Tanulságos igék a Római levélről 10

 

Tanulságos igék a Római levélről 10

Text.“Így tekintsétek hát ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek és éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.“ (Róm.6,11)

            Pál apostol egy képet mutat itt nekünk, azt mondja, hogy ezen magunkat látjuk, és felszólít minket, hogy a képen látottakhoz tartsuk magunkat. Úgy tekintsétek magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek. Az apostol abban akar segíteni nekünk, hogy tisztába jöjjünk új helyzetünkkel, a kegyelemben való élet valóságával.

            Az ember általában örül annak, ha megismerheti önmagát. Tudományok egész sora foglalkozik azzal, hogy az ember jöjjön tisztába önmagával. „Ismerd meg önmagadat“ ez az ókor óta divatos jelszó. Az ember meg akarja ismerni a testében és lelkében végbemenő folyamatokat. Most Pál egy képet rajzol a keresztyén életről. Így kezdi: így tekintsétek magatokat. Miért mondja ezt? Hát azért, mert mi egészen másképp szoktunk tekinteni önmagunkra. De itt azt parancsolja, hogy merjünk másképp tekinteni önmagunkra. Akármilyen hihetetlenül optimistának, sőt idealisztikusnak is tűnik, merjétek így nézni magatokat, hogy ez a kép igaz, mert ezt nem én találtam ki, a Krisztusban elnyert kegyelem tett engem ilyenné.

            Ennek a képnek a kibontását egy közbevetésnek köszönhetjük. Miután Pál a hitben való megigazulást hangsúlyozta, egy kérdést szegeztek neki. Azt mondták, hogy pedagógiailag ez nem helyes, mert mi jól tudjuk, hogy az ember csak azt szokta megbecsülni, amiért megdolgozott, amit csak úgy, ajándékba kapott, azt általában nem szokta megbecsülni.

            Pedig itt Pál mintha fittyet hányna minden pedagógiára, hisz azt mondja, hogy a mennyet ingyen kapjuk meg. El tudjuk-e fogadni ezt a lélegzetállító ajándékot? Nem fog-e ez úgy hatni ránk, mint az elkényeztetett gyermekre a szülők ajándéka, aki minél többet kap, annál szemtelenebbé válik. Akkor logikus, hogy azt fogják mondani, hogy ahol megnövekedik a bűn, ott még inkább megnövekszik a kegyelem. Vétkezzünk minél többet, hogy így adjunk lehetőséget Istennek a megbocsátásra.

            Pál válasza: erről szó sem lehet. A megkegyelmezett ember nem ilyen, nem fog vétkezni azért, hogy a kegyelem úgymond növekedjen. Mi a legjobban annak örvendenénk, ha Pál azt mondaná: a kegyelmet nyert ember többé nem vétkezik. Többé nem vétkezni, ez minden igazán hívő ember vágya. De sajnos ilyen nincs. Sem az nem igaz, hogy a hívő ember folyamatosan vétkezik, de az sem igaz, hogy egyáltalán nem vétkezik. Akkor mi az igaz?

            Van itt egy harmadik lehetőség. Pál itt ezt rajzolja meg, ezt tárja elénk. Ez egy furcsa kép, amin két alak, két személy látható. Az egyik személy a megkegyelmezett ember, a másik pedig maga Krisztus. A megkegyelmezett ember már nincs egyedül. Mindig vele van Krisztus A megigazult ember egy teljes függőségbe került Krisztussal. A megigazult ember egy Krisztusban levő ember. A Krisztusban élő ember pedig meghalt a bűnnek. Krisztusban az történik a bűnnel, mint ami egy darab szalonnával történik, ha az forró szurokba dobjuk A forró szurok felolvasztja, majd teljesen elpárologtatja a szalonnát.

            A megigazult ember élete nem marad a régiben. Ott a kegyelem elkezdi megolvasztani a bűnt, mint a szurok a zsírt.

            Nos, a keresztyén ember ebbe a helyzetbe kerül a keresztséggel. Ezzel megkezdődik a harc a megtisztulásért, a bűn megöldökléséért. Tudjuk azt, hogy az első században a keresztyének a bemerítést alkalmazták a keresztségnél, ami azt jelképezte, hogy a régi élet bele kell fulladjon a vízbe és fel kell támadjon valami új. Pont úgy ahogy Krisztus is meghalt, eltemettetett és feltámadott. Ezt nevezi Pál a Krisztussal együtt meghalni, eltemettetni, feltámadni. Tehát ott a Golgotán az én ó-emberem meghalt Krisztussal együtt, el is temettetett, hogy feltámadjon bennem az új ember.

             De van itt egy másik kép is és ez a beoltatás. Mi beoltattunk Krisztus halálába és feltámadásába. Mi levágattunk a vad fáról és beoltattunk a nemes fába, Krisztusba. Miután Pál ezt a két képet felvázolta, két parancsot ad a gyülekezetnek, nekünk mindnyájunknak.

            Az első, hogy ne uralkodjék a bűn a mi halandó testünkben. Ahogy Krisztuson a halál már nem tud uralkodni, úgy nem uralkodhat a bűn a megigazult ember felett, még akkor sem, ha ott marad az életében. Ez nagyon fontos gondolat. Azt jelenti, hogy a megigazult, a kegyelmet nyert ember is vétkezhet, de ez nem egy folyamat az életében, hanem egy baleset. Ha a megigazult ember vétkezik, azonnal fel akar állni, azonnal vissza akar térni az Istennek tetsző élethez. Szépen látjuk ezt például Dávidnak és Saulnak az életében. Dávid is vétkezik sajnos, de utána bűnbánatot tart, feláll és éli tovább Isten szerinti életét. Saul azonban folyamatosan vétkezik, megmarad a bűnben és a végén nagyon szomorú véget ér.

            A második parancs így hangzik: ne adjátok oda tagjaitokat a gonoszság fegyvereiként a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és adjátok tagjaitokat az igazság fegyvereiként Istennek. Ebben aztán minden benne van: akaratunk, értelmünk, érzelmeink, családunk, pénzünk, időnk, erőnk, férfiasságunk, nőiességünk, munkánk, szórakozásunk, egyszóval a teljes életünk. Mindent oda kell adni , mindent oda kell szánni Istennek. Ez tehát egy döntés a mi életünkben, amit a Szentírás megtérésnek nevez.

            Különös, hogy ebben az igében Pál kétszer is említi a „fegyver” szót. Hát ahol fegyverek vannak, ott harc is van A keresztyén ember életében a megigazulással, a kegyelem befogadásával egy kemény harc kezdődik el. Hollandiában az újonnan konfirmáltakat mindig ezzel a mondattal köszöntik: Isten hozott a harcba. Igen, a hívő ember életében egy életre-halálra való harc kezdődik a régi és az új, a bűn és a kegyelem között. Ez a harc Krisztussal nem egy reménytelen, kilátástalan harc, ő győzött, vele mi is győzhetünk. Pál ujjongva fogja nemsokára kiáltani: mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett.

            A keresztyén élet azt jelenti: mi már nem vagyunk magunkban, mi már nem vagyunk önmagunkra utalva, Krisztus van velünk, ő harcol velünk és a győzedelmet is ő adja.

Javasolt cím:A keresztyén ember harca                                       Lőrincz István

Tanulságos igék a Római levélről 9

 

Tanulságos igék a Római levélről 9

Text:”Amint uralkodott a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által.”(Róm.5,21)

            Ott hagytuk abba , hogy Pál ujjongva írja: békességünk van Istennel, menetelünk van a kegyelemhez és háromszor, hogy dicsekedünk a reménységben, a háborúságokban és Istenben.

            Ezek után valaki feltehetné a kérdést: nem könnyelműen beszél az apostol?Vajon jól meggondolta, hogy mit mond? Mindent számításba vett, az élet borzalmas eseményeit is? Hisz az ő életében is voltak olyan pillanatok, amikor bizony nem tudott dicsekedni. De mi is gondolhatunk azokra a szörnyű eseményekre, amik ma is történnek a világban, természeti katasztrófák, terrortámadások, bandák közötti leszámolások. Nem kellene a dicsekedés elnémuljon egy olyan világban, ami tele van nyögéssel, sóhajtozással, fogcsikorgatással. Vajon leehet mindezek között ujjongani?

Ezekre a súlyos kérdésekre ez a rész adja meg a választ. Azt persze tudjuk, hogy Pál nem volt egy álmodozó, fellegekben járó ember. Ő nagyon is jól tudta és a saját bőrén is tapasztalta, hogy mi van ebben a világban. Hisz a világtörténelmet egyetlen szóban foglalja össze: Ádám. Ő tudja, hogy Ádám által jött be a bűn a világba és ez mindenekre elhatott, és a bűnnel együtt a halál is. Azóta ebben a világban a bűn uralkodik, minden uralma alatt van. Ádám megnyitott egy végzetes korszakot a történelemben, amiben mi is benne élünk.

            Hollandiában történt pár évtizeddel ezelőtt, hogy egy üregi nyúl egy egész gátat átrágott és a víz egy hatalmas területet elöntött. Hogy úgy mondjam, Ádám volt az a „nyúl”, aki átrágta a „gátat” és könny és vér áradata öntötte el ezt a világot. Ezt Pál nagyon jól tudja, nem kell mi elmondjuk neki. De ő mégis, mindenek ellenér mondja: mi dicsekedünk Istenben. Pál tudja Ádám és utódai felelősségét, hogy az ember hibás mindenért, ami van most a világban, az nem sors és végzet, hanem bűn. A világ tragédiáinak az ember tudatos engedetlensége az oka.

            És ezen a helyzeten a törvény sem segített, mert az ember hiába tudta, és tudja most is, hogy mi a jó, mégis a rosszat cselekszi. Ezért a törvény sem tudott igazából segíteni az emberen. Volt és van sok jó szándék ebben a világban, de ezzel a pokolba vezető út van kikövezve, ahogy a mondás is tartja. Mi nem tudunk a magunk erejéből kibújni az Ádám bőréből, bűnéből.

            De Pál azt is tudja, hogy ebben a világban elindult egy másik történet is és ez a második Ádám, Jézus Krisztus nevéhez fűződik. Ők abban hasonlítanak egymáshoz, hogy mindketten egyedülállóak a történelemben. Az egyik által bejött a bűn, a másik által pedig a kegyelem. Egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, de egynek igazsága által mindenkire elhat az élet megigazulása. Ádám végzetes egyedisége után jött Jézus Krisztus üdvösséget hozó egyedisége.

            A hatalmas fordulatot, amit mi megváltásnak nevezünk, Jézus áldozata által vitte véghez. Ahogy Ádám engedetlensége végzetes lett, úgy lett a Jézus engedelmessége, áldozata üdvösséget hozó a mi számunkra. Úgy is mondhatnám ezt egy képben kifejezve, hogy Jézus letaszította a bűnt trónjáról és a kegyelmet ültette oda a helyére. A bűn jóllehet megvan, de már nem uralkodik, nem az övé az utolsó szó azok életében, akik hisznek Jézusban.

            Krisztus áldozata által egy óriási fordulat állt be ennek a világnak az életében.. Ádám elment, Krisztus pedig eljött. Ádám meghalt, Krisztus feltámadott., Ádám a nyomorúság, Krisztus az üdvösség elkezdője és bevégezője is. Krisztus erősebb, mint Ádám, Pál ezért ujjong és vele együtt ujjonghatunk mi is.

            Ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Persze , mi ezt nehezen akarjuk elhinni, mert a bűn hatalma látványos és imponáló ebben a világban. Ez bőséges anyagot szolgáltat a bulvárlapoknak, a színes magazinoknak és a tévéprogramoknak. A bűn feltűnő, érdekes, ezen lehet csámcsogni.

            Ezzel szemben a Krisztus hatalma nem olyan látványos, nem olyan érdekes és nem is olyan imponáló. Ezt csak a hit szemével lehet meglátni, a hitetlenek ezt észre sem veszik. Pedig lehetne magazint szerkeszteni a szép házasságokról is, arról a sok jócselekedetről, amit a hívő emberek véghez visznek ebben a világban, de ez nem érdekes, a szenzációkra éhes emberek szennyes fantáziáját ez nem köti le, nem érdekli őket. De annál inkább érdekli ez a hívő embereket, ők látják, tapasztalják is ezeket, örülnek is, amikor egy ember megtér és megváltozik az élete, és szentül hiszik azt, hogy a kegyelem hatalma nagyobb, mint a bűn hatalma.

Minket pedig az Úr hitre hívott el, hogy higgyünk benne és cselekedjünk mindent hit által. Mert a világ ezt is meg kell lássa, még akkor is, ha nem akarja ezt meglátni, vagy közömbösen halad el ezek mellett. Most gondoljuk egy kicsit végig a saját magunk életét, hogy hány jele, mennyi áldott munkája volt és van életünkben a kegyelem hatalmának. Gondoljuk végig, és próbáljuk elképzelni azt, hogy mi lett volna belőlünk a kegyelem ismerete nélkül. Egy szenvedélyből szabadult presbiterünk szokta mondani: ha az Úr nem könyörült volna rajtam, már rég el lennék temetve.

            Az egyház története is szépen példázza ezt. Csak két példát szeretnék említeni. 1571 augusztus 24-én Szent Bertalan éjjelén lemészároltak több ezer francia reformátust, ez egy borzalom volt. Utána kb. 3 millió francia református, hugenottáknak nevezzük őket, el kellett hagyják hazájukat és szétszóródtak Európa sok országában. De ahova csak eljutottak, mindenütt nagy áldást jelentettek. Több holland barátom a hugenották leszármazottja.  A másik példa a mi történelmünkből való. 1526 augusztus 29-én a magyar sereg hatalmas vereséget szenved a törökök elleni harcban. De utána terjed el Magyarországon a reformáció, alakulnak sorra a protestáns gyülekezetek, ami óriási áldás volt népünk számára.

A bűn tombolhat, de mi akkor is hiszünk a kegyelem diadalában. Krisztussal visszavonhatatlanul elkezdődött a kegyelem korszaka, aminek nem lesz vége, csak csodálatos kiteljesedése.

Javasolt cím:Ádám és Krisztus                               Lőrincz István

 

Tanulságos igék a Római levélről 8

 

Tanulságos igék a Római levélről 8

 

Text.”Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel  a mi Urunk Jézus Krisztus által.”(Róm.5,11)

 

            Láttuk, hogy a megigazítás egy perhez hasonlít, ahol van bíró, aki maga Isten, van vádló, ez a Sátán, van vádlott, ezek mi vagyunk, bűnös emberek és van védőügyvéd, aki nem más, mint a mi Urunk Jézus Krisztus. Láttuk azt is, hogy ez a per eldőlt, és a csoda az, hogy a mi javunkra. Mi vádlottakból felmentettekké lettünk. Ennek a döntésnek, isteni végzésnek messzemenő következményei, hatásai lesznek a mi életünkben, az apostol most ezekről kezd el beszélni.

            Az első következmény az, hogy békességünk van Istennel. De mit jelent ez, hogy békességünk van Istennel? Hogy mit jelent az emberekkel való béke, azt mindnyájan tudjuk. A béke az, amikor nincs háború, nincs harc, a harcoló felek letették a fegyvert. Milyen jó, hogy mi már szinte mind olyan emberek vagyunk, akik nem éltek át háborút, békeidőben születtünk és éltük le eddigi életünket. Közülünk senki se szeretné bizonyára, hogy valaha is háború legyen.

            De mi az Istennel való békesség? Ez sokkal több és gazdagabb, mint az, amiről most beszéltünk. Az Istennel való békesség letéteményese maga Jézus Krisztus, hisz a perben ő szállt síkra értünk, általa, az ő áldozatáért, véréért mentett fel minket Isten a vád alól. És ez nekünk egy végtelen nyugalmat ad az életünk nagy, végső kérdésére nézve, a halál és kárhozat kérdésében nem kell bizonytalanságban lennünk. Hisz ez az ember legnagyobb kérdése, ez minden embert foglalkoztat, azokat is, akik hitetleneknek vallják magukat: mi lesz velem a halál után, mi lesz az örökkévaló sorsom: üdvösség vagy kárhozat lesz a részem? Aki Krisztusban megigazult, az nem kell féljen a haláltól, mert bizonyos lehet üdvössége felől.

            Ezek után azt mondja Pál, hogy a megigazult, a felmentett, a megváltott embernek menetele van ahhoz a kegyelemhez, amiben állunk. A menetel, az előmenetel olyan kérdés, ami minden embert foglalkoztat. Ebben a világban általában az tud előre menni, aki jól tud könyökölni. De itt nem földi előmenetelről van szó, hanem arról, hogy miként lehet a mennybe jutni.? Ha lehet, akkor hogyan, ki által lehetséges ez? A válasz újra csak ez: Jézus Krisztus által. Ő az a híd, ami átível a halál és kárhozat szakadékán és minket elvezet a mennybe. A Káté szerint mi lélekben már most a mennyben vagyunk, hisz hallhatjuk Isten szavát, beszélhetünk vele, naponta színe elé járulhatunk imádságban.

            A harmadik dolog, hogy mi még dicsekedhetünk is az Isten dicsőségének reménységében. Ez az eljövendő dicsőség reménysége, vagyis az örök élet. Mi tehát nem kell féljünk a jövőtől. Pedig hányan mennyire félnek attól. Az apostol azt mondja, hogy a megigazított ember nem csak hogy nem fél a jövőtől, hanem még dicsekedhet is vele. Krisztus, mikor mi még bűnösök voltunk meghalt értünk, ezért nekünk nem kell félnünk a jövőtől.

            Persze, ez nem azt jelenti, hogy a megigazított ember életében semmilyen próba, nehézség sem lesz, hisz itt Pál háborúságokról beszél. Az apostol nem azt mondja, hogy valahogy azokat is elszenvedjük, hanem azt: mi dicsekszünk azokban. Erre a világ fiai azt mondják: lehetetlen. De mi tudjuk, hogy ez lehetséges, ez egy ajándék, egy csoda, hogy mi még a háborúságok közepette is dicsekedni tudunk Krisztusban, hit által. A keresztyén egyház történetének legszebb pillanatai, amikor Isten hívő gyermekei dicsekedni tudtak az oroszlánok szájában, a máglyákra lépve, vagy bilincseket és börtönt viselve is.

            A háborúság békességes tűrést nemz, tanít tovább az apostol minket. A világban ez pont fordítva van, amikor jön egy baj, próba, az ember nyugtalanná, idegessé válik. Isten gyermeke a próbát is türelemmel hordozza el, tud nyugodt maradni, nem fut el, nem adja fel. A hívő ember csodálatos megtapasztalása, hogy a próba nem őrli fel az erejét, hanem megsokasítja azt, nem roppan össze, hanem megerősödve kerül ki a próbából. Csak egy bibliai példát mondjak. József 17 évig volt börtönben. A szakemberektől tudom, hogy általában 1O évet lehet kibírni súlyos idegi károsodás nélkül a börtönben, azután a fogvatartottak összeomlanak és további életüket egyfajta letargiában élik le. De József 17 év után nem idegroncsként kerül ki a börtönből, hanem egy makkegészséges emberként, aki kézbe tudja venni egy hatalmas világbirodalom egész gazdasági ügyintézését s még családot is alapít.

            Azt is mondja az apostol, hogy a próbatétel reménységet szül a megigazított ember életében. Ez is az ellenkezője annak, ami a világban történik, hisz ott az ember a próbában kétségbeesik. De Isten gyermeke ott is reménykedik. A nagy kérdés, hogy most mi, ha megvizsgáljuk őszintén az életünket, megtaláljuk-e a megigazulásnak ezeket az áldott következményeit?Meglátszik-e ezekből a gyümölcsökből, hogy mi már megigazított emberek vagyunk?

            Lehet, hogy erre valaki azt mondja: túl szép ahhoz, hogy igaz is legyen. De mi tudjuk saját tapasztalatból is, hogy ez valóság, mert Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe  a Szentlélek által. Nem csak Pál szívébe, nem csak a római keresztyének szívébe, hanem aaz én szívembe, a te szívedbe is.

            Végül van itt egy különös dolog. Pál itt 11 versben háromszor is mondja: dicsekszünk. Az előbbi fejezetekben azt mondta, hogy mi nem dicsekedhetünk, még Ábrahám sem dicsekedhetett. Hogy áll tehát a helyzet ezzel a dicsekvéssel? Látnunk kell, hogy itt egy egészen más dicsekvésről van szó, mint az előző fejezetekben. Az a dicsekvés, amit Pál kizárt, az önmagunkban és önmagunkkal való dicsekvés, itt most már az Úrban való dicsekedésről beszél.

            Mivel dicsekedhetünk tehát? Semmiképpen sem önmagunkkal, haneem azzal, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki annyira szeret minket, érdemtelen bűnösöket, hogy Krisztust feláldozta értünk, ő mrgváltott, majd meg is igazított bennünket és ennek áldott következményei hatásai vannak a mi életünkben. Mi ezzel dicsekedhetünk és dicsekedjünk is szívünk utolsó dobbanásáig.

Javasolt cím: A megigazított ember dicsekvése                                 Lőrincz István          

Találkozásom a koronavírussal

 

Kedves Testvéreim!

Karácsonyt ünneplő kedves Testvéreim! Ez az év kétségtelenül egy rendkívüli évként marad meg emlékezetünkben, mint a pandémia, a koronavírus éve. Sokan átmentünk a vírussal való megfertőződésen, egyesek könnyebben, másokat eléggé meggyötört, a legszomorúbb, hogy sok kedves gyülekezeti tagunkat el is ragadta, mélységes fájdalmat, veszteséget hagyva maga után. Mivel én is átmentem ezen a próbán, leírom, hogy miként éltem meg ezeket a nehéz napokat, talán ezzel is segíteni tudok azoknak, akik ezután kell ezen átmenjenek, vagy akik ugyan ezen nem mennek át, de más próbákon kell keresztül menjenek az elkövetkező időben.

            Azzal kezdeném, hogy ezzel a dologgal úgy voltam, mint Péter a Jézus szenvedéseivel: mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg véled! Hát én is meg voltam győződve, hogy ez velem nem fog megesni, ennek megfelelően nem is igen vigyáztam felettébb, mindenkivel kezet fogtam, gyászolókat meg is öleltem. Hogy ezt jól tettem-e nem tudom eldönteni, bennem az volt, hogy a szeretet nagyobb kell legyen, mint a félelem. Azt se tudom, hogy ha jobban vigyázok, minden előírást pontosan betartok, akkor beleestem volna-e ebbe a nyomorúságba, s ezt talán soha nem is fogom megtudni. A lényeg az, hogy találkoztam, találkoznom kellett ezzel a vírussal s át kellett menjek bizonyos testi, de főleg lelki szenvedéseken.

Az első tünet október 27-én jelentkezett, az irodában ülve hirtelen erős hányinger fogott el, ami igen meglepett, hisz nálam ez nagyon ritka jelenség, utoljára akkor hánytam, amikor pár éve mérgező gombát szedtem és ettünk a Bucsinon. Kirohantam a mosdóba, ott minden erőm elment, annyira, hogy szinte összeroskadtam. Ekkor felkiáltottam az Úrhoz: Uram, könyörülj rajtam, hisz ma két temetésem van s mi lesz így velem? Az Úr könyörült is, hisz jobban lettem, el tudtam végezni a két temetést. De ekkor kezdtem érezni, hogy hőemelkedésem is van, szinte folyamatosan izzadtam. Senkinek nem szóltam, abban a reményben, hogy csak elmúlik, nem is sejtve, hogy a koronavírus fertőzött volna meg. De sajnos nem így történt, később kiderült, hogy mégis megfertőződtem e veszedelmes vírussal. Szerdán még Szászrégenben előadást tartottam az ottani lelkészek értekezletén. Pénteken már nem mentem be az irodába, mert nagyon gyengének éreztem magam. Szombat este még megtartottam a Reformáció emléknapi istentiszteletet, de már nagyon rosszul éreztem magam, kezdtem szárazon köhögni. A kollégám látta, hogy baj van velem, s azt ajánlotta, hogy vasárnap ne jöjjek templomba, mert látja, hogy nem vagyok jól. A harangozónő mondta is az embereknek: a tiszteletes úr biztos covidos.Ezt nagyon sajnálom, hisz ezen a vasárnapon köszöntöttek abból az alkalomból, hogy 25 éve szolgálok az Alsóvárosi gyülekezetben. Szerencsére ezt a szép megemlékezést  Facebookon követni tudtam.

Kb. ekkor kezdett tudatosulni bennem, hogy koronavírussal fertőzött lettem, hisz egyrészt egyre gyengültem, étvágyam is elment, izzadtam folyamatosan, valamint az orromban megjelent egy nagyon fura, kellemetlen szag, amit semmihez se tudok hasonlítani. Előtte már elment a szaglás és részben az ízlelés, amik szintén gyakori és tipikus tünetei ennek a nyavalyának. Ekkor már éreztem, hogy a szervezetem minden erejét összeszedve küzd e gyilkos vírussal szemben. A testi tünetek nagyon kellemetlenek, de mégis elhordozhatóak voltak, hisz lélegezni mindvégig gond nélkül tudtam, viszont ekkor kezdtek rám törni a félelmek: mi lesz velem, ha helyzetem súlyosbodni fog, mi lesz, ha gépre kerülök, mi lesz, ha meg kell halni. Nagy biztatás volt számomra szombat reggel a Spurgeon áhítatos könyvéből az ige: nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr tetteit. (Zsolt.118,17) Ebbe az ígéretbe próbáltam minden erőmmel belekapaszkodni. Álmatlan éjszakákon át tusakodtam az Úrral, hogy tartsa meg életemet, ne adjon át a halálnak.

            Közben beindult a tesztelés kálváriája. Először főgondnokom azt ígérte, hogy felvisz a Sürgősségire, hogy ott teszteljenek, de beszélve egy ottani orvossal, aki azt mondta, hogy órákig kell várakozni a covidosok között s így még több vírust beszívhatok, inkább ne menjek. Ekkor felhívtam a háziorvost, aki azt mondta, hogy felelőtlenség, ha nem teszteltetem magam, így elmentem, szerdán november 4-én egy közeli magánklinikára, ahol jó pénzért el is végezték, aminek eredménye jó 3O óra múlva jött meg, de én már szinte biztos voltam abban, hogy pozitív leszek. Valahogy egyfajta megnyugvásként éltem meg az eredmény tudomásul vételét, de ekkor már a tünetek is kezdtek enyhülni, visszajött az étvágyam, elmúlt a láz, s a fura szag is eltűnt az orromból. Éreztem 3 napi tusa után, hogy szervezetem Isten kegyelme által támogatva le tudta győzni ezt a láthatatlan ellenséget. Ezek után  állapotom javulóban volt, még néha izzadtam, főleg éjjel, és köhintettem néha. De  szép lassan  felépültem s vissza tudtam állni a szolgálatba. Különös élményekben volt részem a karantén 17 napja alatt. Az egyik az, hogy át tudtam érezni a leprások rettenetes helyzetét, hisz amikor az ételt hozták, azt letették a küszöbre s utána pár méter távolságba húzódtak, hogy nehogy ők is megfertőződjenek. Csodálatos volt megtapasztalni azt is, hogy sokan felajánlották segítségüket, eledelt hoztak nekem. 8 család, illetve barát vett részt ebben a szolgálatban, amit ezúton is köszönök. Sokat gondoltam, az Illés történetére, akinek a Kérith patakjánál a hollók hoztak eledelt. Jó volt hallani, hogy az istentiszteleteken kedves lelkipásztortársam buzgón imádkozott értem, a gyógyulásomért, és tudom, hogy a gyülekezet tagjai közül is nagyon sokan imádkoztak ezért. A másik gondolat az volt, hogy az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, hányan szenvedtek fogságot és börtönt a hitükért. Nekem rettenetesen nehéz volt 17 napot a „fogságban” kibírni, de ők sokszor évekig szenvedtek sokkal nehezebb körülmények között.

            Hogy mit tudnék tanulságként megfogalmazni mindezek után? Mindenképp azt, hogy tartsuk be a szabályokat , mert akkor ha meg is fertőződünk, nem vádol a lelkiismeret, hogy nem tettünk meg mindent egészségünk megvédése érdekében. Másrészt ne vegyük természetesnek azt, hogy Isten eddig megőrzött ettől a vírustól, minden reggel úgy induljunk a napunkra, hogy imádkozzunk ezért, imádkozzunk azért, hogy ha lehetséges őrizzen meg minket ettől a megpróbáltatástól.

            Ebben a helyzetben az ember átéli a teljes kiszolgáltatottságot, hogy életem valóban Isten kezében, ő rendelkezik velem, ő tarthat meg engem. S az utolsó: az , hogy életemet megtartotta, még egyszer visszakaptam azt ajándékképpen, azt jelenti, hogy terve van velem és ez a terv, hogy legyek még hálásabb, az életért, az egészségemért, és igyekezzek még odaszántabban neki szolgálni egész további életemben.

            Sajnos a tüdő és szív átvilágítása kiderítette, hogy a koronavírus nyomokat hagyott ezekben a szervekben, ahogy egy orvosprofesszor barátom mondta: téged jól megdolgozott ez a vírus. Így még hálásabb vagyok Istennek-  hisz e vizsgálat elvégzéséig azt hittem, hogy a vírus nem érintette a belső szerveimet. Most látom igazán, hogy emberileg életveszélyben voltam, s a vírussal való megfertőzés életem végét is jelenthettem volna- hogy életem megtartotta, s tovább végezhetem szolgálatomat. Imádkozzatok, hogy a sérült belső szervek regenerálódjanak s újra a régi erővel s egészséggel tudjak közöttetek szolgálni. Istené legyen a dicsőség, hogy megtartotta életemet, ő vigyázzon mindnyájunkra.

            Mindnyájatoknak Áldott Karácsonyi Ünnepeket s egy „vírusmentes” 2021-es Új Esztendőt kívánok.

           

Marosvásárhely Karácsony havában                                       Lőrincz István lelkipásztor

Tanulságos igék a Római levélről 7

 

Tanulságos igék a Római levélről 7

 

Text:” Aki halálra adatott bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért.”(Róm.4,25)

 

   Ezekben a fejezetekben Pál arról szól, hogy miként lehet a mennybe jutni. Jézus azt mondta: keskeny az az út és szoros az a kapu, amely az örök életre visz. De ez nem azt jelenti, hogy oda nem juthatna be mindenki. A menny olyan nagy, hogy ott mindenki elférne. A kapu azért szoros, mert csak Krisztus által lehet oda bejutni. De általa mindenki bejuthat. De akkor miért van az, hogy még sem fog mindenki a mennybe jutni?

   Különös, de mégis igaz, hogy ha a bejutás nehezebb lenne, talán többen lennének azok, akik be akarnának jutni. Ha kellene néhány követelményt teljesíteni, akkor többen nekivágnának. Sok ember könnyebben felmászik a Himalájára, mint hogy megtegye a pár lépést a templompadtól az Úr asztaláig, ahol ezt hallja :Krisztus teste érted töretett meg.

   Az ember sehogy sem akarja elfogadni, hogy ilyen egyszerű az üdvösség útja, hogy ez a Krisztusban való hit által történik. Így volt ez már az ősi időkben is. Erre a római keresztyének Ábrahám példáját hozzák fel. Ábrahámmal azt akarják igazolni, hogy nem elég a hit, mert a cselekedetekre is szükség van. Ők azt mondják:Ábrahám az engedelmesség embere volt. Amikor elhangzott a felszólítás: eredj ki a te földedből, akkor ő fogta a cókmókját és elindult.

   Aztán ott van Ábrahám legnagyobb cselekedete, amikor kész volt fiát, Izsákot is feláldozni. Hát ezek nem mind fontos cselekedetek? Pál válasza erre a következő: Ábrahám egy valóban rendkívüli ember volt, neki van mivel dicsekednie. Ő mindenekben felülmúl minket, az ő cselekedetei valóban fényesek és dicsőségesek.

   De az emberek előtti dicsőség vagy dicsekedés és az Isten előtt való dicsekvés két merőben különböző dolog. Mert Isten előtt Ábrahám sem dicsekedhet. Isten előtt ő is pont olyan istentelen ember volt, mint bárki más Úr-Kaszdim városában. Az, hogy Ábrahám engedelmeskedett és kijött onnan, ez egyedül Isten kegyelme. Ő csak hitt és ez a hit tulajdoníttatott neki igazságul. Pál egy percig se vonja kétségbe Ábrahám cselekedeteinek nagyságát, de azt határozottan állítja, hogy amikor az üdvösségről van szó, ott csak Krisztus igazsága és az abban való hit jöhet szóba, érvényes.

   Hát nem ugyanezt mondja már Dávid a 32-ik zsoltárban?:boldog ember az, akinek hamissága megbocsáttatott, bűne elfedeztetett, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. Miután Pál ezt a kifogást megcáfolta, rögtön jön a másik, ki ezt mondja: ha a jó cselekedeteknek az üdvösség szempontjából semmi szerepük sincs, akkor legalább az egyházi, a kultikus cselekedtek számíttassanak be. Mert íme Ábrahám körülmetéltette magát, ezt miért  nem lehet neki igazságul beszámítani?

            Itt mi is beleeshetünk abba a hibába, hogy a templomba való járást, az úrvacsorázást, a keresztséget, konfirmációt az üdvösség feltételévé tesszük. Nyilván az egyházhoz való tartozás, adakozás, templomba járás és az ehhez hasonlók nagyon szép dolgok, de az üdvösség még sem ezekben van.. De Pál erre is nemet mond, s ismét Ábrahám példájára hivatkozik, akivel Isten még körülmetélkedése előtt szövetséget kötött. Isten neki hatalmas ígéretet is adott és mégsem ebben van az üdvössége, hanem abban, hogy hitt Istennek.

            Persze itt feltevődik az a kérdés is: de hát a hit maga nem egy hatalmas emberi cselekedet, nem az embernek egy csodálatos teljesítménye? Pál erre is azt mondja:nem! Mert eredetileg ők sem hittek, hisz Ábrahám emberi utat jár, amikor a szolgálótól lesz gyermeke, Sára először kacagott, amikor az Úr gyermeket ígért. De egy adott ponton már nem önmagukra néznek és reménység ellenére is reménykedve hisznek, bár Ábrahám már közel 1OO, Sára meg közel 8O esztendős. Azt mondja itt Pál, hogy Ábrahám nem kételkedett, hanem Istennek adott dicsőséget, és elhitte, hogy Isten  ott is tud segíteni, ahol már semmilyen emberi segítség és lehetőség sincsen. Ő elhitte, hogy amit Isten megígért, azt meg is cselekedheti a maga idejében

            Ilyen erős hite lett Ábrahámnak. Ezek után tegyük fel a kérdést: lehet egy iluyen hit emberi teljesítmény? Nem, az ilyen rendíthetetlen hit nem az ember munkája, nem az ember teljesítménye, hanem Isten ajándéka az ember számára.

            S amit Isten Ábrahámról elmond, az a mi életünkre nézve is érvényes marad. Ez a beduin pásztorfejedelem, aki közel 4OOO évvel előttünk élt, ezért ennyire fontos a mi számunkra., ezért ez a történet a mi történetünk is,, mert ugyanaz az Isten, aki az Ábrahám hitét igazságul számította be neki, ma a Krisztus igazságát nekünk akarja beszámolni. Krisztus és Ábrahám titokzatos módon együvé tartoznak. Nem véletlen, hogy az Újszövetség így kezdődik: „Jézus Krisztusnak, Dávid  Fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.

            Maga Jézus is beszélt egyszer Ábrahámról, amikor így szólt: „Ábrahám, a ti atyátok

 örvendezett, hogy meglátja az én napomat, meg is látta és örült.”.És hozzáteszi ezt a hatalmas mondatot.” Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok.  Világosan kell látnunk, hogy már az ószövetségi emberek, így Ábrahám élete fölött is Krisztus fénye ragyog. Csak annyi a különbség, hogy az ószövetségi emberek előre néztek, Krisztusra nézve igazultak meg, mi már visszatekintve, Krisztus által igazulunk meg.

            Nagypénteken, amikor Krisztus meghalt a kereszten és húsvétkor, amikor Jézus feltámadott a halottak közül, mindnyájunk számára megvásárolta a mennybe vivő, mennybe szóló belépőjegyet.

            A kérdés most számunkra csak az: hisszük-e mi ezt, elfogadjuk-e ezt Jézus kezéből ajándékképpen? Mert Krisztus minket is üdvözíteni akar, egészen, teljesen és örökre.

Javasolt cím:Ábrahám, mint a hit példaképe                                      Lőrincz István

 

Tanulságos igék a Római levélről 6

 

Tanulságos igék a Római levélről 6

Text.”Nincs egy igaz sem, , nincs aki megértse, nincs aki keresse az Istent., mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül és az ő kegyelméből igazulnak   Krisztus Jézusban való váltság által.”.(Róm3,11.23)

Ezekben a fejezetekben Pál az embert az Isten színe elé állítja, úgy a pogányt, mint a zsidót, kivétel nélkül. És mindkettőről kiderül, hogy híjával találtatik.

            Ha erről az Isten elé való állításról megfeledkezünk, akkor ezekből a fejezetekből semmit sem fogunk érteni. Pál nem könnyű feladatra vállalkozik, amikor az embert Isten elé akarja állítani. Aki emberekkel dolgozott, az nagyon jól tudja, hogy az embereket milyen nehéz még egy földi cél érdekében is mozgósítani, hát még akkor az Isten elé állítani. Mert az ember nem szeret Isten elé állni.

            De Pál, hogy úgy mondjam, minden menekülési útvonalat el akar vágni az ember elől és ő ezt javunkra teszi. Mert ő tudja, hogy nekünk jó az Isten előtt lenni, mert csak az Isten előtt ismerjük meg igazán önmagunkat, bűnös voltunkat. Itt ismerjük fel, hogy mindnyájan vétkeztünk és szűkölködünk Isten dicsősége nélkül.

            Mert annál nincs nagyobb áldás, mint amikor az ember bűnismeretre jut, mint ahogy annál sincs nagyobb áldás, mint amikor az orvos felfedezi a betegséget, mert akkor kezdődhet a gyógyítás, gyógyulás. Aki elismeri, hogy ő egy bűnös ember, az már nagyon jó úton van a gyógyulás felé. Aki ezt nem ismeri meg, az soha nem fog találkozni a Megváltóval.

            Mert nagyon sok ember soha nem jut el az Isten elé, vagy ha oda is jut, rögtön elmenekül onnan. Gondoljunk csak a bűnös asszony történetére. A farizeusok odatuszkolják az asszonyt Jézus elé, de amikor egy adott pillanatban kiderül, hogy ők is bűnösök, akkor szépen elpárolognak. Ez volt a tragédiájuk. Az asszony ott maradt és meggyógyult az élete. Amíg az ember nem kerül Isten elé, ilyeneket mond: az ember jónak születik, csak arra kell vigyázzunk, hogy nehogy elrontsuk.

            Mások meg azt mondják: az ember rossz, de van benne valami jóság, tehát az ember valami különös keveréke a jónak és rossznak, a bűnnek és erénynek, ahogy azt Madách mondja. De ez sem igaz így. Mert amikor odakerülünk Isten elé, akkor már nem emberekhez hasonlítjuk magunkat, hanem magához Istenhez, és ott kiderül, hogy mi bűnösök vagyunk.. Meglátjuk, hogy bennünk semmi jó sincs, a bűn teljességgel megrontott, valóban nincs csak egy igaz sem, nincs aki keresse az Istent, nincs aki jót cselekedjék.

            Amikor az ember Isten elé jut, ott már nem hozakodhat elő erényeivel, érdemeivel, csak azt mondhatja, amit Ésaiás próféta mondott: jaj nekem, elvesztem mert tisztátalan ajkú vagyok. Az ember itt nem mondhat mást, mint amit a vámszedő mondott ott a templom ajtajában a mellét verve: légy irgalmas nekem bűnösnek. Vagy Péter, amikor a csodálatos halfogás után azt mondta: eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok Uram. Isten előtt úgy vagyunk, mint amikor az orvos előtt le kell vetkőznünk, ez a fejezet lelki értelemben meztelenre vetkőztet minket Mindent meg kell mutassunk.

            De ezt ne bánjuk, mert ha ezt megtettük, letettük vélt jóságunk és erényeink ruháját, akkor kaphatunk egy sokkal szebb öltözetet, hiszen ennek a fejezetnek a hatalmas mondata: megigazulván ingyen az ő kegyelméből, a Jézus Krisztusban való váltság által. Valóban le kell vetkőzni, de nem maradunk mezítelenek, hanem felöltöztetünk egy szép és értékes ruhába. Rongyokat vetünk le és királyi öltözetet kapunk. Az evangélium, az örömüzenet az , hogy Jézus magára vette szennyes ruhámat, ahogyan egyik szép énekünk mondja. Jézus megfizette bűneink adósságát, bemutatta a kereszten az engesztelő áldozatot értünk.

            Ez éppoly érthetetlen és felfoghatatlan a mi számunkra, mint a világ semmiből való teremtése, a Jézus halottak közül való feltámadása. Így tett minket bűnösökből igazakká, így lett ő a gonoszok igazsága. Nem véletlen, hogy Luther erről a fejezetről azt mondja, hogy ebben a fejezetben az Isten szíve dobog értünk.

            De ha megérteni nem is tudjuk, a nagyszerű az, hogy hitben el tudjuk fogadni. Nekünk szabad elhinni, hogy Isten ennyire szeretett minket, hogy az üdvösséget ingyen kínálja fel nekünk, hogy ő Krisztusban mindennel megajándékozott minket, amire nekünk szükségünk van.

            De Isten nemcsak azt akarja, hogy az ő színe elé kerüljünk, hanem azt is akarja, hogy ott maradjunk egész életünkben. Hogy ne próbáljunk onnan elmenekülni, például a mi logikánkkal. Hisz a mi logikánk, a mi értelmünk ilyen kérdéseket tesz fel: annyira le kell vetkőztetni az embert, hogy a kegyelmet el tudja fogadni? Miért nem lehet másképp, miért nem lehet úgymond semmit se meghagyni az emberen? Erre a válasz az, hogy Pál nagyon jól ismeri a mi gőgös, büszke emberi természetünket, s ha valamit is meghagyna rajtunk, akkor mi azt gondolnánk, hogy mi ezért mehetünk be a mennybe.

            Egy másik kérdés, hogy miért kell ezt ennyire elbonyolítani, miért kell itt igazságról, engesztelésről beszélni? Miért nem elég annyi, hogy Isten nagyon szeret minket és kegyelmes hozzánk? Pál azért magyarázza ezt el annyira aprólékosan nekünk, hogy megértsük az üdvösségünk útját nem csak érzelmi, hanem értelmi úton is, hisz mi értelmes lények vagyunk. A mi üdvösségünk nem érzelmi alapokon, hanem jogi alapokon áll

            Egy harmadik kérdés: miért annyira egyoldalú Pál? Miért hangsúlyozza Pál annyira, hogy üdvösségünk kegyelemből van, semmi emberi érdem, teljesítmény nincs benne? Miért seper le Pál minden emberit? Azért, mert itt végső soron Isten dicsőségéről van szó, az ember pedig semmit nem vehet el abból. De így lesz az ember boldogabb, hogy megérti, hogy semmit nem kell tegyen, nem is tehet, de mindent megkaphat ajándékképpen. Fogadjuk el mi is és legyünk nagyon boldogok ebben!

            Egy nagy igehirdető így fejezi be a prédikációját erről a fejezetről:”aki ezt gyermeki hittel el tudja fogadni, az fogadja el és legyen ez az életének legszebb napja!”

Javasolt cím:az Isten előtt                                       Lőrincz István

Tanulságos igék a Római levélről 5

 

Tanulságos igék a Római levélről 5

            Text. „Vagy azt gondolod, ó ember, aki elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek,, holott magad is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd Isten ítéletét?” (Róm.2,3)

 

            Ó emeber! Kétszer hangzik el ez a kiáltás, már a fejezet elején. A Római gyülekezettel való párbeszéd kezdődik itt el éspedig elég felfokozott hangon. De miről is van itt szó? A megelőző fejezetben Pál a pogányságot írta le, az érzéki embert s egy olyan sötét képet festett, hogy már sötétebbet nem is festhetett volna. Isten haragja nyilván van minden gonoszság ellen, Isten adta őket gonosz kívánságokra, hallottuk.

            De van szabadulás, van megváltás az elveszettek számára is. Ami most az apostolt foglalkoztatja az, hogy vannak olyanok, akik azt gondolják és mondják is magukról, hogy ők nem elveszettek, ezért nekik nincs is szükségük Szabadítóra és a szabadításra sem.Ezek pedig maguk a zsidók, a választott nép.

            Az teszi ezt a fejezetet olyan szenvedélyes hangúvá, hogy vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy velük minden rendben van, nekik nincs szükségük a kegyelemre, megváltásra. Ez az egész fejezet egy nagy küzdelem Izraelért, akinek nem kell a Magváltó.Ezért kiáltja többször is Pál: ó ember!Ó ember!

            Vigyázzunk, hogy nehogy egy kézlegyintéssel intézzük el ezt a fejezetet, mondván hogy mi nem vagyunk zsidók és ezért ez minket nem érint, nem érdekel.. Mert itt rólunk van szó. Mert mi, ha a „pogány” szót kimondjuk, olyanokra gondolunk, akiknek semmi köze sincs Istenhez, akik nem járnak templomba, nem olvasnak Bibliát, de amikor a Bibliában zsidókról van szó, az épp minket jelent, akik járunk templomba, Bibliát olvasunk. Itt arról van szó, hogy a templomba járó, Bibliát olvasó embereknek éppúgy szükségük van a kegyelemre, a megváltásra, mint a pogányoknak. Az evangélium Istennek ereje, nem csak a pogányok, hanem a zsidók, nem csak a templomkerülők, hanem a templomba járók megtartására is.

            A zsidók és a zsidó nép nyomorúsága éppen az volt, hogy ők elítéltek másokat, akiket lenéztek és megvetettek. S közben elfelejtették azt, hogy ők is meg fognak ítéltetni. Mert itt Pál egy viselkedést, magatartást ítél el, azt amikor valaki azt gondolja magáról: én jobb, hívőbb vagyok másoknál. Ez olyan lesz, mint a bumeráng, ami visszatér ahhoz, aki eldobta és menthetetlenül megsebesítheti.

            De akkor semmi különbség nincs zsidó és pogány, templomba járó és templomkerülő között? Akkor mindegy, hogy mit teszünk, mit hiszünk?  De igen, van különbség a tékozló fiú és nagyobbik testvére között, de ez nem érdem. Nem érdem az, ha valaki gyerekkorától Istennek szolgál, aki imádkozik, él az úrvacsorával, nem élt kicsapongó életet. Ez nem érdem, amivel dicsekedni lehetne. Pál erre azt mondja: mindez Isten kimondhatatlan jósága, kegyelme, ez minket megtérésre kell indítson. De semmiképpen sem érdem, amiben bízni lehet, ami

            Persze minket zavar itt picit, hogy Pál úgymond egybemos templomba járót és templomkerülőt, de abban igenis egyek vagyunk, hogy Isten mind a kettőt meg fogja ítélni. Ő mindenkinek megfizet cselekedete szerint. Az ítélet napján mindenkitől megkérdezik: mit cselekedtél? S ezen a napon mindkét oldalon nagy meglepetések lesznek. Lesznek olyanok, akik itt a világ fiainak számítottak, , de őszinte és becsületes életet folytattak, a rájuk bízott javakkal hűséggel sáfárkodtak, tiszta volt a házasságuk, példamutató életet folytattak. Ezek csodálkozni fognak, mert a Bíró jobb keze felől fognak állni. De lesznek sajnos olyanok is, akik itt Isten gyermekei közé számíttattak és mégis híjával találtatnak az ítéletkor.

            A kérdés: mi lesz veled az utolsó napon? Ne ringasd magad hamis biztonságban. Ne utasítsd el a mentő kezet. Az utolsó ítéletben az lesz a Bíránk, aki most Megmentőnk akar lenni. Mert itt van egy nehéz kérdés: hogyan lehet ezt a kijelentést, miszerint Isten minket a cselekedeteink alapján fog megítélni, összeegyeztetni azzal, amit majd később mond Pál, hogy kegyelemből, hit által igazulunk meg és nem cselekedetek által? Mindkét igazság kérlelhetetlenül ott áll egymás mellett. Sokszor a kettőt megpróbálták egymással kijátszani, vagy az egyiket félre tenni s csak a másikat hangsúlyozni. De nem lehet. Itt egy olyan látszólag ellentmondásosnak tűnő kettősségről van szó, amivel a Szentírásban még sokszor találkozunk. Ezeket sokszor nem értjük, de mindkettőt el kell fogadni, és tudni, hogy a kettő egyszerre igaz.

            Amit ebből meg kell értenünk, hogy Isten kegyelme nem egy olcsó kegyelem. Aki a kegyelmet elfogadta, annak az élete megváltozik, az a tettek embere lesz,az teljes erejével azon lesz, hogy cselekedje azt, amit Isten kér tőle. Zsidónak, keresztyénnek lenni végső soron óriási felelősséget jelent. Van ebben a fejezetben egy félelmetes ige: miattatok káromoltatik az Isten neve a pogányok között. Az, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, templomba járunk azt jelenti, hogy Isten minket sóvá és világossággá akar tenni ebben a világban. Csak mélységes szégyennel gondolhatunk azokra a bűnökre, amiket nem a világ fiai, hanem mi követtünk el.

            Az hogy a zsidó körül van metélve, mi meg vagyunk keresztelve teljesen megüresedhet, ha nem töltjük meg azt tartalommal, ha mi erre csak büszkén hivatkozunk, vagy épp tétlenségünket és felelőtlenségünket akarjuk ezzel igazolni. Akkor ezek semmit nem használnak nekünk. Van olyan keresztyénség, ami csak formaság, ami csak máz, amiből úgy kifolyik az ige, mint a kosárból a víz. Van látszatkeresztyénség, formalizmus, ami teljességgel megüresedett, ami semmit sem használ.

            Ez a fejezet olyan, mint a templomok tornyán levő kakas, ami arra figyelmeztet, hogy Péter háromszor megtagadta az Urat, s nincs mivel dicsekednie. Nekünk sincs mivel, hisz mi is sokszor épp cselekedeteinkkel tagadtuk meg őt. Péter azon az éjszakán azt kellett meglássa, amit nekünk is meg kell látnunk: nem élhetünk érdemeinkből, csak Isten kegyelméből és bocsánatából. A pogány is ebből él, de a zsidó sem élhet másból, a templomkerülőnek és a templomba járónak egyaránt ez a reménysége. Ha vettük a kegyelmet, az látszodjék meg életünkön. Ne tegyük Isten kegyelmét hiábavalóvá a mi életünkben. Ezt Isten Szentlelke a mi életünkben is elvégezheti.

Javasolt cím: ilyen a keresztyénségünk?                                      Lőrincz István

Tanulságos igék a Római levélről 4

 

Tanulságos igék a Római levélről 4

 

Text: „Gondolkozásuk hiábavaló lett, és értetlen szívük megsötétedett.” (Róm.1,21)

            Vannak olyan betegek, akik nem akarják a teljes igazságot megtudni állapotukról. Direkt kérik az orvosukat, hogyha netalán rákos betegek lennének, azt ne mondja el nekik. De van olyan beteg is, aki odaáll az orvos elé és azt mondja: doktor úr, én a teljes igazságot akarom tudni állapotom felől, mondjon el mindent őszintén.. Mondja el, hogy mi a helyzetem és mire számíthatok emberileg.

            Nos, ebben az igeszakaszban megtudjuk magunkról a teljes igazságot, itt olvashatjuk a teljes diagnózist, minden szépítgetés, kozmetikázás nélkül, aki nem akarja tudni a teljes igazságot, az jobb, ha nem is olvassa tovább. Mert a mi helyzetünk valóban nagyon rossz. De a nagyszerű az evangéliumban az, hogy nem csak a diagnózist állapítja meg, hanem a gyógyulás útját is azonnal megmutatja. Nemcsak ítéletet hirdet, hanem a kegyelmi iratot is felolvassa nekünk. Az orvos elmondja a lesújtón igazságot, de rögtön elmondja azt is,hogy ő ismeri a gyógyszert,ami ebben a helyzetben biztosan segít. Nem véletlen, hogy est az igeszakaszt,ami kegyetlenül letépi rólunk a leplet épp az a szakasz előzi meg,ami az evangélium üdvözítő erejéről tesz bizonyságot. Ezt a nagyon sötét szakaszt, az előző világosságánál kell olvasni, mármint hogy az evangélium Istennek ereje minden ember üdvösségére.

            Valahogy úgy tudnám ezt szemléltetni, mint amikor az ember ott áll egy biztonságos viadukton és onnan tekint le a mélybe. Ez az ige a poklot a mennyből mutatja meg nekünk. Az ige nagyon kemény szavakkal kezdődik. Nyilván van az Isten haragja a mennyből az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen. A mennyből tehát harag is jön.Isten haragszik a bűnre, de ugyanakkor szeret is minket. Isten haragszik azért, mert olyan boldogtalanok vagyunk, hogy annyi sötétség és romlottság van ebben a világban. Pont úgy van, mint a földi szülő, aki mérges, sőt dühös gyermeke rosszasága miatt. Igen a harag nem rossz dolog. A Bibliában olvassuk egy édesapáról, Élinek hívták, róla soha nem olvassuk, hogy haragudott volna fiaira gonosz fiaira,csak csendesen mondogatta nekik: nem jó fiaim,amit cselekesztek. Isten épp azért haragszik, mert szeret, mert irgalmas. Ha Isten nem haragudna, ez azt jelentené, hogy neki a kilenc is páros, hogy őt nem igazán érdekli, hogy mi mit teszünk. Ezért beszélnek nagyon sokan a sorsról. Mert a sors személytelen, nem is haragszik,de nem is szeret.

            Isten azonban haragszik,de haragja mögött szeretete áll. Isten egyszerűen nem tehet mást, mint hogy haragszik bűneink miatt. Ő nem tehet mást, mint haragudni a bűnre, a gonoszságra, hitetlenségre, mert ő ellensége a bűnnek. De épp ezért leplezi le azt az életünkben. Amikor lelepleznek, amikor kiderül rólunk az igazság, az nem kellemes dolog, nem szeretjük. De az orvos csak akkor tud segíteni, ha megkapta a betegséget, felállította a diagnózist, hogy majd a terápiát is tudja elmondani. Az eredmény lesújtó, lehangoló. Beennünk minden beteg, romlott, sőt perverz. Megromlott a nemek egymáshoz való viszonya is,az is perverz lett. Az apostol nyíltan nevén nevezi a dolgokat, de hát Jézus is nem parázna nemzetségről beszél? Mikor volt annyi paráznaság, erkölcsi romlottság,mint épp a mi napjainkban?

            De Isten ennek ellenére nem mond  le az emberről, nem mond  le erről a világról. Mert az evangélium még ezt a romlott világot is meg tudja változtatni. A gyógyulás  nem olcsó megoldás, nem egy erkölcsi prédikáció, az nem segítene. Az ember baja nem az , hogy erkölcstelen, hanem hogy nem hisz. Nem az erkölcsünkkel van  baj elsősorban, hanem a hitünkkel. Az igazságot felcseréltük hazugsággal, a Teremtő helyett a teremtett dolgokat imádjuk. A bűn hamarabb kezdődik, mint amikor már látszik. A tékozló fiú bűne nem akkor kezdődött, amikor parázna nőkkel emésztette fel apja vagyonát, hanem amikor otthagyta az apját.

            Mindezért pedig mi hordozzuk a felelősséget. Ez nem egy szerencsétlen sors, ami nyakunkba szakadt, amiért mi nem vagyunk hibásak, ez nem sors, hanem személyes bűn. Senki sem mentegetheti magát, mondván: óh, én ezt nem tudtam. Nincs lehetőség a mentegetőzésre, még a pogányok számára is, mert Isten lelkiismeretükbe kódolta az erkölcsi törvényt. Azzal, hogy Isten őszintén és keményen elmondja rólunk az igazságot, nem akar minket elűzni önmagától, sőt sokkal inkább magához akar vonni minket

Mert ebben a lesújtó igeszakaszban is ott tündököl az evangélium. Ennek a résznek minden szava megtérésre hívó szó, visszahívás az atyai házba. Ez az egész rész egy nagy felszólítás: térj meg, legfőbb ideje, hogy keresd az Urat, imádkozz, vedd komolyan az Úr szavát. Mert még nem késő, még van  remény. Mert Isten haragja végül is nem ránk csapott le elemi erővel, hanem Jézusra, ott a golgotain kereszten. Ebben a keresztben ott van egyaránt az Isten haragja, de a szeretete is. A hatalmas örömhír számunkra az, hogy a mi bűnünk nem nagyobb, mint az Isten szeretete.

            Ebből a rettenetes állapotból ki lehet jutni,ki lehet szabadulni. Nem az a tizenhatféle bűn kell minket jellemezzen,ami itt fel van sorolva., hanem sokkal inkább a Lélek gyümölcseit teremhetjük életünkben.

            De ezeket hallva, talán valaki azt mondja:én úgy érzem,hogy a megtérésre sincs már erőm, már annyi erőm sincs,mint a tékozló fiúnak, hogy felálljak a disznók vályújától és elinduljak az atyai ház felé. Azoknak vigasztalásként hadd mondjam el, hogy Jézus abban a  csodálatos fejezetben, a Lukács evangéliuma 15-ik fejezetében nem  csak ezt a példázatot mondja el, hanem az elveszett juh példázatát is. Ő emberileg teljesen reménytelen helyzetbe jutott, szakadékba  esve, belegabalyodva  a tövisekbe. Talán már bégetésre sem volt ereje. Ő onnan magától sohasem juthatott ki. De a hűséges  őt mindvégig szerető pásztor megkereste, eljött utána, kiemelte  a szakadékból, vállára vette és visszavitte  a nyájhoz.

            Még számára is volt remény, aki már minden reményt feladott. Isten szeretete még őt is megtartotta. Mert az evangélium Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére. Ebből az üdvösségből, bármilyen szakadékba, mélységbe, szenvedélyek hálójába is jutottál volna, neked is részed van. Ne add fel a reményt. Krisztus érted is meghalt. Ne félj,csak higgy! Ezt mondja neked is a Jó Pásztor!

Javasolt cím: Diagnózis és gyógyulás                                     Lőrincz István

Tanulságos igék a Római levélről 3

 

Tanulságos igék a Római levélből 3

 

Text: „ Mert nem szégyellem az evangéliumot,  hiszen Isten ereje az minden hívőnek üdvösségére.”(Róm.1,16)

            Pál ezekkel a szavakkal írja le azt az üzenetet, amit neki hirdetnie kell. Hogy ez milyen hallatlanul nagy dolog, erre hadd mondjunk pár példát. Képzeljük egy, hogy egyik államelnök egy küldöttet meneszt az az Egyesült Nemzetek kongresszusára egy olyan tervvel, ami egyetlen pillanatban megvalósítaná a mindenki által áhított világbékét. Egy másik küldött bejelentené, hogy az atom és más pusztító fegyverek egyik pillanatról a másikra el fognak tűnni. Egy harmadik, egy virológus professzor pedig bejelentené, hogy az általa feltalált gyógyszer egyik percről a másikra eltűntetné a koronavírust, és a világjárvány napokon belül teljességgel megszűnne.

            Nos, Pál is egy ilyen küldött, ő is egy hatalmas Úr küldötte, annak a küldötte, aki Úr a halál felett is, mert feltámadott a halálból. Pál maga nem diplomata, nem is kutató, nem is orvos, ő önmagában semmi és senki, de van egy csodálatos Ura és van egy küldetése és van egy üzenete, amit át akar adni. Ez az üzenet pedig olyan hatalmas, hogy semmi máshoz nem hasonlítható.

            Pál ezt az üzenetet Isten erejének nevezi., ami az eredeti szövegben így hangzik: dünamisz. Amikor Pál a Krisztusról szóló örömüzenetet tovább adja, ő nem papírra, könyvekre gondol, hanem egy erőre. Mi is különféle erőket ismerünk. Ha volt még olyan nemzedék, amely az erők világában otthon van, akkor az a mi nemzedékünk. Ismerjük a természeti erőket, kutatjuk azokat és igyekszünk fel is használni őket. Ismerjük a technika erőit, ami csodákat művelt az utóbbi évtizedekben, el odáig, hogy űrhajókat és műholdakat tudunk a világűrbe juttatni.

            De a mi nemzedékünk egyre többet tud a lélek erőiről, amik bennünk szunnyadnak és amik hallatlan erőket képesek bennünk mozgósítani. Sőt ismerjük a démoni erőket, sokan ezeket is mozgósítani próbálják.

            Nos, a Krisztusról szóló evangélium is egy erő, ami nem akar versenyezni e világ erőivel, mert felette van ezeknek, semmi sem hasonlítható hozzá, hisz az az erő, ami feltámasztotta Jézust a halálból. Erről az erőről azt állítja Pál, hogy képes üdvözíteni, képes megtartani a zsidókat és görögöket egyaránt. Egy olyan erő kezdett el működni ebben a világban, aminek hatása nem ér véget, amit nem lehet megállítani.

            A világ erői mind kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok,sokszor segítenek,de sokszor óriási pusztításokat tudnak véghez vinni. Isten erejével másképp áll a dolog,hisz ez egy pozitív,építő, megtartó,gyógyító,üdvözítő erő. Sőt,ez az egyetlen erő ebben a világban,ami meg tud tartani,üdvözíteni tud minket. Aki nem áll ezen erő alatt, akiben ez nem működik, az el fog veszni.

            De mit is jelent üdvözülni és elveszni? Ezt nem olyan könnyű megérteni. Sokan a megtartást egyfajta bajokból való szabadulásnak, az elveszést pedig egy olyan balesetnek, szerencsétlenségnek, amiben életünket vesztjük. Pál tudja, hogy az elveszés ennél súlyosabb, ez az lenne, ha Isten lenne ellenünk, ő akarná a pusztulásunkat. De Isten nincs ellenünk, ő velünk akar lenni, s ha ez így van, akkor ott már nincs esélye a halálnak, pokolnak. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk, mondja majd Pál később ebben a levélben.

Hogyan menti meg Isten az embert? Pál itt egy különleges szót használ: igazságosság. Tudjuk, hogy ez Luther számára nagy gondot okozott, hisz ő úgy gondolta, hogy ha Isten igazságos, akkor örök kárhozattal fog megbüntetni minket bűneink miatt. De Isten igazságosságában elhatározta, hogy meg fog menteni minket, hogy úgy mondjam önmagától, haragjától. De ő ezt nem az igazság feladásával vagy megkerülésével teszi meg, hanem épp az igazság megtartásával. Isten igazságos és irgalmas. Hogy lehet ezt a dilemmát megoldani? Nos, Isten ezt a kereszt titkában oldotta meg. Jézus  áldozatával mindkét dolgot elvégezte:  az ítéletet és a felmentést, Jézus egy személyben a Bíró és Szabadító.

            Pál nem győzi Istennek ezt az igazságát dicsőíteni. Ezt az igazságot hit által lehet megérteni és magunkévá tenni. Mindazok, akik ezt elhiszik, azok meg fognak tartatni, hit nélkül azonban ezt sem megérteni, sem elfogadni sem lehet.

            Pál ezt az üzenetet nem csak írásban, hanem szóban is el akarja mondani Rómában, az akkori világ fővárosában, hogy úgy mondjam az oroszlán barlangjában. De vajon fognak-e hinni ott ebben, nem jár-e úgy, mint Athénben, ahol kikacagták, fecsegőnek nevezték. Mi a garanciája annak,hogy Rómában nem fog ugyanaz történni? Pált ez a kérdés nem aggasztja, hogy fognak-e hinni vagy sem, az nem az ő gondja. Ő itt is el fogja mondani az evangéliumot, utána pedig ezzel mindenki azt tesz, amit épp akar.

            Pál úgy érezte egy adott ponton, hogy Keleten már elvégezte munkáját, s ezért most Nyugat felé indul s el akar jutni az akkor ismert világ végső határáig, Hispániáig. Ahogy keleti missziójának a központja Antiókhia volt, úgy szeretné, ha nyugati működésének központja Róma lehetne. Ezért akar Rómába jutni, hogy ott is hirdesse az evangéliumot.

            Ezekben a napokban az anyák napját ünnepeljük. Micsoda feladat az édesanyák számára: kicsinyeik szívébe belecsepegtetni az evangéliumot. Én nagy kegyelettel és hálával emlékezem édesanyámra, aki az evangéliumot csodálatos erővel tudta életében, családjában megjeleníteni. Az ő életében valóban valósággá vált az evangélium ereje, ez nagy próbákon, szenvedéseken, az üldöztetés kínjain is túlsegítette. Példája minket gyermekeket is elindított a megtérés, a hit, az evangélium úján. Ő hirdette mindenkinek az evangéliumot s hiszem, hogy nem volt hiábavaló.

            Tegyük ezt mi, akár édesanyák, akár édesapák, akár gyerekek vagyunk. Hirdessük az evangéliumot szégyen nélkül. Mert mi azt az erőt képviseljük, ami egyedül képes az embereket üdvözíteni, boldoggá tenni.

Javasolt cím:Az evangélium ereje                                             Lőrincz István