Tanulságos igék a 2Korintusi levélről 12

 

Tanulságos igék a 2 Korintusi levélről 12

Text. „ Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.” (2Kor.6.14)

      Ez a rész is a kegyelmet nyert ember életéről szól. Egy kemény , könnyen félreérthető és félremagyarázható ige kerül itt figyelmünk középpontjába. Már az, hogy Pál hivőkről és hitetlenekről beszél, sok vitát generál a keresztyének között. Hogy a gyülekezetben is vannak hitetlenek, ez egy nehezen emészthető dolog. A „felemás iga” egy ószövetségi kifejezés és némi magyarázatra szorul. Tudjuk, hogy a mózesi törvény megtiltotta azt, hogy egy tiszta állatot egy tisztátalannal fogjanak egy igába. Így nem lehetett egy ökröt és szamarat igába fogni. Amikor Pál ezt a képet most a korintusiakra, illetve ránk is alkalmazza, a következőt akarja mondani ezzel:ne fogjatok össze a hitetlenekkel, ne közösködjetek velük, tartsatok távolságot velük szemben. Pál tudatában van annak, hogy a korintusiak is ezer szállal kötődnek olyan emberekhez, akik nem tartoztak a gyülekezethez, vagyis hitetlenek voltak. Nem csak barátaik, hanem rokonaik között is voltak hitetlenek. Sok olyan házasság volt, ahol a házastársak egyike hitetlen volt. Tudatában van Pál azzal, hogy ezzel a felszólítással milyen lehetetlen helyzetbe hozza?

     Mit akar ezzel Pál mondani? Hát azt, hogy a keresztyének valami rendkívülit hordoznak magukban, ők az Isten népe, ők a megigazultak, a kiválasztottak. Ezért mondja: menjetek ki közülük, szakadjatok el tőlük, tisztátalant ne illessetek. De hát ez teljességgel lehetetlen, hisz ehhez a keresztyéneknek ki kellene vonulni ebből a világból, egy lakatlan szigetre kellene költözni, ahogy azt Jókai Aranyember című regényében látjuk. Hogyan kell hát helyesen érteni ezt az igét?

     Az kétségtelen, hogy ez a Szentírás egyik legnehezebb igéje, de épp ezért ne adjuk fel ennek a megértését. Egy híres történelmi példát mondjak először. Mindnyájan hallottunk talán a nagy német orvosról, orgonistáról, Schweitzer Albertről. Ő papfiú volt, édesapja egy kis falu lelkésze volt. Egyszer a serdülő Albert összeverekedett egy falubeli fiúval, a verekedésben ő győzött, mire a falusi fiű ezt sziszegte neki: ha én is kétszer kapnék húslevest, mint a papgyerekek, akkor én győztelek volna le téged.

     Ez a megjegyzés nagyon szíven találta Albertet s attól a naptól kezdve semmiben sem akart különbözni a falusi gyerekektől. Ez óriási gondot okozott a szüleinek, hisz nem akarta felvenni a prémes kabátot, a szép cipőt, ő olyan akart lenni, mint a többi falusi gyerek.

    Olyan lenni, mint a többiek, nem több, nem más, ez a vágy mindenkiben ott van.És ez elvégre egy szimpatikus vonás. Krisztus is ilyen volt, hisz ő sem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő és mindenekben hasonló lett hozzánk, a szó legnemesebb értelmében szolidáris lett az emberrel. Ő nem szégyellt együtt enni a prostituáltakkal, a vámszedőkkel, a farizeusok meg is botránkoztak ezen.

    És Krisztus ezt elvárja az egyházától is. Egy olyan egyház, ami farizeusi módon elkülönül a világtól, az hűtlenné válna küldetéséhez. Krisztus ebbe a világba jött, az ő egyházát is ebbe a világba küldi. Az egyház helye a világban van, hogy ott sóvá és világossággá legyen. Ennyire igent mondott Krisztus erre a világra.

    De mégis van a keresztyén ember, egyház számára egy távolságtartás, egy elkülönülés ettől a világtól. Ábrahám ki kellett menjen földéből, rokonai közül és utódai Isten szent népéve kellett legyenek. Izrael népe ezt a másságot sokszor tehernek érezte, fel is lázadt ellene, gondoljunk csak a királyválasztásra, amikor azt mondták Sámuelnek, hogy nekik olyan király kell, amilyen a többi népeknek is van. Hányszor keményen kellett odacsapnia Istennek, hogy Isten népe szent távolságban maradjon a többi népektől, hogy ne pártoljon a bálványokhoz, hogy házasság által se keveredjen össze pogány népekkel.

    Ezt a távolságtartást az Újszövetségben is láthatjuk, hisz Jézus elhívja a 12 tanítványt, az egyik tanítványnak még azt se engedi meg, hogy eltemesse szüleit. Jézus tanítványait úgy küldi a világba tanítványait, mint bárányokat a farkasok közé. János apostol majd figyelmezteti a gyülekezetet: ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Jakab apostol egyenesen azt mondja, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel.

    Világosan kell látnunk, hogy van egy helyes és van egy helytelen elkülönülés. A helytelen az önigazultság elkülönülése. Ennek a helytelen elkülönülésnek a klasszikus példái a farizeusok voltak. De van egy helyes elkülönülés, ez a megkegyelmezettek elkülönülése. És ebben az igében erről van szó. Ne értsük félre ezt az igét, Isten nem akar minket közömbössé tenni a világgal, az emberekkel szemben, szó sincs arról, hogy megvetjük és lenézzük az embereket, mert ők hitetlenek. Hisz Isten, Jézus az ő egyházát épp a világért választotta ki, különítette el. Ennek a népnek feladata van a világ felé, a világ üdvözítése a cél.

    Mondjak erre egy egyszerű példát. Valaki csak úgy lehet jó kocsmáros, ha távolságot tud tartani az alkoholtól, a részegségtől, hisz másképp már az első órában megrészegedne. Csak úgy lehet valaki jó szakács, ha parancsolni tud hasának, hisz máskép rettenetesen elhízna. Nos épp így van ez a jó keresztyénnel is, ő távolságot tud tartani a világtól, nem vesz bele, nem keveredik bele a világba. A keresztyén ember épp akkor nem tud szolgálni a világnak, ha eggyé lesz azzal. A világnak szüksége van az egyház szolidaritására, de éppúgy szüksége van az egyház távolságtartására, ellenállására, prófétai kritikájára is. Az egyház egyház kell maradjon, nem válhat világgá, másképp nem tudja szolgálatát a világért elvégezni.  

       Legyünk nagyon óvatosak ennek az igének a fényében a hivők és hitetlenek közötti különbségtételben.  Ki állapíthatja meg csalatkozhatatlanul valakiről, hogy az hívő vagy hitetlen? Jézus a tanítványait gyakran nevezte kicsinyhitűeknek, sőt még hitetlen és gonosz nemzetségnek is. Csak egyedül Isten tudja eldönteni, hogy ki a hívő és ki a hitetlen, az Úr az utolsó napon fogja szétválasztani a búzát a konkolytól. Legyünk a hitetlennek látszó emberek felől is jó reménységgel, hisz holnap talán hívőkké válhatnak.

   Most a feltámadás ünnepén magunkról tudhatjuk, hogy a feltámadott Krisztus bennünk lakozik, ha őt beengedtük az életünkbe. Hittel valljuk a szép húsvéti ének szavával: ha lenne még kételkedő, él a Jézus, meggyőzi Ő.

Javasolt cím: Felemás iga                                                                       Lőrincz István