Text. „A samaritánus pedig ,
amikor odaért, meglátta, megesett a szíve rajta, odament hozzá.” (Luk.1O,33-34)
A Szentírás egyik
legismertebb és legkedveltebb igéje, ez.
Ezt a példázatot is azért mondta el Jézus, hogy az Isten akaratát nyilvánvalóvá
tegye. Ezzel is Isten elé akar állítani minket, döntésre hív minket.
Mint sok más példázat ez
is azzal indul, hogy jön egy írástudó, aki Jézust zavarba akarja hozni, aki úgy
gondolja, hogy ő Jézusnál is jobban tud mindent. Azt teszi, ami a
legveszélyesebb: Isten igéjét akarja felhasználni arra, hogy elmeneküljön Isten
elől. A legkomolyabb kérdést teszi fel Jézusnak: mit cselekedjem, hogy az örök
életet elnyerhessem? Jézus egy ellenkérdéssel válaszol: a törvényben mi van
megírva, mint olvasod? Jézus szerint ez nem egy nehéz kérdés, nem egy titok,
amit meg kellene fejteni. Kedves barátom, ezt megismerheted a Bibliádból,
mondanánk mi mai nyelven. A válasz egyszerűen csak ennyi: cselekedj! Mi
ehelyett, mint az írástudó inkább kérdezősködünk, vitatkozunk, mert ez sokkal
könnyebb, mint a cselekvés. Ez nem azt jelenti, hogy a tudás, az igeismeret
felesleges volna, hisz Jézus is értékeli az írástudó válaszát: jól feleltél. És
valóban jól felelt, hisz a nagy parancsolatot mondja el: szeresd az Urat és
szeresd felebarátodat. Ez az írástudó jól tanulmányozta a Bibliáját, nem akadt
el a részleteknél, egy magabiztos mondatban el tudja mondani a Szentírás
lényegét. Teológiai vizsgáját jeles osztyályzattal teszi le. De mégis hiányzott
valami, és erre egy különös választ lehet adni. Semmi és minden. Erre hadd
mondjak én is egy hasonlatot. Mi hiányzik egy zeneműből, amit a zeneszerző az
első hangjegytől az utolsóig mind papírra vetett? Semmi és minden. Hát az
hiányzik, hogy a zenekar szólaltassa meg, hogy felhangozzék a fület és lelket
gyönyörködtető zene. Mi hiányzott az Ószövetségből: hát az, hogy
beteljesedjenek az ígéretek, hogy az ige testté legyen, hogy Krisztusban a
szeretet valósággá legyen. Ezt ünnepeljük mi most Karácsonykor. Az Újszövetség
semmivel sem mond többet, mint az Ószövetség, de az óriási többlet, a plussz
az, hogy itt minden valóság lesz Krisztusban. Jézus nem csak kijelentette,
hanem be is töltötte Isten tökéletes akaratát. Az írástudónak Krisztust kell
meglátni, mert enélkül nagyszerű teológiai tudása semmit se ér.
Jézus azt mondja nekünk
is: nagyon jó, hogy ismered a Szentírást, olvasd még többet, mélyedj el még
jobban benne. De ne feledd el, hogy a Szentírás legfontosabb mondata: ezt
cselekedd és élsz. A szeretetet nem elég tudni, cselekedni kell. Szeretni
Istent, aki Jézusban Uram és Megváltóm lett, aki bűneim ellenére nagyon
szeretett engem. Igen nincs áldottabb dolog, mint szeretni Istent, és ha ez
valóság lenne az életünkben, akkor a második résszel se lenne baj: szeresd
felebarátodat, mint önmagadat.
Amikor az írástudó érzi,
hogy itt ennyire komoly a helyzet, akkor elkezdi keresni a menekülés
lehetőségét, elbújik egy ravasz kérdés mögé: de ki az én felebarátom? Az
egyszerűt megpróbálja elbonyolítani, bibliaismeretét arra használja, hogy
elsáncolja magát Isten és emberek elől. Különös, hogy Jézus nem szidja meg az
írástudót, nem mondja: én látom, hogy te egy ravasz és dörzsölt ember vagy,
hanem szelíden elkezdi mondani ezt a példázatot. A példázattal választ ad a
kérdésre és a példázat végén megfordítja a kérdést, és azt kérdezi: ki volt
felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett.
A példázat olyan világos
és egyszerű, hogy nincs szükség különösebb magyarázatra. Az egyetlen kérdés,
hogy mi meglátjuk-e azokat, akiken segítenünk kell? Az hogy ilyen félholtan
vérében fetrengő embert találjunk, ritkán fordul elő, de távolról sem kell
valaki ilyen helyzetbe jusson, ahhoz, hogy segítségünkre szoruljon. Lehet, hogy épp a családtagod,
férjed, feleséged, gyermeked az, akinek sebei vannak, lehet hogy épp ők azok,
akiknek sebeik vannak és te kell szeretetet, törődést tanúsíts irányukban. Vagy
lehet, hogy egy munkatársadtól kell megkérdezd, hogy miért mindig olyan szomorú
és ideges? Mit tettél a szomszédodért, akinek életét és családját a káros
szenvedélyek már teljesen tönkretették?
Jézus szerint épp az a
baj, hogy mi bár tudunk valamit, de nem tesszük meg azt. Jézus itt olyen
embereket hoz fel negatív példaként, akik nagyon is jól tudták, hogy mi a
kötelességük, de nem tették meg azt . Ők
nagyon jól tudták, hogy meg kellett volna állni, segíteni kellett volna, de nem
tették. Hányszor megyünk el mi is a rászoruló mellett, s aztán jól meg is
tudjuk magyarázni, hogy miért nem segítettünk.
A pap és lévita után jön
egy samaritánus. Az első kettőnek minden oka megvolt arra, hogy segítsen, a
harmadiknak minden oka megvolt arra, hogy elkerülje a bajba jutottat. Az ott a földön népem ellensége,
semmi közöm sincs ehhez a zsidó emberhez, segítsenek rajta a népéből valók.. De
Jézus azt mondja, hogy amikor segítségről van szó, ott nem lehet különbséget
tenni, nincs hívő és hitetlen, protestáns vagy katólikus, román vagy magyar.
Ott csak segítségre szoruló felebarát van, akit az Isten teremtett és akin ő
könyörülni akar. Az utolsó ítéletkor Jézus nem a tudásunkat fogja számon kérni,
sem nem azt, hogy melyik egyházhoz tartoztunk., hanem egyszerűen azt kérdezi
majd: szerettük-e Istent és a felebarátot? Cselekedtük-e az Isten akaratát,
részesei lettünk-e az Isten könyörülő munkájának? Jézus szerint ettől függ az
egész törvény és a próféták, s így az üdvösségünk is.
Akit Isten Krisztusban
megváltott, az tudja, hogy ilyen egyszerű az Isten akarata, az üdvösség útja.
Jézus sohasem azt kérdezi, hogy mit tudsz, hanem azt, hogy mit cselekszel.
Megteszed-e, amire az Isten kér téged? Mert ez a samaritánus abban a
pillanatban épp azt tette meg, amire szükség volt. Nem kezdett el a félholtan,
sebeiben fekvő embernek prédikálni, mégcsak nem is hívta a gyülekezetbe, a
templomba. Most neki nem prédikációra, evangélizálásra volt szüksége, hanem
arra, hogy valaki kimossa sebeit, elsősegélyben részesítse. Persze ez nem
mindig egyformán történik. Más esetben lehet épp az a szükség, hogy tegyünk
bizonyságot a hitünkről, hívjunk valakit a gyülekezetbe, hogy megtanítsuk arra,
amit nem tud. Nem is a segítség formája a fontos, hanem hogy meglássuk a
szükséget és hogy mögötte ott legyen az Isten mentő, könyörülő szeretete.
Az Isten szeretete ebben a
világban, mindig az ő gyermekei életén keresztül lesz valósággá, személyessé,
és az mindig egy konkrét helyzteben egy konkrét ember felé irányul. Sohasem
általános. Nem szabad ilyeneket mondnai: óh, én szeretem az emberiséget, hanem
azt kell mondani: szeretem azt az embert, aki most épp mellettem áll, s rá van
valamiben szorulva az én segítségemre. Jézus sohasem eszmék, gondolatok,
filozófiák, hanem az emberek szeretetére tanított. Szeretni csak személyeket
lehet, Istent és a felebarátot.
A Szentírás tanítása
szerint, az tud szeretni, akit Isten Krisztusban megváltott, újjászült, akiben
az Isten szeretet testté lesz, éppúgy mint Jézusban Karácsonykor. Az ilyen
emberben megtörik az önzés, a hidegség, szeretetlenség, szívébe árad az Isten
szeretete és valósággá lesz benne. Ezen az ünnepen Isten szeretete Krisztusban
belénk akar áradni, hogy utána elmenjünk és mi is akképpen cselekedjünk. Akinek
Isten Krisztusban Atyjává lett, az a másik emberben meglátja a segítségre,
könyörületre szoruló felebarátot és megcselekszi az Isten akaratát. Így legyen
áldott karácsonyi ünneplésünk.
Javasolt cím: Isten könyörülő szeretete bennünk Lőrincz István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése