“Mert hasonló a mennyek országa egy olyan gazdához, aki jókor reggel
kiment, hogy munkásokat fogadjon az ő szólőjébe.”(Mát.2O,1)
Azok a dolgok, és azok az
emberek, akik ebben a példázatban elénk jönnek mind ismerősök és közel állanak
hozzánk. Egy nagyon is világi példázat ez, ami hétköznapi életünkből van véve.
Nincs benne semi emberfeletti, semi úgymond vallásos elem. Nincs szó benne
csodáról, szentekről. Egy munkaerőpiacon vagyunk, ahol vannak munkások és
munkanélküliek, vannak vállalkozók, van munkabér, napszám, fizetési szerződés
és alku.
A
példázatban minden világos és érthető. Ami egészen rendkívüli az a fizetés.
Hisz képzeljük csak el, ha ez egy mai vállalkozóval történne meg, mi lenne ha a
“patron” ugyanazt a fizetést adná annak is, aki egy órát dolgozott, mint aki
mondjuk tízet? Egészen biztos, hogy ott egy spontán sztrájk törne ki. Vagy
senki se jönne hozzá dolgozni. Mert ki lenne olyan buta, hogy reggel korán
felkeljen, mikor ha délben jön be, ugyanazt a bért kapja? Az ilyen munkaadót
bolondnak néznék és kinevetnék.
A
szövegösszefüggés az, hogy Péter azt mondja: imé, mi mindent elhagytunk,
családot, biztos egzisztenciát, mink lesz hát nekünk? Mit kapunk mi ezért?
Péter kérdésében is benne van a méltatlankodás: hát mi is cask annyit kapunk,
mint akik nyugodtan élvezik az életet, rá se hederítenek az Istenre, aztán
valamikor öreg korukban, amikor már amúgy se tudnának szórakozni, egyszer cask
megtérnek és bejutnak a mennybe. Jézus te teljesen öszezavarod a dolgokat, így
ez nem fog működni, mondják a tanítványok. Nos, erre feleletül mondja el Jézus
ezt a példázatot, hogy ő nem úgy cselekszik mint az emberek általában, hogy ő
szembe megy a gazdasági etikettel, üzleti mechanizmusokkal. Aki az utolsó
órában tér meg, az ugyanazt kapja, mint aki évtizedeken át Istennel járt.
De
ez nekünk sehogysem fér a fejünkbe. Azért vigyázni kell, mert nem is olyan
könnyű a példázatokat megérteni, hisz olyanok, mint a kódolt írás. Ha valaki a
kódot nem tudja, az előtt zárva marad a példázat értelme. S itt cask egyetlen
pont van, ahonnan a megértést el lehet kezdeni.. Ha ezt nem találjuk meg, akkor
félreértjük és félremagyarázzuk ezt a példázatot.
Itt
azt fontos látnunk, hogy az Isten országában végzett munkáról van szó, és ez a
szolgálat. Itt nem lehet érdemekről, teljesítményről beszélni, már maga az a
tény, hogy valaki dolgozhat, az is ajándék és kegyelem. Kiváltság az, ha valaki
az Úr szőlőjében dolgozhatik, ott van közelében, élvezi gondoskodó szeretetét.
Jézus itt épp a “vallásos” gondolkodással száll szembe, amely szerint az ember
töri magát, hogy valahogy bedolgozhassa magát a mennybe, hogy beizzadja magát
az Isten országába. Az egyháztörténelem fényesn mutatja, hogy mennyi ember lett
apáca, szerzetes, lemondtak mindenről, évtizedeken át kolostorokban,
barlangokban éltek, csakhogy valamiképpen kiérdemelhessék a mennybe való
bejutást. Jézus épp ezt ítéli meg és azt akarja megértetni, hogy a menny nem
egy üzleti vállalkozás, ahol van teljesítmény és fizetés, van elvégzett munka,
amit leszámláznak és kifizetnek. Mert akkor tényleg égbe kiáltó igazságtalanság
az, ha valaki egész életén át törte magát és ugyanazt a fizetséget kapja, mint
aki a halálos ágyán tér meg.
Ez
a magatartás nem csak a zsidókban volt meg és nem is cask katólikus
testvéreinkben működik, hanem nálunk reformátusoknál is tetten érhető, amikor
“egyházadót” fizetünk és nem adományt adunk, s amit azért adunk, hogy a
tiszteletes úr majd szépen temessen el és prédikáljon be a mennybe. Mert it azt
kell megértenünk, hogy ha mi imádkozunk, ha mi egész életünkben szolgáljuk az
Urat, ha adakozunk és embertársainkkal jót teszünk, ha a bűn ellen komolyan
harcolunk, az nem azért van, hogy ezért bejussunk a mennybe. Miért? Azért, mert
ez ajándék, kegyelem és nem teljesítmény és fizetség. Amit teszünk nem azért
tesszük, hogy megnyerjük a kegyelmet és Isten országát, hanem azért mert azt
már Istentől ajándékba kaptuk. Ha ezt nem értettük meg, akkor az egész
keresztyén életet nem értettük meg, ezért vagyunk bizonytalanságban örök
üdvösségünk felől, akkor mi még csak szolgák vagyunk és nem fiak.
Aki
megértette, hogy az Isten munkatársa, az tudja, hogy az ő kicsiny élete bele
van ágyazva az Isten csodálatos tervébe, tudja, hogy az Úr szólőjében épp rá
van szükség, és pont annyi ideje, amióta az Úr hívását meghallotta. Nem érti ő
sem, hogy miért nem hívta el Isten korábban, nem érti Isten munkatervét, ahogy
a tanuló sem érti a tanár munkatervét, amikor belép az iskola kapuján. Csak miután
megismertük Istent, az ő szeretetét, kegyelmét, irgalmát, akkor kezdjük érteni
életünk összefüggéseit, de a próbákat is, amiken át kell mennünk. Az ilyen
ember nem hasonlítgatja magát másokkal, nem kérdezi azt, hogy miért szenved ő
és miért nem szenved a másik ember? Meglátjuk azt, hogy ezek buta és hitetlen
kérdések, éppúgy mint a munkások zúgolódása azért, hogy egyforma fizetést
kaptak. Péter sem értette még meg a dolgokat, amikor azt kérdi: mi mindent
elhagytunk és mink lesz nékünk?
Az
üdvösség az, hogy mi Istennel lehetünk, nincs szebb és beteljesedettebb élet,
mint a tanítvány élete. Ezt kell meglátnia annak, aki kora gyermekségétől már
az Úrnak szolgált, de annak is aki később jött. Mert mi is van azokkal akik
életük derekán vagy estéjén állnak be az Úr szolgálatába? Vajon olyan
megvetendő dolog az, ha valaki az utolsó pillanatban tér meg? Hát nem óriási
kegyelem az, ha valaki nem hitetlenül fejezi be az életét? Nem óriási boldogság
az, ha valaki az utolsó pillanatban megragadja a kegyelmet? Az ilyen ember még
jobban értékeli azt, hogy Isten az életének végét áldottá tette. Az ilyen ember
egészen biztosna nem fogja kinevetni azt, aki már fiatalságától kezdve Istennek
szolgált, csak legfeljebb sajnálni fogja az Isten nélkül eltöltött éveket,
évtizedeket. Mert az Úr szőlőjén kívül nem volt igazi, boldog élete.
Hadd
mondjak egy mai példát. Sokan méltatlankodva mondják, hogy ők már a kommunizus
idején jártak templomba, vállalták a hátratételt azért, hogy nem lettek
párttagok, nem léptették őket előbbre hitük miatt, s most itt vannak azok, akik
bársonyszékekben ültek, jó fizetésük volt, nem szenvedtek a hitükért, s most ők
is gondnokok, presbiterek lehetnek, mint mi. Milyen hamis beállítás ez, amikor
valaki sajnáltatja magát a múltbeli szenvedésekért, és nem tud örülni annak,
hogy aki párttitkár volt, az most komolyan megtért Istenhez. Persze vannak
imposztorok, haszonélvezők, köpönyegforgatók, én nem ezekről beszélek.
A
példázat tanítása: ne legyünk irígyek a lelkiekben egymás felé. Ne fájjon az,
hogy az Isten másnak is meg akarja adni azt, amit nekem megadott. Legyek hálás
azért, hogy nekem üdvösségem van, de imádkozzam azért, hogy ezt minél többen
megkapják. Jézus nem irígyelte az őt megfeszítő katonákat, pedig minden oka
megvolt erre. Azok kacarásztak, ő pedig rettenetes kínokat szenvedett. Jézus
nem irígyelte őket, hanem imádkozott értük.
1958-ban az egyik lelkész kihallgatásán a tiszt dicsekedett azzal, hogy
ő másnap megy nőkkel múlatni, ezzel akarván őt keseríteni. Mire a lelkész: nekem
Krisztus itt a celláben széppé és napfényessé teszi az életem. Ha egyszer a
földi életemnek vége lesz várom a még szebb, mennyei életet. De ön csak
félelemmel gondolhat az élete végére, én ezért cask sajnálni tudom magát és
imádkozom, hogy megismerje azt az életet, amit én Krisztusban megismertem. Így
legyen a mi életünkben is.
Javasolt cím: Boldog munka az Úr
szőlőjében Lőrincz István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése