Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 10

 

Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről 10

Text. „Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden”. (2Kor.5,17)

Új teremtés? A régiek elmúltak, újjá lett minden? Nem olyan ez, mint egy álom? Nem olyan, mint egy ábrándozás, amiből felébredve kiderül, hogy semmi se változott, maradt minden a régiben? Nem egy szép mese ez, hisz csak ott szoktak a dolgok egyik pillanatról a másikra megváltozni?

            Ez mesének, álomnak tűnik, de amikor Péter és János azon az ominózus húsvéti reggelen a sírhoz mentek, azt üresen találták, akkor ez nekik is olyannak tűnhetett, mint egy mese, s csak akkor döbbentek rá arra, hogy ez nem mese, hanem igenis valóság, amikor találkoztak a feltámadott Úrral. De most Pál erről a feltámadott Úrról állítja, hogy ő mindent újjá tesz, mert aki benne van, az már egy új teremtés.  Azon az emlékezetes húsvét reggelen valóban minden újjá lett. Azon a napon valami új állt elő, ami addig még nem volt. Az eddig is megtörtént, hogy halottak visszatértek az életbe, de a régi, halandó testben, de hogy valaki egy halhatatlan testben jelenjen meg, ilyen eddig nem történt. Krisztusról azt mondja Pál egy másik helyen, hogy ő él, hogy soha többé meg nem hal, a halál rajta nem uralkodik. Az új teremtés tehát nem más, mint maga a feltámadott Krisztus.

És most Pál azt mondja, hogy aki kapcsolatba kerül ezzel a krisztussal, az részesül, az részt kap abból, ami a Krisztusé, az is egy új teremtés lesz. Ez nem álom, nem mese, hanem hitben valóság.

De mi lesz a régivel? Valóban elmúlik a régi? Hisz a Maros , a Kőrös, az Olt holnap is úgy fog folyni, mint ma, a fejem holnap is fog fájni, holnap is lesz bajom önmagammal és másokkal is. Hogy lehet hát ezt érteni: a régiek elmúltak? Van-e egyáltalán ilyen, létezik-e olyan, hogy a régiek elmúlnak, nem úgy van, ahogy a Prédikátor mondja, hogy nincs semmi új a Nap alatt? Meg tud-e változni az ember, nem marad ugyanaz az önző lény. Luther humorosan mondja, hogy már többször megpróbálta ó-emberét a vízbe fojtani, de a „ravasz fickó” megdöbbenésére megtanult úszni.

            De Pál itt elmondja, hogy Krisztus mindenkiért meghalt, s akik ezt elhiszik, azok már nem magukért élnek, hanem azért, aki értük meghalt és feltámadott. Csak épp vegyük ezt komolyan. A baj, hogy mi ezt nem hisszük el, még mindig magunknak élünk, még mindig nem tudunk a régitől megszabadulni, az árnyékkényt kísér minket. Pál azonban komolyan hiszi, hogy ott Nagypénteken mi is meghaltunk Krisztussal. Egy picit morbid a kép, de tudjuk, hogy a régi időkben a királyokkal együtt eltemették feleségüket, szolgálóikat is, nos valahogy így temettettünk el mi is Krisztussal együtt, de vele együtt fel is támadunk egy új életben. Ami feltámad az pedig valami egészen új, ami eddig nem volt. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, elmondom azt, hogy három dolog változik meg gyökeresen a mi életünkben.

            Először is újjá lesz az Istenhez fűződő viszonyunk. Ez eddig teljesen romokban állott, tönkre volt menve, gyakorlatilag nem is létezett. A mi Istenhez való kapcsolatunk olyan volt, mint azé a gyermeké, aki elköltözött hazulról, bevágta maga mögött a szülői ház ajtaját, s minden kapcsolatot megszakított a szüleivel, nem ír, nem telefonál, nem látogatja meg a szüleit. De az érdekes az, hogy az ember nem érzi jól magát az Istentől való elidegenült állapotában. Ezt mutatják a különböző vallások is, hisz ők arról tanúskodnak, hogy az emberben egy olthatatlan vágy él az Isten után. És mennyi mindent megtesz az ember azért, hogy ezt a különleges honvágyát kielégítse. De ebben a helyzetben Isten egy döntő lépésre szánta el magát, éspedig arra, hogy minket kibékített önmagával. Ennek nagy ára volt, és ő ezt meghozta.

            Pál most szinte könyörög, esdekel: emberek, béküljetek meg az Istennel. Az ember olyan gonosz, hogy még ezt az ajánlatot is képes elutasítani, de akkor magára vessen, mert akkor már Isten se tehet semmit. Aki nem fogadja el a segítséget, azon nem lehet segíteni.

            A második dolog, ami újjá lesz az a felebaráthoz fűződő viszony. Nemcsak az istenhez, hanem a felebaráthoz való viszony is gyökeresen megváltozik Krisztusban. Erre nézve Pál egy különös dolgot mond: mi ezután senkit se ismerünk test szerint. Ez nem könnyen érthető és némi magyarázatra szorul. Pál a megszokott, a természetes egymáshoz való viszonyulást nevezi test szerintinek. Találkozok például egy emberrel, aki nálam előkelőbb, gazdagabb, szebb, okosabb, vagy épp fordítva, hogy én vagyok nálánál előkelőbb, gazdagabb, okosabb és szebb. A test szerinti ismeretnél ilyenkor vagy az irigység vagy pedig a megvetés lép fel. Az egymással való viszonyunk a különbségek miatt terhelt lesz. Az ilyen ismeret komoly szakadékokat szül az emberek között. Az ilyen test szerinti ismerethez mindig sok könny és vér tapad az emberek között.

            Pál azt mondja, hogy az ismeretünk is meg fog újulni Krisztusban. És elmondja azt is, hogy milyen ez az új ismeret, az új viszonyulás. Azt ajánlja nekünk, hogy ezután tekintsünk úgy a felebarátunkra, mint aki szintén megkegyelmezett, mint akiért Krisztus pont úgy meghalt, mint értem is, mint akiért Krisztus éppúgy meghalt és feltámadott, mint értem is. Kezdjük ezt el a családtagjainkkal, folytassuk a szomszédjainkkal, munkatársainkkal, s egyáltalán minden embertársunkkal. Tekintsünk úgy rájuk, mint akikkel Isten megbékült, még akkor is, ha adott esetben ők ezt még nem hiszik, nem fogadták el. Tekintsünk még ellenségeinkre is Krisztus szemével. Tekintsünk hát minden emberre úgy, hogy érte is meghalt és feltámadott Krisztus.

            Ez lenne végső soron az emberi kapcsolatok nagy forradalma, hogy a Krisztus szerelme szorongatna minket. Próbáljunk meg, kezdjünk el minden emberre azzal a szeretettel tekinteni, ami mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr, ami soha el nem fogy. Higgyük el, hogy ez a szeretet a világtörténelem legnagyobb és legerősebb mozgató ereje, még akkor is, ha ezt a szeretetet a világ keresztre feszítette és most is keresztre feszíti.

            Pál azt mondta most nekünk és általa Isten, hogy ha hiszünk Krisztusban, akkor a régiek valóban elmúltak, akkor mi valóban új teremtések vagyunk, Isten új világát képviseljük, és hogy valóban minden újjá lett. Ez nem mese, nem álom, hanem életünk legdrágább valósága.

Javasolt cím:Álom vagy valóság                                             Lőrincz István.