Tanulságos igék a Római
levélről 10
Text.“Így tekintsétek hát ti is
magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek és éltek Istennek a mi Urunk Jézus
Krisztusban.“ (Róm.6,11)
Pál apostol egy képet
mutat itt nekünk, azt mondja, hogy ezen magunkat látjuk, és felszólít minket,
hogy a képen látottakhoz tartsuk magunkat. Úgy tekintsétek magatokat, hogy
meghaltatok a bűnnek. Az apostol abban akar segíteni nekünk, hogy tisztába
jöjjünk új helyzetünkkel, a kegyelemben való élet valóságával.
Az ember általában örül annak,
ha megismerheti önmagát. Tudományok egész sora foglalkozik azzal, hogy az ember
jöjjön tisztába önmagával. „Ismerd meg önmagadat“ ez az ókor óta divatos
jelszó. Az ember meg akarja ismerni a testében és lelkében végbemenő
folyamatokat. Most Pál egy képet rajzol a keresztyén életről. Így kezdi: így
tekintsétek magatokat. Miért mondja ezt? Hát azért, mert mi egészen másképp
szoktunk tekinteni önmagunkra. De itt azt parancsolja, hogy merjünk másképp
tekinteni önmagunkra. Akármilyen hihetetlenül optimistának, sőt
idealisztikusnak is tűnik, merjétek így nézni magatokat, hogy ez a kép igaz, mert
ezt nem én találtam ki, a Krisztusban elnyert kegyelem tett engem ilyenné.
Ennek a képnek a
kibontását egy közbevetésnek köszönhetjük. Miután Pál a hitben való megigazulást
hangsúlyozta, egy kérdést szegeztek neki. Azt mondták, hogy pedagógiailag ez
nem helyes, mert mi jól tudjuk, hogy az ember csak azt szokta megbecsülni,
amiért megdolgozott, amit csak úgy, ajándékba kapott, azt általában nem szokta
megbecsülni.
Pedig itt Pál mintha
fittyet hányna minden pedagógiára, hisz azt mondja, hogy a mennyet ingyen
kapjuk meg. El tudjuk-e fogadni ezt
a lélegzetállító ajándékot? Nem fog-e ez úgy hatni ránk, mint az elkényeztetett
gyermekre a szülők ajándéka, aki minél többet kap, annál szemtelenebbé válik.
Akkor logikus, hogy azt fogják mondani, hogy ahol megnövekedik a bűn, ott még
inkább megnövekszik a kegyelem. Vétkezzünk minél többet, hogy így adjunk
lehetőséget Istennek a megbocsátásra.
Pál válasza: erről szó sem
lehet. A megkegyelmezett ember nem ilyen, nem fog vétkezni azért, hogy a
kegyelem úgymond növekedjen. Mi a legjobban annak örvendenénk, ha Pál azt
mondaná: a kegyelmet nyert ember többé nem vétkezik. Többé nem vétkezni, ez
minden igazán hívő ember vágya. De sajnos ilyen nincs. Sem az nem igaz, hogy a
hívő ember folyamatosan vétkezik, de az sem igaz, hogy egyáltalán nem vétkezik.
Akkor mi az igaz?
Van itt egy harmadik
lehetőség. Pál itt ezt rajzolja meg, ezt tárja elénk. Ez egy furcsa kép, amin
két alak, két személy látható. Az egyik személy a megkegyelmezett ember, a
másik pedig maga Krisztus. A megkegyelmezett ember már nincs egyedül. Mindig
vele van Krisztus A megigazult ember egy teljes függőségbe került Krisztussal.
A megigazult ember egy Krisztusban levő ember. A Krisztusban élő ember pedig
meghalt a bűnnek. Krisztusban az történik a bűnnel, mint ami egy darab
szalonnával történik, ha az forró szurokba dobjuk A forró szurok felolvasztja,
majd teljesen elpárologtatja a szalonnát.
A megigazult ember élete nem
marad a régiben. Ott a kegyelem elkezdi megolvasztani a bűnt, mint a szurok a
zsírt.
Nos, a keresztyén ember
ebbe a helyzetbe kerül a keresztséggel. Ezzel megkezdődik a harc a
megtisztulásért, a bűn megöldökléséért. Tudjuk azt, hogy az első században a
keresztyének a bemerítést alkalmazták a keresztségnél, ami azt jelképezte, hogy
a régi élet bele kell fulladjon a vízbe és fel kell támadjon valami új. Pont
úgy ahogy Krisztus is meghalt, eltemettetett és feltámadott. Ezt nevezi Pál a
Krisztussal együtt meghalni, eltemettetni, feltámadni. Tehát ott a Golgotán az
én ó-emberem meghalt Krisztussal együtt, el is temettetett, hogy feltámadjon
bennem az új ember.
De van itt egy másik kép is és ez a beoltatás.
Mi beoltattunk Krisztus halálába és feltámadásába. Mi levágattunk a vad fáról
és beoltattunk a nemes fába, Krisztusba. Miután Pál ezt a két képet felvázolta,
két parancsot ad a gyülekezetnek, nekünk mindnyájunknak.
Az első, hogy ne
uralkodjék a bűn a mi halandó testünkben. Ahogy Krisztuson a halál már nem tud
uralkodni, úgy nem uralkodhat a bűn a megigazult ember felett, még akkor sem,
ha ott marad az életében. Ez nagyon fontos gondolat. Azt jelenti, hogy a
megigazult, a kegyelmet nyert ember is vétkezhet, de ez nem egy folyamat az
életében, hanem egy baleset. Ha a megigazult ember vétkezik, azonnal fel akar
állni, azonnal vissza akar térni az Istennek tetsző élethez. Szépen látjuk ezt
például Dávidnak és Saulnak az életében. Dávid is vétkezik sajnos, de utána
bűnbánatot tart, feláll és éli tovább Isten szerinti életét. Saul azonban
folyamatosan vétkezik, megmarad a bűnben és a végén nagyon szomorú véget ér.
A második parancs így
hangzik: ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem
adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és
adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek. Ebben aztán minden benne
van: akaratunk, értelmünk, érzelmeink, családunk, pénzünk, időnk, erőnk,
férfiasságunk, nőiességünk, munkánk, szórakozásunk, egyszóval a teljes életünk.
Mindent oda kell adni , mindent oda kell szánni Istennek. Ez tehát egy döntés a
mi életünkben, amit a Szentírás megtérésnek nevez.
Különös,
hogy ebben az igében Pál kétszer is említi a „fegyver” szót. Hát ahol fegyverek
vannak, ott harc is van A keresztyén ember életében a megigazulással, a
kegyelem befogadásával egy kemény harc kezdődik el. Hollandiában az újonnan
konfirmáltakat mindig ezzel a mondattal köszöntik: Isten hozott a harcba. Igen,
a hívő ember életében egy életre-halálra való harc kezdődik a régi és az új, a
bűn és a kegyelem között. Ez a harc Krisztussal nem egy reménytelen,
kilátástalan harc, ő győzött, vele mi is győzhetünk. Pál ujjongva fogja
nemsokára kiáltani: mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket
szeretett.
A keresztyén élet azt
jelenti: mi már nem vagyunk magunkban, mi már nem vagyunk önmagunkra utalva,
Krisztus van velünk, ő harcol velünk és a győzedelmet is ő adja.
Javasolt cím:A keresztyén ember harca Lőrincz
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése