Tanulságos igék Nehémiásról 2

Text.”Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóindulatú volt hozzám és hogy milyen szavakat mondott nekem a király. Erre ők így feleltek: kezdjük el az építést! És bátran hozzáfogtak a jó munkához.”(Neh.2,18)

            Mindnyájan ismerjük a híres latin mondást: ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál. A debreceni kollégium homlokzatára is ez van felírva óriás betűkkel. Ez a mondás azt akarja elmondani, hogy a keresztyén ember nem csak dolgozik, hanem imádkozik is. Sokan még azt is gondolják, hogy ez egy bibliai ige, nos így ez nincs benne szó szerint a Bibliában, de annál inkább biblikus, helyes mondás. A Szentírás számos helyen bizonyítja ennek a mondatnak a helyességét. A munka és az imádság a keresztyén ember életében szorosan összekapcsolódnak.

            Ezt a kettőt Nehémiás életében is megtaláljuk. A múlt alkalommal úgy találkoztunk vele, mint az imádság emberével, most pedig úgy, mint aki munkára veti a kezét és keményen dolgozik.Három hónap telt el azóta, hogy Susán várában volt. A jeruzsálemi atyafiak küldöttsége decemberben járt nála és most márciusban vagyunk. E három hónap alatt Nehémiás kesergett az otthoni állapotok miatt. S ugyanakkor bőjtölt és imádkozott. De az imádságára nem jött válasz. Pedig a helyzet olyan súlyos volt, hogy az már nem tűrt halasztást. Nehémiás már tűkön ült, minden percben indult volna Jeruzsálembe.

            Nagy próba az Isten gyermeki számára, amikor úgy tűnik, hogy az ég be van zárva s imádságra nem jön válasz. Talán nincs is nehezebb, amikor Isten válaszára soká kell várni. Kivárni az Isten idejét, útmutatását, vezetését. Mert Isten óráját nem mi tartjuk a mellényzsebünkben, mondja egy híres igehirdető. Mennyit kellett várni Dávidnak a felkenetése után, hogy végre trónra léphessen! A jeruzsálemi gyülekezetnek is tíz napot kellett várnia a mennybemenetel után a Szentlélek kitöltetéséig. Spurgeonról mondják, hogy egyszer egy teológust kellett vizsgáztasson, ez volt az utolsó vizsgája, hogy lelkipásztor lehessen. Meg voltak egyezve az időpontban, egy pontos órában, de a híres igehírdető több mint egy félórát késett. A diák türelmesen várt. Amikor Spurgeon megérkezett megszorította a teológus kezét s azt mondta: téged már nem vizsgáztatlak, nyugadtan lehetsz lelkipásztor, mert tudsz várni. Perzse még sok mindent meg kell tanulj, de az Isten iskolájának egyik legfontosabb tárgyából, türelemből jelesre viszgáztál.

            Miért várakoztat meg Isten minket sokszor? Egy biztos: nem azért, hogy gyötörjön minket. Istennek a várakoztatással mindig célja van. Sokszor ez idő alatt készít fel minket egy feladatra. Máskor azt akarja elérni, hogy még inkább ragaszkodjunk hozzá, hogy belássuk: mindenben tőle függünk.Hogy semmi másban ne bízzunk, csak benne.

            Nehémiáson mindenki látja, hogy mennyire megviseli ez a várakozás. Az arca szomorú, s ez ott veszélyes dolog volt, az akkori királyok nem szerették, ha valaki körülöttük szomorú ábrázatú. A király körül szolgáló emberek mindig vidámak kellett legyenek. Az ilyen szeszélyes kényurak egy ilyen szomorú ábrázatért halállal fizethettek adott esetben. Isteni kegyelem, hogy ebben az esetben ez nem így történik. Épp Nehémiás prófétai szomorúsága nyit utat a munka elkezdésére. Különös ez, bár meg van írva: mindenkor örüljetek, de mégis sokszor Isten gyermekeinek a prófétai szomorúsága lesz eszköz az Isten kezében valaminek az elvégzésében.

            A király egyik nap megkérdezi: miért vagy szomorú Nehémiás? Mi történt, tán nem beteg vagy? Ekkor Nehémiás felkiált lelkében az Istenhez és elmondja őszintén a szomorúsága okát. S azt is, hogy el szeretne meni Jeruzsálembe. A király beleegyezik a tervébe, s még ajánlóleveleket is ad, hogy biztonságosan mehessen végig a tartományokon. Olyan levelet is kap, ami által fát kap a falak megépítésére , sőt még katonai kíséretet is felajánl a király, hogy semmi baj ne érhesse az úton. Jobban nem is lehetett volna, minden úgy történik, ahogy azt Nehémiás elgondolta . Sőt, még többet ad, mint amennyit ő kért.

            Minden különösebb gond, baj nélkül megérkezik Jeruzsálembe. Először is egy felderítő utat tesz Jeruzsáéem falai mentén. Saját szemével akar megygőződni a helyzetről. Nem nappal, hanem éjszaka indul el, amikor mindenki alszik. Egy adott ponton már az öszvér se akar tovább menni, de Nehémiás ekkor gyalog megy tovább. A helyzet sokkal rosszzabb, mint gondolta volna. A falon mindenütt hasadások, repedések sok helyen teljesen le van omolva. Jeruzsálem védtelen város, mindenki szabadon járhat ki és be. Az ellenség is bárhol betörhet. Lehet itt egyáltalán valamit tenni, vagy inkább menjen vissza Susán várába?

            Vajon hogy néznek ki ma a Krisztus gyülekezetének a „falai”? Ott vannak a világiasság repedései, a tévelygések hasadékai, a kényelmesség, önzés és felületesség omladékai. És hányféle támadásnak van ma is az egyház kiszolgáltatva, kivül és belül egyaránt!

            Mit lehet itt tenni? Egyáltalán van-e értelme a javításnaak? Nehémiás válasza: igen. Mégpedig azért igen, mert az Úrnak jóindulata vele van és tudja, hogy Isten nem fogja őt cserben hagyni. Ebben a hitben és meggyőződésben hívja munkára kortársait. Elmondja nekik, hogy Isten keze és jóindulata eddig is vele volt és ezután is segíteni fog. Milyen szép példát ad nekünk Nehémiás.Miért nem merünk Isten tetteiről beszélni, amiket mi eddig megtapasztaltunk az életünkben? Miért nem mondjuk el, hogy mennyi csodát tett velünk? Mondjuk el bátran gyermekeinknek, családtagjainknak, munkatársainknak, hittestvéreinknek. Az ilyen bizonyságtétel nem marad hatás nélkül. Az ilyenre nyitottak az emberek. Az ilyenre felkapják a fejüket, megragadja őket.

            Amikor Nehémiás bizonyságot tesz, akkor a többiek is kezdik hinni, hogy ezt a munkát el lehet kezdeni és be is fogják fejezni azt. Fellekesülnek és azt mondják: kezdjük el az építést. Ragadjuk meg a lapátot, vakolókanalat, s ha kell a fegyvert is, hogy az építés jó véghez menjen.

            Az elején azt mondtuk : imádkozzzál és dolgozzál. Itt a sorrend is fontos. Először mindig imádkozni kell és utána meg kell kezdeni a munkát. Soha nem lehet fordítva, hogy először dolgozunk, majd pedig imádkozunk. .Sokkal jobb, ha reggel korán imádkozunk, úgy indulunk munkába, napi feladataink végzésére, nem pedig egész nap dolgozunk s este holtfáradtan még próbálunk imádkozni is. Amikor először imádkozni tudunk, azzal megvalljuk, hogy mi mindenben Istentől függünk, és az ő áldása nélkül sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem adományai nálunk nem gyarapodnak, ahogy azt a Káténk szépen megfogalmazza. Csak Ő viheti véghez a mi munkánk a családban, munkahelyen, gyülekezetben egyaránt. Aki csak a maga erejében bízik, az nem fog kitartani. De aki hivatását imádkozva és dolgozva törekszik beteljesíteni, az megtapasztalja az apostol szavát: a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.

            Így legyen ez ebben az Új Eszetendőben is. Imádkozva és dolgozva töltsük el annak napjait. S higgyük: közben épül Isten csodálatos országa, amit egykor majd odaát teljes dicsőségében meg fogunk látni.

Javasolt cím:Imádkozzál és dolgozzál                                           Lőrincz István

Tanulságos igék Nehémiásról 1

Text: Amikor meghallottam ezeket napokon át ültem, sírtam és keseregtem, bőjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt.” (Neh.1,4)

            A Nehémiás könyve az Isten országának építésről szól, ami nem egy kis és könnyű feladat, de aminél nincs fontosabb enne az Új Eszetendőben sem. Ennek az Új Évnek is az lehet a nagy ajándéka, ha Isten országa épülhet, általunk is.

            Susán várában vagyunk, a mai Perzsa-öböltől északra. A régi városból már szinte semmi se maradt. A mai turista, aki Iránba látogat már csak porladó romokat talál itt. De valamikor nagy és fényes város volt. A perzsa királyok nyári rezidenciája volt ez, nagyon szerettek itt tartózkodni. Ebben a várban játszódik le az Eszter története is, annak az árva zsidó lánynak a története, aki által eglész Izrael megmenekül. Itt találkozunk Nehémiással is, Kr.e.445-ben vagyunk, ez I.Artaxerxes uralkodásának huszadik esztendeje. Mozgalmas idő ez, a babiloni birodalom összeomlik, jön a médek és perzsák birodalma, s ebben az időben Isten fogságba hurcolt népe engedélyt kap a hazatérésre.Tudjuk azt, hogy a hazatérés több hullámban történt, és mindenki nem is tért haza, ezek között volt Nehémiás is. Őt a saját kérésére engedi el a perzsa király, hogy egyfajta helytartói szerepet töltsön be népe életében. Első tartózkodása 12 évig tartott, utána visszament Perzsiába, hogy aztán újra Jeruzsálembe menjen, de hogy meddig maradt ott, azt már nem tudjuk. Róla fogunk néhány alkalommal hallani.

            Az első dolog, amit Nehémiásról olvasunk, hogy imádkozott. Nincs ennél fontosabb munkánk ebben az Új Évben sem: induljunk erre imádsággal. A hívő ember tudja, hogy az imádság nem levegőbe való beszéd, hanem Istennel való beszélgetés,  tusakodás, aki meghallgatja a mi imádságainkat. Ezt látjuk Nehémiás életében is. Ez a fejezet úgy mutatja őt be, mint az imádság emberét. Az imádság az ő életének rejtett erőforrása.

            De ki is ez a Nehémiás? Ismerkedjünk meg vele közelebbről. A Biblia nem sokat mond el róla, tulajdonképpen csak a nevét és a foglalkozását ismerjük. Nevének jelentése: az Úr megvigasztal. Ebből arra következtethetünk, hogy a szülei istenfélő emberek voltak. Nagy áldást jelentenek az ilyen szülők, az ilyen családokban olyan gyermekek nőhetnek fel, akik majd sokat jelenthetnek az Isten országa számára. Bárcsak minden család ilyen lehetne s így nevelhetné gyermekeit ebben az évben is. Egyházunk jövője attól függy, hogy most milyen családokban élnek, formálódnak a gyermekek.

            A nevén kivül  a foglalkozását is ismerjük. Ő a király főpohárnoka volt s ez abban az időben nem csak egy jól fizetett állást jelentett, hanem egyfajta bizalmi poziciót is .Ide nem akárki kerülhetett. Van egy holland barátom, akinek a testvére a király fővadásza.Egyszer, amikor elvitt hozzá elmesélte, hogy 400 jelentkező közül választották ki erre a feladatra, hisz évente egy napot csak kettesben tölt el a királlyal a vadászaton s ezért teljességgel megbízható ember kell legyen. A főpohárnoki állás veszélyt is hordozott amgában, hisz ő ivott először a király borából s ha valaki ezt megmérgezte, akkor ő lett az áldozat. S ez abban az időben egyáltalán nem volt ritka dolog. De nem csak ez jelentett veszélyt, hisz ő részt vett a királyi lakomákon, amik mértéktelen ivászatba, paráznaságba torkolltak. Ilyenkor minden fék elszakadt és minden határ eltűnt.

            Feltevődik a kérdés: lehet-e Isten gyermeke egyáltalán ilyen helyen? Egy olyan környezetben, ahol Isten törvényeit lábbal tapossák? Nem kellett volna Nehémiás ezt az állást visszautasítsa? Ez ma se csekély kérdés, sok keresztyén számára bizony nagy kérdés, hogy milyen állást vállalhat el és milyet nem? A nagy kérdés mindig az, hogy miért vállal el egy keresztyén ember egy ilyen veszélyes, kísértésekkel terhelt munkahelyet? Nem teheti csak a több pénz, a karrier érdekében, de lehet Istennek ilyen helyeken is szüksége van emberekre, eszközökre az ő terve végrehajtásában. A Bibliában azt látjuk, hogy Isten gyermeki sokszor jutottak magas poziciókba, gondoljunk csak Abdiásra Aház udvarmesterére, vagy Dánielre Nabukodonozor udvarában. Ilyen helyeken Isten gyermeke sokat jelenthet az ő országa építése számára.

            Arról semmit se olvasunk, hogy miként élte meg Nehémiás ezt a főpohárnoki tisztet. Egy biztos: amikor először találkozunk vele, ő nem egy boldog ember, sőt levert, szomorú, ma azt mondanánk: depressziós. Mi ennek az oka? Nos, Nehémiásnál látogatók voltak. Júdeából jöttek Susán várába , hogy beszámoljanak az ottani helyzetről. Az egyik látogató épp a testvére, Hanáni. Amit elmesélnek, az sokkolja Nehémiást. A zsidók ott nagy tanácstalanságban, sőt szégyenben vannak. A város újjáépítése meghiusult. Az ellenség bármikor betörhet, hisz a várfal is romokban áll.

            Önkéntelenül is az egyház mai helyzetére gondolunk. S azt kell megállapítanunk, hogy az egyház ma is nehéz helyzetben van. Az elvilágiasodás, az elidegenedés, a pénz utáni hajsza ostromolják az egyház falát és nagy réseket ütöttek már rajta. A korszellem belopakodott házainkba, közösségeinkbe. A keresztyén értékek és normák egyre inkább relativizálódnak a „ mindent szabad nékem” jelszó alatt. Ennek a következményeit főleg a nagyvárosokban látjuk, főleg Nyugaton, de már nálunk is lassan. Mindenütt a lelki hanyatlás jeleit látjuk. Bárcsak ne lenne igazam, bárcsak azt mondhatnánk, hogy a mi gyülekezetünkben ez másképp van.

            Mit tegyen az ember, az egyház ebben a helyzetben?  Hogyan próbáljunk a romos állapotokon segíteni? Mit tesz Nehémiás? Mindenek előtt oda áll Isten elé és imádkozik. Segítségül hívja az Úrnak nevét. De nem csak egy rövid imádságot mond el, hanem napokon át bőjtöl és imádkozik. Nem megszégyenítő ez a mi számunkra? Mennyi időt töltünk mi el imádságban. A múlt évben olvastam valahol Lutherről, hogy ő átlagban kb. 8 órát imádkozott. Én nagyon megszégyeltem magam, mert és sokszor még 8 percet se töltök el naponta imádságban. Mert higgyük el, ez a mi leghatalmasabb fegyverünk a lelki harcban. Ha megvizsgáljuk  a lelki ébredések, megújulások történetét mindig azt látjuk, hogy ezeket kitartó imádság előzte meg. Sokszor néhány ember állt össze, gyűlt össze naponként imádkozni s Isten nagy ébredést adott. Persze ezt a világ fiai nem ismerik, ők semmibe veszik az imádágot, nekik csak az emberi teljesítmény számít.

            Érdemes arról is elgondolkodni, hogy Nehémiás bőjtölt is. Egy olyan gyakorlat, amit mi szinte teljesen elfelejtettünk. Sajnos ebbe a reformáció is besegített, ami akkor érthető volt, hisz a bőjt üdvösségszerző cselekedet volt, ezért kellett kiiktatni, de vajon nem az történt-e itt is, amit közmondásosan így fogalmazunk meg: a fürdővízzel együtt a gyermeket is kidobtuk! A Bibliában szinte mindig kísérője az imádságnak a bőjt, lehet ezt így, biblikusan gyakorolni.

            Nehámiaás h imádsága egyben hitvallás is.Vallást tesz a hatalmas, a hűséges Istenről, aki mindeneket teremtett, és aki annyi csodát tett már népéért az évszázadok során. Nekünk, amikor imádkozunk, mindig jó látni azt, hogy mi azzal az Istennel állunk szemben, aki hatalmas, hűséges, aki irántunk való szeretetét már számtalanszor megbizonyította. Ha Istent nagynak tudjuk látni, akkor a mi bajaink már sokkal kisebbek lesznek.

            S még két dolgot látunk Nehémiás imádságában. Az egyik az alázat, a másik pedig az Isten ígéreteire való hivatkozás. Mi is így imádkozzunk ebben az Új Évben.Legyen ebben Nehémiás példakép számunkra!

Javasolt cím: Imádsággal lépni az Új Évbe                                         Lőrincz István

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

Igehirdetési sorozat Pünkösd nagyhetére

Cím: Milyen Lelket vettünk?

1Nap A változás Lelke Text.Luk.4,18

             Isten kegyelméből egy igehirdetési sorozatot fogunk tartani melynek a címe: milyen Lelket vettünk? A mai estén a változás Lelkéről fogunk beszélni, arról, hogy Isten Lelke formálja és átformálja, változtatja és átváltoztatja az embert.

            Az első pünkösd napján Jézus tanítványi néhány más hívő testvérrel együtt össze voltak gyűlve egy Jeruzsálemi házban. Kinn a nép ünnepelt, ünnepelte az aratás ünnepét. S ekkor egyszer csak hirtelen sebesen zúgó szélnek zendülése hallatszott, ami betöltötte az egész házat és a Szentlélek kettős tüzes nyelvek formájában     leszállott a tanítványokra és a többi összegyűlt emberre s elkezdtek nyelveken szólani. Ezek az emberek hihetetlen nagy változáson mentek át. Azt mondhatjuk, hogy ők most tértek meg teljesen és igazán Istenhez. Eddig is szerették Jézust, hisz már három éve követték őt, vele jártak. Látták csodáit, majd látták szenvedését, tanúi voltak feltámadásának. Tudták, hogy elment tőlük a dicsőségbe és ők ott imádhatják őt. De voltak kételyeik, ami miatt az Úr Jézus meg is fedette őket. Valahogy a hitük mégis gyenge volt, a szeretetük se volt teljes, s az életükben pedig nem volt erő. S ami a legnagyobb nyomorúságuk volt, hogy a hitüket maguknak tartották meg a négy fal között.

            De a Szentlélek kitöltetése mindent felborított, ímé minden újjá lett, ahogy arról később Pál bizonyságot tett. Ezek a félénk emberek, akiknek olyan gyenge volt a hitük, egyszerre felismerhetetlenek lettek. Kinyitják a ház ajtaját,és ablakait, valósággal rohannak ki az utcára, hogy elmondják a tömegnek bátran és meggyőződéssel, hogy Jézus Krisztus a megfeszített és feltámadott Úrhogy Isten megváltotta és meg akarja változtatni ezt a világot.

            Nyilvánvaló, hogy Isten ereje áradt az apostolokba, hogy egy új közösség jött létre közöttük és Jézus között anélkül, hogy nekik bármi szerepük is lett volna ebben a változásban. Egyszerre megértik Jézus szavát és mindannak a jelentését és jelentőségét, amit tett, ők már nem azok az emberek, akik voltak, már Jézus és az ő ereje él bennük és azonnal be is állnak a szolgálatba. Ilyesmi most történt először a világban és ezért pünkösd egy óriási fordulat az egész emberiség történetében. Az ősrégi próféciák beteljesednek, elkezdődik az utolsó idő, amiben az Isten új népe, amit mi egyháznak nevezünk, elkezdi csodálatos munkáját.

            Ez a nagy esemény, ami ott és akkor 2000 évvel ezelőtt Jeruzsálemben történt ma is megismétlődhetik, s ami a tanítványokkal megtörtént, az velünk is megtörténik. Hisz mi már nem mondhatjuk azt, amit az efézusi keresztyének mondtak: azt sem tudjuk, hogy van-e Szentlélek? Mi valljuk: hiszek Szentlélekben. Mégis nagyon sok keresztyén nincs tisztában azzal, hogy ki is a Szentlélek és mit is végez el az életünkben. A Szentháromság személyei közül ő a legismeretlenebb az emberek számára. Ennek van egy komoly oka. Ez paradox, ellentmondásos módon azért van, mert ő van hozzánk a legközelebb, benne van életünkben és a történelemben és mégsem látjuk világosan a személyét és a munkáját. Olyan, mint a levegő, ami körül vesz, amit belélegzünk.

            A pünkösdi történetben azt látjuk, hogy maguk a tanítványok is el vannak csodálkozva mindazon dolgok felett, amik velük történtek. Pedig a Szentlélek munkája nem most kezdődött az életükben. Ott volt már az elhívásukkor, amikor az Úr kiküldte őket, hogy prédikálják az evangéliumot, ott volt akkor, amikor visszatértek, azzal a nagy hírrel, hogy még a gonosz lelkek is engedtek nekik. De Isten Lelke már a teremtés hajnalán ott lebegett a vizek felett. A próféták ezen Lélek által szóltak és erről a Lélekről prófétál Ezékiel, hogy az meg fogja eleveníteni a csontokat, vagyis Izraelt. Adok nektek új szívet és új lelket, hangzott az ígéret. Ez az ígéret óriási erőt adott a babiloni fogságban sínylődő népnek.

            S mégis csak Jézus merte először kimondani, hogy Isten Lelke van benne, ott Názáretben, amikor az ésaiási próféciáját magára vonatkoztatta. Bár Isten Lelke működött a királyokban, prófétákban, s más Isten által kiválasztott emberekben, de Isten Lelkének teljességével csak Krisztus rendelkezett. Őrá szállt le a Lélek galamb formájában a keresztelésekor ott a Jordán partján. Az evangéliumok úgy tesznek bizonyságot Jézusról, mint akiben Isten Lelke van. Ő mindent a Szentlélek által cselekedett.

            De most a Lélek kitöltetik a tanítványokra és kitöltetik minden emberre. Ez a Lélek teljességgel érettünk van. Ez a Lélek végzi el, hogy az ember megtalálja helyét és célját ebben a világban, ez kapcsol be minket Isten családjába. A Szentlélek végzi el azt a csodát, hogy bűnösökből szentek lesznek, hogy hasonlatok leszünk Krisztus ábrázatához. Mai nyelven úgy fogalmazhatnánk, hogy Isten pünkösd napján a Szentlélek kitöltetésével egy nagy projektbe kezdett és az nem más, mint hogy Isten országa valósággá válik közöttünk.A Szentlélek kiűzi a gonoszság sok formáját: a gőgöt, gyűlöletet, szeretetlenséget. De a Szentlélek elkezdi emberi életeket helyreállító munkáját, ami azt jelenti, hogy nincs olyan elrontott élet, amit rendbe nem lehetne hozni, nincs olyan megkötözöttség, amit a Lélek fel ne tudna oldani, a rossznak nincs olyan ereje, amit le ne tudna győzni.

            A Szentlélek teszi Krisztus váltságát hathatóssá bennünk. A Lélek úgymond Krisztust helyettesíti az ő mennybemenetele után, s így Jézus már nem egy régi, történelmi személy lesz számunkra, hanem egy élő személy, aki a jelenben velünk van, munkálkodik az életünkben. Szentlélek teszi Jézust jelenvalóvá, bennünk lakozóvá, bizonyítja meg, hogy ő nem egy illuzió. Egy híres egyházatya így fogalmazott: a Szentlélek az Atya és a fiú keze ebben a világban. A Szentlélek azt jelenti, hogy Jézus története nem befejezett., sőt most kezdődött el igazán pünkösd napján. Nem kell sajnálnunk, hogy nem a Jézus idejében éltünk, mert a Szentlélek ideje pont olyan csodálatos idő.

            Végül lehet, hogy azt kérdezi valaki: hol vannak ma a Szentlélek csodái, hol vannak megváltozott emberek? Hát mindenütt. Mert a Lélek ott van mindenütt, ahol az emberek hitre jutnak, ahol megtérnek bűneikből, meggyógyulnak betegségeikből, megszabadulnak megkötözöttségeikből. Kérjük, imádkozzunk azért, hogy ezek ma is történjenek, ma is legyenek. Ne nyugodjunk bele abba, hogy nem történik semmi, lelkileg minden olyan sívár és mozdulatlan.

            Jézus egyszer azt mondta: a szél, a Lélek fúj, ahová akar. Imádkozzunk, hogy fújjon belénk, a mi életünkbe, családunkba, gyülekezetünkbe. Bárcsak megtapasztalnánk mi is Isten Lelkének átalakító, átformáló munkáját.

2 Nap. Az igazság Lelke Text. Ján.14,16-17

            A tegnap, igehirdetési sorozatunk első alkalmán az átalakító, átformáló Lélekről hallottunk, ma este pedig az igazság Lelkéről fogunk hallani.

            Bevezető gondolatként hadd mondjuk el hogy a természeti, a hitetlen ember állandó konfliktusban van Istennel. Most nincs idő arra, hogy ezt részletezzük, mert ez nagyon sokszínű és szerteágazó, a Szentírás nagyon sokat beszél erről. Úgy tűnik, hogy a hitetlen embert nem csak Isten parancsolatai, figyelmeztetései, intései, de még az ígéretei is zavarják, idegesítik és ellenállást váltanak ki az emberből. Malakiás próféta így ír erről: „elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel és azt mondjátok: mivel fárasztottatok el? Azzal, hogy azt mondtátok: minden gonosztevő jó az Úr szemeiben és gyönyörködik ő azokban. Azt is mondták: hiábavaló az Úr szolgálata és mi haszna, ha megtartjuk az ő törvényeit és alázatosan járunk a Seregek Ura előtt? Sőt, inkább boldogoknak mondjuk a kevélyeket.” Ezekben az igékben látjuk a természeti ember szavát, az ember vádaskodást Istennel szemben, ami az ő szeretetét, igazságát, erejét illeti. Látjuk azt a döbbenetes dolgot, hogy az ember Istent teszi felelőssé minden rossz dologért, ami a világban történik. Mi magunkat ártatlannak tartjuk és minden felelősséget Istenre hárítunk. Az igazság, hogy minden bűneset után született ember perben van Istennel, akár beismeri, akár nem.

            Ez a per akkor volt a leghevesebb a világban, amikor Jézus ellen irányult Milyen döbbenetes az, hogy azok, akik halálra ítélték Jézust, nyugodt lelkiismerettel mennek ünnepelni, hálát adnak azért, hogy Isten épp őket rendelte arra, hogy a világot megszabadítsák az istenkáromlótól, akit ők Jézusban láttak meg. Ne ítéljük hamar el ezeket az embereket, mert ezek az emberek mi vagyunk.

            Ezek az emberek arra következtetésre jutottak, hogy Jézus egy közönséges csaló, akitől Isten is elfordult. Szerintük ezért kellett neki a legszörnyűségesebb halállal meghalnia, amivel abban az időben csak a világból kiátkozott emberek haltak meg.

            Persze ezek az emberek akkor nem tudták, hogy ő a mi bűneink átkát és bűntetését vette magára. Ők nem is sejtették, honnan sejthették volna hogy Jézus azért fogadta el ezt a pert és a bűntetést, hogy a mi megváltásunkat véghez vigye. Amit Jézus bírái értettek, az csupán annyi volt, hogy ő nem tiltakozott a per ellen, hogy ő ezt minden további nélkül elfogadta, s így azt hitték, hogy ezt a pert ők nyerték meg.

            De vajon megnyerték-e? Persze, hogy nem! Mert harmadnap, húsvét hajnalán Isten felújította a pert, azt a doszárt vette elő, amit ők már levéltárba akartak helyezni. Isten megnyitotta a doszárt, úgy hogy megnyitotta a Jézus sírját. Isten megsemmisítette az emberek határozatát, s ezzel szembeállította Jézus feltámadását. Így mindenki előtt világossá kellett legyen, hogy Istennek, Jézusnak volt igaza, hogy ő az Isten Fia, aki eljött erre a földre, hogy bizonyságot tegyen az igazságról.

            A Szentlélek, mint az igazság Lelke, most mindezt be akarja írni a szívünkbe. Az igazság Lelke elmondja, hogy Jézus nem tévedett, sokkal inkább az ember hibázott, vétkezett, amikor fellázadt Isten ellen. A Lélek, mint igazság Lelke így szól hozzánk: lássátok meg végre, hogy kik is vagytok ti valójában. Ne csapjátok be magatokat. Lássátok meg, hogy mit tettetek Isten Fiával, amikor kezetekbe került. Elítéltétek és megöltétek őt. A Jézus keresztje, halála megmutatja a mi igazi arcunkat, hogy kik is vagyunk valójában  és hogy mire vagyunk képesek.

            De az igazság Lelke azt is elmondja, hogy nekünk szükségünk van erre a Megváltóra, aki megszabadít minket ettől az ős-gyűlölettől, ami mélyen ott van a szívünkben Isten ellen, az ellen az Isten ellen, aki minket szeret és mindent megtett értünk. Az igazság Lelke rámutat Jézusra és azt mondja nekünk: íme, itt az a Megváltó, akire szükségetek van, akivel Isten megajándékozott titeket. Ő azzá tesz titeket, aki a saját erőtökből soha nem lettetek volna, igazakká. Krisztus által bemehettek oda, ahova a saját erőtökből soha be nem mehetettetek volna, az Isten országába. Akik hisznek Krisztusban, a mennyek országának polgárai lesznek. Az igazság Lelke kijelenti, hogy Krisztus győzött minden gonoszság felett. De az igazság Lelke ugyanakkor az övéit harcba szólítja minden bűn és gonoszság ellen. Aki hisznek Jézus Krisztusban, azoknak az élete 180 fokos fordulatot vett, hisz ők Isten ellen harcolókból Istenért harcolókká lesznek. Azok, akik hisznek, most Isten oldalán ellentámadásba lendülnek, teljes erejükkel hirdetik, hogy az igazság nem az ember oldalán, hanem az Isten oldalán van. Az igazság Lelke meggyőz minket az igazság felől és az igazság elszánt harcosaivá tesz minket.

            Pünkösd óta látjuk Isten Lelkének munkálkodását és annk hatását. A pünkösd napján az igazság Lelke először meghódítja a tanítványokat, kiűz belőlük minden félelmet és kételkedést. Erőt ad nekik, hogy erről bizonyságot tegyenek másoknak. Olyan erővel szól általuk, hogy azon a napon 3000 adja meg magát, lesz Isten ellenségéből Isten barátjává. Az igazság Lelke küldi a tanítványokat, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek. S csodálatos dolgok történnek. A damaszkuszi úton az egyik legádázabb ellenség meghódol Jézus előtt, úgy hogy egész élete gyökeresen megváltozik.

            És az igazság Lelke, amit akkor elkezdett, azt folytatja mind a mai napig. Hirdeti ma is az ítéletet, hogy nyomában hirdethesse a kegyelmet. Hirdeti minden embernek: te kárhozatra méltó bűnös vagy, de Isten megkegyelmezett neked. Az igazság Lelke rendbe rakja az életünket. Már nem gyűlöljük Istent, nem pereskedünk vele, hanem szeretjük őt és szeretjük felebarátainkat is.

            Erra talán valaki azt mondhatja: de az ember egy értelmes lény és önmagától is el tud jutni minderre. Ez sajnos nem igaz. Magától az ember legfeljebb csak addig jut el, hogy kell lennie egy Istennek, aki teremtette és igazgatja ezt a világot. De sohasem ismeri meg a személyes Istent, a Jézus Krisztus Atyját. Ezért igaz hitre nem vezethet minket csak az igazság Lelke. Valamilyen hitre el tudunk jutni önmagunktól is, de igaz hitre csak az igazság Lelke tud minket elvezetni.Az ember önmagától is meg tudja ismerni Jézus történetét, az evangéliumot is elolvashatja, de ez csak történelem lesz számára. Eljuthatunk oda, hogy Jézus egy tökéletes ember volt, a legtökéletesebb, aki ezen a földön élt. De utána fájdalmasan megállapítja: én azt a  Jézust nem tudom követni.

            De az igazság Lelke összekapcsol Jézussal, s elkezd munkálkodni bennünk. Az igazság Lelke Jézust beemeli a történelemből, a Biblia lapjairól a mi életünkbe. Ez nem jelenti azt, hogy minden titoknak a birtokába jutunk és a bűnnek már lehetősége sincs az életünkben. Amíg e testben járunk hitünk nem lesz tökéletes, s az életünk se lesz az. Mi nem birtokoljuk Isten Lelkének teljességét és Isten teljes gazdagságát.

            De az igazság Lelke egy szent harcba helyez minket és ez a harc már nem reménytelen. Az iagszság Lelke bíztosit minket afelől, hogy mi már ott vagyunk az Atya kezében és onnan minket már semmi ki nem szakíthat.

            Az igazság Lelke belehelyez minket egy szent közösségbe, a szentek közösségébe, azoknak a közösségébe, akik Isten Lelkét kapták, mi együtt harcolunk már a szent ügyért, hogy egyre jobban megismerjük Isten titkait, és egyre jobban részesüljünk Isten gazdagságában. Az igazság Lelke mindig az igéhez vezet, mert abban megkapjuk minden kérdésünkra a választ, minden problémánkra a megoldást. Könyörögjünk hát az igazság Lelkéért.

3 Nap a Szentség Lelke Text.Róm.1,4

         Előljáróban hadd mondjam el, hogy a szentség szóval, fogalommal bajban vagyunk, valljuk meg ezt őszintén. Ha az emberek ezt a szót hallják, vagy unottan legyintenek, vagy pedig, ami még rosszabb, csúfolkodnak vele. Mert a hitetlen ember számára nem lehet érthetetlenebbet, különösebbet, megbotránkoztatóbbat mondani, mint hogy valaki szent ember.

            Pedig a keresztyének az Apostoli Hitvallásban is vallják, hogy : hiszek Szentlélekben, a keresztyén anyaszentegyházban , sőt még a szentek közösségében is. Hisszük, hogy ezen a földön tényleg él egy szent sereg, egy szent közösség, akinek Feje Krisztus. De ilyenkor jönnek az emberek és sorolják az egyház, a szent emberek bűneit, és sajnos sokszor ebben igazuk is van.

            Épp ezért nagyon fontos megvizsgálni, hogy mit  is jelent a szentség Lelke, hogy lássuk a félreértéseket, félremagyarázásokat ebben a kérdésben. Nos, mi ebben a dologban is Istenhez és az ő igéjéhez kell fordulnunk. Amikor a Biblia a szentségről beszél, akkor nem akarja elrejteni a valóságot, nem akarja szépíteni azt. Nem akar egy földi paradicsomot felvázolni, sem egy tökéletes egyházat. Ezért, amikor a Szentírás a szentségről beszél, akkor mindenekelőtt Isten szentségére gondol, és nem a keresztyének, az egyház szentségére. A Szentírás határozottan állítja, hogy egyedül Isten szent. Annyira szent, hogy még az angyalok is el kell takarják arcukat, ahogy azt Ésaiás elhívásának történetében látjuk. Isten annyira szent, hogy bűnös ember őt nem láthatja meg élvén.  Innen kell tehát elindulnunk, hogy egyedül Isten szent, tökéletes. Az ő szentsége mellett, magunkat ahhoz hasonlítva csak felkiálthatunk Ésaiással együtt: jaj nékem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom, mert az Urat, a Seregek Urát láttam. Vagy pedig úgy vagyunk, mint Mózes a csipkebokornál, akinek azt mondja az Úr, hogy húzza le saruját, mert a hely, ahol áll, szent hely.

            De a bűnös embernek van a szent Istennel való találkozása és ez a kereszt. Ott a Golgotán Jézus a szent Isten bűn elleni bűntetését hordozta el. Mert Isten akármennyire is szent, de nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Isten nem a halált akarja, hanem az életet. De Isten még többet akar és ez nem más, mint hogy azt akarja, hogy a bűnös ember részesüljön az ő szentségében. Mert bár a Szentírás azt tanítja, hogy egyedül szent, de mégsem mondja azt, hogy a szentség egy olyan hegycsúcs, amit senki emberfia nem tud meghódítani, nem egy olyan bástya, ahova a szent Isten elbarikádozta magát, hogy oda senki be ne juthasson. Isten adott nekünk két élő utat, akiken keresztül mi is el tudunk jutni Isten szentségéhez és ez a Szentháromság két személye: a Fiú és a Szentlélek.

            Ez a szentség olyan, mint egy folyó, ami el akarja árasztani ezt a világot, de olyan is, mint egy ütközet, aminek soha nem lesz vége. Az egyház történetéből szüntelen halljuk ennek a csatának a zaját, látjuk ennek ádáz küzdelmeit. Gondoljunk csak a reformátorok küzdelmére, amit ők folytattak. Hogy küzdött például Kálvin, hogy Genf városának lakói szent életet éljenek. Ő hitt abban, hogy a megszentelődés nem egy álmodott ideál, egy délibáb, hanem valóság lehet a gyülekezet tagjainak mindennapi életében.

            És a nagyszerű az, hogy ebben a csatában mi is együtt harcolhatunk Istennel a megszentelődés megvalósulásáért. Mert ott Betlehemben, Karácsony éjszakájában a szentség egy személyben, egy kisgyermekben megszületett, s később még a démonok is meg kellett vallják: ő az Istennek ama Szentje. Jézus Krisztusban a szentség teste öltött, két lábon járó valóság lett, bejön házainkba, leül asztalainkhoz, belép házasságunkba, eljön a munkahelyre, sőt a szórakozásainkban is ott van. A szentség ezt a földet lakóhelyéül választotta, letelepedett közénk erre a földre, ahogy egy híres igehírdető fogalmaz. Krisztus az ő szentségét nekünk adja ajándékul, mint az ő szenvedésének, halálának és feltámadásának drága gyümölcsét. Ő odaszentelte magát értünk, hogy mi is megszenteltekké legyünk őbenne. És pünkösd óta a szentség Lelke itt van, bennünk lakozhat és mi ezt szép nevet viselhetjük: szentek.

            Lássuk hát, hogy miként áll a helyzet a mi szentségünkkel és az egyház szentségével? Még egyszer hangsúlyozom, hogy a szentség nem a mi teljesítményünk, nem a mi érdemünk. Nem úgy valósul meg, hogy kitűzünk magunk elé egy szép ideált és azt kegyetlenül kemény munkával megvalósítjuk. Erre is igaz, amit Jézus mond: nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha Jézus nem adta volna oda magát értünk, ha nem küldte volna el Szentlelkét, és nem töltött volna be minket azzal, akkor a szentség, illetve a mgszentelődés teljes lehetetlenség lenne számunkra. A szentség egyszerűen azt jelenti, hogy Isten munkája meglátszik az ember életében.

            A szentség onnan származik, hogy miként egyik nagy egyházatya mondja: Isten szeretete megsebzi a szívünket és mi nem tudjuk elhordozni lángjait, égünk benne. A szentség egyszerűen az, hogy a Szentlélek összekapcsol minket a szent Istennel és Isten lesz tulajdonképpen szent bennünk. Már a keresztséggel beoltott minket Krisztusba, a szentek közösségébe. A szentség Lelke lélekben eggyé tesz minket Krisztussal és ez nem misztika. Konkrétan ez azt jelenti, hogy egyre inkább meghalunk a bűnnek és egyre inkább élünk az Istennek. A szentség azt jelenti, hogy már nem vagyunk a bűn hatalma alatt, a bűn már nem uralkodhatik bennünk. Mi már Krisztus hatalma alatt élünk, ő a mi Urunk. Mi már nem a magunkéi vagyunk, hanem az Úréi. Tudjuk azt, hogy a héber nyelvben a szent szó eredetileg vágást, levágást jelent. S gyakorlatban azt jelenti, hogy levágattunk a Sátánról, és oda kapcsoltattunk Istenhez, a mi Teremtőnkhöz, belehelyeztettünk Krisztusba, fogalmaz Pál. A szentség úgy vesz körül, mint a levegő, mint egy klíma. A szentség Lelke véghez visz az életünkben egy csodát, amit a Biblia újjászületésnek nevez. És ez valóság lesz bennünk, még akkor is, ha a régi életünk, énünk is bennünk marad. De már ott van az új ember is, az úgynevezett belső ember. Azért nevezi ezt a Szentírás belső embernek, mert nem mindig látszik, de mégis mélyen ott van. Ez a bennünk levő két ember a régi és az új egy szüntelen harcban van egymással, ez a harc egy életen át tart, ez egy életprogram a hívő ember számára. Erről mondja Pál, hogy zt a harcot félelemmel és rettegéssel kell megvívni a teljes váltság napjáig.

            És ennek erdménye is lesz, a szentség jelei tt lesznek az életünkben, a magatartásunkban, a mindennapjainkban. Mi Isten szemében már szentek vagyunk, de az emberek előtt is azzá kell váljunk. Ennek fontos része az önmegtagaás, amikor is nemet mondunk a bűnre, nemet mondunk az ó-emberünkre. Mi azt kell mondjuk az ó-emberünkre, amit Péter a főpap udvarában Jézusra mondott: nem ismerem ezt az embert, semmi közöm sincs hozzá.

            Aki hitben él, annak az életében a harc kimenetele nem kétséges, hisz a szentség Lelke bennünk lakozik és munkálkodik bennünk. Meghódította testünket lelkünket és vigyáz reánk. Ezért az életünbne nincs egyetlen olyan terület sem, ahol a szentség Lelke ne tudna megmutatkozni, gyümölcsöt teremni. Ott van, ha családban élünk, de akkor is ha egyedül vagyunk, ha egyészségesek vagyunk, de a betegségünkben is jelen van, ott van emberi kapcsolatainkban, hivatásunkban, munkánkban, kikapcsolódásunkban, anyagi ügyeinkben. Nem marad egy ideál, hanem mindennapi valóság lesz az életünkben.

            Végül még annyit: a szentségben való élet nem unalmas, hanem izgalmas, mindig újabb és újabb „kalandok” várnak benne, értsük jól ezt a szót. Szívemből kívánom nektek és magamnak is, hogy tapasztaljuk meg és éljünk ebben.

4 Nap A szeretet Lelke Text. 2Tim.1,7

       Azt még a hitetlenek se tagadják, hogy Jézus Krisztus egy óriási dolgot hozott el ebbe a világba, és ez nem más, mint a szeretet. Tudjuk, hogy az első században, amikor sorra jelentek meg a keresztyén közösségek, a pogányok ámulva és csodálkozva kiáltottak fel, látva a keresztyének életét: „íme, mennyire szeretik egymást”. Persze azt is jól tudjuk, hogy egyetlen szó körül sincs annyi félreértés, mint a szeretet szó körül. Vigyáznunk kell, hogy ebben ne csak olcsó romantikát, negédességet lássunk. Tudjuk, hogy az első század gyülekezeteiben is voltak gondok, bajok, nehézségek, de mégis megrázó valóság volt benne a szeretet. Ismerünk olyan megrázó történeteket, hogy a keresztyén-üldözések idején a kivégzett vértanúk olyan szeretettel viszonyultak kivégzőik felé, hogy azok köztül nagyon sokan megtértek, keresztyének lettek, persze ez után őket is kivégezték. Ha legközelebb ortodox templomban járunk nézzünk szét az ikonok között és meglepetéssel fogjuk látni, hogy milyen sok római katonát látunk megfestve, ezek mind olyanok voltak, akik a kivégzéseket végezték, de a vértanúk szeretetét és hitét látva ők is keresztyénné lettek s később mártírokká. Ezt én se tudtam, de a marosvásárhelyi ortodox börtönlelkész kolléga mesélte el nekem, mikor erre rákérdeztem. Gondoljunk picit bele abba, hogy milyen világ volt az, amibe Krisztus megérkezett. Amikor a gladiátorok az arénákban életre-halálra harcoltak, amikor a császár azt kívánta, hogy a legyőzött gladiátort előtte szúrják le, mert a halálfélelmében gyönyörködött, amikor a keresztyéneket úgy végezték ki, hogy megnyúzták őket, majd besózták testüket, a legelképzelhetetlenebb és legborzalmasabb kínzásoknak vetették alá őket, amelyikben Heródes hidegvérrel le tud gyilkoltatni többszáz gyermeket Betlehemben és környékén, hadd ne soroljam tovább.

            Látnunk kell, hogy a szeretet is, éppúgy, mint a szentség Isten tulajdonsága, az Isten szeretet, ez a Szentírás leghatalmasabb mondata. Isten mondta ki ezt sokszor a nép felé: „örökkévaló szeretettel szerettelek titeket”. Persze, ezt a szót:”szeretlek, sok ember kimondta már, főleg fiatal szerelmesek, de azt is látjuk, hogy ez nagyon sok esetben semmit se jelent és nagyon tiszavirág életű. Áldott emlékezetű professzorunk biztatott minket teológus korunkban, hogy menjünk el a törvényszékre egy-egy válóperre és döbbenten lássuk meg, hogy akik néhány hónappal azelőtt még szenvedélyesen szerették egymást, most milyen szenvedélyesen gyűlölik egymást s már egy jó szót se tudnak szólni egymáshoz vagy egymásról.

            Ezt a szót:”szeretlek” csak egyetlen valaki tudja kimondani, úgy hogy nem kell félnie attól, hogy hazugságon fogják, és ez maga Isten. Nem véletlen az sem, hogy amikor Isten a szeretetről beszél, nagyon sokszor emberi képekkel ábrázolja azt ki, példáúl a házasság képével, gondolhatunk itt Hóseás könyvére, de Pálra is, aki amikor Krisztusnak egyháza iránti szeretetéről beszél, azt a vőlegény és menyasszony szeretetéhez hasonlítja   

           

            Isten szeretete ott áll minden mögött, a teremtés mögött is, hisz az a Lélek, ami a vizek felett lebegett, a szeretet Lelke volt. Pál apostol úgy beszél Jézusról, mint aki által és akire nézve teremtetett minden, szeretetből. Mert Isten nem tudta elviselni a magányt, nem akart önmagában maradni, ki akarja jelenteni magát, közölni akarja magát. Isten azért teremtette az embert, hogy szeretet-kapcsolatban legyen vele. De ezt az ember önmagától sohasem tudja meglátni és belátni. Ha a szeretet Lelke nem jön belénk, akkor sohasem értjük meg az Isten szeretetét, nem értjük meg életünket, hivatásunkat, sorsunkat, hivatásunkat. A szeretet Lelke nélkül esetleg halvány sejtésünk lesz Isten szeretéről, de nem látjuk azt teljes nagyságában és dicsőségében.

            Miért van ez így? Azért, mert a bűnesetben az ember elutasította az Isten szeretetét. Az embernek ezen magatartása a tékozló fiú történetében van a legszemléletesebben leírva. Az ember a maga ura akar lenni, senki mástól nem akar függeni. Add ki, ami nekem jár, s aztán elhagylak, mondja az Isten az embernek. S az ember veszi, amit Istentől kapott s elmegy vele messzire, és ott el is tékozolja ezeket. De az Isten szeretete nem mondott le az emberről még akkor se, ha jogosan haragudott az emberre. Isten szeretete küzd az emberért. Mindaz, amit az Ószövetségben olvasunk, Izrael népének egész története, mind az Isten harca azért, hogy népét viasszatérésre bírja, hogy ez a nép megértse és viszonozza Isten szeretetét.

            De Isten szeretetének legnyilvánvalóbb jele és bizonyítéke, hogy elküldte Fiát azért mert nagyon szeretett minket. Odaadta Fiát értünk, akik pedig ellenségei voltunk, szembefordultunk vele. A szeretet Lelke egy erős Lélek, és ez azt jelenti, hogy itt nem egy olcsó szeretetről van szó. Isten nem azért bocsát meg, mert ez a dolga, nem azért bocsát meg, mert ő úgymond a „jó Isten”, aki elnéző mosollyal nyugtázza gyermekei csínytevéseit, hanem egyes-egyedül Krisztusért, a benne megjelent szeretete által.

            Ez a szeretet, ha kell, tud kemény is lenni, gondolhatunk itt a templom megtisztítására. Bár a szeretet Lelke szigorú, úgy is mondhatnám igényes Lélek, mégsem vár lehetetlent tőlünk. Jézus életében azt látjuk, hogy ő leereszkedik a legelesettebb élethez is, hogy azt magához emelje. A szeretet Lelkéről is elmondhatjuk, amit már az előzőekben is elmondottunk, hogy átformálja az embert, és így az ember újra az lehet, akivé Isten eredetileg teremtette, az ő szeretetét elfogadó, abban élő és azt másoknak is átadó ember. És Jézus mindig ott van, ahol az embereknek a szeretetre leginkább szükségük van. A Jézus szeretetében, a szeretet Lelkében az a csodálatos, hogy mindenkire kiterjed, azokra is, akik félreértették, kigúnyolták, sőt megölték őt.

            A szeretetet nem lehet megsemmisíteni, mert az örök. De nem lehet a szeretet Lelkét sem eltörölni, mert az már kitöltetettt, s végérvényesen itt van ebben a világban. Az emberiség megpróbálta a testté lett szeretetet ott a Golgota hegyén megsemmisíteni, de nem lehetett, mert feltámadott és már soha többé meg nem hal. Krisztus a kereszten áttörte a gyűlöletnek azt a falát, amit mi soha nem tudtunk volna áttörni. S feltámadása után a szeretet Lelke feltartózhatatlanul elindult világhódító útjára és már senki se tudja megállítani. Nem tudta megállítani se Néró, se Hitler, se Sztálin, sem a kommunizmus, sem a liberalizmus, sem a nihilizmus, és semmi más sem. A szeretet Lelke megmutatja, hogy a gyűlöletnek nincs jövője, csak a szeretetnek.

            Akik hisznek Jézusban, azoknak az életét most már a szeretet Lelke mozgatja. Mi egy pillanatra se kételkedjünk abban, hogy vajon vettük-e a szeretet Lelkét, ha hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, hanem kérjük azt, hogy egyre hatalmasabban töltse ki ránk. Persze a szeretettel se lesz mindig minden rendben. Lesznek olyan pillanatok, helyzetek, amikor sajnos más léleknek adunk helyet az életünkben, a gyűlölet, a tisztátalanság, a közömbösség lelkének. De ilyenkor kiáltsunk Dáviddal: „Szentlelkedet ne vedd el tőlem”.

            A szeretet Lelkéről is el lehet mondani, hogy az embereket egy közösséggé formálja, az egyház közösségévé, a szentek közösségévé. Ők érzik, hogy a szeretet Lelke összekapcsolja őket még akkor is ha más a felekezetük, nyelvük, kultúrájuk, nyelvük vagy a bőrük színe. Ők érzik, hogy minden különbözőségen túl a szeretet Lelke összekapcsolja őket. De a szeretet Lelke nyilván nem csak az egyház tagjai felé kell megnyilvánuljon, hanem minden ember, a hitetlenek felé is. Mert a szeretet Lelke mindenkire ki akar áradni, mindenkit el akr érni, azt is, aki most még ellensége Istennek, és így lehet hogy nekünk is ellenségünk.

            A szeretet Lelke egy olyan kincs, amit azért kaptunk, hogy osztogassunk minden embernek. Ahogy a szentségről is elmondtuk, hogy nincs egyetlen olyan helyzete sem az életünkenk, amiben nem tudna megmutatkozni, azt pont így el lehet mondani a szeretet Lelkéről is. A szeretet Lelke érzékennyé tesz mások fájdalma iránt, mások szüksége iránt, a szeretet Lelke segít megbocsátani. De a szeretet Lelke találékonnyá is tesz és ahogy azt Kierkegaard mondta: mindig megmutatja, hogy mit kell tenni, hol és miben kell segíteni.. Most is azzal fejezem be, hogy imádkozzunk a szeretet Lelkéért is, hogy az töltsön be minket és vezérelje életünket.

5 Nap Az élet Lelke Text. Róm.8,2

            Az emberek, s itt a hitetlen emberekre gondolok, azzal vádolják a keresztyéneket, hogy ők élet-ellenesek. Mert amióta Krisztus eljött ebbe a világba, megszűnt az, hogy minden szabad, megszűntek a féktelen tivornyák, az emberi test imádása, a szépség bálványozása. Nem lehet már a zászlónkra jelszóként tűzni: carpe diem, azaz élvezd a mát, megszűnt az élet örömpoharának fenékig való kihörpintése. S ehelyett, mondják ők, jött a halál: tagadd meg magadat, vedd fel a keresztet, veszítsd el az életedet, gyűlöld meg apádat, anyádat. A földi élet biztos örömei helyett az maradt, hogy várjad a bizonytalan örök életet, amiből még nem jött vissza senki. Az életvidám emberből egy szomorú embert csináltatok, ez a hitetlen emberek vádja a keresztyének felé.

            A kérdés most már csak az, hogy kinek van igaza? Hogy igaz-e ez a vád amit a hitetlen világ vet a keresztyének szemére? A keresztyénség tette tönkre ezt a világot, vagy pedig a test a pénz, az élvezetek hajszolása és imádása? Hogy mi hozott több könnyet és nyomorúságot: a józanság vagy a részegség? A tisztaság vagy a bujálkodás? A házasságban való hűség, vagy pedig az: ahányat látsz, annyit szeretsz szerint élők?

            Mi tudjuk ezekre a kérdésekre a választ, de mégis döbbenetes, hogy 2000 év óta a keresztyénség sokak szemében még mindig a halál, a szomorúság vallásaként jelenik meg. Pedig , amikor Jézus megjelent a földön, vele az igazi élet jelent meg. Hisz, amikor Jézus megjelent a bénák felkeltek és jártak, az öt kenyérből és két halból kiryályi lakoma lett 5000 ember számára. A démonok habot túrva mentek ki áldozataikból s új életet kezdhettek. A halottak feltámadtak, a vakok újra láttak. Az élet Lelke és Isten Lelke kezdettől fogva úgy jelennek meg, mint akik szorosan egymásba fonódnak, a Lélek mindig teremtő és megelevenítő Lélek. Az élet Lelke életet támaszt. Az élet Lelke azt jelenti számunkra, hogy Isten nekünk nem egy távoli valóság, hanem olyan valaki, aki nagyon közel van, aki teremti, megváltja, vezeti az életünket. Az élet Lelke megmutatja, hogy az ember sokkal több, mint biológiai, anatómiai lény nem csak vízből, savakból, szövetekből, izomból idegekből összeálló valami, hanem személy.

            Az ember bűne az, hogy elszakadt az igazi élettől, pontosabban az élet forrásától, magától Istentől. Életébe betört a halál. A bűn zsoldja a halál, mondja Pál apostol, s ez azt jelenti, hogy az emberre a halál erői zúdultak rá. De Isten nem nyugodott bele ebbe. Isten szeretete elküldte ebbe a világba az élet Lelkét. Bár Isten fenyegetése úgy hangzott az első emberpár felé, hogy amely napon esznek a jó és gonosz tudásának fájáról meghalnak, de Isten ezt az ítéletet elhalasztotta. És halál helyett életet adott család formájában. Utána megjelent a törvény, ami által Isten megszervezte az ember életét, keretet adott neki. Utána már áldást is adott, az embert pedig választás elé állította, hogy választhatta az áldást vagy az átkot. A próféták által szüntelen hirdette, hogy forduljanak el a bűntől, bálványoktól, amik őket halálba sodorják, és térjenek hozzá, aki az életet ajándékozza nekik. Szomorú az, hogy Izrael népe sokszor elhagyta az élő víznek forrásait és repedezett kutakat ásott magának, amik nem tartották a vizet.

            Isten ezek után elküldte azt, akiben maga az élet, a nagybetüs ÉLET jelent meg, az Úr Jézus Krisztus. És ekkor a bűnnek és a halálnak a világában egyszerre megjelent az igazi élet. De Jézus az élettel is úgy van, mint a többi Istentől kapott ajándékkal, hogy nem akarja azt a maga számára megtartani, hanem tovább akarja adni nekünk. Az evangéliumokban szépen látjuk az igazi élet kibontakozását. Látunk egy Lévit a vámszedő asztalánál, akinek semmi érzéke sincs a lelki dolgokhoz, mert őt csak a pénz érdekli. De Jézus megszólítja: kövess engem és ez a Lévi Máté néven Jézus tanítványa lesz és megírja értékes evangéliumát, ő ,aki eddig csak pénzt számolt és nyugtát írt. Vagy Zákeus a vámszedőtársa, aki szintén bele volt bonyolodva a pénz hajszolásába, egyszer csak a Jézussal való találkozás után elkezd furcsa dolgokat tenni, az élet jelei elkezdenek mutatkozni benne, s így a vagyonának felét a szegényeknek adja.

            És milyen halott volt a samáriai asszony, aki egyik férfitől fut a másikhoz, már a hatodiknál tart és mégsem boldog. De amikor megismeri Jézust és benne az élő vizet, akkor elkezdi boldogan mondani mindenkinek, hogy mi történt vele, hogy az élete gyökeresen megváltozott. És milyen halott volt a naini ifjú, akit már koporsóban vittek kifele a városból a temetőbe, de Jézus ott a város kapujában megeleveníti és új élettel ajándékozza meg.

            De a halál is támadásba kezd és Nagypénteken úgy tűnik, hogy diadalmaskodhatik az élet felett. Az Élet lehajtja fejét, kibocsátja lelkét és meghal. De az élet Lelkét nem lehetett eltemetni. Az élet Lelke Jézust feltámasztja húsvét hajnalán. Péter ezt ünnepélyesen kijelenti az összegyűlt tömegnek: kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván, mivelhogy lelhetelen volt neki attól fogva tartatnia. Ez a Jézus a Jelenések könyvében így mutatkozik be: halott voltam, de íme élek és nálam vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai.

            Csodálatos kegyelem az, hogy Isten az elhalasztott ítéletet, amit a paradicsomban kimondott, és amit évezredeken át halogatott most Jézus Krisztuson hajtotta végre. És Krisztus feltámadása óta hangzik a diadalkiáltás: „halál, hol a te fúllánkod, pokol, hol a te diadalmad”. A halál le van győzve,, Jézus az elsőszülött a halottak közül, a feltámadás zsengéje.

            Az élet Lelke azt a bizonyosságot adja nekünk, hogy mi is fel fogunk támadni A menny ajtaja nyitva áll, és azt senki be nem csukhatja többé. De nem csak a jövőben támadunk fel, hanem már most a jelenben, úgy hogy az élet Lelke bennünk élő hitet támaszt és létrehozza az egyházat. Az egyház azoknak a közössége, akik hit által élnek. Az élet Lelke már most munkálkodik bennünk és ez meglátszik életünkben, például úgy, hogy meg tudunk szabadulni káros szenvedélyeinktől, amik gyengitik, tönkreteszik és megrövidítik az életünket.

            De az élet  Lelke mindenekelőtt megtermeti bennünk azt, amit mi lelki életnek nevezünk. Ennek része, hogy figyelek az igére, hogy elfogadom bűneim bocsánatát, hogy megjelennek az életemben a krisztusi vonások, hogy ahogy János apostol fogalmaz, bensőnkből élő víznek folyamai ömlenek. Akiben az élet Lelke van, az nem fogja már az életét úgy imádni mint egy bálványt, de nem is úgy cipeli , mint egy roskasztó terhet. Akiben az élet Lelke van, az nem tekinti az életét hiáabavalónak, és nem dobja el magától, mint egy értéktelen cserépdarabot. Az nem lesz büszke az életére, de nem is veti meg azt. Az ilyen ember naponta új áldásokat vár az Úrtól, ő sem tudja, hogy mit hoz a holnap, azt se tudja, hogy lesz-e egyáltalán holnap, de azt tudja, hogy őt már semmi sem választhatja el az Isten szeretetétől. Adja az Úr gazdagon nekünk az élet Lelkét is!

6Nap A dicsőség Lelke Text.1Pét.4,14

            Az Ószövetség megrendítő módon szól az Isten dicsőségéről. Főleg a zsoltárok könyvében rengeteg ige, kijelentés beszél Isten dicsőségéről. Csak példaként említsem a 29-ik zsoltárt:” az Úr szava zeng a vizek felett, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr szava cédrusokat tördel, az Úr szava tűzlángokat szór, megrengeti a pusztát. De az ember nem akarta Istent dicsőíteni. Ezért az emberek elkezdték az állatokat imádni, majd kialakultak az úgynevezett mitológiák, melyekben istenek, félistenek szerepelnek. A mi időnkben az ember leginkább a maga dicsőségét hirdeti, önmagát imádja. Pál ezt így írja le a Római levélben: mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül. Persze azért az ember érzi ott a mélyen, hogy ő egy magasabb rendű életre van elhívva.

            Minden ember szívében van egy vágy valami szebb és jobb után. Persze ezt ki-ki másként képzeli el. Bunyan a Zarándok útja című könyvében úgy, hogy Keresztyén elindul Romlás városából a mennyei Jeruzsálem felé. Marx úgy képzelte el, hogy lerakja az osztályok nélküli társadalom alapjait, mások azt remélik, hogy a tudomány és tehnika annyira fog fejlődni, hogy ez végül is megoldja az emberiség minden problémáját. Megint mások azt remélik, hogy az emberiség meg tudja szüntetni az éhezést, a háborút, a betegségeket. Mindenki elképzel magának valamit és igyekszik a felé haladni. Pál azt mondja, hogy a jobb és a szebb utáni vágy nem csak az emberben van meg, hanem még a teremtett világban is, az is sóhajtozik és nyög és vár valamire. A fa várná azt, hogy soha ne hulljanak le a levelei, a hegy azt várná, hogy ne bántsák a szelek és viharok, az út azt szeretné, ha nem történnének rajta halálos balesetek. Az egész teremtett világ előre tekint és vár valamit, amit nem tud megfogalmazni, de mi tudunk és ez nem más, mint Isten dicsősége.

            Isten ezért elküldte a dicsőség Lelkét is ebbe a világba, ez talán először a szivárványban látszott meg, amit Isten a felhőkre helyezett, mint az ő szövetségének és hűségének a jelét. Ez a dicsőség kísérte Isten népét a pusztában, ott ragyogott a Sínai hegy felett.

            De itt is azt kell elmondanunk, hogy Isten dicsősége mindenek előtt a Jézus Krisztus elküldésében mutatkozott meg. A pásztorokat körülvette Isten dicsősége ott a Betlehem mezején, azon a sötét éjszakán. Különös módon és különös helyen jelent meg, egy tehetetlen, síró kisgyermekben és egy mocskos istállóban. De ennek így kellett lennie, hisz másképp az Isten dicsősége megsemmisítő lett volna az ember számára. Így tudta elmondani János az Isten dicsőségéről, hogy az közöttünk lakozott és mi láttuk azt. Jézus visszahozta a földre azt a dicsőséget, amit mi sárba tapostunk. Jézus a dicsőség Lelkével megdicsőítette az Atyát, úgy dicsőítette meg, hogy szolgált nekünk. Úgy dicsőítette meg, hogy mindenkor és mindenben engedelmes volt az Atyának. De leginkább abban dicsőítette meg, hogy feláldozta magát értünk a kereszten. Jézus Krisztus megrázó módon bizonyította meg ennek a világnak, hogy mit jelent lemondani a saját dicsőségről és minden dicsőséget Istennek adni, még az élete feláldozása árán is. És ezzel az Isten dicsőségének áramlása az Isten és ember között újra helyre állt. Húsvét hajnalán Jézus feltámadásában ez a dicsőség már teljes fényében ragyogott. Már a teste sem közönséges test, hanem dicsőséges test. S utána mennybe ment, hogy ott legyen az Isten dicsőségében, míg vissza nem jön ítélni élőket és holtakat.

            De mit jelent a dicsőség Lelke most nekünk, ami életünkben? Azt, hogy Isten rendelt egy helyet, egy közösséget, és ez nem más, mit az egyház, az Isten gyülekezete. A dicsőség Lelke már a keresztelésünkkor jelen volt. A dicsőség Lelke azt munkálja ki bennünk, hogy a mi életünk már nem az ambiciókra, emberi akaratra épül, hanem Jézus Krisztusra, mint egyetlen megingathatatlan fundamentumra.

            A dicsőség Lelke azt munkálja, hogy a mi életünknben is meg tud dicsőülni. Mert abban a pillanatban, amikor valaki hitre jut, elkezdi Istent dicsőíteni, és megvallja őt élete Urának. Itt is azt mondhatjuk el, amit már eddig is elmondtunk, hogy nincs az életnek egyetlen olyan területe sem, ahol a dicsőség Lelke nem tudná elvégezni a maga áldott munkáját.

            A dicsőség Lelke azt az életprogramot tűzi elénk, amit legvilágosabban a mi reformátorunk, Kálvin János fogalmazott meg: egyedül Istené legyen a dicsőség. Kálvin szenvedélyesen küzdött Isten dicsőségéért és ilyeneket mondott: „inkább ezerszer vesszen el ez a világ, inkább mint hogy az Isten dicsősége a legkisebb dologaban is csorbát szenvedjen”. Kálvin odáig megy, hogy ki meri mondani, hogy az egész világ az Isten dicsőségének színterévé kell váljon.

            A dicsőség Lelke is összekapcsol bennünket, azokban akikben  a dicsőség Lelke munkálkodik meglátják egymásban is ezt a munkát. Persze ez a dicsőség bennünk csak töredékes, nem teljes. A Sátán épp ezzel vádol és bizonytalanít el minket, hogy rámutat bűnünkre, hiányosságainkra és kérdezi: hol van itt Isten dicsősége? Hisz látod elbuktál, szeretetlen, önző voltál, nem segítettél, tisztátalan vágyak támadtak a szívedben.  Ez így is van, de itt is elmondhatjuk, hogy akikben a dicsőség Lelke van, azok egy szent harcban állnak, harcolnak a test és vér ellen, harcolnak a bűn és Sátán ellen. Ebben a harcban lesznek bukások, fogjuk kiáltani: óh én nyomorúlt ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak eme testéből? De leszenek csodálatos győzelmek is, amikor kiáltjuk: de hála legyen az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által. És az lesz, hogy egyre kevesebb lesz a vereség és egyre több a győzelem.

            A dicsőség Lelke tudja jól, hogy mi még nem vagyunk a célnál, még csak útban vagyunk. De tudjuk azt, hogy az út hova vezet, az Isten dicsőségébe. Pál apostol használ egy szép képet erre: mi örökösök vagyunk. Az örökös még nincs a vagyon birtokában, de tudja , hogy egyszer az majd az övé lesz. Lehet, hogy most még szegénységben és szükségben él, de egyszer nagy gazdagság birtokába fog jutni. És megkapta már az előleget, ami nem más mint a Szentlélek. A Szentlélek bizonyossá tesz afelől, hogy az előleg után jön a fizetés, mert Isten nem végez félmunkát, amit ő elkezdett bennünk , azt el is fogja végezni a teljes váltság napjára.

            Akkor ő elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, feltámaszt minket porunkból egy olyan dicsőséges testben, amiben színről-színre látjuk meg az Urat. Akkor a Szentlélek munkája már megszűnik. A Jelenések könyvében már nem találkozunk a Szentlélekkel, mert az ő munkájára már nem lesz szükség, ott már csak az Atya és a Fiú lesz. De addig óriási szükségünk van a változás, az igazság, a szentség, a szeretet,  az élet és a dicsőség Lelkére.

            Még valami személyeset hadd mondjak el. Hétfő este nagyon kétségbe voltam esve, mert csak 15-ön voltunk, este ágyamban az Úrhoz kiáltottam és Isten kegyelmesen meghallgatta imádságom, hisz utána több mint 80-an jöttek az alkalmakra. Ezért is az övé legyen minden dicsőség Hiszem, hogy azok, akik eljöttek, nem bánták meg, mert gazdagodtak hitben, ismeretben és Isten Lelke ezáltal is még jobban kiáradt az életükbe. Hálát adok Istennek, hogy ezen a nagyhéten is átvezetett, s adott nekünk örömöt és kegyelmet. Áldja meg az Úr ünneplésünket is gazdagon, Lelkének kiáradásával.

Ámen.

Elhangzott a Marosvásárhely-Alsóvárosi gyülekezetben 2017 pünkösd nagyhetén

                                                                                  

Megigazultunk, de hogyan tovább?

 Megigazultunk, de hogyan tovább?

(előadás csendesnapra a Róma 5-7 fejezetek alapján)

Text: Róm.5,18, 6,11.19.22, 7,24-25

            A múlt évben annak rendje s módja szerint megünnepeltük a reformáció 500 éves évfordulóját. Tudjuk azt, hogy a reformáció központi kérdése, amin Luther is sokat gyötrődött, ez volt: hogyan találhatok egy kegyelmes Istent, hogyan igazulhatok meg? A reformáció azzal indult, hogy Luther számára felragyogott: az igaz ember hitből él, vagyis a megigazulás nem cselekedek által, hanem hit által van, s ez azt jelenti, hogy én belekapaszkodom Krisztus áldozatába, érdemébe, s Isten ekkor a Krisztus áldozatát, érdemét nekem tulajdonítja. Erről beszél a Római levél első 4 fejezete.

            De mi van a megigazulás után? Akkor már minden megy magától, akkor már sínen vagyunk és nem történhet semmi baj az életünkben? Akkor már nem lesznek harcok, kísértések, nem lesznek csúfos vereségek az életünkben? Akkor már nem vétkezünk többet? Akkor már csak csupa újjongás lesz az életünk? Erre a kérdésre próbálok ebben az előadásban a Római levél három fejezete alapján szólni, a Róm.5-7 fejezetei alapján.

            Pál nem mondja, hogy most már símán fog menni minden, hisz ott marad az életünkben Ádám, az ó-ember. Ádám egy valóságos, de egy jelképes személy is a történelemben. Általa jött be a bűn a világba és az mindenre elhatott és a bűnnel együtt a halál is. Azóta a bűn uralkodik, minden idegen uralom alatt van. Ádám megnyitott egy végzetes korszakot, amelyben mi is most élünk, kivétel nélkül. Hollandiában történt, hogy egy ott élő különös mezei nyúl átrágott egy egész gátat, úgy hogy a víz hatalmas területeket öntött el, óriási károkat okozva ezzel. Nos, picit viccesen fogalmazva Ádám volt az a nyúl, ami átrágta a gátat és vér és könnyáradat zúdult az emberiségre. Igen, ezt Ádám tette, mi tettük és nem mentegethetjük magunkat. Ami Ádámmal s velünk történik az nem egy szomorú sors és végzet, hanem bűn, ami tudatos engedetlenség, ahogy a Káténk tanítja.

            De Pál arról is tud, hogy ezen a földön elkezdődött egy másik történet is és ez a második Ádám, Jézus nevéhez fűződik. Ez a két Ádám hasonlít egymáshoz abban, hogy egyedülállóak. Egy ember által jött be a bűn és egy ember által jött be a kegyelem. Egy embernek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, de egy embernek igazsága által minden emberre elhatott az élet megigazulása. Ádám egyedülvalósága végzetes, kárhozatos, Krisztus egyedülvalósága pedig nagyszerű és üdvösséges. Az Ádám engedetlensége végzetes lett, a Krisztus engedelmessége pedig üdvösséges. Megtörtént az a nagyszerű dolog, hogy Krisztus letaszította a bűnt trónjáról és oda ült a kegyelem. A bűn még megvan, de nem uralkodik többé.

            Krisztus által egy óriási fordulat állt be ennek a világnak az életében. Ádám elment, Krisztus eljött, Ádám meghalt, Krisztus feltámadott, Ádám a nyomorúság elkezdője, Krisztus az üdvösség elkezdője és bevégezője. Krisztus erősebb, mintt Ádám, ezért újjonghat Pál és ezért újjonghatunk mi is. Ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik, ez igaz a személyes életünkre nézve, de a világra nézve is. Persze a bűn hatalma imponáló: ez szolgáltat anyagot a bulvárlapoknak, a TV-programoknak. A bűn feltűnő, lehet csámcsogni rajta, érdekes. Ezzel szemben Krisztus hatalma nem látványos, nem szenzációs, nem imponáló. Ezt csak a hit szemével lehet látni, ennek csak a hit örül. Mert úgyanúgy lehetne egy magazint szerkeszteni a szép házasságokról, a jócselekedetekről, de ez a világot nem érdekli, nem köti le, ez csak a hívő embereket érdekli. De a hit mindenek ellenére hiszi, hogy Krisztus az erősebb, mint a bn. És bár a hitetlen világ számára ez láthatatlan, de mégis valóságos. A hívők élete mutatja, hogy a kegyelemnek ereje van, hogy a kegyelem munkálkodik az életünkben.

            Pál a megigazulás utáni életünk szemléltetésére egy képet használ, és azt mondja, hogy ez a kép minket ábrázol, felszólít, hogy higgyünk benne és legyünk is azzá, amit ez a kép mutat. Ennek a képnek a felirata: úgy tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Az apostol abban akar segíteni, hogy tisztába jöjjünk új helyzetünkkel, kegyelmi állapotunk valóságával. Pál most egy képet rajzol a keresztyén ember életéről. Úgy tekintsétek magatokat, azt gondoljátok magatokról. Mert mi egészen másnak tartjuk magunkat, mint amit itt Pál mond. Mit mond Pál?  Azt, hogy meghaltunk a bűnnek. Merjük ezt elhinni, akármilyen optimistának, idealisztikusnak is tűnik. Merjétek hinni, hogy én igenis ez vagyok, mert ezt a képet nem én festettem magamról, nem én találtam ki, hanem Krisztus tett ilyenné, Isten most már ilyennek lát engem.

            De miért mondja ezt el Pál? Ő egy képzeletbeli vitázóval beszélget, aki szüntelen keresztkérdéseket tesz fel neki. Ez a képzeletbeli vitázó azt mondja: Pál, te azt állítod, hogy az ember hit által igazul meg, cselekedetek nélkül. Azt mondod, hogy meg vagy váltva és békességed van Istennel. De pedagógiailag ez egy veszélyes üzenet. Mert az ember általában csak azt szokta megbecsülni, amiért keményen megdolgozott, amiért megszenvedett. Amit csak úgy ajándékba megkapott, azt nem igazán becsüli meg. De a megigazulásnál Isten fittyet hány minden pedagógiára és tiszta ingyen adja nekünk a kegyelmet. El tudjuk-e mi fogadni ezt a lélegzetelállító ajándékot? Nem leszünk-e olyanok, mint az elkényeztetett gyermek, aki minél többet kap, annál szemtelenebbé és hálátlanabbá válik? Ha Pál azt mondja, hogy ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább kiárad, akkor valóban azt a következtetést lehetne levonni, hogy akkor maradjunk meg nyugodtan a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen. Vétkezzünk minél többet, hogy így adjunk alkalmat Istennek a kegyelem, a bocsánat gyakorlására.

            Pál ennek a képzeletbeli vitázónak azt mondja: szó se lehet róla. A megkegyelmezett ember nem ezt teszi. De akkor mit tesz és milyen ő? Nyilván, mi annak örülnénk legjobban, ha Pál azt mondhatná: a kegyelmet nyert ember többé már nem vétkezik. Többé már nem vétkezni, ez minden hívő ember hőn óhajtott  vágya. De sajnos ilyen nincs. Sem az nem igaz, hogy a kegyelmet nyert ember folyamatosan vétkezik, sem az nem, hogy egyáltalán nem vétkezik. Akkor mi az igaz? Van egy harmadik lehetőség. Pál itt ezt rajzolja meg. Ez egy különös kép, mert ezen két személy látható. Az egyik személy én vagyok, a másik pedig Krisztus. Pál azt mondja: a kegyelmet nyert ember már soha nincs egyedül. Mindig vele van Krisztus. A kegyelmet nyert ember elveszítette önállóságát, teljes függőségbe került Krisztussal. A kegyelmet nyert ember Krisztusban levő ember. A Krisztusban levő ember meghalt a bűnnek. A Krisztusban levő emberrel  az történik, mint amikor egy fortyogó szurokba bedobunk egy darab szalonnát. A forró szurok azonnal megolvasztja és elpárologtatja a szalonnát. Az édesapám gyülekeztéből egy ífjú egy ilyen aszfaltkészítő állomáson dolgozott, valószínű ittas lehetett, éjjel már forralta az aszfaltot, hogy reggelre legyen kész, de belesett s reggelre csak egy pici zsírfolt volt az aszfaltban, nem tudták eltemetni sem. A megigazult ember élete nem marad a régi. Ott a kegyelem elkezdi olvasztani és megemészteni a bűnt, mint a szurok a zsírt.

            Nos, a keresztyén ember ebbe a helyzetbe kerül bele, már a keresztéggel. A keresztséggel megkezdődik a harc a megtisztulásért, a bűn megöldökléséért. Tudjuk azt, hogy az első keresztyének a keresztelést bemerítésként végezték és ez azt jelképezte, hogy a régi ember bele kell fulladjon a vízbe, ami pedig kijön a vízből, az már valami egészen új. Ezt nevezi Pál így: Krisztussal együtt meghalni, eltemettetni, feltámadni. Tehát ott a golgotai kereszten az én ó-emberem meghalt Krisztussal, eltemettetettt Arimáthiai József sírjába és húsvét hajnalán feltámadott.

            Miután ezt a képet Pál megrajzolja, még két parancsot is ad.

            1.Ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben. Ahogy a halál már nem tudott uralkodni Krisztuson, úgy nem tud a bűn uralkodni a hívő emberen, még akkor sem, ha ott marad az életében.

            2. Ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek. Ahol fegyverről van szó, ott harc is van. Egy ádáz harc kezdődik a régi bűnös, és az új, kegyelmet nyert ember között. És ez a harc már nem kilátástalan. Mert ott van velünk Krisztus, Ő harcol velünk, Ő ad győzelmet.

            De ez a harc nem könnyű. Egy olyan képpel próbálom szemléltetni, amit jól ismerek, a börtön világából. Egy időben szerda délben jártam be a börtönbe és épp az volt a szabadulási nap. Különös volt végignézni a szabaduló rabok arcán Sokakon ott volt a nagy öröm, de mások arcán inkább félelem, aggodalom látszott: hogyan tovább? Mi lesz velem, amikor kilépek a börtön ajtaján : A szabadult rabnak a szívében ott van a félelem, jaj nehogy visszaessek. A múlt most már el van rendezve, azért megbűnhödtem, a múlttal már nincs úgymond baj, de mi lesz a jövővel? Nem fogom-e újra áthágni a törvényeket s akkor újra letartóztatnak, újra börtönbe kerülök s kezdődik minden előlről? Ha így lesz, akkor talán jobb lenne a börtönben maradni. De ezt jól ismerik a szenvedélyből szabadultak is, ők is sokat tudnak mesélni a visszaesés nyomorúságáról.

            De pont így van ez a megigazult ember életében is, a megtért ember életében is. Nem fogok-e visszaesni a bűnbe? Nos, Pál válaszol erre a kérdésre. A Pál válasza lélegzetelállítóan merész. Azt mondja: ti már nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok. A ti életeteket már nem a törvény irányítja, hanem a kegyelem.

            Képzeletbeli vitázó erre azt mondja: Pál, te nem méssz ezzel megint túl messzire? Nem lesz ebből egy nagy káosz, egy nagy bizonytalanság? Hogy merészeled a kegyelmet a törvény helyébe tenni? Képes lesz-e a kegyelem annyit elvégezni, amennyit a törvény elvégzett? Meg tud-e védeni a kegyelem a bűntől? Mert a törvény legalább egy elriasztó kerítés volt, ami mégis csak valamelyes védelmet nyújtott. Nem lesz ezzel is úgy, hogy a régit lecseréljük egy újjal és a végén kiderül, hogy a régi jobb volt, mint az új? Vajon a kegyelem elégséges a bűn elleni harcra?

            Pál megpróbálja nagyon emberi módon megmagyarázni ezt a kérdést. Emberi módon szólok a ti testetek erőtlensége miatt. Pál azt mondja, hogy a kegyelem, ami minket megígazított az paradox módon szintén parancsoló úr lesz az életünkben.Tulajdonképpen egy uralomváltás, egy főnökváltás történik az életünkben Pál a kegyelmet úgy tapasztalta meg, ami lekötelezi az embert. Mi erről keveset beszélünk. Bonhoeffer mártír lelkész írt egy tanulmányt az olcsó és a drága kegyelemről, és ebben drámai módon írja le, hogy mi a drága kegyelmből olcsó kegyelmet csináltunk. Pál nem győzi hangsúlyozni, hogy a megigazulás, a megtérés egy uralomváltás az életünkben Ti már nem a bűn uralma alatt vagytok, hanem a kegyelem uralma alatt. Ez nem egy érzelmi dolog, hanem egy akarati kérdés, döntés. Eddig ti tagjaitokat a bűnnek szántátok oda, de mostantól fogva Istennek akartok szolgálni. A ti életetekben egy új korszak kezdődött, a megszentelődés korszaka. A szent szóval nekünk megint bajunk van, mert vagy azt mondjuk, hogy szentek a katólikusoknál vannak, mi nem vagyunk szentek, vagy pedig a szenteskedésre, a képmutatásra gondolunk és mi azok sem akarunk lenni. A megszentelődés nem más, mint szoros közösségben élni Krisztussal. Ennnek Krisztus áll a középpntjában, tőle indul ki. Mi belekerülünk Krisztus hatókörébe.

            Hallottam egy szép történetet, ami az ötvenes években történt Svájcban. Egy falu lakossága elhatározta, hogy a helység bejáratához egy keresztet állíttat, egy feszületet. Azt is eldöntötték, hogy ezzel a munkával a falu egyetlen asztalosmesterét bízzák meg, aki távolról sem a szentségéről volt híres, hanem italozásáról, cifra káromkodásairól, s arról,  hogy ahol csak lehetett becsapta a klienseit. A feszület gyorsan elkészült, de a püspök, aki a feszületett fel kellett volna szentelje beteg lett s így a feszület hetekig ott maradt a mester műhelyében, annak egyik sarkában. És ekkor egy különös dolog történt. Az asztalos elkezdett megváltozni. Már nem járt a kocsmába, nem káromkodott és nem csapta be a klienseit. S az egész műhelyben megváltozott a légkör. A felesége is nagyon csodálkozott és mindenki észrevette a változást a mester életében, amit a feszületen függő Krisztus véghezvitt. De ha egy halott feszület ilyen változást tudott hozni ennek az embernek az életében, mit tud elvégezni az élő Krisztus?

            Ezt jelenti a hatalomváltás. A rómaiak nagyon jól ismerték ezt, hiszen a császárok elég gyakran váltották egymást. Mivel a császárnak a szenátusban s más helyeken szobra is volt, a derék rómiak azt tették, hogy a fejet lefűrészelték és a megmaradt törzsre egy új fejet helyeztek, az új császár fejéről készültet, ezt persze olyan tökéletesen elvégezték, hogy csak az alapos szemlélő láthatta azt. A törzs maradt, a fej kicserélődött.

            Annál a hatalomváltásnál azonban, ami a keresztyén ember életében történik, szintén maradnak a tagok, de a szív cserélődik ki. Egy új irányító központot kap a test s ez maga Krisztus.

            De mi történik az ó-emberünkkel, ő olyan könnyen feladja, mi történik a Sátánnal, aki eddig uralta az életünket, olyan könnyen lemond rólunk? Nem, hanem egy ádáz harc bontakozik ki az ó és az új-ember között, Krisztus és a Sátán között az életünkben. A menny és a pokol erői csapnak össze bennünk. Erről a harcról szól a Római levél 7-ik fejezete. Ennek a végén elhangzik egy kétségbeesett kiáltás: Óh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg a halálnak eme testéből, s majd elhangzik egy diadalmas újjongás: hála legyen Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ez a kettő ott van és mindvégig ott lesz a hívő ember életében.A keresztyén életet csak az érti, aki mind a kettőt megjárta. Pál apostol megjárta a pokoltól mennyig vezető utat, gyertek járjuk be mi is ezt vele. Érdemes vele együtt sóhajtozni, szenvedni, együtt újjongani. Ebben a fejezetben is arról van szó, hogy mi van a megigazulás után? A kérdés, hogy kiállja-e a hit a kísértések szakítópróbáját? S persze most egészen személyesen kell feltenni a kérdést: mi lesz az én hitemmel, s a te hiteddel a próbák között? Pál kiállotta a próbát, ezért van benne ez a fejezet a Bibliában, hogy segítsen nekünk is a harcban. Pál ezt azért írta le, hogy mi is kiállhassuk a próbát. Azért írta le, hogy mi is eljussunk az „óh, én nyomorúlt ember” kiáltásától a „hála legyen az Istennek” újjongásáig.

            Ennek a fejezetnek is az a kérdése, hogy elégséges lesz-e a kegyelem a hitben való megállásra? Jobb lesz-e a kegyelem alatti élet, mint pl. a törvény alatti élet? Pál erre egy házasságjogból vett képpel válaszol. Azt mondja: az egyik fél halála megszünteti a házasságot, véget vet annak. Ha az egyik házastárs meghal, a másik szabaddá válik arra, hogy egy új házasságot kössön. Ami edig súlyos bűnnek számított volna, az most már nem számít bűnnek. Nos, Pál azt mondja, hogy valami ilyesmi történt a mi életünkben is. Krisztus meghalt és feltámadott, így mi szabadok lettünk a törvénytől, és  Krisztussal köthetünk „házasságot”, szabaddá lettünk a kegyelem uralma számára. Mi örülhetünk ennek a második „házasságnak” s bízhatunk új társunkban.

            De ezután megint jön a képzeletbeli vitázó kérdése, aki azt kérdezi: eszerint a törvény valami rossz dolog volt? Hát nem Isten adta a törvényt? Ebben igazad van, mondja Pál, valóban Isten adta a törvényt, és minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről száll alá. A törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó. A törvénnyel nincs semmi baj. A baj velünk van, mert bennünk van a bűn, s mi nem vagyunk szentek, igazak és jók, hanem bűnösök, gonoszok, ravaszok. A baj csak abban van, hogy a törvény nem tudja legyőzni a bennünk levő bűnt, hanem az attól még rosszabb lesz. Úgy lehet ezt elképzelni, mint egy vadállatot, ami télen alszik, de mihelyst a tavasz eljön, felébred és vérengzésbe kezd. A törvénnyel csak az a baj, hogy nem tud megváltani, nem tud megszabadítani minket. Ezért volt szükség a Megváltóra. És a tudás, s a műveltség, az értelem, a kúltúra se tudja megváltani az embert. Ha volt értelmes, művelt, tudós és kúltúrált nép, akkor az a német nép volt, és mire volt képes a második világháborúban? A törvény és minden más is csak egy dologra képes: hogy oda űzzön minket, ahol felkiáltunk: óh, én nyomorúlt ember!

            Minket csak az tudott megváltani, hogy Krisztus testben eljött értünk. Krisztus nélkül mi csak annyira visszük, amiről Pál így mondja: nem azt cselekszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök. Miért? Azért, mert bennem lakozik a bűn. S a bűn először csak bekérezkedik, de utána már ő parancsol. Pál azt mondja: tudom is és akarom is a jót és mégis a bűnt cselekszem. Pálról sokan leszedik a keresztvizet, hogy ő azt tanítja, hogy az emberben nincsen semmi jó. Mert hát az emberben mégis csak van egy csomó jóindulat s ez nekünk legyen elég, mi ennél többre úgy sem visszük. De a kegyelem többet akar, azt akarja, hogy eljussunk az újjongásig: de hála legyen az Istennek. Pál azt mondja el, hogy a kegyelmet nyert ember életében két törvény van. Az egyik törvény a lelkében, a belső emberében van, ezen embere szerint ő gyönyörködik a jóban, gyönyörködik Isten törvényében. De az ő testében van egy másik törvény, amelyik épp fordítva, a bűnben gyönyörködik és ez a bűn törvénye. Ez a kettő ott van, ott marad és ez a kettő állandóan ütközik egymással. Valahogy úgy, ahogy mi gyerekkorunkban egy kegyetlen játékot űztünk a cserebogarakkal. Két cserebogár lábát összeszúrtuk egy biztosítótűvel és feldobtuk őket és élveztük azt, hogy a kettő ellentétes irányba akart repülni. Ez egy kegyetlen gyerekjáték volt, de a kegyelmet nyert embernek ez  kegyetlen valóság az életében. Gyönyörködés lélek szerint és a bűn a testben ez a kettő össze van kötve és állandó harcban van egymással. A pokol és a menny is ott van bennünk. Mind a két kiáltás ott van és ezek a kiáltások végigkísérik életünket.

            Dehát ez rettenetes mondhatná valaki, ez maga a pokol!  De a megigazult ember tudja, hogy ez maga a menny és az üdvösség. Jól van ez így, hogy mind a kettőt érezzük, Pál is érezte mindkettőt élete végéig.

            Mi lelkipáasztorok tudjuk azt, hogy a teológiában nagy vita van afölött, hogy ezt Pál melyik állapotáról írja: a damaszkuszi út előtti vagy utáni állapotáról, a megtérése előtti vagy utáni helyzetéről? A válasz egyértelmű: a damaszkuszi út utáni, a megtérése utáni helyzetéről ír itt Pál, a megigazulás utáni helyzetéről.

            Az előadás címe ez volt: megigazultunk, de hogyan tovább?  A válasz csak egy lehet: harcolva. A harc marad, a kiáltás marad, a bennem levő pokol és menny is. A harcot az dönti el, hogy kire nézek és kire hallgatok. Ha magamra nézek, ha magamra hallgatok, akkor ez marad: óh, én nyomorúlt ember! De ha Krisztusra nézek, akkor mondhatom újjongva: hála legyen az Istennek.

            Ez a harc, a megszentelődésért való harc, addig tart, amíg meg nem dicsőülünk, amíg be nem lépünk az Isten országába. Ott már elcsitul a kétségbeesett kiáltás: óh, én nyomorúlt ember, s marad az újjongás: hála legyen az Istennek, aki diadalt adott nekünk.

Tanulságos igék Esdrásról 8

Text. „Ezért tegyetek vallást az Úr előtt, a ti atyáitok Istene előtt, és cselekedjetek az ő akarata szerint.” (Esd.10,11

            Nem szavakat akarunk hallani, hanem tetteket szeretnénk látni. Ez itt ebben a fejezetben is hangsúlyos. Esdrás Isten elé vitte népének a bűnét. És ez nem maradt következmények nélkül. Az emberek köréje gyűltek, elkezdett fájni nekik, hogy Isten parancsát megszegték.  Egyszer csak hangos sírásban törtek ki. Láthatjuk itt is, hogy Isten hogy fel tud használni egyetlen embert, hogy egy egész nép életében változást hozzon.

            De az emberek nem maradnak meg a bűnbánatnál, mert ahol bűnbánat van, ott kell következzen a bűn megtagadása és elhagyása is. Mert az egy szomorú tapasztalat, hogy sokszor csak sóhajtozunk sok minden miatt, ami a világban, a mi életünkben történik, de minden marad a régiben, semmi nem változik. De van itt egy férfi, aki feláll és azt mondja: vétkeztünk, de mégis van reménysége az Izraelnek. A helyzet komoly, de nem reménytelen. Az hangzik itt el, mint ami egy orvosi kivizsgálás után szokott: a betegség komoly, de lehet segíteni, van esélye a gyógyulásnak. 

Hát nem ezt hirdette az angyal Betlehem mezején? Hogy van öröme az egész népnek, az egész világnak, mert eljött az, aki a reménytelen helyzetben tud segíteni, a halálos betegségben tud gyógyítani. Jézus születése egyfelől azt jelenti, hogy a bűn egy nagyon komoly dolog, a bűn utálatosság az Isten szemében. Ha az Isten bűneink szerint cselekedett volna akkor végünk lenne. Ez az ige is csodálatosan hirdeti nekünk Krisztust, az egyedüli Szabadítót. Más lehetőség nincs, de ez az egyetlen út nyitva áll mindenki előtt a bűnből való szabadulásra. De Jézus születése azt is hirdeti, hogy aki ebben nem hisz, azon nem lehet segíteni.

            Ez a Sekánja, mert úgy hívták őt, nem beszél könnyelműen, hisz az ő édesapja is érintett ebben a dologban, hisz ő is pogány feleséget vett magának. És az apa a fia szavára el kell bocsássa feleségét. Az a csodálatos, hogy mindenki elfogadja a javaslatát, Esdrás, a léviták, a papok és az egész nép esküt tesznek, hogy Isten akarata szerint fognak cselekedni. Ez aztán igazi reformáció. A nép vezetői és az egész nép ott áll bűnében és szégyenében. Mindenki esküt tesz, hogy a bűnnel leszámol és Jeruzsálembe megy ezt a dolgot rendezni, az idegen feleségeket elbocsátani. Pedig épp december van, téli hónap, nem könnyű megindulni. Lehetett volna kifogást találni, hogy nem indulnak el. Mi hányszor nem megyünk el a templomba? Mert esik az eső, fúj a szél, mert épp vendég érkezett, s sorolhatnánk tovább. De ha valaki szomjas az igére, ha Isten belép valakinek az életébe, az már nem keresi a kibúvót. Akkor ott akarunk lenni az Isten népe között.

            Esdrás bűnvallásra és a bűn elhagyására szólítja fel a népet. Mindig is ez a gyógyulás útja az ember életében: megvallani és elhagyni a bűnt, engedelmeskedni Istennek. Milyen jó, hogy Istennek elmondhatjuk bűneinket. A tékozló fiú nagyon jól tudta, hogy ő elmondhatja az atyjának: atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. Tudta, hogy atyja meg fogja hallgatni őt.

            Ezt a történetet hallva, feltehetjük a kérdést: hát nem volt kegyetlenség ez? Elküldeni a feleségeket és gyermekeket? Hát nem maga Isten parancsolta meg, hogy a házasságot ne törjük meg, hogy Ő gyűlöli a válást? Világosan kell látnunk, hogy itt egy rendkívüli esettel van dolgunk. Nyilván ez nem egy olyan eset, ami minden időre és minden helyzetre érvényes. Az Újszövetségben Pál erre nézve már másképp rendelkezik: ha valakinek hitetlen férje vagy felesége van és az nem akar elválni tőle, akkor maradjanak együtt.

            Ennek a történetnek általános üzenete az, hogy a bűnnel radikálisan, határozottan kell szakítani. A bűnnel nem lehet játszani, azt nem szabad megtűrni az életünkben. Ezek után már csak egy kérdés van: hogyan lehet megszabadulni a bűntől? Mi erről már sokkal többet tudunk, mint Esdrás.Mi épp most Karácsonykor ünnepeljük annak születését, aki eljött ebbe a világba, aki bűnt nem ismert, de bűnné lett értünk, hogy mi az Isten igaszága legyünk benne és általa. Aki őt befogadja, az már nem élhet békességben a bűnnel, annak az élete már egy állandó harc lesz a bűn minden formája ellen. Akinek Jézus Krisztus az Ura, annak az életében már nem  bűn uralkodik, még akkor sem, ha az ottmarad mint kísértő valóság az életünkben. Jézus nagyon komoly odaszánást kér tőlünk, el egészen odáig, hogy szüleinket, testvéreinket se szerethetjük jobban nála, el egészen odáig, hogy ha a szemünk megbotránkoztat és bűnbe visz, vájjuk ki s ha a kezünk vinne bűnre akkor vágjuk le azt.

            De ha ezt meg tudjuk tenni, akkor csodálatos öröm és békesség költözik a szívünkbe. Nincs a világnak, a bűnnek az a gyönyörűsége, ami ezzel felérne, ami ezt túlszárnyalná.Tapasztaljuk meg ezt mi is.

Javasolt cím:Szabadulás bűnből                                          Lőrincz István