Édesapám köszöntője

 

Újévi köszöntő 1968 január 1-én Magyarókerekén

Lelkészi Jelentés versbe foglalva

Néhai id. Lőrincz János

Pennánk mától fogva nem ír hatvanhetet,

Mert egy év felettünk ismét elsietett.

Elsodorta a szél búját és örömét,

A szíveknek mélyén hagyta az emlékét.

Megkondult a harang összegyűjtött minket

Hadd áldjuk megtartó, édes Istenünket.

Ki, mint őseinket, minket is megtartott,

Búban vagy örömben új évre juttatott.

Itt állunk ezerkilencszázhatvannyolc küszöbén,

Szívünkben még él a hit , szeretet, remény.

Sok száz éve szól itt a harang s az ének,

Isten nem engedte vesztét híveinek.

Megtartott bennünket itt a Kőhegy alatt,

El sokan szóródtak, de még itt is maradt

Egy maroknyi sereg, ki hitét szereti,

S élő reménységét csak Istenbe veti.

Íme Ő bennünket szégyenben nem hagyott,

Pár év óta ugyan előre juttatott.

Adott belénk hitet és egy akaratot,

Hozzunk egyházunkért szíves áldozatot.

Ha kevesen vagyunk az még nem jelenti,

Hogy nekünk kell ezért utolsóknak lenni.

Megsegíti Isten, ki nem hagyja magát,

Íme erősebbek is vehetnek példát.

Mit tud Isten tenni, ha van odaadás.

Előtte nem számít kevés vagy sokaság.

Áldott legyen neve, van mért hálát adnunk,

Felépült, elkészült az új papilakunk!

Benne lakik abban egy boldog kis család,

Mely Krisztust hirdeti s a népért mond imát.

Nem kell pironkodva felfelé tekintenünk,

A papilak felé s szemünket lesütnünk,

Apáink is már, ki ennek előtte

Rendre kiköltöztek a temetőkertbe,

Ha visszatérnének, hogy a munkát lássák,

Mit tettek a fiak és mit az unokák

Szívök és keblök az örömtől dagadna,

Ajkukról imádság s dicséret fakadna.

Legyen hálaadás az egek Urának,

Rendelt oszlopokat Ő szent egyházának..

Akik buzgósággal érte fáradjanak,

Hogy a harang s ige el ne némuljanak.

Csak így tovább, derék fiak és unokák!

Eztán se hagyjátok Isten szentegyházát!

Még van tennivaló, meg ne hátráljatok,

Az Isten áldása így marad rajtatok.

Látjuk némely házban van jövő nemzedék,

Két- három, négy gyermek dicséri Istenét.

Szüleik küszködnek, mindent elkövetnek,

Hogy derék híveknek felneveljék őket.

A Benne bízókat Isten nem hagyja el,

Amíg hitetek van, addig nem fogytok el.

De hit van-e ottan, ahol nem kell gyermek?

Hol a jövendővel ugyan nem törődnek.

Vajon kire marad parókia, templom,

Ha gyermekek nélkül csak apadtok folyton?

Magatokat azért embereljétek meg,

Hogy a Kőhegy alól el ne enyésszetek.

Ki terhét felveszi, senki meg ne szólja,

Sőt hű követőkre találjon példája.

Megkondul a harang, hangzik Isten szava,

Sokszor csak néhányan vagyunk a templomban

A többivel mi van, olyan sok a dolga

Vagy lelke elaludt máris a halálra?

Mi még ifjak vagyunk, járják az öregek,

Mi öregek vagyunk s még hozzá betegek.

Nyáron sok a dolog, nagy a hideg télen,

Kifogás mindig van a kezünk ügyében.

Pedig hát nem mindegy járunk-e avagy nem,

Békességet máshol hol adhatna Isten.

Mint e falak között, hol szól Isten szava

S életnek forrása az áldott Biblia.

Őseink is erőt mind csak itt találtak

S azért építették ők eme falakat,

Hogy minket védjenek, legyen lelki hajlék

Nem hogy mi helyettünk hallgassák az igét.

Testvérem ne bízd hát a kemény falakra,

Sem az elhagyatott és üres padokra,

Hogy hallgassák az, mi neked válna jódra,

Ha szomjazó szívvel jönnél a templomba.

Eddig az tartott meg minket sok viharban,

S elvész a nép amely tudomány nélkül van.

Megtartó tudomány az, amit Isten itt ád,

Ne hagyd a templomot s ne hagyd a Bibliát.

A hit hallásból van s megtart az élő hit

Könnyen ne hanyagold az Úr beszédeit.

Kegyelem jele az, amíg Ő szól hozzád:

Nem tudhatod mikor jön el végső órád,

Mikor te zörgetsz majd, hogy ajtót Ő nyisson

Vigyázz, ó vigyázz, hogy el ne utasítson.

Keresd itt országát, míg nem késő , addig

S Ő jóra fordítja életed bajait.

Éhenhalni nem hagy, bűntől megszabadít,

Meggyógyítja szíved s tested nyavajáit.

Megláttatja veled: addig vagy nincstelen

Míg a mennyei kincs szívedben nincs jelen,

De ha van Megtartód és mennyei Atyád,

Akkor adhatsz s adsz is minden napon hálát.

Adjunk hálát most is, hogy még végünk nincsen

Kérjük adjon békét mostani időnkben.

Békét az országban, békét az egyházban

Békét népek között az egész világban.

Szállítsa áldását itt is mindnyájunkra,

A fáradozókra s jó adakozókra.

Akik nem kímélték pénzük s izzadtságuk

Hogy felvirágozzék ősi szentegyházuk.

Áldja meg kegyével a régi gondnokot

Az újat és mind a presbitériumot.

Árassza áldását az ifjú párokra

Már meglevő s eztán jövő családjukra.

Tartsa meg a hitben mind az ifjainkat,

Rendeljen számukra derék élettársat.

Adjon megélhetést nekik itten helyben,

Hogy maradhassanak az ősi fészekben.

Jó előmenetelt adjon gyermekinknek,

Erőt, hosszú éltet mind az öregeknek.

Mert elhányni való közöttünk egy sincsen

Áldjon meg, tartson meg mindenkit az Isten.

Eddig az új évben verset nem mondtam ám,

Lehet ezután se áll majd rá a pennám

Hogy most így szólottam rossz néven ne vegyék

Inkább szívleljék meg annak a velejét.

Hogy rajtunk maradjon az áldás , kegyelem

S az esztendő vége még boldogabb legyen.

S boldog legyen mindaz, hányat rendelt Isten

Mennyit töltenünk kell földi küszködésben.

Tudjuk békés szívvel vinni keresztünket,

Míg Isten leveszi rólunk terheinket

S azt mondja, ki neki szolgált itt igazán

Az én örömömbe térj be én hű szolgám.

Hát meg ne hátráljunk, tartsunk ki a hitbe

Ezerkilencszázhatvannyolcat kezdve.

Élet koronáját végre az nyeri meg,

Ki halálig hűen szolgál Istenének.

Közeledjünk Hozzá s Neki éljünk híven

Hogy Ő megáldhasson, mindörökké. Ámen

Tanulságos igék a Római levélről 20

 

Tanulságos igék a Római levélről 20

 

Text. „Mert a nekem adatott kegyelem által mondom mindenkinek, hogy ne gondoljon senki többet magáról, mint amennyit kell. Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, a nekünk adott kegyelem szerint, különböző ajándékaink vannak.”      ( Róm.12,3.5.6)

 

                        Érdekes, hogy itt most Pál a római gyülekezetet mértékletességre, mértéktartásra hívja. Egy kicsit meglepő ez a mi számunkra, hisz a múlt alkalolommal  megújulásra, áldozatra, teljes átadásra hívta fel őket. Most pedig azt mondja, hogy mindenki csak egy bizonyos mérték szerint cselekedjen. Mit jelentsen az, hogy senki se bölcselkedjék afelett, ahogy kell bölcselkedni, más fordítás szerint: ne gondolja magát senki többnek, amint gondolnia kell, józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint?

            Eddig Pál mintha teljes erejével azon lett volna, hogy a hit tüzét felcsiholja, felgerjessze a római keresztyének szívében, most pedig mintha félne ettől a tűztől és oltásba fog. Erről szó sem lehet. Dehát akkor miről van itt szó, miért beszél így az apostol? Tudjuk, hogy az ókori, poány filozófiában a bölcsesség, bátorság, igazságosság mellett, a negyedik nagy erény a mértékletesség, a kiegyensúlyozottság volt. Vajon most Pál is azt akarja mondani, hogy ez nem csak a pogányokra, hanem a keresztyénekre is érvényes?

            Nem gondolnám. Hisz akkor nem kezdené így ezt a mondatot: mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek. Azt jelenti, hogy amit most mond, azt ő nem mondaná, ha ő kegyelmet nem kapott volna. Itt ő nem általános filozófiát, életbölcsességet tanít, hanem egy sajátos kijelentése van, vagyis a benne levő kegyelemnek egy kijelentését akarja tovább adni. Valami olyasmit akar mondani, tovább adni, ami a Szentlélek kijelentése volt az ő számára. Rögtön meg is jegyzi, hogy itt nem emberi mértékről van szó, hanem az Isten által adott mértékről. Ki-ki annyira bölcselkedjen, amennyire azt a hit mértéke adja neki.

            Talán jó meggondolni azt, hogy Pál a Római levelet Korintusban írja ott pedig nagyon sok baj volt a felettébb bölcselkedőkkel. Talán ilyen hírek érkeztek hozzá Rómából is, ezért az intés: vigyázzatok, hogy a hit mértékét túl ne haladjátok. Nem tudom, hogy mit írna ma Pál nekünk. Attól félek, hogy most épp az ellenkezőjét írná, nem azt, hogy ne haladjuk meg, hanem legalább érjük a hit minimumát, mértékét. Egy olyan egyházi minimalizmus, ígénytelenség vett erőt rajtunk, hogy ha még kevesebb lenne, akkor már egyáltalán semmi se lenne.

            Mert mit jelent ma a hit az embereknek? Mennyire vesszük komolyan azt? Gondolom, hogy Rómában annyi volt a bizonyságtétel, prófétálás, hogy azt már korlátozni kellett. Nálunk, azt hiszem épp a fordítottja van. Van magas és alacsony vérnyomás, mind a kettő nagyon rossz, ártalmas , pont így van ez a lelki életben is. Van rajongás és van nagy lelki közömbösség, ígénytelenség. Azt gondolom, hogy nálunk az alacsony vérnyomással van a baj, nem pedig a magassal.

            Talán nem véletlen az, hogy sokan felsóhajtunk: újra kellene egy Luther, egy Kálvin, újra kellenének lánglelkű igehirdetők, akik felráznák a mai egyházat tespedtségéből, közömbösségéből. Mert mi ezek miatt szenvedünk nagyon.

            Mert olyan jó lenne, ha elkezdenénk gondolkozni a hitnek mértékéről, hogy vjon én, hogy is állok ezzel? De mi is ennek a hitnek a mértéke? Ennek mustármag alakja van. Ez a legkisebb a magok közül, de mégis óriási erő rejlik benne. Óriási dolog, hogy ha valaki hitben él és hitben hal meg. Pál apostol nagyon sokra becsüli a hit erejét. Valaki ezt így mondta, hogy ha valaki hitben vet el egy ágyás hagymát, az nagyobb dolog, mintha hit nélkül rakétát küld a Holdra. Egyetlen mustármygnyi hit, többet ér, mint egy tonna emberi teljesítmény.

            Ez a hit mértéke mindenki számára adott. Ezt nem lehet megvásárolni. A lényeg az, hogy amennyi adatott, azt használjuk is. Nem az a fontos, hogy valaki öt, kettő, vagy csak egy mértéknyit kapott, hanem, hogy azzal sáfárkodjon. Ezért nincs fontosabb kérés, mint amit a tanítványok mondtak: Uram, növeljed a mi hitünket! Hisz a hit csodákat munkál, rejtett és nyilvánvaló csodákat.

            Ehhez az első intéshez kapcsolódik a második, ami arra vonatkozik,hogy a nekünk adott hittel ne maradjunk egyedül, hanem tagolódjunk be a gyülekezetbe. Pál a gyülekezetet Krisztus testének nevezi. Aki Krisztusban hisz, az a Krisztus testének egyik tagja lesz. De nem egyedül, hanem a többiekkel együtt. Aki Krisztusban hisz, az már megszűnt egyedül lenni. A hívő ember beletartozik egy hatalmas családba, az Isten családjába. Ahogy egy családban mindenkinek megvan a maga helye és szerepe, úgy van ez az Isten családjában is. Ez egy sokszínű család. Itt ne tűnik el az ember egy nagy szürke tömegben, mint a méh a kasban, vagy a hangya bolyban. Krisztus mindenkinek feladatot és küldetést ad. A Krisztus családjában senki sincs kegyelmi ajándék nélkül, ez egy csodálatos test, ehhez hasonló nincs ezen a földön.

            A kegyelmi ajándékok közül Pál itt fel is sorol néhányat. Első helyen a prófétálást nevezi meg. Feltesszük a kérdést: hol van ma a prófécia? Azok a próféták, akik az Isten akaratát meg tudják mondani. A prófécia nem csak a jövőben bekövetkező eseményekre vonatkozik, hanem egy , az Isten Lelkétől áthatott beszéd.

            A második helyen a szolgálatot, a diakóniát említi. Tudjuk, hogy a szónak az eredeti jelentése: a poron át. A szolgálat a gyüleekezetben valóban a poron át történik. A harmadik ajándék a tanítás, a teológis, a szent tudomány. Az intés a llkigondozás a következő.

            Pál arra akarja bíztatni a gyülekezetet, hogy használják a kegyelmi ajándékokat. Mert ha valaki nem használja azokat, akkor az elsorvad.

            Ezek után még három ajándékot említ: az adakozás, az előljárás és a könyörület. Az adakozás is a kegyelem munkája, hogy az ember tud adni, de ez alázatban történjen, az előljáró szorgalmatossággal, vagyis buzgósággal tegye azt, amit tesz. Aki pedig könyörül, valószínűleg a beteggondozókra gondol Pál, az vidámsággal tegye. Ez a felhívás a kegyelmi ajándékokkal kapcsolatban, ma különösképpen időszerű.

            Mert ma nagyon sok olyan ember van, aki valami nagyot tud alkotni. De a gyülekezetben nem magányos hősökre van szükség, hanem olyanokra, akik a közösségért tudnak dolgozni. Mert ma a világnak jó közösségekre van szüksége. Látjuk azt, hogy most már ezt belátták a népek vezetői is, ők is úniót, közösséget akarnak létrehozni. De mi tudjuk, hogy az egyetlen közösség, ami ennek a földnek áldást fog adni, az a gyülekezet, a Krisztus teste.

            Ezért nincs ma fontosdabb dolog, mint hogy mindenki munkálkodjon a hitnek neki adott mértéke szerint a gyülekezetben. Ebből erő áradhat. Ha van egy ilyen közösség, amely összegyűl a templomban, ha van egy ilyen közösség, amely így indul el a napi munkájára, akkor az kimondhatatlan áldás világ számára. Bárcsak lehetnénk mi is ilyen közösséggé, ebben az új évben is!

Javasolt cím Hitben munkálkodni                                        Lőrincz István

Igehirdetési sorozat Bőjtfő nagyhetére Kereszt felé vezető nyomok 4

Igehirdetési sorozat 2022 

Bőjtfő nagyhetére Kereszt felé vezető nyomok IV.  

1 Nap A menedékvárosok Text. 4Móz.35,12 

Folytatjuk a 3 évvel ezelőtt elkezdett igehirdetési sorozatunkat, melynek címe: Kereszt felé vezető nyomok. Már 3 éve olyan ószövetségi igéket vizsgálunk meg, amik mind előre mutatnak Jézus szenvedésére és arra a szabadításra, amit ő értünk elvégzett. Az utolsó ige az érckígyóról szólt, amiről Jézus is beszélt a Nikodémussal való társalgásában. A mai napon a menedékvárosokról fogunk hallani, amik arra szolgáltak, hogy a vétlen gyilkosságot elkövető emberek oda menekülhessenek a vérbosszúló elől. A mai estén ezzel kapcsolatosan három kérdést fogalmazunk meg, amire megpróbálunk választ is adni. Hova menekülsz? Képzeljünk el egy olyan embert, aki szalad a vérbosszú elől és megkérdezi tőle valaki: hova menekülsz? Ő előre mutat Síkem városára és azt mondja: oda menekülök, hisz az egy menedékváros. Mi volt a menedékváros? Ahogy már mondtam, ebben az időben a népek gyakorolták a vérbosszú szokását. Ha valakit megöltek, annak a legközelebbi rokona fel volt hatalmazva arra, hogy a gyilkost megölje. Isten az ő népe életében ebben egy korlátot helyezett el. Azt a parancsot adta, hogy ha bevonulnak Kánaán földjére, akkor ú.n. menedékvárosokat kell létesíteniük. Ha valaki véletlenül, pl. egy munkabalesetben ölt meg valakit, ha a fejsze foka leesett a nyeléről és az megölte a másik embert, ez különben egy bibliai példa, akkor a vétlen gyilkos a menedékvárosba futhatott és ott biztonságban élhetett. Addig üldözhették, de ha már a város kapuján belül volt, ott már teljes biztonságban érezhette magát. Ezt persze mi úgy olvassuk, hogy nekünk ehhez a rendelkezéshez semmi közünk sincs. Hiszen ma már egészen más helyzet van, bíróságok vannak, akik minden ilyen esetben döntenek. De azért ez nem így van, hisz mi ha nem is gyilkoltunk, de sok bűnt követtünk el. És a nyomukban ott van Isten törvénye. Igen, én vétkeztem és Isten haragja van rajtam. Hova meneküljek ilyenkor? Mert a a törvény, az Isten haragja utolér és halálra ítél engem. És ebben a pillanatban evangélium, örömüzenet lehet számomra a menedékvárosokról szóló ige. Számunkra ez a menedékváros nem más mint Jézus Krisztus golgotai keresztje. Ez a bűnösök menedékvárosa, és ez a menedék mindenki számára elérhető. Senki sincs, aki oda nem menekülhetne. A második kérdés: miért menekülsz? A válasz egyszerű, azért mert vétkeztem. Igen, ezt a legnehezebb beismerni. De ezt mégis a legjobb dolog megvallani, mert akkor jöhet a gyógyulás. A régiek sokkal komolyabban vették ezt. A reformáció idején íródott olyan könyv, ami azt mutatta be, hogy miként kell életünket a Tízparancsolat alapján megvizsgálni és meglátni, hogy mennyit vétkeztünk. Ez az ember a maga bűnéért menekült a városba, nem mások bűneiért. Az, hogy mit tettek mások, őt az nem érdekelte. Mi mindig szívesebben foglalkozunk a mások bűnével, amint a magunkéval. Aki már látja a saját maga bűnét, az nem foglalkozik a másokéval. Ő tudja: én vétkeztem, én vagyok halálra ítélve, nekem kell szabadulást keresni. Az ilyen ember siet a kereszthez. Nincs vesztegetni való ideje. Nem búcsúzott el szeretteitől, nem öltözött át, mert az élete mentése legsürgősebb feladata volt. Bárcsak így tudnánk futni az Úr Jézus Krisztus golgotai keresztjéhez, hogy ott bűnbocsánatot nyerjünk. Mert ki tudja, lehet hogy holnap már késő lesz. Ne lepjen meg a halál úgy, hogy előtte nem álltunk meg Jézus Krisztus keresztjénél és nem raktuk le bűneinket. Ki véd meg a menedékvárosban? Ha megkérdezzük emberünket, hogy ki fog téged itt megvédeni, hisz a város körül nincs magas fal, nincsenek őrzött helyek? Akkor emberünk erre azt fogja válaszolni: hát az őriz engem, hogy Isten ezt megígérte, így rendelte el. A Golgotát Isten rendelte, ajándékozta mindnyájunk számára és ígérte, hogy aki hittel feltekint a Jézus Krisztus keresztjére, az ne vesszen el, hanem örök élete legyen. Ő rendelte, hogy Jézus Krisztus halála engesztelő áldozat legyen a mi bűneinkért. Akárhány vérbosszúló is üldözte emberünket, miután a városba bejutott, semmit sem árthattak azok neki. Minket is üldöz Isten törvénye, hogy azok ellen vétettem, aztán az Isten méltó haragja, a Sátán is vádol keményen, meg a lelkiismeretem is. De Jézus Krisztus keresztje, az én menedékvárosom, ahol életben és halálban biztonságban vagyok. Áldott legyen ezért az Úr.  

2 Nap A gilgáli emlékmű Text. Józs.4,20 

Az emlékművek nálunk nagy becsben állnak. De az idők változnak. A történelem során nem kevés olyan volt, hogy valakik hatalmas szobrot állítottak, majd ledöntötték ezeket, mint gazemberek szobrát, gondoljunk itt a Sztálin szobrokra. Érdekes, hogy a Bibliában is vannak emlékművek s a mai napon egy ilyennel foglalkozunk. Azért foglalkozunk ezzel ebben a sorozatban, mert ez az emlékmű a Jézus Krisztus golgotai keresztjének az előképe valamiképpen. Lássuk, hogy mire mutat ez az emlékmű ott a Jordán partján. Isten döntéséről tesz bizonyságot. Isten népe 40 évi pusztai vándorlás után ott állt a Jordán partján. A folyó túloldalán már látták az ígéret földjét. De hogy jussanak át ezen a folyón? Hisz úszni csak nagyon kevesen tudtak, és hogy vigyék át az asszonyokat, gyermekeket, állataikat s azt a sok mindent, amit magukkal hoztak? De az élő Isten most is ott volt velük, ő utat teremt ott, ahol emberileg lehetetlen az átkelés. De vajon fog-e Isten segíteni? Hisz Izrael ebben a 40 esztendőben nem a legjobban viselkedett. Mennyi engedetlenség, zúgolódás, bálványozás volt mögöttük. Hányszor kellett Isten mondja: haragra ingereltek engem. Ezek az emberek nem érdemelték meg, hogy Isten segítsen rajtuk. De nem így van ez velünk is? Mi vajon megérdemeljük, hogy Isten segítsen rajtunk? Hisz hányszor lázadtunk mi is, engedetlenekedtünk, bálványoztunk dolgokat. De Isten mégis segített. A nép ott állt a Jordán partján, Isten pedig azt parancsolta, hogy a papok a frígyládával a vállukon lépjenek be a Jordán vizébe. És ekkor csoda történik, a víz kezd visszahúzódni. Isten karja visszatartja a vizet. És a nép a papok nyomában szépen átkel a folyón. Miután átvonulnak, Józsúé azt parancsolja, hogy a folyó partján kőből állítsanak fel egy emlékművet. Mit hirdet ez az emlékmű? Hát azt, hogy Isten mellettünk döntött. Bűneink ellenére döntött mellettünk. Annak ellenére, hogy bűneinkkel megbántottuk és megharagítottuk Istent. Döntött mellettünk minden mi érdemünk nélkül. Egyedül ingyen kegyelméért cselekedett így velünk. A mi számunkra nagy öröm, hogy hogy nekünk is van egy ilyen emlékművünk és ez nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Ez az emlékmű azt üzeni nekünk: Isten döntött melletted, igent mondott rád. Ez nem kellene hidegen hagyjon minket Ezen üzenet meghallása, megértése után nem kellene ugyanolyanok maradjunk, mint amilyenek eddig voltunk. Mert ha megértettük, hogy Isten döntött mellettünk, akkor nekünk is kell döntetnünk mellette. Ez az emlékmű arról beszél, hogy mi is a túlsó part felé tartunk. Képzeljük el, hogy pár év múlva egy gyermek sétál erre édesapjával, mire a gyermek megkérdezi apját: mi ez az emlékmű? Mire az apja elmeséli: egykor, sok évvel ezelőtt ott álltunk tanácstalanul a folyó partján. Ahol mi álltunk, ott a puszta volt. A túlsó parton volt a virágzó, a tejjel –mézzel folyó Kánaán földje Ahol mi álltunk félelem és nyugtlanság volt, a túlsó parton biztonság, öröm és békesség. Ahol mi álltunk szegénység volt, a túlsó parton gazdagság és bőség. Ó, hogy vágytunk átjutni a túlsó partra, de nem láttunk utat, mégis Isten átvezetett minket, utat készített számunkra a túlsó partra. Igen, ez érvényes ránk is. Mi itt pusztaságban élünk, mi egy reménytelen világba születtünk, s ennek nagy része nyomorúság és szenvedés. A végén pedig vár ránk a sír. A sír után pedig az ítélet, amiben mi nem tudunk megállni. De nem csak ez vár ránk, hanem azokra, akik hisznek az üdvösségben, az örök élet vár. A kérdés, most már csak az: hisszük-é ezt és vágyakozunk arra, hogy mi is átjussunk a túlsó partra, ahol békesség lesz, ahol megnyerjük az örök élet koszorúját? Isten elkészítette számunkra az utat a túlsó partra és ez nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Erről az emlékműről beszélni kellett. Józsúé elmondta a népnek, hogy ha majd fiaik megkérdezik, hogy mit jelentenek ezek a kövek, akkor el kell mondják, hogy ezek arra emlékeztetnek, hogy az egész nép száraz lábbal kelt át a Jordánon. Mi el kell mondjuk, hogy mit jelent számunkra Jézus Krisztus keresztje, hogy az vezet át minket a halál örvénylő folyója felett az örök életre. Ne szégyelljünk erről beszélni, mert az gyávaság lenne. Hát miért is szégyellnénk azt a keresztet, ami megmentett minket? Beszéljünk róla mindenkinek, hogy mások is elinduljanak rajta a túlsó fénylő partra.  

3 Nap Ráháb Text Józs.6 24-25a 

Egy lelkipásztor egy meghívót vitt egy családba egy gyülekezeti alkalomra. Egy fiatalember fogadta, s amikor a lelkipásztor a meghívót átadta, azt mondta a fiatalember: én ezt a nagymamának adom, ez neki való alkalom. Ez a fiatalember meg volt győződve arról, hogy az evangélium csak az idős embereket érdekli, akiknek már nincs sok hátra az életből. Sajnos nagyon sok ember számára az evangélizáció, az igehirdetés egy közömbös dolog lett, amire azt mondják: olyan mint a szentelt víz, se nem árt, se nem használ. Pedig ennek az ellenkezője az igaz, az evangélium a mi megtartatáunkról szól, és a visszautasítása nagyon veszélyes, hisz üdvösségünkbe kerülhet. A mai igehirdetésem címe az lehetne: a megtartás háza. Itt egy elveszett városról hallunk. Ez Jerikó volt, a kánaáni pogány kultusz egyik fő központja. Ebbe a városba egy szép napon két kém érkezik, akik Isten ószövetségi népéhez tartoztak. Mit láttak ezek az emberek? Hát körülbelül azt, amit ma ma egy nagyvárosban látni lehet. Egy gazdag világ, sok üzlettel, nagy ünneplésekkel. De ezek a férfiak tudták, hogy ez egy Isten nélküli város, és ez rettenetes. Mert egy ilyen városban a külső csillogás mögött rengeteg nyomorúság és bűn is van. Ők tudták, hogy erre a városra hamarosan Isten haragja fog lesújtani. Jerikó a mi világunknak hű képe. Ez a világ, mint Jerikó is halad az Isten végső ítélete felé. Csak az emberek ezt nem akarják tudomásul venni. Úgy vannak ma is, mint a Nóé napjaiban, hogy ettek, ittak, adtak vettek, házasodtak és férjhez mentek, egészen addig, amíg Isten be nem csukta a bárka ajtaját és az ítélet el nem következett. Tudjuk-e, hogy egy olyan világban élünk, ami egyszer el fog veszni? Egy napon Józsúé, ez különben Jézus ószövetségi neve, ott állt Jerikó kapui előtt, hogy hajtsa végre rajta az isteni ítéletet. A történetet ismerjük. Miután az egész nép körüljárta a várost, miután a hetedik napon hétszer körüljárták azt, a város falai leomlottak s a város tűzben égett meg. De a fal egy része ép maradt. És ott abban a falrészben emberek laktak és az ablakából vörös fonál lógott ki. A bevonuló emberek tudták, hogy abban a házban lakókat életben kell hagyni, nem szabad bántani őket. Ez a ház előre mutat Jézus Krisztus keresztjére. Amikor Isten rettenetes haragja elkövetkezik erre a világra, akkor nyilvánvaló lesz, hogy csak egyetlen hely van a mi számunkra, ami megtartatást, szabadulást jelent, és ez nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Egy régi magyarázó azt mondja, hogy a vörös fonál Jézus vérét jelenti a mi számunkra. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ez a ház miért maradt meg és az abban lakók miért kíméltettek meg. Amikor a kémeket felismerték, ők egy házba menekültek, a parázna Ráháb házába. De ez a romlott életű asszony egy csodálatos hitvallást tett, ami így hangzott: mi vétkeztünk és megérdemeljük az Isten eljövendő ítéletét. De én meg szeretnék menekülni és szeretnék az Isten népéhez csatlakozni. Utána elrejtette őket, majd kötélen leeresztette őket a falon. A kémek pedig lelkére kötötték, hogy ne felejtsen egy vörös fonalat tenni az ablakba, háza falára. Azt is megmondták, hogy rokonait is gyűjtse majd házába, hogy ők is megmeneküljenek. Ráháb ezt elhitte, megragadta a menekülés lehetőségét, családtagjaival együtt megtartatott az ítéletben. Így lesz ez majd az utolsó ítéletkor is. Nem a hatalmasok, nem a bölcsek, nem a magukat jóknak tartók fognak megmenekülni, hanem azok akik elrejtőznek a megmenekülés házában, a Jézus Krisztus keresztjében. A különös az, hogy nem egy jó, egy tökéletes ember tartatik meg, hanem egy nagyon rossz és bűnös ember: Ráháb, a parázna asszony. Jézus Krisztus keresztje a bűnösöket menti meg, a legnagyobb bűnösöket. Nincs itt benne a Bibliában, de képzeljük el, hogy Ráháb az ítélet előtt járja Jerikó utcáit és hivogatja az embereket a házába. Lehet egyesek azt mondták: még gondolkodunk ezen. És addig gondolkodtak, amíg már túl késő lett. Mások ezt mondták: ez túlzás, mi jó emberek vagyunk, miért vesznénk el? De elvesztek. De Ráháb és családja, akik elhitték ezt, hogy Isten ígérete megáll, hogy az a ház, ahova a vörös fonal ki lesz függesztve, meg fog maradni, meg is maradtak. S így is történt, ez a ház megmaradt az ítéletben. Mi is ezt kell tegyük, amit Ráháb tett s az ítélet előtt tehetett. Hivogatni az embereket a megtartás, a megmenekülés házába, ami számunkra a Jézus Krisztus keresztje. Bárcsak meghallanánk a hívó szót, odamenekülnénk a kereszthez, ahol bűnbocsánat és örök élet vár ránk.  

4 Nap Ákor völgye Text. Józs.7,25-26 

Egy fiatalember eljegyzett magának egy leányzót. Az egyik rokona, aki komoly, hívő ember volt találkozásukkor megkérdezte: tán csak nem a kánániták közül veszel magadnak feleséget? A fiatalember először megdöbbent, de utána mosolygó arccal válaszolt: nem, az én feleségem az Izrael fiai közül való! Ő hisz Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójában. De miért olyan fontos dolog, hogy egy keresztyén fiú keresztyén lányt vegyen feleségül? A keresztyének talán egészségesebbek, mint a többi emberek? Nem! Kevesebb baj, szenvedés van az életükben, mint másoknál? Nem! Kevesebb harcuk, küzdelmük van, mint azoknak, akik nem járnak az Isten útján? Nem, sőt még több a harcuk és kísértésük, mint a többieké. Ha erről egy ószövetségi embert kérdeznénk meg, akkor ő elvezetne minket Ákór völgyébe és ott egy nagy kőhalmot mutatna nekünk. Mire utal ez a kőcsomó, mi ennek az üzenete a mi számunkra? Próbáljuk meg ezt a történetet magunk elé képzelni. Először is ez a kőhalom az elvetetteknek az emlékműve. Izrael népe bevonult Kánaán földjére, elkezdte az ígéret földjének az elfoglalását. Nagy és dicsőséges győzelmek voltak már mögöttük. De ekkor egy nagy visszaesés, visszalépés történt. Egyszer csak egy kis pogány sereg megfutamította őket. Ebben a nyomorúlt helyzetben Józsúé az Urat kérdezte. Az Úr azt válaszolta: ti nem tudtok győzni, hisz átok alatt vagytok. Van közöttetek egy tolvaj, aki elvett azokból a dolgokból, amik az Úrnak voltak szentelve. Utána egy döbbenetes eseménysor következik. Józsúé összehívja a népet s utána sorsvetéssel keresik meg, hogy ki követte el a lopást. Először kijön Júda törzse, utána kijön Zerah nemzetsége, aztán egyre szűkül a kör s végül a sors Ákánra esik. Remegve vallja be a bűnét. Ekkor őt s az egész vagyonát és azokat a dolgokat is, amiket ellopott Ákór völgyébe viszik, ott pedig őt egész családjával együtt megkövezik. Egy hatalmas kőhalom alá kerülnek s ott meghalnak. Ez a kőhalom azt hirdeti, hogy az átok elvétetett s Isten népe fölött felragyog a kegyelem és utána győzelemről győzelemre jutnak. Nos, az a férfi, aki minket oda elvezetett, azt mondja nekünk: látjátok, ez a különbség Isten népe és a pogányok között! A pogányoknál a bűnt nem veszik komolyan, jelentéktelen dolognak tartják. De emiatt az Isten haragja az Isten átka ott marad rajtuk és az életük egyre sötétebb lesz. De az Isten népe fölött ott ragyog a kegyelem Napja. Az átok elvétetetett, ezért lehetünk mi nagyon boldogok. A mi „Ákánunkat” Jézus Krisztusnak hívják. Talán erre valaki felkapja a fejét s azt kérdezi: hogy lehet ezt az elvetemült tolvajt Jézus Krisztushoz hasonlítani? Hogy lehet Jézus Krisztust odaállítani, amellé az Ákán mellé, aki vétkezett és emiatt halálra lett ítélve? Hisz Jézus felett ez hangzott el: ime, az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm. Mégis ezt meg kell tennünk. És amikor ezt megtesszük, megértettük az evangéliumot. Ákánon ott ott volt a bűn, az átok, a bűntetés. De ezt az átkot, bűnt el kellett rendezni. Ákánnak meg kellett halnia. De ez pont így történt Jézus Krisztussal is. A bűn reá vettetett. Csak mégis volt egy óriási különbség kettőjük között. Ákán a maga terhét, bűnét, bűntetését hordozta. De Jézus Krisztus a mi bűneinket, a mi átkunkat, bűntetésünket hordozta el. A próféta majd így ír erről: mindnyájunk bűnét ő reá vetette. A Galata levél pedig így fogalmaz: ő átokká lett értünk. Mindnyájunk bűne és annak bűntetése Jézusra volt helyezve. Őt is kivezették a városon kívülre, őt is megölték, keresztre feszítették. Őt Atyja is el kellett hagyja, így kellett kiáltson: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Igen, Isten őt bűnné tette értünk. Amikor a mi „Ákánunk” Jézus Krisztus meghalt, beteljesedett Zakariás próféta szava:és eltörlöm a föld álnokságait egy napon. (Zal.3,9) Igen, mi ezt meg kell lássuk. Hogy mi bűnösök vagyunk, vétkeztünk, de Jézus magára vette a mi bűneinket. Vajon legalább hálásak vagyunk-e ezért, megköszönjük-e neki ezt a nagy áldozatot? A mi számunkra az Ákor völgye a Golgota. Arról a nagy kőhalomról azt olvassuk, hogy mind e mai napig megvan. Ez egy örökkévaló jellé lett Izraelben, hogy az átok elvétetett és a kegyelem napja felkelt. Ezért ebben a történetben mi Jézus Krisztus keresztjét, annak előképét láthatjuk. A kereszt évezredek óta azért áll, hogy hirdesse: a bűn megbocsáttatott, az átok elvétetett. Sok izraelita édesapa és édesanya kézenfogta gyermekét, elvitte Ákór völgyébe, rámutatott a kőhalomra és ezt mondta: itt vétetett el Izrael bűne, itt fordult el Isten haragja, itt kezdődött el a győzedelmes élet. Mi is lélekben elmehetünk a Golgotára, ami Ákór völgyünkbe, mi bűnösök, akik nagyon jól tudjuk, hogy bűnünk miatt Isten átka kellene ránk nehezedjen. És ott megértjük: az átok, a bűntetés, az ítélet rólam elvétetett. Lehet, hogy vannak közöttünk olyanok, akik bukdácsolnak, egyik vereségből a másikba mennek. Ákór azt jelenti : szomorúság. Ákór völgyében szomorodjunk meg ilyen esetben bűneink miatt és tekintsünk fel az értünk szenvedő Jézusra. Ha ezt megérezzük és megértjük, szomorúságunk örömre fordul. És tovább indulhatunk boldogan és elmehetünk a megváltás erejével és megtapasztalhatjuk, hogy ő minket is győzelemre vezet.  

5 Nap Sámson halála Text. Bírák 16,30b 

A nagy holland festő, Rembrandt sok más monumentális festménye között ott találjuk a Sámson megvakítását ábrázoló festményt is. Egy hatalmas férfit látunk megbilincselve, s a filiszteusok izzó vasat hoznak, s azzal kiégetik a szemét. Milyen elesett, megalázott helyzetben van ez az ember! Szinte nem is gondolunk arra, hogy ez az ember Jézus Krisztus előképe, mégpedig épp szenvedésében és halálában. Miért? Hogyan hal meg ez a hős? Végtelen magányban, elhagyatottságban. Ki is volt Sámson? Isten népe a pogányok elnyomása alatt sóhajtozott, ezek a filiszteusok voltak. Ekkor választotta ki Isten Sámsont, hogy népének szabadítója legyen. Már a születése előtt elválasztotta őt Isten erre a szolgálatra. Őket a Biblia bíráknak, szabadítóknak nevezte. Ebben már benne van Jézus Krisztus neve, aki Szabadítóként érkezett el ebbe a világba. Itt is látjuk, hogy az igazi Szabadító felülről, azaz Istentől jön. Sámson hatalmas tetteket hajtott végre, de volt neki egy gyenge pontja és ezek a nők voltak. Ez lett a veszte is. Látjuk itt, hogy milyen döbbenetes az, hogy ez a hatalmas erejű férfi, akit ezer filiszteus sem tudott legyőzni, egyetlen nő által hogyan győzetik le. Sajnos nem ő volt az egyetlen a Bibliában vagy az egyháztörténelemben, aki ugyanezen az úton járt. A lányt, aki őt a filiszteusok kezére játszotta Delilának hívták. A történetet ismerjük, Sámson nazír volt, ezért haját nem lehettt lenyírni. De Delila elaltatta őt és így a filiszteusok levágták a haját és ezzel Isten ereje is eltávozott tőle. Ekkor a filiszteusok elfogták, megkötözték, kiszúrták a szemét, különös módon épp azt az érzékszervét, ami eddig mindig kísértésbe vitte, s egy malomba vitték, ahol a malomkereket forgatta. Közben kinőtt újra a haja s ezzel visszatért az ereje. Ekkor a filiszteusok Dágon istenük tiszteletére egy nagy ünnepet szerveztek. Az ünnep csúcspontja a nagy poén az volt, hogy elővezették Sámsont, odaállították a templom két hatalmas tartóoszlopa közé és hárfát nyomtak a kezébe, hogy azon játsszon és énekeljen. De Sámson a hárfát elhajította s megragadta a két tartóoszlopot. Összepoppantotta azokat, így a tető leszakadt, önmagát és több ezer filiszteust maga alá temetve. Sámson ott áll teljesen egyedül és őt egy csúfolódó, gúnyolódó tömeg veszi körül. Ebben a képben felsejlik a Megváltónk arca, őt is nevetségessé akarták tenni, erről beszél a töviskoszorú, amit fejére nyomtak. Ott áll teljesen egyedül és körülötte a csúfolódók nagy serege. Ezt már Ésaiás próféta megjövendőlte: körültekintettem, de nem volt segítő, álmélkodtam, de nem volt támaszom. Saját karom segített nekem és haragom támogatott (És.59,16)!. Jézus egyedül halt meg, ezzel is mutatva, hogy mi semmit se tudunk a megváltásunkért tenni. De most térjünk vissza Sámsonhoz. Az ő halála nagy győzelem lett. Ő életének idején is nagy tetteket vitt véghez, de halálával több filiszteust ölt meg, mint addig egész életében. Az ő halála volt a döntő győzelem az ellenség felett, és ebben csodálatos előképe lett Jézusnak. Mert Jézus is nagy dolgokat vitt végbe életében: tanított, betegeket gyógyított, lecsendesítette a tengert, éhezőket elégített meg, halottakat támasztott fel. De a döntő cselekedete mégis csak a halála volt, hisz a kereszten kiálthatta el: elvégeztetett! Ebben nyilvánvaló lett az ő győzelme, hisz 3 nap múlva jött a dicső feltámadás, 50 nap múlva 3000 ember csatlakozik a gyülekezethez, majd a legnagyobb ellenség a tarzusi Saulus is megtér és csatlakozik Isten népéhez. És azután jön azok megszámlálhatatlan serege, akik hittek benne. Még egyszer térjünk vissza Sámsonhoz. Sámson nem egyedül halt meg, hisz ezreket rántott magával a halálba. De így volt ez Jézussal is. Sokakat vitt magával a halálba. De hogy értsük ezt? Gondolom itt a legtöbben a vértanúkra gondolnak, akik meghaltak Jézusért. Nem, ők tiltakoznának ez ellen, hisz azt mondják: Jézus minket az ő életébe vitt. Akkor hogy kell értsük ezt? Hát úgy, hogy Isten számára a mi természetünk, amivel mi megszülettünk utálatos, mivelhogy mi lelki emberek kellene legyünk, de testiek vagyunk. Nekünk meg kell változni.De magunktól nem tudunk megváltozni, Jézus halálának ereje megváltoztathat minket. Jézus Krisztussal együtt együtt a mi ó-emberünk megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett, mondja a Heildelbergi Káté. Pál is azt mondja: Krisztussal együtt megfeszíttettem, ő is oda adta halálba a büszke, farizeusi énjét. Akik Krisztusban vannak, azok megfeszítették a testet kívánságaival együtt. Bárcsak így lenne ez a mi életünkben is.  

6 Nap Micpa Text. 1 Sám.7,7.9 

Amikor felvesszük temetéskor az életrajzi adatokat, gyakran elhangzik: nem járt templomba, de hívő ember volt. Nem járt templomba, de keresztyénként élt. De mit jelent keresztyénként élni? Erre a legtöbben ilyen választ adunk: kerülni a rosszat, emberségesnek lenni, jót cselekedni. De a Biblia nem ezt tanítja, bár ezek az elemek is benne vannak. De a keresztyén élet első sorban: hitben élni. Mert a helyes életfolytatás a helyes hitből származik. A fődolog a hit. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a keresztyén élet hitben való élet. Lássuk tehát, hogy mit jelent hitben élni? Ez az ige egy különös történetből való. Egy olyan időben játszódik, melyben Isten népe elfeledkezett Istenéről. Lépésről-lépésre csúszott lefelé a bűn útján. S a bűn sohasem marad szomorú következmények nélkül. Aki nem akar az Úrnak engedelmeskedni, az a bűn és a világ szolgája lesz. Isten népe a filiszteusok uralma alá kerül. De van egy valaki, aki nem jár ezen az úton. És ez nem más, mint Sámuel próféta. Ő imádságban tusakodik a népért. Húsz év múlva egy fordulat következik be. Isten Lelke munkálkodni kezd a nép szívében és egy belső és külső bűnbánat következik el a nép életében. Azt olvassuk, hogy a nép sírt az Úr előtt. Milyen áldott idők azok, amikor sokan megtérnek. Ezeket hívjuk ébredési időknek, azért imádkozunk, hogy adjon Isten ilyet ma is. Édesanyám részese volt Magyarországon a háború előtt nagy ébredésnek, amikor fiatalok tízezrei tértek meg s fogadták el Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak. Amikor ez megtörténik, Sámuel összegyűjti az egész népet Micpába . Itt egy bűnbánati napot tartanak. Azt gondolnánk, hogy ezek után az Úr megbocsátott nekik, s minden jóra fordult. Nagy félelem fogja el őket. S ez nem véletlen, hisz hirtelen nagy veszélybe kerülnek. Valósággal megsajnáljuk ezeket a veszélyeztetett és fenyegetett embereket. De valahogy nem mindnyájan ebben a helyzetben vagyunk? A hívő ember egészen az Úrhoz akar tartozni. Meglátta bűnösségét, a bálványokat megtagadta és elkezdett az Úrral élni. De épp ekkor nyílik meg a pokol kapuja és a pokol minden erői ránk szabadulnak. Olyan kísértések is jönnek, amik eddig nem voltak vagy a régiek megújult erővel rohamoznak. Elfog az aggodalmaskodás vagy a gondok óriásinak tűnnek. Kétségeink vannak, hogy vajon igaz-e, ami a Bibliában van, vagy depresszió vesz erőt rajtunk, vagy összezavarodunk hitünkben. Igen, a filiszteusok támadnak, a Sátán támad, mert nem akarja, hogy győzedelmes életet éljünk.. Most következik a legcsodálatosabb a történetben. Azaz csak a hitetlen ember számára különös ez. Mert a keresztyének értik Sámuel magatartását és sokat tanulhatunk belőle a hitéletünk számára. Tehát idézzük fel a jelenetet. A nép össze van gyűlve Micpában és ekkor jön a hír: a filiszteusok jönnek ellenünk. Mit tett Sámuel? Félbe kellett volna szakítsa a bűnbánati napot és intézkednie kellett volna a filiszteusok elleni harc érdekében, gondoljunk mi. De Sámuel nem ezt tette, hanem nyugodtan folytatja az elkezdett istentiszteletet. Egy áldozatot mutatnak be az oltáron. Meggyújtják a tüzet. Ekkor újra követ érkezik és jelenti, hogy a filiszteusok már egészen közel vannak. Sámuel ekkor is nyugodta marad. Ő a népet úgymond az áldozat alá helyezi és az Úrhoz kiált. A józan emberi ész erre azt mondja: esztelenség. De az ilyen ember nem tudja, hogy ez milyen áldozat volt. Engesztelő áldozat, ami az Isten és ember közötti megbékélést szolgálta. Sámuel egy szopós bárányt áldozott fel. Nekünk jobb áldozatunk van Jézus Krisztus golgotai kereszten bemutatott áldozata. Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Így kiáltott Keresztelő János. Mi hit által az ő áldozata alá állunk.Mi a megfeszített Megváltóra tekinthetünk, hisz az engesztelés a mi bűneinkért. Ő a mi békességünk s a szív ebben minden zaklatottsága között megnyugszik és békére talál. Ha Istennel békességben, rendben vagyunk, akkor minden más is rendben van az életünkben. Legyen Sámuel példakép a mi számunkra. Az ő szívét is szaggatta a félelem, az ő emberi értelme szerint ő is emberi megoldásokat kereshetett volna, de a Szentlélek nem engedte, hanem ott tartotta az áldozatnál. Ő belekapaszkodott ebbe az áldozatba és minden bizodalmát ebbe helyezte és így tesz minden igazi keresztyén ember is. Tudnunk kell, hogy miként fejeződik be ez a történet. Úgy tudom elképzelni, hogy újabb és újabb követek érkeznek egyre rémísztőbb hírekkel. Most már tenni kell valamit, kiáltják az emberek. Sámuel azonban ott marad az engesztelő áldozatnál és az Úrhoz kiált. Akkor az Úr mennydörgött a filiszteusok felett és azok megfélemlettek. Így mondja el szűkszavúan a Szentírás. De mindig így történik ez kérdezhetnénk.? Igen, mindig így történik ez. A 34-ik zsoltárban azt olvasuk: akik ő reá néznek- mármint a megfeszített Jézus Krisztusra- felvidulnak és arcuk nem pironkodik. Ez még akkor is úgy van, ha látszólag a filiszteusok diadalmaskodnak. A végén azonban kiderül: akik hitben Jézus Krisztus áldozata alá álltak, bűneiket az ő vére alá vitték, azok nem fognak megszégyenülni. Más megoldás nincs. Isten ezt adta nekünk, a keresztyén ember minden bűnével és minden bajával odajön Jézus Krisztus keresztjéhez, a nagy áldozat alá helyezi magát és segítségül hívja az Úr nevét, és akkor megtartatik. János apostol azt mondja levelében, hogy a hit az a győzedelem, ami legyőzi a világot. Az a hit, mely belekapaszkodik Jézus értünk bemutatott áldozatába. 

 (Ezen ihehirdetési sorozatot Wilhelm Busch Spuren zum Kreuz című könyve felhasználásával írtam.) 

Lőrincz István

igehirdetési sorozat advent nagyhetére

 

Igehirdetési sorozat Advent nagyhetére

 

Jézus nevei V . rész

1 Nap A Közbenjáró Text 1 Tim.2,2-6

 

          Isten Szentlelkének segítségül hívásával folytatjuk a négy évvel ezelőtt elkezdett igehirdetési sorozatunkat Jézus neveiről. Már 24 névvel foglalkoztunk  s ebben is felragyogott nekünk Jézus személyének gazdagsága.

            A mai estén a Közbenjáró névvel fogunk foglalkozni.A közbenjárás nem tipikusan újszövetségi fogalom, hisz már  ószövetségi példákkal is lehet illusztrálni a közbenjárás szolgálatát.  A Bibliában az első közbenjáró Ábrahám, amikor Isten bejelenti követei által, hogy meg akarja semmisíteni Sodomát és Gomorát, akkor Ábrahám odaáll az Úr haragja és a bűnös városok lakosai közé és drámai imádságban alkudozik, küzd Sodomáért és Gomoráért, közbenjár az abban lakókért.

            Amikor Izrael népe a pusztában van, Mózes felmegy a hegyre, hogy átvegye a Tíz Parancsolatot Isten kezéből. De mivel késlekedik, a nép aranyborjút készít magának s ekkor Isten azt mondja Mózesnek, hogy ő ezt a népet el akarja törölni a fold színéről. Ekkor Mózes áll oda Isten haragja és a nép közé és Mózes közbenjárására Isten megkegyelmez a népnek. Itt is szépen látjuk, hogy mit is jelent közbenjárónak lenni.

            De a legvilágosabb közbenjárás szintén a Mózes nevéhez fűződik, amikor Isten szövetséget köt népével a Kánaán földjére való bevonulás előtt. Mózes, mint közbenjáró kihirdeti az Úr parancsolatait és ígéreteit. Mózest ott látjuk Isten és Izrael népe között állni. Mózes azért közbenjáró, mert valamit közvetítenie kell a nép felé. Azért van szükség az ő közbenjárására, mert hozzá szól Isten, neki adja törvényét, vele közli akaratát s Mózes ezt továbbítja a nép felé.

            Minden eddig emlitett közbenjáró feladata korlátolt volt és csak csekély számú embernek szólt. Ezzel szemben Jézus közbenjárása az egész emberi nemzetségre kiterjed. Jézus az Isten munkáinak nagy közvetítője. Ő a közvetítője a teremtésnek és a gondviselésnek. A Biblia több helyen is mondja s a legvilágosabban talán a Zsidókhoz írott levélben, hogy Isten a világot is Jézus Krisztus által teremtette. De ő hordozza is ezt a világot, neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ha meggondoljuk, hogy milyen nagy a világmindenség, akkor kezdjük sejteni, hogy mekkora munka ebben közbenjárónak lenni.

            Repülővel is több napba kerül körbejárni a földet, de a mi földünk parányi porszem a hatalmas világmindenségben. És mindezt Isten Jézus Krisztus által teremtette és tartja fenn , ezt fel sem tudjuk igazából fogni.

            De Krisztus Közbenjáró a világ megváltásában is. Tudjuk azt, hogy Isten ezt a világot és benne az embert jónak teremtette. De közbejött a bűneset tragédiája, amikor is egy óriási szakadék keletkezett, ami ott tátong a bűnös ember és a szent Isten között. Mi elveszítettük az Isten képét. Mi a bűn által egy reménytelen helyzetbe kerültünk, amiből mi a saját magunk erejéből soha sem tudtunk volna kijutni, soha nem tudtuk volna a szakadékot áthidalni, soha nem tudtunk volna Istenhez visszatalálni. És ekkor a mi Atyánk Jézus Krisztust küldte el, hogy a mi Közbenjárónk legyen.

            Isten sok rendben szólt, de a végső szava az, amit Fia által mondott el: az ige testté lett és lakozott mi közöttünk. Krisztus odaállt Közbenjáróként a szent Isten és az elbukott emberiség közé, hogy a kettőt, hogy úgy mondjam, újra eggyé tegye.   

            Ez nem volt egy könnyű és egyszerű feladat. Ez Jézusnak az életébe került. Ezt az egyesítést, ezt a megbékélést csak vérontás által lehetett elvégezni. Az Újszövetséget Jézus a maga vére által kötötte és pecsételte meg. Jézus Krisztus egyaránt közel van a szent Istenhez és a bűnös emberhez. Ő ott van a középen, ott van a középpontban, ő maga a középpont.

            Amikor Pál apostol itt leírja, hogy nincs más Közbenjáró az ember Jézus Krisztuson kívül, akkor ő ezzel csak Jézus szavait húzza alá, fogalmazza meg másképpen: senki sem mehet az Atyához, csakis én általam. Aki úgy gondolja, hogy neki nincs szüksége Jézus Krisztus közbenjárására, aki úgy gondolja, hogy ő Jézus nélkül is az Atya elé járulhat, az nincs tisztában a bűn súlyával, az nincs tisztában a bűnös ember kárhozatra méltó voltával. Az még sohasem érezte meg Isten szentségét. Az ilyen ember egy olyan Istent képzel el a maga számára, aki valójában nem létezik, csak az ő fantáziájában.

            Miután Jézus Krisztus mint Közbenjáró elvégezte a megváltás munkáját azáltal, hogy kiengesztelte Isten bűn elleni haragját és ezzel számunkra megszerezte a bűnbocsánatot és az örök életet, most a mennyben folytatja közbenjárói szolgálatát. Ő örökké él, hogy esedezzen a szentekért, mondja a Zsidókhoz írt level. Ő képviseli, hogy úgy mondjam a mi ügyünket és ő ezáltal alakítja jelenünket és jövendőnket egyaránt. Mi úgy imádkozhatunk, hogy tudhatjuk, hogy ő a mi imánkat kiigazítja, megigazítja, hogy azok úgy kerüljenek az Atya színe elé.

            Mi protestánsok azért valljuk ezt, hogy Jézus az egyedüli Közbenjáró, mert már nincs szükség példáúl Máriának, meg a többi szentnek a közbenjárására. Tudjuk azt, hogy római katólikus egyház Mária szerepét abban látja, hogy ő közbenjáró lenne mi közöttünk és Krisztus között. De Krisztus világosan elmondta, hogy aki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem , így az ő közbenjárása tökéletesen elégséges, nem szorul kiegészítésre..

            Az Úr Jézus Krisztus végül közbenjárója a világtörténelem beteljesítésének is. A Jelenések könyvének ötödik fejezetében látjuk, hogy egyedül a Bárány méltó arra, hogy a tekercset feltörje, vagyis hogy az egész világtörténelmet beteljesítse. Általa teremtetik az új ég és az új föld, ahol már Isten lesz minden mindenekben. Akkor ér véget a Jézus közbenjárói szerepe. De addig erre nélkülözhetetlenül sztükségünk van. Élhetünk vele és éljünk is vele szüntelen.

           

2 Nap Ama fényes és hajnali csillag Text.Jel. 22,16

 

            Tudjuk hogy Jézus János evangéliumában, de máshol is többször mondta ezt: én vagyok. Én vagyok az élet kenyere, az út, igazság, élet, a világ világossága, a fold sója, a jó pásztor, az ajtó, az igazi szólőtő.

            Most a mennybement, a megdicsőűlt Krisztus még egyszer utoljára a Biblia utolsó lapjain mondja? Én vagyok ama fényes hajnalcsillag. A Károli fordítás szerint: ama fényes és hajnali csillag.. Ez a tény, hogy az útolsó úgynevezett önkijelentés különösen értékessé teszi a mi számunkra. Az esthajnalcsillag egy különösen fényes bolygó, ami arról hires, hogy hajnal előtt különösen szép fénnyel tündököl Kelet irányából. Ez a csillag jelzi, hogy az éjszakának lassan vége van, egy új nap virrad ránk.

 Jézus azért nevezi magát hajnalcsillagnak, mert ő is készül az egész világ számára egy új napot, egy új korszakot elhozni. A hajnalcsillag különben már a pogányok számára is a világuralom szimbóluma volt.

            Pál apostol arról beszél a Róma 13, 12-ben, hogy Jézus a váltság művét elvégezte, az éjszaka elmúlt, a nappal pedig elkövetkezett. Ez a különös név azt jelenti, hogy Jézus vízválasztó a történelemben is. Hisz nem véletlenül az időszámítás Krisztus előtti és utáni időre oszlik. De ez így van jó esetben az egyes ember életében is. Isten minden gyermeke életében van egy Krisztus előtti idő, amit Krisztus nélkül töltött el, a hitetlenség sötétségében, de aztán eljött a hajnalcsillag és vele eljött az igazi világosság, egy új korszak, egy új élet kezdete. A mai esténk kérdése? Volt-e már ilyen változás az életünkben? Felragyogott-e már a mi személyes életünkben is Krisztus fénye és világossága?

            Ebben a névben az az üzenet rejlik, hogy Jézus a világban való megjelenése után, miután megtörtént az ő dicső feltámadása és még dicsőbb mennybemenetele, elkezdődött a pirkadat ideje. Mit jelent ez? Hát azt, hogy még nincs teljes világosság, hisz még ádáz küzdelem folyik a sötétség és a világosság között, a sötétség fejedelme és a világ világossága között, de ennek a harcnak a végkimentele nem lehet kétséges. A nappal, a teljes világosság, az Isten országa beteljesedését már semi sem tudja megakadályozni. Semmi sem tudja a nagy nap elközeledtét megakadályozni. A hajnalcsillag garantálja a nap eljövetelét s a nagybetűs Hajnalcsillag garantálja a nagybetűs Nap eljövetelét.

            Jézus ezt úgy jelenti be a Biblia utolsó könyvének utolsó fejezetében, annak egyik utolsó versében: én vagyok a fényes hajnalcsillag. De azt is hozzáteszi: íme, én mindent újjá teszek, amit az előző fejezetben olvasunk. A Jézus Krisztus visszajövetelével el fog jönni a tisztaság, a világosság, a szentség új világa. Mennyire vágyik az Isten népe erre! Mert mennyire szenved az Isten népe most amiatt, hogy annyi tisztátalanság, sötétség, reménytelenség, igazságtalanság van ebben a a világban.

            De itt Jézus azt mondja , hoigy ez a világ elmúlikés jön az ő órája, az ő uralma. De ezt az országot is emberek fogják bennépesíteni, mégpedig az új emberek, a megújult, a megváltott emberek. Amíg pedig Jézus visszajön, tart az újjászületés,a megtérés ideje, amikor a régi életűekből megújultak, a hitetlenekből hívők, a tisztátalanokból szentek, ellenségekből barátok lesznek. Pál apostol egyik leghatalmasabb mondata: aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.

            De Péter apostol is szépen beszél erről a második levelében: igen biztos nálatok a prófétai beszéd, melyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nappal és hajnalcsillag kel fel a szívetekben.

            De talán a legszebb a Jelenésk könyvében a thiatírai gyülekezetnek adott ígéret: aki győz, annak adom a hajnalcsillagot. Ezt egy olyan gyülekezetnek mondja, aki egy hamis prófétanő által nagy veszélybe került. Ez nagyon időszerű ma is, hisz a mi korunk a tévtanítások kora. Mindenféle új szekta, mozgalom próbál magának új híveket toborozni., a keresztyének egységét megbomlasztani.

            Mindezen dolgok mögött a Sátán áll, az ősellenség. Ezeknek a tévtanításoknak a közös jellemző vonása, hogy a megfeszített lés feltámadott Jézus Krisztus kikerül a figyelem középpontjából és emberi dolgok, lényegtelen dolgok vagy épp személyek kerülnek a középpontba. A mellékes dolgokból fődolog lesz és Krisztus jelentősége elhalványul vagy legalábbis más dolgok Krisztussal egyenértékű dolgok lesznek fontossá. Valaki ezt szójátékkal így fogalmazta meg: a fődolog az, hogy a fődolog fődolog maradjon. Számunkra egyedül Krisztus a fontos, ő egyedül, a többi mellékes. Mi őt, a hajnalcsillagot kaptuk ajándékba. Mi kell ennél több? Hisz ha ő ott van az életünkben, akkor már közel a teljes világosság. Bár még ebben a sötét világban élünk, de haladunk a fény felé.

 

3 Nap. A legszebb az ember fiai között. Text. Zsolt.45,3

 

            Az a zsoltár, amiből igénket vettük, egy esküvői ének, pontosabban a vőlegény éneke, amit az írásmagyarázók szerint Dávid egy izraelita király és egy külföldi hercegnő esküvőjére írt.

            Ezt a zsoltárt már kezdettől fogva prófátai üzenettel azonosították és a messiási zsoltárok közé sorolták. Ez azért van, mert ezt a zsoltárt kezdettől fogva úgy értelmezték, hogy az a király ,akiről itt szó van, nem más mint Krisztus, az Isten Felkentje, akihez odavezetik a menyasszonyt, a gyülekezetet. Így tesszük ezt most mi is, hogy ezt a zsoltárt Jézus Krisztusra és az ő gyülekezetére alkalmazzuk. A király neve ez. A legszebb az emberek fiai közül.

            A mi Megváltónkban, az isteni és emberi természet csodálatos módon egyesül. Erről már beszéltünk az “Embernek Fia” névnél. Az evangéliumok mind szépen megfogalmazzák, hogy Jézus Krisztus isteni temészete szerint Istentől, emberi természete szerint pedig Szűz Máriától született.

            Ez a prófécia nyilván az ember Jézusra vonatkozik. Az is igaz, hogy azok számára, akik Jézusra hit nélkül tekintenek, Jézusban semmilyn különös szépséget nem találnak. Jézusra földi vándorlása idején rosszhiszemű, gúnyolódó szavakat is akasztottak. Ilyen példáúl az az, hogy ő részeges és falánk, a bűnösök és a vámszedők barátja. De azon szemek számára, amiket a Szentlélek megvilágosított,  azok számára, akik rá hittel tekintenek, Jézus páratlan szépséggel bír.

            Gerhardt Pál, nagy német dalköltőnek van egy szép karácsonyi éneke, aminek dallamát Johann Sebastian Bach szerezte, aminek utolsó versszaka így kezdődik: csak nézlek boldog szívvel és nem győzlek nézni téged. Nyilván, ez egy karácsonyi ének, a jászolban fekvő gyermekről, aki bizonyára semmiben sem különbözött bármelyik más kisgyermektől. Nem volt a feje fölött glória, fénysugár, ahogy azt a festők ábrázolják, de mégis igaz, hogy ez volt a legszebb gyermek az összes gyermek közül, aki erre a világra született.

            Lukács a felnövekvő Jézusról mondja: növekedett testben és lélekben, Isten és emberek előtti kedvességben, vagyis ő volt a legszebb ífjú Názáretben. Azért volt ez így, mert benne gyermekként és ífjúként semi bűn nem volt, ami pedig minden más gyermekben ott van.

            Jézus tökéletes volt s az a jóság, szeretet, ami benne volt, az külsőjére is rányomta bélyegét. Mert a belső szépség, az kívül is sugárzik. Persze, ez a világ másképpen ítél. A világi ember, a hitetlen ember csak a külső alapján ítél, pedig sokkal fontosabb lenne a belső szépség. Hányszer egy szép külső, egy nagyon romlott bensőt takar. A börtönben nagyon sok szép, fiatal, kigyúrt, sportos alkatú ember van, de mind rablók, gyilkosok, erőszakoskodók.

            Az Isten gyermekei, a hívő emberek számára még a szenvedő Jézus is szép. Ő, akiről azt mondja Ésaiás : nem volt alakja és ékessége, néztünk reá, de nem volt ábrázata kívánatos. A hívő ember számára a leköpött, megkorbácsolt, töviskoronás Jézus is szép, sőt a legszebb.

            De milyen szép lehetett a feltámadott Krisztus, aki már egy megdicsőült testben élt és jelent meg negyven napon át a tanítványainak. És milyen szép lehetett a mennybemenetel napján, az Atyához távozó Krisztus.

            Összefoglalva: Jézus már testté lételekor, de utána gyerek és ífjú korában, majd három évi működése alatt, de szenvedésében is, a legszebb volt az az emberek fiai között. Azért volt szép, mert belőle áradt az isteni jóság, szeretet, alázat. Ez legyen egy szép példa a mi számunkra. A testi szépség is egy ajándék. Legyünk hálásak Istennek ezért. De nem ez a legfontosabb, hanem sokkal inkább a lelki szépségre kell törekedni. Jézus 33 éven át egy szép testben hordozta isteni és emberi természetét. De a mennybemenetelekor ezt le kellett tennie. Nekünk is le kell tenni egyszer ezt a testet, ha nem érjük meg testben a Jézus visszajövetelét, el fog rothadni a sírban, porrá lesz, ahogy az ige tanítja.

            De mi is kapunk majd egy mennyei testet, egy megdicsűült testet, amiben meg fogjuk látni a mennyben Jézust. Édesapám kedves igéje, ezt hagyta meg temetési igéjének is: amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, aképpen fogjuk hordani a mennyeinek ábrázatját is. Amíg e testben járunk, szabad ápolnunk testünket, ne tegyük tönkre káros szenvedélyekkel.

            De tudjuk azt is, hogy testünk szépsége múlandó. De Jézus szépsége megmarad s ahogy Káténk mondja. A dicső feltámadás után, a mi testünk Krisztus dicsőséges testéhez hasonlatos lesz. S a legszebb az lesz,  amit János mond: meg fogjuk őt látni, amint van.

 

4 Nap Az Isten Fia Text. Luk.1,35

 

            Azt már nagyon sokszor elmondtuk, a Kátéból is megtanultuk, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember is, s hogy benne ez a két természet egyesült. Megkülönböztethető, de el nem választható egymástól. Erre csak egyetlen példát szeretnék felhozni, a tenger lecsendesítésének a történetét. Jézus ebben a történetben először valóságos ember, aki ki van fáradva, aki ki van merűlve a sok tanítás, igehirdetés, csodatételek után s olyan mélyen alszik a hajó első felében, hogy még a villámok, a morajló tenger sem tudják felébreszteni. De a következő pillanatban már isteni természete lesz nyilvánvalóvá, hisz szól a tengerhez, pillanatok alatt lecsendesíti a szelet, a hullámokat.

            Ő tehát egy személyben az embernek Fia és az Istennek Fia. Tudjuk azt, hogy Jézus kettős természetéről óriási viták voltak az egyháztörténelemben. Az első ilyen komoly vita a negyedik században lángolt fel, egy Arius nevű alexandriai diakónus, ma azt mondanánk, presbiter nevéhez fűződik, aki azt állította, hogy Jézus csak hasonló Istenhez, de nem vele egyenlő, nincs benne isteni természet. Neki sok követője volt és van ma is. Pl az unitáriusok is előfutáruknak tekintik. Vele szemben egy Athanasius nevű egyházatya lépett fel, aki azt mondta, hogy Jézus nem csak hasonló az Atyához, hanem egyenlő is vele. 325-ben a Niceai zsinaton, amit Nagy Konstantin vezetett mondták ki a Jézus kettős természetének a valóságát. Ha ebben a vitában Arius győzött volna, akkor ez az egyház nagy bukását jelentette volna.

            Az Újszövetségben rengeteg ige szól a Jézus isteni természetéről, így a felolvasott ige is: aki születik Szentnek hívják, Isten Fiának. Amikor Jézus megkeresztelkedik Keresztelő János által a Jordánban, megnyílik az ég és szózat hallatszik az égből: ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. Ez a szózat a megdicsőülés hegyén újra elhangzik majd.

            Jézus bár a legtöbbször magát Ember Fiának nevezi, nem kevés esetben mégis Isten Fiaként jelöli meg magát. Már a 12 éves Jézus Istent Atyjának nevezi, akinek dolgaiban neki foglalatoskodnia kell és később rengeteget beszél az Atyával való egységéről. Aki engem látott, látta az Atyát, én és az Atya egy vagyunk. A Fiú önmagától semmit nem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától látott, és sok más igét is lehetne idézni

            Az, hogy Jézus Fiú, a legszebben mutatja, hogy a legtöbbször így szólítja meg Istent: Atyám! Akkor is, amikor kéri, hogy a keserű pohár vétessék el tőle, de amikor kilehelli lelkét, akkor is Atyja kezébe teszi azt le.

            De Jézus másképpen Fia Atyjának, mint ahogy mi vagyunk gyermekei Istennek. Hisz például ő a Mi Atyánkban nem kell kérje: bocsásd meg a mi bűneinket. Ez a különbségtétel különösképpen meglátszik Jézus szavaiból a feltámadás után, amikor azt mondja: felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz. Nem azt mondja: felmegyek a mi Atyánkhoz, hisz  csak ő született Szentlélektől, csak ő volt bűn nélküli, csak ő halt meg Megváltóként, csak ő támadott fel dicsőséges testben, csak ő ment fel a mennybe.

            Mi világosan kell lássuk, és egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy mi csak általa lehetünk Isten fiaivá, ezt a kiváltságot ő szerezte meg a mi számunkra. A Nikodémussal való beszélgetésből kiderül, hogy csak ő általa, a benne való hit áltral  nem veszünk el és lesz örök életünk. Jézusnak sokat kellett szenvednie s vért kellett hullatnia ahhoz, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Tudjuk azt, hogy a Sátán, amikor Jézust a pusztában megkísérette, mindig így kezdte: ha Isten Fia vagy. A kereszten is azt mondták nekiaz ellenségei: ha Isten Fia vagy.

            Jézus mindig megvallotta azt, hogy ő az Isten Fia. Amikor ott állt a Nagy Tanács előtt és Kajafás főpap megkérdezi, hogy Isten Fia-é, akkor azt mondja: te mondtad! Jézus tudta azt, hogy az ő istenfiui mivolta az egész világ előtt nyilvánvalóvá lesz. De csak úgy, ahogy azt az Atya számára elrendelte. Csak úgy, hogy a gabona a földbe kellett essen. Csak úgy, hogy neki, engedelmes kellett lennie halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Ezzel ő, mint Isten Fia elvégezte azt a munkát, amit Atyja rá bízott. Akkor elkiáltotta: elvégeztetett!

            Most mi ennek az istenfiúi mivoltnak az áldott gyümölcseit élvezhetjük. Hogy részesülünk az ő váltságában, de ez nem csak ajándék, hanem feladat , felelősség is a mi számunkra, hogy Isten gyermekéhez, Isten fiaihoz méltó életet éljünk, hogy a világ lássa meg azt, hogy mi valóban hozzá tartozunk, az ő gyermekei vagyunk.

 

5 Nap Az igazság napja  Mal.3,2O

 

            Dávid, a gyönyörűséges zsoltárok szerzője egyszer így imádkozik: ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egyetlen élő sem igaz előtted.(Zsolt. 143,2) Nekünk minden okunk megvan arra, hogy ugyanígy imádkozzunk., hogy bekapcsolódjunk Ésaiás próféta vallomásába: és mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint a megfertéztetett ruha minden mi igazságunk. (És 64,5)

            Mi nagyon jól tudjuk, hogy mi igzak kell legyünk Isten előtt. Az ember meg is próbálkozik ezzel, hogy a maga erejéből igaz lehesen, megigazulhasson Isten előtt. Az ember úgy gondolja, hogy ez jó, kegyes cselekedetek által el tudja érni. Mindnyájan jól ismerjük ezt Luther Márton életéből, hogy ő mindent elkövetett, hogy Isten előtt megigazuljon, bőjtölt, hideg kövön aludt, ostorral verte magát, s ha eszébe jutott egy bűne, az éjszaka kellős közepén felköltötte a gyóntató atyját, hogy megvallja azt és bocsánatot kapjon rá. De minden fáradozása hiábavaló volt. Nem találta meg a kegyelmes Istent. Minden cselekedetből való megigazulási kísérlete csak önigazsághoz vezetett. Csak annyira jutunk vele, mint a Jézus korabeli farizeusok, vagy a nagyobbik fiú, aki sorolja, hogy ő milyen jó és engedelmes volt, mivel saját erőből, érdemből, senki sem tud megigazulni, ezért támadt fel az igazság napja.

            Ez először is jelenti: mivel Isten igazságos és szent, meg kell bűntesse a bűnt. Ezért ő azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk. Hogy ez mit jelent, mi alig tudjuk elképzelni. Próbáljuk elképzelni Jézust a Gecsemáné kertjében, ott fekszik arcra borulva, vért verítékezik és imádkozik:Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem e pohárt. S ebben nem a halálfélelem volt a legrettenetesebb, hanem az, hogy ebben a pillanatban rá szakadt az egész világ bűne, és bűnné kellett legyen az, aki nem ismert bűnt.

            Aztán Jézus a kereszten át kellett élje az Istentől való elhagyatottságot. Nem láthatta Atyja arcát. Isten visszavonult. Abban a pillanatban az Atya sem az Isten Fiát, sem az embernek Fiát nem látta, csak a bűnt.

            Ezért a mi atyáink  a Krisztusban való megigazulást így ábrázolták ki: amikor egy bűnös ember megigazul egyfajta per zajlik le. A szent Isten, mint Bíró ott ül a trónján. Ott van a Sátán is, ő az ügyész, a vádló. A vádlott nyilván a bűnös ember. A Sátán felolvassa a vádat, ami bűneink hosszú listáját. Mi hallgatunk, mert a lelkiismeretünk is súgja, hogy mindaz, amit a Sátán  felolvasott, az mind igaz. A bűn nagy. A bűntetés súlyos. Az ítélet már el van végezve.

            De ekkor jön Jézus s ő az ő elvégzett váltságműve alapján száll síkra értünk. Azt mondja a Sátánnak: mindazt, amit felolvastál, az igaz. De én ezért az emberért meghaltam a golgotai kereszten. És Jézus veszi a bűnlistát és szétszakítja azt, és felment az ítélet alól. És akkor kihirdetik,: ez a bűnös igaz lett az Isten előtt, Isten már nem ítéli el őt. A Káté odáig megy, hogy azt mondja: mintha semi bűnt nem tettem volna és semi bűnöm nem lett volna. Ezért újjong fel Pál a Római levélben: nincs már immár semi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak.

            Ugyanabban a fejezetben írja: kicsoda vádolja az Isten választottait? És rögtön jön a válasz: Isten az, aki megigazít. Ez a kérdés nyilván visszajövetelekor és az utolsó ítéletkor lesz aktuális és bizonyára Malakiás próféta prófétai látással már erre a napra tekint, amikor ezt mondja, hogy feltámad néktek az igazság napja. Az előző versben azt mondja, hogy ez a nap úgy ízzik, mint a sütőkemence. Olyan lesz minden kevély és gonosztevő, mint a polyva. És elégeti őket az eljövendő nap és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem ágat. S azután jön az ige: de nektek, akik félitek nevemet, feltámad az igazság napja. Szárnyai alatt gyógyulás lesz és kimentek és úgy ugrándoztok, mint a hízlalóból kikerült borjak.

            Ez persze, hogy úgy ugrándozunk, mint a borjak, számunkra picit furcsa kép. A borjú, hízlalóban kis helyre be van szorítva, s amikor kijön, ugrál örömében. Nos, az a bűnös is, aki bűnei miatt az ítélet alá van szorítva és megigazul, úgy örül, mint ezek a borjak. Amikor a Nap felkél, akkor egészen más fényben látjuk a dolgokat. Valaki így fogalmazott.Vagy a világ változott meg, vagy én változtam meg. Mind a kettő igaz. A megigazult ember a világra is másképp tekint., reménységgel, hogy van esély mindenki számára. Feltámadhat az igazság napja minden embernek. De önmagára is másképp tekint a megigazult ember, hisz magáról is tudja, hogy ő Krisztusban új teremtés lett, hogy mostantól fogva ő Isten gyermeke, bűnei meg vannak bocsátva., és a mégis fennálló gyarlóságát Krisztus vére elfedezi. Ez nagyon fontos, hogy a gyarlóság fenn fog állni, amíg e testben vagyunk. De Krisztus vérén keresztül láthatjuk azt is. Tudjuk, hogy van bocsánat.Ha vétkezünk is, megigazult voltunk ellenére, tudjuk hogy hova kell menjünk bocsánatért, megújulásért.

 

 6 Nap. Örökkévalóság Atyja text.És. 9,5

 

            Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk. Így kezdi  a próféta azt a mondatot, amiben az eljövendő Messiásról beszél. Itt több nevet is felsorol,amelyik közül az egyik: örökkévalóság Atyja. Az első , amit ezzel el akar mondani, hogy az az ország, amit ő el fog hozni, egy véget nem érő, egy örökkévaló ország, egy örökké tartó uralom.

            Az uralom az ő vállán lesz. És itt felragyog az eljövendő Messiás felett az Atya neve. Itt az “Atya” név a gyöngédséget, a kedvességet, a gondoskodást akarja kifejezni, hangsúlyozni. Ő ismeri minden alattvalóját és mindegyikről szeretetttel gondoskodik. Neki mindent el lehet mondani, ami bánt, ami szomorít, ami fáj, éppen úgy, ahogy egy gyermek kiönti szívét atyja előtt. Hogy is lehetne ez másképp? Hisz ő népét drága véren váltotta meg. És ennek a Messiásnak ez az atyai szeretete, gondoskodása örökké fog tartani.

            Az, hogy Jézus itt az “Atya” nevet viseli nem csak azt jelenti, hogy ő figyelembe veszi az övéinek a bajait, gondjait, hogy úgy mondjam: érdekeit. Ez abban kapja meg a jelentőségét, hogy Pál apostol a feltámadásról szóló monumentális fejezetében az 1 Kor.15,45-ben Jézust az első Ádámmal ellentétben, második Ádámnak nevezi. Az első Ádám az ő bűne és engedetlensége által elhozta nekünk a halált és kárhozatot. Jézus, a második Ádám elhozta az életet és megváltást. Mind a ketten elindítottak egy nemzetséget. Jézus ilyen értelemben egy új nemzetséget indított el, azokat, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, akik megbékültek általa Istennel.

            A Jézus atyasága azt jelenti, hogy ő minket kapcsolatba, szövetségbe hoz a világ teremtőjével. Jézus atyasága alapján mi, por és porszem emberek a hatalmas Istent Atyánknak nevezhetjük.

            Ez az Ószövetségben még nem volt így. Bár villanásként ott is előfordul így az Isten neve: hiszen te vagy a mi Atyánk. De amikor az Ószövetségben Istenről, mint Atyáról van szó, ott Izreal népét érti ez alatt. Azok közül, akik már az Ószövetség idején Istent imádták, senki sem merte Istent Atyjának nevezni. Az, hogy Isten az egyes ember atyja legyen és  ő szeretett gyermekének tudhassa magát, csak azután lett lehetséges, miután Jézus az ő kereszten való szenvedésével utat nyitott Isten atyai szívéhez. Az, aki vallotta magáról: én és az Atya egy vagyunk, aki engem látott látta az Atyát, az a Jézus Krisztus segített el minket arra a bizonyosságra, hogy Jánossal együtt kiáltsuk: lássátok mily nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveztetünk.

            Nincs nagyobb öröm és kiváltság, mint amikor bennünk tudatosul, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez mindenek előtt egy nagy vigasztalást és erőforrást jelent a mi számunkra. Főleg akkor, amikor nehéz pillanatok, próbák következnek el az életünkben, amikor úgy érezzük, hogy minden ellenünk fordul, amikor kérdezzük, miért engedte ezt meg Isten? Ilyenkor vigasztal az, hogy mindent a mi Atyánk igazgat, hogy a kormánykerék ott van az ő kezében.

            Mi legtöbbször csak azt nézzük, hogy mit ad Isten, és nem azt, hogy ki nyújtja azt felénk. Jézus a keserű poharat is el tudta fogadni, amikor azt Atyja nyújtotta felé. Nincs szebb megfogalmazás, mint amit a Káté 26-ik kérdés-felelete ad, hisz amikor felteszi a kérdést, hogy mit hiszünk, amikor ezt valljuk, hogy hiszek egy mindenható Atyában, akkor jön a válasz: minden testi és lelki szükségeimre gondot visel, sőt még azt a rosszat is, amit e siralomvölgyben reám bocsát, javamra fordítja, mert ezt megcselekedheti, mint mindenható Isten és meg is akarja csekedni, mint hűséges Atyám.

            Nincs nagyobb dolog, mint amikor ki tudjuk mondani: Atyám! A tékozló fiú élete is akkor kezdett el gyógyulni, amikor ezt ki tudta mondani, amikor elment hiányzott ez a megszólítás, akkor csak követelezve odaállt atyja elé és kérte a vagyonból rá eső részt. A nagyobbik fiú se tudja a végén az “atyám” szót kimondani. Ennek a szónak a kimondása már ömnagában egy csoda és ezt csak azok tudják kimondani, akik Jézus Krisztus által Istent Atyjuknak ismerték el.

            Valaki azt mondta: ha én zeneszerző lennék, akkor erről írnék egy szimfóniát, egy oratóriumot. Mi most Isten gyermekei vagyunk, de ha gyermekek vagyunk , akkor örökösök is. Az örökség az olyan valami, ami már megvan, de csak a szülők halála után fogjuk megkapni. Mi is pont így vagyunk. Az örökség még várat magára, azt halálunk után kapjuk meg.

            Egyszer egy komoly hívő férfi haldoklott és azt hagyta meg, hogy ha majd a ravatalon fekszik a koporsóban, a mellére tegyenek egy villát. A családtagok meglepődve kérdezték: ugyan miért épp egy villát? Hát azért, mert amikor én gyerek voltam, legtöbbször csak egyfogásos étel volt és csak kanál volt a tányér mellett. De néha volt villa is, és akkor mi tudtuk, hogy lesz még valami job, lesz húsos étel is, lesz második fogás is. Ha majd az emberek megkérdezik a koporsóm mellett, hogy miért van a villa, mondjátok el, hogy én úgy mentem el, hogy tudtam, hopgy valami jobb következik, lesz örök élet.

            A mi istenfiúságunk most még nem teljes. De egyszer az lesz. Mi most adventben vagyunk, de egyszer eljön a beteljesedés.

 

(Ezen igehirdetési sorozatot Johannes Weber :Der Name über alle Namen könyve segítségével írtam)

                                                                                   Lőrincz István