2019. december 4., szerda

Igaz hit az efézusi gyülekezetben



Igaz hit a gyülekezetben

            Pál missziói útja során megérkezik Efézusba. Ott is hirdeti Isten igéjét, hirdeti az evangéliumot, hirdeti azt, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.És ez nem marad eredmény nélkül. Sok ember szívében, akik az igét halljak hit támad és így itt is létrejön egy gyülekezet, a hívők közössége. Az, hogy emberek hitre jutnak, az mindig egy csoda, nem magától érthetődő. Pál munkáját, igehirdetését se kísérte mindig az, hogy emberek hitre jutottak. Gondoljunk csak az athéni fiaskóra. Pedig Pál bevetett apait-anyait, bevetette találékonyságát, elbűvölő filozófiai tudását, hogy az athéniak is hitre juthassanak. De alig volt néhány ember, aki Pálhoz, a hithez csatlakozott, Athénban nem is alakult akkor tudomásunk szerint gyülekezet, ezért az Újszövetségben nem olvassuk az Athéniekhez írott levelet, mivel nem született hit, nem született gyülekezet sem és nem született levél sem. Athénban akkor nem volt sok népe Istennek. De volt Korinthusban, Efézusban és sok más helyen. Ha vannak hívő emberek, ha van gyülekezet, ezt mindig csodának kell tartanunk.
            Ezért a hitre mindig rá kell csodálkoznunk. Emberi értelemmel nem tudjuk tökéletesen megragadni. Meghaladja értelmünket és tapasztalatunkat. A hit nem belőlünk való és nem abból a világból való, amiben élünk. A hit egy magasabb dimenzió. De ugyanakkor a miénk, bennünk munkálkodik és meghatározza egész életünket, annak minden megnyilvánulását. A hit nem e világból való és mégis teljességgel meghatározza ezt a világot, már el se lehet képzelni hit nélkül. A hitet a Zsidókhoz írt levél a remélt dolgok felőli bizonyosságnak és a nem látott dolgok felőli meggyőződésnek nevezi. A hit egy biztos talajt jelent a lábunk alatt, de mégsem mi tartjuk azt a kezünkben, hanem a hit tart kezében minket. A hitnek megvan a maga útja, megvannak a maga törvényszerűségei, de azokat mégsem lehet pontosan lemérni, meghatározni.
            A hit tehát egy csodálatos dolog, egy csoda a mi számunkra. A hitnek óriási értéke van, amit nem lehet földi kategóriákban, aranyban vagy ezüstben kifejezni. Azért olyan értékes, mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Istent nem lehet másképp csak hittel megragadni, hit nélkül nem lehet vele kapcsolatba kerülni. Isten ezért a hitet nagyra értékeli. Istenhez nem lehet másképp eljutni, csakis hit által.
            Fontos azt is látni, hogy a hit nem egy elméleti dolog, nem egy filozófiai, értelmi cselekvés, hogy elfogadom azt, hogy Isten létezik, mert a hit jó esetben mindig egy kapcsolatot, egy kapcsolódást, egy közösséget jelent. A hit a mi létünk lényegét, középpontját érinti. A hitet nem lehet nyilván elszakítani az értelemtől, hisz a hit biztos ismeret is, ahogy azt a Káténk szépen megfogalmazza. De a hitet nem lehet elválasztani a mi érzelmi életünktől sem, mivel tőlünk döntést, elhatározást és szeretetetet követel. De a hitet nem lehet az akarattól se elválasztani, hisz akaratunkat is teljes mértékben befolyásolja és meghatározza. A hívő ember már azt akarja, amit Isten is akar.
            De a legfontosabb az, hogy a hit a legszorosabban kötődik a mi konkrét életünkhöz és életfolytatásunkhoz.A hívő ember életét az Isten színe előtt és az ő tetszésére éli, és azt akarja, hogy a hit az életének minden területén megmutatkozzon. Nem csak egy belső történés az, hanem egy olyan valami, ami életünk külső megnyilvánulásait is teljességgel meghatározza. Hinni azt jelenti, hogy Istent bevonjuk, bekapcsoljuk az életünk minden területére. A hivő ember életében minden hit-kérdés. Hit-kérdés az, hogy mit olvas, mit néz meg a tévében és az interneten, hogy kik lesznek a barátai, hogy miként viszonyul a másik nemhez, hogy milyen lesz a házassága, hogy hány gyermeket vállal, hogy mire költi a pénzét, hogy mi a szórakozása, hogyan tölti a szabadidejét, hogyan tölti a vasárnapját és sorolhatnám tovább.
            A hit mozgásba hoz, a hit kimozdít lustaságunkból, kényelmünkből. A hit megváltoztat és átváltoztat. A hit tulajdonképpen egy irányváltoztatást jelent. A hit nélküli ember maga felé, a bűn felé és a világ felé irányul, de abban a pillanatban, amikor valaki hitre jut, élete már Istenre irányul. A hit az, amit a tékozló fiú életében is látunk, hogy hit nélkül az atyjától ment az idegen föld felé, a tékozlás, a dorbézoló élet, a romlott barátok, a disznók vályuja felé, de abban a pillanatban, amikor hit támadt a szívében, elhatározta, hogy visszamegy az atyjához. A hit tehát a megtéréssel kezdődik. Nincs hit megtérés nélkül és megtérés sincs hit nélkül.
            A hit először is egy meghajlás a szent Isten előtt. A hit meghajlás az ige előtt és annak elismerése, hogy az Isten szava. Az ige hármas küldetést végez el az életünkben. Először is megítél bennünket bűnös voltunkban és felszólít a megtérésre. Másodszor elénk tárja az evangéliumot, azt hogy Isten Krisztus áldozatáért minket igazakká nyílvánít, más szóval megigazít. Harmadsorban pedig megmutatja az új életünk  vonásait, megnyilatkozásait, amiben nekünk járnunk kell és lehet.
            Ha a hit az Isten munkája, akkor a hitetlenség egyértelműen a Sátán munkája. Aki hitetlen, az a Sátánnak engedelmeskedik, aki Isten esküdt ellensége. Bár a hit Isten ajándéka, a Szentírás felelőssé tesz minket abban, hogy hiszünk-e vagy sem.  Senki se mentheti magát azzal, hogy Isten nem adott neki hitet, ezért ő maga a felelős.
            Azt is világosan kell látnunk, s ez az efézusi gyülekezetben is világossá válik, hogy ahol emberek hitre jutnak, ahol Isten elkezdi végezni a maga áldott munkáját, ott az ördög sem alszik. Egyszer csak Efézusba érkezik egy különös társaság, egy Skéva nevű főpap hét fiáról van szó, akik ördögűzéssel foglalkoznak. Ők is látják, hogy milyen hatalmas dolgok történnek Pál keze által. Ezért ők is azzal próbálkoznak, hogy Jézus nevében űzzék ki az ördögöket, de a baj az, hogy ők nem ismerik Jézust személyes megváltójukként, ők csak a nevét akarják használni.
            Pál a Korinthusbeliekhez írott első levelében, a feltámadástól szóló monumentális fejezetben ír arról, hogy Efézusban fenevadak ellen harcolt. Ez azt jelenti, hogy az evangélium hirdetésekor komoly ellenállásba ütközött. Az emberek az evangéliummal szemben sokszor vadállatként tudnak viselkedni, a Krisztussal és az evangéliummal szembeni ellenállás hihetetlen méreteket és formákat ölt.
            Efézusban sajnos sok tévtanítás is felütötte a fejét, olyan dolgokat hirdettek, amik összezavarták a gyülekezet hitét. Pál meséket említ, az eredeti szövegben a „mítosz” szó szerepel, ami azt jelentette, hogy az evangélium szép ugyan, de azok az események, amikről beszámol, nem mind történtek meg a valóságban. Mennyire ismétlődik a történelem, hát nem ugyanezeket hirdeti az ú.n. Biblia-kritika és liberális teológia?
            Pál két nevet is említ, akik Efézusban tévtanításokat hirdettek: Filétosz és Hümenaiosz.. Őket szentségtörő és üres fecsegőknek nevezi. Az utóbbit Pál át is adta a Sátánnak. Tévtanításuk lényege az volt, hogy a feltámadás már megtörtént, ezért arra már nem kell várni. A tévtanítás valószínűleg Pál keresztségről szóló tanításának félreértése és félremagyarázása volt. Ez nyílván már egyfajta feltámadás, az ó-ember megöldöklése és az új-ember megelevenítése, de ez az ember belső emberében történik. De lesz a testünknek is feltámadása, amikor egy lelki testet kapunk, ami Krisztus dicsőséges testéhez lesz hasonló, amit a mennyben fogunk hordani, amellyel a mennyben fogunk élni. Ebben a tévtanban az a veszélyes, hogy tulajdonképpen tagadja az örök életet, az üdvösséget.
            Az efézusi gyülekezetben egy másik tévtanítás is felütötte a fejét, az ú.n. nikolaiták tévtanítása. Teljes pontossággal nem ismerjük sem eredetüket, sem tanításukat, de annyit tudunk, hogy egy gnosztikus szekta volt ez, akik szinkretista tanokat hirdettek, vagyis azt tanították, hogy minden vallás jó, a különböző vallások elemeit át lehet venni a keresztyén gyülekezetbe, azt is hirdették, hogy a keresztyének nyugodtan részt vehetnek a bálványáldozati szertartásokon, amikről tudjuk, hogy részegségbe és erkölcsi kicsapongásba torkolltak. Az etikájuk, a jelszavuk az volt: minden szabad nekem.
            Pál felszólítja az efézusi gyülekezetet s ezáltal minket is, hogy merjünk bátran szembeszálni a tévtanításokkal, maradjunk meg az evangélium tiszta tanítása mellett, aminek középpontjában Krisztus áldozata, a megváltás áll, amiben ha hiszünk, életünk is Isten akarata szerinti és dicsőségét szolgáló lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése