Barangolások bibliai tájakon: Pergamon

            Misia tartomány ősi fővárosáról fogunk beszélni, ami Kr.e 129-től Ázsia provincia része lett. Gazdag vallási és kultúrális élet volt benne, s ez a római uralom alatt is megmaradt. Híres volt könyvtárairól, nem véletlen az sem, hogy erről a városról nevezték el az itt készült pergamen tekercseket. Zeusznak és Aszklépiosz isteneknek volt itt temploma, ahova tömegével özönlöttek az emberek. Nem sokkal Krisztus születése előtt Augusztus császárnak is emeltek itt egy templomot. Kész csoda, hogy a pogányságnak, a császárkultusznak eme fellegvárában gyülekezet alakult. Sajnos, elég sok baj volt ebben a gyülekezetben, nem véletlen, hogy kardról beszél Jézus már a bevezető szavakban, amit e gyülekezethez intéz.De kegyelem az, hogy az ige vág és hasít, hogy eljut az ízeknek és a velőknek megoszlásáig és megítéli az életünket. Krisztus nem csak simogat minket, tud Ő harcos is lenni, hogy szembeszálljon hitetlenségünkkel, keményszívűségünkkel. Meg akarja öldökölni bennünk az ó-embert, hogy aztán meg tudja eleveníteni bennünk az új-embert, ahogy azt a Káténk oly szépen tanítja.

             Zeusz templom és oltár miatt ezt a várost az ige a Sátán lakóhelyének nevezi. Mivel ide állandóan özönlöttek az emberek, ezt a várost áthatotta a pogány szellemiség, és ebben a nehéz közegben kellett éljen a gyülekezet. De vajon a mai gyülekezet helyzete könnyebb volna? Nem gondolom. Hisz mi is egy olyan világban, kultúrában élünk, amit a Sátán ural. A trónusa ott áll a mi városainkban és falvainkban, hogy a gyülekezetet fenyegesse, üldözze, s ha lehet megsemmisítse. Minden eszközzel próbálkozik, kit mivel tud megfogni. Egyesek szívében kételkedést támaszt, másokat a világi örömökkel és szórakozásokkal igyekszik megfogni. De milyen nagyszerű dolog, hogy a pergamoni keresztyének ilyen helyzetben is meg tudtak maradni Krisztus mellett. Ez is azt igazolja, hogy minden helyen és minden körülményben lehet keresztyénnek lenni. Sok ember azzal próbálja mentegetni magát, hogy ő olyan környezetben, helyen él, ahol ez nem lehetséges. Hányan mondták nálunk is a régi rendszer idején: a kommunizmusban nem lehetett keresztyénnek lenni. De igen, csak épp meg kellett fizetni az árát, és erre sokan nem voltak hajlandók. Vigyázzunk:  nem mentegetőzhetünk, nem mondhatjuk, hogy egy ilyen világban, környezetben nem tudom Krisztust követni. Mielőtt ilyeneket mondanánk, gondoljunk a pergamoni gyülekezetre.

            Jézusnak volt panasza e gyülekezet ellen. Mi volt ez? Hát az, hogy voltak olyanok, akik a Bálám tanítását tartották. Ő Moábnak a prófétája volt, akit Bálák király, amikor Izrael népe közeledett országa felé, felbérelt arra, hogy átkozza meg Isten népét. De Bálám átok helyett háromszor is áldást mondott a népre. De titokban egy tanácsot adott Báláknak, mégpedig azt, hogy a  szép moábita lányokkal próbálja Isten népét megkísérteni, mégpedig úgy, hogy Izrael fiait meghívták pogány isteneik áldozatára, ami után paráznaság és mindenféle tisztátalanság vette kezdetét. S az Egyiptomból megszabadított nép a testi gyönyörök rabszolgája lett. Később ugyanez történt Korintusban, ahol ez volt a jelszó: minden szabad nékem. Mennyire kell nekünk vigyázni, mennyire komolyan kell vennünk azt, hogy Krisztus minket szabadságra szabadított meg, de nem szabadosságra, nem szentségtelenségre, hanem szentségre. Nem arra szabadított fel, hogy a világé, hanem hogy az Övé legyünk. Az Isten mindenkori népét semmi sem tudja úgy tönkre tenni, mint a testi-lelki paráznaság, amikor máshoz pártolunk az értünk vérét ontó Krisztustól. Lehet, hogy azt mondjuk: de én nem teszek ilyeneket. De vigyázzunk, mert a kényelem, a világiasság, a közömbösség is pont ilyen veszélyes bálvánnyá lehet az életünkben. S milyen szomorú az, hogy ezek s a nikolaiták, akik hasonló tanokat vallottak, ott benn voltak a gyülekezetben. A Sátán nem kívülről támadott már, hanem belülről, s ez sokkal veszedelmesebb.

            Ez a gyülekezet arra is figyelmeztet minket, hogy arra is vigyázzunk, hogy hova megyünk el, milyen meghívásokat fogadunk el. Ott egy kis fehér kövecskével hívogatták az embereket a pogány istenek lakomáira, áldozataira. Ekkor ott volt a kérdés: menni vagy otthon maradni? Sokan azt mondták: hát elmegyünk, elvégre nem lehet kivonulni a világból, a társadalomból, mi nem vagyunk szerzetesek vagy apácák.  Elmentek és elindult az életük lefelé a lejtőn. Nem minden helyre kell nekünk elmenni, ahova hívnak minket, nem minden meghívást kell elfogadni. Jó volt az a mondás, amit a régiek hangoztattak, hogy kérdezzük meg ilyenkor Jézust, hogy Ő vajon elmenne-e ahova minket hívnak. Adjon az Úr nekünk világos látást és határozottságot ezekben a dolgokban. Legyünk türelmesek, de ne a bűnnel szemben. Vigyázzunk, hogy mit, kit engedünk be az életünkbe, a gyülekezeteinkbe.

            Ennek a gyülekezetnek Isten adott egy csodálatos példaképet, Antipászt, aki vértanú halállal dicsőítette meg Urát. A hagyomány szerint püspök volt ő és Domitianus idején kemencében égették meg. Ő nem a pogányok szentségtelen lakomájára, hanem a halálba, a tüzes kemencébe ment Jézusért. A mi egyházunknak is vannak áldott hitvallói, akik ha kellett, az életüket se kímélték, az életük árán is hűségesek maradtak Krisztushoz. Gondoljunk csak a gályarab lekipásztorokra, aki a legszörnyűbb szenvedést és sokan a halált is vállalták az ellenreformáció idején, vagy azokra a hitvalló lelkipásztorokra és gyülekezeti tagokra, akik a múlt rendszerben börtönt szenvedtek bátor kiállásukért. Méltó rájuk emlékeznünk, épp szabadulásuk 5O éves évfordulóján. Az ő mindhalálig való hűségük lehet ragyogó példa a mi számunkra.

            Ez a gyülekezet is ígéretet kap, ha győzedelmeskedni tud e nehéz helyzetben és környezetben. És voltak hála Istennek ilyen győztesek, nem csak Antipás, hanem sokan mások is. Újjongjon fel a mi szívünk is az örömhír hallatán: van győzelem, lehet győzni!  Különös ígéreteket ad itt az Úr a győzedelmeskedőknek. Enni ad nekik az Úr a rejtett mannából. Abban az időben élt egy hiedelem, hogy a templom elpusztulásakor a frígyládát elrejtették a mannával együtt, s amikor a Messiás visszajön az övéinek ebből enni ad. Mi nem kell ezt várjuk, hisz Jézus nekünk magát adta és adja drága mennyei megtört kenyérként valahányszor az úrasztalához járulunk. A másik ígéret egy fehér kövecskére utal, amin egy név lesz, amit senki más nem tud, csak az, aki kapja. Két jelentése is lehet ennek.Egyrészt a bírói döntéskor a fehér kő a felmentés jele volt, ellentétben a fekete kővel, ami halálos ítéletete jelentett. Aki győz, az üdvösséget nyer. De a fehér kövecske egyfajta meghívó is volt főleg esküvői alkalmakra, nyomda nem lévén egy ilyen kő helyettesítette azt. A győztes beléphet majd a Bárány, a Krisztus menyegzőjére. Erre téged is, engem is meghívott az Úr. Legyünk győztesek, hogy ott lehessünk!

Olvasandó igék:  4 Móz.22,5-6, 25, 1-3, Ján.6,51, 1 Kor.6,12, Gal.5,13, Zsid.4,12, Jel.2,12-17

                                                                                                Lőrincz István