Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 10

 

Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről 10

Text. „Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden”. (2Kor.5,17)

Új teremtés? A régiek elmúltak, újjá lett minden? Nem olyan ez, mint egy álom? Nem olyan, mint egy ábrándozás, amiből felébredve kiderül, hogy semmi se változott, maradt minden a régiben? Nem egy szép mese ez, hisz csak ott szoktak a dolgok egyik pillanatról a másikra megváltozni?

            Ez mesének, álomnak tűnik, de amikor Péter és János azon az ominózus húsvéti reggelen a sírhoz mentek, azt üresen találták, akkor ez nekik is olyannak tűnhetett, mint egy mese, s csak akkor döbbentek rá arra, hogy ez nem mese, hanem igenis valóság, amikor találkoztak a feltámadott Úrral. De most Pál erről a feltámadott Úrról állítja, hogy ő mindent újjá tesz, mert aki benne van, az már egy új teremtés.  Azon az emlékezetes húsvét reggelen valóban minden újjá lett. Azon a napon valami új állt elő, ami addig még nem volt. Az eddig is megtörtént, hogy halottak visszatértek az életbe, de a régi, halandó testben, de hogy valaki egy halhatatlan testben jelenjen meg, ilyen eddig nem történt. Krisztusról azt mondja Pál egy másik helyen, hogy ő él, hogy soha többé meg nem hal, a halál rajta nem uralkodik. Az új teremtés tehát nem más, mint maga a feltámadott Krisztus.

És most Pál azt mondja, hogy aki kapcsolatba kerül ezzel a krisztussal, az részesül, az részt kap abból, ami a Krisztusé, az is egy új teremtés lesz. Ez nem álom, nem mese, hanem hitben valóság.

De mi lesz a régivel? Valóban elmúlik a régi? Hisz a Maros , a Kőrös, az Olt holnap is úgy fog folyni, mint ma, a fejem holnap is fog fájni, holnap is lesz bajom önmagammal és másokkal is. Hogy lehet hát ezt érteni: a régiek elmúltak? Van-e egyáltalán ilyen, létezik-e olyan, hogy a régiek elmúlnak, nem úgy van, ahogy a Prédikátor mondja, hogy nincs semmi új a Nap alatt? Meg tud-e változni az ember, nem marad ugyanaz az önző lény. Luther humorosan mondja, hogy már többször megpróbálta ó-emberét a vízbe fojtani, de a „ravasz fickó” megdöbbenésére megtanult úszni.

            De Pál itt elmondja, hogy Krisztus mindenkiért meghalt, s akik ezt elhiszik, azok már nem magukért élnek, hanem azért, aki értük meghalt és feltámadott. Csak épp vegyük ezt komolyan. A baj, hogy mi ezt nem hisszük el, még mindig magunknak élünk, még mindig nem tudunk a régitől megszabadulni, az árnyékkényt kísér minket. Pál azonban komolyan hiszi, hogy ott Nagypénteken mi is meghaltunk Krisztussal. Egy picit morbid a kép, de tudjuk, hogy a régi időkben a királyokkal együtt eltemették feleségüket, szolgálóikat is, nos valahogy így temettettünk el mi is Krisztussal együtt, de vele együtt fel is támadunk egy új életben. Ami feltámad az pedig valami egészen új, ami eddig nem volt. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, elmondom azt, hogy három dolog változik meg gyökeresen a mi életünkben.

            Először is újjá lesz az Istenhez fűződő viszonyunk. Ez eddig teljesen romokban állott, tönkre volt menve, gyakorlatilag nem is létezett. A mi Istenhez való kapcsolatunk olyan volt, mint azé a gyermeké, aki elköltözött hazulról, bevágta maga mögött a szülői ház ajtaját, s minden kapcsolatot megszakított a szüleivel, nem ír, nem telefonál, nem látogatja meg a szüleit. De az érdekes az, hogy az ember nem érzi jól magát az Istentől való elidegenült állapotában. Ezt mutatják a különböző vallások is, hisz ők arról tanúskodnak, hogy az emberben egy olthatatlan vágy él az Isten után. És mennyi mindent megtesz az ember azért, hogy ezt a különleges honvágyát kielégítse. De ebben a helyzetben Isten egy döntő lépésre szánta el magát, éspedig arra, hogy minket kibékített önmagával. Ennek nagy ára volt, és ő ezt meghozta.

            Pál most szinte könyörög, esdekel: emberek, béküljetek meg az Istennel. Az ember olyan gonosz, hogy még ezt az ajánlatot is képes elutasítani, de akkor magára vessen, mert akkor már Isten se tehet semmit. Aki nem fogadja el a segítséget, azon nem lehet segíteni.

            A második dolog, ami újjá lesz az a felebaráthoz fűződő viszony. Nemcsak az istenhez, hanem a felebaráthoz való viszony is gyökeresen megváltozik Krisztusban. Erre nézve Pál egy különös dolgot mond: mi ezután senkit se ismerünk test szerint. Ez nem könnyen érthető és némi magyarázatra szorul. Pál a megszokott, a természetes egymáshoz való viszonyulást nevezi test szerintinek. Találkozok például egy emberrel, aki nálam előkelőbb, gazdagabb, szebb, okosabb, vagy épp fordítva, hogy én vagyok nálánál előkelőbb, gazdagabb, okosabb és szebb. A test szerinti ismeretnél ilyenkor vagy az irigység vagy pedig a megvetés lép fel. Az egymással való viszonyunk a különbségek miatt terhelt lesz. Az ilyen ismeret komoly szakadékokat szül az emberek között. Az ilyen test szerinti ismerethez mindig sok könny és vér tapad az emberek között.

            Pál azt mondja, hogy az ismeretünk is meg fog újulni Krisztusban. És elmondja azt is, hogy milyen ez az új ismeret, az új viszonyulás. Azt ajánlja nekünk, hogy ezután tekintsünk úgy a felebarátunkra, mint aki szintén megkegyelmezett, mint akiért Krisztus pont úgy meghalt, mint értem is, mint akiért Krisztus éppúgy meghalt és feltámadott, mint értem is. Kezdjük ezt el a családtagjainkkal, folytassuk a szomszédjainkkal, munkatársainkkal, s egyáltalán minden embertársunkkal. Tekintsünk úgy rájuk, mint akikkel Isten megbékült, még akkor is, ha adott esetben ők ezt még nem hiszik, nem fogadták el. Tekintsünk még ellenségeinkre is Krisztus szemével. Tekintsünk hát minden emberre úgy, hogy érte is meghalt és feltámadott Krisztus.

            Ez lenne végső soron az emberi kapcsolatok nagy forradalma, hogy a Krisztus szerelme szorongatna minket. Próbáljunk meg, kezdjünk el minden emberre azzal a szeretettel tekinteni, ami mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr, ami soha el nem fogy. Higgyük el, hogy ez a szeretet a világtörténelem legnagyobb és legerősebb mozgató ereje, még akkor is, ha ezt a szeretetet a világ keresztre feszítette és most is keresztre feszíti.

            Pál azt mondta most nekünk és általa Isten, hogy ha hiszünk Krisztusban, akkor a régiek valóban elmúltak, akkor mi valóban új teremtések vagyunk, Isten új világát képviseljük, és hogy valóban minden újjá lett. Ez nem mese, nem álom, hanem életünk legdrágább valósága.

Javasolt cím:Álom vagy valóság                                             Lőrincz István.

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 9

 

Vajon érdekli-e az embereket a menny? Vagy teljesen elfeldkeztek már

erről?Vajon teljesen elfordultak a mennytől és már csak a föld érdekli őket? Vajon hány

ember tudja még azt, hogy földi életünk egyetlen nagy célja, hogy megismerjük a

Megváltónkat és általa a mennybe jussunk? Egyáltalán, mit is jelent a mennybe jutni?

Hogyan lehetséges ez?

Ezekre a kérdésekre Pál egyszerűen azt válaszolja először is, hogy van menny.

Mert ha a mi földi sátorházunk elbomol is, épületünk van Istennél, nem kézzel csinált,

örökkévaló hajlékunk a mennyben. Az életünk tehát egy sátorhoz hasonlítható. A föld

eszerint egy kempingező hely, ahova felütjük egy időre sátrunkat, de egyszer eljön a

sátorbontás ideje. Ez azt jelenti, hogy a mi földi életünk ideiglenes, csak egy bizonyos

ideig élünk itt. De Pál tud egy másik hajlékról, egy másik házról, amelyet nem emberek

terveztek és építettek, hanem Isten által készített örökkévaló hajlék.

Feltűnő az is, hogy Pál itt ezt a szót használja: tudjuk. Nem sokszor mondja ezt

Pál, de épp itt, ahol a mennyről van szó, azt mondja: tudjuk. Honnan szerezhetünk mi

ismereteket a mennyről? Hát nem mástól, mint Jézus Krisztustól. Ő a mennyből jött le a

földre és sátorozott is közöttünk. Magára vette a mi földi életünk minden esendőségét,

minden nyomorúságát. Nagypénteken az ő földi porsátora is elbomlott. Ő már korábban

megmondta: rontsátok le ezt a templomot és három nap alatt megépítem azt. Nyilván,

hogy a testéről beszélt. Egy félelmetes lebomlás volt ott a kereszten. De húsvét

éjszakáján Isten ezt a sátrat titokzatos módon újraépítette, Krisztus feltámadt. Amikor

húsvét után a tanítványok Jézust láttak, ők már azt a házat látták, amit Isten készített. De

aki Krisztusban hisz, azzal szintén meg fog történni, ami Krisztussal megtörtént, annak

szól az ígéret: az én Atyámnak házában sok lakóhely van, elmegyek és helyet készítek

néktek. Mi tudhatjuk tehát teljes bizonyossággal, hogy ha e földi testünk elbomlik, van

épületünk, testünk, amit Isten készít majd el a mennyben.

Mi történik akkor, amikor a földi porsátor elbomlik, amikor valaki meghal? Hogy

kell elképzelnünk ezt a titokzatos lakáscserét? A földi sátorból a mennyei házba való

átköltözést? A halált sokszor úgy képzeljük le, mint egy határátlépést. Ha nincs

csempészárunk és rendben vannak a papírjaink, akkor nincs mitől félnünk. Vagy úgy is

elképzeljük, mint amikor egyik szobából a másikba lépünk. Pál és a Szentírás azért azt

mondja, hogy a halál nem épp ilyen egyszerű dolog. A hálál nem egyszerűen egy vég,

mint a mikor egy gyertya kialszik és ellobban. A halál a bűn zsoldja, ítélet bűneink felett.

A halál ellenség, ami veszélyeztet minket. Krisztus azért kellett eljöjjön, hogy ezzel a

félelmetes ellenséggel szembeszálljon, vele leszámoljon és fullánkját kihúzza. Ez történt

meg Nagypénteken és húsvétkor. A halál még kihúzott fúllankkal is félelmetes ellenség

marad. Pál számára se könnyű a halállal szembenézni, ezért Pál is azt szeretné, ha már túl

lenne a halálon, hisz kétszer is mondja, hogy kívánna már Krisztusnál lenni. Szintén

kétszer szól a sóhajtozásról is. Ő is szeretne, hogy úgy mondjam direkt módon

Krisztushoz menni, hogy ne kellene átmenni a halálon, ne kellene meghalni. Szeretne

egyből átköltöztetni a mennybe. Mi a régi rendszerből ismerjük azt az építési módot,

hogy amikor nem kaptak építési engedélyt például egy új parókia építésére, akkor azt

 

13

 

csinálták, hogy a régit nem bontották le, hanem köréje felépítették az újat, s amikor az új

teljesen elkészült, csak akkor bontották le a régit. Valami ilyesmit szeretne Pál: először

már az Úrnál lenni és csak azután meghalni.

Amikor Pál ezt leírja, akkor valószínű, hogy az Ószövetség két nagy személyére

gondol, Énókra és Illésre, akik direkt, halál nélkül mentek fel a mennybe. Az Újszövetség

is tud ilyenről, hisz akik testben fogják megérni a Krisztus visszajövetelét, azok nem

látnak majd halált. Azok egyetlen szempillantásban átváltoznak és az Úrhoz

ragadtatatnak Ez egy picit önzésnek is tűnhet, mintha az apostol a maga számára valami

különöset, rendkívűlit kérne. De Pál itt nem csak magára gondol, minden keresztyén

ember vágyát fejezi itt ki.

Még egy félreértést el kell itt oszlatnunk. Nem kevés olyan ember van, aki azért

vágyik meghalni, mert nagyon sokat szenved. Azért akar meghalni, hogy szenvedjen már

tovább. Pálnál ez másképp van, az ő vágyakozásának Krisztus a tárgya. Mert mi most

még nem vagyunk Krisztusnál. Az igaz, hogy megváltottak vagyunk, de ez még nem a

teljesség, még hiányzik valami a teljes boldogságunkhoz. Mi itt még csak átutazóban

vagyunk az igazi hazánk felé. Még távol vagyunk az Úrtól, mondja Pál, vagyis nem

vagyunk olyan közel, ahogy azt szeretnénk.

Ezt a világ fiai soha nem tudják megérteni. Sőt, ők kicsúfolják azokat, akik a

mennyről beszélnek, akik a mennybe vágynak. De a Biblia emberei nagyon jól tudják:

jövevény vagyok, mint minden ősöm. Nincs itt maradandó városunk, hanem az

eljövendőt keressük. Ne értse ezt senki félre, nem arról van szó, hogy mi hívő emberek

megvetjük a földet, még csak ábrándozók, álmodozók se vagyunk, hanem mi egyszerűen

tudjuk, hogy van valami sokkal jobb, sokkal szebb, mint ez a föld, s ha már tudjuk, akkor

miért ne vággyunk erre? Persze, ez a vágy se magunktól van, a Szentlélek ébreszti ezt fel

bennünk.

És még valami: aki tudja, hogy van valami jobb és szebb, mint a föld, azt mit

tegyen addig, amíg még nem lehet a mennyben, amíg még ebben a földi porsátorban kell

tartózkodnia? Vigyázzon arra, hogy ezt a földi életet ne úgy fogja fel, mint egy

kényszerpihenőt, amit tétlenségben, sóhajtozásban kell eltölteni. A földi élet nem a

tétlenség, hanem a szolgálat ideje. Pálnak egyetlen nagy célja van ebben a testben: hogy a

mennyről szóló üzenetet minél több embernek elvigye, s így kedves akar lenni az Úrnak.

Akár itt maradunk, akár elköltözünk, arra törekszünk, hogy neki kedvesek legyünk,

mondja.

Amíg e testben vagyunk, tegyük azt, amit tennünk kell és lehet. Mert a testben

eltöltött idővel egyszer el kell számolni, nekünk meg kell jelennünk Isten ítélőszéke előtt,

hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amit e testben cselekedett, vagy jót vagy gonoszt.

Mi tehát itt a földön, e földi testben egy szolgálatot kell elvégezzünk. És erről egyszer

nekünk majd számot is kell adni. Ez a nap egyre közeledik. Akár elköltözünk, akár ebben

a tstben talál minket Krisztus eljövetele, ilyen munkában találjon.

 

7 Nap A kegyelemből élő ember Text.2Kor.12,1-12

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről

 

Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről 8

Text. ”Pillanatnyi könnyű szenvedésünk, minden mértéket felülmúló , nagy örök, dicsőséget szerez nekünk. „(2Kor.4,17)

 

A szenvedés pillanatnyi és könnyű, mondja ez az ige. De így van-e ez a valóságban?Ha így lenne, akkor nem kellene annyi ideg és fájdalomcsillapító, nem kellene annyi orvos és kórház. A mi tapasztalatunk épp a fordítottja annak, éspedig az, hogy a szenvedés hosszú és nehéz. Elég egy fogfájás, ami este meglep ahhoz, hogy az éjszakát végtelen hosszúnak érezzük, úgy érezzük, már soha nem akar vége lenni. De itt Pál mégis azt állítja, hogy a szenvedés könnyű és pillanatnyi. Vagy ez csak őrá lett volna érvényes? Vajon Pál egy olyan szerencsés kivétel volt, aki különösen jól bírta a szenvedést? Vajon neki drótból voltak az idegei?Nem gondolnám, hisz itt többes számban beszél: a mi szenvedésünk. És ebben mindenki benne van, ő is és mi is.

        Miért tűnik a szenvedés Pál számára mégis pillanatnyinak? Azért, mert ő ezt az örökkévaló dicsőséggel hasonlítja össze. És ha így, a földi szenvedés és a mennyei dicsőség egymás mellé kerül, akkor világos, hogy a mérleg nyelve merre billen el. De mi is a dicsőség, amiről itt az apostol beszél? A Szentírásban a dicsőség mindig Istennel együtt van említve, a dicsőség Isten egyik legfontosabb és legjellemzőbb tulajdonsága. Igen ám, de akkor a dicsőség valami nagyon távoli, a mennyben levő dolog és mi azt nem érhetjük el.

      A kérdés az, hogy miként jut el hozzánk a dicsőség, hogyan lesz hathatós erővé a mi életünkben? A válasz erre nem lehet más, mint hogy ezt Krisztus hozta le erre a földre, ő hozta a mennyei dicsőséget kapcsolatba a földi nyomorúsággal. Sőt, ennél is több történt, benne a dicsőség emberré lett. Ezért mondhatta János az ő evangéliumában: mi láttuk az ő dicsőségét. Persze, ez a dicsőség el volt rejtve, hisz benne az emberi nyomorúság és a mennyei dicsőség valami különös módon keveredett. De jött a feltámadás és ekkor már nyilvánvalóvá lett az Isten dicsősége.

    Pál ebben a feltámadott Krisztusban hisz és ez a hit számára nagy kincs. De ez a kincs nem egy halott tőke, hanem élő, ami kincsként rendkívüli nyugodtságot, biztonságot ad az embernek. De Isten ezt a kincset törékeny edénybe helyezte el. Pál apostol az embert, a mennyei kincs birtokosát, hordozóját cserépedénynek nevezi. Tudjuk, hogy a régi időkben, amikor jött egy háború, vagy más nagy veszély, a kincseket, ékszereket, arany vagy ezüsttárgyakat egy agyagból készült cserépedényben rejtettél el és ezután elásták a földbe.

    Ez a kincset megvédte a rablóktól, rozsdától és a nedvességtől. De a cserépedénynek volt egy gyengesége is, éspedig, hogy törékeny volt. Csak egy kis koccanás és már el is tört. Nos, Pál a keresztyén embert egy ilyen törékeny cserépedényhez hasonlítja. Isten a nagy kincset törékeny, gyarló emberekbe helyezte bele, azért, hogy nehogy magát az embert gondoljuk fontosnak és értékesnek. Pál erre példákat is mond.

   Mindenütt szorongattatunk, de meg nem szoríttatunk.  Pál ezzel azt akarja mondani, hogy a mi keresztyén egzisztenciánknak is megvannak a maga határai, korlátai. A mi lehetőségeink is korlátozottak, nem vagyunk mindenre képesek. De ez nem kell félelemmel eltöltsön minket, mert Isten mindig annyit ad, amennyire szükségünk van.

   Kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. A kétségeskedés szó az eredeti nyelven tanácstalanságot jelöl, amikor nem látjuk egy helyzetből a kiutat, a megoldást. A keresztyén ember életében is lehetnek olyan pillanatok, amikor nem látja a következő lépést. A keresztyén ember élete nem olyan, mint a vonaté, ami nyílegyenesen halad a pályáján. Életének vannak nehéz kérdései, rejtélyei, amiket nem tud megfejteni. De mi ilyen helyzetben sem kell kétségbe esnünk, mert Urunk tudja az utat és meg fogja azt mutatni.

   Üldöztetünk, de el nem hagyatunk. A keresztyén ember nem csak a mindennapok bajainak, szenvedéseinek van kitéve, neki van egy plusz szenvedése és ez a hitéért való üldöztetés. De ebben megtapasztalja a negyedik kijelentést: tiportatunk, de el nem veszünk. Itt nem arról van szó, hogy nem halunk meg, hisz tudjuk, hogy a keresztyénségnek már sok millió mártírja van, hanem a lelkünk nem vész el, az megtartatik az üdvösségre.

   Mi végső soron abban részesülünk, amiben Krisztus is részesült: vereségben és győzelemben, szenvedésben és dicsőségben, halálban, de feltámadásban is. Pál mindezt nem önsajnálkozással, de nem is a mártír büszkeségével mondja. Itt nem hősiességről van szó, hanem arról, hogy Krisztus él bennünk.

   Talán mi ezekre azt mondjuk: ez nem igen talál reánk, hisz mi sem nem üldöztetünk, se nem tiportatunk. De még nincs olyan messze tőlünk az az idő, amikor a hitért szenvedni kellett és nem feledkezhetünk el azon testvéreinkről sem, akik a világ különböző pontjain most is véres szenvedéseken mennek keresztül. Az üldözött keresztyének most is meg tudják érteni, amit itt Pál mond.

   De azt mindnyájan átéljük, hogy a cserépedény összetörik. Elveszítjük egészségünket, szeretteinket, vagyonunkat. De ezekben is nyilvánvalóvá lesz a hit ereje, hogy mit jelent az, hogy mi hiszünk a feltámadott Krisztusban. Mert ez a fejezet is hálaadással Isten magasztalásával fejeződik be. Azoknak a hálaadása, magasztalása, akik nyomorgattatnak, kétségeskednek, üldöztetnek és tioportatnak különösen értékes és óriási bizonyságtevő ereje van. Mekkora kegyelem, ha valaki akkor sem csügged el, ha külső embere napról-napra romlik, gyengül, s ugyanakkor a belső szüntelenül újul és erősödik. A mi belső emberünk azért erősödhet és újulhat, mert a feltámadott Krisztus van velünk és bennünk. A keresztyén ember napról-napra kegyelmet kap, erőt a tovább menetelre, egészen addig, amíg megérkezünk. Addig pedig boldogok vagyunk, mert cserépedény testünkben ott van a hit a feltámadott Krisztusban.

Javasolt cím: Kincs a törékeny edényben                                               Lőrincz István

           

 

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 7

 

Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről 7

Text.”Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke,ott a szabadság” (2Kor.3.17)

 

            Egy olyan szó hangzik el ebben az igében, ami minden ember szívét megdobogtatja: szabadság. Ahol Isten Lelke van,ott szabadság van. Mi a szabadságot általában helyhez szoktuk kötni,országokhoz,égtájakhoz. Amíg a kommunizmus alatt éltünk, azt mondtuk, hogy Nyugaton van szabadság, Keleten pedig nincs, Amerikában van, Afrikában nincs. De itt valami egészen másról van szó,hisz azt mondja az apostol, hogy szabadság ott van, ahol az Úr Lelkének helyet adnak.

            De itt jön rögtön a második kérdés,hogy hol van az Úrnak a Lelke. Most például itt van? Azért imádkozzunk, hogy bennünk is ott legyen,mert akkor ott lesz a szabadság is. Mi tudatosan kell imádkozzunk a Szentlélekért,  s utána nem szabad kételkedni abban,hogy ő valóban itt van. Itt úgy tűnik,hogy Pál számára nem is olyan magától értetődő,hogy a Lélek itt van. Pál azzal is számol, hogy a Lélek nincs jelen. De itt ebben az igeszakaszban olyan példákat hoz fel,amikor Isten Lelke ott volt. Mózesben ott volt,amikor Istennel beszélt a hegyen, mégpedig olyannyira, hogy arcára egy leplet kellett borítson, annak sugárzása miatt. Pált nagyon foglalkoztatja ez a lepel. Mert Mózes után eljött egy másik Közbenjáró,akiből még nagyobb dicsőség áradt erre a világra. A baj az,hogy Izrael nem látta meg Krisztus arcán ezt a dicsőséget, egy lepel van rajta,egy megkeményedés. De sajnos nem csak Izrael arcán van ott a lepel,hanem minden olyan embernek az arcán is,akiknek elméjét a világ istene megvakította,hogy ne lásság meg a Krisztus dicsőségét.

            DE Istennek hála,Isten nagyon sok ember szeméről levette a leplet,akik felismerték Krisztusban Isten dicsőségét s így megtapasztalják benne a szabadságot is. Ez a Krisztusban való szabadság Isten gyermekei számára három dolgot jelent.

            Először is Pál azt mondja,hogy mi nem teszünk úgy, ahogy Mózes tett. Mit teet Mózes? Hát azt, hogy megmondta az embereknek, hogy mit szabad tenniük és mit nem. Ő követelt, nyilván ezt Isten megbízásából tette. Mózes törvényt adott a népnek. A törvény jó volt, de egyet nem tudott tenni, nem tudta megváltani,újjászülni az embert. Pedig mi szeretjük egymásnak megmondani, hogy mit kell tenni. Az idősek megmondják a fiataloknak,a fiatalok az időseknek,a férj a feleségnek, a feleség a férjnek,az oroszok az amerikaiaknak s mondhatnánk tovább. De ebből semmi nem lesz, egy alkoholistának hiába mondjuk meg,hogy nem szabad inni,egy dohányosnak,hogy nem szabad cigarettázni. A törvény,az hogy megmondjuk nem tud segíteni rajtunk. Csak egy példát hadd mondjak. Hány törvényt hoztak a korrupció leküzdésére. Egy hatalmas gépezetet , intézményt működtetnek drága áron s a korrupció mégis virágzik. Segíteni a Lélek tud,mégpedig úgy,hogy kapcsolatba hoz minket Krisztus erejével. A Krisztus ereje pedig a szeretet,  s a szeretet meg tud embereket,körülményeket változtatni. Ezért nekünk nem követelnünk kell az emberektől, hanem Krisztust kell nekik hirdetnünk. Mert az embernek Krisztusra van szüksége. Mert Krisztus tudja csak az átváltozást,a megváltozást létre hozni bennünk,azt amire sem az ember,sem a törvény nem képes.

            A második dolog,az a jó lelkiismeret. Azért van közöttünk,körülöttünk annyi megkeseredett ember,mert rossz a lelkiismeretük, mert azt naponta újabb és újabb bűnökkel terhelik. A bűnest után már nem is beszélhetünk jó lelkiismeretről, csak megterhelt,kínosan mardosó lelkiismeretről. De Krisztus váltsághalála óta van jó is tiszta lelkiismeret, mert Jézus ott a kereszten drága vérével az én lelkiismeretemet is megtisztította,tudhatom,hogy bűneimért megbűnhődött,elvette rólam azoknak terhét. A keresztről jövő fény meggyógyítja a mi beteg lelkiismeretünket, mert hangsúlyozom,hogy a mi beteg és rossz lelkiismeretünket csak Krisztus vére tudja meggyógyítani,megtisztítani, csak a benne és az ő váltságában való hit által lesz jó és tiszta lelkiismeretünk. A törvény nem tudta ezt megtenni,Mózes se tudta megtenni,semmilyen emberi erőlködés se tudja ezt megtenni,de Krisztus meg tudja ezt tenni, s mi megváltott emberek erről bizonyságot is teszünk,hogy Krisztusban van jó és tiszta lelkiismeretünk, az már nem terhel, nem nyomaszt,nem vádol és nem mardos minket.

            De van itt még egy harmadik dolog is. A mindenkori ember egyik legnagyobb nyomorúsága a reménytelenség. De mi nagyon jól tudjuk, hogy remény nélkül nem lehet élni. A mostani időnek, a mai nemzedéknek különösen súlyos baja a reménytelenség, a jövőtlenség. Fiatalok ezért nem alapítanak családot ezért nem nemzenek és szülnek, mert úgymond mire,nincs semmi remény a jövőre nézve. Pál erre azt mondja,hogy a Mózes ideje elmúlt, a Krisztus ideje eljött,mi most már megkegyelmezett emberek vagyunk. A Szentlélek kitöltetett és a Krisztus bennünk való munkája nyilvánvalóvá lett. Mi egy jó jövőképpel rendelkezünk és ez az , hogy mi is ugyanazon arcra változunk el, ami nem más, mint a Krisztus arca. Krisztust látni azt jelenti: messzi látni, túl az időn, túl a világ horizontján. Láthatjuk a dicsőséges célt, ahova meg fogunk érkezni. Nekünk nem csak evilági,hanem „túlvilági” céljaink is vannak,s ez az örök élet,az örök üdvösség.

            Ahol tehát Isten Lelke van,ott van Krisztus-látás, s ha látjuk Krisztust,akkor látjuk az isteni szeretetet,ami sokkal több,mint a törvény. De ahol szeretet van,ott hit is van,ami jó lelkiismeretet ad, s akkor van reménységünk is, a földi életre nézve, de az örökre nézve is. Ahol ezek nincsenek,ott nincs szabadság sem, még akkor is, ha egy szabad világban és társadalomban élünk. Krisztus nélkül megkötöz a bűn, a félelem, a káros szenvedélyek,

            Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy a Lélek fú,ahová akar. Higgyük azt,hogy a Lélek itt közöttünk, a mi országunkban, népünkben, gyülekezetünkben is fújni akar,de minden világrészen, minden embernek az életében. Higgyük azt, hogy ebben az újabb esztendőben is, amibe nemrég beléptünk, szabadok lehetünk a Lélek által. Szabadok arra, hogy a bűn és a rossz lelkiismeret terhétől megszabadulva, boldogan cselekedjük ebben az évben is Isten akaratát, hogy a Krisztus dicsősége felragyogjon a mi arcunkon, a mi életünkön is. Ezzel a reménységgel induljunk el. Ez a reménység nem szégyenít meg minket, sem itt ebben a földi létben,sem az utolsó ítéletben.

Javasolt cím: Krisztusi szabadság                                  Lőrincz István

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 6

 

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 6

Text.” A mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív hústábláira.”(2Kor.3,2-3)

         Különös kijelentés ez, hogy a korintusi testvérek Krisztus levelei, az apostoli szolgálat által írattak, nem tintával, hanem Isten Szentlelkével. Mit akar Pál ezzel mondani? És mi ezzel a célja? Meg akarja őket rémíteni, vagy boldoggá akarja tenni őket? Ezt Pál olyan emberekről írja, amilyenek mi is vagyunk. Mi tehát Krisztus levelei vagyunk, vegyük ezt komolyan.

         Az ember számára fontos kérdés, hogy ki is ő valójában, nos erre a kérdésre itt egy különös választ kapunk. Ha most épp ezzel a kérdéssel küszködünk, akkor halljuk meg a választ: te Krisztus levele vagy! A levél által mi mindg közölni akarunk valamit, információkat szolgáltatunk. Nos, itt az áll, hogy Krisztus általunk valamit közölni akar ezzel a világgal. Ez egy nagyszerű kijelentés, de ugyanakkor félelmetes is. Fel kell tennem magamnak a kérdést: vajon az vagyok-e valójában? Úgy néz ki az életem, hogy azt Krisztus levelének lehet nevezni? Ha valaki olvassa ezt a levelet, ami én magam vagyok, vajon mit betűz ki belőle? Látszik-e rajtam, hogy Krisztus műhelyéből kerültem ki, jó reklámja vagyok annak a „cégnek“ amely „legyártott“? Hisz mostanság minden terméken  pontosan fel kell tüntetni a cég nevét, címét, internetes honlapját, telefonszámát, hogy adott esetben reklamálni lehessen, vagy végső esetben a rossz terméket vissza lehessen küldeni a gyártó céghez. Vajon én nem olyan „termék“ vagyok, akit vissza kell küldeni?

         A csodálatos az, hogy jóllehet Isten jól tudja, hogy mi kik és milyenek vagyunk, mégis azt meri itt írni rólunk, hogy mi Krisztus levelei vagyunk. A mi Teremtőnk itt nem csak szóban, hanem írásban is garanciát vállal értünk. Isten itt két dolgot nyílvánit ki rólunk. Először is azt, hogy ő teremtett minket, mi az ő alkotása vagyunk, másodszor pedig aazt, hogy nekünk ennek megfelelően kell élnünk.Az Ószövetség legveretesebb szavai: én az Úr vagyok, a te Istened, de ezek után következnek a parancsolatok.

         Pál egy másik levelében szól egy olyan írásról is ami ellenünk szól. Mennyi minden van erre felírva, a mi bűneink egész sora. De Pál azt mondja, hogy ezt az írást Jézus megsemmisítette, szétszaggatta, keresztfára szegezte. A kereszten egy csere történt, a halálos ítéletből az élet levele lett. Krisztus ott a kereszten egy egészen más levelet írt, mégpedig az ő drága vérével. Ez a levél minket alkalmasakká tesz, hogy az új szövetség szolgái legyünk, mert a törvény most már nem kőtáblákra, hanem a szivünk hústáblájára van felírva.

         De feltehetjük a kérdést: mi áll ezen kijelentés mögött? Tudjuk, hogy Pál mindig olyan dolgokra utal, amik a gyülekezetben megtörténtek. Ez a kijelentés nem a légüres térben hangzott el, hanem a korintusi gyülekezethez szól egy konkrét helyzetben. Tudjuk azt, hogy ebben a gyülekezetben volt egy olyan csoport, amelyik enyhén szólva nem kedvelte Pált, kétségbe vonták apostoli tekintélyét is. Ők azt állították, hogy Pál egy hamis apostol. Tudjuk, hogy abban az időben rengeteg ilyen volt. Vándorprédikátorok, utcai filozófusok járták a városokat és próbálták eladni tanításukat. Ezek óriási veszélyt jelentettek a fiatal gyülekezetek számára s intézkedéseket kellett hozni. Egy ilyen intézkedés volt, hogy egy újonnan érkező próféta, igehirdető fel kellett mutasson legalább egy ajánlólevelet, amit egy ismert apostol írt alá egy gyülekezet nevében.

         Ő ilyen összefüggésben teszi fel a kérdést, hogy szüksége van-e neki  ilyen ajánlólevélre? Kell-e ő bizonyítsa, hogy nem hamis apostol? Nos, erre a támadásra Pál nyugalommal válaszol . Azt mondja, hogy valóban lehetnek olyan emberek, akiknek ajánlólevélre van szükségük, de erre neki nincs szüksége. Miért? Hát azért, mert maga a korintusi gyülekezet s annak a tagjai az élő ajánlólevelek. Ez a gyülekezet Pál nélkül nem létezne, ő alapította ezt a gyülekezetet. Ő ezzel nem dicsekszik, hisz maga is csodálkozik azon, hogy Isten őt alkalmassá tette arra, hogy gyülekezetet alapítson. Az, hogy Korintusban gyülekezet van, az a kegyelem csodája.Tudjuk azt, hogy Korintus az ókor egyik legzüllöttebb, legromlottabb városa volt. Volt itt alkoholizmus, babonaság, paráznaság, bálványimádás. Ez a város az Újszövetség Sodomája volt. De Krisztusnak tetszett Pál szolgálata által ebben a városban gyülekezetet alapítani.

         De hagyjuk most Pált és Korintust. Hogy áll nálunk a helyzet? Mi van a mi alkalmasságunkkal, a mi szolgálatunkkal? Mi nem vagyunk apostolok, hisz Pál magáról mondja, hogy az apostolok között ő az utolsó. De ma is vannak igehirdetők, tanítók, presbiterek, gyülekezeti tagok, akiket Isten kiválasztott és elhívott az ő szolgálatára. Mi hogyan és milyen hatalommal végezzük a szolgálatunkat? Mi milyen ajánlólevéllel rendelkezünk?

         Erre azt válaszolhatjuk, hogy először is ott van a keresztelési emléklapunk, hogy meg vagyunk keresztelve, aztán a konfirmációi is. Van közülünk olyan, aki végzett különböző keresztyén tanfolyamot, bibliaiskolát, teológiát. De ezek mind emberek által kiállított igazolások. De van-e nekünk isteni elhívásunk és felhatalmazásunk? Jöhet valaki és azt mondhatjaa: te hamis igehirdető, hamis bizonyságtevő vagy, mit mondhatunk erre? Csak egyet, hogy nekünk egyetlen ajánlásunk van, egyetlen garancialevelünk és ez Isten Szentlelke. Mivel tetszett a Szentléleknek minket elhívni és alkalmassá tenni az igehirdetői, bizonyságtevői szolgálatra, akkor ezért áldott legyen az ő nagy neve! A Szentlélek ereje és munkája elég nekünk, másra nincs szükségünk.

         Nem vetjük meg a keresztelési, konfirmációi, teológiai emléklapjainkat sem, azokra is szükség van, mert az egyház ebben a világban intézményként is működik, amiben rend és fegyelem kell legyen. De ez embereknek szól, emberek ellenőrzik, hitelesítik, írják alá ezeket. A mi számunkra a legfontosabb Isten Szentlelke és annak bennünk elvégzett áldott munkája. Ezért mi ebben az új évben se kell mást tennünk, mint hogy buzgón imádkozzunk a Szentlélek ajándékáért, hogy mi is betöltessünk annak erejével. Mert ebben az évben is rengeteg szolgálat vár reánk. Sok olyan ember van, akit mi kell megszólítsunk, mi kell velük az evangélium üzenetét megértessük. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi alkalmas vagy pedig haszontalan szolgák leszünk ebben az esztendőben. Legyünk olyan levelek, amik Krisztusról szólnak, amikben Krisztust lehet meglátni. A Bibliát már nagyon sok ember nem olvassa, nem tanulmányozza, de a mi életünk nyitott könyv az emberek előtt. Legyen hát szent küldetés számunkra ebben az új évben Krisztus olvasható levelének lenni.

Javasolt cím:Krisztus levele vagy?                                                     Lőrincz István

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 5

 

Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről

Text.”Mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem tisztán, mintegy Istenből szólunk Isten előtt, Krisztusban.”(2Kor.2,17)

            Különös ige ez: mi nem nyerészkedünk, pontosabban fordítva, mi nem kereskedünk Isten igéjével. Mit jelentsen ez? A keresztyén embernek nem szabad kereskedni? Zárjuk be az üzleteket?Márpedig rengeteg keresztyén ember él kereskedelemből, ezzel keresi meg kenyerét. Nyilván, nem erről van szó, legyen áldás minden becsületes kereskedőn. Itt az apostol valami egészen mást akar mondani: az igével való bánásmód egészen más, mint a ruhával, cipővel, élelmiszerrel, bútorral való kereskedés. Ami a kereskedőnél erény és ügyesség, az az igehirdetőnél veszély lehet. A jó kereskedő ugyanis a  vásárlóihoz, a kuncsaftjaihoz kell igazodjon, úgy kell árat szabjon, hogy az neki is, meg a vásárlónak is jó legyen. Az egész kereskedelem erre épül.

            De az ige hirdetője nem teheti ezt. Ő nem azt kell mondja, amit a hallgató kíván, sőt nagyon sokszor olyat kell mondjon, ami egyenesen a hallgató nemtetszésére van.  Az igehirdető nem a hallgatóság szája íze szerint kell beszéljen. Ez lenne az ige meghamisítása, az igével való nyerészkedés, amiről itt Pál beszél. De akkor mit tegyen? Tisztán kell szóljon, mintegy Istenből, Isten előtt, Krisztusban, mondja az apostol.. Azt kell szólja, amit az ő megbízója vár el tőle. Isten előtt kell szóljon, mert neki tartozik felelősséggel és nem a hallgatóságnak. Nem a maga, hanem a Krisztus álláspontját kell védelmezze. Ő nem a hallgatók, hanem Isten szolgája, ahogy a régiek latinul mondták: verbi Divini minister. Ésaiás is beszél erről, amikor azt mondja: a ti gondolataitok nem az én gondolataim.

Isten igéjének pedig az a jellemzője, hogy egészen más, mint ez a világ. Nem e világból való. Ezért ez a világ Isten igéjét mindig idegen testként fogja érzékelni. Zavarja őt Isten szava, aki ige szerint kezd el élni, az szintén idegen test lesz környezetében. Amikor az ige testté lett, nem fogadták be még az övéi sem, pedig közéjük jött. A testté lett igének végül csak az ég és föld között, a kereszten jutott hely. Az ige idegen ebben a világban és mindvégig az is fog maradni.

            Karl Jaspers filozófus a múlt században felteszi a kérdést: mi segíthet még egyáltalán a szakadék szélére sodródott emberiségen? S a végén ez a filozófus, aki nem vallotta magát keresztyénnek, arra a következtetésre jut, hogy a Biblia segíthetne az emberiségen, de csak akkor, ha azt halálosan komolyan venné, ha azt nem próbálná a világhoz igazítani. Mert az egyház tragédiája abban van, ha meghamisítja az igét, ha nyerészkedik, ha bótol vele, megpróbálja a kliens kívánságaihoz igazítani. A templomok mindig akkor ürültek ki, amikor az ige helyett valami mást prédikáltak.

Persze, nem könnyű dolog az igével való nyerészkedés veszélyét elkerülni. Pál itt elmeséli, hogyan jutott ő a korintusi mozgalmas események után Troászba. Korintusban sokan ellene fordultak, mondván hogy ő nem alkalmas az ige hirdetésére. Tituszt küldte oda és várja, hogy miként alakulnak ott az események.

            Ekkor valami különös dolog történt, ami az írásmagyarázókat is meglepi. Pál, ahelyett hogy részletezné a helyzetet, egyszerre csak ujjongásban tör ki és azt mondja:Hála legyen az Istennek, aki aki mindenkor diadalra vezet, és az ő ismeretének jó illatát minden helyen megjelenti általunk. Szó szerint fordítva így van: szüntelen diadalmenetben hordoz Itt az a kép jelenik meg, amikor az ókorban a győztes hadvezérek a leigázott katonák élén diadalmasan vonultak végig az országon. Ez a győztes hadvezér nem Pál, hanem maga Jézus Krisztus .Az ő hatalmas keze leegyőzte a dühtől lihegő Saulust és most végigvezeti országokon és városokon, hogy mindenütt dicsőítse az Úr nevét. Hirdeti Krisztus győzelmét, ami végleges és visszavonhatatlan.

            Ebben a diadalmenetben nem csak Pál lehet ott, hanem ott vannak munkatársai is, ott vannak vele a gyülekezetek, ott vannak mindazok, akik hisznek Krisztusban, és most Pál minket hív, hogy csatlakozzunk ehhez a menethez. Nem mi vagyunk a hősök, nem mi vagyunk a győztesek, ha magunkra nézünk sokkal inkább vert sereghez hasonlítunk, de ne magunkra nézzünk, hanem a nagy Győztesre, Krisztusra.

            Van itt egy nagy gond és kérdés. Mert az rendben van, hogy Pál hisz, a munkatársai is hisznek, a gyülekezetek is hisznek, de mi lesz azokkal, akik még nem hisznek, akik nem is akarnak csatlakozni ehhez a menethez? Pál nincs kétségbe esve ezek miatt sem, hanem egy másik merész kijelentést tesz. Krisztus az ő jó illatját mindenütt megjelenti mi általunk.. Az illat tulajdonsága pedig az, hogy terjed. Ha elmegyünk a kombinát mellett érezzük az ammónia orrfacsaró illatát.

Igen, Krisztusból is árad egy illat. Ez az illat mindenhova elhat. Nincs olyan hely, amit el lehetne zárni Krisztus jó illatja elől. Ezt az Illatot most Krisztus mi általunk akarja terjeszteni. Mert ahogy egy csomagolópapíron érződik, hogy mi volt belé csomagolva, úgy rajtunk is érződik, hogy bennünk van-e Krisztus? A nagy kérdés, hogy rólunk mit éreznek meg az emberek?Megérzik-e rajtunk Krisztus jó illatát. Lesznek olyanok, akik ezt érezve megkívánják Krisztust, hinni és üdvözülni fognak, de olyanok is lesznek, akik befogják orrukat, elzárkóznak Krisztus elől és el fognak veszni. Az egyiknél élet illata lesz az életre, a másiknál halál illata a halálra.

            Máshol így fogalmaz: az evangélium botránkozás és bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, életnek beszéde. Az, hogy ez miért van így, hogy az egyes lelkekben ez hogyan megy végbe, ez titok, ebbe ne is akarjunk beletekinteni, nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy Krisztus jó illatja legyünk, hogy ott szaladjunk ebben a csodálatos diadalmenetben és hívogassunk másokat is ebbe a mentbe. Ne siránkozzunk azon sem, hogy egyre kevesebben vannak a mentben, hanem egyszerűen menjünk előre, terjesszük a Krisztus jó illatát a családban, a gyülekezetben, a munkahelyünkön, az utcán. A többit bízzuk Krisztusra, az ügy az övé.

            Most itt jönnek az áldott ünnepek, ne csak üres szavakat, jókívánságokat mondjunk, hanem mindenkit hívogassunk Krisztushoz, az ő diadalmenetébe.

Javasolt cím:Krisztus diadalmenetében                                 Lőrincz István

Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 4

 Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről 4

Text. „Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam az ti értetek volt a Krisztus színe előtt.’ (2 Kor.2,10)

            Miután hallottuk, hogy Isten a minden irgalmasságnak és vigasztalásnak az Istene, miután hallottuk, hogy ő hű, most azt halljuk, hogy ő a megbocsátás Istene is. Mert ennek a résznek a témája a bocsánat. De ez nem egy akármilyen, hanem egy Krisztusért, az ő nevében való megbocsátás.

            Korintusban történt valami, egy emberi dolog, amiben mindenki részes volt, akár aktív, akár passzív módon. Az történt, hogy egyik ember megsértette a másikat. Azt is tudjuk, hogy enbben a gyülekezetben voltak Pálnak is ellenfelei, de itt egy olyan valakiről van szó, aki nagyon durva módon megsértette Pál apostolt az ő bűnével. Az írásmagyarázók szerint vagy a jeruzsálemi gyülekezet számára összegyűjtött pénzzel való visszaélés, vagy egy súlyos erkölcsi bűn lehetett. De még arra is gondolnak, hogy valaki kétségbe vonta a damaszkuszi úton történtek igazságát, Pál apostoli tekintélyét. Sajnos pontosan nem tudjuk, hogy miről is volt szó, de az kétségtelen,,hogy a sértés komoly volt és ezáltal Pál egész munkája, becsülete forgott kockán. Az illető nevét se tudjuk, Pál ezt bölcsen nem akarja nyilvánossá tenni. Csak így mondja: aki megszomorított.

            De nem is fontos tudni ennek az embernek a nevét, sem azt, hogy mi is volt a sértés, sokkal fontosabb az, hogy ha ma vagy holnap velünk történik valami ehhez hasonló, hogyan fogunk mi keresztyénként viselkedni. Mert mi most Pál apostoltól ezt tanulhatjuk meg. Hogyan viszonyul Pál ehhez a helyzethez, hogyan viselkedik ebben  kényes élethelyzetben? Pál most halálosan megsértődhetne s azt mondhatná: most engem úgy megsértettél, hogy én nem tudok neked megbocsátani. Ebben az esetben egy életen át hurcolná magával ezt a keserűséget. De Pál nem akarja ezt az utat járni, ő az örömnek és a hálának az útját járja.

            Mi is ezen az úton kell járjunk és ennek az útnak a felirata: szabad megbocsátani. Persze, lenne még egy harmadik lehetőség is: a megvetés. Az, hogy Pál ezt az embert levegőnek nézze, hogy számba se vegye, egyszerűen elengedje a hallottakat a füle mellett. Hogy ezt a sértést úgy rázza le magáról, mint a ruca a vizet, amikor kilép a tóból. De Pál nem egy érzéketlen ember, neki is nagyon fájt, ami történt, könnyekről, könnyhullatásról beszél. Nem szégyelli bevallani, hogy őt ez a dolog nagyon megviselte, neki sincs kőből a szíve s drótból az idegszálai. Ezért ez az út se járható számára, s így marad az egyetlen járható út. A megbocsátás.

            Pál apostol a gyülekezettől ennek az embernek a megbüntetését kéri. Ez egy kicsit meghökkent minket. De a bűnt néven kell nevezni, nem lehet csak úgy leplet borítani az egészre. A keresztyén ember nem lenne az, ha nem küzdene szenvedélyesen a bűn ellen. Az egész Szentírásban azt látjuk, hogy Isten emberei szent haraggal fordulnak a bűn ellen. Azért kell megfegyelmezni ezt az embert, mert bűnével nem csak egy embert, hanem az egész gyülekezetet megszomorította és megsértette. A gyülekezet egy test, ha az egyik tag szenved, vele eegyütt szenved a többi tag is.. Az illető bűnt elkövető ember kell lássa, hogy ő nem csak egy embert, hanem Krisztust és az ő gyülekezetét bántotta meg. Egy olyan gyülekezet, ahol a Szentlélek munkálkodik tud fegyelmezni és büntetni. A szent fegyelem is Isten ajándéka, nem mi találtuk ki.

Az is nehéz kérdés, hogy ilyen esetben mi legyen a büntetés, Pál erről is rendelkezik s azt mondja, hogy ebben is vigyázni kell a mértéktartásra, hisz Isten is megbüntet, de ezt kegyelmesen és mértékkel teszi. De a különös, hogy arra is felszólítja a gyülekezetet, hogy ha az illető megbánja bűnét, akkor bocsássanak meg neki és vigasztalják meg. Fel kell pontosan ismerni, hogy meddig tart a büntetés és hol kezdődik a megbocsátás és vigasztalás. Mert a keresztyén ember számára nem a büntetésé, hanem a megbocsátásé az utolsó szó.

De miért kell megbocsátani? Először is azért, mert a büntetés önmagában senkit sem javít meg, hanem sokszor még rosszabbá teszi az embert. Börtönszolgálatom 27 éve alatt volt időm ezt megtapasztalni. Másodszor, ha valaki elvész, ha valaki megmarad a bűnben, az veszteség a gyülekezet számára. A gyülekezet a Sátán szemében a legnagyobb szálka ezen a világon. Legyőzni a gyülekezetet sohasem fogja, mert azon a pokol kapui sem vehetnek diadalmat, de sebezni, gyengíteni, arra igenis képes.

            De a döntő szempont a megbocsátásban Krisztus, érte, az ő nevében kell és lehet megbocsátani. A Sátán tönkre akar tenni, Krisztus meg akar menteni. Pál tudja, hogy ő is úgy lett Isten gyermeke, hogy Krisztus könyörült rajta, megbocsátott neki. Ő is büntetést és halált érdemelt, de mégis bocsánatot s új életet kapott. Közeleg az a nap, amikor mindnyájan oda kell állnunk Krisztus elé. S ekkor nagyon fontos lesz, hogy minket semmi se válasszon el se Krisztustól, se egymástól. Márpedig ha nem bocsátunk meg, ez mind Krisztustól, mind egymástól elválaszt minket.

            Ezért nagyon fontos, hogy minden haragot űzzünk ki a szívünkből. Ahogy minden héten kitesszük a szemetet a házunk elé, hogy azt a kukás autó elvigye, úgy dobjunk ki minden haragot és keserűséget a szívünkből, hogy vigye, mossa el azt a Krisztus vére. Talán hallottuk már, hogy a prérin borzalmas tüzek vannak. Ebben az emberek úgy tudnak megmenekülni, hogy egy bizonyos területet körbe ásnak, s ott a füvet felégetik, még mielőtt a tűzvész jönne. Amikor a tűz jön, akkor beállnak a leégetett területre, mert ott a tűznek már nincs mit felégetni. Így égessünk ki minden haragot neheztelést a szívünkből, hogy az utolsó ítélet tüze már ne találjon semmi égetni valót.

             A bocsánat azonban nem csak a mi személyes üdvösségünk érdekében van,, hanem Isten országa ügyéért is. Istennek nem csak a mi személyes életünkkel van célja, hanem a gyülekezetével, a népével is. Krisztus az ő nagy harcát ebben a világban a gyülekezet által vívja, s ennek fontos része a bocsánat.. A mi személyes bocsánatunk, megbocsátásunk is ennek a szerves része. Egyetlen bocsánattal Isten országa már egy lépéssel előbbre jutott s egykor el fog jutni a célba is.

Javasolt cím: Miért kell megbocsátani?                         L