Barangolások bibliai tájakon: Hebron

            Nevének jelentése: a szövetség helye, Palesztína legmagasabban épült ősrégi városa, Jeruzsálemtől mintegy 36 km-re fekszik délnyugati irányban. Egyike az ókor egyik legszebb, gyümölcsökben gazdag városának. E város közelében ütötte fel sátrát Ábrahám, s ugyancsak itt temette el Mamré tölgyesénél feleségét. De itt nyugszanak Izsák, Jákób, Rebeka és Lea is. Itt más fontos események is történtek.Izrael népe megérkezett az ígéret földjének határához, hogy elfoglalja Isten által adott örökségét. De mielőtt a földre bemennének, azt ki kell kémlelni, ezért Mózes kémeket küld ki, akiknek sok mindenre kell figyelni: mennyire termékeny a föld, milyen akadályok állanak előttük, s milyen veszélyek adódhatnak a jövőben. Az Úr nekik ígérte a földet, de azéert emberileg is mindent jól át kell gondolni. S ez ma is így van. Egyrészt szilárdan hisszük, hogy mindent Isten rendel, vezet, rendez az életünkben, Ő ad minden áldást. Másrészt azonban épp úgy tudjuk azt is, hogy Isten ebben minket is felhasznál, nekünk is oda kell tennünk az eszünket, erőnket, felelősségünket. Hebront Isten nekik adta, de ott óriások laktak, akikkel meg kell küzdeni s le kell győzni őket. Ezek az „óriások” ott vannak a mi életünkben is, s a harcot mi se spórolhatjuk meg. De ha Isten ígéreteire hagyatkozva küzdünk, akkor a harc kimenetele nem lehet kétséges.

            Hebronnál Káleb farkasszemet kellett nézzen Anák fiaival. Ő volt a tizenkét kém egyike, akiket Mózes kiküldött, hogy kikémleljék az ígéret földjét.A nagyszerű az volt, hogy ezek az óriások Kálebet nem ijesztették meg, és Istenbe vetett bizalma nem rendült meg. Ő az Isten nevében és ígéretében bízva szembe tudott szállni velük és győzni tudott felettük. Isten nekünk se ígért egy harc nélküli életet, de győzelmet igen. Ez a város arra bátorít minket is, hogy merjünk Isten ígéreteire építeni. Mert, aki azokban kitart, az nem szégyenül meg. Káleb megkapta Hebront, s az óriások városa az ő öröksége lehettt. Így van ez ma is a mi életünkben. Hit által épp azt nyerhetjük meg, amit nem is reméltünk, s az lesz örökség, ami emberileg elérhetetlennek tűnt. Többet kapunk, mint amit reméltünk vagy gondoltunk volna.

            Az, ami Dáviddal történt mindnyájunk életében felismerhető. Hisz amikor tanácstalanságban vagyunk kérjük az Úr vezetését. Így tette ezt Dávid, így kell ezt nekünk is tenni. Saul és Jonathán halottak, így Dávid előtt nyitott a királyság felé vezető út. De ő nem akar a saját feje után elindulni, hanem az Úrtól kérdezi, hogy merre is menjen. Isten ekkor Hebront jelöli meg, ami akkor egy rendkívüli hely volt, papi város is volt, meg híres ősök sírhelye volt itt. Hebron egy olyan hely volt, ami emlékeztetett Isten múltbeli cselekedeteire és ígéreteire. Ezért Dávid itt lesz király. Az a múlt, amiben Isten az előző nemzedékeket, de minket is vezetett, biztasson , hogy Isten ezután is vezetni fogja életünket. Ő jobban tudja, hogy hova kell mennünk. Dávid hét éven át uralkodott Hebronban.Ez idő alatt még sok harcot kellett vívjon Saul háza ellen. De minden egyes győzelemmel erősödött a királysága. Saul emléke és hatása egyre halványabb lett. Van egy szép ének, amelyben ez áll: minden győzelemmel könnyebb lesz a harc. És ez valóban így van a mi életünkben is. Ne féljünk a harcoktól, mert csak harcokban arathatunk győzelmet, ami mind erősítés a hitben és Isten útja követésében. Isten ebben az időben családját is gyarapítja, fiai születnek. Ez a királyság folytonossága szempontjából is nagyon fontos volt.  De nem mindegyik fiúban volt öröme, három közülük sok szomorúságot okozott, a legtöbbet nyilván Absolon. A gyermekek hozhatnak nekünk is örömöt, de bánatot keserűséget is. Ahogy a régiek mondták: akinek gyermeke van annak lesz öröme és bánata is. Imádkozzunk sokat gyermekeinkért, hogy örömöt okozhassanak, de ne csak nekünk földi szülőknek, hanem a mennyei Atyának is.

            Hebronba hozzák Isbóset levágott fejét, aki Saul utolsó gyermeke. Akik megölték, úgy gondolták, hogy nagy örömöt okoznak ezzel Dávidnak. Ezt a cselekedetet fel is öltöztetik egy kegyes köntösbe, mondván, hogy az Úr adott lehetőséget arra, hogy megbosszúlják a Saul bűnét és megszabadítsák Dávidot. Úgy állítják be ezt a kegyetlen cselekedetet, mint az Úr által adott lehetőséget. Nagyon kell vigyázni erre. Sok mindent tettek keresztyének, az egyház, s tettünk mi úgymond az Isten nevében, amihez az Úrnak semmi köze nem volt. Vigyázzunk, mert a  „cél szentesíti az eszközt” közmondás nem a Bibliából való. A Biblia azt tanítja, hogy a cél és az eszköz is szent kell legyen. Szentségtelen, bűnös eszköz nem szolgálhat szent és jó célt, ezt jól jegyezzük meg.

Dávid  számára Hebron a türelem iskoláját is jelentette.Sámuel valamikor királlyá kente őt, de még évtizedekig kellett Saul elől bújdosva, nyomorogva élni. Aztán király lehetett hét évig Hebronban, de még nem lehettt király egész Izraelben. Milyen nehéz az ilyen várakozás. Amikor úgy szeretnénk, hogy valami megtörténjen, amire Isten ígéretet tett, de még mindig várni kell. Az ilyen idők nagyon próbára teszik a hitünket. Ilyenkor odáig juthatunk, hogy kételkedni kezdünk Isten szeretetében és hűségében. Mégse tegyük ezt. Mert íme Dávid életében is eljött a nagy pillanat, amikor az, amit Isten évtizedekkel azelőtt megígért teljes valóság lett. Adjon az Úr nekünk is ilyen megtapasztalásokat. Kitartóan könyörögjünk Isten ígéreteinek életünkben való beteljesedéséért. Várjunk a hűséges Istenre, Fiának visszajövetelére, Akiben minden ígérete igenné és ámenné lett.

Amint már említettük Dávidnak Absolonban keserűen kellett csalódni. Akkor inog meg először bizalma benne, amikor az megöli Amnont az ő testvérét.E gyilkosság után Absolon elmenekül apja elől. De Dávid vágyik a fiával való találkozásra..Ezért megbocsát neki és újra bizalmába fogadja. De Absolon közben ügyesen készítgeti terveit, hogy apját ledöntse a trónról. Ő akar király lenni. Először bemászik a nép bőre alá, majd egy kegyes hazugsággal Hebronba kérezkedik, hogy ott egy fogadását teljesítse  úgymond az Úr iránt. De a tulajdonképpeni célja az, hogy ott szervezze meg az apja ellen a lázadást. Az apja, mit sem sejtve nyugodt szívvel elengedi.

            Az Absolon apja elleni lázadásában jól szemlélhetjük a mi óemberi természetünket, ami szintén lázadozik Isten uralma ellen. Milyen útálatosak tudunk mi lenni! Az Úr olyan jóságos és kegyelmes hozzánk, mi pedig lázadozunk ellene. Végül Absolonnak életébe kerül a lázadás. Milyen jó, hogy a Dávid Fia, Jézus Krisztus engedelmes volt végig Atyjának, meghalt azért, hogy mi már ne legyünk többé lázadók, Isten ellen harcolók, hanem sokkal inkább mi is engedelmeskedjünk Istennek és önként szolgáljunk neki. Mert így leszünk mi igazán boldogok. Az Isten elleni lázadás végső soron tönkretesz, az engedelmesség pedig áldást hoz.

Olvasandó igék: 1Móz.23,2,  35,27, 4Móz.13,22,Józs.14,14, 2Sám.2,1,  3,2,  4,8,  5,3,  15,9, 2Kor.1,20

                                                                                                            Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon:Ciprus

            Ciprusról talán mindnyájan hallottunk és tudunk, nagy sziget ez a Földközi tengerben. A héber neve Kittim volt, Nóé egyik utódát is így hívták, de nevét mégis Kition kikötővárosról kapta, a mai Larnaka ez. Találkozunk vele az Ószövetségben, Ésaiás, Jeremiás,Ezékiel, Dániel próféciáiban. A sziget gazdag rézben, ez a kereskedőket már az ősi időkben is vonzotta, a régészeti ásatások során sok rézből, bronzból készült fegyvert, illetve munkaeszközt találtak. A Krisztus előtti 15-ik századtól a mükéneiek árasztották el a szigetet, de volt itt asszír majd perzsa uralom is. Az issosi csata után a sziget görög fennhatóság alá került, Kr.e 58-ban lett ez a sziget is római tartománnyá. Zsidók is szép számmal laktak a szigeten,egy kiemelkedő képviselőjükről szólni is fogunk. Keresztyének az István vértanú kivégzése után támadt üldözés után jutottak el a szigetre, komoly szerepük volt az antiókhiai gyülekezet életében is. A sziget nagyrésze rövid időn belül keresztyén lett, püspökeik ott voltak a nagy ökumenikus zsinatokon is.

            Az Újszövetségben két ember játszott fontos szerepet a ciprusi keresztyének közül, hadd szóljunk róluk néhány szót. Az első Barnabás, akinek nevével a jeruzsálemi gyülekezetről szóló tudósításban találkozunk először. Lévi törzséből származó zsidó volt ő, s ennek is jelentősége van, hisz a Lévi név épp összekötőt, kapcsolatot jelent. Anyja, Lea azért adta neki ezt a nevet, mert remélte, hogy ez a harmadik fiú végre meghozza a Jákób szeretetét, ragaszkodását iránta. Később a Lévi törzse lett az, amelyik az Isten és a nép közötti kapcsolatot ápolta. Barnabás ebbe a szent hagyományba született és lehetett egy nagyon kényes és nehéz időben összekötő személlyé. Valószínű, hogy ifjúkorában nem kapott keresztyén nevelést, sokkal inkább a hellenizmust, a görög kutúrát szívta magába. De Isten számára nincs akadály, s kiválasztotta őt arra, hogy egyik áldott eszköze legyen az evangélium terjedésének. Keresztyénné létele után kapta a Barnabás nevet, hisz eredetileg Józsefnek hívták. Ez a név eredetileg”próféta fiát” jelent, de az apostolok a vigasztalás fiának nevezték őt el. Azzal lett először ismertté, hogy Jeruzsálemben levő földjét, amit minden valószínűség szerint temetkezési helyül vásárolt eladta és árát a gyülekezet rendelkezésére bocsátotta. Kezdetben a keresztyén gyülekezet szimpatikus volt az egész nép előtt, de pár év múlva, főleg az István kivégzése után súlyos üldözés kezdődik a keresztyének ellen. Ennek az üldözésnek egy Saulus nevű farizeus lett a vezéralakja, a későbbi Pál apostol. Isten őt csodálatos módon leállította  a Damaszkusz felé vezető úton, és egészen más emberként érkezett vissza Jeruzsálembe. Itt szeretett volna csatlakozni a gyülekezethez, de ez nem ment könnyen, hisz a sebek, amiket épp ő ütött a gyülekezeten még nagyon mélyek voltak. A gyülekezet nem volt biztos abban, hogy valódi megtérés történt-e vagy csak egy báránybőrbe bújt farkas akar közéjük keveredni, hogy még nagyobb prédát zsákmányoljon ott magának. Nos, ebben a helyzetben jött el a Barnabás órája. Nem tudjuk pontosan, hogy honnan ismerték egymást, az írásmagyarázók arra is gondolnak, hogy Tarzusban együtt tanulhattak Gamáliel lábainál. Mindenesetre, ebben a lehetetlen helyzetben, amikor a régi barátai már elfordultak tőle, a gyűlekezet pedig még telve volt előítéletetkkel vele szemben, Barnabás volt az, aki Pált bevezette a gyülekezetbe. Úgy tűnik, hogy Barnabásnak ajándéka volt a lelkek megítélésére, s ezt abból is látjuk, hogy amikor Antiókhában ébredés támad, akkor is Barnabást küldik oda, hogy tájékozódjon a gyülekezetben. Barnabás meglátta azt, hogy Pál valóban megtért, hogy Isten kegyelme csodálatosan munkálkodik az életében. S ő ezt elmondta a jeruzsálemi gyülekezet vezetőinek, s így kapcsolódhatott be Pál a szolgálatba és lehetett Isten országának egyik legáldottabb eszköze. Szép példa ebben nekünk Barnabás, hisz annyi olyan ember van sajnos a gyülekezetekben is, akik meghasonlást, ellenségeskedést, szakadásokat okoznak, de oly nagy szükség lenne ilyen lelkipásztorokra, presbiterekre és egyháztagokra, akik az együttműködést, az összetartozást, a közösséget tudnák munkálni. Imádkozzunk azért, hogy Isten adjon ilyen embereket gyülekezeteink, közösségeink számára.

            A másik ember, aki Ciprushoz kötődik: Sergius Paulus. Ő Pál szolgálatának első gyümölcse.Lehet, hogy mások is hitre jutottak már Pál szolgálata által, de ezekről nem tudósít a Szentírás. Pál első térítői útjának első fontos állomása épp Ciprus szigete volt, ebben az is szerepet játszhatott, hogy Pál munkatársa Barnabás volt, aki itteni születésű lévén, jól ismerhette a szigetet és az ott levő viszonyokat. Különös érzésekkel érkezhettek meg Pálék erre a szigetre: vajon lesz-e gyümölcse a munkájuknak, vajon meg fog-e térni valaki? Sikerül-e gyülekezetet alapítani? Kezdetben nem sok sikerrel jár a munkájuk, szinte az egész szigetet bejárják és még mindig nincs gyümölcs. Mi lesz ebből, gondolhattá? Igy kerülnek Pafosz városába, ahol a római helytartó székhelye is volt. Nem sok remény kecsegtette itt őket, hisz itt volt a híres-hírhedt Vénusz templom, a szerelem istennőjének a kultusza virágzott itt, ami erkölcstelenséget és kicsapongást jelentett. Mit várhat itt az, aki az evangéliumot hirdeti? De tetszett Istennek, hogy itt, e reménytelen helyen érjen be az első gyümölcs, és nem is akárki volt ő. Ez a sziget helytartója, Sergius Paulus volt, aki épp olyan funkciót töltött be, mint Pilátus Júdeában. Ez az ember, bár emberileg minden kincse és szórakozása megvolt, mégis keresett valami többet, nem talált nyugalmat lelkének. Ezért is hozatta udvarába Bar-Jézust vagy más nevén Elimást, de sajnos ő egy varázsló, hamis próféta volt. Ekkor jut el hozzá a hír, hogy új emberek jöttek a szigetre, akik hirdetnek egy új tudományt. A helytartó azonnal hívatja őket és ők hirdetik is neki bátran az evangéliumot. Hogy mi lehetett az igehirdetés tartalma? Mi kiváncsiak lennénk rá, de nem tudjuk, annyit azonban gondolhatunk, hogy Pál Krisztust prédikálta, mégpedig, mint megfeszítettet, Barnabás pedig az egyetlen vigasztalásról tett bizonyságot.Világosan látjuk ebből a történetből azt is, hogy a Sátán munkája arra irányul, hogy az embereket távol tartsa a hit útjától és magától Jézus Krisztustól. De azt is láthatjuk, hogy akit Isten megragadott, s aki egyszer hitre jutott, azt a Sátán már nem tudja Isten kezéből „kicsavarni”, az már örökre az Úré marad.

            De azt is szemlélhetjük, hogy Pál és Barnabás leleplezik a Sátán munkáját, s aki Isten ellen harcol, az megkapja a maga bűntetését.A varázsló, aki arról volt híres, hogy a lelki dolgokban, a szellemi világban látni tud, az megvakul, s a sötétségben találja magát. Sergius Paulusra mély hatást gyakorolnak az események, minden bizonytalankodása véget ér, választ kap a kérdéseire. A hit bizonyosság lesz a szívében. A különös az, hogy ő az Úr tudományán, tanításán csodálkozik el, és nem azon, ami történt, pedig az se volt csekélység.Azt látjuk itt, hogy a legfontosabb eszköz az Isten országában az ige és annak hirdetése. Ne mondjunk le soha erről, még ha manapság mindegyre azt hajtogatják az emberek, hogy a szavak ideje lejárt, azok már hitelvesztetté lettek. Ez nem így van. Higyjünk az ige erejében, és a magunk lehetőségei szerint hirdessük is azt.Az igében minden megvan, ami az életre és a kegyességre való. Ezért szeressük, keressük az igét, ne szégyeljük azt továbbmondani mindazoknak, akik közé állított Isten. Mi kíváncsiak lennénk, hogy mi lett Sergius Paulus sorsa? A Szentírásból ezt nem tudjuk, úgy tűnik, hogy gyülekezetet nem sikerült Pálnak és Barnabásnak ez alkalommal alapítani, de a sziget további története azt mutatja, hogy ez az első gyümölcs további gyümölcsöket termett. Bárcsak lehetne a mi életünk is ilyen gyümölcstermő ebben az esztendőben is..

Olvasandó igék: 1Móz.10,4,És.23,1.12,Ez.27,6,Jer.2,10,Dán,11,30,Ap.csel.4,36, 9,26-27,  11,23.25, 13,4-12

                                                                                                            Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon:Gilgál

Ez a helység a Jordántól nyugatra, Jerikó közelében volt. Nevének jelentése: gördítés, kőkör.Az első nevezetes esemény, ami itt történt, hogy Izrael népe itt kelt át a Jordán folyón száraz lábbal, és itt táboroztak először az ígéret földjén. Olyan fontos esemény volt ez Isten vándorló népe életében, hogy hogy még ennek a pontos dátumát is feljegyzi az Írás. Mert Isten szabadító cselekedetei nem idő és tér felettiek, hanem nagyon is elhelyezhetők, kitapinthatók az emberi történelemben s a mi személyes életünkben is. Az Isten cseleketedei nem filozófiai, homályos fogalmak, hanem konkrét és valóságos események.Ezeket mi is valóságosan éljük át. Nagyszerű dolog, amikor ezeket mi is helyhez és időhöz tudjuk kötni, s bizonyságot tudunk tenni arról, hogy Isten akkor és ott, ezt vagy azt cselekedte az életünkben, akkor és ott ilyen csodákat éltünk át. Jó ezeket megjegyezni, feljegyezni szívünkben, de akár naplónkban, jegyzeteinkben is, hisz ezekből a következő nemzedékek is erőt és bátorítást meríthetnek a hitben való járásban. Amit Isten megtett a múltban, azt Ő megteszi a jelenben és a jövőben is meg fogja tenni. Múltbeli cselekedetei drága ígéretek a mának és a holnapnak. Azok a kövek, amiket Józsué ott Gilgálban felállított, azok beszéltek évszázadokon keresztül, hirdették Isten hűségét és felszólították a népet, hogy Őt féljék, szeressék és tiszteljék. Tegyük ezt meg mi is.

            Gilgálban még más fontos esemény is történt, s ez a nép tömeges körülmetélkedése volt.Míg a pusztában vándoroltak, orvosi-biológiai okok miatt ezt nem lehetett elvégezni. De most, hogy a nép megérkezett az ígéret földjére, ezt a dolgot is rendbe kellett tenni. Ennek két üzenete volt a nép számára, az egyik az, hogy mostantól fogva már nem élhetnek akárhogy, hisz Istennek szentelték az életüket, a másik pedig az, hogy le van mosva az egyiptomi megalázó szolgálat gyalázata, ezt el lehet felejteni. Pontosan ezt jelenti számunkra a keresztség, hisz az újszövetségi nép számára az Úr ezt adta a körülmetélkedés helyébe. A keresztségben épp az van számunkra kiábrázolva, hogy életünk már nem a bűn jegyében zajlik, nem vagyunk annak hatalma alatt, bár kísértésként az végig ott marad az életünben. A keresztség után is bűnösök vagyunk, de már nem élünk a bűnben, hanem teljes erőnkkel harcolunk ellene. Mi már nem „egyiptomi” hanem „kánaáni” módon élhetünk Isten kegyelméből.

            A páska ünnepe Izrael számára örök emlékeztetés volt arra, hogy Isten kegyelme kiszabadította őket az egyiptomi szolgaságból, hogy az öldöklő angyal elment házaik mellett, mert látta a bárány vérét az ajtófélfán. Ezt nem lehetett elfelejteni. De az emberi természet még erre is képes, akkor is és most is. Isten ismerte népének ezt a bűnös feledékenységét, és ezért elrendelte, hogy évente egyszer páskát kellett tartani, ünnepelni. Ezen az ünnepen semmi mást nem kellett tenni, csak emlékezni Isten kegyelmére, szabadítására. Ezt Jézus az Újszövetségben a számunkra is elrendelte. Hogy emlékezzünk az Ő testének megtöretésére és vérének kiöntetésére, valahányszor az Úr asztalához járulunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak úrvascsorázáskor kellene ez eszünkbe jusson, hisz a keresztyén ember életében egy napnak se lenne szabad úgy eltelni, hogy erre ne emlékezzen és ne adjon hálát érte. De ilyenkor újra és újra elemi erővel törjön fel szívünkből a hála és szülessen meg a döntés, hogy életünket ezután még inkább Istennek szenteljük.

            Saul életében is fontos szerepet játszik ez a hely, hisz itt kell találkozzon Isten emberével, Sámuellel, hogy bővebb eligazítást kapjon a jövendőre nézve. Előtte három jelet is kap, hogy percig se kételkedjen küldetésében, kiválasztottságában. Gilgál számára a türelem iskolája is lesz, hisz hét napig kell várjon a prófétával való találkozásra. De erre nagy szüksége van, hisz nagy feladatok várnak rá. Isten a mi életünkben is rendel ilyen alkalmakat, amikor várunk kijelentésére, eligazító tanácsaira. Ilyenek a vasárnapok, amikor az igehirdetésből meghalljuk Isten üzenetét, vagy csendes napok, konferenciák, táborozások.Legyünk hálásak ezekért és éljünk ezzel az áldott lehetőséggel. Az Istenért végzett nyilvános szolgálatunk attól függ, hogy előtte mennyire tudtunk elcsendesedni és szavára hallgatni.

            A sietség, kapkodás nem szokott jó lenni a földi életünkben sem, de a lelki életben egyenesen káros és veszedelmes dolog ez.Aki nem figyel Istenre, hanem a maga feje után indul, az nagyon pórul járhat.Saul hat napot várt, hogy Sámuel megérkezzen, bemutassa az áldozatot és áldást kérjen egész további életére. De Saul türelme ekkor elfogy, annál is inkább, mert látja, hogy katonái is kezdenek elszéledni. Ezért ő lép akcióba, gondolja: elvégre ő is tud imádkozni és ő is be tudja mutatni az áldozatot. S ez a sietség végzetes lesz számára, ami olyan jól kezdődött, rosszul folytatódik és tragikusan fejeződik be. Ezért ne siessünk, hanem kérdezzük meg mindenben Isten akaratát, kérjük az Ő vezetését.Megígérte, hogy igéje és Lelke által vezetni fog minket.Ne kételkedjünk ebben, várjunk és legyünk megadással az Ő szabadításáig.

            Saul Gilgálban egy másik nagy hibát is elkövet.Annak ellenére, hogy az Úr megparancsolja, hogy az amélekitákat és mindenüket teljességgel pusztítsa el, ő a zsákmány javát megtartja és emberei között kiosztja. Az ellenség királyát is életben tartja és egyfajta trófeaként mutogatja. Még egy emlékművet is állíttat a maga dicsőségére. Amikor Sámuel leleplezi bűnét, akkor tettét kegyes hazugsággal próbálja mentegetni. Saul csalódást okoz Istennek, visszaél bizalmával. Nagyon figyelmeztető ez a példa a mi számunkra.Isten teljességgel megbízott bennünk, amikor kiválasztott minket az üdvösségre és az Ő dicsőséges szolgálatára. Rettenetes dolog, ha mi ezzel visszaélünk és szégyent hozunk Isten nevére. Őrizzen meg ettől minket az Úr.

            Gilgál az Isten gondoskodó szeretetének a jelévé is válik. Elizeus idejében nagy éhínség támad, s bizony ezt a prófétafiak is érzik. Elizeus azonban hisz, s bár kevés volt a zöldség, mégis nagy fazékban főznek eledelt. De ezután jön egy másik próba is, hisz kiderül, hogy mérgező növény is került a fazékba.Elizeus hite azonban ekkor sem fogyatkozik el, s miután lisztet kever a főzelékbe, az ehetővé válik. Nem Elizeus tesz itt csodát, hanem Elizeus Istene. Merjünk mi is hinni Benne.

Gilgállal még a prófétai ítélethirdetésekben is találkozunk. Itt a megüresedett, formasággá merevedett istentiszteletet ítéli meg Isten. Vigyázzunk mi is erre, legyen Gilgál ebben figyelmeztetés számunkra.

Olvasandó igék: Józs.4,19,  5,9.10, 1Sám.10,8, 13,12, 15,21, 2Kir.4,38, Jer.sir.3,26, Ám.4,4, Hós.9,15

                                                                                                            Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon:Gibeon

            Gibeon ősi kánaáni város, jelentése:halmos, dombos hely. Eredetileg a khivveusok laktak itt, a honfoglalás után Benjámin törzséhez került, s később a lévitáké lett. Ennek a városnak lakói, ellentétben a többi városok lakóival, nem fordulnak a honfoglaló Józsué ellen, s úgy tűnik, hogy őket megragadja mindaz, amit Izrael népe s főleg az,amit Izrael Istene eddig cselekedett. Hamar belátják, hogy semmi értelme sincs annak, hogy ezzel a néppel s az ő Istenével szembeszálljanak. Azt mondhatnánk, hogy van bennük egyfajta istenismeret, istenfélelem, ők már legalább sejtik, hogy az események mögött áll valaki. Ha mi ilyen emberekkel találkozunk nagyon fellelkesülünk, s úgy érezzük, hogy itt már nyert ügyünk van. Sajnos sokszor keserüen csalódunk, mert kiderül, hogy az ilyen emberek sokszor nem őszintén keresik Istent, csak épp valami érdek fűzi őket ehhez. Az ilyen”maguk módján” keresők legtöbbször nem találják meg Istent, mert ennek Isten megmutatta az útját. Istenhez csak Jézus Krisztus által lehet jutni, s az ilyen emberek épp ezt akarják megkerülni. Mindent akarnak, csak épp Őt nem. A Gibeon lakóiról is kiderül, hogy csak a bőrüket féltették s nem szívből keresték Istent. Nagyon kell vigyáznunk az ilyenekre, nem véletlen, hogy a Biblia arró szólít fel, hogy vizsgáljuk meg a lelkeket.

            Józsué s a nép többi vezetői bevették a cselt, elhitték azt, amit a gibeoniták három más város lakóival együtt kieszeltek. Megeskették Józsuét s a nép többi vezetőit, hogy nem bántják őket. S ezt az esküt meg is tartották. A Gibeoniták így a munka legnehezebb részét végezték, de azt mondhatjuk, hogy Isten felhasználta ezt a csalást is, hogy az Ő országa épüljön. Ez persze nem menti fel Józsuét s a nép vezetőit azon felelőtlen döntés alól, amit ők ebben a helyzetben elkövettek. Itt is Isten nagy kegyelmét látjuk, ami még a rosszból is jót tud kihozni. Ez minket ne felelőtlenségre, meggondolatlanságra vezessen, hanem arra, hogy vigyázva és imádkozva, szüntelen Isten vezetését kérve járjuk az életünk útját.

            Az ellenséggel vívott harcban Józsué döntő győzelmet akar aratni, hisz erre Istentől ígéretet is kapott. S ezért egy emberileg teljességgel lehetetlenségnek tűnő dolgot kér Istentől, hogy álljon meg a Nap Gibeonnál és a Hold az Ajalon völgyében. Abban a bátor hitben merészelte ezt kérni, hogy Isten számára semmi se lehetetlen. S az Úr meghallgatta a kérését, s olyan valami történt, ami se azelőtt, se azóta nem ismétlődött meg soha többé. De ha ez a csoda így nem ismétlődött meg máskor, a hit azt a reménységet merítheti ebből az eseményből, hogy a mi hitünk az az erő, ami legyőzi ezt a világot, s ami rendkívüli dolgokat tud elvégezni. Arra bátorít minket ez a történet, hogy merjünk nagy dolgokat kérni Istentől, mert ha ez az Ő akaratával egyezik, akkor ma is csodák történhetnek. Amikor ezen a történeten elgondolkozunk, akkor rögtön az a másik kölönös, soha többé meg nem ismétlődő nap jut eszünkbe, amikor fényes nappal hirtelen teljeséggel elsötétült a Nap és három órán át sötétéség borult a földre. Ebben a sötétségben kiáltotta Jézus: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?  Úgy tűnt akkor, hogy ez a kiáltás nem talált meghallgatásra, a „miértre” nem jött „azért” felelet. Ez így lehet a mi életünkben is, lehetnek olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy teljes sötétség vesz körül, amikor a mi szívünkből is felszakad a „miért” kiáltás. Lehet, hogy mi se kapunk választ, de egy dologban nem szabad kételkednünk: hogy Isten minket soha el nem hagy el, ami akkor ott a Golgotán történt, az is egyszeri esemény, velünk ez már nem történhetik meg!

            Dávidnak is köze van ehhez a városhoz. Miután ő Hebronban király lesz, s uralkodik Júda felett, Izraelben Isbóset lesz a király, akinek Abner lesz a fővezére, aki még annak idején Saulnak szolgált.Ez az Abner elhatározza, hogy megsemmisítő csapást mér Dávidra és az ő seregére. Gibeonban egyfajta pszihológiai hadviselést próbál Dávid ellen folytatni, úgy hogy kiválasztanak mindkét seregből tizenkét harcost, hogy azok vívjanak meg egymással, így próbálva eldönteni, hogy ki is az erősebb. De ez nem sikerül, hisz az ifjak úgy harcolnak egymás ellen, hogy egyszerre megölik egymást. Ebből a történetből mi azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy Isten mai gyülekezetének is egy nagyon ravasz ellenséggel van dolga, akinek agyafúrt stratégiája, jól átgondolt tervei vannak. S az ördög is megtalálja azokat az embereket, akiket felhasznál az Isten népe elleni harcban. S a harc főleg a fitalokért, az ifjú nemzedékért folyik. Ebben a harcban Isten nekünk is lelki fegyverzetet adott, amit felvéve diadalmaskodhatunk a Sátán felett. Legyünk hát résen s használjuk ezeket a lelki fegyvereket.

            Salamon is eljut ebbe a városba.Nem véletlen az, hogy épp ide jön, hisz itt volt a Mózes idejétől kezdve a szent sátor és az áldozó oltár. Azáltal, hogy ezt a helyet választja, jelzi hogy ő apja,Dávid útján akar haladni, hogy tovább akarja vinni azt a szent örökséget, amit atyjától örökölt. Az Úr egy álommal jutalmazza meg ezt a tettét, amikor is azt kérhet Istentől, amit akar. Ismeretes Salamon válasza, aki nem hosszú életet, egészséget, ellenség feletti győzelmet kér, hanem értelmes és bölcs szivet kér, hogy így választást tudjon tenni a jó és a rossz között, s tudja vezetni a rá bízott nagy népet. Ilyen szívre nekünk is nagy szükségünk van, s ezt csak Isten tudja nekünk megadni. Ezt nem lehet sem tanulás, sem tapasztalás által megszerezni. Így lehet az életünk Istent dicsőítő életté. Gibeon a Saul életében egy jelképpé válik: ott van vele az Úr, ott jelenik meg neki. Ez a hely számunkra lehet egy igehirdetés, egy úrvacsorázás, igeolvasás. Ilyenkor az Úr mindig arra emlékeztet minket, hogy vele kell szüntelen járnunk. Salamon figyelmeztető példa is számunkra: ő egyre inkább elhagyta ezt a helyet, egyre lazábbá vált az Úrral való kapcsolata, s ami olyan szépen kezdődött, nagyon szomorúan fejeződött be. Vigyázzunk: ha Istennel kezdtünk, Vele is végezzünk.

            Különös az, hogy a szent sátort is épp Gibeonban állítják fel.Hogy itt mutatják be az áldozatokat, hogy itt magasztalják éjjel és nappal Istent. Vajon véletlen ez? Nem, ebben Isten keze és Isten szíve van. Azt jelzi ez, hogy Isten egy ilyen jelentéktelennek tűnő helyet is kiválaszthat arra, hogy ott lakozzon, ahogy majd közel ezer év múlva Betlehemet választotta, hogy ott szülessen meg Jézus, s ahogy ma minket, egyszerű, szürke embereket választ ki, hogy Szentlelke által bennünk lakozzon. Mekkora tisztesség ez a mi számunkra.Nincs, nem lehet a mi életünknek ennél nagyobb tisztessége és megbecsülése. A mi életünk lehet egy Istennek tetsző áldozattá, amely jó illatot áraszthat maga körül, s így mások számára is vonzó és kívánatos lehet.Boldog az, aki így tud Istennek szolgálni.

Olvasandó igék.Józs.9,3.17.18, 10,12,2Sám.2,13, 1Kir.3,5, 9,2,1Krón.16,39, Ef.6,10

                                                                                                            Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon: Emmaus

          Ennek a helységnek a neve a húsvéti történetből ismeretes, hisz Jézus két tanítványa oda valósi volt. Ők húsvét napján szomorúan mentek Jeruzsálemből hazafelé, közben a feltámadott Jézus csatlakozott hozzájuk az úton, a házukhoz érve Jézust behívják és a kenyér megtöréséről felismerik Jézust, ezután rögtön visszatérnek Jeruzsálembe és az egybegyűlt tanítványoknak elmondják, hogy találkoztak a feltámadott Úrral. Ez a helység nem kevés gondot okozott az évszázadok során a Bibliai kutatóinak, többek között régészeknek is. A gond az, hogy több ilyen nevű település is volt Izraelben, legalább négyről tudunk. Említést tesznek róla Eusebius és Hieronymus egyházatyák, történészek, ők Nikopolis néven emlegetik. A Makkabeusok könyvében is olvasunk egy Emmaus nevű helységről. A gond több ilyen nevű helységgel az, hogy jóval messzebbre, mintegy 29-40 km-re vannak Jeruzsálemtől, márpedig a Bibliai leírás szerint Emmaus bő 11 km-re volt Jeruzsálemtől, hisz a két tanítvány még aznap este vissza tud menni a városba. Az is izgalmas kérdés, hogy miért épp Lukács evangélista említi csak ezt a történetet, a többi evangéliumban nem olvasunk róla. Nos, 10 évvel ezelőtt abban a kiváltságban volt részem, hogy Debrecenben meghallgathattam Max Peter Thiede világhírű papirológus erről szóló előadását, számomra ez teljességgel eligazító volt. Olyan régészek, akik hitték azt, hogy a Biblia igazat mond azt mondták: ezt az Emmaust ott kell keresni, ahol a Biblia mondja és nem jóval távolabb, ahol még Emmaus nevű település van. Így kezdtek el ásatásokat végezni és ez igen érdekes dolgokra engedett következteteni. Kiderült, hogy Emmaus a Jeruzsálemben élő gazdag embereknek egyfajta nyaralóhelye volt, hisz úszómedencéket, rengeteg értékes csempét, edényt,gyönyörű házakat, kerteket találtak itt a régészek. S itt derül fény arra a kérdésre, hogy miért ír épp Lukács erről a kérdésről. Ő ugyanis evangéliumát egy Theofilus nevű magas rangú, gazdag római tisztviselőnek írta. A Bibliai kutatói azt sejtik, hogy Lukács, aki eredetileg rabszolga lehetett, az ő házában szolgált, s neki köszönhette azt, hogy egy idő után felszbadította s saját gyermekeként bánt vele. Lukács ezt a nagylelkű cselekedetet meg akarta hálálni s mivel tehette volna jobban, mint épp az evangélium megírásával? Milyen értékesebb ajándékot adhatott volna, mint az Isten bűnösök iránti érthetetlen szeretetéről szóló evangéliumot! Lukács Teofilus számára azt is igazolni akarta, hogy az evangéliumnak nem csak a szegény emberek sorából voltak követői, hanem íme, az emmausi tanítványok példája is mutatja, neki a felső tízezer képviselői közül, a nagyon gazdag és előkelő emberek közül is voltak tanítványai. Ezért Lukács egyértelmű üzenete az általa nagyon szeretett és nagyra becsült Teofilus felé az, hogy te is követheted a Krisztust, mert íme már előtted is voltak a gazdagok és előkelő emberek közül, akik ezt tették. Ezek az emmausi tanítványok megmutatják azt, hogy milyen szerepük van a Jézus ügyében a világ szerint előkelő állásban vagy sorsban levő embereknek.Mi ezzel kapcsolatban sokszor nagyon helytelen és téves gondolatokat ápolunk magunkban. Mi a legtöbbször abból indulunk ki, hogy Jézus az ő földi életének az idejében a nép egyszerű fiai közül toborozta, hívta el tanítványait, s azóta is azok követik őt, azok sereglenek köréje a leghűségesebb lélekkel, akiknek kevés jutott az anyagi jólét örömeiből, s a földi befolyás kiváltságaiból. Mi úgy képzeljük el, hogy az a láthatatlan világ, amit Jézus Isten országának nevez a példázataiban, csak azokat érdekelheti, akiknek ez a látható világ nagyon keveset adott, akikkel ez a látható világ nagyon mostohán bánt. A lelki, hitbeli kincsek azokat érdeklik csak, akik kimaradtak a pénz a vagyon csillogásából, akik ennek az örömeit soha nem ízlelhették meg. Ezért az az érzésünk, hogy a Jézus örömüzenete nem is szól a gazdagoknak és e világ szerint hatalmasoknak, az ő soraikban hiába is keressük Jézus tanítványait, és róluk teljességgel le kell mondanunk a Jézus ügye szempontjából. Ebben Jézus szava is megerősíteni látszik minket, hisz a gazdag ífjúval való találkozás után ő maga mondja, hogy a gazdagok nagyon nehezen mennek be az Isten országába. De vigyázzunk: azt nem mondta, hogy egyáltalán nem lesz gazdag ember örököse Isten országának. Az emmausi tanítványok példája, akik mai szóval kifejezve Jeruzsálem “elit-negyedében” laktak helyreigazíthatja ezt a felfogást bennünk, mert íme igenis vannak a világ szerint nagyok és gazdagok között is olyanok, akiknek lelkét megragadta Jézus és akik az életük igazi javát és kincsét minden látszat ellenére, nem a földi javakban, hanem Jézusban találták meg. Mert gondoljunk csak mélyebben bele ebbe a dologba. Az ilyen emberek bizonyos szempontból előnyös helyzetben vannak. Hiszen a szegényes körülmények között, szükségben élő ember könnyen azt gondolhatja, hogy ha neki is lenne több pénze, gazdagsága, akkor minden jó lenne, akkor tökéletesen boldog lehetne. De akik gazdagok, azok már tudják azt, hogy minden gazdagság és befolyás ellenére olyan üres maradhat a lélek, hogy bármennyit is habzsol az ember a világ örömeiből, mégis boldogtalannak és céltalannak érzi az életét. Ezért gyakran épp a gazdagok, hatalmasok között lehetnek olyanok, akik az igazi boldogságot elkezdik valami másban keresni és meg is találják épp az evangéliumban és Jézus Krisztusban.

            Az emmausi tanítványok példája nagyon szépen mutatja, hogy a földi gazdagság, fényűzés még nem minden az embernek az életében. Hogy az ilyen emberek is keresnek valami többet, valami nagyobbat, amit túlmutat ezen a látható világon. Hogy az ő reménységük nem a bizonytalan gazdagságban van, hanem Jézus Krisztusban, hogy nekik is szükségük van arra, hogy szomorúságukban, amikor csüggedten haladnak az úton, Jézus melléjük álljon, nyitogassa a szemeiket és elvezesse őket is az evangélium igazságára. Ha ilyen emberek megnyitják a szívüket, házukat Jézus előtt, akkor az nagy nyereség lehet az Isten országa számára. Egyrészt azért, mert az ilyen emberekre sokan figyelnek, az ő hitük, Krisztus követésük ország-világ szeme előtt van, bizonyságtételük sokkal súlyosabban esik latba, mint más embereké. Az ilyen embereknek aztán nem cask a szíve és háza, hanem pénztárcája is megnyilík az Isten ügye iránt, s mivel ők nagy pénzösszegek felett rendelkeznek, sokkal hathatósabban tudják előmozdítani anyagilag is a gyülekezetek, a misszió ügyét. Az egyház, ahogy azt mondani szoktuk, az özvegy asszony két filléréből él, de bizony a gazdag emberek bőkezű ajándéka sokszor nagyon sokat jelenthet Isten ügye számára.

            Az emmausi tanítványok, Teofilus, Arimáthiai József és mások példája azt mutatja, hogy a feltámadott Krisztus gyülekezetében valóban mindenkinek helye van: a kicsi, hétköznapi, de a nagy, gazdag és befolyásos embereknek is. Épp az a csodálatos a Feltámadott gyülekezetében, hogy ott ők egymásnak testvérei lehetnek s ki-ki a maga módján, a maga eszközeivel, lehetőségeivel szolgálja a Jézus ügyét.

Olvasandó igék: Mt.19,23-24, Mk.15,43, Luk.1,1-4,  24,13-35, 1Tim.6,17

                                                                                                            Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon: Kádés

            Nevének jelentése: szentély, oázisos hely a Sínai puszta Észak-Keleti részén, Palesztína déli határvidékén. Először az Ábrahám történetében találkozunk vele, amikor ő elűzi Hágárt fiával együtt, hisz nem Izmael volt az ígéret gyermeke. Hágárnak tehát menekülnie kell, Egyiptom felé veszi az irányt, hisz ő maga onnan származott. A pusztában nem sok esély van a túlélésre, de Isten ott is gondoskodik róluk, egy forrást találnak, amikor már szinte eltikkadtak a szomjúságtól. A puszta közepén felhangzott Isten szava: honnan jössz és hová mész? S ez a szó azt jelentette, hogy Isten rájuk tekintett és könyörült rajtuk ott Kádés környékén.

            Ez a történet vigasztalás lehet számunkra, amikor nagy nehézségek között vagyunk, amikor lelkileg pusztaság vesz körül bennünket, amikor úgy gondoljuk, hogy nincs is már tovább. Amikor úgy érezzük, hogy megaláztak, kitaszítottak emberek, tudhatjuk, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk.Mi már nem csak gondviselő jó Atyaként, hanem Megváltó Istenként is megismerhettük Jézus Krisztusban. Az ilyen helyzetekben jöjjünk hozzá, mert biztos segítség lesz számunkra.

            Ábrahám sokat vándorolt életében s egy adott ponton Gérárba jut. Itt olyan emberek laknak, akik nem ismerik az élő Istent. Fél, hogy szép feleségéért nehogy megöljék, ezért újra húgának mondja őt, ahogy azt már egyszer Egyiptomban is tette. Erre Abimélek, Gérár királya Sárát a háremébe viteti. De Isten itt is közbeavatkozik gondviselő szeretetével, megjelenik a királynak és figyelmezteti, hogy nem érintheti meg Sárát, mert ő Ábrahámnak nem húga, hanem felesége. Erre a király felelősségre vonja Ábrahámot, s megkérdezi, hogy miért hazudott, mire az bevallja, hogy félelemből, kicsinyhitűségből tette. Mentette a maga életét, hisz ő abból indult ki, hogy ezek az emberek nem félik az Urat, s így minden gonoszságra képesek. De igaz az, amit Kálvin mond, hogy az istenképűség még a hitetlen emberekről sem törlődik le egészen, sokszor bennük is van valamelyes jóság és becsületesség. Ábrahám visszakapja tisztaságban feleségét, imádkozik Abimélek gyógyulásáért és megáldja ezt a pogány királyt.

            Mi is kerülhetünk életünk folyamán, főleg munkahelyünkön olyan emberek közé, akik teljességgel hitetlenek. Mi egy ilyen helyzetben a mi küldetésünk? Hát egyszerűen az, hogy mi éljünk közöttük Isten gyermekeként, ezt ők előbb-utóbb észre fogják venni, rá is kérdezhetnek hitünkre, cselekedeteinkre s így áldássá lehetünk egy ilyen nagyon nehéz környezetben. Isten megadhatja még azt a kegyelmet is, hogy ilyeneket Hozzá tudjunk vezetni.

            Évszázadokkal később vagyunk már. Izrael népe közel negyven évi vándorlás után elérkezett Kánaán földjének a határához, Kádéshez. Innen küldi ki Mózes a kémeket és ide térnek azok vissza. Itt számolnak be útjukról, s mondják el, hogy az ország, amit kikémleltek szép és gazdag s példaként felmutatják a gyönyörű szőlőfürtöt. De ezek után azt is elmondják, hogy ennek ellenére az ország bevehetetlen. A városok erős fallal vannak körülvéve és óriási termetű harcosok vannak ott. A nép erre megijed. De hála Istennek van két olyan kém is, Káleb és Józsúé, akik nem csak a tényeket látják, hanem Isten ígéretére tekintenek, s hiszik azt, hogy az Úr segítségével el tudják foglalni azt a földet. Tanunljunk meg mi is nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra nézni.

Mirjám, a Mózes nővére itt meg is hal. Róla sok szép dolgot mond el az Írás, hogy a szabadulás után miként énekelt és táncolt, hogy dicsőítette az Urat. De tudunk róla roszat is mondani, hisz ő is fellázadt testvére Mózes ellen, meg is kapta ezért méltó bűntetését. De hisszük, hogy őt is megtartotta az isteni kegyelem, ami minden gyarlóságánál és a mi gyarlóságunknál és bűneinknél is nagyobb. De más is történik itt. A nép fellázad, mert nincs vize. Mózes és Áron meghallják a nép zúgolódását. Mit lehet itt tenni? Az Úr azt mondja nekik, hogy szóljanak a kősziklához és az vizet fog adni. De Mózes nem szól a sziklához, hanem megüti azt. Ezt az Úr nagyon rossz néven veszi Mózestől. Ezért se ő, se Áron nem mehetnek be az ígéret földjére. Feltehetjük a kérdést: nem túl szigorú bűntetés ez? Bizonyára nem, mert az Úr itt nem is annyira az engedetlenséget, hanem a hitetlenséget bűnteti. Nem bíztak Isten szavában, kételkedtek benne, s ezért nem fognak bemenni oda, hova pedig olyan nagyon készültek. Persze, jól értsük a dolgokat, ez nem az üdvösségből való kizárást jelentette Mózes és Áron számára, mi hisszük és meg vagyunk győződve, hogy ők bementek a nyugodalomba. Talán azért is kellett ennek így történnie, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy az üdvösség, az Isten országába való bemenetel a mi érdemünk, mert mi olyan jók és engedelmesek voltunk. Az üdvösség egyedül Krisztus áldozata, az Ő mindhalálig való engedelmessége által adatik. Ez nem jelentheti azt, hogy mi akkor „lazíthatunk”, hanem épp az ellenkezőjét. Az elnyert üdvösség  szent életre kötelez minket, de ez számunkra nem kényszer, hanem szívből jövő hála..

            Izrael népe Kádésből Edom irányába vonul, vagyis keleti oldalról akarnak az ígéret földjére bemenni. Mózes követeket küld Edom királyához, hogy engedje a népet országán békésen átvonulni. Tudjuk, hogy Edom rokon nép, hisz Ézsaútól, a Jákób bátyjától származnak. A kérést Edom kétszer is elutasítja, megtagadják Izraeltől a vendégszeretetet, sőt mi több, még meg is fenyegetik őket. Így Izrael népe nem mehet a kívánt irányba, kerülő úton kell vonulni. Isten minket is kerülő útakon vezet, nem arra, amerre mi elgondoltuk, vagy akarnánk. Nem mindig a legkönnyebb és legrövidebb úton megyünk az üdvösség felé. A hitünk számára nem kis próba, amikor kerülő utakon vezet minket Isten. De tudhatjuk, hogy a kerülő utak is javunkat és üdvösségünket szolgálják. Nem az a fontos, hogy könnyű vagy nehéz úton vezet minket Isten, hanem az, hogy Ő velünk van, s ezt főleg a nehéz és kerülő utakon tapasztaljuk meg. Nem az útvonal a fontos, hanem az, hogy megérkezzünk a célba, s ezt az Úr nekünk is megígérte.

            Mennyi próba egymás után.Mirjám meghalt, Mózes nem mehet be az ígéret földjére, Izraelnek kerülő úton kell haladnia. S most Áronnak is meg kell halnia.Mózes azt a parancsot kapja Istentől, hogy Áronnal és az ő fiával Eleázárral együtt menjenek fel a hegyre. Izrael nem marad főpap nélkül, mert a főpapi ruhát az apa áadja fiának. Isten nemzedékekben valósítja meg az Ő tervét ebben a világban. De Áron, Eleázár és a többi földi főpapok csak előképek, akik a mi egyetlen Főpapunkra Jézus Krisztusra mutatnak. Ő bemutatta az egyszeri és tökéletes áldozatot, s mi ezért mehetünk be majd a mennyei Kánaánba. Ő és az előttünk járt nemzedékek már megérkeztek Hozzá és a maga idejében mi is meg fogunk érkezni.

Olvasandó igék: 1Móz.16,14,  20, 1,  4Móz.13,26, 20,1.14.22.28,  27,14, 2Kor.4,18

                                                                                    Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon:Rámót

            Minden Bibliát ismerő és olvasó ember hallott a menedék-városokról. Rámót egyike volt ezen városoknak, amik egész Izrael területén megtalálhatóak és elérhetőek voltak. Ide menekülhettek azok, akik egy nem szándékos gyilkosságot követtek el. Miért volt ezekre szükség? Nos, azt is bizonyára tudjuk, hogy ebben az időben a vérbosszú törvénye működött, vagyis a „szemet szemért, fogat fogért, életért életet adj” törvénye. Ezért az is, aki akarata ellenére, például egy munkabaleset során megölt valakit, mondjuk a fejsze lerepült a nyeléről és halálosan megsebzett valakit, arra számíthatott, hogy a rokonai addig keresik, amíg meg nem találják és meg nem ölik. De Isten gondoskodott arról, hogy az ígéret földjén az ilyen ember védelemben részesüljön. Az ilyen városoknak a kapujában ott ültek a vének, akik eldöntötték, hogy az ide menekülő ember jogot kap-e arra, hogy a városba jöjjön és így védve legyen a vérbosszú elől. Ha az elbírálás kedvező volt, akkor ezt az embert nem lehetett a vérbosszúló rokonoknak kiszolgáltatni. Miután az épp hivatalban levő főpap meghalt, az illető szabadon elhagyhatta a várost. Ez nyilván utalás az engesztelő áldozatra, s mi mint az Újszövetség népe ebben is Jézus Krisztus áldozatát látjuk, aminek árán mi a jogos bűntetésünktől, az örök ítélettől és kárhozattól megmenekülhetünk. Aki benne hisz, az megmenekül Isten igazságos ítéletétől és haragjától. Milyen hálásak lehetünk mi ezért.

            Ez a város a Dávid életében is felbukkan, mégpedig akkor, amikor a leghányatottabb, leggyötrelmesebb az élete, amikot Saul haragja elől kell menekülni. Egy adott ponton Siklágba, egy filiszteus városban keres menedéket. Ott ő egy kettős életet folytat, hisz azt a látszatot kell keltse, hogy ő a saját népének ellensége lett, hogy a filiszteus király megtűrje őt országában. Persze a szívében egészen más van. Magyarul mondva képmutatóvá kell legyen, ami a legkevésbé se illik Isten gyermekéhez. Siklágot közben beduin seregek teljesen lerombolják és felégetik, egy olyan időben, mikor Dávid és emberei épp nem voltak a városban. Feleségeit és gyermekeit mind fogságra viszik. Az Isten választottja ott áll élete romjai felett. De ebben a reménytelen helyzeteben Dávid megerősíti magát az Úrban, újra Isten akarata után tudkozódik, s az Úr megsegíti, hogy feleségeit és gyermekeit épségben nyerhti vissza. De ennél még többet is kap, akkora a zsákmány, hogy a környékbeli városokat, közöttük Rámótot is ajándékokkal tudja meglepni. Mintha érezné Dávid, hogy erre a városra és embereire még szüksége lesz a királyság felé vezető úton. Mi most épp pünkösdöt ünnepelve ezt így mondjuk: Isten Lelke vezette őt, s vezet minket is minden utainkban, csak épp figyeljünk szavára.

            Ez a város egy adott ponton a sziriabeliek kezére kerül, s ez nyilván bántja Akhábot, Izrael királyát Ebben a helyzetben Júda királyához, az istenfélő Jósafáthoz fordul. Arra próbálja rávenni, hogy szövetséget kötve együtt induljanak a szíriabeliek ellen. Jósafát meghallja Akháb kérését, de ő előbb tudni akarja, hogy mi az Úr akarata ebben a dologban. Akháb össze is hív négyszáz prófétát, akik habozás nélkül azt tanácsolják, hogy nyugodtan indulhatnak a harcba, mert az Úr kezükbe fogja adni az ellenéget. De ezek mind hamis próféták voltak, akik a király szája íze szerint beszéltek. Jósafát nem bízik ebben a prófátaseregben és tovább kutat a próféták között. Ő egy igaz prófétát akar hallgatni. Végül előkerül Mikeás, a Jimla fia. Ő ünneprontó lesz, mert azt teszi, amit egy igaz prófétának tennie kell: az Úr szavát mondja, akkor is, ha az nem tetszik. Ezért egy pofot is kap, majd a tömlöcbe is teszik, aholj kenyéren és vizen kell éljen. A szomorú az, hogy Jósafát ennek ellenére felmegy Akhábbal a harcba. Ma nagyon vigyázni kell, mert a hazug próféták serege vesz körül. Valósággal zúdul ránk  a hazugság a médiákból, politikusok szájából. Isten őrizze meg az Ő egyházát attól, hogy a világ mikrofonja legyen. Adjon az Ő gyermekeinek bátorságot az ige igazságát kimondani akkor is, ha szenvedni kell érte.

            A Rámótnál való harcnak szomorú vége lett. Az Izrael-Júda szövetség vereséget szenved. Akháb király álruhában érkezik a harcmezőre, arra gondolva, hogy ha baj lesz, akkor Jósafátra támadjanak, hogy ő így egérutat nyerhessen. Hamar meglátszik, hogy mennyit ér az Akháb barátsága, a világgal való barátkozás. De Isten gondviselő szeretete ott van a tévedés ellenére is Jósafáttal, s amikor helyzete kilátástalanná válik az Úrhoz kiált, s az Úr megmenti az életét. Akhábot közben hiába keresik a sziriabeliek, nem találják. Ekkor egy harcos a nyílát csak úgy találomra kilövi és eltalálja Akhábot a páncél és a kapocs között, a seb halálos lesz, ott vérzik el ez az istentelen király a szekéren s amikor a szekeret megmossák a vértől, a kutyák nyalják fel a vérét,, ahogy azt Isten prófétája szó szerint megjövendőlte. Nagy figyelmeztetés ez mindenki számára: aki az Urat elhagyja, annak nem lesz jó dolga. Nem csak Isten áldásra vonatkozó ígéretei teljesednek be, hanem bűntetésre figyelmeztető fenyegetései is. Isten szavával nem lehet játszani, tanulja ezt jól meg mindenki.

            Jéhu, a Nimsi fia lesz később király Izraelben.Ő hajtja végre az Akháb háza felett Isten rettenetes ítéletét. Azonnal munkához lát s leszámol Akháb minden barátjával s végül a feleségével is. Félelmetes jelenetek ezek, beleremeg a lelkünk. Mi újszövetségi keresztyének nyilván nem az ilyen boszúért kell esedezzünk, hanem azért, hogy ha lehetséges Isten ellenségei térjenek meg a hitetlenségükből, gonoszságukból. De aki megkeményíti szívét, annak meg kell tapasztalnia, hogy rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. Isten őrizzen mindenkit ettől.

            Utoljára Rámóttal úgy találkozunk, mint a léviták városával. Tudjuk, hogy Lévi törzse nagyon fontos szerepet töltött be Izrael népének az életében, hisz ők végezték a kultikus szolgálatot, ők mutatták be az áldozatokat. Lévi törzse nem kap az ország elosztásakor úgy egy vidéket, tartományt, mint a többi törzs, ők úgymond mindenütt, az egész ország területén szétszóródva kapnak városokat és legelőket. Rámót is egy ilyen lévita-város lett. Mit üzen ez ma nekünk? Hát azt, hogy Isten az Ő gyermekeit nem gyűjti össze egy szeigetre, ahol ők egymással nagy szeretetben és harmóniában élhetnének, hanem szétszórja őket szerte ebben a világban. Hogy tudnának ők másképp sóvá és világossággá lenni?  Ez történik pünkösd után. Az evangélium elindul diadalmas utján egészen a föld végső határáig. Nekünk is kijelölt egy gyülekezetet, lakó helyet, szolgáljunk ott hűséggel.

Olvasandó igék: 2Móz.21,23-24, Józs.20,8, 1Sám.30,6.26.27, 1Kir.22,15, 2Krón.9,1-3, 2Krón.18,28.34, Mát.5,13-16, Zsid.10,31

                                                                                                            Lőrincz István