Igehirdetési sorozat: A végső dolgokról

 

A végső dolgokról

1.Az idők jeleiről Textus Mát.24 (E hosszú fejezetből azt olvassuk fel, amit legfontosabbnak látunk)

Egy kedves holland barátomnak elmondtam, hogy nemsokára nyugdíjba vonulok, kibúcsúzok  a gyülekezetből. Elmondtam, hogy 29 év alatt rengeteg igehirdetési sorozatot tartotta, a Biblia nagy részét végig prédikáltam, úgy érzem, hogy már mindent elmondtam, amit el kellett mondanom. Erre ő azt kérdezte: felkészítetted-e a gyülekezetet a végső időkre, beszéltél-e a gyülekezetnek a végső dolgokról? Kicsit szégyenkezve kellett bevallanom, hogy ezt nem tettem meg, mert féltem ezekről a dolgokról beszélni, úgy érzem, hogy ez túl nehéz kérdés számomra. De erre ő azt válaszolta: mégis meg kell tenned, hisz ezekben a kérdésekben is el kell igazodnunk, s amennyit a Szentírás ebből elmond, azt nekünk is tovább kell mondanunk. Így kezdtem bele ebbe a sorozatba, félve és rettegéssel írok ezekről, de abban a reménységben, hogy segíteni tudok e nehéz kérdésekben is a gyülekezetnek.

Ezekre a dolgokra különösképpen illik az ige: tükör által homályosan látunk, és rész szerint van bennünk az ismeret. Nem tudom megígérni, hogy ebben a kérdésben elmondom nektek a „tuttit”, de amit a Szentírásból s főleg a reformátorok tanításából megértettem, azt elmondom.

            Az idők jeleiről szólva elmondhatjuk, hogy annyi minden történik ebben a világban, mintha felgyorsultak volna az idő, mintha egyre gyorsabban peregnének az események. Úgy képzelhetjük el, hogy az egész emberiség, a 8 milliárd ember mind egy vonaton ül, ami halad előre az időben. Ez a vonat már évezredek óta robog, de most az az érzésünk, hogy közeledik a végállomás felé. Sok jel arra enged következtetni, hogy ez a vonat útjának végső szakaszába érkezett. Hogy hány kilométer, hogy mennyi idő van a végállomásig, azt nem tudjuk, mert a menetrend nincs a mi kezünkben. Az biztos, hogy az utasokon egyfajta nyugtalanság, bizonytalanság érzékelhető. Vannak, akik a fülkében csevegnek, beszélgetnek, végzik mindennapi teendőiket. Másokat azonban nagyon is érdekel, hogy ez a vonat hova fog megérkezni. Egyesek teljes bizonytalanságban vannak afelől, hogy mi is várja őket a végállomáson, mások azonban tudják ezt és boldogan várják a megérkezést.

            Mi mindenek előtt Jézusra kell figyeljünk azon dolgok felől, amik a végső időben be fognak következni. Jézus ezzel kapcsolatban mindenek előtt józanságra szólít fel bennünket. Azt mondja, hogy ne ijedjünk meg az események zuhatagától, mert a történelem kormánykereke az ő kezében van. A gyülekezet a történelmi eseményekben a közelgő Krisztus érkezését látja. Ő tudja, hogy az a Jézus Krisztus, aki 2000 évvel ezelőtt itt élt a földön, aki a golgotai kereszten életét adta a mi megváltásunkért, az nemsokára dicsőségben vissza fog jönni. Mindaz, ami most történik, a szülési fájdalomhoz hasonlítható, amiből egy új világ születik meg.

            Krisztus nem csak józanságra, hanem éberségre és vigyázásra is hív, mert az utolsó időkben nagyon sok tévtanitó és tévtanítás is lesz. Figyelmeztet minket, hogy ezekre ne hallgassunk, ne higgyük el amit mondanak. De igenis figyelmeztet arra, hogy figyeljünk azokra a jelekre, amik Jézus Krisztus visszajövetelét megelőzik.

            Az idők első jele a lelki félrevezetés, jönnek hamis Krisztusok, olyan emberek, akik magukat messiásnak, Isten felkentjének nevezik. Ők azt mondják: én vagyok a Megváltó. A Sátán világosság angyalának öltözve jelenik meg Ilyen hamis Krisztus kép lehet az, hogy ő csak egy nagy tanító, aki jó erkölcsre vezet minket, de az ő golgotai áldozatára, arra hogy kiengesztelje Isten haragját már nincs szükségünk. Sokan egy forradalmi Krisztust hirdetnek, aki azért jött, hogy megjobbítsa ezt a világot, de ő nem Isten Fia.

            A második jel az, hogy hallotok háborúkról és háborúk híreiről. Most is itt zajlik tőlünk nem is messze egy háború. A világ egyre agresszívebb lesz. Persze háborúk mindig is voltak, de ezek egyre pusztítóbbak, egyre borzalmasabbak lesznek.

            A harmadik jel, hogy lesznek éhínségek, járványok, természeti csapások, földrengések. Bármilyen fejlett is lett ez a világ, ezeket nem sikerült megszüntetni, sőt ezek egyre gyakoribbá és erőteljesebbekké lesznek.

            Egy következő jel a Krisztus gyülekezetének az üldözése, elnyomása. A keresztyéneket a Krisztusban való hitükért gyűlölni fogják. Az egyház és a világ szembenállása egyre nyilvánvalóbb lesz. Ahelyett, hogy a tolerencia és a harmónia növekedne, a türelmetlenség és az ellenségeskedés lesz egyre inkább úrrá a világon.

            Az ötödik jel, az egyházak és az egyházi élet megromlása Az egyházban egyre többen megbotránkoznak az ige sokszor kemény igazságain, Isten ellentmondást nem tűrő parancsain , s egyre inkább kompromisszumot akarnak kötni a világgal, meg akarnak alkudni a világgal. Egyre több feszültség, egyenetlenség, széthúzás lesz az egyházon belül is, a gyülekezeteken belül is.

            Ez a negatív fejlődés a csúcspontját az antikrisztus személyében éri el. Róla a 2Thessz.2,3-ban olvasunk, őt törvénytiprónak, kárhozat fiának nevezi az ige. A Jelenések könyvében úgy jelenik meg, mint a tengerből feljövő szörnyeteg. A János leveleiben többes számban szerepel, antikrisztusokról beszél az apostol. Tudjuk azt, hogy z egyháztörténelem során az antikrisztust nagyon sok személlyel próbálták azonosítani. A veszélyes benne az, hogy ő ölthet vallásos álarcot is. Tudjuk azt, hogy a görög „anti” szó, jelent nem csak „ellen-t” hanem „helyett”-et is., vagyis az antikrisztus lehet egy Krisztus-pótlék, akit az emberek imádnak.

            Mi nem tudjuk megmondani, hogy ki az antikrisztus és mikor jelenik meg. Mi csak azt érzékeljük, hogy az Isten és a Sátán közötti harc egyre hevesebb lesz. Mi csak azt tudjuk, hogy az antikrisztus is jön, már útban van Isten kétségtelenül meg fogja mutatni a Lélek vezetése által, hogy ki ő, az Isten népe fel fogja ismerni az antikrisztust.

            Nagy kérdés az, hogy csak mind ilyen negatív jelei vannak a Krisztus visszajövetelének? Hála Istennek, nem! Vannak pozitív jelek is, ezt a Mt.24,14-ben olvassuk. Az Isten országa és az evangélium hirdettetik az egész világon és akkor jön el a vég. Ez a pozitív jel kiegyensúlyozza negatív jeleket. Jézus azt mondja, hogy az evangélium fel fog hangzani szerte ezen a világon. Ez a mi időnkben történik, hisz a kommunikáció szédületes fejlődésen megy át az utóbbi évtizedekben Olyan határokat lehetett az evangéliummal átlépni, amelyek eddig átléphetetleneknek tűntek. A 20-ik században az evangélium több helyre eljutott, mint az előző 19 évszázadban együttvéve, a Bibliát ebben a században több nyelvre lefordították, mint a többi 19-ben együttvéve. Az internet által az evangélium eljut oda is, ahova eddig nem juthatott el Ígéret van a Bibliában arra nézve is , hogy Izrael is meg fog térni, el fogja fogadni Jézust Messiásként, ez is az utolsó idők egyik fontos jele lesz.

Amikor Jézus az utolsó időkről beszél, két eseménysor fonódik össze. Az egyik, ami már Kr.u.70-ben bekövetkezett és ami majd a történelem végén következik be. A tanítványok megkérdezik Jézustól, hogy mikor lesz ez és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének? Jézus tanítása szerint a történelem három szakaszban, fázisban zajlik le. Lesz egy ú.n. előkészítő szakasz. Ezután következik a nagy nyomorúság és végül a parúzia, vagyis Krisztus megjelenése.

            A Krisztus megjelenését tehát nagy nyomorúság előzi meg. Egy olyan idő, ami tele lesz fájdalmakkal, de ezek egy új világ megszületésének a fájdalmai. Ennek első eseménye a jeruzsálemi templom lerombolása, megszentségtelenítése, ez Izrael életének mélypontja volt. Mi el se tudjuk képzelni, hogy mekkora megrázkódtatás volt ez a zsidók számára, akik annyira ragaszkodtak a templomhoz és ahhoz kötötték Isten jelenlétét is. De Jézus jelzi, hogy a többi népek is borzalmakat fognak átélni a Jézus visszajövetelét megelőző időkben. Itt gondolhatunk a két világháborúra, a 6 millió zsidó kiirtására, a balkáni háborúra, a ruandai vérengzésre és legújabban az ukrajnai háborúra is. A világ nem egyre jobb, hanem egyre borzalmasabb, egyre rettenetesebb lesz.

            A Krisztus gyülekezete arra kell számítson, hogy a lelki harc is egyre hevesebb lesz, annyira heves és nehéz, hogy az Úr megrövidíti azt a választottakért, mert még ők sem bírnák ki. Isten számol az övéi gyengeségével.

            Jézus azt mondja, hogy az ő eljövetele olyan lesz, mint egy villámlás, amit mindenki látni fog, vagyis nem titokban, hanem mindenki számára nyilvánvaló módon jön el. A Krisztus gyülekezetének csak az a feladata, hogy legyen józan, vigyázzon, tegyen bátran hitvallást hitéről és legyen kész Krisztus fogadására. Jézus nem azért beszélt az ő visszajöveteléről és annak jeleiről, hogy emberi kíváncsiságunkat kielégítse, sem nem azért, hogy bonyolult számítgatásokat végezzünk az ő visszajövetele pontos kiszámítására. Sokkal inkább azért közölte mindezt velünk, hogy mi legyünk éberek, vigyázzunk s legyünk készek az ő fogadására. Krisztus már útban van és meg fog érkezni Ez nekünk erőt ad a kitartáshoz, hogy ne essünk kétségbe, hanem hittel várjuk őt.

II. Az ezeréves birodalom Text.Jel.20.1-6

            A Kátéban azt valljuk, hogy Isten ezt az egész világot mintegy kézen tartja és igazgatja. De ebből sokszor vajmi kevés látszik. Ha hallgatjuk a híreket, nézzük esténként a hiradót, akkor az az érzésünk, hogy ezt a világot a pénz, az érdek, sőt az erőszak irányítja.

            Épp ezért szükséges olyan igékkel foglalkozni, amik bátorítanak, erősítenek, vigasztalnak minket. A Jel. könyvének a 20-ik fejezete egy ilyen rész, ami egy nagyon nehéz időben íródott, nagyon nehéz körülmények, nagy szenvedések között élő hívőkhöz, amiben nagyon kevéssé látszott, hogy Isten győz a Sátán felett.

            A gond az, hogy ez a fejezet egy nagyon vitatott, sokféleképpen értelmezhető, magyarázható fejezete a Bibliának. Az ezer éves országlásról, birodalomról a keresztyén körökben nagyon különféleképpen gondolkodnak, nagyon sok vita, feszültség alakul ki, amikor ez a kérdés előkerül. Ennek persze a Sátán örül a legjobban, akinek a legyőzéséről szól ez a fejezet. De épp azért, mert ennek a fejezetnek a magyarázása oly vitatott, ne kerüljük ki, próbáljunk megbirkózni vele. Ezt a fejezetet csak nagy-nagy alázattal és imádkozva lehet magyarázni. Amit egy pillanatig se szabad szem elől téveszteni, hogy János ezt a fejezetet egy olyan gyülekezetnek írja, ami rettenetes szenvedések, véres üldözés közepette él.

            Először is szeretnék pár magyarázatot ismertetni erről a kérdésről. A magyarázatok mind megegyeznek abban, hogy ez a fejezet nem a jelenről, hanem a jövőről szól.. Mindenki megegyezik abban, hogy  ez a fejezet a jövő zenéje. Hisz abban a világban, amiben most élünk a Sátán nincs megkötözve. Naponta szörnyűségeket követ el és embereket tesz boldogtalanokká. Ezért az kétségtelen, hogy ez a fejezet nem a jelenről, hanem a jövőről szól.

            Talán hallottátok a chiliazmus kifejezést, magyarul ez millenizmusként honosodott meg. A chilioi ezret jelent .Ezek a millenisták az ezres számot szó szerint veszik. A gondolat onnan is adódik, hogy 6000 (a zsidó időszámítás szerint mi most az 5784 –ik évben élünk) nyugtalan, nyomorult év után jön a hetedik  nyugalma és békéje.

            A millenisták szerint Krisztus kétszer fog visszajönni, vagy jobban mondva a visszajövetele két fázisban valósul meg. Az első fázisban visszajön a földre, lábai az Olajfák Hegyén fognak állani, ami után következik az ezer éves békebirodalom. Ezen első eljövetelkor Krisztussal azon hívők is visszatérnek, akik a nagy nyomorúság idején mennybe ragadtattak, hogy Krisztussal együtt uralkodjanak a földön. Ekkor következik be a Sátán megkötözése. Szerintük most még nincs megkötözve és gátlástalanul végzi munkáját a földön. De ekkor egy „aranykorszak” következik el, ennek a mi fülünknek nyilván nincs jó hangzása, amikor Jeruzsálem lesz Isten városa és a népek engedelmeskednek Krisztusnak. Ekkor teljesednek be a prófétai ígéretek, hogy a tehén és oroszlán, a farkas és bárány együtt lakozik, a puszta rózsaként virul, az emberek 100 éves kort érnek meg, nem lesz háború, a jeruzsálemi templom újjáépíttetik, nem lesz sem betegség, sem pedig csapások nem lesznek. A millenisták szerint ez az idő még nem lesz teljesen mentes a bűntől és haláltól. Ennek a csodás ezer éves birodalomnak a végén Krisztus újra mennybe megy, és ekkor egy olyan sötét időszak következik, amilyen még sohasem volt a földön. A Sátán mobilizálja a teljes hadseregét, összeszedi minden erejét Krisztus és a népe ellen. De ekkor elkövetkezik a második, döntő fázis, a Sátán legyőzetik és a tüzes és kénköves tóba vettetik. Ekkor jön az új ég és új föld, a végső beteljesedés.

            Egy másik ismert felfogás szerint ez a fejezet az utolsó ítélet keretébe van utalva. A hivatkozási ige a Zsolt.90,2, hogy egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Eszerint az utolsó nap nem egy 24 órás nap, hanem egy korszak, mert az ítélet egy olyan bonyolult folyamat, amit nem lehet egyetlen nap alatt lebonyolítani.

            Ezen álláspontok bemutatása után lássuk, hogy mit üzen nekünk ez az ige a mára nézve, itt és most. Onnan kell talán kiindulni, hogy a Jelenések könyve nem egy lineáris vonalban ábrázolja a történelmi eseményeket, hanem egyfajta keresztmetszetet ad a végső időkről. Ezért ezek a mára nézve is szólnak, ezt a mai helyzetre is kell alkalmazni.

            Amit nekünk tudni kell, hogy a Sátán meg van kötözve, vagyis nem teheti azt, amit akar. Luther a Sátánt Isten láncos kutyájának nevezi, sajnos nagy a mozgástere, rettenetes dolgokat tehet. De lehetőségei mégis bizonyos határok között mozognak. Egy angyalt látunk itt, akinek kezében kulcs és lánc van, amivel megkötözi a sárkányt,  a Sátánt. Megkötözi ezer esztendőre és egy mélységbe veti, ennek a mélységnek van fedele, amit le lehet zárni. Ezer évig nem tudja az embereket félrevezetni. Szép üzenet, de nem túl szép ahhoz, hogy igaz is leegyen?

            Nem, mert Krisztus a győztes. Az angyal Krisztus nevében kötözi meg a Sátánt Ez a megkötözés a mi hitünk szerint a Jézus halála és feltámadása által történt. Mivel bement az oroszlán barlangjába, elvette annak erejét. A világtörténelem is mutatja, hogy a Sátán legyőzetett és Krisztus győzött. Hogyan merjük ezt állítani, hisz a történelemben annyi rettenetes dolog történt. Ott volt a két világháború, népirtások, most is dúl egy szörnyű háború. De ugyanakkor sok jó dolog is történik a világon, az evangélium hirdettetik, emberek térnek meg, sok jó jel is van, nem a Sátáné a végső szó.

            De mit jelentsen az ezer esztendő? Én úgy gondolom, hogy ez a teljes időt jelenti, a múltat, jelent és jövendőt. Ez nem egy egymás utáni idő, hanem olyan korszakok a történelemben, amikor Isten ereje, a Jézus Krisztus feltámadásának ereje különös erővel mutatkozik meg. Egy nagy írásmagyarázó azt mondja, hogy minden olyan idő, amikor az evangéliumot szabadon lehet hirdetni, ehhez az ezer évhez tartozik. Mi természetesen azt is elhisszük, hogy a történelem végén egy nagyon áldott időszak következhet el az emberiség életében. Ez az igeszakasz egy nagy reménységet ébreszthet bennünk a jövő felől. Remélhetjük, hogy lesz egy nagy lelki ébredés, hogy Izrael is megtér és nagy tömegek lesznek keresztyénné.

            A nagy kérdés az, hogy mi hihetünk-e az ezeréves birodalomban?. Nos egy biztos, mi ezt nem úgy hisszük, ahogy azt a millenisták hiszik. Nem hisszük azt, hogy Jézus Jeruzsálemből fogja irányítani az egész világ életét, s hogy ez pont ezer évet fog tartani. De azt hisszük, hogy a végén a Sátán le fog győzetni és Krisztus diadalmaskodni fog.

            Hogyan értsüt azt, hogy akik megölettek Krisztusért, azok az ezer éves birodalomban Krisztussal együtt uralkodni fognak? Nos, el tudjuk képzelni, hogy ezt a könyvet az első század végén olyanok olvasták, akiknek férjeik, feleségeik, gyermekeik, rokonaik mártírhalált haltak, ezek mind bátor keresztyének voltak, akik nem voltak hajlandók a római császárt imádni. Ezek az emberek meghaltak a hitükért. Micsoda fájdalom, micsoda szenvedés volt ez a keresztyének kis csapatának! De János látja, hogy ezek az emberek, akiket Krisztusért kegyetlenül megöltek, majd Krisztussal uralkodnak ezer évig Itt a földön bíróság elé hurcolták, elítélték, kivégezték őket, de odaát feltámadtak és Krisztussal uralkodnak. Micsoda vigasztalás volt ez az üldözött, a mártíriumban élő egyház számára, hisz a megölettekből élők, a meggyalázottakból dicsőségre jutók lesznek.

            Itt arról is szó van, hogy ezer év után a Sátán egy rövid időre eloldoztatik. Hogy miért? Ezt nem tudjuk. Ezt csak Isten tudja, hogy most milyen idők kell jöjjenek a gyülekezet számára .Az biztos, hogy az utolsó idő egy nagyon nehéz idő lesz, aminek a végén a Sátán megsemmisíttetik és Isten uralma elkezdődik.

            A Jel.20 a történelem egyfajta Röntgenfotóját adja. A röntgen megmutatja, hogy mi minden van a szervezetben, hisz a mi szemünk csak a külsőt látja. Mi csak azt látjuk, amit bemond a rádió, bemutat a h1radó, amit az interneten olvasunk. De a Szentírás röntgen-sugarain keresztül láthatjuk, hogy a végső győzelem Krisztusé lesz.

            Számunkra egy dolog a fontos, és ez nem az, hogy ezeket a dolgokat pontosan tudjuk, értsük, hanem hogy legyünk Krisztus alattvalói, tartozzunk az ő gyülekezetéhez. Aki a Sátán oldalán áll, az rossz oldalon áll. Most még át lehet menni az egyik oldalról a másikra, a Sátán oldaláról a Krisztus oldalára.

            Azzal kezdtem, hogy ez a fejezet talán a Biblia egyik legvitatottabb fejezete, de ez mégsem azért íratott meg, hogy mi veszekedjünk, vitatkozzunk rajta, hanem hogy legyen bátorítás, vigasztalás addig, amíg Krisztus vissza nem jön az ő gyülekezete számára.

III. Izrael szerepe a Krisztus visszajövetelében Text. Luk.21,23-24, Róm.11,25

 

Tudjuk azt, hogy Izrael egy nagyon fontos szerepet játszik Krisztus visszajövetelében Izrael az idők jeleinek első számú tényezője. Jézus különös dolgot mond a fügefáról: a fügefáról pedig vegyétek a példát, amikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel már a nyár.

            Az, hogy Izrael 1948-ban közel 2000 évi szünet után újra megalakult, az egyik legfontosabb jele annak, hogy Krisztus visszajövetele már közel van. A fügefa, az egyik olyan fa, aminek a levelei a legkésőbben hajtanak ki, ellentétben a mandulafával, ami már kora tavasszal leveledzik. Amikor a fügefa kilevelezik, mindenki tudja, hogy a nyár már közel van. Nyilván ezzel arra utal Jézus, hogy lesznek jelek, amiből tudhatjuk, hogy Krisztus visszajövetele közel van. Izrael sorsának alakulása a mánus a világ óráján. A mai igehirdetésben Izraelről hallunk s arról, hogy milyen szerepet játszik Izrael az idők jeleiben.

            A Luk.21,23-24-ben Krisztus arról beszél, hogy Jeruzsálemet Pogányok fogják taposni, mígnem betelik a pogányok ideje. Tudjuk azt, hogy közel két évezreden keresztül zsidókat nem engedtek be Jeruzsálembe, csak évente egyszer Áb hónak 9.-ik napján. De 1948-ban a zsidók megkapták Jeruzsálem egy részét. Az 1967-es villámháborúban, amire én is jól emlékszem, hisz 9 éves voltam, az izraeliek meghódították a templomhegyet. Ez egy történelmi pillanat volt, amit minden zsidó egy hatalmas isteni csodának tart. Ez egy kétségtelen jele annak, hogy Krisztus eljövetele már közel van. Már valóban megérkeztünk az utolsó időkbe. A világ rohamosan halad a vég felé.

            Tudjuk azt is, hogy a keresztyén körökben heves viták folynak arról, hogy mi Izrael szerepe a végső időkben, hogy egyáltalán van-e valami szerepe ebben? Hogy van-e egyáltalán egyedülálló szerepe az üdvtörténetben, vagy a szerepe nem több, mint Románia vagy Magyarország szerepe. Kérdés az is, hogy a fügefa megátkozását úgy kell-e értelmezni, hogy Izrael soha többé nem fog gyümölcsöt teremni. Az szinte bizonyosra vehető, hogy ebből a történetből, ami a Mát.21-ben van megírva, nem következtethetünk arra, hogy Izrael nem fog megtérni. Azt a mondatot, hogy: rajtad soha többé gyümölcs ne teremjen, a templomi szolgálatra kell értelmezni. A templomi szolgálatnak és az áldozásnak nincs többé értelme, mert az egyetlen Főpap bemutatta a tökéletes áldozatot. A kőből épült templom helyére a gyülekezet lépett, ami egy lelki templom, ahol a hála és a dicsőítés áldozatával szolgálunk, de mindenek előtt egy megszentelt élettel. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Izrael nem fog többé gyümölcsöt teremni.

            Mit mondhatunk mi ezekre? Hogy mi ezekben a dolgokban semmit se tudhatunk biztosan, a jövő majd meg fogja mutatni. De ott van a Róm.3 és a 9-11 ami világosan beszél Izrael jövőjéről. A magyarázók véleménye erről a három fejezetről is nagyon különböző, de az mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezekben a fejezetekben Isten Izrael iránti változhatatlan hűsége van kifejezve. Isten nem változik, az ő ígéretei nem változnak. Az is világos és félreérthetetlen, hogy nem a test szerinti származás a döntő, hanem a hit. Az is világos, hogy nem szabad úgy magyarázni, hogy Izrael helyére jött az egyház, amit a teológiában „ helyettesítő”  elméletnek hívunk.. Izrael iránt Isten különös kegyelmet mutat. Ez abban is megnyilvánul, hogy 2000 év alatt mindig voltak olyan zsidók, akik hittek az Úr Jézusban, és ez így is marad a világ végezetéig.

            De a Római levél e 3 fejezete bennünk reménységet ébreszt afelől, hogy Izrael, mint nép is meg fog térni. Itt nagyon fontos a Róm.11,26: és így egész Izrael megtartatik. Vagyis Izrael is eljuthat oda, mint a többi népek, és annak tagjai tömegesen megtérnek Krisztushoz. Kálvin az egész Izrael fogalmát úgy magyarázza, hogy ez Isten teljes egyháza, ebben benne vannak a természet szerinti ágak, vagyis Izrael népe és benne vannak az ú.n. beoltott ágak vagyis azok, akik  a pogányok közül tértek meg. Az egész Izrael alatt érti , akik a zsidók és a pogányok közül megtérnek és elfogadják Jézus Krisztust személyes Megváltójukként.

            Azt nem tudjuk, hogy Pál pontosan mire gondolhatott, amikor az egész Izraelről beszél, hisz az is valószínűtlen, hogy Izrael minden tagja megtér egy adott ponton, mint ahogyan ez egyetlen más népnél sem történik meg, ez azt jelentheti, hogy Izrael népében tömeges megtérések lesznek az utolsó időkben. Pál itt a zsidók közötti ébredésről, tömeges megtérésről beszél. Az egyház egysége megmarad, de abban jóval többen lesznek azok, akik a zsidók közül térnek meg. Izrael tehát nem fog eltűnni a térképről, nem fog eltűnni a népek közül és az idők végezetéig.

            Tudjuk azt, hogy Izraelben már most is van pár ezer zsidó, akiket „messiási” zsidóknak neveznek, akik elfogadják és hiszik, hogy Jézus Krisztus az Isten által küldött Megváltó és Szabadító. Ezekre úgy tekinthetünk mint zsengékre, mint előfutárokra, előmutató jeleknek arra az időre, amikor a zsidók közül tömegek térnek meg Jézus Krisztushoz. Mi reménykedhetünk abban, hihetünk abban, hogy Izrael népe közül is sokan meg fognak térni és térdet fognak hajtani a Messiás előtt és kiáltani fogják, amit a virágvasárnapi tömeg kiáltott Jézus bevonulásakor: áldott, aki jön az Úrnak nevében, hozsánna Dávid Fiának, hozsánna Magasságban.

            A zsidók megtérése egy hatalmas esemény lesz, amit az egész világ, de főleg a keresztyének isteni csodának fognak tekinteni, erről Pál is azt mondja, hogy ez feltámadás a halálból.

            Mi legyen végül a mi magatartásunk Izraellel és  a zsidókkal szemben? Semmiképpen sem lehet ellenséges. Sajnos a mi gyülekezetünkben is voltak és vannak, akik ellenséges magatartást tanúsítottak  és tanúsítanak Izraellel és a zsidókkal szemben. A mi magatartásunk a reményteljes várakozás Izraellel kapcsolatban , imádkozni azért, hogy ennek a népnek az életében üdvösséges dolgok történjenek. A holland gyülekezetekben tapasztaltam, hogy ők minden áldott vasárnap imádkoznak Izrael és a zsidók megtéréséért. Feléjük ne gyülölet, de még csak közömbösség se legyen, hanem könyörület, fájjon a lelkünk, hogy a „nagyobbik fiútestvérünk” vagyis Izrael még mindig ott áll az ajtó előtt és nem akar bemenni. Ne szűnjünk meg Izraelért imádkozni.

 

 

IV.A hívők elragadtatásáról Text. 1Thessz.4,13-18

 

Talán hallottuk azt, hogy főleg Amerikában, de sokszor Európában is keresztyének autójában van egy olyan tapadópapír , amire a vezérlőfalon ez van írva: vigyázat, a sofőr bármelyik pillanatban elragadtathatik.  Az elragadtatásról szóló ige az 1Thessz.4,13-18-ban van megírva. Eszerint a hívők egyetlen szempillantás alatt elragadtatnak, s a világ élete folyik tovább a hívők nélkül. Ha az illető hívő épp autót vezet, akkor az az autó sofőr nélkül marad. Ekkor kezdődik el a világ életében a „ nagy nyomorúság!

            A hívők elragadtatása sok keresztyén számára egy nagyon fontos tanítás, ha nem a legfontosabb. Ezek a keresztyének nagyon intenzíven foglalkoznak a jövő kérdésével. Bennük nagyon eleven az a gondolat, hogy Krisztus hirtelen megjelenik és bekövetkezik a hívők elragadtatása. A halottak, akik az Úrban haltak meg feltámadnak, a hívők pedig elragadtatnak és Krisztushoz mennek a mennybe, hogy ott Krisztussal legyenek az ő dicsőségében. Ott maradnak mindaddig, amíg a nagy nyomorúság ideje le nem jár, majd Krisztussal együtt visszatérnek a földre, ahol ekkor elkezdődik az ezer éves országlás. Ezt a tanítást a keresztyének közül leginkább a Hit Gyülekezete képviseli, akiket mi is nagyn jól ismerünk a „vidám vasárnap” műsorából.

            Mi ezt, a reformátorok tanítására támaszkodva másképp értjük, de nem akarok vitát nyitni azokkal, akik ezt az igét szó szerint értelmezik és így hiszik. Ezek a felfogásbeli különbségek nem kell a keresztyének között szakadásokat okozzanak. Ami minden keresztyént összeköt, az az, hogy Krisztus vissza fog jönni és elkezdődik a dicsőséges jövendő, amit az úr elkészített az övéi számára. Mi megtanulhatjuk a neoprotestáns testvéreinktől azt, hogy ők sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak Krisztus visszajövetelének  és a jövőváradalomnak. Mert valahogy nálunk, a reformáció egyházainál, ez valahogy szinte kikerült figyelmünk középpontjából. Engem nagyon sokszor megdöbbent, hogy amikor a gyászosokat megkérdezem, hogy az elhunyt beszélt-e az örök életről, volt-e üdvbizonyossága, akkor a válasz szinte minden esetben ez: óh, mi csak a földi életről beszélgettünk, mi végig azzal bíztattuk, hogy élni fog, hogy nem fog meghalni. Pedig ő és a család is nagyon jól tudta, hogy a halál már nagyon közel van, de ezekről a dolgokról még sem beszélgettek.

            Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben, a hívők elragadtatásának kérdésében nagyon sok a bizonytalanság, nagyon sok hívő ember egyáltalán nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Azt persze hagyjuk meg egymásnak, hogy ebben a kérdésben különbözőképpen gondolkodhatunk s erre különösen is érvényes: rész szerint van bennünk az ismeret, tükör által homályosan látunk. A lényeg az, hogy higgyünk az örök életben, Jézus Krisztus visszajövetelében, de azt, hogy ez pontosan miképpen fog megtörténni, azt senki sem tudhatja, ebben a kérdésben sok eltérés lehet közöttünk.

            Most próbáljunk ezzel az igeszakasszal foglalkozni. Először is lássuk, hogy mi indította Pál apostolt arra, hogy a thesszalonikabelieknek erről a kérdésről írjon? Ebben a gyülekezetben nagy zavarodottság és ugyanakkor mély szomorúság volt. Pál erről kedves tanítványától Timóteustól hallott. Tudjuk, hogy Thesszalonikában egy nagyon fiatal gyülekezet volt, Pál és Silás 3 heti nagyon intenzív munkája nyomán alakult meg ez a gyülekezet. Munkájuk nagyon eredményes volt, egy komoly gyülekezet alakult, ahol nagy volt az egymás iránti szeretet és ugyanakkor feszült jövő váradalomban éltek. Ez a gyülekezet az első szeretet tüzében égett.

            Nos, mi okozta a zavarodottságot és a szomorúságot? Az történt, hogy egyre több gyülekezeti tag meghalt. Pedig ők azt remélték, hogy mind, kivétel nélkül meg fogják érni Krisztus visszajövetelének nagy napját, hogy ők mind találkoznak a mennyei Vőlegényükkel. De ehelyett az történt, hogy egyre több testvér meghalt és ez végtelen szomorúsággal töltötte el a gyülekezetet, s a szomorúságuk oka az volt, hogy ezek a meghalt testvérek, akik  annyira reménykedtek annyira várták , de nem érték meg a Krisztus visszajövetelének nagy napját. A bekövetkezett elhalálozásuk megakadályozta őket ebben.

            Nos, ebben a helyzetben írja meg Pál a levelét s próbálja megvigasztalni a kétségbeesett gyülekezetet.  Pál először is azt mondja el nekik, hogy ők bánkódhatnak, de ne úgy bánkódjanak, mint akiknek nincsen vigasztalásuk, mint akiknek nincs reménységük. DE ez így van? A hitetleneknek nincs semmi reménységük, hisz ők is mondják: a remény hal meg utoljára? De a hitetleneknek csak a halálig van reménységük, a halállal együtt a reménységük is meghal. A hitetleneknek a halállal szemben nincs vigasztalásuk, ők csak annyit mondanak cinikusan, ha a z örök életről esik szó: onnan még nem jött vissza senki. De a keresztyéneknek van vigasztalásuk, mert náluk a halál csak költözés, a földi világból a mennyeibe.

            Mi a keresztyén reménység alapja? Hát az, amit itt Pál mond: Krisztus meghalt és feltámadott. Ennek a mi életünkben súlyos következményei vannak. A halálának következménye az, hogy kiengesztelte Isten bűn ellen való haragját, feltámadásának következménye, hogy legyőzte a halált. Ezért, akik Krisztussal, Krisztusban aludtak el, azok vele is fognak feltámadni. A reformáció tanítása az, hogy ez az utolsó nagy napon fog megtörténni. Különös, hogy Pál a hívők halálára az „ elaludtak” kifejezést használja, míg a Krisztuséra: meghalt. Krisztus meghalt, de a hívők csak elaludtak. Jézusnak át kellett élnie a halál rettentését, a hívők megkíméltetnek ettől. Mi itt elalszunk, odaát felébredünk.

            Persze, a részleteket pontosan nem tudhatjuk, hogyan hozza elő Krisztus azokat, akik elaludtak? Pál itt Jézus egy szavát idézi, amit nem találunk az evangéliumokban, ami egy trombitaszóról szól, ez a végső győzelem jele. Amikor ez a trombita megszólal a sírok megnyílnak és a halottak ki fognak jönni. Azok a hívők, akik ekkor életben lesznek, ekkor találkoznak elhunyt szeretteikkel és együtt mennek az Úr elé. De hogy azután mi történik, arról már nem ír az apostol. Ezt mi úgy sem tudnánk felfogni, erről nekünk elég annyit tudni, hogy mindörökre az Úrral leszünk. Már a 73-ik zsoltár így vall: Isten közelsége oly igen jó nékem. Az üdvösségben az lesz a legszebb, hogy az Úrral leszünk, aki a legjobban szeretett minket, aki meghalt értünk.

            Isten gyermekeinek már itt a földön a legnagyobb öröme, hogy az Úrral lehetnek. De itt az Úrral való létet sok minden megzavarja, de ott már semmi zavaró tényező sem lesz, mert bűn, Sátán, halál már nem lesz.

Az utolsó, amit Pál mond: vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel. Ez megadja, hogy mi a hívő ember feladata, aki hisz Jézus visszajövetelében és feltámadásában. Egyszerűen az, hogy ezzel vigasztaljunk másokat is. Mindenek előtt a hívőket, de a hitetleneknek is el kell mondani, hogy nekem van reménységem, én tudom, hogy a halálom után Jézussal leszek örökre és én várom ezt a nagy pillanatot.

            Kálvin szavával fejezem be ezt a bizonyságtételt: ne azon töprengjünk, hogy milyen lesz Krisztus visszajövetele és az örök élet, hanem járjunk azon az úton, ami oda vezet.

 

V. A test feltámadása Text.1Kor.15 (a hosszú fejezetből az általunk legfontosabbnak tartott részeket olvassuk fel)

            Mi most olyan időben élünk, amikor a testnek óriási kultusza, imádata van. Nagyon sok ember szinte kizárólagos kérdése: hogyan tudná testét épnek, egészségesnek, fiatalosnak megtartani? A mi gyerekkorunkban még nem is hallottunk róla, de ma már nálunk is igen divatosak az ú.n. plasztikai műtétek. Nevetségesnek tűnik, de megtörtént este, hogy a férj a feleségnek szülinapjára akkora pénzösszeget ajándékozott, amivel arcát átoperáltatta, mert az nem tetszett neki.

            Pedig azt mindenki nagyon jól tudja,hogy testünk romlását, öregedését, végül pedig a test halálát senki sem tudja sem megakadályozni, sem elkerülni. Ezért a testét imádó ember egy sajnálatra méltó teremtmény.

            A keresztyénség története során a test megítélésében nagyon sokféleképpen vélekedett. Tudjuk jól, hogy Luther a testét „vén szamárnak” nevezte, amit sanyargatni kell, mert másképp a jégre megy s elkezd táncolni. Az más dolog, hogy Luther a megigazulás tanának felismerése után nem igen sanyargatta a testét. Tudjuk azt, hogy a keresztyénséget is sokszor befolyásolta a plátói gondolkodás, az ú.n.dualizmus, miszerint a test alacsonyabb, a lélek magasabb rendű, a test tulajdonképpen a lélek börtöne. Sajnos a keresztyénség sokszor a test megvetését tanította, ellentétben a világgal, aki istenítette, imádta a testet. Mind a kettő kerülendő véglet.

            A Szentírás egy harmadik utat tart járhatónak, s ez a test helyes megítélése, megbecsülése. A test is Isten ajándéka, ő teremtette, egy jó dolog. Az 1 Kor.15 is erről győz meg minket. A testet is Isten alkotta, mégpedig a föld porából.. A por nem bűnös, a test önmagában nem rossz, mert Isten kezéből került ki.

            Pál ebben a híres fejezetben egyfelől elmondja, hogy a test halandó, el fogja nyelni a halál, az enyészet. Test és vér nem örökölheti az Isten országát. Mi idősek már naponta érezzük testünk hanyatlását, gyengülését, szétesését, s emiatt sokat panaszkodunk.  De mi mégsem a testünktől való megváltást várjuk, hanem a testünk megváltását. A görög filozófusok, Plátón és Szokrátész a halált, mint a léleknek a test börtönéből való kiszabadulását üdvözölték, de a Biblia ezt nem így tanítja, mert az a test megvetését, lebecsülését jelentené. Nekünk egyik végletbe sem szabad esni, sem nem istenítjük, sem nem vetjük meg a testünket. A testünket, mint Isten negyszerű alkotását fogadjuk el. Ezért a test halála a keresztyén ember számára nem egy szép, hanem egy rettenetes dolog. Pál azt mondja, hogy a test romlandóságban, gyalázatban vettetik el és ez egy félelmetes dolog. A halál, a test és lélek elválása egy fájdalmas folyamat..

            De a keresztyén hit azt jelenti, hogy mi hisszük, hogy Isten a mi teljes lényünket, testünket és lelkünket egyaránt megváltotta. Ezért mi azt hisszük, hogy a testünk nem megsemmisül, hanem megdicsőül, a földi ruhát felcseréljük a mennyeire.

            Erre egy történetet szeretnék elmondani, amit olvastam erre az igehirdetésre készülve. A lelkész meglátogat egy beteget, akinek bőrrákja van. A lelkész megsimogatja a beteg sebes kezét és azt mondja: nemsokára a tes bőröd olyan szép lesz, amikor az Úr egy dicsőséges testben téged fel fog támasztani.

            Az 1 Kor.15 a halottak feltámadásáról szól. Ez egy hatalmas igehirdetés tulajdonképpen. Pál azt mondja, hogy Jézus a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Ez azt jelenti, hogy Jézus után következnek az övéi, amikor a mi testünk is feltámad, de hogy ez az új test, ami Krisztus dicsőséges testéhez hasonlatos lészen a Káté tanítása szerint, milyen lesz, hogyan fog kinézni, azt mi most elképzelni sem tudjuk. Jó, ha erről gondolkozunk, de akkor se tudjuk ezt elképzelni, a Szentírás alapján inkább csak azt tudjuk, hogy mi nem lesz ott, hogy pl. nem leszünk éhesek, szomjasak, fáradtak, idegesek, semmilyen fájdalom nem lesz testünkben.

            Azt fontos látnunk, hogy a testünk feltámadása nem olyan lesz, mint a Lázáré, a Jairus leányáé vagy a naíni ifjúé, hisz ők ebben a földi testben támadtak fel, mi pedig már olyan testben támadunk fel, amilyenben Jézus is feltámadt.

            Lehetséges ez? Van feltámadás egyáltalán? A hitetlen ember erre azt válaszolja: nem, ez lehetetlen ez legfeljebb egy álom, egy illúzió, de hit által mi mégis hisszük, hogy ez valóság lesz azért, mert ezt Jézus megígérte nekünk. Ez nem túl szép ahhoz, hogy igaz is legyen.

            Persze, ha kétségeink vannak, akkor ezeket ne nyomjuk el. Pál se hitt a megtéréséig a feltámadásban, a tanítványok se akarták elhinni Jézus feltámadást, az asszonyok kellett győzködjék őket. Mennyire el voltak csüggedve az emmausi tanítványok, mennyire hitetlen volt Tamás is! A Bibliában is azt látjuk, hogy a húsvéti evangéliumot nem hiszik el egykönnyen az emberek. Csak a feltámadott Jézus, csak a Szentlélek tud meggyőzni minket.

            Pál apostol ebben a fejezetben az egész világtörténelmet két név alatt foglalja össze:Ádám és Krisztus. A bűn egyetlen ember által jött be a világba, a halálból való feltámadás is egyetlen ember által történik. Ádám a Paradicsomban való engedetlensége által a halál előtt kinyitotta az ajtót és az így bejött a világunkba. Ha nem lett volna bűn, akkor halál se lett volna, mert a bűn zsoldja a halál. Minden temetés, minden haláleset a bűnre kell emlékeztessen minket. A halált mi hoztuk magunkra, magunknak köszönhetjük.

            Pál Ádámot és Krisztust szembeállítja. Mindkettőnek kulcspozíciója van az emberiség történelmében. Az Ádám bukásának végzetes következményei lettek mind a mai napig. De Pál ezzel szembeállítja Krisztus feltámadását és azt mondja, hogy ennek meg áldott következményei vannak. Krisztus úgymond behatolt a halál palotájába és a halált letaszította trónjáról.

            Amikor látjuk azt a sok bűnt, gonoszságot, háborút és pusztulást, amit az ember véghez visz, akkor már nem kételkedünk abban, hogy a bűn egy rettenetes valóság. Ádámban mi mindnyájan benne foglaltatunk, mi egy hajszállal se vagyunk jobbak Ádámnál. Az Ádám s a saját bűnünk miatt meg kell halnunk. Ez egy szomorú és rettenetes tény, de ezzel szemben ott van az üdvtény, Hogy Jézus Krisztus, Isten örök Fia ember lett, magára vette a bűn testét és a feltámadása által legyőzte a halált.

            Végül Pál ebben a fejezetben egy titkot árul el nekünk. Azt, hogy a halottak kijönnek megdicsőült , dicsőséges, feltámadott testtel a sírokból, azok pedig, akik Krisztus eljövetelét testben élik meg, azok egy szempillantás alatt átváltoznak, azok nem látnak halált, ők nem kell a halál rettentését átéljék. Pál határozottan mondja, hogy ez a hús-vér test nem örökölheti az Isten országát, a halandó test a halhatatlanságot, a romlandó test  romolhatatlanságot kell magára öltsön. Ez meg kell történjen, mert azzal a testtel, amivel most rendelkezünk, nem mehetünk be az Isten országába.

            De mielőtt ez megtörténne, már megtörténik az, ami példázza ezt: a megtérés, az újjászületés, ami által elkezdődik az életünkben a megszentelődés folyamata, az, hogy a feltámadott Krisztus élete láthatóvá válik a mi tulajdon testünkben. Aki a maga testében megtapasztalja Krisztus újjászülő, megújító, megszentelő munkáját, az már tud hinni a feltámadásban.

            De mi lesz azokkal, akik nem hisznek? Mert ez a fejezet a Krisztus gyülekezetéről szól, de nem mindenki tartozik a Krisztus gyülekezetéhez, Krisztusnak vannak ellenségei s olyanok is, akik teljesen közömbösek vele szemben. Róluk azt mondja, hogy Krisztus addig uralkodik, amíg ellenségeit nem veti mind lábai alá. Ezért nagyon fontos, hogy mi ne a Krisztus ellenségeinek a táborába tartozzunk, hanem az ő gyülekezetéhez. Mert krisztus ellenségei is feltámadnak, de ők örök gyötrelemre, örök kárhozatra támadnak fel.

            Ezért nagyon fontos, hogy megtérjünk, hogy újjászülessünk, hogy üdvbizonyosságunk legyen, hogy Isten gyermekei legyünk. Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk, de ha nyilvánvalóvá lesz, akkor hasonlatosak leszünk őhozzá, és meglátjuk őt, amint van.(1Ján.3,2)

            Mi most még ebben a hús-vér testben várjuk Krisztust. Megszenteljük, testünket és lelkünket egyaránt. Mi testünkre úgy tekintünk, mint a Szentlélek templomára. A testünk nem a lélek börtöne, nem is vén szamár, de nem is imádandó bálvány, hanem egy olyan edény, eszköz, amivel és amiben Istent dicsőítjük. A keresztyén ember ezért nem mérgezi testét mértéktelen alkoholfogyasztással, nikotinnal, sem a falánkság bűnébe nem esik.

            Mi igyekszünk testünket tisztán tartani, harcolunk testünk minden gonosz és tisztátalan vágya ellen és e testben teljes erőnkkel igyekszünk Istennek szolgálni.. A keresztyén ember, amennyire rajta áll, vigyáz a teste egészségére, hogy minél hosszabb ideig és minél jobban tudjon vele és benne Istennek szolgálni.

 

VI. Az utolsó ítéletről Text. Jel.20,11-15

Ki kívánkozik az utolsó ítélet napjára? Hisz már maga az „ítélet’ szó is félelemmel és rettegéssel tölt el bennünket. Az énekeskönyvünkben is van egy középkori himnusz: ments meg Uram engem az örök haláltól, ama rettenetes napon minden bajtól. Midőn az ég és föld meg fognak indulni, s eljössz a világot lángokban ítélni.

            De ugyanakkor ott van a 98-ik zsoltár:tapsoljanak a folyamok,a hegyek együtt örvendezzenek az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet, igazsággal ítéli a világot és méltányossággal a népeket.

            Isten megalapította az ő országát ezen a földön. A mi nagy reménységünk, hogy ő ezt az országot egyszer teljessé fogja tenni, amikor mindent rendbe fog hozni, mindent újjá fog tenni, ahogy arról egy következő igehirdetésben még hallani fogunk. Hisz az ítélet lényege ez: lesz egy isteni igazságszolgáltatás, a gonoszok nem menekülhetnek meg a büntetéstől, a sok gonoszságnak, igazságtalanságnak egyszer vége kell legyen. De nyílván, hogy ennek lesz egy pozitív része is, hogy az igazak megkapják jutalmukat, a gonoszok által elnyomott, üldözött igazak fellélegezhetnek.

            Jézus ezt a helyreállító munkáját már a földi életének idejében elkezdte, hisz a vakok szemeit megnyitotta, a bénák ugráltak örömükben, a halottak feltámadtak, a némák énekeltek, az éhezők eledelt kaptak, a bűnösök bocsánatot nyertek. De ez csak egy kezdet volt, jelek, de mi várjuk a beteljesedést, sóhajtozunk, várjuk testünk megváltását, ahogy erről még szintén hallani fogunk. Ezért valljuk a Kátéval együtt: felemelt fővel várjuk Őt az égből ítélő Bíránkul.

            Az utolsó napon, az ítélet napján nagyon sok minden fog történni. Próbáljuk ezeket sorrendbe állítani. Először is, amikor az arkangyal megfújja a kürtöt és az angyalok különválasztják az igazakat és a gonoszokat. Utána mindenkinek oda kell állania Isten ítélő széke elé. .Ez után következik az emberek életének megvizsgálása. Könyvek nyittatnak meg, amikből mindenki cselekedetei nyilvánvalókká lesznek. Ezt követi a szentencia kimondása, az ítéletek kihirdetése, hogy kik azok, akik megigazíttattak, akik megszabadulnak az örök kárhozattól és kik azok, akik elítéltetnek és elmennek az örök kárhozatra. Végül pedig következik a kétféle ítélet végrehajtása, mindenki elmegy a maga helyére, az igazak az üdvösségre, a gonoszok a kárhozatra

            Persze, mi ezt most nem tudjuk elképzelni, hogy mindez miként is fog megtörténni. De ez nem is szükséges. A lényeges itt az, hogy minden egy megszabott rendben és igazságosan fog megtörténni. Nem lesz semmi sem elsietve, minden egyes esetben egy alapos mérlegelés után hangzik el az ítélet.

            A Biblia sem egyértelmű ezekben a dolgokban. A Mt.25.31-46-ban az ítélet inkább kollektív jellegű, csoportokról van szó, juhok és kecskék, jobb és bal kéz felől állókról van szó. A Jel.20,11-15.ben pedig egy személy szerinti ítéletről van szó. Egy biztos: a hívők nem lesznek bizonytalanságban az ő örökkévaló sorsuk felől. Sokan úgy képzelik, hogy ez a hívők számára is egy félelmetes nap lesz. Ez nem így van, mert ez az ő számukra egy várva-várt nap lesz, aminek érkezésén ők felette örvendeznek. A hívők sorsa már a haláluk pillanatában eldől, hisz ők, mivel hittek az Úr Jézus Krisztusban átmentek a halálból az életbe. Az utolsó ítéletben ennek a döntésnek a megerősítése történik csupán.

            Az kétségtelen, hogy ők is megállnak Isten ítélő széke előtt, de ez számukra a győzelem pillanata lesz, a kegyelem diadala. Ebben a pillanatban a mennyei Király ki fogja jelenteni mindenki előtt, hogy ezek azok, akik az ő gyülekezetéhez tartoznak,, a Vőlegény elmondja, hogy itt van az ő menyasszonya, vagyis a gyülekezete. Az ő számukra ez a nap nem a harag napja, hanem a kegyelem és dicsőség napja. Ők is nagyon jól tudják, hogy vétkeztek és megérdemlik Isten haragját. Tudják, hogy bennük nincs semmi jó, a legjobb pillanataikban sem voltak tökéletesek.            

Maradjunk még picit annál a gondolatnál, hogy a hívők ezt a nagy és rettenetes napot mégis örömmel várhatják. Ez nem azért van, mert ők nem veszik komolyan az ítéletet, Isten bűn elleni haragját

            Mi tudjuk, hogy amikor a könyvek megnyittatnak, ránk se várhatna más ítélet, mint az örök kárhozat. De mi akkor ahhoz a Jézus Krisztushoz kiálthatunk, aki a mi Megváltónk, Üdvözítőnk, tőle kegyelmet kérhetünk és kaphatunk. Nem enyhítő körülményeket próbálunk keresni, nem azt, hogy csak életünk jó és szép dolgai kerüljenek elő a megnyitott könyvekből. Mi kegyelmet kérünk majd és azt meg is kapjuk A Bíró kihirdeti, hogy bűneink megbocsáttattak, minket Isten már teljesen tisztáknak lát. A kegyelem csodája fog majd akkor bekövetkezni, az istentelen hit általi megigazítása. Kegyelmet kapunk anélkül, hogy valamit is tudtunk volna tenni érte. Ez az evangélium szíve.

            A Jel.20 ábrázolja Isten teljes győzelmét a sötétség minden hatalma felett. Ebben a fejezetben először is szó van az ezer éves birodalomról, amivel már egy előző igehirdetésben foglalkoztunk, majd a Sátán utolsó támadásáról, végül pedig annak teljes legyőzéséről. A Sátán a tűzzel és kénkővel égő tóba vettetik és az ő segítőivel, a fenevaddal és a hamis prófétával együtt örökké kínoztatik. Ez azt jelenti, hogy a Sátán, a sötétség örökre le lesz győzve, és már nincs lehetősége többé onnan kiszabadulni és újabb gonoszságokat végrehajtani.

            Ezzel szemben ott áll az Isten fensége. János egy fehér trónt lát, a fehér szín a tisztaság és a dicsőség jelképe. Annyira dicsőséges, hogy János le se meri írni a nevét. A színe elől eltűnik az ég és a föld és nem marad számukra hely. Miért van ez? Azért, mert a bűn mindent befertőzött. Amit Isten oly szépnek teremtett, azt a bűn teljességgel megrontotta. De ez nem jelenti azt, hogy Isten „leírná” ezt a földet és kiengedné kezéből. Inkább arról van szó, hogy minden egy gyökeres tisztulási folyamaton kell átmenjen.

            Amikor az ég és a föld eltűnik , akkor János csak a fehér trónt látja és a rajta ülőt, s előtte ott állnak a halottak, vagyis mindazok az emberek, akik valaha éltek ezen a földön. Azok is, akik a tengerben vesztek el, akik testét soha sem találták meg, például a Titanic utasai. A 13-ik vers szerint a föld kiadja az összes halottat, a halál és a sír ki kell adja a benne fogva tartottakat. Ez is mutatja Krisztus győzelmét a Sátán és a halál felett.

Azt olvassuk, hogy a nagyok és kicsinyek. Vajon hogyan kell ezt értsük? Felnőttek és gyermekek? Ez azt jelentené például, hogy akik csecsemőként haltak meg, csecsemőként is támadnak fel? Az írásmagyarázók úgy gondolják, hogy mindenki felnőttként támad fel, az is, aki gyerekként halt meg. Itt inkább arra kell gondolni, hogy nagy és kis emberek, híres és névtelen emberek mind ott kell leegyenek. Ezek után következik a halál halála, itt olvashatjuk a halál gyászjelentését, ahogy egyik magyarázó szellemesen mondja.

            Most pedig vegyük azt a pillanatot, amikor könyvek nyittatnak meg és a halottak a könyvekbe írottak alapján megítéltetnek. Tehát aszerint, amit itt ebben a földi életben cselekedtek. Itt is láthatjuk, hogy milyen komoly dolog ez az élet, hisz Jézus azt mondja, hogy még egy haszontalan szóért is számon fognak kérni bennünket. Mi akkor mindenről számot kell adjunk a mi Teremtőnk és Bíránk előtt.

            Természetesen itt egy képes beszédről van szó.Nem úgy kell elképzelnünk, hogy a mennyeben egy hatalmas könyvtár, sem nem egy hatalmas memóriával rendelkező számítógép, aminek merevlemezén minden rögzítve lenne, hanem nyilván az akarja ez az ige elmondani, hogy Isten mindent tud rólunk, a mi szavainkat, cselekedeteinket, de még gondolatainkat is. A kép sokatmondó: mi minden szavunkkal, tettünkkel, gondolatunkkal egy könyvet írunk, vaskos könyvek íródtak rólunk. A fontos az lesz, hogy mi lesz ennek a könyvnek a címe. Ilyenek lehetnek: üresség, értelmetlenség, a szenvedélyek rabságában, tisztátalan életfolytatás, elvesztegetett idő, félresikerült életpálya, csodálatosan megmentve, hasznos eszköz az Úr kezében, vándorlás az örök haza felé, szolgálat az Isten dicsőségére. Mi fogjuk látni az életünket, filmkockaként fog leperegni előttünk.

            Persze, ezek után ott van bennünk a nyugtalanító kérdés: ha mi a cselekedeteink alapján ítéltetünk meg, akkor hogyan üdvözülhetünk? Hisz a Káté legkönyörtelenebb mondata az, hogy még a legjobb cselekedeteink is bűnökkel fertőzöttek. Akkor mindenki el kell kárhozzon, mert mindenki vétkezett. Ki ne süllyedne a föld alá szégyenében, amikor majd minden piszkos bűnünk előjön? Kit ne égetne porrá az Isten igazságos ítéletének a tüze?  Ha ez így van, hogy könyvekbe írottak alapján ítéltetünk meg, akkor mindnyájan elveszünk.

De van itt egy másik dolog és ez nagyon örvendeztető a mi számunkra, hisz az ige azt mondja, hogy egy másoik könyv is megnyittatik, és ez az élet könyve. És bár a halottak a megnyitott könyvekből ítéltetnek meg, ez a másik könyv, az élet könyve az üdvösség vagy kárhozat eldöntésénél döntő jelentőséggel bír. Csak az vettetik a tüzes és kénköves tóba, aki nincs beírva az élet könyvébe.

            Vagyis, ott a nagy kérdés az lesz, hogy az én, a te neved be lesz-e írva az élet könyvébe? De ezt honnan tudhatom? Így gondolkodhatunk: ha be van írva, akkor minden rendben van, ha pedig nincs beírva, akkor én már hiába töröm magam az Isten szerinti életre. De ez mégsem így működik. A Jel.13,8-ban bővebben is szó van erről, s ott azt mondja el az ige, hogy az élet könyve a Bárányé. Az élet könyve tehát a Bárány könyve. Ez a könyv azé, ki által egyedül van üdvösség. Ez egyszerre nyitott és csukott könyv is. Ez az evangélium könyve, a Jézus tökéletes életének és áldozatának a könyve. A csodálatos az, hogy Jézus az ő tökéletes életét helyettünk élte, ő tökéletesen betöltötte Isten törvényét, úgy élte életét, ahogyan az nekünk kellett volna élni. Az evangélium, az örömüzenet a hívők számára az, hogy ő az ő tökéletes életével, vérével az én életem fekete foltjait, bűneit kitörli a megnyitott könyvekből.

            Ebbe a könyvbe azoknak a neve kerül be, akik nem tudtak Jézus nélkül élni, akik nagyon szerették őt, mint Megváltójukat. Az utolsó ítéletkor kiderül az, hogy kik azok, akik belekapaszkodtak Jézus érdemébe, hogy kik reménykedtek tökéletesen abban a, amely Jézus Krisztusban megjelent. Ki az, aki látta magában a bűnt, ennek nyomán az ítéletet, de Krisztusban hit által elfogadta a kegyelmet és a felmentést. Az ítéletkor a megmentettek, a megváltottak egyetlen névbe kapaszkodnak, a Jézus nevébe, illetve az ő keresztjébe. A Jézus áldozata és a benne való hit a garanciája annak, hogy a mi nevünk is benne van az élet könyvében, mégpedig kitörölhetetlenül. Ez az írás vérrel készült, s csak a az a fontos, hogy higgyünk benne.

            Ha nevünk bekerül az élet könyvébe, akkor a másik könyv, amibe a cselekedeteink vannak beírva, már nem lényeges. Mert minket Krisztus megigazított. A Krisztus vére kitörölte az összes elkövetett, de most már megbánt és elhagyott bűnünket. Nyilván, hogy a megtérés és hitrejutás után a cselekedetek is teljességgel megváltoznak. Ahogy Pál mondja, vétkezhetünk utána is, de már nem a bűn uralkodik az életünkben. Ahogy Cseri Kálmán találóan mondja: a bűn már nem menetrend szerint történik életünkben, hanem ritka baleset, amiből igyekszünk azonnal felállni.

            De itt mégis az áll, hogy az összes halott a könyvekbe beírtak alapján fog megítéltetni, hogy van ez akkor? Nos, az Úr nem végez fél munkát. Ő nekünk nem csak megbocsát, hanem meg is újítja életünket. A,int már az imént mondtam, a megtérésünk után ebbe a könyvbe olyan cselekedetek kerülnek be, amik már igaz hitből történnek, Isten iránti hálából fakadnak, és az ő dicsőségére és felebarátaink javára történnek, egyszóval, amiket Isten kegyelme végzett el a mi életünkben.

            Végül van itt még egy dolog, ami nagyon komoly. Aki nem találtatik az élet könyvében, az a Sátánnal együtt a tűz tavába vettetik. Ez a Biblia egyértelmű, radikális tanítása. A legtöbb ember sajnos hátat fordít Jézusnak, nincs rá szükségük, ők jó emberek, velük nincs semmi baj. De akarata ellenére Jézus senkit se tud üdvözíteni. Ezt el kell mondjuk az embereknek.

            Most még tart a kegyelmi idő: ha eddig nem ragadtuk meg Krisztust, most még megtehetjük. Most még érvényes az ígéret: ha valaki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem. Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.

Isten új világa Jel.21,5

 

            A monarchiával rendelkező országokban a királyok az év egy napján egy ú.n. trónbeszédet tartanak. A trónon ülve, koronával a fejükön elmondják terveiket, országaikkal, népeikkel kapcsolatban a jövőre nézve.

            A Királyok Királya is tart egy trónbeszédet és ennek a szövegét is ismerjük: ímé, mindent újjá teszek. Erről a trónról a Jel.20,11-ben olvasunk: és láttam egy nagy fehér trónust, és a rajta ülőt, színe elől eltűnt az ég és a föld és nem maradt számukra hely.

            Aki a trónon ül, kezében tartja a történelmet, a jövő eseményeit. Ő mondja meg, hogy mi fog történni a jövőben. Ennek a jövőbeli történésnek a nagy eseménye , hogy egy gyökeres változás, megújulás lesz, nem renoválás, nem javítgatás, hanem újjáteremtés.

            A Prédikátor felteszi a kérdést: van-e valami új a Nap alatt és válaszol is rá: nincs. Mert az ember és a világ marad a régiben. Megmarad a régi bűnökben, régi konfliktusaiban, az ember, a történelem a régi hibáit követi el újra és újra. Valaki így mondta találóan: az ember csak annyit tanult a történelemből, hogy semmit sem tanult belőle. És ebben nem segített a tudomány és a technika sem. A tudomány és technika sem tudott egy új világot teremteni. Az ember kétségtelenül sok csodálatos dolgot alkotott az utóbbi évszázadokban: az autót, a rakétát, a számítógépet, az internetet, de jobbá nem tudta tenni ezek által a világot. Ahogy egy teológus írja: a tudomány egyszerre lépes a menny és a pokol felé. Az ember bizonyára tud javítani a dolgokon, de a világot nem tudja újjá tenni. A tudomány hihetetlen magasságokban szárnyal, de jobbá, boldogabbá lett tőle a világ? Nem! Mert továbbra is van halál, egyedüllét, boldogtalanság, háború, erőszak.

            De Isten újjá tudja teremteni ezt a világot. Jánosnak megadatott az a szédületes pillanat, hogy a trónon ülő szájából hallhatta: íme, mindent újjá teszek. Végül is meggyógyul ez a beteg világ. Ezt maga Isten mondja, ezt ő maga garantálja. A világ nem a pusztulás felé tart csupán, hanem a teljes megújulás felé. Isten nem dobja el ezt a megromlott világot, ahogy mi eldobunk egy elromlott háztartási gépet, hanem újjáteremti azt.

            Mindent újjá teszek, mondja a trónon ülő. Ez a fejezet azt is leírja, hogy ez miként megy végbe. Úgy, hogy az első világ, amiben most élünk, elmúlik. A régi világot a bűn teljességgel megrontotta, ezért kell azt újjáteremteni, a régi nem menthető át az újba.

            De Isten mégsem semmisíti meg a régit. Nem azt mondja: íme én új dolgokat teremtek, hanem: mindent újjá teszek. Isten nem dobja szemétdombra a megromlott világot, hanem teljességgel megújítja a régit Az új Jeruzsálem, ami a mennyből fog alászállani, mint egy férje számára felékesített menyasszony, központi szerepet játszik ebben a jövőben. Pontosan nem tudjuk, hogy mi is ez az új Jeruzsálem, de azt gondolhatjuk, hogy ez Isten üdvözített népe, a Jézus vérén megváltott sereg. Itt most még ez a sereg sem tökéletes, mi magunk is érezzük, hogy meg mennyi bűn és nyomorúság van bennünk, de tudjuk, hogy egyszer szeplő és sömörgőzés nélkül, tisztán fogunk állani a trón előtt.

            Ezt az újjáteremtő munkát semmi sem akadályozhatja meg, mert elhangzik: meglett! Ez egy fenséges szó. Isten ezt eltervezte és senki sem hiúsíthatja meg. Mert ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az övé az első, de az utolsó szó is, ő kezdte el és ő fogja be is fejezni.

            Mindent újjá teszek, Isten nem elégszik meg ennél kevesebbel. Isten végül teljes győzelmet fog aratni a Sátán felett. Ez teljességgel szükséges a megújításhoz.

            A Római levél 8-ik fejezetében, ahol Pál a Szentlélek munkájáról hatalmas dolgokat mond el, egy különös mérleget készít. A mérleg egyik serpenyőjébe odateszi a jelenkor szenvedéseit. Ez egy súlyos teher, nem szabad lebecsülni azt a mérhetetlen szenvedést, ami most a világban van, amit együtt szenvednek el a hívők és hitetlenek, de még az állatok és a növények is. De Pál a mérleg másik serpenyőjébe odateszi az eljövendő dicsőséget, ami nekünk megjelentetik. Felragyogtatja azt a dicsőséges jövendőt, amire mi vágyakozhatunk, amiben reménykedhetünk. Ha ezt a kettőt, a jelenkor szenvedéseit és a jövendő dicsőségét összehasonlítjuk, akkor kiderül, hogy a dicsőség sokkal nagyobb, mint a szenvedés.

            Pál apostol nem tagadja és nem is bagatellizálja a jelenkor szenvedéseit. Ő azt mondja, hogy az egész világ sóhajtozik és nyög. Miért? Mert hiábavalóság alá vettetett, úgy is mondhatnánk, hogy múlandóság alá van vetve. Bármilyen szép is most valami, el fog múlni. A fű megszárad, az ember, az állat meghal. Ez a romlás, a halál már ott a Paradicsomban kezdődött az ember bűnesete által. Amikor az ember vétkezett, minden hiábavalóság, múlandóság alá vettetett. 

            A világ sóhajtozik, gondolhatunk itt a földrengésekre, hurrikánokra, az árvizekre, de arra is, amikor az oroszlán széttépi a gazellát, amikor az erdőtüzek után csak facsonkok maradnak és lehetne még tovább sorolni.

            A teremtett világ nem a saját akaratából vettetett a hiábavalóság, a múlandóság alá. A növények és állatok nem hibásak, az óceánok és a hegyek sem azért, ami velük történik. Ki vetette a világot a hiábavalóság alá? Hát nyilván Isten, de az ember bűne következtében, ez az Isten válasza volt az ember bűnére. A teremtett világ vádolja az embert, hogy mivé lett az ember bűne által.

            De Pál nem áll meg ennél, hogy a világ hiábavalóság alá vettetett, hanem tovább megy és egy nagyon pozitív üzenetet fogalmaz meg. Azt mondja, hogy ez a világ szülési fájdalomban van. De a világ nem haldoklik, nem a halálára készül, hanem arra, hogy valami új szülessen meg.

            János apostol is azt mondja ezzel, hogy a világ számára van reménység. Mi egy új eget és új földet várunk. A világ nem a haldoklás, hanem a szülés fájdalmában van. Minél nagyobb a fájdalom, annál közelebb a megváltás. Mi hitben nem csak a világ sóhajtozását és nyögését halljuk, hanem annak ujjongását is.

            Ami különös itt, hogy nem csak a teremtett világ sóhajtozik és nyög, hanem Isten gyermekei is. A sóhajtozó világban egy sóhajtozó egyház él. De amiképpen a világ sóhajtozása sem reménytelen, még kevésbé az egyház sóhajtozása. Az egyház egy boldog várakozásban él. Miért? Erre Pál azt válaszolja, hogy azért, mert mi vagyunk a Lélek zsengéjének tulajdonosai. Mit jelentsen ez? Amikor megtértünk, hitre jutottunk, akkor a Szentlélek kitöltetett a mi szívünkbe. Ez a Lélek meggyőz minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. De ez a Lélek felmutatja előttünk azt a dicsőséges jövőt is, amit Isten elkészített az övéi számára. Mi már megízleltük az előízt, de tudjuk, hogy a kész „étel” még sokkal finomabb lesz. Mi várjuk a fiúságot, testünk megváltását.

            Hogyan kell ezt értsük? Hisz mi már most Isten fiai vagyunk, miért kell akkor még a fiúságra várni? Hisz mi a Lélek által már most kiáltjuk: Abbá Atyám! De itt Pál azt mondja, hogy a mi megváltásunk csak akkor lesz teljes, amikor testünk is megszabadul a rothadandóság, múlandóság állapotától. Ez a testünk feltámadásakor történik, amikor mi Krisztus dicsőséges testéhez hasonlatos testet kapunk. Ebben a jelenlegi testünkben még nem teljes a megváltásunk, az üdvösségünk. Ebben még sóhajtozunk és nyögünk. De egykor eljön a nagy pillanat: testünk megváltása, a világ újjáteremtése.

            Mikor fog ez megtörténni? Akkor, amikor az üdvözülők száma betelik, amikor az utolsó ember is üdvözül, akit Isten erre kiválasztott, amikor Izrael is megtér. Akkor következik el az a nagy pillanat, amikor a sóhajtozásunkból magasztalás lesz.

            Mi most ezt várjuk. De mi van addig?  Addig térjünk meg az Úrhoz, higgyünk az Úr Jézus Krisztusban, bánjuk meg bűneinket, igazuljunk meg Isten kegyelméből, legyünk az ő népének, egyházának élő tagjai. És hogy hívjunk másokat is Jézushoz, vezessünk embereket Istenhez, hogy általunk is növekedjen a megszámlálhatatlan sereg. Most még sóhajtozunk, de nem kétségbeesetten, reménytelenül, hanem hittel és várakozással, amíg beteljesedik az, amit a trónon ülő mondott: íme mindent újjá teszek.

VIII.Örök élet és üdvösség Text. Jel.21,9-22,5

            Ha valaki elmegy Jeruzsálembe és ott felmegy az Olajfák hegyére, onnan gyönyörű kilátás van az egész városra. Az Olajfák Hegyén van egy kápolna, aminek neve: Dominus flevit, azaz Jézus sír. Azért hívják ezt az Úr sírása kápolnájának, mert feltételezik, hogy az Úr Jézus ott állt és sírt Jeruzsálem felett, mivel ez a város őt elutasította. Ezek nem az önsajnálkozás és csalódás könnyei voltak, hanem a fájdalom könnyei, azon emberek felett, akik nem ragadták meg az üdvösség lehetőségét. Jeruzsálem már akkor gyönyörű város volt, de ugyanakkor a hitetlenség és megtérni nem akarás városa is. Jézus most nem csak Jeruzsálem, hanem az egész világ felett sír, mert az emberek ma sem akarnak hinni, ma sem akarnak megtérni.

            Ahogy a múlt alkalommal láttuk, János a Pátmósz szigetén lát egy új Jeruzsálemet. Ez egy csodálatos város, amit Isten tervezett és épített. Ezt a várost nem emberek készítették, hanem a mennyből száll alá. Ez a város olyan szép, hogy minden emberi elképzelést felülmúl. Ebben a városban nem az a legkülönösebb, hogy arany utcái és kapui vannak,, hanem hogy maga Isten lakozik benne.

            Most Isten dicsősége még el van rejtve. Isten a bűneset után valamennyire visszavonult ebből a világból, úgy hogy az ő dicsősége most sokkal kevésbé látható. De ez a dicsőség egykor vissza fog térni. Az Ószövetségben olvassuk, hogy a templom felszentelésekor az Úr dicsősége betöltötte az egész templomot. A papok nem is tudtak bemenni. De a mennyei Jeruzsálemben sokkal nagyobb és láthatóbb lesz Isten dicsősége, hisz maga az úr lesz benne.

            Ez az Isten akkor olyan közel lesz az emberekhez, hogy ő maga fog letörölni minden könnyet az ő gyermekei szeméről. Ezért ott már nem lesz sírás, betegség, halál és szenvedés. De már nem lesz távolság sem Isten és mi közöttünk, egészen közel leszünk Istenhez. A Jel.21,7 azt mondja, hogy aki győz, az örökségül nyer mindent. Atyánk majd azt mondja nekünk:gyermekeim, minden , ami az enyém, azt nektek adom. És a legnagyobb öröm az, hogy ő mindörökre velünk lesz, már nem választ el semmi tőle. János ezt azért írja le, hogy bátorítson minket, még útban levőket, akik még harcolunk és szenvedünk, akiket még üldöznek és kigúnyolnak.

            János az örök élet, az üdvösség bemutatására földi képeket használ, csillogó gyémántról, áttetsző arany utcákról, gyöngykapukról beszél. De mi tudjuk, hogy a menny még sokkal szebb lesz, mint amiot ezek a földi képek, anyagok ki tudnak fejezni.

            De ezek a képek azt sejtetik velünk, hogy a menny nem csak egy lelki valóság lesz, hanem ott a por, az anyag is megdicsőül. A mennyei Jeruzsálemnek tizenkét kapuja és ugyancsak tizenkét fundamentuma van. Ott lesz a gyülekezet, ami Izraelből és a népekből áll, azokból, akik hittek a próféták és az apostolok bizonyságtételében. Jönnek majd északról és délről, keletről és nyugatról, jönnek minden egyházból, felekezetből, népből és ágazatból. De a sok különbözőség ellenére mindenki ugyanazon az úton jön, s ez Jézus Krisztus maga. Ott már nem lesz felekezeti megosztottság, egy akol lesz és egy pásztor.

            Ez egy szent és biztonságos város lesz. A Jel.21,12 beszél a város biztonságáról. A várost egy magas fal veszi körül, Isten tűzfal gyanánt veszi körül népét, ahogy azt már Zakariás próféta megjövendölte. Ennek a városnak a békéjét és nyugalmát semmi meg nem zavarja. Semmilyen gonosz hatalom, lény nem juthat be oda. Nem lesz sötétség, vagyis nem lesz fenyegetettség. Tenger sem lesz, tudjuk, hogy a Biblia nyelvén a tenger a sötét hatalmak lakóhelye. Itt mindenki szereti Istent és felebarátját is.

            De ez egy szent város is. A tizenkét fundamentum a tizenkét apostol nevét viseli, a kapuk a Jákób fiainak a nevét. Ez a város kocka alakú, hosszúsága, szélessége és magassága is egyforma. Tudjuk azt, hogy a Szent Sátorban a Szentek Szentje is kocka alakú volt5.

            Az egyik legkülönösebb dolog, hogy ebben a városban nem lesz templom. Ez minket a diktatúra éveire emlékeztet, amikor nem lehetett templomokat építeni. Hogy megdöbbentett minket, amikor eljött ide hozzánk egy népi együttes egy Baja melletti faluból, Pörbölyről, és megdöbbenéssel hallottuk, hogy az 1700 lelkes községben nincs templom. Ezután Istennek hála épült egy ökumenikus templom, annak idején mi egy húsvéti perselypénzzel segítettük ennek felépítését. Számunkra a templom nélküli város az istentelenséget, a hitetlenséget, a szekularizációt jelképezi. De tudjuk, hogy a mennyei Jeruzsálemben azért nem lesz templom, mert maga Isten és a Bárány lesz ott velünk. Természetesen nem lesz sem lelkész, sem prédikálás, nem lesz istentisztelet és vasárnap sem.

            De van itt más különös dolog is.A Jel.21,24.26-ban azt olvassuk, hogy a királyok és népek oda viszik kincseiket, gazdagságukat, dicsőségüket. Ennek jelentésén sokat törik a fejüket az írásmagyarázók, hogy ez mit is jelenthet. Azt jelentené ez, hogy mindaz, amit az emberiség a kultúra területén alkotott be fog oda menni? Ez azt jelenti, hogy ott lesznek Rembrandt képei, Petőfi versei, Mozart és Kodály zenéjét hallgatjuk? Ezt sok írásmagyarázó megkérdőjelezi, mondván, hogy sokszor azok, akik a kultúrában nagyot alkottak, hitetlen emberek voltak. Ők azt mondják, hogy a mennyben lesz üdvtörténeti, de nem lesz kulturális folytonosság. Van olyan magyarázat is, miszerint a királyok és népek meghódolnak Isten előtt, és ők gazdagságukkal együtt bemennek Isten országába.

            Én azt a magyarázatot részesítem előnyben, hogy a kultúra kincsei is ott lesznek a mennyben, de megtisztított formában. Például Petőfi Gólyája ott lesz, de a Fa leszek, ha nem lesz ott, ezt és is kitiltottam Egerbegyen a templomból, ezen sorai miatt: ha leányka, te vagy a pokol, hogy egyesüljünk, én elkárhozom. Az angyalok majd a kultúrát is megrostálják, hogy ami Isten akaratával, dicsőségével ellenkezik az kimarad belőle. De azok az ajándékok, amikkel itt Isten megajándékozott, azok ott megtisztított formában kibontakoznak és gyümölcsöznek.

            Különös az is, hogy ebben a városban lesz egy kert is. Még érdekesebb, hogy a Biblia egy kerttel kezdődik, várossal végződik, de ebben a városban lesz kert fákkal, folyóvízzel. A város szent és biztonságos, de ugyanakkor gyönyörűséges, fák virágzanak és folyók hömpölyögnek.

            Az is különös, hogy a trón az Istené és a Bárányé. A trónon Isten ül, de a Bárány is, vagyiks Jézus Krisztus, a Megfeszített. Ezáltal az Isten trónja a kegyelem királyi széke lesz, ahonnan élő víz árad. Az élet Istentől van, Isten nélkül nincs élet, sem földi, sem örök élet.

            Tudjuk, hogy az Édenben ott volt az élet fája, mégpedig a kert közepén, a folyó két ága között, vagyis mindenki számára elérhető. Ez a fa egész évben terem, még pontosabban tizenkétszer, vagyis minden hónapban. A fa gyümölcse felüdülésre, a levelei pedig a népek gyógyítására valók. Ezt nem úgy kell értenünk, hogy a mennyei Jeruzsálemben lesznek betegek, akiknek gyógyulásra lesz szükségük, hanem úgy, hogy a fa által a népeknek, a pogányoknak is üdvössége van, mindazok, akik ezzel a fával kapcsolatba kerülnek, esznek azok gyümölcséből, érintik levelüket üdvösségre gyógyulnak. Ez annál érdekesebb, hogy az eredeti görög nyelvben itt halott, kivágott fáról van szó. A magyar nyelv”fa” szava elvileg nem tesz különbséget az élő és a halott fa között. De más nyelvek különbséget tesznek , például a román is, a copac, és lemn, a német Baum és Holz. Nos, itt a görög szövegben halott fáról van szó, ami a keresztre utalhat. A kereszt az a fa, ami a hitetlen ember számára megnyitja az utat a mennybe.

            Enni ennek a fának a gyümölcséből enni nem más, mint hinni és elfogadni az Úr Jézus Krisztus áldozatát, ami számunkra tökéletes váltságot szerzett. Ez azt jelenti, hogy mi a mennyben sem feledkezhetünk meg Jézus áldozatáról, ott is hálásan emlékezni fogunk erre.

            Ami szintén különös, hogy a jó és rossz tudásának fája sem lesz ott, tehát már nem lehet elbukni, vétkezni, engedetlennek lenni Istennel szemben. Azt is olvassuk, hogy az Úr neve homlokukon lesz. Tudjuk azt, hogy az Ószövetségben a főpap homlokán egy arany lapocskát hordozott, amire ez volt írva: szentség az Úrnak!A mennyei Jeruzsálemben mindnyájan papok, főpapok leszünk, ami azt jelenti, hogy szüntelenül szolgálunk az Úrnak. Tehát nem lesz ott unalom, hanem egy gyönyörűséges szolgálat lesz. Isten gyermeke most se unatkozik soha, ha mást nem is tehet, imádkozni mindig tud.

            Mi most már csak arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy miképpen juthatunk be ebbe a gyönyörűséges városba? Hisz mi bűnbe estünk kizárattunk a Paradicsomból , mi nélkülözzük az Isten dicsőségét Az új Jeruzsálembe, csak új emberek léphetnek be, de mi régiek, bűnösek vagyunk. A kérdést azt teszi komollyá, hogy a Jel.21,8-ban fel vannak sorolva, hogy ki nem mehetnek be a mennyei Jeruzsálembe: a hitetlenek, gyávák, gyilkosok és paráznák, varázslók és bálványimádók és minden hazug. De a Római levél azt mondja, hogy minden ember hazug. Ezeket a bűnöket valamilyen foormában mi is elkövettük. De ezeknek a helye a tűzzel és kénkővel égő tóban van. Hogy tudunk hát mi, bűnös emberek bejutni?

            Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Jelenések könyve az üldözött egyház vigasztalására íródott. Az egészen biztos, hogy János nem azért írta ezt a levelet, hogy a gyülekezetet kétségbe ejtse, hogy az emberek kételkedjenek abban, hogy ők bejuthatnak ebbe a csodálatos városba. Nem véletlen, hogy az első két kategória a gyávák, akik az üldözés idején megtagadták a hitüket, és a hitetlenek, akik nem akarnak hinni sem Istenben, sem a Megváltóban. Itt nagyon súlyos bűnök vannak felsorolva, amik Isten gyermekeire semmiképpen sem jellemzőek. Ők is elkövették ezeket, de a megtérésük előtt. Nyilván, hogy Isten hitre jutott gyermeke is vétkezhet, ha nem figyel Istenre, de utána ezt megbánja és keservesen elsiratja bűnét. Nyilván, hogy ez a figyelmeztető ige Isten gyermekeit is óvatosságra inti, hisz ő is hajlandó minden gonoszra, neki is szüntelenül kell imádkozni, hogy őriztessen meg ezektől a súlyos bűnöktől. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék, mondja Pál, Isten gyermekei teljes igyekezettel azon kell legyenek, hogy szent életben szolgálják az Urat.

            Befejezésül már csak pár szót szólok. Sok mindenben szó volt ebben a nyolc igehirdetésben. Ez volt az utolsó igehirdetési sorozatom az Alsóvárosban. Sok mindent megpróbáltam legjobb hitem és tudásom szerint nektek a végső dolgokról elmondani. Azzal kezdtem, hogy Pállal együtt vallom: rész szerint van bennünk az ismeret, tükör által homályosan látunk ezekben a dolgokban is. De azt fel szerettem volna ragyogtatni előttetek, hogy mi egy dicsőséges jövendő felé haladunk. Mi nem a semmibe, még csak nem is a sírba készülünk, hanem abba a mennyei Jeruzsálembe, amit Isten elkészített és ami le fog szállni az égből. Vágyat szerettem volna ébreszteni bennetek a menny után Olyan volt ez a nyolv igehirdetés, mint egy szülő hazahívó szava.

            Mi bűnben fogantattunk és születtünk, de Isten hívása az életünk egy adott pontján elérkezett hozzánk. Mi meghallottuk a hívást és elindultunk a mennyei Atyánk háza felé, az üdvösség felé. Ennek örömét, előízét már most megtapasztaljuk, hiszem hogy ezt éltük át most is, hallgatva ezeket az igehirdetéseket. A földi életünk egyszer lejárt, mint ahogy lejárt az én szolgálatom negyven esztendeje is, amiből huszonkilenc évet itt az Alsóvárosban töltöttem. Adja az Úr, hogy az elkövetkező időben még sokat találkozzunk, de a legfontosabb az, hogy találkozzunk abban a mennyei Jeruzsálemben, amiről a mai igehirdetés is szólt. A régi hívők búcsúzáskor énekelték:

Isten velünk viszontlátásra.

Boldog útjain kegyesen,

Hű kezével ő vezessen.

Isten velünk viszontlátásra.

Hogyha itt nem is,

 ott az égi honban fönn

Isten velünk viszontlátásra.

 

 

           

 (Ezen igehirdetési sorozatot J.Hoek Nabij  de toekomst könyve felhasználásával írtam)

                                                                                                                        Lőrincz István