Igehirdetési sorozat Újkenyér havában a szőlőmunkások példázatáról

Igehirdetési sorozat Újkenyér nagyhetére, illetve Újkenyér előtti és Újkenyér vasárnapjára a szőlőmunkások példázata alapján

1.    Újkenyér előtti vasárnapra Text. Mát.19,25-29,  2O, 17-19

            Isten Lelkének segítségével az Újkenyér nagyhetén a szőlőmunkások példázatáról fogunk igehirdetési sorozatot tartani. Mivel ez a sorozat nyolc részes, ezért már most, ezen a vasárnapon elkezdjük, esténként folytatjuk és a jövő vasárnapon befejezzük. Nem versről-versre haladunk, hanem témák szerint megyünk végig e csodálatos példázat üzenetén.

            Ennél a példázatnál különösen fontos, ami ezt megelőzi, és ami követi. Miért és milyen összefüggésben  mondta el Jézus ezt a példázatot? Mert ez a példázat sem áll önmagában, nem szakítható el attól, ami  előtte és utána hangzott el. Hisz Jézus reagál valamire, mintegy válaszként mondja el azt a példázatot, arra ami a tanítványok lelkében kérdésként fogalmazódott meg. A szőlőmunkásokról szóló példázat válasz Péter kérdésére, amit Jézusnak tett fel: mi lesz hát velünk? Ez a kérdés akkor tolult a Péter ajkára, amikor látta a gazdag ifjút szomorúan elmenni, miután Jézus azt mondta a tanítványainak: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni, miután a tanítványok feltették a kérdést: kicsoda üdvözülhet tehát? 

            Ekkor Péter feltette a kérdést: íme, mi mindent elhagytunk, mi lesz hát velünk? Egy különös szó ez a Péter részéről. Először is a kérdés miatt: mi lesz hát velünk? Mert neki ezt már kellett volna tudnia, hisz az Úr e felől nem hagyott kétséget és bizonytalanságot Péter és a többi tanítvány szívében. Ez egy elég értelmetlen és felesleges kérdés volt, hisz nemrég elmondta Péternek, hogy te Péter vagy, vagyis Kőszikla, és én ezen építem fel az én egyházamat és azon a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. Ez egyértelmű volt, erre már nem kellett volna rákérdezni.

            Még különösebb az a hitvallás, ami ezt a kérdést megelőzi: ime, mi mindent elhagytunk és követtünk téged. Mit beszél Péter: mindent?  Ezzel ő magát a gazdag ifjú fölé akarta helyezni, hisz ő nem tudott mindent elhagyni. Ő nem tudott Jézus szavára lemondani minden javáról. Erre Péter az összes többi tanítvány nevében is kijelenti: íme, mi mindent elhagytunk. Nem beképzeltség ez? Vajon tényleg mindent elhagyott Péter? Vajon elhagyta Péter azt, amit leginkább el kell hagyni, az ó-emberét? Ezt Péter még távolról sem hagyta el, még egyáltalán nem hagyott el mindent.

            Ehhez jön, hogy Péter azt is kijelenti: követtünk téged. Milyen magasan ül itt Péter énje a trónon! Mi hagytunk el, mi követtünk téged. Péter csak ennyire ismeri magát. Mi elvégre vagyunk valakik, tettünk valamit, amire igenis büszkék lehetünk. Mintha Péter azt akarná mondani: a mi részünkről annyi minden történt, mit várhatunk a te részedről? Ő úgy képzelte, hogy ők igenis érdemelnek valamit az Úrtól. Nem, Péter még nem ismeri az ő nyomorúságát, hisz nemsokára el fogja hagyni és meg is fogja tagadni Jézust.

            És most jön a kegyelem csodája, mert mit mond Jézus Péter szavaira? Elfordul tanítványától, mivel az még semmit sem értett meg a tanítója szavaiból? Mert látszólag minden tanítása hiábavaló volt? Vagy épp kemény szavakkal meg fogja dorgálni, vagy fel fog bosszankodni Péter nagyképűségén, hogy ő még mindig az érdemeire gondol?

            Nem, hanem Jézus szelíden, szeretettel válaszként a Péter kérdésére elmondja a szőlőművesekről szóló példázatot. Beteljesedik az, amit a zsoltáros mondott: nem fizetett nekünk a mi bűneink szerint és nem cselekedett velünk a mi álnokságaink szerint.

            Jézus számára egy buta, felesleges, értelmetlen kérdés alkalom arra, hogy egy elmondjon egy gyönyörű igehirdetést. Mekkora tanulság van ebben! Mert mi hogyan reagálunk ilyen kérdésekre: bosszúsággal, idegességgel, szidással?! Pedig az emberek minden szava számunkra is alkalom lehetne egy újabb bizonyságtételre. Bárcsak így lenne ez nálunk is! 

            Pétert ezt a példázat helyre fogja tenni és ki fogja igazítani. Arra szóra, hogy ”mindent elhagytunk” Jézus azt fogja válaszolni:  ” mit álltok itt egész nap tétlenül” ? Arra pedig, hogy.”követtük Jézust”, azt válaszolja:” én felfogadtalak titeket”. Jézus tehát válaszol a Péter kérdésére, mégpedig nagy szeretettel és gyöngédséggel.

            Jézus megadja a pédázat magyarázatát is, amit csak ritkán tett meg a példázatok esetében. Jézus elmondja már a példázat előtt: bizony mondom néktek, hogy ti akik követtetetk engem, az újjáteremtett világban ti is tizenkét királyi trónon ültök és ítélitek Izrael tizenkét nemzetségét.

            „És mindaz, aki elhagyta házait, fitestvérét, vagy nőtestvérét, vagy atyját, anyját, feleségét, szántóföldjeit énérettem, százannyit kap helyette és örök életet nyer örökségül. Sok elsőből lesz utolsó és utolsókból első”. Jézus már a példázat elmondása előtt magyarázza annak néhány aspektusát. Például a munkások tétlelnségét, akik a piacon állnak, a bért, amit kifizet nekik a munkáért.

            Világosan kell tehát látnunk a szövegösszefüggést, amiben Jézus elmondja ezt a példázatot. Nem csak az fontos, ami megelőzi, hanem az is, ami utána következik. A példázat után az következik, hogy Jézus harmadszor is jelenti a szenvedéseit. A Máté evangéliumában Jézus már eddig kétszer beszélt erről. Először a 16-ik, másodszor pedig a 17-ik fejezetben. Azt mondhatjuk tehát, hogy a szenvedések jelentése a kerete ennek a példázatnak. Ez nagyon fontos, hisz a Jézus szenvedése nélkül ez a példázat teljességgel érthetetlen. Ez nem csak kerete a példázatnak, hanem alapja és fundamentuma is. Hisz Krisztus szenvedése nélkül elképzelhetetelen az, hogy egy bűnös ember dolgozhasson az Isten szőlőskertjében. Egyáltalán elképzelhető az, hogy egy bűnös ember bemenjen a szőlőskertbe, ahelyett hogy kidobnák őt onnan? Hogy lehet másképp beszélni arról, hogy a bűnos ember még jutalmat is kaphat, örök üdvösséget a mennyben? Mindezt csak Jézus Krisztus áldozata által lehetséges, az ő halála és szenvedése által.

            Jézus tehát a Péter kérdésére, hogy mi lesz velünk, elmondja ezt a csodálatos példázatot. Ezt a példázatot az ő szenvedése és halála öleli körül, ahol ez a példázat is eléri végső célját és értelmet nyer. Ha tehetjük jöjjünk el estéről-estéről minden alkalommal, hogy ennek a csodálatos példázatnak az üzenete feltáruljon előttünk. Szakítsunk ki egy órát naponta erre, nem fogjuk megbánni.

1 Nap. A szőlőskert Text. Mát.2O,1

            A példázat így kezdődik:  Hasonló a mennyek országa egy olyan gazdához, aki jókor reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe. Ebben már az is sokat mondó, hogy Jézus az Isten országát egy szőlőskerthez hasonlítja. A szőlőskert egy nagyszerű hely, ahol ízletes gyümölcs terem, ahonnan a bor származik, amiről a 1O4-ik zsoltár mondja: megvidámítja az ember szívét. Ez sok ember számára feltűnő, hisz a kivűlálló emberek úgy gondolják, hogy a boldogság a világban van, az Isten országában pedig csak szomorúság, komorság van. Ezért is a legtöbb ember boldogságát Istenen kivül keresi, a világban próbálja azt megtalálni.

            De a tékozló fiú is meg kellett lássa, hogy az atyai házon kívül nincs igazi boldogság. Áldott az a pillanat, amikor egy ember felismeri, hogy az igazi szőlőskert, az igazi boldogság csak Istennél lelhető fel. Hasonlatos a mennyek országa a szőlőskerthez.

            Ez a szőlőskert nem a miénk. Ezt a szőlőskertet nem ember plántálta, nem emberi kéz által készült. Sajnos mi elrontottuk ezt a szőlőskertet, tönkretettük. Mit cselekedtél, teszi fel az Úr a kérdést Ádámnak? Mit tettél a szövetséggel, amit veled kötöttem? Kaintól is megkérdezi: mit tettél felebarátoddal? Mit tettél a társadalommal? Mit tettél a családdal? 

            Miért teszi fel Isten ezeket a kérdéseket? Nem azért, mintha nem tudná, hisz ő mindent tud, hanem azért, hogy az ember meglássa, hogy mit tett azzal a kerttel, amit Isten adott neki, mit tett a tőle kapott ajándékokkal. Meg azért is, hogy az ember megláthassa, bevallhassa bűnét. Mert másképp nincs változás, nincs megtérés, nincs új élet, nincs hálaadás, nincs Isten dicsőségére való élet.

            Sajnos ez a kert nem csak hogy nem az ember által készíttetett, hanem az ember által ismeretlen is. Mert mi természetünktől fogva nem hiszünk ebben a kertben, mi nem akarjuk elhinni azt, hogy ebben a világban van egy ilyen szép, tökéletes hely. Az emberek többsége sajnos soha nem találja meg ezt a kertet és azt a „bort”, ami megvidámítja a halandó szívét. Hány ember feladta már ennek a kertnek a keresését, mondván hogy egy ilyen kert nem is létezik, ez csak illúzió, ez csak álom. Mennyire igaz a próféta szava: bizony bolond az én népem, nem ismernek engem.

            De itt van újra a csoda. Annak ellenére, hogy a nép bolond, az ember bolond, Isten mégis hirdeti neki a kert létezését. Hirdeti azt, amit szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi értelem meg nem gondolt,  azt készítette Isten az őt szeretőknek.

            Ez a szőlőskert az övé. Ezért nekünk nincs jogunk oda bemenni. Mert nincs annál rosszabb, mint amikor tudom, hogy van valami szép, jó, de az nem lehet az enyém. Sokakkal beszéltem arról, hogy milyen szegénység volt régen és milyen gazdagság van ma. Sokszor azt a választ kaptam, hogy az könnyebb volt, mint most. Az nehezebb, hogy most van, de nincs mivel megvegyem. Mert mi Ádám és Éva bűnesete óta ki vagyunk zárva ebből a kertből, a kert zárva van számunkra és ez a mi bűnünk. Én messze vagyok attól,  a bűn pusztájának a közepén, reménytelenül és elhagyottan. 

            De mégsem! Mert Jézus azért jött, hogy ennek a kertnek a kapuja előttem is megnyíljon, hogy én is bemehessek. Csodák csodája az, hogy a kert az enyém is lehet. De mi ez a kert, és hol van az? Mire épült ez a kert? Mi ennek a fundamentuma? Ennek az alapja Krisztus munkája. Az ő váltsága  nélkül ebben a kertben nem nőne egyetlen szőlőtő sem.

            Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek és ebben az összefüggésben ez azt jelenti, hogy Krisztuson kivül nem lehet szőlőskertről beszélni. Még hinni sem tudnánk benne, nem hogy belépni, dolgozni benne, inni a borából. Nélküle a mi életünk csak tövis és bogáncs lenne. A szőlőskert alapja Jézus szenvedése, halála és feltámadása. A Heildelbergi Káté nagyon szépen fogalmaz, amikor a 43-ik kérdésben azt kérdezi: milyen további hasznot veszel Krisztus szenvedéséből? A válasz: hogy  az ő halálának erejével az mi óemberünk vele együtt megfeszíttetik, megöletik és eltemettetik, hogy a test gonosz indulatai ne uralkodjanak többé bennünk, hanem hogy önmagunkat Őneki szenteljük oda hálaáldozatul.

            Mert mit tudunk mi tenni a magunk erejéből? Mit tett Ádám? Mit tett Kain? Mit teszünk mi az életünkkel, miért hal ki a hit? Miért hal ki a szeretet? Azért, mert nem építünk Krisztusra, azért, mert magunkra építünk, a magunk eszére, a magunk indulataira, bennünk pedig nincs semmi jó. Ezt nekünk is meg kell tanulni. Péternek is meg kellett tanulnia. Ő is először magára épített. Azt hitte, hogy ő olyan hívő, olyan erős, olyan hősies, hogy ő lesz az, aki az utolsó csepp véréig ki fog tartani Jézus mellett, aki meg fogja tartani őt. És meg kellett lássa, hogy a saját erejéből csak a tagadásra, csak a bukásra futja. Engem is súlyos bukások által tanított erre az Úr. Mert én is meg kellett tanuljam azt, amit Péter majd a Nagy Tanács előtt pünkösd után megvall: mert nincsen senkiben másban üdvösség, nem is adatott más név, ami által nekünk meg kellene tartatnunk, csak a Jézus neve.

            Csak akkor vagyok a szőlőskertben, amikor ezt megtanultam, amikor már Krisztusra építek és nem magamra. Az nem fundamentum, hogy én egy jó és becsületes ember vagyok, nem vagyok rosszabb, mint mások. Akkor lesz „bor” az életemben, ha Krisztus lesz ott. Másképp csak savanyú, romlott, keserű lé csordogál belőlem.

            Végül hol van ez a kert? Hát ebben a világban, annak ellenére, hogy ez a világ a kertnek az ellensége. Isten egy gonosz, hitetlen és istentelen világ közepébe plántálta be ezt a kertet, az ő kertjét. De ezt a kertet egy kerítés veszi körül, ami a benn lakóknak védelem, oltalom, az ellenség számára pedig akadály, elriasztás, hogy ne merjen közelíteni. 

            Ebben a kertben jó lenni, biztonságban vagyunk bene, miközben körülöttünk tombol az istentelenség és hitetlenség. És ezt elmondhatjuk másoknak is, hogy mi ismerjük ezt a kertet, s Krisztusért, az ő áldozatáért beléphettünk ebbe a kertbe, munkálkodunk is benne, és hivogatunk másokat is arra, hogy jöjjenek ők is, ne maradjanak kinn, ismerjék meg ennek a kertnek a szépségét, örömét, áldásait. Ebben a kertben a Szentlélek szellője lengedez, ami felüdít, erőt ad, ami segít, hogy ebben a kertben az Isten akarata szerint, az ő dicsőségére tudjunk élni. Ismered-e ezt a kertet? Benne vagy-e már?

2 Nap. A szőlőmunkások Text. Mát.2O, 2-6

            A tegnap a szőlőskertről beszélgettünk, hogy van egy szép hely, amit Isten készített, láttuk, hogy ennek az alapja Jézus váltságműve és láttuk a környezetét, hogy ez egy gonosz világ közepette található.

            A mai estén a munkások állnak a figyelmünk középpontjában. Róluk nagyon sok szó esik, ők nagyon fontos szereplői ennek a példázatnak. Őket megszólítja a szőlő ura, ők is szólnak a gazdához s egymás között is beszélgetnek. Most ezekről a munkásokról fogunk beszélgetni

            A bűneset óta az ember munkájával is nagy baj van. A paradicsomban az ember arra volt elhívva, hogy Istennek szolgáljon, hogy neki dolgozzon, ahogy azt az 1Móz.2,15-ben olvassuk. Az Úr az embert az Éden kertjébe helyezte, hogy őrizze és művelje azt. De az ember nem felelt meg ennek a célnak, nem akart küldetésének eleget tenni. Ő elfordult Istentől és a Sátán ösztönzésére felmondta a munkaviszonyt, nem akart Istennek engedelmeskedni. Inkább  a Sátán szolgálatába állt. Azóta az ember nem akar Istennek és Istenért dolgozni. „Nincs csak egy sem, nincs aki Istent keresse, egyetemben haszontalanokká lettek, nincs aki jót cselekedjék, nincs csak egy sem”, mondja Pál a Római levélben. Ez egy nagyon szomorú dolog, ami három dologban nyilvánul meg: a lustaság, az énközpontúság és a bálványok szolgálata.

            Beszéljünk először a lustaságról. A hollandoknak van egy közmondásuk: inkább légy lusta, mint fáradt. Ezzel a hanggal a Bibliában is találkozunk: a bolond gazdag azt mondja: helyezd magad kényelembe, vigadozzál! Ma nagyon sok ember életideálja nem az, hogy az Isten dicsőségére dolgozzon a felebarát javára, sőt még a saját megélhetése érdekében sem. A Szentírás kemény ítéletet mond a lustaság felett: a gazdag embert, aki már nem akart dolgozni, bolondnak nevezi. A Példb.15,19 szerint a rest útja olyan mint a tövises sövény, az igazak útja pedig el van egyengetve.

            Isten azt a parancsot adta, hogy hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat. Ugyancsak a Példabeszédek könyve a rest ember elé a hangyát állítja példaképül: eredj a hangyához te rest, tekintsd meg útjait és légy bölcs. Milyen megalázó ez az ember számára. Lehajolni a hangyához, hogy onnan vegyen tanítást és ott változzon az élete.

            A második dolog, ami a bukott ember munkáját jellemzi: az énközpontúság, az „én” szolgálata. Ez is jellemzője lesz a bűneset utáni állapotnak. Pál apostol figyelmezteti a korintusi híveket, hogy ha Krisztussal együtt már feltámadtunk, ne magunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadott. Önmagának élni, milyen jellemző ez az emberre! Hány ember dolgozik úgy, hogy azzal csak a maga javát, előmenetelét keresi. Mennyit költ az ember a maga kényelmére, élvezetére!

            A harmadik dolog a bálványok szolgálata. Sajnos mi ezt nem akarjuk elismerni, de szinte mindnyájan naponta megtesszük. Megtesszük annak ellenére, hogy a Tízparancsolat világosan mondja, hogy ne legyenek idegen isteneid én előttem, ne imádd és ne tiszteld azokat. Próbáljunk őszintén magunkba nézni és megkérdezni: nincsenek idegen isteneink, akik előtt meghajlunk, akiknek szolgálunk? Nincsenek-e olyan dolgok, amikre sokkal több időt szánunk, mint Istenre? Nem lesz maga a munka is bálvánnyá a mi számunkra? 

            Sok példát láttam erre az életemben, de ilyeneket mindnyájan láttunk és ismerünk a környezetünkben is. Hányan rengeteg pénzt elköltenek káros szenvedélyeikre, havonta több száz lejt adnak ki ezekre, ugyanakkor sokallják azt a száz lejt, amit egész évben az egyháznak kellene adni.

            És mégis a kegyelem csodája az, hogy Isten, a Gazda az ilyen embereket hívja a maga szőlőskertjébe. Kegyelem az, hogy ilyen emberek, akik akár lusták, akár énközpontúak, akár a bálványaiknak szolgálnak megtérnek Istenhez. A Gazda odafordul az emberhez, hogy az ember is tudjon odafordulni hozzá. 

            Ezek után lássuk, hogy milyenek ezek a munkások, akiket a Gazda felfogad az ő szőlőjébe?  Ezekről először is azt mondja el a példázat, hogy tétlenek. Hisz a Gazda ezt kérdezi: miért álltok itt egész nap tétlen.? A munkások ekkor bevallják: azért, mert még senki sem fogadott fel minket. Ő volt az, aki hívott, aki megszólított, ő volt az, aki Szentlelkével betöltött, ő szabadított ki a lustaságból, az énközpontúságból, a bálványok szolgálatából és szolgálatától. Én nem kértem ezt, nem is tudtam, hogy tétlenül állok, hogy nem kellettem senkinek, de neki kellettem, ő felfogadott. Felfogadott, kit a maga becsületességéből, az emberek általi elismertségből, kit pedig a disznók vályuja mellől, a züllöttségből. Ezt mindenki személyesen tudja, akit ő megszólított, hogy honnan, miből hívta el az Úr, hogy az ő szolgálatába álljon.

            Ezek a munkások a piacon állnak, vagyis ezek már nem kényelmesen heverésznek otthon az ágyukban. Nem, az ágy már nem tartja fogva őket. Ők már elhagyták a régit, de nem találták meg az újat. Ők már nem tudnak visszatérni a múltba, de még a jövőt sem látják maguk előtt. A régi gazdához már nem akarnak visszamenni, de az újat még nem találták meg.

            A Káté szavaival, ők ott állnak a nyomorúság és megváltás között, őket a Szentlélek hozta ide, aki mindig oda viszi az embert, ahol Jézus lesz elmenendő. Ők olyanok, mint Zákeus, aki már elhagyta a vámszedői állást és ott van a fügefán, ahol Jézus el fog haladni. Ők már elhagyták az ágyat, elhagyták a régi gazdát, hogy egy új Gazda fogadja fel őket.

            Lehet, hogy van köztünk valaki, aki épp ebben a helyzetben van. Még ott áll a senki földjén, már elhagyta a világot, de még nem találta meg Istent. Az reménykedjen, mert Jézus jön és neki kellünk, ő hív az ő szőlőjébe. Az ige azt is mondja végül, hogy egész nap ott állnak a munkások a piacon. Vannak olyan munkások, akiket már a kora reggeli órákban felfogad, vannak olyanok, akiket délben, másokat délután és még olyanok is vannak, akiket csak estefelé fogad fel a gazda. Az utóbbi két csoport a mi emberi mértékünk, gondolataink szerint már reménytelen esetek, hisz ki vesz fel munkásokat délután és estefelé, amikor már befejezni szoktuk a munkát, már nem jön egy munkaadó sem, hogy felfogadja őket. De ez a Gazda egészen más, mint a földi munkaadók. Hisz neki nem csak a fiatalok kellenek, nem csak az erőtől duzzadók, hisz ő hívja az öregeket, a megfáradtakat, neki kell az ember kevés időre is, s az a pár év is értékes neki, amit ők még ők a szőlőskertben ledolgozhatnak. Akik most itt vagyunk nem egyforma életkorban hivattunk el. Van közöttünk olyan is talán, akit már  gyerekkorban elhívott, van akit ífjúkorban, mint engemet is. Lássuk ebben is a gazda szeretetét, akik reggel hivattunk el, és legyünk ezért nagyon hálásak, hogy egész életünket az Úr szolgálatában tölthettük el. De akik jóval később szólíttattak meg, azok legyenek még hálásabbak, hogy az Úrnak szüksége volt idős korban is rájuk. Mert ahogy majd látni fogjuk a jutalom ugyanaz lesz. Áldott legyen az Úr neve ezért.

3 Nap A gazda Text. Mát.2O,1-7

            Ott a piacon, ahol a munkások tétlenül álldogálnak, egyszer csak megjelenik a Gazda, az ő kegyelmének teljességével. Megjelenik maga az Úr Jézus Krisztus. Hisz az világos, hogy ő a Gazda és felfogadja a munkásokat az ő szőlőskertjébe. Azt mondja a munkásoknak: menjetek el és munkálkodjatok az én szőlőmben. Az a szó a görög nyelvben, amit itt találunk a “piac”-ra egy különleges jelentéssel bíró szó, ami tulajdonképpen lefordíthatatlan, inkább csak körül lehet írni. A hangsúly itt azon van, hogy honnan kell elmenni, honnan kell elindulni és nem annyira azon, hogy hova kell megérkezni. A hangsúly nem azon van, hogy menjetek a szőlősbe, hanem hogy induljatok el a piacról. Ez nagyon jellemző Jézusra. Ő itt megszólalásig hasonlít az Atyjára.  Mert az Úr is először elkezd kivezetni, mielőtt megmutatná azt, hogy hova vezet minket.

            Ábrahámnak először azt mondja: menj ki a te földedből! Csak azután mondja meg, hogy hova fogja vezetni. És a Tízparancsolatot így vezeti be: én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomból, a szolgálat házából.

            Isten Fia itt az embereket a piacról vezeti ki. Kivezet minket a hitetlenségből, a bűnből, a reménytelenségből. Van itt még egy érdekesség, és ez az, hogy ezt a mondatot: „menjetek és munkálkodjatok a szőlőmben”, csak a második, harmadik és negyedik csoportnak mondja. Az első csoportról egyszerűen csak annyit mond az ige: elküldte őket szőlőjébe. Miért ez a különbség, tesszük fel a kérdést? Az első csoport tehát a piacot az Úr erejében hagyja el, de a többi csoport a maga erejével, erejéből kell elinduljon? Őket felszólítja: menjetek el a szőlőmbe?  Itt a kiválasztás nagy titka áll előttünk. Végső soron az Úr döntése az, hogy mi elmegyünk és munkálkodunk vagy pedig a mi döntésünk?

            Azt kell itt meglátnunk, hogy nem a „vagy-vagy” változat a helyes, hanem az „is-is”. Pál apostol úgyanazon igében felszólítja a filippibelieket, hogy félelemmel és reszketéssel vigyék véghez az üdvösségüket, s ugyanabban a mondatban azt is mondja, hogy Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Amikor az Úr valamire parancsot ad, akkor ő megadja az erőt is a parancs teljesítéséhez. Ő hív el és ő adja az erőt is, hogy az elhívásnak tudjunk engedelmeskedni. Az a szó, amit itt a görög szöveg az elküldésre használ ugyanaz, mint az apostol szó, csak ennek igei alakja. Mit jelent ez?

            Hát azt, hogy amikor az Úr minket a piacról a szőlősbe küld, akkor ő apostolként küld minket oda. Az apostolságnak pedig része a szenvedés. Nem csak munkálkodni küld, hanem szenvedni is. Aki engem követni akar, az vegye fel az ő keresztjét és úgy kövessen engem. Aki meg akarja tartani az ő életét, az kész kell legyen arra, hogy elveszítse azt.

            Az is kérdés, hogy miért ment a Gazda ötödször is a piacra, hogy munkásokat fogadjon fel? Miért nem egyszerre hívta el őket, hisz ő jól tudta, hogy ezekre a munkásokra mind szüksége van. Így megspórolhatott volna egy csomó utat, fáradtságot, így megspórolhatott volna a munkások számára is egy csomó izgalmat, amíg vártak arra, hogy valaki felfogadja őket. Milyen nehéz lehetett a munkások számára azt látni, hogy a többieket felfogadja, őket pedig nem, hogy mellettük egyszerűen elmegy. Micsoda megpróbáltatás!

            Négyszer elveszíteni a kenyeret, négyszer látni a lehetőséget, de nem részesedni abban. Ott maradni, álldogálni, mert senkinek nem kellek, senki nem fogadott fel. Miért? Ez a kérdés sokszor megfogalmazódik a mi szívünkben is. Miért jön Jézus először próba formájában hozzánk? Ezt nehéz megérteni, de a zsoltáros megértette ezt, megtalálta a választ és vallomást is tesz erről.. A Zsolt.66,1O-ben azt mondja: ” mert megpróbáltál minket Istenünk, megtisztiítottál, mint az ezüstöt.” Azért kell várni, hogy megtisztítson, hogy megszabaduljunk kötelékeinktől, mint a Dániel barátai a tüzes kemencében.

            Különös, hogy megkérdezi őket: miért álltok itt tétlenül, hisz ő nagyon jól tudja a választ? Nem tudatlanságból kérdi, nem azért, mert informálódni szeretne, hanem azért, hogy a munkások megvallják helyzetüket, hogy elmondják: minket még senki sem fogadott fel. Az Úr azt akarja hallani: mi olyan emberek vagyunk, akit senki nem értékel, akiket mindenki leírt. Azért kérdezi, hogy ők meglássák, hogy ez a Gazda az elveszettekhez jön, azokat fogadja fel, akik ezt nem érdemlik meg, akik semmit se tudnak felmutatni.

            Mert miután beismerik ezt a nyomorult voltukat, jön a könyörűlés, irgalmazás. Mert ők pont olyanok, akik mint a tékozló fiú, csak elveszett voltukat tudják adni, de az Atya mégis átöleli, megcsókolja őket. Itt a bűnös megigazítása történik meg. Az, hogy őket a Gazda felfogadja, nem érdem, hanem kegyelem, csupa kegyelem.

            Ha a Gazda nem könyörül éhen halunk, munka nélkül maradunk, elveszettek leszünk. De a Gazda felfogadja őket, munkát ad nekik és végül meg is jutalmazza őket. A Gazda itt közbenjáró is, olyan, mint Mózes a pusztában, aki a népet kivezeti Egyiptomból és bevezeti a Kánaán földjére. Jézus Krisztus kivezeti őket a piacról és bevezeti őket a szőlőskertbe. Ő nem hagyja az övéit a bűnben, az elveszettségben, elvezeti őket az üdvösségbe, az örök életbe. Nem végez félmunkát, hanem teljes üdvösséget ajándékoz nekünk. De ő az, aki vezeti is az övéit. Nélküle nem tudnánk a piacról a szőlőskertbe jutni. Tamás felteszi a kérdést: „ nem tudjuk hova méssz, mimódon tudhatnánk azért az utat”? Nem csak küldi őket a kertbe, hanem ő maga vezeti el őket oda. Megy előttük, vezeti őket. Mi csak kövessük őt és menjünk utána.

            De a Gazda úgy is megjelenik a munkások számára, mint aki törvényt ad. Nem csak azt mondja: teszek veletek egy próbát, óvatosan próbálkozom, hátha sikerül és felveszlek titeket egy próbaidőre. Nem, ő azonnal parancsol nekik s ez a kegyelem. Mert a munkások engedelmességgel tartoznak a Gazdának. A kertben nem lehet akárhogyan élni és nem lehet akárhogyan dolgozni. Annak megvan a maga rendje és módja. A kertben nem mi szabjuk meg a törvényt, hanem a Gazda. De tudjuk, hogy egy olyan Gazda szab törvényt, aki nagyon szeret minket és parancsai javunkat szolgálják.

            És végül a Gazda az, aki ígéretet tesz a munkásoknak. Ami jár, azt megadom nektek. Ő nem akarja, hogy a munkások értelmetlenül, céltalanul és bizonytalanságban dolgozzanak. Mert ő nem csak munkát ad nekik, hanem jutalmat is. Ő ad nekik egy nagyszerű távlatot, ő megmondja, hogy a munka végén meg fogja adni a jutalmat is. De nagyon fontos látni azt, hogy a jutalom csak a munka után van. Nem kapunk előleget, még egy szendvicset sem, csak akkor fizet a Gazda, ha készen vannak a munkával. Miért? Erre a választ Jézus egy másik helyen, a Ján.15,2O-ban adja meg:” a szolga nem nagyobb az ő Uránál”.

            Jézus se kapott jutalmat a munka elvégzése előtt, addig csak szenvedés volt, főldi életének egész idejében, ahogy a Káté mondja. El egészen addig, amíg el nem kiáltotta:”Elvégeztetett”. Először meg kellett alázza magát a kereszthalálig, csak azután jött a felmagasztaltatás, nem jött hamarabb. Mi hamarabb szeretnénk, hogy elismerjen és megjutalmazzon. De nem lehet. Addig a jutalom az, hogy ott lehetek a szőlőben és munkálkodhatom. Legyen ez elég nekünk.

4 Nap Az út. Text.Mát.2O,5

            Egy egyszerű mondat jelzi a mai napunk témáját, ami nem más, mint az út a piacról a szőlőbe. Ezt a másodok csoportról írja az ige: mindnyájan elmentek. Ő mindegyik csoportért kiment a paicra, hogy utána elkísérje őket a szőlősbe. Mind az öt csoport elmegy. Jézus szavára mind elindulnak és elmennek.

            Mi meg kell kérdezzük magunktól, hogy rólunk el lehet-e mondani: és elmentek? Milyen a mi életünk? Megyünk-e a Gazdához a szőlőbe vagy megyünk elfele Jézustól, mint a gazdag ifjú? Merre megyünk: Isten felé vagy elfelé Istentől? Ezekről a munkásokról az van megírva, hogy ők a szőlőskertbe mentek dolgozni.

            A különös az, hogy ők ezt nem kérték. Egy se jelentkezett önként, amikor meglátta a Gazdát, hogy: én szeretnék a kertedben dolgozni. Ők mind csak tétlenül, hallgatagon álltak, amíg a Gazda meg nem szólította őket. Mi szoktunk a meghallgatott imádságokról beszélni, amikor Isten válaszol a kéréseinkre. De itt egy olyan imádságot hallgat meg, ami el sem hangzott. Egy olyan kérésre válaszolt, amit nem is kértek. De miért maradt néma az ajkuk, amikor a Gazdát meglátták? Miért nem szóltak még a délutániak sem, hisz nekik ez volt az utolsó esélyük? Miért nem könyörögtek, hogy fogadja fel őket?  Erre csak egy okot lehet felhozni: a Gazda megjelenése lélegzetelállítóan meglepő volt a számukra. Úgy ahogy Zákeus se tudott szólni, amikor fenn volt az eperfügefán. Annyira nem vártak erre, hisz már lemondtak arról, hogy valakinek szüksége lenne rájuk.

            Ennek az útnak hét jellemvonását soroljuk fel.  Hét dolog volt jellemző erre az útra és ez mindegyik csoportnál közös.

1.A kiindulási pont mindegyiknél a piac volt. Az, hogy ott tétlenül álldogáltak. Ott fogadta fel őket a Gazda, onnan mentek tovább a szőlősbe. Ahol egy ember már a lehetőségei végére jutott, ahol lemondtak róla, ott még Jézus mindig tud kezdeni valamit vele. Ahol meghal az ó-ember, ott tud feltámadni az új-ember. Ahol a régi befejeződik, ott tud elkezdődni az új. Íme mindent újjá teszek. Néha a mélypont  egy áldott kezdőpont lesz. Ahol valami befejeződött, ott elkezdődött valami más.

2. Az út időtartama. Az út megtétele egyforma ideig tartott mindegyik csoportnál, a többi már nem volt egyforma. Nem volt egyforma a piacon eltöltött idő és nem volt egyforma a munkában eltöltött idő sem. Itt nagyon nagy különbség volt közöttük, mintegy 11 óra. Ebben az időben sok minden lezajlott bennük: irígység, féltékenység, szenvedés és tisztulás, várakozás és kétségbeesés. De az út a szőlősbe mindnyájuk számára csak egy óráig tartott, hisz a hívások, a felfogadások között két óra volt. Amíg a Gazda elment velük és visszajött a piacra. Mindenki  ugyanazt az utat kell megtegye a bűnbánat, a megtérés útját. Ezt senki sem spórolhatja meg, ez mindenkire érvényes.

3. A cél is ugyanaz, hisz a piacról mindenkinek a szőlősbe kell eljutni. Mekkora különbség volt a kettő között: a piac és a kert között! A kettő egymásnak a szöges ellentéte. A piac puszta, csupa kő, a szőlőskert meg zöld, drága omlós föld van benne. A piacon a tétlenség, a semmittevés, a szőlősben pedig az áldott munkálkodás van. A piacon semmi sincs, a kertben meg gyönyörű szőlőtövek és fürtök vannak. Micsoda különbség: a halálból az életre, a kárhozatból az üdvösségbe vezet minket Jézus. Micsoda változás egyetlen óra alatt. Átélted-e már ezt? Eljutottál-e a piacról a szőlősbe?

4. Mind az öt csoportnál közös az úti társaság, a munkanélküliek serege.  Ebben mindnyájan egyek voltak, egyik se volt a másik felett. Nem volt mit egymás szemére vetni, nem volt mit irigyelni egymástól, mindnyájan koldusok voltak, a kegyelem koldusai. Mindnyájan rá voltak utalva a Gazdára, aki végül is könyörült mindegyikükön. Milyen alázatosnak kellett lenniük, nem volt egymással szemben mire hivatkozni. Milyen jó lenne, ha így lenne ma is az Isten népe között.

5. Egy csapat kivételével nem tudták, hogy mi lesz a fizetség, hisz csak az első csoportnak mondta meg a Gazda, hogy egy dénárt fognak kapni. A menetel mozgató rugója nem a pénz, hanem a parancs, hogy engedelmeskedtek a Gazda szavának. Milyen különös! Hisz eddigi életük nem volt más, mint a parancsolatok áthágása, hisz ahogy láttuk már vagy lusták voltak, vagy énközpontú életük volt, vagy pedig a bálványoknak szolgáltak. És most egy csapásra a törvényszegők törvénykövetők, engedelmeskedő emberek lesznek. Jézus egy új parancsolatot ad nekik, aminek jó engedelmeskedni, mert egy szőlőskertbe kell menni. Isten parancsai nem nehezek, mondja János evangélista és javunkat és üdvösségünket szolgálják.

6. Együtt várják a munkát, a szőlőskertben való létet, az üdvösséget. Mert ennek az útnak a végén várja őket a jutalom. Ők végül is jutalmat fognak kapni. Ezért ez az út egy szép út, egy boldog út, egy reményekkel teli út, annak végén a remény horizontja ragyog fel.

7. A vezető is ugyanaz. Mert a Gazda nem csak felfogadta, hanem el is vezette őket a szőlőskertbe. Ők együtt mehetnek a Gazdával, micsoda új tapasztalat ez! Milyen áldott beszélgetés zajlott le ott köztük s milyen áldott felkészítő volt ez a munkára.

            A második kérdés, amire a mai estén válaszolunk, hogy miért is mentek tulajdonképpen? Erre a válasz egyszerű: mert tudtak menni, mert szabad volt menni,  s mert akartak menni. Ez is kegyelem, mert magától az ember erre nem képes. Magától az ember nem tud elindulni. Milyen tehetetlenség van az emberekben. Mennyi minden kötözi őket! Sokszor tapasztaljuk, hogy bármennyire is hivogatjuk az embereket Istenhez, mégsem indulnak el Isten felé. De hála legyen azokért, akik elindulnak s meg is érkeznek.

            A harmadik kérdés, amiről még szólni kell, hogy miként mentek ezen az úton? Először is hittel. Mert ők elhitték, hogy van egy kert, hogy van egy szép szőlős, ahol nekik munkálkodni lehet. Tudták, hogy nem egy rossz helyre mennek, henem a legjobb helyre, ami létezik ezen a világon. Ehhez hit kell, hit nélkül ezen az úton nem lehet elindulni.

Másodszor reménységben mentek. Nem csak engedelmeskedtek a parancsnak, hanem bizonyosan reménykedtek abban, hogy a munkájuknak meglesz a jutalma. Nem kérnek gondolkodási időt, nem kérnek előleget, nem kérnek jelet. Az Isten népe egy reménykedő nép. Péter újjongva mondja: „áldott az Isten, aki újonnan szült minket élő reménységre Krisztusnak a halálból való feltámadása által”.

       Harmadszor szeretettel mennek. Erre az útra szeretet nélkül nem lehet elindulni. Ezek a munkások megszerették a Gazdát, mert megérezték, hogy ez a Gazda előbb szerette őket. És szeretetben indulnak el és majd szeretettel munkálkodnak, hogy is lehetne másként. Hát ha nincs szeretet, akkor ezt a munkát nem lehet végezni. A szeretet azt is jelenti: együtt szenvedni, hordozni egymás terhét. Nem irígykedni, nem féltékenykedni, hogy a másik sikeresebb, miért tud többet dolgozni vagy miért kap fontosabb munkát , mint én?

            Nem ezeket a munkásokat szeretet fűzi a Gazdához és egymáshoz, ezért csodálatos az út, a munka s majd a jutalom is.

5 Nap A szőlő, a növények Mát.2O,1b

            Különös, hogy a gazda csak kétszer szól a munkásokhoz. Először a piacon, amikor tétlenül álldogálnak és a végén a kertben, amikor bérüket megkapják. A kettő között semmit nem hallunk, nem halljuk, hogy szólt volna nekik valamit útközben, sem a kertről, sem a munkájukról. Beszélni csak a Gazda beszél, amikor felfogadja őket s amikor majd a fizetés ideje elkövetkezik. Pedig egész biztos, hogy nem szótlanul telt el az út és nem szótlanul dolgoztak. De erről a példázat nem beszél.

            Először még vessünk egy pillantást a piacról való elindulásra. Az, hogy tétlenül álldogálnak fontos dolog a példázatban. Erről nem sokat beszélnek, pedig nagyon sok mindent el lehetne mondani róla. Érdekes, hogy a Káté is, amikor az ember megtéréséről beszél, azt mondja, hogy az két részből áll: az ó-ember megöldöklése és az új-ember megelevenítése. A kettő között ott van az, amit ez a példázat tétlenségnek, hiábavalóságnak nevez. Erről a Biblia sokat mond. Vegyük példának Nóét. Ő százötven napot töltött el tétlenül. A választott nép Egyiptomból való kimenete és a Kánaán földjére való megérkezése között negyven eszetendő telt el. A tékozló fiú életében is jókora idő telt el miután elhagyta atyját, addig amíg újra visszatalált hozzá. A tétlenség ideje az ó-ember megöldöklése és az új-ember megelevenítése közötti idő. Pál apostol is három napot töltött el tétlenségben a damaszkuszi úti megtérése után. De ez hozzátartozik Isten pedagógiájához. Ezekban a látszólag tétlen időkben sok mindenre megtanít minket az Úr. Persze ez nem mindenkinek az életében egyforma, de kell legyen egy ilyen idő, ezt nem lehet megspórolni a megtérésben.

            Mert most következik végre a munka ideje. Az Úr, a Gazda ezeket az embereket a növényekhez viszi. Ez különös és ebben is egy hármas áldást tudunk felfedezni. Az egyik áldás: az alázat. Mert a Gazda nem szent sátrat építtet ezekkel a munkásokkal, nem miniszterek lesznek az ő országában, hanem kertészek. Őket egy alacsony szintre helyezi a Gazda.A kertben sokat kell hajolni, le kell hajolni a növényekhez, ki kell húzni a gyomokat, az embernek piszkos lesz a keze.

            De ez jó, ha az ember megalázkodik, csak így tudja Isten az embert újjátaremteni. Jézus egyszer azt mondta az embereknek: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek”. Jézus is a legmélyebbre alázkodott, a mennyei dicsőségtől a bűnösök, vámszedők és parázna nők nyomorúságáig. Olyan mélyre, hogy megmosta tanítványi koszos lábát.

            A másik dolog, hogy a növények nem hallanak, nincs fülük az emberek és állatokkal ellentétben A növényeknél egyetlen egy dolgot lehet tenni: dolgozni velük. Itt a szép szavak semmit sem használnak, erős cselekedetekre van szükség. Az Úr ezeket a munkásokat nem szószékre küldi, hanem szőlőskertbe. Ez sokatmondó, hogy az Úr ezeket a munkásokat nem emberekhez küldi, hanem növényekhez. Feltehetjük a kérdést:miért? És a válasz csak az lehet: azért, mert így tett Krisztus is. Nem beszélt, hanem cselekedett, nem papolt arról, hogy mennyire szeret minket, hanem meghalt értünk a kereszten. A főpapi imájában nem azt mondja, hogy én sokat beszéltem az embereknek, hanem, hogy: „elvégeztem a munkát, amit reám bíztál, hogy végezzem azt.”

            Az irgalmas samaritánus példázatában a samaritánus egyetlen szót sem szól a bajba jutott emberhez, de mennyi mindent tesz: lehajol hozzá, kimossa sebeit, szamarára teszi, elviszi a vendégfogadóba, költ reá. Ez az egyetlen példázat, ami után Jézus azt mondja: „eredj el és te is eképpen cselekedjél.”

            A harmadik áldás a hálaadás. Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell mennünk a termetés- történethez, s itt azt olvassuk, hogy Isten az embert három nappal a gyümölcstermő növények teremtése után alkotta. Akkor helyezte Ádámot és Évát a kertbe, miután az már három napja tele volt gyümölcstermő fákkal és ott szőlő is kellett legyen. A Gazda itt a munkásokat olyan szőlőtövekhez viszi, amik tele vannak fürtökkel, terméssel. Azt kell tegyék a szőlővel, amit Ádámnak és Évának is tenni kellett volna.: őrizzék és műveljék azt. Ők olyan szőlőtöveket kell gondozzanak, amiket a Gazda már korábban elplántált. Hát nem ok ez a hálaadásra? Ádámot s itt a munkásokat a Gazda nem pusztaságba, hanem szőlőskertbe helyezi. Legyünk hálásak azért, hogy nem nekünk kellett a munkát elkezdeni, illetve nem nulláról kellett kezdeni. Mi csak beálltunk a munkába, már csak gondozni és őrizni kell a kertet.

            Tehát a munkások, mielőtt elkezdenék a munkát már hármas áldásban részesülnek. A miénkek már ezek az áldások? Megértettük-e, hogy milyen mélyre hajolt értünk Krisztus és miért kell nekünk is mélyre hajolni? El tudjuk-e végezni a „mocskos” munkát is? A második áldásban részesültünk-e már? Cselekvői vagyunk-e már az igének és nem csak hallgatói? Milyen jól tudunk mi beszélni és milyen kevés cselekedet van az életünkben! Tudunk-e szeretetet adni a sok beszéd helyett? Tudunk-e hallgatni, semmit sem mondani adott esetben? Tudunk-e lehajolni, sebeket mosni, áldást adni? 

            És a miénk-e már a harmadik áldás is? A hálaadás? Hogy Jézus megelőzött minket az ő szeretetével, kegyelmével! Hogy ő már tulajdonképpen mindent elvégzett és így megteremtette a mi munkánk feltételét? Hogy mi nem úttörők kell legyünk, hanem csak követők! Hogy mi sok szempontból beálltunk már a készbe. Gondoljunk itt például arra, hogy milyen nehéz volt a reformátoroknak, akik az új egyházat meg kellett alapítsák, akik nulláról kellett mindent kezdjenek? Mennyi küzdelem, mennyi szenvedés volt az életükben! . Hálásak vagyunk-e azért a gazdag örökségért, ami már a miénk, amit nem nekünk kell létrehozni, nekünk már csak őrizni és gyarapítani kell? Hálásak vagyunk-e a szüleinkért, akik annyi mindent hagytak ránk szelemi, lelki és anyagi örökségként, amiért nekünk már nem kell verítékezni, ami csak úgy az ölünkbe hullott?

            Jézus Krisztus volt az első, aki ebbe a puszta világba egy gyönyörű szőlőskertet plántált. Hogy egy zenei képpel éljek: ő megkomponálta csodálatos zeneművet, nekünk már csak el kell játszani azt. Legyünk hát alázatosak, tanuljunk meg cselekedni és legyünk nagyon hálásak mindenért.

6 Nap A munka Text. Mát.2O,2

            Most a munkások megérkeztek a kertbe és elkezdődhet a tulajdonképpeni munka, amiért a Gazda felfogadta őket. Őket Isten parancsa és ígérete vezette ki a piacról, útközben bizonyára felkészítette őket a munkára és most ott állnak a szőlőskert a közepén, ott állnak az Isten országában. Mekkora változás rövid időn belül. A piac tétlenségéből, értelmetlenségéből, a sötétség birodalmából az Isten országának dicsőségébe. 

            El tudjuk-e képzelni, hogy mekkora örömmel és lelkesedéssel kezdték el a munkások a munkát? Azért is nagy volt az öröm és lelkesedés, mert visszatekintettek az ő múltjukra. Visszagondoltak arra, hogy honnan hívta el őket a Gazda, a tétlenségből, a reménytelenségből. Visszaemlékeztek arra, hogy mekkora kegyelemben volt részük. De ők nem csak visszafelé néznek, hanem befele is. S ott látják bűneiket, melyeket megbocsátott az Úr, amelyeket eltörölt Krisztus vére. Hogy Isten nem cselekedett velük bűneik szerint és nem fizetett álnokságuk szerint.

            De néznek előre is. És előttük ott van az Úr szőlőskertje. Egy olyan kertet kapnak, amit nem ők plántáltak, amiért nem ők fáradoztak, amit most, ahogy mondani szoktuk, tálcán megkapnak. Bármerre is néznek, visszafele, befele és előre, mindenről az Úr jósága, kegyelme jut eszükbe. És együtt mondják azt, amit Józsué mondott a sikemi országgyűlésen:”én és az én házam az Úrnak szolgálunk”. 

            Látjuk-e mi már ezeket? Hálásak vagyunk azért, hogy az Úr kihozott a hitetlenségből, bűnből, kárhozatból?  Hogy megbocsátotta bűneinket és egy ilyen szép országba állított minket? Ezek a munkások most itt szívből és szívvel dolgoznak. Mert azért hívta el őket a Gazda, hogy teljes szívvel neki szolgáljanak, az ő dicsőségére éljenek. Persze, az ige ige erről nem ír le részleteket, de ahogy eddig is tettük, megpróbáljuk elképzelni ezt a munkát és néhány gondolatot ezzel kapcsolatban megfogalmazunk.

            Először is beszéljünk a földről. A föld, ami az ember lába alatt van, meghatározó arra nézve, hogy miként viselkedik és hogyan cselekszik. Gondoljunk csak a tékozló fiúra, mihelyst idegen földre lépett megváltozott a viselkedése. Olyan dolgokat tett, amiket otthon soha nem engedett volna meg magának. Ez mind a mai napig így van. Ha valaki a szülőföldjén áll, ez egy bizonyos tartást ad neki. Ha egy idegen helyen vagyunk, ott már másképp viselkedünk.

            De itt ennek átvitt értelme is van. Milyen földön, milyen talajon állok? Ott állok-e az Isten talaján, az ige talaján, a gyülekezet talaján? A szőlőmunkások egy új földet kaptak a lábaik alá. Ők a Gazda földjén vannak. Mert lehet állni a világ talaján, ami tele van a bűn és élvezetek bogáncsaival, szenvedélyek köveivel. Milyen talajon állok, nagyon fontos kérdés ez? Ettől függ az egész életem.

            A társaság is nagyon fontos, amiben dolgozunk. Egy olyan csoportban, seregben dolgoznak, amit nem ők gyűjtöttek össze. Ez nem is a vérségi kapcsolaton alakul. Ez a társaság, ez a csapat a kihivottak, az elválasztottak közössége. Ők nem azokkal dolgoznak, akiket ők választottak munkatársaknak, hanem azokkal, akiket Krisztus állított melléjük munkatársként. Mindenféle ember közül, minden népből, nemzetségből gyűjt magának az Úr egy népet, aki az ő szőlőjében munkálkodik.

            Nincs nagyobb kiváltság, mint ehhez a néphez tartozni. Óriási élmény mindig Isten gyermekeivel találkozni, együtt lenni velük.

            Ezek a munkások harcolva dolgoznak, mert az ellenség mindenütt ott van, még ebben a kertben is. A konkoly ott nő a tiszta búza között. Mert azáltal, hogy őket a piacról a kertbe, a világból az Isten országába hozta, nem csak új barátokra tettek szert, hanem új ellenségekre is. Jézus beszél arról a tanítványoknak, hogy saját házuk népe lesz ellenségük. Ó hányan szenvednek a házastársuktól a hitük miatt, hányan a munkatársak részéről szenvednek sokszor.

            Lehet, hogy pont a régi barátokból lesznek ellenségek, Isten gyermeke mindig idegen lesz ebben a világban, mert ez a világ mindig ellenségesen fog viselkedni Isten gyermekeivel szemben. A halál az utolsó ellenség. De előtte még számos ellenséggel meg kell kell küzdeni, még sokféle ellenséggel fel kell venni a harcot.

            Ők kell végezzék a gondozás munkáját. A szőlőmunkások kell gondozzák a szőlővesszőket. Ők egymásra vannak utalva, nem lehetnek meg egymás nélkül. A szőlő nem terem anélkül, hogy ne végeznék el rajta a munkát, a munkásnak pedig a szőlőtőre van szüksége. Mi ebben a kertben egymásra vagyunk utalva. A természet is társunk, vigyázzunk rá, gondozzuk azt, de egymásra is vigyázzunk, egymást is gondozzuk.

            Ezek a munkások énekelve dolgoznak Lehet, hogy nem tudunk mindig énekelni, mert a munka közben van keserűség, próba, de ezt leszámítva, ezek a munkások énekelnek. Amikor Pál a 2Kor.11-ben felsorolja a sok megpróbáltatást, ezt egy énekkel fejezi be: ami Urunk Jézus Atyja áldassék mindörökké.

            Milyen más itt a hangulat, mint a világban. A világban káromkodás, zúgolódás, vádaskodás hallatszik, de az Isten szőlőskertjében énekelnek. Hogy állunk az énekléssel? Vagy mi is csak sóhajtozunk, panaszkodunk, mint a világ fiai?

            Ezek a munkások kitartással dolgoznak. Sajnos az Isten országában sem tartunk mind ki. Vannak, akik egy idő után abba hagyják. Démás egy ideig együtt dolgozott Pállal, de utána otthagyta őt és otthagyta a munkát, mert a jelenvaló világhoz ragaszkodott. Júdás is követte éveken át Jézust, de a döntő pillanatban a Sátánnak adott helyet az életében. Nincs fontosabb ebben a munkában sem, mint a kitartás. „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül” mondja Jézus. 

            A Gazda nem volt mindig velük, mert ment újabb és újabb munkások után. Ilyenkor nehéz lehetett, mert a munkások azt gondolhatták, hogy a Gazda elhagyta őket. Pedig ő akkor is velük volt. „Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. Ez volt Jézus utolsó szava a földön a tanítványaihoz. Tartsunk hát ki, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.

            Végül ők nem önmagukért dolgoznak. Ez is a szőlőmunkások munkájának egyik alapvető vonása. Mert az ember természettől fogva, csak magának dolgozik, a maga dicsőségére, a maga meggazdagodására. De itt ebben a kertben nem így van. Itt ők közösen dolgoznak egy közös cél érdekében. Hogy ez a szőlős minél több termést hozzon, minél finomabb legyen majd a bor, amit a szőlőből készítenek. Mert a Krisztus elvégzett váltságmunkája  nyilvanvaló kell legyen ebben a világban és ez a ő szent hivatásuk. Az Úr kezének munkája láthatóvá kell legyen az ő gyermekeinek az életében. Nem a munkások kell ebben naggyá legynek, nem ők kell ebben megdicsőüljenek, ők nem is kell tudják azt, de meg kell lássa ezt a világ, hogy van egy olyan csodálatos szőlőskert, hogy van Isten országa, hogy jó ebben lakni, hogy ez vonzóvá és kívánatossá legyen minden ember számára.

Újkenyér vasárnapja    A jutalom Lectio Mát. 2O. 1-16 Text.Mát.2o,-14

            Ezen az egész áldott bűnbánati héten a szőlőmunkásokról szóló példázat alapján hangzott az igehirdetés. Láttuk, hogy a Gazda kimegy a piacra munkásokat keresni az ő szőlőskertjébe. Neki szüksége van munkásokra, szüksége van ránk. Nagy kegyelem, hogy megszólít és mi engedelmeskedhetünk, hogy az Isten országában munkálkodhatunk. Végig erről volt szó. Sok mindenről beszéltünk, a szőlőskertről, a gazdáról, a piactól a szőlősig megtett útról, magáról a szőlőről és az elvégzett munkáról. Most van a legszebb pillanat, a megjutalmazás a fizetés megadása. Ezt szeretjük a legjobban, a fizetési napot.

            Miután ezek a munkások tétlenül álldogáltak a piacon, a Gazda felfogadta őket, kivitte őket a szőlősbe s miután elvégezték a munkát, eljött a pillanat, amikor a Gazda megadja a bért, amit meg is ígért nekik. Hogy milyen döntő pillanat ez, azt mutatja az a tény is, hogy nem kevesebb, mint kilenc vers foglalkozik ezzel a példázatban, míg az összes többivel csak hét vers.

            Most erre a szakaszra irányítjuk a figyelmünket és három dologról fogunk beszélni.

1.Azok, akiket utoljára fogadott fel. Különös, hogy az ő kifizetésükről csak egy vers szól, miközben azoknak kifizetéséről, akiket elsőnek, kora reggel fogadott fel három vers is szól. Ez azért különös, mert ha valamelyik csoportnak kommentálni valója lett volna, akkor ez kétségtelenül ez az utolsó csoport. Érdekes, hogy ők egy szót se szólnak akkor, amikor megkapják a fizetésüket. Csak ennyit olvasunk, hogy:”eljöttek azok, akiket tizenegy órakor fogadott fel és megkapták a fizetségüket.” Ők egy szót se szóltak. Bezzeg pár órával azelőtt még tudtak beszélni és el tudták mondani, hogy azért állnak a piacon, mert senki sem fogadta fel őket.

            Ők eljutottak a nyomorúságuk meglátásáig, de nem jutottak el a hálaadás kinyílvánitásáig. Ők tudtak panaszkodni, de sohasem tudtak hálát adni. Miért hallgatnak most? Hisz minden okuk megvolt arra, hogy hálát adjanak, hogy hálaadó imára nyíljon meg a szájuk. Miért kellett volna hálát adjanak? Hát először is azért, hogy jóllehet ők dolgoztak a legkevesebbet, mégis ők az elsők a fizetésosztásnál.

            És ők ezt szó nélkül hagyják. A második dolog, ami miatt szólniuk kellett volna, a fizetés nagysága. Ők azt nem tudták volna elképzelni, hisz a Gazda csak annyit ígért nekik, hogy: ”ami jogos, azt megadom nektek”. Az egész napi napszám egy dénár volt. Ők ennek csak egy kis töredékét kellett volna megkapják, hisz csak néhány órát dolgoztak a kertben. Álmodni se merték volna, hogy az egész napszámot meg fogják kapni.

            Többszörösét kapják annak, ami járna nekik, amiért megdolgoztak, amit megérdemelnének. Hát hogy nem törnek ki újjongásba, hogy nem ugranak a Gazda nyakába és könnyek között köszönik meg ezt a meg nem érdemelt fizetséget? Vagy meg kellett volna kérdezzék: nincs itt tévedés, kedves Gazda? Te nem tévesztettél minket össze az első csoporttal? Uram, ez túl sok, ezt mi nem érdemeljük! Nem ők erről egy szót sem szólnak, ők hallgatnak. Szenvtelen arccal vágják zsebre a túlméretezett, meg nem érdemelt fizetést. Nem csodálkozunk, hogy az első csoport fellázad s azt mondják: de Uram, ez nem igazságos, persze hogy nem igazságos, mert ez a kegyelem!

2Az első csoport szívének állapotáról beszéljünk most. Bezzeg az első csoport tagjai megszólalnak és három versen át beszélnek. Először azt olvassuk róluk: azt gondolták, meg hogy zúgolódni kezdtek s végül megint mondanak valamit. Ők egyszer csak kitörnek. Akármennyire is érthető e csoport megnyilvánulása, mégis felfoghatatlan a heveskedésük. Tulajdonképpen semmit se kellett volna mondjanak, hisz amit a Gazda a piacon megígért, azt most ők hiánytalanul megkapják.

            A kommentálás teljesen felesleges. Amilyen természetes, hogy az utolsó kellett volna szóljanak, éppúgy természetes az is, hogy ezek az elsők pedig kellett volna hallgassanak. De ők szólnak és tiltakoznak. Miért? Azért, mert másokra néztek. Mérgesek lesznek mindenek előtt az ő társaikra, akiket a Gazda utoljára fogadott fel. Féltékenyek, irígyek lesznek, mert az utolsók is annyit kapnak, mint ők. Így kezdik:”ezek az utolsők”. Meg se szólítják a Gazdát, hanem mondjak: ezek az utolsók, akik csak pár órát dolgoztak. De nem csak a kollégáikra haragszanak, hanem a Gazdára is. „Egyenlőkké tettél minket velük” Te igazságtalan vagy. Ezek az elsők pont úgy beszélnek, mint a nagyobbik fiú, aki nem tudta elviselni, hogy az apja megjutalmazta tékozló fiát.

            Feltehetjük a kérdést: hogyan volt ez lehetséges? Hogy jutnak odáig, hogy így kitörnek? A válasz egyszerű: a mások csoportra néztek, hogy azok mit kaptak. Az is kérdés persze, hogy miként látták meg, hogy mennyit kaptak azok? Ha a Gazda a kifizetést az első csoportnál kezdi, akkor erre a kellemetlenségre nem kerül sor. De tetszett a Gazdának, hogy a kifizetést az utolsóknál kezdje s ezért fordulhatott az elő, hogy az első csoport tagjai ezt látták és felháborodtak.

            Miért választotta az Úr ezt a sorrendet? A választ erre az elsők adják meg: „egyenlőkké tettél minket velük”. Egyenlőkké lettek tehát a fizetségben, az elhivatásban és a megpróbáltatásban. Ugyanazt a fizetséget kapták, ugyanazt az összeget kapták azzal különbséggel, hogy az elsők próbája, a nap heve, az utolsóké a piacon való álldogálás volt.

            De mit mondunk mi ezekre, akik olvassuk, hallgatjuk ezt a példázatot? Az utolsókról azt mondjuk, hogy ők méltatlanok a bérre, ők nem dolgoztak eleget. De mit mondunk az első csoportról? Nekik vajon joguk van a fizetségre? Az igaz, hogy sokat dolgoztak, egész nap. De milyen szívvel? Azt látjuk, hogy a szívük telve van irígységgel a társaik iránt és keserűséggel a Gazda iránt. Nem tesznek eleget a szeretet parancsának, hisz a szeretet nem irígykedik. 

            Mennyire felfedi ez a példázat a mi szívünk romlottságát. Az utolsók hálátlanok, az elsők sajnáltatják magukat. Mennyire igaz, hogy mi a saját erőnkből soha nem tudnánk megigazulni, sohase tudnánk az Isten országába bejutni. Mi csak ennyire visszük. Mennyire mutatja ez a példázat is, hogy jaj lenne nekünk, ha Isten a mi érdemünk szerint fizetne, ha nem lenne kegyelem. Mennyire igaz, hogy Isten egyenlőkké tesz minket: egyenlően vagyunk bűnösök és elveszettek.

            3.De ezután jön a csoda, hisz miután kitűnt, hogy mi van az első és az utolsó csoport szívében, most a végén meglátjuk, hogy mi van a Gazda, Jézus Krisztus szívében? Az első , amit látunk, hogy a Gazda hallgat. Egyetlen szót sem szól az utolsó csoport hálátlan hallgatására, de nem szól semmit az első csoport vádaskodására sem. A Sofóniás könyvében van egy ilyen szép mondat:  hallgat az ő szeretetében. (Sof.3,17) 

            De végül aztán csak megszólal és válaszol. Ez is csoda, hisz kérdést nem tettek fel neki. Zúgolódtak, vádaskodtak, de semmit sem kérdeztek és mégis kapnak egy választ. Kedvesen szólítja meg a Gazda a zúgolódót: barátom!

            És a Gazda szépen helyre rakja a munkások kificamodott gondolatait. A kificamodás onnan jött, hogy másra néztek. Az pedig sohase jó, mert nekünk mindig az Úrra kell nézni. Szépen visszavezeti őket a piaci találkozáshoz: avagy nem egy dénárban egyeztünk meg? Hogy felejtettétek ezt el, hogy nem emlékeztek erre?

            Aztán tovább megy és azt kérdezi: hát nem  szabad a magaméval azt tennem, amit akarok, hát én tőletek függök, a ti gonosz szívetektől? Utána rögtön jön a harmadik kérdés: a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? A te szemedet az irígység elhomályosította s te így már nem látsz helyesen.

            De a Gazda határozottan kijelenti, hogy ő nem igazságtalan. Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, mondja Ésaiás próféta. Nem neki kell igazodnia a mi gondolatainkhoz, hanem nekünk kell iagzodni az ő gondolataihoz és azokat kell elfogadni. Persze, mi Istent ahogy én mondani szoktam, a mi kis buksinkkal sohasem tudjuk megérteni, nem is érteni kell Istent, hanem szeretni teljes szívünkből, teljes lelkünkből. Az ő joga, az ő igazsága az, hogy ő az utolsónak is annyit akar adni, mint az elsőnek, de mi ezt nem akarjuk elfogadni. Mi mindig egyenlőtlenséget akarunk, mi mindig azon vitatkozunk, hogy ki az első, hogy ki a nagyobb?

            De az Úr mást akar. Ő a kegyelmével egyenlőséget akar. Mert mi egyenlőképpen bűnösök vagyunk és rá vagyunk utalva a kegyelemre és az egyenlő kegyelmet fogadhatjuk el. Most ezt tehetjük itt az Úr asztalánál is. Aki úgy jön, hogy én jobb vagyok, mint a másik, az inkább maradjon a helyén.

            A Gazda utolsó szava: vedd ami a tiéd és menj el. Azt várnánk, hogy ezek után mindkét csoporttól visszaveszi a pénzt, mert az utolsók hálátlanok, az elsők meg irígyek. Nem, mi vehetjük a kegyelmet és elmehetünk vele, s csak arra kell vigyázzunk, hogy ne tegyük azt hiábavalóvá az életünkben. 

(Ezen igehirdetési sorozatot J.J.Poort De arbeiders in de wijngaard című könyvének felhasználásával írtam, elmondtam a Marosvásárhyly-Alsóvárosi gyülekezetben 2O19 augusztus havában)                                                  Lőrincz Istvám

           

           

A lelkiismeretről

A lelkiismeretről

I . A lelkiismeretről általában

            Manapság elég keveset a lelkiismeretről. Pedig erről a kérdésről beszélgetni kell, főleg ebben az időben, amikor értékválságról beszélünk, olyan dolgok, amik eddig természetesek voltak, ma már nem azok. A liberalizmus, rosszul értelmezett tolerancia teljesen átírták a dolgokat.

            Ez az előadás három célt tűz maga elé. Először is tudatosítani kell, hogy minden embernek van lelkiismerete, hiszen ez Istennek egy olyan ajándéka, amit minden lélekbe belehelyezett. Ezért ha ezzel nem foglalkozunk, ezzel nagy károkat okozunk mind magunknak, mind a körülöttünk élőknek. A második cél, hogy ezt a kérdést újra értelmezzük, tudatosítsuk magunkban, olyan értelemben is, hogy a lelkiismeret igazodjon Isten akaratához. A harmadik célkitűzés, hogy lássuk meg, hogy a lelkiismeretet állandóan formálnunk kell, hisz ez az egyik legfontosabb belső nevelőeszköz a mi életünkben. Így ez az előadás segítséget akar adni a lelkiismeret formálásában, érzékennyé tételében is.

a.Mi a lelkiismeret? Lelkiismeret a Bibliában.

Az Ószövetségben a „lelkiismeret” szó nem fordul elő, de sokszor a „szív és lélek” szavak alatt ezt kell érteni. Mondjunk erre pár példát. Amikor Dávid a barlangban levágta Saul köpenyének a szélét, azt olvassuk, hogy megesett rajta a szíve, vagyis bántotta a lelkiismeretet. A Dávid lelkiismerete azt mondja, hogy ez bűn volt, mert ezzel megsértette a király tisztességét, méltóságát. „Sám.24,1O-ben, miután Dávid megszámolja a népet, azt olvassuk, hogy ez nyugtalanította a szívét, hisz Joáb is figyelmeztette, hogy ezt ne tegye meg.

            A Példabeszédek könyve is beszél rejtett formában a lelkiismeretről. Például: minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet.(Példb.4,23)Más szavakkal vigyázz a lelkiismeretedre!

            Az Újszövetségben már többször találkozunk a „lelkiismeret” szóval, összesen 3O-szor.Az Ap.cse.23,1-ben Pál ártatlanságát hangsúlyozza és jó lelkiismeretére hivatkozik.”Atyámfiai, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek  mind e mai napig. Ez a megtérése előtti időre is vonatkozik, hisz ő azt is jó lelkiismerettel tette, meg lévén határozottan győződve arról, hogy a keresztyének tévtanítók, akiket üldözni és megölni kell.

            A Félix előtt tartott védőbeszédében is hivatkozik a lelkiismeretre :”Ezért magam is arra törekszem, hogy mindenkor feddhetetlen lelkiismeretem legyen Isten és emberek előtt.”(Ap.csel.24,16) Pál a leveleiben is rendszeresen hivatkozik a lelkiismeretre:”Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szentlélek által.”(Róm.9,1) „Mert ez a mi dicsekvésünk, lelkiismeretünk tanúságtétele.” (2Kor.1,12) Timóteus számára kihangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy tiszta és jó lelkiismerete legyen. Olyanok legyenek, mármint a gyülekezet vezetői, akiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel.(1Tim.3,9)

            A Zsidók 1O,22-ben arra biztat az apostol, hogy „járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szivük tiszta a gonosz lelkiismerettől.” Vagyis vigyázzunk arra, hogy úgy éljünk, hogy a lelkiismeret ne vádoljon minket.

b. Mi nem a lelkiismeret?

            Vigyáznunk kell arra is, hogy a lelkiismeretet ne tévesszük össze más dolgokkal, amiknek nincs közük a lelkiismerethez.

            A lelkiismeret először is nem egy olyan ösztön, amivel az állatok is rendelkeznek. Nem a génjeinkbe írt parancs, mint a vándormadárnál, hogy ősszel és tavasszal keljen útra Afrikába illetve Európába. A lelkiismeret nem egyfajta érzés, ráérzés, ezzel egyházi körökben is gyakran találkozunk. Tégy úgy, ahogy érzed, s ez legyen cselekvésed normája. Amit jónak érzel az jó, amit rossznak, az rossz. Ha most úgy érzed, hogy már nem a feleségedet szereted, hanem egy 2O évvel fiatalabb szomszédasszonyt, akkor válj el és vedd el azt feleségül.

            A lelkiismeret nem egy tévedhetetlen erkölcsi iránytű, mert a lelkiismeret nem mindig egyezik az igei igazsággal. Jézus figyelmezteti tanítványait arra, hogy olyan idő jön, amikor azok, akik megölik őket, úgy gondolják, hogy istentiszteletet végeznek (Ján.16,2) Pál Agrippa előtt elmondja, hogy egykor ő is úgy vélte, hogy mindent meg kell tegyen a Názáreti Jézus neve ellen, s az ő követői ellen, s ezt jó lelkiismerettel tette.(Ap.csel.26,9)

            Vigyáznunk kell arra, hogy a lelkiismeretet ne azonosítsuk Isten kijelentésével. Bár sokszor állítjuk, hogy a lelkiismeret az Isten hangja bennünk, de ez sem mindig igaz. Mert Isten szólhat ugyan a lelkiismeret által, de ő a Szentírásban jelentette ki magát és akaratát.

            Az ötödik félreértés az lehet, hogy a lelkiismeret egy velünk született Isten-ismeret lenne. Pál a Róm.2,5-ben kifejezetten különbséget tesz egyfelől a szívbe írt törvény és a lelkiismeret között. De ez korántsem jelenti azt, hogy a kettő között nincs kapcsolat és hasonlóság és mégis két különböző dologról van szó.

            Végül vigyáznunk kell arra, hogy a lelkiismeretet ne azonosítsuk egy kulturális normával. Freud az állította, hogy a lelkiismeret tiltások, parancsolatok, elvárások eredménye. Ezek kétségtelenül formálják a lelkiismeretet, de a lelkiismerete a lelkiismeretet nem lehet egyfajta kulturális formálódás eredményének tekinteni. Mert Ádám és Éva elrejtőzött Isten elől a bűneset után, de ekkor még nem lehet kultúráról beszélni, tehát lelkiismeret létezett már a kultúra előtt is.

c. Mi hát a lelkiismeret?

A lelkiismeretre egy definiciót, meghatározást adni nagyon nehéz dolog. Talán egészen pontosan nem is lehet meghatározni, de érdemes ezzel próbálkozni, s magunknak mindenképpen megfogalmazni, hogy mi számunkra a lelkiismeret. Én is megpróbálom ezt, de hogy fog-e sikerülni, azt nem tudom ígérni.

            Abban megegyezhetünk, hogy a lelkiismeret Istennek egy rendkívüli ajándéka, amit nagyra kell értékelni s amivel nagyon tapintatosan és óvatosan kell bánni. Induljunk el onnan, hogy a Biblia tanítása szerint Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, s ez azt jelentette, hogy Ádám és Éva a bűneset előtt pontosan tudta, hogy mi az Isten akarata. Hogy ebben milyen szerepe volt a lelkiismeretnek, azt nagyon nehéz megmondani, mert egy szent ártatlanságban éltek, a bűnhöz semmi közük sem volt, azt se tudták, hogy van bűn. Isten minden parancsát pontosan megtartották. Egy hasonlattal azt mondhatnám, hogy amíg egy autóvezető pontosan betartja a közlekedési szabályokat, nem is veszi észre, hogy van rendőr, a rendőr számára csak akkor lesz valóság, amikor egy szabályt áthágott és a rendőr megállítja és megbünteti.

            A lelkiismeret szoros együttműködésben áll az Isten-ismeretünkkel, s ilyen értelemben a viselkedésünket ütközteti, szembesíti az Isten-ismeretünkkel. A lelkiismeret segít minket abban, hogy megállapítsuk, hogy szavaink és cselekedeteink egyeznek-e Isten akaratával? Az Isten-ismeretet két úton nyerjük meg. Egyrészt már egy bizonyos Isten-ismerettel születünk, de ez később a tanulás által elmélyül bennünk.

            A lelkiismeret nagyon objektív módon ítéli meg a cselekedeteinket. A lelkiismeret nem alkot, nem talál ki normákat és törvényeket. A lelkiismerete leméri, megítéli a cselekedetünket, magaviseletünket, hogy az egyezik-e azzal az Isten-ismerettel, ami bennünk van. A lelkiismeret és az Isten-ismeret kapcsolata a hadvezér és a hadsereg kapcsolatához hasonlítható. A lelkiismeret nélküli Isten-ismeret olyan, mint a hadvezér nélküli hadsereg.

d. A lelkiismeret funkciói

De működik, mert Ádámnak és Évának jelzi, hogy rosszat cselekedtek, mielőtt Isten ezt még számon kérte volna tőlük.

                A lelkiismeret először is egy belső vádoló szerepét tölti be. Mindent lemér, megítél,  amit cselekszünk. Mindig megmutatja bűnösségünket, amikor valami rosszat cselekedtünk. A lelkiismeret nagyon kemény, szinte azt mondhatnám, hogy irgalmatlan ebben. Mindent kegyetlenül leleplez. A Biblia erre rengeteg példát hoz. A tömeg, amely pünkösdkor hallgatja Péter prédikációját szívében megkeseredik, szíven találja őket, szó szerint átszúrja a szívüket.(Ap.csel.2,37)A lelkiismeret itt egyértelműen a vádoló szerepét tölti be.  A jelenlevőknek esélyük sincs arra, hogy tagadják bűnösségüket. s cselekedeteinket az Isten akaratához

                Persze, az ember adott esetben mindent megpróbál, hogy a lelkiismeret hangját elnémítsa, elhallgattassa. Ez az egyik legrosszabb dolog, amit az ember tenni tud.  A legjobb pedig, ha helyet adunk a lelkiismeret vádolásának, hisz ez alapos önvizsgálatra, bűnbánatra és megtérésre vezet.

                A második dolog, amit a lelkiismeret elvégez:a belső bíráskodás. A lelkiismeret minden cselekedetünkre reflektál. Mindig odaméri szavainkat és cselekedeteinket az Isten akaratához. A lelkiismeret bíráskodása így mindig tökéletes volt. A bűneset után sajnos ez megváltozott. .Ezért szoktuk a lelkiismeretet egy belső hangnak is nevezni. A bűneset előtt a lelkiismeret pontosan ismerte és követte Isten akaratát. A bűneset után ez nyilván megváltozott, de a lelkiismeret mégis megszólal Ádámban és Évában, hisz már azelőtt érzik és tudják, hogy rosszat cselekedtek, mielőtt Isten figyelmeztette volba őket erre. A lelkiismeret  ugyan úgy döntést hoz az életünkben, mint egy bíró egy adott ügyben. A bűneset előtt a lelkiismeret mindig tökéletes döntést hozott. Nem volt lehetőség a mismásolásra, a kompromisszumra , megvesztegetésre. A bűneset után a lelkiismeret sajnos már nem csalhatatlan, tévedhetetlen.

                A lelkiismeret döntése lehet pozitív vagy negatív. Az eredménye lehet öröm vagy bánat, repíthet minket mennyei magasságba, de vihet pokoli kínba és mélységekbe is. A jó lelkiismeret puha párna, a rossz lelkiismeret háborgó tenger. Kálvin azt mondja, hogy a rossz lelkiismeret pokol az ember számára.

                A lelkiismeret döntése olyan dolog, amit az ember örökre magával visz. A lelkiismeret lehet a legjobb barát, vagy a legnagyobb ellenség. Nincs nagyobb gazdagság, nincs tisztább öröm, mint a jó lelkiismeret. De a rossz lelkiismeret örökre vádol és nem hagy nyugodni. A rómaiak és egyiptomiak azt gyakorolták, hogy ha valaki gyilkosságot követett el, akkor három  napra összezárták a holttestttel, hogy annak látása, jelenléte nyugtalanítsa, zaklassa, vádolja a gyilkos lelkiismeretét.

e. A bűneset következményei a lelkiismeretre nézve

            A bűnesetnek súlyos következményei lettek a lelkiismeret vonatkozásában. Előtte az embernek igaz Isten-ismerete volt és minden dologban helyesen cselekedett. A bűneset miatt azonban egy szörnyű lelki sötétség borult az emberre.

            De az ember mégsem vesztett el mindent. Egy puritán írásmagyarázó így fogalmaz: a lelkiismeret gyertyája nem aludt ki egészen. Az emberben maradt némi világosság, ahogy azt Kálvin mondja, úgy hogy különbséget tud tenni  az illő és illetlen, a jó és a rossz között. A bűneset első súlyos következménye a lelkiismeretre nézve, hogy az már nem csalhatatlan, nem tévedhetetlen. A lelkiismeret adott esetben végzetes hibákat követhet el.

            A második következmény, hogy a lelkiismeret elveszítette hatékonyságát. Mivel a lelkiismeret már nem ismeri Isten teljes akaratát, ezért csak részlegesen és akadozva működik. A lelkiismeret hangja a bűnbe esett emberben már sokkal halkabb és homályosabb.

            A harmadik következmény, hogy hogy az ember nem jól formálja azt és így annak a normái már nem egyeznek Isten akaratával. Ezt látjuk Pálnál is, aki azt mondja, hogy  a damaszkuszi út előtt ő jó lelkiismerettel üldözte a keresztyéneket.

Mindezek alapján látjuk, hogy a lelkiismeret lényeges része az embernek, súlyosan károsodott a bűnesetben s most csak fogyatékosan működik.

f. Az újjászületés és a lelkiismeret

Bunyan a Szent háború című könyvében képletesen írja le azt, hogy mi történik a megtéréskor és újjászületéskor. Ő beszél Tudósítóról, kit Lelkiismeretnek nevez. Azt mondja, hogy ez az úriember mindent pontosan feljegyez, ami a városban történik. Ez az úriember mindig az igazságot szólja, a rosszat se hallgatja el. Miután Diabolosz beveszi az Emberlélek várát, Lelkiismeret hangja elnémul. De Immánuel herceg visszahódítja Emberlelket, s Lelkiismeret kiszabadul s újra beszélni kezd.

            Amikor az újjászületésben Isten munkálkodni kezd az emberben a lelkiismeret felébred és úgy kezd működni, ahogy azt az Úr rendelte. A lelkiismeret első munkája, hogy megmutatja azt, hogy bűnösek vagyunk, hogy Isten minden bűnünket ismeri.

            A lelkiismeret annyira működik, amennyire az ember megismeri Istent és az ő akaratát. Először a durva bűnöket fedi fel bennünk: tisztátalan vágyak, hazugság,, káromkodás. De munkája folytatódik és kezdi felfedni az úgynevezett finom bűnöket, azt ha fantáziánk bűnös területekre téved, hogy szeretetlenül beszélünk, hogy megrekedt az Istennel való kapcsolatunk. A lelkiismeret leleplezi a szóban, cselekedetben, gondolatban elkövetett bűnöket, de a mulasztási bűneinket is.

II A  lelkiismeret állapotai

            1. Alvó lelkiismeret. Minden meg nem tért embernek alvó lelkiismerete van. Ez nem jelenti azt, hogy a lelkiismeret teljes mértékben tétlen vagy felelőtlen, mert ilyen állapot soha sincs. Pál apostol beszél a zsidó néppel kapcsolatban a Róm.11,8-ban erről: a kábultság lelkét adta nekik, szemet, hogy ne lássanak, fület, hogy ne halljanak.

2. A megbélyegzett lelkiismeret. Erről is Pál beszél az 1Tim.4,2-ben, Ez egy megkövesedett, megmerevedett állapotot jelent. Ez akkor következik be, amikor a lelkiismeret hangját rendszeresen elhallgattatjuk. Az ilyen lelkiismeret érzéketlen a bűn iránt. Ez egyfajta büntetés a tudatos vétkezésre. (Róm.1,28)

3. Félrevezető lelkiismeret. Ez a fajta lelkiismeret azt eredményezi, hogy másképp lássuk a dolgokat, mint ahogy azok valójában vannak. Ennek az a következménye, hogy a rosszat jónak és a jót rossznak látjuk. Pálnak is ilyen lelkiismerete volt a megtérése előtt. Ő azt hitte, hogy jót cselekszik, amikor üldözte a keresztyéneket. Péter is beszél erről pünkösdkor, amikor azt mondja: ti így öltétek meg a Messiást.

            4.Kételkedő lelkiismeret. Ez akkor áll fenn, ha valaki elkövetett egy cselekedetet és nem tudja, hogy az jó vagy rossz-e? Ez nem veszélytelen dolog. Pál egy ilyen kérdést említ: ehetnek-e a keresztyének bálványáldozati húsból? Az egyik azt mondja igen, a másik pedig, hogy nem! Ha valaki eszik, az bizonyos kell legyen abban, hogy nem vétkezik. Ha viszont nem bizonyos, akkor ne egyen, mert ami hitből nincs, bűn az.(Róm.14,23) Ha a lelkiismerete kételkedik valamiben, akkor jobb, ha azt a dolgot nem tesszük meg.

            5. Aggódó lelkiismeret. Az ilyen ember akkor is fél megtenni dolgokat, amikor a lelkiismerete azt jónak mondja. Ez a túl érzékeny lelkiismeret. Az ilyen ember minden dologban stresszeli magát, hajlamos a depresszióra és nehéz lelkigondozni. Áldott emlékezetű Nagy Pista bácsi egyszer Magyarókerekén megevett ötvenvalahány szilvásgombócot. Annyira bántotta aztán a lelkiismeret, hogy emlékszem, bár én gyermek voltam, hogy édesanyám napokig kellett vigasztalja: Pista, hát ne bántsa annyira ez, ha jól esett, semmi baj sincs, váljon egészségére.

6.Vádoló lelkiismeret. Amikor olyasmit teszünk, amit a lelkiismeret bűnnek érez, akkor vádoló lelkiismeretről beszélünk. Az újjászületett ember lelkiismerete ilyen. Leleplezi a bűnt bennünk, vádol és elítél. Ezt látjuk Péter pünkösdi prédikációja után. A lelkiismerete elkezdi vádolni az embereket és kérdezik: mit cselekedjünk atyámfiai? De ez nem mindig üdvözít, hisz Júdást is vádolta a lelkiismeret és az öngyilkosságba menekült. Nagyon fontos, hogy az ilyen vádolás Istenhez és megtérésre vezessen..

7. A jó lelkiismeret. Az ilyen lelkiismeret békességre talált Jézus vérében. Jó lelkiismeretről ott lehet beszélni, ahol nincs már bűn, illetve, amiket elkövettünk, azokat odavittük Jézus keresztjéhez és ott vannak Jézus vére alatt. Erről beszél a Káté 6O-ik kérdése: jóllehet a lelkiismeretem vádol, hogy Istennek minden parancsolata ellen vétkeztem. De a lelkemben mégis békesség van, mégpedig azért, mert, ahogy a Káté fogalmaz, Isten nekünk tulajdonította Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét.

III. A lelkiismeret formálása

a.    Általános alapelvek

           

Ezzel eljutottunk előadásunk utolsó, harmadik részéhez. Láttuk, hogy minden embernek van lelkiismerete. De ez a lelkiismeret nem egyszer s mindenkorra adott, nem változhatatlan, hanem formálható. Ez például nagyon fontos szülői feladat .A Péld.22,6 szerint: „tanítsd a gyermeket, mely úton járjon, még ha megöregszik, akkor sem távolodik el attól. A „tanítsd” szó egy különös jelentéssel bír: előre megrágni, mert abban az időben nem volt még bébiétel és a szülő a fog nélküli gyermeknek előre megrágta az ételt.

            Ennek a parancsnak Ábrahám is engedelmeskedett, mert róla azt olvassuk: tudom róla, hogy megparancsolja fiainak és háza népének, hogy őrizzék meg az Úr útját. A lelkiismeret formálása elsősorban a szülők kötelessége, ők Istentől kapták gyermekeiket s felelősek azért, hogy mindenek előtt Isten igéjével formálják őket. Ők azok, akik kereszteléskor megfogadják, hogy úgy nevelik, illetve neveltetik őket, hogy majd önként tegyenek vallást hitükről. A lelkiismeret formálását a szülők nem bízhatják az iskolára, illetve a társadalomra.. Amit egy gyermek a családban kap, az legtöbb esetben döntő módon határozza meg az életét.

            De a lelkiismeret formálása minden tanító, tanár, lelkipásztor és vezető szent kötelessége is. Sajnálatos módon egy olyan világban élünk, ahol minden inog, olyan értékek is, amik egy nemzedékkel korábban még természetesek voltak, ma már megkérdőjelezettek lettek. A mai modern ember maga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, lázad minden korlát ellen, amit a szülő, nevelő, egyház, hit, felsőbbség állít elé. Ez a korszellem lassan belopózik a keresztyén családokba is. Mindent szabad, mindent lehet, ez ma a divatos jelszó. A jólét és élvezet a legfontosabb.

            A lelkiismeret az Isten ajándéka. Ő Ádámot és Évát lelkiismerettel teremtette, most is minden ember lelkiismerettel születik, de azt formálni, alakítani kell. A formálás a születés pillanatától kezdődik a nevelés, tanítás és mindenekelőtt a személyes példaadás által. A lelkiismeret formálása nagyban függ kultúrától, vallástól és kortól. Néhány példa erre. Afrikában, Dél-Amerikában vannak olyan törzsek, ahol alig van öltözet rajtuk, de ott ez nem számít illetlennek, kirívónak és kísértőnek. Emiatt egyáltalán nincs szégyenérzetük.

            Az is szomorú tapasztalat, hogy neveléssel nem érjük el sokszor a kitűzött célt Ezért a szülők nem hibásak, sok hívő családban felnőtt fiatal elhagyja később az Úr útját. Sok esetben hiába van jó nevelés, jó példa, a gyerekek mégis más úton járnak. De ez nem változtat azon a tényen , hogy a keresztyén szülők szent kötelessége a gyermekeik hitben és istenfélelemben való nevelése és ez nem lehet hiábavaló, még akkor sem, ha sokszor az eredmény nem ezt mutatja. Lássunk hát néhány fontos elemet a lelkiismeret formálásában.

            1.Istenre és az ő igéjére tekintsünk úgy, mint a legfőbb tekintélyre. Tudatosítsuk gyermekeinkben, hogy nem az a meghatározó, amit mi mondunk, akarunk, hanem amit az Úr mond és akar. Persze ezt tapintattal és bölcsen kell tenni, nem úgy, hogy kőkeményen kijelentjük, hogy ez Isten akarata, és pont, hanem gyertek, keressük együtt Isten akaratát.

            2. A gyermekek lássák meg a szülők életében, hogy számukra fontos az Isten akarata, hogy ennek a szülők önként és örömmel, nem formalitásból, kényszerből vagy félelemből engedelmeskednek.

            3. Mutassuk meg, hogy Istennek az élet minden területére nézve van akarata, és a gyermekek lássák meg, hogy a szülők minden területen igazodnak ehhez.

            4. Nagyon fontos a fegyelem a lelkiismeret formálásában. A gyermek meg kell tanulja, hogy ő nem rabszolga, de nem is lázadó, aki minden előírást megvethet és áthághat.

            5. Legyünk következetesek és egyértelműek. A gyermek nagyon hamar észreveszi ennek hiányát, legyen összhang a tanításunk és a magatartásunk között.

6.Vigyázzunk arra, hogy ne általánosítsunk, ne mondjuk azt, hogy pl. filmet nem szabad nézni, mert minden film rossz, hisz vannak nagyon jó filmek is. Beszélgessünk el arról gyermekeinkkel, hogy mi tesz jóvá vagy rosszá egy könyvet, egy filmet. A helyzetet nehezíti, hogy a Biblia nagyon sok mindenről nem beszél, amivel nekünk ma szembe kell nézni, hisz a bibliai időkben nem volt film, internet, dohányzás. De ezekre a kérdésekre a Biblia irányvonalakat ad.

7. Végül vigyázzunk arra, hogy a lelkiismeretet nem állandó tiltással, negatív hozzáállással lehet formálni, hanem annak felmutatásával, hogy mi a jó, hasznos, építő, Isten szerinti és annak cselekvésére bátorítsuk egymást.

b.    A lelkiismeret formálásának szempontjai

1 A Biblia nagyon gyakran arra kéri a szülőket, hogy mondják el gyermekiknek, hogy mit tett az Úr a múltban. Ennek az a célja, hogy ne menjenek feledésbe Isten tettei és hogy a parancsolatait megtartsák. Az Isten tetteinek ismerete tehát segít a lelkiismeret formálásában és a bűntől való megőrzésben. Az Isten-ismeret hiányának súlyos következményei vannak, ezt látjuk a Bírák könyvében. Józsué halála után felnő egy nemzedék, akit nem ismerték Istent, elhagyták az Urat, akit atyáik még ismertek, szolgáltak, aki kihozta népét Egyiptomból.

            Nagyon fontos, hogy a gyermekeink halljanak Isten tulajdonságairól,hogy ő egy szent Isten. A gyermek kell lássa, hogy szülei szent életre törekednek. Azt is el kell mondani, hogy Isten szeret minket és a parancsolatait is szeretetből adta, s ezek javunkat szolgálja. Beszéljünk arról is, hogy Isten mindent tud és lát, azt is látja, amit titokban csinálunk.

            2. A második dolog, hogy minél gyakrabban hivatkozzunk a lelkiismeretre .Nem kell mindenért megszidni a gyermekeinket, de rá kell kérdezni: ezt vagy azt miért tetted? Mi indított erre, mit gondolsz, hogy Isten mit szól ehhez? Próbáljuk konfrontálni gyermekeinket cselekedeteik következményeivel. Pl. ha elkezdesz cigarettázni, kiadsz egy óriási pénzösszeget és megrövidíted az életed.

            3. A bibliai alapelvek megtanítása nagyon fontos. Azt is meg kell tanítani, hogy ezt tudják alkalmazni a mindennapi életükre.. Már a kisgyermeknek el kell mondani világosan, hogy mit tett jól vagy rosszul.. Ebben legyünk nagyon konkrétan nevezzük néven a dolgokat. Később próbáljuk tanácsolni őket barátságok megkötésénél, könyvek olvasásánál, filmek nézésében, a szexualitás kérdéseiben. Nekünk már serdülőkorban elmondta édesanyánk, hogy bár hét évet vártak a határ két oldalán egymásra, mégis amikor két héttel az esküvő előtt megérkezett eszük ágában sem volt nemi életet élni, hanem tisztán tartották meg magukat a házasság pillanatáig. Amikor 2 év múlva édesapámat börtönbe zárták, édesanyám azt mondta, hogy azt gondolhatták volna, hogy ez Isten büntetése a bűnük miatt, de így nem bántotta őket hat és fél éven át a lelkiismeret.

            Vegyük komolyan gyermekeink kérdéseit, igyekezzünk őszinte válaszokat adni azokra. Nézzünk meg velük egy filmet és azután beszélgessünk el velük a filmről.

            4. Tudatosítsuk gyermekeinkben, hogy ha bűnös dolgokat tesznek, vétkeznek Isten ellen, hogy minden bűnnel szégyent hozunk az Isten nevére. Ne az fájjon, hogy gyermekünk a bűnével ránk hozott szégyent, hanem hogy Istent gyalázta meg.

            5. Fontos arról is beszélni, hogy sokszor nagy különbség van az Isten akarata és az emberi hagyományok, szokások között. Van sok és szép hagyomány, amihez ragaszkodni kell, amiknek a megtartására gyermekeinket is bíztatni kell, de van olyan is, amit felül kell bírálni és amiken változtatni kell. Türében szép hagyomány volt, hogy a halottas házhoz tyúkot s lisztet vittek, de az is szent hagyomány volt, hogy a virrasztóban és torban a féldecis hatszor járt körbe, s így néha a végén már jó egészséget kívántak a halottnak.

            6.Végül legyünk alázatosak, ne ítélkezzünk könnyelműen mások cselekedete felett. Ne akarjunk mindenre azonnali választ adni. Valljuk be, hogy néha vannak olyan nehéz kérdések, amik meghaladnak minket.

c.     Bibliai irányelvek döntések meghozásában

A világ újabb és újabb dolgokkal konfrontál minket, amik a Biblia keletkezésének idején nem voltak még jelen. Fontos, hogy ezeknél határozott bibliai elveket tudjunk adni és azokat tudjuk alkalmazni is. Nyilván felnőtt gyermekeinket és felnőtt embertársainkat kényszeríteni semmire sem tudjuk. De felelősségüket erősíthetjük, döntéseikben segíthetünk.

            Az egyik fontos terület e pénzzel való bánás. A gyermekeinknek egy bizonyos idő után zsebpénzt adunk, beszélgessünk el velük arról, hogy ezt hogyan költsék el. Hogy mit vegyünk és mit ne vegyünk, hogy ne szórjuk a pénzt, hogy ne költsük káros szenvedélyekre.

                        Tedd azt, amit Isten akar, amit Isten kér tőlünk. Ebben a tízparancsolat mértékadó. De Istennek vannak más parancsai is, pl. legyetek józanok. Mennyi bajt és szenvedést okoz az alkohol mértéktelen fogyasztása. Ne bátortalanítson az se el, ha ezért gúnyos megjegyzéseket kapunk, vagy ha egy adott közösségben a véleményünkkel egyedül maradunk.

            Mutass jó példát. Csak azt kérjük mástól, amit magunk is teszünk. A dohányzó vagy italozó szülő nehezen tudja lebeszélni gyermekét vagy embertársát a dohányzásról vagy italozásról.

            Egy fontos alapelv, hogy ne tégy olyat, amihez nem kérheted Isten segítségét.  A régieknek volt egy ilyen mondása, sok helyen ki is volt írva: és ehhez Jézus mit szólna? Minden cselekvésnél fel kell tenni a kérdést: Jézus ezt megtenné, ezt a könyvet elolvasná, ezt a filmet megnézné, a hatodik féldecit bedobná-e és sorolhatnám tovább.

            Végszóként csak annyit, hogy ezt az előadást abban a tudatban írtam meg, hogy minden kérdésre nem tudtam választ adni. De ha ebben csak egy pici segítséget is tudtam adni, ha ebben a kérdésben csak egy picit is világosabban látunk, s ha ezáltal a lelkiismeretünk érzékenyebb s Isten akaratához igazodóbb lesz, akkor ezért minden dicsőség az Istené legyen.

(Ezen előadásomat nehéz időkben , a koronavírus elleni harc idején 2O2o márciusában írtam A.T.Vergunst Een goed geweten könyvének felhasználásával.)

                                                                                                Lőrincz István

A jobbkéz felőli gonosztevő

Jézus és a „közönséges” bűnözők

            Jézus szenvedéstörténetében rengeteg féle emberrel találkozunk. Kicsiben ott megtaláljuk az egész világot. És ez nem véletlen, ennek így kellett lennie, hogy ebben a történetben mindenki magára találhasson és dönthessen. Mert Jézus szenvedése, keresztje mindenkit döntésre hív. Vagy mellette vagy ellene. 

            Ott vannak  a kereszt körül a zsidók, de ott vannak a rómaiaik is. Ott vannak az egyszerű emberek, ott van Cirénei Simon, aki a mezőről jön, de ott vannnak a magas rangú politikusok is, mint Például Pilátus, a római helytartó.  Ott vannak az ellenségek, a főpapok, a farizeusok, de ott van a jóbarát, a tanítvány, János is. Ott van a szent életű édesanyja, Mária, de ott vannak a vele együtt megfeszített gonosztevők is. Most róluk szeretnék szólni, először a jobb kéz felől, majd a végén a bal kéz felől megfeszített gonosztevőről is. 

            Nagyon hálásak kell lennünk, hogy ott vannak, mert Jézus bűnösök iránti irgalmas szeretete ragyog fel ebben. Vigasztalást lehet meríteni, hogy nincs olyan mélység, amiből Krisztus ki ne tudna szabadítani minket. Jézushoz mindenki kiálthat, még a halálra ítélt bűnöző is, és azonnal jöhet a válasz: még ma velem leszel a paradicsomban. 

            Ennek az embernek, a jobb kéz felől megfeszített gonosztevőnek az Úr hitet ajándékozott. Itt is látjuk, hogy a hit Isten ajándéka és ő ezt mindenkinek adhatja, még a legelvetemültebb embernek is. És nem is akármilyen hite volt, hanem hatalmas hite. Ez lehetetlennek tűnik s mégis igaz, nagy bűnösnek nagy hite lehet. Ez is vigasztalás minden ember számára. Az ilyen hit megtarthatja azt is, aki rettenetes bűnökbe esik. Sok ember felteszi a kérdést: mi hasznoam van abból, ha hiszek? Nos, ebben a történetben megláthatjuk, hogy mekkora haszonnal jár a hit. Tíz pontban foglaljuk össze ennek az embernek a hitét.

          1.Az első az, hogy kérésében nagyon szerény volt. Csak annyit kért: emlékezzél meg rólam. Többet nem, mert a hit nem követelőző. Szinte azt mondhatjuk, hogy ez a gonosztevő kíméli Jézust, hisz tudja, hogy neki is nagy szenvedései vannak. Emlékezzél meg rólam, nem most, nem azonnal, hanem majd amikor eljössz a te országodban. A hit tud várni, amíg a másik ráér, amíg alkalma lesz. Ponzt az ellentéte a másik gonosztevőnek, aki nem kér, hanem követel: szabadítsd meg magadat és minket is. Ő teljes szabadítást kér, mégpedig most rögtön. És Jézus ezt az agresszív, követelőző kérést nem hallgatja meg. De az elsőt, a szerényet, a szeretetteljest, a várni tudót azt igen.  Melyikre hasonlít a mi imaéletünk?

2. Ez az ember nem emberekhez fordult segítségért, hanem Jézushoz. Tudta: emberek úgysem hallgatják meg és nem is segítenek rajta. Tudta, hogy emberektől nem kaphat mást, mint elutasítást De Krisztus könyörült rajta, éspedig azonnal és sokkal többet kapott, mint amit kért. Aki hisz Krisztusban, az nem kell elutasításra számítson Mért? Mert kiérdemelte? Mivel érdemelhette volna ki? Semmivel! De ezt Krisztus érdemelte ki számára s a hit ezt egyszerűen elfogadja ajándékként. Krisztus az, aki minden elutasítást magára vett a kereszten. Ez a Biblia örömüzenete. Ez a Bibélia szíve. Ez a gönosztevő és minden bűnös ahhoz a Krisztushoz fordulhat, aki az emberek minden elutasítását , a ránk kimondott nemeket is mind magára vette és eltörölte. Jézus azt mindja a hittel hozzá jövő bűnösnek: én ma eltörlöm a te ítéletedet a véremmel. A paradicsomba mehetsz, mert már egy eltöröletlen bűnöd se maradt.

3. Harmadszor abban látszott meg a hite, hogy imádkozott S ez nem volt látszat, szíve mélyéről imádkozott Ha nem lett volna hite nem imádkozott volna. Csak az imádkozik Krisztushoz, aki hisz benne.

4.A negyedik dolog, amiben hite meglátszik az, hogy hitét meg is vallja. Nyilvános hitvallást tesz. Mindenkinek füle hallatára kiált a megfeszített, megcsúfolt Jézushoz, egy olyan pillanatban, amikor ezt senki más nem teszi., még a tanítványai sem, hisz azok rég elszaladtak. Ő itt ország-világ előtt Úrnak vallja Jézust, miközben Tamás csak jóval később fog idáig eljutni.

5.Az ötödik dolog, amiben felragyog a hite az, hogy hisz Jézus jövendőjében. Ő efelől egy pillanatioig se kételkedik, annak ellenére, hogy most emberileg úgy tűnik, hogy Jézusnak csak múltja van, de jövője nincs. Amikor eljössz a te országodban, mondja, s mi tudjuk, hogy az eredeti szövegben itt a királyság, királyi uralom szó található Ő hiszi, hogy ez a mellette megfeszített ember nem akárki, hanem maga a Király, hogy ő nem az elvetett, hanem a kiválasztott. Tudja, hogy Jézus nem a halálba megy, hanem a mennybe, az ő királyságába. Ő hisz abban, amit nem lát, aminek most minden ellene mond, Mózeshez hasonlóan látja a láthatatlant.

6 A hatodik dolog, hogy azt is hiszi, hogy amikor Jézus el fog jönni az ő országában, meg fogja keresni azokat, akik itt lenn hittek benne. Csodálkozva tesszük fel a kérdést? Ki tanította meg ezekre ezt az embert? Hisz ő nem járt sem vallásórára, sem kátéfelkészítőre, de még istentiszteletre sem. Bibliája sem volt soha. Csak egy lehetséges válasz van erre Isten Szentlelke. Később Pál le fogja írni, hogy senki sem vallhatja Úrnak Jézust, csakis a Szentlélek által. Ez már itt beteljesedik.

7. A hetedik dolog amiből kitűnik, hogy ennek az embernek volt hite, az a bűnismerete. Ez már abból meglátszik, amit nem is Jézusnak, hanem a bal kéz felől megfeszített bűnözőtársánek mond. Hisz kemény szavakkal feddi meg kollégáját: mi ugyan joggal szenvedünk, mert cselekedeteink méltó bűntetését vesszük. Ehhez nagy hit kell, mert nem ez a jellemző az emberekre. Az emberek nagyon nehezen vallják meg a bűnüket. Huszonhárom év óta járok börtönbe, de egy kezemen meg tudnám számolni azokat a fogvatartottakat, akik nyíltan bevallották: bűnt követtem el. A többi mind ártatlannak vallotta magát. Az emberre sokkal inkább az jellemző, hogy tagadja, kicsinyiti, igazolja, magyarázza, mentegeti a bűnét, de semmiképpen sem az, hogy őszintén bevallja. De ez a gonosztevő megvallja, hogy ő megérdemli az ítéletet. Ismerjük mi ezt? A nyíilvános bűnvallást? Egyáltalán: tettünk-e bűnvallást otthon, a gyülekezetben, a munkahelyen, a férjünk, feleségünk előtt? Vagy az jellemző ránk is, hogy tagadjuk, kicsinyítjük, áthárítjuk azt, mint ahogy Ádám és Éva is tette? Ezt se tudja az ember önmagától megtenni. Jézus mondja, hogy a Szentlélek tud meggyőzni bűn tekintetében.

            Az is különös ennél az embernél, hogy nem is akar a méltó bűntetéstől, a kereszttől megszabadulni, mint a másik gonosztevő. Nem azt kéri, hogy szabadíts meg a kereszttől, hanem: emlékezzél meg rólam. Micsoda igazság: megtartani csak az elveszettet lehet, feltámasztani csak azt, aki a sírban fekszik, megvigasztalni csak azt, aki sír, felmagasztalni azt, aki megalázza magát, megbocsátani annak, aki bűnösnek vallja magát.

8 A nyolcadik dolog, amiből hite kitűnik az, hogy bizonyságot tesz Jézusról: ez semmi rosszat nem cselekedett. Ezt a bizonyságtételt senki sem kérte tőle, és nem is örültek sokan azok közül ennek, akik a kereszt körül voltak. Hisz itt a legtöbben csúfolták, gúnyolták, káromolták Jézust. Ez a bizonyságtétel szöges ellentétben állt Jézus halálos ítéletével, hisz a főpap s a nép vezetői kimondták: méltó a hlálra! Ezzel a bizonyságtétellel kivívta Jézus ellenségeinek a gyűlöletét, ellenszenvét. 

            Merjük mi is ezt tenni? Bizonyságot tenni Jézusról akkor is, ha nem kapunk dícséretet, sőt ha gyűlöletesek leszünk az ő nevéért az emberek előtt?

9 A kilencedik vonása hitének, hogy megintette társát. Ezt se kérte senki tőle, hisz kollégája nem hozzá szólt, hanem Jézushoz. Ő mégis válaszolt neki. Az kihívóan, káromlóan fordult Jézus felé. Mielőtt Jézus válaszolhatott volna neki, ő „beugrik” és válaszol Jézus helyett. Ilyen az igazi szeretet, magára veszi a másét. Ahogy Krisztus magára vette értünk, helyettünk az Isten haragját. Jézusban és ebben a gonosztevőben már egy indulat van. Ő az Isten igazságát nagyobbra tartotta a saját életénél. Nem a maga életét mentette, hanem azt mondta: az igazságnak eleget kell tenni. Pont azt tette, amit Krisztus, aki fontosabbnak tartotta azt, hogy eleget tegyen Isten igazságának , mint azt, hogy megmentse a maga életét. Ez a gonosztevő hite által már megigazult, Krisztusban van, azt akarja, amit Krisztus, azt teszi, amit Ura és Megváltója tesz.

1O S végül az utolsó: tudta, hogy az igazi, az örök életet csak a halála után fogja megkapni. Azután mehet be a paradicsomba, miután kiszenvedett a kereszten. Tudunk-e mi így a halálunkra tekinteni? Hogy akkor megyünk be majd mi is a paradicsomba! Akkor miért félünk még a haláltól?

            Szóljunk még néhány szót a bal kéz felől megfeszítettről is. Mert még felőle is felcsillan a remény ebben a történetben. És ez az, hogy miután a jobb kéz felőli megfeddettte, megintette: elhallgatott. Többet már nem gúnyolódott, nem káromkodott. A Golgotán csend lett. Ahogy egy nagy igehirdető mondja a bal kéz felől megfeszített gonosztevőről elmondott prédikációjában, merjük remélni, hogy ez a csend számára nem a megkeményedés, hanem a megtérés, a magába szállás csendje volt. S akkor ő is bemehetett a paradivcsomba. Jézus, amikor azt mondta a jobb kéz felőlinek: ma velem leszel a paradicsomban, nem fordult a bal kéz felőlihez és nem mondta: te pedig most azonnal méssz a pokolba. Ha ebben a csendben megragadta a kegyelmet, ő is bocsánatot kaphatott, mint ahogy közülünk is mindenki, még a „közönséges” bűnözők is bocsánatot és kegyelmet nye3rhetnek, ha azt hittel kétik és elfogadják.

                                                                                    Lőrincz István Marosvásárhely