Izrael ünnepei

 

Igehirdetési sorozat húsvét nagyhetére

Izrael ünnepei

1 Nap a kovásztalan kenyerek ünnepe Text. 3 Móz.23,6-8

            Isten kegyelme segítségével ezen a nagyhéten Izrael népének ünnepeivel foglalkozunk, mert több közülük nagyon közel állnak a húsvéti ünnepkörhöz. Nem a bibliai elrendelés sorrendjében foglalkozunk velük, hanem inkább üdvtörténeti sorrendben, úgy hogy Nagycsütörtökön a pászka ünnepével, Nagypénteken pedig a Nagy Engesztelési Nappal  fogunk foglalkozni.

            Ma a kovásztalan kenyerek ünnepével foglalkozunk. A holland népnek van egy olyan mondása: húsvéti ruhába öltözött. Ez azt jelenti, hogy a legszebb ruháját vette fel, egy új, szép ruhát. Hisz húsvét az élet kezdetét, az új életet jelenti. A kovásztalan kenyerek ünnepe az új életet jelképezi.

            Mit tudunk mi keresztyének tanulni ebből az ünnepből? Erre a kérdésre Pál apostol válaszol az 1Kor.5,8-ban: azért ne régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával ünnepeljünk, hanem az igazság és tisztaság kovásztalanságával. Ebben az igében tulajdonképpen három feladatot kapunk.

            Először is, hogy ünnepeljünk. Milyen szép felhívás ez! Milyen nagyszerű gondolat. Ez pont olyan felhívás, mint az, hogy imádkozzunk, alázzuk meg magunkat, vizsgáljuk meg magunkat. De a Biblia egyik legszebb felhívása az, hogy ünnepeljünk. Van okunk az ünneplésre, van mit ünnepelni. Itt Pál a pászka ünnepére tesz utalást. Mert a mi húsvéti Bárányunk megáldoztatott. És ő nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Mi keresztyének nem tudunk jól ünnepelni, a zsidók sokkal jobban tudnak. Mi az ünnepen is szomorúak vagyunk, mintha temetésen lennénk. Pedig mi esküvőre vagyunk hivatalosak. A pászka ünnepe csak egy napot tartott, de a kovásztalan kenyerek ünnepe egy egész héten át tartott.

            Hogy kellett ezt az ünnepet megünnepelni? Kovász nélkül, élesztett kenyér nélkül. Ebben az ünnepben egyetlen nagy üzenet van és ez a megszentelődés. Ha téged megváltott a Jézus vére, ha téged megszabadított Isten a bűn és a Sátán hatalmából, akkor te egy szent, Istennek odaszánt életben járhatsz. A pászka a mi megigazulásunk, a mi megváltásunk ünnepe, a kovásztalan kenyerek pedig a megszentelődés ünnepe kell legyen.

            Hisz a megváltást követi a megszentelődés. A megnyert megváltás után következik a hálaadás. Mi teljes erőnkből Isten az dicsőségét szolgáló életre kell törekednünk.  Pál ezt a megszentelt életet ünnepnek nevezi. Ha én megszabadulok az Isten ítéletétől, ha az öldöklő angyal elmegy mellettem, akkor számomra egy új élet kezdődött, egy új időszámítás. Az új élet pedig egy megszentelt élet. Sok ember úgy gondolja, főleg a fiatalok: egy kicsit még élhessem az életet, mert ha megtérek, akkor már ezek az örömök kimaradnak az életemből. Akkor az életem egy szomorkás élet lesz. De ez nem igaz, hisz az Istennel való járás tulajdonképpen egy folyamatos ünnep.

            Az Isten nélküli életet a Biblia halálnak nevezi. Gondoljunk itt a tékozló fiú életére. Az igazi élet a fiú számára akkor kezdődik, amikor visszatér az atyai házhoz. Az igazi élet akkor kezdődik, amikor az Úrral élünk. Az öldöklő angyal elment, ezzel a régi élet is elment, lehet ünnepelni, hisz az Úrral élni jó.

            Itt az a jó, hogy a pozitív dolog van elől. Az igaz, hogy a kovászt el kell távolítani, de ez egyetlen nap műve. A bűnt egyetlen nap alatt el lehet hagyni. Többé nem kell a kovászra, a bűnre gondolni, hanem elkezdődnek a kovásztalan napok.

            A megszentelődés nem azt jelenti,hogy állandóan a bűnnel kell bajlódjunk, hogy mit szabad és mit nem,. Sokkal inkább azt jelenti, hogy a bűnt, mint életformát magunk mögött hagyjuk és elkezdjük az Istennel való életet. Innen kezdve az életünk a megváltás jegyében folyik. Lehet ünnepelni, lehet boldog lenni. Nem azért kell szentül élnünk, hogy megtartassunk,, hanem azért , mert már megtartattunk, megváltattunk.

            Mi a zsidó néptől sokat tanulhatunk, mert a zsidók nagyon komolyan veszik a kovász eltávolítását. Ez az egész szertartás Izraelben ilyenkor az utcán megy végbe. Üstökben fő a víz, ezekben minden edényt, minden háztartási eszközt meg kell tisztítani. Isten parancsa nagyon szigorú volt. Semmi kovászos nem maradhatott a házban. Mind el kellett távolítani. Az egész házat ki kellett seperni. A padlástól a pincéig minden zugát, minden sarkot át kellett kutatni. A következő nap reggelén még lehetett rendes kenyeret enni, de utána minden kovászost el kellett égetni. Utána már csak pászkát lehetett enni, vagyis kovásztalan kenyeret.

            A kovászt tehát el kellett távolítani , így hangzott a parancs. Miért volt ez ennyire szükséges? Azért, mert jött az ünnep, jön a pászkabárány elfogyasztása.

            Az üzenet a mi számunkra is világos: távolítsd el a bűnt, távolíts el minden bűnt az életedből. Ezt az eltávolítást nem Isten végzi, hanem mi kell elvégezzük. Jól szét kell néznünk az életünkben és minden bűnt el kell távolítani. Mert ahogy Pál mondja, egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti.

            A Biblia jó pár dolgot kovásznak nevez. Itt az 1 Kor.5-re gondolhatunk. A korintusi gyülekezetben  a paráznaság bűne volt a legelterjedtebb. Ezt kellett eltávolítani. Mert másképp az egész gyülekezet életét megfertőzte. Itt például  nagyon kell vigyázni arra, hogy mit nézünk meg a televízióban, az interneten, mert nagyon sok paráznaság, tisztátalanság van, ami megfertőzi a hívő emberek lelkét is.

            Az Újszövetség kovásznak nevezi a képmutatást is, ezt a farizeusok kovászaként jelöli meg. Tudjuk, hogy a farizeusok élete kívülről rendben volt, de belül sok bűn volt az életükben. Ez minket is fenyeget, hogy kifelé mutatunk egyet, de benn bűnöket tűrünk meg az életünkben.

            A harmadik kovász a sadduceusok kovásza volt. Ezt ma biblia-kritikának nevezném. Nincsenek angyalok, nincs feltámadás sem és Szentlélek sincs. Akik ezzel vannak megfertőzve , azt mondják, hogy nem kell mindent olyan komolyan venni, ami a Bibliában meg van írva. Mindent az értelem szűrőjén kell átszűrni s amit nem tudunk megérteni, azt nem szabad elfogadni.

            Ott van aztán a herodiánusok kovásza. Ezek azok a keresztyének, akik igyekeznek mindenben a világhoz igazodni. Ezek akik megpróbálnak Istennek is, de a világnak is szolgálni. Az ilyen ember eljár a templomba, de eljár a diszkóba, a kocsmába is.

            A Biblia beszél a hamis tanítások kovászáról is. Ott van például a törvényeskedés. A Bibliában ezzel a galatáknál találkozunk, akik azt mondták, hogy ahhoz hogy valaki keresztyén legyen, először be kell tartania a mózesi törvényeket.

            Végül említsük meg a bálványozás kovászát. Bálvány mindaz, amit Isten mellé vagy Isten fölé helyezünk. Bálvány lehetek én magam is a saját magam számára, de bálvány lehet a munka, a család, a sport, a hobbi. Amikor ezek fontosabbak lesznek, mint Isten, akkor az bálvánnyá lesz az életünkben.

            De a kovász eltakarítása után jött a hetedik nap, amin lehetett enni, csak épp kovászosat nem. Az Istennel való járásban mindent lehet tenni, csak bűnt nem. A kovásztalan kenyér Jézus Krisztus maga. Őt vehetjük magunkhoz naponta és élhetünk általa egy ünnepi, új életet.

 

2 Nap A hetek ünnepe Text. 3Móz.23,15-22

 

            A hetek ünnepe szoros kapcsolatban van a zsengék ünnepével, a törvényadás és a pünkösd ünnepével is. Az Ap.csel.2,1-ben azt olvassuk: amikor a pünkösd napja eljött. Mert mi is volt tulajdonképpen a pünkösd ünnepe? Ez nem az a pünkösd volt, amit mi keresztyének ünnepelünk, hanem eredetileg egy zsidó ünnep volt ez. Az a 120 ember, aki a jeruzsálemi felházban össze volt gyűlve, tulajdonképpen a zsidó pünkösdöt ünnepelni gyűlt össze, amit másként a hetek ünnepének is neveztek.

            Ez kezdettől fogva a három nagy ünnep egyike volt, amikor is a tizenhárom évnél idősebb fiatalok és természetesen a felnőtt férfiak Jeruzsálembe mentek, hogy ott az Úr színe előtt ünnepet üljenek és örvendezzenek. Ez a három ünnep: a pászka, a hetek ünnepe és a lombsátrak ünnepe volt. Ez tulajdonképpen zarándok ünnep volt. Mindenhonnan özönlöttek a férfiak és ifjak, több tízezren voltak Jeruzsálem főterén, a templomtéren. A három ünnep évszakonkénti megoszlása ez volt: a pászka tavasszal, a hetek ünnepe a nyár elején, a lombsátrak ünnepe pedig ősszel volt.

            De most beszéljünk a hetek ünnepéről. Miért nevezték ezt így? A zsidók a zsengék ünnepe után hét teljes hetet kellett számoljanak s azután következett az ötvenedik nap, görögül pentikoszta, azaz pünkösd. Amikor ez az ünnep zajlott, nagyon szép volt minden Jeruzsálemben. Minden ki volt zöldülve, gyönyörű nyár volt. A 7 zsidó ünnep közül 4 tavaszra-nyárra, 3 pedig őszre esett. Az első 4 ünnep szoros kapcsolatban van egymással. Ezek Jézus első eljövetelével vannak kapcsolatban, az őszre eső ünnepek pedig Jézus második eljövetelével állnak kapcsolatban. A tavaszi és nyári ünnepek az ő első, az ősziek az ő visszajövetelére utalnak.

            Az első 4 ünnep tehát Jézus első eljövetével pontosan be is teljesedett. Jézus akkor halt meg, amikor a pászkabárányokat leölték. A zsengék ünnepén támadt fel Jézus, ezzel ez az ünnep is beteljesedett. És most a hetek ünnepén kitöltetik a Szentlélek és megszületik az újszövetségi gyülekezet.

            A 2Móz. A hetek ünnepét az aratás ünnepének is nevezi. A zsengék ünnepén az árpa aratása volt, a hetek ünnepén pedig a búza aratása. A hetek ünnepe a búza aratásának ünnepélyes kezdete volt. De azt nem kéve, hanem két kenyér formájában ajánlották fel az Úrnak. Ez egyfajta hálaáldozat volt. A hetek ünnepe tulajdonképpen egy hálaadó nap volt. Közösen adtak hálát azért, hogy Isten megőrizte a vetést, megérlelte a búzát s hogy erőt ad az aratásra és a csűrök újra megtelnek. Ezért együtt adtak hálát, ezért zarándokoltak Jeruzsálembe. De nem üresen mentek, mert minden férfinek, ifjúnak a kezében ott volt a kosár a két kenyérrel.

            A menet élén egy ökör ment. Az ökör szarvát feldíszítették olajfaágakkal. Ez egy boldog menet volt, özönlöttek az emberek Dántól Beérsebáig mindenhonnan. Amikor a vándorok megérkeztek, akkor őket a jeruzsálembeliek köszöntötték: béke veletek, Isten hozott az Úr városába, hangzott a köszöntés. Onnan a templomtérre vonultak, ahol a léviták kórusa énekelt. A papok elvették a kenyereket, megáldották azokat s utána az oltárra helyezték.

            Mikor volt tehát ez az ünnep? A zsengék ünnepe után hét hetet kellett számolni s az  utána következő nap volt a hetek ünnepe. Ezt mind a mai napig így számolják a zsidók a zsinagógákban. Így számolták a tanítványok is a Jézus feltámadása után. A negyvenedik napon Jézus mennybe ment, de úgy hogy ígéretet tett: elküldöm nektek a Szentlelket. A mennybemenetel után megint számolták a napokat negyventől ötvenig. És ekkor eljött az ötvenedik nap és akkor történt a nagy esemény.

            A 90-ik zsoltárban van egy nagyon ismert ige, amit sokszor ó-esztendőkor vagy temetéseken szoktunk olvasni: taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Talán mindnyájunknak, ezt az igét hallva, az az érzésünk, hogy ez egy szomorú számolás, hisz nekünk itt kiszabott esztendeink vannak, hetven avagy ha feljebb nyolcvan.  De íme itt azt látjuk, hogy a keresztyén ember boldogan is számolhat húsvéttól pünkösdig. A feltámadástól a beteljesedésig. Mi nem lefelé, hanem felfelé számolunk.

            Hogyan történt mindez? A 3Móz.23,16-ban ez áll: a hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz. Ez az ötvenedik nap mindig vasárnapra esett és a Szentlélek is egy vasárnapi napon töltetett ki. Ekkor a zsidó gazdák két kenyeret kellett süssenek az Úrnak hálaáldozatként.

            Feltűnő az, hogy ezek kovásszal sült kenyerek kellett legyenek. Pedig az Úrnak nem lehet kovászost adni, mert az a bűn jelképe. De ezek kifejezetten kovászos kenyerek kellett legyenek.

            De mi köze van ennek az ünnepnek pünkösdhöz? Pünkösd a Szentlélek aratásának az ünnepe. A Szentlélek nem gabonát takarít be, hanem embereket nyer meg Krisztus számára. Ez az evangélium aratása. Ekkor keletkezik a gyülekezet. Az első háromezer lélek, akik az Úréi lesznek, a zsengék, akiket az Úrnak mutat be a Szentlélek. Ez a hetek ünnepének a beteljesedése. A két kenyeret sokan úgy magyarázzák, hogy egyik a zsidókat, a másik a pogányokat jelképezi.

            De mit jelentsen az, hogy ezen az ünnepen kovászos kenyereket kellett bemutatni? Hát azt, hogy Isten gyermekeiben is megmarad a bűnös természet. A bűn ott van az első gyülekezetben is, gondoljunk csak Anániás és Safira esetére.

            Csodálatos az, hogy Isten a földkerekségen végzi az ő nagy aratási munkáját. Már kétezer éve folyik ez az aratás. Ennek az ünnepnek a legfontosabb jellemzője az öröm volt, kifejezett parancsa volt az Úrnak, hogy örvendezzenek az ő színe előtt. A pászkánál nincs szó örömről, az egy komoly és komor ünnep.

            De itt örülni kell, mert az aratás jött el. Áldozásról is szó van, ezen az ünnepen 7 bárányt is fel kellett áldozni égő áldozatul és bűnért való áldozatul. De volt hálaáldozat és békeáldozat is. Különös ez, hisz csak ennél az ünnepnél van szó békeáldozatról.

            De volt még egy különös dolog, hisz a két kenyérrel egy kecskebakot is fel kellett áldozni bűnért való áldozatul és két egyéves bárányt hálaáldozatul. A rabbik sokat törték a fejüket azon, hogy a két kenyérrel együtt miért kellett a két bárányt is feláldozni, felmutatni? A magyarázat, amit mi újszövetségi keresztyének is elfogadunk, hogy az egyház a bárány, vagyis Jézus Krisztus áldozatán nyugszik.

            De van itt szó hála és békeáldozatról is. A békeáldozat, ami szó szerint kiengesztelési áldozat volt, az egyetlen volt az áldozatok közül, amiből mindenki ehetett. Ez a békeáldozat az Újszövetség népe számára az úrvacsora. Az Ap.csel.2-ben olvassuk, hogy az egyik a négy dolog közül, amiben a gyülekezet foglalatos volt: az úrvacsora. Ez az egymással való közösségről szól a Bárány áldozata alapján. Ez egy közösségi étkezés.

            Az ünnep elrendelése után van még egy különös parancs. „Amikor földetek termését learatjátok ne arassátok le egészen a mező széléig és az aratás közben lehullott kalászokat ne szedjétek fel. Hagyd azt ott a nyomorultnak és jövevénynek.” Itt a szegény zsidó ember és a jövevény kerül a figyelem középpontjába. Pünkösdkor a gyülekezet ajtaja tárva-nyitva áll előtt. A jövevények is jöhetnek, ma azt mondhatnánk: azok, akik eddig még távol maradtak, akik nem hittek.

            A hetek ünnepén Izraelben mindig a Ruth könyvét olvasták. Ebben a könyvben nagyon sok szó esik az aratásról. A mindnyájunk számára ismert gazda Boáz. Ő boldog volt ,mert gazdag termést takarított be. De ott van a szegény moábita Ruth, a pogány asszony, aki boldogságát Izrael népénél keresi. Ő elmegy kalászokat szedegetni. Így lesz Izrael népének tagjává. Pünkösdkor szó van a közel és távol valókról, most ők is jöhetnek.

            A hetek ünnepén Izrael a törvényadást is ünnepelte, hogy Isten a Sínai hegyen törvényt adott az ő népének. Ekkor lett tulajdonképpen Izrael néppé. Isten a törvénnyel eljegyezte magának Izrael népét. Pünkösd napján pedig megszületett Isten újszövetségi népe, a Krisztus gyülekezete. Az ószövetségi népnek adta a törvényt, az újszövetséginek pedig a Szentlelket. Ez a Szentlélek pedig örömöt munkál.

            Miért adta Krisztus a Szentlelket? Hát azért, hogy a Szentlélek megtanítson minket igazán a törvény szerint élni. A Szentlélek az Úr törvényét szívünkbe írja. Már nem kőtáblára, hanem a szív hústábláira.

            A zsidók a hetek ünnepének előestéjén egész éjjel ébren maradnak, és egész éjjel a Tórát, a törvényt tanulmányozzák. Olyan boldogok, hogy nekik Isten törvényt adott, hogy egész éjjel azt tanulmányozzák. Hajnalban 4 óra tájban a zsidó fiúk és férfiak énekelve és táncolva a siratófalhoz vonulnak. Valószínű, hogy az a 120 férfi, akire a Szentlélek leszállt, egész éjjel a Tórát tanulmányozták. És amikor a reggel eljött, a Szentlélek kitöltetett rájuk.

            A zsidók a hetek ünnepe előtt feldíszítik virágokkal a saját házaikat, de a zsinagógát is. Azt a pultot is, ahonnan a Tórát felolvassák, szintén virágokkal díszítik ki. Ennyire örülnek annak, hogy Isten nekik törvényt adott. Most ünnep van, mézet esznek, tejet isznak. Mit jelent ez? Hogy nekünk ilyen édes kell legyen Isten beszéde. A hetek ünnepét Isten pünkösd ünnepén betöltötte, mi Szentlélek által megelevenített emberek lehetünk és boldogan élhetünk az Isten dicsőségére.

 

3 Nap A kürtzengés ünnepe Text.3Móz.23,23-25

 

            Izraelben van egy különleges kürt és ez a sófár. Ez a kürt a kos szarvából készül. Nem könnyű ezt megszólaltatni, ez kész művészet, ehhez különleges fúvótechnikára van szükség. Lehet vele hosszú és rövid, gyors és lassú, trillázó vagy szaggatott hangot adni. Minden hangnak, amit ezen a kürtön meg lehet szólaltatni, külön jelentése van. A kürtzengés egy őszi ünnep és Jézus visszajövetelével van kapcsolatban. Amint már mondtuk Izraelnek ősszel három ünnepe is volt: a kürtzengés ünnepe, a nagy engesztelés napja és a lombsátrak ünnepe. Ezek mind a zsidó év hetedik hónapjában vannak. Ezeknek az ünnepeknek van egy lelki jelentésük a mi számunkra. Próbáljuk meg felfedezni, megtalálni azokat. Ezeknek az ünnepeknek Izrael számára van egy prófétikus beteljesedése. A kürtzengés ünnepe szoros kapcsolatban van Jézus visszajövetelével. Amikor a kürt megszólal, akkor a választottak össze fognak gyűlni. A Jelenések könyve is gyakran beszél a trombita, a kürt szaváról. Nem elképzelhetetlen, hogy Jézus visszajövetele épp e három ünnep egyikén fog megtörténni.

            Izraelben ezt a kürtöt még mindig megfújják. Ha ezen a napon jönne vissza Jézus, utána a nagy engesztelési napon megtörténne Izrael megtérése. És a lombsátrak ünnepe lenne a messiási ország kezdete.

            Persze, erre azt mondhatja valaki, hogy ezt senki sem tudhatja, hogy mikor fog az Úr visszajönni. Ki tudhatja, hogy mikor lesz ez, ősszel vagy tavasszal? Persze, hogy nem tudjuk, persze hogy jöhet Krisztus tavasszal, de bármikor is jön, csodálatos lesz.

            Mi történt ezen a napon Izraelben? Ezt a 3Móz.23,26-ban olvassuk: a hónap elsején pihenőnapotok legyen, szent összegyülekezés, emlékeztető kürtöléssel.

            A zsidók naptárában volt az évnek egy olyan napja, amin emlékezni kellett. Ezt kürtzengés jelentette be. Ennek a kosszarvból készült kürtnek nincs különösen szép hangja, de egy nagyon erős hangja van. Velőtrázó hang ez, ahogy mondani szoktuk. De ez is volt a célja, hogy mindenki felriadjon. Arra kellett emlékezni, hogy az Úr Király, az egész világ Királya. A zsidók ezen a napon ünneplik az új évet. A zsidók úgy kezdik az új évet, hogy százszor belefújnak ebbe az új kürtbe. Hisz ők úgy mondják, hogy ez a világ születésnapja, az emberiség születésnapja. Egy új kezdet, a megújulás lehetősége.

            De alkalmazzuk most ezt saját magunkra. Tegyük fel a kérdést: mindent ő határoz meg az életemben?  Ő az életem Királya? Mert nem elég, hogy ő a Megváltóm, ő a bűneim megbocsátója, hanem ő Úr akar lenni az életem felett. Meghódolok-e előtte? Mert ő az én szívem Királya.

            Különös, hogy a zsidók sohasem hajolnak meg csak egyedül ezen a napon. És ilyenkor térdet hajtanak a zsinagógában. Hogy ezzel is bizonyságot tegyenek: ő a mi Királyunk! Különös az, hogy a zsidók, ellentétben velünk, ahol jókedv, szórakozás, lárma van szilveszterkor, ők csendben ünneplik az új évet, csak a kürt zengése hallatszik.

            Újév napján a zsidók egy folyóhoz mennek. Zsákokat töltenek meg és azokat a folyóba dobják. Ennek is jelképes üzenete van, éspedig az, hogy bűneiktől megszabadulnak. Mikeás 7-ből olvassák az igét: „ kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi népe maradékának a büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyébe dobja minden vétkünket”

            Milyen jó lenne nekünk is egy zsákba összegyűjteni a bűneinket s utána a folyóba dobni. Számunkra ez a folyó a Jézus vére.

            A második jelentés a megtérés: hisz ez egy riadó, egy felhívás, felszólítás a megtérésre. A zsidók a hetedik hónap első napján tehát, az új évet ünneplik. Tíz nap múlva van a nagy engesztelés napja. Ez a tíz nap a zsidóknál az elmélkedés, az önvizsgálat ideje. Hol állok? Mit akarok a jövőben tenni? Hogy állok Istennel? Közelebb jutottam az utóbbi időben Istenhez? Vagy még jobban eltávolodtam tőle? Növekszem-e a hitben vagy visszafejlődök?

            Ez a kürt tehát figyelmeztet. Kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat és térjünk meg az Úrhoz. (Jer.sir.3,40) Az üzletekben időről-időre leltározni szoktak. Milyen jó lenne ezt megtenni lelki életünkben is. Erre valók a vasárnapok a nyugalom napja. Ilyenkor ne a földi dolgainkkal foglalkozzunk, hanem önmagunkkal.

            A zsinagógában százszor fújták meg a kürtöt. Az utolsó hang nagyon hosszú volt. Mindenki meg kellett gondolja ennél a hangnál, hogy most kezdődnek az elmélkedésnek, az önvizsgálatnak napjai.

            A kürtzengés harmadik küldetése az volt, hogy a törvényadóra emlékeztessen. Arra kellett emlékezniük, hogy hajdanán ott a Sínai hegyen Isten a törvényt kürtzengés közepette adta. A nép remegett, hisz a hegy sötét felhőbe volt burkolózva, dörgések és villámlások voltak. Úgy tűnt, mintha Isten ítélete következett volna el. Ez olyan értelemben igaz, hogy Isten az ő népe életét a törvény, a Tízparancsolat alapján vizsgálta meg. A törvény számunkra is mérték, amihez oda kell igazítsuk a mi életünket. Amikor pedig megvizsgáljuk a tükörben, mert az Isten igéjéből, ahogy a Káté mondja, megismerjük a mi nyomorúságunkat, bűneinket. De ez nagy áldás, mert Isten lehetőséget ad a megtérésre.

            A kürtzengés a zsidóknál Izsák feláldozására is emlékeztetett. Tudjuk, hogy amikor Ábrahám felemeli kezét, hogy a késsel levágja fiát, akkor az Úr közbeavatkozik. Ábrahám meglát egy kost a bokrok közt fennakadva. Ezt a kost áldozza fel Ábrahám Izsák helyett. Amikor újév napján a zsinagógában a kürt felhangzik, mindig az Izsák feláldozásának történetét olvassák fel az 1Móz.22-ből. A mi számunkra ez a történet egyértelműen Jézus helyettes áldozatáról szól. Izsák nem kell meghaljon, mert helyette a kost áldozzák fel. Az úrvacsora szereztetési igéjében hangzik: tiérettetek!  Krisztus meghalt a mi bűneinkért, meghalt helyettünk.

            Az utolsó üzenet a jövőről szól, a Megváltó eljöveteléről. Az Úr Jézus Krisztus eljövetelét is kürtzengés fogja megelőzni. A kürtzengés jelzi Jézus Krisztus visszajövetelét. Itt a Zak.9 igéje nagyon fontos: „ akkor megjelenik fölöttük az Úr, kirepül nyila, mint a villám. Az én Uram, az Úr megfújja a kürtöt és dél felől támadó forgószélben vonul.”

Itt tehát a megjelenő Úrról van szó, aki kürtöt fúj. S ha tovább olvassuk, a Zakariás könyvében a 12,10-ben ezt olvassuk: „rátekintenek arra, akit általszegeztek és úgy gyászolják, amint az egyetlen gyereket szokták gyászolni”.

            Aki megjelenik az, aki előbb átszegeztetett értem. Milyen szép a Káté megfogalmazásában: „ felemelt fővel várom őt az égből ítélő bírámul, aki értem előbb Isten ítélő széke elé állott és rólam minden kárhoztatást elvett.”

            Milyen dicsőséges pillanat lesz az, amikor meglátjuk őt dicsőségben eljönni. Mi ezt a nagy napot várjuk, erre készülünk. Akár testben érjük ezt meg, akár már előbb elköltözünk, meg fogjuk őt látni színről-színre.

4 Nap A pászkabárány ünnepe Text. 2.Móz.12,1-14 és 3 Móz.23,1-5

           

A 3Móz.23 először is a szombatról szól. A szombatnap az mindig ünnepnap kellett legyen. Ennek megünneplése, hogy úgy mondjam, egyfajta prelúdium, előjáték a ünnepnaphoz. A szombat egy előszoba, ahonnan belépünk a lakásba. A Pászka volt a zsidók számára az év első ünnepe. Ezt az első hónap, a Nisszán hónap 14-ik napján ünnepelték. A 3Móz.23-ban olvasunk e nap elrendeléséről, a 2Móz.12-ben az ünnep tartalmáról és az 1 Kor.5-ben az ünnep beteljesedéséről.

            A pászka szó jelentése: valami mellett elmenni. Ha látom a vért, elmegyek mellette, nem megyek be. Az ünnep elrendelése Egyiptomban történt, a szolgaság házában. Az Úr elhatározta, hogy kihozza népét Egyiptomból. A Fáraó az olcsó munkaerőt nem akarta elengedni. Ezért Isten tíz csapást bocsátott Egyiptomra. A tízedik volt a legsúlyosabb, végítélet Egyiptomon. Hisz Isten az elsőszülötteket ölette meg és az öldöklés csak ott maradt el, ahol az ajtófélfa  be volt kenve vérrel. A pászkabárány vére által az izraeliták megmenekülnek ettől a szörnyű csapástól.

            A pászkabárány megölése, halála volt tehát az alapja, a kezdete ennek a nagy ünnepnek. Hisz, ha pászkabárány nincs, akkor ott maradtak volna Egyiptomban, ahol a többi ünnepet se lehetett volna megünnepelni. Isten, mint Bíró megítélte Egyiptomot, de mint Szabadító megtartotta Izraelt.

            Izrael számára a pászkaünnepnek két jelentése volt. Egyfelől védelmet nyújtott az öldöklő angyal elől és szabadulást jelentett Egyiptomból, a szolgaság, az elnyomás, a szenvedés helyétől.

            A mi hitünk, hitéletünk is ezzel kezdődik, hogy megismerjük, elfogadjuk ezt a szabadítást, amit Isten Jézus vérében adott a mi számunkra. Ez a mi lelki életünk kezdete, amikor el tudod, el tudjuk mondani: meg vagyok váltva. Ez egy óriási esemény a mi életünkben.

Az izraeliták először egy bárányt el kellett különítsenek a nyájból és haza kellett vigyék. Három napig a bárány ott kellett legyen a lakásban, hogy úgy mondjam: a családéletének a központja kellett legyen. Ez pont az a három nap volt, melyen Egyiptom földjén sűrű sötétség volt. Az egyetlen világos pont a bárány volt. A báránynak épnek, minden hiba nélkül valónak kellett lennie. Lehet, hogy a gyermekek egy nevet is adtak e báránynak, simogatták, etették három napon át. Nagyon odanőtt a szívükhöz ez a kedves jószág. És ezt a már megszeretett, ezt a kényeztetett bárányt le kellett vágni. Ezt a bárányt, amihez már úgy hozzánőtt a szívük. A vágás előtt még egyszer meg kellett vizsgálni, hogy a bárány tökéletes-e? Micsoda kép ez! Jézus nem egy a sok közül, hanem az Isten Egyszülött Fia, aki három évig és semmi hibát nem lehetett találni benne.

A zsidók a pászkaünnep alkalmával az Énekek Énekét olvassák, mert az a szerelemről szól, mert ezt a bárányt is nagyon megszerették, ahogy a vőlegény szereti a menyasszonyát.

Ha egy édesapa nem hitte el, amit Isten mondott, hogy Isten meg fogja ölni az elsőszülötteket s a bárányt nem vágta le, akkor elveszítette elsőszülött Fiát. Ha nincs levágott bárány, jött az öldöklő angyal. A bárány volt a megmenekülés egyetlen eszköze.

            A bárányt tehát le kellett vágni, annak ellenére, hogy három nap alatt mindenki megszerette. Bizonyára a gyermekek feltették a kérdést, az elsőszülött gyermek is feltette: apám, miért kell levágni a bárányt? Mire az apa azt válaszolta: azért, hogy te ne halj meg, ha nem vágom le a bárányt, neked kell meghalnod. És az apa vette a kést és levágta a bárányt. Képzeljük el ezt a jelenetet. Mindnyájan sírtak, mindenkinek a szeméből potyogtak a könnyek.

Mit jelent a pászka a mi számunkra? Hát azt, hogy vére meg kell indítson engem, meg kell döbbentsen, meg kell érintsen. Az apa kellett vegyen egy kötés izsópot, bele kellett mártsa a bárány vérébe és azzal meg kellett kenje az ajtófélfákat. Nem a küszöbre kenték, mert akkor a vérre tapostak volna, megvetették volna a vért. Miután az ajtófélfát bekenték, be kellett menniük a házba és ott kellett maradniuk a következő nap reggeléig.

A vért tehát a családapának kellett az ajtófélfára kenni. Nem Isten kente azt fel, az emberek kellett azt megtegyék, ez a hit cselekedete volt. Jelzi ez azt a mi számunkra is, hogy van olyan a mi keresztyén életünkben, amit nekünk kell megtenni, senki helyettünk nem teheti meg, még Isten sem.

A házban síri csend honolt, hisz tudták, hogy el fog menni a ház előtt az öldöklő angyal. Át fohg haladni minden utcán, és minden ajtófélfát meg fog vizsgálni. Ahol nem volt vér, ott halál következett, az egyiptomiaknál nem volt vér, mert számukra a véráldozat botránkoztató dolog volt. Mit mond Pál Jézus Krisztus keresztjéről? A zsidóknak botránkozás, a görögöknek bolondság, de azoknak, akik hisznek a szabadulás eszköze. Vagy a pászkabárány vagy az elsőszülött fiú, más választás nem volt.

 Miután az angyal elindult és az első egyiptomi elsőszülött fiú meghalt, az éjszakában velőtrázó sikoltás hangzott, hisz az egyiptomi édesanyák siratták fiaikat. De a zsidó édesapák odasúgták ekkor gyermekeik fülébe: ti nem kell féljetek, mert az ajtón ott van a vér. Isten maga mondta: ha meglátom a vért, nem megyek be a házba, hanem elmegyek mellette.

Elképzelhetjük, hogy voltak olyan elsőszülöttek, akik reszketve, félve virrasztották át ezt az éjszakát, és voltak olyanok is, akik nyugodtan aludtak, mert szilárdan hitték, hogy amit Isten megígért az igaz. Mi hisszük-e Isten ígéretét vagy még mindig kételkedünk benne?

A zsidók minden áldott évben megünneplik a pászka ünnepét. Mert ez egy emlékeztető ünnep. Úgy kell ünnepeljék, mintha most is ott lennének Egyiptomban. Mi is minden évben ünnepeljük Nagycsütörtököt és a mi gyülekezetünkben rendhagyó módon asztalok melletti úrvacsorával tesszük ezt. Mi is ünneplünk, de mi nem kell bárányt vágjunk, vért kenjünk az ajtófélfára, mert a mi húsvéti Bárányunk, az Úr Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra megáldoztatott.

Még egy különlegességről kell szólnunk. Az asszonyok meg kellett süssék a bárányt, de a csontját nem volt szabad megtörni. De hogy lehetett úgy megsütni a bárányt, hogy ne darabolják fel, hogy ne törjék meg a csontját? Hát úgy, hogy felhúzták egy hosszú nyársra és forgatták parázs felett. Így kellett Jézusnak is megemésztődni Isten bűneink elleni haragjában a golgotai kereszten.

 A bárányt meg kellett enni, semmi sem maradhatott belőle reggelre. Jézus mondta: az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Mi a Krisztus áldozatának teljességével tápláltatunk az úrvacsorában.

A legkülönösebb azonban az, hogy a Biblia utolsó könyvében János apostol a mennyben lát egy megöletett Bárányt. Mit jelentsen ez?  Hát azt, hogy mi erről, hogy Krisztus érettünk meghalt, még a mennyben sem feledkezhetünk meg, a mennyben is kell emlékezzünk arra, hogy mit tett Krisztus értünk. Milyen jó, hogy mi szüntelen emlékezhetünk erre itt lenn a földön is, de majd a mennyben is fogunk erre emlékezni. Hálát adhatunk azért, hogy ő meghalt értünk, hogy mi ne kárhozzunk el.

5 Nap A nagy engesztelés napja Text. 3 Móz. 23,26-32

A nagy engesztelés napja Izrael népének az egyik legnagyobb ünnepe. Ezen a napon Izrael két parancsot kellett teljesítsen: egyrészt két kecskebakot kellett előállítani, másrészt az egyik vérét két helyre oda kellett hinteni.

 A mi számunkra óriási kérdés, hogy én hogyan lehetek részese Jézus megváltói munkájának?Mikor tudhatom, illetve miről tudhatom, hogy bűneim meg vannak bocsátva, hogy üdvözülni fogok, hogy nem fogok elkárhozni? Ezek nagyon fontos kérdések a mi számunkra. Ezekre a kérdésekre a Biblia mind válaszol, s most a válaszokat épp a nagy engesztelés napja fogja megadni a mi számunkra. Ez a hatodik ünnep a zsidó év rendjében, héberül a Jóm Kippur . A „kippur” szó befedezést, elfedezést jelent. Ezt a szót először a Nóé történetében találjuk, amikor is a bárka deszkáit szurokkal kellett betakarni, hogy a víz ne tudjon áthatolni rajta. Különben a „szurok” szó is hasonló jelentésű, betakarást, elfedezést jelent.

            Az engesztelés lényege tehát: betakarni, elfedezni, a bűnt a vér alá vinni, hogy az ne legyen látható. Ez nagyon fontos volt és ma is az, ezért szentel a Szentírás egy teljes fejezetet ennek az ünnepnek. (ez a 3Móz.16) De az még különösebb, hogy az Újszövetségben van egy könyv, ami teljességében erről a témáról szól. Hisz a Zsidókhoz írt levél tulajdonképpen nem más, mint a nagy engesztelés napjának újszövetségi magyarázata. Az egyik nagy puritán igemagyarázó joggal mondja, hogy ez az ünnep és annak leírása a teljes evangéliumot tartalmazza. Ezért ez mind a mai napig a legjelentősebb ünnepnap Izraelben.  Az ünnep tulajdonképpeni célja az Istennel való megbékülés, hogy a bűn kiirtassék  s a nép békességben éljen Istennel.

Mert Isten csak úgy tud népével közösségben maradni, ha bűnökért engesztelés történik. Az ember Istenhez vezető útja az áldozaton át vezet. Az ószövetségi nagy engesztelési nap megfelelője a Nagypéntek, amit épp ma ünneplünk. Krisztus azt tette meg egyszer s mindenkorra, amit a főpapnak évente meg kellett ismételni.

A 3Móz.23,27-28-ban az Úr két parancsot is adott az ő népének. Az egyik az volt, hogy meg kellett alázkodjanak, a másik pedig az, hogy semmilyen munkát ne végezzenek. A hetedik hónap első napján volt a kürtzengés ünnepe, utána következett tíz önvizsgálati nap, s utána jött a nagy engesztelés napja. Az Úr tehát mindenkit felszólított a megalázkodásra, aki ezt nem tette meg, azt ki kellett irtani a nép közül. A megalázkodás szó szerint ezt jelentette: kicsivé lenni, a lelket meghajtani az Úr előtt. A megalázkodásra azért volt mindenkinek szüksége, mert mindenki vétkezett s így mindenki rá volt utalva Isten bocsánatára.

Ezért ez a nap egy személyes bűnbánattal, Isten előtti megalázkodással kezdődött. Ez után kellett végignézzék azt, hogy mi történik a két kecskebakkal. Az egyik állatot levágták, erre azért volt szükség, hogy vére lehessen engesztelés a bűnökért. A másik lett az úgynevezett „bűnbak” amit a pusztába űztek ki, miután ráhelyezték Izrael vétkeit s ott nyílván ez az állat elpusztult. Mindkét esemény fájdalmat okozott az izraelita emberek lelkében, hisz az egyiknek látták kínos halálát, a másikról pedig tudták, hogy vagy éhen pusztul vagy pedig vadállatok fogják felfalni a pusztában.

Ha mi most Jézusra gondolunk, a fájdalmak férfijára, akkor ez nálunk se lehet lelki fájdalom nélkül, hisz tudatosul bennünk, hogy ő a mi bűneink miatt szenvedett és halt meg a kínos kereszten. A pusztába kiűzött kecskebak a bűntől való szabadulást jelképezi. Persze, ez nagy kérdés azoknak az embereknek az életében, akik nem akarnak a bűntől megszabadulni, mert élvezi azt. Nos, az ilyen embernek a Nagypéntek, Jézus halála semmit se jelent, de az nincs is itt a templomban. Az ilyen embernek nincs bocsánatra se szüksége, Isten őrizzen minket ettől az állapottól, mert ez maga a kárhozat.

A lelki élet mindig annak a belátásával, meglátásával, tudatosulásával kezdődik, hogy én bűnös ember vagyok. A lelki élet a 130-ik zsoltárral kezdődik: a mélységből kiáltok hozzád , Uram!  A zsidók ezen a napon minden díszt le kellett vessenek magukról, nem volt szabad megmosakodni, sem szép cipőt vagy ruhát felvenni.24 órával azelőtt meg kellett kezdjék a böjtölést, tehát semmit se volt szabad enni, úgy kellett  a zsinagógába elindulni, ahol ezen a napon a Jónás könyvét olvasták, abban különösképpen azt a részt, amikor Ninive  királya, miután meghallja az ítélethirdetést, leszáll a trónjáról, zsákba öltözik és hamut hint fejére. Ez akkor a teljes megalázkodás jele volt, ezt Isten annyira komolyan vette, hogy megváltoztatta eredeti tervét és nem pusztította el Ninivét.

A második parancs az volt, hogy senki semmilyen munkát nem végezhetett. A zsidók ezen a napon nem dolgoznak. Hihetetlen csend van Jeruzsálemben. Nekem is megadatott 1998 szeptember utolsó napján, hogy épp Jeruzsálemben voltam ezen az ünnepnapon, kimentem a hotel elé és olyan síri csend volt, amit én soha nem tudok elfelejteni. Ilyen nálunk még faluhelyen sincs sajnos, gondoltam is magamban: milyen jó lenne így megszentelni a nyugalom napját, ilyen csendben és nyugalomban. Ha ott egy hatalmas város,  a zsidó nép megteheti, miért ne tehetnénk meg mi is?

De ennek a nyugalomnak megvan az evangélium szerinti jelentése is: amikor az engesztelésről van szó, nekem semmit se kell tenni. Mit tegyek, hogy az örök életet elnyerhessem, teszi fel Filippiben a börtönőr a kérdést? A válasz meglepő: semmit. Csak higgy! Mert Valaki mindent megtett érted. Ezen a napon csak egy valaki dolgozott: a főpap. Neki kellett mindent megtenni, számára ez volt a legmunkásabb nap.

Ezt újszövetségi nyelven így mondja el Pál apostol:nem a cselekedetekből igazul meg az ember, hogy senki ne kérkedjen, mert a test cselekedeteiből nem igazul meg egy ember sem. Az üdvösségünkért mi semmit se tehetünk, mert Jézus azért már mindent megtett. A nagy engesztelési nap számunkra azt hirdeti, hogy rajtunk kívül, értünk történt valami. Azon a napon az egész nép bűne elvétetett.. Én ezért a napon nyugszom, illetve hitben megnyugszom, , hogy Jézus teljes üdvömet elvégezte az ő áldozatában.

A Zsidókhoz írt levél tele van a nagy engesztelési napra való hivatkozással. Megvan a nyugodalma az Isten népének. Ez a nyugalom ott klell legyen bennünk, valahányszor az Úr asztalához járulunk. Úrvacsorázni nem más, mint megnyugodni abban, amit Jézus értünk elvégzett. Szívünk és lelkiismeretünk teljességgel megnyugszik Jézus teljes és tökéletes áldozatában.

Ezen a napon a két legfontosabb szereplő a két kecskebak volt és az, ami ezzel a két kecskebakkal történt. Erről részletes leírást ad a 3Móz.16, ahogy azt már említettük is. Az első dolog, hogy Áron be kellett menjen a szentélybe s ott be kellett öltözzön fehér gyolcs ruhába. Ezen a napon egészen másképp öltözött, mint a többi napokon. Tudjuk, hogy a zsidó évnek 360 napja van. Nos, 359 napon át Áron egy gyönyörű, színes öltözetben járt, egy kék köpenyszerű ruhában, amin ott volt a mellzseb, amiben ott volt a 12 törzs neve, 12 kövecskére írva. Öltözetén nagyon sok színes díszítés , aranyból készült gránátalmák voltak, egyszóval ez egy gyönyörű, színpompás öltözet volt. De egyetlen napon, ezt a gyönyörű, színpompás ruhát le kellett vetni.. Ezen a napon egyszerűen, fehér ruhában kellett a nép előtt megjelenjen.

Mit jelent ez újszövetségi nyelvre lefordítva? Hát azt, hogy Jézus Krisztus mindenekben hasonlatos lett hozzánk, kivéve a bűnt. Amikor Jézus a földre jött, levetette mennyei dicsőségét, hogy itt elvégezze a nagy munkát, az engesztelést, a megváltást. Ésaiás ezt így jövendöli meg: nem volt alakja és ékessége, néztünk rá, de nem volt ábrázata kívánatos.. Jézus Nagypénteken nem volt gyönyörűséges ruhában, utált és emberektől elhagyott, megvetett volt.

Ezek után lássuk, hogy mi történt a kecskebakokkal ?  Áron ott állt a két kecskebakkal a sátor bejáratánál. Az egyik oldalon ott állt az Úrért való bak. A másik oldalon pedig a népért való bak. Az Úrért való bakot levágták és vérét a Szentek Szentjébe vitték. A másik bakot nem vágták le,az életben maradt, arra ráhelyezték a nép bűneit, azután pedig kiűzték a pusztába. A zsidó hagyomány szerint a bakok a hátsó felükkel álltak a nép felé, fejük volt a szentély felé. Azt is elmondja a hagyomány, hogy a pusztába kiűzendő bak egy adott ponton megfordult és fejjel állt a nép felé.. Őt úgymond bemutatták a népnek. Mintha ezt mondta volna a főpap: ez a bak fogja kivinni bűneiteket a pusztába, ő fogja elhordozni bűneiteket és az Isten bűneitek miatti haragját.

Eközben a másik bakot levágták, de ezzel egyidejűleg a másik bakra ráhelyezték a nép bűneit. A népért való vakot le vágták, annak vérével a főpap bement a Szentek Szentjébe. Ide csak vérrel mehetett be, vér nélkül nem.

Benn a Szentek Szentjében a kárpit mögött sötétség volt. A főpap jobb kezének mutató ujját a vérbe mártotta és a vért a frigyláda tetejére hintette. Utána még hétszer meghintette a vérrel a földet a frigyláda előtt. A Szentek Szentjébe háttal kellett bemenjen, mert Istennek nem volt szabad hátat fordítani. Itt minden mozdulatra kínosan kellett vigyázni, mert másképp Isten haragra gerjedt volna.  Isten haragja egy szempillantásban megölte volna Áront.

A főpapon kívül senki más nem mehetett be a Szentek Szentjébe. A zsidók ezért a főpap könyökére, karjára egy kötelet kötöttek, olyan meggondolással, hogy ha a főpap valamiben is vétkezne és Isten őt ott megölné, akkor a kötél segítségével tudják onnan kihúzni. Micsoda szent tisztelet, félelem Isten jelenlététől! Mert ha a főpap nem végezte volna mindenben pontosan az engesztelést, meg kellett volna halnia. A vért rá kellett hinteni a frigyládára és a földre, egyetlen csepp is elég volt a bűnbocsánathoz.  Ezek után a főpap kijött a Szentek Szentjéből, odalépett az élő bakhoz, kezét a bak fejére helyezve megvallotta a nép bűneit, majd kiűzte őt a pusztába.

Mi a bakok lelki jelentése a mi számunkra? Mindkét bakkecske a megváltás egy-egy oldalát mondja el nekünk. A levágott bak az elégtétel igazságát fejezi ki. Istennek eleget kell tenni a bűnért. Istennel megbékülni csak elégtétel által lehetséges. Ez a bak az Úré volt. E bak által helyreállítatott  Isten megsértett tisztessége, szentsége. A levágott bak az áldozati bárány szerepét tölti be. Jézus először is az ő Atyjának kellett eleget tegyen, az ő haragját kellett kiengesztelje.

A második, a pusztába kiűzött bak a helyettesítés gondolatát fejezi ki. Ez a kecskebak  az Istentől való elhagyatottságba lett kiűzve, ezért a nép életben maradhat. Ez a bak az emberekért van. Erre nekünk van szükségünk, itt a mi bűneinkről van szó, amiket el kell hordozni.

Mi a legtöbbször erre a bakra gondolunk, de az első bak még fontosabb. Persze, ezt mi nehezebben tudjuk felfogni. Az Úr Jézus elsősorban nem csak értünk jött, hanem azért, hogy eleget tegyen Isten igazságának. Itt nem rólunk, hanem Istenről van szó. A mi bűneink Isten szentségét sértették meg. Bűneinkkel meggyaláztuk Isten dicsőségét. Ennek a büntetése halál, s a halálos ítéletet végre kell hajtani. Ez a halál elégtétel volt Isten számára. Az igaz, hogy Jézus vére értünk folyt, de ez mégis elsősorban Istenért folyt, mégpedig azért, hogy az ő igazságának elégtétel kell adassék.

A vért csak egyszer kellett a frigyláda tetejére fedelére hinteni, viszont a földet hétszer kellett a vérrel meghinteni. Most  menjünk be lélekben a Szentek Szentjébe. Ott áll a főpap sűrű tömjénfüstben Isten trónja előtt. Mert a frigyláda a két angyallal az Isten trónját jelképezi. Az angyalok a frigyládára tekintenek, ott van a törvény, a Tízparancsolat. Az a törvény, amit az emberek áthágtak, megrontottak, nem tartottak be.  Ott van a törvény, ami elítéli az embert.

Mi történik a nagy engesztelési napon? A frigyláda tetejére engesztelési vért hintenek. Amikor most az angyalok a frigyládára tekintenek, nem az elítélő törvényt látják, hanem az engesztelő vért. Így lesz az Isten trónja a kegyelem királyi székévé. Hit által tudhatom, hogy az én bűnöm Isten előtt elfedeztetett, megbocsáttatott.

A másik hely, ahova a vért hinteni kellett, az a frigyláda előtti föld volt. Ezt hétszer kellett meghinteni. Ez azt jelképezte, hogy az én bűnöm, nem csak elfedeztetett, hanem nekem szabad utam van Istenhez. Az Úr Jézus vére utat, vér-utat készített számomra a Szentek Szentjébe.

A kárpit meghasadt, be lehetett menni. Járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez, mondja a Zsidókhoz írt levél. A bűnös ember ezen a véres ösvényen közeledhet Istenhez. Az én lábam tisztátalan, de az úton ott van Jézus vére.

Milyen különös az, hogy Isten számára csak egyszer kellett vért hinteni, de érettünk hétszer. Ez azért van, hogy ne kételkedjünk Isten bocsánatában. Nagyon sok ember csak a szentélybe lép be, de nem mer a Szentek Szentjébe belépni, nem meri elfogadni, komolyan venni Isten bocsánatát. Hány ember fél az úrvacsorához járulni, de a nagy engesztelés napja azt hirdeti, hogy mi minden nap bizalommal járulhatunk Isten színe elé, mert Jézus vére ezt lehetővé teszi a mi számunkra. És mi ott is maradhatunk a Szentek Szentjében, mert szent életet élhetünk, folytathatunk az Isten színe előtt.

6 Nap A lombsátrak ünnepe Text. 3Móz.23,34-44

A lombsátrak ünnepe egy különös ünnep volt. Először is a jelen ünnepe volt, hisz hálát adtak a termésért, ezt vígan, örömmel ünnepelték meg. De ez az ünnep a múlt ünnepe is volt, hiszen ezen emlékeztek meg a negyven éven át tartó pusztai vándorlásról. Végül a jövő ünnepe is volt, hisz a Messiás eljöveteléről szólt, arra tekintett előre.

Talán egyetlen ünnep sincs olyan sokszor említve a Bibliában, mint épp ez az ünnep. Talán egyik ünnep se volt olyan fontos és magasztos, mint a lombsátrak ünnepe. És egy sem volt olyan vidám, mint ez az ünnep. Sokszor a Biblia ezt az ünnepet egyszerűen ünnepnek nevezi, például amikor azt olvassuk, hogy Jézus felment az ünnepre, akkor a lombsátrak ünnepéről van szó. Aki nem volt egy ilyen ünnepen nem is tudja, hogy mi az  öröm, a vidámság. Ezt az ünnepet olyan zajosan ünnepelték, hogy az egész környék visszhangzott ennek az ünnepnek a zajától.

Ez az ünnep egy egész héten át tartott. Ez volt Izraelben az év legvidámabb hete. Maga az ünnep a nyolcadik napon ért véget. Ezen az ünnepen áldozatokat is mutattak be. Minden nap volt áldozás. Összesen 70 bikát áldoztak fel, első nap 13-at, a másodikon 12-t, a harmadikon 11-et s így csökkent a számuk, hogy az utolsó, hetedik  napon 7 bikát áldoztak fel. A Bibliában a 70-es szám a népek száma. Ez nem csak Izrael ünnepe volt, ez a világ minden népének is szólt. Erre hivatalosak voltak a jövevények, a pogányok is.

A 7-es szám egy szent szám, s ez az ünnep a hetedik az ünnepek sorában, ezt a hetedik hónapban ünnepelték. Az ünnep hét napon át tartott, és hétszer tíz bikát áldoztak fel. Az ünnep utolsó napján a nép hétszer kerülte meg az oltárt, ezen a napon a 118-ik zsoltárt hétszer elénekelték: Ó, Uram segíts most, ó Uram, adj most jó előmenetelt.

Ez az ünnep mindenek előtt a termésért való hálaadás ünnepe volt. Ez egy hálaadó hét volt. Ekkor takarították be csűrjeikbe a termés legutolsó részét is. Izraelben először az árpát aratják le, utoljára pedig az olajbogyót és a szőlőt. Októberben minden be volt takarítva. Isten megáldotta a kezük munkáját.

Ezért minden tizenhárom évesnél idősebb izraelita Jeruzsálembe ment, hogy ott Istent magasztalja. Nem üres kézzel mentek, vittek magukkal valamit. Ez egy zarándoklattal egybekötött ünnep volt, úgy mint a pászka és a hetek ünnepe. Az ország minden sarkából özönlöttek az emberek Jeruzsálembe. De szép számmal jöttek Izraelen kívülről is. Mindenki boldog volt, hálát adtak a termésért.

Megtanulhatnánk ebből, hogy mi is legyünk hálásabbak Isten ajándékaiért. A földi dolgokért, az egészségért, az ételért-italért, és hogy nem Afrikában élünk. De még hálásabbak kellene legyünk a lelki áldásokért, a bűnbocsánat és az örök élet ajándékáért, Krisztus feltámadásáért, a Szentlélek ajándékáért. S azért is, hogy közösségben lehetünk Istennel. Hálát adni a megigazulásunkért és megszenteltetésünkért.

Az Úr Jézus is megünnepelte ezt az ünnepet Erről a Ján.7-ben olvasunk. Hisz ő is zsidó volt, Dávid Fia, Júda törzséből származott. Ő is felment Jeruzsálembe a lombsátor ünnepére, amiről azt hagyta meg az Úr: örvendezzetek az Úr előtt egy hétig. Micsoda ünnep lehetett hét napon át. Nálunk három naposak az ünnepek s azt is soknak tartjuk, belefáradunk s már az ünnep harmad napján csak egy páran jönnek még el ünnepelni. Mi talán gyászolni könnyebben tudnánk hét napon át, mint ünnepelni.

De Isten azt parancsolja népének, hogy hét napon át örvendezzen. Ehhez nem vagyunk szokva. Erre mi azt mondjuk: az öröm, az érzelem, a hangulat nem fontos. De a Biblia nem akármilyen örvendezésről beszél, hanem az Ószövetségben az Úr előtti , az Újszövetségben pedig az Úrban való örvendezésről. Nálunk az öröm a körülmények, a helyzetek függvénye.

Milyen jó, hogy az Úr örvendező keresztyéneket akar magának. A keresztyénség nem a szomorúságról szól, nem a komorságról, a sírásról szól. Isten maga szólítja fel népét az örvendezésre. Ezen az ünnepen bort is kellett inni s azt is az Úr színe előtt.

Nálunk az a baj, hogy mi úgy akarunk vigadni, mint a nagyobbik fiú, a barátokkal az atya nélkül. De itt az Úr előtt, az Úrban való örvendezésről van szó, együtt az Úrral és a gyülekezettel. Mit mond Jézus? Az én örömöm bennetek maradjon és a ti örömötök teljes legyen. A lombsátor ünnepének alapja a nagy engesztelés napján bemutatott áldozat. Nincs igazi öröm az Úrral való megbékélés nélkül.

Különös ez. A kürtzengés napján meg kellett alázkodni, bűnbánatot kellett tartani, ez a nyomorúság, utána jött a nagy engesztelés napja, ez a megváltás, és végül jött a lombsátrak ünnepe, ez pedig a hálaadás. Milyen nagyszerű gondolat: a kiengesztelés, a bocsánat örömöt hoz magával. A Zarándok útja című könyvben van egy olyan jelenet, hogy Keresztyén egy adott ponton elérkezik a kereszthez. Ott lehull bűn-terhe és örömében háromszor a levegőbe ugrik, táncol és ugrál örömében, hogy bűn-terhe levétetett róla. A lombsátrak ünnepén hálát adtak a termésért, de még inkább a bocsánatért, a megtapasztalt kegyelemért.

A lombsátrak ünnepe másodsorban az emlékezés ünnepe volt. Ez a múltra vonatkozott. Erről a 3 Móz.23,46-ban olvashatunk. „Hogy megtudják a ti nemzedékeitek, hogy sátrakban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéből.”  A zsidók a nagy engesztelés napja és a lombsátrak ünnepe között készítenek faágakból lombsátrakat és az ünnep idején azokban is laknak. Főleg a gyermekek nagyon élvezik ezt. De mi van, ha zuhog az eső, akkor is örülni kell és mi van, ha nyűgösek a gyermekek?  Nos, akkor is örülni kell. Ez egy roskatag sátor volt, amiben aludtak, ettek és ittak. A sátor belsejét a gyermekek rajzaival díszítették fel és gyümölcsökkel is kidíszítették. Egy héten át a zsidók nem kapcsolják be a televíziót, csak vendégeket fogadnak és velük együtt adnak hálát, hogy az Úr őseiket kihozta Egyiptom földjéből.

A zsidókat ez testük múlandóságára is emlékezteti. Hisz a Biblia a testünket porsátornak nevezi, ami egy ideiglenes tartózkodási hely, ami törékeny és múlandó, amiben teljességgel rá vagyunk utalva Istenre és az ő hűségére.

Ezen az ünnepen nagyon sokat kellett énekelni, minden nap el kellett énekelni a 113-118 zsoltárokat. Közben egy ágakból készült csokrot lengettek a kezükben és hozsannát kiáltottak. Ez emlékeztette őket a pusztai vándorlásra, a pálmaág Élimre, ahol 70 pálmafa volt. Ez egy oázis volt, ahol az út elején pár csodálatos napot tölthettek el. De voltak fűzfaágak is a csokorban es a szomorúságot jelentette, hisz a vándorlás során volt sok keserűség és fájdalom is.

Ez a visszaemlékezés a hetedik hónap tizenötödik napján történt, amikor telihold volt, amikor az éjszaka a legfényesebb.

Milyen jó, hogy nekünk is vannak ilyen emlékezési alkalmaink! Nem csak az ó-esztendő, hanem egy-egy születésnap, évforduló, amikor hálát adhatunk Istenünk megtapasztalt ajándékaiért, kegyelméért, jóságáért. Lehet, hogy a jelen sokszor nagyon nehéz, de akkor jó a múltban kapott ajándékokra emlékezni.

Az izraeliták visszaemlékeztek a 40 év megpróbáltatásaira, éhségre, szomjúságra, ellenség támadására, mérges kígyókra. Milyen rettenetes volt az, mennyi könny hullott szemükből! De ezek között is ott volt az Úr hűsége, ott volt a naponként hulló manna, ott volt a kősziklából fakadó víz, ott volt a felhő és tűzoszlop. Ott volt az a nagyszerű pillanat, amikor a nép megérkezett Kánaánba.

Isten maga járt a népével, velük sátorozott. Vannak olyan magyarázók, akik azt gondolják, hogy Jézus épp ezen az ünnepen született. Persze, ezt nem lehet pontosan tudni. Amikor János azt mondja: lakozott mi közöttünk, az eredeti szövegben ez áll, sátorozott. Vagyis Jézus egy törékeny testben jött el. Az, hogy Jézus nem decemberben született, azt az is bizonyítja, hogy Izraelben a juhok decemberben már nincsenek a mezőn, hisz novembertől márciusig benn vannak. De amikor Jézus született, a mezőn voltak, tehát nagyon is lehetséges, hogy október volt. Az összeírás is akkor lehetett, mert a császár is tudhatta, hogy Izraelben ekkor mindenki úton volt és ezt kihasználhatta a népszámlálásra. Ezen az ünnepen minden szállás foglalt volt Jeruzsálem körül, ezért lehetséges, hogy Jézus pont ezen az ünnepen született.

Izraelnek ezen az ünnepen emlékezni kellett és mi is emlékezhetünk. Isten választott népe úton volt, mi is úton vagyunk. Ők negyven évig voltak úton, Isten újszövetségi népe már 2000 éve. Mi itt jövevények és vándorok vagyunk. Ez az ünnep erre is kell emlékeztessen minket is. Nincs itt maradandó városunk, a mi sátorházunk, földi porsátorunk egyszer elbomlik. De van örökkévaló hajlékunk Istennél a mennyben. Mi egy jobb haza felé tartunk.

A Bibliában a Nehémiás 8-ban is olvasunk a lombsátrak ünnepéről. Itt látjuk, hogy miként ünnepelték meg a zsidók ezt az ünnepet. Olvasták Isten igéjét és felfedezték, hogy eltévelyedtek az Isten igéjétől. Nagyon elszomorodtak, de Esdrás és Nehémiás vigasztalták őket. Rájöttek arra is a törvény olvasása közben, hogy épp most van a hetedik hónap és meg kell méltó módon ünnepelni a lombsátrak ünnepét. Mindenütt lombsátrakat építettek és nagy öröm volt, mert olvasták Isten igéjét.

Ma is így történik ez, s a zsidók ezen az ünnepen a Prédikátor könyvét olvassák. Talán különösnek tartjuk, hogy ezen az örömünnepen egy ilyen szomorkás hangulatú könyvet olvasnak: minden hiábavalóság, ez a könyv alaphangja. Különös, hogy örvendezni kellett s közben ezt a szomorú könyvet olvasni. De a Prédikátor könyvében van örömre való felszólítás is. Például: örvendezz ifjúságod feleségének, örvendezz a bőséges eledelnek, örvendezz munkád gyümölcsének. Ebben a könyvben nem csak a múlandóságról, hanem az örömről is sok szó esik.

Harmadszor ez az ünnep egy messiási ünnep. A messiási idő a mi hitünk szerint Jézus Krisztus visszajövetelével kezdődik. Mert ennek az ünnepnek a nyolcadik napja a nyugalomról szólt. Hét napon át hálát adtak, de a nyolcadik nap tulajdonképpen egy imanap volt. Még szép nyár volt, a termést betakarították, de óriási volt ilyenkor a szárazság. Ekkor volt ugyanis vége a száraz félévnek, tudjuk hogy Izraelben októbertől áprilisig tart az esős évszak. Májustól októberig van a száraz évszak, amikor egy csepp eső sem esik. Ezt mi el se tudjuk képzelni, nálunk már három eső nélküli hónap óriási szárazságnak számít.

De ilyenkor már nagyon kell az eső, hisz kell szántani és vetni, ezért a lombsátrak ünnepének nyolcadik napja egy imanap volt, amikor is esőért imádkoztak. Ez egy különös szertartás keretében ment végbe. A papok a templom-hegyről lementek korsókkal kezükben a Siloám tavához, ott megtöltötték a korsóikat, körülöttük ujjongott a sokaság, örvendeztek az Úrban, énekeltek és különféle zeneszerszámokkal dicsérték az Urat. A nép a papokat visszakísérte a templom-hegyre. Az asszonyok átmentek a pogányok pitvarán, majd az asszonyok pitvarán . Utána felmentek tizenöt lépcsőn, miközben zsoltárokat énekeltek. Utána megérkeztek a Szentélybe, ahol az oltár állott. Ekkor halálos csend lett, ez egy ünnepi pillanat volt. A főpap a korsó tartalmát az oltár elé öntötte, ez egy szimbolikus cselekedet volt, hogy ezután így öntsön az Úr esőt az égből.

Nos, most ugorjunk egy nagyot, a János evangéliuma 7-ik fejezetébe. A főpap ott állt az aranykorsójával  az oltárnál s egyszer csak síri csend támadt. A Nap ragyogóan sütött. Jézus ebben a pillanatban kiáltott: aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám. Micsoda pillanat lehetett ez! Jézus kiált a síri csendben. Ritkán tette ezt, de most megtette: aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám. Ne a Siloám tavához menjen, hanem hozzám jöjjön, mert én vagyok az üdvösség forrása. S ha belőlem ivott, akkor belsejéből élő víznek folyamai ömlenek majd.

Mit akar mondani itt Jézus? Hát azt, hogy a Lélek először beléd árad, majd kiárad belőled. Akkor áldás forrása leszel mások számára. Az Úr azt akarja, hogy kapjunk, utána pedig adjunk. Ez az ünnep tehát messiási perspektívát tár elénk. A Zak.14,16-19-ben ez áll: „azután mindazok, akik megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről-évre elmennek és leborulnak a Király, a Seregek Ura előtt és megünneplik a lombsátrak ünnepét. Ha pedig a föld valamelyik népe nem megy el Jeruzsálembe, hogy leboruljon a Király, a Seregek Ura előtt, az nem kap esőt. Még Egyiptom sem kap, ha népe nem megy el és nem jelenik meg. Ugyanaz a csapás éri, amellyel az Úr azokat a népeket sújtja, amelyek nem mennek el megünnepelni a lombsátrak ünnepét. Így bűnhődik majd Egyiptom és így bűnhődik minden nép, mely nem megy el megünnepelni a lombsátrak ünnepét.” Zakariás azt mondja, hogy Jézus vissza fog jönni és minden nép le fog borulni előtte. Akkor betakaríttatik az üdvözültek serege és elkezdődik Jézus Krisztus messiási uralma.

Különös, hogy a Jelenések könyvében is van utalás a lombsátrak ünnepére, arra hogy a megszámlálhatatlan sereg tagjainak a kezében pálmaág van. Ez a sereg jön a nagy nyomorúságból, a pusztai vándorlásból és átéli azt, hogy Isten kiterjeszti rájuk sátorát és letöröl a szemükről minden könnyet. Különös az, hogy az üdvözült sereg tagjainak a kezében pálmaág lesz és örök öröm a fejükön. A vándorlásnak, a szenvedésnek vége. Az Isten letöröl minden könnyet az övéi szeméről.

 

Igehirdetés húsvét első napjára. A zsengék ünnepe Text.3Móz.23,9-15 Lectio 1Kor.15,20-28

Ezen az áldott nagyhéten végig Izrael ünnepeiről szólt az igehirdetés. Tettük ezt azért, mert ezek az ünnepek mind Jézusra, Jézus szenvedésére és az üdvtörténet nagy eseményeire utalnak. Szóltunk a kovásztalan kenyerek, a hetek, a kürtzengés, a pászka, a nagyengesztelés napja és a lombsátrak ünnepéről és azok jelentéséről. Részletesen beszéltünk arról, hogy ezek az ünnepek miként zajlottak le Izrael népének az életében, de arról is, hogy ezek mit üzennek Isten újszövetségi népe, a keresztyének számára.

Ma húsvét első napján a zsengék ünnepéről lesz szó, mert ezen a napon támadott fel Jézus. Mit jelent a zsenge szó? Tudjuk, hogy a zsenge az elsőt jelenti, például egy több gyerekes családban az első gyerek, a legnagyobb gyerek. Jézus Krisztust is zsengének nevezi Pál a feltámadásról szóló csodálatos fejezetben. Ő a zsenge a halottak közül, vagyis az első, aki visszajött a halálból és aki soha többé meg nem hal. A halál már nem tudja őt fogva tartani.

A zsenge szó egy idői sorrendre utal. Az első, az a zsenge, utána következnek a többiek. Ez azt is jelenti: nem vagy egyedül, rajtad kívül mások is vannak. Az, hogy Jézus az Elsőszülött a halottak közül, azt jelenti, hogy nem ő az egyedüli, aki feltámadt, őt fogják mások is követni. Erre azt mondhatná valaki: de hisz Lázár, Jairus leánya  és a naíni ifjú is feltámadt. Igen ám, de ők halandó testtel támadtak fel, Jézus és majd mi is halhatatlan testben fogunk feltámadni.

A Bibliában az elsőszülött egy tiszteletbeli rangot is jelent. Nálunk ez már másképp van. Mi nem teszünk különbséget a gyermekeink között, amikor az örökséget elosztjuk, mindenki egyforma részt kap. De tudjuk, hogy ez a Bibliában egészen másképp volt. Az első gyerek az több volt, mint a többi, többet is kapott. Így van ez most lelki értelemben, hogy Jézus a nagyobb, ő minket királyokká és papokká tett. De ő a Királyok Királya, ő a Főpap. Ő a Fej, mi pedig tagok vagyunk. Azt, hogy ő az Elsőszülött, számunkra azt jelenti, hogy ő a legfontosabb, az ő szava döntő a mi számunkra.

A 3Móz.23-ban a terményről van szó, amikor a zsengét említi. Ezt az ünnepet akkor rendelte el Isten, amikor Izrael népe megérkezett a Kánaán földjére. Tudjuk azt, hogy az árpa Izraelben már áprilisban megérik. Ez az aratási szezon kezdete. A gazdák ekkor mentek ki a sarlókkal a határra aratni. Ekkor vágták le az első kalászokat, utána 7 héttel következett a búza aratásának az ideje. Ez esett egybe a pünkösd ünnepével. Utána ősszel jött az olajbogyó és a szőlő betakarításának az ideje, ez a lombsátrak ünnepével esett egybe.

Tehát a zsengék ünnepe az aratási szezon kezdetére esett. Ezt a zsengét az Úrnak ajánlották fel, ez tulajdonképpen egy hálaáldozat volt, egy hálaadási ünnep. Az ünnep értelme az volt, hogy az elsőt, a legjobbat az Úrnak kell felajánlani. Neki nem a selejtet kell adni, nem azt, ami megmaradt, hanem a legjobbat és legszebbet. Vagyis, mielőtt ők ettek volna belőle, Istennek kellett adni előbb.

A gazda tehát csak akkor ehetett családjával együtt a termésből, miután az első termést az úrnak adta. Ez is egy szertartás volt, egy ünnepélyes pillanat, amikor a gazda a kosarát az Úr színe elé helyezte.

De miért tették ezt így az izraeliták? A Biblia válasza:  hogy kedvesen fogadtassék érettetek. De mi köze van ennek a szertartásnak a húsvéthoz? Ehhez át kell lépnünk az Újszövetségbe, Krisztus után 33-ba. Ez is egy szombat utáni napon történt. A Ján.19,31-ben azt olvassuk, hogy az a szombat nagy ünnepnap volt. Miért volt az nagy ünnepnap? Mert akkor kezdődött a kovásztalan kenyerek ünnepe. Ez a nap előzte meg a zsengék bemutatásának az ünnepét. És a következő napon, vasárnap már ünnepeltek.

Pont ezen a napon, a zsengék ünnepén támadott fel Jézus, mint a halottak zsengéje. Ő ezt az ünnepet a feltámadásával töltötte be. A pászka ünnepe a halálát, a zsengék ünnepe a feltámadását jelzi. Nem különös, hogy Jézus épp a zsenge bemutatásának az ünnepén támadt fel? Az ünnepek így következtek: Nisszán 14-ik napja volt a pászka ünnepe, Nisszán 15-ik napja a kovásztalan kenyerek ünnepének kezdete, Nisszán 16-ik napja a zsengék ünnepe.

De most menjünk picit Jeruzsálembe. Mi történt ott tulajdonképpen, azon a húsvéti reggelen? Hát az, hogy az angyalok elhengerítették a követ és Jézus feltámadt. Nem azért kellett a követ elhengeríteni, hogy Jézus kijöhessen, hisz neki már dicsőséges teste volt, amivel a kövön is áthatolhatott, hanem azért, hogy mi győződjünk meg, hogy a sír üres és Jézus él.

Azon a reggelen az asszonyok szomorúan a sírhoz mentek. De ezen a napon más is történt. Hosszú menetekben kosarakban vitték az emberek az első zsengét, hogy azt a templomban bemutassák. Mindenütt emberek voltak, kezükben kosarakkal, benne az első zsenge.

A zsidó hagyomány azt tartja és mi ezt elhihetjük, hogy azt a menetet egy pap vezette, zenélve, énekelve, táncolva, hisz a hálaadás napja volt ez. Mindenki örült, hogy az Úr ebben az évben is termést adott. A pap a zsengékkel teli kosarakat az Úr színe elé helyezte és felajánlotta őket az Úrnak.

Elénekelték a 67-ik zsoltárt és azután így szólt a pap: számoljatok ezután , a szombatra következő naptól, amelyen beviszitek a bemutatásra szánt szent kévét hét teljes hetet. (3Móz.23,15) Ezt a számlálást a zsinagógákban mind a mai napig elvégzik. A zsidók azt mondták, hogy ne az ünnepen temessék el Jézust, de meghalnia és feltámadnia pont ünnepnapokon kellett.

Különös az, hogy a zsidók ott álltak az új terméssel, de Jézus ott állt az ő feltámadott, dicsőséges testével, ami egy új teremtés volt, egy új világkorszak kezdete, amiben már nem a halálé, hanem a feltámadásé az utolsó szó.

De mit jelent ez a mi számunkra? A 3Móz.11-ben ez áll: mutassa fel a kévét az Úr előtt, hogy kedvesen fogadtassék érettetek. Izrael népe tehát a zsenge bemutatása által lett kedves az Úr előtt. Én pedig Jézus halála és feltámadása által lehetek kedves Isten előtt. Mind a kettő nagyon fontos számomra: halála és feltámadása is. Mert az , amit Pál mond a Római levélben: meghalt a mi bűneinkért , feltámadott a mi megigazulásunkért, ő azért támadott fel, hogy kedvessé tegyen minket Isten előtt, hogy mentesek legyünk a bűntől és annak büntetésétől. Én Krisztusért leszek kedves Isten előtt. Ezt minden keresztyén ember elmondhatja magáról. Kedves vagyok halála, de még inkább feltámadása által.

A 3Móz.23,12-ben ezt olvassuk: áldozzatok az Úrnak egy hibátlan, egyesztendős bárányt egészen égő áldozatul. Ez nem bűnért való áldozat volt, ez volt különben az egyetlen ünnep, amikor nem kellett bűnért való áldozatot bemutatni. Azért nem, mert a bűnökért már korábban engesztelés történt. Ez égőáldozat volt, hálaáldozat.

Különös az is, hogy itt olvasunk először borról, ugyanis italáldozatot is kellett bemutatni, egy hín negyed részét.(3Móz.23,13) A bor a Bibliában mindig az öröm jelképe. Az Isten népe örvendezik az ő Istenében. Milyen különös, hogy a feltámadott Úrhoz illik az öröm, a bor. Jézus első szava a feltámadás után így hangzik: legyetek üdvözölve. De a görög nyelvben ez így van: örvendezzetek. A tanítványok örülhetnek, amikor találkoznak a feltámadott Úrral. Isten gyermekének minden öröme onnan van, hogy Jézus feltámadott a halálból.

De térjünk még vissza a zsengéhez. Miután a kosarakban a zsengét az Úr elé helyezték, a pap ehetett a zsengéből. Milyen mély jelentést hordoz ez a mi számunkra. Mert Jézus számunkra: Zsenge. S ez azt jelenti, hogy mi táplálkozhatunk Jézus feltámadásával. Mi eddig mindig csak arról hallottunk az úrvacsorában, hogy táplálkozhatunk Jézus halálával, de most azt üzeni nekünk az ige, hogy táplálkozhatunk Jézus feltámadásával is.

Mi Nagypénteket és húsvétot együtt kell lássuk. Ha csak Nagypéntek lett volna, soha nem bizonyosodhatnánk meg Jézus feltámadásáról. Mivel Jézus meghalt, tudhatom, hogy bűnöm megbocsáttatott.

Végül menjünk  az 1Kor.15-höz. Itt azt mondja Pál: mindenki a maga rendje szerint. Először Krisztus, azután a Krisztuséi, azután pedig a vég. Mert Jézus feltámadása nem csak győzelem, hanem a mi dicsőséges feltámadásunk biztos záloga is. Jézus az első, de utána jövünk mi. A Máté evangéliumában van egy különös ige. A Jézus halála után sírok nyíltak meg, sok elhunyt szent teste feltámadt. Ezek kijöttek a sírokból, bementek a szent városba és sokaknak megjelentek. A Jézus halála után ószövetségi szentek támadtak fel és mentek be a városba. Azt nem írja le a Szentírás, hogy ezek milyen testben támadtak fel, az írásmagyarázók azt mondják, hogy már megdicsőült testben támadtak fel és Jézussal együtt a mennybe mentek.

A zsengék ünnepe ma húsvét napján azt jelenti, hogy mi is fel fogunk támadni. A temető nem a végállomás. Csak ideiglenes tartózkodási helye a testünknek. Pál azt mondja a temetésre, hogy a halottat elvetjük, de egyszer ki fog kelni dicső feltámadásra. Mi így halunk meg, de addig is ebben a drága hitben élünk.

(Ezen igehirdetési sorozatot M.M.van Campen De schatkamer van Christus könyvének felhasználásával írtam)