Tanulságos igék Nehémiásról 5

Text.:”Mi  tehetségünk szerint megváltottuk a mi testvéreinket, ti pedig el akarjátoka adni testvéreiteket, hogy majd nekünk kelljen megvennünk őket?”(Neh.5, 8)

            Az egyházat sokszor éri az a vád, hogy csak a lelkiekkel foglalkozik, a földiekkel nem, de sokszor épp a fordítottja van, hogy miért foglalkozik a földi, anyagi dolgokkal, s miért nem marad a lelkieknél, az üdvösségnél? Ebben a fejezetben is úgy tűnik, hogy itt csak földeikről, gazdagságról, szegénységről, adásról és vevésről van szó. Ezt a könyvet is érhetné Luther vádja, hogy „szalma-könyv”, ő egy adott ponton szalma-levélnek” nevezte a Jakab apostol levelét, de később ő is belátta, hogy ebben nem volt igaza. Az se volt „szalma-levél” és ez sem „szalma-könyv”,  hanem igenis gyakorlati üzenete van a mi számunkra.

            Hogy megértsük menjünk picit vissza Jeruzsálem falaihoz. A helyreállítási munkák jól haladnak. A munkások nap mint nap szorgalmasan és becsületesen dolgoznak. Nagy lelkesedéssel, egy szívvel-lélekkel dolgoznak. Legalábbis úgy tűnik, de valójában bajok vannak. És ez egy szép napon ki is derűl. Egyszercsak egyfajta lázadás tör ki az emberek között. De mi volt a probléma? Nos, vannak olyan családok, akiknek nincs mit enniük. Szülők nem tudják megetetni gyermekeiket. Persze ez a szegényeknél van, a gazdagabbak még jól megvannak. Ők önző módon mindent a maguk számára tartanak fenn, nem akarják javaikat a többiekkel megosztani. Ez már tűrhetetlen, s a szegények már nem tudnak tovább hallgatni. Hisz ők is éppúgy Isten népéhez tartoznak s a falat ők is éppúgy építik, mint a gazdagabbak. Miért van az, hogy a gazdagok dúskálnak, ők pedig halnak éhen a nyomorúságukban? Sokan messziről jöttek, otthon hagyták földjeiket, vállalkozásaikat, s hiányukban az csődbe ment. Áldozatot hoztak a fal építésééért és most ez a jutalom. Egyesek már odáig jutottak, hogy gyeremekeiket rabszolgáknak kellett eladják, hogy élni tudjanak.

            Nos, ezekkel a panaszokkal ezek az emberek most Nehémiáshoz jönnek. Mit mondassz ezekre Isten embere? Hát nem rettenetes, hogy mi építjük a falat és közben a saját nemzetünk tagjai kihasználnak és megaláznak?  Hát lehetséges ez? Nem igazságtalanság ez? Micsoda megpróbáltatás ez Nehémiás számára. Nem elég a sok baj az építés körül, az ellenség támadása, most még az építők között is gondok adódnak. Ez a próba súlyosabb, mint az eddigiek. Hisz nincs az Isten népe számára nagyobb baj, mint amikor belső harcok, konfliktusok vannak közöttük. A kívűlről jövő problémákat sokszor sokkal könnyebb megoldani, mint a belül levőket.

            Mit tesz Nehémiás ebben a helyzetben? Mindenek előtt haragra gerjed, szent haragra. Ez nagyon is érthető. Eddig minden jól ment, sikerült lelket verni az elcsüggedt népbe, sikerült a külső ellenség mesterkedésit is meghiúsítani. De most még nagyobb a baj. Itt nem kevesebb történt, mint Isten parancsainak súlyos áthágása. Hisz a mózesi törvények nagyon pontosan szabályozták a gazdasági életet, s olyan rendelkezések voltak, amiknek betartása esetén ilyesmi nem fordulhatott elő. Ilyen volt az, hogy kölcsön esetén nem lehetett kamatot kérni, s az is hogy zsidó zsidónak nem lehetett rabszolgája. Ezek a pogányoknál voltak így, ahol az ököljog törvénye érvényesült. Isten törvényének  pontos betartása lehetetlenné tette, hogy egy izraelitának éheznie kelljen vagy elveszítse szabadságát. Ez okozza Nehémiás szent haragját és ilyen haragnak helye van Isten gyermekeinek a szívében is. Isten gyermeke nem mosolyoghat még kevésbé tapsolhat akkor, ha Isten törvényeit lábbal tapossák. Sokszor épp az a bajunk, hogy tolerancia jegyében mindent elnézően eltűrünk, s nem gerjedünk szant haragra.

            Nehémiás azt mondja, hogy ebben a helyzetben le kell tenni a munkát és egy nagy népgyűlésen meg kell beszélni a problémákat. A gazdagoknak felteszi a kérdést: hogy tehettek ilyet, hogy tudjátok a saját testvéreiteket így megalázni? És felhozza maga példáját, hogy ő pont az ellenkezőjét tette, hogy kiváltotta a rabságban levő testvéreit.  

            Mit tesz itt Nehémiás? Dicsekszik a maga érdemeivel? Farizeusként ágál, hogy ő mindenkinél jobb és jobban cselekedett? Nem, mert az utolsó szó egy imádság: „emlékezzél meg én rólam Istenem, az én javamra, és mindarról, amit e néppel cselekedtem!” Aki így imádkozik, az nem magáról gondol nagyot, hanem mindent Isten kegyelmének tulajdonít. De akkor miért beszél ennyit önzetlenségéről, áldozatáról, Erre csak egy válasz lehetséges: hogy minden félreértést elkerüljön. Nehogy azt gondoljáűk azek a gazdag izraeliták, hogy ő olyan dolgot kér másoktól, amit ő maga nem cselekedett meg. Innen is látszik, hogy milyen bölcs vezető ő. Nem olyat kér, amit ő maga nem akarna megtenni. Ő itt egyszerűen példakép, nem több, de nem is kevesebb.

            Ki tett még így? Hát Pál apostol. Leveleiben újra és újra példaként állítja magát a gyülekezetek elé. Azt kéri tőlük, hogy legyenek követői. Pál nagyon kínosan vigyázott arra, hogy az ő életfolytatása ne legyen akadály, vagy botránkozás azok számára, akiknek ír, vagy akiknek prédikál. Egy lelkipásztor, egy lelki vezető felelőtlen, sőt bűnös magatartása óriási akadály lehet az Isten országa terjedésében. Hogy tudunk mi másokat szent életre hívni, ha mi magunk nem járunk abban?

            Azt is érdemes itt megfigyelni, hogy Nehémiás nem az érzésekre apellál. Nem az emeberi jogokra vagy az emberi szolidaritásra. Ő egyenesen Istenről és az ő törvényéről beszél. Elmondja, hogy amit tesznek, ellenkezik az Isten igéjéval, hogy amit tesznek, azzal nem csak felebarátaikat, hanem Istent bántják meg. Az Úr félelméről beszél, ami a Biblia egyik leggyakrabban használt kifejezése. Sok félreértés van e fogalom körül. Nagyon sokan a félelemre, a rettegésre gondolnak. Erről lenne szó, félnünk és rettegnünk kellene Istentől, mint egy veszedelemtől, bajtól, szenvedéstől? Aki így gondolkodik, az nem értette meg ezt a kifejezést. Az istenfélelem nem más, mint Istent szeretni, benne bízni úgy, ahogy egy gyermek bízik az apjában. De ebben benne van a tisztelet is, és az engedelmesség is. Az istenfélelem nem egy külsőleges dolog, hanem a szív ügye. Az istenfélelem nem egy elméleti kérdés, hanem a mindennapok kérdése.

            Ha az istenfélelem nem határozza meg a mindennapi életünket, ha ez nem látszik meg minden cselekedetünkban, akkor valóban csak elmélet, roszzabb esetben képmutatás lesz belőle. Akkor megtörténik az, amit ebben a fejezetben látunk, hogy egyesek szeretetlenül kihasználják a másikat. Az ilyen cselekedettel megbotránkoztatjuk a kívülállókat, akik ezt mondhatják: ha ilyenek a magukat istenfélőknek nevező emberek, akkor mi nem kérünk ebből. De ennek az ellenkezője is igaz. Ha a gyülekezet, ha az Isten népe igaz hitben él, akkor az ki fog valami t sugározni, az kívánatossá válhat emberek számára. Ez volt az első keresztyének életében, ők készek voltak vagyonukat is mások szolgálatába állítani és a gyülekezet rohamosan növekedett.

            Hogyan reagálnak a gazdagok Nehémiás szavára? Hallgatnak, de ez a hallgatás a bűnbánat a magukba szállás hallgatása. Ebből látszik, hogy itt Isten Lelke munkálkodott hatalmasan. Minden megtérés egy csoda, de ha egy gazdag ember és annak a pénztárcája tér meg, az már óriási csoda. Mert aki egyszer a Mammon karmaiba kerül, nem könnyen szabadul meg abból. De itt megtörténik, bárcsak megtörténna m is, közöttünk is , velünk is.

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: Mit jelent az istenfélelem a mindennapokban?

Tanulságos igék Nehémiásról 4

Text. „ Akik pedig építettek, azoknak a fegyvere a derekukra volt kötve, és így építettek.” (Neh.4,18)

            Egy különös kép bontakozik itt ki előttünk: építőmunkásokat látunk, akik falaznak, vakolnak, kezükben lapát, vakolókanál, kalapács, de a derekukon s néha a kezükben ott a fegyver is.  Fel kell legyenek készülve arra, hogy bármelyik pillanatban támadhat az ellenség, s akkor le kell tenni a szerszámot s elő kell venni a fegyvert.

            De miért van ez így? Mi is történt? Az építés közben egy váratlan fordulat következett be. A feszültség Jeruzsálemben egyre nagyobb lesz. Ez a fejezet leírja, hogy mi is történt. A munkát szépen elosztották, mindenki a helyére került s nekifogtak az építéshez, javításhoz. Ekkor mindenki azt gondolta: most már minden simán fog menni, minden akadály elhárult az útból, ez az ügy sikeres lesz. Hisz maga Isten akarja, hogy a falak felépüljenek, ez az Ő ügye. Ha ez Isten akarata, akkor senki se szállhat szembe vele! Vagy mégis? Igen, az Isten országának építése sokszor nem megy símán, harcok nélkül.Ez inkább csak kivétel, a szabály az, hogy mindig van harc, mindig van ellenség is. Amikor az ellenség látja, hogy a munka szépen beindul, egyszer csak dühösködni kezd és akcióba lendül. A hollandoknak van egy nagyon ismert és sokat emlegetett közmondásuk: ha Isten felépít egy templomot, ott az ördög is felhúz azonnal egy kápolnát mellette. Ezzel az Isten munkásainak mindig számolniuk kell. Ahol Isten munkálkodik, ott a Sátán is támadásba lendül és mindent mozgósít, hogy Isten tervét meghiúsítsa.  A Sátánnak is megvannak a munkásai. Luther azt mondta egyszer, hogy a Sátán az Isten majma, ezért ha Isten embereket használ az építésre, ő ugyanezt teszi a rombolásra. Ő is mindig talál embereket, akiket eszközül használ fel.

            Az ige meg is nevez három embert: a hóróni Szanballat, az ammóni Tóbiás és az arab Gesem. Jó velük közelebbről megismerkedni, mert ha ismerjük az ellenséget, könnyebben fel tudjuk vele venni a harcot. Az első Szanballat, akik Béth-Hórónból származott, ez Jeruzsálemtől északra fekszik. Ő valószínűleg samaritánus volt, vagyis annak a keverék népnek a tagja, amely az asszír betelepítés után jött létre. Tóbiás ammonita volt, valószínűleg rabszolga volt, aki később felszabadult. Az ő nevében ott van az Úr neve is, ezért azt feltételezhetjük, hogy nem volt teljesen idegen Izrael népétől. Végül Gesem, aki arab törzsek vezére volt, akik a Holt tenger alatti területen éltek, el egészen a Nílus folyam deltájáig.

            Ezek az emberek mindent elkövetnek, hogy a munkát akadályozzák. Szanballat összehívja seregét és egy úszító beszédet tart nekik, amiben kicsúfolja az Isten népét. A zsidókat nyomorultaknak nevezi. Pont ezt tette Hitler is évezredek múlva, és sokan ma is ezt teszik. A csúfság, a csúfolkodás a Sátán egyik leggyakrabban használt fegyvere. Gondoljunk csak azokra a fiatalokra, akik csúfolkodtak Elizeussal: jöjj fel kopasz! Az istentelen király, Sedékiás idejében Isten követeket küldött, hogy a királyt és a népet figyelmeztessék, de ők kigúnyolták Isten követeit, és gúnyt űztek prófétáival. De Jézusnak se jutott más sors, hisz még a kereszten is csúfolódtak vele. De nem volt ez másképp az első pünkösd napján sem, amikor sokan csúfolódtak: édes bortól részegedtek meg. Nagyon vigyázzunk a csúfolódásra, mert valakivel csúfolódni azt jelenti, hogy nem vesszük komolyan, hogy az nekünk nem számít.

            De mit kezd Nehémiás ezzel a csúfolódással? Nem hagyja figyelmen kívül. Nem mondja: ó, ezzel nem kell foglalkozni. De nem esik kétségbe, ez nem szegi kedvét, nem is próbál visszavágni. A csúfolódásra nem válaszol csúfolódással, a rosszért nem fizet rosszal. Mintha már ismerné Jézus példáját: amikor szidták, nem viszonozta a szidalmat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött. Nehémiás most is azt teszi, amit eddig is tett, imádságben Isten elé viszi a dolgot. Ugyanakkor kemény dolgokat kér ebben az imádságban: fordítsd vissza gyalázásukat az ő fejükre, add őket prédára a rabság földén, ne fedezd el hamisságukakat. Ez talán megbotránkoztat sokakat. Hát lehet, szabad így imádkozni?  Akik a Bibliát ismerik, azok tudnak az ú.n. átokzsoltárokról. Ezek olyan zsoltárok, amikben az író bűntetést kér az ellenségre. Tehetünk mi ilyet? Jézus nem másra tanított minket? Ő azt mondta: áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Ő a kereszten is imádkozott a bocsánatért ellenségei számára. Nem ez a mi szent kötelességünk is? Imádkozni azokért, akik üldözik a keresztyéneket, imádkozni azért, hogy megtérjenek Istenhez?

            Itt azt is világosan látnunk kell, hogy itt nem Nehémiás személyes bosszújáról van szó.Ezek az emberek nem Nehémiást bántották meg, hanem magát Istent. És Nehémiás ezt nem tudja elviselni. Ő kiáll Isten dicsősége mellett. Ezért kéri a sátáni erők, emberek megsemmisítést, akik Isten és népe ellen támadnak. Így imádkozni szabad és lehet.A Káté írója így imádkozik: rontsd meg a Sátánnak munkáit és minden hatalmát, amely ellened feltámad, és tégy hiábavalóvá minden gonosz tervet, melyet a te szent igéd ellen sző. Ha atyáink mertek így imádkozni, miért ne mernénk mi is?

            Mi történik ez után. Az imádság nyomán az ellenség elbizonytalanodik és Isten népe új bátorságot vesz. De amikor az ellenség látja, hogy a csúfolkodás nem segít, akkor más eszközhöz fordul. Egy összeesküvést szőnek. Szövetségeseket toboroznak, hogy együtt forduljanak Izrael népe ellen. Mind a négy égtáj felől egyszerre akarnak összehangolt támadást indítani. Különös ez a koalicíó, hisz olyan népek fognak össze, akik addig ellenségek voltak és egymás ellen harcoltak. De pont ez történik Jézus perében is. Pilátus és Heródes, akik addig esküdt ellenségek voltak, egyszerre barátként fognak össze Jézus ellen. De így van ez ma is. Amikor a keresztyén normák és értékek ellen össze kell fogni, akkor egymással ellentétes nézeteket valló pártok, emberek is össze tudnak fogni.

            Ezek a csúfolódó beszédek, fenyegetések félelmet keltenek a nép szívében. A sok negatív hír, amit sokszor maguk a zsidók terjesztenek elcsüggeszti, ellankasztja az építőket. Ebben nagy tanulság rejlik a mi számunkra is. Nem mindegy, hogy miként beszélünk az egyházról, főleg a fiatalok előtt. Sokszor csak a panasz, keserűség, lemondás van bennünk, amikor az egyház jelenéről és jövőjéről beszélünk. Az igaz, hogy nagyon sok a gond, baj az egyházban, de ez nem vezethet oda, hogy csak negatívan gondolkodjunk az egyházról és annak jövőjéről.Ha így teszünk, oda juthatunk, mint Illés, aki leült a fenyőfa alá és meg akart halni. Ez emberileg teljesen érthető, hisz halálosan megfenyegették, az Isten népe lelki helyzete kétségbeejtő. Az építők, Illés és a mi tévedésünk az, hogy inkább nézünk a körülményekre, mint hogy számolnánk Istennel Csak a mi lehetetlenségeinket látjuk és nem az Isten lehetőségeit. Csak a magunk tehetetlenségét látjuk és nem az Isten hatalmát. Ez az ige is arra tanít, hogy mindenek ellenére merjünk hinni és reménykedni.

            Nehémiás azért emberileg is megteszi, amit megtehet. Bölcs stratégiát dolgoz ki, a népet két részre osztja, egyik része dolgozik, a másik pedig őrségben van. De még az építők is kardot kötnek az oldalukra, minden eshetőségre felkészülve. Tudja: ez az ügy az Istené, és Ő ezt győzelemre fogja vinni. Ezt tudhatjuk, hihetjük mi is.

Javasolt cím: Karddal és vakolókanállal                                    Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 3

Text.:”Eljásib a főpap és testvérei, a papok nekiláttak és fölépítették a Juh-kaput. Mellettük építettek a jerikóiak, ezek mellett pedig Zakkúr, Imri fia épített.”(Neh.3,1-2)

            Áldott a sok kéz, sok kéz hamar kész, gyakran szoktuk ezeket a közmondásokat emlegetni.És ez valóban így van. Milyen szép idők voltak azok, amikor a rokonok, szomszédok, barátok elmentek kalákában dolgozni egymásnak, és kicsi pénzzel, gyorsan felépült egy ház. Ha az emberek összefognak, sok mindent el tudnak végezni.

            Ez pont így érvényes az Isten országában is. Ennek egy nagyszerű példáját adja ez a fejezet. Mindenki összefog Jeruzsálem falainak a megjavítására. Itt egy teljes listát kapunk az építők, javítgatók neveivel. De mit kezdjünk mi egy ilyen listával, akik közül szinte senkit se ismerünk, s még kiejteni is alig tudjuk a neveiket. A legtöbb bibliaolvasó ember át is szokta ugorni az ilyen fejezeteket. Ez érthető, de mégsem jó. Mert az ilyen listák sokszor nagyon sokatmondóak lehetnek.Amíg úgymond semmi közünk sincs hozzá, addig egy ilyen lista közömbös, de mihelyst valami érintettségünk van, más lesz a helyzet. Olvastam, hogy a Titanic tragédiája után a kikötőben két listát függesztettek ki, az egyik a vízbefúlók, a másik a megmenekültek listája volt. Minden hozzátartozó ott tolongott a listák előtt, hogy lássa, hogy rokona, barátja vajon melyik listán van?

            Ez a lista kell érdekeljen minket, mert itt Isten építőmunkásairól van szó. Ők nem csak úgy véletlenül vannak feljegyezve, hanem azért, mert Istennek terve volt velük. Az ő neveik feljegyzésével Isten Szentlelke mondani, üzenni akar nekünk valamit. Fontos üzeneteket érthetünk meg, tanulságokat vonhatunk le arra nézve, hogyan akarja Isten ma építeni országát, Krisztus gyülekezetét.

            Hisz az egyház egyfajta építőtelep. Nem véletlen, hogy Pál azt mondja a korinthusbelieknek: Isten épülete vagytok. Ebben a kifejezésben ott van az egyház titka, de a feladata is. Mert ha az egyház az Isten épülete, akkor végül is nem mi építjük azt, hanem Isten. Ő kezdte ezt el és Ő fogja be is fejezni. Ő építi egyházát mind a világ végezetéig. Isten a nagy Építőmester, aki soha nem hagyja abba az építés munkáját. Ennek az épületnek az alapját Krisztus halála és feltámadása képezi. Szentlélek az egyes emberi lelkeket, mint téglákat illeszti bele az épületbe.

            De ez mégsem jelenti azt, hogy nekünk semmit se kell tenni, hogy nekünk ne lenne meg a felelősségünk ebben az építésben. Akiket Isten Lelke elhívott és megszólított, azok elkezdték a munkát ebben a szent építkezésben.Azok az Isten munkatársai lettek.

            De lássuk most magát az építést. Mit lehet ebből tanulni? Az első az, hogy egy meghatározott terv szerint dolgoznak. Ezt már valaki jól átgondolta és konkrétan kidolgozta. Minden valószínűség szerint mag Nehémiás volt a tervező. Ennek a tervnek két nagy része van: az első rész a falakra, a másik pedig a városra és a templomra vonatkozik. A javítás a Juh-kapunál kezdik és ott is végzik be. Vajon véletlen ez? Nem, mert mert ez van legközelebb a templomhoz, ez a kapu védte a templomot, az istentiszteletet s itt dobogott ennek a népnek a szíve.  De így van ez a gyülekezeti munkában is. Ott is mindent jól át kell gondolni, vannak prioritások Ezért van presbitérium, ezért készítünk missziói terveket, dolgozunk ki stratégiákat. Fel kell tegyünk ilyen kérdéseket: hogyan tudunk leghatékonyabban dolgozni? Hol van szükség erősítésre, újításra? Hol és mivel kezdjük el a munkát?

            Ezek után vessünk egy pillantást a munkásokra, akik itt dolgoznak Jeruzsálem falainál. Sokan jönnek messzi vidékekről, nem csak a jeruzsálemiek dolgoznak. Vannak falusiak és városiak, nagyon sok ismert és ismeretlen helységből érkeznek emberek. Vannak persze távolmaradók, kényelmesek is, akik mindig mindenből kihúzzák magukat, akiknek jelszavuk: fogjuk meg és vigyétek! És vajon mi hol vagyunk? A mi nevünk ott van-e az építők sorában? Merünk-e ha kell tisztséget is vállalni, több munkát és felelősséget vállalni a munkában? Odatesszük-e kezünket, szívünket a munkára? Ebben a munkában az a szép, hogy mindenki tesz valamit. Persze nem mindenki tud egyformán sokat tenni, Van olyan is, aki második adag munkát is kér.

            Egy másik feltűnő dolog a munkások sokfélesége. Nincs két egyforma ember közöttük. A nép minden rétegéből vannak itt emberek, tanultak és egyszerű emberek. Érdemes megfigyelni, hogy hányféle hivatású ember dolgozik itt.Ott van a főpap és a többi papok, ők se tartják rangon alulinak, hogy megragadják a lapátot és a csákányt. De ott vannak a léviták, a templomi szolgák is, de ott vannak a z aranyművesek, a gyógyszerészek. Ők se sajnálják kifinomult kezüket odatenni a munkára, pedig ők ilyen munkát eddig még soha nem végeztek. Az is csodálatos, hogy nem csak férfiak dolgoznak, hanem asszonyok is, Sallum leányai apjukkal együtt szorgoskodnak a falak javításán. Ebben a munkában mindenkire szükség van, senki se felesleges, Isten itt mindenkit használ. Itt senkit se küldenek el, senkit se nyílvánítanak alkalmatlannak, senkit nem néznek le, mindenkit megbecsülnek.

            De így van ez ma is. Isten fel akar minket is használni országa építésében. Mindenki számára van feladata. Ma is szükség van a tudósra és az írástudatlanra is, az öregekre és fiatalokra, az erősekre és a gyengékre, a férfiakra és az asszonyokra. Sokfélék vagyunk, nem vagyunk egyformák és ez jól is van így. Az ajándékokban különbözőség van, de ugyanaz a Lélek, mondja Pál. Az egyik jól tud beszélni, a másik pedig meg tud türelmesen hallgatni valakit, a harmadik vigasztalni tud és így sorolhatnám tovább. Senki ne mondja, hogy ő semmit se tud tenni az Isten ügyéért. Az alkalmatos voltunk is Istentől van, Ő tesz alkalmassá a szolgálatra. Az Ő ereje erőtlenség által végeztetik el. Csak legyünk készek, csak szánjuk oda magunkat.

            Azt is láthatjuk, hogy mindenki más és más helyen dolgozott. Mindenkinek megvolt a kijelölt helye. A papok és a léviták a templomhoz közel dolgoztak, egy más valakiről azt olvassuk, hogy a saját házával szemben lévő szakasznál javítgatott. Ő védte a családját, gyermekeit. Aztán mindenki másképp dolgozott. Voltak olyanok, akik önállóan tudták végezni munkájukat, míg másoknak arra volt szükségük, hogy valaki mondja meg nekik, hogy mit kell tenniük. Volt aki egyedül dolgozott, voltak akik kettessével láttak munkához.

            Van itt egy csodálatos szó, ami refrénszerűen visszatér:”mellett, mellette, mellettük”.Olyan emberek, akik különböző helységekből, különböző rétegekből, foglalkozásokból érkeztek, tudnak szépen, egymás mellett dolgozni. Minden különbség eltűnik, s csak egy közös cél marad: felépíteni Jeruzsálem falait. Pedig hányszor épp ez hiányzik belőlünk. Mennyi széthúzás, irigység, féltékenység, egymás elleni mesterkedés van Krisztus egyházában. Hányszor azért nem megy előre az egyház szekere, mert ahányan vagyunk, annyi felé húzzuk azt.

            Végül az utolsó kérdés: de miért kellenek a falak? Hát azért, hogy védjenek. Az Isten egyházának is védelemre van szüksége. A Szentírás és a hitvallásaink védelmeznek bennünket a világ támadásai ellen. Becsüljük meg őket.

Javasolt cím:Isten építőmunkásai                                               Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 2

Text.”Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóindulatú volt hozzám és hogy milyen szavakat mondott nekem a király. Erre ők így feleltek: kezdjük el az építést! És bátran hozzáfogtak a jó munkához.”(Neh.2,18)

            Mindnyájan ismerjük a híres latin mondást: ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál. A debreceni kollégium homlokzatára is ez van felírva óriás betűkkel. Ez a mondás azt akarja elmondani, hogy a keresztyén ember nem csak dolgozik, hanem imádkozik is. Sokan még azt is gondolják, hogy ez egy bibliai ige, nos így ez nincs benne szó szerint a Bibliában, de annál inkább biblikus, helyes mondás. A Szentírás számos helyen bizonyítja ennek a mondatnak a helyességét. A munka és az imádság a keresztyén ember életében szorosan összekapcsolódnak.

            Ezt a kettőt Nehémiás életében is megtaláljuk. A múlt alkalommal úgy találkoztunk vele, mint az imádság emberével, most pedig úgy, mint aki munkára veti a kezét és keményen dolgozik.Három hónap telt el azóta, hogy Susán várában volt. A jeruzsálemi atyafiak küldöttsége decemberben járt nála és most márciusban vagyunk. E három hónap alatt Nehémiás kesergett az otthoni állapotok miatt. S ugyanakkor bőjtölt és imádkozott. De az imádságára nem jött válasz. Pedig a helyzet olyan súlyos volt, hogy az már nem tűrt halasztást. Nehémiás már tűkön ült, minden percben indult volna Jeruzsálembe.

            Nagy próba az Isten gyermeki számára, amikor úgy tűnik, hogy az ég be van zárva s imádságra nem jön válasz. Talán nincs is nehezebb, amikor Isten válaszára soká kell várni. Kivárni az Isten idejét, útmutatását, vezetését. Mert Isten óráját nem mi tartjuk a mellényzsebünkben, mondja egy híres igehirdető. Mennyit kellett várni Dávidnak a felkenetése után, hogy végre trónra léphessen! A jeruzsálemi gyülekezetnek is tíz napot kellett várnia a mennybemenetel után a Szentlélek kitöltetéséig. Spurgeonról mondják, hogy egyszer egy teológust kellett vizsgáztasson, ez volt az utolsó vizsgája, hogy lelkipásztor lehessen. Meg voltak egyezve az időpontban, egy pontos órában, de a híres igehírdető több mint egy félórát késett. A diák türelmesen várt. Amikor Spurgeon megérkezett megszorította a teológus kezét s azt mondta: téged már nem vizsgáztatlak, nyugadtan lehetsz lelkipásztor, mert tudsz várni. Perzse még sok mindent meg kell tanulj, de az Isten iskolájának egyik legfontosabb tárgyából, türelemből jelesre viszgáztál.

            Miért várakoztat meg Isten minket sokszor? Egy biztos: nem azért, hogy gyötörjön minket. Istennek a várakoztatással mindig célja van. Sokszor ez idő alatt készít fel minket egy feladatra. Máskor azt akarja elérni, hogy még inkább ragaszkodjunk hozzá, hogy belássuk: mindenben tőle függünk.Hogy semmi másban ne bízzunk, csak benne.

            Nehémiáson mindenki látja, hogy mennyire megviseli ez a várakozás. Az arca szomorú, s ez ott veszélyes dolog volt, az akkori királyok nem szerették, ha valaki körülöttük szomorú ábrázatú. A király körül szolgáló emberek mindig vidámak kellett legyenek. Az ilyen szeszélyes kényurak egy ilyen szomorú ábrázatért halállal fizethettek adott esetben. Isteni kegyelem, hogy ebben az esetben ez nem így történik. Épp Nehémiás prófétai szomorúsága nyit utat a munka elkezdésére. Különös ez, bár meg van írva: mindenkor örüljetek, de mégis sokszor Isten gyermekeinek a prófétai szomorúsága lesz eszköz az Isten kezében valaminek az elvégzésében.

            A király egyik nap megkérdezi: miért vagy szomorú Nehémiás? Mi történt, tán nem beteg vagy? Ekkor Nehémiás felkiált lelkében az Istenhez és elmondja őszintén a szomorúsága okát. S azt is, hogy el szeretne meni Jeruzsálembe. A király beleegyezik a tervébe, s még ajánlóleveleket is ad, hogy biztonságosan mehessen végig a tartományokon. Olyan levelet is kap, ami által fát kap a falak megépítésére , sőt még katonai kíséretet is felajánl a király, hogy semmi baj ne érhesse az úton. Jobban nem is lehetett volna, minden úgy történik, ahogy azt Nehémiás elgondolta . Sőt, még többet ad, mint amennyit ő kért.

            Minden különösebb gond, baj nélkül megérkezik Jeruzsálembe. Először is egy felderítő utat tesz Jeruzsáéem falai mentén. Saját szemével akar megygőződni a helyzetről. Nem nappal, hanem éjszaka indul el, amikor mindenki alszik. Egy adott ponton már az öszvér se akar tovább menni, de Nehémiás ekkor gyalog megy tovább. A helyzet sokkal rosszzabb, mint gondolta volna. A falon mindenütt hasadások, repedések sok helyen teljesen le van omolva. Jeruzsálem védtelen város, mindenki szabadon járhat ki és be. Az ellenség is bárhol betörhet. Lehet itt egyáltalán valamit tenni, vagy inkább menjen vissza Susán várába?

            Vajon hogy néznek ki ma a Krisztus gyülekezetének a „falai”? Ott vannak a világiasság repedései, a tévelygések hasadékai, a kényelmesség, önzés és felületesség omladékai. És hányféle támadásnak van ma is az egyház kiszolgáltatva, kivül és belül egyaránt!

            Mit lehet itt tenni? Egyáltalán van-e értelme a javításnaak? Nehémiás válasza: igen. Mégpedig azért igen, mert az Úrnak jóindulata vele van és tudja, hogy Isten nem fogja őt cserben hagyni. Ebben a hitben és meggyőződésben hívja munkára kortársait. Elmondja nekik, hogy Isten keze és jóindulata eddig is vele volt és ezután is segíteni fog. Milyen szép példát ad nekünk Nehémiás.Miért nem merünk Isten tetteiről beszélni, amiket mi eddig megtapasztaltunk az életünkben? Miért nem mondjuk el, hogy mennyi csodát tett velünk? Mondjuk el bátran gyermekeinknek, családtagjainknak, munkatársainknak, hittestvéreinknek. Az ilyen bizonyságtétel nem marad hatás nélkül. Az ilyenre nyitottak az emberek. Az ilyenre felkapják a fejüket, megragadja őket.

            Amikor Nehémiás bizonyságot tesz, akkor a többiek is kezdik hinni, hogy ezt a munkát el lehet kezdeni és be is fogják fejezni azt. Fellekesülnek és azt mondják: kezdjük el az építést. Ragadjuk meg a lapátot, vakolókanalat, s ha kell a fegyvert is, hogy az építés jó véghez menjen.

            Az elején azt mondtuk : imádkozzzál és dolgozzál. Itt a sorrend is fontos. Először mindig imádkozni kell és utána meg kell kezdeni a munkát. Soha nem lehet fordítva, hogy először dolgozunk, majd pedig imádkozunk. .Sokkal jobb, ha reggel korán imádkozunk, úgy indulunk munkába, napi feladataink végzésére, nem pedig egész nap dolgozunk s este holtfáradtan még próbálunk imádkozni is. Amikor először imádkozni tudunk, azzal megvalljuk, hogy mi mindenben Istentől függünk, és az ő áldása nélkül sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem adományai nálunk nem gyarapodnak, ahogy azt a Káténk szépen megfogalmazza. Csak Ő viheti véghez a mi munkánk a családban, munkahelyen, gyülekezetben egyaránt. Aki csak a maga erejében bízik, az nem fog kitartani. De aki hivatását imádkozva és dolgozva törekszik beteljesíteni, az megtapasztalja az apostol szavát: a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.

            Így legyen ez ebben az Új Eszetendőben is. Imádkozva és dolgozva töltsük el annak napjait. S higgyük: közben épül Isten csodálatos országa, amit egykor majd odaát teljes dicsőségében meg fogunk látni.

Javasolt cím:Imádkozzál és dolgozzál                                           Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 1

Text: Amikor meghallottam ezeket napokon át ültem, sírtam és keseregtem, bőjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt.” (Neh.1,4)

            A Nehémiás könyve az Isten országának építésről szól, ami nem egy kis és könnyű feladat, de aminél nincs fontosabb enne az Új Eszetendőben sem. Ennek az Új Évnek is az lehet a nagy ajándéka, ha Isten országa épülhet, általunk is.

            Susán várában vagyunk, a mai Perzsa-öböltől északra. A régi városból már szinte semmi se maradt. A mai turista, aki Iránba látogat már csak porladó romokat talál itt. De valamikor nagy és fényes város volt. A perzsa királyok nyári rezidenciája volt ez, nagyon szerettek itt tartózkodni. Ebben a várban játszódik le az Eszter története is, annak az árva zsidó lánynak a története, aki által eglész Izrael megmenekül. Itt találkozunk Nehémiással is, Kr.e.445-ben vagyunk, ez I.Artaxerxes uralkodásának huszadik esztendeje. Mozgalmas idő ez, a babiloni birodalom összeomlik, jön a médek és perzsák birodalma, s ebben az időben Isten fogságba hurcolt népe engedélyt kap a hazatérésre.Tudjuk azt, hogy a hazatérés több hullámban történt, és mindenki nem is tért haza, ezek között volt Nehémiás is. Őt a saját kérésére engedi el a perzsa király, hogy egyfajta helytartói szerepet töltsön be népe életében. Első tartózkodása 12 évig tartott, utána visszament Perzsiába, hogy aztán újra Jeruzsálembe menjen, de hogy meddig maradt ott, azt már nem tudjuk. Róla fogunk néhány alkalommal hallani.

            Az első dolog, amit Nehémiásról olvasunk, hogy imádkozott. Nincs ennél fontosabb munkánk ebben az Új Évben sem: induljunk erre imádsággal. A hívő ember tudja, hogy az imádság nem levegőbe való beszéd, hanem Istennel való beszélgetés,  tusakodás, aki meghallgatja a mi imádságainkat. Ezt látjuk Nehémiás életében is. Ez a fejezet úgy mutatja őt be, mint az imádság emberét. Az imádság az ő életének rejtett erőforrása.

            De ki is ez a Nehémiás? Ismerkedjünk meg vele közelebbről. A Biblia nem sokat mond el róla, tulajdonképpen csak a nevét és a foglalkozását ismerjük. Nevének jelentése: az Úr megvigasztal. Ebből arra következtethetünk, hogy a szülei istenfélő emberek voltak. Nagy áldást jelentenek az ilyen szülők, az ilyen családokban olyan gyermekek nőhetnek fel, akik majd sokat jelenthetnek az Isten országa számára. Bárcsak minden család ilyen lehetne s így nevelhetné gyermekeit ebben az évben is. Egyházunk jövője attól függy, hogy most milyen családokban élnek, formálódnak a gyermekek.

            A nevén kivül  a foglalkozását is ismerjük. Ő a király főpohárnoka volt s ez abban az időben nem csak egy jól fizetett állást jelentett, hanem egyfajta bizalmi poziciót is .Ide nem akárki kerülhetett. Van egy holland barátom, akinek a testvére a király fővadásza.Egyszer, amikor elvitt hozzá elmesélte, hogy 400 jelentkező közül választották ki erre a feladatra, hisz évente egy napot csak kettesben tölt el a királlyal a vadászaton s ezért teljességgel megbízható ember kell legyen. A főpohárnoki állás veszélyt is hordozott amgában, hisz ő ivott először a király borából s ha valaki ezt megmérgezte, akkor ő lett az áldozat. S ez abban az időben egyáltalán nem volt ritka dolog. De nem csak ez jelentett veszélyt, hisz ő részt vett a királyi lakomákon, amik mértéktelen ivászatba, paráznaságba torkolltak. Ilyenkor minden fék elszakadt és minden határ eltűnt.

            Feltevődik a kérdés: lehet-e Isten gyermeke egyáltalán ilyen helyen? Egy olyan környezetben, ahol Isten törvényeit lábbal tapossák? Nem kellett volna Nehémiás ezt az állást visszautasítsa? Ez ma se csekély kérdés, sok keresztyén számára bizony nagy kérdés, hogy milyen állást vállalhat el és milyet nem? A nagy kérdés mindig az, hogy miért vállal el egy keresztyén ember egy ilyen veszélyes, kísértésekkel terhelt munkahelyet? Nem teheti csak a több pénz, a karrier érdekében, de lehet Istennek ilyen helyeken is szüksége van emberekre, eszközökre az ő terve végrehajtásában. A Bibliában azt látjuk, hogy Isten gyermeki sokszor jutottak magas poziciókba, gondoljunk csak Abdiásra Aház udvarmesterére, vagy Dánielre Nabukodonozor udvarában. Ilyen helyeken Isten gyermeke sokat jelenthet az ő országa építése számára.

            Arról semmit se olvasunk, hogy miként élte meg Nehémiás ezt a főpohárnoki tisztet. Egy biztos: amikor először találkozunk vele, ő nem egy boldog ember, sőt levert, szomorú, ma azt mondanánk: depressziós. Mi ennek az oka? Nos, Nehémiásnál látogatók voltak. Júdeából jöttek Susán várába , hogy beszámoljanak az ottani helyzetről. Az egyik látogató épp a testvére, Hanáni. Amit elmesélnek, az sokkolja Nehémiást. A zsidók ott nagy tanácstalanságban, sőt szégyenben vannak. A város újjáépítése meghiusult. Az ellenség bármikor betörhet, hisz a várfal is romokban áll.

            Önkéntelenül is az egyház mai helyzetére gondolunk. S azt kell megállapítanunk, hogy az egyház ma is nehéz helyzetben van. Az elvilágiasodás, az elidegenedés, a pénz utáni hajsza ostromolják az egyház falát és nagy réseket ütöttek már rajta. A korszellem belopakodott házainkba, közösségeinkbe. A keresztyén értékek és normák egyre inkább relativizálódnak a „ mindent szabad nékem” jelszó alatt. Ennek a következményeit főleg a nagyvárosokban látjuk, főleg Nyugaton, de már nálunk is lassan. Mindenütt a lelki hanyatlás jeleit látjuk. Bárcsak ne lenne igazam, bárcsak azt mondhatnánk, hogy a mi gyülekezetünkben ez másképp van.

            Mit tegyen az ember, az egyház ebben a helyzetben?  Hogyan próbáljunk a romos állapotokon segíteni? Mit tesz Nehémiás? Mindenek előtt oda áll Isten elé és imádkozik. Segítségül hívja az Úrnak nevét. De nem csak egy rövid imádságot mond el, hanem napokon át bőjtöl és imádkozik. Nem megszégyenítő ez a mi számunkra? Mennyi időt töltünk mi el imádságban. A múlt évben olvastam valahol Lutherről, hogy ő átlagban kb. 8 órát imádkozott. Én nagyon megszégyeltem magam, mert és sokszor még 8 percet se töltök el naponta imádságban. Mert higgyük el, ez a mi leghatalmasabb fegyverünk a lelki harcban. Ha megvizsgáljuk  a lelki ébredések, megújulások történetét mindig azt látjuk, hogy ezeket kitartó imádság előzte meg. Sokszor néhány ember állt össze, gyűlt össze naponként imádkozni s Isten nagy ébredést adott. Persze ezt a világ fiai nem ismerik, ők semmibe veszik az imádágot, nekik csak az emberi teljesítmény számít.

            Érdemes arról is elgondolkodni, hogy Nehémiás bőjtölt is. Egy olyan gyakorlat, amit mi szinte teljesen elfelejtettünk. Sajnos ebbe a reformáció is besegített, ami akkor érthető volt, hisz a bőjt üdvösségszerző cselekedet volt, ezért kellett kiiktatni, de vajon nem az történt-e itt is, amit közmondásosan így fogalmazunk meg: a fürdővízzel együtt a gyermeket is kidobtuk! A Bibliában szinte mindig kísérője az imádságnak a bőjt, lehet ezt így, biblikusan gyakorolni.

            Nehámiaás h imádsága egyben hitvallás is.Vallást tesz a hatalmas, a hűséges Istenről, aki mindeneket teremtett, és aki annyi csodát tett már népéért az évszázadok során. Nekünk, amikor imádkozunk, mindig jó látni azt, hogy mi azzal az Istennel állunk szemben, aki hatalmas, hűséges, aki irántunk való szeretetét már számtalanszor megbizonyította. Ha Istent nagynak tudjuk látni, akkor a mi bajaink már sokkal kisebbek lesznek.

            S még két dolgot látunk Nehémiás imádságában. Az egyik az alázat, a másik pedig az Isten ígéreteire való hivatkozás. Mi is így imádkozzunk ebben az Új Évben.Legyen ebben Nehémiás példakép számunkra!

Javasolt cím: Imádsággal lépni az Új Évbe                                         Lőrincz István

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

Igehirdetési sorozat Pünkösd nagyhetére

Cím: Milyen Lelket vettünk?

1Nap A változás Lelke Text.Luk.4,18

             Isten kegyelméből egy igehirdetési sorozatot fogunk tartani melynek a címe: milyen Lelket vettünk? A mai estén a változás Lelkéről fogunk beszélni, arról, hogy Isten Lelke formálja és átformálja, változtatja és átváltoztatja az embert.

            Az első pünkösd napján Jézus tanítványi néhány más hívő testvérrel együtt össze voltak gyűlve egy Jeruzsálemi házban. Kinn a nép ünnepelt, ünnepelte az aratás ünnepét. S ekkor egyszer csak hirtelen sebesen zúgó szélnek zendülése hallatszott, ami betöltötte az egész házat és a Szentlélek kettős tüzes nyelvek formájában     leszállott a tanítványokra és a többi összegyűlt emberre s elkezdtek nyelveken szólani. Ezek az emberek hihetetlen nagy változáson mentek át. Azt mondhatjuk, hogy ők most tértek meg teljesen és igazán Istenhez. Eddig is szerették Jézust, hisz már három éve követték őt, vele jártak. Látták csodáit, majd látták szenvedését, tanúi voltak feltámadásának. Tudták, hogy elment tőlük a dicsőségbe és ők ott imádhatják őt. De voltak kételyeik, ami miatt az Úr Jézus meg is fedette őket. Valahogy a hitük mégis gyenge volt, a szeretetük se volt teljes, s az életükben pedig nem volt erő. S ami a legnagyobb nyomorúságuk volt, hogy a hitüket maguknak tartották meg a négy fal között.

            De a Szentlélek kitöltetése mindent felborított, ímé minden újjá lett, ahogy arról később Pál bizonyságot tett. Ezek a félénk emberek, akiknek olyan gyenge volt a hitük, egyszerre felismerhetetlenek lettek. Kinyitják a ház ajtaját,és ablakait, valósággal rohannak ki az utcára, hogy elmondják a tömegnek bátran és meggyőződéssel, hogy Jézus Krisztus a megfeszített és feltámadott Úrhogy Isten megváltotta és meg akarja változtatni ezt a világot.

            Nyilvánvaló, hogy Isten ereje áradt az apostolokba, hogy egy új közösség jött létre közöttük és Jézus között anélkül, hogy nekik bármi szerepük is lett volna ebben a változásban. Egyszerre megértik Jézus szavát és mindannak a jelentését és jelentőségét, amit tett, ők már nem azok az emberek, akik voltak, már Jézus és az ő ereje él bennük és azonnal be is állnak a szolgálatba. Ilyesmi most történt először a világban és ezért pünkösd egy óriási fordulat az egész emberiség történetében. Az ősrégi próféciák beteljesednek, elkezdődik az utolsó idő, amiben az Isten új népe, amit mi egyháznak nevezünk, elkezdi csodálatos munkáját.

            Ez a nagy esemény, ami ott és akkor 2000 évvel ezelőtt Jeruzsálemben történt ma is megismétlődhetik, s ami a tanítványokkal megtörtént, az velünk is megtörténik. Hisz mi már nem mondhatjuk azt, amit az efézusi keresztyének mondtak: azt sem tudjuk, hogy van-e Szentlélek? Mi valljuk: hiszek Szentlélekben. Mégis nagyon sok keresztyén nincs tisztában azzal, hogy ki is a Szentlélek és mit is végez el az életünkben. A Szentháromság személyei közül ő a legismeretlenebb az emberek számára. Ennek van egy komoly oka. Ez paradox, ellentmondásos módon azért van, mert ő van hozzánk a legközelebb, benne van életünkben és a történelemben és mégsem látjuk világosan a személyét és a munkáját. Olyan, mint a levegő, ami körül vesz, amit belélegzünk.

            A pünkösdi történetben azt látjuk, hogy maguk a tanítványok is el vannak csodálkozva mindazon dolgok felett, amik velük történtek. Pedig a Szentlélek munkája nem most kezdődött az életükben. Ott volt már az elhívásukkor, amikor az Úr kiküldte őket, hogy prédikálják az evangéliumot, ott volt akkor, amikor visszatértek, azzal a nagy hírrel, hogy még a gonosz lelkek is engedtek nekik. De Isten Lelke már a teremtés hajnalán ott lebegett a vizek felett. A próféták ezen Lélek által szóltak és erről a Lélekről prófétál Ezékiel, hogy az meg fogja eleveníteni a csontokat, vagyis Izraelt. Adok nektek új szívet és új lelket, hangzott az ígéret. Ez az ígéret óriási erőt adott a babiloni fogságban sínylődő népnek.

            S mégis csak Jézus merte először kimondani, hogy Isten Lelke van benne, ott Názáretben, amikor az ésaiási próféciáját magára vonatkoztatta. Bár Isten Lelke működött a királyokban, prófétákban, s más Isten által kiválasztott emberekben, de Isten Lelkének teljességével csak Krisztus rendelkezett. Őrá szállt le a Lélek galamb formájában a keresztelésekor ott a Jordán partján. Az evangéliumok úgy tesznek bizonyságot Jézusról, mint akiben Isten Lelke van. Ő mindent a Szentlélek által cselekedett.

            De most a Lélek kitöltetik a tanítványokra és kitöltetik minden emberre. Ez a Lélek teljességgel érettünk van. Ez a Lélek végzi el, hogy az ember megtalálja helyét és célját ebben a világban, ez kapcsol be minket Isten családjába. A Szentlélek végzi el azt a csodát, hogy bűnösökből szentek lesznek, hogy hasonlatok leszünk Krisztus ábrázatához. Mai nyelven úgy fogalmazhatnánk, hogy Isten pünkösd napján a Szentlélek kitöltetésével egy nagy projektbe kezdett és az nem más, mint hogy Isten országa valósággá válik közöttünk.A Szentlélek kiűzi a gonoszság sok formáját: a gőgöt, gyűlöletet, szeretetlenséget. De a Szentlélek elkezdi emberi életeket helyreállító munkáját, ami azt jelenti, hogy nincs olyan elrontott élet, amit rendbe nem lehetne hozni, nincs olyan megkötözöttség, amit a Lélek fel ne tudna oldani, a rossznak nincs olyan ereje, amit le ne tudna győzni.

            A Szentlélek teszi Krisztus váltságát hathatóssá bennünk. A Lélek úgymond Krisztust helyettesíti az ő mennybemenetele után, s így Jézus már nem egy régi, történelmi személy lesz számunkra, hanem egy élő személy, aki a jelenben velünk van, munkálkodik az életünkben. Szentlélek teszi Jézust jelenvalóvá, bennünk lakozóvá, bizonyítja meg, hogy ő nem egy illuzió. Egy híres egyházatya így fogalmazott: a Szentlélek az Atya és a fiú keze ebben a világban. A Szentlélek azt jelenti, hogy Jézus története nem befejezett., sőt most kezdődött el igazán pünkösd napján. Nem kell sajnálnunk, hogy nem a Jézus idejében éltünk, mert a Szentlélek ideje pont olyan csodálatos idő.

            Végül lehet, hogy azt kérdezi valaki: hol vannak ma a Szentlélek csodái, hol vannak megváltozott emberek? Hát mindenütt. Mert a Lélek ott van mindenütt, ahol az emberek hitre jutnak, ahol megtérnek bűneikből, meggyógyulnak betegségeikből, megszabadulnak megkötözöttségeikből. Kérjük, imádkozzunk azért, hogy ezek ma is történjenek, ma is legyenek. Ne nyugodjunk bele abba, hogy nem történik semmi, lelkileg minden olyan sívár és mozdulatlan.

            Jézus egyszer azt mondta: a szél, a Lélek fúj, ahová akar. Imádkozzunk, hogy fújjon belénk, a mi életünkbe, családunkba, gyülekezetünkbe. Bárcsak megtapasztalnánk mi is Isten Lelkének átalakító, átformáló munkáját.

2 Nap. Az igazság Lelke Text. Ján.14,16-17

            A tegnap, igehirdetési sorozatunk első alkalmán az átalakító, átformáló Lélekről hallottunk, ma este pedig az igazság Lelkéről fogunk hallani.

            Bevezető gondolatként hadd mondjuk el hogy a természeti, a hitetlen ember állandó konfliktusban van Istennel. Most nincs idő arra, hogy ezt részletezzük, mert ez nagyon sokszínű és szerteágazó, a Szentírás nagyon sokat beszél erről. Úgy tűnik, hogy a hitetlen embert nem csak Isten parancsolatai, figyelmeztetései, intései, de még az ígéretei is zavarják, idegesítik és ellenállást váltanak ki az emberből. Malakiás próféta így ír erről: „elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel és azt mondjátok: mivel fárasztottatok el? Azzal, hogy azt mondtátok: minden gonosztevő jó az Úr szemeiben és gyönyörködik ő azokban. Azt is mondták: hiábavaló az Úr szolgálata és mi haszna, ha megtartjuk az ő törvényeit és alázatosan járunk a Seregek Ura előtt? Sőt, inkább boldogoknak mondjuk a kevélyeket.” Ezekben az igékben látjuk a természeti ember szavát, az ember vádaskodást Istennel szemben, ami az ő szeretetét, igazságát, erejét illeti. Látjuk azt a döbbenetes dolgot, hogy az ember Istent teszi felelőssé minden rossz dologért, ami a világban történik. Mi magunkat ártatlannak tartjuk és minden felelősséget Istenre hárítunk. Az igazság, hogy minden bűneset után született ember perben van Istennel, akár beismeri, akár nem.

            Ez a per akkor volt a leghevesebb a világban, amikor Jézus ellen irányult Milyen döbbenetes az, hogy azok, akik halálra ítélték Jézust, nyugodt lelkiismerettel mennek ünnepelni, hálát adnak azért, hogy Isten épp őket rendelte arra, hogy a világot megszabadítsák az istenkáromlótól, akit ők Jézusban láttak meg. Ne ítéljük hamar el ezeket az embereket, mert ezek az emberek mi vagyunk.

            Ezek az emberek arra következtetésre jutottak, hogy Jézus egy közönséges csaló, akitől Isten is elfordult. Szerintük ezért kellett neki a legszörnyűségesebb halállal meghalnia, amivel abban az időben csak a világból kiátkozott emberek haltak meg.

            Persze ezek az emberek akkor nem tudták, hogy ő a mi bűneink átkát és bűntetését vette magára. Ők nem is sejtették, honnan sejthették volna hogy Jézus azért fogadta el ezt a pert és a bűntetést, hogy a mi megváltásunkat véghez vigye. Amit Jézus bírái értettek, az csupán annyi volt, hogy ő nem tiltakozott a per ellen, hogy ő ezt minden további nélkül elfogadta, s így azt hitték, hogy ezt a pert ők nyerték meg.

            De vajon megnyerték-e? Persze, hogy nem! Mert harmadnap, húsvét hajnalán Isten felújította a pert, azt a doszárt vette elő, amit ők már levéltárba akartak helyezni. Isten megnyitotta a doszárt, úgy hogy megnyitotta a Jézus sírját. Isten megsemmisítette az emberek határozatát, s ezzel szembeállította Jézus feltámadását. Így mindenki előtt világossá kellett legyen, hogy Istennek, Jézusnak volt igaza, hogy ő az Isten Fia, aki eljött erre a földre, hogy bizonyságot tegyen az igazságról.

            A Szentlélek, mint az igazság Lelke, most mindezt be akarja írni a szívünkbe. Az igazság Lelke elmondja, hogy Jézus nem tévedett, sokkal inkább az ember hibázott, vétkezett, amikor fellázadt Isten ellen. A Lélek, mint igazság Lelke így szól hozzánk: lássátok meg végre, hogy kik is vagytok ti valójában. Ne csapjátok be magatokat. Lássátok meg, hogy mit tettetek Isten Fiával, amikor kezetekbe került. Elítéltétek és megöltétek őt. A Jézus keresztje, halála megmutatja a mi igazi arcunkat, hogy kik is vagyunk valójában  és hogy mire vagyunk képesek.

            De az igazság Lelke azt is elmondja, hogy nekünk szükségünk van erre a Megváltóra, aki megszabadít minket ettől az ős-gyűlölettől, ami mélyen ott van a szívünkben Isten ellen, az ellen az Isten ellen, aki minket szeret és mindent megtett értünk. Az igazság Lelke rámutat Jézusra és azt mondja nekünk: íme, itt az a Megváltó, akire szükségetek van, akivel Isten megajándékozott titeket. Ő azzá tesz titeket, aki a saját erőtökből soha nem lettetek volna, igazakká. Krisztus által bemehettek oda, ahova a saját erőtökből soha be nem mehetettetek volna, az Isten országába. Akik hisznek Krisztusban, a mennyek országának polgárai lesznek. Az igazság Lelke kijelenti, hogy Krisztus győzött minden gonoszság felett. De az igazság Lelke ugyanakkor az övéit harcba szólítja minden bűn és gonoszság ellen. Aki hisznek Jézus Krisztusban, azoknak az élete 180 fokos fordulatot vett, hisz ők Isten ellen harcolókból Istenért harcolókká lesznek. Azok, akik hisznek, most Isten oldalán ellentámadásba lendülnek, teljes erejükkel hirdetik, hogy az igazság nem az ember oldalán, hanem az Isten oldalán van. Az igazság Lelke meggyőz minket az igazság felől és az igazság elszánt harcosaivá tesz minket.

            Pünkösd óta látjuk Isten Lelkének munkálkodását és annk hatását. A pünkösd napján az igazság Lelke először meghódítja a tanítványokat, kiűz belőlük minden félelmet és kételkedést. Erőt ad nekik, hogy erről bizonyságot tegyenek másoknak. Olyan erővel szól általuk, hogy azon a napon 3000 adja meg magát, lesz Isten ellenségéből Isten barátjává. Az igazság Lelke küldi a tanítványokat, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek. S csodálatos dolgok történnek. A damaszkuszi úton az egyik legádázabb ellenség meghódol Jézus előtt, úgy hogy egész élete gyökeresen megváltozik.

            És az igazság Lelke, amit akkor elkezdett, azt folytatja mind a mai napig. Hirdeti ma is az ítéletet, hogy nyomában hirdethesse a kegyelmet. Hirdeti minden embernek: te kárhozatra méltó bűnös vagy, de Isten megkegyelmezett neked. Az igazság Lelke rendbe rakja az életünket. Már nem gyűlöljük Istent, nem pereskedünk vele, hanem szeretjük őt és szeretjük felebarátainkat is.

            Erra talán valaki azt mondhatja: de az ember egy értelmes lény és önmagától is el tud jutni minderre. Ez sajnos nem igaz. Magától az ember legfeljebb csak addig jut el, hogy kell lennie egy Istennek, aki teremtette és igazgatja ezt a világot. De sohasem ismeri meg a személyes Istent, a Jézus Krisztus Atyját. Ezért igaz hitre nem vezethet minket csak az igazság Lelke. Valamilyen hitre el tudunk jutni önmagunktól is, de igaz hitre csak az igazság Lelke tud minket elvezetni.Az ember önmagától is meg tudja ismerni Jézus történetét, az evangéliumot is elolvashatja, de ez csak történelem lesz számára. Eljuthatunk oda, hogy Jézus egy tökéletes ember volt, a legtökéletesebb, aki ezen a földön élt. De utána fájdalmasan megállapítja: én azt a  Jézust nem tudom követni.

            De az igazság Lelke összekapcsol Jézussal, s elkezd munkálkodni bennünk. Az igazság Lelke Jézust beemeli a történelemből, a Biblia lapjairól a mi életünkbe. Ez nem jelenti azt, hogy minden titoknak a birtokába jutunk és a bűnnek már lehetősége sincs az életünkben. Amíg e testben járunk hitünk nem lesz tökéletes, s az életünk se lesz az. Mi nem birtokoljuk Isten Lelkének teljességét és Isten teljes gazdagságát.

            De az igazság Lelke egy szent harcba helyez minket és ez a harc már nem reménytelen. Az iagszság Lelke bíztosit minket afelől, hogy mi már ott vagyunk az Atya kezében és onnan minket már semmi ki nem szakíthat.

            Az igazság Lelke belehelyez minket egy szent közösségbe, a szentek közösségébe, azoknak a közösségébe, akik Isten Lelkét kapták, mi együtt harcolunk már a szent ügyért, hogy egyre jobban megismerjük Isten titkait, és egyre jobban részesüljünk Isten gazdagságában. Az igazság Lelke mindig az igéhez vezet, mert abban megkapjuk minden kérdésünkra a választ, minden problémánkra a megoldást. Könyörögjünk hát az igazság Lelkéért.

3 Nap a Szentség Lelke Text.Róm.1,4

         Előljáróban hadd mondjam el, hogy a szentség szóval, fogalommal bajban vagyunk, valljuk meg ezt őszintén. Ha az emberek ezt a szót hallják, vagy unottan legyintenek, vagy pedig, ami még rosszabb, csúfolkodnak vele. Mert a hitetlen ember számára nem lehet érthetetlenebbet, különösebbet, megbotránkoztatóbbat mondani, mint hogy valaki szent ember.

            Pedig a keresztyének az Apostoli Hitvallásban is vallják, hogy : hiszek Szentlélekben, a keresztyén anyaszentegyházban , sőt még a szentek közösségében is. Hisszük, hogy ezen a földön tényleg él egy szent sereg, egy szent közösség, akinek Feje Krisztus. De ilyenkor jönnek az emberek és sorolják az egyház, a szent emberek bűneit, és sajnos sokszor ebben igazuk is van.

            Épp ezért nagyon fontos megvizsgálni, hogy mit  is jelent a szentség Lelke, hogy lássuk a félreértéseket, félremagyarázásokat ebben a kérdésben. Nos, mi ebben a dologban is Istenhez és az ő igéjéhez kell fordulnunk. Amikor a Biblia a szentségről beszél, akkor nem akarja elrejteni a valóságot, nem akarja szépíteni azt. Nem akar egy földi paradicsomot felvázolni, sem egy tökéletes egyházat. Ezért, amikor a Szentírás a szentségről beszél, akkor mindenekelőtt Isten szentségére gondol, és nem a keresztyének, az egyház szentségére. A Szentírás határozottan állítja, hogy egyedül Isten szent. Annyira szent, hogy még az angyalok is el kell takarják arcukat, ahogy azt Ésaiás elhívásának történetében látjuk. Isten annyira szent, hogy bűnös ember őt nem láthatja meg élvén.  Innen kell tehát elindulnunk, hogy egyedül Isten szent, tökéletes. Az ő szentsége mellett, magunkat ahhoz hasonlítva csak felkiálthatunk Ésaiással együtt: jaj nékem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom, mert az Urat, a Seregek Urát láttam. Vagy pedig úgy vagyunk, mint Mózes a csipkebokornál, akinek azt mondja az Úr, hogy húzza le saruját, mert a hely, ahol áll, szent hely.

            De a bűnös embernek van a szent Istennel való találkozása és ez a kereszt. Ott a Golgotán Jézus a szent Isten bűn elleni bűntetését hordozta el. Mert Isten akármennyire is szent, de nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Isten nem a halált akarja, hanem az életet. De Isten még többet akar és ez nem más, mint hogy azt akarja, hogy a bűnös ember részesüljön az ő szentségében. Mert bár a Szentírás azt tanítja, hogy egyedül szent, de mégsem mondja azt, hogy a szentség egy olyan hegycsúcs, amit senki emberfia nem tud meghódítani, nem egy olyan bástya, ahova a szent Isten elbarikádozta magát, hogy oda senki be ne juthasson. Isten adott nekünk két élő utat, akiken keresztül mi is el tudunk jutni Isten szentségéhez és ez a Szentháromság két személye: a Fiú és a Szentlélek.

            Ez a szentség olyan, mint egy folyó, ami el akarja árasztani ezt a világot, de olyan is, mint egy ütközet, aminek soha nem lesz vége. Az egyház történetéből szüntelen halljuk ennek a csatának a zaját, látjuk ennek ádáz küzdelmeit. Gondoljunk csak a reformátorok küzdelmére, amit ők folytattak. Hogy küzdött például Kálvin, hogy Genf városának lakói szent életet éljenek. Ő hitt abban, hogy a megszentelődés nem egy álmodott ideál, egy délibáb, hanem valóság lehet a gyülekezet tagjainak mindennapi életében.

            És a nagyszerű az, hogy ebben a csatában mi is együtt harcolhatunk Istennel a megszentelődés megvalósulásáért. Mert ott Betlehemben, Karácsony éjszakájában a szentség egy személyben, egy kisgyermekben megszületett, s később még a démonok is meg kellett vallják: ő az Istennek ama Szentje. Jézus Krisztusban a szentség teste öltött, két lábon járó valóság lett, bejön házainkba, leül asztalainkhoz, belép házasságunkba, eljön a munkahelyre, sőt a szórakozásainkban is ott van. A szentség ezt a földet lakóhelyéül választotta, letelepedett közénk erre a földre, ahogy egy híres igehírdető fogalmaz. Krisztus az ő szentségét nekünk adja ajándékul, mint az ő szenvedésének, halálának és feltámadásának drága gyümölcsét. Ő odaszentelte magát értünk, hogy mi is megszenteltekké legyünk őbenne. És pünkösd óta a szentség Lelke itt van, bennünk lakozhat és mi ezt szép nevet viselhetjük: szentek.

            Lássuk hát, hogy miként áll a helyzet a mi szentségünkkel és az egyház szentségével? Még egyszer hangsúlyozom, hogy a szentség nem a mi teljesítményünk, nem a mi érdemünk. Nem úgy valósul meg, hogy kitűzünk magunk elé egy szép ideált és azt kegyetlenül kemény munkával megvalósítjuk. Erre is igaz, amit Jézus mond: nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha Jézus nem adta volna oda magát értünk, ha nem küldte volna el Szentlelkét, és nem töltött volna be minket azzal, akkor a szentség, illetve a mgszentelődés teljes lehetetlenség lenne számunkra. A szentség egyszerűen azt jelenti, hogy Isten munkája meglátszik az ember életében.

            A szentség onnan származik, hogy miként egyik nagy egyházatya mondja: Isten szeretete megsebzi a szívünket és mi nem tudjuk elhordozni lángjait, égünk benne. A szentség egyszerűen az, hogy a Szentlélek összekapcsol minket a szent Istennel és Isten lesz tulajdonképpen szent bennünk. Már a keresztséggel beoltott minket Krisztusba, a szentek közösségébe. A szentség Lelke lélekben eggyé tesz minket Krisztussal és ez nem misztika. Konkrétan ez azt jelenti, hogy egyre inkább meghalunk a bűnnek és egyre inkább élünk az Istennek. A szentség azt jelenti, hogy már nem vagyunk a bűn hatalma alatt, a bűn már nem uralkodhatik bennünk. Mi már Krisztus hatalma alatt élünk, ő a mi Urunk. Mi már nem a magunkéi vagyunk, hanem az Úréi. Tudjuk azt, hogy a héber nyelvben a szent szó eredetileg vágást, levágást jelent. S gyakorlatban azt jelenti, hogy levágattunk a Sátánról, és oda kapcsoltattunk Istenhez, a mi Teremtőnkhöz, belehelyeztettünk Krisztusba, fogalmaz Pál. A szentség úgy vesz körül, mint a levegő, mint egy klíma. A szentség Lelke véghez visz az életünkben egy csodát, amit a Biblia újjászületésnek nevez. És ez valóság lesz bennünk, még akkor is, ha a régi életünk, énünk is bennünk marad. De már ott van az új ember is, az úgynevezett belső ember. Azért nevezi ezt a Szentírás belső embernek, mert nem mindig látszik, de mégis mélyen ott van. Ez a bennünk levő két ember a régi és az új egy szüntelen harcban van egymással, ez a harc egy életen át tart, ez egy életprogram a hívő ember számára. Erről mondja Pál, hogy zt a harcot félelemmel és rettegéssel kell megvívni a teljes váltság napjáig.

            És ennek erdménye is lesz, a szentség jelei tt lesznek az életünkben, a magatartásunkban, a mindennapjainkban. Mi Isten szemében már szentek vagyunk, de az emberek előtt is azzá kell váljunk. Ennek fontos része az önmegtagaás, amikor is nemet mondunk a bűnre, nemet mondunk az ó-emberünkre. Mi azt kell mondjuk az ó-emberünkre, amit Péter a főpap udvarában Jézusra mondott: nem ismerem ezt az embert, semmi közöm sincs hozzá.

            Aki hitben él, annak az életében a harc kimenetele nem kétséges, hisz a szentség Lelke bennünk lakozik és munkálkodik bennünk. Meghódította testünket lelkünket és vigyáz reánk. Ezért az életünbne nincs egyetlen olyan terület sem, ahol a szentség Lelke ne tudna megmutatkozni, gyümölcsöt teremni. Ott van, ha családban élünk, de akkor is ha egyedül vagyunk, ha egyészségesek vagyunk, de a betegségünkben is jelen van, ott van emberi kapcsolatainkban, hivatásunkban, munkánkban, kikapcsolódásunkban, anyagi ügyeinkben. Nem marad egy ideál, hanem mindennapi valóság lesz az életünkben.

            Végül még annyit: a szentségben való élet nem unalmas, hanem izgalmas, mindig újabb és újabb „kalandok” várnak benne, értsük jól ezt a szót. Szívemből kívánom nektek és magamnak is, hogy tapasztaljuk meg és éljünk ebben.

4 Nap A szeretet Lelke Text. 2Tim.1,7

       Azt még a hitetlenek se tagadják, hogy Jézus Krisztus egy óriási dolgot hozott el ebbe a világba, és ez nem más, mint a szeretet. Tudjuk, hogy az első században, amikor sorra jelentek meg a keresztyén közösségek, a pogányok ámulva és csodálkozva kiáltottak fel, látva a keresztyének életét: „íme, mennyire szeretik egymást”. Persze azt is jól tudjuk, hogy egyetlen szó körül sincs annyi félreértés, mint a szeretet szó körül. Vigyáznunk kell, hogy ebben ne csak olcsó romantikát, negédességet lássunk. Tudjuk, hogy az első század gyülekezeteiben is voltak gondok, bajok, nehézségek, de mégis megrázó valóság volt benne a szeretet. Ismerünk olyan megrázó történeteket, hogy a keresztyén-üldözések idején a kivégzett vértanúk olyan szeretettel viszonyultak kivégzőik felé, hogy azok köztül nagyon sokan megtértek, keresztyének lettek, persze ez után őket is kivégezték. Ha legközelebb ortodox templomban járunk nézzünk szét az ikonok között és meglepetéssel fogjuk látni, hogy milyen sok római katonát látunk megfestve, ezek mind olyanok voltak, akik a kivégzéseket végezték, de a vértanúk szeretetét és hitét látva ők is keresztyénné lettek s később mártírokká. Ezt én se tudtam, de a marosvásárhelyi ortodox börtönlelkész kolléga mesélte el nekem, mikor erre rákérdeztem. Gondoljunk picit bele abba, hogy milyen világ volt az, amibe Krisztus megérkezett. Amikor a gladiátorok az arénákban életre-halálra harcoltak, amikor a császár azt kívánta, hogy a legyőzött gladiátort előtte szúrják le, mert a halálfélelmében gyönyörködött, amikor a keresztyéneket úgy végezték ki, hogy megnyúzták őket, majd besózták testüket, a legelképzelhetetlenebb és legborzalmasabb kínzásoknak vetették alá őket, amelyikben Heródes hidegvérrel le tud gyilkoltatni többszáz gyermeket Betlehemben és környékén, hadd ne soroljam tovább.

            Látnunk kell, hogy a szeretet is, éppúgy, mint a szentség Isten tulajdonsága, az Isten szeretet, ez a Szentírás leghatalmasabb mondata. Isten mondta ki ezt sokszor a nép felé: „örökkévaló szeretettel szerettelek titeket”. Persze, ezt a szót:”szeretlek, sok ember kimondta már, főleg fiatal szerelmesek, de azt is látjuk, hogy ez nagyon sok esetben semmit se jelent és nagyon tiszavirág életű. Áldott emlékezetű professzorunk biztatott minket teológus korunkban, hogy menjünk el a törvényszékre egy-egy válóperre és döbbenten lássuk meg, hogy akik néhány hónappal azelőtt még szenvedélyesen szerették egymást, most milyen szenvedélyesen gyűlölik egymást s már egy jó szót se tudnak szólni egymáshoz vagy egymásról.

            Ezt a szót:”szeretlek” csak egyetlen valaki tudja kimondani, úgy hogy nem kell félnie attól, hogy hazugságon fogják, és ez maga Isten. Nem véletlen az sem, hogy amikor Isten a szeretetről beszél, nagyon sokszor emberi képekkel ábrázolja azt ki, példáúl a házasság képével, gondolhatunk itt Hóseás könyvére, de Pálra is, aki amikor Krisztusnak egyháza iránti szeretetéről beszél, azt a vőlegény és menyasszony szeretetéhez hasonlítja   

           

            Isten szeretete ott áll minden mögött, a teremtés mögött is, hisz az a Lélek, ami a vizek felett lebegett, a szeretet Lelke volt. Pál apostol úgy beszél Jézusról, mint aki által és akire nézve teremtetett minden, szeretetből. Mert Isten nem tudta elviselni a magányt, nem akart önmagában maradni, ki akarja jelenteni magát, közölni akarja magát. Isten azért teremtette az embert, hogy szeretet-kapcsolatban legyen vele. De ezt az ember önmagától sohasem tudja meglátni és belátni. Ha a szeretet Lelke nem jön belénk, akkor sohasem értjük meg az Isten szeretetét, nem értjük meg életünket, hivatásunkat, sorsunkat, hivatásunkat. A szeretet Lelke nélkül esetleg halvány sejtésünk lesz Isten szeretéről, de nem látjuk azt teljes nagyságában és dicsőségében.

            Miért van ez így? Azért, mert a bűnesetben az ember elutasította az Isten szeretetét. Az embernek ezen magatartása a tékozló fiú történetében van a legszemléletesebben leírva. Az ember a maga ura akar lenni, senki mástól nem akar függeni. Add ki, ami nekem jár, s aztán elhagylak, mondja az Isten az embernek. S az ember veszi, amit Istentől kapott s elmegy vele messzire, és ott el is tékozolja ezeket. De az Isten szeretete nem mondott le az emberről még akkor se, ha jogosan haragudott az emberre. Isten szeretete küzd az emberért. Mindaz, amit az Ószövetségben olvasunk, Izrael népének egész története, mind az Isten harca azért, hogy népét viasszatérésre bírja, hogy ez a nép megértse és viszonozza Isten szeretetét.

            De Isten szeretetének legnyilvánvalóbb jele és bizonyítéke, hogy elküldte Fiát azért mert nagyon szeretett minket. Odaadta Fiát értünk, akik pedig ellenségei voltunk, szembefordultunk vele. A szeretet Lelke egy erős Lélek, és ez azt jelenti, hogy itt nem egy olcsó szeretetről van szó. Isten nem azért bocsát meg, mert ez a dolga, nem azért bocsát meg, mert ő úgymond a „jó Isten”, aki elnéző mosollyal nyugtázza gyermekei csínytevéseit, hanem egyes-egyedül Krisztusért, a benne megjelent szeretete által.

            Ez a szeretet, ha kell, tud kemény is lenni, gondolhatunk itt a templom megtisztítására. Bár a szeretet Lelke szigorú, úgy is mondhatnám igényes Lélek, mégsem vár lehetetlent tőlünk. Jézus életében azt látjuk, hogy ő leereszkedik a legelesettebb élethez is, hogy azt magához emelje. A szeretet Lelkéről is elmondhatjuk, amit már az előzőekben is elmondottunk, hogy átformálja az embert, és így az ember újra az lehet, akivé Isten eredetileg teremtette, az ő szeretetét elfogadó, abban élő és azt másoknak is átadó ember. És Jézus mindig ott van, ahol az embereknek a szeretetre leginkább szükségük van. A Jézus szeretetében, a szeretet Lelkében az a csodálatos, hogy mindenkire kiterjed, azokra is, akik félreértették, kigúnyolták, sőt megölték őt.

            A szeretetet nem lehet megsemmisíteni, mert az örök. De nem lehet a szeretet Lelkét sem eltörölni, mert az már kitöltetettt, s végérvényesen itt van ebben a világban. Az emberiség megpróbálta a testté lett szeretetet ott a Golgota hegyén megsemmisíteni, de nem lehetett, mert feltámadott és már soha többé meg nem hal. Krisztus a kereszten áttörte a gyűlöletnek azt a falát, amit mi soha nem tudtunk volna áttörni. S feltámadása után a szeretet Lelke feltartózhatatlanul elindult világhódító útjára és már senki se tudja megállítani. Nem tudta megállítani se Néró, se Hitler, se Sztálin, sem a kommunizmus, sem a liberalizmus, sem a nihilizmus, és semmi más sem. A szeretet Lelke megmutatja, hogy a gyűlöletnek nincs jövője, csak a szeretetnek.

            Akik hisznek Jézusban, azoknak az életét most már a szeretet Lelke mozgatja. Mi egy pillanatra se kételkedjünk abban, hogy vajon vettük-e a szeretet Lelkét, ha hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, hanem kérjük azt, hogy egyre hatalmasabban töltse ki ránk. Persze a szeretettel se lesz mindig minden rendben. Lesznek olyan pillanatok, helyzetek, amikor sajnos más léleknek adunk helyet az életünkben, a gyűlölet, a tisztátalanság, a közömbösség lelkének. De ilyenkor kiáltsunk Dáviddal: „Szentlelkedet ne vedd el tőlem”.

            A szeretet Lelkéről is el lehet mondani, hogy az embereket egy közösséggé formálja, az egyház közösségévé, a szentek közösségévé. Ők érzik, hogy a szeretet Lelke összekapcsolja őket még akkor is ha más a felekezetük, nyelvük, kultúrájuk, nyelvük vagy a bőrük színe. Ők érzik, hogy minden különbözőségen túl a szeretet Lelke összekapcsolja őket. De a szeretet Lelke nyilván nem csak az egyház tagjai felé kell megnyilvánuljon, hanem minden ember, a hitetlenek felé is. Mert a szeretet Lelke mindenkire ki akar áradni, mindenkit el akr érni, azt is, aki most még ellensége Istennek, és így lehet hogy nekünk is ellenségünk.

            A szeretet Lelke egy olyan kincs, amit azért kaptunk, hogy osztogassunk minden embernek. Ahogy a szentségről is elmondtuk, hogy nincs egyetlen olyan helyzete sem az életünkenk, amiben nem tudna megmutatkozni, azt pont így el lehet mondani a szeretet Lelkéről is. A szeretet Lelke érzékennyé tesz mások fájdalma iránt, mások szüksége iránt, a szeretet Lelke segít megbocsátani. De a szeretet Lelke találékonnyá is tesz és ahogy azt Kierkegaard mondta: mindig megmutatja, hogy mit kell tenni, hol és miben kell segíteni.. Most is azzal fejezem be, hogy imádkozzunk a szeretet Lelkéért is, hogy az töltsön be minket és vezérelje életünket.

5 Nap Az élet Lelke Text. Róm.8,2

            Az emberek, s itt a hitetlen emberekre gondolok, azzal vádolják a keresztyéneket, hogy ők élet-ellenesek. Mert amióta Krisztus eljött ebbe a világba, megszűnt az, hogy minden szabad, megszűntek a féktelen tivornyák, az emberi test imádása, a szépség bálványozása. Nem lehet már a zászlónkra jelszóként tűzni: carpe diem, azaz élvezd a mát, megszűnt az élet örömpoharának fenékig való kihörpintése. S ehelyett, mondják ők, jött a halál: tagadd meg magadat, vedd fel a keresztet, veszítsd el az életedet, gyűlöld meg apádat, anyádat. A földi élet biztos örömei helyett az maradt, hogy várjad a bizonytalan örök életet, amiből még nem jött vissza senki. Az életvidám emberből egy szomorú embert csináltatok, ez a hitetlen emberek vádja a keresztyének felé.

            A kérdés most már csak az, hogy kinek van igaza? Hogy igaz-e ez a vád amit a hitetlen világ vet a keresztyének szemére? A keresztyénség tette tönkre ezt a világot, vagy pedig a test a pénz, az élvezetek hajszolása és imádása? Hogy mi hozott több könnyet és nyomorúságot: a józanság vagy a részegség? A tisztaság vagy a bujálkodás? A házasságban való hűség, vagy pedig az: ahányat látsz, annyit szeretsz szerint élők?

            Mi tudjuk ezekre a kérdésekre a választ, de mégis döbbenetes, hogy 2000 év óta a keresztyénség sokak szemében még mindig a halál, a szomorúság vallásaként jelenik meg. Pedig , amikor Jézus megjelent a földön, vele az igazi élet jelent meg. Hisz, amikor Jézus megjelent a bénák felkeltek és jártak, az öt kenyérből és két halból kiryályi lakoma lett 5000 ember számára. A démonok habot túrva mentek ki áldozataikból s új életet kezdhettek. A halottak feltámadtak, a vakok újra láttak. Az élet Lelke és Isten Lelke kezdettől fogva úgy jelennek meg, mint akik szorosan egymásba fonódnak, a Lélek mindig teremtő és megelevenítő Lélek. Az élet Lelke életet támaszt. Az élet Lelke azt jelenti számunkra, hogy Isten nekünk nem egy távoli valóság, hanem olyan valaki, aki nagyon közel van, aki teremti, megváltja, vezeti az életünket. Az élet Lelke megmutatja, hogy az ember sokkal több, mint biológiai, anatómiai lény nem csak vízből, savakból, szövetekből, izomból idegekből összeálló valami, hanem személy.

            Az ember bűne az, hogy elszakadt az igazi élettől, pontosabban az élet forrásától, magától Istentől. Életébe betört a halál. A bűn zsoldja a halál, mondja Pál apostol, s ez azt jelenti, hogy az emberre a halál erői zúdultak rá. De Isten nem nyugodott bele ebbe. Isten szeretete elküldte ebbe a világba az élet Lelkét. Bár Isten fenyegetése úgy hangzott az első emberpár felé, hogy amely napon esznek a jó és gonosz tudásának fájáról meghalnak, de Isten ezt az ítéletet elhalasztotta. És halál helyett életet adott család formájában. Utána megjelent a törvény, ami által Isten megszervezte az ember életét, keretet adott neki. Utána már áldást is adott, az embert pedig választás elé állította, hogy választhatta az áldást vagy az átkot. A próféták által szüntelen hirdette, hogy forduljanak el a bűntől, bálványoktól, amik őket halálba sodorják, és térjenek hozzá, aki az életet ajándékozza nekik. Szomorú az, hogy Izrael népe sokszor elhagyta az élő víznek forrásait és repedezett kutakat ásott magának, amik nem tartották a vizet.

            Isten ezek után elküldte azt, akiben maga az élet, a nagybetüs ÉLET jelent meg, az Úr Jézus Krisztus. És ekkor a bűnnek és a halálnak a világában egyszerre megjelent az igazi élet. De Jézus az élettel is úgy van, mint a többi Istentől kapott ajándékkal, hogy nem akarja azt a maga számára megtartani, hanem tovább akarja adni nekünk. Az evangéliumokban szépen látjuk az igazi élet kibontakozását. Látunk egy Lévit a vámszedő asztalánál, akinek semmi érzéke sincs a lelki dolgokhoz, mert őt csak a pénz érdekli. De Jézus megszólítja: kövess engem és ez a Lévi Máté néven Jézus tanítványa lesz és megírja értékes evangéliumát, ő ,aki eddig csak pénzt számolt és nyugtát írt. Vagy Zákeus a vámszedőtársa, aki szintén bele volt bonyolodva a pénz hajszolásába, egyszer csak a Jézussal való találkozás után elkezd furcsa dolgokat tenni, az élet jelei elkezdenek mutatkozni benne, s így a vagyonának felét a szegényeknek adja.

            És milyen halott volt a samáriai asszony, aki egyik férfitől fut a másikhoz, már a hatodiknál tart és mégsem boldog. De amikor megismeri Jézust és benne az élő vizet, akkor elkezdi boldogan mondani mindenkinek, hogy mi történt vele, hogy az élete gyökeresen megváltozott. És milyen halott volt a naini ifjú, akit már koporsóban vittek kifele a városból a temetőbe, de Jézus ott a város kapujában megeleveníti és új élettel ajándékozza meg.

            De a halál is támadásba kezd és Nagypénteken úgy tűnik, hogy diadalmaskodhatik az élet felett. Az Élet lehajtja fejét, kibocsátja lelkét és meghal. De az élet Lelkét nem lehetett eltemetni. Az élet Lelke Jézust feltámasztja húsvét hajnalán. Péter ezt ünnepélyesen kijelenti az összegyűlt tömegnek: kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván, mivelhogy lelhetelen volt neki attól fogva tartatnia. Ez a Jézus a Jelenések könyvében így mutatkozik be: halott voltam, de íme élek és nálam vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai.

            Csodálatos kegyelem az, hogy Isten az elhalasztott ítéletet, amit a paradicsomban kimondott, és amit évezredeken át halogatott most Jézus Krisztuson hajtotta végre. És Krisztus feltámadása óta hangzik a diadalkiáltás: „halál, hol a te fúllánkod, pokol, hol a te diadalmad”. A halál le van győzve,, Jézus az elsőszülött a halottak közül, a feltámadás zsengéje.

            Az élet Lelke azt a bizonyosságot adja nekünk, hogy mi is fel fogunk támadni A menny ajtaja nyitva áll, és azt senki be nem csukhatja többé. De nem csak a jövőben támadunk fel, hanem már most a jelenben, úgy hogy az élet Lelke bennünk élő hitet támaszt és létrehozza az egyházat. Az egyház azoknak a közössége, akik hit által élnek. Az élet Lelke már most munkálkodik bennünk és ez meglátszik életünkben, például úgy, hogy meg tudunk szabadulni káros szenvedélyeinktől, amik gyengitik, tönkreteszik és megrövidítik az életünket.

            De az élet  Lelke mindenekelőtt megtermeti bennünk azt, amit mi lelki életnek nevezünk. Ennek része, hogy figyelek az igére, hogy elfogadom bűneim bocsánatát, hogy megjelennek az életemben a krisztusi vonások, hogy ahogy János apostol fogalmaz, bensőnkből élő víznek folyamai ömlenek. Akiben az élet Lelke van, az nem fogja már az életét úgy imádni mint egy bálványt, de nem is úgy cipeli , mint egy roskasztó terhet. Akiben az élet Lelke van, az nem tekinti az életét hiáabavalónak, és nem dobja el magától, mint egy értéktelen cserépdarabot. Az nem lesz büszke az életére, de nem is veti meg azt. Az ilyen ember naponta új áldásokat vár az Úrtól, ő sem tudja, hogy mit hoz a holnap, azt se tudja, hogy lesz-e egyáltalán holnap, de azt tudja, hogy őt már semmi sem választhatja el az Isten szeretetétől. Adja az Úr gazdagon nekünk az élet Lelkét is!

6Nap A dicsőség Lelke Text.1Pét.4,14

            Az Ószövetség megrendítő módon szól az Isten dicsőségéről. Főleg a zsoltárok könyvében rengeteg ige, kijelentés beszél Isten dicsőségéről. Csak példaként említsem a 29-ik zsoltárt:” az Úr szava zeng a vizek felett, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr szava cédrusokat tördel, az Úr szava tűzlángokat szór, megrengeti a pusztát. De az ember nem akarta Istent dicsőíteni. Ezért az emberek elkezdték az állatokat imádni, majd kialakultak az úgynevezett mitológiák, melyekben istenek, félistenek szerepelnek. A mi időnkben az ember leginkább a maga dicsőségét hirdeti, önmagát imádja. Pál ezt így írja le a Római levélben: mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül. Persze azért az ember érzi ott a mélyen, hogy ő egy magasabb rendű életre van elhívva.

            Minden ember szívében van egy vágy valami szebb és jobb után. Persze ezt ki-ki másként képzeli el. Bunyan a Zarándok útja című könyvében úgy, hogy Keresztyén elindul Romlás városából a mennyei Jeruzsálem felé. Marx úgy képzelte el, hogy lerakja az osztályok nélküli társadalom alapjait, mások azt remélik, hogy a tudomány és tehnika annyira fog fejlődni, hogy ez végül is megoldja az emberiség minden problémáját. Megint mások azt remélik, hogy az emberiség meg tudja szüntetni az éhezést, a háborút, a betegségeket. Mindenki elképzel magának valamit és igyekszik a felé haladni. Pál azt mondja, hogy a jobb és a szebb utáni vágy nem csak az emberben van meg, hanem még a teremtett világban is, az is sóhajtozik és nyög és vár valamire. A fa várná azt, hogy soha ne hulljanak le a levelei, a hegy azt várná, hogy ne bántsák a szelek és viharok, az út azt szeretné, ha nem történnének rajta halálos balesetek. Az egész teremtett világ előre tekint és vár valamit, amit nem tud megfogalmazni, de mi tudunk és ez nem más, mint Isten dicsősége.

            Isten ezért elküldte a dicsőség Lelkét is ebbe a világba, ez talán először a szivárványban látszott meg, amit Isten a felhőkre helyezett, mint az ő szövetségének és hűségének a jelét. Ez a dicsőség kísérte Isten népét a pusztában, ott ragyogott a Sínai hegy felett.

            De itt is azt kell elmondanunk, hogy Isten dicsősége mindenek előtt a Jézus Krisztus elküldésében mutatkozott meg. A pásztorokat körülvette Isten dicsősége ott a Betlehem mezején, azon a sötét éjszakán. Különös módon és különös helyen jelent meg, egy tehetetlen, síró kisgyermekben és egy mocskos istállóban. De ennek így kellett lennie, hisz másképp az Isten dicsősége megsemmisítő lett volna az ember számára. Így tudta elmondani János az Isten dicsőségéről, hogy az közöttünk lakozott és mi láttuk azt. Jézus visszahozta a földre azt a dicsőséget, amit mi sárba tapostunk. Jézus a dicsőség Lelkével megdicsőítette az Atyát, úgy dicsőítette meg, hogy szolgált nekünk. Úgy dicsőítette meg, hogy mindenkor és mindenben engedelmes volt az Atyának. De leginkább abban dicsőítette meg, hogy feláldozta magát értünk a kereszten. Jézus Krisztus megrázó módon bizonyította meg ennek a világnak, hogy mit jelent lemondani a saját dicsőségről és minden dicsőséget Istennek adni, még az élete feláldozása árán is. És ezzel az Isten dicsőségének áramlása az Isten és ember között újra helyre állt. Húsvét hajnalán Jézus feltámadásában ez a dicsőség már teljes fényében ragyogott. Már a teste sem közönséges test, hanem dicsőséges test. S utána mennybe ment, hogy ott legyen az Isten dicsőségében, míg vissza nem jön ítélni élőket és holtakat.

            De mit jelent a dicsőség Lelke most nekünk, ami életünkben? Azt, hogy Isten rendelt egy helyet, egy közösséget, és ez nem más, mit az egyház, az Isten gyülekezete. A dicsőség Lelke már a keresztelésünkkor jelen volt. A dicsőség Lelke azt munkálja ki bennünk, hogy a mi életünk már nem az ambiciókra, emberi akaratra épül, hanem Jézus Krisztusra, mint egyetlen megingathatatlan fundamentumra.

            A dicsőség Lelke azt munkálja, hogy a mi életünknben is meg tud dicsőülni. Mert abban a pillanatban, amikor valaki hitre jut, elkezdi Istent dicsőíteni, és megvallja őt élete Urának. Itt is azt mondhatjuk el, amit már eddig is elmondtunk, hogy nincs az életnek egyetlen olyan területe sem, ahol a dicsőség Lelke nem tudná elvégezni a maga áldott munkáját.

            A dicsőség Lelke azt az életprogramot tűzi elénk, amit legvilágosabban a mi reformátorunk, Kálvin János fogalmazott meg: egyedül Istené legyen a dicsőség. Kálvin szenvedélyesen küzdött Isten dicsőségéért és ilyeneket mondott: „inkább ezerszer vesszen el ez a világ, inkább mint hogy az Isten dicsősége a legkisebb dologaban is csorbát szenvedjen”. Kálvin odáig megy, hogy ki meri mondani, hogy az egész világ az Isten dicsőségének színterévé kell váljon.

            A dicsőség Lelke is összekapcsol bennünket, azokban akikben  a dicsőség Lelke munkálkodik meglátják egymásban is ezt a munkát. Persze ez a dicsőség bennünk csak töredékes, nem teljes. A Sátán épp ezzel vádol és bizonytalanít el minket, hogy rámutat bűnünkre, hiányosságainkra és kérdezi: hol van itt Isten dicsősége? Hisz látod elbuktál, szeretetlen, önző voltál, nem segítettél, tisztátalan vágyak támadtak a szívedben.  Ez így is van, de itt is elmondhatjuk, hogy akikben a dicsőség Lelke van, azok egy szent harcban állnak, harcolnak a test és vér ellen, harcolnak a bűn és Sátán ellen. Ebben a harcban lesznek bukások, fogjuk kiáltani: óh én nyomorúlt ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak eme testéből? De leszenek csodálatos győzelmek is, amikor kiáltjuk: de hála legyen az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által. És az lesz, hogy egyre kevesebb lesz a vereség és egyre több a győzelem.

            A dicsőség Lelke tudja jól, hogy mi még nem vagyunk a célnál, még csak útban vagyunk. De tudjuk azt, hogy az út hova vezet, az Isten dicsőségébe. Pál apostol használ egy szép képet erre: mi örökösök vagyunk. Az örökös még nincs a vagyon birtokában, de tudja , hogy egyszer az majd az övé lesz. Lehet, hogy most még szegénységben és szükségben él, de egyszer nagy gazdagság birtokába fog jutni. És megkapta már az előleget, ami nem más mint a Szentlélek. A Szentlélek bizonyossá tesz afelől, hogy az előleg után jön a fizetés, mert Isten nem végez félmunkát, amit ő elkezdett bennünk , azt el is fogja végezni a teljes váltság napjára.

            Akkor ő elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, feltámaszt minket porunkból egy olyan dicsőséges testben, amiben színről-színre látjuk meg az Urat. Akkor a Szentlélek munkája már megszűnik. A Jelenések könyvében már nem találkozunk a Szentlélekkel, mert az ő munkájára már nem lesz szükség, ott már csak az Atya és a Fiú lesz. De addig óriási szükségünk van a változás, az igazság, a szentség, a szeretet,  az élet és a dicsőség Lelkére.

            Még valami személyeset hadd mondjak el. Hétfő este nagyon kétségbe voltam esve, mert csak 15-ön voltunk, este ágyamban az Úrhoz kiáltottam és Isten kegyelmesen meghallgatta imádságom, hisz utána több mint 80-an jöttek az alkalmakra. Ezért is az övé legyen minden dicsőség Hiszem, hogy azok, akik eljöttek, nem bánták meg, mert gazdagodtak hitben, ismeretben és Isten Lelke ezáltal is még jobban kiáradt az életükbe. Hálát adok Istennek, hogy ezen a nagyhéten is átvezetett, s adott nekünk örömöt és kegyelmet. Áldja meg az Úr ünneplésünket is gazdagon, Lelkének kiáradásával.

Ámen.

Elhangzott a Marosvásárhely-Alsóvárosi gyülekezetben 2017 pünkösd nagyhetén