Tanulságos igék a Római levélről 9

 

Tanulságos igék a Római levélről 9

Text:”Amint uralkodott a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által.”(Róm.5,21)

            Ott hagytuk abba , hogy Pál ujjongva írja: békességünk van Istennel, menetelünk van a kegyelemhez és háromszor, hogy dicsekedünk a reménységben, a háborúságokban és Istenben.

            Ezek után valaki feltehetné a kérdést: nem könnyelműen beszél az apostol?Vajon jól meggondolta, hogy mit mond? Mindent számításba vett, az élet borzalmas eseményeit is? Hisz az ő életében is voltak olyan pillanatok, amikor bizony nem tudott dicsekedni. De mi is gondolhatunk azokra a szörnyű eseményekre, amik ma is történnek a világban, természeti katasztrófák, terrortámadások, bandák közötti leszámolások. Nem kellene a dicsekedés elnémuljon egy olyan világban, ami tele van nyögéssel, sóhajtozással, fogcsikorgatással. Vajon leehet mindezek között ujjongani?

Ezekre a súlyos kérdésekre ez a rész adja meg a választ. Azt persze tudjuk, hogy Pál nem volt egy álmodozó, fellegekben járó ember. Ő nagyon is jól tudta és a saját bőrén is tapasztalta, hogy mi van ebben a világban. Hisz a világtörténelmet egyetlen szóban foglalja össze: Ádám. Ő tudja, hogy Ádám által jött be a bűn a világba és ez mindenekre elhatott, és a bűnnel együtt a halál is. Azóta ebben a világban a bűn uralkodik, minden uralma alatt van. Ádám megnyitott egy végzetes korszakot a történelemben, amiben mi is benne élünk.

            Hollandiában történt pár évtizeddel ezelőtt, hogy egy üregi nyúl egy egész gátat átrágott és a víz egy hatalmas területet elöntött. Hogy úgy mondjam, Ádám volt az a „nyúl”, aki átrágta a „gátat” és könny és vér áradata öntötte el ezt a világot. Ezt Pál nagyon jól tudja, nem kell mi elmondjuk neki. De ő mégis, mindenek ellenér mondja: mi dicsekedünk Istenben. Pál tudja Ádám és utódai felelősségét, hogy az ember hibás mindenért, ami van most a világban, az nem sors és végzet, hanem bűn. A világ tragédiáinak az ember tudatos engedetlensége az oka.

            És ezen a helyzeten a törvény sem segített, mert az ember hiába tudta, és tudja most is, hogy mi a jó, mégis a rosszat cselekszi. Ezért a törvény sem tudott igazából segíteni az emberen. Volt és van sok jó szándék ebben a világban, de ezzel a pokolba vezető út van kikövezve, ahogy a mondás is tartja. Mi nem tudunk a magunk erejéből kibújni az Ádám bőréből, bűnéből.

            De Pál azt is tudja, hogy ebben a világban elindult egy másik történet is és ez a második Ádám, Jézus Krisztus nevéhez fűződik. Ők abban hasonlítanak egymáshoz, hogy mindketten egyedülállóak a történelemben. Az egyik által bejött a bűn, a másik által pedig a kegyelem. Egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, de egynek igazsága által mindenkire elhat az élet megigazulása. Ádám végzetes egyedisége után jött Jézus Krisztus üdvösséget hozó egyedisége.

            A hatalmas fordulatot, amit mi megváltásnak nevezünk, Jézus áldozata által vitte véghez. Ahogy Ádám engedetlensége végzetes lett, úgy lett a Jézus engedelmessége, áldozata üdvösséget hozó a mi számunkra. Úgy is mondhatnám ezt egy képben kifejezve, hogy Jézus letaszította a bűnt trónjáról és a kegyelmet ültette oda a helyére. A bűn jóllehet megvan, de már nem uralkodik, nem az övé az utolsó szó azok életében, akik hisznek Jézusban.

            Krisztus áldozata által egy óriási fordulat állt be ennek a világnak az életében.. Ádám elment, Krisztus pedig eljött. Ádám meghalt, Krisztus feltámadott., Ádám a nyomorúság, Krisztus az üdvösség elkezdője és bevégezője is. Krisztus erősebb, mint Ádám, Pál ezért ujjong és vele együtt ujjonghatunk mi is.

            Ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Persze , mi ezt nehezen akarjuk elhinni, mert a bűn hatalma látványos és imponáló ebben a világban. Ez bőséges anyagot szolgáltat a bulvárlapoknak, a színes magazinoknak és a tévéprogramoknak. A bűn feltűnő, érdekes, ezen lehet csámcsogni.

            Ezzel szemben a Krisztus hatalma nem olyan látványos, nem olyan érdekes és nem is olyan imponáló. Ezt csak a hit szemével lehet meglátni, a hitetlenek ezt észre sem veszik. Pedig lehetne magazint szerkeszteni a szép házasságokról is, arról a sok jócselekedetről, amit a hívő emberek véghez visznek ebben a világban, de ez nem érdekes, a szenzációkra éhes emberek szennyes fantáziáját ez nem köti le, nem érdekli őket. De annál inkább érdekli ez a hívő embereket, ők látják, tapasztalják is ezeket, örülnek is, amikor egy ember megtér és megváltozik az élete, és szentül hiszik azt, hogy a kegyelem hatalma nagyobb, mint a bűn hatalma.

Minket pedig az Úr hitre hívott el, hogy higgyünk benne és cselekedjünk mindent hit által. Mert a világ ezt is meg kell lássa, még akkor is, ha nem akarja ezt meglátni, vagy közömbösen halad el ezek mellett. Most gondoljuk egy kicsit végig a saját magunk életét, hogy hány jele, mennyi áldott munkája volt és van életünkben a kegyelem hatalmának. Gondoljuk végig, és próbáljuk elképzelni azt, hogy mi lett volna belőlünk a kegyelem ismerete nélkül. Egy szenvedélyből szabadult presbiterünk szokta mondani: ha az Úr nem könyörült volna rajtam, már rég el lennék temetve.

            Az egyház története is szépen példázza ezt. Csak két példát szeretnék említeni. 1571 augusztus 24-én Szent Bertalan éjjelén lemészároltak több ezer francia reformátust, ez egy borzalom volt. Utána kb. 3 millió francia református, hugenottáknak nevezzük őket, el kellett hagyják hazájukat és szétszóródtak Európa sok országában. De ahova csak eljutottak, mindenütt nagy áldást jelentettek. Több holland barátom a hugenották leszármazottja.  A másik példa a mi történelmünkből való. 1526 augusztus 29-én a magyar sereg hatalmas vereséget szenved a törökök elleni harcban. De utána terjed el Magyarországon a reformáció, alakulnak sorra a protestáns gyülekezetek, ami óriási áldás volt népünk számára.

A bűn tombolhat, de mi akkor is hiszünk a kegyelem diadalában. Krisztussal visszavonhatatlanul elkezdődött a kegyelem korszaka, aminek nem lesz vége, csak csodálatos kiteljesedése.

Javasolt cím:Ádám és Krisztus                               Lőrincz István