Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 2

 

Tanulságos igék a „ Korintusi levélről 2

Text. „Áldott az Isten, ami Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.”(2Kor.1,3)

            Miután Pál a maga szokásos módján a kegyelem és békesség kívánásával köszönti a gyülekezetet, következik egy  nagyon fontos kijelentés arról, hogy ki is számunkra Isten? AzÚr egyik nagy ószövetségi szolgája, Mózes egyszer merészelte Istennek feltenni a kérdést: mi a te neved? Ki vagy te tulajdonképpen? Isten akkor egy különös választ adott: vagyok, aki vagyok, még pontosabban fordítva: leszek, aki leszek, s ezt jelentette, hogy Isten menet közben fogja kijelenteni magát népe számára. Isten népe menet közben tapasztalta meg, hogy Isten szent, bűnt gyűlölő, kegyelmes, irgalmas, gondoskodó. Pál a maga Istennel való tapasztalatát így foglalja össze: a a minden irgalmasságnak és vigasztalásnak Istene. Pál úgy találkozott Istennel, mint egy irgalmas Atyával. Úgy is mondhatnánk: együtt érző Isten ő, van szíve.

            Isten tehát együtt érez, az ő teremtményeivel. Nekünk nem egy hideg, kőszívű Istenünk van, ő az irgalmasságnak és a minden vigasztalásnak az Istene. És ez azt jelenti, hogy annak az Istennek, akiben mi hiszünk, nem csak szíve, hanem keze is van, mégpedig gyöngéd keze, olyan kéz, mint az ápolóé, aki megsimogatja a beteget, mint az édesanyának keze, aki megsimogatja gyermekét.

            De honnan tudja Pál, hogy Isten valóban ilyen?Pál erre a kérdésre azzal válaszol, hogy ő a Jézus Krisztus Atyja, akit mi az ő Atyjaként ismertünk meg. Mi Krisztusban látjuk, hogy Isten irgalmas, hogy ő minket megvigasztal. Ennek a vigasztalásnak semmi köze nincs az olcsó szentimentalizmushoz. Istennek nagyon sokba került, hogy a minden irgalmasság és vigasztalás Istene lehessen számunkra. Az a kéz, ami minket simogat, az Fiára súlyosan nehezedett, ahhoz hogy Isten hozzánk irgalmas lehessen, Fiához igazságos kellett legyen. Jézus drága áron fizette meg az irgalmasság és a vigasztalás árát.

            A meglepő mégis az, hogy mindezt egy olyan ember írja le ezt nekünk, aki ebben a levélben úgy áll előttünk, mint aki sokat szomorkodik, mint aki rengeteget szenved és gyötrődik. Lehet, hogy közöttünk is vannak ilyenek, akik terheket, mély szomorúságot hordoznak, de Pál kétségtelenül sokkal többet szenvedett és gyötrődött, mint mi. Pál ebben a levélben nyíltan beszél szenvedéseiről, gyötrelmeiről, nem rejti véka alá azokat. Ő nem is próbálja az erős embert megjátszani, mintha ő szemrebbenés nélkül tudná ezeket a szenvedéseket elhordozni. Ő épp olyan érző, érzékeny ember volt, mint mi, az ő idegei sem voltak acélsodronyból fonva. Ő is egy vigasztalásra szoruló ember.

            A csodálatos az, hogy ki tudja mondani: áldott legyen az Isten Pál úgy áll előttünk, mint egy megvigasztalt ember és ebben ő két ajándékot lát. Az egyik az, hogy így meg tud másokat is vigasztalni, akik a maguk rendjén vigasztalásra szorulnak. Az igazi vigasztalás mindig az, hogy tovább adom azt a vigasztalást, amit én is ajándékba kaptam Istentől. A másik ajándék Pál számára az, hogy amikor vigasztalásra szorul, nem csak emberekhez jut közelebb, hanem az Úrhoz, a Megváltóhoz is. Pál a maga szenvedést nem egy orvosi ügyként kezeli, mint aminek semmi köze sincs Krisztushoz, hanem úgy mint egy részvételt a Krisztus szenvedésében.

            Ezzel ott állunk a nagy titok előtt, hogy maga Krisztus is pont a szenvedése által lett hozzánk hasonló. Mert amiképpen kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, azonképpen bőséges a mi vigasztalásunk is a mi Urunk Jézus Krisztus által. Micsoda mondat ez! Az is különös, hogy Pál tapasztalata szerint a szenvedés és vigasztalás nem egyforma súllyal esik latba az ő életében. Amennyivel nagyobb a húsvéti győzelem a nagypénteki vereségnél, annyira nagyobb és dicsőségesebb a vigasztalás a szenvedésnél.

            S ez pont így igaz a mi életünkre nézve is. Különös, hogy ha összeszámoljuk ebben az szakaszban, akkor ötször találkozunk a nyomorúság, szenvedés szóval, de tízszer a vigasztalással. A számoknak ez az aránya sokatmondó kell legyen számunkra. Akire Isten ötszörös fájdalmat, szenvedést helyez, azt tízszeres vigasztalásban részesíti.

            Pál itt egy korábbi eseményről beszél, amiben Isten őt megerősítette és megvigasztalta. Mi pontosan nem tudjuk, hogy milyen eseményre utal, a levél olvasói valószínűleg pontosan tudták, hogy miről is beszél Pál itt. Ami biztos, hogy egy nagyon nagy és nehéz próba lehetett ez, hisz Pál azt mondja: felette igen megterheltettünk, még életünk felől is kétségben voltunk .De Pál ebben a helyzetben is tudott hinni abban az Istenben, aki a halottakat is fel tudja támasztani. Kétségtelen, hogy ez az esemény nagyom megerősítette az apostol Istenbe vetett bizalmát. Az az Isten, aki őt egyszer kiszabadította a halálos veszedelemből, máskor is meg tudja és fogja tenni.

            Talán ezeket hallva mi ilyeneket mondunk: igen, igen Isten ezt valóban megtette Pállal, de velünk meg fogja-e tenni?Talán mi azt mondjuk, hogy Isten ezt csak nagyon ritkán, kivételezett embereivel teszi meg, de megteszi-e ezt velünk kicsiny, névtelen emberekkel? A válasz az, hogy igen, megteszi. Az én életemet is legalább háromszor a halálból mentette ki, amik mind felejthetetlen élmények, isteni megtapasztalások az én számomra

            De Isten ezt megteszi minden gyermekével, ha mi komolyan kérjük ezt. Nem véletlen, hogy ennek az igeszakasznak a végén az imádkozásra, a könyörgésre való felszólítással találkozunk. Az egymásért, önmagunkért elmondott imádságban óriási erő van. Persze, az imádságban nem csak kérés kell legyen, hanem mindig ott kell legyen benne a hálaadás, Isten nevének magasztalása. Mi mindig imádságra kell fakadjunk, közbenjáró és hálaadó imádságra. Pál apostol akkor, amikor abban a hihetetlen nagy próbában volt, amiről itt beszél, tudhatta, hogy gyülekezetek sokasága imádkozik érte.

            Ez év január 17-én, amikor a szívműtétet végrehajtották rajtam, úgy feküdtem fel a műtőasztalra, hogy tudtam, hogy több országban talán több ezer ember imádkozik értem, közte a családom, barátaim és a gyülekezet tagjai. Amikor a második értámasztó gyűrűt behelyezte az orvos, hirtelen leállt a szívem, mert egyszerre nagy mennyiségű vér ömlött a szívembe. Elektromos sokkal újraélesztettek, de én tudom, hogy a sok imádság hozott vissza az életbe.

            Ez az ige minket is az imádkozók seregébe hív, azok seregébe, akik a próbák és szenvedések idején tekintetüket Istenre emelik, tőle kérik a szabadítást, a gyógyulást.

Javasolt cím: Isten megszabadít és megvigasztal                                 Lőrincz István