Tanulságos igék a Római levélről 7

 

Tanulságos igék a Római levélről 7

 

Text:” Aki halálra adatott bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért.”(Róm.4,25)

 

   Ezekben a fejezetekben Pál arról szól, hogy miként lehet a mennybe jutni. Jézus azt mondta: keskeny az az út és szoros az a kapu, amely az örök életre visz. De ez nem azt jelenti, hogy oda nem juthatna be mindenki. A menny olyan nagy, hogy ott mindenki elférne. A kapu azért szoros, mert csak Krisztus által lehet oda bejutni. De általa mindenki bejuthat. De akkor miért van az, hogy még sem fog mindenki a mennybe jutni?

   Különös, de mégis igaz, hogy ha a bejutás nehezebb lenne, talán többen lennének azok, akik be akarnának jutni. Ha kellene néhány követelményt teljesíteni, akkor többen nekivágnának. Sok ember könnyebben felmászik a Himalájára, mint hogy megtegye a pár lépést a templompadtól az Úr asztaláig, ahol ezt hallja :Krisztus teste érted töretett meg.

   Az ember sehogy sem akarja elfogadni, hogy ilyen egyszerű az üdvösség útja, hogy ez a Krisztusban való hit által történik. Így volt ez már az ősi időkben is. Erre a római keresztyének Ábrahám példáját hozzák fel. Ábrahámmal azt akarják igazolni, hogy nem elég a hit, mert a cselekedetekre is szükség van. Ők azt mondják:Ábrahám az engedelmesség embere volt. Amikor elhangzott a felszólítás: eredj ki a te földedből, akkor ő fogta a cókmókját és elindult.

   Aztán ott van Ábrahám legnagyobb cselekedete, amikor kész volt fiát, Izsákot is feláldozni. Hát ezek nem mind fontos cselekedetek? Pál válasza erre a következő: Ábrahám egy valóban rendkívüli ember volt, neki van mivel dicsekednie. Ő mindenekben felülmúl minket, az ő cselekedetei valóban fényesek és dicsőségesek.

   De az emberek előtti dicsőség vagy dicsekedés és az Isten előtt való dicsekvés két merőben különböző dolog. Mert Isten előtt Ábrahám sem dicsekedhet. Isten előtt ő is pont olyan istentelen ember volt, mint bárki más Úr-Kaszdim városában. Az, hogy Ábrahám engedelmeskedett és kijött onnan, ez egyedül Isten kegyelme. Ő csak hitt és ez a hit tulajdoníttatott neki igazságul. Pál egy percig se vonja kétségbe Ábrahám cselekedeteinek nagyságát, de azt határozottan állítja, hogy amikor az üdvösségről van szó, ott csak Krisztus igazsága és az abban való hit jöhet szóba, érvényes.

   Hát nem ugyanezt mondja már Dávid a 32-ik zsoltárban?:boldog ember az, akinek hamissága megbocsáttatott, bűne elfedeztetett, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. Miután Pál ezt a kifogást megcáfolta, rögtön jön a másik, ki ezt mondja: ha a jó cselekedeteknek az üdvösség szempontjából semmi szerepük sincs, akkor legalább az egyházi, a kultikus cselekedtek számíttassanak be. Mert íme Ábrahám körülmetéltette magát, ezt miért  nem lehet neki igazságul beszámítani?

            Itt mi is beleeshetünk abba a hibába, hogy a templomba való járást, az úrvacsorázást, a keresztséget, konfirmációt az üdvösség feltételévé tesszük. Nyilván az egyházhoz való tartozás, adakozás, templomba járás és az ehhez hasonlók nagyon szép dolgok, de az üdvösség még sem ezekben van.. De Pál erre is nemet mond, s ismét Ábrahám példájára hivatkozik, akivel Isten még körülmetélkedése előtt szövetséget kötött. Isten neki hatalmas ígéretet is adott és mégsem ebben van az üdvössége, hanem abban, hogy hitt Istennek.

            Persze itt feltevődik az a kérdés is: de hát a hit maga nem egy hatalmas emberi cselekedet, nem az embernek egy csodálatos teljesítménye? Pál erre is azt mondja:nem! Mert eredetileg ők sem hittek, hisz Ábrahám emberi utat jár, amikor a szolgálótól lesz gyermeke, Sára először kacagott, amikor az Úr gyermeket ígért. De egy adott ponton már nem önmagukra néznek és reménység ellenére is reménykedve hisznek, bár Ábrahám már közel 1OO, Sára meg közel 8O esztendős. Azt mondja itt Pál, hogy Ábrahám nem kételkedett, hanem Istennek adott dicsőséget, és elhitte, hogy Isten  ott is tud segíteni, ahol már semmilyen emberi segítség és lehetőség sincsen. Ő elhitte, hogy amit Isten megígért, azt meg is cselekedheti a maga idejében

            Ilyen erős hite lett Ábrahámnak. Ezek után tegyük fel a kérdést: lehet egy iluyen hit emberi teljesítmény? Nem, az ilyen rendíthetetlen hit nem az ember munkája, nem az ember teljesítménye, hanem Isten ajándéka az ember számára.

            S amit Isten Ábrahámról elmond, az a mi életünkre nézve is érvényes marad. Ez a beduin pásztorfejedelem, aki közel 4OOO évvel előttünk élt, ezért ennyire fontos a mi számunkra., ezért ez a történet a mi történetünk is,, mert ugyanaz az Isten, aki az Ábrahám hitét igazságul számította be neki, ma a Krisztus igazságát nekünk akarja beszámolni. Krisztus és Ábrahám titokzatos módon együvé tartoznak. Nem véletlen, hogy az Újszövetség így kezdődik: „Jézus Krisztusnak, Dávid  Fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.

            Maga Jézus is beszélt egyszer Ábrahámról, amikor így szólt: „Ábrahám, a ti atyátok

 örvendezett, hogy meglátja az én napomat, meg is látta és örült.”.És hozzáteszi ezt a hatalmas mondatot.” Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok.  Világosan kell látnunk, hogy már az ószövetségi emberek, így Ábrahám élete fölött is Krisztus fénye ragyog. Csak annyi a különbség, hogy az ószövetségi emberek előre néztek, Krisztusra nézve igazultak meg, mi már visszatekintve, Krisztus által igazulunk meg.

            Nagypénteken, amikor Krisztus meghalt a kereszten és húsvétkor, amikor Jézus feltámadott a halottak közül, mindnyájunk számára megvásárolta a mennybe vivő, mennybe szóló belépőjegyet.

            A kérdés most számunkra csak az: hisszük-e mi ezt, elfogadjuk-e ezt Jézus kezéből ajándékképpen? Mert Krisztus minket is üdvözíteni akar, egészen, teljesen és örökre.

Javasolt cím:Ábrahám, mint a hit példaképe                                      Lőrincz István