Tanulságos igék a hitről 4

Textus:” Ki féli közületek az Urat? Ki hallgat szolgája szavára?  Aki  sötétségben jár és nincs fényessége, mind bízzon az Úr nevében,é támaszkodjon Istenére.” (És.50,10)

            A hit nem olyan, mint egy séta a rózsáskertben, vagy mint egy kellemes csónakázás a tükörsima vizen. Sokkal inkább olyan, mint egy nehéz útazás viharos időben s egy hajózás a hullámzó tengeren. Ahogy Luther mondta: a hit egy nyugtalan dolog. A hit egy összetett valóság, köze van Istenhez, hozzánk és körülményeinkhez is. A hitnek van próbája, kísértése, fegyelmezése.  A hitünket is egy ellenséges világban éljük meg, s így állandó támadás alatt van.  A hitet annyi minden támadja, mégpedig kitartóan és hevesen, hogy már-már csodának kell lássuk, hogy még egyáltalán van hit bennünk ebben a világban.

            A hit harcát ez az ige nagyon drámai módon mondja el.Egy olyan emberről van szó, akinek sok nehézsége van.Sötétségben jár és nincs világossága. Hogy mit jelentsen ez a sötétség, azt nem lehet pontosan tudni. De az biztos, hogy ez az ember úgy érzi, hogy nincs vele Isten, nem tudja megtapasztalni jóságát, szeretetét. Olyan dolgok, erők veszik körül, mik félelemmel töltik el. Mi tudjuk, hogy ez a Sátán munkája. Ő a sötétség fejedelme és maga is sötétséget áraszt. Ez az ige minden valószínűség szerint a babiloni fogságban hangzik el, messze Jeruzsálemtől, az Isten lakozási helyétől. Ott csak a bálványokat látja, pedig ő Isten jelenléte, szava után vágyik.

             Ki lehet az Úr szolgája, akiről itt szó van? Ez lehet a próféta, de bárki más is, aki Isten üzenetét továbbítja az emberek felé. De tudjuk, hogy az Ésaiás könyvében az Úr szolgája előremutatás Jézus Krisztusra. Ha ezt az igét így értelmezzük, akkor ez azt jelenti, hogy mindenki, aki sötétségben van van, az Úrhoz kell kiáltson. Mert a hívő ember soha nem állhat meg, nem ragadhat le a saját sötétségének a látásánál. Hit nélkül nyilván nincs az embernek más lehetősége, mint arra nézni, ami benne, körülötte van. És az sokszor nagyon félelmetes. Félelmek vesznek körül és úgy érezzük, hogy a kilátástalanságba süllyedünk. Minden emberi próbálkozás, hogy ebből kijussunk, csődöt mond. A sötétség már-már elnyel, magába szív. Hiába próbálunk felejteni, vagy pótcselekvésekbe menekülni, semmi sem segít.

            Az ige sem ajánl olcsó megoldásokat. Ez az ige egy egészen más tanácsot ad, ami meglepetés a mi számunkra. Nem azt mondja, hogy szedd össze minden erődet és próbálj valahogy kievickélni a bajból, hanem azt tanácsolja, hogy bízzunk az Úr nevében és támaszkodjunk az Úrra. Azt nem mondja el az ige, hogy erre honnan vegyük az erőt, mert az magától érthetődő, hogy az erőt Isten garantálja. A sötétség és a fény hiánya nem akadályozhat meg minket abban, hogy bízzunk abban, aki ezt el tudja oszlatni, aki nekünk szabadítást tud adni. A hívő ember nem engedi el magát a sötétségben, nem engedi, hogy a kétségbeesés, a tehetetlenség megbénítsa. A sötétségből kiált az Úrhoz, a sötétségben keresi az Urat, aki segíteni tud rajta, aki erőt tud adni neki. Mert udja, hogy nem a sötétségé és a kétségbeesésé az utolsó szó.

            Mi azért még többet tudunk, mint ez a sötétségben levő ember. Miért? Azért, mert az Úr kijelentette ezt nekünk. És ez a kijelentés egy név. A Jézus Krisztus neve. Ő mondta magáról, hogy ő a világosság és aki őt követi, az nem járhat a sötétségben.

Ő is végig járta a sötétség útját el egészen a poklok sötétségéig. Ezért tud segíteni azokon, akik szintén sötétségben járnak.

            A hit azért csodálatos, mert mozgásba hozza, aktivizálja az embert. Így a sötétségben levő kimozdul ebből az állapotából és elkezd bízni és az Úrra támaszkodni. A hitnek épp az a nagy ajándéka, Istenre és az ő igéjére néz. Teszi azt akkor is, amikor minden reménytelennek látszik. A hit kitör a leglehetetlenebb helyzetből is. A hit nem tud a sötétségben maradni, ereje van, letöri a bilincseket. A hit elindul a sötétségből a világosság felé.

            Ezt mi gyakran a hit „mégis”-ének szoktuk nevezni. Ezzel azt fejezzük ki, hogy a hit bármilyen nehéz helyzetben is legyen, mégis tud reménykedni, mégis el tud indulni Isten felé. A hit azért nagyszerű dolog, mert felül emel érzéseinken, de még a tapasztalatainkon is. Mert az érzések és tapasztalatok nagyon veszedelmesek is lehetnek és elsodorhatnak Istentől. Ezért soha nem ezekre, hanem a hit hangjára kell hallgatni. Az érzések és a tapasztalatok sohasem lehetnek az első helyen, hanem csak követhetik a hitet. Gyakran látjuk azt, hogy az érzelmi felbuzdulás még nem hit. Az érzések nem tartópillérei életünk hídjának, legfeljebb szép díszitések azon. Nyilván, hogy a díszités is kell a maga helyén, hisz e nélkül minden olyan egyhangú, száraz lenne, de mégis a pillér a fontos, ezt sohasem szabad elfelejtenünk.

            Tudatában kell lennünk annak, hogy a hit mélységei és magasságai, sötét és világos pontjai életünk végéig megmaradnak.Mi küzdő emberek leszünk, de ez a küzdelem nem egy reménytelen küzdelem, mert Krisztus által mi felettébb diadalmaskodunk. A Szentírás fel is szólít minket a hit harcára, hogy harcoljunk minden ellen, ami Isten és ige-ellenes. Ez egy nagyon pozitív dolog, hisz Isten dicsőségéért és az ige tekintélyéért küzdünk.

            Minden hívő ember ismeri a hit harcát. Az egyik nagyobb, a másik kisebb mértékben vesz részt abban. Minél nagyobb a hit, annál nagyobb a kísértés, a harc. Minél mélyebb és erősebb valakinek a hite, annál több harca lesz a hit útján. Nem szabad azonban azt se gondolnunk, hogy ha kevés a hit harca, akkor baj van a hitünkkel. Ezt se érzékeli mindenki egyformán, a hit harcát se küzdi mindenki egyformán, az egyik könnyen veszi az akadályokat, a másik kisebb dolgok miatt is gyötrődik.

            A hit harcában az vigasztaljon, hogy Isten engedi meg és Isten szabja meg annak a mértékét. Tudjuk azt, hogy a harcunk is Isten kezében van. Ő segít és őriz meg minket a hit harcában. Mert erre is igaz, hogy azoknak, akik azt Istent szeretik, a hit harca is javukra van. Sokszor olyan erős lehet a hit harca, hogy testünk is szenved alatta. De ez se lehet Isten akaratán kívül.

            A hit harcában Isten nekünk a lelki fegyverzetet kínálja fel segítségül. Éljünk ezekkel, használjuk őket. Mert Isten minket gyakorolni, edzeni akar a harcban. Ha nem lenne harc ellustulnánk, elpuhulnánk és könnyű zsákmányává lennénk a Sátánnak és a kísértéseknek. Sokszor megengedi, hogy a harc nagyon hevessé váljon, de nem engedi, hogy alul maradjunk, hanem végül győzelmet ad.

            Lehet, hogy mi is sötétségbe kerülünk, de ilyenkor várhatjuk az Úr segítségét. S amikor megjön, akkor megtelik a szívünk hálaadással. A hit harcán végső soron áldás van. Mert a sötétség nem marad örök, hanem egyszer virradni kezd. A hit harcában való kitartásunk Isten dicsőségét szolgálja, de ezen felül óriási segítség lehet azoknak, akik hozzánk hasonlóan harcolják ezt a harcot. A mi kitartásunk, győzelmünk példa és erőforrás lehet mások számára, hogy ők se adják fel a harcot, hogy ők is tanuljanak meg az Úrban bízni és ígéreteire támaszkodni. A harc nem tart örökké, egyszer vége szakad, mert a harcoló egyházból egyszer diadalmaskodő egyház lesz. Ezért ne féljünk ezt a harcot felvállallni és végig küzdeni. Ezekben a napokban emlékezünk meg azokról, akik a szabadságért harcoltak és életüket adták azért. Mi egy még dicsőbb célért az örök életért miért ne vállalnánk a harcot?

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: A hit harca

Tanulságos igék a hitről 3

„Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el.” (1Móz.15,6)

            Már elmondtuk, hogy a hit kiterjed az élet minden területére. De az is igaz, hogy a hitnek van egy mindennél fontosabb szerepe és ez az, hogy mi hit által rendezzük a viszonyunkat Istennel. És ez független attól, hogy milyen időben és korban élünk. Az ember legnagyobb kérdése, hogy hogyan kerülhet kapcsolatba Istennel, hogyan tudja vele rendezni dolgait? Ezt nevezi a Szentírás megigazulásnak.

            Ismerjük a Luther életéből, hogy ő így fogalmazta ezt meg: hogyan találhatok egy kegyelmes Istent? Ezt sokféleképpen meg lehet fogalmazni: hogyan járulhatok félelem nélkül Isten színe elé? Hogyan jelenhet meg a bűnös ember a szent Isten előtt? Mert mi nagyon jól tudjuk és érezzük, hogy mi bűnösök vagyunk, de ez azt jelenti, hogy így nem állahtunk meg Isten előtt. Valahogy meg kell szabaduljunk bűneink terhétől, vádolásától. Erre a nehéz kérdésre a Szentírás egy nagyon egyszerű választ ad: egyedül hit által. A Szentírás ezzel azt akarja elmondani, hogy mi nem jó cselekedetek által tudunk megigazulni. Bármit is tennénk, bármennyi jócselekedetet is hajtanánk végre, ezzel a bűn-kérdés még nem lenne lerendezve. Mi nem tudjuk magunkat megváltani. Ezt valaki más kell megtegye és ez nem más, mint Isten maga. Ezt Ő megtette és nyújtja is felénk, s a hit az a kéz, ami ezt az ajándékot átveszi, elfogadja, magához ragadja.

            A fennti ige nagyszerűen szemlélteti ezt. Nem véletlen, hogy ezt az igét majd Pál is idézni fogja a Római levélben. A történet, amiben ez az ige elhangzik mindnyájunk számára ismerős. Ábrahám ígéretet kap Istentől, hogy utódainak száma megszámlálhatatlan lesz. De ez az ígéret most még Ábrahám számára csak próba, hisz nincs gyermeke. Isten erre azt mondja Ábrahámnak, hogy éjjel tekintsen fel a csillagos égra, mert utódai olyan számosak lesznek, mint a csillagok az égen. Ekkor olvassuk azt, hogy hitt és ezt az Úr igazságnak, megigazulásnak számította be neki.

            Fontos tehát az, hogy Ábrahám hisz az Úr ígéretében. Hitte azt, hogy Isten megtartja szavát, s ráépíti erre az egész életét. És Isten ezt a hitet nagyra értékelte, s igaszságúl tulajdonította be neki.

            Vigyázzunk, mert ez a tulajdonítás, beszámítás nem az érdemének, a cselekedetének a megjutalmazása. Mert mi a bűnesetkor minden érdemünket elveszítettük és az nem szerezhető vissza. Nagyon fontos ezt világosan látni  és tudatosítani . Mert ez a történet azt is világosan mutatja, hogy a hitnek a tartalma a fontos, és ez a tartalom az Isten kegyelme. Az Úr ígérete kegyelmi ígéret. Az, hogy Ábrahámot Isten hit által igaznak fogadja el, ez merő kegyelem. Az is nyilvánvaló, hogy amikor Ábrahám hisz, akkor teljességgel elfogadja a kegyelmi szövetséget. Meglátja, hogy az ígéret beteljesedése nem az ő lehetősége, hanem csak az Istené. Ennek a történetnek a középpontjában nem Ábrahám  áll, hanem Isten. Ábrahám tudta és megértette, hogy ő Isten soha ki nem érdemelhető kegyelméből élhet. Tudta, hogy ezt a kegyelmet és benne a szövetséget nem ő akarta, kezdeményezte, vitte véghez, hanem egyedül és kizárólagosan csak Isten. Ahogy ő kész elhagyni hazáját, kimenni arra a földre, amit nem ismert, elindulni egy emberileg kiszámíthatatlan jövendő felé, mutatja azt, hogy ő teljességgel ráhagyatkozik Isten kegyelmére és vezetésére.

            Az Ábrahám utódai közt, ott volt a Messiás is. Végül Isten minden ígérete őbenne lesz igenné és ámenné. Az, hogy Ábrahám hitt Isten ígéretében, mintegy azt jelenti, hogy ő hitt Krisztusban. Mert az ígéretet soha nem lehet elválasztani a hittől. A hit Isten ígéretével kezdődik, de azzal is fejeződik be.  Mert hogyan számította be Isten Ábrahámnak a hitet? Hát Krisztusért, az ő elvégzett tökéletes áldozatáért.  Másképp Ábrahám se tudott volna megigazulni, csak Krisztus által. Ez nem egy saját, hanem egy neki tulajdonított igazság volt, amit Krisztus szerzett meg a kereszten. Ábrahám se tudott semmit se felmutatni, ő is csak üres kezét nyújthatta Isten felé. Ábrahámban sem volt semmi, amiért Isten őt meg kellett volna igazítsa. Ábrahám is csak Isten érthetetlen kegyelmének köszönheti az üdvösségét. Hogy miért épp őt választotta ki és nem mást, hogy miért épp engem és téged választott ki az Isten, erre nincs magyarázat, itt minden kérdés, minden emberi okoskodás el kell némuljon. Mi csak ámulhatunk azon, hogy minket elhívott és kiválasztott, s ezt azt jelenti, hogy mások felől is jó reménységgel lehetünk, hisz az az Isten, akik minket elhívott és kiválasztott, mindenki mást is elhívhat és kiválaszthat.

            De ha nincs érdemünk, akkor mi a hit szerepe? A hit egy olyan eszköz, a legjobb talán kéznek nevezni, amivel Isten ajándékát, az üdvösséget elfogadjuk és magunkhoz kapcsoljuk, ahogy a Káté is tanítja. A hitet Isten Szentlelke által munkálja ki bennünk, s ez a megszentelődésben lesz nyilvánvalóvá az életünkben. A megigazulás és a megszentelődsé a hit munkájának két áldott gyümölcse. A kettőt meg kell különböztetni, de nem szabad elválasztani egymástól.A kettő összefügg egymással, összefonódik. A megigazulás nem azt jelenti, hogy tökéletesekké válunk, hogy többé már nem lesz bennünk semmi bűn.  A tökéletesség hitben már a mienk, de nem a valóságban. Abban a pillanatban, amikor mi elfogadjuk Krisztust és az ő áldozatát, Isten igazzá nyílvánít minket. Megnyerjük bűneink bocsánatát. A Káté ezt úgy mondja, hogy Isten Krisztusban úgy tekint ránk, mintha semmi bűnünk nem lett volna.

            A megigazulás után következik a megszentelődés. E kifejezés alatt azt értjük, hogy Isten az ő Lelke által elkezdi megújítani, megváltoztatni a mi életünket. Vagy még egyszerűbben: erőt nyerünk a bűn elleni harcra. A bűn ott marad az életünkben, de már nem uralkodik bennünk. A megigazulás azt jelenti, hogy minket Isten Krisztusban, Krisztuson át lát, a megszentelődés pedig azt, hogy Krisztus elkezd bennünk élni, valósággá válni a mindennapokban, cselekedeteinkben, magatartásunkban.  A megigazulás egy egyszeri történés, a megszentelődés egy folyamat, a megigazulás tökéletes, a megszentelődés egyre kiteljesedő, de soha nem lesz bennünk teljes. Soha se érkezik el egy olyan pillanat, amikor kijelenthetjük: na, most én már tökéletesen szent vagyok.

            A megszentelődésnek van egy nagy veszélye is, éspedig az, hogy elhisszük magunkat, gőgösekké válhatunk. Látjuk ezt döbbenetesen az Újszövetségben a farizeusoknál és írástudóknál. Ezek az emberek komolyan vették a megszentelődést, persze ezt a törvény megtartásával próbálták elérni, de közben megvetettek másokat, akikről úgy gondolták, hogy még nem jutottak el az ő szintjükre. Mindig hasonlítgatták magukat, és mindig találtak olyanokat, akik a megszentelődés folyamatában gyengébben állottak mint ők. De van a megszentelődésnek egy másik nagy veszélye is és ez a kétségbeesés, hogy állandóan azon síránkozunk, hogy még mindig nem vagyunk elég szentek, hogy még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk. Ezek az ú.n. „köldöknéző” keresztyének. Ez is nagyon meg tudja nyomorítani életünket. A megoldás ebben az, hogy mi maradjunk Krisztust-néző keresztyének, ha az ő keresztjét látjuk, amin megváltásunkat elvégezte, akkor nem leszünk se elbizakodottak, gőgösek, de nem leszünk kétségbeesettek sem, hanem Krisztusban, hit által alázatos és örvendező emberek maradunk.

                                                                                                Lőrincz István

Javasolt cím: Hit által megigazulva és megszentelve

Tanulságos igék a hitről 2

„De én hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földjén.” (Zsolt.27,13)

            Nincs az életünknek egyetlen olyan területe, vonatkozása sem, aminek ne lenne köze a hithez. Mi hisszük, hogy életünkben mindent Isten rendez és igazgat. Ami számunkra nagy kihívás az, hogy mi ezt hívő szívvel elfogadjuk. Ha mi ez ellen lázadozunk, akkor a hitetlenségnek adunk helyet. Ezért az egyik legfontosabb dolog az életünkben, hogy hittel s bizalommal engedjük át magunkat Isten kezébe. De ez csak úgy lehetséges, ha ragaszkodunk az igéhez, Isten szavához, máskép könnyen a saját érzéseink, gondolataink csapdájába esünk. Másképp eltévedünk ennek a földi életnek sűrű őserdejében.

            A hit vonatkozik tehát mind a földi, mind pedig a földé élet utáni életünkre. A Biblia ezt határozottan tanítja. Csak épp hangsúlykülönbségek vannak, hisz az Ószövetség inkább a földire, az Újszövetség pedig inkább az örök életre teszi a hangsúlyt. Nagyon fontos ezt aláhúzni, hisz nagyon sokan arra törekszenek, hogy a mindennapi életet elszakítsák a hittől, mintha a hit és a mindennapi élet két egészen más világ volna, ami alig érintkezik egymással. Mintha a vasárnapi életünk egészen más lenne mint a hétköznapi, mintha a hitnek nem lenne beleszólása abba, ami körülöttünk naponta zajlik. Ez nem így van, Isten számára igenis fontos az, ami velünk a mindennapokban történik, a mi döntéseink, a mi harcaink.

            A hit tehát mindenben Istenre néz és akaratához igazodik. A hívő ember nem „bújócskát” játszik Istennel. Életének egyetlen területére se írja ki:”privát-terület, belépni tilos! „. Ez egyfelől nyugalmat és békét, másfelől kemény harcot jelent az ember számára. Hisz nem mindig úgy alakul az életünk, ahogy mi azt szeretnénk, ahogy azt elképzeltük, megálmodtuk. Sokszor nem értjük Istent, hogy mit és miért cselekszik az életünkben. Ez a hit próbája és ez sohasem könnyű. Miért engedi meg Isten a nagy viharokat, miért enged bizonyos mozgás - teret a gonosznak, a bűnnek?  Ebben a zsoltárban pont erről van szó. A zsoltáros beszél gonoszokról, akik ellene támadnak, egy egész sereg, akivel ő szembe kell száljon. Hogy pontosan mi is történt azt nem tudjuk, Saul vagy Absolon üldözte? Vagy egy erős ellenséggel kellett megütközni? Nem tudjuk, de az biztos, hogy Dávid egy nagyon nehéz, kritikus helyzetben van. Tele van félemmel, s ki se bírta volna ezt a helyzetet, ha hite nem lett volna. Ha Isten segítségét meg nem tapasztalhatta volna.

            Ez az egész zsoltár tele van annak megéneklésével, hogy az Úr őt csodálatosan megsegítette, szabadulást adott ebből a nehéz helyzetből. Így ebben a zsoltárban nem csak panasz és miértek vannak, hanem ott van benne az Isten magasztalása a sok megtapasztalt jóért, kegyelemért. Az Úr segítsége nem csak örömöt, hanem bátorítást, biztatást is jelent számára. A kilátástalanság, keserűség, ami mázsás súllyal nehezedett rá, most pillanatok alatt leesett róla. E terhek helyett most reménység és a jövő boldog várása van a szívében.

            Igen ez a zsoltár arról tesz bizonyságot, hogy hit nélkül elvesznénk, tévútra tévednénk, kétségbe esnénk, összeomolnánk, de hit által erőt nyerünk, szabadulást tapasztalunk meg és tudunk örömmel s reménnyel tovább menni. Úgy, mint a zsoltáros, mi is megjárjuk az élet mélységeit. Ettől nem kíméltetünk meg. Persze a mélységek nem egyformák, a próbák súlya sem mindig ugyanaz. Van, akinek több, van akinek kevesebb próbát kap, van akinek könnyebb, van akinek nehezebb a keresztje. De nem ez a fontos, hanem az, hogy ezeken hittel menjünk át, ezeket hittel hordozzuk.

            Sajnos azt látjuk, hogy egyre kevesebben járnak az emberek közül a hit útján. Hitben járni egyre nehezebb, ahogy az idők vége felé haladunk. De ez ne lepjen meg bennünket, hisz a Biblia már kétezer éve világosan beszél erről. Jézus is felteszi a kérdést egyik példázatának a végén, hogy amikor Ő Embernek Fiakaént visszajön, vajon fog-e hitet találni a földön? A Sátán is egyre aktívabb, hisz tudja, hogy az ő ideje már rövidre van szabva. Ő már látja a vesztét, amikor végső megsemmisülés lesz a vége, épp ezért igyekszik még mindent megtenni, hogy az emberek ne higgyenek, ne üdvözüljenek.

            Sok emberben az a hit akadálya, hogy miért engedte meg Isten a szörnyű történelmi eseményeket, miért volt a múlt században is két borzalmas világháború, miért volt Auschwitz, miért volt koncentrációs tábor, Gúlág, kommunizmus, annyi szenvedés? De miért nem kérdezzük azt is, hogy miért volt Golgota, miért engedte Isten, hogy Egyszülött Fia ártatlanul elszenvedje mindazt az igazságtalanságot, aminek a kereszt lett a vége? Ez mind igaz, s az is, hogy a hitet mindig árnyékként kíséri a kételkedés is. Ez pedig mindig a hitünket támadja meg. Mindig ki akarja oltani a hit tüzét, hogy már csak a füst s korom maradjon. Hogy ne bízzunk már semmiben, hogy ne maradjon semmiylen biztos talaj a lábunk alatt, hogy megkeseredjünk és megkeményedjünk. Hogy minden viszonylagos legyen, hogy semmit se merjünk már bizonyossággal állítani, hogy minden mögött ottt magasodjon egy hatalmas kérdőjel.

            Bár a kételkedés mindenkit megkísért, fontos hogy ne maradjunk meg abban, tudjunk azon felülemelkedni. Hogy ebből a helyzetből, -éppúgy ahogy azt a zsoltáros is tette- kiáltsunk az Úrhoz. Mert az a nagy vigasztalásunk, hogy Isten nem hagyja övéit a csüggedés mocsarában, hanem kiemeli őket onnan. A kételkedés ott lehet, de nem győzheti le az Isten választottait. Sőt, hitben megerősödve kerülünk ki a kételkedés, kétségbeesés mélységeiből, újra mennyei magasságokban szárnyalhatunk.

            Ezt Isten Szentlelke munkálja bennünk az ige által. De fontos helye van itt a mi emberi felelősségünknek is.  Mi nem bábuként veszünk részt ebben, hanem felelős résztvevőként, ezért magunkat is kell bátorítanunk, magunk is meg kell tegyünk mindent hitünk erősödéséért. Használjuk hálásan mindazokat az eszközöket, amiket Isten rendelkezésünkre bocsát a hit erősítésében: az ige, a közösség, az imádság, az igehirdetés, a bizonyságtétel. Mert Isten a mi értelmünket és akaratunkat is bekapcsolja az Ő munkájába. Ugyanakkor ezekt megújítja Szentleke által bennünk. Így állhat az érzés és akarat is az Isten szolgálatában, a hitben való életfolytatásban. Nagy kérdés, hogy ebben a hármasban: értelem, érzés akarat, melyik a fontosabb, mi a fontossági sorrend? Ez mindenkinél különböző lehet. A legtöbbször Isten Szentlelke az értelmünkön, mintegy kapun át jön be az életünkbe, s így éri el az érzést és akaratot is. De az is lehet, hogy előbb az érzelem él át valamit s utána jön az értelem s akarat. Mert egy szellemi fogyatékosnak is lehet csodálatos hite, pedig nála az értelem alig játszik szerepet, annál inkább az érzelem.

            A zsotáros eljut oda, ahol meglátja az Isten jóságát a segítségben, a szabadításban, abban, hogy Isten kiemelte őt a kételkedés mélységeiből. Mi azonban már többet láthatunk, láthatjuk az Isten jóságának legtündöklőbb jelét, Krisztus golgotai áldozatát, helyettes elégtételét, bűntörlő vérét, bűneink bocsánatát, az új és örök élet ajándékát. Ha ezeket látjuk akkor már ebben a földi életben boldogok lehetünk. Akkor hittel tudunk átmenni mindazon próbákon, nehézségeken, amik ránk várnak. Hit nélkül semmink se lenne, de így mérhetetlenül gazdagok vagyunk.

                                                                                    Lőrincz István.

Javasolt cím. Hit által élni

Tanulságos igék a hitről 1

„Mert aki  Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutelmazza azokat, akik Őt keresik.” (Zsid.11,6)

            Manapság nem divatos a hitről beszélgetni. Az értelem, az érzelmek és a tapasztalatok azok, amik az emberek figyelmét lekötik. A Biblia azonban másképp gondolkodik, mert abban a hit központi helyet foglal el. Ezt fedezte fel a reformáció is, aminek idén 500 éves évfordulóját ünnepeljük. Ezért fontos nekünk a hitről beszélgetni. Most következő sorozatunkban ehhez próbálunk segítséget nyújtani a kedves olvasóknak.  Adja Isten, hogy ezáltal is erősödjön és növekedjen a hit bennünk.

            A hit egy csodálatos dolog, emberi értelemmel soha nem lehet teljességgel felfogni. Felülmúlja ami gondolkodásunkat és tapasztalatainkat. A hitet nem lehet megmagyarázni az emberből, de abból a világból sem, amiben élünk. A hit egy magasabb valami. De ugyanakkor a hit meghatározza a mi leghétköznapibb életünket, mindennapjainkat, cselekedeteinket. A hit nem idegen sem az életünktől, sem a világunktól.

            A Zsidókhoz írt levél 11-ik fejezete sokat beszél a hitről. Már az első versben azt olvassuk, hogy a hit a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés. A hit bizonyosság ugyan, de nem olyan kézzelfogható, mint a látható dolgok. Megvannak a maga törvényszerűségei, nem lehet úgy lemérni, mint más dolgokat. A hit tehát egy rendkívűl értékes dolog, aminek értéke pénzben nem is mérhető. Az üdvösséghez nélkülözhetetlen, de ahhoz is, hogy igazi életet éljünk itt a földön. Istennek se lehet tetszeni hit nélkül. Isten semmit se értékel annyira az emberben, mint épp a hitet. Ezért fontos, hogy lássuk, hogy mi is a hit, mit jelent számunkra és hogy mi is hitben élő emberek legyünk.

            Ez az ige egy egyszerű igazságot mond el nekünk: nagyon fontos hinnünk azt, hogy Isten létezik. Persze azt is fontos azonnal megjegyeznünk, hogy nem elég egyszerűen csak azt hinni, hogy van egy Isten, a hit ugyanakkor Istenhez való járulást is jelent. A hit szoros kapcsolatban áll az értelemmel is, hisz nincs ismeret hit nélkül. De a hit érzelmek nélkül se létezik, hisz van benne, öröm, döntés, odaszánás, szeretet. De az akarat se zárható ki, hisz azt is komolyan megmozgatja. A legjobban a Káténk fejezi ki, hogy a hit biztos ismeret és szívbéli bizodalom egyszerre.

            A hit mindig a mi valóságos életünkhöz kapcsolódik, azt határozza meg. A hit kihat az életünk minden területére. Nem csak a belső életünkra van hatással, hanem a külső dolgainkat is alapvetően befolyásolja. A hit azt jelenti, hogy Istent mindenbe bevonjuk, ami velünk történik, hogy mi az Ő színe előtt élünk.Úgy élünk mint Énók, aki Istennel járt. A hit mozgásba hoz, kimozdít minket tehetetlenségünkből, mozdulatlanságunkból. Amikor valaki hitre jut, élete egy új irányba indul el. Az ilyen ember élete már nem a bűn szolgálatában áll, hanem Isten szolgálatában. A hitélet lényeges eseménye a megtérés, az Istenhez való odafordulás. A hit és megtérés elválaszthatatlanok egymástól. Nincs hit megtérés nélkül, sem megtérés hit nélkül.  A hit meghajlás Isten és az Ő igéje előtt. A hit és ige is elszakíthatatlanul összetartoznak. Az igében meglátjuk bűnös voltunkat és meghalljuk Isten megtérésre hívó szavát. Utána elhisszük Isten ígéretét, hogy Ő megbocsátja bűneinket és felment az ítélet alól. Végül megtanulunk egy új életben járni.

            Ha a hit ennyire fontos és értékes, akkor ez azt jelenti, hogy a hitetlenség pedig egy rettenetes dolog. Aki hitetlen, az nem tud megtérni Istenhez. A hitetlenség a Sátán munkája, aki hitetlen marad, az a Sátánt fogadja be az életébe. A hit Isten ajándéka, és mégis nekünk is kell kérni azt, törekedni arra, hogy hitünk egyre erősebb legyen. A hit egyszerre ajándék és felelősség is. Ez a két igazság egyszerre igaz és nem lehet őket kijátszani egymással. Nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Mi nem születünk hittel, de igenis ott van bennünk a hitre jutás lehetősége. Hogy ha ez megtörténik, akkor a kegyelem csodájáról beszélhetünk. Ez nem tehet bennünket büszkékké, csak hálásakká.

            Isten hatalmas arra, hogy minden ember hitetlenségét legyőzze és minden emberben hitet teremtsen. Ez számunkra azt jelenti, hogy minden ember felől jó reménységgel lehetünk. Aki most még nem hisz, Isten annak is hitet ajándékozhat még a jövőben. De felteheti valaki a kérdést: hogy juthatok én hitre, tehetek-e én egyáltalán valamit azért, hogy hitre jussak? Nos, Isten ígéje ebben is eligazít bennünket. Isten a hitet eszközök által munkálja ki, és nekünk szabad ezekkel az eszközökkel élnünk. Aki rendszeresen hallgatja az igét, annak minden esélye megvan arra, hogy előbb vagy utóbb hitre fog jutni. Persze, ha hittel és engedelmességre kész lélekkel teszi ezt. Az is igaz, hogy Istennek más eszközei is lehetnek a hitre jutásban, példáúl egy súlyos próba, vagy egy bizonyságtétel, ami megragadja az embert. De ezek inkább kivételek, a szabály az, hogy Isten igéje és Szemtlelke által munkál hitet az életünkben.

            Ezért a hit és a Biblia olvasása is együvé tartoznak. Ha valakinek csukott marad a Bibliája, az ne csodálkozzon azon, ha nem jut hitre, vagy ha hitben van, akkor hite egyre gyengülni fog. Hisz Istenea hit számára minden fontos kijelentést a Bibliában adta meg. Innen ismerjük meg Istent valójában, hogy ki is Ő, és mit kíván tőlünk. A Bibliából ismerjük meg Isten alapveztő tulajdonságait, igazságát, szentségét szuverén akaratát. Az igével való élés által azonban Isten egyre közelebb kerül hozzánk. Ő lesz a mi Istenünk, a mi szerető mennyei Atyánk. Nem fogjuk mindenben megérteni Istent, de olyankor is bízunk Benne, mert tudjuk, hogy Ő nem téved.

            A hit nem egy hideg, személytelen valami, hanem a legszemélyesebb dolog, ami létezik. Hitben helyreáll az Istennel való kapcsolatunk, ami a bűn és hitetlenség miatt megromlott. Hitben tudjuk, hogy Isten már nem haragszik ránk, sőt Ő nagyon szeret minket, jobban, mint bárki más ezen a világon. A hitéletnek is megvannak a maga mélységei és magasságai, sokszor ránk törhet a kétely, megkísért a hitetlenség, az Isten ellen való lázadás. De Isten az övéit ilyenkor sem hagyja el, hanem erős kézzel tartja és megőrzi ezekben a mélységes helyzetekben. Ilyenkor mi is kiáltsunk a bibliai apával együtt: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!.

            Jézus Krisztus a hitben is a legnagyobb példaképünk. Az Ő győzelme, a mi győzelmünk. Bár az Ő útja teljességgel egyedi és egyedülálló volt, hisz Ő a Megváltó, mégis az a mód, ahogyan a hitben végigjárta útját a kereszt kínjáig, az nekünk is követendő példa és csodálatos erőforrás. Az Ő élete azt is megbizonyítja, hogy a hitben való élet nem hiábavaló. Megéri a fáradtságot. Ahogy Jézus is szenvedéseken és kísértéseken át ment be a dicsőségbe, úgy nekünk is csak ezen az úton lehet oda bejutni. Mi Krisztus nyomdokát követve juthatunk Istenhez, mert Ő az út. De Krisztus azt ígérte, hogy Ő az övéit is el fogja vezetni oda, ahol most Ő van, az Atya dicsőségébe. Bár a hit nem érdem, de Isten ígéje azt mondja, hogy az Úr megjutalmazza a benne hívőket. Mi hitben mindent megkapunk, azt is amire itt a földi életben van szükségünk, de az örök életet is, ami teljességében ez élet után lesz a miénk. Aki hisz, az a leggazdagabb ember, aki pedig nem hisz az meggyalázza Isten tés megrabolja saját magát a legnagyobb áldástól. Ne maradjunk hát szegények, ha gazdagok is lehetünk!

                                                                                                Lőrincz István

Lehetséges cím.Hinni Istenben

A lelki fegyverzet

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetében

1. Nap Bevezető gondolatok Text.Ef.6,13

            Mi mindnyájan tudjuk, hogy milyen nagy kérdés a mi világunkban a fegyverkezés. Mindnyájan tudjuk, hogy a világ felett Damoklész kardjaként ott lebeg egy pusztító atomháború veszélye. Azzal is mindenki tisztában van, hogy a nagyhatalmak, de más országok is egyre szörnyűbb fegyvereket fejlesztenek ki.

            A Szentírás azonban beszél egy másik harcról is. Egy olyan harcról, amit nem fegyverekkel, rakétákkal vagy tankokkal kell megvívni. Ez a hitnek szép harca. Ha Isten segít ezen a nagyhéten, de talán még az ünnepen  is erről fogunk beszélni. Azt fogjuk megvizsgálni, hogy milyen fegyvereket ad Isten ebben a harcban a kezünkbe.

            Ebben az igeszakaszban azt látjuk meg először is, hogy a lelki fegyverzetnek a felvételét Isten nem csak ajánlja, hanem egyenesen parancsolja nekünk. Kétszer is elhangzik egymás után: öltözzétek fel, vegyétek fel az Istennek minden fegyverét. Tehát ezt a fegyverzetet fel kell venni. A fegyverzet úgymond készen áll, le van gyártva, de nem azért, hogy betegyük egy szekrénybe, vagy hogy múzeumi tárgyként őrizzük. Miért parancsolja Isten a lelki fegyverzet felvételét.?

            1.Először is azért, mert mi mindnyájan harcban állunk. A keresztyén ember olyan, mint egy katona. Aki ezt másképp gondolja, az nagyot téved. Ha egy keresztyén ember azt állítja magáról, hogy neki nincsenek harcai, akkor annak az embernek a keresztyénsége nagyon kérdőjeles. Ha valaki úgy beszél a keresztyén életről, mint egy harcmentes létről, akkor az nem ismeri, hogy mi a keresztyén élet. Nem csak Pál apostol, hanem az egész Szentírás arról szól, hogy a keresztyén élet egy szüntelen harcban álló élet.

            2. A második dolog, amit látnunk kell, hogy mi egy bűnös világban élünk. Ez a bűnös világ sokféleképpen csábít, kísért minket. Mindenekelőtt úgy, hogy Isten száműzni akarja a világból. A világ mindig azt mondja: én a magam útját járom, én elég erős, okos vagyok arra, hogy megoldjam a problémáimat.S minket úgy vesz körül ez a kísértés, mint a levegő, amit belélegzünk. Észre sem vessszük, hogy sokszor mennyi mérget, szennyet szívunk magunkba. Ebben épp a megtévesztő, hogy nem is vesszük észre. Úgy beleesünk, mint a gázhalálkor, hogy nem is észleljük, hogy megöl minket.

            3.A harmadik dolog, hogy nekünk van egy félelmetes ellenségünk, és ez maga az ördög. Nagyon sok ember nem hisz az ördög létezésében. Ez az ő legrafináltabb tehnikája, hogy elhitesse velünk, pogy ő nincs is, hisz hazugság atyja volt kezdettől fogva. Ez a leghatékonyabb módszere, hogy elhiteti az emberekkel, hogy ő nem is létezik, s közben nagyszerűen operál s működik ebben a világban. A Szentírás azonban úgy mutatja be az ördögöt, mint egy félelmetes, hatalommal bíró ellenséget. Nem minden hatalom az övé, mert az a Jézusé, de neki is nagy hatalma van. Az ördög ugyanakkor egy nagyon talpraesett, ügyes ellenség. Nagyon jó stratéga, mindig a kellő időben és a legalkalmasabb helyen támad az emberre. Ő egy kitartó ellenség is. Nem könnyen adja fel a harcot, ha nem sikerül neki először, akkor jön másodszor, harmadszor s századszor is. Nem könnyű őt jellemezni és még nehezebb lokalizálni. Mindenütt jelen van, egyik kedvenc helye a templom, a gyülekezet. Jól megszervezi a munkáját, nem könnyű felismerni és leleplezni.

            4. Nagyon választéskos módszerei vannak, hadd soroljunk fel csak néhányat.

            a. Az első a hazugság. Mindig azt hazudja, hogy te nem is vagy Isten gyermeke. Hogy Krisztus nem is végzi benned az ő munkáját.

            b. A második módszere a hit megbénítása. A hit lényegét akarja kihúzni a lábunk alól. Hol elvesz a Szentírásból, hol hozzátesz, hol pedig mindent megkérdőjelez.

            c. A harmadik a figyelem elterelése A figyelmünket Krisztusról a keresztyénekre akarja irányítani. Hogy ne azt lássuk, hogy milyen Krisztus, hanem hogy milyenek a keresztyének. Hány ilyen ember van a mi egyházunkban is, aki azért nem jár templomba, mert ilyenek a lelkipásztorok, a presbiterek, a templombajárók. Mindig csak emberekre néznek s megbotránkoznak, mert meg is akarnak botránkozni.

            d. Széthúzást akar szítani. Az egység helyett veszekedést, szakadásokat támaszt. S milyen „nagyszerű” munkát végzett 2000 év alatt az egyházban. Hogy szét tudta szaggatni a Krisztus testét.

            Ezek után feltevődik a kérdés, hogy miként tudunk mi harcolni? Mivel vesszük fel mi a harcot egy ilyen veszedelmes ellenséggel szemben? Hát azzal a fegyverzettel, amit Isten ajándékba ad nekünk. Mert ez a fegyverzet egy csodálatos ajándék a mi számunkra. Ez egy olyan fegyverzet, ami talál ránk. Mert úgy van az, hogy ha egy ruhadarabot veszünk valakinek, akkor az a kérdés, hogy találjon rá. Nos, a lelki fegyverzet mindenkire jól talál. Ez egy szükséges ajándék is, ezt lehet használni és annak minden darabjára szükség van.

            Kitől kapjuk mi ezt a lelki fegyverzetet? Erre a válasz egyértelmű: a mi drága Urunk és Megváltónk, az Úr Jézsu Krisztustól. Ezt a fegyverzetet ő már korábban kipróbálta, hisz ő is ezzel győzött  az ellenég felett.

            A következő kérdés, amire válaszolni kell, hogy hogyan kapjuk meg ezt a lelki fegyverzetet? Úgy, hogy mindent megteszünk érte, sokat tanulunk, hogy jó cselekedeteinkkel megpróbáljuk azt kiérdemelni?  Szó sincs róla, hisz ezt a fegyverzetet mi kegyelemből kapjuk és hit által fogadhatjuk el. A hit ebben az esetben egyszerűen azt jelenti, hogy nem magamban bízom, hanem az Úrban, nem magamra nézek, hanem Krisztusra, magamra nemet mondok, az Úrra pedig igent.

            Végül látni kell azt, hogy hiába adja nekem az Úr ezt az ajándékot, ha én nem használom. Nekem nem kerül semmibe, de azért nekem kell tennem valamit vele. Az Úr ezt nekünk ajándékképpen adja, de meghagyja, hogy azt használjuk A lelki fegyverzetet fel kell venni, fel kell öltözni, és soha sem szabad levetni magunkról. Az apostol ezzel kapcsolatban egy gonosz napról beszél. Vajon mit ért ez alatt? Sokan úgy magyarázzák, hogy ez az utolsó ítélet napja lenne. Pedig azt kell látni, hogy minden nap gonosz nap, mert a gonosz minden napon támad minket. Nincs olyan kivételes nap, amikor hátradőlhetünk, mert semmi veszély sem fenyeget minket. Persze nem minden nap egyforma intenzitással támad. Vannak könnyebb és nehezebb napok, ez épp úgy van, mint egy háborúban, egy biztos: egy nap sincs harc nélkül.

            Épp ezért, mert minden nap gonosz nap, ezért a lelki fegyverzetre is minden nap szükségünk van. Az apostol azt mondja, hogy ha mindent jól végezünk el, akkor megállunk, vagyis akkor ebben harcban állva maradunk. Ez azt jelenti, hogy a gonosz nem tud legyőzni minket. Ez a mi nagy felelősségünket mutatja, hogy mi százszázalékosan felelősek vagyunk ezért a harcért.

            Aki ennek a parancsnak, hogy vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, nem engedelmeskedik, az tulajdonképpen magtagadja a katonai szolgálatot. Ezt a törvény súlyosan bűnteti. Ebben az esetben az lesz a bűntetés, hogy nem fogunk győzedelmeskedni, de van ennél szomorúbb dolog egy keresztyén ember életében? Isten őrizzen minket ettől.

2 Nap. Az igazlelkűség öve Text. Ef.6,14a

            A tegnapi bevezető gondolatok után, most kezdjünk el foglalkozni a lelki fegyverzet alkotó elemeivel.Az első az igazlelkűség öve. Az Újszövetségben többször is van szó erről. Jézus is beszél erről a Lukács evangéliumában: legyenek a ti derekaitok felövezve és szövétneketek, lámpásotok meggyújtva. Péter is beszél erről az első levelében: felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus hoz nektek, amikor megjelenik. De ennél már sokkal hamarabb, az Ószövetségben is találkozunk ezzel. Amikor Mózes elrendeli a páskabárány elkészítését ezt mondja: derekaitok legyenek felövezve, a saruitok legyen lábatokon, és a pálcáitok a kezetekben. Amikor Ésaiás az eljövendő Messiásról beszél, ezt mondja: derekának az övedzője az igazság lesz és veséinek övedzője a hűség.

            Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy az ókori Keleten mind a férfiak, mind a nők hosszú ruhákat viseltek, amely az egész testüket betakarta. Amikor járni, vagy dolgozni akartak, akkor a ruhát egy övvel szorították a derekukra, hogy így a ruha ne akadályozza őket a járásban, a munkában. A derék felövezése annyit jelent, mint elkészülni, készen lenni valamire. Az akkori fegyverzetnek hat darabja volt, ezek közül hármat a testre kellett felvenni, hármat pedig a kézben kellett tartani.

            Az igazlelkűség övénél is az első fontos dolog, hogy azt az ember kell felvegye, ő ezért a felelős. Ez nem fog magától körültekerődni rajtunk, nekünk kell azt magunkon körülvenni. Ezt is Isten bocsátja rendelkezésünkre, de felvenni nekünk kell azt.

            Mire szolgált ez az öv?  Manapság az öv inkább csak diszítő elem a ruházaton, de akkor nem így volt. Hármas szerepe volt Az első az volt, hogy az ember jól érezze magát az öltözetben, s a készenlétet jelentette.A második szerepe az volt, hogy az öv szorítása által a ruha kissé megrövidült s így az ember nem botlott bele, nem akadályozta a menésben. A haramadik, hogy egy biztonságérzetet adott a harcosnak, most már el lehet indulni, el lehet kezdeni a harcot. Nyilván hogy ennek a lelki harcban is megvan a maga szerepe. Arra is rá kell hangolódni, nem úgy van az sem, hogy csak úgy megy magától. Nem lehet abban sem az esetlegességre bízni a dolgokat. A lelki életben is vigyázni kell azokra az akadályokra, kísértésekre, amik könnyen bukásba sodornak, s azokat el kell kerülni. A keresztyén életben is bizonyosságra van szükség. Nagyon nagy baj az, ha a keresztyén ember nem bizonyos a hitében. Ha valaki nem ismeri Istent és nem tudja, hogy miért is van a keresztyén ember ebben a világban, akkor ott nem lesz győzelem.

            Ezek után próbáljunk választ adni arra a kérdésre, hogy mi az igazság vagy más szóval az igazlelkűség öve? Sokan azt mondják, hogy ez nem más, mint az őszinteség. Ebben is sok igazság van, de mégsem a teljes ez még. Hisz az igazság nem az embernél kezdődik. Mi nem az emberből kell kiindulnunk. Mi onnan indulunk el, hogy nekünk Isten jelentette ki az ő igazságát. Az Isten igazsága az ő hűsége, megbízhatósága. Isten nem csak mondja az igazságot, hanem teszi, cselekszi is. Isten megtartja ígéretét és az ember erre hagyatkozhat, ráépítheti az életét. Az Isten igazsága három irányba mutat.

            1. Először is igaz, amit Isten önmagáról mond. Kijelentette nekünk, hogy ki ő és mit tett értünk. Amit mi ezen kívűl gondolunk Istenről, az csak képzelgés, emberi fantázia.

            2. Másodszor is igaz az, amit Isten rólunk mond. Isten igazsága az emberről az, hogy az ember bűnös, hogy mi elszakadtunk Istentől és a magunk erejéből nem tudunk üdvözülni.

3. De Isten elmondja a harmadik igazságot is, a megoldást, s ez a Megváltóról szóló üzenet Ez egy nagyon markáns, határozott igazság. Bizonyságtétel arról, hogy egyetlen névben van a megtartás, hogy Jézus egyedül az út, az igazság és az élet. Ez az igazság nem viszonylagos, hanem abszolút. Nincs időhöz kötve, hanem időfeletti.

            De az Isten igazsága mindig veszélyben forog. A világban az emberekkel egy eltorzított igazságot akarnak elfogadtatani. Ennek sokszor vallásos formája van, és ez a tévtanítás. A tévtanításnak az az áltaános jellemzője, hogy az ember kedvében akar járni, az ember szája íze szerint próbál beszélni. A tévtanítást általában a lényeget kerüli meg, a keresztről és a feltámadásról szóló tanítást. A tévtanítás kétségbe vonja az Isten igéjének tekintélyét.

            Végül próbáljuk megvizsgálni, hogy miként működik az az öv a gyakorlati életünkben? Hogyan kell az igazság, vagy igazságosság övét felvenni?  Az első nagyon fontos dolog, hogy az öv és annak hordozója szoros kapcsolatban kell legyenek egymással. Ha egy övet nem szorítunk a derekunkra, akkor az semmit sem ér. Mit jelent ez? Hát azt, hogy nem elég az igazságot csak értelmünkkel megragadni. Az igazsággal belső, szívbéli közösségben kell lennünk. Egyszer egy híres rabbit meglátogatott fiatal tanítványa. A rabbi megkérdezte tanítványát, hogy mennyire jutott a Tóra tanulmányozásában? Mire a tanítvány büszkén mondja: már háromszor átmentem az egész Tórán. Erre a rabbi: ez nagyon szép, de a kérdés az, hogy a Tóra hányszor ment át rajtad? Az igazság át kell menjen rajtunk, át kell járjon minket. Az Isten igazsága nem egy racionális, hanem egy egzisztenciális valóság. Az ember egészét érinti, az életünk minden területét.

            A második fontos dolog, hogy az igazságra időt és fáradtságot kell áldozni. Meg kell ismerni annak tartalmát, lényegét. Nagyon egyszerű, feleslegesnek tűnő kérdés, de mégsem az: ismerjük-e mi a Bibliát? Én sajnos úgy látom, hogy ami egyházunkban nagy bajok vannak a bibliaismerettel. Ez sokszor akkor derül ki, amikor szóba állnak velünk a tévtanítók. Ilyenkor derül ki, hogy nagyon hiányos a bibliaismeretünk. Mennyi időt fordítunk naponta a Biblia és más lelki könyvek tanulmányozására?

            Az is fontos harmadsorban, hogy ehhez az igazsághoz tisztelettel kell közeledni. Nem mi kritizáljuk a Bibliát, hanem a Biblia kritizál minket. Arra is vigyáznunk kell, hogy ne különböző szemüvegeken keresztül olvassuk a Szentírást. A múlt században a teológusok nagyon is beleestek ebbe a hibába és így lett szociális, forradalmi, feminista, nemzeti és sok másfajta teológia. Arra is vigyáznunk kell, hogy az egész Szentírás tanítására figyaejünk, ne ragadjunk ki csak bizonyos részeket, azt ami nekünk fekszik. Ragaszkodjunk a Biblia teljes, világos és tiszta tanításához.

            Az igazság, igazlelkűség öve tehát egy nagyon személyes, egész életünket érintő valóság kell legyen. Így lesz az Isten igazsága a mi igazságunkká. Így lesz ez az igazság az én legbensőbb valóságom, az én legdrágább kincsem. Az igazság egyre inkább testhez illő, simuló lesz, hogy az ige képével fejezzem ki magam. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyre inkább ott lesz szívemben a vágy, hogy az igazságot egyre jobban megismerjem és abból éljek.

            Az elején említettük, hogy Ésaiás úgy prófétált az eljövendő Messiásról, mint akinek derekát igazság övezi. Mi tudjuk, hogy ő maga lett az igazság. Ezért az igazságért készek kell lennünk szenvedni is. A világ sohasem fogja elfogadni, ezért üldözi úgy az igazságot, mint annak a követőit is. De mégis érdemes vállalni a szenvedést, Jézus is vállalta. Akit az igazságért üldöznek, az végső soron boldog lesz.

3 Nap. Az igazság páncélja Text. Ef.6,14b

            Azt mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a testünk egyik legfontosabb szerve a szív. Hányszor figyelmeztet a Szentírás: vigyázz a szívedre. Az orvos is szokott figyelmeztetni: vigyázz a motorra, mert ha az megáll, akkor vége az életednek.

            A szív a Szentírás tanítása szerint az életünk középpontja, ezért kell erre annyira vigyázni. A szívet védelmezni, oltalmazni kell.A nagy kérdés, hogy miként tudjuk oltalmazni, védelmezni a szívünket? Meg tudjuk-e mi ezt tenni, vagy mások tudják megtenni ezt velünk? Egyáltalán bízhatunk-e az emberekben? Az persze nagyszerű dolog, ha vannak jó barátaink, akiknek ki tudjuk önteni szívünket, de megőrizni a szívet, erre se mi magunk, se mások nem képesek. De akkor van-e valami, ami a szívünket meg tudja őrizni: Az igénk válaszol: épp az a tartozéka a lelki fegyverzetnek, amiről az ige szólt, az igazság páncélja. Ez a páncél óvja a katona, az evangélium és a harc szívét.

            Miután a katona az övet felvette, rögtön következik a páncél felvevése. Ez nagyon is logikus. A páncél a testet védi a nyaktól egész a combig. A páncél szerepe a legfontosabb szerveket megóvni a sérüléstől: a szívet, tüdőt, gyomrot, vesét, májat. Nyilván, hogy ezek közül a legfontosabb a szív. Azért is mert abból csak egy van. Veséből van kettő, a tüdőnek is van két lebenye, de szívünk csak egy van. A szív valóban a test motorja, a vérkeringés életben tartója. De a szív lelki értelemben is ugyanilyen fontos. Hisz a szívben laknak a kívánságok, a gondolatok, az akarat és az érzések. Ezért tulajdonít a Szentírás oly nagy szerepet a szívnek a megtérésben, az újjászületésben. A mi szívünk kell mindenek előtt megváltozzon. Új szívre van szükségünk.

            Pál a páncélt az igazság páncéljának nevezi, még pontosabban a megigazulás páncéljára kell gondolnunk. A megigazulás az Istentől származik. Ez egy ajándék, amit Isten tulajdonít az embernek. Szóljunk most pár szót a megigazulásról. Megigazultnak lenni azt jelenti más szavakkal, hogy meg tudok állni az Isten előtt. De a helyzet az, hogy a bűnös ember nem állhat meg az Isten színe előtt. De Isten nem mond le az emberről. Isten keresett és talált is egy megoldást, hogy egyfelől megmaradjon az ő igazsága, de az ember is Isten elé kerülhessen. Ez a megoldás Jézus Krisztusban adatott, aki elhordozta a bűn jogos és igazságos bűntetését, és igazságot, pontosabban fogalmazva megigazulást szerzett az ember számára. Isten így a Krisztus igazságát nekünk tulajdonítja, nekünk tudja be.

            Ezek után lássuk e fegyverzet néhány tulajdonságát. Ez először is, úgy mint a többi, egy ajándékba kapott fegyverzet. Nem lehet megvásárolni. Ezt az ajándékot Krisztus szerezte meg, Isten adja, az ember pedig egyszerűen elfogadja. A második tulajdonsága  ennek a fegyverzetnek, hogy nagyszerűen talál ránk. Pontosan ránk van szabva. Se nem túl kicsi, se nem túl nagy. Harmadsorban ez is egy nagyon megbízható fegyverzet, aki ezt magára ölti, nem fog csalódni benne. Végül ez egy hathatós fegyverzet, ezzel eredményesen tudunk védekezni az ellenség minden támadásával szemben.

            Feltevődik itt is a kérdés, hogy hogyan kell ezt magunkra venni, s a válasz itt sem lehet más, mint: csakis hit által. A hit ebben az esetben azt jelenti, hogy elfogadom, hogy én bűnös vagyok, a magam erejéből nem tudok megállni Isten előtt, de hiszem, hogy Jézus megtette helyettem azt, amit én soha nem tudtam volna megtenni.

            Mindezek után azt próbáljuk megvizsgálni, hogy miként működik ez a fegyverzet? Mit jelent a megigazulás páncélja a mindennapi életünkben? Először is azt kell elmondanunk, hogy életünknek lehetnek nagyon nehéz pillanatai, s a lelki életünkben is ott vannak ezek. Ránk törhetnek a kételyek, s ilyen kérdések: vajon valóban Isten gyermeke vagyok-e? Mert sokszor úgy érzem, hogy Isten elhagyott, nem hallgatja meg az imádságom, bezárult felettem az ég. Nos, a megigazulás páncélja épp ezekben a nagyon nehéz lelki helyzetünkben lehet nagy segítségünkre. Azt jelenti, hogy ilyen időkben se kell kétségbe esni.A megigazulás páncélja épp azt jelenti, hogy Isten engem soha nem hagyhat el, mindvégig velem van, akkor is, amikor én ezt talán kevésbé érzékelem. Isten hűséges marad hozzám, akkor is ha én hűtlenkedem, kételkedem, ő magát meg nem tagadhatja. Az én üdvösségem erős alapokon, megingathatatlan fundamentumon áll. Ő mindig kegyelmes lesz hozzám, ő soha nem mond le rólam, ő kitart mindvégig mellettem.

            Mit mond el nekünk ez a fegyverzet? Elmondja azt, hogy az én óemberem már megfeszítettetett, tehát nem uralkodhat már rajtam. Én már nem a Sátán uralma alatt élek, hisz Krisztus megvásárolt engem. Ezért már nem kell félnem a bűntől, az már nem kötözhet meg engem. Még mindig támad, de már nem győzedelmeskedhetik felettem. Igen ám, de mi történik akkkor, ha mégis bűnbe esem? A Sátán ilyenkor rögtön azt súgja: na, látod, hiába volt a kegyelem az életedben, hiába vagy megigazult ember, mégis elestél, vége van a hitéletednek. A megigazulás páncélja erre azt válaszolja a Sátánnak: hazudsz, ez nem igaz. Mert van bocsánat és van újrakezdés. Ez a páncél arra figyelmeztet, hogy mi mindig Krisztusra és az ő elvégzett váltságmunkájára nézzünk. Ha magunkra nézünk, süllyedni kezdünk mint Péter a hullámzó tengeren, de ha Jézus elvégzett váltságmunkájára nézünk, akkor állva maradunk.

            A megigazulásnak látható jelei lesznek az életünkben. Egyre inkább kiábrázolódik bennünk a Krisztus. A megigazulás páncélja biztonságot és védelmet jelent a bűnnek minden támadásával szemben, minden kísértés ellen. S ez a páncél velünk lesz akkor is, amikor szembe kell nézzünk a halállal, amikor minden emberi kezet el kell engdnünk, ez a páncél akkor is megőriz majd minket. Krisztus munkája a halállal szemben is erős oltalmunk lesz.

            A megigazulás utolsó mozzanata az lesz, amikor majd egyszer meg kell állanunk Isten ítélő széke előtt. Ott lesz e fegyver munkájának megkoronázása, hogy nekünk nem kell kárhozatra menni, hanem bemehetünk az Isten országába, az üdvösségbe. Öltsük fel hát, vegyük fel hát ezt az értékes fegyverzetet is, és maradjon is az rajtunk életünk végéig.

4 Nap. A békesség evangéliumának készsége Text. Ef.6,15

            Manapság nagyon divatos dolog a természetjárás. Nagyon sokan, főleg az ülő munkát végző emberek, akik keveset mozognak hét közben, egy-egy hétvégén felkerekednek, és egy egész napot a természetben töltenek, sokat mozognak, túráznak. Egy ilyen egész napos túrához két dolog kell: jó kondíció, jó erőnlét és egy jó cipő. Mert a túrázásnál, gyaloglásnál rendkívűl fontos a jó cipő. Ha valakinek nincs egy jó, kényelmes és strapabíró cipője, az ne is induljon el egy ilyen túrára.

            A lelki fegyverzetnek is egyik nagyon fontos alkatrésze a cipő, a sarú. Miért olyan fontos ez a katona számára? Három okból kifolyólag.

            A katonának azért van szüksége egy jó cipőre, hogy biztosan álljon a lábán. Mert gondoljuk meg, hogy mekkora baj az, ha egy katonának csúszik a cipője, és így elesik harc közben Ez végzetes következményekkel járna az életében Azt is tudjuk, hogy az ókorban nem voltak aknák, de egy harc előtt az ellenség a terepet, ahova a sereget várták teleszórták éles szegekkel, hogy a katonák abba belelépve elvérezzenek és harcképtelenné váljanak. Ha nem volt egy erőps talpú cipőjük, akkor könnyen bajba keveredtek. Harmadsorban a jó cipő, sarú a gyors mozgást bíztosítja a katona számára. Már Nagy Sándor idejében gyors csapatmozgásokat végeztek, és ehhez nagyon jó harci sarura volt szükség. Ha a hadsereg ilyenekkel nem rendelkezett, akkor vesztésre állt.

            Ez pontosan így van a lelki frontvonalon is. A lelki harcosnak is jól kell állania a lábán, védelemre van szüksége és mozgékony kell legyen. De akkor tegyük fel a kérdést: mi hát ez a cipő a keresztyén ember számára? Pál apostol azt mondja: a békesség evangéliuma hirdetésének a készsége, hogy készek legyünk hirdetni az evangéliumot. Már az Ószövetségben van egy szép ige az Ésaiás könyvében: mily szépek az örömmondónak a lábai, aki békességet hirdet. Ez egy nagyon szép gondolat. A gyülekezet minden tagja az evangélium tanúja, és így a gyülekezet egy misszionáló gyülekezet kell legyen. Sajos ezt mi nagyon elhanyagoltuk gyülekezeteinkben. Azt gondoltuk, hogy csak ott messze az őserdőben kell hirdetni az igét, nem pedig a szomszédunknak, munkatársunknak. A legtöbb keresztyén hallgat a hitéről, pedig beszélnie kellene róla.

            De itt még többről van szó. A szó, ami az eredeti szövegben szerepel, nem csak készséget jelent, hanem bizonyosságot, amin meg lehet állni, ami egy erős fundamentum a mi számunkra. Úgy is lehetne fordítani: az evangélium erőssége, bizonyossága. Vagyis az evangélium erősséget, tartást ad, egy olyan talaj a lábunk alatt, amin szilárdan lehet állni. Az evangéliumot hirdetni s erre készen állni, egy nagyon jó dolog, de ezt nem lehet csak úgy tenni, ha biztosak vagyunk a dolgunkban.

            Ezek után próbáljuk meg a sarú tulajdonságait alkalmazni a lelki életünkre. Fontos mindenek előtt, hogy a lelki harcban is bizonyosságunk legyen. Ebben a harcban is döntéseket kell hozni, nagyon világos és egyértelmű döntéseket. A keresztyén embernek egy csomó kérdésben naponta dönteni kell. S milyen könnyn elcsúszhatunk a döntésekben, milyen nagy a veszély, hogy rossz döntést hozzunk. Mert nekünk naponta egyértelmű igeneket vagy nemeket kell kimondani. Igent kell mondani Isten akaratára és nemet kell mondani mindarra, ami ellenkezik az ő akaratával. Ha egy keresztyén nem tud határozott igeneket és nemeket mondani, akkor előbb-utóbb nagy bajok lesznek az életében. Csak egy példát mondjak erre. Van egy keresztyén, hitben járó fiatal. Egyszer csak elkezd közeledni hozzá egy hitetlen ifjú. Ha ebben a helyzetben nem tud nemet mondani, nagyon sok esetben ő fog a hitetlenség útjára térni, s nem a hitetlen a hit utjára. Isten szava ebben világos: ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.

            Egy másik dolog a védelem kérdése. Egy jó sarú védi a lábat a szegek, éles tárgyak szúrásától. Nagyon fontos, hogy a keresztyén harcos felismerje azokat a csapdákat, amelyek naponta veszélyeztetik a keresztyén életét. Hányszor szólít fel minket az ige az éberségre, a vigyázásra. Mennyire lelkünkre köti Jézus: vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Mert nekünk egy nagyon ravasz, alattomos ellenséggel van dolgunk, aki kiváló stratéga, egy olyan ellenséggel, aki magát az Úr Jézus Krisztust is meg merte kísérteni De ő nem bukott el, biztos volt a dolgában, jól meg tudott felelni a Sátánnak. Mennyivel inkább próbálkozik nálunk!

            Végül nagyon fontos a lelki harcban is a mozgékonyság. Mikor nem vagyunk eléggé mozgékonyak? Amikor halott a hitünk, amikor nem szívből teszünk dolgokat, csak unottan, lelketlenül. Az egyik legnagyobb ellenség a keresztyén életben az ú.n. megszokás, idegen szóval a rutin. Imádkozunk, mert úgy szokás, járunk templomba, mert úgy illik, tesszük mi a dolgunk, de nem igazán lelkesen, meggyőződéssel. Nem a szokás ellen akarok beszélni, hisz vannak jó szokások, Jézusról is olvassuk, hogy szokása szerint imádkozott, de ha csak a szokás van, akkor ott nagy a baj. A mozgékonyság azt is jelenti, hogy az evangéliumot mindenkihez oda kell vinni. Nem úgy persze, hogy azt emberekhez igazítjuk, hanem úgy, hogy mindenkinek a maga szintjén, nyelvén kell azt elmondani. Másképp kell beszélni egy analfabétával és megint másképp egy egyetemi profeszorral. Másképp a gyerekkel, másképp a felnőttel. Tudjunk megszólítani mindenkit a maga sajátos helyzetében.

            Tegyük fel a kérdést: mi a békesség evangéliuma? Látszólag itt egy ellentét van, hogy egyfelől egy lelki harcról van szó, a keresztyén ember definíció szerint egy katona. De itt a békességről van szó. Akkor hogyan értsük ezt, mert vagy békesség van, vagy pedig harc. Melyik most akkor az igaz: a harc vagy a béke? A Biblia azonban sokszor fejez ki igazságokat számunkra ellentmondásosnak tűnő módon. Gondoljunk csak arra, hogy a paradicsomban Isten az evangélium békességét egy hadüzenet formájában hírdette ki: ellenségeskedést szerzek a kígyó magva és az asszony magva között. Isten háborút indít a sötétség fejedelme ellen. De ennek a háborúnak a végső célja a békesség. Karácsonykor Betlehem mezején a békesség evangéliuma hangzik fel, de ez a békesség egy harc útján jön el. Maga Jézus is azt mondja egyszer, hogy nem azért jött, hogy békességet hozzon, hanem fegyvert Ezért ne tévesszen, ne zavarjon meg minket az, hogy a harcoló katona fegyverzetéhez hozzátartozik a békesség evangéliuma is. A békességért meg kell harcolni, és csak az evangélium az, amivel a végső harcot ki lehet vívni.

            De mit jelentsen az, hogy az evangélium a békesség evangéliuma? Azt, hogy az evangélium központi gondolata a békesség. A békesség, a sálóm már az Ószövetségben egy nagyon gazdag jelentésű szó. Ilyen jelentései vannak: egész, egészséges, nincs rajta szakadás, repedezés. Istennek a célja az, hogy az embert és a világot, ezt a széttöredezett embert és világot meggyógyítsa, egésszé tegye. A békesség első szinten az Istennel való békesség. Krisztusban Isten minket megbékített önmagával. Aki Krisztusban hisz, az Isten ellenségéből Isten barátja lett. De a békesség jelenti az önmagunkkal való megbékülést is. Evangélium nélkül az ember önmagával is egy szüntelen harcban van. Lázad önmaga ellen, sokszor rendszeresen pusztítja magát, gondoljunk csak a káros szenvedélyekre. Az evangélium helyére teszi bennünk is a dolgokat, el tudjuk fogadni magunkat, körülményeinket. S a békesség harmadsorban jelenti az egymással való békességet. Nem lehet úgy Istennel békességben lenni, hogy egymással meg szüntelenűl veszekszünk. Persze ez kettőn múlik, ezért mondja Pál is: amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Mert hiába teszek én meg mindent a békesség érdekében, de a másik háborút akar. De én tegyek meg mindent, ami rajtam múlik, ne én legyek a békétlenség okozója. Én legyek békességre igyekvő ember. Ez az én felelősségem. Ha a másik nem akar békességet, azért majd ő maga fog számot adni az Isten előtt.

            Íme ez a békesség evangéliumának sarúja. Öltsük fel ezt is és harcoljunk benne.

5 Nap. A hit pajzsa  Text. Ef.6,16

            Mindnyájan tudjuk, hogy az ókori és a mai hadviselés között óriási különbség van.Ma már tömegháború, tömegmészárlás van, és nem úgy van mint régen, amikor a csatában két ember küzdött meg egymással életre-halálra. Ma hogyan tudna védekezni egy katona egy rakétávan szemben, hogy atombombáról ne is beszéljünk? 2000 évvel ezelőtt ez egészen másként volt. A régi csatákban ember-ember közötti harc volt, s ott nem a tömegre kellett figyelni, hanem arra, aki ellen a harcot fel kellett venni, aki szemben állt veled.

            Most a fegyvereknek egy második csoportjáról kezdünk beszélni. Eddig az öv, a páncél és a sarú volt terítéken, most jön a fegyverek második csoportja, ami szintén három fegyverből áll. Mi a különbség az első és a második csoport között? Az első hármat a katona már jóval a csata előtt felveszi, a második hármat csak a harc elkezdésének a pillanatában. Az első hármat inkább viselni kell, a második hármat inkább használni.

            Ezen a ponton szólnunk kell arról az izgalmas kérdésről, hogy mi a viszony Isten munkája és a mi cselekedeteink között? Mit tesz az Úr, és mit kell nekünk tenni? Vagy úgy is fogalmazhatunk: hogyan viszonyul Isten kegyelme a mi hitünkhöz? Nagyon fontos, hogy ezt a két dolgot együtt kell látni, soha nem szabad őket egymástól elválasztani. Nem lehet kegyelemről beszélni hit nélkül, sem hitről kegyelem nélkül. A hit Isten ajándéka, de az ember munkája, felelőssége is. A hit egyszerre ajándék és felelősség, munka is.

            Ezen gondolatok után beszéljünk arról a paizsról, mit itt Pál említ. Ez nem egy kis formátumu, kis kerek paizs volt, ahogy azt sokszor a filmeken látjuk, hanem egy nagy, négyszögletű paizs, 2 m magas és 1 m széles, ami mögé a katona teljesen elrejtőzködhetett. Egy nagyon könnyű fajsúlyu fából készült és bőrrel volt bevonva. A bőrt a harc elkezdése előtt jól megnedvesítették. Ez egyfajta tűzálló, tűzoltó anyagként szolgált, hogy a tüzesített nyílak kialudjanak rajta.

            De valaki kérdezhetné, hogy miért volt szükség a pizsra, amikor ott volt a páncél is? Azért mert a test hajlatait is védeni kellett, az arcot és a szemet, amit nyilván nem takarhatott páncél. A paizs úgymond a páncél kiegészítője volt. A páncél és paizs úgy viszonyul egynmáshoz, mint az elmélet és a gyakorlat. Az elmélet nagyon fontos, de a gyakorlattal ki kell egészíteni. Az elmélet az alap, de rá kell építeni a gyakorlatot. A páncél és paizs között nincs ellentét. A hit is pont ilyen. Annak is van elmélete, de nem az a fontosabb, hanem az, hogy kövesse a gyakorlat, valósuljon meg a mindennapokban, különben semmit se ér. A hit nem kirakati tárgy a templomban, hanem használati cikk a hétköznapokban, így is fogalmazhatnánk.

            A paizs egy befedező fegyver. Amint már mondtuk, befedte az egész testet. A hit paizsa is be kell fedje a hívőt. A hit az élet minden területét le kell fedje, minden időre és minden helyzetre érvényes kell legyen.A hitnek az élet minden dolgához köze van, mindenben és mindenütt kell érvényesüljön. De a paizs elsősorban egy védelmező fegyver. A hitnek van egy védelmező, oltalmazó szerepe is. Erről mindjárt még bővebben szólunk. De azt már eddig láthattuk, hogy a hit nagyon sokoldalú. A hit összekapcsol Istennel, de a mindennapokban is a hit által kell forgolódnunk. A hittel védekezni, de adott esetben támadni is kell. A paizsnak akkor kezdődött a szerepe, amikor az ellenség támadásba lendült. Az ókorban a támadás első mozzanata a nyilazás volt. Amikor a két hadsereg már elég közel került egymáshoz, akkor elkezdék kilőni a nyilakat. Ahogy azt filmeken is láthatjuk a nyílvessző végét szurokba mártották és meggyújtották és így lőtték ki az ellenségre. A tüzes nyílnak kettős szerepe volt: először is megsebezni az ellenfelet, de tüzet is akartak okozni, hogy az egész tábor lángba boruljon. A tüzes nyilak különösen veszélyesek voltak, hisz nem csak néhány nyílvesszőt lőttek ki, hanem egy nyílzáport zudítottak az ellenféélre. Az apostol erre azt mondja: ezeket a nyílakat a hívőkre a gonosz lövi ki. A gonosz nem egy absztrakt, elvont fogalom, hanem egy valóságos, élő személy. A Sátán nem egy mesebeli fogalom, hanem egy élő szellemi lény, aki munkálkodik. Ezek a tüzes nyílak nem a megrémült fantázia szüleményei, hanem nagyon is valóságos kísértések a hívő ember életében. Az Isten gyermekei mindig is érezték életükben a gonosz tüzes nyilait. Minél nagyobb a kegyelem valakinek az életében, a gonosz igyekszik annál több és mérgesebb nyilat kilőni rá. Ismerjük ezt például Luther életében. Talán egyik reformátor se tapasztalta meg annyira a gonosz támadásait, mint ő. Nagyon sok kísértése volt, ő maga is sokat beszél ezekről, éspedig úgy, mint amelyek naponkénti eseményei voltak az életének.

            A gonosz már kora reggel elkezdi kilőni a tüzes nyílakat. Már kora reggel olyan gondolatokat ad, amelyek elcsüggesztenek, elkeserítenek, kétségbe ejtenek. Már kora reggel azt akarja elérni, hogy ne a Bibliánkhoz nyúljunk először, hanem a televiziót kapcsoljuk be, vagy a híreket olvassuk el. De lövi a nyilakat napközben és még este is. Lövi a nyilakat Isten parancsolataira, minden parancsolatot megpróbál meggyengíteni, érvényteleníteni, kétségbe vonni. Most ezzel nincs időnk részletesen foglalkozni, pedig megérné részleteiben is látni, hogy miként próbálja a Tízparancsolatot „lelőni” az életünkben. Csak egyet említsek, a tizedik parancsolatot. Hányféle kívánságot, gonosz, irígykedő, ferde kívánságot próbál szívünkbe lőni.

            Ezek után még azt vizsgáljuk meg, hogy miként tudunk védekezni a hit paizsával? Világosan kell mindenek előtt azt látni, hogy ez a paizs nem más, mint a cselekvő, élő hit. A hit tartalmáról az övnél részleteseb szóltunk, most inkább a hit cselekedeteivel foglalkozzunk. A hit legfontosabb cselekedete, hogy belekapaszkodik Isten ígéreteibe. Ábrahám, a hívők atyja is ezt tette, megragadta Isten ígéretét. S így a hit védelmező erővé lett, ahogy Isten mondta neki: paizsod vagyok neked. Úgy lesz a hit paizzsá, hogy hiszek Isten erejében, hatalmában, jóságában, hűségében. A tüzes nyíl akkor oltatik meg, amikor hiszem, hogy Isten elég erős ahhoz, hogy megtartson engem. A hitnek ezt a paizsát kell magunk előtt tartani, akkor nem árthatnak a tüzes nyilak, amiket az ellenség ránk lő. Aki viszont ezt nem teszi meg, az előbb-utóbb a nyilak áldozatává válik.

            A hitnek paizsát használni azt jelenti, hogy én egy másik valóságból élek, amit ugyan nem lehet látni, de aminek erejét naponta meg lehet tapasztalni. A paizs használata se egyik napról a másikra megy, sokáig kell azzal gyakorlatozni, de mi épp ezért járunk Krisztus iskolájába, hogy ott ezt a szent „fegyverforgatást” megtanuljuk. Hogy minél jobban megismerjük az ellenséget, annak módszereit, taktikáit, stratégiáját, de még inkább, hogy megismerjük a mi drága Megváltónkat, Hadvezérünket, aki minket mindig győzelemre vezet. Járjunk hát ebbe az iskolába, gyakoroljuk a hit harcát, vegyük kézbe a hit paizsát, hogy győzelmes életet élhessünk Isten dicsőségére.

6 Nap. Az üdvösség sisakja text. Ef.6,17a

            Tudjuk azt, hogy aki motorbiciklire ül, annak kötelező az ú.n. bukósisakot viselni. Ennek a használata mindenki számára érthető és egyértelmű. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a motoros baleseteknél, sokkal kevesebb halálos baleset történt, ha a sisak a fejen volt, mintha azt nem tették fel. A statisztikák szerint 30%-al kevesebb a súlyos sérülések, és 60%-al az agysérülések száma, ha fenn volt a sisak. Ezért ajánlatos, hogy aki motorozni, sőt már biciklizni akar, az első lépésként vásároljon egy sisakot magának. Ifjúkoromban én is sokat motoroztam és amikor léptem ki a házból édesanyám mindig megkérdezte, hogy nálad van-e a sisak, s ha nem volt, ott előtte fel kellett tegyem azt.

            A keresztyénektől is meg kell kérdezni: nálatok van-e a sisak, mégpedig az üdvösség sisakja? Mi si az üdvösség? Olyan valami, amit a jövőben fogunk megkapni, mondja erre a legtöbb ember.De ha ez így lenne, akkor miért mondaná Pál még földön élő embereknek, hogy vegyék fel magukra az üdvösség sisakját? Az üdvösség már most valóság az életünkben, a jövőben csak teljessé lesz.

            A sisak tehát a fejet védelmezi. A fej egy nagyon fontos testrészünk, hisz itt van az agyunk, szánk, szemünk, fülünk, orrunk. Ha a fej valami miatt megsérül, annak rettenetes következményei lehetnek. Sokan egy súlyos fejsérülés után elveszítik emlékező tehetségüket, minden múltban történt dolgot elfelejtenek, s ez azt jelenti, hogy történik velük valami s egy perc múlva már semmit se tudnak róla. Vagy mekkora nyomorúság öreg korban az érelmeszesedés, az ú.n. Aizheimer kór. Amikor egy idős szülő már nem ismeri fel a saját gyermekeit vagy házastársát. Vagy milyen rettenetes az agyvérzés, amikor az ember egyik fele vagy épp az egész teste lebénul, s egyik pillanatról a másikra mozgásképtelenné válik az ember.

            A fejre óriási szükségünk van a mindennapi életben. De a lelki harcban is. Hisz a fejünkkel dolgozzuk ki a lelki harcban is a stratégiát, a lelki harcot is jól meg kell tervezni, jó taktikára van szükségünk. Nagyon fontos, hogy mit mondunk ki és mit nem. Az se mindegy, hogy egy szót mikor mondunk ki, mindig jól fel kell mérni a helyzetet.

            Jézus is mindig tudta, hogy kit hogyan kell megszólítani, a gazdag ifjúról nagyon jól tudta, hogy mi az érzékeny pontja. Pál apostol nagyon jól tudta, hogy hogy kell megközelíteni a zsidókat és hogyan a görögöket. Nagyon fontos, hogy legyen stratégiánk arra, hogy miként állunk meg ennek a világnak a harcaiban, kihívásaiban. Három kérdéssel kell itt mindenek előtt szembenézni.

            1. Az első kérdés így fogalmazódik meg: mi hasznod van abból, hogy hiszel? Mert sokan erre a kérdésre azt válaszolják: semmi, mert íme az istenteleneknek még jobban megy dolguk, mint a hívőknek, ők lopnak, csalnak, hazudnak és vígan élik világukat. Rövid távon a hit nem látszik kifizetődőnek. Sok hívő ezt így fogalmazza meg: én hiszek s mégis annyi bajom, keresztem, kísértésem, próbám van, miközben a hitetlennek sokkal jobban megy dolga.

            2. A második kérdés így hangzik: hinni, hinni, de mikor látok én ebből az egészből valamit? A lelkészek mind azt mondják a szószékről, hogy higgyek, de én már látni is szeretnék valamit. Mi lesz az Isten ígéreteivel? Mert ez a világ semmit se változik, a helyzet egyre rosszabb lesz. Én már szeretném látni végre, hogy Isten a gonoszokat megbűnteti, az igazakat pedig megjutalmazza.

            3. A harmadik kérdés így tevődik fel: egyáltalán igaz-e mindez? Ki garantálja azt nekem, hogy ami a Bibliában meg van írva, az mind igaz, és mindaz be is fog teljesedni?

            Nos, testvéreim épp e nehéz és gyötrő kérdések között hangzik felénk a parancs: vedd fel az üdvösség siasakját. Mert ezek a kérdések mind a mi fejünkben fogalmazódnak meg. Az ellenség, a Sátán épp a gondolatainkat akarja megzavarni, elhomályosítani, tönkre tenni. Hát épp ezért van szükség az üdvösség sisakjára, hogy a gondolatainkat védjük a kételkedéstől, a hitetlenségtől.

            A római katona sisakja kitűnő minőségű volt. Tiszta rézlemezből készült, forrasztás nélküli volt, hogy a kard ne akadjon meg rajta, hanem lecsússzon róla. A lelki harcban is egy jó sisakra van szükség, ami jól megvédi gondolatainkat, hogy a gonosz gondolatok nehogy beférkőzhessenek a szívünkbe. De mit jelent ez a mi hitünk számára? Az üdvösség sisakja tulajdonképpen a teljes váltságot jelenti, amit az Úr elvégzett értünk. Ennek megértésében segítségünkre lehet egy másik ige, az 1Thessz.5,8, ami szintén az üdvösség reménységének sisakjáról  van szó.

            Hogyan tudjuk mi magunkat megvédeni a gonosz gondolatoktól? Úgy, hogy a teljes megváltásban reménykedünk. A megváltásnak egy részét már megkaptuk, hisz a Golgotán elvégeztetett az engesztelő áldozat. Ennek eredménye a megszentelődés, amikor a Lélek munkája nyilvánvalóvá válik az életünkben. De a teljes megváltás a jövőben fog beteljesedni. A teljes megváltás még várat magára. Mit jelent számunkra ebben az összefüggésben a reménység? A reménység szónak két használata is van, az egyik a világi, a másik a bibliai. A Biblia egészen másképp beszél a reménységről, amint ahogyan a világ beszél arról. A világi szóhasználatban a reménység egyfajta bizonytalanságot fejez ki. Nem tudom biztosan, de remélem. Nem tudom, hogy holnap jó idő lesz-e, de remélem. A bibliai szóhasználatban ez egészen másképp van., ott nem bizonytalanságot, hanem teljes bizonyosságot fejez ki. Az evangélium üzenete a bizonytalankodó embernek és világnak ez: van reménység. A biztos reménység, hogy Jézus jön és vele Isten országa. Bármennyire reménytelennek is tűnjön a helyzetünk ebben a világban, mi a teljes megváltásban reménykedünk. Amikor tehát a keresztyén ember azt mondja, hogy én reménykedem az üdvösségben, ez annyit jelent, mintha azt mondaná: én biztos vagyok az üdvösségben. Az üdvösség sisakja azt jelenti, hogy Isten ígéretei be fognak teljesedni.

            Gondolhatunk ebben az összefüggsében Jézus szavára.: aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Állhatatosnak lenni azt jelenti: megmaradni a hitben, megmaradni a reménységben. Nem engedem, hogy más gondolatok befolyásoljanak, egyedül  csak az evangélium a döntő számomra. Csak a teljes váltságban való reménység tarthat meg minket a harcban. Az Ószövetségben élt hívők nem láthatták meg az ígéretek beteljesedését, nem volt könnyű nekik, mindig csak várni és semmit se látni. Mi is várjuk a Jézus visszajövetelét, úgy ahogy az ószövetségi hívők várták Jézus születését. De a reménység a távoli jövőt közelre hozza. A jövendő számunkra már most elkezdődik. Mondjak erre egy példát: mi megnyomjuk a televizió gombját és a képernyőn megjelenik Donald Trump amerikai elnök. Ő maga kb.10.000 km-re van tőlünk, de a képe csak pár méterre. Ha mi a szívünkben megnyomjuk a hit gombját, a reménység gombját, akkor a hitünk képernyőjén megjelenik a jövendő. A kép nem a valóság, de mögötte ott van távol a valóság. Pár méterre tőlünk nem az amerikai elnök van, csak a képe, de mi tudjuk, hogy Washingtonban ő beszél a Fehér Házban. Pontosan így vagyunk Isten ígéreteivel is. Ezek be fognak teljesedni, mert Isten valóságán, ígéretein nyugszanak.

            Az utolsó dolog, hogy miként kell ezt a sisakot használni? Láttuk, hogy a megváltásnak különböző fázisai vannak. Számunkra ez még nem teljes, de Jézus ott az Atya jobbján gőzerővel dolgozik ennek beteljesítésén. S ez egyszer nyilvánvalóvá lesz. Az üdvösség sisakját úgy használjuk, hogy erőt, bátorságot kapunk a harcra. Tegyük fel hát az üdvösség sisakját, ha nem, akkor nagy veszélyben vagyunk, aki nem az üdvösség reménységéből él, az hamar feladja a harcot. De mi nem ezt tesszük, s így győzni fogunk.

7 nap. A Lélek kardja Text. Ef.6,17b

            Pünkösd első napja van. Egész héten át a bűnbánati istentiszteleteken a lelki fegyverzetről volt szó, s erre a napra maradt e fegyverzet utolsó darabja, a Lélek kardja. Mivel ma épp a Lélek kitöltetésének ünnepe van, nem is lehetne jobb igénk, mint épp ez.

            A hét folyamán láttuk, hogy az ókori harcban a katonák különféle eszközöket, fegyvereket használtak. Sajnos harc akkor is volt és ma is van. Persze mi szeretnénk, ha nem lennének fegyverek, hisz tudjuk, hogy a fegyverkezés, a hadsereg rengeteg pénzt emészt fel, amit jobb célokra lehetne használni. De amíg egy bűnös világban élünk, addig lesznek fegyverek és lesz katonaság.

            De nincs ez másképp a lelki életünkben sem. Jó lenne, ha nem lennének kísértések, harcok, tusakodások, ha harc nélkül tudnánk leélni ezt a földi életet. De amíg ebben a bűnös testben élünk, addig mindig harcolnunk kell a gonosszal. Eddig öt fegyverről beszéltünk: az igazlelkűség öve, az igazság páncélja, a békesség evangéliumának készsége, a hit paizsa és az üdvösség sisakja. Most a Lélek kardjáról fogunk beszélni,  különbözik az előző öt fegyverzettől. A döntő különbség, hogy az eddig tárgyalt fegyverek mind a védelmet szolgálják.. A kard azonban, bár védekezésre is lehet használni, de igazából inkább támadó fegyver.

            Mivel a Lélek kardja az igazság beszéde, vagyis az ige, ezért itt feltétlenül beszélnünk kell az ige és Lélek kapcsolatáról. Tudjuk azt, hogy erről különböző korokban nagyon különbözőképpen vélekedtek az emberek. Voltak olyanok, akik azt mondjak, hogy a Léleknek voltak rendkívűli kijelentései, amiket nem kell az igéhez, a Szentíráshoz kötni. De az ilyen gondolatokra nagyon kell vigyázni. A Lélek soha nem mondhat mást, mint amit Isten az ő igéjében kijelentett. Az ige és Lélek között nagyon szoros kapcsolat van. Mi hisszük, hogy az egész Szentírás mögött a Lélek ihletése áll. Ezért a Biblia számunkra sokkal többet jelent, mint bármelyik más könyv. Az igaz ugyan, hogy a Biblia is egy könyv, azt is emberek írták, az is igaz, hogy a Biblia könyvei magukon viselik íróik személyiségének jegyeit, de mégis valljuk, hogy a Biblia írója maga a Szentlélek. Ő vezette, indította, okította a Biblia íróit. Ha ez nem lenne igaz, akkor az ige nem lehetne a Lélek kardja.

            Ebben a kardban, a Lélek kardjában óriási erő van. Egy lelki erő, győzedelmeskedő, nélkülözhetetlen erő. Próbáljuk ennek az erőnek különböző hatásait, megnyilvánulásait megvizsgálni.

            1: A Lélek első számú munkája, hogy megérteti velünk az igét. A Szentlélek munkája nélkül a Biblia egy érthetetlen könyv az ember számára. Hogy is lehetne Lélek nélkül érteni azt, amit a Lélek ihletett, iratott meg. A természeti ember nem érti meg azt, hogy mi a bűn, de azt sem, hogy mi a a bűnbocsánat, megváltás, kegyelem, új élet. Ezek a szavak, kifejezések neki semmit sem mondanak. Sok évvel ezelőtt a templomunkba tévedtek egyháztól teljesen elidegenedett fiatalok. Hosszú, csapzott hajjal, tele tetoválással. Megláttam őket s behívtam a lelkészi lakásba. Próbáltam velük lelki dolgokról beszélgetni, de ők erre nagyokat kacagtak. Kérték a bocsánatot persze, de mondták, hogy nekik az ilyen szavak, hogy imádkozni, megtérés, annyira idegenek, hogy ők csak kacagni tudnak ezeken, számukra ezek nevetséges dolgok. Igen, ekkor láttam meg, hogy Lélek nélkül a Biblia, a bibliai fogalmak érthetetlenek, sőt egyenesen nevetségesek az ember számára. Csak a Lélek által érthetjük meg a Biblia mély értelmét, erejét, hogy annak személyes üzenete van a mi számunkra.

            2. A Lélek azonban magyarázza is nekünk az igét. Ez már több, mint a megértés.A Lélek például megmagyarázza Isten szentségét, hogy Isten nem tud a bűnnel együtt lakozni, hogy ő rettenetesen haragszik a bűnre. Azt is megmagyarázza nekünk, hogy kik is vagyunk mi tulajdonképpen: lázadók, akik megrontottuk Isten törvényét. De a Lélek magyarázza meg nekünk, hogy ki Krisztus, hogy hogyan végezte ő el értünk a megváltást, hogy mi hogyan üdvözülhetünk. A Lélek alkalmazza az igéket életünk különböző helyzeteire. Amikor egy-egy nyomorúság, fájdalom, gyász ér, akkor megvigasztal. Amikor mi már-már úgy érezzük, hogy nincs tovább, akkor megerősít, s mondja: ne dobjátok el bizadalmatok, mert annak nagy jutalma van. Lehetnek olyan pillanatok, amikor eltávolodunk az Úrtól, ilyenkor ő visszavezet Istenhez. Lehetnek olyan idők, amikor tele vagyunk kételyekkel és feltesszük a kérdést: vajon szeret-e még engem Isten, s ha szeret, akkkor miért engedte ezt meg az életemben? Ilyenkor a Lélek elénk hozza az igét: kicsoda szakíthat el minket az Isten szeretetétől? S jön a válasz, senki és semmi. Milyen erő van ebben az egyszerű mondatban: meg van írva. Jézusnak is ez volt az erőforrása, amikor a Sátán megkísértette.  De ez nekünk is pont úgy segítség lehet az élet nehéz pillanataiban.

            De ezek után tegyük fel itt is a kérdést, hogy miként működik a Lélek kardja az életünkben? A kard először is sebez. Az első pünkösdkor ez a kard átszúrta 3000 ember szívét, ez áll ott szószerint. Ez az első hatás. Megértem, hogy az én bűneim miatt kellett Jézus szenvedjen és meghaljon. De ez a kard gyógyít is. Mert az ige bizonyságot tesz arról, hogy Isten kegyelmes a bűnbánó bűnös iránt. A Léle kardja elől a Sátán menekül. A Sátán az igével nem tudja felvenni a harcot. Jézustól is eltávolodott, amikor az igével szembeszállt vele.

            A Lélek kardja bizonyosságot is ad, megerősít a mi hitünkben. Akinek a Lélek kardja ott van a lelki fegyverzetében, abban egy mély belső erő van és ez tovább árad a körülötte levő emberek felé is. A Lélek kardja minket lelki emberekké tesz. Ezért arra szeretnélek bíztani benneteket, hogy vegyétek bátran kezetekbe a Lélek kardját, mert semmire nincs olyan nagy szükségünk, mint épp erre. Nehogy úgy legyen a Lélek kardjával, ahogy Ptőfi írja a Magyar nemes című versében a nemesek karjáról: fogason függ, rozsda marja, rozsda marja nem ragyog. Nehogy a mi Lélek-kardunk is fogason függjön és rozsda marja, nehogy por lepje be Bibliánkat. Az Isten beszéde legyen mindennapos eledelünkké. Ez nem egy lényegtelen kérdés, ez nem életünk mellékes ügye, hanem központi kérdése. Az Isten beszéde, a Lélek kardja nélkül semmink sincs, sem jelenünk, sem jövendőnk, sem üdvösségünk, se reményünk. Ne nélkülözzük ezt a drága fegyvert, ahogy az ige mondja : áron is vegyük meg az alkalmat, amikor a Lélek kardját magunkra ölthetjük. Legyünk mindig ott, ahol az ige szól.

            Ha a lelki fegyverzetet magunkra öltjük, ha ezeket a fegyvereket használjuk, akkor mi győztes harcot fogunk vívni, s a győzelem után pedig jön a korona. Adja Isten, hogy ez az igehirdetési sorozat is legyen nekünk segítségül a hit szép harcában és legyne egy áldott eszköz a győztes lelki harcban. Így legyen áldott ez a pünkösdi ünnep és utána a hétköznapjaink is.

                                                                                    Lőrincz István