1Sámuel 9 áhitat

 

Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 9

Text: Mert veled lesz az Isten.”(1Sám. 10,7)

Isten veled van. Amikor Sámuel ezt mondja Saulnak akkor ez nem egy udvariassági formula, nem egy kegyes, kenetteljes beszéd,mert Sámuel Isten nevében szól. Értsd meg Saul: Isten veled van. Minket megdöbbent és elcsodálkozunk ezen a megszólításon. De ez a két fejezet telve van meglepetésekkel. Hisz gondoljuk csak meg és idézzük fel azokat az eseményeket, amelyek ezt a mondatot megelőzik. Izrael olyan királyt kívánt magának, amilyent a többi népek is kívántak maguknak. Ezzel ők lemondatták az ő tulajdonképpeni királyukat: Istent magát.

 És most Isten ennek a kikényszerített királynak mondja: én veled vagyok. Hogy egy modern képet használjak, Izrael egy rossz vonatra szállt fel. Rossz irányba halad, de Isten a mozdonyvezetőnek mégis azt mondja: az Úr veled van. Isten is beszáll a rossz vonatba, és népével együtt elindul a rossz irányba.

Mi nem tudjuk megérteni Istent, ahogy ő a történelemben cselekszik. Isten útjai kikutathatatlanok, titokzatosak. Erre tanít minket a Szentírás. Az én utjaim, nem a ti utjaitok és az én gondolataim, nem a ti gondolataitok. Amennyire magasabbak az egek a földnél, annyira magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál. (És.55) Ennyire más a mi Istenünk, hogy az ellenkirálynak, a riválisnak azt tudja mondani: én veled vagyok.

De lássuk közelebbről ezt a két fejezetet, amelyet azért tárgyalunk együtt, mert szorosan együvé tartozik. Azt kell mondanunk úgy általánosságban a két fejezetről, hogy abban kezdettől végig Isten munkája lesz nyilvánvalóvá. Pontosabban az, hogy ő választ ki magának embereket, Isten kiválasztó tekintete egy Benjámin törzséből való ifjúra esik. Ez is különös dolog. Hisz még nem sokkal ezelőtt a Benjámin törzse gyalázatos dolgot cselekedett, úgy hogy a többi törzs majdnem hogy kiirtotta őket.

Édesapját Kisnek hívták, akinek volt egy daliás fia, aki egy fejjel volt magasabb a többieknél. Isten ennyire enged a nép kívánságának, hogy a legszebb szál férfit választja. Az egész történet egy banális, szinte nevetséges dologgal kezdődik. Egyik nap Kisnek elvesznek a szamarai. Ő azt az elhatározást hozza, hogy fiát Sault egy szolga kíséretében elküldi a szamarak keresésére.

A szamarak keresése egy sokkal magasabb célnak a szolgálatában állt. Saul keres, de tulajdonképpen ő a keresett. Sokszor így van ez a mi életünkben is. Mi úgy gondoljuk, hogy mi keresünk valamit, de közben Isten keres minket.

Amikor a keresés elhúzódik, Saul már azon kezd gondolkodni, hogy az apja már nem a szamarakért, hanem sokkal inkább érette fog aggódni. Nagyon jó dolog egy gyermek életében, ha eljut odáig, hogy az aggódó szülőre gondol. Saul kétségtelenül egy nagyon szimpatikus gyermek, aki törődik az apja szívével, érzéseivel.

Harmadnapra Saul azt határozza, hogy dolgavégezetlenül hazamegy. De Istennek valami más terve van vele. És most erre szolgát használja fel. Ez a szolga figyelmeztette Sault arra, hogy a vidéken van egy úgynevezett látó, az Isten embere, aki bizonnyal segítséget tud nyújtani ebben a helyzetben. Ahogy tovább mennek, a város kapujában szembetalálják magukat a látóval. Sámuel kapja is Istentől a megbízatást, hogy kenje fel Sault királlyá az ő népe felett. Különös az, hogy itt egyetlen versben háromszor is azt mondja Isten: az én népem.

Izrael meg akart szabadulni az Úrtól, de az Úr nem akar megszabadulni az ő népétől, mert az ilyen elesett állapotában is az ő népe marad. Isten végtelenül irgalmas és türelmes az ő népéhez. Sámuel azt is mondja Saulnak, hogy ne aggódjon a szamarak miatt, hisz nemsokára az egész ország az övé lesz. Saul nem hisz a fülének. Sámuel az áldozati lakomán a fő helyre ülteti őket. Mi jelentsen ez? Este még sokáig elbeszélget Sámuel Saullal, majd másnap reggel távozásra szólítja fel őket. Sámuel elkíséri őket a város kapujáig és ott olajt önt a Saul fejére. Azt is elmondja, hogy fejedelemmé kente fel őt Izrael felett. A fejedelem felkent kell legyen, Krisztussá, Messiássá  kente fel Sault.

Sámuel tudatában van Saul gyámoltalanságának. Ezért a Saul hitének erősítésére három jelet helyez az új felkentnek kilátásba. Ez a három jel be is teljesedik.  Később Saul egy közeli rokonnal is találkozik még, akinek Saul csak annyit mond el, hogy a szamarak megkerültek, de egy szót sem szól a királyságról.

Hét nap után Micpában hivatalosan is bemutatják őt a népnek, mint királyt. Néhány dolog itt is feltűnő. Az egyik, hogy Sámuel eddig még nem ejtette ki a „király” szót. Ő következetesen mindig csak fejedelemnek mondta. Ezzel nagyon finoman azt fejezi ki, hogy ez nem az Isten által akart út. Másodszor tudomására hozza a népnek, hogy az, amit tettek, hálátlanság Isten iránt. Harmadszor aláhúzza, hogy Isten mégis királyt adott nekik. Nem a nép választotta, hanem Isten ezt a királyt.

Saul elbújik a holmik közé, aztán előkerül és bemutatják a népnek. Mindenki örül egy ilyen szép szál férfinak, aki egy fejjel magasabb mindenkinél. Amikor a király megjelenik a nép üdvrivalgásban tör ki : éljen a király. A király is csak egy eszköz az Isten kezében. Vannak, akik kételkedve fogadják és felteszik a kérdést: mit segíthet ez rajtunk? Ők megvetéssel szólnak, de Saul úgy tesz, mintha nem is hallaná. Maga Isten azt mondja: az Isten veled van.

Most még ragyog a nap, de sötét felhők kezdenek feltűnni a láthatáron, a folytatás nem lesz olyan nagyszerű, mint a kezdet. Ez az egész király-választás bepillantást ad nekünk Isten útjaiba. Isten másképp cselekszik, mint ahogy mi várnánk vagy elképzelnénk. Most ebből a történetből három kérdést vigyünk magunkkal. Az első a szamarakról szól. Saul szamarakat keres és királyságot talál. Mi mit keresünk? A második kérdés a mi kiválasztásunkról szól. Vajon mi megfelelünk-e annak a dicső célnak, amire Isten minket is elválasztott? Végül a harmadik kérdés: milyen irányba halad a mi világunk, a mi nemzedékünk?  A mi reménységünk, hogy Isten elküldte azt, akinek neve Immánuel: velünk az Isten. Kegyelmi időben élünk, bárcsak tudnánk az jól s jóra használni.

Javasolt cím: Veled lesz az Isten                                              Lőrincz István

 

1Sámuel 2 áhitat

 Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 2

Text:”Örvend szívem az Úrban, fölemelte szarvamat az Úr, Fölnyílt szám ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek.” (1Sám.2,1)

Egy nagy igehirdető azt mondta, hogy az embert emberré azt teszi, ha tudja magasztalni, dicsőíteni, imádni Istent. És ez valóban így is van. Aki pedig ezt nem tudja tenni, az nem is nevezhető embernek. Anna itt pont ezt teszi. Magasztalja, dicsőíti Istent.

Ha ezt a magasztaló éneket, zsoltárt megvizsgáljuk, akkor feltűnik, hogy nem kevesebbszer, mint hétszer mondja ki Anna az Úr nevét. És ha összefoglalva egy szóban akarnánk elmondani, hogy mit tesz az Úr, akkor ez így hangzana: uralkodik. Azt, hogy az Úr uralkodik, ma nagyon sok ember kétségbe vonja, megkérdőjelezi. Sokan azt mondják, amit Bertold Brecht német drámaíró Galileiről írott darabjában a múlt században megfogalmazott: az ég üres. Ezt mondta a szovjet űrhajós, Gagarin is, amikor visszatért a földre, hogy bejárta a világűrt, de sehol sem találkozott Istennel.

Most én nem akarok Isten védőügyvédje lenni, őt ezen megjegyzésektől megvédeni, hisz neki erre nincs szüksége. De egyet azért szeretnék tenni: azokat, akik úgy gondolják, hogy az ég üres, szeretném figyelmeztetni, mert Anna is odakiáltja ezeknek az embereknek: ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen, szátokból ne jöjjön kérkedő szó, mert az Úr ezt látja, hallja. Az Úr hallja, hogy mi miket mondunk róla, még azt is tudja, hogy mit gondolunk felőle. Ezért nem veszélytelen az, ha valaki ilyeneket mond, hogy az ég üres. Az ilyen beszéd nagyon hamar jajgatásba csaphat át. Gagarin is nem sokkal e kijelentése után egy rutinrepülésben meghalt. Az ilyen ember nagyon hamar ott találja magát, ahol lesz sírás, és fogaknak csikorgatása.

De boldog ember ezzel szemben az, aki Annával együtt hisz abban, hogy van egy Úr, aki teremtette ezt a világot és uralkodik is benne és rajta. Azt tud igazán felszabadultan örülni, aki hisz ebben. Az az ember igazán boldog, aki Annával együtt tudja mondani: örvendez szívem az Úrban, szabadításodnak örvendezek.

Olyan jó érzés ebben hinni, ebben megnyugodni, hogy a földnek van teremtője, van gazdája. Mennyit aggodalmaskodik az emberiség például afelett, hogy a népesség növekedése miatt nem lesz elég eledel. A tudósok azt mondják, hogy a föld nyugodtan el tudna tartani 20 milliárd embert is. Csak épp jól kellene gazdálkodni és jól kellene a termést elosztani. A baj nem Istennel van, nem ő a hibás, hogy túl sok embert, vagy túl kicsi földet teremtett, hanem az ember, aki visszaél a teremtett világgal. Tönkre teszi a természetet és ami van, nem jól osztja be.

Az Úr mindent lát és mindent meg fog ítélni. Anna magasztaló énekében arról is szó van, hogy Isten mit tesz, amikor látja az ember cselekvését. Az Úr tiltakozik akkor, amikor mi megrontjuk az általa adott jó rendet.

Anna itt prófétikus látással már látja azt is, hogy Isten hogyan fogja helyre állítani ezt a világot. Az erős kézíjasokat összetöri és a roskadozókat erővel övezi fel, a magtalan hét gyermeket szül. Ezek forradalmi gondolatok, forradalmi változások, amiket az Úr véghez akar vinni. Az Úr öl és elevenít, sírba visz és visszahoz, az Úr szegénnyé tesz és meggazdagít, megaláz és fel is magasztal.

Igen, ez az édesanya itt egy olyan isteni ítéletet hirdet ki, amelyben vér fog folyni, ami áldozatokat fog követelni. Az Úr megítéli a földnek határait, királyának pedig hatalmat ad. Az isteni ítéletnek van egy fontos jellemzője. Az, hogy nem csak egyszerűen megtörténik, hanem a kerék fordul egyet. De az igazságtalanság pont úgy megy tovább, csak a szereplők cserélődnek a földi forradalmaknál. Az emberi forradalom olyan, mint a homokóra, azért nem elégségesek, mert nem tudják megváltoztatni az embert.

Egészen más a helyzet, akkor amikor Isten csinál forradalmat. Anna itt már azt látja, aki el fog jönni, aki hatalommal jön és királyi erővel ítéletet fog tartani. Ő a Felkent, ő a Krisztus. Az Úr megítéli a föld határait, királyának hatalmat ad és felemeli felkentjének szarvát. Ki ez a Felkent? Mi tudjuk, és nemsokára meg fogjuk látni, hogy Izrael történetében ez egy átmeneti korszak volt. A bírák korából átmegyünk a királyság korába. A felkent először is Saul, Dávid, Salamon és a többi királyok.

Ezek után azonban Anna lát egy másik Királyt, akit a Zsidók Királyának fognak nevezni. Ő ezer évvel előre látja az eljövendő Krisztust. Ha Anna énekét összehasonlítjuk Mária énekével, akkor döbbenten látjuk, hogy szinte ugyanazokat a gondolatokat találjuk mindkét énekben. Egész mondatok szó szerint egyeznek.

És mi tudjuk azt, hogy az, akit Anna lát, eljött. De az ő eljövetele mégis más volt. Nem ítélő bíróként, hanem alázatos szolgaként érkezett, nem mint hatalmas király, hanem mint megfeszített rabszolga. Nem mint győztes, hanem mint legyőzött. Izrael nem ezt várta, de mégis így volt jól, hisz Isten nem népének okozott fájdalmat, hanem magára vette népe fájdalmát és bűnét, nem mások vérét ontotta, hanem a sajátját. Az isteni forradalom áldozatot követel, de ez az áldozat ő maga lett. Ennek a forradalomnak az árát Isten fizette meg, ez ott történt Nagypénteken, Jézus keresztjén.

Az isteni forradalomból megszületett egy  új nép, az egész Újszövetség arról beszél, hogy milyen is ez az új nép. A nagy kérdés az, hogy vajon tudott-e ez a nép Isten népe maradni? Csak mélységes bűnbánattal tudunk arról beszélni, hogy sajnos ez nem így történt. Az egyház sokszor megtagadta Urát és a világ szerint rendezkedett be.

Talán nem véletlen, hogy ezt a gyönyörű imát, zsoltárt pont egy édesanya mondta el, hisz most mi is az édesanyákért adunk hálát. Ezt az imádságot a Szentlélek adta Anna szívébe. Ebben az imádságban a legfontosabb az Istenben való hit, hogy higgyünk benne, mint Teremtőben, aki uralkodik az egész világon, és aki Felkentjét elküldte. Ő ebben a csodálatos munkájában minket is használni akar, akár egy törékeny édesanya vagyunk, mint Anna, akár egy Sámuelhez hasonló gyermekként, vagy bárkik is lennénk. Magasztaljuk ezért ezzel az édesanyával együtt az Urat!

 Javasolt cím: Egy édesanya magasztaló éneke                                       Lőrincz 

1Sámuel 1 áhitat

 

Tanulságos igék Sámuel első könyvéből 1

Text.” Ha megtekinted szolgálóleányod nyomorúságát és fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak, én őt egész életére az Úrnak ajánlom…Miután elválasztotta bevitte az Úr házába, Silóba…most azért az Úrnak szentelem őt. Legyen egész életére az Úrnak szentelve. „(1 Sám.1.11.24.28)

Ez a könyv a Biblia ú.n. történeti könyvei közé tartozik. Tudjuk, hogy Isten már az ószövetségben megparancsolta, hogy a szülők mondják el gyermekeiknek azokat a történeteket, dolgokat, amiket a történelemben, a múltban tett értük.

Tudjuk azt is, hogy ez sohasem jelentett pusztán információ-átadást, közlést, hanem ennek mindig, hanem ennek mindig üzenete is lesz a jelen számára. Miközben mi mesélünk, Isten szólal meg. A Sámuel első könyvének központi gondolata az Isten országa. Isten örök, egyedülálló, egészen más országa ez. Ezt az országot a többi népek, országok idegen testnek tekintik. Ezért az Isten országa egy szüntelen harcban áll. Erről a harcról, az az Isten országáért való harcról szól ez a könyv és az lesz a csoda, és azért imádkozzunk, hogy miközben a háromezer évvel ezelőtti harcról beszélünk, ez a mi mai harcunkban döntő segítség lehessen.

Ahogy ezt a fejezetet elolvassuk, azt gondolhatnánk: na, ez is jól kezdődik! Hiszen itt családi botrányról, házassági csetepatéról hallunk. Elkána két feleséget vett magának s ettől kezdve nem volt egy nyugodt perce sem. Főleg ünnepnapokon végig kellett nézze a két feleség versengését, rivalizálását. Úgy tűnik, hogy Isten az Ószövetségben eltűrte a többnejűséget, főleg olyan esetben, ha a jog szerinti feleség nem tudott gyermeket szülni. De a Szentírás azt is őszintén elmondja, hogy minden ilyen házasságban rengeteg baj, vesződség, háborúság volt, hogy ez nem az Isten igazi terve.

Mennyi szívfájdalom jutott azoknak a férfiaknak, akik több feleséget vettek maguknak. Gondolhatunk itt Jákóbra, hogy mennyi fájdalom volt József szívében, amikor a különböző feleségektől származó fiai, képesek voltak testvérüket rabszolgának eladni.

Azt kell mondanunk, hogy Elkána nagyon jól és bölcsen viselkedik, nagyon türelmesen hordozza keresztjét. De nagyon vigyázzunk itt, mert nem ez ennek a fejezetnek a lényege, hanem vicces vagy komoly formában a többnejűségről élcelődjünk. Ha ezt tennénk, akkor nagyon felszínen mozognánk és elmennénk a fejezete központi üzenete mellett.

Még csak az sem a központi, de nem figyelmen kívül hagyható üzenete ennek a fejezetnek, hogy milyen szívfájdalma volt Annának, aki az ókorban annyira megvetett és szégyenteljes állapotban volt, meddősége, terméketlen mivolta miatt. Anna méltósággal hordozta ezt a keresztjét és odamegy vele az Úrhoz és hisz abban az Istenben, aki csodát is tud tenni, ha akar. Isten maga is megjutalmazza őt bátor hitéért.

Anna példakép lehet számunkra, mind a kereszthordozás méltóságában, mind pedig hitében. Az ő példája buzdíthat, vigasztalhat ma is olyanokat közöttünk, akik nehéz kereszttel, megoldatlan kérdésekkel, lehetetlennek tűnő helyzetekkel küzdünk.   Abban aztán igazán fénylő példa, hogy a születendő gyermeket, amelyről meg van győződve, hogy fiú lesz, Istennek ajánlja fel. Még mielőtt megkapná a gyermeket, már fel is ajánlja Istennek. Ez abban az időben is hallatlan dolog volt, hisz a lévitákat is csak 25-50 éves koruk közötti időszakra kellett Istennek szentelni.

De Anna születésétől fogva Istennek szánja a gyermeket. És valószínű, hogy egyetlen gyermeke volt, hisz a Szentírás nem számol be további gyermekek születéséről. Mi talán odakiáltottuk volna neki: jó asszony, tudod, hogy mit teszel? Tudatában vagy annak, hogy milyen döntést hoztál? Hát hova gondolsz, hogy a gyermek még meg sincs foganva és te már rendelkezel vele?

Ezt a döntést valóban csak hitben lehet meghozni,  s csak hittel lehet megérteni is. Itt a hitben, hit által történő csodák egész sorozatával állunk szemben. Hit által imádkozik Anna, hit által nyeri a gyermeket és hit által ajánlja fel az Úrnak. Anna megnyeri a gyermeket, Sámuelnek nevezi el, ami azt jelenti: meghallgatott az Úr.  Ez a gyermek nevével is arra kell figyelmeztessen, hogy ő Isten ajándéka.

De mi lesz a mi ígéreteinkkel? Vajon nincsenek közöttünk olyanok, akik egy nehéz helyzetben ígéretet tettek Istennek, aztán a baj elmúltával elfeledkeztek róla? De térjünk viasza Annához. Neki sem volt könnyű ezt az ígéretet megtartani. De a csoda megtörténik, a szülők oda tudják adni Istennek a gyermeket. Ez az odaszánás egy áldozat keretében történik meg. Itt a Szentlélek van munkában. Csak ő tud ilyen csodát emberek szívében elvégezni. Mert ez Isten országának az ügye.

Ez az egész könyv arról szól, hogy Isten uralkodni akar Izraelben és uralkodni akar a mi életünkben is. Ebben a könyvben találkozunk már a Dávid nevével, akinek házából meg fog születni Jézus Krisztus, a Királyok Királya. Jézus arra tanít minket, hogy azért imádkozzunk, hogy jöjjön el az ő országa. Isten országa el akar jönni, valóság akar lenni s ahhoz Isten eszközöket keres, ebben embereket akar felhasználni. Isten az ő országa építésében minket is fel akar használni. Isten országa akkor egy nagyon elesett állapotban volt. Soha máskor nem volt annyi bűn, bálványimádás, mint épp abban a korban.

Egy család az Efraim hegységből elindul Silóba, hogy gyermekét Istennek szánja. Nem egy ideális család, de Isten ezt a családot mégis fel akarja használni az ő országának építésében. Egy gyermek születik és ez döntő lökést ad Isten országában. Az ő születése egy másik Gyermek születésére utal, aki a legdöntőbb lépés lett az Isten országában. És azóta ez az ország halad előre, mindig előre.

Mekkora kegyelem, hogy Isten ezt épp általunk akarja megtenni. Édesapák, édesanyák, megszületendő gyermekek, unokák által. Bárcsak lehetnénk ennek az országnak mi is munkálói, hogy a mi életünk is lehetne egy építőkocka az Isten országában. Nincs ennél nagyobb öröm, nagyobb kiváltság a mi életünkben. Pál ezt így fogalmazza meg: Krisztus élete láthatóvá válik a mi halandó testünkben.

Javasolt cím:Hogyan épül Isten országa?                                       Lőrincz István

 

 

1Sámuel 23 áhitat

 

Tanulságos igék a Sámuel első könyvéről 23

Text.” Megkérdezte hát Saul az Urat, de az Úr nem felet neki.”(1Sám.28,6)

 

Isten kegyelméből e tanulságos könyv magyarázatának végéhez érkeztünk.Ennek a könyvnek egyetlen nagy témája van: az Isten országa. Azt látjuk meg, hogyan épül Isten országa, hisz Saul és Dávid is ennek szereplői, akik által az ő országát akarja építeni. Dávid élete döntő lökést ad az ő országa előmenetelének.

Isten országa azóta is épül. Isten ma is építeni akarja az ő országát. Mi tudjuk, hogy ő ezt be is fogja végezni. Ezért imádkozzuk naponta: jöjjön el a te országod. Láttuk már eddig is világosan, hogy Isten országa egészen más, mint ennek a világnak az országai. Isten országa egyedülálló, páratlan, ahogy egy írásmagyarázó megjegyzi: besorolhatatlan. Láttuk, hogy milyen nehéz egyes embereknek az Isten országába beilleszkedni. Láttuk, hogy Izrael népének is megvolt erről a maga elképzelése. Olyan királyt akartak, mint amilyen a többi népeknél is volt, ezért választották Sault, a legszebb férfit. 

Isten azonban nemsokára egy más királyt szemelt ki, a betlehemi Dávidot és ezzel ő jelzést ad, hogy neki egészen mások a mértékei, hogy ő úgymond „betlehemi” stílusban építi az ő országát. Mivel ezt a nép és Saul nem értik meg, ezért rendkívüli nehézségek, harcok árán épül ez az ország. Az Isten országának építését könny és vérontás kíséri és ez is már jelzi azt a véres eseményt, ami az Isten országának középpontjában áll: a golgotai véres kereszt.

 Ezt nem könnyű megérteni, mert  az Isten országának építése a kereszt jegyében áll, mi azonban látványos dolgokat szeretnénk. De Isten nem így akarja építeni az ő országát. Mégis igaz marad, hogy Isten nem Saul módjára, hanem dávidi, krisztusi módon építi országát. Isten elvette a királyságot Saul kezéből és Dávidnak adta azt. Minden kétséget kizáróan  láthattuk, hogy Dávid lesz a főszereplő. Azt is láttuk, hogy az Isten által választott emberek sem tökéletesek. A különös az, hogy nem úgy van, hogy Saul csupa bűn és nyomorúság, Dávid pedig a megtestesült tökéletesség. Dávid újra a filiszteusokhoz megy, de most nem csak ő, hanem vele van hatszáz férfi családjaikkal együtt. Dávid újra egy szerepet kell eljátsszon, hogy ő Saul és Izrael ellensége. Ezt a szerepet olyan mesterien játssza, hogy a filiszteusok királya megbízik benne és testőrei főparancsnokává nevezi ki. Ezzel Dávid megmenti a maga és emberei életét, de mi a helyzet az ő isteni kiválasztásával? Hisz ő nem a filiszteusok, hanem Izrael királya.

Ha Dávid érdeme szerint történne, akkor tőle is el kellene szakíttassék az ország, de Isten kitart döntése mellett, hogy Dáviddal építse országát annak ellenére, hogy ő sem tökéletes. Isten még azt is megteheti, hogy országa építésébe még az ellenséget is bevonja. A filiszteus fejedelmek végül nem engedik meg, hogy Dávid velük együtt induljon a harcba. Isten kegyelme megkíméli őt attól a végzetes hibától, hogy saját népe ellen harcoljon. Ennyire hatalmasan tartja Isten keze Dávidot.

Amikor a filiszteusok újra betörnek az országba Saul megfélemlik, szíve megrémül. Tehetségében Istenhez kiált. Ebben is nagyon szimpatikus Saul. Bárcsak tanulnánk meg mi is minden nehéz helyzetben az Úrtól kérni a szabadítást. De most itt azt a döbbenetes kijelentést halljuk, hogy Isten hallgat. Vajon miért? Azért, mert eddig nem hallgatott. Eddig szüntelen beszélt, de Saul nem akart Istenre hallgatni, csak azt akarta hallani, ami neki tetszett. Mivel Saul nem akart hallgatni, Isten már nem akar beszélni.

 De hadd kérdezzük meg itt magunkat: nem ismerős nekünk ez a Saul? Vajon nem azért nem szól hozzánk sem Isten, mert engedetlenekké váltunk? Ma is megtörténhetik, hogy Isten hallgat, mert van az életünknek egy konkrét kérdése, amiben nem akarunk Istenre hallgatni. Amikor Isten hallgat, ott nem az Isten a hibás és ne őt hibáztassuk. A hiba bennünk van. Valaki azt mondta, hogy Isten azt az imát hallgatja meg legszívesebben, amiben azt kérjük, hogy mutassa meg bűneinket.

Saul azonban olyan mint egy durcás gyermek, mint egy ámokfutó, aki menthetetlenül rohan a vesztébe. Olyan eszközökhöz fordul, ami megengedhetetlen: kényszeríteni akarja Istent a szólásra. Ezt nevezi a Szentírás varázslásnak. Megtörténik ez a rettenetes dolog, hogy a daliás király magát elváltoztatva az endori jósnőhöz megy, aki megúszta Saul parancsát, hogy az ilyeneket irtsák ki. A boszorkány először tiltakozik, de utána megidézi Sámuel szellemét, aki nem mond mást, mint amit életében is mondott, hogy Isten elveszi tőle az országot és Dávidnak adja. A varázslással semmi többet nem lehet megtudni, mint amit Isten az általa megengedett úton, vagyis igéje által nekünk kijelentett. Isten igéje a mi számunkra teljesen elégséges. De ezzel az igével egyedül Isten rendelkezik. Ő adhatja azt nekünk, de meg is vonhatja tőlünk. Ezt kikényszeríteni soha nem lehet.

Mi csak egyet tehetünk: engedelmeskedni az Isten szavának. Saul megrázó figyelmeztetés: aki sokszor nemet mond az Isten szavára, annak az életében eljön az a pillanat, amikor már nem tud igent mondani. Az amit Saul tesz, nem más mint a Szentlélek káromlása. A Szentlélek káromlása az, hogy valaki meghallja, megérti Isten akaratát, de nem akarja azt cselekedni. Van itt egy döbbenetes egybeesés: Saul azon az éjszakán evett ennél az asszonynál, azután pedig kiment a sötét éjszakába.

A negyedik evangélista, János apostol szinte szó szerint ezekkel a szavakkal írja le az eseményeket: Júdás pedig, mihelyst a falatot elvette, azonnal kiment az éjszakába. Döbbenetes hasonlatosság az ószövetségi Saul és az újszövetségi Júdás között. Mind a ketten abban pusztulnak el, hogy nem akarnak engedelmeskedni Isten felismert akaratának. Mindketten azt teszik, amit Isten soha nem enged meg: hogy őt kényszerítsék. Mindketten önkezükkel vetnek véget életüknek, mindketten az éjszakában teszik meg ezt.

Ez a sötét történet végül is Jézus Krisztusra mutat, a Dávid fiára. Krisztusban mind a kettőt szemlélhetjük: elvetettségünket és kiválasztottságunkat. Krisztus elvettetett azért, hogy mi kiválasztottak lehessünk. Isten pedig egyetlen cél érdekében választott ki minket: hogy építsük az ő országát. Isten építi az ő országát, vagy velünk, vagy nélkülünk. A mi imádságunk csak egy lehet: Uram, építsd a te országodat,  használj fel engem is abban, add hogy most és egykor én is benne lehessek.

Javasolt cím: Amikor Isten hallgat                                                Lőrincz István

1Sámuel 22 áhitat

 

Tanulságos igék a Sámuel első könyvéről 22

Text. „Dávid azonban azt mondta Abisainak: ne veszítsd el őt. „(1Sám.26,9)

 Ebben az igében össze van foglalva ennek az egész fejezetnek az üzenete. Mert itt az elveszítés , a végső leszámolás tényleg a levegőben lóg. A Saul feje fölött gyülekeznek a halál gomolyfelhői, s a villámcsapás minden percben lesújthat rá. De elhangzik a kiáltás: ne veszítsd el őt. Látjuk, hogy mennyire nem igaz, hogy az Ószövetség a vérontásról, a háborúkról, gyilkosságokról szól, mert nagyon sok szó esik a megmentésről, a szabadulásról. Jézus egyszer azt mondta, hogy ő nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

Dávid a Zif pusztájában tarózkodik, Saul egy elit csapat élén felvonul Dávid ellen. A két csapat egymással szemben üt sátrat, úgy hogy közöttük egy völgy van. Egyik éjszaka Dávid azzal a különös ötlettel áll elő, hogy ő személyesen átmegy az ellenség táborába s megkérdezi embereit, hogy valaki hajlandó-e őtt oda elkísérni. Dávid nővérének a fia vállalkozik erre a kalandra.

Saul sátorában tartózkodik, körülötte a stábja.  Sault egy egész szekértábor veszi körül s nem kevesebb mint háromezer ember. Dávid Abisaival átjut az összes őrsön s egyszer csak ott találják magukat az alvó Saul előtt. A Dárdája a fejénél a földbe van szúrva. Abisai diadalittasan súgja oda nagybátyjának: az Úr kezedbe adta a mai napon ellenségedet, hadd szegezzem a dárdájával a földhöz. Dávid azonban azt mondja: ne veszítsd el őt, mert ki emelheti fel kezét büntetlenül az Úr felkentje ellen?

Abisai nagyon bosszús lesz, nem érti meg Dávidot és ezt nem is leht tőle rossz néven venni. De a kérdés nem az, hogy Abisai értette-e, hanem az, hogy mi vajon értjük-e? Dávid később azt mondja Saulnak, hogy úgy üldözi őt, mint egy bolhát, mint egy fogolymadarat, s ezeket nem azért szokták üldözni, hogy megsimogassák őket, hanem hogy megöljék őket. Saul halálra üldözi Dávidot. Akkor miért kegyelmez Dávid Saulnak. Az biztos, hogy Dávid itt Isten megbízását hajtja végre, ha ez az ő akarata lett volna, akkor Saulnak ez lett volna az utolsó éjszakája. Itt nem a Dávid, sem az Abisai, hanem az Isten akarata kell meglegyen. Ha Isten Sault félre akarja állítani, akkor neki erre meglesz az eszköze.

Annak bizonyítására, hogy ez a történet nem a Dávid kalandvágyából, hanem Isten akaratából származik, annak itt van egy jele, és ez az, hogy itt mindenki alszik. S nem azért alszanak, mert este jól megszívták a boroshordókat, hanem mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk

De itt feltevődik egy másik kérdés is: miért kell Istennek az ő választottját egy ilyen veszélynek kitenni?Mi az értelme ennek az éjszakai vállalkozásnak?Erre csak egyetlen lehetséges válasz van: hogy Isten még mindig küzd a Saul lelkéért. Isten már elvetette őt, mint királyt, és a királyságot Dávidnak adta. De az ember Saulról még nem mondott le Saulnak most csak annyit kellene tennie, hogy szépen visszalép és átadja Dávidnak a királyságot Isten még mindig azért küzd, hogy Saul jusson jó belátásra, mert Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Isten most még egyszer utoljára alkalmat akar adni Saulnaka mewgtérésre.

De Saul, épp úgy, mint a fáraó egyre jobban megkeményedik. De Isten még meg akarja neki mutatni, hogy nem akarja őt elveszíteni, hanem meg akarja tartani. Isten jósága Sault még megtérésre akarja indítani, az érthetetlen kegyelem még mindig jár Saul után, ahogy az ének is mondja. Isten itt is keresi az elveszettet, ezt fogalmazza meg Dávid: ne veszítsd el őt. Isten odáig megy az ő szeretetében és hosszútűrésében, hogy minket ez már bosszant, azt mondjuk: ez már túl sok, ez már túlzás.

Mi ezt könnyen kimondjuk Saulra, de ha ez a „Saul” épp az én feleségem, férjem, testvérem vagy gyermekem? Vagy ha ez a „Saul” épp én vagyok? Akkor is túlzásnak tartjuk Isten szeretetét Mert mi mind Isten türelméből, érthetetlen kegyelméből élünk. Mi lenne velünk, ha Isten is úgy beszélne, mint az a gazda, aki ki akarta vágni a terméketlen fügefáját? Mi lenne velünk, ha nem lenne egy Vincellér, aki azt mondja: ne bántsd, hagyd még egy esztendeig.

De ez a történet még valamit megtanít nekünk. És ez az, hogy bár Isten türelme nagy, de ezzel a türelemmel nem tanácsos visszaélni. Isten nem csúfoltatik meg. Isten itt valóban ad még egy esélyt Saulnak, de ez az utolsó esély. Vannak olyan alkalmak, amiket ha elmulasztunk, soha többé nem térnek vissza. Az Isten országában is van egy:túl késő. Hányan fognak bánkódni a kárhozatban az elszalasztott lehetőségek miatt.

Ezen az éjszakán Saul számára még nem volt túl késő. Saul Dávidban még találkozik az Isten feléje kinyúló kegyelmes kezével. De Saul nem ragadja meg ezt a a felé nyúló kegyelmes kezet. Dávid és Saul utoljára beszélgetnek egymással. Saul fiának nevezi Dávidot Dávid kiönti keserűségét Saul előtt. Elmondja félelmét, hogy idegen földön ontatik ki a vére. De Dávid bizonyságot tesz itt hitéről és kéri Istent, hogy szabadítsa őt meg minden nyomorúságából.  A Saul utolsó rezignált szava Dávidhoz, hogy Isten áldása az ő oldalán van.

A fejezet azzal zárul, hogy Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért az ő helyére. Jézus szenvedéstörténetében van egy mozzanat, ami kísértetiesen hasonlít ehhez a történethez. Jézus ott van a Gecsemáné kertjében.  Jön az elfogató sereg. Jézus kérhetne légiónyi angyalt, hogy megvédelmezzék őt, de nem teszi. Jézus nem ad egy utolsó esélyt magának, hanem hagyja, hogy elfogják, halálra ítéljék. Íde íjézus elfogatása által mások kapnak esélyt. Ott van Barabbás. Ő szabad lehet, mert Jézust elfogják. De szabad lesz a kárhozattól a jobb kéz felől megfeszített gonosztevő is, és nagyon sokan mások is, akik megtérnek a kereszt alatt.

A Jézus keresztje a nagy esély a bűnösök számára. A nagy kérdés, és ezt az áhítatot elolvasva ezzel a kérdéssel foglalkozzunk magunkban: mi mit teszünk ezzel az eséllyel? Megragadjuk-e e személyként, megragadjuk-e népként, megragadjuk-e nemzedékként? Minden ember, minden nép, minden nemzedék ott áll a nagy esély előtt. Megragadjuk-e a kegyelmet, az Isten Krisztusban adott nagy szabadítását?

Az Úr nem akarta elveszíteni Sault, nem akar elveszíteni minket sem, de akaratunk ellenére minket sem tud megtartani, mint ahogy Sault se tudta. Hiába nyújtják a vízbe fúlónak a kötelet, ha ő nem ragadja meg azt. Hiába halt meg Krisztus a kereszten, hiába végezte el a megváltást, ha ez nekünk nem kell. Legyen Isten irgalmas hozzánk, hogy ezt a nagy esélyt ne szalasszuk el.

Javasolt cím:Az utolsó esély                                               Lőrincz István

 

1Sámuel 21 áhitat

 

Tanulságosa igék Sámuel első könyvéről

Text. „Mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, hiszen az Úr harcait harcolja az én uram.” (1Sám.25,28)

Ezt a fejezetet nagyon sok szempontból lehet vizsgálni, értelmezni. Ha egy házas csendesnapon  vennénk elő ezt az igét, akkor beszélhetnénk arról, hogy milyen egy nehéz házasság. Hogy egy ilyen ügyes, hívő asszonynak milyen nehéz lehetett az élete egy ilyen durva férj mellett. Mert ez a házasság néha a pokolhoz hasonlíthatott. Rámutathatnánk Abigail kitartására és hogy ő bocsánatot kér a férje helyett annak hibáiért. Beszélhetnénk arról, hogy milyen bölcsen cselekszik.

De most nem házas találkozóról van szó, nem jegyes beszélgetésen, hanem lássuk meg, hogy mit akar Isten nekünk ezzel a történettel elmondani. A történetnek nem Abigail a főszereplője, hanem Dávid, az Isten választottja. Dávidnak Isten tervében olyan fontos szerepe van, hogy ezer év múlva, amikor megszületik a Messiás, akkor azt olvassuk, hogy Dávid házából és háznépe közül való volt.

Jézust a jerikói úton ülő vak Bartimeus így szólítja meg: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam. Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, akkor a tömeg így köszönti: Hozsánna a Dávid Fiának. Itt nem kisebb emberről, mint Jézus Krisztus ősatyjáról, előképéről van szó. Dávid ebben a pillanatban nem úgy néz ki, mint egy kiválasztott. Sokszor mi sem úgy nézünk ki, ahogy szeretnénk, elgondolnánk. Isten választottja a pusztában él. Úgy tűnik, hogy Dávid minden pusztát végig kell járjon az ígéret földjén. Nagyon gyakran kell helyet változtasson, üldözője Saul kényszeríti erre. 

Jelen pillanatban Dávid azzal foglalatoskodik, hogy Nábál nyájait oltalmazza a rablótámadásoktól. Később Nábál pásztorai elmondják Dávidról és embereiről, hogy olyanok voltak rájuk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal. Dávid ezt abban a reményben tette, hogy egy kis ellenszolgáltatást is fog kapni Nábáltól. De feltehetjük a kérdést: az Isten választottjának ilyen kicsinyes dolgokkal kell foglalkoznia, hát neki nincs fontosabb feladata? Elvégre ő Isten választottja, a jövendőbeli király.

Talán Dávidot ebben az időben már az a gondolat is kísértette, hogy ebből az egész királyságból semmi sem lesz. Ezenkívül még egy lesújtó hírt is kap, éspedig azt, hogy Saul a Dávid feleségét egy másik férfinak adta. Amikor az ember bajban van, akkor az ilyen tragédiák hatványozott erővel hatnak. És még egy másik rossz hír is jön: meghalt Sámuel, egész Izrael siratta őt és eltemették Rámában. Az a próféta, aki őt egykor királlyá kente, már nincs az élők sorában. Az utolsó szál is elszakadt, ami a Dávid kiválasztását még tartotta. Most tényleg egy olyan pillanat következett el Dávid életében, amikor minden összekuszálódott.

Azokban a napokban történt, hogy az egyik legtehetősebb juhos gazda a juhnyírás  ünnepét ülte. Dávid ebből az alkalomból egy kis segítséget kér Nábáltól. De neki van egy óriási tévedése: nem ismeri fel, hogy kicsoda Dávid. Kicsoda az Isai fia, kérdezi becsmérlőleg.  Dávid életének titkát ő nem érti. Jóllehet a Dávid emberei őt „sálommal” köszöntik, ami békességet jelent, de ehhez Nábálnak nincs füle. A jövő tervezéséhez ért, de Isten jövendőbeli tervét nem érti. Vérig sérti Dávid embereit, nem érti meg, hogy Isten választottjával van dolga. Ez a Nábál tulajdonképpeni bolondsága. Nem érti meg, hogy mit akar Isten Dáviddal és az ilyen embert Isten bolondnak nevezi. A legfontosabb dolgot nem látja, éspedig azt, hogy itt Isten munkálkodik.  Aki az Isten munkáját nem látja, az bolond.

Ezer év múlva ugyanez ismétlődik meg. Eljön az Isten Választottja, eljön Jézus, de az emberek nem ismerik fel benne Isten küldöttét. Hogy sír Jézus Jeruzsálem felett: bárcsak megismerted volna csak e mostani napodon is, amik békességedre valók. Pilátus, Heródes, a katonák sem ismerik fel Jézusban Isten Fiát.

De hagyjuk most Nábált és tegyük fel magunknak a kérdést: mi vajon megismertük, felismertük hogy mit akar Isten a mi életünkkel? Látjuk-e az ő vezetését személyes életünkben? Látjuk-e Isten lábnyomait, cselekedeteit a történelemben? Vajon mi megértjük-e azt, ami a mi békességünkre való?

Abigail, a Nábál felesége egészen másképp viselkedik, ő egy nagy személyiség. Nagysága nem másban van, hanem abban, hogy ő meglátja, hogy kivel is van dolga. Ő tudja, hogy miként illik viselkedni Dáviddal szemben. A földre borul előtte. Nyilván, nem Dávidnak szól ez a hódolat, hanem az Istennek, akinek kezében Dávid is csak egy eszköz. Magát nevezi bűnösnek és kéri Dávid bocsánatát. Aki bűnösnek vallja magát, az tudja, hogy mi van az ő békességére. Dávid szinte nem hisz a fülének, amikor ilyeneket mond Abigail: mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harcait harcolja az én uram.

Amikor Dávid már alig mer hinni, akkor most egy asszony, akit életében először lát, mondja ki, hogy Dávid kiválasztása megáll, hogy Isten terve meg fog valósulni. Feltehetjük a kérdést: ki mondott ilyeneket ennek az asszonynak? Erre is igaz, amit Jézus Péternek mond: nem test és vér jelentette ezt meg neked. Most van   Dávidnak legnagyobb szüksége az ígéretekre, mert már odáig jutott, hogy nem úgy viselkedik, mint Isten választottja. Ebben a pillanatban toppan elé Abigail és mondja el négyszer is: az Úr akadályozott meg téged a vérontásban.

Pár nappal korábban még tudott magán uralkodni, hogy ne emeljen kezet Saulra, de most elvakult haragjában képes lett volna egy borzalmas vérfürdőt rendezni. Isten valóban az utolsó pillanatban akadályozza meg egy asszony által, aki angyalként jelenik meg.

Most pedig próbáljuk megfogalmazni e történet üzenetét. Nábál egy ügyes gazda, de Isten nélkül él és az élete ezért tragédiában végződik. A felesége eszes és szép termetű. Az eszesség a Biblia nyelvén bölcsességet jelent. A mi nagy kérdésünk az, hogy mi eszesek vagyunk-e? Nem az a kérdés, hogy sokat tudunk-e, mert ahhoz nem fér kétség. De egy nagy baj van, hogy az értelmünket, tudásunkat elszakítottuk Istentől és ez minket is romlásba dönthet. Az istenfélelem nélküli tudás megsemmisíti az emberiséget. Ez a történet nem más, mint egy felrázó kiáltás, felszólítás a megtérésre. Legyünk eszesek, legyünk bölcsek, ismerjük fel Isten vezetését. Ha ezt megtesszük, akkor van remény a megmaradásra.

Javasolt cím:Isten szerinti eszesség                                                 Lőrincz István

 

1sÁMUEL 20 ÁHITAT

 Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 20

Text: „Dávid szíve megesett rajta.” (1Sám.24,6)

Ott hagytuk abba Dávid történetét, hogy életének talán legnagyobb mélységét élte át. Isten elküldte Kehilla városának felszabadítására. De ott szorítóba került és a város lakói ahelyett, hogy védelmére keltek volna, ki akarták szolgáltatni Saulnak. Dávid nem érti Istent, hogy miért vezeti őt ilyen úton. Mi sem értjük sokszor, hogy miért vezet minket Isten nehéz próbákon át.

De Isten, bár beleengedi Dávidot a nagy mélységbe, nem hagyja őt abban, hanem elküldi hozzá Jonatánt, a szív szerinti barátot, hogy általa erősítse meg őt az Úrban. Áldott legyen Isten a „Jonatánokért” és az ő bátorításukért, bárcsak mi is tudnánk ilyen „Jonatánok” lenni.

Nos, Dávid így megerősödve, megvigasztalódva, megbátorodva megy tovább az ő útján. A pusztában marad betyár csapatával és puszta életét menti Saul elől menekülve.  De Zip lakói, akik még mindig Sault tartják erősebbnek elárulják Dávid tartózkodási helyét. Egyik magyarázó szerint ezek a ziffeusok „helyezkednek”, ők mindig oda állnak, ahol valamilyen zsíros koncot remélnek. Azt is megjegyzi, hogy a történelem hemzseg az ilyen emberektől. Ők mindig jól tudnak helyezkedni, ők mindig arra fordítják köpönyegüket, ahonnan a kedvező szél fúj. Ez az írásmagyarázó őket a történelem szégyenletes figuráinak nevezi. Mi, akik átéltünk már legalább két rendszert eleget láttunk ilyen emberekből. Úgy látszik, hogy ilyen emberek mindig is voltak és lesznek is, csak épp mi ne legyünk ilyen emberek.

Nos, Saul a ziffeusoktól megtudja Dávid tartózkodási helyét és elrendeli, hogy induljanak emberei a Dávid üldözésére. Sikerül Dávidot egy reménytelen helyzetbe hozni, ahonnan úgy tűnik: nincs menekvés. Már-már ott vannak, hogy perceken belül elfogják Dávidot, Saul elérte célját, Dávid élete végéhez érkezett. Már csak percek kérdése, és Dávid nincs az élők között. Saul saját kezével fogja őt megölni.

De ekkor történt valami, olyasmi, amire senki se várt. Isten a meglepetések Istene, aki meg tudja tenni azt, amit mi meg se gondolnánk. Saul egy hírt kap, hogy a filiszteusok betörtek országába. Ekkor ő hátraarcot parancsol csapatának és megy a filiszteusok ellen. Dávid, aki fél lábbal már a sírban volt, fellélegezhet.

Ezzel most megérkeztünk az Isten uralmának, az Isten országának egy másik nagy titkához. Isten ellenségei is lehetnek eszközök az ő kezében. Az Isten ellenségei se tehetnek mást, mint hogy hozzá járuljanak Isten országának előmeneteléhez. Ezért még tőlük sem kell félni, még őket sem kell tragédiának látni. A világ leghírhedtebb helyezkedője, besúgója az áruló Júdás. Ő sem tud egyebet tenni, mint hozzájárulni a megváltás tervének nagy és dicsőséges beteljesedéséhez. A hívő ember számára egy nagyon fontos tanulság az, hogy ő végső soron semmilyen isten-ellenes  hatalomtól sem félhet, mert Isten még fölöttük is Úr tud lenni. Hisz csodák-csodája a filiszteusok Isten népének legrettegettebb ellenségei se tehetnek mást, mint hogy hozzájárul Dávid szabadulásához, meneküléséhez.

De ebben a részben az Isten uralmának még egy harmadik titkával is találkozunk, és ez az, hogy nem a helyezkedők, az árulók, az Isten népének az első számú ellenségei. Van a hívő ember számára egy még nagyobb kísértés és a közeljövőben Dávid ebbe esik bele.

Hiszen szinte eláll a lélegzetünk,amikor halljuk, hogy mik is történnek itt. Dávid csapatával egy barlang mélyébe rejtőzködik el. Saul később ebbe a barlangba tér be és a sok fáradtságtól álomba merül. Most pont az ellenkezője történik annak, ami néhány nappal ezelőtt történt. Nem Dávid esik a Saul kezébe, hanem Saul a Dávidéba.

A nagy kérdés az, hogy kihagyja-e Dávid ezt a tálcán felkínált lehetőséget, hogy végezzen esküdt ellenségével. Tudja-e Dávid másképp felfogni ezt a pillanatot, mint úgy, hogy most ütött a megváltás órája. Ha most Dávid egyetlen mozdulattal végezne Saullal, senki se vehetné rossz néven, elvégre csak egy igazságos ítéletet hajtana végre. A kísértés annál nagyobb, mert Dávid emberei épp egy bibliai igére, egy prófétai szóra hivatkoznak. „Íme, az Úr kezedbe adta ellenségedet.”

Dávid egy pillanatra meginog. Kardjához nyúl, de csak a Saul ruhájának egy darabját vágja le, de még azt is megbánja, hisz Saul az Úr felkentje. Dávid elhagyja a barlangot és felismeri, hogy ez az óra nem a megváltás , hanem a kísértés órája volt számára. Felismeri,, hogy ha most megölte volna Sault, az nem az Isten szerinti cselekedet, nem az Isten akarata lett volna, hanem az ő cselekedete és akarata.

Dávid azt teszi, ami8 ellen minden porcikája, szíve és értelme egyaránt tiltakozik: megkíméli ellenségét, aki minden bűne és gyarlósága ellenére az Úr felkentje. Az ellenségben a felkentet látni, ezt csak a hitnek szemével lehet. Úgy nézni a másik emberre, hogy az minden nyomorúsága ellenére, mégis csak Isten teremtménye, aki szintén meghalt Jézus Krisztus. Ez bizonyosan nem Dávid érdeme, s ha valamit kell itt dicsőíteni, az nem Dávid , hanem Isten kegyelmének nagysága és ereje. Mert itt az Isten kegyelme diadalmaskodik azáltal, hogy meggyőzi Dávidot, hogy ne segítsen magán.

Mert Saulnak már nincs mit veszítenie. Ő már mindent elveszített, amit már elveszíthetett. De Dávid most óriási veszélyben volt, elveszíthette volna a kiválasztottság kegyelmét. Ha ő megölte volna Sault, Isten őt is elvethette volna.

Isten itt nem csak abban építi országát, hogy az elvetettet megőrzi egy gonosz cselekedettől, hanem abban is, hogy a kiválasztottat megőrzi attól, hogy az elveszetten végrehajtson egy gonosz cselekedetet. Nem csak az kegyelem, amikor Isten minket megőriz, hogy egy gonosz ember ártson nekünk, hanem az még nagyobb kegyelem, hogy megőriz attól, hogy mi ártsunk másoknak.

De ne fejezzük úgy be, hogy ne ugranánk ezer évet, amikor Isten Választottját elárulják és ott van az emberek kezében. Keresztre feszítik és a kereszt alatt levők azt mondják neki: segíts magadon, szállj le a keresztről. Ő pedig nem segít magán, de épp ezáltal segített nekünk. Ott a keresztnél nem jönnek a filiszteusok, hogy az utolsó percben mégis megszabaduljon. Ott marad a kereszten, meghal értünk, mert így tudott segíteni rajtunk, így tudott megváltani minket.

Javasolt cím: Dávid Krisztus előképe                                    L

1Sámuel 19 áhitaT

 Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 19

Text.” És megerősítette az ő kezét az Istenben.” (1Sám.23,16)

Egy vasútállomáson történt. Egy téli napon nagy hó hullott. A vasúti forgalom megbénult. A peronon emberek álldogáltak, várva a vonatok érkezését, indulását. A legtöbb embernek nagyon sürgős dolga volt. A peronért felelős vasutas is ott toporgott egyenruhájában az utasok között. Az egyik utas, egy üzletember idegesen azt mondta neki: a mai napom el van lőve! Erre a vasutas az égre mutatott és azt mondta: a Fennvalónak mondja, ő zavarta meg a programot. Igen, ami hullott az égből csendesen, hangtalanul, az felborította egy csomó ember programját.

Igen, mi emberek annyira megszoktuk már, hogy pontos terveket, napi programokat készítünk és azt senki meg nem zavarhatja, még Isten sem. Ha megtenné, akkor őt is mint valami zavaró tényezőt érzékelnénk, amit ki kell iktatni. Pedig meg kellene tanulni azt, amit a közmondás olyan nagy bölcsességgel fogalmaz meg: ember tervez, Isten végez. Mert ezekben a fejezetekben egy olyan Istennel találkozunk, aki beavatkozik az eseményekbe, aki építi az ő országát és aki keresztül húzhatja a mi emberi számításainkat.

Az amit ezekből a fejezetekből hallunk, betekintést enged azon titkokba, hogy hogyan uralkodik Isten, hogyan valósulnak meg az ő tervei. Nos, most Istennek az a terve, hogy Sault Dáviddal helyettesíti, ez Istennél elvégzett dolog. Világos és józan pillanataiban ezt Saul is látja, hisz azt mondja Dávidnak: „tudom, hogy te király leszel és Izraelnek királysága a te kezedben állandó lesz.” Itt nyílván arról az országról van szó, aminek eljöveteléért mi a Miatyánkban is imádkozunk. Mi ennek az országnak a polgárai vagyunk, mert minket Krisztus tett azzá.

Az események során a filiszteusok ismét betörtek az országba és az aratás után fosztogatni kezdenek. Saulnak, mint királynak az lenne a kötelessége, hogy népét megvédje. De Sault teljesen lefoglalja a Dáviddal való leszámolás. Az ellenség az egyik határvárost, Kehillát már el is foglalta. Dávid úgy érzi, hogy Saul helyett most neki kell a filiszteusokat az országból kiűzni. Dávid emberei tiltakoznak ez ellen. Dávid megkérdezi az Urat, s azt az érthetetlen választ kapja, hogy keljen fel és menjen fel Kehillába, mert az Úr a filiszteusokat a kezébe adja. Dávid fel is megy egy kis sereggel és minden várakozáson felüli győzelmet arat az ellenség felett. Isten már most megmutatja azt, hogy Dáviddal van. Amikor Saul ezt a dolgot, dörzsöli a markát, mert úgy gondolja, hogy Dávid csapdába futott, hisz Kehilla egy jól körülkerített város volt.

Hányszor történik meg a mi életünkben is, hogy valamit erősségnek hittünk és kiderült, hogy börtönünkké vált. Hányszor van az úgy, hogy mi úgy gondoljuk, hogy urai vagyunk egy helyzetnek, de kiderül, hogy rabszolgái lettünk valaminek.

Dávid meghallja, hogy Saul ujjong, ezért kétségbe esve menekül az Úrhoz. Úgy gondolja, hogy mivel Isten bátorította őt erre a lépésre, biztos hogy mellé fog állni. De Dávid nagy döbbenetére Isten nem neki, hanem Saulnak ad igazat. Kehilla lakói nem köszönik meg Dávidnak, hogy felszabadította őket, sőt elvégezték, hogy Dávidot kiszolgáltatják Saulnak. Dávid ezért menekül.

Isten útjai sokszor valóban kikutathatatlanok, érthetetlenek számunkra. Érthetetlen, hogy Saul, az elvetett itt jobban kalkulál, mint Dávid, a kiválasztott. A világ fiai okosabbak a világosság fiainál, mondja Jézus. Ők mindig is jobban tudtak helyezkedni. De egy dolgot ne felejtsünk el: bár Saul jól számolt, mégis a vesztébe rohant. És bár Dávid rosszul számolt, mégis megmenekült. Különös, ahogy Isten építi az ő országát.

A hitetlen ember mindig csak siker és sikertelenség között választhat. De a hívő ember a sikertelenségen át is sikerre juthat. Isten az ő országát nem a jól számolókkal, a tévedhetetlen, csalhatatlan kalkulálókkal építi. Isten véghezviheti tervét még akkor is, amikor mi elszámoljuk magunkat.

Dávid számára ez nagyon lesújtó. Ő kétségbe van esve, úgy érzi, hogy most Isten és az emberek is cserben hagyták. Egy bénító depresszió vesz erőt rajta. Kétségtelenül ez a pillanat Dávid életének egyik legnagyobb mélysége. Úgy tűnik, hogy Isten gyermekei nem kerülhetik el a mélységeket. Át kell menniük nagy megpróbáltatásokon. De Isten keze mégis erősen tartja őket.

Isten segítséget küld Dávidnak. Elküldi hozzá Jonatánt. Ez az ő utolsó találkozásuk. Úgy zajlik le, hogy az nagy áldás lesz Dávid számára: mert megerősítette az ő kezét az Istenben. Ha ezt a mondatot szó szerint fordítjuk, akkor így hangzik: Jonatán Dávidnak felmutatta Istent. Jonatán egyszerűen csak annyit mond: ne félj, mert én atyámnak keze nem fog elérni téged.

Igen, az Isten választottai nem hősök, akik minden helyzetben állva maradnak, akik mindent kibírnak, akik a jég hátán is megélnek, és akiknek a hátán fát lehet hasogatni. Az Isten választottai, az Isten gyermekei sokkal inkább törékeny cserépedények, akik összetörnek, ha súlyos csapások, ütések érik őket. De milyen jó, hogy Isten is tudja ezt, hogy ahogy a zsoltár is mondja: megemlékezik arról, hogy mi por vagyunk. Isten tudja, hogy nincsenek acélból az idegeink, hogy mi is meglankadunk, hogy a próféta szavával éljek, megtántorodnak még a legkülönbek is.

Isten az övéit megerősíti, és akkor erősíti, amikor nekik a legnagyobb szükségük van erre. Isten ilyenkor küld egy „Jonatánt”, egy lelki testvért, egy jó barátot, aki arról tesz bizonyságot, hogy Isten keze nem túl rövid ahhoz, hogy megszabadítson minket.

Mi hol dávidok, hol pedig jonatánok vagyunk. Egyszer Dávidhoz hasonlóan kétségbe esünk, mert Isten mélységekben járat minket, máskor pedig Jonatánhoz hasonlítunk, akiket Isten küld a kétségbe esettekhez, a csüggedőkhöz, hogy végezzük azt, amit a Zsidókhoz írt levél így fogalmaz meg: „az elcsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel.” Ha Dávid vagy, akkor várhatod Jonatánt, lehet hogy épp ez az áhítat lesz számodra bátorítássá, ha pedig Jonatán vagy, akkor kérdezd meg az Urat, hogy ki az a Dávid, akit most épp te kell megerősítsél.

Milyen jó, hogy ezzel az igével indulhatunk el ebben az új esztendőben is. Bár az ismeretlen számunkra, de az biztos, hogy a mi életünkben is lesznek mélypontok, kétségbe ejtő pillanatok, félelmetes események, amikor nem látjuk majd a megoldást. De hihetjük, hogy Isten gondoskodik arról, hogy akár emberek, akár maga Isten, az ő igéje által mi is megerősödjünk és tovább tudjunk menni.

Javasolt cím: Dávodok és Jonatánok                                           

1Sámuel 18 áhitat

 

Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 18

Text:” Amíg meg nem tudom, hogy mit fog cselekedni velem Isten.” (1Sám.22,3)

Ebben a mondatban lehet összefoglalni  a 21-22 fejezet tartalmát. Ezt Dávid a Moáb királyának mondja, amikor öreg szülei számára menedékjogot kér egy bizonyos átmeneti időre. Mert a dolgok már annyira elfajultak, hogy nem csak Dávid élete van veszélyben, hanem a családjáé is.  Dávid számára minden bizonytalan, csak egy dolog bizonyos előtte, hogy most is mindent Isten irányít. Dávid tudja, hogy Istennek terve van vele. Tudja azt, hogy Isten őt kiválasztotta, királlyá kente, hogy itt a földön reá bízta egy ország kormányzását, ebben egy pillanatig se kételkedik. De az teljes homályban van, hogy ez mikor, hogyan és hol fog megvalósulni.

Most Dávidnak várni kell, hisz így mondja: míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem Isten. Ez az ige most a mi számunkra is nagyon személyes, ez az ige minket is döntés elé állít. Mert az életünket kétféleképpen élhetjük meg és ez a két fajta életmód szöges ellentétben van egymással.

Vagy úgy szemléljük az életünket, hogy azt teljességgel mi irányítjuk, s akkor ilyen kérdéseket teszünk fel: mit akarok én? Mit tudok én tenni? Ilyenkor tervezünk, mérlegelünk és döntünk. Reméljük, hogy elérjük a kitűzött célt. Vagy pedig nagyon félünk, hogy azt nem tudjuk megvalósítani.  Ettől függően sietünk vagy pedig húzzuk az időt. De mindenképp igyekszünk a dolgokat a magunk kezében tartani. Ez az ú.n. tervező és cselekvő ember, homo faber, ahogy azt a régiek mondták.

Ezzel az emberrel már a Szentírás első lapjain találkozunk, ez az az ember, aki elhatározza, hogy egy tornyot fog építeni, aminek teteje az égig érjen és hozzá is kezd annak megvalósításához. Az ilyen ember jelszava: gyerünk, rajta! Ez az az ember, akit Jakab apostol keményen megfedd azért mert Isten nélkül készít terveket, ahelyett hogy alázatosan azt mondaná: ha az Úr akarja és élünk.

De van egy másik fajta életmód és életszemlélet, amit Jakab apostol is felmutat és ajánl a mi számunkra. Ennek Isten a kiindulópontja, a célja és a beteljesedése is. Az ilyen ember ilyen kérdéseket tesz fel: mit akar Isten velem? Mi a terve az életemmel? Mit vár el tőlem? Hol és hogyan akar engem felhasználni az ő szőlőskertjében? Az ilyen ember egész életét, jövőjét az Isten kezében tudja. Itt Isten parancsa és akarata határozza meg az életünket. Az ilyen emberek nem csak érdeklődnek Isten iránt, hanem engedelmeskednek is neki. Nos, Dávidot úgy ismerjük meg ezekből a fejezetekből, mint aki Istenből él és gondolkodik, aki az Isten parancsa, vezetése alatt áll.

Az új év küszöbén most a mi számunkra is nagyon élesen tevődik fel a kérdés, hogy mi legyen Isten akarata az életünkben?  Dávid most a papokhoz megy, Ahimelek főpap megretten, hogy Dávid egyedül jön, kenyeret kér, mégpedig szentelt kenyeret. A főpap átadja a szentelt kenyereket és Góliát kardját is. Megáldja Dávidot, miután ő egy olyan lépést tesz, ami könnyen életébe kerülhetett volna. Dávid az ősellenséghez a filiszteusokhoz megy, nekik ajánlja fel szolgálatát. Ő, aki legyőzte a filiszteusok dicső katonáját, most katonai tudást, tehetségét nekik ajánlja fel. Ákhis, a filiszteusok királya visszautasítja ezt az ajánlatot, végül Dávid csak úgy szabadul meg, hogy őrültnek tetteti magát. Az őrült emberekről az ókorban azt tartották, hogy ők az istenek barátai, kedveltjei s mint ilyenek érinthetetlenek voltak. Dávidot kitoloncolják az országból, a gond azonban az volt, hogy egy ilyen híres emberrel nem lehetett akárhogyan bánni.

Dávid ezután maga mellé gyűjt mintegy négyszáz eladósodott, gyülevész embert s egy barlangban tartózkodnak. Ezer év múlva Jézus is egy barlang-istállóban született és szívesen volt a bűnösök, kitaszítottak társaságában. Végül ott függ a kereszten két gonosztevő között és kiált: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Az Adullám barlangjában a számkivetettek, a bűnösök társaságában levő Dávid ragyogó előképe Jézus Krisztusnak, Izrael Királyának.

Ezek után Dávid újra külföldön próbál szerencsét. Ezen az útján Dávidot Isten prófétája által erősíti. Most Dávid végre megcsendesedik és egy erdőben vár arra, hogy mit fog az Úr vele cselekedni. Ez az Isten gyermekének az igazi állapota. Csendben, imádkozva várni arra, hogy mit akar tenni velem az Úr.

Eközben a besúgó Dóég elmondja Saulnak a szentelt kenyerekkel való történetet, Saul egy kivétellel kiírtja  a papokat a főpappal az élen. Ó, hány ilyen „dóég” volt közöttünk is az elmúlt rendszerben, akik a „sauloknak” mindent besúgtak, sok szenvedést zúdítva az igazi keresztyénekre. A szomorú az, hogy itt még Dávid, a kiválasztott is besegít az elvetett Saul bűnébe. Isten érthetetlen kegyelme az, hogy ő mégis felhasznál ilyen bűnbe keveredett embereket is az ő országa építésében. Mert Isten gyermekei is tetőtől-talpig Isten kegyelmére és bocsánatára vannak szorulva.

Itt nem maradhatunk Dávidnál, el kell jutnunk Jézusig, aki jóllehet bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk, úgy függ a kereszten, mint a bűnösök legbűnösebbike.  Dávid itt ezer évvel Krisztus előtt arra a Megváltóra mutat, aki Isten Bárányaként elhordozta a világ minden bűnét.

Ahogy már mondtam, csodával határos módon Ahimelek egyik fia megmenekül, aki Dávidhoz megy, hogy Dávid meggyónhassa bűnét: én adtam okot atyád egész háza népének halálára. Dávid bűnbánatra kell jusson. Ez az egyetlen jó hely az ő számára.

Ebben az új évben a mi számunkra sincs jobb hely, mint a bűnbánat helye. Nem véletlen, hogy Luther 95 tételének egyik leghíresbbike így hangzik: a keresztyén ember egész élete bűnbánat kell legyen. Az egyetlen jó hely ebben az új évben is a mi számunkra az, ahol teljességgel rá vagyunk utalva Isten kegyelmére és bocsánatára. Ha ezen a helyen leszünk, akkor jó helyen leszünk, akkor Isten egészen bizonyosan minket is fel fog használni az ő országa építésében. Mert ő még ilyen gyarló és bűnös embereket is fel tud használni, amilyenek mindnyájan vagyunk. Figyeljünk ebben az új évben is szüntelenül Istenre, aki egészen bizonyosan meg fogja mutatni, hogy mit akar velünk tenni. Lehet, hogy nem fog könnyű úton vezetne, de az biztos, hogy azon meg fog áldani. Az ő akarata mindig a legjobb a mi számunkra még akkor is, ha az nem egyezik mindig a mi elképzelésünkkel, ami akaratunkkal. De ha bele tudunk simulni az ő akaratába, akkor boldogok leszünk.

Javasolt cím:  Mit akar Isten?                                               Lőrincz István

 

1Sámuel 17 áhitat

 

Tanulságos igék Sámuel első könyvéről 17

 Text. ” Az Úr legyen tanú közöttünk és utódain között. „ (1 Sám.2,42)

Ez egy nagyon szép ige. De egy pillanatig se feledkezhetünk meg arról, hogy milyen körülmények között hangzottak el ezek a szavak. Egy rettenetes szükségben, egy pattanásig feszült helyzetben. Itt két kétségbe esett ember barátságáról, szövetségéről van szó. Számukra az Úr valóban a végső, az utolsó menedék, az utolsó lehetőség.

. Hadd elevenítsük fel még egyszer  a helyzetet. Isten Sault, mint királyt elvetette, Dávidot pedig kiválasztotta. Saulnak mennie, Dávidnak jönnie kell, mert ez Isten akarata. És ezt mindenki nagyon jól tudja. Ezt Sámuel is tudja, Saul és Jonatán is,  ez eddig világos, de a bonyodalmak ott kezdődnek, hogy nem  mindenki engedelmeskedik Istennek.

 De nem így van ez a mi életünkben is? Amikor templomban vagyunk, minden olyan szép és világos, megértjük Isten akaratát, a baj azonban ott kezdődik, hogy amikor onnan kiléptünk, amikor haza érkezünk, nem tudjuk megtenni. De legyen vigasztalás ilyen helyzetben is az ige, hogy az Úr van köztem és közted. Az Úr van köztem és a feleségem, gyermekem és az ellenségem között is. A két barát most azokat a lépéseket mérlegeli, amiket meg kellene tenni. Saul már háromszor meg akarta ölni Dávidot, egyszer a dárdájával akarta a falhoz szegezni, egy másik alkalommal a hálószobájában akarta meggyilkoltatni, akkor Mikál bölcsessége és leleményessége mentette meg. Harmadszor a kolostorban akarta megölni. Ezt Isten maga akadályozta meg úgy, hogy Saul extázisba esett és elfelejtette, hogy mit is akart tenni. A helyzet kezd tarthatatlanná válni. Valaminek most történnie kell. A két barát a körülményeket nem egyformán ítéli meg. Jonatán még reméli, hogy Saul lelkére lehet beszélni, el lehet téríteni gyilkos szándékától. Dávid egészen másképp látja. Csak egy lépés van köztem és a halál között, mondja. Ő el van keseredve, tudja hogy a Saulhoz való visszatérés a biztos halált jelentené. Dávid józanul látja ezt. De mi legyen most?  Természetes, hogy a következő lépést most menekülésnek hívják. Nagyon nehezen szánja el magát erre. Úgy tűnik nekünk, hogy bizonytalanság van Dávidban, de ahogy látni fogjuk, egészen másról van szó.

A két barát ezért, hogy Saul szándékát megérthessék, tesz valamit. Holnap újhold van, akkor Saul egy fogadást ad, de Dávid nem megy el. Azt akarják ezzel megtudni, hogy mi lesz Saul reagálása arra a bejelentésre, hogy Dávidnak egy családi ünnepre Betlehembe kellett menni. Megegyeznek egy jelben, hogy Jonatán nyilat lő ki, amelyről tudják, hogy mi Saul szándéka.

De itt is Isten országáról van szó. Hisz itt végső soron arról van szó, hogy a kiválasztott és az elvetett együtt maradnak-e, vagy pedig elválnak egymástól. Az, hogy Dávid olyan nehezen válik el Jonatántól, azt mutatja, hogy nehezen válik el Saultól is. Mert Isten akarata az, hogy a kiválasztott megpróbáljon az utolsókig kitartani az elveszett mellett.

Van ennek a történetnek egy újszövetségi megfelelője is. Amikor a Krisztus történetét olvassuk, feltűnő az, hogy Jézus az utolsó pillanatig ott akarja tartani Júdást a tizenkettő között. Egészen addig, hogy együtt márt vele a tálba. De még akkor sem küldte el Júdást, mert Júdás az, aki feláll és otthagyja Jézust és tanítványtársait.

Milyen csodálatos, hogy Isten mennyire ragaszkodik  az elvetettekhez is, mert nekünk ilyen csodálatos Istenünk van. És ez az Isten azt akarja, hogy mi is ilyenek legyünk, hogy mi is ennyire ragaszkodjunk az elvetettekhez, ennyire nehezen tudjunk lemondani róluk. Az úr van közöttem és közötted, Dávid és Jonatán között, Júdás és Jézus között, köztem és Isten között, a kiválasztott és az elvetett között is. Ezért tud Dávid olyan nehezen megválni Saultól, pedig emberileg az lenne a kézenfekvő, hogy minél hamarabb szabaduljon tőle, hogy amilyen gyorsan csak lehet meneküljön előle.

A két barát már nem táplál illúziókat Saullal kapcsolatban, mind Jonatán, mind Dávid fel vannak készülve a lehető legrosszabbra is. Mert egy  véres és keserves szakadás lesz, egy olyan szakadás, aminél rosszabb már nem is lehetne.

Sajnos ez a szakadás olyan gyakran megismétlődött a történelem folyamán. Pál elszakad Barnabástól, s ami ebben a legszomorúbb, hogy nem is egy komoly teológiai kérdés miatt, hanem egy nagyon is emberi dolog következtében. 1054-ben elszakad egymástól a keleti és nyugati keresztyénség, és azóta az egyházszakadásokat már szinte fel se lehet sorolni és ez a szomorú folyamat mind a mai napig tart. És mennyi szakadék tátong Izrael és az egyház, a keresztyének és más vallások, a fehérek és a feketék, a zsidók és arabok, oroszok és ukránok, a gazdagok és szegények között. Mekkora szégyene volt Európának a berlini fal, ami egy várost is ketté osztott.

Dávid és Saul végleg elszakadnak egymástól és ez egy nagyon szomorú dolog. Jonatán itt próbál közvetítő, közbenjáró lenni. Áldott legyen az Isten az ilyen híd-emberekért, akik megpróbálnak szétszakadt kapcsolatokat helyrehozni, népeket egymással megbékíteni.

Jonatán ebben a nehéz helyzetben megújítja a Dáviddal kötött szövetségét, ő Dáviddal tart akkor is, amikor Saul már szakított vele, Dávid pedig gondoskodik barátja halála után barátja utódairól. Ők ezt a szent esküt meg tudják tartani, mégpedig azért, mert nem a saját erejükre építenek.

A mi kérdésünk az, hogy mi tud ma minket együtt tartani? Mi az a „ragasztóanyag”, ami minket összefoghat, egy közösségben tarthat? Azt, hogy mi választ el minket, mindnyájan jól tudjuk: a bűn. A bűn van ott ember és ember, Isten és ember között.

És itt jön a karácsonyi üzenet. Eljött valaki ebbe a világba, ami tele van szakadásokkal azért, hogy összekössön minket, hogy elvegye a bűnt, a választófalat és adja a „ragasztóanyagot”, az ő Szentlelkét. Krisztusban adott az egység, hozzá kell mindenkinek közel kerülni, mert akkor ő lesz közöttünk és bennünk is. Akkor együtt tudunk maradni, még akkor is, ha a történelmi szakadások miatt különböző felekezetekben élünk. Krisztusban megtapasztaljuk az egységet, az együvé tartozást. Így együtt ünnepelhetjük a világ összes keresztyénével együtt ezt az áldott ünnepet, abban a hitben, hogy ahogy az ének mondja: míg eggyé lesz benned végre, minden szív az ég alatt”.

Javasolt cím: Egység Krisztusban                                        Lőrincz István