Text.”Hasonló a mennyek
országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, ha megtalál elás, és örömében elmegy, eladja mindenét,
amije van és megveszi azt a szántóföldet.” (Máté 13,44)
Spanyolországban
történt, hogy egy 13 éves kisfiú, aki szüleivel együtt szabadságon volt, az
utóbbi évtizedek legfontosabb régészeti leletére bukkant. Néhány kő alatt négy
arany diszítést talált a Kr.e.6-ik századból. A találás úgy történt, hogy
barangolás közben leejtette a bicskáját, és amikor lehajolt, hogy felvegye,
egyszer csak valami csillogót látott. Akkor derült ki, hogy aranyékszerekről
van szó, aminek felbecsülhetetlen az értéke. Ennek a leletnek és megtalálásának
híre gyorsan bejárta az egész világot.
Nos, Jézus most valami
ilyesmiről mond példázatot. Egy kincsről szól ez az igevers. Jézus nem
pontosítja, hogy arany az vagy gyémánt, vagy valamilyen más értékes dologról
van szó. Csak annyit jegyez meg, hogy egy nagyon értékes kincsről van szó,
amire a példázatbeli ember rábukkant. Azt se írja, hogy ásott vagy szántott,
vagy valamilyen más földmunkát végzett, amikor erre bukkant.
Ami ezután történik, azt
mi mai olvasók nehezen értjük meg. Mi mai ésszel úgy gondolnánk, hogy ez az
ember el kellett volna menjen a földdarab tulajdonosához, és el kellett volna
mondania, hogy mekkora kincset talált a kertjében. A spanyolországi esetnél a
kisfiú édesapja azonnal a rendőrségre ment és ott jelentette a dolgot. De a
2OOO évvel ezelőtti Keleten egészen más szabályok uralkodtak. Ha valaki egy
földdarabban valamilyen értékes tárgyat talált, nem volt köteles ezt az illető
hatóságnak jelenteni, hanem egyszerűen megvásárolhatta azt a földdarabot, anélkül
hogy a kincsről egyetlen szót szólt volna.
Kincs a földben. Számunkra
már ez is igen furcsa, hisz manapság az értékes kincseket nem a földben őrzik,
hanem egy nagyon biztonságos helyen, egy vasszekrényben, vagy épp bankokban.
Régebbi időben nem volt bank, és ha valaki nagyon féltett valamit és példáúl
elutazott hazulról, akkor az értékes kincset becsavarta valamihen vízhatlan
anyagba, vagy beletette egy cserépedénybe és utána elásta a földbe. Talán sokan
hallottunk arról, hogy 1947-ben Izraelben egy beduin pásztorfiú egy barlangban korsóba
rejtve megtalálta az ú.n. „qumráni tekercseket”, aminek óriási értéke volt a
Biblia hitelessége szempontjából is. Valaminek az elásása az ókorban a
legbiztonságosabb és leggyakoribb módja volt a biztonságos megőrzésnek. Nagyon
sokszor háborúk idején történt ez meg, amikor is a pusztítások, fosztogatások
elől próbálták menekíteni az értékes dolgokat. A hátránya ennek az elrejtési
módnak az volt, hogy az elrejtő közben meghalt, vagy egyszerűen elfelejtette az
elrejtés helyét, s így senki se tudta, hogy ott valami el van rejtve.
A példázatban szereplő emberünk
egy ilyen elfelejtett kincset talál meg, de nem emeli ki, hanem szépen
visszatakarja földdel, hazamegy, eladja mindenét, amit csak pénzzé tud tenni,
majd veszi a pénzt, ezzel elmegy a föld tulajdonosához és megveszi tőle ezt a
földet. Így nem csak a földdarabnak jut a birtokába, hanem annak a kincsnek is,
amit ott talált.
De mit akar Jézus tanítványainak
ezzel a példázattal elmondani? Mindenekelőtt azt, hogy az Isten országa egy
nagyon értékes dolog. Nem kevésbé értékes, mint egy ilyen megtalált kincs. A
kérdés, hogy igaz-e ez? Nyilván, a hitetlen ember ezt nem így látja. Neki
Isten, egyház, Biblia, igehirdetés nagyon is közönséges, értéktelen dolgok. Egy
keresztyén politikus mondta, hogy az Európai Unióban az egyház annyit jelent,
mint példáúl egy madárvédő egyesület, ennél nem becsülik többre. Csak az lát
nagy kincset az Isten országában, akinek a szívében Isten Szentlelke által
elkezdte végezni a maga áldott munkáját. Az Isten országa kincseiről Jézus a
Hegyi Beszédben is szól, ahol azt
mondja, hogy ezeket gyűjteni kell. Pál pedig beszél a cserépedénybe rejtett
kincsről, illetve a bölcsességnek és ismeretnek kincseiről.
De mi tudjuk, hogy ez a
kincs tulajdonképpen maga Jézus Krisztus. Ő az az örökértékű és
hasonlíthatatlan értékű kincs, akire nekünk szükségünk van Az első nagy kérdés,
hogy mi hogy vagyunk ezzel, Krisztus-e a legnagyobb kincsünk? Látszik-e
rajtunk, hogy mi egy nagy kincs birtokában vagyunk?
Ez a kincs el van rejtve,
vagyis nem látványos. Már Ésaiás próféta így vallott Krisztusról: nem volt alakja
és ékessége, nem volt ábrázata kívánatos. Jézus is beszél arról, hogy Isten ezt
a kincset a bölcsek és értelmesek elől elrejtette, de a kisdedeknek megjelentette.
De mégis meg lehet találni, és aki megtalálja, annak számára ez mindennél
értékesebb lesz, nem adná a világ minden kincséért sem oda.
Érdekes, hogy a megtalálás
nem egy komoly keresésnek az eredménye. Csak úgy, ahogy mondani szoktuk:
véletlenségből bukkan rá. De mi a hitvallásból tudjuk, hogy a „ véletlen” szót
a keresztyén embernek törülnie kell szótárából. A Biblia ehelyett ilyen
szavakat használ: gondviselésszerűen, kegyelemből. Az, hogy ez az ember
megtalálta a kincset, kegyelem volt. De ezt hallva azt mondhatja valaki: de a
Szentírás tele van keresésre való felszólítással. Már az Ószövetség így szól:
az Urat keressétek és élni fogtok. Jézus mondja: keressétek az Istennek
országát, majd: keressetek és találtok. A találás a komoly keresés után is
kegyelem, mert az nem a mi lehetőségünk, Isten ajándéka az. De itt a legnagyobb
kegyelemről van szó, hisz valaki anélkül talált, hogy keresett volna. Közülünk
vannak olyanok, akik szorgalmas keresés utát találták meg Istent, de szép
számmal vannak olyanok is, akik úgy jutottak az élő hit birtokába, mint a
példázatbeli emberünk: gondviselésszerűen, kegyelemből, keresés nélkül. De a
megtalálás mindkét csoport számára kegyelem, mert ez egy különös kincs, nem mi
keressük meg őt, hanem ő keres meg minket.
A nagy kérdés, hogy ez a
példázat ma megtörténik-e? Áldott legyen az Úr: igen. Én is áldom az Urat, hogy
én is megtalálhattam, jobban mondva, hogy engem is megtalált az Úr. És akkor
téged is megtalálhat és minden embert megtalálhat. A megtalálás minden embernek
az életében másképp történik Egyiknél úgy, hogy érzi: ez a prédikáció nekem
szól, pont nekem. Másiknál úgy, hogy jön egy nagy próba, egy szívinfarktus, egy
baleset, egy betegség.
Ez az ember a megtalálás
pillanatában nagyon boldog lett, mindenki látta rajta, hogy valami rendkívűli
dolog történt az életében. Mindenki láthatta rajta, hogy ő egy
kibeszélhetetelenűl nagy kincset talált. Rajtunk vajon látszik-e ez? Észelelik
a körülöttünk levő emberek, hogy mi egy hasonlíthatatlanul nagy kincs
birtokában vagyunk? Boldoggá tett minket a kincs? Ha ez nem látszik rajtunk,
kérdés, hog egyáltalán megtaláltuk-e már a kincset?
Amikor megtalálta,
mindenét eladta. Az Isten országának megnyerése tőlünk is áldozatot kíván. A
példázatbeli emberünk minden addigi kincsét el kellett engedje, hogy ezt az
igazit birtokolhassa. Az Isten országában kulcsszó ez: minden. Készek vagyunk-e
mindent odaadni Istenért, készek vagyunk-e mindent kiengedni a kezünkből, hogy
ezt a kincset megnyerhessük? A gazdag ifjú nem tudta ezt megtenni és szomorúan
ment el, a példázatbeli ember mindent eladott és boldog ember lett.Légy te ez a
boldog ember!
Javasolt cím: A szántóföldben elrejtett kincs Lőrincz István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése