2021. június 15., kedd

Igehirdetési sorozat 2O21 pünkösd nahyhetére

 

Igehirdetési sorozat Pünkösd nagyhetére

A kegyelmi ajándékok          

            De van a 1 Nap A háttér Text.1Kor.12,1-11

 

            Isten segítségével ezen a bűnbánati héten a Lélek ajándékaival vagy másképp a lelki vagy kegyelmi ajánkékkokkal fogunk foglalkozni. Sok keresztyén eléggé zavarban ezekkel kapcsolatban. Lehet, hogy hallott a nyelveken szólásról, vagy nyelvek magyarázásáról, de soha nem gondolkozott el mélyebben ezekről. De van a Szentírásnak egy fejezete, ami csak erről szól, az 1Kor.12, amely fejezet sokat elmond mindezekről az ajándékokról. Mi általában csak arról szoktunk beszélni, hogy a Szentlélek hitre vezet, újjászül minket. Ez a Lélek elsődleges munkája, hogy úgy mondjam: ezzel kezdi a munkáját bennünk. De itt nem áll meg, hanem különféle ajándékokat oszt ki nekünk.

            A magyarázat rendjén négy oldalról próbáljuk ezeket megközelíteni. Az első szempont, hogy miként működtek ezek a Jézus életében. Aztán megvizsgáljuk, hogy miként működtek ezek az első keresztyén gyülekezeteknek az életében, úgy ahogy azt az Apostolok cselekedeteiről írott könyv elmondja, majd próbálunk az egyháztörténetből is példákat felhozni. Végül arról beszélünk, hogy miként működik az ajándék most, illetve hogyan kellene működnie a mi gyülekezeteinkben.

            Ezekről a lelki ajándékokról az 1Kor.12-ben, ami így kezdődik:”a lelki ajándékokra nézve pedig” Pál itt egy új témáról kezd el beszélni. Ímár sok mindenről szó volt, amit meg kellett vitatni, de most ezt is tisztázni kell. Mi a helyzet a lelki ajándékokkal? Mire adattak azok? És mik azok tulajdonképpen? Az apostol három hosszú fejezetben beszél ezekről az ajándékokról. Ezt azért teszi, mert a gyülekezettől levelet kapott, amiben az állt, hogy ebben a gyülekezetben sok ajándék van. A közösséget érdekelte, hogy Pál szerint mik ezek az ajándékok, és hogyan kell ezekkel helyesen élni? Azt mondja, hogy nem akarja, hogy erre nézve tudatlanok legyenek. Ez a mondat: „nem akarom, hogy tudatlanok legyetek” hatszor fordul elő Pál leveleiben. Nem akarja, hogy tudatlanságban legyenek Izrael népével, Jézus visszajövetelével, a hitből való megigazulással, halottak feltámadásának kérdésével  kapcsolatosan, vagyis Pál nem akarja, hogy lelkileg analfabéták maradjanak. Egy hívő ember kell tudjon a lelki ajándékokról és méginkább arról, hogy ezekkel miként kell élni.

            A nagy görög városban, Korintusban több pogány templom is volt, tele bálványképekkel. Ezek a bálványképek halottak voltak, de mögöttük gonosz lelkek működtek. A korintusi hívek a megtérésük előtt jártak a pogány templomokba. Sokszor az ilyen  alkalmakon az emberek transzba estek, illetve médiumként próféciákat mondtak.

            A keresztyénségben a Lélek megnyilvánulásai első látásra hasonlítanak a gonosz lelkek megnyilvánulásaira. De honnan lehet megtudni, hogy egy lelki megnyilvánulás jó vagy rossz forrásból fakad? Ezt az első  keresztyén gyülekezetben úgy állapították meg, hogy ha valaki Úrnak vallotta Jézust, akkor tudták, hogy az a Szentlélektől van.            Vigyáznunk kell, hogy ezekben a dolgokban ne mondjunk elhamarkodottan ítéletet. Nagyon meg kell fontolni, mielőtt véleményt mondanánk. A 3-ik vers szerint a Lélek mindig Krisztust dicsőíti. A 18-ik században élt egy híres lelkipásztor, Jonathan Edwards Amerikában, amikor ő prédikált különös jelenségek történtek. Emberek földre estek, remegtek. Ő írt egy könyvet is arról, hogy mik azok a kritériumok, amik alapján meg lehet állapítani, hogy mik azok a jelenségek, amik a Lélektől származnak:

1.Amikor az igehirdető a tiszta evangéliumot hirdeti, amikor a hallgatóit nem magához köti, hanem személyesen Krisztust magasztalja, amikor erőteljesen a keresztre mutat és az embereket megtérésre, és Istennek való odaszánásra hívja.

2.Amikor a hallgatók ezen jelenségek által közelebb jutnak Krisztushoz, amikor belekapszkodnak Krisztus áldozatába és onnan el nem távoznak.

3.Amikor az igehirdetőnek megszentelt élete van. Ha ennek a három feltételnek nem tesz eleget, akkor az nem a Lélektől van.  

            A Lélek egyik legfontosdabb munkája tehát, hogy általa Krisztust Úrnak valljuk. Tudjuk azt, hogy ez volt az őskeresztyének egyik első hitvallása. Ez volt az apostolok bizonyságtétele is. Az apostolok bátran tettek bizonyságot Jeruzsálemben, majd Samáriában, majd pedig a föld végső határáig, hogy Jézus Krisztus Úr. Ez akkor nem volt egy veszélytelen dolog, ez a keresztyének életébe kerülhetett.

            Mert abban az időben csak a császárt lehetett úrnak és istennek nevezni. A császár „dominus et deus” volt, a keresztyének azonban megtagadták a császár istenítését és úrként való tiszteletét. Számukra Jézus Krisztus volt az egyedüli Úr. A bátorság, hogy ezt megvallhassák a Szentlélek munkája volt.

            Ha ezeket a lelki ajándékokat megvizsgáljuk, azokban a Szentháromság Isten munkáját látjuk. Mert itt egyaránt szó van az Atyáról, Fiúról és Szentlélekről. Mielőtt Pál az ajándékokról beszélne először az Ajándékozóról szól és a Szentháromság Istenről. Ne az ajándékok legyenek fontosabbak, hanem az Ajándékozó maga. A lelki ajándékokban különbözőség, sokféleség és sokszínűség van. A lelki ajándékok olyan feladatok ellátására, elvégzésére tesznek alkalmassá, amiket a gyülekezetben el lehet és el kell végezni. És ez nagyon sok ám! Mert itt nem csak a tisztségekről van szó: lelkipásztor, presbiter, hanem arról, hogy a gyülekezetben mindenkinek feladata van, amit el kell végezni. A gyülekezetben mindenki kap egy feladatot. Az egyik a kéz, amásik a láb, harmadik a szem, vagy a száj.

            Olyan nincs, hogy a gyülekezetben valakinek ne legyen feladata és minden hívő nélkülözhetetlen, akármilyen kicsiny és csekély is a feladat, amit elvégez. Ha egyetlen tag működésképtelen, a test fogyatékos, nem egészséges és nem növekszik. Minden hívőnek van tehát feladata és mindenki kap lelki ajándékokat, hogy ezt a feladatot el tudja végezni. Ezekre az ajándékokra feltétlen szükség van ahhoz, hogy a feladatot el tudjuk végezni. Ebben a fejezetben kilenc ajándék van felsorolva, én ezek közül öttel szeretnék foglalkozni

            Akinek tisztsége van, pl. presbiter annak is szüksége van a lelki ajándékokra, hogy a tisztet tudja betölteni. Hisz egy presbiternek szüksége van ismeretre, a bölcsesség beszédére. Vannak olyan ajándékok, amelyek mindenkinek adatnak, vannnak olyanok, amelyek csak némelyeknek. Pl. a Lélek kijelentése mindenkinek adatik. Az Ószövetségben Isten Lelke csak némelyeknek adatott: a főpapoknak, a lévitáknak, prófétáknak, hisz akkor csak némelyek szolgáltak, a többiek gyakorlatilag semmit sem tettek.

            Az Újszövetségben teljességgel megváltozik a helyzet. Hisz itt az van: mindenkinek. A Lélek nincs már egy tisztséghez kötve. Mindenkinek adatik a Lélek kijelentése, hogy azt használja a többiek felé való szolgálatban.

            Az ige azt is elmondja, hogy mi a lelki ajándékok forrása és mi azok célja. A forrás csak egy lehet, ez nem emberi teljesítmény, ez az Isten ajándéka. A cél mindig a másokért való szolgálat. A lelki ajándék soha nem azért adatik, hogy mi többek legyünk általa, hanem hogy szolgáljunk másoknak a gyülekezetben, azok lelki javára, épülésére. A lelki ajándékok azért adatnak, hogy a gyülekezet épüljön általuk. Nagyon fontos, hogy a gyülekezet növekedjen, hogy legyenek új megtérők, a hitben egyre inkább érettebbek legyünk és közelebb kerüljünk így Istenhez.

            A lelki ajándékok végső célja Isten dicsőítése. De ezen túl ezáltal nekünk Isten nekünk sok örömöt ad. A lelki ajándékokért végül imádkozni kell. „Add vissza nekem a te szabadításodnak örömét” kérte Dávid, add vissza nekem a lelki ajándékok örömét, ezt kell kérjük mi is. Hogy miért vagyunk mégis olyan szegények? Ez a mi bűnünk. Az Úr akarja nekünk adni ajándékait, csak mi nem fogadjuk el azokat. Más világrészeken ezért jobban imádkoznak, jobban elfogadják, sokkal inkább élnek velük. Imádkozzunk mi is, fogadjuk el mi is őket és éljünk velük Isten dicsőségére.

 

2 Nap A Szentlélek eszközei Text. 1 Kor.12,8-1O

 

            Az 1 Kor.8-1O kilenc ajándékot sorol fel és ezek három kategóriába sorolhatók. Az első kategória a lelki látásról szól, a lelki belátással van kapcsolatban. Ide tartozik a bölcsesség beszéde, a tudomány beszéde és a Léleknek kijelentése. A második kategória az ú.n. „erő-ajándékok”. Ide tartoznak: a hit, csodatevő erők és gyógyítás. A harmadik kategória az ú.n „beszéd-ajándékok” : prófétálás, nyelvek és nyelvek magyarázása.

            A kilenc ajándék emlékeztet a Lélek kilenc gyümölcsére. Mik a Lélek ajándékai és a Lélek gyümölcsei közötti viszony? A Lélek gyümölcsei fontosabbak, mint a Lélek ajándékai. A Lélek gyümölcsi a keresztyén ember ismertető jelei, tulajdonsági, ami őt Krisztushoz teszi hasonlóvá. A Lélek ajándékai azok az eszközök, ami által ez a hasonlóság láthatóvá válik a mi életünkben.

            Az 1Kor.13 is Jézus képét rajzolja meg. A kilenc lelki ajándékot  csak úgy lehet jól használni, ha azt szeretettel tesszük, ahogy Jézus is tette. Mielőtt bármit is tennél valakiért, először szeretned kell azt az embert. Ez pont úgy van, mint Jézusnál. Akármit mondott, akármit tett, azt olvassuk, hogy megindult a szíve az embereken. Vagyis mély szeretet volt a szívében az emberek iránt. Mindent lehet tudni a lelki ajándékokról, de ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok.

            Most végre tegyük fel a kérdést: mik a lelki ajándékok? Először is mik nem a lelki ajándékok? Nem egy képesség, egy tálentum, egy kapacitás. Nem egy olyan valami, amit a születésünkkor kapunk meg, illetve fogantatásunk pillanatában. Pl. hogy valakinek ügyes keze van vagy zenei tálentuma. Hisz ilyent kapnak a hitetlen emberek is. Ezeknek semmi közük sincs a lelki ajándékokhoz. Ezeket Isten csak az ő gyermekeinek adja és nem a hitetleneknek.

            Egy másik félreértés, hogy Isten egy személynek csak egy lelki ajándékot ad. Ha egyet kaptunk, pl. a prófétálás, a bizonyságtétel ajándékát, akkor legyünk nagyon boldogok, megelégedettek, és ne is vágyjunk többre. De ez nem így van. Az Úr adott esetben minden ajándékot megadhat egy embernek. Kérhetünk az Úrtól egyre több ajándékot. Ezek tehát a félreértések a lelki ajándékokkal kapcsolatban.

            De mik akkor a lelki ajándékok? Olyan eszközök, amikre szükség van a szolgálatban, hogy el tudjuk végezni a munkánkat az Isten országában. Ezek mind a rendelkezésünkre állnak, amennyiben szükség van rájuk a szolgálatban. Még egyszer hangsúlyozom: ezek nem azért vannak, hogy minket tegyenek naggyá, hanem azért, hogy szolgálni tudjunk velük a gyülekezet épülésében, gyarapodásában.

            A lelki ajándékokat Isten úgy adja az övéinek, ahogy a sebészorvos asszisztense nyújtja neki azokat a szerszámokat, amikre épp szüksége van. A lelki ajándékok tehát szerszámok, eszközök, az Isten szerszámos ládájából. Ezek a szerszámok nem a mi tulajdonunkat képezik, de Isten Lelke azokat nekünk adja. Ezeket nem egyszer s mindenkorra kapjuk, hanem ezeket mindig újra kell kérni. Mindig és minden helyzetben, amikor erre szükség van. A tálentumokat Isten örökre nekünk adja, azokkal mindig rendelkezünk, de a lelki ajándékokat az Úr annak adja, akinek akarja. Ő ezt nem tulajdonúl, hanem használatra adja. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket újra és újra el kell kérni az Úrtól.

            Nagyon fontos látni, hogy a lelki ajándékok nem arra vannak, hogy azokkal dicsekedjünk, hogy mi mit tudunk. Ezeket az Úr minden gyermekének adja, hogy el tudják végezni azt a munkát, amire elhívta őket. Ha valakinek pl. a fiatalokkal kell foglalkozni, akkor az Úr annak azt a lelki ajándékot adja meg. Megkapja azt, hogy tudjon a fiatalok nyelvén beszélni, ami megragadja és lebilincselli őket.

            Világosan kell tehát látnunk, hogy a lelki ajándékok felülről adatnak, nem emberektől, nem szüleinktől, hanem a Szentlélektől. Vannak olyanok, akik azt állítják, hogy bizonyos ajándékokra már nincs szükség, mert most már kezünkben van a teljes Írás. Pl. a tudománynak beszédére nincs szükség, mert mi már teológiai oktatással rendelkezünk. Azt mondják, hogy aki teológiát tanult és ismeri a Bibliát, annak a tudomány beszédére már nincs szüksége. De ez nem igaz, mert a teológiát egy hitetlen ember is megtanulhatja sőt doktorálhat is belőle, de ennek nincs köze a tudomány beszéde lelki ajándékához.

            Azt is mondják, hogy a lelkek megítélésének az ajándékára sincs szükség, mert erre pszihológiai módszerek vannak. A gyógyítás ajándékára sincs szükég, mert vannak orvosok és kórházak. De egy egy hitetlen ember is lehet orvos, aki gyógyít, de itt nem erről van szó.

            Sokan felteszik azt a  kérdést, hogy miért van egyáltalán szükség a lelki ajándékokra? Nem lehetne ezek nélkül is jól elboldogulni? De feltehetjük másképp a kérdést: talán nem azért van annyi baj az egyházban, vajon nem azért hagyják el olyan sokan az egyházat, mert nincsenek benne a lelki ajándékok? Mert egy sebész nem tud eszközök nélkül operálni, ezért Isten egyháza sem létezhet lelki ajándékok nélkül.

            Az a mi nyomorúságunk, hogy olyan kevéssel megelégszünk. Nem látjuk ezeket s úgy gondoljuk, hogy ezekre nincs is szükség. De ez nincs így jól. Mi nyitottak kell legyünk mindannak a gazdagságnak a befogadására, amit Isten nekünk akar ajándékozni. Ha befogadjuk az egyház növekedni fog felfelé is Krisztus irányában, de szélességében is, mert új lelkeket nyerhetünk meg a Krisztusnak.

 

3 Nap A bölcsesség beszéde Text.1Kor.12,8

 

            Mi a bölcsesség beszédénak az ajándéka? Most , miután a keretet elkészítettük, megpróbáljuk azt tartalommal megtölteni. Az első lelki ajándék, amit Pál apostol megnevez: a bölcsesség beszéde. Ez egy olyan ajándék, amit amit egy adott helyzetben kapunk, hogy a másikat tudjuk inteni, figyelmeztetni, valamiben tanácsolni, segíteni. Ez arra vonatkozik, hogy egy konkrét esetben rá tudunk mutatni Isten akaratára. Isten az ő végtelen bölcsességéből ad nekünk egy részt, hogy azt a megunk rendjén mi is tovább adjuk másoknak.

            A bölcsesség beszéde több mint az okosság. Mert hitetlen emberek is lehetnek okosak és ők is tudnak egy jó tancsot adni, de itt sokkal többről van szó. A Lélek bölcs beszédet ad a szánkba.

            Aki beszélget emberekkel, egy presbiter, aki családot látogat, embereket pásztorol, az érzi, hogy erre mennyire szüksége van. Hányszor megtörténik, hogy emberek hozzánk fordulnak egy nehéz helyzetben és mi nem tudjuk, hogy miként segítsük őket, nem tudjuk, hogy abban a nehéz helyzetben mit is mondjunk. Ilyenkor imádkozzunk, hogy az Úr adjon egy szót, amivel segíteni tudunk. És mekkora öröm, amikor az Úr ezt a szót megadja. Amikor a Lélek ad egy megfelelő szót, hogy olyant tudsz mondani a bajban lévőnek, hogy azzal el tud indulni a megoldás felé. Magad is elcsodálkozol, hogy így tudtál segíteni. Először nem tudtad, tanácstalan voltál, de azért csodálatos módon megadatott és tudtál segíteni.

            Olyan szép a Bibliában az a mondat, hogy ha egy gyerek az apjától kenyeret kér, az nem követ ad neki, ha halat kér, nem kígyót nyújt felé, s erre mondja Jézus, hogy mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik azt tőle kérik. Egy másik helyen azt találjuk: jó ajándékokat. Ő ezt az ajándékot is megadja azoknak, akik ezt tőle hittel kérik.

            Most beszéljünk Jézus életében a bölcsesség beszédéről. Szépen látjuk, hogy ő is megkapta ezt Atyjától. Pál Jézusról azt mondja, hogy ő adatott nekünk bölcsességül. Jézus emberi természete szerint éppúgy mint mi, rá volt utalva a Szentlélekre és ő ezt gazdag értékben meg is kapta. Ezt pl. akkor látjuk, amikor amikor Jézust meg akarták fogni. Gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor elé viszik a házasságtörő asszonyt és azt kérdik, hogy mit tegyenek vele. Itt emberileg két rossz válasz lehetett volna. Az egyik, hogy Jézus azt mondja, hogy ezt az asszonyt meg kell kövezni a törvény szerint, de ekkor azt mondják: ez miféle Messiás, hogy lehet olyan kegyetlen, hogy nem könyörül az emberen?

            Ha azt mondja, hogy semmit se kell tenni, csak úgy fel kell menteni ezt az asszonyt, akkor meg azzal vádolták volna meg, hogy nem tartja be a mózesi törvényt. S így ő önmagával kerül ellentétbe, hisz azt mondta, hogy nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje. Egy olyan kutyaszorítóba került, amiből nem lehetett kijutni.

            Jézus egyiket se mondja, hanem azt: „aki közületek nem bűnös, az dobja rá az első követ”. Micsoda bölcsesség! De ott van a másik csalós kérdés is: kell-e a császárnak adót fizetni? S Jézus erre elmondja: adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig azt, ami az Istené. Milyen bölcs válaszokat adott Jézus, azért mert megkapta a bölcsesség beszédének az ajándékát.

            Lássuk, hogyan működött ez az első gyülekezetben? Mert már hamar feszültségek keletkeztek ott is. Voltak olyan görög özvegyasszonyok, akik nem kaptak elég figyelmet, miközben a zsidó özvegyasszonyok megkapták ezt. Ekkor az apostolok bölcsességet kaptak és így meg tudták oldani a problémát, hogy az mindenkit megnyugtatott. Amikor egy valós probléma támad a gyülekezetben, azt úgy megoldani, hogy a probléma eltűnjön és a kedélyek lecsituljanak.

            Egy másik feszült helyzet az ősegyházban az volt, amikor egyesek azt állították, hogy a pogányok, akik megtérnek, először zsidóvá kell legyenek, körül kell metélkedjenek, és meg kell tartsák a mózesi törvényeket. Pál és sokan mások azt mondták, hogy nem kell ezzel leterhelni a pogányokból lett keresztyéneket, mert ezek csak a zsidók számára kötelezőek. De Isten Jakab apostolnak megadta a bölcsesség beszédét a jeruzsálemi zsinaton, olvassátok el az Ap.csel.15-ben és így ez a nagy feszültség feloldódott.

            Lássuk egy példát az egyház történetéből is. Skóciában az Erskine testvérek a kegyelem szabad felkínálását hírdették, ez azt jelenti, hogy Isten minden embernek felajánlja az ő kegyelmét. De volt egy másik párt, akik ezzel nem értettek egyet. Ők azt mondták, hogy Isten az ő kegyelmét csak azoknak ajánlja fel, akik megfáradtaknak és megterheltetteknek érzik magukat. Ebből nagy feszültség támadt és zsinatot hívtak egybe. Az egyik Erskine testvér ekkor megkapta a bölcsesség beszédét. Ő a János evangéliuma hatodik fejezetét hozta fel, az ötezer ember megvendégelésének a történetét. E csoda után azt mondja Jézus: az én Atyám adja nektek az igazi kenyeret. Erskine megkérdezte a zsinat elnökét: kik ezek a „nektek”? Erre a zsinat elnöke nem tudott válaszolni, hisz ott mindenféle ember volt, férfiak és nők, gyermekek, farizeusok és írástudók. Ezzel az igével bizonyította be, hogy a kegyelmet Isten minden embernek felajánlja és nem csak azoknak, akik megfáradtaknak és megterhelteknek érzik magukat. Ez egy bölcs szó volt, amit ez az áldott igehirdető, abban a pillanatban megkapott.

            Végül lássuk meg, hogy miként működik ma, a mi gyülekezeteinkben a bölcsesség beszéde? Ez mindig megoldást jelent., utat mutat és mindig jó időben hangzik el. Mennyire szükségünk van nekünk is erre a szóra.

            Mert az se mindegy, hogy mikor mondunk valamit és az sem, hogy miként mondjuk azt el. Sokszor jót mondunk, de nem a jó időben. Az is lehet, hogy jót mondunk, de nem jó hangon mondjuk. Édesanyám elég impulzív volt, és néha keményebben mondott valamit édesapámnak. Erre ő azt mondta: a szöveg jó, de a dallammal baj van.

            Hogy lehet a bölcsesség beszédét megnyerni? Mert ez nem a miénk. Ezt felülről kell megkapni. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Először is azt kell meglátnunk, hogy mi mindenben az Úrtól függünk, rá vagyunk utalva az ő segítségére. „Ha valakinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki azt szemrehányás nélkül adja.” Mondja Jakab apostol. Ezért ilyen helyzetekben fel lehet fohászkodni és Isten egy pillanatban megadhatja. Mondjak erre egy példát. Egyszer családlátogatás rendjén, egy olyan emberhez kerültem, aki ateista volt. A múlt rendszerben magas poziciót töltött be. Amikor megérkeztem pökhendi módon kijelentette: na, lelkész úr, itt nehéz dolga lesz, mert én ateista vagyok. Hirtelen a lélegzetem is elállt, kétsegbeesve gondoltam: mit lehet mondani egy ateistának? Ebben a pillanatban, hiszem hogy Isten Lelke adta meg nekem, a bölcsesség beszédét. Én azt válaszoltam erre: én ezt el kell fogadjam, kell tiszteljem a maga véleményét, meggyőződését, de én most azt mondom önnek, hogy ön nemsokára nagy bajban lesz, mert ha a halálos ágyára kerül, az ateizmus nem fogja önt megvigasztalni. Az ateizmusnak az a baja, hogy nem tud minket megvigasztalni. Azt is elmondtam neki, hogy nekem lesz a halálos ágyon vigasztalásom, hogy én Jézus Krisztus tulajdona vagyok és nekem Krisztus véréért örök életem van.

            Ezután kialakult egy jó beszélgetés, hiszem hogy ebben a valós helyzetben Isten megadta nekem a bölcsesség beszédét. Az Atya bölcsességét nem lehet könyvekből elsajátítani, csak Isten Lelke tudja nekünk megadni.

            Kérjük Istentől a bölcsesség beszédét és legyünk készek annak befogadására. Ezért is imádkozni kell. Isten talán azért enged bele nehéz helyzetekbe, vagy azért jönnek hozzánk emberek valós kérdéseikkel, hogy megtapasztaljuk: ha hittel kérjük ezt az ajándékot, Isten megadja nekünk. Kérjük hát Istentől a bölcsesség beszédét is higgyük, hogy ezt ő tőlünk nem tagadja meg.

 

4 Nap Az ismeret beszéde Text. Ap.csel.9,1O-17

 

            Az Isten országában sok munkát, feladatot kell elvégezni. Ezeket Isten emberekre bízta. S ezeknek az embereknek ő ajándékokat ad, hogy ezeket a munkákat el is tudják végezni.

            A 2Móz.32,2-3-ban azt olvassuk, hogy Isten Besaléelt elhívta a szent sátor eszközeinek elkészítésére és Szentlelkével alkalmassá tette a munka elvégzésére. Persze, mások is dolgoztak a szent sátor elkészítésén. Az egyik készítette az oltárt, a másik a frígyládát, a harmadik a mosdómedencét és Isten mindegyiküknek képességet adott erre. A szent sátor elkészítésénél asszonyok is dolgoztak, hisz rengeteg szőnyeget kellett készíteni. Isten nagyon sok embert vont be a sátor építésébe.

            De azt látjuk a fogsából való hazatérésnél is. Minden romokban hevert, de a nép mindent szépen felépített. Mindenki dolgozott, mindenki végezte a maga munkáját.

            Az 1Kor.12-ben szintén ezt látjuk. Az élő Isten gyülekezete egy test , a Krisztus teste, de sok tagból áll. De a tagoknak dolgozni kell a gyülekezetért. Ezért kapják a különféle lelki ajándékokat. Itt nem lehetünk irígyek és féltékenyek egymásra. Nem kell foglalkoznunk a másik szolgálatával, hisz itt mi nem vetélytársak, hanem munkatársak vagyunk. Nem egymás ellen, egymás felett vagy alatt dolgozunk, hanem egymásért, a gyülekezetért és az Isten dicsőségéért. Ebben a szolgálatban mi kiegészítjük egymást. Amelyik ajándékot nem kapta meg az egyik, azt megkapta a másik. A gyülekezetben  mindenki kapott egy vagy több szolgálatot és Isten ennek elvégzésére kegyelméből lelki ajándékokat ad. Isten mindenkit bevon a szolgálatba, aki kész valamit tenni érte, ma mi vagyunk Pál és Timóteus, Onézimusz vagy Filemon, Fébé és Priszcilla.

            A mai napon az ismeretről beszélünk, mint lelki ajándékról. Ez az az ismeret, amit Isten ad, hogy megértsünk titkokat, megértsük a lelki dolgokat.Valami olyasmi, amit nem lehet megtanulni, amit Isten kell megadjon nekünk. Ezt csak akkor tudjuk, ha Isten megadta, kijelentette számunkra.

            Az ismeret beszéde egy pici rész az Isten mindentudásából, amit természetfeletti úton , ajándékként kapunk, hogy azzal másoknak segítsünk. Az ismeret beszéde nem bibliaismeret, nem teológia, nem dogmatika. Ezzel hitetlen emberek is rendelkezhetnek. Amikor Izraelben voltam, az idegenvezetőnő, aki minket gardírozott, hihetetlenül jól ismerte Jézus életét, a bibliai történeteket, a különböző helyszíneken fel is olvasta a részeket a Bibliából. De sajnos nem hitt. Nagyon megdöbbentem, mindent tudni Jézusról és mégsem hinni benne, ilyen is van. Nos, ez az asszony nem rendelkezett az ismeret beszédével. Mert Isten azt csak az ő gyermekeinek adja.

            Az ismeret beszéde is együtt van, együtt jár a szeretettel, hiba lenne valakiben, ha ott lenne az ismeret s még sincs benne szeretet.

            Az ismeret beszéde nem egyenlő a próféciával sem. Az ismeret beszéde az, ami által titkokat meg tudunk fejteni. De nem csak Isten igéjéből, hanem dolgokról és emberekről is. A prófétálással később foglalkozunk majd.

            Most menjünk végig a négy szempont alapján és először lássuk meg, hogyan működött ez  a Jézus életében? Jézus is emberi természete szerint Isten erejétől függött. A János 4-ben olvassuk, hogy Jézusnak volt egy beszélgetése a samáriai asszonnyal a Jákób kútjánál. Jézus azt mondja: hívd ide a férjedet. Erre az asszony azt mondja: nincs férjem. Jézus azonban így válaszol: igazat mondtál, hisz öt férjed volt, és akivel most vagy, az nem férjed. Az asszony ezt nem mondta el, de Jézus tudja az asszony személyes életének ezt a dolgát. Az asszony elhiszi, hogy Jézus próféta. Ezek után megy és hívja a városbeli embereket, mondván: van valaki, aki mindent tudott rólam. Jézusnak tehát ismerete volt az asszony múltjáról.

            A János 1-ben is hasonló dologgal találkozunk, Nátánaellel kapcsolatban. Jézus egy adott ponton azt mondja: láttalak, amint a fügefa alatt voltál. Honnan tudhatta ezt Jézus? Csakis úgy, hogy Isten Szentlelke közölte vele ezeket a dolgokat.

            Most lássunk erre egy példát az első gyülekezetben. Az Anániás és Szafira történetéből ez világossá válik. Ez a házaspár eladta földjét, és az összeget letették az apostolok lábaihoz. Ők azt mondták, hogy a teljes összeget adják, de nem úgy volt. Péter apostol a Szentlélek által megkapta az ismeretet, hogy ők az összegből félre tettek és hazudtak. Így derült ki, hogy ők, akiket példaként lehetett volna a gyülekezetben emlegetni, de közben hazudtak és csaltak. Tudjuk, hogy mindketten meghaltak. S ez a gyülekezet tisztulásához vezetett.

            Az Ap.csel.9-ben is olvasunk valami hasonlót. Egy szintán Anániás nevű keresztyén egy látomást kap, hogy menjen el Damaszkuszba az Egyenes utcába egy bizonyos Júdás nevű ember házába. Ott rá kell tegye a kezét egy Saulus nevű emberre. Anániás megkapta Lélek által azt, hogy pontosan hova kell mennie. Ezt ő magától nem tudhatta volna, hisz addig nem hallott Saulusról, nem beszélt vele, az se tudta, hogy Damaszkuszban van. De a Szentlélek kijelentette és Anániás engedelmeskedett. De még több példát is adhatnánk erre. Amikor Pál elbúcsuzik az efézusi vénektől, azt mondja, hogy ő tudja, hogy őt le fogják tartóztatni.

            Ezek után lássunk egy példát az egyház történetéből. Talán sokan hallottunk Andrew Murray nevű lelkészről, aki Afrikában dolgozott. Ő sokat utazott vonattal s gyenge teste számára ez fárasztó volt. A húga azt mondta neki: te vonaton fogsz meghalni. De Murray azt mondta: nem fogok a vonaton meghalni. De honnan tudta ő ezt? Hát onnan, hogy Isten Lelke kijelentette neki. És valóban, nem a vonaton halt meg.

            Még egy példa a skót egyház történetéből. A 16-ik században élt egy Robert nevű lelkész. Egy úrvacsora alkalmával beszélni akart, de nem tudott. Azt mondta:  van itt valaki az asztal mellett, aki nem vallotta meg a bűnét. Az Úr bezárta a számat, úgy hogy nem tudok beszélni, amíg az illető el nem távozik. Parancsolom neki az Úr nevében, hogy távozzon el az Úr asztalától. A templomban halotti csend lett. Ekkor egy férfi felállt és elment. Ezután meg tudott szólalni és kiosztotta az úrvacsorát.

            Végül lássuk meg, hogyan működik az ma? Ez áldás lehet az evangelizáció, az ifjúsági munka és a lelkigondozás területén. Sokszor szükség van erre, hogy a szolgálatot el tudjuk végezni. Ezt az ajéndékot is elkérhetjük Istentől. Isten ezt megadhatja nekünk.  Egerbegyi gyülekezetben történt. A tízparancsolatot prédikáltam végig abban az időben. Pont a negyedik parancsolat magyarázatánál tartottunk, s előjött a kérdés, hogy miért ünnepeljük mi a vasárnapot és nem a szombatot.   Az egyik családnak Brassóból rokoni érkeztek,ők is eljöttek a templomba. Mivel ebben a családban adventisták is voltak ,ezek a brassói vendégek már-már azon a ponton voltak,hogy elhagyják a református egyházat és adventisták lesznek. De hallva ezt az igehirdetést megnyugodtak,hogy itt a helyük s nem kell a szombatot ünnepelni. Én csak rácsodálkoztam Isten vezetésére,hogy nekem pont ezen a vasárnapon kellett erről beszélni. Sokszor megtörténik, hogy úrvacsoraosztáskor pont azt az igét mondja a lelkipásztor, amire az illetőnek szüksége van. Még egy példa gyülekezetünk volt lelkipásztorának elbeszélésből. Egy házaspárt ezzel az igével esketett: ne háborogjatok az úton. Kiderült, hogy templomba jövet végig veszekedtek az úton. Isten ezt az igét adta neki, mert annak a családnak akkor épp erre volt szüksége.

            De ilyen élmény a ti életetekben is volt, Isten megadott egy mondatot, amit mi nem tudhtunk volna kitalálni. Áldott legyen nagy neve érte.

 

 

5 Nap A hit ajándéka Text: 1Kor.12,9.31

 

            A hit az „erő-ajándékok” kategóriájába tartozik. Pál az 1Kor.12-ben nem csak a lelki ajándékokról beszél, hanem a gyülekezetről is, mint Krisztus testéről. Amikor Jézus a földön járt, valóságos testben járt, de Jézus a mennybe ment és emberi természete szerint , testben már nincs többé a földön. Ő most a mennyben van, ő a gyülekezet Feje, mi pedig az ő lelki teste vagyunk s mi képviseljük őt itt a földön.

            Ahogy Krisztus kinyújtotta kezét a gyengék és segítségre szorulók felé, hogy megváltsa és meggyógyítsa őket, úgy kell a gyülekezet is kezét nyújtsa azok felé, akik még nem jutottak üdvösségre. A gyülekezet ma Jézus keze, lába szeme, füle és szája kell legyen. A gyülekezet úgymond átveszi azon feladatokat, amiket Jézus végzett itt a földön, úgy hogy a világ megtapasztalja, hogy van egy élő Isten. Jézus a csodákat úgy tette, hogy a Szentlélek alkalmassá tette erre. De a gyülekezet is ugyanazt a Szentlelket kapta, ami Jézus Krisztusban is munkálkodott. Azzal az erővel szólhatunk, amivel ő szólt. Azzal az erővel gyógyíthatunk, amivel ő gyógyított. A 133-ik zsoltárban az van írva, hogy az olaj ráfolyik a szakállra és a ruhára. Ez a Lélek mindenkire kitöltetik el egészen az utolsó tagig.

            A lelki ajándékok által a Szentlélek megmutatja a hitetleneknek, egyházon kivűlieknek, hogy az ő ereje jelen van ebben a világban. Vannak hallható jelek, ilyen a bölcsesség, az ismeret beszéde, de vannak láthatók is, ilyen a gyógyítás. Ez az erő is a gyülekezet építésére adatik, áldásul az Isten országának növekedésére.

            Az „erő-ajándékok” az Isten karjának megnyilatkozásai. Nyilván, hogy nekünk nem az a legfontosabb, hogy Isten kezét, hanem hogy Isten arcát lássuk. Ez a sorrend egyértelmű a Bibliában. Mózesről az van megírva, hogy ismerte az Urat színről-színre. Utána pedig azt olvassuk, hogy nagy dolgokat tett az Úr ereje által. A tanítványoknál is látjuk ezt, hogy a tanítványok elsőször Jézussal voltak s csak azután lettek kiküldve és azután kaptak erőt különböző csodák megtételére.

            Mi a hit ajándéka? Itt nem az ú.n.üdvözítő hitről van szó, ezzel Isten minden gyermeke rendelkezik. Ez az a hit, amikor elhiszem, hogy Jézus Krisztus értem is meghalt és bűneim meg vannak bocsátva. Itt arra a hitre gondol Pál, amit a következő fejezetben is említ, olyan hitre, ami hegyeket is elmozdíthat. Ez egy természetfeletti erő, amit kapunk az Úrtól, amivel egy nagy dolgot végre tudunk hajtani. Ez adott esetben azt jelenti, hogy hit által egy csoda történik. Nyilván nem arról van szó, hogy olyan hitünk lesz, hogy a hegyek megmozdulnak, Jézus itt arra utal, hogy lehet egy olyan nagy probléma az életünkben, ami úgy tornyosul előttünk, mint egy hegy. Ez hit által eltűnhet, a probléma megoldódhat. A hit hiszi azt, hogy az Úr csodát tehet.

            Erre mindjárt az elején szeretnék egy példát mondani a szüleim életéből. Édesapámat 1958 április 1O-én a kommunisták latartóztatták és börtönbe zárták hat és fél évre. Édesapám a letartóztatásakor súlyos beteg volt, ő ugyanis 9 éves korától köpte a vért, vagyis tüdőbajos volt. 12 évre ítélték el vallási izgatás miatt. Mindenki azt gondolta, hogy édesapám pár hét múlva a szörnyű börtönkörülmények között ilyen gyenge egészséggel, meg fog halni. De neki is erős hite volt, de édesanyámnak még erősebb. Ő azt mondta: az a Jézus Krisztus, aki a négy napja halott Lázárt kihozta a sírból és feltámasztotta őt, az én férjemet is ki tudja onnan élve hozni. És kihozta és utána még élt 34 évet. Húsz évet szolgált még a magyarókereki gyülekezetben. Én úgy gondolom, hogy szüleimnek ilyen hegyeket megmozgató hite volt.

            Lássuk most a hitet Jézus életében. Mert Jézusnak is ilyen hegyeket mozgató hite volt. Minden imájáról tudta, hogy az Atya meghallgatja. Itt gondolhatunk a gyógyításokra, a halottak feltámasztására és minden olyan csodára, amit Jézus tett.

            De ezt látjuk az első gyülekezetnek az életében is. Gondoljunk csak a Tábitha történetére. Ő meghalt, mire Péter apostol megérkezett. Az apostol felment a felső szobába, ahol fel volt ravatalozva. Mindenkit kiküldött, térdre borult és imádkozott. Utána szólt a halotthoz: Tábitha, kelj fel! És a lány felkelt. Péter olyan erős hitet kapott, hogy tudta hinni azt, hogy Isten fel tudja támasztani ezt a lányt a halálból.

            Az ilyen nagy és erős hitnek sok nyoma van az egyháztörténetben is.  Egy misszionáriusnak a történetét szeretném elmondani. Ő Kínában munkálkodott egy olyan népcsoport között , akiket lizuknak hívtak. Ő sokat imádkozott a lizukért és egyszer Isten egy különös imát adott a szívébe. Ez az volt, hogy száz lizu családot tudjon megnyerni Krisztus számára. Meg volt győződve, hogy Isten meghallgatja imáját., akkor is, ha ő ezt nem látná meg. És csoda történt, mert rövid időn belől száz lizu család megtért Krisztushoz.

            Másik két nagy misszionárius nevét is említhetjük Müller György és Hudson Taylor. Az egyik árvaházakat alapított és azokat hitből tartotta fenn. A másik megalapította a Kína-Belföldi Missziót.

            De van-e ma ilyen hit? S ha van, akkor ez ma hogyan működik a gyülekezetekben? Mi hisszük, hogy Isten ma is adhat ilyen rendkívüli hitet embereknek. Ezt nem minden embernek adja meg, de akár nekünk is megadjhatja, ha a szolgálatunk végzése közben erre nekünk szükségünk van. Sok ilyen történet van ma is, hogy Isten hitet ad arra nézve, hogy valaki meg tud térni a bűnből, meg tud gyógyulni egy betegségből. Az a könyv, amit felhasználtam ezen igehirdetési sorozat írásakor, leír egy olyan esetet, hogy egy osztályban volt egy gyerek-ifjú, aki kábítószerezett. Volt abban az osztályban egy komoly, hívő fiú is, aki tudta hinni azt, hogy Istennek terve van ezzel a kábítószerező ifjúval. Hitte, hogy ez a fiú egyszer hitre fog jutni. Sokáig ennek semmi jele sem volt. De ő kitartóan imádkozott ezért az osztálytársáért és hitte, hogy Isten meg fogja hallgatni. Ez az ifjú egy evangélizáción megtért és most ő is hirdeti Isten igéjét.

            Pár évvel ezelőtt szolgált itt a gyülekezetünkben egy evangélikus lelkész Budapestről. Ez a lelkipásztor ifjúként súlyos alkoholista volt, olyannyira, hogy részegen feküdt a bisztrók előtt egy magyarországi nagyvárosban. Isten vele is egy óriási csodát tett. Mert bizonyára sokan és nagy hittel imádkoztak érte. Miután megtért egy áldott életű lelkipásztor lett és 5 gyermeket felnevelt.

            Mi is kérhetjük Istentől, hogy adjon nekünk is nagy hitet, erős hitet, hegyeket mozgató hitet. Mert ő ezt nekünk is megadhatja.

 

6 Nap A prófécia Text.1Kor.14,1-12

 

            A prófécia az első az ún. beszéddel kapcsolatos lelki ajándékok közül. A másik kettő a nyelvek és azok magyarázása.  A prófécia az a lelki ajándék, amikor valaki Istentől egy üzenetet kap, hogy azt átadja egy hívő társának vagy a gyülekezet közösségének. Ez egy olyan üzenet, amire annak  épp szüksége van, ami őt erősiti, bátorítja, vigasztalja. A Példabeszédek könyve beszél a helyén mondott igéről. Ez a prófécia egy olyan szó, amire pont szükségünk van.

            Tudjuk azt, hogy prófécia az is, amikor a jövendőre vonatkozó titkokat valaki meg tudja jelenteni, de nem csak az, hanem az is, ha valaki a jelen időre tud hasznosat mondani. A prófécia nem jövendőmondás, hanem igazmondás. A prófétai szó életünket Isten fényébe állítja. . Ideális esetben minden igehirdetés prófétálás kellene legyen. Egy alkalmazása Isten igéjének a mi életünkre, hogy a jelenben való forgolódásunk Isten akarata szerint való legyen. Ez érinti a szívünket, lelkiismeretünket, megjelenti számunkra, hogy mi az Isten akarata, a mi életünkre nézve.

            Hogyan fogadjuk a próféciát? Ez direkt módon az igéből is érkezhetik hozzánk, de adott esetben Isten más eszközöket is felhasználhat erre: igehirdetés, testvéri szó, vagy épp látomás. Egyik presbiter testvérünk épp a forradalomkor Bukarestben volt katona s Isten neki ekkor a véres összetűzések idején egy látomásban kijelentette , hogy nem fog meghalni, Isten meg fogja őrizni minden veszélytől. És ez a látomás beteljesedett, ma is boldogan szolgálja az Urat gyülekezetünkben.

            Lássuk most ezt először a Jézus életében. Az evangéliumok Jézust sokszor nevezik prófétának. Az emberek őt úgy tisztelték, mint Jeremiást, Illést vagy Keresztelő Jánost. Az És.5O,4-ben egy kijelentés van a Messiásról:”az én Uram, az Úr olyan nyelvet adott nekem, hogy beszédemmel tudjam erősíteni a megfáradtat, minden reggel felébreszt, serkenti fülemet, hogy hallgassak, mint tanítványok” Az Úr Jézus minden reggel felment a hegyre, hogy keresse az Atyával való közösséget, utána pedig tanította a népet. Mielőtt a népet tanította volna, mindig először az Atyára figyelt. Ez a jellemzője az igazi prófétának. Ők nem csak úgy mondanak valamit, hanem először figyelnek az Úrra, hogy azt mondhassák tovább, amit az Úr adott nekik. Ez így volt az Úr Jézussal, hogy az Atyával való sorsközösségben élt és azt adta tovább, amit tőle kapott. Először az Atya beszélt Jézussal, utána pedig Jézus a néppel.

            Lássuk most, hogy miként működött a prófétálás az első gyülekezetnek az életében? Azt olvassuk az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben, hogy az első gyülekezetben próféták is voltak. Ők egy prófétai üzenetet kaptak, amit aztán a maguk rendjén tovább adtak a gyülekezetnek. Amikor az első pünkösd napján a Szentlélek kitöltetettt, Péter apostol Jóelt idézte:” és lesz az utolsó napokban, hogy kitöltöm az én lelkemet minden testre és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok.” Jóel fiúkról és leányokról beszél. Vagyis nem csak a férfiak, hanem a nők is prófétálnak. Az Ószövetségben is sok prófétanővel találkozunk: Debora, Mirjám, Hulda, Anna, ezek mind-mind prófétáltak.

            Az Újszövetségben pl. Filep evangélista négy leánya is prófétált. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben találkozunk egy Agabus nevű prófétával, aki megjövendőlt egy nagy szárazságot és éhséget és az el is következett. Később ez az Agabus megjövendőlte Pál Jeruzsálemben való szenvedését.

            A próféciában nagyon fontos , hogy az mindig bátorításra, vigasztalásra adatik és nem ítéletre. A prófécia sohasem kétségbeejteni, vagy elbátortalanítani akar, az intésre, figyelmeztetésre persze van hely benne, de a próféciának mindig pozitívnak kell lennie, mindig építenie kell és soha nem rombolnia. A prófécia mindig Istent magasztalja és az embert mindig Krisztushoz akarja közelebb vinni. A prófécia az eltévelyedettet is vissza akarja vinni az Úrhoz, meg akar tölteni Szentlélekkel.

            Egy olyan beszéd, amelyik csak elítél, amelyik csak azt mondja el, hogy milyen bűnös vagy, hogy te egyre rosszabb leszel, az nem prófécia.  Mert annak az üzenete az, hogy Isten meg akar békülni az emberrel és nem az, hogy el akarná őt veszíteni. A prófécia mindig vigasztaló, bátorító üzenetet kell tartalmazzon. S ha mégis leleplezi bennünk a bűnt, az csak azért van, hogy kivezessen minket a bűnből és elvezessen Istenhez.

            Ezután lássuk meg, hogy miként működött a prófécia az egyháztörténelemben? Megtörtént az is, hogy ezzel félreértés és visszaélés is volt. A visszaélés mindig olyankor történt, maikor a próféciát az ige fölé emelték. Pl. ezt tették a második században a montanisták. Ez arra figyelmeztet, hogy a próféciát mindig oda kell mérni Isten igéjéhez..

            Tudjuk azt, hogy Spurgeon életében is egy próféciának nagy jelentősége volt. Ő tíz éves korában prédikátor nagyapjánál tartózkodott. Ott volt akkor egy misszionárius is, akit Robert Kurtnak hívtak. Egy házi istentsizteletet tartottak. Ez a Kurt térdére ültette a kis Spurgeont és azt mondta: ez a gyermek, akit most térdemen tartok egykor az evangéliumot fogja hirdetni. Nagy tömegeknek fog prédikálni. Egyúttal azt kérte a kis Surgeontól, hogy ha majd igehirdető lesz énekeltessen el egy éneket. Évekkel később Spurgeon tényleg prédikátor lett és elénekeltette azt az éneket, amit a misszionárius meghagyott.

 Corrie ten Boom, akinek nevét sokan hallották,  húgával együtt a Ravensbürgi haláltáborban voltak. Isten ott azt a próféciát adta neki, hogy eljön az idő, amikor Németországban fogja hirdetni Isten igéjét. Ott is fogják majd hirdetni az igét, ahol most vannak s majd az egész világon. Testvére pár nap múlva, de Corrie a világ sok országában hirdette az evangéliumot.

            Végül lássuk, hogy miként működik a prófécia ma. Egyáltalán van-e még manapság prófécia? Igen, van, csak arra kell vigyázni, hogy ha valaki próféciát kap, azt Isten igéjéhez kell odamérni. Tulajdonképpen minden igehirdetés egy prófécia. A lelkipásztor figyel arra, hogy Isten mit akar mondani, akinek van füle a hallásra, az hallja, hogy mit mond a Lélek a gyülekezetnek.

            Honnan tudjuk azt megállapítani, hogy egy prófécia Isten Lelkétől származik-e vagy sem? A legfontosabb ismérv, hogy egy igazi prófécia mindig az Isten dicsőségére van. Ha egy prófécia Istenhez  visz közelebb, ha nem mond ellent a Bibliának és építi a hallgatókat, akkor az bizonyosan a Szentlélektől van.

            De nagyon vigyázni kell arra, ne akarjon manipulálni, mert az már szekta. A hamis próféták egyfajta lelki terrort akarnak gyakorolni a hallgatók felett és azt akarják, hogy azok vakon engedelmeskedjenek nekik. Ez már nem az Isten Lelkétől való.

            Az igazi prófécia Jézus követésére szólít, ott tart Isten mellett és az Isten igéjét hangsúlyozza. Ez az igazi prófécia bizonyságtétel, ennek ma is helye van.

(Ezen igehirdetési sorozatot M.M.van Campen: Gereedschapskist van  de Heilige Geest könyvének felhasználásával írtam, elmondtam 2O2O pünkösd nagyhetében a templom udvarában, mivel akkor a templomba még nem lehetett bemenni) Lőrincz István

                                                                                                           

           

Újkenyéri nagyheti sorozat

 

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére és vasárnapjára

A Kenyeret kérő barát 

1Nap Egyoldalú szeretet Luk.11,5-8 

 

     Megszoktuk már az évtizedek során, hogy Újkenyér nagyhetében igyekszünk olyan igét , történetet, példázatot választani, amiben a kenyérről van szó, hisz egyházi rendtartásunk szerint ezen a héten, és különösképpen vasárnap hálát adunk az új kenyérért, a termésért. Megköszönjük Istennek, hogy megőrizte a határt, hogy ebben az évben is termett gabona, amiből asztalunkon kenyér lehet. Mi azért is hálát adunk, hogy hálát tudunk adni. Mert olyan sok ember van, aki nem ad hálát a kenyérért, a mindennapi eledelért. Nem kulcsolja imára a kezét étkezés előtt és után, nem mond ennyit sem: köszönöm neked Atyám!

            A Szentírásban sok szó esik a kenyérről, közel 3OO alkalommal olvassuk, találjuk ezt a szót a Bibliában, különféle összefüggésben. Az elmúlt 25 esztendőben, itt az Alsóvárosi gyülekezetben is sok sorozatot állítottam össze, mondtam el, amik mind a kenyérrel voltak kapcsolatban.

            Most ezen a héten egy példázat áll előttünk, amit általában a „Kenyeret kérő barát” példázataként szoktunk emlegetni.  Ezt a példázatot minden este s majd vasárnap is egészében fel fogjuk olvasni, s minden alkalommal egy-egy gondolat kerül figyelmünk középpontjába.Hisz a példázat így kezdődik: : ki az, akinek van egy barátja? Már ez is milyen sokat mond, hogy ennek a példázatbeli embernek van egyáltalán barátja. Mert ezen a világon nagyon sok olyan ember van, akinek nincs barátja, nincs talán még rokona sem, vagy ha van is, az nem törődik vele. 

            Amikor 1995 december 22-én első alkalommal mentem be szolgálni a marosvásárhelyi börtönbe, hogy a református fogvatartottaknak istentiszteletet tartsak, a bergenyei gyülekezet kalácsokat sütött, hogy az alkalom után azzal megajándékozzuk a fogvatartottakat. Kiderült, hogy több kalács volt, mint ahányan részt vettek az alkalmon, ezért megkérdeztem a szolgálatos tisztet, hogy mi legyen a megmaradt kalácsok sorsa? Mire ő ezt válaszolta: ezeket a „nem keresetteknek” (románul cei necăutaţi) adjuk. Mivel ezt a kifejezést először hallottam életemben, hirtelen nem tudtam, hogy kikről is lehet szó? Mire a tiszt elmagyarázta, hogy ezek olyan 14-18 év közötti fiatalok, akiket senki sem keres, sem a szüleik, sem családtagjaik, sem senki más. Ezeknek nincs barátjuk sem.    Nagyon elgondolkoztam. Milyen nagy dolog, ha vannak szerető szüleink, testvéreink, rokonaink, barátaink. Hisz a barátság az Isten egyik legnagyobb ajándéka. Persze, az se mindegy, hogy milyen barátaink vannak. Vannak jó és rossz barátok, jóra illetve rosszra vívő barátok.

            Nekem hála Istennek olyan barátaim vannak, akikkel együtt tudunk imádkozni, igét olvasni. Olyan barátok, akik a szentek közösségéből valók. Neked milyen barátaid vannak? Vannak olyan barátaid, akikkel együtt tudsz imádkozni, akikkel együtt tudod magasztalni Istent, vagy csak olyanok, akikkel együtt iszol,netalán káromlod az Istent?

            Itt egy olyan barátságról van szó, ami egyoldalú barátság. Mi persze azt mondjuk erre, hogy ilyen nem létezik. Azt mondjuk, hogy barátság csak akkor van, ha mind a két fél akarja, ha a szeretet, a szimpátia kölcsönös. S mi ez alatt azt értjük, hogy a szeretet ne csak az én részemről jöjjön, hanem a másik részéről is, hogy nem csak adni akarok a barátságban, hanem kapni is. Mert a szeretetre válaszolni kell, a hangra jön a visszhang, mi úgy szeretnénk, hogy a belőlünk kinduló szeretet valamiképpen visszajöjjön hozzánk, mi nem csak adni akarunk egy barátságban, hanem kapni is.

            Másképp mi felháborodunk, úgy érezzük, hogy minket megrövidítettek, megbántottak, hogy valaki semmibe vette a mi szeretetünket, megvetette a mi legnemesebb érzéseinket. De ebben a példázatban ez másként van. Amiről itt Jézus beszél, az egy egyoldalú barátság, kizárólag a másik oldalról jön. Itt a szeretetet nem én adom, nem én előlegezem meg, hanem valaki más. Ez a példázat azt mondja el, hogy a mi oldalunkon, a mi részünkről teljességgel hiányzik a szeretet. De van a szeretet a másik oldalon, az Isten oldalán, s egy meg nem érdemelt, megelőlegezett, kezdeményező szeretet.

            Ez a szeretet egy csoda, ez a szeretet kegyelem. Ez egy érthetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan szeretet. De ez a szeretet csodákat tesz. Hisz ez a szeretet az, ami felébreszti, teremti, előhozza a mi szeretetünket. Hol jelenik meg ez a szeretet? Hát az éjszakában, a sötétben, az egyedüllétben, a magányban.

            Mert az a példázatbeli férfi, akiről itt szó van, ott van egyedül, magára hagyottan az éjszakában, a sötétben. Ez az ember nagy bajban, tehetetlenségben, kétségbeesésben van, nincs aki rajta segítsen, nincs aki neki kenyeret adjon, hogy azzal meg tudja oldani a problémáját. Hisz egy úton lévő barátja megérkezett hozzá, de ő ott ál üres kézzel, nem tud kenyeret adni neki.

            Ez egy rettenetes érzés. Velünk is megtörtént. 1985-ben kikerültünk az első gyülekezetünkbe, még nagyon frissek voltunk ott, a gazdálkodás se indult be, s akkor a „bonos” világ volt, az idősebbek jól emlékeznek rá. Ilyen helyzetben jött hozzánk egy népes magyarországi család, akik nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy nálunk ekkora szegénység van. Délre, ebédre még volt étel, mert levágtunk egy tyúkot, de a reggelivel és vacsorával nagy gondban voltunk, nem volt mit tenni az asztalra. Ez egy olyan kínos érzés volt, amit soha nem lehet elfelejteni.

            Nos, ez az ember is ott van a maga szükségével, gondjával, bajával , kétségbeesésével, adni kellene, de nincs mit. Mi lesz vele? Fog-e segítséget kapni? Fizetni se tud, igazából arra van szüksége, hogy valaki megszánja. 

            Ez az ember végül is kap kenyeret, egy barátja kisegíti a bajból. Számunkra ez a barát nem más, mint Jézus Krisztus. Hisz ő a szőlőtő és szőlővessző példázatában barátainak nevez minket. Mi már azt is nagy megtiszteltetésnek vesszük, ha szolgái lehetünk, de ő barátainak nevez minket.Ő megszán minket, kenyeret ad nekünk, méghozzá ingyen, érdemtelenül, visszaszolgáltatás nélkül. Ő hív minket magához, hogy vegyük az élet kenyerét ingyen.

            Így ebben az éjszakában fény ragyog fel, a kétségbeesés örömre fordul, a barát megvigasztalódik, mert tud az úton levőnek kenyeret adni. Mert mi a kenyérben, mióta Jézus azt a saját megtört testének jelképévé tette, nem egyszerű eledelt látunk csupán, hanem Isten érthetetlen , meg nem érdemelt szeretetét, bocsánatát, amit nekünk csak egyszerűen el kell fogadni.

 

2 Nap Egy új barát Text. Luk. 11,5-8

 

            A kenyeret kérő barát példázatáról tartunk igehirdetési sorozatot estéről estére. A tegnap este láttuk, hogy milyen nagy dolog az, ha egyáltalán van barátunk, akire a szükségben, bajban számíthatunk. Azt is láttuk, hogy ez egy egyoldalú barátság, ami nem a mi részünkről jön. Ez a barátság csoda és kegyelem.

            Jézus itt nagyon szépen beszél arról az emberről, aki életében először egy igazi barátot kap ajándékba, egy örök és mennyei barátot. Az ember, akiről itt szó van, egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben. Sőt, ő magában van és egy reménytelen, kétségbeejtő helyzetben találja magát.

            Először is az a gondja, hogy egyedül indult útnak. Nincs senki körülötte, nincs társasága. Ő eredetileg nem baráthoz indult el, legalábbis nem ahhoz a baráthoz, akihez meg fog érkezni. Ezt a barátot ő eredetileg nem keresi. Neki más az uticélja, ő egy egészen más irányba indult el, ha ez az egész dolog rajta múlott volna, ő ezt az embert, aki végül is barátjává lett, messzi ívben kerülte volna el. Hisz Krisztus itt a példázatban azt mondja róla, hogy úton lévő, de egy adott ponton mégis hozzám jött. Ő félbe kellett szakítsa utazását, mert szükségbe jutott, segítséget kellett keresnie, ezért jött hozzám. Ezért kellett utazását félbeszakítsa, ezért kellett úticélján változtasson.

            Vajon mi nem pont ugyanebben a helyzetben vagyunk? Vajon nekünk sikerül-e minden erőnket összeszedve, minden idegszálunkkal koncentrálva, elérni abba célba, amit kitűztünk magunknak? El tudjuk-e érni magunkban a célt? De vajon van-e egyáltalán célunk? Hisz, ha most kimennénk az utcára és megkérdeznénk az embereket, hogy mi a célod, lehet hogy sokan semmilyen választ nem tudnának erre a kérdésre adni. Mert nagyon sok ember semmilyen célt sem fogalmazott meg, tűzött ki maga elé, hanem csak úgy hányódik, sodródik, amerre viszi az élet, viszi az ár. Hány embernek annyi maradt a célja, hogy bedobja a napi alkohol és nikotin adagját!

            Aztán vannak olyan emberek is, akik fogalmaztak meg célt, tűztek ki célt maguk elé, de keserűen, rezignáltan kell megállapítsák: én ezt a célt soha nem tudtam elérni.A kenyerem, a kitartásom, a hitem, az erőm, a bátorságom elfogyott. Mentem ugyan egy ideig, de most már nem bírom tovább,  ki vagyok merűlve, bele vagyok fáradva, bele vagyok keseredve, feladtam. Már igazán semmi sem érdekel, lesz ahogy lesz, egyszer csak vége lesz mindennek.

            Micsoda keserűség, micsoda kiábrándultság! Hány házasságban vannak így a felek a férj vagy feleség vagy épp mindketten. Pedig milyen szépen indultak. Tele tervekkel szép reményekkel, álmokkal, de most már tele vannak keserűséggel, lemondással, mindenben csalódtak, feladták. Mert kiderült, hogy hiábavaló volt a nagy lelkesedés, a nagy remények, a kitűzött célok, nem jutottunk el a célba, meg álltunk fele úton, nincs kenyér, nincs mi célt és erőt adjon, nincs mi továbbmenetelre ösztönözzön.

            De itt szólal meg ennek a példázatnak a bátorítása és vigasztalása. Épp Krisztus szavából szól ez hozzánk, szól a a szívünkhöz, lelkünkhöz. Mert ez a Jézus Krisztus most ezt mondja nekünk: ne ess kétségbe, van tovább, nem hiábavaló az élet. Hisz, amit mi a magunk erejével nem tudtunk elérni, megkapni, kiharcolni, azt most megkaphatjuk ingyen, ajándékképpen. Tőle megkapjuk a legnagyobbat, a megigazítást, az üdvösséget. A középkori egyház már-már kétségbeesésbe sodorta a lelkeket, hisz azt hirdette, hogy az ember a jócselekedetek által, a saját érdeme által tud megigazulni, ha törekszünk, ha búcsúkra járunk, ha szent célokra adakozunk, ha imádkozunk, ha törjük magunkat. Ezt az utat Luther is kipróbálta, szerzetes lett, gyötörte magát, de hiába. Addig tartott ez, amíg rá nem jött, hogy az ember hit által igazul meg, úgy hogy elhiszi, hogy a megigazítást ő ajándékként, kegyelemből kapja meg.

            Így kaphatunk meg mi is mindent a barátunktól, a nagybetűs Barátunktól. Ő az a Barát, akire mi nem is gondoltunk, aki mellett mi elmentünk volna, pedig ő minden jót meg tud adni nekünk. Áldott legyen az Úr neve azért, hogy elfogyott a kenyerünk, hogy elfáradtunk utunkon, hogy nem tudtunk tovább menni, hogy rádöbbentünk arra, hogy valakire szükségünk van.. Jó, hogy jött a szükség, hogy jött a próba, betegség, kétségbeesés, kimerülés. Mert lehet, hogy másképp tovább haladtunk volna téves utunkon, a magunk választotta úton, a sehova nem vezető úton.

            Milyen jó, hogy így megismerhettük azt a Barátot, aki kenyeret tud adni nekünk, nem csak földi kenyeret, hanem mennyei kenyeret, bűnbocsánatot és örök életet.

            A Heildelbegi Káté, amikor felteszi a kérdést: hány dolgot kell tudnod, hopgy e vigasztalással boldogul élhess és halhass, akkor először is azt mondja, hogy tudnom kell, hogy milyen nagy az én bűnöm és nyomorúságom. Ezt nem azért kell tudni, hogy bűnömben és nyomorúságomban elvesszek, hogy ennél leragadjak, hanem ezt megismerve, eljuthassak a megváltásig, a szabadulásig., a segítségig. Hogy kérjem a Barátot, hogy szánjon meg engem is, hogy adja meg nekem is azt, amire szükségem van.

 

3 Nap Nem megvenni, hanem megkapni Text. Luk.11,5-8

 

            Addig jutottunk el ebben a szép és tanulságos példázatban a tegnap este, hogy a példázatbeli ember elindult egy útra, maga se tudta igazából, hogy hova. Nem volt egy kitűzött célja, meg ha volt is, az nem volt az igazi. De útközben elfogyott a kenyere és ezért le kellett térjen az útjáról és egy eddig ismeretlen barát segített rajta.

            Láttuk azt, hogy mi vagyunk ezek a bajba jutott emberek, akiknek segítségre van szükségük, és nagy kegyelem, hogy a szükség által megtaláljuk ezt a barátot.

            Az a barát és az a barátság akit és amit ez az úton levő kap, aki egyedül járja a maga útját, teljesen váratlan, meglepetésszerű, de ezen felül teljesen meg nem érdemelt is. Mert csak úgy „beesni” valakihez és kenyeret kérni, hát ilyen esetben minden esély megvan arra, hogy elutasításban legyen részünk.

            Mert mi történik itt? Mit tesz ez az ember? Ő egyszer csak letér az útjáról. Mikor? Éjféltájban. Amikor épp megszorul s nem vár hogy reggel legyen, hanem éjjel sötétben indul el a másik emberhez. Ez pedig nem szokásos. Ilyesmit nem szoktunk tenni, ilyenkor nem szoktuk zavarni embertársainkat, hisz ez nem egy olyan időpont, amikor más emberekhez be szoktunk kopogtatni. Ez megbotránkoztató  és zavaró, egyszerűen ellene mond az etikettnek, ilyet nem szokás és nem illik tenni. Mi ha ilyenkor hívunk valakit telefonon, ha valaki ilyenkor kopogtat az ajtónkon, egyszerűen nem vesszük fel a telefont, nem megyünk neki ajtót nyitni.

            Ráadásul ez az ember semmivel se tudja meghálálni a barát szívességét, még egy apró figyelmességet se tud felkínálni, ahogy azt mondani szoktuk, de szavakkal se tudja megköszönni.

            Különös az is, hogy ez az ember éjfélkor jön, hozza a maga teljes nyomorúságát, szorult helyzetét, az egész szerencsétlen helyzetét, amibe jutott, de a legalapvetőbb udvariassági szabályokat sem tartja be, nem köszön, nem kér bocsánatot a zavarásért, hogy ilyen lehetetlen órában érkezett. Hát ez igazán felháborító. Nem elég, hogy éjfélkor felzavarta a másik embert, s vele az egész családját, beállított csak úgy bejelentetlenül, ráadásul még nem is köszön, bocsánatot se kér a zavarásért. Legalább kimentené magát, legalább elmagyarázná, hogy miként jutott ebbe a helyzetbe.

            De ő ezt nem teszi. Azt lehet erre mondani: ez miféle viselkedés, ez nem is viselkedés, ez illetlenség, tolakodás, ez arrogancia. De csodák csodája, a legnagyobb meglepetésünkre, a megzavart ember, akihez csak úgy beállított ez az éjfélkor bajba jutott ember, most barátjának nevezi azt, aki nem is köszöntötte, nem is kért bocsánatot a teljesen alkalmatlan időben való zavarkodásért.

            Hát ezt nevezzük aztán szeretetnek. Mert az Isten szeretetét, a Jézus Krisztus barátságát, nem lehet sem illedelmes viselkedéssel, sem semmi mással megvásárolni, kiérdemelni , azt csak ajándékba lehet kapni. Gondoljunk csak Pál apostol megtérésére. Mi előzte meg a Pál apostol megtérését? Gyilkosság, erőszak, az hogy véresen, kegyetlenül üldözte a keresztyéneket. Milyen nagy szeretettel szólította meg ezek ellenére az Úr Jézus ezt az embert a damaszkuszi úton: miért üldözöl engem? De a legkirívóbb példa a Júdás esete, aki ott a Gecsemáné kertben azért jön, hogy megmutassa Jézus ellenségeinek, hogy hol van a Megváltó és Jézus mégis „barátomnak” szólítja őt, az árulót. Vagy gondoljunk a királyi menyegző példázatára, ott is van egy ember, akinek nincs menyegzői ruhája és a király mégis így szólítja meg: barátom!

            Az evangéliumban az a csodálatos, hogy egy olyan Megváltót hirdet nekünk, akinek szeretete, barátsága nem arra épül, amit mi tudunk kiérdemelni, amit mi tudunk adni, amit mi tudunk cserében felkínálni, a szeretet egészen máshonnan jön, rajtunk kívüli forrásból, annak a szívéből, aki minden érdemtelenségünk, szentségtelenségünk ellenére szeret minket. Ez a szeretet az ő szívéből fakad, mert megszánt minket, megszánta estünket, felöltözé portestünket, ahogy egyik szép karácsonyi énekünk mondja.

            Hányszor olvassuk az evangéliumokban,  hogy megesett a szíve az embereken, a bűnösökön, akik olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Vagy a legszebb, amikor a tékozló fiú hazatér, az atyja elébe szalad és mielőtt az még egyetlen szót is ki tudna ejteni a száján, atyja nyakába borul, megöleli és megcsókolja. Nem azt mondja: na, fiú most térdre, kérj bocsánatot mindazért a gyalázatért amit velem és ellenem elműveltél. Nem, ő megszánja fiát és mielőtt az valamit is mondana már meg is öleli, biztosítja a bocsánatáról. Hisz az atyja szeretete nélkül még bocsánatot se tudna kérni.

            Ilyen a mi Megváltónk, így adja nekünk magát, az Élet Kenyerét, a kegyelmét, a bocsánatát. Mielőtt mi még valamit fel tudnánk ajánlani, ő már mindent felajánlott nekünk, mindent nekünk ajándékozott érdemtelenül. Krisztus szétosztja magát, hisz ezért jött Milyen jó, hogy mi jöhetünk szegényen, nyomorúltan, hogy ő megajándékozzon minket.

 

4 Nap Párbeszéd a Fiú és az Atya között Text. Luk.11,5-8

 

            A tegnap este addig jutottunk, hogy ez a barát érdemtelenül kapott meg mindent: Hisz csak úgy „beesett” az útról a maga nagy nyomorúságával, méghozzá egy teljesen alkalmatlan időpontban, éjfélkor, amikor mindenki az igazak álmát alussza, ráadásul nem is köszön, bocsánatot sem kér az alkalmatlan időpontban való zavarkodásért, de ez az ember mégis barátjának nevezi. Láttuk, hogy ilyen Megváltónk van, aki így szán meg minket, így osztja szét minden gazdagságát közöttünk.

            A különös ebben a példázatban az, hogy Jézus Krisztus, aki önmagát jelenti ki magát ebben a példázatban is, ezt az utazót, aki éjfélkor hozzá segítségül barátnak nevezi, de nem direkt módon. Amikor Krisztus azt mondja, hogy éjfélkor eljött hozzá egy barátja, hogy kenyeret kérjen, mert annak is jött egy barátja, hogy kenyeret kérjen tőle, de nem volt neki. Tehát itt tulajdonképpen három személyről van szó. Az úton levő személy, aztán a barátja, akihez bekopogtat, de neki sincs kenyere s így az is tovább kell menjen egy harmadik személyhez, hogy attól kérjen kenyeret, mert neki sincs kenyere. Ez egy picit bonyolultnak tűnik, de mégsem az, hisz ilyen velünk is könnyen megtörténhet. Hozzánk is jöhet egy barátunk, hogy kérjen például egy szerszámot, de mivel nekünk sincs, így elmegyünk egy harmadik személyhez, akiről tudjuk, hogy neki van, és ha kell szívesen ide is adja, hogy azzal mi is tudjunk segíteni a hozzánk forduló barátunkon.

            Ebben az egész esemény sorban számunkra nagyon sok vigasztalás van és mi felismerjük benne a mi helyzetünket. Különös az, hogy itt nem direkt módon halljuk: barátom! Nem a Krisztus szájából, bár a szőlőtő és szőlővessző példázatában így nevezi Jézus a tanítványait. Itt nem mi halljuk direktben, hanem úgy, hogy halljuk amint Jézus minket nevez barátainak az Atya előtt. Mi ezt adott esetben nem is halljuk, nem is tudjuk, de milyen jó, hogy az Atya hallja és tudja. Még sokkal jobb így, mintha mi hallanánk és tudnánk, de az Atya nem hallaná és tudná. 

            Milyen jó tudni, hogy ahol mi nem vagyunk jelen, vagyis a mi jelenlétünkön kívül, az Atya és a Fiú nagy szeretettel beszél rólunk. És gondoljuk csak meg: teszik ezt annak ellenére, hogy az Atya és a Fiú is nagyon jól tudja, hogy mi milyen gyarlók és bűnösök vagyunk. Hogy minket nyomorult bűnösöket nevez a Fiú az Atya előtt barátainak. Így mutat be minket az Atyának: az én barátom.

            Legyen ez számunkra egy óriási bátorítás és vigasztalás, hogy ne csak abból merítsünk erőt, amit mi hallunk, ne csak annak a válasznak örvendjünk, amit mi kapunk Jézustól, hanem annak is örvendjünk és az is nagy vigasztalást jelentsen nekünk, amit Jézus mond az Atyának rólunk.

            Mi általában csak arra szoktunk figyelni amit Jézus mond nekünk és ez is nagyon fontos, hisz Jézus életbevágó dolgokra tanít minket. Ő a mi Prófétánk, aki a mi üdvösségünkre nézve Isten titkos tanácsát és akaratát tökéletesen kijelentette, fogalmaz a Káté .Ezért nagyon szeressük Jézus szavát, senki más szavát ne szeressük annyira, ne vegyük annyira komolyan, mint a Jézusét. Amikor az ötezrek megvendégelése után Jézust sokan elhagyták, Jézus a tanítványait is megkérdezi: ti is el akartok Menni? Mire Péter így válaszol: Uram, hova mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad. 

            De Jézus nem csak az örök életre vezet el minket, hanem a földi dolgainkra nézve is eligazít, hisz Jézus az élet minden alapvető kérdésére választ adott, s ha mi erre figyelmesen hallgatunk, akkor modern korunk kihivásaira is megkapjuk nála a választ. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai, s így ő naponta vezeti őket az élet minden apró részletére nézve.

            De itt most nem erről van szó, nem arról, amit Jézus nekünk mond, hanem arról, amit Jézus az Atyának mond rólunk. Nemrég a János evangéliuma magyarázatának rendjén a főpapi imában hallottuk, hogy Jézus nem csak a tanítványokért imádkozik, hanem azokért is, akik az ő beszédükre fognak hinni, vagyis minden elkövetkezendő nemzedékért. Mi csak annyit tudunk, hogy Jézus imádkozik értünk, de hogy mit kér ő az Atyától, azt mi nem tudhatjuk. Néhány dolgot említ Jézus: nem azt kéri, hogy vegyen ki minket e világból, hanem hogy őrizzen meg minket a gonosztól, azt is kéri, hogy úgy lehessünk egyek egymással, ahogy ő egy az Atyával. De ezen kívül ki tudja még, hogy mennyi mindent kér Jézus az Atyától a mi számunkra. Mi ezt nem tudjuk, nem is kell tudnunk, nekünk elég annyit tudni, hogy barátainak nevez minket az Atyának és hogy mindazt kéri számunkra, amire nekünk szükségünk van. Elég azt tudni, hogy a Fiú szüntelen beszélgetésben van az Atyával rólunk és értünk, hogy ez a beszélgetés is a mi érdekünkben történik. És ez nekünk óriási bátorítás és vigasztalás.

 

5 Nap Egyesül a föld és a menny Text.Luk.11,5-8

 

            Milyen különös, hogy a „barát” szó ebben a példázatban két személyre is vonatkozik. De az még különösebb, hogy két egészen ellentétes személyről van szó. Barátom, az én barátom jött hozzám, mondja Krisztus ebben a példázatban.

            Tehát itt két barát is van Ki az első barát? Tulajdonképpen maga az Atya, akinél Krisztus mindent megtalál, akitől mindent megkap, hogy aztán azt szétossza nekünk, szétossza gyermekeinek. Jézus  mindig is hangsúlyozta azt, hogy amit ő az Atyától kapott, azt mind tovább adta nekünk. Így volt ez a szavakkal, a beszédekkel is, amiket ő az Atyától hallott, azt mind tovább mondta tanítványainak. Az ő beszédei ezért hívek és igazak. De a cselekedeteket is mind tőle kapta, hisz mindig kihangsúlyozta, hogy ő az Atya akaratát cselekedte. Jézus először mindent megbeszélt Atyjával. Sokszor olvassuk a csodák előtt is, mint például az ötezrek megvendégelése, Lázár feltámasztása, hogy ő előbb felfohászkodott az Atyához, vele beszélt meg mindent, tőle kapott utasítást, parancsot.

            Milyen jó lenne, ha mi is így tudnánk tenni. De mi hányszor a magunk esze, indulata, sőt ösztöne szerint cselekszünk. Hány meggondolatlan szó hagyja el ajkunkat, hány megggondolatlan, felelőtlen cselekedetet hajtunk végre. Milyen jó lenne, ha mi is minden beszédünk, cselekedetünk előtt fel tudnánk fohászkodni, mindent az Atyánktól tudnánk elkérni.

            De Jézus nem csak a szavakat és a cselekedeteket osztotta meg velünk, hanem a dicsőséget is. Azt mondja a főpapi imájában, hogy ő azt a dicsőséget, amit az Atyától kapott, szintén nekünk adta. Ő nem akar a dicsőségben sem nélkülünk lenni. Ahogy kedvenc igehirdetőm, Walter Lüthi mondja: Krisztus viszi a mennybe a „sleppjét, a pereputtyát.” Még az angyalok is csodálkozni fognak, hogy ő a mennybe milyen embereket vitt be az ő dicsőségébe.

            Milyen jó lenne, ha mi is így tudnánk osztogatni barátainknak az Atya szavait és cselekedeteit. Ha így lenne, akkor egészen másképp nézne ki az életünk. Akkor sok mindent nem mondanánk és nem tennénk, amit pedig mondunk és teszünk és ennek a fordítottja is igaz.

            De ki végül a második, akit Jézus barátnak nevez? Ez nem más, mint az ember. Az az ember, aki egyedül van az úton, aki segítségért betér a barátjához. Méghozzá éjfélkor. Az az ember, akinek semmilye sincs, akinél minden elfogyott, aki maga is ott áll lehetőségei végső határán. Aki, ha valaki nem segít rajta, menthetetlenül el fog pusztulni. Őt is barátnak nevezi a példázat. Az egyik barát tehát maga Isten, a másik pedig a bűnös ember. Krisztus mind a kettő felé kinyújtja a kezét. Az egyiktől elfogadva a könyörgést, a kérést, a másiktól pedig elfogadva azt az ajándékot, amit épp a kérőnek, esdeklőnek akar majd tovább adni.

            Jézus itt a Közbenjáró. Jézus itt egyesíti a mennyet és a földet. Jézus, aki egyaránt bejáratos az Atyához értünk, aki kenyeret kér számunkra éjszaka, hogy minket megajándékozzon, aki nélkül mi elvesznénk, elpusztulnánk, elkárhoznánk.

            Isten, mint Atya elfogadja ezt az éjszakai látogatást, ezt az éjszakai zavarkodást. Nem mondja Jézusnak: miért zavarsz engem ezekért a haszontalan, bűnös emberekért. Nincs egy zokszó, egy panaszos szó sem, nincs megalázó szó sem! Nem üzeni az úton levőnek, hogy miért számolta el magát, miért nem vitt magával elég kenyeret, hogy tudott ilyen szerencsétlen lenni? Nem fejtegeti, boncolgatja: hogyan is jutott ez az ember ebbe a nyomorult helyzetbe?

            Nem, hanem azonnal felkel és intézkedik, hogy az úton levő barátnak legyen elegendő kenyere, hogy ne lásson szükséget. Mi kell látnunk ebből a példázatból, hogy mekkora ajándék, hogy Jézusnak az Atya is, de a bűnös ember is barátja. Hogy Isten a bűnös ember számára gondoskodik a testi kenyérről, pedig nagyon sok ember nem  is kéri, nem is imádkozik ezért, sőt káromolja az ő nevét, hogy az embernek legyen eledele, háza, ruházata, munkája.

            De ami még sokkal nagyobb dolog, hogy Isten, mint a mi Megváltónk barátja, értünk s nekünk bűnbocsánatot, örök életet ad. Legyen áldott ezért az ő szent neve.

 

6 Nap. Utazás az éjszakában Text. Luk.11,5-8

 

                        Az igazi barátság nem önző, hanem önzetlen, önfeláldozó. Nem keresi a maga hasznát, hanem mindig és minden helyzetben a másokét. Nem ő akar meggazdagodni a másik kárán, hanem a másikat akarja gazdagítani, akár a maga kárán is. Nem sóhajtozva, panaszkodva, megkeseredetten cselekszik, hanem önként, spontán módon, szívesen, örömmel, szeretettel. Mindig reménykedhetünk, hogy egy jó baráttól, egy igazi barátságban mindig fogunk valamit kapni, még akkor is, ha tudjuk, hogy maga a barát se bővölködik a javakban. 

            Mert itt azt látjuk, hogy ez a barát, mivel nála pont nincs kenyér, az éjszaka közepén elindul, hogy az úton levő barátjának kenyeret keressen. Mivel nála nincs, nem azzal fizeti ki a kérőt , hogy „sorry”, sajnos nincs mit adnom, hanem mindent elkövet, hogy a barátján segítsen, még úgy is, hogy kölcsönkér, pedig jól tudja, hogy azt egyszer neki kell majd vissza adni, mert ezeket a kenyerete vissza kell szolgáltatni. Ő maga nem tud adni, de találékony és megkeresi a módját, hogy nincstelensége ellenére is segítsen a barátján.

            Micsoda eseménysort indít a szeretet a másik ember érdekében. Bárcsak ilyen barátai tudnánk lenni egymásnak, bárcsak így tudnánk egymáson segíteni! Vagy ilyen nem is létezik a való világban? Ez csak egy álom, amire azt mondjuk: túl szép ahhoz, hogy igaz is legyen. Ez egy utópia, ami sohasem fog ebben a világban megvalósulni.

            Krisztus ebben a példázatban azt mondja, hogy ez nem álom, utópia, hanem valóság. Mert Jézus azt üzeni nekünk ebben a példázatban, hogy ez a Barát, akinek sokan a puszta létezésében is kételkednek, az egyetlen igazán létező, akire nekünk olyan égető szükségünk van, mint a darab kenyérre, akit mi követnünk kell, aki maga az Úr Jézus Krisztus.

            Ebben a példázatban Krisztus az, aki egy szegény, úton lévő, segítségre szoruló embert a barátjának nevez. Ő az, aki ebben a példázatban is, de még inkább a valóságban  igaz barátként viselkedik.. Ő az, aki kész áldozni, magát is feláldozni, aki kész értünk testét megtörni, vérét kiontani, hogy így váltson meg minket reménytelen, kárhozatos, ítéletes helyzetünkből. Ő mindent feláldozott értünk, önmagát is, csak hogy minket megválthasson. Itt az éjszakai nyugalmát áldozza fel a barát.

            Nem azt mondja: most éjszaka van, most előbb ki kell pihenjem magam, majd ha megvirrad, majd ha felkel a Nap. Ő ezt a nyomorult, segítségre szoruló embert nem hagyja várni. A három kenyérre picit még várni kell, de nem kell várni az ő elindulására, nem kell várni a segítségére.

            A vándor még kicsit kell várjon, míg a segítség elérkezik hozzá, amíg a kegyelmet megkaphatja, de nem kell várjon annak felajánlására, a kegyelmi ígéretre. Mert Krisztus szíve megindul ezen az éjszaka közepén hozzá jövő emberen és kész azonnal segíteni rajta. Krisztus úgymond magára veszi a magányos, bajba, reménytelenségbe jutott ember sorsát, sőt eggyé válik az ő nyomorúságával. Krisztus részt vesz a mi nyomorúságunkban. Az ember éjszakában való bolyongása, szükségbe való jutása, magánya és kétségbeesése most az ő része lesz.

            Mert figyeljük csak meg azáltal, hogy ez a barát hozzá érkezik az éjszakában, számára ez azt jelenti, hogy ő is el kell induljon az éjszakába, a bajba jutott ember számára kenyeret keresni. Azt is mondhatnánk, hogy ennek az embernek a nyomorúsága arra készteti, hogy ezzel a nyomorúsággal az Atyához menjen segítséget keresni. Krisztus belép a mi nyomorúságunkba, belép a mi éjszakánkba, kétségbeesésünkbe. Teszi ezt azért, hogy számunkra kenyeret, kegyelmet és bűnbocsánatot szerezhessen.

            Ő ezt a kenyeret drága áron szerezte meg, vére árán, hogy mi ne haljunk éhen, hogy mi ne kárhozzunk el. Ő mindent maradéktalanul nekünk adott, semmit sem tartott meg magának, az életét sem. Mert végső soron, hova is ment Krisztus azért, hogy az úton levő, a bajba jutott, a nyomorúságban levő ember számára kenyeret és kegyelmet adhasson? Egyenesen a Golgota hegyére. Hogy ott mindent megfizessen, bűneink bűntetését, Isten igazságos haragjának kiengesztelését, a bűnös ember megváltását.

            Amikor Jézus meghalt, azt olvassuk az evangéliumban, hogy sötétség lett az egész földön. Jézus bement a mi éjszakánkba, a mi poklunkba, a mi kárhozatunkba, de nem maradt ott, mert harmadnapon feltámadott, hogy hozhassa nekünk a fényt, a reményt, az örök életet, a feltámadást. 

            Micsoda Barátunk van nekünk, hogy tudjuk ezt Istennek megköszönni? Bárcsak tudnánk ezért egész életünket neki odaszánni, őt dicsőíteni mind testünkben, mind lelkünkben.

 

Újkenyér vasárnapi  Eledel a maga idejében Text. Luk.11,5-8

 

Egész héten át, minden este ezen a példázaton keresztül szólt hozzánk Isten igéje. Mivel sokan nem tudtak a hétköznapi alkalmakon részt venni megpróbálom az eddig elmondottakat röviden összefoglalni, hogy majd ezután rátérjek a mai üzenetre is.

            Láttuk azt, hogy itt barátokról van szó, akik segítenek egymáson. Milyen nagy dolog, ha egyáltalán vannak barátaink. S még nagyobb dolog, ha olyan barátaink is vannak, akikkel együtt tudunk imádkozni, akikkel együtt tudunk járni a hit útján.

            Láttuk azt is, hogy itt egy egyoldalú barátságról van szó, olyan barátságról, amiben az egyik kér, a másik pedig kap. Az egyik bajba, éhségbe, nyomorúságba jut, a másik pedig ebben a nehéz és kilátástalan helyzetben segít rajta. Mi emberek egy kétségbeejtő, nyomorult helyzetben vagyunk. Először is azért, mert magunkban vagyunk, bolyongunk, nincs igazi társunk. Mi célt tévesztettünk, bolyongunk az éjszakában, bolyongunk a sötétben és a saját magunk erejéből nem tudunk eljutni a célba. Mi tűzünk ugyan földi célokat magunk elé, de még azokat nem tudjuk elérni.

            De amit a magunk erejéből nem tudunk megkapni, elérni, azt megkaphatjuk a Baráttól, Jézus Krisztustól, ő a mi egyetlen igaz Barátunk, aki úgy szeret minket, mint senki más, és aki mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van.

            Az, hogy kenyérhez jut az utazó, egy csoda, hisz egy alkalmatlan pillanatban járnak közbe érte, éjfélkor kérnek kenyeret számára. Emberileg minden ok meg lenne arra, hogy elutasítást találjon segítség helyett. Nem elég az, hogy éjfélkor jön, még a legalapvetőbb udvariassági szabályokat sem tartja be, mert nem csendesen kezd el zörgetni, hanem ajtóstól esik be úgymond a házba, s ráadásul még bocsánatot sem kér az alkalmatlan időben való zavarkodásért.

            De a csoda megtörténik, kérése meghallgatásra talált. Érdemtelenül, az alkalmatlan idő, az udvariatlan magatartás ellenére kenyeret kap. Azt is láttuk ebben a példázatban, hogy egy különös párbeszéd zajlik az Atya és a Fiú között, a Fiú segítséget kér az Atyától a bajba jutott ember számára. Itt az egész Szentháromság mozgásba lendül, hogy ennek az embernek a problémája megoldódjon.

            Az is szép üzenet volt, hogy itt tulajdonképpen két személy van, aki a „barát” nevet megkapja. Az egyik maga Istent jelképezi, a másik pedig a bűnös embert. Ezt a két személyt a Közbenjáró hozza össze. Ő kenyeret, bocsánatot kér a mi számunkra. Mert Jézus azt akarta, hogy amit ő az Atyától kapott, az mind a miénk lehessen, hogy nekünk minden ő javaiban részünk legyen.

            Végül azzal a gondolattal foglalkoztunk, hogy ennek a bajba jutott embernek a nyomorúsága, kétségbeejtő helyzete, arra indította a Barátot, hogy ő elinduljon az éjszakában kenyeret, kegyelmet keresni a mi számunkra. Ő teljességgel azonosult a mi nyomorúságunkkal. Bűnné lett értünk, mondja majd Pál apostol, bement a mi éjszakánkba, poklunkba, Isten megérdemelt haragjába, a mi bűntetésünkbe, hogy azt elszenvedje, de ki is jött onnan, hogy nekünk bűnbocsánatot és örök életet adhasson.

            Most ezen a szép újkenyéri vasárnapon foglalkozzunk végre az utolsó gondolattal. Milyen hallatlanul gazdag példázat ez! Hisz itt arról van szó, hogy ember bajba jut, elfogy a kenyere, kétségbeesésében egyik barátjához fordul, akinek azonban nincs kenyere, de segíteni akar, s ezért ő is elindul kenyeret keresni, hogy segíteni tudjon. Végül minden megoldódik, lesz kenyér lesz kiút a reménytelenségből, kétségbeesésből.

            De itt elsősorban nem ezt az embert kell lássuk, aki bajba kerül, aki segítségre szorul, s akinek végül is megoldódik a gondja, hanem sokkal inkább azt, hogy micsoda eseménysor indul el annak érdekében, hogy a gondja, baja megoldódjon. Láttuk már eddig, hogy a Szentháromság minden személye mozgásba lendül a segítség érdekében. Az Atya , a Fiú és a Szentlélek együtt munkálkodik a segítség érdekében.

            Hisz az Atya az, aki a három kenyeret, ami végül is megmenti az utazó életét felajánlja. Ő az, aki a Fiú kérésére ezeket odanyújtja, aki kölcsön ad. De nem az éhező ember kell a kenyerek árát megfizesse. A visszafizetésről a Fiú gondoskodik, ő az, aki meg fogja fizetni a kenyerek árát, ő az áldott Kezes, aki kezeskedik arról, hogy minden el lesz rendezve, az adósság ki lesz fizetve. Senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam, mondja Jézus a János evangéliumában. Ő kedvesen törődik ezzel a bajba jutott utassal, aki eltévelyedett, aki sohasem jutott volna el céljába, ő vette magára a mi eltévelyedett voltunkat, hisz ő épp azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett volt. Micsoda szeretet a bűnösök iránt! Micsoda engedelmesség az Atya iránt! Hisz ő hívta és ő küldte a Fiát erre a szolgálatra, erre a közbenjárásra.

            De mekkora kegyelem, hogy mi, akik eltévelyedtünk, akik nyomorultul elpusztultunk volna, a magányos pusztában eljuthatunk ahhoz, aki tud segíteni rajtunk, eljuthatunk a Közbenjáróhoz.

            Mert, hogy tudunk mi Krisztushoz eljutni? A magunk erejéből, a magunk ügyességével, talpraesettségével, bölcsességével? Hogy találhatjuk mi meg a megoldást, a kenyeret, a kegyelmet, a bocsánatot, hogy találjuk meg a feltámadás erejét és az új életet? János evangéliumában azt mondja Jézus, hogy senki sem jöhet hozzá, hacsak az Atya nem vonja őt. Odavinni egy lelket Jézushoz, megláttatni egy emberrel, hogy bajban van, hogy segítségre van szüksége, ki képes erre? Mi semmiképpen nem! Hányszor szívesen segítenénk bűnbe-bajba jutott embertársainkon, sokszor mondjuk nekik, hívjuk is őket, de ők nem jönnek, nem mozdulnak. Igen, mert ez nem a mi lehetőségünk, erre mi nem vagyunk képesek. Ez egyedül a Szentlélek munkája. Csak a Szentlélek tud meggyőzni valakit bűn tekintetében, a segítségre szorulás, a kegyelemre utaltság tekintetében. A Szentlélek tud valakit Istenhez vezetni, a Szentlélek láttaja meg velünk nyomorúságunkat, hogy nekünk semmink sincs. De a Szentlélek láttatja meg velünk azt a hatalmas gazdagságot, amit Krisztus nekünk az ő áldozatával szerzett. Mert ő az Életnek Kenyere.

            Igen, a Szentháromság mindent megmozgat érdekünkben, ő mindent megtett érdekünkben. Nekünk csak hittel el kell fogadni, nekünk csak meg kell ragadni. Ez az ajándék, a testi-lelki kenyér most is itt van előttünk, a szent asztal meg van terítve. Mi , akik életútunkon eltévelyedtünk, mi akik nagy szükségbe és nyomorúságba jutottunk, mi akik éhezzük és szomjúhozzuk Isten kegyelmét, most itt megelégíttetünk. Gyertek hát, mert íme minden kész! A Barát minket is vár a három kenyérrel, önmagával, bocsánatával, az örök élet ajándékával. Most, a maga idejében, a kegyelmi időben meg lehet ezt kapni. Gyere te is, fogadd el te is ezt a nagy ajándékot!

 

(Ezen igehirdetési sorozatot J.J.Poort Bij dag en nacht című áhítatos könyvének felhasználásával írtam.)

 

                                                                        Lőrincz István