Áhitat presbiteri csendesnapra Nehémiás 3,1-2 alapján
Szeretettel köszöntöm a presbitertestvéreket, ezen az alkalmon. Ebben a
közösségben a mi gyülekezetünkben egy nagy változás, nemzedékváltás történt,
hisz 18, zömében idős presbiter testvér lemondott és helyettük fiatal
presbitereket választott gyülekezetünk közgyűlése. Ezt a csendesnapot azért szerveztük,
hogy ismerkedjünk, barátkozzunk s kezdjük el erre a felelős munkára a
felkészülést.
Ez a fejezet, amiből csak
az első két verset olvastam fel egy olyan
fejezet, ami nagyon sok nevet tartalmaz. Valljuk meg őszintén, sokszor az
igeolvasás rendjén az ilyen fejezeteket át is szoktuk ugrani, hisz minek
olvassuk el a sok furcsa nevet, amiket még kiejteni is alig tudunk, nem hogy
megjegyezzük őket.
Ezek a nevek a Nehémiás
könyvében találhatók, abban a csodálatos könyvben, ami Jeruzsálem falainak az
újjáépítéséről szól. Lehet, hogy erre valaki azt mondja: de hát nekünk nem kell
falakat építenünk. Ez így igaz, de ránk van bízva egy másik fajta építés, mégpedig
a gyülekezet építése.
Ez a fejezet felsorolja
azok nevét, akik ebben a hatalmas munkában részt vettek. De nem azzal a céllal,
hogy emlékművet állítson ezeknek az embereknek, hogy dicsőítse őket, hisz azt
mindnyájam nagyon jól tudjuk, hogy a Szentírás szellemiségétől semmi sem áll
távolabb, mint az emberdicsőítés, emberimádat. Ez a lista nem azért maradt
fenn, hogy mi megtudjuk azoknak a nevét, akik ott építettek, hanem azért, hogy
meglássuk azt, hogy miként dicsőült meg Isten 25OO évvel ezelőtt épp ezeknek az
embereknek az életében. Azért, hogy meglássuk, hogy miként vezette és segítette
őket Isten szent munkájukban.
Ebben a listában, ha végig
olvassuk, otthon tegyük meg, itt idő hiányában csak az első két verset
olvastam, az a különös, hogy ebben a munkában nem csak a jeruzsálemiek vettek
részt, mert nagyon sokan jöttek vidékről, hogy segítő kezet nyújtsanak ebben a
munkában. Falvak, vidékek egész sora van megemlítve. A mi gyülekezetünk is
nagyobbrészt olyanokból áll, akik nem itt a városban születtek, de Isten ide,
épp ebbe a gyülekezetbe vezérelte őket, hogy itt építsék Isten egyházát. Ez mind
külön színt ad a gyülekezetünknek, hisz mindenki hoz valami sajátost abból a
helységből, vidékről, ahonnan származik.
De a munkások serege nem csak a származási helyük miatt sokszínű, hanem
hivatásuk, szakmájuk szerint is. Hisz vannak itt kereskedők, gyógyszerészek, patikáriusok,
ahogy Károli gyönyörűen fordítja, de vannak iparosok, arany és ezüstművesek,
akiknek nagyon finom a kezük, de ők most ezzel a finom kézzel lapátolnak,
köveket raknak, maltert kevernek. Ők nem sajnálják a finom kezüket, hanem
odateszik a munkára. De van itt egy magas rangú előljáró is, aki a leányaival
dolgozik, vagyis az építők seregében férfimunkát végző asszonyok is vannak. De
itt vannak a papok is, akik leveti a hosszú ruhájukat, ma azt mondanánk, hogy
levetik palástjukat, hogy ők is lapátoljanak van más kétkezi munkát végezzenek.
Együtt vannak a lelkipásztorok és hívek, a laikusok és a klerikusok és szépen
együtt építik Jeruzsálem kőfalait.
De a legszebb mondat,
amiért választottam is ezt az igét, csak három szóból áll: egymás mellett javítottak, vagyis
dolgoztak.
Mi történt itt, hogy ez a
tarka-barka csoport, ez az emberileg szólva szedett-vedett társaság ilyen szép
harmóniában és békességben tud együtt dolgozni? Mert ahhoz, hogy mi emberek
egymás mellett tudjunk dolgozni, valami nagy dolognak kell történnie. Mert
sajnos az emberi világban ez általában nem így van. Az emberi közösségekben az
szokott lenni, hogy mi nem egymás mellett, hanem egymás ellen dolgozunk. Általában
csak a gyermekkor az, amikor még együtt tudnak játszani a gyermekek, de aztán,
ahogy telik az idő, az egyik nagyobb lesz, mint a másik, az egyik többre viszi,
mint a másik, az egyikből főnök lesz, a másik meg beosztott, az egyik egyetemet
végez, a másik kétkezi munkás, és már nem tudunk egymás mellett dolgozni, s ha
nem is egymás ellen, de egymás alatt vagy felett dolgozunk.
Az emberek sokszor csak
akkor tudnak jól megférni egymás mellett, ha valamilyen közös sors együvé
kovácsolja őket, ilyen például az, ha kórházba, fogságba, vagy más nagyobb
próbába kerülnek. Az ilyen sorsközösségekben az emberek általában jól kijönnek
egymással, tudnak egymással vagy egymásért tenni valamit.
De itt az igében nem
sorsközösségről van szó, hanem sokkal többről. A sorsközösség nagyon szép
dolog, de általában csak addig tart, amíg a közös próba van, ha ennek vége
szakad, a közösség is felbomlik.
De itt azért tudnak ezek
az emberek egymás mellett építeni, mert ők tudatában vannak annak, hogy itt mit
építenek. Ők tudják, hogy most nem Babilont, hanem Jeruzsálemet építik. Ők
tudják, hogy most egy prófétai feladatot teljesítenek, hogy ők egy küldetést
teljesítenek, hogy ők azért építhetnek, mert Isten elhívta őket erre és ez az
építés az Isten szent akarata. Ők azért építenek, mert tudják, hogy Isten
hatalmas keze van velük, az segíti őket szent munkájukban. Ezért jön itt létre
Jeruzsálem falai mellett az építő, vagy még helyesebben mondva, az építők
közössége. Itt a hit és Lélek közössége valósul meg.
Mert Isten itt, ebben a
világban fel akarja építeni az ő országát, az igazság, a szeretet és a békesség
országát. Ezeknek az embereknek azért kell Jeruzsálemet megépíteni, annak
falait rendbe hozni, hogy 4OO év múlva tudjon ide a dicsőség Királya bevonulni.
Ezek a falak Krisztusért épülnek, azért hogy ezeken a falakon kívül Jézus Krisztust Nagypénteken
megfeszítsék, Húsvétkor pedig feltámadjon. Itt nem egy zsidó főpohárnok
valósítja meg ambiciózus terveit, hanem ő csak eszköz lesz az isteni terv
megvalósulásában.
És Krisztus 4OO év múlva
eljött és ő azt mondta: az Istennek országa ti bennetek, ti közöttetek van. És
azóta épül az ő dicső országa. Mi már fel se tudjuk fogni, át se tudjuk
gondolni ennek az országnak a méreteit, dicsőségét. Mert Krisztus mindenütt
építi a maga országát, ez az egész világ az Isten nagy építőtelepe. Ebben az
országban, ebben az építésben dolgozhatunk mi is egymás mellett, mint ahogy azt
tették az építőmunkások Nehémiás idejében.
Vigyázzunk, mert ennek a
munkának van ellensége, ennek a munkának van sok akadálya. Az egymás mellett
való építés nem könnyű feladat, hisz annyi minden szét akar dobálni minket, a
Sátán neve épp szétdobálót jelent. Ott vannak először is gondolataink. Annyi
rossz, hátmögötti gondolat támadhat bennünk a másik építőtársunkkal szemben.
Mert én sokszor egészen másképp terveztem el az Isten országának építését és
ahelyett, hogy összeadnánk ötleteinket, gondolatainkat, azok széthúznak minket.
Aztán ott lehetnek a szavak, szeretetlen, barátságtalan szavak, amelyekkel
olyan könnyen megbántjuk és megsértjük egymást. Lehet, hogy sokszor jót
mondunk, de nem jól mondjuk. Ahogy édesapám mondogatta sokszor édesanyámnak: a
szöveg jó, csak a dallammal van a baj. A Sátán mindent elkövet, hogy minket
gondolatok , szavak, adott esetben cselekedetek, előítéletek által elszakítson
egymástól , hogy így ne tudjunk egymás mellett dolgozni Isten országának építésén.
De Isten kegyelméből
megadathatik nekünk, hogy tudjunk egymás mellett szépen együtt dolgozni a
gyülekezetben, de a házasságban, családban, s miért nem más emberi
közösségekben is. Ne engedjük meg a Sátánnak, a bűnnek, hogy elválasszon,
egymásnak ugrasszon minket, hogy nehogy megakadályoztassék az építés szent
munkája.
Mert Krisztus épp azért
jött, azért halt meg és támadott fel, hogy elvegye azt, ami minket egymástól
elválaszt, ami megakadályozza a gyülekezet épülését. Az igazi egységet ebben az
építésben csak Krisztus tudja megadni nekünk a megváltás, a bűnbocsánat által.
Ahol hitben átéljük, hogy Krisztus nekünk megbocsátott, hogy minket vérével
megváltott, ott lesz közösség, egymás melletti építés.
A nagy kérdés ebben a
megfiatalodott presbitériumban is az lesz: hogyan tudunk mi egymás mellett és
nem egymás ellen, felett vagy alatt dolgozni? Testvérek vagyunk-e Krisztusban? Elvette-e
Krisztus közülünk a bűn akadályát és egyáltalán mindazt, ami minket egymástól
elválaszt?
Mert ez a lista, az építők
listája még nincs lezárva. Erre a listára most mi is felkerülhetünk, mint akik
2O21-ben építeni akarjuk az Isten egyházát itt a mi gyülekezetünkben. Ez a
lista emberi szemek számára láthatatlan, csak Isten tudja azt, hogy kik azok,
akik odaszánt élettel építik az ő országát ezen a földön. Ezt a listát majd
egyszer ott az örökkévaló világban fel fogják olvasni, és mi visszafojtott
lélegzettel várjuk, hogy a mi nevünket fogják- e olvasni? Én szívből kívánom,
hogy a 4O presbiterünk neve mind ott legyen ezen a mennyei listán.
Ott Jeruzsálemben 25OO
évvel ezelőtt mindenkinek más-más feladata volt, Nehémiás végezte a munka
szervezését, Esdrás tanította a népet, mások hordták a követ, megint mások
rakták nagy szakértelemmel a falat, megint mások az építők étkezéséről kellett
gondoskodjanak. De nem az volt a fontos, hogy ki mit csinált, hanem az, hogy
Jeruzsálem és falai megépülhettek és 4OO év múlva oda Krisztus bevonulhatott,
hogy elvégezze megváltásunk hatalmas munkáját.
A mi munkaközösségünkben
is sokszínűek a feladatok, mi lelkipásztorok hirdetjük az igét, a gondnokok
szervezik a gyülekezet anyagi és lelki életét, a presbiterek a családokat
látogatják, az embereket buzdítják, bátorítják a szent életben való járásra.
Mindenki szent célja az kell legyen, hogy Isten országa itt közöttünk is
épüljön, gyarapodjon, hogy Isten dicsősége a mi gyülekezetünkben is
felragyogjon.
Mi ebben munkában csak
piciny részleteket látunk, néhány évtizedig munkálkodunk, mi csak e lelki fal
egy kicsi részét építjük fel, de egyszer az a dicső építményt, amit a Szentírás
Isten beteljesült országának nevez, teljes pompájában és szépségében meg fogjuk
látni a mennyben. És egy örökkévalóságon át magasztaljuk majd Isten nevét
azért, hogy arra méltatott minket, hogy ebben a munkában minket is
felhasználjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése