Gyökössy
Endre Igehirdetése Kecskeméten 198o –ban
Mikor erre a szolgálatomra készültem drága barátom, Joó Sándor jutott
eszembe, aki innen Kecskemétről indult, aki így hívott meg több
lelkésztársammal együtt a pasaréti gyülekezetben szolgálni, hogy a sorozatnak
ezt a címet adna: Mintha utoljára hirdetnéd Isten igéjét. Felhívtam telefonon
és megkérdeztem, hogy miként érti ezt, mire azt mondta: képzeld el, hogy
halálra vagy ítélve, ott vagy a siralomházban és még kapsz egy utolsó
lehetőséget arra, hogy Isten igéjét hirdessed. Nos, lehet, hogy mivel már 70
éves vagyok, hogy utoljára hirdetem itt köztetek Isten igéjét. Vegyétek, úgy
hogy ez a Főpásztor öreg bojtárjának a testamentuma.
Ez nem egy kép, nem egy
hasonlat, hogy ha valaki valamire kér téged, akkor tégy többet. Szó sincs róla.
Óriási nagy volt akkor a Római Birodalom, 30 ország is belefért, Spanyolországtól
az Eufráteszig. Hatalmas hadserege is volt, s a római jog lehetővé tette a
római katonák számára, hogy ha valahol meneteltek, például mentek egy messzibb
helyre az őrséget leváltani, akkor útközben bárkit, aki nem volt római
állampolgár, megállíthattak, és akkor a katona levette a pajzsát, dárdáját, úgy
mondhatnánk az összes cuccát, ami kb. 20 kilónyi volt és azt rátette arra, akit
megállított és az illető köteles volt arra, hogy egy mérföldön, ez másfél km,
kb 1800 lépés, vigye a római katona felszerelését.
Nos, képzeljük el, hogy a
római katona megy az őrséget felváltani, megállít egy embert, ráteszi a cuccot
és az ilyenkor elkezdett számolni.. Amikor már 1790-nél tartott, akkor megállt,
levette magáról a cuccot és visszaadta szó nélkül a római katonának, aki újra
fogott egy embert, aki egészen a célig elvitte a felszerelését. Ez volt tehát a
római jog előírt törvénye.
S most ezzel kapcsolatban
mondja ott Jézus a hegyen, nem is lehettek olyan sokan, hisz a Hegyi Beszéd
előtti versekben arról olvasunk, hogy nagy sokaság követte őt, de utána már
azt: hozzá mentek az ő tanítványai. A görög szöveg arra enged következtetni,
hogy Jézus elvonult a tömegtől, akik csak a csodadoktort látták benne, s így
egy kisebb, szűrt társaságnak mondja el a Hegyi Beszédet, s ebben azt is, hogy
aki téged egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre. Amikor egyszer a
Hegyi Beszédet a konfirmandusoknak tanítottam, az egyik srác azt mondta: majd
tán bolond lettem volna.
Hát mi az a szent
bolondság, amit itt kér Jézus a tanítványoktól? Nos, képzeljük csak el, hogy
Péter és András mennek Jerikóból Jeruzsálembe és jön velük szembe egy római
katona. Vállukon a hadi felszerelés és felhangzik a felszólítás: állj ! Mivel
Péter és János nem sokkal azelőtt Mesterüktől hallották a felszólítást, hogy
aki egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre, megállnak, átveszik a
katonák felszerelését és elindulnak. De ők nem számolnak. A számolás általában
hangosan történt, nem magukban. S már itt jöhetett a római katonák gondolatába
a kérdés: ezek kicsodák? Hisz ezek nem számolnak, mint a többiek, akiket eddig
megállítottunk? Mennek, mennek, persze már mindenki érzékelte az időt és a
távolságot is, annak ellenére is , hogy nem számoltak, s a római katonák is
tudták, hogy már jócskán túl vannak az egy mérföldön. S el tudjuk képzelni,
hogy egyszer csak megszólalt a római katona: ilyennel mi még sohasem
találkoztunk, ti kik is vagytok valójában? Hisz ti nem számoltok, már rég
lejárt az egy mérföld, s ti még mindig jösztök velünk? Itt látjuk, hogy a néma
mérföldből beszélő mérföld lett, de miért is történt ez? Hogy lett a köteles
mérföldből önkéntes mérföld? Hogy alakul ki a párbeszéd?
A köteles mérföldön nincs
párbeszéd, ott csak a számolás hangja hallatszik, mert egy mérföldre elmenni,
ahogy mondani szoktuk, kutya kötelesség, hazafiúi feladat. Itt nincs mit
kérdezősködni. A néma mérföldből beszédes mérföld csak az első megtétele után,
a másodikon lesz. A keresztyének csak akkor beszéljenek, ha kérdezik őket, de
úgy éljen, hogy kérdezzenek rá az emberek. Az első mérföldön senki se kérdezi a
keresztyén embert, hisz ott ő is a kötelességét teljesíti. Csak a második
mérföldön kérdezik meg tőle: te ki vagy tulajdonképpen? Mert mióta mellettem
vagy, te nem számolgatsz, hogy mennyit kértél tőlem, hogy mennyit dolgoztál
helyettem. Hát ki vagy te? De fura egy ember vagy te!
Nyilván, amikor a római
katonák megkérdezték őket, akkor Péter válasza az volt, hogy zsidók vagyunk, de
azonnal hozzátette: a Názáreti Jézus tanítványai vagyunk. Akkor már el lehetett
mondani, hogy kicsodák ők valójában, mert rákérdeztek erre.
Értitek már, hogy miről is
van itt szó testvéreim? Hogy csak akkor beszéljünk, ha kérdeznek, mert nincs
hitele a szónak, mi most egy szóinflációs világban élünk, amikor is a szónak az
első, a köteles mérföldön nincs hitele. Ha kérdeznek minket egyáltalán, ez csak
a második mérföldön történik meg.
És most szeretnék néhány
konkrét példát elmondani nektek erről, hadd beszéljen maga az élet.
Meglátogattam Baranyában egy ifjú szolgatársamat és megkérdeztem tőle, hogy
miként megy falujában a munka. A fiatal lelkész elmondta, hogy nemrég különös
dolog történt. A TSZ-ben (Magyaroszágon ez volt a kollektív) egy munkát kellett
elvégezni. Először több brigád is dolgozott, akik csak félbe-szerbe végezték el
a munkát. De utánuk jött egy olyan brigád, ami tökéletes munkát végzett. A
megyétől kiszállt a fő-fő elvtárs számba venni a munkát és nagyon
elcsodálkozott az utolsó brigád munkáján, hisz korábban értesült, hogy az előző
brigádok kontár munkát végeztek. Erre a TSZ elnöke kinyögte, hogy az utolsó
brigád tagjai mind komoly, hivő, keresztyén emberek voltak. Abban a brigádban
csupa hívő ember volt. A lelkész azt is elmondta, hogy először csúfolták őket
az emberek a hitük miatt, de látva becsületes munkájukat, nagy tisztelet övezte
őket.
Egy másik történet.
Egyszer bejött hozzám egy deresedő férfi, s kisírt szemmel a következőket
mondta: a kapuzárás előtti pánikban beleszerettem a jóval fiatalabb
titkárnőmbe. Hazamentem a feleségemhez s elmondtam neki is, hogy nézd, 30 évi
házasság után én elköltözök hazulról a titkárnőmhöz, akibe beleszerettem. Nos,
folytatja a férfi: képzelje tiszteletes úr, hogy a feleségem rám néz fájdalmas
tekintettel, de szó nélkül kinyitotta a szekrényt, elővett pár bőröndöt és
elkezdte ruháimat, ingeimet, minden szükséges dolgaimat nagy pontossággal
becsomagolni. Amikor a pakolást befejezte, újra rám nézett és minden indulat,
harag nélkül azt mondta: kedvesem, én megértelek, hisz ahol gyümölcs terem, ott
megviselődik a fa, én neked több gyermeket is szültem, így hát megöregedtem,
megcsúnyultam , megértem, hogy fiatalabb nőt kerestél, menj békességgel az új
nődhöz s arról is biztosítalak, hogy gyermekeidnek se fogok semmi rosszat
mondani rólad. S azt is tudhatod, hogy szívem és ajtóm mindig nyitva áll
előtted, ha visszajössz egyetlen szemrehányó szót se fogok neked mondani. Ekkor
a férfi elmondta, hogy zokogva ráborult az asztalra sírt egy sort, bocsánatot
kért a feleségétől és otthon maradt. Azt mondta a lelkészének: mondja
tiszteletes úr, egy ilyen asszonyt el lehet hagyni?
Ez egy olyan asszony volt,
aki a második mérföldet járta. Ha az első mérföldön elkezdett volna kiabálni,
hisztizni, akkor egészen biztos, hogy elment volna a férje, de így a második
mérföld egy csodálatos út lett, amin kivirult a házasságuk.
De hadd beszéljek egy
egyszerű munkásasszonyról, aki a gyülekezetünkben 32 körzetet látogatott, főleg
a betegeket több mint 30 éven keresztül. Nem beszélt sokat a látogatások
alkalmával, ha betegek voltak, azokat felírta, hogy majd küldhesse el hozzájuk
a lelkipásztort. Ez az asszony meghalt, kimentem a temetésére, annyian voltak,
mint amennyien egy püspök temetésén szoktak lenni, de annyi síró arcot ott se
lehet látni, mint amennyit itt láttam. Ott volt az egész gyülekezet. Hazafelé
menet elbeszélgettem a résztvevőkkel ennek az asszonynak az életéről. Az egyik
elmondta, hogy neki mindig elhozta az orvosságot, a másiknak meg a bankügyeit
rendezte. A 32 körzetben egy család sem volt, ahol valamilyen szolgálatot nem
végzett volna., s így egy hálás, síró gyülekezet vett ettől az asszonytól
búcsút.
Azt mondtam magamban: ez egy olyan asszony volt, aki szótlanul járta a
második mérföldet. Ha kérdezték tőle, hogy miért teszi mindezt, akkor csak
egyet mondott: Jézus Krisztusért.
Ugye értitek kedves
testvéreim, hogy miről van szó, hogy mi az a második mérföld, mert csak ott
kérdeznek rá az életünkre? Ha tőlem megkérdezitek, hogy én milyen keresztyén
embereket ismerek, akkor én nem azt mondom, hogy vannak katolikusok,
reformátusok, evangélikusok, mert én három féle keresztyént ismerek. Ismerek
olyan keresztyéneket, akik legfeljebb Karácsonykor és húsvétkor jelennek meg a
templomban, ők azt se tudják, hogy miért is keresztyének, mert csak a nevük az.
Aztán vannak ú.n.
„határozott” keresztyének, ők tudják, hogy hol a határ, ők tudják, hogy az első
mérföldön vannak keresztyén kötelezettségek s ők ennek eleget akarnak tenni.
Hozzám beállított egy ember és azt mondta: nekem tessék pontosan megmondani,
hogy mivel tartozom az egyháznak, hogy mennyi az egyházfenntartói járulék, mert
én azt meg akarom fizetni. Mire én azt mondtam: nincs meghatározott díj, annyit
fizet, amennyit akar. Mire az emberünk: nézze, én kálvinista, magyar ember vagyok,
nekem tessék megmondani, hogy mi jár, mert én nem akarok se többet, se
kevesebbet adni annál, mint ami jár. Hát ezt nevezem én „határozott” keresztyén
embernek. Végül én azt mondtam. Tegye be adományát a perselybe.
De tudjuk, hogy van egy
harmadik féle keresztyén is? Ezt nevezem én a második mérföld emberének, aki
megérezte Jézus Krisztus határtalan szeretetét, aki rácsodálkozott arra, ha ő
bekopog Jézushoz éjjel, mert ő épp Nikodémus, akkor Jézus nem mondja: ja kérem,
de már elmúlt 11 óra, ilyenkor senkit se illik zavarni. Ő nem írta ki, hogy
mikor van fogadóórája, mikor sárral
dobáltak felé, akkor ő ezt elkapta és egy csodálatos példázat lett belőle, az
irgalmas samaritánus példázata. Van egy híres angol írónő, aki egy döbbenetes
drámát írt a második világháború alatt, s amikor Londont bombázták, a pincék
mélyén is ezt hallgattál a menhelyeken, mert ezt sugározta az angol rádió.
Ebben van egy olyan jelenet, amikor a római százados rákiált a kivégzést végző
katonákra, hogy rúgják ki az elítéltek lábait, ők ezt meg is teszik, először a
két lator lábát rúgják ki, amikor pedig a Jézusét akarják kirúgni, akkor
megdöbbenve látják, hogy ő már ott fekszik a kereszten. Mire az egyik katona
csodálkozva mondja, hát én ilyet még sohasem láttam, ez önként ráfeküdt a
keresztre. Aki a Hegyi Beszédben azt mondta, hogy menj el vele két mérföldre,
az ráfeküdt a keresztre, s miután fölszegezik, imádkozik az őt megfeszítőkért,
a második mérföldön még az édesanyjáról is gondoskodik, és halálos gyötrelmében
még a jobb kéz felől megfeszített latorhoz is odafordul és azt mondja neki: még
ma velem leszel a paradicsomban.
Akit ez a szeretet
megragadott, ez a határt nem ismerő jézusi szeretet, az elindul és túlmegy az
első mérföldön.. Az első mérföld néma mérföld, aki csak ezen jár, az semmivel
sem különb másnál, mert az első mérföld a köteles mérföld, ott a velünk
menetelők ránk se néznek, ott szavunkra, bizonyságtételünkre senki kíváncsi ,
ott nincs hitelünk. Csak a második mérföldön figyel fel ránk a világ, ott lesz
kíváncsi arra, hogy mi kik is vagyunk, hogy kit követünk, hogy miért is
vállaljuk mi a második mérföldet. Ott elmondhatjuk a bizonyságtételt: én a
Jézus Krisztus tanítványa vagyok, aki arra tanított, hogy a második mérföldet
járjam, legyek a második mérföld embere!
(hangfelvételről lejegyezte Lőrincz István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése