Tanulságos igék Jeremiásról 3

Tanulságos igék Jeremiásról 3

Text.”Bár bűneink ellenünk tanúskodnak, cselekedjél Uram, a te nevedért! Mert törvényszegésünknek se szeri, se száma, vétkeztünk ellened! Miért vagy olyan, mint valami jövevény,, mint a megriadt férfi, mint az olan harcos, aki nem tud segíteni? Ne hagyj el minket! (Jer.14, 7-9)

          Mi már szinte- nem is tudunk elképzelni nagy természeti katasztrófákat. Legfeljebb a tévében látunk ilyeneket. Nagy szárazság, már 7O éve nem volt, árvíz is már több mint 4O éve volt utoljára a mi vidékeinken. De Izraelben abban az időben sok csapás volt. A leggyakoribb a szárazság volt. Amúgy is kerek fél éven át nem esik eső , de máskor is sokszor van szárazság. Izraelben a víz nagy probléma.. Most is ki van írva a hotelek fürdőszobáiban, hogy takarékosan bánjunk a vízzel.

            Amikor Jeremiás ezeket a szavakat leírta, épp nagy szárazság volt, de ő nem állt meg ennél. Hisz ennél sokkal nagyobb nyomorúság fog jönni: az ellenség. Nem csak szomjúság által fog elpusztulni a nép, hanem kard által. Mit tesz ilyen helyzetben a próféta? Az egyetlen dolgot, amit Isten gyermeke tehet: imádkozik, közbenjár népéért. Egy nagyon megható, megrendítő imádság az, amit itt hallunk, sokat tanulhatunk belőle.

            Először is bűnvallást tesz. A bűn megvallása minden igazi imádság egyik elmaradhatatlan része. Az olyan imádság, amiből ez hiányzik, nem is imádság, mondja Kálvin. Senki se jöhet másképp Isten elé, mint annak az alázatos megvallásával, hogy én csak egy szegény, kegyelemre szoruló bűnös vagyok, és hogy is merek Isten elé járulni? Ahogy a 13O-ik zsoltár is mondja: ha bűneinket számon tartod, kicsoda maradhat meg, ó Uram? Ha a bűneink ellenünk tanúskodnak, mit tehetünk?

            A bűn az ellentéte az Isten akaratának. A bűn az, amikor az ember azt cselekszi, amit Isten megtiltott neki. Nem hallgatni az Úr szavára, úgy élni, mintha ő nem is lenne, és ezt nagyon is tudatosan teszi az ember. Izrael egy olyan Istennel tette ezt, aki őt szerette, aki érette mindent megtett.

            Jeremiás a saját népe bűnét vallja meg, nem más népekét. Nem, van nekünk elég. Hányszor esünk abba a hibába, hogy mások bűneivel foglalkozunk, hogy másokra mutogatunk s azt gondoljuk, hogy nálunk minden rendben van. Itt a mi bűneinkről van szó. Ezek tanúskodnak ellenünk, nem lehet bagatellizálni, kicsíteni őket. A törvényszegés szó itt az eredeti szövegben azt jelenti: hátat fordítani. Hátat fordítottunk neked, nem rád figyeltünk, nem a te szódat lestük, hanem másfelé néztünk, mástól vártuk a megoldást, a szabadulást. Mi vajon mondhatunk-e mást? Mi vajon jobbak lennénk? Egy hajszállal sem. Ha őszinték vagyunk, mi is így kell szóljunk, mi is így kell megvallanunk bűneinket. De jó, hogy van tovább. A próféta nem áll itt meg, hogy megvallja a bűnt.

            Másodsorban közbenjár népéért. Ne hagyj el minket! Tedd meg, amit kérünk! Itt a próféta különös képeket használ ennek szemléltetésére, mintha Isten közömbös lenne, mintha nem akarna semmit se tenni. Istent egy olyan jövevényhez hasonlítja, aki olyan, mint egy utas, aki csak egy éjjeli szállásra tér be, aki nem marad ott, csak épp betér egy rövid időre, hogy aztán menjen is tovább. Ha ez így van, akkor ez azt jelentené, hogy Isten cserbenhagyta az ő népét. Mit fognak szólni a pogányok, Isten elhagyta az ő népét? Mert ha az Úr nincs jelen, akkor jaj nekünk, akkor mindennek vége. Akkor csak a sötétben tapogatózunk. Akkor nincs más, csak halál és pusztulás. Pedig ezt érdemelné ez a nép és ezt érdemelnénk mi is. De Jeremiás könyörög és kopogtathatunk mi is: ne hagyj el Urunk minket.

            Még egy  másik képet is használ a próféta. Istent egy megriadt férfihez hasonlítja, aki nem tud segíteni. Egy olyan vitéz, egy olyan hős, aki nem tud megszabadítani. Feltevődik a kérdés, hogy ez nem szeretetlenség az Úrral szemben? Szabad Istenre ilyen képeket használni? Nem, mert ez a hit nyelve. Itt az Isten dicsősége forog kockán. Hadd legyen szabad úgy mondanom: Jeremiás az Urat az érzékeny pontján érinti. Hisz úgy szólítja meg az Urat: Izrael reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején. Így ismerték meg Istent az atyák, a régebbi nemzedékek, mint aki nem szégyenítette meg azokat, akik benne bíztak, benne reménykedtek. Jeremiás itt emlékezteti Isten mindazokra a csodákra, tettekre, amiket ő vitt véghez az ő népe szabadításáért. Hányszor megsegítetted, hányszor megszabadítottad népedet a nyomorúság idején! Hát te nem ugyanaz vagy most is? Nem rövidült meg az Úr karja, hogy meg ne tudna szabadítani az ellenség kezéből. Itt elhangzik a „Szabadító” szó, s így nem lehet ennél az igénél nem Jézus Krisztusra gondolni, arra a hatalmas szabadításra, amit ő vitt véghez értünk.

            Harmadszor azt lássuk meg, hogy mire hivatkozik Jeremiás,  amikor népéért kiált.? Nyilván, hogy nem hivatkozhat emberi érdemekre, emberi cselekedetekre, még csak saját magára sem. Itt is, mint oly sokszor a Szentírásban, azt találjuk: a te nevedért. Isten neve itt a legfontosabb. Mert nevében maga Isten van, Isten az ő nevében jelentette ki magát.

            Mi tudjuk, hogy Isten nevét a legteljesebben az jelentette ki, aki ezt mondta: én a te nevedet megjelentettem nékik. Ez a név, az Isten neve, a Jézus Krisztus neve ott van a mi életünkön. Minket ebben a névben kereszteltek meg. Amikor a keresztvíz a fejünkre hullott, megkaptuk Isten ígéretét, hogy ő lesz a mi Istenünk, hogy ő szövetséget kötött velünk, hogy ő megmosott minket Jézus vérével és megelevenített az ő Szentlelke által. Mi is csak erre hivatkozhatunk. Ha Isten ezt nem jelentette volna ki nekünk, akkor ezt mi sem mondhatnánk

            S mi tudjuk, hogy Jézus Krisztus minket arra bíztat és bátorít, hogy az ő nevében merjünk jönni az Atyához, merjünk nagy dolgokat kérni tőle. Hiszen te közöttünk vagy, mondja Jeremiás. Tudjuk, hogy a nép is azt mondta: itt van a templom és akkor nem történhet velünk semmi baj, vagy amikor Izrael fiai magukkal vitték a frígyládát. Akkor azt gondolták, hogy nem történhet velük semmi baj. Ez egy hamis nyugalom. Az Úr úgy is velünk van. Ő kegyelmes, mi tehetjük azt, ami épp nekünk tetszik. Ez egy ítélet alatti nyugalom, egy hamis biztonság,  az Úr őrizzen minket ettől.. Az, hogy az Úr velünk van, minket nem felelőtlenségre, hanem épp ellenkezőleg, komoly felelősségre, komoly és szent életfolytatásra kell indítson. Az, hogy az Úr közöttünk van, lekötelez minket. Mi nem élhetünk úgy, nem cselekedhetünk úgy, mintha az Úr nem lelnne velünk, mintha ő nem lenne közöttünk. A nemesség kötelez, mondja a közmondás is. A keresztyén név és a keresztség is erre kötelez minket.

            Mi hisszük, hogy Isten soha nem hagy el minket. Azért hagyta el a Fiát a kereszten azért kellett ő így kiáltson: „én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” hogy mi ezt a kiáltást soha ne kelljen megismételjük. Hisszük, hogy Isten soha nem hagyje el az ő népét, még akkor sem, ha az ő népe vétkezik. János evangélista azt mondja:” ha valaki vétkezik is, van közbenjárónk, az igaz Jzus Krisztus.” . Az ő nevében mindig jöhetünk Istenhez, megvallhatjuk bűneinket, könyöröghetünk bocsánatáért, a visszatérés, a megtésérés áldott lehetőségéért. Hisszük, hogy meghallgat minket. Jeremiás példája bátorítson minket is az imádkozás gyakorlására.

Javasolt cím: Egy igazi imádság                                                    Lőrincz István