenyérért, a megélhetésért, de ki adja az esőt, a termő időt, az erőt a munka végzéséhez? Hát: Isten és az ő irgalma.

Illés elfogadja a megaláztatás útját és ezen megtapasztalja, hogy így lesz ő áldás, így lesz ő több, mint egy özvegyasszonyra utalt ember, így lesz ő próféta. Hogy végső soron nem az özvegyasszony fog gondoskodni róla, hanem ő fog az özvegyasszonyról és fiáról gondoskodni.

A harmadik dolog amiben Isten irgalmassága megmutatkozik az, hogy meghal az asszony fia. Erről az Úr előre semmit se mondott Illésnek. Ez egy váratlan, előre be nem jelentett esemény, helyzet volt Illés számára. Ő hirtelen nagy nyomorúságba került. Hisz az asszony őt vádolja, hogy ő azért jött, hogy őt bűnére emlékeztesse.

De Illés itt is megtapasztalja Isten irgalmát, hisz imádkozik és a fiú feltámad. És még sokkal több történik. Az asszony felismeri, hogy Illés valóban Isten embere. Mert nagy reformátorunk szerint életünk fő célja az, hogy felragyog benne az Isten dicsősége.

Mi azért kapunk kenyeret, hogy testünk éljen, életben maradjon .De azért élünk, hogy ebben a halandó testben felragyogjon Isten dicsősége, hogy ebben a halandó testben Jézus Krisztus és a Szentlélek lakozzon. Illésben kétségtelenül felragyogott Isten kegyelme. Ragyogjon fel a mi életünkben is.

(Ezen igehirdetési sorozatot J.J.Poort  Bij dagen en bij nachten című áhítatos könyve gondolatainak felhasználásával írtam.)

                                                                                       Lőrincz István ny.lp.

 

 

 

 

Krisztusért hordozott szenvedés

 

Szenvedés Krisztusért (Mt5,10-12)

 

            Jézus a Hegyi Beszédben a mennyek kapuját tágra nyitja azok előtt, akik üldöztetnek az igazságért. A világ történelme során egy ideálért, egy eszméért sokan szenvedtek és meg is haltak. Vagy gondoljunk a forradalmakra, amikor az emberek a szabadságért, a társadalmi igazságosságért harcoltak, szenvedtek, üldöztettek vagy épp meg is haltak. Az Úr nem veti meg ezeket,  nem nézi le az ő harcukat. Gondolhatunk itt egy Ghandira, aki nem volt ugyan keresztyén , de csodálatra méltó harcot vívott népéért, a szabadságért, az igazságosságért.

            De mi most nem ezzel foglalkozunk, hanem kimondottan a Krisztusért és a hitért való szenvedéssel. Érdekes, hogy Jézus a Hegyi Beszédben először általában mondja boldogoknak az igazság miatt szenvedőket, de utána már azokat mondja boldogoknak, akik miatta szenvednek. Ezzel már leszűkíti a kört azokra, akik miatta szenvednek, az ő nevéért, az ő bizonyságtételéért. Tehát itt a keresztyének Krisztusért hordozott szenvedéséről van szó. Az ő szenvedésük abban áll, hogy üldözik őket, hogy minden gonosz hazugságot mondanak róluk, szidalmazzák őket.

            Amikor a keresztyének szenvedéséről beszélünk, egy olyan rejtély előtt állunk, ami nem kis gondot okoz nekünk. Már  önmagában az is nehéz nekünk, hogy a keresztyéneket gyűlölik, üldözik, hogy nekik szenvedni kell. Miért bántják a keresztyéneket, hisz egy igazi keresztyén ember egy kedves, udvarias, önzetlen ember, aki csendben és hűséggel végzi a maga munkáját, aki senkinek nem árt, sőt amennyiben rajta áll, mindenkinek segíteni igyekszik és aki a társadalomban is törekszik a „város jólétét” előmozdítani, ahogy azt Jeremiás kéri a babiloni fogságra hurcolt zsidóktól. Mi úgy gondolnánk, és ez teljesen logikus, hogy az ilyen embereket nem üldözni, bántani kell, hanem értékelni, megbecsülni és megdicsérni.

            De amikor mi így gondolkozunk elfelejtjük, hogy mi egy feje tetejére világban élünk, egy Istentől elszakadt világban. A Heildelbergi Káté nagyon józanul és világosan tanítja, hogy a bűnbe esett, a bűn által megrontott ember hajlandó Isten és felebarátja gyűlölésére.       Ez a világ kiesett az Isten által adott rendből. A világ azért gyűlöli Isten gyermekeit, mert elszakadt Istentől, az Úr idegen számára, sőt egyenesen zavaró, idegesítő tényező. A világ számára a hívő ember szálka a szemében, idegen test, zavaró tényező. Amikor Thesszalonikában Jázont és néhány más keresztyént a városi vezetők elé hurcoltak, azt kiáltozták: ezek világfelforgatók. Pál ezen  egyáltalán nem csodálkozik. Ő tudta, hogy ez a bukott világ nem értelmezheti másképp azokat, akik az Isten rendjét képviselik, mint akik felforgatják ezt a világot. Ha egy igazi keresztyén valahol megjelenik, ott elkerülhetetlen a konfliktus, az összeütközés, amiből aztán legtöbb esetben az üldözés is származik.

            Jézus nagyon gyakran készíti tanítványait erre az elkerülhetetlen feszültségre a világban. A keresztyén emberre nem érvényes a római hadvezérek jelszava: veni, vidi,vici, vagyis: jöttem, láttam, győztem. Jézus pont az ellenkezőjére készíti fel a tanítványait. „De óvakodjatok az emberektől, mert törvényszékre adnak és zsinagógákban megkorbácsolnak titeket, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak titeket énérettem.”(Mt10,17-18) Jézus mindig saját hozza fel példaként, hogy őt is üldözik, s ezért az övéit is üldözni fogják. Ezért ők normalitásnak kell elfogadják, hogy ők az üldözött Mesterük üldözött tanítványai lesznek.

            Még súlyosabban beszél erről Jézus a Ján17,14-ben. Ő elvárja az övéitől, hogy az üldöztetés keresztjét hordozzák, persze Jézus azt is tudja, hogy mi nem vagyunk sem óriások, sem hősök és félünk a szenvedéstől. Ezért két dolgot ad segítségül.

1.      Mert övék a mennyeknek országa. Ugyanezt mondta Jézus a lelki szegényeknek is. Ők is gyenge emberek, akiknek semmijük sincs, akik önmaguk erejéből semmire sem képesek. De Jézus épp a gyenge embereknek tud erőt és kitartást adni, amikor jön az üldözés. Arra bíztat, hogy az üldöztetésben, az érte való szenvedésben, nem önmagunkra építsünk, hanem őreá nézzünk és benne bízzunk. A keresztyén ember a szenvedésben Krisztusra néz, az ő példája ragyog előtte, tőle kap erőt a szenvedéshez. Az, hogy mi szenvedni tudunk, ajándék és kegyelem.

2.      A hit nem kerül mindig életünkbe, nem mindenki lesz vértanú a Jézus nevéért. Nem mindig érvényes Luther éneke: „gyermeket, nőt, testi éltet, hírt és jólétet, elvihet, benyelhet a föld gonoszsága.” Nem mindenkinek kell máglyára lépni, nem mindenkit köveznek meg vagy fejeznek le. Az üldözéshez tartozik az, hogy gonosz dolgokat , hazugságokat terjesztenek rólunk, szidalmaznak bennünket.

Az is különös, hogy Jézus arról is beszél, hogy az üldözés ne tegyen minket szomorúvá, kétségbeesetté, sőt inkább boldoggá és örvendezővé. Erre magunktól valóban nem lennénk képesek, mert ez a Szentlélek ajándéka. Lehetünk boldogok az üldöztetésben , a Krisztusért hordozott szenvedésben. Az a tény, hogy üldöznek annak a jele, hogy mi a helyes úton járunk,annak a jele, hogy Krisztusnak szolgálunk, hogy őt követjük.

Az üldözött keresztyén egy kiváló társaságban van. Ez a Krisztus közössége, a próféták és a hit hőseinek a közössége. Amikor megtérünk, lehet hogy elvesztünk régi barátokat, de nyerünk újakat., akik sokkal értékesebbek, mint a régiek. A szenvedés által a próféták, apostolok, a reformátorok, a gályarab lelkipásztorok, a kommunizmus idején börtönt szenvedett emberek, s a most szerte a világon Krisztusért szenvedő emberek társaságába jutunk.

      Jézus azt is mondja, hogy Isten a mennyben meg fogja jutalmazni a Krisztusért való szenvedést. Érte szenvedni ajándék és kegyelem, de ugyanakkor meglesz a jutalma is. A mennyben nem fogjuk bánni azt, amit Krisztusért elveszítettünk, kárba veszni hagytunk. Ami itt veszteségnek tűnt, az a mennyben nyereség lesz. A Krisztusért való szenvedés boldogsága megadatott már az ószövetségi embereknek is, gondolhatunk itt Mózesre és Jeremiásra, a tanítványok boldogan mentek el a Nagy Tanács elől, miután megvesszőzték őket. Pál és Silás kalodába szorítva dicsérte Istent.

      Az első három század keresztyének énekelve mentek Néró arénáiban a kiéheztetett oroszlánok elé, Husz János végig énekelt a máglyán, amíg csak a tűz s a füst meg nem ölte. A gályarab lelkipásztorok is énekeltek volna, a kegyetlen munkájuk közben, de kipöckölték szájukat. Mint aki Krisztusért börtönt viselt édesapa gyermekeként nőhettem fel, ámulva hallgattam, amikor a börtönviselt emberek sugárzó arccal mesélték, hogy mennyi áldást kaptak a szenvedés helyén.

      Személy szerint elmondhatom, hogy én csak nagyon keveset szenvedtem Krisztusért. Azért az „átkosban” háromszor voltam a román hírhedt Szekurítáté (AVÓ) karmai között s olyan is volt egy temetés után, hogy ordítozva állták el utamat, mert mertem arról beszélni, hogy Krisztus nélkül menthetetlenek vagyunk és megváltásra van szükségünk. Valamiképpen Isten minden gyermeke részesül a Krisztusért való szenvedésben, így mi mindnyájan boldog emberek vagyunk.

                                                                                                                                                                                                                                                                        Lőrincz István ny.lp.